login |

Pilot-mustra: Fear Itself – 1×01

2008. 06. 07. 12:55 - Írta: winnie

20 hozzászólás | kategória: antológia, pilot-mustra,

Ínnye, de nehéz dolgom van, legszívesebben nem is osztályoznék, de mivel muszáj, így a szívemre és nem az eszemre hallgatok, amikor az NBC horrorantológiájának, a Fear Itself-nek az első darabját értékelem. Szereplők: pár ismert fiatal arc (Jeffrey Pierce, Jesse Plemons, Rachel Miner, Mircea Monroe), rendező: Brick Eisner, a nagy Will Eisner fia, a Szahara direktora, a sztori pedig első pillantásra lerágott csont: pár fiatal, elhagyattott táj, lerobbant autó és távolban felfedezett füstcsík, mely egy házra utal.

FEAR ITSELF – 1×01 – 6.5/10

Írhatnám, hogy csak a felütés a szokásos, de a horror kibontása sem hordoz túl nagy eredetiséget, Mick Garris, aki egyben a sorozat készítője is, nem lep meg minket és bár tudom, hogy innentől kezdve csak lehúzás jöhet, inkább borzolom a kedélyeket és kijelentem, hogy teljesen korrekt volt a Sacrifice (Áldozathozatal) című nyitóepizód, amit nem az író, hanem a rendező, a színészek, a sminkesek, a zeneszerző és a díszlettervező javára írok.

Mert szerintem az ő érdemük, hogy engem azonnal hangulatba ringatott az epizód a havas tájjal, a hatalmas laktanyára emlékeztető faépülettel és a nem kicsit túlspilázott, de attól még a műfajhoz illő zenével. És, ha már hangulatba kerültem, akkor onnan nem zökkenthetett ki nagyon semmi, hiszen sikerült megmutatni, hogy igazi horrort is lehet országos tévére forgatni.

Igaz, hogy aki vérben akar tunkolni, az hoppon marad, hiszen pár, a képernyő szélére beúszó vértócsán kívül sokat nem fognak láttatni velünk és a kamera is szégyellősen elfordul, ha ronda dolog készülődik (vagy kapunk árnyjátékot), de mindez nézés közben egyáltalán nem zavart, mert mondom, hangulatos volt az epizód és ugye a horrorhoz nem kell gore, másképp is lehet ijesztgetni, rémületet kelteni.

Az más kérdés, hogy szinte azonnal látom, hogy aki elkezd foglalkozni a történettel, (nem túlzok) százszámra fogja találni a plothole-okat, a történet szövetén keletkező lyukakat. Nekem nem szokásom, de egy alkalommal még én is megkérdeztem volna az egyik szereplőt, hogy “Miért nem megy el egyszerűen?” vagy “Miért nem csinálták “azt” hamarabb?” – lehet, hogy minderre van magyarázat, Mick Garris biztos megmondaná a frankót, de egyszerűen muszáj megemlíteni.

Egy efféle rövid sztorinak persze csattanósnak kell lennie és azt szeretem a műfajban, hogy már megmerik csinálni, hogy olykor az a csattanó, hogy nincs csattanó. A Sacrifice vége, ha írói szempontból nézzük, akkor hasonlóan buta, hézagos, de ettől még tetszett, kissé szíven is ütött, már, ha az lesz a befejezés, amit sejtetnek.

20 hozzászólás Ne habozz!

joka - 2008. 06. 07. 13:29

Szerintem borzalmasan gyenge volt.Klisek tomkelege,felejtos szineszi teljesitmenyek es ahogy emlitve van a cikkben,a sztori maga is elegge necces.Az egyeduli pozitivum a diszlet/smink,de ugy gondolom ez keves.Eddig se voltam nagy horror rajongo,a fear itself nem sokat segitett ezen.Kicsit atdolgozzak a parbeszedeket,lehet,h jo parodia lenne belole.

Bala - 2008. 06. 07. 13:44

Pedig majdnem meg akartam nézni :D
“Kicsit atdolgozzak a parbeszedeket,lehet,h jo parodia lenne belole.” ez lol :D

Desmond Wallace - 2008. 06. 07. 13:48

Én nagy horrorrajongó vagyok, és meg fogom nézni. A MOH 1. évadát is mmegnéztem, pedig összességében nem volt egy nagy szám.

Dohi - 2008. 06. 07. 13:59

sokat nem varok tole, de amig el nem kaszaljak, belenezek a reszekbe, hatha valamelyik ertekelheto.

Sylar - 2008. 06. 07. 14:42

TE wiinie+

mit jelent az h Ínnye??? :D

winnie - 2008. 06. 07. 14:55

írd be a google-be és első megoldásnak kidobja.

deus - 2008. 06. 07. 15:17

Talán a legvégén kezdem: 3/10
Most meg hogy miért. Egy elvárásom volt: parázzak be.
Hát ez nem következett be, gondoltam akkor B terv, legalább legyen izgalas, vagy csak misztikusan trilleres. Hát ez se.
Ugyhogy 5 fölé már nem nagyon mehettem. A story szerintem nagyon gagyira sikerült. Jó, nem várok el egy horror/thrillertől hatalmas dialógokat.
De ez? Egy értelmes párbeszéd nem volt. Annyira sablon volt, hogy az már a sablonnak is sablonja.
Pont mint egy kirakó. Van 50 horrokelléked és te abból összeolózod a leggyakoribb, legunottabb, legsablonosabb dolgokat.
Letérünk az útról, 4 srác egy kocsiba, creepy house, creepy virgins(?), román vámpír (ez vágta ki végül a biztosítékot).
Én ennél sokkal többet váram volna, sokkal sokkal többet, talán ezért is csalódtam akkorát…Mert ez a fearnek a közelében sem volt, pedig én még az Én Pici Pónimat is csak társasággal mertem megnézni.
Reméltem, hogy valami inkább misztikus, enyhén parás szellemes storyval kezdenek. De nem. Pedig szerintem az elsővel kellett volna nagyon ütni, főleg itt ahol olyan hót mindegy a sorrend.
Minden esetre azért nézni fogom tovább, simán adok még neki esélyt, mert az ötletet nagyon éltettem.
De ha folytatódik ez a szint, akkor részemről vége.
Nagyon kiváncsi vagyok viszont, hogy mások, hogy látták. Másnak is ilyen nagy csalódás volt, vagy csak engem nem nyert meg?

(Mellesleg ezt a főcímet tényleg nagyon eltalálták. 10/10. Én nem tudok belekötni. Főleg a repkedő madarak nyertek meg:)
Az egyetlen probléma, hogy jobban beparáltam a főcímen, mint magán az epizódon)

winnie - 2008. 06. 07. 15:20

félelem szempontjából én is egyet értek. nálam eglsz egyszerűen csak lekötött, jó volt nézni és igazából inkább a rejtély izgatott, mert tényleg nem volt félős, viszont a vámpír megoldás snassz volt.

pedig, amikor bevarrták a száját a fickónak, akkor megindult az agyam, de utána azzal sem foglalkoztak, nem is nagyon volt értelme talán.

Dohi - 2008. 06. 07. 15:31

winnie: remelem, a poent lotted le a vampirral. persze en vagyok a hulye, hogy – pedig nem szokasom – olyan dologrol olvasok kritikat/kommenteket, amit meg nem lattam.

winnie - 2008. 06. 07. 15:52

b+, te vagy a hülye:) (ha valahol, itt elfér a spoiler)

annyiban nem poén a vámpír, hogy a közepén említik és én is csak deus-ra reagáltam, mert ő is említette.

Dohi - 2008. 06. 07. 16:29

jo, de deus kommentjet (mivel ranezesre latszott, hogy a tiedhez hasonlo kivesezo kritika) nem olvastam el :)

i'm_rick_james - 2008. 06. 07. 20:43

nekem meg tetszett :P
egyrészt országos csatornától ne várjatok olyat, amin összefossátok magatokat, én nem is vártam, így nem mondhatom, hogy az elvárásaimhoz képest gyengén teljesített.
másrészt én nem szeretem, amikor nagyon gyilkolós vérfröcsögős a dolog, nekem az nem hiteles. nem mondom, hogy tényleg öljenek embereket egy filmben, de hogyismondjam, na…
ebben is sokkal jobb, hogy nem nagyon látni a szörnyet közelről, sokáig, mert akkor már biztos jöttek volna a kommentek, hogy “lehet látni rajta, hogy ez csak egy gagyi maszk”, stb.
én 7,5/10-et adnék rá.

Josh - 2008. 06. 07. 22:41

Jesse Plemons most akkor nem fog szerepelni az FNL 3. évadában?

winnie - 2008. 06. 07. 22:54

azért, mert leforgatott tavasszal egy fear itself-epizódot?:) fog.

tavaly a masters of scifi egyik részében terry o’quinn, anne heche vagy james denton is szerepelt. (jé, mind abc-s soroztból hakniztak:)

a fear itself is tele lesz ismert sorozatos arcokkal.

fogi - 2008. 06. 08. 17:35

Lekötött , de semmi több( mondjuk már ez is vmi). 10/6 (a hangulatfestés meg a csajok miatt)
Mindenesetre nem rémített el, várom a többi részt. Mondjuk a félelem-faktor sztem egyikben se fog játszani, de bízok azért a jó ötletekben és a jól eltalált képi világban!

t-atyó - 2008. 06. 11. 17:14

Szerintem nem volt rossz, a száj összevarrós résznél azért meglepődtem picit, és az jól meg is volt csinálva.

Habár tudom, hogy fikázni illene, de nekem tetszett.
Max a vámpír gerendákon ugrálásába kötnék bele, de minek….

7/10

Xabi - 2008. 06. 14. 00:20

Bennem sem keltett (akkora) csalódást,úgy ültem le megnézni h semmilyen elvárásom nem volt mindössze ki akartam kapcsolódni.Ezt mindenképp sikerült elérnie a résznek a történet engem is lekötött, lett amilyen lett.Várom a következőt.

Desmond Wallace - 2008. 06. 14. 22:18

Nekem nem tetszett.
Tényleg klisés volt, de ebből is ki lehetett volna hozni jobbat is.
Valahogy idegesített az egész.:(

Csigusz - 2008. 06. 15. 11:27

Sablon. A vámpír meg nem is volt az.
Számomra a vámpír szó már az Angel-Spike vonalat jelenti, fasza bőrkabátos arcok, party-élet, vérszívás. Semmi ien csúnya torz cucc, me ez nem vámpír.
A főcím nagyon tetszik, én is vártam a rejtélyt, hát amikor kiderült az se nagyon dobott fel.
De mivel antológia ezért tuti maradok a következőre!

Réta - 2009. 10. 10. 18:33

Most daráltam le a sorozatot. Az a jó benne, hogy minden részben mások a szereplők, más a történet. És ez a rossz is benne, mert én azért nézek sorozatot, hogy többször találkozzak ugyanazokkal a szereplőkkel. Szerintem a 13 részben mindenki talál kedvére valót. Nem hiszem, hogy lelövöm a poént, de van benne vérfarkasos, szellemes, kannibálos, sorozatgyilkosos epizód is. Vannak olyan részek, amik szinte a horror vígjáték kategóriába illenek. A készítők helyében én talán nem ezt a vámpíros részt tettem volna be elsőnek, szerintem ennél sokkal epizódok is vannak benne.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz