login |

Uri Geller a Siccből készül és nálunk bukta a legnagyobbat

2008. 05. 17. 19:28 - Írta: winnie

696 hozzászólás | kategória: ajánló,

(Elöljáróban, mekkora poén volt a múltkori adásban, hogy Uri, gyermekkorunk egyik kedvenc könyvéből, a Sicc-ből implementált a giga költségvetésű Mentalista valóságshow-ba egy trükköt? A 4 ujjal emelős lebegtetésről van szó – íme a kép a Siccből. Ha valami, akkor ez a no komment.)

A nagy kérdés, miért? Hirtelen igényesek lettek a nézők? Ezt ugye elvethetjük. A németeknél és izraelieknél hatalmas volt a siker, a hollandoknál gyorsan esett a nézettség, a törököknél is simán jó, Amerikában is zakózott, de a hazai bukás látványosabb volt – és egyben teljesen furcsa, hiszen, lehet szeretni, nem szeretni, de a formátum működőképességéről hiba lenne vitatkozni.

Én passzolom a kérdést, de szerintem a hazai készítők bénázása a kulcs, hiszen rendezőtől kezdve a szerkesztőkön át a műsorvezetőig mindenki rengeteget hibázott, igazi állatorvosi ló volt a műsor tévés szemmel – és azt se feledjük, hogy nálunk sikerült a premiert három elszúrt mutatvánnyal indítani.

Mindegy, itt a finálé és most kiderülhet, hogy a bundát gyanítóknak van-e igazuk, hiszen már a műsor kezdete előtt leírták több helyen is, hogy a Danny Blue nevű bűvész győzelme le van zsírozba (aki dettó sokat bénázott, mégsem csapta meg a kiesés szele). Ha ő nyer, akkor az összeesküvés elméletek rajongói bólogatni fognak, hogy ők megmondták. Ha pedig nem ő, akkor pedig az lesz a riposzt, hogy a készítők nem akarták, hogy nekik legyen igazuk.

De most komolyan, ki más nyerne? Lui vagy Ch. Panthera? Mindegy. Még egy apróság, hogy a héten maga Uri Geller kapott egy Magyar Narancs címlapot (“Kanalas game” képaláírással, “Én sem tudom, hogy csinálom” idézettel) és egy pénteki Blikk-címlapot, “Ne nézzenek hülyének” dumával, hogy aztán a cikkből kiderüljön, hogy házat akar venni és az ingatlanosok felviszik a neve hallatán az árat. Igen, ez volt a címlapon. Gondolom nagyon kell az utolsó adásra a nézettség.

696 hozzászólás Ne habozz!

bibi - 2008. 05. 17. 19:31

no comment — Vegre vege

loryb - 2008. 05. 17. 19:31

Nos, akkor kezdődik.

sixx - 2008. 05. 17. 19:31

nu, mindjárt fájront, pantera krisztián az életit kockáztatja, danny blue meg egy gyárig menekül a trükkel, mer veszélyes.

loryb - 2008. 05. 17. 19:32

Azért hiányozni fog a fészekfejű :)

stargatelost - 2008. 05. 17. 19:32

na még épp időben :D

seven - 2008. 05. 17. 19:32

magasról teszek az egészre, de ha az arisztokrata nyer, mérges leszek.

Claire8310 - 2008. 05. 17. 19:34

Az arisztokrata baráti köre az iwiwen gyüjtötte a szavazókat… nem kicsit röhögtem ki őket mikor nekem is írtak…:D

loryb - 2008. 05. 17. 19:34

ez a haj haláli

Lizard - 2008. 05. 17. 19:34

na már kopaszodik is…

Krisz - 2008. 05. 17. 19:35

No de a kis szcientológusgyerek se nyerjen már! Egyáltalán, ne is nyerjen senki:DDD

bibi - 2008. 05. 17. 19:35

Az őrült a meleg és a szépfi, nah katt az RTL-re hisz ott Szex és más semmi vár rám…

VR - 2008. 05. 17. 19:35

Eddig is kopaszotott. :P
Tényleg minegy ki nyer csak ne a párduc. :D

stargatelost - 2008. 05. 17. 19:35

pólóóóó

Mustang - 2008. 05. 17. 19:36

kezdőődik :D:D

zombysoad - 2008. 05. 17. 19:36

Üdv mindenki!

VR - 2008. 05. 17. 19:37

Az utcsó műsorra nagyon lezserre vette Uri…

VR - 2008. 05. 17. 19:37

Mármint ő repül át? :P (Gondoom repülő nélkül…)

Mustang - 2008. 05. 17. 19:37

mentalisan nem tud repuilni?

Mustang - 2008. 05. 17. 19:38

ezt a bájvigyort

stargatelost - 2008. 05. 17. 19:38

Besenyei akkor érezhette magát a legnagyobb biztonságban, hiszen ha elromlik a gép ott van Uri : “Mukodj!”

christophoro - 2008. 05. 17. 19:38

Remélem bevallja a végén hogy “házodtám…”. :)

tomee - 2008. 05. 17. 19:38

Na, Bejja már megint. :P

sixx - 2008. 05. 17. 19:38

bejja iz bekk

Lizard - 2008. 05. 17. 19:38

the return of the bea

Mustang - 2008. 05. 17. 19:38

jááj..lesz Beja nézés

zombysoad - 2008. 05. 17. 19:38

Visszahoztáj íkú lájt beját.:D

bibi - 2008. 05. 17. 19:39

nah Bejja megint nézzz…

sixx - 2008. 05. 17. 19:39

“Repüjjé”

VR - 2008. 05. 17. 19:39

Beja!!!!!!!!!!! Je már tuti jó műsor lesz. :D:D:D

DaneeVN - 2008. 05. 17. 19:39

Beaaaa

sotet - 2008. 05. 17. 19:39

na itt van mán Bejja is

Mustang - 2008. 05. 17. 19:39

ettol a fajta repulestol?

Samott - 2008. 05. 17. 19:40

Miert bukott? Mert az egesz musor olyan mintha sajat maga parodiaja lenne… a pornofilmes nevek, a matrixos bemutatkozo filmek, az elrontott mutatvanyok, a “multimedias studio”… banyek, a Panthera gyerek fejet egyszeruen nem lehet komolyan venni, meglatom mar rohogok… es persze a tv2 faktor, ugyanaz a hulladek az rtl-en siker, ezek meg rendre bebukjak.

sixx - 2008. 05. 17. 19:40

somogyi zolinak ez a divatos nayklánc eddig is szériafelszerelése volt, vagy a sztájliszt fut ákmokot?

stargatelost - 2008. 05. 17. 19:40

“parachuttal” xđ

sixx - 2008. 05. 17. 19:41

a tévékettő riporterei majd biztosítják, hogy tiszta legyen a dolog. muhaha.

Krisz - 2008. 05. 17. 19:41

Mondjuk Pantérának annyi előnye van nálam, hogy jobban röhögtem az “Umma” produkcióján, mint az aznapi Fásy-mulatón.

sixx - 2008. 05. 17. 19:41

zoli szerint már az is nagy dolog, ha valaki emberi nyelven tud kommunikálni. MIRE GONDOLSZ BAZMEG?

Mustang - 2008. 05. 17. 19:41

Sejtelmes Sármőr…SSSSSS

VR - 2008. 05. 17. 19:42

Persze a riporterek teljesen pártatlanok. :D

Agi - 2008. 05. 17. 19:42

mindenkivel kozel tud kerulni

VR - 2008. 05. 17. 19:43

“zoli szerint már az is nagy dolog, ha valaki emberi nyelven tud kommunikálni.”
Csak magából, és a versenyzőkből indul ki. :P

zombysoad - 2008. 05. 17. 19:43

pantera madárul is tud.xdxd

BigBone - 2008. 05. 17. 19:44

És igen az utolsó adás :D Hát jó volt, végig barátokal néztük minden szombaton este és egy laptopal amivel párhuzamosan a junkiet lestük :D Hát thx midnent, röhögjünk még1 jót Furi Gelleren :)

sixx - 2008. 05. 17. 19:44

zimány linda a csárli angyalai remake castingról jött? linda, the eighties has just called, they want their hair back.

varecza - 2008. 05. 17. 19:44

nekem nem jött be a postr csak most! ez hogy lehet ? Uri volt?

Agi - 2008. 05. 17. 19:45

a mentalistak nem tudnak ertelmesen beszelni, ezert nagy szam, ha sikerul nekik emberi nyelven kommunikalni

sixx - 2008. 05. 17. 19:45

ez a selyemgarbó azért merész.

sixx - 2008. 05. 17. 19:46

bazmeg nem is garbó, egy olyan sál, mint amit a vén perverzek viselnek a parkban.

Mustang - 2008. 05. 17. 19:46

nalatok is van itt…pff..

BigBone - 2008. 05. 17. 19:46

sixx :))))))))))))))))))))))))))))))))))

akyyy - 2008. 05. 17. 19:46

hajrá besenyei!:D ő nem rteles:D

Löwen - 2008. 05. 17. 19:46

Nekem erről a DeniBlúról mindig a Kék Osztriga bár jut az eszembe, nem tudom miért…

sixx - 2008. 05. 17. 19:47

bejjának kabalaszalagja van. nekem is kell egy olyan.

Agi - 2008. 05. 17. 19:47

kabala szalag, ez most milyen kabala szalag, amit hordani kene, amig le nem rohad?

csiga - 2008. 05. 17. 19:47

bejja megint hogy nez…

sixx - 2008. 05. 17. 19:47

hihetetlen, bejja már MOST bután néz.

sixx - 2008. 05. 17. 19:48

deni fiam, ha a szalag elkallódik, beja ráül az arcodra, és sokáig nem mozdul.

Agi - 2008. 05. 17. 19:49

hadas krisztina hogy elvezi a musort:)

sotet - 2008. 05. 17. 19:49

két tárgyat belerakhatok?anyám………….

akyyy - 2008. 05. 17. 19:49

mit tett bele?

sixx - 2008. 05. 17. 19:49

nóráról miért hiszik, hogy jól áll neki a leia hercegnő-frizúr?

VR - 2008. 05. 17. 19:49

A lakatot mért nem Bejára bízza? :D:D:D

akyyy - 2008. 05. 17. 19:50

háttérbe ott integettek:

sixx - 2008. 05. 17. 19:50

ez a lakatos trükk a Siccben vagy a Hahotában volt? Pajtás esetleg?

loryb - 2008. 05. 17. 19:50

szerintem fülbevaló, az már két dolog :)

BigBone - 2008. 05. 17. 19:50

Nem tudja bezárni :D

sixx - 2008. 05. 17. 19:50

VR: mert elrontaná. a kockát is. üveggolyót is.

Wita Joe - 2008. 05. 17. 19:50

Figyelitek a hátul integetőket? :D

VR - 2008. 05. 17. 19:50

Látszik meleg van a stúdióba. :D Légkondi vagy valami?

Agi - 2008. 05. 17. 19:50

milyen izgi a musor, sikerul-e bazarni a lakatot? NO???

chelloboy - 2008. 05. 17. 19:50

TV2 SUCKS!
Egy jó dolog volt mostanában… a MELROSE PLACE ismétlése.

DnP - 2008. 05. 17. 19:50

Hat ez mar kicsit komplikalt Noranak :)

Lizard - 2008. 05. 17. 19:50

azért nem, mert bea még 3-ig se tud elszámolni…

stargatelost - 2008. 05. 17. 19:50

nagyciki

varecza - 2008. 05. 17. 19:51

hehe, megint bénázásd van

csiga - 2008. 05. 17. 19:51

es nem sikerul…

galanm - 2008. 05. 17. 19:51

Ez se lakotolt még le semmit

sixx - 2008. 05. 17. 19:51

nem volt próba? kissé kínos. uri már jegyzetel: “á törökökníl próbál lakat!!!”

Mustang - 2008. 05. 17. 19:51

nem is leilas….annka ket konty van a fulen :D

Agi - 2008. 05. 17. 19:51

kilelegzek, belelegzek

zombysoad - 2008. 05. 17. 19:51

de ciki

BigBone - 2008. 05. 17. 19:51

Már ott is röhögnek :D:DD:D:

akyyy - 2008. 05. 17. 19:51

adják már oda besenyeinek a lakatot omg

DaneeVN - 2008. 05. 17. 19:51

meddig tekergeti a csajXD-elmegy az idoXD

csiga - 2008. 05. 17. 19:51

adja mar oda besenyeinek…

D0UBL3D - 2008. 05. 17. 19:52

és mi még azt hittük h beja hülye de nórinak a alkat is enhéz xD
de egyébként izgalmasan ekzdődik a döntő…

sixx - 2008. 05. 17. 19:52

óbazmeg, ne már. nem atomreaktor, lakat bazmeg.

akyyy - 2008. 05. 17. 19:52

akvárium tele van kinai fehérzoknival

VR - 2008. 05. 17. 19:52

Baszu pedig tudni lehetett volna, hogy a lakat rizikós lesz. :D
Az az másik nő segítsen. :P

Agi - 2008. 05. 17. 19:52

na, ha ezek utan a danny nyer….

varecza - 2008. 05. 17. 19:52

meleg van a sztyúdióban

Mustang - 2008. 05. 17. 19:52

biztos ördöglakat :D

Jodaka - 2008. 05. 17. 19:52

Huh ez kezd átmenni nagyon nagyon kínosba…. :DDDDDDD

Tod - 2008. 05. 17. 19:52

sixx:D:D:D:D
Egy lakat beállításán mi a f#sz olyan nehéz?
Lehet túlságosan meg van buherálva a lakat?:D

DooM - 2008. 05. 17. 19:52

Hát ilyen nincs… Ez már megint kabaré… LOL

Ivanello - 2008. 05. 17. 19:52

Ezt az égést amit a lakattal művelnek már vagy 5 perce… :)

sixx - 2008. 05. 17. 19:52

ez milyen kemény, öcsém, GET MAGGYVER NOW!

MiD - 2008. 05. 17. 19:52

A számnak hol kell lenni? tudnék helyet neki…

galanm - 2008. 05. 17. 19:52

A műsoridő felét lassan kitöltik

akyyy - 2008. 05. 17. 19:52

:: TAPS :: TAPS ::

Wita Joe - 2008. 05. 17. 19:52

Ez jól indul :D

Don Jr. - 2008. 05. 17. 19:52

ez durva hisz ez csak egy lakat mi lenne komolyabb cuccokkal:D

D0UBL3D - 2008. 05. 17. 19:52

sry a helyesírásért de dőlök a röhögéstől :D

VR - 2008. 05. 17. 19:52

Ez fáj. :D:D:D

Balázs - 2008. 05. 17. 19:53

hát ez nagyon szánalmas… :S gyerekek miért nézzük ezt a sz.rt???

BigBone - 2008. 05. 17. 19:53

KInyílt :D:DD:D:D

sixx - 2008. 05. 17. 19:53

-G, +C

lszabo - 2008. 05. 17. 19:53

‘Ja csak ennyi?? Akko má sokszor bezártam…’

beiz - 2008. 05. 17. 19:53

Én egy részt sem láttam.
Nem is érdekelt…és nem is fog.

Azért bukhatott meg, mert biztosan voltak még így egy páran:)

Agi - 2008. 05. 17. 19:53

oke, mar mindneki elkapcsolt

Claire8310 - 2008. 05. 17. 19:53

éééééééééééééééééééééés made it! yeahhhh

az nagyon gáz volt……

Mustang - 2008. 05. 17. 19:53

ne..vazze ..elkuldi

sixx - 2008. 05. 17. 19:53

tapsoljuk meg Nórát, mert be tudott zárni egy lakatot 7 perc alatt.

lszabo - 2008. 05. 17. 19:54

Huh. Sikerült …

akyyy - 2008. 05. 17. 19:54

valaki gyorsan kövesse és vegye el tőle XDDD

TomekKowal - 2008. 05. 17. 19:54
Lewis - 2008. 05. 17. 19:54

Most vesztett jópár 100 ezer nézőt a show.

sixx - 2008. 05. 17. 19:54

és most Nórának ekell eldugnia a dobozt? belevágja a Dunába, oszt keresheted, bazmeg.

Mustang - 2008. 05. 17. 19:54

hahahaha :D:D:D XD hat ez gigaLOL :D

Agi - 2008. 05. 17. 19:54

gergo milyen fejet vagott:)

VR - 2008. 05. 17. 19:54

Márt nem hívtak aszisztálni egy lakatos mestert. :D:D:D

Agi - 2008. 05. 17. 19:54

a masik oldalra, az is jo

BigBone - 2008. 05. 17. 19:55

Sípol a mikorofon?

akyyy - 2008. 05. 17. 19:55

ez a reklám:D

Agi - 2008. 05. 17. 19:55

ez milyen reklam, es rohognek kozben

DnP - 2008. 05. 17. 19:55

miez az overlayed reklam vazze?

Wita Joe - 2008. 05. 17. 19:55

Mi ez a kép a képben reklám? :)

Lewis - 2008. 05. 17. 19:55

Ez milyen reklám? Teljesen új!

sixx - 2008. 05. 17. 19:56

deni nem ezt akarta, de most már mindegy. ez milyen reklám már??? kirély

varecza - 2008. 05. 17. 19:56

ez mi volt???????haha

Ivanello - 2008. 05. 17. 19:56

Hát ez a bociéizé mivolt? :D

sotet - 2008. 05. 17. 19:56

hát ez meg milyen reklám vót??????????

BigBone - 2008. 05. 17. 19:56

Rendező úr megtalálta a pip gombot :D

csiga - 2008. 05. 17. 19:56

jon az arisztokrata, omg

VR - 2008. 05. 17. 19:56

Ott ülnek szépen sorban a luzerek. :P
És in game reklám je. :D:D:D micsoda inováció!

Agi - 2008. 05. 17. 19:56

a rejtelyes arisztokrata: Ba-ba

Wita Joe - 2008. 05. 17. 19:56

B A B A

varecza - 2008. 05. 17. 19:56

ba-ba

sixx - 2008. 05. 17. 19:57

ha lenne “Christan Patera vendég” feliratos cédulám, nem mutogatnám. Baaa-bbbaaa.

Claire8310 - 2008. 05. 17. 19:57

itten vané az árhisztokrata….. bazzus, hogy lehet így kimondani, hogy baba????? És mindig be kell vágni?

Wita Joe - 2008. 05. 17. 19:57

“A mentalistáknak földönkívüli lehetőségei és tapaztalatai vannak”

Szaby - 2008. 05. 17. 19:57

Nah gyün a BaaBaa :D

Claire8310 - 2008. 05. 17. 19:57

akkor sokat alszik..

sixx - 2008. 05. 17. 19:57

nem alszik! House-t neki! majd az segít rajta!

iru_relleg - 2008. 05. 17. 19:57

Baabbbaa

galanm - 2008. 05. 17. 19:58

Hogy lehet valaki ilyen nézéssel szabadlábon?

Blue Panther - 2008. 05. 17. 19:58

Forokhj!

Agi - 2008. 05. 17. 19:58

pantheranak olyan kisugarzasa van, amlely igazolja, hogy a mentalistaknak foldonkivuli lehetosegei es tapasztalatai vannak

Lewis - 2008. 05. 17. 19:58

Ez a reklám már az új stílus lesz a tv2-nél? Mert azóta sem mentek el reklámra.

sixx - 2008. 05. 17. 19:58

ez a varázsvessző múlt pénteken még a tv2 parkolójában vigyorgott egy fán.

DaneeVN - 2008. 05. 17. 19:58

rejtélyes arisztokrataXD

Wita Joe - 2008. 05. 17. 19:58

Ja, most mondják, hogy Panthera annyit agykorol, hogy nem szokott aludni. Így már érthető, hogy miért néz így ki :D

VR - 2008. 05. 17. 19:59

Csisztu nagy lelkeseséssel letudta a dolgot. :P

Claire8310 - 2008. 05. 17. 19:59

varázsveszző… nem kéne hangoztatni…

csiga - 2008. 05. 17. 19:59

minden benne van, ami egy mentalistaban benne kell higy legyen

bennfentes - 2008. 05. 17. 19:59

foroghj….ez k…va jóóó:)

BigBone - 2008. 05. 17. 19:59

Kattant egy kicsit a feje :D

sixx - 2008. 05. 17. 19:59

ő is lehet hogy komoly esélye fán a döntőben. enigma kell urihoz.

Tod - 2008. 05. 17. 19:59

“Kattant a feje”
weheheXD

VR - 2008. 05. 17. 19:59

“Látszik hogy kattant a feje” :D:D:D

DnP - 2008. 05. 17. 19:59

“latszik, hogy olyan kattant a feje” hat igen :)

Szabcsi - 2008. 05. 17. 19:59

kattant egy picit a feje… :)

Agi - 2008. 05. 17. 19:59

torzomborz az egyenisege

loryb - 2008. 05. 17. 19:59

hogy nem éppen százas

kisgans - 2008. 05. 17. 19:59

Panthera egy ufó?

Blue Panther - 2008. 05. 17. 20:00

Panthera force gripel a felhőkarcolón

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:00

kattant feje van… hát az nem kifejezés

Mustang - 2008. 05. 17. 20:00

huuuhhhh de néz :D

BigBone - 2008. 05. 17. 20:00

REKLÁM! :D

sixx - 2008. 05. 17. 20:00

na, EZ már reklám. egy gombbal arrébb.

Ivanello - 2008. 05. 17. 20:00

Igazi reklám jeje, lehet olvasni a kommenteket :)

Ivanello - 2008. 05. 17. 20:01

Ez azért nem semmi: eltelt a műsorból több mint 30 perc, és még semmi sem történt:)

VR - 2008. 05. 17. 20:02

Látom a nézőknek még nagy újdonság a PIP reklám. :D
Pedig mennyivel hatásossab mint a sima.

Lewis - 2008. 05. 17. 20:02

Winnie, szerinted ha így van ahogy írtad, hogy a műsor készítői, a stáb hibázott, akkor miért van az, hogy a TV2 nem tud még 10 év után se rendesen levezényelni egy élő műsor?

VR - 2008. 05. 17. 20:02

“semmi sem történt”
Mi az hogy semmi, beállítottuk 1 teljes lakatot. :D:D:D

Lizard - 2008. 05. 17. 20:04

mi ez a tálib zene…

kisgans - 2008. 05. 17. 20:05

Mibe hogy droid Nóra a bankkártya pin-kódját állította be? :)

Ivanello - 2008. 05. 17. 20:05

A show elött azon gondolkoztam, hogy 3 mentáalista hogy fogja kitölteni ezt a rohadt nagy műsoridőt. Hát most már van róla elképzelésem:)

BigBone - 2008. 05. 17. 20:06

Megváltozott az oldal title?

VR - 2008. 05. 17. 20:06

És a lakatosdi miatt legalább 5percel hosszabb is lesz a műsor. :P

Lizard - 2008. 05. 17. 20:06

nem baj leglább többet röhögünk

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:06

Vajon milyen földönkívüli lehetőségeket fog mutatni nekünk a rejtélyes arisztokrata?

Szabcsi - 2008. 05. 17. 20:07

1…2…3… beszart a tévém, csak hang van.
Látni akarom a kattant fejed Pantera!!!

Tesztelo.hu - 2008. 05. 17. 20:08

Lewis, igazságtalan vagy, a Megasztárban nem volt semmi gond, pedig az is élő volt.

kisgans - 2008. 05. 17. 20:08

Wita Joe – 2008. 05. 17. 20:06
Átlépi a második kritikus sebességet, és földkörüli pályára áll.

Lizard - 2008. 05. 17. 20:09

omg uri geller könyv!!!

Ivanello - 2008. 05. 17. 20:09

Lui és Panthera feje miért olyan torz amikor a telefonszámokat mutatják?

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:09

furi Geller könyv…. vazze

VR - 2008. 05. 17. 20:09

“Átlépi a második kritikus sebességet, és földkörüli pályára áll.”
Szép álom. :)

Blue Panther - 2008. 05. 17. 20:09

Rólam van szó!

iru_relleg - 2008. 05. 17. 20:10

a törzsfőnök a könyvét milyen akcentussal írta?

kisgans - 2008. 05. 17. 20:10

Blue Panthera navigációs rendszert lehet nyerni? Már ebbe is belementalistázott a rejtélyes arisztokrata?

zombysoad - 2008. 05. 17. 20:10

jaj de ork

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:10

Heló népem…

BigBone - 2008. 05. 17. 20:11

MInt valami fradi mecsen :D “Christian! Cristhian! :D

kisgans - 2008. 05. 17. 20:11

Feltámad benne az elemi ösztön.

sotet - 2008. 05. 17. 20:11

a szinpaaad a thieddd

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:12

életösztön… hát nehéz szó… ráadásul védi őt a beszédtől…:D

Agi - 2008. 05. 17. 20:12

ellepnek a tegla alol, ja, mint a danny, elhajolt a golyo elol

kisgans - 2008. 05. 17. 20:12

Christian, én hallom a belső hangokat! :D

galanm - 2008. 05. 17. 20:12

Csak meglátom és máris röhögök:D

Mustang - 2008. 05. 17. 20:12

olyan a feje mint egy felig megkopasztott csirke :D

kisgans - 2008. 05. 17. 20:12

Bejjaaaa

BigBone - 2008. 05. 17. 20:12

Végső Álomás 4 – Crhistian Panthera

sixx - 2008. 05. 17. 20:12

ez kész. pantera rulez.

varecza - 2008. 05. 17. 20:13

a háttérben ott röhögnek Bránerék.

DnP - 2008. 05. 17. 20:13

bejjja :) pokot szopogat?

loryb - 2008. 05. 17. 20:13

ez a panthera már majdnem hasonlít Jim Carrey-re, mint Olaf gróf :) Ezért arisztokrata ő.

kisgans - 2008. 05. 17. 20:13

Hozott egy darabot a vasfüggönyből?

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:13

Csípnek! Nagyot!

VR - 2008. 05. 17. 20:13

Azaz a halálos madárpókok… :D:D:D

zombysoad - 2008. 05. 17. 20:13

“ezek a madárpókok csípnek.Nagyot.:D:D”

sixx - 2008. 05. 17. 20:13

ezek a madárpókok csípnek…nagyot.

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:13

Most akkor megdobálják téglával???? :D jó lenne…
Basszu tisztára úgy beszél mint Morfológus a Vektorban…:D

sotet - 2008. 05. 17. 20:13

“ezek a pókok csínek” na de ilyet

sixx - 2008. 05. 17. 20:14

bejja nem érti, de máris fél. megnéztem a szótárban a “butaság” szót, bejja képe volt mellette. (weeds rulz)

Sündi - 2008. 05. 17. 20:14

Jézus!!!Ez mindig így beszélt??

razzor - 2008. 05. 17. 20:14

Grat, madárpók méreggel…

Agi - 2008. 05. 17. 20:14

krisztina milyen noies

kisgans - 2008. 05. 17. 20:14

Nohát ez itten ingyenreklám, kedves ORTT..

Tod - 2008. 05. 17. 20:14

Milyen jó zsilett reklám:D

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:15

Mekkora Gilette reklám :)

Mustang - 2008. 05. 17. 20:15

sztem ezekkel a pengekkel vagja a hajat

Samott - 2008. 05. 17. 20:15

Product placement? Ugyes :)

canaze - 2008. 05. 17. 20:15

“Blue Panthera navigációs rendszert lehet nyerni? Már ebbe is belementalistázott a rejtélyes arisztokrata?”

Meg Deni Blue is :D Kettejük mentális erejével működik XD
Végre vége lesz ennek a kritikán aluli sz*rnak… :D:D

bibi - 2008. 05. 17. 20:15

Gilette,ez nem reklám…ejnye-ejnye

Thommyboj - 2008. 05. 17. 20:15

Huh mekkora Gilette reklám, még bazi nagy betűkkel rá kell ám írni a pengére a Gilette.

sixx - 2008. 05. 17. 20:15

nem akarok geci lenni, de rohadtul megnézném, ahogy elkúrja, és végigsétál a zsilettpengéket, közben óegyiptomiul káromkodik.

kisgans - 2008. 05. 17. 20:15

Érti még valaki a mutatványt?

DnP - 2008. 05. 17. 20:15

uhh ez mar tul bonyolult… ki mit miert es mikor?

VR - 2008. 05. 17. 20:16

“Ez mindig így beszélt??”
Igen még mindig nem tud, drága a logopédus.

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:16

“Érezd át te is!”

Agi - 2008. 05. 17. 20:16

becsukja a szemet: hu, de jo, nem latok semmit

galanm - 2008. 05. 17. 20:16

Csukott szemmel én se látnék semmit

sixx - 2008. 05. 17. 20:16

nem lehetne ezt esetleg lassabban? csak egy kicsivel? mert így követhetetlen bejjának.

kisgans - 2008. 05. 17. 20:17

Milyen SZEMÉRMES lett most Panthera! :D

varecza - 2008. 05. 17. 20:17

atyavilág, mi lesz ebből..

sixx - 2008. 05. 17. 20:17

SCREENSHOTOT, MOST!!!!

Don Jr. - 2008. 05. 17. 20:17

a madár pók csipésbe nem lehet bele halni…

BigBone - 2008. 05. 17. 20:17

Kalóz! :D

Agi - 2008. 05. 17. 20:17

oldalt nem lat ki veletlen?:)

DnP - 2008. 05. 17. 20:17

A szajat nem lehetne beragasztani?

Mustang - 2008. 05. 17. 20:17

hazi gyanta :D

VR - 2008. 05. 17. 20:17

És igen beja nem felejtett el nézni. :D:D:D
Fasz után ordít a szájja. :D

Balázs - 2008. 05. 17. 20:17

bazz, csukott szemmel én sem látok, looooool

Ferragamo - 2008. 05. 17. 20:17

sixx!
Nagyon nagy vagy!!!! :))))))))))

Agi - 2008. 05. 17. 20:17

bejja, mit csinal?

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:18

“Mint mondták, egy kicsit őrült vagyok.”

sixx - 2008. 05. 17. 20:18

taps, pantera krisztián beragasztotta a sajét szemit, ez maga a mentalizmus.

DooM - 2008. 05. 17. 20:18

“Nem irígylem a szemöldöködet.”
:-DD

ajika - 2008. 05. 17. 20:18

ez le fogja depilalni a szemoldoket…:-) egyenes adasban!!!

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:18

Őrűlt vagyok… bóknak veszem…. mondja a fején a ragasztószalaggal…. ez az ember kész….

lszabo - 2008. 05. 17. 20:18

kristian panthiéra a rejtélyes… kalóz???

BigBone - 2008. 05. 17. 20:18

OMG HOGY NÉZZ EZ KI! Új szmájli született :D

Mustang - 2008. 05. 17. 20:18

en si megfogdossalak? LOL

Agi - 2008. 05. 17. 20:18

csak az ermet fogdosd

kisgans - 2008. 05. 17. 20:18

Végső állomás
A Karib-tenger kalózai
Múmia

Eddig csak ezek jutottak eszembe a mutatványról. :)

sixx - 2008. 05. 17. 20:19

zolinak ha van humorérzéke, belevezeti egy betonoszlopba.

Lizard - 2008. 05. 17. 20:19

gyere őrült!!!

Thommyboj - 2008. 05. 17. 20:19

huh Zoli poént mondott

Evil - 2008. 05. 17. 20:19

Hadas Kriszta eleg elonytelen ruhat oltott magara.

DnP - 2008. 05. 17. 20:19

nah, eddig 2 bol 2 lement a szinpadrol mindenfele action nelkul :)

zombysoad - 2008. 05. 17. 20:19

lol bea télleg faszért kiállt.:D

Laci082 - 2008. 05. 17. 20:19

Mi lesz a mutatvány? (most kapcsoltam ide).

loryb - 2008. 05. 17. 20:19

Most gyorsan becsukni az ajtót és kint kell őt hagyni ! :)

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:19

mint egy béna szuperhős…:)
zoli meg poénkodik…

sixx - 2008. 05. 17. 20:20

a kis kép mindent visz. ezt a törököknél is meg akarom nézni.

vins - 2008. 05. 17. 20:20

a vak messiás :D

Thommyboj - 2008. 05. 17. 20:20

na szerelmes kislány beszólt, hogy azt nem úgy kell.

kisgans - 2008. 05. 17. 20:20

“legyünk viccesek, rakjuk oda, ahova lép” lol :)

akyyy - 2008. 05. 17. 20:20

szakadnaka jégesső:D

VR - 2008. 05. 17. 20:20

“Gondoltam nehezítem a feladatot…”
“Mért is vettük fel ezt?”

sulu1701 - 2008. 05. 17. 20:21

EZ most komolyan ilyen gyengeee???

sixx - 2008. 05. 17. 20:21

evil: krisztina elég előnytelen, bejja mellett különösen.

D.D.D - 2008. 05. 17. 20:21

én azt hittem pentagrammot ragaszt a képére..

Agi - 2008. 05. 17. 20:21

miert nem szembol veszik es miert nem ot?

DnP - 2008. 05. 17. 20:21

Bejja kesz van :)

Mustang - 2008. 05. 17. 20:21

gáztámadáááááss levette a cipojet

fricci - 2008. 05. 17. 20:21

Most akar végigmenni egy csomó csapdán becsukott szemmel, de azért beszól ilyet a műsorvezető hogy “Vigyázz lépcső!” :D

akyyy - 2008. 05. 17. 20:21

fuj ide értem a lábszagot

VR - 2008. 05. 17. 20:21

Tisztán látszott mikor Beja agya leblokkolt. :D:D:D

kisgans - 2008. 05. 17. 20:22

“véletlenül se próbáljátok ki”

gó tu juniverziti end dont táccs drágsz

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:22

Ez át fogja repülni!!!

DooM - 2008. 05. 17. 20:22

Azért ez nagyon merész! Levenni azt a bőr cípőt, ennyi ember előtt…

loryb - 2008. 05. 17. 20:22

A mi kixboxerünk

D.D.D - 2008. 05. 17. 20:22

uhh arisztokrata mezítláb

zombysoad - 2008. 05. 17. 20:22

törje ki a nyakát.:D

sixx - 2008. 05. 17. 20:22

bejja, megvan, amit kerestél?

Mustang - 2008. 05. 17. 20:22

Beja minnya elelvez…

DnP - 2008. 05. 17. 20:22

jajj ugy izgulok :)

sixx - 2008. 05. 17. 20:23

van damme wants his mojo back.

vins - 2008. 05. 17. 20:24

Én is így szoktam kimenni este a hűtőhöz :D

lszabo - 2008. 05. 17. 20:24

nyugi má bea!!!

mardj csöndbe

mert a végén belé all a reklám eszköz a :
Gillette

D.D.D - 2008. 05. 17. 20:24

olyan mint egy vak zombi ezzel a lihegéssel

akyyy - 2008. 05. 17. 20:24

hát de simán kilát abbol:D

Ancsie18 - 2008. 05. 17. 20:25

Úristen, azt hiszi, ha hangosan lélegzik, majd vele izgulunk?!

kisgans - 2008. 05. 17. 20:25

Bejja feje :D

VR - 2008. 05. 17. 20:25

És msot átlebeg a szinpadra.

razzor - 2008. 05. 17. 20:25

Kérsz egy pohár vizet?

ajika - 2008. 05. 17. 20:25

nagyon halas alany ez a bejja :-)

Agi - 2008. 05. 17. 20:25

jo, hogy mutattak a veget

sixx - 2008. 05. 17. 20:25

a betyárját

Thommyboj - 2008. 05. 17. 20:25

leesett a őrült, legjobb jelenet :D

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:25

cristiannnnnnnnnnnn

Don Jr. - 2008. 05. 17. 20:25

áá faranc azt hidtem bele lép vmibe és lesz vmi izgi is:D

Mustang - 2008. 05. 17. 20:25

segitsek? nem…ok…akkor nem :D

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:26

Úgy lépkedett, mint egy T-Rex

DnP - 2008. 05. 17. 20:26

“Bejja megvan amit keresel?”

Evil - 2008. 05. 17. 20:26

ez a nagybetus MENTALIZMUS?

sixx - 2008. 05. 17. 20:27

bejja szólni akart, ez a nő kész, meghívom a legénybúcsúmba előadni.

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:27

Hú, ez a hídas poénkodás gyenge volt Uritól

kisgans - 2008. 05. 17. 20:27

“ez alatt a híd alatt is átrepülnél?” :D

Fütyfürütty - 2008. 05. 17. 20:27

Fantasztikus lehet Bejjéval hálni. Vélhetően minden alkalommal elcsodálkozik az aktus után, s önfeledten mereng azon verejtékezve, mennyire különleges is volt az. SZERELMES VAGYOK!

VR - 2008. 05. 17. 20:28

Juj Uri poénkodik… Look Krisztian… :D:D:D
És jön a lehúzás. :D

sixx - 2008. 05. 17. 20:28

luk krisztijön…

Thommyboj - 2008. 05. 17. 20:28

A Besenyeihez elég jól bezsélt magyarult, nem tudom, ha jól beszél magyarul Uri, akkor miért kell a véleményezést is angolul mondani.

akyyy - 2008. 05. 17. 20:28

a well done miért bravó?:C

sixx - 2008. 05. 17. 20:29

valahova tedd be, nóra.

VR - 2008. 05. 17. 20:29

Dugd fel a seggedbe ott nem látjuk…

ajika - 2008. 05. 17. 20:29

itt van TOROK ur!!!!!!!!!!

PancakeSpeedy - 2008. 05. 17. 20:29

Szerencsétlen TV2 munkatársak akiknek részt kell venni ebben a bohóckodásban…

sixx - 2008. 05. 17. 20:30

török urat ismerem, tűzszerész. a tankcsapda piróját vele csináltuk, király csávó.

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:30

Gyerekek, ti semmiképpen ne próbáljátok ki a gyárak felrobbantását.

kisgans - 2008. 05. 17. 20:30

És most Nóra elteleportál a dobozzal!

Szabcsi - 2008. 05. 17. 20:30

se ember, csak Nóra…

PancakeSpeedy - 2008. 05. 17. 20:30

Van elég időd elrejteni… persze hogy van, mivel egy gomb elem és egy led van csak benne xD

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:31

hát egy villogó csipogó dobozt rohadt nehéz lesz megtalálni….

VR - 2008. 05. 17. 20:31

Legalább a riportereken ne lenne ilyen kaján vigyor. :P

Mustang - 2008. 05. 17. 20:31

buziribi :D
vagy van ideje elrejteni :D ha nem akkor igy jart es BUMM

sixx - 2008. 05. 17. 20:31

ez az elhagyatott gyárépület+robbaós doboz engem a Saturday Night Live MacGruber szkeccsére emlékeztet.

Thommyboj - 2008. 05. 17. 20:31

és honnan lehet tudni, hogy bent nincs egy két rejtett kamera.

stargatelost - 2008. 05. 17. 20:31

“Azt hiszem, hogy most elindulok” xD

DnP - 2008. 05. 17. 20:31

“azt hiszem most elindulok…”

Fütyfürütty - 2008. 05. 17. 20:32

Ez a frizura! Jampis akar lenni vagy csak elfeküdte és nem maradt idő a fésülködésre a nagy ráhangolódási procedúra miatt?

ajika - 2008. 05. 17. 20:32

a kocsit azert nem lehetett kihagyni

Mustang - 2008. 05. 17. 20:32

mine kocsi máá..vazz…biztonsagi ov nuku…

VR - 2008. 05. 17. 20:32

Deni megy… juj.

kisgans - 2008. 05. 17. 20:32

B+, ezt a kocsit!!

Béccy - 2008. 05. 17. 20:32

A DANNY-1 BMW az a 11 millából volt??:D

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:32

szerintem Nóri a vibrátorátorát hozta magával , és Danny blue arezgésekből fog következtetni a kis boxra

Agi - 2008. 05. 17. 20:33

azert danny produkciojat alaposan megtamogattak, hogy vegul tenyleg o nyerjen

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:33

” és most azt hiszem…hatás szünet…..elindulok”

PancakeSpeedy - 2008. 05. 17. 20:33

Az Jaguár volt :D

VR - 2008. 05. 17. 20:34

Lui most rátesz egy lapáttal és 9x-es életveszélyben lesz. És a produkció altt Pantera 8 életét elhasználja.

endel - 2008. 05. 17. 20:34

Béccy :D:D:DD:D:D:

bibi - 2008. 05. 17. 20:36

muszály volt bemutatni a verdát is …

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:36

mmm danny blue kölcsönkéri a rejtélyes arisztokrata varázsvesszejét
majd bejjával elindul megkeresni… elvesztett férfiasságát:)

kisszanto - 2008. 05. 17. 20:37

gyerekek, ez a zaroadas mar rengeteg sebbol verzik,
meghogy a celeb, kezeben egy bombaval bemegy egy gyarba… :)

visitva rohogunk rajta :)

RK - 2008. 05. 17. 20:37
Bepp0 - 2008. 05. 17. 20:38

C. Pantheránál a mutatvány UTÁN kellett volna megnézni, ott vannek-e még a korongok (mivel közben kiment).

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:39

mikor jön a nacsa??

kisgans - 2008. 05. 17. 20:39

MuszáJJJJJJJ

Tanuljuk már meg.

Ordel - 2008. 05. 17. 20:39

”És most azt hiszem… hatásszünet… elindulok… rohadt erőltetett kacsintás… hatásszünet… és elindul” :)

Risi92 - 2008. 05. 17. 20:40

” és most azt hiszem…hatás szünet…..elindulok” <—ezen röhögök :D lol annyira szánalmas. de am én jól szórakoztam az összes urin. so peace

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:41

LUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII

sixx - 2008. 05. 17. 20:41

zoli, azt is olvastad, hogy foskazán vagy?

PancakeSpeedy - 2008. 05. 17. 20:41

Akkor ez se a Junkie-t olvasta… :D

VR - 2008. 05. 17. 20:41

energia = pénz… :P

akyyy - 2008. 05. 17. 20:41

melyik fórumba volt ez?

Béccy - 2008. 05. 17. 20:41

Zoli olvassa a Junkie-t??

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:41

na ekkora hülyeséget???
LUK ZOLI LUK

kisgans - 2008. 05. 17. 20:42

Ez a hatásszünet engem erre emlékeztet: “Legen….wait for it…dary” :)

Egyszarvu - 2008. 05. 17. 20:42

Húúú! ezt a felemelőset aért ki fogom próbálni :D

sixx - 2008. 05. 17. 20:42

médiacentert, NOW!

sulu1701 - 2008. 05. 17. 20:42

Még nem volt Zsuzzsi hun vaaagy???

Jeffrey - 2008. 05. 17. 20:42

Ezt a szcientológusos posztot én is olvastam azon a blogon. Nem csoda ha nyerni fog, van miből smsezni KékDanira.

VR - 2008. 05. 17. 20:43

De mért a rózsaszín ingben van a borítón???????

Sky - 2008. 05. 17. 20:43

itt 1 igazi buvesz mutatvany: 1…2…3… speak es mozogj paper!!!

http://www.youtube.com/watch?v=rQlr6YB2anQ

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:43

LUJIII LUJJIIIIII
fény az éjszakában

Ordel - 2008. 05. 17. 20:43

Te jó ég, ez milyen szar szöveg volt! :D

sixx - 2008. 05. 17. 20:43

luji, a jövő hírnöke.

Mustang - 2008. 05. 17. 20:43

lui…hatasszunet..padre :D

kisgans - 2008. 05. 17. 20:44

Ha már Bruce Willis film, akkor 12 majom.

Tőmi - 2008. 05. 17. 20:44

és meglehet nyerni Uri könyvét az Uri murit

Sky - 2008. 05. 17. 20:45
sixx - 2008. 05. 17. 20:45

ez a műsor a tv2 történetének egyik mélypontja. van sok, csak mondom.

iru_relleg - 2008. 05. 17. 20:45

vóter:)

VR - 2008. 05. 17. 20:45

“Igyunk magyarországra és a szárazjégre.” :D

sixx - 2008. 05. 17. 20:46

sky, ne spammelj már bazmeg, ki kiváncsi a szar videóidra?

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:46

mit jelent nekem biztos nagyon vonzó????

kisgans - 2008. 05. 17. 20:46

Lui a lányok kedvence.

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:46

Ha 100 kislány kiabál Luinak, akkor az azt jelenti, hogy vannak különleges képességei?

Kanda - 2008. 05. 17. 20:46

Jóképű => biztos vannak különleges képességei.
WTF???

Béccy - 2008. 05. 17. 20:47

“Uri Geller nagyon megbízik benne”: “ő egy nágyon gyó képű fijú!”

akyyy - 2008. 05. 17. 20:48

áh köcsög nem látom a robbanós keresős mutatványt, mert minjdárt 24:(

kisgans - 2008. 05. 17. 20:48

Beszarás, Lui első mondatával nyal a szavazatokért.

varecza - 2008. 05. 17. 20:48

azért az durva, hogy Uri még mindig tök komolyan tudja mondani hogy A színpad thied!

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:48

micsoda Uri következtetés volt….basszus

Béccy - 2008. 05. 17. 20:48

pontosabban nagyon különlegesnek tartjaXD

Ordel - 2008. 05. 17. 20:48

Mindjárt elsírom magam, Lui! :)

Kuszi - 2008. 05. 17. 20:48

Lujdzsiii nagymonolog :D ige’ ige’ hatodik erzek.

VR - 2008. 05. 17. 20:48

Nem is figyeltem eddig a háttérbena mátrixus kínai írásjeleket. :P

Mustang - 2008. 05. 17. 20:48

bizti tetszik neik is.. :P

sulu1701 - 2008. 05. 17. 20:49

Zsuzzsit má nem tudták fizetni vagy mi fene

kisgans - 2008. 05. 17. 20:49

Ha becsukom a szemem, nem látom a műsort, bazze.

BigBone - 2008. 05. 17. 20:49

INtuíció

Mustang - 2008. 05. 17. 20:49

hopp..megvan a billentyűzet :D

fricci - 2008. 05. 17. 20:50

Kanada: Te azért nem látsz összefüggést, mert nem vagy mentalista…ez ilyen mentalistalogika

sixx - 2008. 05. 17. 20:50

mass-mentalism

kisgans - 2008. 05. 17. 20:50

Mint a South Parkban Jézus csodái.
“Most forduljon meg mindenki.”

Mustang - 2008. 05. 17. 20:50

erintsuk mega f..ff fülét :D:d mit is?:D

DnP - 2008. 05. 17. 20:50

Rogton mindenki Bejja mellere tapad :)

ajika - 2008. 05. 17. 20:50

becsukott szemekkel taperolja egymast az orszag….:-))))

Kanda - 2008. 05. 17. 20:51

“Egy tapsot azért megérdemelek…” :DDDD
Egyébként ezzel a nyúlkálással mi a szart akart?

Ordel - 2008. 05. 17. 20:51

Ezt csak én nem értettem? :D

Kigondoltam, megérintettem, és?!?

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:51

Bea fél

kisgans - 2008. 05. 17. 20:51

Húzd a fejedre a zsákot, és kösd meg egy madzaggal.

VR - 2008. 05. 17. 20:52

Most kitakarják a műsor legélveztesebb részét. :(:(:(

BigBone - 2008. 05. 17. 20:52

Azt hittem simogat :D

Mustang - 2008. 05. 17. 20:52

azt..zacskot a fejere :D

DnP - 2008. 05. 17. 20:52

Na igy rogton szebb lett Bejjus.. Nem lehetne rajta hagyni a zsakot?

Kuszi - 2008. 05. 17. 20:52

Zsákot a fejíre :D Utse használja

sotet - 2008. 05. 17. 20:52

és Bejja felhúzta

Agi - 2008. 05. 17. 20:53

kizajajasos alapon

sixx - 2008. 05. 17. 20:53

bejja gondolatait fogja kivetíteni? babák halomban?

VR - 2008. 05. 17. 20:53

“kizájásos alapon”

Mustang - 2008. 05. 17. 20:53

ez aLui nagyon kis perverz :D hianya van? “nem lefekudni fogunk”

Sky - 2008. 05. 17. 20:54

fekete zsák…benne 1 hulla

beja na ne má… tényleg rá fogja húzni

remélem nem jön le róla

1 párnát??? :D

1 zsák krumpli

Lizard - 2008. 05. 17. 20:54

melyik a feje?

kisgans - 2008. 05. 17. 20:54

“mi nem járunk egy konditerembe” síííírok :D

VR - 2008. 05. 17. 20:54

Most komolyan ugyan azt előadja, mint Pantera????

sixx - 2008. 05. 17. 20:54

és most szaladj bejja, szaladj!!!

bibi - 2008. 05. 17. 20:54

hülyét csinálnak a Bejjából,ez szuper…

BigBone - 2008. 05. 17. 20:55

Most üssük! :D

abrakadabra - 2008. 05. 17. 20:55

kill bejjjjjjjjjaaaaaaaaaaaaaaaaaa vol 4

Sky - 2008. 05. 17. 20:55

vágd le a fejét!!!

kisgans - 2008. 05. 17. 20:55

Bejja szája szopásra nyílt.

Agi - 2008. 05. 17. 20:55

rohognek:)

loryb - 2008. 05. 17. 20:56

A ninja bosszúja

DnP - 2008. 05. 17. 20:56

UUur Isten.. hogy lehet igy nezni?? BazzBejjja.. zsakot lecci huzzatok mar ra!

mirelitkacsa - 2008. 05. 17. 20:56

Mi ez, Kill Bill 3? o.O

sixx - 2008. 05. 17. 20:56

bejja arca priceless. best.casting.ever. azt mondta, “úbazmeg?”

Ordel - 2008. 05. 17. 20:56

Te jó ég…

Lord "Dwimorberg" Picard - 2008. 05. 17. 20:56

Lui nem Uri Geller utódja, hanem elődje… a Mentlakó a ködös Skóciából :)) amúgy sziasztok :)

Mustang - 2008. 05. 17. 20:56

bea kicsit csunyan beszel :D

Béccy - 2008. 05. 17. 20:56

ORTT-> Bejja káromkodás…”Ó b+”

BigBone - 2008. 05. 17. 20:56

Kill Bill :D

Thommyboj - 2008. 05. 17. 20:56

Ez nem 6. érzék, ez jó fotografikus memória

Lizard - 2008. 05. 17. 20:56

oops kicsúszott egy basszameg :D

Sky - 2008. 05. 17. 20:57

I ‘ M NINJA !!!

hooppsszzzz

ez a feje volt…

fricci - 2008. 05. 17. 20:57

Még lopakodik is a kis nindzsalui

bibi - 2008. 05. 17. 20:57

remélem leb@ssza a bejja nyakát…

D.D.D - 2008. 05. 17. 20:57

nindzsa most levágja bea.. fejét

Kuszi - 2008. 05. 17. 20:57

Bejjuska meghot :D

Agi - 2008. 05. 17. 20:57

bejja:ezt nem akarom:)

kisgans - 2008. 05. 17. 20:57

Amekkorákat nyög Bejja, nem lesz nehéz elkerülni a fejét.
Lui, vigyázz, támadni akaaaar! :D

sixx - 2008. 05. 17. 20:57

nem véletlenül csak az ő mikije van csutkáig húzva, fílelmetes ez a nő.

Wita Joe - 2008. 05. 17. 20:58

Bea kimondta élő adásban, hogy: “Bassza meg”

ajika - 2008. 05. 17. 20:58

ez kinyirja a harom sztart… vagy legalabb is egyet kozuluk….es ki liheg ennyire???

Kanda - 2008. 05. 17. 20:58

No most jön a Beja…

zombysoad - 2008. 05. 17. 20:58

bea fosik.

Sky - 2008. 05. 17. 20:58

ez mi volt??

Claire8310 - 2008. 05. 17. 20:58

egy fejnélküli fickó rohangál a szinpadon egy karadal…. édes istenem….

Bea… no kommnet

DnP - 2008. 05. 17. 20:58

hogy nyog bejjja… nem pornoforgatason van pedig :)

sotet - 2008. 05. 17. 20:58

Bejja: “Úristen, félek!”

VR - 2008. 05. 17. 20:58

Élő adásban: “Bassza meg!” !!!!!!!!!!!!!!!

sixx - 2008. 05. 17. 20:58

basszameg aszonta! ortt, heló!

Sky - 2008. 05. 17. 20:59

ez mi volt??

dobd el a dinnyét és szaladj!!!

Agi - 2008. 05. 17. 20:59

ez nagyon veszelyes, ahhh, uhhh, bruhuhu

Sky - 2008. 05. 17. 21:00

ez mi volt??

dobd el a dinnyét és szaladj!!!

kicsit lejjebb … ott ott!!! :O :P XC

Balázs - 2008. 05. 17. 21:00

bassza meg hihi miért nem sipolták ki? :)
biztos csúnya, ha zsákot húzott a fejére, de akor miért nem vágta le a fejit :P

Lewis - 2008. 05. 17. 21:00

Összegyűjtöttem az Uri Geller show eddigi 7 adásának nézettséget.
1.adás: 1,575M (33,1% SHR), 18-49: 579e (30,8% SHR)
2.adás: 1,632M (33,4% SHR), 18-49: 625e (31,7% SHR)
3.adás: 1,412M (29,4% SHR), 18-49: 511e (26,3% SHR)
4.adás: 1,516M (33,5% SHR), 18-49: 558e (31,2% SHR)
5.adás: 1,263M (28,9% SHR), 18-49: 441e (25,7% SHR
6.adás: 1,145M (26,2% SHR), 18-49: 381e (21,7% SHR)
7.adás: 1,079M (26,0% SHR), 18-49: 383e (24,4% SHR)

Mustang - 2008. 05. 17. 21:00

hehe :d ero legyen veled..hogy beszopatta a Beat

sixx - 2008. 05. 17. 21:00

ne már, bejjánál szórakoztatóbb elem nincs ebben a műsorban. mondjuk én is befosnák, ha egy ilyen félhülye kalimpálna előttem a Blöffből ismert zsákkal a fejin.

sulu1701 - 2008. 05. 17. 21:01

Hát ez jobb mint a Showder klub pedig azon is kacagok nagyokat

schwalbe - 2008. 05. 17. 21:02

ha lecsapta volna a fejét, életemben elôször nyomtam volna egy emelt díjas sms-t…

zsíroskenyér - 2008. 05. 17. 21:02

Panthera fejét kellett volna bezacskózni :D

kisgans - 2008. 05. 17. 21:02

“Nincs időm arra, hogy rádhangolódjak” :D

Agi - 2008. 05. 17. 21:02

ne mutasd jelet semminek, hogy semerre se van

fricci - 2008. 05. 17. 21:02

“semerre se van” :D:D

kisgans - 2008. 05. 17. 21:02

“Nincs időm arra, hogy rádhangolódjak” :D
Ezért kérlek mondd el, hogy hova dugtad a dobozt.

kissk - 2008. 05. 17. 21:02

na megvan, Bea lesz Uri utódja!

VR - 2008. 05. 17. 21:02

Erősítsd fel az érzést, mert sietünk. :D:D:D

abrakadabra - 2008. 05. 17. 21:02

brrrrrrrrrrrrrrrrrr nbrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr minnyá lemerül az elem

sixx - 2008. 05. 17. 21:03

deniblú vs leia. koncentrájjá’!

Agi - 2008. 05. 17. 21:03

mit beszel ez most ossze?:) es a nora is fel fog robbani most akkor?:))))

Claire8310 - 2008. 05. 17. 21:03

“ne mond meg hogy semerre van” by Danny

Thommyboj - 2008. 05. 17. 21:03

geoláda keresés :D

RIDER-BOY - 2008. 05. 17. 21:04

Fogadtam az 1ik haverommal h Danny fog nyerni. Ő azt mondta h Pantera. A tét 200Ft. BIZTOS HOGY DANNY LESZ A NYERŐ?

Wita Joe - 2008. 05. 17. 21:04

Danny Blue valami kéket lát.

Agi - 2008. 05. 17. 21:04

milan? nem, nem en nem tudtam a gyerekeid nevet

Sanyika77 - 2008. 05. 17. 21:04

Hihetetlen gagyi ez az egész- ekkora buktát még soha nem láttam magyar csatornán-szégyen h még másolni sem tudnak!!!!!

kisgans - 2008. 05. 17. 21:04

Milan? Az holnap játszik az Udinesével, Danny.

Ordel - 2008. 05. 17. 21:05

Milán, bazzeg! :D

scarface - 2008. 05. 17. 21:05

menj ki!!! gyere vissszzza!!!!

varecza - 2008. 05. 17. 21:05

ekkora fost, bazmeg ez nem nyerhet

DnP - 2008. 05. 17. 21:05

nora menj ki
ne mondd meg.. akkor minek kell oda????

VR - 2008. 05. 17. 21:05

Gyere gyorsan, mert kifogy az elem és nem fognak villogni a ledek. :P

Sanyika77 - 2008. 05. 17. 21:06

Egyébként sziasztok!
Állati jókat írtok-csak ezt nézem nem a műsort!

Agi - 2008. 05. 17. 21:06

milyen robbanas lesz?:)

seven - 2008. 05. 17. 21:06

LOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOL

sixx - 2008. 05. 17. 21:06

riderboy: aztán nehogy egyszerre verd el.

Kuszi - 2008. 05. 17. 21:06

Ezazé feelinges volt :D

Lizard - 2008. 05. 17. 21:06

azta rohadt… O.O

Mustang - 2008. 05. 17. 21:06

ppf…

ajika - 2008. 05. 17. 21:06

no, ez ma nekem “tú maccs”…

Kanda - 2008. 05. 17. 21:06

DB-be rendesen fektettek…

DnP - 2008. 05. 17. 21:07

most akkor ez mi volt?? minek kellette a lakattal baszakodni?

sixx - 2008. 05. 17. 21:07

robbasztottak! izgultam! a víz kivert!

Agi - 2008. 05. 17. 21:08

azewrt nagyobbat robbant a taviranyitos bomba, mint ahogy gondoltam volna

stargatelost - 2008. 05. 17. 21:08

ez közel volt. nem volt rossz különben

Wita Joe - 2008. 05. 17. 21:08

Hűha, mekkora robbanás. Akár egy akciófilmben :D

zsíroskenyér - 2008. 05. 17. 21:08

Danny Blue először felgyújtja Kőbányát, aztán felrobbant egy gyárat… Kiváncsi vagyok, hogy fogja kimentalizálni magát a börtönből

kisgans - 2008. 05. 17. 21:08

De egy lúzer ez a Papp Gergely, lehetne egy jó numerája.

VR - 2008. 05. 17. 21:08

Ekkora kamu robbanást is rég láttam. :D:D:D
Természetessen Uri kritika nélkül dicséri, megvan a győztes. :)

sulu1701 - 2008. 05. 17. 21:09

Ennél gyengébb műsort nem láttam még!!!!

Sanyika77 - 2008. 05. 17. 21:09

Ezt a f_st!
Hihetetlen h az ORTT ezt még tűri!!!

abrakadabra - 2008. 05. 17. 21:09

Oli GELLER

sixx - 2008. 05. 17. 21:10

most akkor kiszedte bejja kabaláját? elbaszták mellesleg, bejja összehugyozta volna magát live, ha ő van a gyárban.

gab78 - 2008. 05. 17. 21:10

Nem tudom hogy mára mit talált ki Uri, de nálunk Csepelen kompletten elmentalizálta a kábeltv-t. 8 óra óta csak 1-1 percre jön vissza az adás, azonkivül semmi.

sotet - 2008. 05. 17. 21:11

Uri Geller felfedezett még 1 tehetséget?!Nekem már ez a három is sokkkkkkkkkkk

VR - 2008. 05. 17. 21:12

A meglepetés paródia lesz vajon? Leglább legyen valami értelme nézni a műsort ma.

kla - 2008. 05. 17. 21:12

Na most jön a paródia.

Wita Joe - 2008. 05. 17. 21:12

Ha olyan nehezen vették volna le a lakatot, mint ahogy felrakták, akkor újra kellett volna indítani a számlálót :)

sulu1701 - 2008. 05. 17. 21:14

Követelem hogy kapcsolják a Multimédia központot

VR - 2008. 05. 17. 21:14

“elbaszták mellesleg, bejja összehugyozta volna magát live, ha ő van a gyárban.”
Jó de nem lehet ketté szakítani, mert végülis ő kell midnen mutatványhoz, csakhát Beja csak 1 van. :D:D:D

scarface - 2008. 05. 17. 21:14

Mi volt a kód? Véletlenül nem a csaj szül. dátuma??
Mert mintha 197x-el kezdődött volna.

vzoli - 2008. 05. 17. 21:15

a harmadik számot danny már nórától kérdezte “mi a harmadik?”

Lewis - 2008. 05. 17. 21:16

Azért ez szép robbanás volt, így élő adásban. Profi volt minden. Hajrá Danny Blue!

VR - 2008. 05. 17. 21:17

“Beja csak 1 van.”
Következő műsora a TV2-nek “Searching for the next Beja”

kisgans - 2008. 05. 17. 21:17

scarface – 2008. 05. 17. 21:14
Hjah, vagy születési év vagy pin-kód. Többet nem nézek ki a csajból. :)

Úri Geller - 2008. 05. 17. 21:17

a soveg a tied!

scarface - 2008. 05. 17. 21:17

Ez a trükk amúgy volt már valamelyik korábbi verzióban?

Ha igen adnátok linket?

kisgans - 2008. 05. 17. 21:18

lol, még a filmajánlóban is: “ti kiválasztottak vagytok”

Laci082 - 2008. 05. 17. 21:20

“Azért ez szép robbanás volt, így élő adásban”

Arra ne vegyél mérget, hogy a robbantás valóban élőben ment le…

Agi - 2008. 05. 17. 21:20

ha danny nyer, akkor a 11 millabol jo sok a scientologusokhoz fog vandorolni

Lizard - 2008. 05. 17. 21:21

átmegy big brotherbe

Wita Joe - 2008. 05. 17. 21:21

De a mentalisták mind tudták már az elején, hogy ki fog nyerni, nem? Hiszen látják a jövőt :)

Mustang - 2008. 05. 17. 21:21

ki az a nemnormalis aki ilyenre kolti a penzet h szavaz?

scarface - 2008. 05. 17. 21:22

Hogy ne lehetne tudni h ki vezet???

LUI a “jővő hírnöke” biztos tudja, kérdezzék meg tőle :)

Lizard - 2008. 05. 17. 21:22

jee multimedia központ

DnP - 2008. 05. 17. 21:22

vegre MM kozpont!

kisgans - 2008. 05. 17. 21:22

Multiközpooooont!

VR - 2008. 05. 17. 21:22

Multiiiiiiiiiiii!

Laci082 - 2008. 05. 17. 21:22

Multimédia Központ!!! Jeeeeeeee:D

Lord "Dwimorberg" Picard - 2008. 05. 17. 21:22

Gyessz :) Multicomedy Center :)

sulu1701 - 2008. 05. 17. 21:22

HURRRRRÁÁÁÁÁ!!!!!

scorn - 2008. 05. 17. 21:23

milyen hígfos mentalisták ezek, hát nem tudják előre hogy ki fog nyerni?

az az 5 piros ruhás csaj a demcsák “nyihahah” zsuzsa mellett meg mekkorát passziánszozik..

sulu1701 - 2008. 05. 17. 21:24

hehh nem mutatják már a kanál rángatós videót

kisgans - 2008. 05. 17. 21:24

lol, ezek a fake videók :D

Mustang - 2008. 05. 17. 21:24

multicici center

Torony - 2008. 05. 17. 21:25

Uramatyám, mutat egy hajlított kanalat, hogy ő csinálta. :D

vzoli - 2008. 05. 17. 21:25

ennyire nem lehet hülyének nézni a népet.. ez a mm…utódok..

Thommyboj - 2008. 05. 17. 21:26

Ezek nem az áll az alkuból maradtak :D

kisgans - 2008. 05. 17. 21:26

bazz, nem is nyertünk még focivébét :D

bennfentes - 2008. 05. 17. 21:26

ez nagyon jó volt VR:))))))))))

VR - 2008. 05. 17. 21:26

Felvezetkik, az “Áll az alku”-t. :D:D:D

Agi - 2008. 05. 17. 21:26

most uri megjosolja, hogy ki nyer:))

Laci082 - 2008. 05. 17. 21:26

hehe, megmaradtak az Áll az Akuból a bőröndök, most felhasználják.

Kuszi - 2008. 05. 17. 21:27

Elobanyasztak az all az alkus taskakat?

Laci - 2008. 05. 17. 21:27

Áll az alku?

abrakadabra - 2008. 05. 17. 21:27

pont ügyvéd???
lollllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll

csak egy mond igazat LOLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLll

kisgans - 2008. 05. 17. 21:27

Laci082 – 2008. 05. 17. 21:26
Ez az igazi környezettudatosság!

Wita Joe - 2008. 05. 17. 21:28

7 ügyvédből 6 hazudik! :D

Lizard - 2008. 05. 17. 21:28

jó hogy nem dugja az orrába a mikrofont…

D0UBL3D - 2008. 05. 17. 21:28

de ismerősök a táskák
ui: az ügyvédek tudnak igazat mondani? :O

Agi - 2008. 05. 17. 21:28

6os

guri_eller - 2008. 05. 17. 21:29

miért mutatták olyan sokáig a hatost?

varecza - 2008. 05. 17. 21:29

nhálad vhan az uthazás?

Bullitt - 2008. 05. 17. 21:29

Háhá, lol nyilván díszlethiány van TV2-nél, hogy az Áll az Alku kofferjei kerültek ide is XD

kisgans - 2008. 05. 17. 21:29

Csak én vettem észre, hogy az ötös kivételével mindegyik elég hülyén pislogott?

Balázs - 2008. 05. 17. 21:31

uri gellert magyar szövetségi kapitánynak :P
egy, ketto, háárom, győőőőőzzzzzzzzzz!!!!!!!

mentálisan hejre tenni minden focistát, az tuti :P

Mustang - 2008. 05. 17. 21:31

sztem 5 :)

Agi - 2008. 05. 17. 21:31

vicces, hogy amikor danny blue letetbe helyezte a boritekot az ugyvednel, akkor el kellett hinni, hogy igazat mond, amugy azokat a videokat viccbol mutatta be a demcsak zsuzsika, avgy o halalosan komolyan gondolta a 2 eves kisfiu felemeleset es a furdolabda lebegteteset?:)

fricci - 2008. 05. 17. 21:32

most ők nézik a nézőket ennyire hülyének vagy tényleg ennyire hülyék vagyunk…végig kellett mondani hogy melyik táskára milyen sms-t kell küldeni???

varecza - 2008. 05. 17. 21:33

Black Jack:D

scarface - 2008. 05. 17. 21:33

Sztem is 6os-bam van..

Agi - 2008. 05. 17. 21:33

black jack:))) bagi ivan

DnP - 2008. 05. 17. 21:33

Black JAck :)

Tod - 2008. 05. 17. 21:33

blekk dzsekk!:D:D:D Így kellett volna kezdeni az egészet:D

Claire8310 - 2008. 05. 17. 21:33

black jack :))))

VR - 2008. 05. 17. 21:34

Jól van angy piros pont a paródia mitt. :) Megérte nézni a műsort. :D

Lord "Dwimorberg" Picard - 2008. 05. 17. 21:34

nah, egy paródia, mégha nem is szeretem őket, most jön az egész trágyalé műsor legjobb része

Lizard - 2008. 05. 17. 21:34

bazzz ez kéééééész!!!!!!

bibi - 2008. 05. 17. 21:35

röhej ez a műsor,szééégyen…

Mustang - 2008. 05. 17. 21:35

hat ez kesz ez a parodia :D

Agi - 2008. 05. 17. 21:35

imadom ezeket:))

Claire8310 - 2008. 05. 17. 21:35

ezek királyak :))))

Thommyboj - 2008. 05. 17. 21:36

bagi nacsa jeeee, csodálom, hogy beengedték őket.

VR - 2008. 05. 17. 21:36

Egy baj van ezzel a paródiával, eddig pontossan ugyanarzt álljuk, mint normálisan. :D:D:D

mesziatti - 2008. 05. 17. 21:36

Ez meg miiii?! XD

Agi - 2008. 05. 17. 21:36

ba-ba

scarface - 2008. 05. 17. 21:37

a mostani Bagi-Nacsába is volt paródia..az is állat volt…

Mustang - 2008. 05. 17. 21:37

Ba ba

DnP - 2008. 05. 17. 21:37

Gondolj arra hogy baaaa baaa :)

Úri Geller - 2008. 05. 17. 21:37

mond BBBBBBBBAAAAAAAAAAABBBBBBBBAAAAAAAA

RITA SZÍVÓDJ FEL!!!

varecza - 2008. 05. 17. 21:37

legalább van önkritika!!!!!!!!!!!

bibi - 2008. 05. 17. 21:38

ennyi az egész…ilyen egyszerű mentalistának lenni,csúcs röhej

Claire8310 - 2008. 05. 17. 21:38

élő adásba saját magukat parodizálja a TV2…
király!!!!!
Ezek iszonyat jók!

Úri Geller - 2008. 05. 17. 21:38

mond BBBBBBBBAAAAAAAAAAABBBBBBBBAAAAAAAA

RITA SZÍVÓDJ FEL!!!

“tudok olvasni”!!!???

Agi - 2008. 05. 17. 21:38

meg jo, hogy megszuntetik a musorukat, hulye tv2

PancakeSpeedy - 2008. 05. 17. 21:39

Bagi – Nacsa – Ezek állatok! xD xD

Torony - 2008. 05. 17. 21:39

EZ még Bagiéktól is gyenge volt

bibi - 2008. 05. 17. 21:39

és ez a hülye bejja még örül is,hogy sikerült…

SanChez - 2008. 05. 17. 21:39

Csak szólok most indult az RTL-en a tökéletes katona akit érdekel, szerintem nézettebb lesz :)

Marcell - 2008. 05. 17. 21:40

ez már a szánalmasság legalja… nem tom ki engedte be ezt a két pancsert… de én poénosabb vagyok náluk…

mirelitkacsa - 2008. 05. 17. 21:40

A műsor legjobb része XDD

Agi - 2008. 05. 17. 21:40

bejja megsertodott

wachaz - 2008. 05. 17. 21:41

Fogadjunk, hogy Beja nem tudta, hogy Blekkdzsekk hogy csinálta a mutatványát…

scarface - 2008. 05. 17. 21:41

1….2…..3..NE fürggggyyyéé LEE!!

Mustang - 2008. 05. 17. 21:42

en behalok :D

Agi - 2008. 05. 17. 21:42

lol, nagyon jol utanozza

Torony - 2008. 05. 17. 21:43

visszavonom, ezzel a poénnal helyre tett mindent!
XD

Úri Geller - 2008. 05. 17. 21:43

a water káros

a régi cigarettás trükk waterral és törülkzővel

1…2…3…
ne fürdjé le!!!

VR - 2008. 05. 17. 21:43

NE FÜRGYÉ LE!

varecza - 2008. 05. 17. 21:43

NE FÜRGYÉ LE BAZZZ

abrakadabra - 2008. 05. 17. 21:43

ne fürgyééééééééé leeeee

Mustang - 2008. 05. 17. 21:43

ne fürgyé le :D:D:D
ezert erdemes volt nezni a musort

Kanda - 2008. 05. 17. 21:44

Egy, kettő, háhom, NE FÜRÖGGYÉ LE!

mesziatti - 2008. 05. 17. 21:44

mi volt a különbség e között és az előzőek között? :D

Balázs - 2008. 05. 17. 21:45

design center looooooooool :)))))))

bennfentes - 2008. 05. 17. 21:46

hát ez nagggggyon jóóóóvolt

MkK - 2008. 05. 17. 21:46

ATYA ISTEN ez a műsor vér ciki, te jó ég! Hogy süllyedhet ilyen mélyre egy csatorna? Megszólalni nem bírok.

Agi - 2008. 05. 17. 21:47

miert nem azt irjak ki, hogy uri 1,2,3,4,5,6,7? nev utan kuldjuk el a szamot,jezus, biztos van, aki nem fogta fel, hatha rosszul kuldik el, es neselyuk sem lesz nyerni

amugy latta valaki a schmitt es pocher fele nemet parodiat? ott a vegen uri kiborult, elkezdett kapolozni, csak mutattak neki, hogy meg megy a kamera

MkK - 2008. 05. 17. 21:47

valaki nagyon elhúzott – csak nem danny?…

varecza - 2008. 05. 17. 21:49

Danny Blue 47%

Úri Geller - 2008. 05. 17. 21:49

Black Jackra miért nem lehet szavazni ???

seven - 2008. 05. 17. 21:50

úristen, elvágják az arcát és semmit nem tud már csinálnu…… OMG

Agi - 2008. 05. 17. 21:50

az arcombol elek, hat nem is az eszedbol bazmeg

Chris - 2008. 05. 17. 21:51

Bea: Én az arcomból élek :D

Thommyboj - 2008. 05. 17. 21:51

az arcomból élek, hát az biztos hogy nem az eszedből.

DnP - 2008. 05. 17. 21:51

“Arcombol elek”?????? Hat otvar ronda vagy bejjja.. szarul elnel ha abbol kene…

iru_relleg - 2008. 05. 17. 21:51

beja az arcából él…??? nem a cickokból???

és hatori hanzo a buksiját vágná ketté, nem az arcát…szegény lányka

breezer - 2008. 05. 17. 21:52

kapálózni mert annyira tetszett neki, vagy mert annyira fel volt háborodva?

Agi - 2008. 05. 17. 21:52

a hatos borond hogy ossze van tapicskolva

Mustang - 2008. 05. 17. 21:53

hopp..ott volt a tapsoltato :D

lszabo - 2008. 05. 17. 21:53

5-ös táska

hboy - 2008. 05. 17. 21:53

hét igen bea…ha megvágnák az arcod még az is lehet hogy el kellene menned dolgozni…ez borzaszto egy tragédia….lehet nem is élnéd tul…:(((

VR - 2008. 05. 17. 21:54

Basszus egy táska kinyitást nem tudnk megcsnálni jól…

Wita Joe - 2008. 05. 17. 21:55

Legalább 50x mondta ki Demcsák Zsuzsa, hogy “intuíciós energia”

Mustang - 2008. 05. 17. 21:55

tudtam h az 5os :D

Agi - 2008. 05. 17. 21:55

hat inkabb azert, mert felhaborodott, de a musorban meg nagyon ugy nezett ki, hogy vette a lapot, mert a parodia utan lenyomta ugyanazt a szokasos szoveget, hogy nagyon meggyozo volt az eloadas es a mentalis kepessegei lebilincseloek, meg ilyenek

Lord "Dwimorberg" Picard - 2008. 05. 17. 21:56

…and the UriGeller’s go’s to… Danny Blue

Wita Joe - 2008. 05. 17. 21:57

Micsoda meglepetés

Agi - 2008. 05. 17. 21:57

hat ez mekkora megleletes

varecza - 2008. 05. 17. 21:57

BUNDA:DDDDDDDD

VR - 2008. 05. 17. 21:57

Megmondtam!!!!!!!!!!!!!! :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

seven - 2008. 05. 17. 21:57

legalább nem az arisztokrata geci nyert, na.

mirelitkacsa - 2008. 05. 17. 21:57

Hehehe. És lássunk csodát, Danny Blue fölényesen nyert…

Mustang - 2008. 05. 17. 21:58

micsoda meglepetééééss

hboy - 2008. 05. 17. 22:00

hát ez a döntö szépen fel volt épitve erre a kék gyerekre…ugye vele kezdödött majd a közepén is… és persze a végén is a ‘nagy’ durranás ö volt….

Santa - 2008. 05. 17. 22:00

Jézus, folyik a nyal a TVmbol

Wita Joe - 2008. 05. 17. 22:01

A műsorvezető így látja a világot: Vannak jó és rossz emberek.

Tacsi - 2008. 05. 17. 22:01

Gratulálok, Zoli, “alapvetően kétféle ember létezik, vannak jók és rosszak.” :(

Agi - 2008. 05. 17. 22:01

el szeretnem mondani, de nem halljatok a szaros zenetol

lszabo - 2008. 05. 17. 22:01

Vigyázzatok, kigyulladt a pénz !!!

zombysoad - 2008. 05. 17. 22:01

Meglepő!
“bhuszke vágyok árrá,ogy mádzsár leheték” -én meg arra lennék,büszke a helyében,hogy még senki nem eresztett skullót a lyukába! :D

MkK - 2008. 05. 17. 22:03

a szánalmas szó erre már RÉG kevés

szigony - 2008. 05. 17. 22:06

ki szerint volt beszívva? vagy csak nagyooon hülye. :D

bz - 2008. 05. 17. 22:06

mindenki meglepődött…

Obi1 - 2008. 05. 17. 22:07

Danny Blue vazz..Úgy hangzik mint valamilyen pornósztár..

kisszanto - 2008. 05. 17. 22:08

danny blue nem kapcsolta bea a biztonsagi ovet, mikor elhajtott az aotojaval.

De majd a 11 millabol miutan leadozta kifussa a birsag :D

Kuszi - 2008. 05. 17. 22:08
Sanyika77 - 2008. 05. 17. 22:11

Hát gyerekek véget ért a móka… és nem csak mára!
Ennek is vége, ‘hálistennek!
Valahogy lehetett sejteni a végét- lehet h én is mentalista lettem?
Minden jót srácok!
Köszi a “boldog” perceket- halálra röhögtem magam!

kla - 2008. 05. 17. 22:12

Ha vannak jók és rosszak, akkor Zoli igazán megmondhatná, hogy melyik Ben és melyik Widmore.

Na mindegy, köszi midenkinek, aki kommentelt, amiért földobtátok az egészet. Uri meg azért jó arc :D

RIDER-BOY - 2008. 05. 17. 22:14

LOL! Nyertem Dannyvel 200Ft-ot! :D

Agi - 2008. 05. 17. 22:16

a kresz nem vonatkozik a maganteruletekre, ha ki van teve a maganterulet tabla a tv2 teruletenek bejaratahoz, akkor nem kell, hogy bekapcsolja magat

Agi - 2008. 05. 17. 22:19

vagy ha el van zarva a kozforgalom elol, az is eleg, nem is kell a tabla

VR - 2008. 05. 17. 22:19

Hát ezután unalmasabbak leszenk egy kicsit a szombat esték. (Legalábbis államvizsgámig. :P)

Agi - 2008. 05. 17. 22:23

jovo heten t4xi lesz a tv2-n

PancakeSpeedy - 2008. 05. 17. 22:27

Akkor lehet köv. héten ismét TV2 -őt nézek…de csak a Las Vegasig :)

Bec - 2008. 05. 17. 22:28

Danny és Bejja egy pár x) ez késsz K.O.

Agi - 2008. 05. 17. 22:32

danny es bejja azt mondtak a mokkaban, hogy egy par voltak regen, de mar nem

Bec - 2008. 05. 17. 22:33

én azt olvastam hogy most együtt vannak…o_O

JBG - 2008. 05. 17. 22:34

“Sajnos” nem láttam ezt a hígf*st, de érdekes a felvetés, miszerint előre le volt zsírozva az egész műsor pornósdenire, ugyanis a múlt héten véget ért Társulat kapcsán ugyanez volt a szitu, hogy előre Fekére mint ki a játék.( és ezt a véleményemet akkor is tartom, ha páran majdnem meglincseltek verbálisan itt az oldalon, már csak azért is, mert jónéhány olyan lóláb is kilógott, amelyek mind erre utaltak, sőt a műsor végetérte után meg is szaporodtak a lólábak)szóval lehet, hogy majd itt is előjön néhány farba a denigyerekről a közeljövőben, amit Gyuri Gellerből, meg mocsok TV2-ből is simán kinézek.Summa summarum, érdekes, ha hetente különböző csatornák nézők ezreit butítják, akarom mondani buzdítják az sms küldésre, és rég le van zsírozva az eredmény…

zs - 2008. 05. 17. 22:46

hat szerintem ez szinte minden musorban igy van, meg anno a valo vilag elso beszavazojan, amikor indian jutott be, allitolag 300 sms sem erkezett osszesen, mert amugyis mindenki a big brothert nezte, kozben meg tobb 1000 meg 10000 szavazatot mutattak a kijelzokon, meg meg ott volt egy masik gebasz is, amikor mar elore benne volt az ujsagban, hogy ki fog bejutni, mondjuk en nem lattam azt a cikket, mert nem olvasok ilyen lapokat, de aztan kimagyaraztak, hogy az nem is ugy volt. ez amugy akkor tortent, amikor parok juthattak be, es a szilvi meg a frenki jutott be, es azt mondtak, hogy a szilvi feje azert fekete, mert autobalesete volt, kozben meg a frenki verte szarra, tehat nezni lehet, de elhinni nem kell szerintem semmit sem

Agi - 2008. 05. 17. 22:49

“A mentalistákat a végső megmérettetésen is három ismert vendég segítette: Szekeres Nóra, Besenyei Péter, és a show-ban már korábban is látott, és ezúttal is roppant izgatottnak tűnő, perceken át tátott szájjal csodálkozó Hargitai Bea.”

bibi - 2008. 05. 17. 22:54

Sziasztok,jó volt itt lenni és olvasni titeket…minden jót és további szép estét mindenkinek!:)

JBG - 2008. 05. 17. 23:01

zs : csak azt nem vágom, hogy ez hogyan kivitelezhető!? Úgy értem, hogy a közjegyző pl. minek ül ott akkor? vagy kap ő is egy csekket aztáán szevasz, vagy valami rendszergazda klikkelget a stúdió végében vagy mi?

canaze - 2008. 05. 17. 23:29

Az egész műsor egy kalap trágya volt, egyedül a BagiNacsa produkció ért valamit, csak az a szomorú, hogy nem is volt különbség a paródia, meg a “komoly” produkciók közt :D
Isten veled, Geller, reméljük eszükbe sem jut egy esetleges köv. évad… :D

Dusi - 2008. 05. 17. 23:32

2 hónapja úgy élvezem a szombatokat a sorozatjunkie miatt… most vége lesz :(

kisgans - 2008. 05. 17. 23:36

Hehe, kicsit korábban megírtam kommentben, hogy mindegyik ügyvéd hülyén pislogott az ötöst kivéve. Most akkor mentalista vagyok? :)
Köszönöm nektek a röhögős szombat estéket, legyünk itt a következő szarfosmoslék műsornál is! :)

Tesztelo.hu - 2008. 05. 17. 23:56

JBG: Úgy, hogy a közjegyző csak azt igazolja, hogy a beérkezett szavazatokat számolja-e a gép. Azt már nem vizsgálja pl. hogy mindenkire lehet-e szavazni (nem “blokkolták” az egyik jelölt vonalát).

Lord "Dwimorberg" Picard - 2008. 05. 18. 00:14

Jesszusom… ez a Gellerkedés nagyon nem jött be a tv2-nek, majd 3 órás Kvízió Különkiadás van most (telefonos játék), ATV szintje… gratulálok tevekettes. A fickó azt mondta, hogy “köszönjük h velünk tartanak e kései, hajnali órán” LOL :DD

én is köszönöm a remek hangulatú szombat estéket, s jó lenne máskor is így összeröffenni, bár adja az ég, hogy ennél gázabb műsor nem lesz már tévében mint ez a Kifárasztott…

bz - 2008. 05. 18. 00:36

zs: sztem a VV-t többen nézték :)

zs - 2008. 05. 18. 00:42

az elejen nem neztek sokan a vv-t, foleg nem az elso beszavazast, de en nem is a nezoszamrl, hanem a szavazasrol beszeltem. de ne menjunk ebbe bele szerintem, annyira en sem vagyok kepbenm es a kozjegyzo meg tenyleg csak annyit tud csinalni, hogy megnezi, hogy mi van kiirva egy szamitogep monitorjara es hitelesiti, hogy azt mondjak-e be a musorban is, magat a folyamatot es mondjuk az algoritmust nem vizsgalja

Mustang - 2008. 05. 18. 00:43

ha ezek olyan mentalistak es jovobe latnak meg miegymas akkor ugyis tudtak h pornoscsavo nyer :D najo…de nem azok LOL

darkspell - 2008. 05. 18. 01:36

De legalább a tv2 8 szombat estére megnyerte magának az x-y nagyon-nem-fontos korosztály félagyúakból álló csoportját, és ebben a nagyon-fontos-kategóriában persze végig megverte az rtl klubot.
‘és mivel műsorunk ekkora sikert aratott a számunkra legfontosabb nézői kategóriában, ezért örömmel jelenthetem be, hogy uri geller jövőre újra keresni fogja utódját. várjuk ****** (minősíthetetlen jelző helye) jelenkezését.’

kellemes estét, junkie-k :)

xy - 2008. 05. 18. 06:51

Aki a Tökéletes katonát nézte, az lehet igazán a félagyú szerintem. Kb. 20-szor leadták már. Színvonalas csatorna az RTL…..

winnie - 2008. 05. 18. 07:13

persze, mert filmet csak egyszer lehet megnézni:) épp ez a lényeg, hogy ismétlésekkel olykor sokkal több nézőt lehet elérni.

fatábla5 - 2008. 05. 18. 08:33

Ennél a műsornál sem csalódtam a TV2be a színvonal tekintetében! Bár meglepet, h szokatlanul későn csak a 10. mp-ben hallottam először a gusztustalan kalapolásról! H lehet vkire úgy szavazni, h még csak nem is láttam, h mit bűvészkedik. Jaaaj tudom, h a pénzről szól a téma, de ez minősíthetetlen, h ennyire pofátlaunl a pénz a központ! Undorító, ezek szerint ennyire pénzügyi gondba van már a TV2, vagy Furi Geller??! Gratulálok Árpa Attilának ehhez a nemzetközi, nagyköltségvetésű produktumhoz, ahol még légkondira már nem jutott a sms pénzből a ott lévőnek. Az első 5 perc után szakadt a víz mkiről, nagyon gááááz!
Jah, Kék Dániel bűvésznek gratulálok a kitartó szinészkedéshez, hisz már az eleje óta tudta/tudtuk, h ő nyer!

iru_relleg - 2008. 05. 18. 08:58

csak olyan internetes társadalom létezik, akinek abszolute nem teccet ez a parasztvakítás??? mert nem találtam olyan forumot ahol ezt a műsort dicsőitették volna. nem olvas forumokat árpa úr? onnan azért sok minden kiderül…

betty500 - 2008. 05. 18. 09:05

nagyon élveztem ezeket a szombatokat! Hiányozni fog!!! Bár a műsorból szinte semmit sem látta..éppen ezért jól szórakoztam itt veletek! Köszönöm, még 1x…!

Lark - 2008. 05. 18. 09:56

Általában országunkban mindent elrontanak nézetztségileg (is), és nekem ahhoz képest tetszett ez az egész hercehurca… Volt benne rengeteg baki, ez tény. Az is tény, h a múltheti Sicc (kedvenc könyvem volt annod :D) után kicsit csalódtam, de szerintem alapjában vicces kis show volt, Uri Geller is nagyon vicces emberke. Az összes jelenleg futó show közül számomra ez volt a legérdekesebb, ugyan nem láttam mindegyik részt, de egyszer voltam a stódióban, mert kaptam, jegyet, és nagyonjó volt! Mondjuk Rubint Rékát és Hargitai Beát sztem paradicsommal kellene dobélni, a többi “sztár” sem volt rossz, szóval énm sajnálom, hogy vége van, és remélem lesz 2. évad… Lehet meglincselni :D

Claire8310 - 2008. 05. 18. 10:58

Néány Danny blue aranyköpés egy másik fórumról:

“ha jól tudom kaptatok némi ilyen biztonsági elutasítást”
“ezek csupán painball puskák tehát festék pisztolyokat lőnek ki”
“jövő héten bebizonyítjuk, hogy mi fog történni”
“nem tudom mi a probléma talán le állítom jó hm leállítanám”
“lécives arra koncentrálj hogy tehát ne pont arra hogy milyen érzés lenne azt gondoltam hogy ebből érzed azt is hogy hol van”
“ennek a sálnak a segítségével fogom a segítségedet kérni, hogy fogd meg így itt alul szorítsd de ne mutasd jelét semminek hogy semmire se van oké én az érzéseidből fogom ezt megpróbálni leszűrni”
Szólj hozzá!

plusz a személyes kedvenc:
“És most azt hiszem…. hatásszünet….elindulok”

Gábor - 2008. 05. 18. 12:02

Big Brother és Való Világ kell a magyar népnek! :P
azon lehet jól csámcspgni és tuti a magas nézettség!
(Ja meg kívácsni lennék h mondjuk Győzike mit teljesítene a Vasárnap 20:00 órás sávban – le merem fogadni h 2M+ lenne még így 5 “évad” után is)

alma paplan - 2008. 05. 18. 13:52

Gábor: azért egy Gáspár féle, khmmm “haknira” ne használjuk már az “évad” kifejezést”! Nem vagyunk a qurva nagy Ámérikábá, h itt mindenféle magyar szennyre is ráragasszuk az évadozást!!
Tudom, h ma trendi mindenre használni az évadot, de azért ne essünk már át a ló túloldalára!!

xy - 2008. 05. 18. 13:54

Én is várom a 2. évadot. Még mindig jobb, mint a százszor ismételt, 10-20 éves nézhetetlen filmek: Piton 6, Hóvihar 8, Gyilkos fegyver 7, Szökőár 10, Karatekutya 23. Vagy Piedone 1975-ből, amit már 123-szor adott minden csatorna. Ezek szerint az ilyen filmekre van igény főműsoridőben. Hát ez sem gyenge….

winnie - 2008. 05. 18. 14:07

“Nem vagyunk a qurva nagy Ámérikábá, h itt mindenféle magyar szennyre is ráragasszuk az évadozást!!”

pedig szinte az egyetlen hazai sorozat, amire réaggatható, lévén a szappanoperáknál majdnem egyben van a folyam, ellenbe az efféle realitydokuknál abszolút elkülöníthetőek az évadok (sőt, már ennél is feltűntak az átívelő szálak)

winnie - 2008. 05. 18. 14:09

“Ezek szerint az ilyen filmekre van igény főműsoridőben. Hát ez sem gyenge….”

igény olyan filmekre van, amit szeret az ember, nem?:) meg, ami érdekli. (a tévékben, ha a filmeket vesszük, ÚJ film kevés van, mert nem is lehet.)

a tévében, országos tévében, ha filmet néz az ember, akkor premierként 2-3-4 éves mozifilm jöhet szóba, eleve csak tévére vagy videóra gyártott olcsó film vagy pedig régi klasszikus, ahol a klasszikus nem filmtörténeti értéket jelent, hanem a nézők által kedvelt alkotást.

xy - 2008. 05. 18. 17:57

De mindig Bud Spencer, Jackie Chan meg a Pókiszony? Ennél azért többet érdemelne az ember, még szerencse, hogy van HBO.

Tom - 2008. 05. 19. 09:13

Azért ez a Sicc sem gyenge. Megnéztem a be szkennelt oldalt. Aszongya: “Akit el akarunk szédíteni, az fogja meg jobb kezével a saját orrát és bal kezével a jobb könyökét.”

Erre a rajzon az emberke pont fordítva csinálja…

Apropó! Egyébként kéne tudnom, mi az a Sicc?

iru_relleg - 2008. 05. 19. 11:08

Igen, mindenkinek alapvető könyvei között kéne lennie, pont az Ablak-Zsiráf és az Ég és Föld között…de aki csak commodore kazikat gyüjtött…:)

Xen - 2008. 05. 20. 02:03

Ok hogy a siccből “másolt” de akkor is hogyan müködik ez a trükk, ill hogy miért kell elötte a légzés+kar technikákat csinálni?

denes44 - 2008. 05. 20. 21:45

A Cool-on a CSI:Miami-ban épp Danny Blue-nak hívják a gyanúsítottat :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz