login |

Tűzvonalban: a 2. évad – írta Mefi

2009. 01. 09. 17:38 - Írta: vendegblogger

29 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika,

Jó pár hónapja már annak, hogy a Tűzvonalban 2. évadfináléját leadták, de a harmadik szezon premierjének alkalmából érdemes lenne felidézni, hogy mi történt tavaly. Igen, érdemes. Hiszen, ha valaki nekem azt mondja egy évvel ezelőtt, hogy lesz egy magyar akciósorozat, ami megél két évadot, berendelik a harmadik évadot, és még jó is, biztosan kiröhögöm.

Szomorú, de sokan bele sem néznek, mert a magyar szó hallatán rögtön a Barátok Közt, vagy a Jóban Rosszban jut eszükbe, pedig nem szabadna elfelejteni, hogy sorozat és sorozat között is van különbség. És akármilyen hihetetlen, a Tűzvonalban remek sorozat, a második évad ráadásul jobb is volt kicsit, mint az első.

Kiválóan válogatott szereplők kiváló játéka, meglepően jó forgatókönyv, elvétve néhány komolyabb jelenet (autórobbantás például), és egész naprakész technika. Erről van szó dióhéjban. Meg persze nem várt fordulatok, dráma, akció. Spoilerekkel a tovább mögött a második évadról és a fináléról!

Szóval, a folytatás már azért volt jobb, mert kicsit belerázódtunk a nagy magyar rögvalóságba, rájöttünk hogy ez nem a 24, és nem erre kell számítani, megismertük a karaktereket, megszoktuk a helyszíneket, tehát egy ismerős helyzetbe csöppentünk bele. Aztán az első részekben meg is mutatták, hogy nagyon is komolyan gondolják, nem kell tartanunk attól, hogy lazul a sorozat: kezdték egy jól hangzó összeesküvés-elmélettel, amit ki más oldhatna meg, mint Bordás őrnagy.

Nehogy már ne legyen rajtad sapka, még megfázol!

Szereplők tekintetében nálam három favorit volt az évadban, az első a Demsa Pétert (László Zsolt) és lánya Denise. Előbbi egszerűen leírhatatlanul jól hozta a bosszúvágytól fűtött kábítószer- és műkereskedő szerepét, utóbbi pedig annak lányát. A másik a Kéri Kitty által játszott Juli törzszászlós volt. Őt már az első megjelenésénél (2×10, amikor a lopott-telefon árust leszereli) azonnal a szívembe zártam, a röhögés okozta fulladásos roham megszűnése után. Külön nekik vitán felül jár a tíz pont.

Volt jó néhány akciójelenet is, de én úgy éreztem, hogy még mindig kevés, és ráadásul az a kevés sem az a “hűha” kategóriás. Nem jók az arányok, inkább legyen kevés de ütős, vagy több, de gyenge, ami kicsit szinten tartja az érdeklődést. Persze szűk a költségvetés, ez érthető is, de egy-egy ilyen lövöldözős jelenet nem hiszem hogy nagyon sokba került, elnézve a végeredményt. Pár durranás, semmi villanás, aztán néhány golyónyom, és nagyjából ennyi, de hát aki látta, biztosan érti miről beszélek.

Apropó költségvetés, olvastam, hogy a rendőrség többmillió forinttal támogatta a műsort, ez mondjuk meg is látszik, mert a jó öreg Mosoly-őrs minden bűnügyet felderít, rendőrei kedvesek az emberekkel, senki nem korrupt, és még sorolhatnám. De hát ez legyen a legkevesebb gond.

Én az az emancipált nő vagyok, akit a James Bond-filmekben M-nek hívnak.

Ami még jó volt, hogy a második évadra bevonták újfent az NBH-t, valamint a VPOP-t is, melynek akciói a híradóban látható jelenetekre támaszkodva elég élethetűre sikerültek. Volt még egy kis “senki nem tud semmit” hatás is, ami itthon szintén nem ismeretlen.

Pircsiék szekrényes-akciójában biztos voltam, hogy több lesz az, mint egyszerű tolvajbanda, és a végén igazam is lett. Viszont a raktárépületben lévő lövöldözős jelenet dicséretes, szerintem sokkal hihetőbb, hogy egy ember sokkot kap, ha beleereszt valakibe egy tárat, minthogy fut még az utolsó ember után, lekapja a poroltót és fejbe veri vele, aztán vigyorog, mintha mi sem történt volna.

Az évadfináléval kapcsolatban vegyesek az érzelmeim. Már akkor sejtettem, hogy nem lesz az igazi, mikor Demsát a vártnál sokkal korábban lekapcsolták. Itt kicsit a 24 jutott eszembe, ahol megfigyelhető, hogy az évad felénél elkapják a vélt főellenséget, aztán kiderül, hogy valaki még nála is fentebb áll, aztán őrá irányul a nyomozás. Viszont itt ez most annyira nem sült el jól, mert rengeteg kérdést hagyott megválaszolatlanul. Demsa halálát sajnáltam, elég klisésre sikeredett mondjuk ezzel a “Vigyázz Denise-re!” mondattal, de hát a klisék kellenek.

Az “egy hónappal később” húzásnak örültem, ügyesen csinálták meg ahogyan Bordást kinevezték, de lerendezték annyival, hogy “senki nem tud semmit, és aki tud, az is hallgat”. Ez meg kicsit összecsapásnak tűnik. Inkább lehetett volna még plusz két rész, amiben kibontakozik a dolog. Azt viszont sajnáltam, hogy a CD-t összetörte a mi őrnagyunk, akarom mondani ezredesünk, de legalább kicsit gondolkozik is a néző, nem csak bambul. Az utolsó jelenet zseniális volt, Kálmán bá’ hoppája szerintem örökre beleírta magát a sorozatnézők szótárába.

Kicsit a témától elkanyarodva: a Magyar Televíziónak pedig buksisimi, nagyon-nagyon korrekt, hogy ha csak ilyen gagyi minőségben is, de szinte az összes műsoruk, összes része megtekinthető a neten. Ingyen. Így kellene ezt csinálni mindenkinek.

Summa summarum, a sorozat tartja magát, örülök neki, hogy lesz harmadik évad, és kíváncsi vagyok, mit fognak belőle kihozni. Valamint az érdekel még, hogy merre tart majd a dolog, mert egy idő után unalmas lesz a séma, hogy mindig lesz egy főellenség, akit Bordás urunk szed le. Erre – és bocsánat a hasonlításért, de hát műfajban ez a legközelebbi példa – a 24-ben is rájöttek. A finálé nálam egy 6/10 volt, maga a második évad pedig 8/10. Ha nem is annyira várom az új részt, mint a Lost esetében, de negyvenpercnyi kikapcsolódásnak tökéletes.

A Tűzvonalban sikere szerintem abban rejlik, hogy a népszerűbb filmekből-sorozatokból merítenek, de nem felejtik el, hogy Magyarországon vagyunk, magyar helyszíneken, magyar szereplőkkel, magyar sztorival és legfőképpen magyar nézőkkel.

29 hozzászólás Ne habozz!

FeGa - 2009. 01. 09. 17:50

“Ha nem is annyira várom az új részt, mint a Lost esetében, de negyvenpercnyi kikapcsolódásnak tökéletes.”
Hát haverral ma épp azt beszéltük hogy nekem Bordás őrnagy/ezredes jobban hiányzott mint Jacob, de hát ízlések ugye.

Albi - 2009. 01. 09. 17:52

Lehet, hogy belenézek ezek alapján, de annyira azért nem jöttem lázba.
Abban tényleg van igazság hogy a magyar szó hallatán lankad az érdeklődés, mert az ember valahogy tudja hogy az úgysem hoz olyan minőséget mint amit más külföldi sorozatoktól megszokott és ettől talán már nem is olyan érdekes az egész. Vagy a fene se tudja miért. :)

Bruzsy - 2009. 01. 09. 17:57

Ehhez nincs mit hozzátenni, remek kritika egy remek magyar akciósorozat hasonlóan remek második évadáról. Várom a ma estét.

PhoenixMadár - 2009. 01. 09. 18:01

A Tűzvonalban egy frankó sorozat, amely Európában is megállná a helyét. Gondoljuk a hasonló kategóriás silányabb(?) alkotásokra: REX; MAX, a zsaru; Dunai zsaruk; Tetthely…

szóval aki azért nem nézi mert magyar az hibásan dönt, 3 részt megér, utána szabad dönteni…

ha jönne DVD-n megvenném, addig is marad az MTV videotára, aki lemaradt volna az eddigi történésekről az ott utána járhat a dolgonak.

zenit - 2009. 01. 09. 18:10

de elmehet a francba az, aki péntek estére rakta a 3. évadot, raadásul ismétlés nélkül.
bele kéne gondolni, hogy a célcsoport 60%-a nincs otthon pénteken és eddig legalább volt kedd esti ismétlés, most pedig az sincs.
persze, meg lehet nézni a videótárban utólag, de ki akar egy pixelekből összetákolt Bordás Őrnagyot?

Orángután - 2009. 01. 09. 18:15

Én szívesen megnéztem volna (megnézném), mert érdekel a téma, de sajnos nem tudok eltekinteni Stohl Andrástól, akit ki nem állhatok. Így is sokkal többször kell a tv-ben, újságokban látnom őt, mint amit el lehetne viselni. Így sajnos kihagyom a sorozatot, pedig sok jót olvastam róla.

fajro - 2009. 01. 09. 18:18

Ha már kiemelted Demsa lányát, kerüljön ide az őt játszó színésznő neve is: Eke Angéla. :)

Egyébként nagyon jó kritika, köszönjük!!

winnie - 2009. 01. 09. 18:22

“Így is sokkal többször kell a tv-ben, újságokban látnom őt, mint amit el lehetne viselni. ”

jó neked, én viszont alig látom, rá kíváncsi lennék. mostanság, ha 2-3-szor láttam színpadon, de az én újságjaimban nem szerepel:)

Kanda - 2009. 01. 09. 18:24

Akik az m1 oldalánál jobb minőségben néznék a sorozatot megtehetik a tuzvonalban.com oldalon. Regisztráció után az összes korábbi epizód megtekinthető!

Bruzsy - 2009. 01. 09. 18:26

Húbaszki, és tényleg!

Kanda, imádunk! Mivel hálálhatjuk meg? :-)

kiskiraly - 2009. 01. 09. 18:27

zenit: A hivatalos oldalon mintha kicsit jobb felbontásban lennének fenn a videók.

Az utolsó rész sztem is gáz volt. Állítólag ez lett volna sorozatfinálé is.

A cameo-kon nem lehetett nem elmosolyodni (Garamvölgyi az első évadban, VPOP-szóvivő a másodikban)
:)
Tiszta Amerika!

seven - 2009. 01. 09. 18:27

szerintem az első évad utolsó pár része egész egyszerűen zseniális volt, főleg a flashbackes :) a helyzet az, hogy abszolut meglepett a Tűzvonalban. eleinte olyan volt mint ameilyennek vártam,(gyenge, tele “magyaros” hülyeségekkel) de az első pár epizód után nagyon durván odacsaptak az írók és beindult a sztori.

a 2. évad egy kicsit elnyújtott volt szerintem, de bőven élvezhető, a finálé meg olyan amilyen, nem volt rossz, bár ráfért volna egy igazán jó cliffhanger.

Orángután - 2009. 01. 09. 18:28

“jó neked, én viszont alig látom, rá kíváncsi lennék. mostanság, ha 2-3-szor láttam színpadon, de az én újságjaimban nem szerepel:)”
Én nem érzem úgy, hogy ez olyan jó lenne nekem:)) Színházban pedig nem tudom megnézni, ahhoz túlságosan is vidéki vagyok (kb. 200 km-nyi).

Dark Wolf - 2009. 01. 09. 18:38

Nos, én szeretem a Tűzvonalbant, és már sokszor kitárgyaltuk, hogy végre válallható, sőt jó magyar sorozat készült.

De azért ez a kritika egy kicsit túl rózsaszín lett. A színészek valóban nagyon faszák, sok az élvezetes dialógus/beszólás, és a második évad tényleg még jobb volt, mint az első. Viszont továbbra is a ki nem aknázott lehetőségek sorozata nekem a Tűzvonalban. Baromi érdekesen tudott alakulni a cselekmény mindkét évadban, jó kis WTF fordulatok is akadtak, egy idő után teljesen felcsigázta az embert, az érdeklődés egyre nőtt, aztán meg olyan sitty-sutty le tudtak rendezni olyan dolgokat, amikből egy fél évad izgalom és kavarás lehetne, hogy az embernek megszakad a szíve, hogy “ezt miért??”

A második évad végén túlságosan későre hagyták a(z egyébként ütős és fasza) csavart, hogy ki is a legnagyobb geci, de még ez sem lett volna olyan nagy baj, ha mondjuk nyitva hagyják a dolgot a következő évadra, neadjisten egy cliffhangerrel ér véget az évad (hol élek!). Ehelyett pikk-pakk elvarrták a szálakat, ráadásul meglehetősen bénán. Érdekes, hogy szerinted zseniális volt az utolsó jelenet, mert szerintem meg fájóan ciki volt. Rém erőltetett “mindenki happy” lezárás volt, tenyérbemászóan megvalósítva. Nagyon nem volt méltó az évad színvonalához.

(Amúgy Kálmán bá “hoppá”-ja tényleg beleírta magát a sorozatnézők szótárába, mert sokszor ütősen volt elhelyezve, de biztos nem ebben a gejl zárójelenetben.)

Huhh, elég negatív lett, amit írtam, pedig inkább pozitív kép van bennem a sorozatól, de tényleg, és az új évadot is várom. Hátha most nem kúrják el a végét! Bízunk és nézzük továbbra is. Hajrá Tűzvonalban.

akyyy - 2009. 01. 09. 18:52

nah el is felejtettem hogy ma lesz peidg mióta várom:D

nem tudja valaki hogy HD-be isnézhető lesz, nagyfelbontásba?

lpropp - 2009. 01. 09. 19:06

na ezek után mostmár adok neki még egy esélyt egyszer belenéztem régebben de nem nagyon ragadott meg, bár 5 perc alapján lehet nem túl érdemleges a döntés. nekem meg pont jó ez a pénteki időpont, szinta csak ekkor jutok tv-hez…csak az a gáz hogy a south park meg a CSI ellen megy…:S sejhaj..na de ma beáldozom a régi kedvenceket, meglátjuk megéri-e Grissom-ismétlés helyett vadiúj Stohlbucit nézni:D

Ghostika - 2009. 01. 09. 19:15

akyyy felvetése jó:) majd jön a HDTV-RIP from M1 :)

Wolverine - 2009. 01. 09. 19:47

Orángután, én sem tudom Stohlt semmi másban elviselni, csak itt Bordásként :)

JoHn - 2009. 01. 09. 19:59

de nem tudja valaki miért nem lesz ismétlés?
nézném ha itthon lennék olyankor…:S

Mefi - 2009. 01. 09. 20:12

A tuzvonalban.com és az mtv videótárában is megnézhetó bármikor bármelyik rész, de biztosan ismételni is fogják.

Mizchris - 2009. 01. 09. 20:52

Én élvezem. Alig vártam már, bevallom, és ott fogok nasizni a tévé előtt pár perc múlva. Nem vagyok Stohl fan, de szerintem jól játszik a pasi, a többi (magánélete, italozás, ilyenek) meg nem érdekel. a szereplőket imádom, nagyon ki vannak találva, nekem a Cserna az überalles, miatta akkor is megnézném, ha esetleg Tom Cruise is szerepet kapna benne, pedig az már nagy szó nálam :D
Köszi a kritikát, jó volt, sok mindennel egyetértek.

symor - 2009. 01. 09. 20:52

“Magyarországon vagyunk, magyar helyszíneken, magyar szereplőkkel, magyar sztorival és legfőképpen magyar nézőkkel” – ez nem lehet mentség, dicséret, vagy hivatkozás semmilyen színvonaltalanságra. Sztereotip, rendben(?), hihetetlen, mitöbb hiteltelen, ez az a sorozat, ami sosem vállalna be némi igazi kritikai élt, hisz államilag támogatott így ne húzzam a szám(!), lehetetlen ennyi pénzből jobbat csinálni akcióműfajban “Magyarországon”, persze….

Tudom, hogy nem törhetünk össze sorozatban annyi autót, lőhetünk ki annyi töltényt (még a valódi szolgálatosok sem), vagy használhatunk annyi pirotechnikát, mint pl. a Cobra 11 egy epizódjában. “Magyarországon vagyunk”, így ez reálisan nem is lehet elvárás, a kreativitás hiánya viszont nem pénzkérdés, még
“magyar sztorival és legfőképpen magyar nézőkkel” szemben sem. A nemzeti jelző pedig nem lehet kifogása egy objektív áttekintésnek. Nekem egyenesen félelmetes az ilyen lekicsinylés elfogadottá válása.

Annyi reménnyel és jókívánsággal álltam neki a sorozatnak, azokra a “valódi színészekkel” forgatott epizódokra kiváncsian(ez utóbbi kampány persze még akkor is sértő a hasonlóan iskolázott színészekkel szemben, ha azok a Barátok, Jóban rosszban színvonaltalanságra kénytelenek lealacsonyítani szakmájukat). Jó karakterekre, cselekményre számítottam, harapósabban megírva (néhány beszólás azért ült az eddigi évadokban, de leginkább bünözőink és rendőreink vagy lebutítottan szófukarak, vagy megdobbentően szofisztikáltak).

Leszögezem, szerintem NEM a színészek hibája, hogy egyre inkább nem tetszett nekem a sorozat, amiért semmivel sem tarthatom többre elődjénél, az igencsak papírízű Kisvárosnál. Bárki, aki ismeri a Tűzvonal színészeit, és látta őket – egyenlőre egyetlen kihívásokkal teli életterükben – a színpadon, az tudja mennyi mérhetetlen talentumot sűrítettek ebbe a sorozatba.

A karaktereket játszott szerepükhöz képest viszont elbutították, sztereotípizálták és minezt néha, elég fájdalmasan, a bagatel humorizálás(!) kedvéért tették. A sodródásra, az unalomig ismert manírokra NEM lehet mentség a “magyar szereplőkkel, magyar sztorival” való címzetesség.

Kifejezetten bánt annak a lehetőségnek a mértéke, amelyet ismét elszalasztottak az alkotók. Magam sem tudom, hogy remélem, vagy inkább sajnálom annak valószínűségét, hogy talán visszafogott kreativításról van szó “magyar szereplőkkel, magyar sztorival és legfőképpen magyar” nézőknek.

“Negyvenpercnyi kikapcsolódásnak tökéletes” – ez igaz azoknak, akik kevésbé tüskések nálam és kevésbé követelözően kiéhezettek egy értelmesen megírt, jó “magyar” sorozatra. Legkevésbé sem szabad “csak” megelégedve lenni a kínálattal, ezért felértékelve azt, mert ennél nincs jelenleg jobb a hazai felhozatalban. Hisz ez a “belátás” egy kétségbeejtő új kérdést vethet fel:

Miért kéne(kell) megelégednünk ennyivel magyar nézőként?

atillaahun - 2009. 01. 09. 21:14

Nah egészen hatottak rám a vélemények én is úgy határoztam, hogy belenézek az első három részbe aztán meglátom. Egyébként akit nagyon zavar a minőség az letöltheti egész elfogadhatóban a nemszabadraklámozni nevű sorozatos torrent oldalról.

Turorudi - 2009. 01. 09. 21:33

“Pár durranás, semmi villanás, aztán néhány golyónyom, és nagyjából ennyi”

Nekem épp az a “Cops”-os reality-érzés tetszett. Ha lenne lövöldözés az utcán, pont ilyen lenne: pár durranás, semmi villanás, pár golyónyom, és a fegyvereknek is ilyen hangja lenne.
Ez ugyanúgy hozzátartozik a “rögvalóság”-hoz, nem pénzkérdés volt szerintem. (Annak ellenére, hogy nem volt sok, gondolom.)

“mostanság, ha 2-3-szor láttam színpadon”

Én is láttam, kamaradarabban, 2 méterről a játékát: már az meggyőzött, hogy remek színész.
Pompásan játszik mindenki a Tűzvonalban (mondjuk, nekem pont Denise volt erőltetett), de mind közül
Stohl András messze a legügyesebb.

Az első évad szerintem is kerekebb lett, mint a második, de a színvonal nem zuhant.

Én még kiemelném a magánéleti (és egyébként mellék-) szálakat, főleg az első évadból. Bordás őrnagy szeretőjére gondolok. Ő is szép és ügyes színésznő, figyelmet érdemel.

A kritika utolsó bekezdesa minden mást elmond, amit én is elmondanék még.

Symor, nem törődünk bele, de örülünk a holtpontról való elmozdulásnak, az előrelépésnek. :)
Épp a minimum három évadot megért sorozat lesz a folytatás garanciája.

samedi - 2009. 01. 10. 05:38

nekem kellemes meglepetés volt eleinte, pedig engem is irritál Stohl, nem kicsit.
sokmindenben nagyon egyetértek symor-ral, látható, hogy működik ez a dolog, ez szerintem jól kiderült a sorozatból, sikerült jópárszor baromi jó atmoszférát teremteniük, és volt pár rész, amit tényleg várt az ember, megvolt a feszültség meg minden. viszont nekem az a benyomásom, hogy nagyjából az első évad végétől meglehetősen kicsúszott az írók kezéből a story. Első évadzárónál is rezgett nekem a léc, de második évad baromi lassan építkezett, több szálba is belekezdtek, amik később teljesen súlytalanná, és jelentéktelenekké váltak, majd előugrott pár nyuszi a kalapból, aztán egy nagy maszatolással lezárták. Szerintem senki nem hitt a folytatásban, és menetközben keresték meg ők maguk is, hogy mi a fene legyen, ami nem lenne baj, csakhát nem sikerült igazán. Mindenesetre ez az első kicsit komolyabban vehető sorozat itthon, és ez nem külföldi licence, amennyire tudom, ettől függetlenül szerintem sincs mentség a hozzánemértésre és a kreativitás hiányára. Én is úgy érzem, hogy kicsit elpocsékolt lehetőség, amiből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

carlos - 2009. 01. 10. 08:52

En kimondottan utalom Bucit,kozelebe se megyek annak ahol o szerepel,de ennek adtam egy eselyt es siman megneztem mindket evadot.A masodik szerintem jobb,foleg Demsa miatt.Varom a folytatast!

RolloJuve - 2009. 01. 10. 21:35

Aki nézné ne az első hárommal próbálja be, ott még nem nagyon történik semmi, hanem mondjuk a “Pók hálójában” címűt a második évadból. Moszkvában krimifesztiválra nevezték és elhozta a díjat.

santa - 2009. 01. 11. 19:21

Móricz a legnagyobb arc.
Nekünk nincs tv elôfizetésünk, szóval mindig várom a rip-et :D

zenit - 2009. 01. 13. 02:15

nem voltam regisztrálva a hivatalos oldalra, úgyhogy nagyon köszönöm a tippet, ezen a héten már muszáj leszek innen nézni – de legalább 16-os karika, m1 logo és üvöltően nagy pixelek nélkül :)

Köszönöm mégegyszer!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz