login |

The Tonight Show with Conan O’Brien

2009. 06. 04. 13:25 - Írta: human

16 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Mint tudjátok, Leno őszi kezdettel átmegy a 22-órás sávba, így Conan vette át a helyét 23.35-től. Leno utolsó adásáról winnie írt nektek pár sort, rám meg a magashomlokú jutott, mivel Leno-t nem nézek és nem fogok nézni. Lássuk.

conanmutogat

Bevallom, hogy én tüzetesebben tavaly találkoztam először Conannel, amikor zajlott az írósztrájk és kezdtek elfogyni a sorozatok, mivel akkor pár éjszakai talkshow próbálkozott improvizálással, aztán 2-3 órányi szenvedésből összevágtak egy 20 perces műsort. Upsz, az a Daily Show volt. Conan nem tudom mennyit rögzített akkoriban, de a tévés elvonási tünetek ellen nekem nem jött be. Azért nem, mert olyan túlzó az egész, és közben nem érezni benne az életet.

A nagy 11 órára költözés, a több néző, a több pénz — baromi jó stúdiót kapott, iszonyat tágas érzetet áraszt –, a humorán természetesen semmit nem változtatott, csak kicsit jobb szkeccseket kapunk az arcunkba és kész. Az látszik, hogy a premierre durva összegek mentek el, elég csak a nyitómontázsra gondolni, vagy a rövid jelenetek közül szinte bármelyikre. Azért nem ez lesz a napi rutin gondolom, hogy egy vendég meg a rész eleji standup mellé vagy 20 percnyi hülyeséget forgatnak, de a premiert csak ez tette elviselhetővé számomra. Volt egy, amiben a kocsiját mutatják be, na ott sikerült vigyorogni is kicsit, mert hát 80-as, 90-es évek rulez.

Igazából a rész alatt csomót gondolkoztam azon, hogy milyen lehet már ekkorát költözni egy melóért? Merthogy ezelőtt ő NY-ban lakott és ott forgatta a show-ját, de a mostanihoz Los Angeles-be kellett költöznie, ami Amerika másik felén van, pár időzónányira, és gond nélkül bevállalta. Tudom, hogy ott normálisabb a házbérlés, még az is megéri ahelyett, hogy lakbér helyett lakáshitelt fizessen az ember, meg ilyenek, de akkor is, az eddigi barátaitól most valami 3 órás repülőútnyira van, mert ide vitte a meló. Mondjuk nyilván én sem utasítanám vissza (Tonight Show with Human, ahhah), de sokkhatás lenne az elején.

alienconan

Visszatérve a műsorra, még megemlíteném, hogy Andy Richter is in the house — csak egyelőre lópikula szerepet sem kapott. Andy-nek nem jött be a sorozatos élet, ezért bevállalta ezt a melót. Később lehet, más dolga lesz a show-ban, de egyelőre csak a Conannel néha röviden társalgó szerep jutott neki, álldogál a közönséghez közel aztán váltanak pár mondatot. Na meg lehet, hogy ő lett a warmup comedian, hiszen ott értenek a showműsorhoz, a főnök előtt simán spannolják már a közönséget, hogy amikor utána Conan beveti az Octomom-viccet, akkor akármilyen gyenge, akkor is nevet a közönség, mert már fel vannak tüzelve.

Korrekt premier volt, de én maradok az egy órával későbbi show-knál, azok valahogy jobban rám céloznak, és így is el megy velük két órám, nincs idő még egy Conanre is. Mint premier szerintem simán 7/10, mint show valszeg kevesebb. A vendégről azért nem írtam, mert hát Will Ferrell, mint mindig, most is ász volt, mondani sem kell. De ha gyengébb az alany, akkor azzal szerintem Conan sem bír el, ugyanúgy ahogy Lenónak is az a veszte.

16 hozzászólás Ne habozz!

DaveBrubeck - 2009. 06. 04. 13:52

hát nemtudom de amit művelt a Universal Tram túrán az hihetetlen volt! Érdemes megnézni a saját honlapján… amikor beszabadul a 100 Ft.-osba :D

spedway - 2009. 06. 04. 14:03

Én most a váltás miatt néztem meg először teljes Conan O’Brien show-t, és annyira bejött hogy azóta már megnéztem a keddi Tom Hanks-es adást is. Ez a csávó nagyon crazy… az ilyen rögtönzött színészkedéseitől borulok nagyon :)))
Szóval bejön a csávó stílusa, korábban csak néhány youtube videón láttam már, de így egészben csak Leno-t meg Letterman-t néztem eddig.

Azt az Andy gyereket én sem vágtam, hogy mit keres ott, neki volt vmi kintüntetett szerepe Conan előző műsorában?

winnie - 2009. 06. 04. 14:04

annak idején andy richter volt conan sidekick-je, ott ült mindig a vendég mellett a díványon, utána eltűnt, s most megint visszatért, gondolom nem annyira közvtlen sidekickként.

de egye fene, engem is meggyőztetek, nézem megfelel.

spedway - 2009. 06. 04. 14:10

Igen, most annyira nem sidekick, hogy szembe ül a színpaddal a nézők előtt és néha benyög egy mondatot. Igazából nélküle is meglenne a show sztem.:)

MissLobyt - 2009. 06. 04. 14:12

Conan kis adagokban jopofa … asszem naponta nem bírnám, de 3-4 hetente egy rész még néha belefér. Mondjuk attól is függ ki a vendég…
Kiváncsi leszek mennyit változik egy “nagyobb” műsorban.

Cirmoscica - 2009. 06. 04. 14:17

“eddigi barátaitól most valami 3 órás repülőútnyira van, mert ide vitte a meló.”

Nem kötözködés, csak megerősíti a mondatot, de 6 órányi a repülőút New York és LA között. Valamiért 9-re emlékeztem, de itt van pontosan leírva: http://wiki.answers.com/Q/How_long_is_a_flight_from_New_York_to_Los_Angeles

Hát, bevállalós, de gondolom nem kis pénzért. Egyébként lakást azt nem fizeti neki a csatorna? Vagy legalább az elején valami hotelt. Nem tudom, hogy mennek ezek a dolgok.

Én kíváncsi lennék a Tonight Show-dra! LOL Mondjuk valaki itthon lecserélhetné a Fábryt.

gizurr - 2009. 06. 04. 14:24

En regota nezem Conan-t, az egyik kedvenc talkshow hostom, a humora valahogy nekem nagyon bejon. Amugy sosem ertettem miert piszkaltak Conan-t a sztrajk alatti show miatt, szerintem a legjobb adasai azok voltak. :)

Az uj Tonight Show is szerencsere a regi formatumot koveti, az egyetlen idegesito termeszetesen Andy Richter. :I Feltehetoleg azert hoztak be hogy lemasoljak a Leno – Kevin Eubanks parost, ami szerintem az egyik legunalmasabb resze volt annak a shownak. Sokkal jobb lenne ha folytatnak a Conan – Max Weinberg parost, ott az ezerszer jobb volt. :) (Megjegyeznem hogy szerintem nem is fog sokaig folyatodni Andy szereplese.)

winnie - 2009. 06. 04. 14:36

“(Megjegyeznem hogy szerintem nem is fog sokaig folyatodni Andy szereplese.)”

na, ez egyelőre úgy tűnik lesz folytatás:

Andy Richter is making more money, has a long-term “Tonight Show” contract “I think I may have the best job in show business” sitting at the podium every night,.”

howard stern interjú andy richterrel: http://www.youtube.com/view_play_list?p=CC8D381FBBF24158

gizurr - 2009. 06. 04. 14:37

:(

CyClotroniC - 2009. 06. 04. 15:29

Továbbra is TRIUMPH-ot akarok :( Conan meg az egyik kedvenc, jól tolja :)

spedway - 2009. 06. 04. 16:09

Cirmoscica
“Vagy legalább az elején valami hotelt. Nem tudom, hogy mennek ezek a dolgok.”

Saját lakása van, a második adásban megmutatta a jogsiját, azon rajta volt:) (újat kellett csináltatnia Kaliforniába és összehasonlította az erre készült fotót a New York-i jogsiján lévővel… durvaaa:))
Egyébként már azért gondolom egy jó ideje lehet tudni arról, hogy Vegasban folytatja az életét a műsor miatt, nyilván lerendezte ezt jó előre.

Qmy - 2009. 06. 04. 16:28

Kezdjük azzal, hogy nagyon régóta nézem Conan-t. Szerintem magasan a legjobb. “Nerd” karakter sok-sok öniróniával, nagyon kreatív humorral. A Simpsons írói között van. És Denis Leary unokatesója mellesleg. Sok magyar humorista másolta már. (annak idején Friderikusz -na ide lenne egy érdekes sztorim, szívesen leírom, ha van rá igény- de pl. Hajós András “egyénisége” is tőle fakad…)
Leno is jó arc csak a mainstream humora meg a túlzott patriotizmusa miatt sosem békéltem meg vele. Letterman dögunalom. Fallon meg egyszerűen kisebb súlycsoport. Ferguson jónak tűnik, de nem erőltetem, mert ebből a műfajból elég hetente 2-3 adag és akkor már inkább Conan (a vendégtől függ megnézem-e.)

Andy Richter téma: ha már sidekick, akkor ő kell. Csak hagyni kell kibontakozni. Persze nélküle is meglenne a műsor (meg is volt), ez tény. Leno mellett Melendez feltűnően rossz volt.

A Eubanks/Weinberg dolog: ez egy jó kis poénforrás, hogy a zenészeket is bevonják a műsorba. Persze ahol naponta van show ott bizony minden lehetőséget ki kell használni. Conanéknál ez is jobban működik. Lemásolni a Leno/Eubanks párost ? …… talán fordítva, de szerintem azt nem merték bevállalni, mert Eubanks alkalmatlan lett volna rá. Cipész, kaptafa…

Fábry-t lecserélni ? Kire ? Ötlet ?

Qmy - 2009. 06. 04. 16:38

A költözésről meg meséljenek a képek:

http://www.beverlyhillspeople.com/pages/conan_obrien.html

spedway - 2009. 06. 04. 17:02

Wow, nem gyenge kéró!

vizcsap - 2009. 06. 04. 21:24

Meglepő h még senki nem írta be de még a PEARL JAM is játszott egy számot, ráadásul a következő lemezükről! Ez nekem mindent megér, úgyh Tonight Show részemről 10/10

Kowy - 2009. 06. 07. 12:10

Brentwood??? ez biztos? mert hát kicsit sincs közel Hollywood-hoz…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz