login |

JAws 2008: Legjobb “20 perces” sorozat

2009. 01. 01. 22:46 - Írta: winnie

128 hozzászólás | kategória: szavazás,

Tavaly meglepetésre a Californication nyert a 20 percesek közt, hiszen inkább idesoroltuk a sorozatot, mint a 40-esek közé (nem akartunk belemenni a “mi a komédia, mi a dráma” vitába), idén azonban még akár trónfosztás is várható. És, azt azt hiszem mondanom sem kell, hogy aki könnyedebb sorozatra vágyik, annak többé nem kell kérdeznie, hogy mit nézzen, íme szerintetek a legjobbak.

A 2007-es győzelem azért is volt meglepetés, hiszen mégis csak egy első évados sorozatról van szó, s általában a sorozatoknak be kell melegedniük (ld. a most már jelölést is kapott The Big Bang Theory – jövőre felkészül a Gary Unmarried?), de akkora volt a hype, hogy rengetegen bepróbálták. Szóval lássuk, hogy a kipottyanó My Name Is Earl helyére holtversennyel bekerült két új sorozat és a négy régi közül, melyik viszi el a pálmát.

A jelöltek:Weeds, The Big Bang Theory, The Office, How I Met Your Mother, Californication és 30 Rock. Tudom, botorság a kérés, de úgy fair, ha valóban a sorozatok idei részeit minősítsük, vagyis ne feltétlenül az esetleges szívben elfoglalt hely vagy a szép múlt döntsön csak, hanem az idei 10-20 rész színvonala.

WeedsHow I Met Your Mothercalifornication-cast-kis.jpg30 Rock

Szavazni a tovább mögött tudtok.

Legjobb "20 perces" sorozat

  • How I Met Your Mother (31%, 896 Votes)
  • The Big Bang Theory (22%, 634 Votes)
  • Californication (21%, 607 Votes)
  • The Office (11%, 309 Votes)
  • Weeds (9%, 271 Votes)
  • 30 Rock (6%, 175 Votes)

Total Voters: 2,892

Loading ... Loading ...

128 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2009. 01. 01. 22:49

futottak még, a sorozatok, melyek nem egy szavazatot kaptak:

Scrubs
Two And A Half Men
Entourage
My Name Is Earl
The IT Crowd

Samantha Who?
Worst Week
Gary Unmarried
Everybody Hates Chris
It’s Always Sunny In Philadelphia

Rules of Engagment
Secret Diary of a Call Girl
Flight of the Concords

seven - 2009. 01. 01. 22:50

30szikla

Desmond Wallace - 2009. 01. 01. 22:50

TBBT

bsr - 2009. 01. 01. 22:51

30 Rockra szavaztam, mert bár szerintem az általam nézett 3 sorozat mind gyengébb volt, mint tavaly, talán Tináék tartották meg legjobban a színvonalat.

Csongíí_a_vacsi - 2009. 01. 01. 22:51

Szerintem is úgy tisztességes ha az ide részeket nézzük. Lássuk csak. A weeds érdekes mert új felállás lett a sorozatban, új hely, új fű. :) A How i met sztem a legjobb sorozat, habár a részek nálam most nem annyira taroltak. Idén a Big Bang Theory résszek felülmúlhatatlanok. Az én szavazatomat ők kapták. Elsőként szavaztam rájuk! :)

endel - 2009. 01. 01. 22:52

TBBT

hades - 2009. 01. 01. 22:56

Idén én a TBBT-n nevettem a legtöbbet…(gáz:D)
Így rá szavaztam. Ezután Weeds és 3. helyen HIMYM szerepelne, ha tovább is lehetne szavazni.

SunyiMad - 2009. 01. 01. 22:57

ejj, egyikse jutott be a három jelöltem közül :( pedig most TAAHM kapta volna a szavazatomat. Sajnos bent lévőkből egyelőre csak 2 sorozatot nézek, Weedsre tettem végül.

szucsitg - 2009. 01. 01. 22:57

tbbt, a többit nem nézem, v szar évad volt

zsolti - 2009. 01. 01. 22:58

jaja idei big bang egyszerűen üt dude egyszerűen üt
30 rock hullámzik
calif és how I meg még pótlás házi

varecza - 2009. 01. 01. 22:59

Earl
Így a calif-ot választottam, pedig a 2.évad nem volt nagy durcsi:)

Frank Luck - 2009. 01. 01. 23:03

Hmm, azt hittem, hogy bonyolultabb lesz. Aztán ma láttam a 30 Rock: Christmas Specialt – és már tudtam is, hogy nem kap szavazatot. A többi szóba sem került, még a Scrubs okozott volna fejtörést. Így The Big Bang Theory, of course.

dqdb - 2009. 01. 01. 23:05

TBBT

30 Rock, Californication is hozta a szintet, de a TBBT ezeknél jobb volt. HIMYM pedig nálam sokáig cancel-közelben volt (csak Sarah Chalke vendégszereplése miatt úszta meg), bár utóbbi 2-3 rész már ismét bejött.

Weeds még később bepróbálandó, Office US/UK nem az én esetem.

mikolink - 2009. 01. 01. 23:05

Szívem szerint Scrubs, de mivel az nincs ezért
How I met… wait for it… YOUR MOTHER-re szavaztam : )

Valóban volt néhány gyengébb rész is, de az intervention vagy a naked man az felejthetetlen volt.

friendsfan - 2009. 01. 01. 23:12

Valójában a 30 Rocknak kéne szavazatot adnom, de mivel csúnyán le vagyok vele maradva, így marad a HIMYM. Reménykedtem, hogy a TAAHM bekerül, dehát nem így lett. Sajnos az Entourage se, pedig ő még esélyes lett volna a szvazatomra, pedig nem is szitkom. A Weeds és a Calif nálam labdába sem rúghatnak, mert nem szitkomok, amúgy sem nézem egyiket sem, pedig megpróbáltam. A The Office-t is megpróbáltam, de nagyon nem nekem való. Így a kedvenc kategóriám ebben az évben is eléggé, lekopaszodott a lehetőségegben, de ha már így van nyerjen egy multi-cam sitcom, amit szeretek mert az az igazi (nekem)!

dzsiaj - 2009. 01. 01. 23:15

Valóban aktualizálódni igyekeztem, és nem a szép múltat nézni, ezért TBBT.

Gyike - 2009. 01. 01. 23:17

Office senki?:)

FlasH - 2009. 01. 01. 23:23

go Office!

Tila - 2009. 01. 01. 23:23

The Office! Vivát! :)

Effie - 2009. 01. 01. 23:25

30 Rock :) bár ahogy elnézem elég reménytelen..

Allain - 2009. 01. 01. 23:26

Mindegyiket nézem, mindet szeretem, mégis egyszerű volt a választás: Office

vöröszoli - 2009. 01. 01. 23:29

office:) that’s what she said

RexpecT - 2009. 01. 01. 23:31

Fél perc után TBBT :).

Laci - 2009. 01. 01. 23:32

TBBT

Josh - 2009. 01. 01. 23:39

The Office

Hero - 2009. 01. 01. 23:39

Two and a Half Men hiányában Anyátokra szavaztam : o

kd - 2009. 01. 01. 23:46

Ez volt eddig messze a legkönnyebb döntés.
Annak ellenére, hogy az Office szokásosan nagyon jó, a Californication állat volt, a HIMYM évad is tetszik, a 30 Rock picit visszaesett, a Weeds pedig siralmasan szar volt.
.The Big Bang Theory.

gonoszkiralylany - 2009. 01. 01. 23:49

weeds-nek ez az évadja nagyon szar volt sajnos, pedig amúgy az a kedvenc. de így inkább hajrá himym! :)

NagyMesterB - 2009. 01. 01. 23:52

himym nagyon drámás volt számomra így hiába a szép mult…
maradt a 30rock meg a tbbt, és nagynehezen utobbi mellet döntöttem

amugy 30 tartotta a magasra tett szintjét tbbt meg elég szépen feljött előző évadhoz képest

ropi21 - 2009. 01. 01. 23:57

számomra győzött az ‘újdonság ereje’ így inkább big bang felé hajlottam, ám egy how i met big bang döntetlent szívesebben vennék a végén :)

Madmoazell - 2009. 01. 01. 23:57

Családi konszenzussal HIMYM. Még akkoris, ha a 4. évad annyira nem jött be, mint az előző 3… Az viszont tuti, hogy az elmúlt pár hónapban mindenhonnan jött a hype…

pETi_ - 2009. 01. 01. 23:57

HIMYM nagy kedvenc, de a 4. évad színvonala egy hangyányit visszaesett, ezért a TBBT-re szavaztam, amin asszem többet röhögtem:)

Roosevelt - 2009. 01. 01. 23:58

Californication 2. évada nagyon gyenge volt az elsőhöz képest, a többit meg nem nézem, úgyhogy ebből a szavazásból asszem kimaradok :D

payskin - 2009. 01. 02. 00:01

Szerintem viszont a Californication 2. évada rettentő csúnyán ütött a másik három sorozat idei évadához képest, amit nézek, ezért rá szavaztam.

Godem - 2009. 01. 02. 00:01

HIMYM vagy Weeds, ez itten a kerdes, de mivel Himym-et most daraltam, es weeds-nel le vagyok maradva joideje… egyertelmu. LEGEN….wait for it….DARY!

tomee - 2009. 01. 02. 00:09

Ilyen kevesen néznek 30 Rock-ot, hogy csak ötödik?

Imádom a HIMYM-t, de az első helyet kicsit túlzásnak érzem. Scrubs pedig egyértelmű hiányzó.

Flaki - 2009. 01. 02. 00:13

How I Met és Big Bang közül (ezeket nézem) a TBBT-re ment a szavazat – az idei évadban eszméletlen jó részeket hoznak.

pepe - 2009. 01. 02. 00:17

The Big Bang Theory – számomra mindent vitt…

Csabeee - 2009. 01. 02. 00:19

Nálam a big bang idén veri a how i met-et.

SilentAlarm - 2009. 01. 02. 00:20

hank moody for president

kd - 2009. 01. 02. 00:22

Kéne egy külön szavazás, ahol csak azok voksolhatnának, akik mind az 5 sorozatot nézik. :)

szucsitg - 2009. 01. 02. 00:24

kd: igyál meg egy felest, mert ez a másnaposság megártott:D 6db van:P

TargetCJ - 2009. 01. 02. 00:25

Most a téli szünet vége fele kezdtem el nézni a HIMYM-t most járok a 3. évad elején, awesome :D. Californicationt néztem még a 2. évad 3. vagy 4. részénel abbahagytam talán nem cancel még de még várhat a folytatással. Szóval How i met your mother-re megy a voks.

friendsfan - 2009. 01. 02. 00:29

kd, ez marhaság, én pl. szitkomrajongó vagyok, a Califot meg a Weeds-et nem is nézem. De bepróbáltam őket. Miért nézzem azt ami nem érdekel? A Weedsből, amúgy is láttam random részeket. Viszont a Califot ott hagytam abba ahol van. Az még reális lenne, hogy arra szavaznának a Calif nézők, hogy melyik az idei legjobb rész, s akkor azt megnézném én pl. szívesen hogy legyen alapom ideit az ideivel összehasonlítani, de ezt nem várhatod el mindenkitől…

CyClotroniC - 2009. 01. 02. 00:30

Nálam szigorúan a 2008-as naptári év alapján:

1. The Office (8.5/10)
2. The Big Bang Theory (7.5/10)
3. 30 Rock (7/10)

Az Office nálam a 4×09 (Dinner Party) és 5×01 (Weight Loss) miatt abszolút kimagaslik a mezőnyből. Talán ez a két sitcom epizód volt csak 10/10-es számomra 2008-ban. Zseniálisak a scriptek, a karakterek és az egész légkör a neonzúgásos kínos csendekkel, aminek még azt is meg tudom bocsátani, hogy kicsit kapufát rúgtak a készítők az 5×02-5×07 időszakkal, mert Jim & Pam távkapcsolati szenvedése, Toby hiánya és Dwight mellőzése kiölt valamit a sorozatból, amitől nem hozta a korábban felállított szintet, de mivel a szünet előtti 3 részben helyreállt a szinvonal, ezért maradt a The Office-nál a szavazatom. Best. Sitcom. Ever.

A Big Bang Theory pont 2008-tól javult fel eszméletlenül, találta meg a saját arcát, hozta előtérbe Sheldon karakterét, és beelőzött nálam mindenkit a hétfői sitcom blokkban, beleértve a HIMYM-et és a TAAHM-t is.

A 30 Rock is nagy kedvenc az insider poénok és Alec Baldwin miatt, de nekem néhol túlságosan erőltett, de nem a jó értelemben. Érdekes, hogy míg az Office-nál és a Scrubs-nál kifejezetten szereten ha minél jobban elrugaszkodnak a realitástól, addig ez a 30 Rock esetében zavar, ahogy néha a mellékszereplők is. Ennek ellenére a jelöltek közül a 3. volt nálam idén.

HIMYM nagyon visszaesett, Californication-t canceleztem, mert számomra nem vicces, a Weeds-ről pedig nem tudok nyilatkozni sajnos.

Orso-borso - 2009. 01. 02. 00:31

Mivel HIMYM erős lejtmenetben van, a másikra szavaztam, amit nézek, és ez a The Office.

Ben - 2009. 01. 02. 00:35

How I Met Your Mother 4ever! :)

ProTech - 2009. 01. 02. 00:39

A 30 Rock-ot nem nezem es amit eddig lattam belole nem is tervezem. A Californication, Weeds iden lett cancel, szoval ezek is kilove.

The Big Bang Theory: nem tulsagosan jon be ez a geek/nerd alapbeallas. Plusz ez a teljesen luzerek a noknel is eleg leragott csont. Jo a sorozat, jo poenok voltak benne, de sose lesz kedvenc sorozatom. Attol meg nezem.

The Office: tetszik benne a Jim/Pam paros illetve Dwigth, viszon Michael kifejezetten idegesit. Igy ez se lesz kedvenc sorozatom, de attol meg jo es nezem.

How I Met Your Mother: szerintem nem volt problema az idei evaddal, lehet hogy gyengebb mint a tavalyi, de nalam meg igy is a tobbi folott van. Erre szavaztam.

Deino - 2009. 01. 02. 00:54

HIMYM, mert Gary Unmarried nem került be.

FenoMeno - 2009. 01. 02. 00:54

Ezek közül 3-t nézek, de csak TBBT-nek láttam a legfrissebb részeit is, így rá ment a szavazatom :) Mondjuk nem hiszem, hogy ezen bármi is változtatott volna, mert a 2. évad eddig nagyon jó :) Szinte minden részen végig nevetek :D

HomeX - 2009. 01. 02. 00:56

TBBT !!! :D

Swarley - 2009. 01. 02. 01:07

Hát mivel nincs itt Scrubs, ezért Californication.

Miss Keamy - 2009. 01. 02. 01:25

TBBT a legjobb!!

darkspell - 2009. 01. 02. 01:44

Weeds és HIMYM is kedvenc, de idén nem voltak valami fényesek.. szóval marad a TBBT.

Art Vandelay - 2009. 01. 02. 01:45

vicces, hogy kb. 10 voksolótól eltekintve az összes kommentelő beírja, hogy a HIMYM mennyire rossz lett (totálisan egyetértek én is!), mégis bekerült, sőt, jelenleg vezet. a néma tömegeknek tehát tetszik!

szomorúsággal tölt el, hogy az IT Crowd be sem került, mert jövőre már nem lesz esélye sem…
Személy szerint a TBBT-ra szavaztam, mert ezek közül messze az hozta az elvárt színvonalat hétről-hétre. De azért nézzetek IT Crowd-ot, mert az a legjobb! :-)

zdawg - 2009. 01. 02. 01:59

a weeds bar uj erore kapott a harmatos harmadik evad utan, annyira nem volt jo. 30 rock-ot nem nezem, mert a pilot idegesitett. a maradek negybol most epp a the office volt kedvem szavazni, a tobbihez kepest kevesbe nepszeru itt, de ugy gondolom megerdemli.

Trisztin - 2009. 01. 02. 02:19

TBBT :)

Lyana - 2009. 01. 02. 02:54

How I Met Your Mother – Nem tetszett az évad történeti szála, átment túlzott romantikába és drámába
Californication – Lew Ashby karaktere nem tetszett, így max a szövegeket tudtam értékelni, na meg Charles és Marcy ökörködéseit
The Office – Canceleztem rég, érthető módon nem lenne a listámon.
Weeds – Bár nézem, nem tettem volna listára, mert igencsak visszaesett a színvonal az első két évadhoz képest.
30 Rock – Szerintem nem kell mondani semmi különöset, csodás szórakozás, rá szavaztam.

JoHn - 2009. 01. 02. 04:18

megdöbbenve látom hogy az office ilyen csúnyán szerepel,pedig idei episodeok alapján bőven a HIMYM felett van…ugy látszik a hype “teszi a dolgát”

Dohi - 2009. 01. 02. 04:37

a calif nalam gyorsan cancelt kapott, a friss weeds evad roppant gyenge volt, a tbbt es a 30 rock korantsem olyan jo szamomra, mint amekkora hype van korulotte, es bar a himym igen nagy kedvenc, az office meg nagyobb. hat igy.

Név - 2009. 01. 02. 08:01

Vesztett színvonalából de azért még HIMYM

Pr13m - 2009. 01. 02. 08:31

Mivel tudtam /sejtettem/ h a HIMYM fog vezetni, ezért Office-ra szavaztam, de most nekem is a HIMYM jön be. Túl rég nem adják viasaton az Officet. :(

DL - 2009. 01. 02. 08:32

Szerintem a TBBT a legjobb. Magasan.

the_robbie - 2009. 01. 02. 08:59

Na most ebbol a 30 rock-on kivul mindet nezem es ez az 5 a kedvencem :) tehat az szerint, hogy melyiknek orulok legjobban letoltes kozben – HIMYM

the_robbie - 2009. 01. 02. 09:01

Ja es igaz, h a HIMYM 4 evad eleje igencsak gyenge volt, de a 8. resztol mar ujra a regire emlekeztet :)

dinidani - 2009. 01. 02. 09:06

Jó, hogy idén bekerült az Office! Mégse arra szavaztam némi vacillálás után, mert az ötödik évad eddig gyengébb szerintem (bár a nyitó epizód tényleg zseniális volt). Hanem másik kedvencemre, a Weeds-re, aminek viszont a többséggel ellentétben én nagyon meg voltam elégedve az új évadával.

Santa - 2009. 01. 02. 09:38

HIMYM… Néha hullámzik csöppet, de sebaj :)

Santa - 2009. 01. 02. 09:39

Ja és az Office-ból a szemüveges csávót LŐJE MÁR LE VALAKI :D

tbm - 2009. 01. 02. 09:56

Office-ból a szemüveges csávó a legnagyobb ;)

seven - 2009. 01. 02. 10:37

na, és akkor itt az abszolút bizonyiték, hogy valóban van egy néma junkie réteg, akinek a véleménye teljesen elüt a kommentelösöktől.

idén eddig akárhány himym bejegyzés volt, mindig ment a “na ez már elég gyenge, nem olyan jó mint volt…. unalmas…. inkább a big bang…. stb”

ehhez képest nyerésre áll:)

winnie - 2009. 01. 02. 10:39

ők is fontos réteg, de az látszik, hogy a legtöbb ember, aki kommentel, az a hardcore-abb rétegbe tartozik, sok sorozatra való rálátással.

na, nem mintha nekem ezek közül nem lenne 2. a himym.

seven - 2009. 01. 02. 10:43

nem mondtam, hogy kevésbé fontosabb :) csak érdekesség.

amúgy nekem a sorrend:

30 rock — 9/10(ugyanúgy bejön az új évad mint a 2.)
how i met — 8/10(részemről ANNYIRA egyáltalán nem gyenge, mint sokan mondják… van 1-2 szenvedősebb rész, de még bőven élvezem)
big bang — 7/10 (javult, de még mindig túl erőltetett számomra, és Leonard & Penny két iszonyat semmilyen karakter szerintem, pedig főszereplők)
office — 7/10(szerintem nagyon gyenge az 5. évad pár részt leszámítva)
weeds — 4/10(cancel)
calif — 4/10(cancel)

ab_aevo - 2009. 01. 02. 10:49

hát sajna ehhez nem tudok hozzászólni, mert ezek közül egyiket sem nézem, de a 40 perceseket már nagyon várom :D

Encsi - 2009. 01. 02. 10:49

Huh, ez nehéz nehéz nehéz volt, mert 4-et imádok a jelöltekből… Egész életét nézve Weeds az abszolút kedvenc, de tény, hogy ezt az évadot nem élveztem annyira. HIMYM is volt már sokkal jobb is. Californication nagyon szorongatott az első helyért, de tény, hogy nekem az első évad sokkal inkább egyben volt, persze a második is klasszis…. na de a heti nevetésadag? Úgy tényleg? Úgy igazán? A nagy felívelés tavaly óta? TBBT megérdemli, és drukkolok, hogy más is azt lássa maga előtt, ha szavazógombot nyom, hogy micsoda fejlődésen ment keresztül!

TBBT.

zizou fan - 2009. 01. 02. 10:52

Kár, hogy nem került be a Worst Week. Az egyik legjobb laza komédia, a legbutább poénokkal, de a legtöbb tényleg fekveröhögős.
De úgy is egyértelmű lett volna, hogy HIMYM. :)

a-s-d-f - 2009. 01. 02. 10:53

A HIMYM jelenlegi listavezeteset csak a comedy-nak (meg az emlitett rejtozkodonek ;)) birom betudni. Iden a Naked man volt az elso epizod, amin visitva rohogtem, ellentetben az 1-2 evaddal ezelottiekkel, amiknel legrosszabb esetben is minden masodik heten elofordult ez…

Jadro - 2009. 01. 02. 10:58

A TBBT nálam mindent vitt. Most estem neki az előzőnek is és folyataosan néztem amíg el nem fogyott. Hatalmas! Még a HIMYM-t is lenyomja nálam. De nem sokkal. Californication eddig kimaradt, de már bekészültem.

winnie - 2009. 01. 02. 11:04

“A HIMYM jelenlegi listavezeteset csak a comedy-nak”

2008-ban kezdte el adni a comedy az earl-t, a viasat az office-t, a többi is megy a tévében.

egész egyszerűen arról van szó, hogy letöltőkörökben beért a sorozat. engem is meglepett, amikor 2 évvel ezelőtt hiába ment a hype (lehetett érezni, hogy ez a “legközönságledvencebb”), szinte semmi hatása nem volt, viszont most, évadkezdéskor majdnem háromszorannyian töltötték, mint 2007. szeptemberében. (előző 3 évadban még az earl volt a legnépszerűbb szitkom, de az stagnál, míg a himym mindvégig nőtt.)

szóval, _szerintem_ a cc nélkül is meglett volna.

jessy - 2009. 01. 02. 11:06

TBBT. Ha másért nem Sheldon öleléséért már simán :) (De persze másért is)

betmen - 2009. 01. 02. 11:14

az office-t továbbra sem nézem, a többi viszont mind nagy kedvenc. talán a TBBT a legnagyobb köztük.

ooo - 2009. 01. 02. 11:14

Californication…
de ahogy látom, a How i met nagyon arat a jawson..

carlos - 2009. 01. 02. 11:33

HIMYM,mert nincs Two and a half men,nalam az lett volna az igazan nyero.
30Rock-bol kb 6 reszt tudtam vegigszenvedni anno mikor beprobaltam,azota se tertem ra vissza.
Californication masodik evad komolyabbra sikerult,kevesebb poennal,de Hank karaktere meg mindig megfog.
Weedsnel pedig nagyon jol indult az evad,de a masodik felere leeresztett.
A maradek kettot nem nezem.

Frank Luck - 2009. 01. 02. 11:39

“Leonard & Penny két iszonyat semmilyen karakter szerintem, pedig főszereplők”. Nyilván én vagyok az egyetlen, de spec. miattuk nézem a TBBT-t: egyszerűen mert szerethető karakterek. Tudom, hogy Sheldon szállítja a poénokat (őt is csípem), de nem hiszem, hogy a ‘Sheldon Show’ magában is megélne. Kell, hogy legyen egy emberibb oldala a sorozatnak, már csak a kontraszt miatt is. Ill. szerintem Leonard és Penny is ‘tud’ annyit, mint néhány másik fanfavorit szitkom főszereplői. (Igen, a How I Met-re gondoltam, Barney nélkül, shame on me).
Igazság szerint a sorrenddel meg vagyok elégedve, a How I Met szerethető, könnyen emészthető Friends feeling, normális, hogy sokan szeretik. A TBBT második helye meglep, mert azt hittem jobban megosztja a junkie-kat, de természetesen örülök neki, ha már rá szavaztam.

Mivan - 2009. 01. 02. 11:40

Nemtom mér várjuk meg a szavazás végét, amiben benne van a HIMYM az a legjobb mindig mindnben, és annak összes fő és mellékszereplője mindne évben a legjobb. Jó hogy van ilyen tökéletes sorozat…

balage - 2009. 01. 02. 12:03

Az gaz, hogy szitkom sucker vagyok es ezek kozul csak egyet nezek? :) TBBT kb. 5 resz utan nekem kasza, The Office nem jott be szinten, Weeds 2. evad kozepen valahol kasza, Californicationt es a HIMYM-et meg be se probaltam.
30 Rock elso evad vege ota parkolopalyan volt, de par napja elkezdtem a 2. evadot es elegge bejon, de igy meg nincs kepem a 2008-as teljesitmenyrol.
Szamomra a number one egyebkent a Rules of Engagement lenne.

fkrinya - 2009. 01. 02. 12:08

How I Met Your Mother RULEZ!!
4 nap alatt megnéztem az összeset és most újranézem:D

Peter Wiggin - 2009. 01. 02. 12:11

Én is a HIMYM-re szavaztam, bár a 30Rock is esélyes volt.

A HIMYM-t annyira nem favorizálóknak pedig el kéne fogadniuk, hogy ez a legkommerszebb a 6 közül és ez emlékeztet a leginkább a Friends-re, ami – úgy látszik – egyértelmű előny itthon…

CyClotroniC - 2009. 01. 02. 12:21

Peter Wiggin:

A Two and a Half Men szerintem jóval kommerszebb, ráadásul arra sokkal inkább igaz, hogy minden rész gyakorlatilag azonos sémára épül (a sitcomok House-a, ha úgy tetszik) és mégsem került be a “döntősök közé”, pedig szintén most jött be idehaza, ráadásul klasszisokkal jobb a szinkronja, mint a HIMYM-é (utóbbi számomra túlságosan infantilizált lett, mintha felnőtt testbe bújt tizenéveseket hallgatnék magyarul).

Ezzel szemben tény, hogy a HIMYM-re húzható rá leginkább, hogy Friends-klón, aminek mondjuk biztosan szerepe van a szavazatok alakulásában. Bár szerintem szimplán csak annyi van, hogy a multi-cames formátum sokkal jobban csúszik az itthoni fogyasztóknak (HIMYM-TBBT duo, jelenleg 50% felett van), míg egy Office-t, Scrubs-ot vagy 30 Rock-ot nem fog tudni mindenki értékelni, ahogy nem is értékelnek.

Viszont ha ez a multi-cames, kommersz magyarázat önmagában megállná a helyét, akkor továbbra sem értem Charlie bácsiék “mellőzését”, hiszen rájuk is igazak ezek a jelzők.

winnie - 2009. 01. 02. 12:21

“annak összes fő és mellékszereplője mindne évben a legjobb.”

pedig elérhetőek az adatok az oldalon. tavaly 1 kategóriában nyert és idén is volt olyan kategória, amiben jelölést sem kapott. tárgyilagosság. de, ha ti ezt szeretitek legjobban… (tavaly a californication és a weeds szerzett több első helyet, idén váltás volt.)

fkrinya - 2009. 01. 02. 12:25

Én másfél éve minden nap nézek legalább egy rész Jóbarátokat. 5x láttam oda vissza a teljes sorozatot angolul is magyarul is, de a HIMYM akkora, hogy teganp és tegnap előtt elfelejtettem a Jóbarátokat és helyette 6 HIMYM-et néztem:D
Rohadt jó a HIMYM. És tegnap jöttem rá, hogy amikor először néztem akkor kihagytam az 1×22-t, amikor Ted esőtáncot tanul. Hát az mekkora…:D

Risi92 - 2009. 01. 02. 12:29

hajrá the big bang theory!!!!!!:]

CyClotroniC - 2009. 01. 02. 12:29

fkrinya: Minden negatív fennhangtól mentes színtiszta kiváncsiságtól fűtötten kérdem: HIMYM-en kívül nézel még valamilyen sitcomot a fentiek közül vagy akár olyat, ami nincs a listán? Nem akarom kérdőre vonni a rajongásodat, csak érdekel, hogy próbálkoztál-e a többivel és ha igen, akkor mi róluk a véleményed.

fkrinya - 2009. 01. 02. 12:39

30Rock-ot kipróbáltam, de nem jött be sem a téma sem a stílus, lehet végig kellett volna nézni a teljes évadot, de nem élveztem és minek nézzek olyat, amit nem élvezek.
Two and a half men-t nézem folyamatosan. Az nagyon tetszik és ha itt lenne a listán lehet arra szavaznék.
És nem tudom mennyire tartozik ide de az Everybody Hates Christ is nézem és az is nagy. Persze angolul, fogalmam sincs milyen lehet magyarul, de nem is érdekel.
És persze Friends.
Remélem kielégítő a válaszom.

CyClotroniC - 2009. 01. 02. 12:42

fkrinya: Jajaja, köszi.

SunyiMad - 2009. 01. 02. 12:47

szerintem az EHC nagyon jó magyarul, legalábbis én Chris Rock hangját nagyon nem szeretem, a magyar narrátor meg bejön

pétör - 2009. 01. 02. 12:51

anturázs hogyhogy nem fért be top5 be ? :(

jó az igaz hogy az évadzáró nagyon nagyon gyenge volt , de maga az évad fasza volt sztem :D

varecza - 2009. 01. 02. 12:54

nekem meg nem tetszik magyarul, igaz hogy irritáló hangja van Rocknak, de pont ez a jó benne, hogy utáld a kis nyomi Kriszt.

SunyiMad - 2009. 01. 02. 12:58

hja :D akkor lehet kicsit félre értelmeztem a sorozatot. én szimpatizálok a kis Chrisszel :) ettől független jókat röhögök a rész végi “CHRIS!” kiáltásokon.

varecza - 2009. 01. 02. 13:01

mondjuk nekem az egész család irritáló, leszámítva persze Mr.Juliust :)

fkrinya - 2009. 01. 02. 13:21

Engem csak Tonja tud felb@szni, amikor szerencsétlen Christ bajba keveri meg zsarolja:D

Lex - 2009. 01. 02. 13:22

winnie, sztem is így igazsgos.. ezért nem a weeds kapja, hanem a.. aaa..
office, vagy californication?
californication, vagy office?
.
.
.
5 perccel később…
legyen mondjuk az office…

blackSheep - 2009. 01. 02. 13:39

Legszivesebb[bbb]en Everybody hates Chris-re szavaznék de most Kaliforgiára [ilyen magyar nevet zomg]

Frank Luck - 2009. 01. 02. 13:48

Én nagyon csípem Chris Rock hangját – gondolom nekem ezért nem jön be a szinkron. Mondjuk nekem a “magyar-négerek” általában nem nyerők, a néger-négerek meg nem nagyon beszélnek magyarul, úgyhogy marad az eredeti :) Jah, ebből kiindulva, ha szinkronizálják a 30 Rockot, előre mondom, hogy nem tetszik Tracy szinkronhangja :)

blAckshAdOw - 2009. 01. 02. 13:54

nos ez itt elég nehéz döntés volt :) konkrétan himym calif 30rock.. ah
a végén abból az indokból voksoltam az elsőre, mivel ebből a 3ból az az 1 aminek minden egyes részét bármelyik pillanatban megnézném és szakadnék rajta :D

blAckshAdOw - 2009. 01. 02. 13:56

^^^^^^^^
ja és sajnálom h az entourage nem jutott be :( meg, h alig volt róla post.. pedig nagyon klafa évad volt :) az félelem és reszketés style odabaszott^^

SunyiMad - 2009. 01. 02. 13:56

jajj, én imádom a magyar-négereket, a Vészhelyzetben az egyik mellékszereplő feka nagyon mély magyarhangja a kedvencem :)

Dark Wolf - 2009. 01. 02. 14:03

30 Rock, természetesen.

dali2000 - 2009. 01. 02. 14:06

californication

blAckshAdOw - 2009. 01. 02. 14:16

a himym cc-s sikeréhez meg számomra annyit:
az összes ismerősömre ráakasztottam a sorozatot, de egy SINCS aki szinkronosan nézi, mert az sajna rémszar :) sőt mindenkitől azt hallom, h óvva intik ismerőseiket a szinkronos változattól.. szal sztem eléggé kizárható ez a dolog :)

dzsiaj - 2009. 01. 02. 14:18

SunyiMad: Az valószínűleg Both András lesz, aki am az RTL Klub hangja is. Tracy egyébként, ha lesz valaha magyar verzió, valószínűleg Galambos Péter lesz vagy Kálid Artúr. Ők szoktak gyakran afro-amerikai karaktereket kapni, plusz Seder Gábor, de ő azért messze nem elég jó egy Tracyhez. És akkor most off off, winnie majd töröl minket. Engem legalábbis tuti.

zsofi - 2009. 01. 02. 14:26

Nehéz dönteni… tavaly a HIMYMre szavaztam, de most a BBT mellett döntöttem. A HIMYMet meguntam idén, nekem már kezd ellaposodni, bár azért a naked man nem volt semmi:) De még így is az van a második helyen, aztán a Califonication. A Weeds évad nem volt túl jó, azt még az IT Crowd is megelőzi a listámon… 30 Rockot meg Officet pedig nem nézek.

friendsfan - 2009. 01. 02. 15:46

CyClotronic, sztem jobb a HIMYM szinkronja, mint a TAAHM-é. Sőt nem is a szinkronja, mert a hangok tényleg jók Charliéknál, hanem a fordítása. Sokkal több poén veszett el a Két pasinál, néha csak néztem nagyokat hogy hogyan gondolta ezt viccesnek a fordító. MÍg a HIMYM fordítás sztem színvonalasabb, ahogy a Comedy Centralosok általában.

Én pl. multi-cam sitcomon nőttem fel, és azt is tartom az igazinak. De attól még megpróbálok minden újat, és a SCrubs meg a 30 Rock jók is, az Office viszont nem az én humorom. A TAAHM-ot, azért mellőzött mert netes körökben nem annyira elterjedt, emlékszem egy-másfél éve, sokan az idejárók közül sem tudtak róla, vagy, ha tudtak isnem látták még belőle semmit. Az hogy bejött a TV-be, a junkie-n nem jelent előnyt, hiszen a TV-zők nagy százaléka, nem tudatos junkie, aki, azért kezdte el nézni. Ezen az oldalon is mellőzve volt, főleg összehasonlítva a többiekkel, aztán human írt róla mostanában párat. Egyszerűen még nem jutott el elég széles rétegekbe.
Én viszont amondó vagyok, hogy mindenki próbálja be az összes sitcomot, ami számára elérhető, mert nevetni jó, és nem tudhatod, és a szavazáson is előnyt jelent. :) Különben sem nagy áldozat 20-25 perc az életedből s legalább van rálátásod.

Zsu - 2009. 01. 02. 16:07

természetesen az office-ra szavaztam. :)

SunyiMad - 2009. 01. 02. 16:12

friendsfan:
vitatkozhatnánk :) bár még csak a 2×08-nál járok TAAHM-ben, de még 1 elveszett poénnal se találkoztam, a HIMYM-ben pedig már vagy 2-3al, pedig még az 1. évadot se fejeztem be. most hirtelen az ugrik be, amikor halloween van, Barney beöltözik ördögnek, és a szarvára mutatva azt mondja egy nőnek, hogy kanos vagyok (horny, ugye). és ha már CC, akkor a Family Guy-ban is sok ilyennel találkozni. viszont vannak olyan kreatív megoldások is mint amikor Phineas-t és Barnaby-t Viktornak és Ferinek fordítottak, gondolom a Rippel fivérek után, mivel a bajusztól eltekintve hasonlítanak. ez bár vicces, de kicsit fura is :)

clio - 2009. 01. 02. 16:14

A weeds idén egyre kevésbé vicces, meg néha erőltetett, de azért még mindig jó, a himym az elején nagyon mélyrepült, ezért egyértelmű szavazat a tbbtre, párszor kizuhantam a székből a röhögéstől ^^

Madmoazell - 2009. 01. 02. 16:32

nekem pl a 30Rock annyira nem jön be, pedig a stílusával nincs semmi baj… a TBBT meg nagyon jól szórakoztat. Annyira mások, nehéz hasonlítgatni… ízlés kérdése. (mint ahogy Gallán se röhög mindenki, meg a Fábryn se)

fkrinya - 2009. 01. 02. 17:32

Igaz, hogy nem most volt már de a HIMYM 2×16-ban amikor Barney előad az hatalmas:D Ha csak rágondolok, hogy kiáll és “moist, moist, moist,..” még mindig röhögök.:D

Jans - 2009. 01. 02. 17:37

Robin vajon mit néz a HIMYM fotón??? :)

CyClotroniC - 2009. 01. 02. 20:33

friendsfan: Ízlés kérdése. Nekem a hangok a TAAHM-ben sokkal jobban bejöttek, mint te is írtad, de a fordítás is jobb. Igaz, hogy elvesznek dolgok, de legalább nem karakteridegen mondatokat adnak egy-egy szereplő szájába. A HIMYM esetében ez zavar a legjobban, hogy hiába ajánlottam sok ismerősnek, hogy na kezdjétek el nézni legalább a TV-ben, mert jó, mivel elkezdték és mondta mindenki, hogy túl infantilis, komolytalan és gyerekes a szinkron, kb VIVA szinten van. Aztán mikor adtam nekik eredeti nyelvvel, akkor megváltozott a véleményük. A HIMYM összélményén szerintem többet rombol a szinkron, ahogy az Office-én is. Az utóbbi időben két jó fordítást hallottam a TAAHM-ét és a Scrubs-ot. Ezek sem voltak kiemelkedőek, de hazai viszonylatban messze a legtűrhettőbbek az új sorozatok közül.

Donnie - 2009. 01. 03. 01:40

30 Rock-ra ment a szavazatom, Calif és Weeds gyengébb évadokat zárt, HIMYM színvonala is esett, bár vsz közel sem annyival, mint ahogy az a legtöbb hsz alapján tűnik. TBBT egyre jobb, de azért ez még kevés az elsőséghez. Office 1 évad és pár rész után kasza volt nálam.

DaneeVN - 2009. 01. 03. 17:18

eddig HIMYM vezet:D elmeletit pacsit…zsir:D

las - 2009. 01. 03. 22:14

big bang!!!

ebuk - 2009. 01. 04. 12:48

hallatlan…
az office milliószor üti a HIMYM-t szvsz…
csak legfeljebb kevesebben látták még…

winnie - 2009. 01. 04. 12:58

szerinted, de az office, szerintem, ha ugyanannyian látták volna (itthon többen látták például tévében), akkor is népszerűtlenebb lenne, mint a himym. mert kevésbé közönségbarát a stílusa.

bela - 2009. 01. 04. 13:45

ha megforditjuk az eredmenylistat,pont megkapjuk igenyessegi sorrendben.

ThomYerk - 2009. 01. 04. 23:26

hú egyértelműen a weeds…valahogy még mindig van bennük ötlet, és teljesen szerethetőek a karakterek…nemtom, ez a sorozat megfogott :D de a californication is tetszett, bár még nem láttam végig az ideit :(

avada - 2009. 01. 05. 19:09

“ha megforditjuk az eredmenylistat,pont megkapjuk igenyessegi sorrendben.”
Szerintem ez baromság. Nincs benne semmi amitől igényesebb lenne a 30 rock mint a másik kettő amit nézek (TBBT, HIMYM). Viszont jóval kevesebbszer nevettem rajta.

TargetCJ - 2009. 01. 08. 15:03

Én gratulálok a HIMYM-nek megérdemelte télleg hatalmas :D off Meg tudná modnani valaki, hogy mikor folytatódik? on

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz