login |

Szerdai amerikai nézettség (10.22) – Még nincs pipa

2008. 10. 23. 20:00 - Írta: winnie

33 hozzászólás | kategória: amerikai nézettség

(Előző heti szerdai adatok.) Nem pipálunk, hiszen múlt héten az elnöki vita, most a baseball zavart be az eredményekbe, így még nem beszélhetünk szintre való beállásról, bár nagy változások nem lesznek, ellenben egy-egy növekedést/csökkenést így lehet magyarázni azzal, hogy “nem volt Bones” vagy “baseball” volt.

Egy biztos, a CBS komédiái szépen lassan nőnek, a Knight Rider, ahogy várható volt, a múlt heti növeledés után visszaesett – utóbbival az a gond, hogy így a CBS szépen leelőzte 18-49-ben (rémisztő belegondolni, hogy egy klasszikus, multikamerás, színpadon, élő közönség előtt forgatott szitkom, mint a Gary vagy a Christine a fiatalokat jobban érdekli, mint az autós-eyecandy Knight Rider), így már csak harmadik a sávban.

A KR mázlija, hogy a Pushing Daisies fixen nagyon gyenge – most már a CW is megelőzte az ANTM-mel. Persze, mivel ABC-, kritikus- és szakmakedvenc, így simán túlélhet, már csak az Emmy miatt is. Ja, és a CW elindította a Stylista-t, s fura módon nagyon gyengén nyitott, pedig a sikerreality vezet fel. Részletek a tovább mögött.

  1. Criminal Minds (CBS, 21.00) – 9.3/15 (4.0, #2)
  2. CSI: NY (CBS, 22.00) – 9.2/16 (3.9, #3)
  3. World Series, Game 1 (FOX, 20.30) – 8.8/14 (4.5, #1)
  4. World Series, Game 1 Pre-Game (FOX, 20.00) – 7.3/12 (3.6, #4)
  5. Private Practice (ABC, 21.00) – 5.5/9 (3.0, #5)
  6. The New Adventures of Old Christine (CBS, 20.00) – 5.3/9 (2.4, #7)
  7. Gary Unmarried (CBS, 20.30) – 5.2/8 (2.5, #6)
  8. Deal or No Deal (NBC, 21.00) – 4.8/8 (2.0, #T10)
  9. Knight Rider (NBC, 20.00) – 4.4/7 (2.2, #8)
  10. Dirty Sexy Money (ABC, 22.00) – 4.0/7 (2.0, #10)
  11. Pushing Daisies (ABC, 20.00) – 3.7/6 (1.9, #12)
  12. Lipstick Jungle (NBC, 22.00) – 3.1/5 (1.7, #13)
  13. America’s Next Top Model (CW, 20.00) – 2.9/5 (2.1, #9)
  14. Stylista (CW, 21.00) – 1.7/3 (1.2, #14)

33 hozzászólás Ne habozz!

phantom - 2008. 10. 23. 20:48

Private Practice elég egyre életképesebben fest, létezik, hogy visszaszerzi az elvesztett nézők egy részét az elkövetkezőkben vagy ilyesmi nem igen szokott történni ?

phantom - 2008. 10. 23. 20:49

írni se tudok, az elég bent maradt

winnie - 2008. 10. 23. 20:50

szokott, de várjuk ki még a köv. hetet, amikor nem lesz baseball, ha minden igaz.

Adäm - 2008. 10. 23. 20:50

Sajnos csökken rendesen a PD :(

Pushing Daisies (ABC, 20.00) – 4.3/7 (2.0, #12)
Pushing Daisies (ABC, 20.00) – 3.7/6 (1.9, #12)

DSM bukás lesz? Nagyon gyenge nézettség, nagyon drága sorozat.. :(

Bruzsy - 2008. 10. 23. 20:57

Imádkozom a DSM-ért, bizony évek óta az első olyan kasza lenne, amit istenigazából megkönnyeznék, mert rengeteg potenciál van még benne. Csak azok a fránya nézők…

dortimcsi - 2008. 10. 23. 21:01

Remélem a Pushing Daisies kitart, mert egyszerűen imádom.Miért nem nézik az USA-ban?:(

Shawn - 2008. 10. 23. 21:02

A DSM tuti hogy hamarabb le lesz love mint a PD. A szezon elején még sokkal magasabban is nyitott mint a PD és mostanra majdnem olyan kevés nezoje van mint a PDnek.

robi110 - 2008. 10. 23. 21:06

Én is szurkolok Pushing Daisies-nek! Ez így nagyon nem szép nézetség!:( Hajrá PD!

winnie - 2008. 10. 23. 21:07

viszont az a dsm mellett szólhat, hogy a sávban van nála gyengébb is. esetleg.

de lelőni nem fognak, legalábbis évad közben nem, hiszen az abc-nek nincs semmije, amivel pótolhatna, max nem rendelik be a maradék 9 részt.

Shawn - 2008. 10. 23. 21:09

winnie: hát ha már netán elkezdték a Cupid vagy a Castle forgatásat, helyettesíthetik.

spike0007 - 2008. 10. 23. 21:16

Winnie! Jövő héten nem lesz Knight Rider Obama beszéde miatt! Így azt mondom minimum 2 hetet kell várni!

Deino - 2008. 10. 23. 21:21

Garry Unmarried csak nőjön szépen nézettségileg, fasza kis szitkom, és ha még fejlődik is egy picit akkor meg pláne.

Frank Luck - 2008. 10. 23. 21:35

A CBSnek lényegében az összes szitkomja jó/elfogadható számokat hoz. Mi a francot fognak elkaszálni? Minek a helyére jön a Rules of Engagement?

Gábor - 2008. 10. 23. 21:37

CBS sitcomoknak nagyon örülök – ha valahogy meg tudnák oldani, hogy átrakják mindkettőt hétfőre, akkor a Worst Week nélkül(ami a világ egyik legsz*rabb sorozata messze) akkor az az 5ös gyilkos lehetne! Így is az persze! :D

PD-nek nagyon nem örülök. A DH óta talán az egyik legjobb sorozat ami készült és szívesen néznék belőle egy harmadik évadot is.
Rohadjanak meg az ABCsek amiért nyáron nem ismételték!!! :'(

Dr. Fünke - 2008. 10. 23. 21:53

az nem lehet hogy sokan megunták a PD-t? Ém is zseniálisnak tartom meg minden, de meguntam és nem nézem már.

Donnie23 - 2008. 10. 23. 21:54

Vannak bőven talonban még újonc ABC-s sorozatok, de azok majd midseason-ben jönnének, így ahogy winnie mondta, a 13 rész valószínűleg lemegy (PD és DSM), de utána már könnyen kaszálhatnak, mert bőven lesz helyettesük.

winnie - 2008. 10. 23. 22:04

“winnie: hát ha már netán elkezdték a Cupid vagy a Castle forgatásat, helyettesíthetik.”

ó, az még arrébb van. még maximum csak írják.

Reg5 - 2008. 10. 23. 22:07

A PD csökkenő nézettségén nem csodálkozok. Persze nem mintha rosszabb lenne(mai napig az egyik kedvencem), de az amcsi nézők egy furcsa állatfaj.

phantom - 2008. 10. 23. 22:23

PD presztizs-sorozat az ABC-nek, mint kb. a 30 rock az NBC-nek. Lehet, hogy rossz a nézettsége, de amíg kiemelkedő kritikai siker, addig nem fosztják meg a kedves ceo awards-polcát attól a néhány Emmy-től/Golden Globe-tól, amit bezsebelhet még a jövőben. Golden Globe-on sztem idén nyerni fog, utána pedig kínos lenne elkaszálni, meg amúgyis szereti az ABC.

Habár a Commander in Chief is nyert anno GG-t…

jjtiller - 2008. 10. 23. 22:52

Jövő héten csak akkor nem lesz baseball, ha a Phillies 4-0-ra lesöpri vasárnapig a Tampát, erre azért elég kicsi az esély, mert a két csapat nagyon egyensúlyban van egymással. A lehetséges ötödik találkozó (magyar idő szerint) október 28-án 02:00-kor, a hatodik 30-án 02:00-kor, a hetedik 31-én 02:00-kor kezdődne.

Lewis - 2008. 10. 23. 23:34

Lipstick Jungle remélem nem kap cancelt, mert elég közeli állapotban van. Jó lenne, ha a TV2 betenné főműsoridőbe.

korovjov - 2008. 10. 24. 08:20

“rémisztő belegondolni, hogy egy klasszikus, multikamerás, színpadon, élő közönség előtt forgatott szitkom, mint a Gary vagy a Christine a fiatalokat jobban érdekli, mint az autós-eyecandy Knight Rider”

Azért ennek is megvan az oka, ha jobban belegondoltok. Mondjuk ha nem csak az ájkendivel operálna a KR, meg ha mellőznék a tizenkét éveseknek is ciki gagyi trükköket, akkor lehetne belőle valami, de így… Kár érte, a pilot-film alapján többet vártam tőle.

rhynn - 2008. 10. 24. 08:25

PD második évadát nagyon vártam, de a tegnapi részt már olvasás mellett néztem, mert egyáltalán nem volt semmi, ami lekötött volna. Pedig az előző évben a nagy kedvenc volt! :(

hazsoo - 2008. 10. 24. 10:22

dortimcsi! Azért nem nézik mert nem jön be nekik.Öszintén megmondva nagyon sok sorozatot nézek,de a Pushing Daisies-t első évadjából két részt láttam(01-02).Valahogy ez az a sorozat
ami nem tudott lekötni a figyelmemből 5 percet se.

winnie - 2008. 10. 24. 11:20

remélem ezzel nem azt mondod, hogy ha nem jött be neked, akkor nekik sem jöhet be?:) ettől még a pushing daisies a kritikusok egyik legnagyobb kedvence (főleg tavaly) és a blog fennállása során az egyetlen sorozatpilot, ami 9-est kapott mindkettőnktől.

az első pár részt (amik neked nem tetszettek) nagyon nézték, utána kevésbé, de a nézettség a 2. évadra csökkent le. mint a többi 2. évados sorozat esetében is. dirty sexy money, private practice, life és tsaik.

inkább a szünet a bűnös tehát.

jjtiller - 2008. 10. 24. 11:28

Nyert a Tampa, szóval az ötödik meccs most már biztos :)

len90 - 2008. 10. 24. 11:37

Go ANTM!!!!!

hazsoo - 2008. 10. 24. 11:52

nem nem :) A lényeg csak annyi hogy nekem nem tetszett.Biztos rossz izlésem van.

winnie - 2008. 10. 24. 11:53

ezt még véletlenül se hidd. sőt.

a PD-t látva azonnal lehetett tudni, hogy ez a totális giccs csak keveseknek fog bejönni – de épp ezért volt meglepetés, hogy eleinte még siker volt a PD, ezért gondolom, hogy nem ott van a hiba, ahol érzed.

hazsoo - 2008. 10. 24. 12:02

Valami ilyesmire gondoltam.THX

spike0007 - 2008. 10. 24. 12:08

korovjov mivel ez sorozat, az átalakulások nem lehetnek olyanok mint a Transformersben!Picit csiszolni fognak rajta az évad során! A KR ugy jó ahogy van! A TSCC néhány effectje is hagy kívánnivalót, meg olykor a Heroes-é is és mégis mindegyiket szeretjük! Ezek sorozatok nem mozifilmek! Itt jóval kisebb a költségvetés!A szerdai rész korrekt volt! Egyre jobb és jobb lesz a KR!:) (Meg az előbb említett másik 2 sori is!)

phantom - 2008. 10. 24. 15:19

A PD esetében vagy elkap a totál egyedi feeling vagy nem. Ha igen, imádni fogod, ha nem, imádni szeretnéd, de nem tudod.

Engem elkapott, minden egyes résznél úgy érzem magam, mint 4 éves koromban, amikor először láttam az Óz, a nagy varázslót. Magic.

Ez meg nálam nagy teljesítmény, mert az se ma volt már.

Gábor - 2008. 10. 24. 18:42

EZAZZ VÉGRE KÖSZÖNÖM ISTENEM!!!
http://eztv.it/index.php?main=tvnews&show_news=2818

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz