login |

Pilot-mustra: The Vampire Diaries – 1×01

2009. 09. 14. 15:22 - Írta: winnie

333 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

(Előzmény: human kritikája.) Rég húztam elő farzsebből a Mr. Spigott-os idézetet, de most megteszem. Beugrik valakinek, ki volt Mr. Spigott? Mondom: “Semmi sincs a jobb lába ellen. Az a baj, hogy mellette sem.” Ez áll esetemben a The Vampire Diaries-re is. Igazából nem nagyon tudok olyat mondani, ami miatt nem nézném tovább, de a sorozat folytatása mellett sem biztos, hogy érvelni tudnék.

THE VAMPIRE DIARIES – 1×01 – 5/10

vampire diaries-01-kis

A sztorival és előzményekkel nem érdemes vesződni, százszor olvashattátok már, hogy vámpírtesók, jó és gonosz, középiskola, meg a WB, vagyis a CW sokadik Katie Holmes utánérzése, a járási KH-hasonmás versenyen elődöntős, ott Shiri Appleby-től csak nagy csatában kikapó, rém bájos Nina Dobrev. Igen, könyvadaptáció, igen, még az Alkonyat előttről, igen, de a film népszerűségét lovagolja meg. Nekem persze a lényeg Kevin Williamson volt, aki a Sikolyt és a Dawson és a haverokat írta. Vagyis ÍRTA, mert a filmben és a sorozatban is remek párbeszédek voltak.

Sajnos a Vampire Diaries-ben inkább készítőtársa, Julie Plec foghatta a pennát, mert nem emlékezetesek a dialógok, de persze ez nem is alapkövetelmény egy sorozatnál. Főleg egy ilyen sorozatnál nem. A gond az, hogy a történet sem emlékezetes. Oké, elkapnak benne pár ember, akad 2+1 kvázi haláleset is, de elvártam volna egy csavart a sztoritól, egy előreutalást, valaminek a sejtetését, hogy érdekeljen is a folytatás. (Az nem csavar, hogy megjön az állandó szereplő másik vámpír. A fénykép sem.)

vampire diaries-02-kisvampire diaries-04-kis

Szóval azzal, hogy nincs rejtély, nincs semmilyen fenyegetés (egyelőre!), nem tudták felkelteni az érdeklődésemet, s ezek hiánya inkább a szappanhabzású vonalra való rágyúrást sejtetik számomra, pár részre leigazolt visszatérő szereplőkkel, 4-5 részes minisztorikkal. S, ami nagyobb gáz, hogy a “kampó” mellett a karakterek is hiányoznak. Illetve az érdekes karakterek.

Lehet, hogy én vagyok sekélyes, de a 3 főszereplőn kívül sem a feje, sem a neve nem jut eszembe a többieknek. Öcsi, volt barát, barátnő, nagy tesó-anyu, az iskola kurvája és tsai, senki nem volt érdekes elsőre. Egy pilot-nak pedig dolga lenne az ő “elmélyítésük” is. (A főhősnő ugyan érdekes lehet, de egyelőre a vámpírok sem túl színesek, csak tipikusak.)

vampire diaries-05

Nézhető volt a pilot, de ennyi alapján bármikor abba tudnám hagyni, nem hullatnék könnyet a sorozatért, De persze folytatni fogom, hiszen 3 részt azért szoktam adni a legtöbb jelentkezőnek, bár így könnyen előfordulhat, hogy a sok újonc társaságában elfelejtem a The Vampire Diaries-t és azon kapom magam, hogy a ti évad közbeni kommentjeitek alapján értesülök arról, hogy jó irányba tart-e a sorozat.

ui1.: Adta magát a poén, utólag tudom, de a nagy semlegességben üde fényfolt és részemről hét idézete volt a “Please, Uncle Stefan.” Okos.

ui2.: A zene. Mennyivel hangulatosabb volt a pilot, amikor írt zene szólt és mennyire semmilyen, amikor a Greatest Hits válogatás szólt a háttérben. Sok, sok, sok. Sok volt a popzene, olykor szinte szünet nélkül váltogatva. Nem vagyok profi, a Placebo-t ismertem fel az énekes hangjáról, de akit érdekel, őket hallhattuk: All American Rejects, Bat For Lashes, Fefe Dobson, MGMT, Katy Perry, The Fray, Matt Kearney, OneRepublic, Stars, White Lies, Silversun Pickups és The Raconteurs.

vampire diaries-03-kis

ui3.: Csak engem zavar, hogy vámpírunk szeme között folyton ráncban áll a homloka? Nem Angel-ösen, hanem cseppet sem természetesen.

333 hozzászólás Ne habozz!

zenoli - 2009. 09. 14. 15:35

Így rápihenve pár napot a pilot nézésére is azt tudom mondani, hogy nekem valami oknál fogva bejött, nem tudom miért. Mondjuk tuti számít, hogy a szereplők szimpatikusak voltak elsőre, aztán még lehet pár rész múlva ez változik. Én nem vártam sokat tőle, azt mind meg is kaptam, de remélem a köv. részekben azért előhozakodnak valami plusz dologgal, ami miatt az érdeklődésem tartós tud maradni.

Biohazard - 2009. 09. 14. 15:36

Kemeny lany ul a temeto kozepen es irogat (mert ugye csak a temetoben lehet a naploba irni)..erre bekuszik a kod. Mondom KOD, fenyes nappal! No para, nem erdekes..leul a szemkozti sirkore egy hollo (varju?) es karog. Na EZ mar feltunik. Karog kettot..aztan harmat. Fohosunk kiakad es felpattan es roppantul zavarja a karogo hollo(kozben a kod combkozepig er, de meg mindig no para). Aztan jol elhajtja a hollot…mire az egy hussanas kisereteben megjelenik a mogotte levo sirkovon, igy _nagyon_ ijeszto hogy megfordul a csaj es archakarogja a hollo. Panik gomb bekapcsol es elmenekul…a kod? Ja, az kozben beteritette az egesz temetetot, de no para :P

Kovetkezo resz tartalmabol: csajszi ul az emeleti szobaban es olvasgat. Egyszercsak elkezd viz befolyni a szobaba..de no para. A viz mar terdig er, de meg mindig no para. Ellenben feltunik neki, hogy a hold odakint..van. Erre mar ideges lesz. A viz kozben combkozepig er, de odakint a hold egyre idegesitobb. A hold most a masik iranyba fogyo hold, ami mar tenyleg kihozza a sodrabol szegeny lanyt es felpattan! A viz derekig er, de a hold fenyegetoen kozeledik..aztan egy meglepo fordulat utan a szoba masik ablakan kinezve is ott a hold! Ez mar turhetetlen!! Jol kimegy es allatja a bajat. Kozben a szoba eluszott…de no para :D

naughtyL - 2009. 09. 14. 15:43

Biohazar: nem tudtam mi olyan furi az írásodban.. missingeltem az ékezeteket:D

látom, te nagyon kiborultál a ködtől:D

Uncle Stefan feje nagyon furi,az utolsó ami eszembe jutna róla, hogy sexy, na de (Nem akarok megint a Twilight-al jönni) Edward-nak vagyis Pattinsonnak is kb ilyen feje van és mindig szomorúan néz.. a leányzóknak ez bejön és valszeg ezért lett ő a ‘jó’ vámpír..

minase - 2009. 09. 14. 15:46

pózolj temetőben:)

naughtyL - 2009. 09. 14. 15:46

+d

winnie - 2009. 09. 14. 16:25

jelentem, szerettem a ködöt.

Frank Luck - 2009. 09. 14. 16:31

Biohazard: zseniális volt a komment, ennyi alapján megnézném a pilotot (meg még lehet, hogy a továbbiakat is, érdekel a köd sorsa). Sajnos a kritika alapján nálam ez nem lesz listás… Vámpír…esetleg…CW…jajj…Vámpír+CW – kizárt.

naughtyL - 2009. 09. 14. 17:03

énis szerettem a ködöt:D

Frank Luck: nem kell megijedni a CW-től, mert tudod, hogy mire számíthasz, vagyis tudod mit NEM fogsz látni, mert ez csak CW..:D

masterson - 2009. 09. 14. 17:13

Na ma én is megnéztem,csak mert a Twilight nem volt olyan rossz és a film elején Pattinson fején olyan jókat röhögtem.
Hát nem csalódtam,mert a Jó vámpír kicsit hasonlít rá,(biztos véletlenül)és ő is vág olyan fejeket nagy DRÁMAI szitukban,amin csak vigyorogni lehet.
Nagyon nem unatkoztam,a fenntebb is említett a lemegyek a temetőbe naplót írni de a rohadt varjú károg és ködöt sz.rik majd rákiabálok,de visszajön majd jól migijedek,és az 1.lépés után hasraesek résznél pedig csak dőltem,a RÖHÖGÉSTŐL.
Eddig igazi guilty pleasure a sori,és a Rossz vámpírtól még sokat várok!!!

pannibaba - 2009. 09. 14. 17:37

Biohazard ROTFL:) A jó vámpír idegesítő, és tényleg mindig ráncolja a homlokát, csak tudnám, miért, azt hiszi biztos, hogy így drámaibb…A vicces az, hogy a casting előtt lehet, hogy kicsit jobban oda kellett volna figyelni a könyvre, ugyanis abban a két testvér _NAGYON_ hasonlít egymásra, ebből fognak származni mindenféle problémák…Ugye Damon mondja is Stefan-nak, amikor szemére veti, hogy életben hagyta a lányt, hogy Stefan-nak lesz még baja ebből…Itt a könyvben a hasonlóság jön a képbe, de mindegy:) Nem panaszkodom, mert a rossz vámpír srác totál szimpi, én végig neki fogok drukkolni!! :)

naughtyL - 2009. 09. 14. 17:57

pannibaba: te aztán rendesen kiolvasod a vámpíros könyveket:)

human - 2009. 09. 14. 18:54

kimegyek a temetőbe írni blogot én is

spdm - 2009. 09. 14. 19:09

viszek fustgepet

winnie - 2009. 09. 14. 19:23

ehh, azt nem is írtam, hogy miért nem blogolnak. a fickó ott ül az asztalnál, alig fér el a géptől és kézzel ír:)

Biohazard - 2009. 09. 14. 20:08

OFF
naughtyL: kerlek alasan, a regi szep idokben leharaptak az ember fejet, ha ekezetet hasznalt levelezesnel, vagy chat kozben (oh, azok az IRC-s idok). Neha meg ma is jarok ugy, hogy olvashatatlan levelet kapok, mert epp nem tamogatja a ‘random szovegszerkesztot behelyettesit ide’ az adott font-ot.
Szoval, regi es rossz szokas, de ez van..
ON

human: csak szolj, hogy mikor es melyik temetobe! En leszek ‘A Hollo’ es majd ide-oda roppenek es karogok. ‘A Kod’ szerepere onkenteseket keresek, “reszenkent tobbszor” jeligere :D

Dav3883 - 2009. 09. 14. 20:09

Amikor öcsi nézi a képet az anyjáról/apjáról, akkor milyen zene megy? Valaki elárulná az előadót + a címét a számnak. Boone is akkor mutatják h mosolyog a szőkére. :)

Frank Luck - 2009. 09. 14. 20:26

Gratulálok mindenkinek, elértétek a lehetetlent: Meg Fogom Nézni. Komolyan. A ködöt akarom. (Amúgy délután óta az ‘arconkárog’ kifejezés beékelődött a szókincsembe, no comment).

naughtyL - 2009. 09. 14. 20:27

Biohazard: én abból kimaradtam így elnézést.:) meg már úgy a szívemhez nőttek az ékezetek:D

Gyerekkorom óta dédelgetett álmom, hogy egyszer KÖD lehessek:D:D

pannibaba - 2009. 09. 14. 20:29

naughtyL: bejönnek ezek a könyvek, és nagyon sokat meg lehet találni neten, ráadásul nyelvtudás-fejlesztésnek sem utolsók!:)
Sajna nagyon kevés van meg magyarul is, úgyhogy a barátaim mindig szidnak, hogy mindent előre tudok, nekik meg meg kell várniuk a sorozatot, sőt a feliratot is:D
OFF
Nagyon jók még ebben a témában a Fekete Tőr Testvériség könyvek. Ezekből az első 5 azt hiszem, magyarul is elérhetők, összesen talán 6 jelent meg, jelenleg a hatodik fordítják, ha jól emlékszem. Lehet, hogy ezek lesznek majd a következő vámpíros sorozat/film alapjai???!!! :)))

Amy88 - 2009. 09. 14. 20:42

Ha már könyvtől való eltérés akkor Elena sem olyan, mint a könyvben, mert ott szőke amit jó párszor ki is hangsúlyoznak. Jó mondjuk én nem bánom, hogy barna hajú lett, csak kicsit fura hogy pont egy ilyen dologban térnek el a könyvtől.

A temetős naplóírásnak csak a halott szülők sírjának meglátogatása volt a lényege.
A köddel pedig fogunk még találkozni a további részek folyamán :D(már aki nézni fogja)

bree-gee - 2009. 09. 14. 20:45

Kicsit uncsi volt ez pilotnak, de én is maradok még legalább a 3. részig.Meglátjuk mi lesz belőle.

OFF
Pannibaba az elég erőteljesen 18-as karika lenne, és nem biztos, hogy sok csatorna bevállalná..:D

MrBlowfish - 2009. 09. 14. 20:53

Én sixx-el abszolúte egyet értek. Érdektelen és béna volt az egész pilot. Amolyan jó iparos munka.

Tipikusan az az eset mikor a network executive kiadja, hogy most pedig vámpíros tinisorozatot szeretnénk, a jómunkásemberek meg leszállítják. Se többet se kevesebbet.
És ha a célközönségbe tartoznék is, ez a futószalag mentalitás akkor is bökné a csőröm.

Lényeg a lényeg, nem lettünk többen, csak sűrűbben.

naughtyL - 2009. 09. 14. 21:02

pannibaba: jesszus mennyi vámpíros könyv, tudom, hogy nem most íródtak, csak valahogy én soha nem voltam ilyen vámpír megszállott..

Még egy ideig biztos fogunk találkozni újabb és újabb vérszívós történetekkel.. meglátjuk, meddig fog ez tartani!

Biohazard - 2009. 09. 14. 21:35

Picit off
Jo oreg World of Darknes temaban azert szulettek kellemes vampiros regenyek, amibol parat meg magyarra is ferditettek. Hunter es Mage feluteseket jobban kedvelem, de ez az en bajom :)
Predator & Prey sorozatot ajanlom (ebben van minden, termeszetesen angolul az igazi, de megjelent magyarul is..es meg erdekes is raadasul)
ON

Binky - 2009. 09. 14. 22:54

Azt hiszem most már tényleg kezdek kinőni a tinisorozatokból. Most ez a károgó csóka a temetőben a köddel, a homlokráncoló, naplóirogató többszáz éves vámpír? Ne már! Ha valaki már ilyen idős, nem hiszem hogy naplót irogat, mint egy gyerek. Egyébként visszanéztem, és nem csak a számítógép tolong a csávó előtt az asztalon, még hagyományos írógépe is van. Akkor miért nem ír már azzal? Az lenne még olds cool.
Ja és milyen béna már a barátnő, aki azzal viccelődik, hogy látnok, aztán már tényleg látnok lesz. Hú Ez csak a kezdet… De megijedtem.
Azt hiszem hozzá szoktam a durvulósabb vámpíros sorozatokhoz. Maradok inkább a True Bloodnál, meg a Blood Tiesnál.
Bár azért adok még esélyt a további részeknek, hátha kialakul vmi jó történet. Már csak a Lostos csávó miatt is megnézem.
Ja és könyvben a Fekete tőr testvériség tényleg jó. Csak abban is van annyi erőszak meg sex, h csak vmi kábelen mehetne sorozatban. Az HBO meg biztos nem nevez be rá, már ott a True Blood.

winnie - 2009. 09. 14. 22:59

mondta, hogy azért írja a naplót, mert mosódnak össze a dolgok, felejt el mindent. (szóval kitértek a miértre, ez lehet pozitívum is:)

Binky - 2009. 09. 14. 23:23

Pl. tarhatnának egy naplócrossovert. :) Jót röhögnék.

ficka - 2009. 09. 15. 09:30

“Tipikusan az az eset mikor a network executive kiadja, hogy most pedig vámpíros tinisorozatot szeretnénk, a jómunkásemberek meg leszállítják. Se többet se kevesebbet.
És ha a célközönségbe tartoznék is, ez a futószalag mentalitás akkor is bökné a csőröm.”

Jelentem, nekem nem böki, azt kaptam, amit szerettem volna. Szimpatikus főszereplőcsajt (és nem szőke cicababa), jóvámpírt, aki mindig olyan gondterhelt, persze, hiszen több száz év nyomja a vállát ;D, meg szomorú szemeket, amiket imádok, és szerintem Paul Wesley igenis szexi!!!
Nekem Damon nem jött be, ő tűnt inkább erőltetettnek, habár ezt a Somerhalder-t már a Lostban sem csíptem annyira.

Ja, a köd. Te atyaúristen….Amikor megjelent Damon, és Stefan kérdőre vonta, hogy az a varjú mi már, akkor benyögi és “látnád mit tudok a köddel” (valahogy így volt). Na én akkor akkora röhögésben törtem, ki, hogy ilyen nincs, ez aztán nagyon cool, a fog csak nő és nő, és ezt én csináltam, hát büszke lehet magára.

Jó lesz ez: tini-vámpíros-szerelmes sorozat, én imádom az ilyet. :D

Ági - 2009. 09. 15. 13:43

Szerintem a ködöt nem véresen komolyan szándékkal rakták bele a készítők, szóval nem kell kiakadni! :P

Nekem semleges volt ez a rész. Nem is tetszett hú, de nagyon, de nem volt gáz sem, szóval majd meglátom, hogy folytatom-e véglegesen. Mondjuk az eyecandy arány a lányok számára is elég jó, ez plusz pont, ha a történettől és minden mástól eltekintünk. :)

Piskóta - 2009. 09. 15. 17:05

Valaki meg tudná mondani,hogy a messzi USA-ban melyik napokon adják a sorozatot?előre is köszi :)

ficka - 2009. 09. 15. 18:26

Csütörtökön. Itt bármelyik futó sorozat napját meg tudod nézni: http://www.myepisodes.com

Zizu - 2009. 09. 16. 13:32

Hmm… nekem egyenlőre bejött… nem ide vág, de elsőre azon kaptam fel a fejem ha a testvérpár mindkét tagja szerepelt már a Smallvillben, illetve volt itt Supnat és Everwood átfedés is… ööö… CW alomból jött mindenki?:O

pater - 2009. 09. 16. 19:38

nekem tetszett, de a sok zenével tényleg kezdeni kéne valamit. valóban sokkal hatásosabbak voltak azok a jelenetek, amikhez írtak zenét. én nézni fogom. borongós, ködös, esős, teázós-gyertyás sorozat.

cyborgwings - 2009. 09. 17. 22:12

“Most ez a károgó csóka a temetőben a köddel, a homlokráncoló, naplóirogató többszáz éves vámpír?”
nem. az a tesója.

valahol tényleg túlzásnak tűnik ez a “madárlátta” dolog, de mivel a holló a halál szimbóluma (vagyis inkább a lélek kísérőjének tartják az élők és a holtak világa között), így ebben a sztoriban még bőven elfér.

a köd mellé meg tegyenek be még egy kis stroboszkópot, aztán indulhat a temető party.

a könyvben egyébként a fószer nem ír naplót és bevallom, kicsit hiányolom a dolgot, mert szerintem egész jó ötlet. csak nehogy a tesó is elkezdjen írni, mert akkor k.rvára halálra fogom röhögni magam.

nem állítanám, hogy lerágom az összes körmöm izgalmamban, de most már csak a könyvek miatt is kíváncsi vagyok a folytatásra.

oziris - 2009. 09. 17. 23:59

Nem tudom ki hogy van vele de ez h fényes nappal mászkáló vámpírok.(ez nálam nem működne)Írtó nagy szerencséjük h a gyűrű tma legalább egy magyarázat(mint Buffyban amit Spike meg Angel használ egy részben)
Bár ez is sovány magyarázat de még mindig jobb mint az alkonyatban h magas fák,árnyékos terület napersze:D

Remélem azért nem csak a romantika talaján fog haladni a sori hanem lesz némi akció is,bár mondjuk Nina Dobrev(asszem ő is toplistás lesz a következő eyecandy szavazáson) bájával már megvettek gagyi történet ide gagyi történet oda:)

Amy88 - 2009. 09. 18. 14:38

Nekem nagyon tetszett a tegnapi rész, szerintem érezhetően beindultak az események. Persze aki nem szereti a szerelmi vonal és a tinidráma előtérbe kerülését egy vámpíros sorozatban annak továbbra sem fog túlzottan tetszeni.

gia - 2009. 09. 18. 17:58

Huh, ha lehet a 2. rész még rosszabb volt, mint az első, legalábbis minden jelenet, amelyben nem szerepelt Ian Somerhalder leginkább arra késztetett, hogy alt-taboljak a böngészőbe.

Nagyon szerencsétlenül megírt dialógusok + nagyon béna színészek, és túlságosan komolyan veszi magát ahhoz, hogy jó guilty pleasure lehessen, és részemről az eyecandy is kevés (a főszereplő erősen ősember-típusú, semmi karizma). Olyan se íze, se bűze, hangulattalan tininyavalygás, részemről kasza.

cyborgwings - 2009. 09. 18. 18:25

azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a telepata csajnak annyira aszimetrikusak a szemei, hogy nem tudok figyelni a szövegére, mert folyton azt nézem, hogy hogyan is van ez az arc? afféle shannen doherty utóhatás.

Kissur - 2009. 09. 18. 21:59

Sajnos egyet kell értenem giaval, mert igaz, hogy ez valamivel jobb volt, mint az 1.rész, de mégsem. Engem is a színészek unalmassága zavar. Ianről meg nem tudom eldönteni, hogy most akkor mit akar? Oké gonoszkodik, de aztán helyrehozza a hibáit. Ha gonosz, akkor legyen az, de ne legyen egyszer jó, egyszer gonosz.
20.percnél elálmosodtam, rá is néztem, hogy még ugyanennyi van hátra, mondom, te jó ég. Pedig én bírom a vámpíros történeteket, meg ami természetfeletti (angolul: Supernatural :P), de ebben két támadáson kívül semmi akció, vagy egy kis feszültség. Még adok neki pár részt, de ha továbbra sem haladnak, akkor…ejj, kasza lesz a részemről.

Tyberius - 2009. 09. 20. 00:53

Pfff… megvolt a pilot, még megnézem a második, meg megerősítésnek talán a 3. részt, de aztán valszeg meglesz az idei évad első kaszája nálam. Volt benne egy csöppnyi hangulat, nem amolyan True Bloodos kurva baró feeling, de azért nem volt rossz. Igazából röpködtek a tinisorozatos klisék, előre látom már, hogy ki kivel kavar, meg a volt pasi is nagyon gyanakodva szemlélte a távozó Stefanunkat, amikor megkóstolt csajt istápolták a partin.
Vámpírtesók közös jelenete vitte nálam a pálmát, mégha olyan elcsépelt volt is, mint a Dallas 14 évad után…, de legalább nem idióta tyúkok picsogtak benne. A szőke spinét helyből fejbelőttem volna, amint megláttam, zűrös öcsköst, odaadtam volna Jigsaw kezei közé, hogy elvigye játszadozni a fasza kis choice is yours szöveggel, lehet utána már értékelné a srác az életet. Főszereplő csaj meg olyan halál semmilyen volt. Hát remélem nem sokáig erőltetik ezt a vámpírrejtőzködősdit és főszereplőnk lelepleződik a főszereplő csaj előtt, mert az tuti, hogy a csaj volt pasija rájön majd a titkára és egyből összekombinálja a dolgokat, és biztos jön majd a szokásos tipikus gyanusítgatós klisé, amikor fél perc alatt a legjobb barátod is elhiszi rólad, hogy tömeggyilkos vagy egy vadidegen szavára alapozva…
Na mindegy, ez amolyan megérzés… :)

DelMare - 2009. 09. 20. 01:14

ehh. a legkevésbé a zene zavart, de mondjuk az ritkán is zavar. még egy rész biztos jön, mert ugyan nem dobtam tőle hátast, de lehet még benne szufla. hátha nem a nyáltocsis vonal lesz az erősebb.

igen, naiv vagyok.

Daphne - 2009. 09. 20. 12:00

Engem nem zavarnak a klisék, kell ilyen sorozat is. Meg a zene kimondottan jó volt ott, ahol észrevettem, hogy megy. Én tuti nézem még 1 ideig… márcsak Ian Somerhalder miatt is:D

jandra - 2009. 09. 21. 12:38

nekem nem tetszett a második rész….
a párbeszédek tényleg nagyon gagyik, és az utolsó öt percet át is pörgettem , az egyetlen ok amiért megnézem talán a 3. részt az az hogy a rossz fivér újabb csajt “ivott ki”, kiváncsi vagyok mi lesz abból ha így hullatják a népet egy kisvárosban

ebi - 2009. 09. 21. 12:39

megnéztem nem lesz kedvencem, olyan 4/10- es. a párbeszédek unalmasak és hiába néz a csaj a bocibarna szemeivel, nekem hiányzik belőle valami. egyetlen jó szereposztás a rossz vámpír szerepére a srác.Ian Somerhalder. tőle már a lostban is kirázott a hideg olyan hidegek a szemei.

Ági - 2009. 09. 22. 10:32

Nem tudom, én két rész után azt érzem, hogy nem szeretném erre a sorozatra pazarolni a drága időmet. Nem fog meg a sztory, nincs kiért vagy miért maradni. Sajnálom.

jersey - 2009. 09. 25. 14:30

Szerintem nem volt olyan rossz ez a két rész. Eleve nem is vártam tőle többet. Arra jó, hogy kikapcsolja az embert egy kis időre, és inkább ez, mint a gossipos csitrik.Persze itt sem kell attól félnem, hogy fejfájást kapjak a gondolkodástól. XD

cyborgwings - 2009. 09. 25. 16:42

bzmg, kicsit ideges lettem a 3. rész közben. aki a forgatókönyvet írta, az tutira egy mínusz nullás iq-val rendelkező egyed, mert ennyi ostobaságot, öcsém, nehéz egy részbe tömöríteni. ehhh…

naughtyL - 2009. 09. 25. 18:56

Rájöttem miért nem volt jó a 3.rész..
NEM VOLT KÖD:D:D:D:D

Hero - 2009. 09. 25. 19:59

cyborgwings: mire gondolsz?
Én annyi logikátlanságot láttam, hogy a szőke csaj mondja az Elenának, hogy hát lehet ki kéne lépni, erre másnap totál sokkolva van, hogy kilépett.

Számomra azért pozitív ez a rész mert végre meghalt a tanár.

Amy88 - 2009. 09. 25. 20:46

Én sajnáltam a tanárt de végre érkezik Alaric, bár úgy nézem a következő részben még nem lesz benne a leírás alapján.

muforlife - 2009. 09. 25. 23:17

szerintem jó rész volt, előző kettőnél mindenképp jobb. A tanár megölése eléggé meglepett, kár érte, én bírtam őt.

cyborgwings - 2009. 09. 26. 15:59

ja, nem úgy gondoltam, hogy logikai szinten, olyat én ettől a sorozattól nem várok. csak eleve még mindig ott tartok, hogy a neveken kívül mi köze a könyvekhez, meg ez a tipikus mélyen ostoba gimis stíl kikésztett. meg egyébként még azt sem értettem, hgoy akkor most vámpíros cuccot nézünk, vagy rögbi meccset?! (azt természetesen nem a sorozat számlájára írom, hogy mi jogon nevezik a rögbit footballnak, ugye. ez már régi sérelem nálam. van valakinek díványa esetleg? lehet, hogy beszélnék róla.)

na megyek, megkeresem az elgurult gyógyszerem.

Binky - 2009. 09. 26. 23:23

Hát azt én is unom már, hogy minden hülye tinisorozatba belehozzák a focit, ami persze nem is igazi foci, de mind1… Na meg a hülye picsa pompom lányok. Tényleg csak ebből áll a gimi Amerikában?! Egyébként ez a házba behívós dolog pöcköli az orromat. Ezt nem a True Bloodból lopták véletlenül? Mert ott se tudott bemenni a vámpír a házba, míg a gazda be nem hívta. Egyébként voltak benne jó jelenetek is. Csak még mindig nem látom a vezérfonalat, Damon most mit akar. Kell neki Elena vagy csak az öcsikét húzza. Meg most miért kell kinyírni azt a tanárt?! Meg szívogatni a csajokat. Nem hiszem el hogy senkinek nem tűnik fel. Miért nem pletykálnak már az emberek vámpírokról ilyen szívásnyomok után?

naughtyL - 2009. 09. 27. 10:50

cyborgwings

Akarsz róla beszélni? Nekem elmondhatod:D és még díványom is van:D

De most akkor az oldschool Elena Stefan nagy szerelme volt, és Damon-é is vagy csak tudta Stefan, hogy Damon is szereti?? What??

cyborgwings - 2009. 09. 27. 11:28

naughtyL: kösz a felajánlást. akartam is kérdezni, hogy van-e valakinek kanapéja, de aztán kitöröltem. :D

én nem merek semmit mondani damonről, mert tényleg annyira szétcincálták a történetet, hogy a franc tudja, mit írnak át még és hogyan.

Binky: nem, nem a true bloodból lopták, ez speciel egy ponton fontos szerepet kap a könyvben, ami ugyebár sokkal régebbi, mint a tb. meg van egy sanda gyanúm, hogy ezt talán megtartották az “ősi” vámpír legendákból (nem úgy, mint a fokhagymát meg a napon császkálást meg a mittoménmiket).
amúgy meg ja, már rég fel kellett volna bolydulnia a közösségnek, de úgy látszik, ezzel még várnak.

Kissur - 2009. 09. 27. 12:43

Hmmm, úgy ültem le a rész előtt, hogy ez lesz az utolsó rész, amit megnézek ebből a sorozatból, de valamiért még mindig nem tudom azt mondani, hogy kész, ennyi volt.
Lehet, hogy titokban minket is manipulálnak? xD
Ez a rögbis dolog engem félelmetesen emlékeztetett a Smallville 1.évad 4.részére. Amikor Clark belépett a rögbicsapatba, Lana kilépett a pom-pom lányságból.

naughtyL - 2009. 09. 27. 12:58

cyborgwings:
nincsenek szuperképességeim, én így próbálok meg segíteni az emberiségen:D

Tehát akkor már senki nem tud semmit..oké

Más: a szőke csaj akit szívogat Damon, nem kérdezi meg tőle az anyukája, hogy Te lányom szurkálod a nyakad, vagy mi??..

Én a Save the cheerleader Save the world óta nem szólok egy szót sem:D:D az nekem betett nagyon..

jersey - 2009. 09. 27. 15:27

Binky, ha jól emlékszem már a Buffyban is volt ez a be kell hívni a házba a vámpírt, másképp nem tud bemenni dolog, szóval biztosan nem a TB-ból lopták.

cyborgwings - 2009. 09. 27. 17:26

naughtyL: nevezlek a sorozatjunkie hőse éspervagy “piszológusa” címre. :D

amúgy meg nem az, hogy anyukája a “nyakszurkálást” nem kérdezi, hanem hogy faszkivan azzal, hogy minden tinisorozatban szexelnek. ezt nem a prűdség mondatja velem, hanem csak úgy szimplán az agyamra megy, hogy mindent a szexszel akarnak már eladni.
(hol az a kanapé? :D)

naughtyL - 2009. 09. 27. 18:33

cyborgwings:
Ha már egyszer pszichológusnak készülök:D

Én ebben nőttem fel, hogy mindenhol mezítelen női/férfi testrészeket látok a filmekben.. Ezzel csak azt érték el, hogy immunis lettem, már nem is veszem észre ezeket a dolgokat..

Binky - 2009. 09. 27. 22:01

hát ezeket az ősi vámpírlegendákat is kavarják a filmekben meg sorozatokban. Hol elégnek a napon, hol nem. van ahol be kell hívni a hzba, van ahol nem. Ki tudja ezt már követni?!

Amúgy mi a könyv címe, ami alapján csinálják a sorozatt?lehet elolvasnám.

ez a sál van a nyakamban, de nem vehetem le, tényleg elég gáz volt.
Meg tényleg érdekes, hogy Christine vagy ki most tényleg kinek a csaja volt előbb? Sztem lehet Damoné, azán Stefan elszerette, azért szívózik most vele a tesó.

winnie - 2009. 09. 27. 22:10

“hát ezeket az ősi vámpírlegendákat is kavarják a filmekben meg sorozatokban. Hol elégnek a napon, hol nem. van ahol be kell hívni a hzba, van ahol nem. Ki tudja ezt már követni?!”

épp ezért vázolják fel mindig, hogy a sorozat univerzumában hogy “működnek a vámpírok”. ahány világ/sorozat/film, annyi mitológia.

de itt nincs gond, hiszen az invitálás is pipa, a nap is, amit ugye a gyűrűvel magyaráznak.

jersey - 2009. 09. 28. 11:31

Binky: L.J. Smith: The Vampire Diaries. Angolul megjelent már pár kötet, és ha jól tudom az első még idén megjelenik magyarul is.

cyborgwings - 2009. 09. 28. 17:26

az írónő trilógiának tervezte, aztán rajongói nyomásra írt egy negyedik részt is. ez volt 91-92-ben.
idén megjelent a folytatás. hiába, a twilight az twilight, ugye… és ebből a visszatérésből is trilógia lesz farigcsálva.

Desmond Wallace - 2009. 09. 29. 17:14

A 3. rész gyengébb volt az első kettőnél, de kíváncsi vagyok a folytatásra. Még mindig. Na meg NIna Dobrev sokad dob az összképen.:P

geo - 2009. 09. 29. 17:35

Guilty vagyok Nináért, kizárólag miatta nézem, amúgy egy higított True Blood, annak minden eredetisége nélkül.

anikros - 2009. 10. 01. 20:47

Az első két részt végig unatkoztam, állandóan az időt lestem mennyi van még hátra, s szándékomban állt a harmadik rész után kaszálni.

Bár a harmadik rész sem lett jobb, legalább már nem néztem az időt, tetszett, hogy Damon már nem egysikúan gonosz, szóval kap még egy kis esélyt, talán kinővi magát guilty pleasure-nak.

Amy88 - 2009. 10. 02. 14:03

Hehe, a tegnapi részben a Twilight utalás vicces volt. :-)
Egyébként egyre jobban kezd eltérni a történet a könyvtől, Katherine halálának körülményeit is teljesen megváltoztatták.

cyborgwings - 2009. 10. 02. 20:41

eleve a 15. századi itáliát kihagyták, szóval ja. semmi sem az, aminek “látszik”.

egyébként szénné röhögtem a fejem damon dumáin. és a twilightos kifigura tényleg jó volt.

most már csak azért is kíváncsi vagyok a folytatásra, mert eszméletlen, hogy semmi köze a könyvhöz a neveken kívül (bár smallwoodékból is lockwood lett – ha jól értettem). várom az alkotók további “hűtlenségeit”.

bbarby16 - 2009. 10. 03. 14:00

Milyen Twilight-os utalás volt??? Angol felirattal néztem és nem mindent értettem?

Amy88 - 2009. 10. 03. 15:31

Amikor Damon Caroline szobájában feküdt az ágyon akkor a Twilight valamelyik folytatását olvasta és kicikizte Edwardot meg nem értette hogy mi olyan különleges Bellában. Erre Caroline mondta neki, hogy ha az első részt nem olvassa el akkor nem fogja érteni. Aztán megkérdezte Damont hogy ő miért nem csillog a napfényben. Erre Damon: Azért nem mert én a való világban élek ahol a vámpírok elégnek a napfényben. Valahogy így volt. :-)

Desmond Wallace - 2009. 10. 03. 22:37

Nem volt egy nagy szám a rész, de a fő szál egyre jobban érdekel.
Az Alkonyatot rendesen leoltották.:D Ez tetszett.

Tyberius - 2009. 10. 05. 02:41

Nah szóval megvolt a 4. rész is, és egyre jobban érdekel a sorozat. Aszondom, hogy jobban bejön mint a Moonlight, pedig az fun volt számomra, ennek valahogy megfogott a hangulata. Persze nincs True Blood szinten, nem is várom el tőle, de tetszik határozottan.

Balika - 2009. 10. 05. 13:25

Sziasztok!
nos, ezidáig néztem a sorozatot és valószínűleg folytatni is fogom…de ezzel a 4. résszel van 1 kis gondom…az egész rész oké végülis, meg a vége is jó lett ugyanis lövésünk sincs róla h azok az emberkék most jó arcok v rosszak. a lényeg amiért ide írok az az h én észrevettem 1 kis logikai bukfencet..nem tudom h kinek tűnt még fel..najó, leírom h mi is lenne ez. ugye mondta az a csávesz stefannak h az a szer már csak nála terem, meg ő termeszti, ami ugye jó lehet a Damon ellen. eddig okéé..azt mondja h ha megtudná Damon h azt termeszti, meg is ölné abban a pillanatban..nagy nehezen beadják a Damonnak a véren keresztül..ez is oké..de azt nem értem h utána mi a jóistennek dobták be akkor a többi növény közé???! :O már nem is fél h ennyi volt az élete?? előtte ott siránkozott h megölnék, erre a hülyék odateszik a többi növény mellé..senkinek se jut eszébe h amint felébred a többit is szépen kitépi és lezúzza az egészet és akkor onnantól kezdve ott se fog teremni az a bigyó??! na meg gondolom annak a szernek 1 idő után elmúlik a hatása és akkor visszanyeri az erejét és majd kapnak 1 atomterminátor csávót aki mkit meg akar ölni!nem tudom…lehet én vagyok a hülye..de ez így nekem ebben a formában elég nagy baromság volt..remélem h nem írtam hülyeségeket és nem én voltam a résszel kapcsolatban figyelmetlen.
egyébként ha ezt a technikai hibát nem veszem a figyelembe, ez a sorozat nálam az abszolút nézős kategóriába tartozik! :-) köszönöm ha elolvastátok ezt a hosszú hozzászólást! :D sziasztok! további jó sorozatnézést! :P

cyborgwings - 2009. 10. 05. 18:28

az a növény a verbéna, ami leginkább is amerika trópusi-szubtrópusi területein terem. szóval ha nagy gáz van, szerezhetnek még. a könyvben egyébként stefan délre utazik és onnan hoz. mondjuk ott a mentális képességeket gyengíti, de arra már egyre kevésbé lehet támaszkodni, hogy abban mi van. viszont elvileg nem kell ahhoz meginnia, hogy hatással legyen rá. áh, mindegy, nem vágom, hogy a forgatókönyvíró(k) mit akarnak. logikátlan dolgokkal meg mindenhol lehet találkozni. én többnyire igyekszem elsiklani fölöttük, ha nem túl hajmeresztőek.

amúgy szerintem vicces, hogy a verbéna többek között a vérszegénységre is jó. :)

North15 - 2009. 10. 06. 20:25

Balika: Én a magam logikájával (nem olvastam a könyveket) úgy vettem le, hogy pont azért teszik oda, mert úgy is hatással van rá. Ha egy sima szobába teszik, amikor felébred, és elmúlik a hatása, egyszerűen simán kitör, mert egy ajtó miért állítaná meg, így viszont pont a növények tartják ott.

Desmond Wallace - 2009. 10. 07. 18:48

Érdekesnek néz ki a képek alapján a 6. rész. Vigyázz, mert spoileres!
http://desmondwallace.freeblog.hu/archives/2009/10/07/The_Vampire_Diaries_106_kepek/

Binky - 2009. 10. 07. 20:33

Nagyon jó képek, köszi Desmond! Most már még jobban várom az új részt, imádom az ilyen epizódokat.

Venius - 2009. 10. 07. 23:52

Fene se gondolta volna, de nekem bejött a Vampire Diaries… még akkor is, ha egy icipicit guilty pleasure érzésem van.
Szóval, alapvetően tetszik az alaptörténet, a karakterekkel nincs különösebb problémám (kivéve a boszorkánylány, ő valamért idegesít), a mitológiából a jó részek bennmaradtak, úgyhogy nálam határozottan nézős a sorozat még sokáig.

Egyébként nem hiszem, hogy más is ilyen hülyeségeken rágódott volna a rész közben, de folyamatosan olyan érzésem volt, mintha a vámpírok kinézete időről időre Angelére hajazna… általában a hajviselet miatt, de például a mérgezős jelenetnél, mikor Stefanon a fehér atléta volt, én azt hittem egy fél másodpercig, hogy David Boreanazt látom. :D

naughtyL - 2009. 10. 08. 10:05

Jah jó is lenne ha Stefan olyan jó pasi lenne, mint Boreanaz..:D

jersey - 2009. 10. 08. 22:39

Szerintem Angel jobban nézett ki fehér atlétában, de ezért még nem pártolok el Stefantől:P

Binky - 2009. 10. 09. 23:59

Azért a True Bloodban Eric se volt semmi trikóban, ha már itt tartunk. :)

Balika - 2009. 10. 11. 13:09

Basszus ez az 5. rész megint ütött! komolyan mondom hogy szerintem ez a sorozat egyre jobb és jobb!! :-)

cyborgwings - 2009. 10. 11. 18:02

hát nem tudom, szerintem inkább semmitmondó volt. legalábbis én nem emlékszem semmi kiemelkedő eseményre, vagy legalább egy poénos damon-dumára.

Binky - 2009. 10. 11. 18:27

Nem volt rossz rész, de ostoba módon vártam a visszatekintést a múltba, mert láttam a képeket amiket linkelt Desmond Wallace. A végén rájöttem, h ez a következő részben lesz. Ááááá! Most megint várhatok 1 hetet. Egyébként örüülök, h rájött végre a csaj, hogy Stefan vámpír. Már épp ideje volt.

zoey - 2009. 10. 11. 18:43

Basszus, ha ez így folytatódik, még megszeretem Ian Somerhalder-t. Ennyi év fújolás után. Nagyon tetszik, ahogy hozza a figurát. Ütöm magam, miközben ezt mondom, de ő a kedvencem…jaj.
Nem is tudom, miért kezdtem el nézni a sorozatot, de most már nem is érdekes. Tetszik, maradok. :)
Ja, imádom a vámpírokat!!! :D

Feddo - 2009. 10. 11. 20:07

Végre Elena rájött hogy itt valami nem stimmel. Érdekes lesz a folytatás… :)

cyborgwings - 2009. 10. 11. 22:13

zoey: én már máshol, másoknak meggyóntam ezt a szörnyedelmet, miszerint magam is megkedveltem somerhaldert. ahhoz képest, hogy a pilot után lepedofilpapoztam…
baromi jól játszik. meg rájöttem: olyan feje van, amit meg kel szokni. megszoktam. ez van.

Desmond Wallace - 2009. 10. 11. 22:32

Szerintem az eddigi legjobb részt láttuk.

winnie - 2009. 10. 11. 23:06

remélem, a héten lesz már időm a sorozatra. akkor érdemes kitartanom, ahogy olvasom:)

naughtyL - 2009. 10. 12. 11:29

Miért mi bajotok volt Somerhalder-el, eddig is jó volt:D

Jah kezd kialakulni a sorozat,meg érdekes, hogy behozták azokat akik az órát akarják..

Damon nagyon esőr, nem is értem Stefan miért hiszi, hogy fölé tud kerekedni..

Binky - 2009. 10. 13. 15:42

Meg Stefan érzi, hogy gyengébb Damonnál, és ha inna egy kis embervért, rögtön megerősödne. MOst ha nem akar megtámadni senkit vagy kérni se pl. Elenától ( aki sztem előbb-utóbb úgyis szívesen adna a véréből) akkor mehet a vérbankba, és lophat onnan, mint a Moonlightban. De persze jó példát kell mutatni a gyerekeknek, vagy nem tudom mire gondolnak.
Egyébként kezd beindulni a sorozat, egyre inkább tetszik, és a köv részt várom nagyon, remélem meg tudunk ezt-azt a múltból.

zoey - 2009. 10. 13. 17:54

Embervér márpedig kell. :)

naughtyL: Egyszerűen sosem bírtam a fejét. És ez olyan messzire megy vissza, minth a Young Americans, amit pedig nagyon szerettem.

Lnaughty - 2009. 10. 16. 21:51

Jéé. milyen eksön volt a rész végén:D Nem gondoltam volna, de tök kíváncsí vagyok, hogy mi lesz következő részben, és hát ugye ez a sorozatok lényege, hogy fenntartsák az érdeklődést..
a mesélős rész is tetszett, és Meglepődtem, hogy Ketrin változtatta át őket, nem számítottam rá.. Damon is megint elemében volt.
Jah és a beszéljük meg, reggel egy kávé mellett a Vámpírosdit is bejött.

szóval guilty pleasure..

cyborgwings - 2009. 10. 17. 10:13

nem tudom, miért tépem még mindig a hajam a változtatásoktól, de most is agyérgörcs kerülgetett attól, hogy kathrine karakterét ennyire megváltoztatták, hogy a tesók kapcsolatáról, meg az átváltozásuk körülményeiről ne is beszéljek.

az enjoy the silence-nek mióta létezik ilyen f.s feldolgozása? amúgy tetszett a bulizós jelenet, és itt még el is ment, hogy annyira hangos a zene, hogy nem hallod szinte, amit beszélnek a szereplők, de ebben a részben már engem is zavart más helyeken is, hogy nem találják a hangerőszabályzót.

alapvetően jó kis rész volt, csak meg kellene tanulnom végre félretenni az olvasottakat, hogy igazán élvezni tudjam.

Desmond Wallace - 2009. 10. 17. 14:31

Na ez is egy jó rész volt.
Kathrine-nen meglepődtem. Így nem értem, hogy miért vannak ennyire odáig érte a tesók.
Izgalmas és továbbra is érdekes a történet.

winnie - 2009. 10. 17. 14:33

hol van az a pont, ahol, ha addig nem jött be, akkor a továbbiakban sem fog?:)

most már tényleg nekiállok, csak érdekel, hogy meddig kell kitartanom. jókat olvasok róla és azt hiszem, ideje lenne írnunk róla.

Desmond Wallace - 2009. 10. 17. 15:00

winnie: 1×05
Ha az a rész se jön be, akkor szerintem felesleges folytatni.

Lnaughty - 2009. 10. 17. 18:39

Desmond Wallace: sztem is az 1×05-ben volt minden ami jó, kaptunk eksönt és magyarázatot is és folyamatosan halad tovább a sztori. tényleg meglepődtem, hogy ilyen jó!

Binky - 2009. 10. 17. 19:49

Szerintem eddig a 6. rész volt a legjobb. Bár azt hittem több visszatekintés lesz. Örülök, hogy még nem olvastam a könyvet, mert nekem már biztos nem lenne hajam. Nem szeretem a hűtlenséget, de így egész jól alakul a történet.
winnie! Nézd meg az eddigieket, és tényleg írjatok már vmit erről a sorozatról is!

Lnaughty - 2009. 10. 18. 09:43

*jahj 1×06-ra gondoltam én is

Desmond Wallace - 2009. 10. 18. 14:04

Kicsit a Legend of the Seeker-hez hasonlítanám a sorozatot (kizárólag minőségi szempontból).
Ott is jó volt a pilot, de aztán a 3-4-5. rész eléggé gyengus volt. Főleg a 3. Már a kaszán gondolkoztam, de aztán a 6. résztől javultak az epizódok; nem is kicsit.

A vámpírok esetében meg nem volt rossz a pilot, de a következő három részt eléggé untam. Mégis volt mindig valami, ami miatt folytattam a sorozatot, és nem bántam meg, mert az utóbbi két részen egyáltalán nem unatkoztam. Érdekes és izgalmas két rész volt. Nem hiszem, hogy innentől kezdve gond lenne a folytatással.

Csabi - 2009. 10. 19. 23:31

Sziasztok :) Szerintem nagyon jó sorozat,valahogy olyan természetesek az emberek! Elenát és Stephent kedvelem,többi csak pótlék egy sorozathoz! Damien vagy Démon,nekem egy Démon :)

Amy88 - 2009. 10. 21. 20:12

Jaj de jó!!!! Berendelte a CW a teljes évadot a sorozatból! 22 részes lesz 13 helyett.

Binky - 2009. 10. 23. 11:05

Én azt hittem már rég berendelték a teljes évadot. Miért vártak eddig? Egyre jobb a történet, ahogy kibontják a szálakat.

Desmond Wallace - 2009. 10. 23. 19:48

Azt megfigyeltétek, hogy a vámpírok elhagyták a ködgépet? Biztos nehéz volt nekik cipelni.

Binky - 2009. 10. 24. 12:44

Én is hiányolom a ködöt. Meg a varjú se sokat szerepel már.

Lnaughty - 2009. 10. 24. 13:32

A varjú azért volt azóta,de Köd az nincs:(
Jesszus:D most lehetne ilyen Twitter őröletet, hogy legyen megint köd:D
Bocs,csak mostanában annyí ilyenről hallani..

Én nem olvastam a könyvet, szóval én nem nyúlok magamhoz, hogy mit csináltak a történettel, csak nézem hétről-hétre, hogy milyen jó.. nem gondoltam volna, hogy ilyen szórakoztató lesz!!

Desmond Wallace - 2009. 10. 24. 14:54

Nekem nem hiányzik a köd.:)

Lnaughty - 2009. 10. 24. 15:44

Desmond:
amúgy a vámpíroknak semmi sem nehéz, hiszen ők szupererősek:D nem?:D:D:D
(nem kötekedni akarok;):D )

cyborgwings - 2009. 10. 25. 12:14

nehéz volt a ködgép… wááááááá!!! ez nagyon durva! :D

cyborgwings - 2009. 10. 30. 23:07

öcsém, mennyire röhögtem már megint damon szövegén. meg az a fej…
“ummm… my bad.”
a hülye barom. :D

Desmond Wallace - 2009. 11. 01. 18:05

Nem sajnálom a csajt. Már itt volt az ideje, hogy távozzon.

Binky - 2009. 11. 02. 08:53

valamiért nem jött be ez a rész. Lehet a kihagyások nem tesznek jót nekem, és elmegy a kedvem. A csajt mondjuk nem sajnáltam. Végig nagyon idegesített. Bár azt hittem vámpírként még fog galibát okozni, de hát nem így lett.

Lnaughty - 2009. 11. 02. 11:38

Nekem meg az sántít, hogy Stefan csak úgy hagyta, hogy Damon oda menjen és ‘segítsen’ a kissrácnak. minimum mellette álltam volna és minden szavát figyelem..

amúgy ez is jó rész volt. háh ki gondolta volna:)

cyborgwings - 2009. 11. 06. 09:45

dehát pöpec hallásuk van, minek állt volna mellette? :)

Lnaughty - 2009. 11. 06. 21:06

nálad a pont..:D

Desmond Wallace - 2009. 11. 08. 18:51

Ez se volt egy rossz rész. Mondjuk egy idő után már kitaláltam, hogy mit akar Damon. Stefan a végén egy kicsit bepöccent. Itt volt már az ideje.

Lnaughty - 2009. 11. 08. 21:53

jéé ez is elég jó rész volt. jól összehozta Damon a dolgot!!
Stefan, ha igazán tökös letépi a fejét, nem szurkálja.
továbbra is érdekel mi lesz.

Feddo - 2009. 11. 09. 16:37

A Bonnies-boszorkányos szál is kezd izgalmas lenni, főleg a rész végi ‘it’s coming’ után. De vajon mi jöhet…?

cyborgwings - 2009. 11. 09. 20:00

hát nem tudom, szerintem elég langyos volt ez a rész.
ellenben megállapítám, hogy vámpírlyány nagyon szimpatikus volt, és mindjárt el is képzeltem, hogy miként állt volna neki elena szerepe. nincs bajom nina dobrevvel, csak ő baromira nem elena.

Binky - 2009. 11. 14. 13:02

Annyira tipikus, hogy először a csaj nem bírja, utána meg a csávó koptatja a csajt, hogy maradjon távol tőle. Szinte tudhattam volna, hogy ez fog következni. Ja meg hogy Stefan elmegy?! MI ez Twilihgt saga sorozatba átültetve?!? Ha ezeket a hülyeségeket kihagynák, még jobb lehetne a sorozat. Bár így se panaszkodhatnak, mert nagyon jó a nézettség.

Lnaughty - 2009. 11. 15. 09:47

Hátt nem is tudom, elég jó a sztori, és most, hogy Damon-t teljesen máshogy láthattuk..
Tényleg jóó, na..Tök érdekes!

Fuller - 2009. 11. 15. 15:47

Nagyon tetszett ez a Damon-Stefan szerepcsere XD
Nem tudom mi lesz, hogy most mindenki elmegy, bár az előzetest nézve… :D
A vége meg WTF volt nekem. Van pár tippem, de meglepett :O
Kár, hogy végül nem lett semmi a feltámasztásból, érdekes lett volna. Damon… :(

“Annyira tipikus, hogy először a csaj nem bírja, utána meg a csávó koptatja a csajt, hogy maradjon távol tőle. […] Ha ezeket a hülyeségeket kihagynák, még jobb lehetne a sorozat.”
Egyetértek, ezeket kéne kihagyni és 5*-ös lenne nálam.

Desmond Wallace - 2009. 11. 15. 18:40

Szerintem ez a sorozat egyre jobb lesz. Az évad legkellemesebb meglepetése.
Jó volt ez a rész. Tetszik, hogy egyre többet tudunk meg a múltról. Alaric felbukkanásával meg egy újabb játékos érkezett a városba, aki csak a gyűrűje miatt nem allergiás a napfényre.

SPOILER
Nem nagy valami, de azért kiírtam a figyelmeztetést. A következő rész végén elvileg nagy cliffhanger lesz.

Lnaughty - 2009. 11. 15. 20:15

Azért lesz Cliff,mert mennek szünetre,nem?

Desmond Wallace - 2009. 11. 15. 22:06

Igen.

Lnaughty - 2009. 11. 16. 14:04

A könyv olvasása alapján következtetsz kisebb Cliffre? vagy lemaradtam valami promóról?

Desmond Wallace - 2009. 11. 16. 16:27

Nem olvastam a könyvet. Valahol olvastam, hogy cliffhanger-rel zárják az évet.

Binky - 2009. 11. 16. 22:13

miért ne zárnák cliffhangerrel az évet? Szokás az amcsi sorozatokban, h ha pihenőre tér egy sorozat, bevágnak vmit, h rághassuk a körmünket, míg jön a folytatás.

Lnaughty - 2009. 11. 19. 17:20

most, hogy így eszembe jutott, hogy holnap VD, tökre rámtört a kíváncsyság, hogy mi lesz. nem gondoltam volna, hogy ennyíre fog érdekelni:)

cyborgwings - 2009. 11. 20. 20:46

“Alaric felbukkanásával meg egy újabb játékos érkezett a városba, aki csak a gyűrűje miatt nem allergiás a napfényre.”
háddööö…

kellemes volt ez a szünet előtti zárórész. nem is tudom, hogy fogom kibírni januárig?! rájöttem, hogy kifejezetten várom minden héten.

zoey - 2009. 11. 21. 16:48

Juhú, nagyon jó rész volt. Tetszett a történet felépítése a cliffhanger is. Várom a folytatást nagyon.

Desmond Wallace - 2009. 11. 22. 10:47

De jó rész volt ez is!
Talán ez az egyetlen sorozat mostanában, ami nem okoz csalódást.
A cliffhanger azért annyira nem nagy szám, de messze van még az a január.
Tetszik, hogy egyre több a vámpír, na meg farkasember is lesz már. Nagyon úgy tűnik.

Lnaughty - 2009. 11. 22. 12:23

Wow. csatlakozom,eddig nem csalódtam,sőt kissé meg is vagyok illetődve, hogy ennyíre bejött. Kellemes meglepetés.
Szépen felvezettek egy csomó szálat, így mindenképpen várom már a januárt.
És a Cliff is elég érdekes.
Szóval legyen január gyorsan:)

Valaki aki olvasta a könyvet, még mindig nagy különbséget vél felfedezni?? vagy most kicsit közelebb kerültek a könyvhöz, távolabb?Hmm..

cyborgwings - 2009. 11. 22. 12:57

a könyv fonalát már réges-réges-rég elvesztették. a történéseknek semmi közük az alapsztorihoz. még a karakterek jelleme sem kifejezetten stimmel. a nevek. a nevek azok nagyjából azonosak.
de legalább soha sem lehet tudni, hogy miként alakul az adott epizód, meg úgy egyáltalán az egész sorozat. túltettem már magam a kezdeti bosszankodáson.

Lnaughty - 2009. 11. 22. 14:59

szóval akkor csak az ötletet merítették a könyvből, nem követik,értem. ahham, erre voltam kíváncsi. Köszike:)
akkor legalább így nektek, akik olvasták a könyvet is szolgál meglepetésekkel!!

Damon Amazing race-s beszólása jó volt:D

cyborgwings - 2009. 11. 23. 10:23

arra a beszólásra nem is emlékszem. és akartam is panaszkodni, csak elfelejtettem, hogy damon már nem olyan vicces, mint az elejefelé volt. hiányoznak a hülye szövegei.

Lnaughty - 2009. 11. 23. 15:29

Amikor Stefan-al a házukban vannak és mondja Damon, hogy menjenek el, akár az Amazing Race-ben is kipróbálhatnák magukat vagy indulhatnának..:D valami ilyesmi volt.

Igen, valamiért mostanában nem poénkodik annyit, pedig azt jó volt neki.

Lnaughty - 2009. 11. 29. 23:44

uh az alapján amit olvastam, hogy mi leszz januárban, mééég jobban várom.

És főleg az izgat, hogy milyen lesz majd ez az egész évad visszatekintve.

Jah és ha valóban a Twilight-nak köszönhetően menő Újra a vámpír téma, hát akkor köszi. mindenképp érdekes lesz, hogy meddig fog ez tartani!

cyborgwings - 2009. 12. 04. 10:52

ha még nem láttátok volna:

http://www.youtube.com/watch?v=k4RjeNTpGwQ

szétröhögtem rajta a fejem. sajna stefanék nem kerültek bele, pedig damon is tutira nagy poén lett volna.

Lnaughty - 2009. 12. 04. 14:30

Leslie Nielsen Dracula:Dead and loving it:D:D:D:D oldschool:D
Mekkora volt ez a videóó:D köszííí:D
Rockula:D Bill meg végig Sookie,sookie:D

zoey - 2009. 12. 05. 10:41

@cyborgwings: köszi a linket, ez nagyot ütött. Hát igen, kár, hogy Stefan és Damon kimaradt, de Bill Sookie-zása haláli. :D

cyborgwings - 2009. 12. 11. 13:46

örülök, hogy tetszett. gondoltam, hogy rátok lehet számítani. :)

benceclick - 2009. 12. 11. 18:07

Én az elmúlt 1-2 hétben néztem meg úgy napi 1 részt általában és addict lettem! :D Nagyon várom a folytatást januárban!!

cyborgwings - 2010. 01. 22. 15:16

úúú! szerintetek is k.rva jó rész volt a mai? mert szerintem k.rva jó rész volt.
damon humora visszatért végre. meg izgi is volt. meg a végén jól megdöbbentem, mert nem emlékszem, hogy a könyvben magyarázatot kaptunk volna elena és kathrine kapcsolatára (aztán az is lehet, hogy csak elsiklott fölötte a figyelmem).

Wynonna - 2010. 01. 22. 16:16

Nagyon jó volt ez a rész is, nem csalódtam:) Annyira bírom Damon karakterét! Fura, hogy anno az évadnyitónál elkaszáltam a sorozatot, aztán a 8. rész körül mégis ledaráltam és most ez az egyik legjobban várt sorozatom a héten :)

wehehehe - 2010. 01. 23. 00:01

Baromi jó rész volt,mik derültek ki…

Desmond Wallace - 2010. 01. 25. 19:41

Jó rész volt ez is. Tetszik a történetvezetés. Látszik, hogy halad valamerre a sztori, és még az iránya is bejön.

bbarbi89 - 2010. 01. 25. 21:01

Uh, van újj réssssssz???ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Lnaughty - 2010. 01. 26. 22:25

Igen, pont az jutott nekem is eszembe a rész után, hogy minden részben van valami kis újdonság, ami hozzátesz valamit a történethez és ha nem is nagy lépésekben, de mindig megy előre valamit.
Engem még az izgat, hogy Elena öcsse mire megy a kutatással és mi sül ki belőle, érdekess lehet!
Damonnak meg nagyon örültem, hogy megint viccesfiu volt, vééégre.
Nagyon jó kis izgalmas rész volt.
Ez a folyamatos infó áramlás, meg nagyon pozitív nekem.
csak így tovább

Lnaughty - 2010. 01. 30. 00:14

Nah fiuk lányok itt aztán nem tökörésznek, rendesen odacsaptak a lovak közé.
Minden egyes rész után meglepődöm, hogy milyen jó. ez kéész. Érdekes az egész. nagyon jól összerakott sztorival!!!

benceclick - 2010. 01. 30. 23:39

Ez a rész is baromi jó volt! Megint mik derültek ki!
Először nem akartam nézni ezt a sorozatot, de most már minden héten ez az egyik legjobbanvárt sorozatom!!

zoey - 2010. 02. 06. 00:14

A tegnapi (illetve már tegnapelőtti) rész volt eddig a legjobb. Wow. Komolyan. Egy percén sem unatkoztam és ilyen még nem volt.

Desmond Wallace - 2010. 02. 07. 09:11

Ez se volt egy rossz rész, de azért az előzőek jobban tetszettek.
A legjobban a múlt jött be. Egyre több vámpír van már ebben a kisvárosban.
Gondolom az évadzáróig azért elhúzzák majd Katherine kiszabadítását.

wehehehe - 2010. 02. 07. 09:52

Én azt olvastam,hogy már a következő részben kinyitják a sírt és valami rémes dolog fog törtélnni.

Lnaughty - 2010. 02. 13. 23:41

Uhh ez sem volt semmi. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen WTF-pillanatok lesznek. Jaj és szegény Damon:(

wehehehe - 2010. 02. 14. 13:14

Kathrine jól hülyére vette a Salvatore bratyókat.

jersey - 2010. 02. 14. 23:32

:) Az nem kifejezés, wehehehe. Az írok meg minket….vagy legalábbis engem, mert nekem sem jutott az eszembe, hogy Kathrine esetleg nincs is bent.

wehehehe - 2010. 02. 25. 20:33

Remélem még viszontláthatjuk Kathrine-t,mondjuk első évados csattanónak se lenne rossz.

Desmond Wallace - 2010. 03. 27. 21:42

Jó volt az 1×15 is. Mindig attól félek, hogy unalmassá válik a sorozat, de szerencsére eddig nem igazolódott be a félelmem.

Lnaughty - 2010. 03. 28. 11:02

jó? én részről részre lepődöm meg. Tényleg nagyon jó. És nem csak egy Cliff volt a részben.
és minden részben haladnak előre és minden részben kapunk új információt és egyre több szálat/szereplőt hoznak be.
wow.

Master Tom - 2010. 03. 28. 15:13

Jöhetne írás a visszatérésről, iszonyat jó volt!
Amúgy én írnék róla szívesen posztot, már csak azért, hogy a rajongók (köztük én is) örüljenek. :)

winnie - 2010. 03. 28. 16:38

mi szívesen fogadjuk. nem tudom, desmondwallace tervez-e, de más is írhat, ha nem ír.

winnie - 2010. 03. 28. 16:38

mi szívesen fogadjuk. nem tudom, desmondwallace tervez-e, de más is írhat, ha nem ír.

Desmond Wallace - 2010. 03. 28. 23:15

Nem tervezek most írást, szóval tiéd a pálya.

Master Tom - 2010. 03. 29. 00:44

Köszönöm a lehetőséget Desmond, beküldtem, ha tetszik winnienek, akkor kirakja. :)

andus - 2010. 03. 30. 15:38

megunhatatlan. ki gondolta volna hogy ennyire jó lesz? :)

Lnaughty - 2010. 04. 02. 17:01

Nem akarom magam állandóan ismételni, de minden rész után csak ezt tudom mondani. NAGYON JÓ. Minden részben halad előre a sztori, mindig kapunk új információkat és tudnak mit kezdeni az újabb szereplőkkel. És most is a vége. jó nem volt akkora WTF, ami infarktust okoz, de azért na, felhúztam a szemöldököm.
meg főleg, hogy a kis srác így emlékezik mindenre Vicky-ről, Damon mégsem töröl olyan jól emlékezetet?
még biztos meg fogok lepődni őárszor, aztán meg már elvárom, hogy mindig ilyen magasan legyen a léc, amit ők tettek oda.

and1 - 2010. 04. 03. 11:19

Wwwwwooooooowwwwwwwww! Ugye nem csak nekem tetszett ez a rész ennyire??!! Nincs mivel pótolnom a függőségem a hétköznapokban…
A könyv első része pedig eben a hónapban jelenik meg, az talán majd enyhít valamit (tudom, hogy a film nem követi annyira a könyvet, de majd meglátjuk)
Csak az előttem szólókat tudnám ismételni, szerintem az idei évad legnagyobb meglepetése.
És igen Lnaughty, meddig tudják ezt a szintet tartani, esetleg űberolni?

benceclick - 2010. 04. 03. 19:54

Nagyon jó, igazi “awesome” rész volt! Szintet téll nagyon jól tartja! Bár sajnos az epizód nézettsége pocsék volt = évadminimum. (Hozzá kell tenni h a héten minden csütörtöki sorozat nézettsége csökkent, ugyhgy reméljük jövőhétre minden helyreáll!). Türelmetlenül várom a további 6 részt az évadban! (már csak HAT??? :O nemár :D)

Master Tom - 2010. 04. 03. 21:54

Durván emelkedtek a tétek, iszonyat jó rész volt, és hát igen… magasra tették a lécet, de szerintem tudják tartani.

Lnaughty - 2010. 04. 10. 11:14

kell még erre mondani, hogy milyen jó? Kész. azért mondom megint. Nagyon jó volt ez a rész is!!!!

andus - 2010. 04. 10. 15:05

hát még mindig fantasztikus. és egyre jobb :)

andus - 2010. 04. 10. 15:09

ja és amitől majdnem lefordultam a székről, amikor olvastam: Stelena xDDDDDDDDD

Dani - 2010. 04. 11. 00:00

Ebben a sorozatban nincsen rossz rész. Minden jól megy. Kevés ilyen sorozat van. A történet iszonyat jó és a megvalósítások is.

Venius - 2010. 04. 12. 21:48

remek rész, már megint – és nagyon remélem, hogy Stefanból egy időre gonosz karakter lesz, még akkor is, ha a Stefanus hülyén hangzik…

bbarbi89 - 2010. 04. 15. 13:33

:D:D:D
stefanus
áááááááááá

Desmond Wallace - 2010. 04. 15. 19:37

Nekem kicsit unalmas volt a legutóbbi rész, de azért nem rossz, hiszen új lehetőségek vetődtek fel.

zoey - 2010. 04. 16. 17:51

Ez is tetszett, jó, h Stefan gonosz kicsit, már kezdett az agyamra menni a jófiú vámpírosdi.
Damon arca, ahogy meglátta Gilbert nagybácsit, priceless. “You gott be kidding me”. Heh, én is akarok olyan gyűrűt.

Wynonna - 2010. 04. 16. 18:56

Bejött ez a rész is, nagyon örülök David Anders szereplésének :)

andus - 2010. 04. 17. 10:13

Én először kicsit megijedtem, hogy csak ennyit szerepelt David Anders, de szerencsére nem csak ennyi jutott neki :) Kíváncsi leszek miket fogunk megtudni tőle.

Lnaughty - 2010. 04. 17. 12:47

SARK SARK SARK:D már el is felejtettem, hogy lesz, ezért még jobban örültem, mikor megláttam:)

Ez a rész sem volt apró, és valóban itt volt az ideje, hogy Stefan is vámpírként viselkedjen!
Somerhalder meg nagyon tudja hozni ezt a Damon karaktert!!!

Venius - 2010. 04. 18. 21:23

Már alig vártam David Anderst és nem csalódtam. A karakter kellően cool és kellően érdekes, remélem sokat marad.
Megint van néhány érdekes új történetszál, plusz roppantul kíváncsi lettem, hogy mikor fogják behozni Katherine-t is a sztoriba személyesen… annyit beszélnek róla, hogy egyszer látnunk is kell.

Desmond Wallace - 2010. 04. 19. 20:36

Ez a rész már jobban tetszett. Úgy érzem, hogy nagy dolgokat tartogatnak nekünk a maradék négy részre. Szerintem ütős évadzárónak nézünk elébe. Már csak 4 rész.

Dani - 2010. 04. 23. 23:58

Végre Bonnie-t láthatjuk ismét. Már kezdett hiányozni.

andus - 2010. 04. 24. 14:05

Én valahogy megvoltam nélküle :D

DelMare - 2010. 04. 27. 23:09

hát ez kérem így a 19. után döbbenet. nem gondoltam volna h a Spartacus mellett fogok így pozitíve csodálkozni sorozaton, de ez most megint megtörtént.

egy kis buta twilight utánérzetű, trueblood sikereket kihasználó guilty pleasure tini-horror-ból idáig eljutni nem kis teljesítmény. komoly karakter munkák, feszes izgalmas sztori, és azt kell mondjam h hiteles színészek.

komolyan mondom döbbenet, amit kihoztak ebből. az ep19 simán egy 8/10.

Edina - 2010. 04. 29. 13:14

Sziasztók!
Én láttam az első 18 rész,és nagyon várom a folytatást mert most kezd úgy igazán izgi lenni!!!!
Láttom sok mindenkinek nem tetszik az első pár rész!!!!!Most összíntén,láttatok olyan sorozatott,aminek az első öt része jó,vagy érdekes?Mert én még eddig nem!Ezt is csak azért néztem mert szeretem a vámpíros filmeket,de a lényege kb a 15.résznél kezdődik,mikor a szerep cserélődik a két vámpírtestvér közt,és elkezdődik az igazi csatta!Ott már tényleg érdekes az első perctől,az utolsóig!

winnie - 2010. 04. 29. 13:23

“Most összíntén,láttatok olyan sorozatott,aminek az első öt része jó,vagy érdekes?”

csak olyan sorozatot láttam. dögivel. aminek nem jó az első része vagy az első két része, azt nem nézem tovább.

(ha már google-ből jön valaki, akkor nyugodtan megnézhetné a frissebb írásokat is. és nem kell mentegetőzni egy sorozat kezdése miatt sem.)

DeadMan - 2010. 04. 29. 19:53

Szarkazmus tábla…gyk.

_tr - 2010. 04. 30. 13:08

Nem bírnak leállni…
Egy kis múlt, egy kis jelen, egy kis haladás.
Összerakták a 20. részt is.

Desmond Wallace - 2010. 05. 02. 12:20

Haladunk rendesen a finálé felé.

Wynonna - 2010. 05. 02. 12:54

Azt hiszem ütős lesz az utolsó két rész. Nem fogunk csalódni :)

Amy88 - 2010. 05. 06. 12:28

Állítólag az RTL Klub elkezdi adni a sorozatot június 25-én 22:20-kor. Most olvastam az egyik magyar rajongói oldalon.
Már előre rettegek a szinkrontól és a fordítástól főleg Damon esetében.

zoey - 2010. 05. 07. 04:57

1X21
Wáhááá, ez megint milyen ütős rész volt már?! Megint
megtudtunk sok újat – a ketyeréről, Isobelről, apukákról… És Bonnie-ról…hm,hm. Nagy lesz ez a finálé, érzem.

Délután megint megnézem.

Ó, és még valami: TEAM DAMON!!!

Lnaughty - 2010. 05. 07. 16:23

énis énis TEAM DAMON!!!

aztaaaaa, gondoltam, hogy Bonnie huncutkodott valamit, de, hogy ekkorát.. jujj mi lesz még itt. nagyon kíváncsi vagyok.
Megint eszméletlen volt!!!!!!

zoey - 2010. 05. 07. 17:02

Most néztem a finálé promóját – atyaég! Kapunk a pofánkba nagyokat. Alig várom. Aztán várni a folytatást nyáron… Pedig már tudjuk egy ideje, hogy Waiting Sucks. :P :D
Eszméletlen.

Gubóka - 2010. 05. 07. 18:27

nagyon jó resz volt.
eddig damon nem jött be mint pasi, de az utóbbi két részben…:)

meddig fog szunetelni a sorozat?

Lnaughty - 2010. 05. 07. 18:45

Waiting Sucks, úgy bizony. aztaa rohadt, lesz itt minden mi szem szájnak ingere..
nem fogunk csalódni a fináléban, remélem..

Szeptemberben/Októberben indul majd az idény, ahogy mindig:)

cyborgwings - 2010. 05. 07. 21:20

annyi a szerencsénk, hogy a cw kicsit előbb szokott kezdeni, mint a többi országos csatorna. de én már most meghalok, hogy egész nyáron semmi új. tuti, háromszor újranézem az első évadot, baszics.
btw, én is totál team damon. majd’ bepisiltem a gyönyörűségtől annál a mondatnál, hogy “coz he’s in love with you”. há’ még jó, még jó. most már csak az ő szájából kellene, hogy elhangozzék. (a nyálcsorgatós szmájlit föltalálta már valaki? vagy még mindig rám vár?)

zoey - 2010. 05. 07. 22:57

cyborwings: remek, akkor nem vagyok egyedül. bár nagyon messze áll tőlem ez a nyálcsorgatós drukkolgatás, csak reggel 6x néztem vissza ezt az egy mondatot. Ó jeee. :D

cyborgwings - 2010. 05. 08. 00:19

nincs mit tenni, egyszerűen imádni kell az ilyen jeleneteknél (is) a srácot. :)

egyébként meg most töltöm a tell me you love me c. hbo-sorozatot, de csak mert iannek van benne egy nagyon durva szexjelenete. régebben találtam fotót belőle, de most meg nincs sehol. :( de bármire képes vagyok, hogy újra lássam. :D

zoey - 2010. 05. 08. 00:58

Haha, ez igen! Én sosem szerettem Ian-t, ez az egyetlen szerep, amely által úgy-ahogy megkedveltem. Nagyon jól hozza a Damon karaktert, de ennyi.

Nekem Mia Kirshner nagy kedvenc és örülök, hogy itt is láthatom.

Egyébként Bonnie árulására valamilyen szinten számítottam, de Elena apjának kiléte azért egy kicsit WTF volt.

cyborgwings - 2010. 05. 08. 10:56

hát, az elején nekem sem volt szimpatikus (szeretnék visszautalni legelső véleményemre vele kapcsolatban, amikor is lepedofilpapoztam – ezen azóta is jókat nevetek), a tvd előtt meg nem is ismertem (igen, nem néztem a lostot, bár mára már eljutottam az első részig…). én is szép lassan kedveltem meg, mert nagyon tetszett a játéka, aztán amikor kinyitották a sírt és nem volt ott kathrine, na, ott ért utol a végzet. :)

lényegében a szereplők közül szinte senkit nem ismertem eddig. én pl. james remarnak tudtam nagyon megörülni, amikor kiderült, hogy ő játssza a srácok apját, de kb. ennyi.

én meg pont fordítva, bonnie-ra nem számítottam, azt meg már akkor sejtettem, hogy ki elena apja, amikor először fölbukkant.

andus - 2010. 05. 08. 12:27

Hát ez ütött. Nem szaroznak az biztos. Nekem amúgy nem nem nagyon esett le hogy ki az apja, de ezt annak tudom be, hogy annyi mindene kell figyelni, hogy az ilyeneken már nem is filózok. :D A finálé promoját elnézve unatkozni nem fogunk az biztos. Nagyon város. Nagyon, nagyon :)
Ja és csatlakoznék: TEAM DAMON! :DDD

ememese - 2010. 05. 08. 13:25

Engem az érdekel, hogy most tényleg jön az RTL Klubra nyáron vagy ez csak kamu?

Balika - 2010. 05. 08. 15:56

állítólag tényleg jön a sorozat nyáron az RTL-re…de milyen késői időpontban…pfff…nem lesz nagy nézettsége! :-) magyarországon ez is el fog vérezni hiába jó sorozat…ebben az országban az olyan baromságok mint a győzike a menők…

egyébként nagyon várom én is a finálét. egyik kedvenc sorozatommá nőtte ki magát teljesen.
bonnie amikor azt mondta hogy kész van az a varázslatlevétel..már akkor se hittem el hogy tényleg megcsinálta…éreztem hogy valamit ő direkt eltolt…jó lesz az utolsó rész! aztán várhatjuk a 2. évadot! :-)

Desmond Wallace - 2010. 05. 08. 20:21

Feszes, tartalmas, izgalmas, fordulatos. Röviden így tudnám összefoglalni az 1×21-et.
Bonnie csalását sejtette. Isobel meg eléggé unszimpatikus anyuka.
Ütős kis finálét várok.

comet - 2010. 05. 09. 00:31

hát sajnos ez tényleg így van Balika… egyébként a Bonnie-s dolog abszolút sejthető volt, már akkor elég gyanús volt, h. milyen hamar és hirtelen leállt vele. Amúgy remélem ütős és másfél órás lesz a finálé ;) mondjuk nálam a Lost 3. évad fináléját már semmi nem tudja überelni :)

ememese - 2010. 05. 09. 15:24

Oké, szóval még senki nem tud semmi biztosat. Nekem gyanús a hír amit olvastam, pont a késői időpont miatt.

Amúgy a rész sztem is ütős volt és alig várom az évadzárót. :)

Lnaughty - 2010. 05. 09. 17:43

de jó, kint van oldalt:) hurráá!!

cyborgwings - 2010. 05. 09. 17:50

és winnie kiraktaaa!!! :D most tök örül a fejem. az élet apró örömei, ugye.

andus - 2010. 05. 09. 22:33

köszi winnie :)

zoey - 2010. 05. 09. 22:47

Juhúú, most vettem észre! Oldalpozíciósok lettünk. :)
Köszi, winnie!

Binky - 2010. 05. 10. 20:52

Hát én is oldalt kerestem először, hogy hátha… És igen, kint van! KÖszi

Amúgy míg várom a finálét, gondoltam nekiesek a könyveknek, mert általában azok részletesebbek és jobbak mint az adaptált filmek vagy sorozatok. Hát az 1. könyvet le is zúztam egy este alatt, mert olyan rövid volt, és rájöttem, hogy kb a pilot epizódot foglalja magába. Talán még a 2. részt. És nagyon gagyi. Elena karaktere nagyon tinis a könyvben, még jó hogy a sorozatban nem így csinálták. Ezerrel jobb. Aki még olvasta a könyveket, mi a véleménye? A többi kötet jobb lesz? Érdemes egyáltalán bepróbálni? Lehet jobb lesz ha a sorozatot kezdem el újra ledarálni.

Firka - 2010. 05. 10. 21:05

egyelőre én is csak 2 kötetet olvastam (a 2. ugyanolyan, mint az első), de nekem se tetszettek. nem olyan jók a karakterek, mint a könyvben, Elena meg kifejezetten unszimpatikus.

cyborgwings - 2010. 05. 10. 21:14

@binky: hát nem lesz jobb, viszont teljesen más, mint a sorozat. én először a könyveket olvastam, és az elején még nagyon zavart, hogy ennyire eltértek az alapoktól az írók, de azóta rájöttem, hogy nagyon jól tették. hihetetlen pluszt adtak az alapsztorihoz a színészekkel együtt. az első három könyv (de talán a negyedik is) még aránylag megállnák a helyüket a filmsorozat nélkül (szigorúan tinikönyv kategóriában), az ötödik viszont már tényleg gagyi a minimális elvárásokhoz képest is – túl hosszúra nyújtott drogos hallucinációk kavalkádja.

Binky - 2010. 05. 10. 21:53

Valahogy gyanítottam, ezért is kérdeztem rá. Nagyon tinisre sikerült ez a könyv. A sorozat is annak indult, telenyomták betétdalokkal, hogy eladják a fiataloknak, de aztán beindult a történet rendesen. És most már nem is áll meg sztem. Annak örülök, hogy Elena már nem írogatja a naplóját, vagyis hogy nem vesztegetnek rá egy fél percet se.
A lényeg, maradok a sorozatnál, el is kezdem a darát. Aztán jöjjön már az a finálé!!!

zoey - 2010. 05. 10. 22:47

@cyborgwings: Young Americans-t már láttad? Én Kate Moennig miatt töltöttem le, de Ian is főszereplő. Nem világrengető sorozat és csak egy évad, de aranyos.

cyborgwings - 2010. 05. 10. 23:28

@zoey: azt még nem, de majd valamikor bepróbálom. kösz a tippet.
amúgy hétvégén átpörgettem a tell me you love me-t. abszolút nem jött be, viszont tényleg kemény szexjelenetek vannak benne (mármint sima sorozathoz képest nyilván). hiába készültem föl rá, kissé elkerekedtek a szemeim, hogy wtf?!

@binky: ja, tényleg elhagyták a naplóírást. pedig a könyvekben az végig ott van. nekem csak az a megoldás tetszett, hogy a soriban stefan is írt. lehetett volna belőle jó kis other point of view jeleneteket csinálni mondjuk. de alapjában nem bánom én sem, hogy nem erőltetik. képernyőn ez mindig olyan erőltetettnek hat.

zoey - 2010. 05. 11. 00:04

@cyborwings: Te leírásod is felkeltette az érdeklődésem és én is bepróbáltam a sorozatot. De én szépen sorban. Egyelőre ott tartok, hogy első epizód – WTF? Heh, de tetszik, szóval majd ledarálom valamikor.

Szeretem a könyveket is, de én inkább két külön entitásként kezelem az írásokat és a sorozatot. Nagyon sok mindent megváltoztattak, de azt mondom, abszolút a történet javára. Ritkán mondom ezt, de nekem a film/sorozat jobban bejön, mint a könyvek.

Amy88 - 2010. 05. 11. 14:16

Nem olyan rosszak azért a könyvek sem de tény, hogy az 5. és a 6. rész nagyon elvont és akkor finoman fejeztem ki magam. A legjobban azt utáltam a 6. könyvben amikor oldalakon keresztül másról sem volt szó csak arról, hogy leírták kin milyen ruha van és hogy Elena még a legegyszerűbb ruhában is túlszárnyalja a többi lányt. :-) A sorozat teljesen más, sokkal izgalmasabb és minden karakter jobb, szerethetőbb. Elena nem unszimpatikus és beképzelt, Stefan nem annyira unalmas, Damon viccesebb.

andus - 2010. 05. 11. 19:29

OFF

Ian Somerhalder új filmjében, akiknek tetszik, azoknak kötelező megnézni a képeket :)

http://www.facebook.com/photo.php?pid=198144&id=107543575936924&fbid=119754071382541#!/ineedsexadvice

Binky - 2010. 05. 12. 01:13

andus köszi, erről a filmről nem is tudtam. Majd benevezek rá. :)

Lnaughty - 2010. 05. 13. 20:21

uh holnap reggel..

cyborgwings - 2010. 05. 13. 20:32

ne is mondd! én is pont most akartam írni, hogy tonight’s the night. meg hogy jézusf.sza, mi lesz velem szeptemberig?! meg ilyeneket. ki vagyok borulva. és ahogy olvasom mindenki twitterét, még jobban ki leszek. promókat nem szoktam nézni, úgyhogy halvány lila milkám sincs, mire lehet számítani. totál be vagyok sózva.

Lnaughty - 2010. 05. 13. 22:11

a szereplők twittereire gondolsz? jé én nem is csekkoltam még őket.

Hát igen.várós nagyon ,de bennem már az is megvan, hogy jaj a következő évad is legyen ilyen jó. pedig tudom, hogy messze vagyunk még attól, mint Makó Jeruzsálemtől..

zoey - 2010. 05. 13. 22:31

TVD finálé, Fringe finálé első része – nemcsak tonight’s the night, hanem k*rva korai kelés van, mert én bírok ki 10 órát munkában/egyetemen, miközben az jár a fejemben, hogy körülöttem már mindenki tudja a főnöktől a takarítóig és csak arra várnak, hogy az arcomba spoilerezzék vagy csak simán röhögjenek, hogy ők már látták, én meg nem. Úgyhogy most kikapcsolom kissé élénk fantáziám és megpróbálok pihenni, rákészülni a hajnalra. Twitter is tiltott.

cyborgwings: jól tetted, hogy nem néztél promót. Én bűnbe estem és jelentem, kibújtak az első ősz hajszálak. :P :)

cyborgwings - 2010. 05. 13. 22:31

aha. malese jow és nina dobrev írták, hogy a napokban csinálták meg az utószinkront a fináléhoz, és hogy nagyon ütős lesz a cucc.

igen, már én is várom a második szezont, hogy ezt a mostanit mivel tudják überelni.

cyborgwings - 2010. 05. 13. 22:33

@zoey: igen, valószínű, hogy a takarítók majd pont előtted fogják kibeszélni a tvd-t, hogy te, katókám, láttad milyen durva volt, amikor… :D
én is gondoltam a virrasztásra, de asszem lekvárabb vagyok ma annál.

ememese - 2010. 05. 13. 23:10

Ma felteszük az ‘i’-re a pontot. :)

Lnaughty - 2010. 05. 13. 23:14

áh sajna nem tudok elég korán kelni, hogy meg tudjam nézni TVD,Fringe meg Supnat finálét is.. majd érmét dobok fel, hogy melyik legyen:D

köszi a tippet twitterrel kapcsolatban, valahogy eszembe sem jutott keresni őket.. tényleg jókat írtak!!

én szerencsére nem vagyok nagy spoilerfób, nem zavar ha esetleg valaki ellövi nekem a végét valaminek.

zoey: lehetőleg legyen egész nap a füledben zene és akkor talán nem lövi le valaki melletted a metrón, hogy mi lesz TVD vége:D

zoey - 2010. 05. 13. 23:21

Jóvanna, csak megosztottam, hogy milyen amikor az ember élénk fantáziája spoiler alertet nyom a közértben is. :D

Ausiello (sosem tudom leírni) is írt 1 vagy 2 mondatot a fináléról, kissé spoileresen, úgyhogy én továbbra is számolom a perceket, tikk takk.

Lnaughty - 2010. 05. 13. 23:31

tökre érthető a spoiler alerted:D gondolj bele pont azt nézem meg reggel és aztán pont én ülök le melléd a metrón, miközben mesélem haveromnak milyen zsír cliffhang van TVD végén:D:D:D

Binky - 2010. 05. 13. 23:58

Én asszem megkockáztatom a virrasztást, és a sorrend is megvan. TVD, SupNat, aztán Fringe, Mentalist. Bár az utsó 2 inkább alvás utánra marad. Ha kibírom, a Fringe-dzsel meg várni kéne a jövő hétig, h egyben nézzem meg a finálét. különben lerágom tövig a körmöm, mint a TVD-vel meg a Supnattel.

winnie - 2010. 05. 14. 00:02

a virrasztóknak csináltam külön posztot. nemsokára kint.

Wynonna - 2010. 05. 14. 08:52

Basszus nagyon durva volt a finálé. Annyi WTF volt benne hogy csak néztem… 10/10 Hosszú lesz a nyár…

cyborgwings - 2010. 05. 14. 09:30

baszki, baszki, baszki!!! wááááá!!! de jó volt!

jó, az eleje tényleg ilyen felvezetős, nem túl izgis volt, de én azt is szerettem. “good cop, bad cop.” :D

kár, hogy a könyvek miatt már számítottam a tyler-féle dologra. bár azt nem gondoltam, hogy rá meg az apjára is hatni fog a szerkezet.
de bakker, ne már, hogy pont annát kellett…

és a legdurvább, hogy annyira beleéltem magam az egészbe, főleg abba a csókba (itt visítottam a gép előtt, hogy igeeeeeeeeen!!! :D), hogy rohadt mód eszembe nem jutott, ki fog előkerülni még itt a fináléban. holott azt még néztem is, hogy elena ott pakolgatja a késeket, de mondom ennyire berágott az apjára, hogy ki akarja nyírni? és akkor így bevillan kathrine arca. na, akkor elhűltem, hogy az írók tényleg megcsinálták, hogy elena = kathrine. itt már teljesen meg voltam zavarodva. :)
á, basszus! hogy lehet jelenet kellős közepén abbahagyni nemhogy egy részt, hanem egy évadot?!

jó volt ez a zárórész. mozgalmas, izgi, és az sem baj, hogy lassan indult be. így volt tökéletes. tízből húszas. :D

zoey - 2010. 05. 14. 10:16

cíborgwings: á, basszus! hogy lehet jelenet kellős közepén abbahagyni nemhogy egy részt, hanem egy évadot?!
– abszolút egyetértek! Most itt malmozzak őszig, vazz?

Kiváló rész volt. És az a csók, majd lefejeltem a monitort – viszont nekem már akkor gyanús lett a dolog, amikor Damon is elgondolkodott ezen, mintha ismerős lett volna neki…

Az eleje kissé lassú volt, de összességében ütött a rész. Vámpírlányt nagyon sajnálom, szerettem a karaktert.

10/10, ó je :D

cyborgwings - 2010. 05. 14. 10:27

@zoey: azt’ miért fejelted le majdnem a monitort? be akartál szállni te is? :D
hallod, én annyira nem voltam magamnál, hogy az sem tűnt föl, hogy ő ott elgondolkodik. mindjárt újranézem az egész részt, hátha van még egy-két dolog, ami fölött elsiklottam önkívületemben. :D
utoljára talán a tscc fináléján izgultam ennyire. régiszépidők.

hát igen, anna karaktere szuper volt, és malese jow-t már az első pillanatban megkedveltem, amikor fölbukkant. olyan bájos arca van, hogy muszáj megszeretni. nem lehetne, hogy bonnie valahogy visszavarázsolja? *.*

zoey - 2010. 05. 14. 10:55

@cyborgwings: Először is elnézést, hogy az imént elírtam a neved…
Dehogy akartam beszállni, csak hát erre vártam úgy kb. a 2. epizód óta. :)
És most elárulom, hogy valószínűleg azért tudtam észrevenni, h Damon kissé furán nézett maga elé, mert finálé meg cliffhanger ide vagy oda, én bizony visszanéztem azt a csókot még egyszer. :D
Szép is lenne a visszavarázsolás…gyűjtsünk aláírást! Hehehe.

cyborgwings - 2010. 05. 14. 11:11

@zoey: semmi gond. typo. :)

ugyan, ugyan. nem dumálsz meg. főleg így, hogy visszanézted. :D én is régóta várom már, az igaz. mondjuk én baromira nem tudnék választani a tesók közül – mármint a karakter helyében. egyszer volt is egy ilyen álmom (röhögni nem ér), hogy amíg stefan eltűnt valahová, addig damonnel voltam, aztán amikor visszajött, nem győztem szégyellni magam, hogy te jó ég… nehéz ügy. :D

tuti lesz valami rajongói felháborodás éspervagy kezdeményezés az írók felé, mert elég komoly team anna tábor alakult ki, ahogy elnéztem.

zoey - 2010. 05. 14. 11:22

Úristen! Annyira el voltam foglalva egyéb dolgokkal, ehm ehm, hogy csak most esett le a Tyler dolog! Baaasszus!!!

@cyborgwings: pedig komolyan nem állt szándékomban beszállni. Esetleg Ian helyére… :D

Hm, nem is tudom, szerintem Anna halála is egy jelzés az írók részéről, hogy ők biza nem sz*roznak, kinyírnak akárkit, ha kell. Mert gondolom, ez most arra volt jó, hogy beindítsa Jeremy-t.

cyborgwings - 2010. 05. 14. 11:45

ez főleg annak fényében súlyosbító körülmény, hogy olvastad a könyveket. :)

hát végülis az is egy opció, ian helyében lenni. :)

mondjuk ez a jeremys cucc is komoly. ki hitte volna, hogy előbb lesz belőle vámpír, mint elenából? benne az is klassz, hogy mivel nem szerepel a könyvben, ezért egy nagy kérdőjel mindig, hogy mi lesz vele.
amúgy tényleg ez a jó a soriban, hogy bárki repülhet egy pillanat alatt. én bevallom, még abban sem voltam biztos, hogy damont nem áldozzák be. pedig láttam az imdb-n, hogy már a következő évad részeit is hozzácsapták a szerepeihez (ami egyébként egy k.rva nagy spoiler. még jó, hogy malese jow-t eddig nem néztem). de most totál semmire sem gondolva, minden ismert infót kizárva, csak az epizóddal haladva néztem a finálét – kivéve tylert, de őt már vártam, hogy mikor szedik elő.

Binky - 2010. 05. 14. 12:27

Hát ez nagyon pofán ütött. Hihetetlen jó rész volt. Nem gondoltam volna, de jobban bejött mint a SupNat finálé.
Ezt a csókjelenetet nagyon jól kitalálták az írók, mert ha megfigyelitek lebukhatott volna Chaterine azzal, hogy nem tud bemenni a házba. de Jenna néni volt olyan kedves és beparancsolta. Fel se tűnt, mert normális reakció volt a látottak miatt. Nekem akkor lett gyanús, hogy nem Elena az, amikor ránézett John gyűrűjére, aztán meg csak úgy berobbaantak az események.
Jeremy baromkodásához tényleg ki kellett nyírni Anna, de én is sajnálom. Pedig amikor először megjelent, nem igazán vette be a gyomrom, de itt a végére megszerettem.

Cyborgwings: Amit írtál hogy Elena = Chaterine gondolom nem a szószoros értelmében gondoltad, mert hogy nem egyek, csak ugyanabban a cuccban megjelent vámpírkisasszonyunk. És hát látszik, h azért nem unta meg a Salvatore fiúkat. :) Rögtön hagyta magát Damonnak. De az nagyon tetszett, h Damon milyen óvatosan közelít a csaj felé, figyelve hogy megengedi-e h megcsókolja. Nagyon jól megcsinálták.

A tűzijátékot későbbre vártam, az előzetesben úgy beállították, h akkor csapnak le a vámpírok, mikor a tűzijáték kezdődik, azt hittem próbálkoznak vmivel, h megállítsák az egészet, de aztán már robbantak is a kis színesek.

A Tyleres dologra nem számítottam, ordítottam is egy nagyot, mikor befájdult a feje, hogy what a hell? Ezzel új szálat hoztak be, csak hát a fiú nem tudja magáról, ki fogja elmondani neki h mi van? Hisz apuci odavan. Vagy vannak mások is, csak most nem mutatták őket?

Az teszett volna még, ha Chaterine még rejtve marad egy ideig és eljátszadozik a fivérekkel Elena nevében. Az érdekes lett volna. De így h Johni fiú kézszerkezetét rendezgeti újra, Elena meg mindjárt belép, nem tudom. Mondjuk ki tud húzni az ablakon gyorsan ha akar… Nem tudom meglépik-e.

Mindenestre állati jó finálé volt. MIndjárt újra is nézem. Érdemes volt álmatlanul szarakodni az éjszaka. :)

Binky - 2010. 05. 14. 12:30

Ja és Jeremy még nem biztos h vámpír lesz. Még megtalálhatják és kimoshatják a gyomrát, mielőtt meghalna. Nagy szívás lenne ha vámpírrá válna, mert gyűrű nélkül baszakodhat napközben a házban. azt hogy magyarázná ki Jenna előtt? Vagy akkor ne sikerüljön Chaterine-nek elvinni John gyűrűjét és akkor problem solved.

zoey - 2010. 05. 14. 12:31

cyborgwings: Igen, tudom, de az már régen volt és hát, nem a könyvtáraim gyöngyszemei, hogy őszinte legyek… És ahogy mondtam, más dolgok foglaltak épp. Egyébként bennem is megvolt, hogy talán Damont is veszni hagyják – ha nem is igaziból, csak úgy, cliffhangerként és az sem lett volna kellemes.

zoey - 2010. 05. 14. 12:46

@Binky: “Ezt a csókjelenetet nagyon jól kitalálták az írók, mert ha megfigyelitek lebukhatott volna Chaterine azzal, hogy nem tud bemenni a házba. de Jenna néni volt olyan kedves és beparancsolta.”

Igen, fantasztikus, ahogy összehozták. És először nekem sem jött össze, hogy mégis hogy ment be a házba. De nemhogy behívták, egyenesen beparancsolták.

És mi van ha Jeremy csak úgy simán kinyiffan? Gondolom, h nem ez lesz a helyzet, de akkor is. Lehet, hogy kellett volna egy kis idő a vérnek, h felszívódjon esetleg…

Maniac84 - 2010. 05. 14. 12:55

Jó kis finálé volt. Anna-ért kár, viszont az írók ezzel újfent bizonyították, hogy tökösek. A lassabb kezdés után nagyon jó kis első évadot hoztak össze, nálam a Spartacus-szal holtversenyben első az idei újoncok között.

cyborgwings - 2010. 05. 14. 13:09

@Binky: de, igazából úgy gondoltam, hogy ugyanaz a személy kathrine és elena. de csak azért fordult meg a fejemben, mert voltak, akik ezt találgatták, hogy lehetséges-e. a könyvekre meg már lehetetlen alapozni.

jaja, az tényleg csúcs volt, hogy kathrine simán be tudott menni a házba. hát ezért sem bírt leesni nekem, hogy hello, ez nem elena ám itt… :)

@zoey: na, ez még nekem is eszembe jutott, hogy lehet, még jeremyt is beáldozzák, csak őt évadnyitó nyalánkságként. az még kemény lesz akkor, ha tényleg meglépik. :D
egyébként meg szégyelld magad, hogy tvd nézés közben más dolgok foglalnak le!

zoey - 2010. 05. 14. 13:13

@cyborgwings: Vámpíros dolgok, úgy értettem, nem TVD-n kívüli dolgok. :D

OFF: Nagy öröm nekem egyébként, hogy ilyen szépen összejött itt ez a kis társaság. Még főoldalra is kikerültünk, heh.

Ó, és egyébként nagyon érdekes újraolvasni az írást itt, legfelül a pilotról.

cyborgwings - 2010. 05. 14. 13:27

@zoey: na szerencséd! :)

fú, én is még mindig tök örülök, hogy az utolsó pillanat ellenére winnie kirakott minket (ez most olyan, mint amikor egy focicsapat drukkere többes számban beszél magáról és a csapatról – pedig én ezt hogy utálom… :)) a főoldalra.

én már valamikor múlt héten újraolvastam, meg az előbb átfutottam a korábbi hozzászólásaimat. érdekes, hogy az elején mennyit panaszkodtam, most meg… de akkor is a pedofil papos szövegem a legjobb. :D

Amy88 - 2010. 05. 14. 14:02

Az a csók szerintem is szuper volt! Sajnos még a rész megnézése előtt belefutottam a spoilerekbe így aztán nem tudtam örülni annak a boldog tévhitnek hogy Damon Elenát csókolja meg. De az biztos hogy Damon nem jött rá arra, hogy Katherine az és nem Elena mert akkor nem engedte volna bemenni a házba ahol bánthatja Jeremyt és Jennát na és persze nem utolsó sorban az igazi Elenát. Szerintem azért vágott olyan elgondolkozó fejet mert ledöbbent azon ami történt legalábbis amiről azt hitte, hogy történt. :-) Vagy esetleg azt tudom elképzelni hogy ott helyben Jenna előtt nem akarta lebuktatni Katherinet mert annak egész biztos nem lett volna jó vége, hanem más terve van ami majd kiderül szeptemberben.

Robi - 2010. 05. 14. 14:40

Nagyon jó volt a finálé, de a vége..ááhh, hogy lehet ezt így félbehagyni?? Valahogy éreztem ,hogy még ebben az évadban találkozni fogunk Ketrinnel.
A Tyleres dolgot meg már akkor lehetett tudni, mikor valamelyik részben olyan jelentőségteljesen mutatták együtt a teliholddal. Remélem a következö évadban ez a szál jobban előtérbe fog kerülni.

Binky - 2010. 05. 14. 14:51

melyik részben mutatták együtt a teliholddal Tylert? Nekem nem tűnt fel semmi.
Amúgy szerintem se jött rá Damon semmire, inkább csak meglepődött, hogy “Elena” hagyta, h megcsókolja.

zoey - 2010. 05. 14. 15:23

Nézzétek vissza azt a jelenetet, Damon teljesen úgy érinti meg az ajkait, mintha egy ismerős érzés kerítette volna hatalmába. De mivel nem hiszi, hogy Katherine visszatért, biztos csak elintézte azzal, hogy hasonlítanak, azért érzi a csókot is hasonlónak.

Hol mutattak teliholdat Tylerrel?

Daphne - 2010. 05. 14. 15:33

anyááááááááááááááááááám. ez k*rvajó volt!!! gondoltam rá, h ilyesmi lesz a részben, de akkor totál nem jutott eszembe, és nagyon meglepődtem. basszus. Következő részt akarok. Mikor lesz már 2. évad?

cyborgwings - 2010. 05. 14. 15:34

még nem néztem újra a részt (intenzíven szégyellem is magam miatta), de ahogy visszaemlékszem rá, tényleg van valami elgondolkodás, furcsa érzés, gyanú damon fején. azon felül is, hogy meglepődött a csóktól.

arra nem emlékszem, melyik részben, de tényleg volt egy teliholdas tyleres jelenet. nem mostanában, mert az tuti, hogy én régóta várom, hogy előrukkoljanak vele.

Robi - 2010. 05. 14. 15:36

A 10. részbe 29:24-nél volt a Tyleres rész. Csak nekem tűnt volna fel?:)

http://ajshadowcat08.files.wordpress.com/2009/11/image21.jpg

malni - 2010. 05. 14. 15:40

Nagyon jó volt az évadzáró, bár én sejtettem, hogy ez lesz a vége, már akkor amikor a csók jelenet zajlott…:) Imádtam ezt a részt, 10/10 :D

Binky - 2010. 05. 14. 17:19

Na visszanéztem a Tyleres részt és tényleg még egész hosszan mutatják a Holdat. Akkor nem is tűnt fel, de így most már tényleg gyanús lehetett volna, hogy miért kapta úgy fel a vizet a semmiért.

Binky - 2010. 05. 14. 20:41

Valaki írta, h érdekes volt visszaolvasni a pilot-mustrát. Hát én is elolvastam, és hát igen, elég messzire jutottunk a kezdeti állapottól. És az első képről rögtön az jutott eszembe, hogy eltűnt a ködgép meg a varjú is. Pedig az első részben Damon azt mondta még mennyi mindenhez van hatalma. Ezekből nem sok mindent mutatott meg az évad során. Ölni azt tud, meg csajozni. Varjú meg a köd pipa. Ez csak olyan hencegés lehetett öcsi előtt?

winnie - 2010. 05. 14. 20:45

:) erről majd lehet, hogy írunk egy posztot:)

cyborgwings - 2010. 05. 14. 21:42

@Binky: és az ivásról se feledkezzünk meg. :D

most jutott eszembe, hogy caroline-ról szó sem esett. még az is lehet, hogy őt áldozzák be évad elején. bár akkor csak bonnie maradna barátnőként, és a könyvhöz képest így is eggyel kevesebben vannak.

Lizzy - 2010. 05. 14. 23:03

Ez a rész számomra is 10/10-es és az egész sorozat is. Az első néhány részhez tényleg hogy felpörgött az egész. Nemhogy a kedvenc újonc sorozatommás vált, hanem a kedvenc sorozatom lett. Olyan messze van még a szeptember. :(:(
Kíváncsi vagyok, hogy végülis ki(ke)t áldoznak még be a kövi évad elején.
Amin én nagyon meglepődtem még az az, hogy Tylerre és az apjára is így hatott ez a szerkezet, ezt egyáltalán nem gondoltam volna.
Katherine-en nem lepődtem meg annyira, mert én is belefutottam ebbe a spoilerbe, de reménykedtem, hogy nem igaz, mert egy nem régi interjúban kijelentették a készítők, hogy ebben az évadban még nem fog feltűnni. De gondolhattam volna, hogy csak elterelő hadművelet volt ez részükről.
Viszont kicsit csalódás ez számomra, hogy nem Elenaval csókolózott Damon, mert kíváncsi lettem volna mit hoznak ki belőle. (Team Elena & Damon) Remélem, hogy ami késik nem múlik.
Alig várom a következő évadot, de legalább egy promot, de erre sajna még várni kell.

Lizzy - 2010. 05. 14. 23:06

Bocsi a duplázásért, csak lemaradt, hogy olvastam valahol egy spoilert, hogy a következő évadban már Meredith is lesz. Így simán beáldozható lenne Caroline, akkor is 2 barátnőja maradna Elenanak. De én sajnálnám Caroline-t.

Lnaughty - 2010. 05. 15. 00:26

én azt hittem csak leállt a lejátszó, mert kb úgy éreztem, hogy csak 10percet láttam még..
és nem, tényleg jelenet közben lett vége!

Na ezt rendesen odanyomták az arcokba.. szeptember, te jó ég.

Én inkább John-t sajnáltam..jó öreg Sark:D

Tyler holdas jelenete miatt nekem ez nem volt meglepő.

Én tényleg nem vagyok ilyen, de az a csókjelenet. jól csinálta a két színész nagyon!Somerhalder meg egy igazi macsó és kész:D

Nekem az volt gyanús, hogy a köszönöm után Elena már várta a csókot és aztán amikor Damon odahajol az arcára puszit adni, még össze is húzza a szemöldökét Elena, hogy WTF csak arcpuszi..és úgy néz rá, mint aki még nem látta, hogy ilyen gyengéd is tud lenni ez a Damon fiú.

jah meg még annyit, hogy Én egy percig sem hezitálnék köztük!! Team Damon..:D

És tetszik ez az új Darkos Bonnie. elég félelmetes.

cyborgwings - 2010. 05. 15. 10:56

pont ezt akartam írni, hogy ez a bonnie tulajdonságaiban szerintem inkább a könyv meredithje. szóval ha tényleg behozzák a másik lányt következő évadban, kíváncsi vagyok, ő milyen lesz. bár lehet, ő kapja meg az “igazi” caroline-t attitűdben – mert ugye, eredetileg ő sem ilyen, mint a sorozatban.

újranézve tényleg teljesen más volt az a csókjelenet. volt ilyen rácsodálkozás kathrine részéről, hogy ennek meg mi baja?! :)
egyébként nina dobrev brillírozott ebben a részben. már ott levett a lábamról, amikor mondja stefannek, hogy “i’m never gonna be ready”. ezt a mondatot nagyon eltalálta, de utána is végig tök jó volt végig.
somerhalder meg… csinálhatná velem azt az “eye thing”-et. is. :D

Amy88 - 2010. 05. 15. 11:10

Egyébként csodálkoztam hogy John meghalt mert korábban olvastam egy interjúban, hogy még elvileg a második évadban is szerepelni fog szóval reménykedtem benne, hogy valahogy mégis túléli de láttam, hogy fenn van Ausiello halállistáján tehát ezek szerint nem.

cyborgwings - 2010. 05. 15. 11:16

@Amy: lehet, valami visszatekintés szinten benne lesz az évadnyitóban. de valószínűleg tényleg csak ennyi. hacsak elena rá nem húzza a másik megmaradt kezére azt a gyűrűt mondjuk, és akkor úgy túléli. vagy visszajön damon, john iszik az ő véréből, és vámpírrá változik. :D

arra leszek még kíváncsi, hogy kathrine ott lesz-e, amikor elena belép a konyhába. szerintem nem. többiek?

pull_the_handle - 2010. 05. 15. 11:51

hát a stateless dalt senki sem említi ami a csók alatt volt?! először be se ugrott, hogy mi az, pedig amikor megjelent az első lemez hatalmas kedvenc volt

Binky - 2010. 05. 15. 13:01

Szerintem se lesz már ott Chatherine a konyhában, mert azzal rögtön lebuktatná magát, h visszajött. És szerintem még egy kicsit akar onkognitóban nyomulni, hisz így szórakozhat a fiúkkal, ami ugye jó szokása, és nem hiszem hogy kinőtt belőle.

A Stateless dalt én is kiszúrtam, elő is szedtem a gépemen és meghallgattam jó párszor. De a Lifehouse – It is what it is c. szám jobban bejön, ami meg a rész elején megy, amikor Elena meg Damon a bárban beszélgetnek.

Johnnnak sztem lőttek, nem hiszem hogy a gyűrűt otthagyná Chaterine, hiszem azért jött, bár ki tudja. A másik h biztos nem akarna John vámpír lenni, és Damon se változtatná át, se Stefan, hisz ki akarta őket nyírni.

daliamesa - 2010. 05. 15. 13:06

valóban 10/10-es rész volt
az évad elején nem gondoltam hogy ennyire bekeményedik ez a sorozat, a második rész környékén még talán kaszálni is akartam, de borzasztóan örülök hogy nem tettem meg :)
a csóknál még nem gondoltam hogy Chatrine tért vissza, viszont amikor ráijesztett Johnra a hűtőnél, akkor frankón azt gondoltam, hogy ez a lány úgy mozog mint egy vámpír, s lőn csoda nem tévedtem nagyot :)
Szeptembert akarok most!
bár vigasztal, hogy lassan junius lesz, és beköszönt a true blood ideje, a többi VILF-fel :D :D

zalla - 2010. 05. 15. 13:06

Szerintem az lenne az igazán nagy húzás, ha John tényleg vámpír lenne. Elég nagy konfliktusforrás egy vámpírvadásznak… Abszolút beleférne.

Lnaughty - 2010. 05. 15. 13:13

pull_the_handle: de én akartam, csak elfelejtettem. nagyon el lett az is találva!

cyborgwings: én az orcámat tartottam volna oda a puszinál..:D

Jah azon én is gondolkodtam, hogy vajon Katherine meglepi-e Elenát egy Hello I’m here-el..

Nagyon Messze Van Még Szeptember..:(

Lnaughty - 2010. 05. 15. 13:15

Binky: a játszadozáson én is elgondolkodtam, na, de nem hiszem, hogy Damon csak úgy szó nélkül hagyná azt a csókot amikor Elenával találkozik.. vagy nem tudom.
Nekem mindegy mi lesz csak legyen ilyen jó végig, mint ez az évad:)

Balika - 2010. 05. 15. 13:18

huhhh azt a mindenit!!! :O levágtam a hátast ez után a rész után!! :O jól megkaptuk megint az arcunkba! :D várhatunk szeptemberig! :D hatalmas rész volt! meg az egész évadról el tudom ezt mondani!egyszerűen ez a legjobb újonc idén szerintem! 10/10

cyborgwings - 2010. 05. 15. 13:25

nem az, hogy a stateless dal, hanem az összes nagyon jó volt. meg azt már akartam írni régebben is, hogy nekem a score is nagyon bejön.

az egy dolog, hogy john nem akarna vámpír lenni, meg mondjuk damon se nagy örömmel változtatná át, de mondjuk, ha elenán kitörne a frász, hogy mégiscsak az apja…? damon ugrik egy füttyentésére, és azt is elképzelhetőnek tartom, hogy john megtenne bármit, hogy életben maradjon. nem tudom. de tényleg jó konfliktusforrés lenne a vadászból lett vámpír esete.

@Lnaughty: azzal lehetne elhúzni a csók fölemlegetését, hogy mindig stefan társaságában találkoznak, és akkor damon nyilván nem szólna semmit, és ő sem furcsállná, hogy elena hallgat. úúú, jó lesz ez! :D

Lora - 2010. 05. 15. 14:00

Hűű, én szerintem Kathrine ki fogja használni, hogy tiszta Elena, és fog egy kicsit rosszalkodni, a srácok meg próbálják leállítani (majd ha leesik nekik, és nem fog egyhamar, az tuti)

Azt tudjuk már, miért akarta Kathrine, hogy minden sírbeli vámpír pusztuljon és Damon meg Stephan miért ne? És hogy miért hasonlít annyira Elenára?

Binky - 2010. 05. 15. 14:04

Lnaughty: Én is pont arra gondoltam, h mindig úgy találkoznak Elenaval, h Stefan is ott van. Előtte meg sztem nem szólna semmit. De ezt max 1-2 részen át lehetne játszani, mert úgyse bírná ki sokáig Damon szó nélkül, h most akor mi van?!

cyborgwings: Ezt a vadászból lett vámpír dolgot már eljátszották, mikor az újságíró vagy riporter csávót változtatta át valaki, szóval nem hiszem h megint előveszik. Elcsépelt lenne és nem tetszene. Az ilyennek ált egy kimenetele van, ki kellene úgyis nyírni, mert az újoncok csak bevadulnak, nem bírnak magukkal és mindenkit ki akarnak nyírni az éhség miatt.

zoey - 2010. 05. 15. 14:14

A templom alatti sír kinyitásával sem vacakoltak sokat, szerintem viszonylag hamar elintézik ezt a Katherine visszatért dolgot is. Főleg, hogy Damon-nak már a csók is fura volt és hát John bácsi is le lett gyilkolva, ugye. Nem azt mondom, hogy mindjárt az első részben felfedezik a dolgot, lehet, hogy hagyják kicsit rosszalkodni, de 3 epizódnál többet nem adnék a nagy leleplezésnek. Pont ezért (is) szeretem ezt a sorozatot, hogy nem egy nagy rejtélyt húznak-csavarnak az évadon át, hanem mindig valami újjal rukkolnak elő. Növelik a WTF-faktort. :)

Visszanéztem a részt és Elena/Katherine arca valóban nagyon vicces, mikor Damon csak az arcát puszilja meg. :D

Binky - 2010. 05. 15. 14:34

Egyébként tudjátok mi volt még a jó jelenet? MIkor Damon mondja Stefannak, h Elena nem Chaterine, erre Elena besétál a korhű ruhájában. Kicsit leesik a fiúk álla. Nagyon röhögtem akkor. Aztán meg még pukedlizik. MUhhahaaaa! Nagy volt. Egyébként itt is megmutatkozott, hogy Ian sokkal jobb színész, mint Paul Weasley, mert rajta tényleg a döbbenet látszott, míg Stefan csak úgy nézett. Nem volt meggyőző.

A zenékről még annyit, h nekem mindig a gyenge pontom, h legyen jó a zene. És a pilotban meg még az 1. 2-3 részben úgy telenyomták slágerdalokkal, h irtózni kezdtem, hogy ezt ne. De aztán ettől a rossz szokástól is megváltak szerencsére. Gondolom a fiatalok megfogására szolgált az egész, aztán meg már nem kellett. Azt jobban szeretem ha írnak rendesen zenét egy jelenethez, az jobban átüt.

cyborgwings - 2010. 05. 15. 14:52

@Binky: sőt a pukedlizés mellé még kicsit olyan kihívó is volt a pillantása, mint amilyen kathrine-é is szokott lenni. :D nina dobrev elképesztően ott volt a szeren ebben a részben – úgy látszik ezt nem tudom elégszer leírni. :)
nagyon tetszett még az is, amikor integetnek a kamionról, damon beugrik bonnie elé, elena rázza a fejét, hogy dehülyevagy, aztán meg vállat von és integet tovább. jó volt az a mozdulat.
nem olyan vészes amúgy wesley sem, csak ian mellett egyszerűen eltörpül.

hja, tényleg volt az a riporter csávó… annyira jellegtelen volt (és irritáló is egyben), hogy tökre elfelejtettem. akkor ez lehet, tényleg nem játszik. na nem baj. nekem igazából john nem különösebben hiányozna, bevallom. csak belejöttem a találgatásokba. :)

Lnaughty - 2010. 05. 15. 15:11

ugye, hogy ugye, Katherine arca nagyon kifejező a csóknál, meg alapból, hogy Nem húzódik el, nem lép hátra. mert ha nem akarom, hogy valaki közelítsen az arcom felé, a legegyszerűbb jelzés ha elhúzódsz..

Meg amikor Elena mondja Stefan-nak, hogy én Téged szeretlek, nincs meggyőzve, szóval lesz még itten mindenféle finomság nekünk:D

Én nem gondolom, hogy részekig húznák a Katherine dolgot, mert, mint már említettétek, pont az az erőssége a sorozatnak, hogy Mennek Előre, nincs tökörészés.Feszes, izgalmas mindig!

Lnaughty - 2010. 05. 15. 15:12

cyborgwings: igen a pukedlizésnél azért huncutkodott egy picit és mind a két fiú felé..

meg az az ‘eye thing’-ezés Elenának, hmm:D

Binky - 2010. 05. 15. 15:18

Na igen az a kacér tekintet nagyon tuti volt a pukadlizés mellé. Egyébként nagyon rámentek a rendezők arra, hogy inkább Damonnal párosítsák össze Elenát, mert többet nézett akkor is Damonra. Persze csak minket szivattak ezzel, mert úgy néz ki Elena tényleg csak Stefant szereti, mert elég határozottan mondta neki. Csak így tudták jól az arcunkba tolni a WTF-et a csókkal, meg az utána történtekkel. Ja és a kocsiról való integetés is tényleg nagyon tuti volt. :)

off: Most olvasom az AXN blogján, hogy nyáron mutatják a Fallen (Letaszítva) c. minisorozatot, melyben főszereplő Paul Weasley vagyis Stefan. Erre majd benevezek. Mert tényleg nem rossz színész, csak hát Somerholder annyival jobb, h tényleg eltörpül mellette. Na majd ebben meg lehet tekinteni, mit tud.

zoey - 2010. 05. 15. 15:31

Á, tudtam, hogy egy jelenetet mindig kifelejtettem a kommentjeimből. Igen, amikor Damon kifejti, hogy Elena nem Katherine, erre megjelenik a csak habos ruciban, pukedlizik egyet, a vámpírfiúknak meg lyukat üt az álluk a füvön. Nagyon vigyorogtam akkor.
És Stefan valóban nem úgy nézett ki, mint aki meg van győzve, amikor Elena mondogatta neki, h őt szereti. De hát ki csodálkozik ezen? Elena és Damon közt annyira vibrál a levegő, h néha komolyan féltem a laptopom. :D

A zenéről – nekem is fontos, hogy egy sorozatnak a zenéje is megfelelő legyen és úgy vettem észre, hogy a TVD ebben a tekintetben is bejárta a maga útját: az elején a történettel együtt kicsit túl klisés, amerikai, túl sok volt, aztán szépen összerázódtak. Most meg várom a soundtrack-et.
Ó, és ami nálam HATALMAS plusz pont volt, az a mindjárt az első részben felcsendülő Placebo nóta. *love* :D

cyborgwings - 2010. 05. 15. 15:34

már régebb óta tervezem, hogy megnézem a srácokat más sorozatokban, filmekben is, de eddig még csak ianig jutottam. vajon miért? :D viszont ennek a fallennek mindjárt utána is nézek, kösz a tippet.

azért van ám elenában vonzalom damon felé is szerintem. csak nem hagy teret kibontakozni ennek, meg stefanbe tényleg szerelmes, ez kétségtelen. és én ezért nem is furcsálltam, hogy nem húzódott el egyértelműen damontől, amikor odahajolt hozzá.

andus - 2010. 05. 15. 15:48

Nagyon ott volt. Kedvenc lett a sorozat.
Az eleje kicsit lapos, volt és unalmas, de vége annál inkább jobb lett.
A csók jelenetet én is megnézem még egyszer, mert én csak a zavarodottságot vettem észre Elene/Katherin arcán, de h milyen fajta volt ez a zavarodottság azt már nem :D És nem nagyon vágtam le a behívós dolgot sem, de a késpakolásnál már gyanús volt a dolog, hogy ő nem Elena.
Amúgy Jeremy tényleg kicsit idegesítő a maga depressziójával, de én arra gondoltam, hogy lehet hogy átváltozik, és embereket fog ölni, és Bonnie lehet azt fogja majd hinni, hogy Damon az, és bevadul? :D De sok ést használtam a mondatban :D de az csak izgatottságom jele, hogy nem nagyon fogom kibírni szeptemberig :D

comet - 2010. 05. 15. 15:57

szerintem lesz valami később Elena és Damon között is, amúgy Ian tényleg jobb karakter, talán valahol le is játssza Paul-t, de szerintem ez pont így jó, nekem tetszik Stefan stílusa is.

Binky - 2010. 05. 15. 16:03

Hát igen a vonzalom egyértelműen ott van Elena és Damon között, szóval szerintem attól függően hány évet húz a sorozat, biztos lesz olyan szakasz, amikor Stefannal szakítanak vagy összevesznek, és lesz egy kis kavarás Damon meg Elena között.

Egyébként meg eleve így akarták a rendező, írók is, hogy legyen egy sármos rossztestvér, meg egy mindig szomorúan néző, homlokráncolós jófiú. Szóval nem csoda hogy mindenki így érez. Mármint hogy Damon, fúúú…

zoey - 2010. 05. 15. 16:03

Lazán idekötve: úgy néz ki, Paul Wesley megnősült, felesége Torrey DeVito (One Tree Hill). Egyelőre csak pletyka, de azért gratula nekik.

dori1007 - 2010. 05. 15. 16:05

Jó évad, nagyon jó évadzáró:)
A vége akkora WTF, pedig szinte vártam már h visszajön Kathrine, mégis nagyot ütött. Tyler-dolgot már pár részben előhozták, akkor is telihold volt,amikor szétverte Matt arcát. Nagyon várós a 2. évad!

Lnaughty - 2010. 05. 15. 16:09

Egyetértek abban, hogy Elena vonzódik Damon-hoz (ki nem:D), de Elene van olyan ‘jókislány’, hogy Ne hagyja, hogy Damon közelítsen felé. Meg talán kicsit tart is Damon vonzerejétől..

cyborgwings - 2010. 05. 15. 16:13

@zoey: hádddööö… én ezt találtam imdb-n:
http://www.imdb.com/name/nm1722914/news#ni2452144
dehát ki tudja?
valamit még akartam írni, csak elfelejtettem emiatt. :D

cyborgwings - 2010. 05. 15. 16:15

jah, rájöttem (és bocs a dupláért – mondjuk amennyit az utóbbi két napban pofáztam, már mindegy is… :D). szóval csak annyi, hogy ezt a fallent nem olyan egyszerű beszerezni, mint gondoltam. csak a film van meg, a minisorit sehol nem találom. ha valakinek van valami tippje, nehogy magában tartsa! :)

zoey - 2010. 05. 15. 16:33

@cyborgwings: Oops…my bad. :D
Olvastam, beírtam.

Egyébként rég nem töltöttem ennyi időt pofázással a junkie-n. Minden rosszat kihoz belőlem ez a sorozat. :)

UI: Elkezdtem a Tell Me You Love Me-t. 3.résznél tartok és tetszik. Ajánlom. Ianről nem tudok szólni, mert még nem volt benne, és mert én nem vagyok akkora fan, mint egyesek. ;-)))

Lnaughty - 2010. 05. 15. 16:37

de hát azért kibeszélő, hogy kibeszéljen mindenki magából:D

kár, hogy a többi sorozatnál nem pörög így..

Lnaughty - 2010. 05. 15. 16:38

zoey: fogalmam sincs kikről beszélsz:D Ian fan.. nem is:D:D

Binky - 2010. 05. 15. 16:42

Hát én se találtam sehol a Fallent, de utánajártam és június 25-től (péntek) 21:00 tól fogják mutatni az AXN-en. Akinek digije van, ne várja, mert ott a román műsorrend szerint mennek a műsorok, ott nem találtam h mutatnák.

Amúgy közben Feldobtak a főoldalra egy posztot, most vettem észre. MOndjuk itt már mindent kibeszltünk amit csak lehetett, de azért olvassátok.

Ennyit én se pofáztam még soha, ez a sorozat tényleg beizzította a beszélőkémet nekem is. :)

A Tell me you love me-ben én is bele fogok nézni.

Binky - 2010. 05. 15. 16:46

Én se írtam még ennyit kibeszélőbe. Nagyon beizzított valamit ez a sori. :)

A Fallen júni 25 péntektől lesz 21:00kor az AXN-en. Máshol én se találtam.

Ez a házasság akkor most kamu, nem? MOndjuk az ilyen hírek annyira nem kötnek le.

Amúgy közben lessetek a főoldalra is, mert lett egy poszt a fináléról. Én is csak most vettem észre. :)

cyborgwings - 2010. 05. 15. 16:49

@zoey: 4-9. részekben szerepel. örülök, hogy neked tetszik. én lezsibbadtam tőle. az a csaj volt egyedül érdekes számomra, aki összejön iannel. meg egy darabig a gyereket tervező pár, de őket is hamar meguntam.

amúgy én sem tudok a dolgomra koncentárlni, mert folyton azt lesem, van-e valami új komment. :D

@Lnaughty: jah, én sem értem. nincs itt egy ian fan sem. :D

zoey - 2010. 05. 15. 16:53

@Lnaughty: Létezik valami közmondás ingekről, meg hogy ki vegye fel melyiket. :P :D

@Binky: Igen, jártam már arra – mióta Desmond kiírta a Twitterre, h készül, kissé megnőtt az F5 nyomogatásaim gyakorisága. :)

Binky - 2010. 05. 15. 16:53

Szerintem csak Ian fanok vannak itt. :)

andus - 2010. 05. 15. 16:58

Amúgy csak nekem lett eyecandy Matt Davis? :D

Desmond Wallace - 2010. 05. 15. 17:04

Tessék átfáradni a finálé kritikához.:)

Lnaughty - 2010. 05. 15. 17:06

zoey: ;) ott a pont:D

andus: mindig is eyecandy volt!!

én szerintem az első kommentemben színt vallottam, hogy alapból Ian miatt próbáltam be a sorozatot:D

Bűnös vagyok:D

zoey - 2010. 05. 15. 17:17

@Desmond: írtam, olvasom a többit, vissza-visszatérek

@Lnaughty: na ugye :)

@andus: úgy vagyok vele, mint Ian-nel. Számomra nem eyecandy, viszont mindketten nagyon jól hozzák a karaktereket, akiket pedig nagyon bírok.

Nekem a nagy-nagy meglepi Mia Kirshner volt.

Binky - 2010. 05. 15. 17:30

andus: Ian után nekem is Matt Davis jön az eyecandy listán :) Örültem is h nem nyírták ki. Remélem még sokáig marad a sorozattal és nagyobb szerepet kap.

cyborgwings - 2010. 05. 15. 17:54

matt davis nemcsak eyecandy, hanem a tweetjei alapján őrülten jófej is. amióta követem, azóta még sokkal jobban bírom a búráját.

Lnaughty - 2010. 05. 15. 20:40

Azt vágjátok, hogy toltunk vagy 100 kommentet amióta várjuk a finálét:D

mindenki érdemel egy kis buksi simit:D

cyborgwings - 2010. 05. 15. 20:52

@Lnaughty: én is pont azt néztem, hogy termeltünk rendesen.
hát, ha már kikerültünk a főoldalra (még mindig jipppííí!), akkor ez a minimum. :D

Binky - 2010. 05. 15. 21:13

Hát ja, meg kellett mutatni h megérdemeltük a főlapra kerülést. :)

Damian - 2010. 05. 15. 21:30

Most néztem meg a az utolsó részt és én meg mondom öszintén ezt vártam vagy inkább sejteni lehetet hogy Katherine felbukkan amikor Damonnal smárolt akkor már biztos voltam benne. Erre vérfarkasos szálra vagyok kiváncsi föleg de hát a szeptember még messze van.Csatlakozok az elöttem szolokhoz az évad egyre jobb lett részekről részekre.

zoey - 2010. 05. 15. 21:44

Buksi simi jólesett, megérdemeltük. :)

Teljesen OFF: Damian, gratulálok a névválasztáshoz. Oviskorom Ómen-élménye óta imádom ezt a nevet.
OFF-os nyálzás vége.

Mondjuk sosem szerettem a farkasembereket, de nagyon várom azért, hogy mit hoznak ki belőle. És érdekes a teória, hogy milyen lesz Damon és a polgármester viszonya, ha utóbbi túléli a pörkölést, hiszen D. elmondta neki, h vámpír.

viirag - 2010. 05. 15. 21:45

Tutira nem fogják sokáig húzni a Katherine dolgot. Szerintem Damonnak abban a pillanatban le is esett, hogy kivel smacilacizott, amikor Katherine bement a házba. Mivel eddig sem egy hülyegyereknek volt beállítva, (ugye neki kattant be az is, hogy John Elena igazi apja). So, a rész elején Elena határozottan felszólítja, hogy fejezze be a flörtölést, meg az eye-thing-et, és még azt is hozzá teszi, hogy nem akarja megbánni, hogy a barátja. Ezek után meg vígan nyelvetcserél Damonnal, pár órával késöbb??? Ez az erős ellentmondás fel kell, hogy kapcsolja Damon fejében a villanyt. :)A karakter jellemhibája lenne, ha nem. Ám ha mégsem, amit nagyon kétlek, mert okos a drága! Akkor sem hiszem, hogy egyből elfut és otthagyja a házat. Akkor meg hallani fogja a dulakodás hangjait, vagy Elena sikitózásait, so össze fogja ezt Ő rakni abban a szép buksiában, nagyon hamar. Szerintem. :)

mo - 2010. 05. 15. 22:26

@viirag viszont azért Elena oldaláról simán el tudom képzelni, hogy hagyná (nem ilyen hosszan), hogy Damon megcsókolja. nekem nagyon úgy tűnt ez a “téged szeretlek Stefan, tégedtégedtéged”, mintha magának is be akarná magyarázni.

úgy tudnám elképzelni, hogy Damon kérdőre vonja Elenát, aki semmit se ért (ekkor kezdi Damon kapiskálni a csaj-cserét), de azért elgondolkozik rajta, milyen lett volna. Stefan mérges lesz Damonra, összeveszik Elenával, személy szerint összehoznám egy kis időre Elenát és Damont, majd Stefan lenyugszik, Elenát megbántja Damon és szakítanak és visszamegy Stefanhoz…eccsém, mekkora szappanoperanyálat írtam :D

andus - 2010. 05. 15. 22:37

Binky:Én is szomorú lennék, ha kinyírnák. Megszerettem a karaktert. És milyen spanok lettek már Damonnal :D
És most megyek és megkeresem twitteren :D

cyborgwings - 2010. 05. 15. 23:31

@andus: http://www.twitlonger.com/show/1ahncd
súlyos fazon. :D

Lnaughty - 2010. 05. 16. 00:05

cw: de jó fej:D ez zsír kis üzenet volt:D

cyborgwings - 2010. 05. 16. 00:34

csomó ilyen marhaságot össze szokott irkálni. nem egyszer röhögtem már rajta lábkalimpálva. ha valakit, hát őt tényleg érdemes követni. meg vannak mélyenszántó gondolatai is, úgyhogy részemről rendben van a fószer. :)

Binky - 2010. 05. 16. 00:41

viirag: szerintem Damonnak nem esett le, hogy nem Elenával smárolt, mert nem hagyta volna bemenni csak úgy a házba. a min. h az elmúlt 150 évről megkérdezi, miért nem kereste meg. nem hogy beengedje a házba, h bántsa Elenat vagy a rokonságot. Csak simán meglepődött, h megcsókolhatta Elenát. Egyébként meg van h vki mond valamit, aztán nem úgy gondolja, és a megfelelő pillanatban be lehet próbálkozni.
Mellesleg tényleg ez a sok I love you Stefan önhitegetés is volt. Bár azért elég határozottnak tűnt a csaj. Nme tudom, ezen is törhetjük a fejünket. :)

andus - 2010. 05. 16. 00:43

@cyborgwings: Köszi! :D Nagy nehezen megtaláltam twitteren, és beleolvastam pár twtetjébe….tényleg súlyos egy fazon :D

Lnaughty - 2010. 05. 16. 00:50

@Binky: én úgy vagyok ezzel, hogy oké Biztos lesz kavarás Damon meg Elena között, de Stefan karaktere a ‘hősszerelmes’ típus..

Lnaughty - 2010. 05. 16. 01:03

a ‘hősszerelmes’ típus aki megkapja a ‘királylányt/hercegnőt’

Binky - 2010. 05. 16. 01:15

ja. De a csábító macsó is mindig megkapja, nem? :)

Lnaughty - 2010. 05. 16. 01:22

ja:D csak nem akkor, ha a kettő egy sorozatban szerepel, én csak onnan indulok ki, hogy itt Damon sajna csak másodhegedűs lehet.
aztán lehet én fogok a legnagyobbat pofára esni, de ezt nagyon kétlem:)

jó, hogy így párhuzamosan nyomatjuk a beszélgetést:D itt is ott is:)

Binky - 2010. 05. 16. 01:43

Ja. Mindenütt ott kell lenni. :)
Amúgy hosszútávon tényleg Stefan lesz a nyerő sztem is, Damon hiába javulgat, ő már lekéste Elenat. De azért igazi kóstolót biztos kap majd, nem mindig lesz ott beugrónak Katherine. :D

winnie - 2010. 05. 16. 08:47

búcsúzzatok a kibeszélőtől, most már a finálé a főposzt oldalon:)

cyborgwings - 2010. 05. 16. 10:32

szia, kibeszélő! :'(

Becks:P - 2010. 07. 10. 20:40

hát sztem egyáltalán nem rossz sôt eléggé jó emelett az alkonyat gyengus :) ez sokkal jobb:) rengeteg szereplô van amit nem bánok, a zene jó, a fôszereplôk is ,a sztory érdekes, vannak visszatekintések a történet elôzményeire egyszóval megnyerte a tetszésem értékelésem:
1. fôszereplôk:10
2. történet: 8
3. mellékszereplôk: 9
4. szerelmi vonal: 10
5. filmzene: 10
6. látványvilág: 10

MaXiMiLiaN - 2010. 07. 20. 15:52

Az postírónak:
“Csak engem zavar, hogy vámpírunk szeme között folyton ráncban áll a homloka? Nem Angel-ösen, hanem cseppet sem természetesen.”

Igen! Először azt hittem, hogy valami belement a szemébe. :D Még mindig nem tudom megszokni. Részemről egész jó kis sorozat, egy 8/10-et megérdemel. A főszereplő balkáni szépség, Nina miatt legalább.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz