login |

Pilot: Cupid

2009. 04. 01. 20:28 - Írta: human

29 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Bevallom nektek, hogy nem számítottam ennyire feelgood sorozatra, amikor először hallottam arról, hogy Rob “Veronica Mars” Thomas saját 98-as művét fogja remake-elni. Anno az Ámor nyila egy évadot sem élt meg, de ha emlékeim nem csalnak, akkor aranyos volt. Durva amúgy ez a junkie múlt, mert rengeteg sorozatot néztem ezerrel a tévékben régen, így ezt is, de annyira már nem emlékszem rá.

imhere

Igen, kiemeltem a készítő nevét a bevezetőben, hátha így többen adnak neki esélyt, mert az alap az csak kicsit megragadó, hiszen mégis csak egy álmodozó és romantikus sorozatról van szó, szerencsére a jobb fajtából. Igen kevesen tudnak jó romantikus filmeket és sorozatokat írni, elég csak az olyan szörnyszülöttekre gondolni, mint a 27 Dresses vagy az Over Her Dead Body. A Cupid inkább a jobbik, férfiak által is nézhető oldalra sorolható, a Mindenképpen talánok közé.

A sok hasonlítgatás után térjünk rá a lényegre, ami annyi lenne röviden, hogy Cupid, a szerelem istene, New Yorkba száműzettetik, ahonnan csak akkor térhet vissza, ha összehoz 100 szerelmespárt, mármint igaz szerelmet, nem azt a görcsöt, amit a magány ellen vetnek be sokan manapság. Úgy tűnik, a sorozat a “heti egy pár” tematikára fog épülni, azaz simán van benne 4 évadnyi puskapor, hogy ezt megkapja-e, azt majd meglátjuk a nézettségeknél.

Az a helyzet, hogy ez a pilot baromi feelgood lett. Igen, muszáj megismételnem a jelzőt, mert vigyorogtam szinte végig. Egyrészt Rob Thomas tök jó párbeszédeket és szerethető karaktereket írt, másrészt pedig a szereplőgárda remek, egyedül a pszichiáter csaj lóg ki. Ráadásul a főszereplőt, Cupidot a Station Agentben megkedvelt Bobby Cannavale alakítja. Aztán meg a munkahelyén a főnöke is jó fej a What About Brianből, és már csak annak a lánynak kéne beugrani, aki szintén egy bárban dolgozik Cupiddal– de nem ugrik, mindegy.

A sorozatban tehát meg van minden, amit az ilyesfajta szórakoztatástól vár az emberfia: jó szereplők, nincs igazán ellenszenves arc közöttük, kellemes forgatókönyv és rendezés, heti 42 perc kikapcsolódás a nyomozós sorozatok között. Hiába remake, talán most készen áll rá Amerika és elfogadják, hogy ez az átlagból kicsit kilóg.  Na meg Rob is fejlődhetett közben, hiszen azóta sokat gyakorolta az írást Veronika Mars-szal. De tényleg, ha nem tetszik, akkor is el kell ismerned, hogy nem átlagos (akár negatív értelemben is mondhatod).

Igazából sokkat többet nem akarok írni, nagyon remélem, hogy sokan próbálják be legalább a pilotot, mert hát ez remek volt, nagyjából 8/10 magasságában. Ha meg nem jön be, akkor csak 40 percnyi romantikus filmet néztetek, le van zárva tulajdonképpen, az átívelő szál nagyon halvány.

29 hozzászólás Ne habozz!

cat - 2009. 04. 01. 20:40

De jól hangzik! Vártam, nagyon kíváncsi vagyok rá. Már itt figyel a gépemen, holnap meg is nézem :) Bobby Cannavale nekem a Harmadik Műszakból ismerős, a pszichiáter csaj meg a Studio 60-ban játszott. Egyébként ezt a részletet pont láttam, ahogy az izzókkal variálnak, tényleg feelgood volt ;)

franny - 2009. 04. 01. 21:06

teljesen megjött a kedvem,pedig nem akartam még egy sorozatot elkezdeni,így is elég sok van már,de most ezt bepróbálom.. ;)

winnie - 2009. 04. 01. 21:07

sarah paulson melyik volt? ugye nem a kilógó?:)

McEwan - 2009. 04. 01. 21:11

Megnéztem, mert Rob Thomas, de tudtam hogy az eredetivel nem tudja felvenni a versenyt. Bobby Cannavale jó volt, de nem egy Jeremy Piven a srác. A Studio 60-s csaj eddig is idegesítő volt, most meg még inkább. Paula Marshall sem a legidegbarátabb színésznő, de ennél ezerszer jobb. A béna ír akcentussal rendelkező ír mellékszereplő játszott sztem a legjobban az egész részben, és az elég gáz ha a mellékszereplő lejátssza a vászonról a főszereplőket. A történet mellesleg egy az egyben ugyanaz mint 10 évvel ezelőtt, így nem tudott újat mutatni. Rob Thomas zseni, a bártulajdonos srác elmegy, de ettől még nekem nem lesz nézős. Akkor már inkább huszadszorra is az eredetit. Főleg hogy az Chicagoban játszódott és Pretenders volt a főcímdala. Ha az eredeti nem létezne, akkor viszont nézném. Majd az utolsó 100. részre visszanézek, bár tuti nem él meg annyit.

Biohazard - 2009. 04. 01. 21:13

Valentine-hoz mennyire hasonlit?

fanasonique - 2009. 04. 01. 21:51

Sarah Paulson szerintem nagyon jó volt a Studio 60-ben és megérdemelten jelölték Golden Globe-a. Persze lehet, hogy itt nem fog tetszeni nekem se.

Lyana - 2009. 04. 01. 22:29

Francba, Sarah Paulson, akkor bele se kezdek… pedig nagyon ígéretesnek hangzik.. kár érte:(

teddike - 2009. 04. 01. 22:33

Venus and Mars – mom and dad, come on! – ezen még mindig szakadok :)

zalika - 2009. 04. 01. 22:37

Azért a régihez nem ér fel szerintem….Jeremy Piven elvitte a hátán az egészet ez az új srác nekem még nem bizonyított, de hát lehet hogy részről-részről javulni fog….csak úgy bennem van a pretenders számos intro azokkal színekkel a flashel, meg úgy minden…de felettébb élveztem az újat is csak más szokni kell, szentem a 4rész lesz a vizválasztó amikor majd sikerül áttérni az újra….számomra ez egy erős 7/10 ami ha tartja ezt az életérzést akár 9/10-re is felmehet majd..

zalika - 2009. 04. 01. 22:39

Sarah Paulson rol csak annyit hogy én nem tom utálni a Jack és Jill után, egyszerűen nem megy…..mert aza sorozat volt ami a durva függöségbe taszított ha jól emlékszem…

Finey McFine - 2009. 04. 01. 23:06

kérdés tájékozott embereknek:
hogy érdemes a cupidba kezdeni? nézzem meg az eredetit, és aztán kövessem a mostanit? vagy úgy a mostani szarnak fog tűnni a régivel szemben, ezért inkább a mostanit nézzem, és aztán majd később a régi pótláskor még rátesz az élményre? vagy ha ezt most nézem, akkor a régi már uncsi lesz?
öö izé, remélem érthető a kérdés…

human - 2009. 04. 01. 23:28

nézd meg a mostanit, kész

Endeavour - 2009. 04. 01. 23:46

Belenéztem a Piven-féle és az új pilotba is – asszem az új sorozat majd a 2. évadnál lesz nézős nekem..:)

Shrike - 2009. 04. 02. 00:34

De érdekes, nem tudtam, hogy lement magyarul a régi. Azon is meglepődtem, hogy ilyen kedvezően nyilatkoztál, human. :) Azt hallottam, rosszak a kritikák, úgyhogy ennek most örülök.

human - 2009. 04. 02. 01:41

errél dumáljunk, de tényleg

Ghostika - 2009. 04. 02. 09:16

Hát a csaj nem más mint:
Maricruz a Prison Breakból vagy a Las Vegas 3. évadban is volt és a The Nine-ban is:)
nekem cupido maga a 3. műszakból volt ismerős mint Boby Caffey
a sorozat pedig tényleg feelgod.

Seeley Booth - 2009. 04. 02. 10:50

Tele a palettám a sorozatokkal, de egye fene. Elkapott a tavaszi láz, nagyon rajtam van a love és a feelgood, vasárnap edzés után ezért bepróbálom. Köszi az ajánlót! :-)

mrsvb - 2009. 04. 02. 18:23

Venus and Mars – mom and dad, come on!
tutti nézős sorozat – kellett már valami a Men in Trees után felszabadult időmbe. Nagyon Cuki!

Tomasina - 2009. 04. 02. 20:13

Na, én is megnéztem, és nagyon tetszett!! Hozzá kell tegyem, nem láttam az eredetit, úgyhogy kvázi tiszta lappal indultam. Voltak benne aranyos poénok, meg akármennyire is hihetetlen, hogy ilyen love story-k megtörténhetnek, heti 42 percre jó elhinni :).
Kár, hogy szerintem nem fog második évadig élni…

Agi - 2009. 04. 03. 04:56

Sikerult vegre megneznem es iszonyatosan tetszett! Nem lattam az eredetit, es igazabol feltem is tole, hogy milyen lesz, mert mar annyira ra voltam porogve Rob Thomas miatt, es a Party Down nem is tetszett, szoval kicsit agodtam, de teljesen bejovos, nagyon aranyos resz volt, tenyleg elment volna akar egy filmnek is. Ha a szinvonal legalabb ezen a szinten tud maradni, az nagyon jo lesz! Remelem nem jar ugy a sorozat, ahogy a Veronica Mars, hogy senki sem nezi.

Hunnenkoenig - 2009. 04. 04. 12:51

Jol hangzik. Bevallalom :-)

Romantikus alkat vagyok.

Hunnenkoenig - 2009. 04. 05. 16:01

Ari volt.

panicradio - 2009. 04. 05. 19:04

Először úgy gondoltam, hogy nem adok neki esélyt. Aztán mégis.
Megérte :) Tetszett.

Úgy látszik, mégse veszett ki a romantikus énem.
Hehehe…
7/10

hpeszti - 2009. 04. 07. 00:05

Megnéztem,és IMÁDTAM! egy könnyű finom:P kellemes kis sorozat. a harmless bit of fun…:) mindenkinek ajánlom, de pszichiáter csaj nekem tetszik, pont beleillik ott a dolgokba 9/10!!!

Glarion - 2009. 04. 07. 21:25

Jó volt ez, egy ideig tuti nézni fogom. :)

Shrike - 2009. 04. 09. 02:02

Na, sikerült beiktatni, nagyon kis kellemes volt, nekem jobban is tetszett, mint az eredeti, részben talán azért is, mert a szereplők itt szimpatikusabbak. (Én is imádom Jeremy Pivent mint Ari Goldot, de Bobby Cannavale jobban tetszett Cupidként pl.)

Rob Thomas mindkét új sorozatával berántott, pedig tartottam tőle, hogy nem lesz ilyen szerencsém (főleg a Cupidban voltam bizonytalan), már megtanultam, hogy egy kedvenc sorozat kreátora közel sem biztos, hogy újabb kedvencet szállít legközelebb. Úgyhogy ez jó kör volt. :)

Donnie - 2009. 04. 11. 15:56

A pilot megnézése után sajnálom igazán, hogy alig van esélye a túlélésre :( valóban kellemes volt ez a 42 perc, könnyed kis sorozat, ami jobb kedvre deríti az embert. Jah és bármennyire nem kedveltem a Studio 60-ben, ezúttal bejött Sarah karaktere. 7/10

Narg - 2009. 05. 04. 19:33

nagyon édes sorozat, feelgood mindenek fellett

miss coraline - 2010. 02. 16. 16:32

jajj,de jó, ma lesz ez a viasat 3-on,nézzétek!!!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz