login |

Pilot-mustra: FlashForward – 1×01

2009. 10. 02. 02:16 - Írta: winnie

43 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

(Még májusban jeleztük a linket, de most megismétlem, hátha valaki talál hasznos anyagot: www.themosaiccollective.com)

Létezik, hogy képes voltam majd egy hetet várni a pilot megnézésével? Mekkora butaság és zsenialitás egyben, hiszen így nem kell sokat várni a folytatásra. Gondolom, a sorozatot senkinek nem kell bemutatni, szerintem majd human írni fog a 2. részről is külön, de hadd lengessem meg a kalapomat David S. Goyer és Brannon Braga előtt, mert remek 1. részt hoztak össze.

FLASHFORWARD – 1×01 – 8/10

117206_D_GROUP_01r1

A pilot láttán azonnal arra gondoltam, hogy nem lesz túl monumentális? Hiszen mégiscsak sok milliárd, 2 perc 17 másodperc erejéig a jövőbe tekintő emberről van szó, akiknek valóban mozaikként lehet összeilleszteni az emlékét, ráadásul bárki hazudhat is az események rekonstrukciója közepette. (Arra már nem is célzok, hogy a pilot forgatásakor még az írók sem ismerhettek minden részletet a főhős flashforward-járól, így mocsok nehéz lesz pontosan megvalósítani, tehát sanszosabb, hogy változhat a jövő.)

Utána meg persze az jutott eszembe, hogy miképp lesz az FF-ből sorozat. Nyilván a fő rejtély és a központi nyomozó figura fogja a történet egyik szálát szolgáltatni, azonban muszáj lesz bevonni a többi karakter sztoriját is és máris ott a lehetőség, hogy egy kvázi “flashforward of the week” típusú sorozatot kapjunk, melyben láthatjuk pár ember útját a jövő fele a jövő ismeretében.

flashforward-02

Ez utóbbira utalhat a készítők terve, miszerint honosítható sorozat lenne az FF, mivel annyi az ember, annyi a látomás, hogy az rengeteg új történetet eredményezhet, valamint az is, hogy interjúkban inkább karakterdrámának láttatják a sorozatot, mintsem scifinek. (Ergó lesznek itt még bőven új karakterek.)

Egy biztos: a pilot működött, lekötött. Mindvégig feszült volt, a suspense olykor a tetőfokára hágott, még a párbeszédes részeknél is itta az ember az információkat. Kapunk sok rejtélykezdeményt is, azonban van egy olyan érzésem, hogy ezek nem olyanok, amik kitartanának jövő áprilisig, így megint csak egy kérdőjelet lövök az ég felé: “Ezt most így hogy?”

A rejtélyek, a történések jók voltak, azonban a karakterek…, izé. Szóval rájuk már nem jutott olyan sok idő, talán a mellékes FBI ügynöknénin kívül senki nem fogott pedig egy pillanatra sem: sem a főszereplő duó, sem az FBI-főnök, sem a másikorvos, sem az ifjabbak. Szóval, ha velük akarnak karakterizálni, akkor remélem, a folytatásra jobban megírják őket.

flashforward-01

Az nem kérdés, hogy muszáj lesz nézni a FlashForward-ot, azt viszont nem tudom, hogy mi érdekel jobban: hogy mi okozta 2 perc 17 másodpercet (hmm, biztos, hogy akarom tudni?) vagy, hogy milyen a sorozat jövőkoncepciója, mennyire változtatható meg az április 29-e. Egy biztos, a pilot végén egy várható WTF volt és még biztos lesz bőven WTF, de a szép, hogy el sem tudom képzelni, hogy mivel kapcsolatban. Úgyhogy várom szeretettel.

(Pár mellékes kérdés: Ennyire sokat jelentenek az easter egg-ek? A két Lost- és két Desperate Housewives rejtett reklámon kívül akadt még más is? Ja, és így az internet vagy a videó korában mennyire más a hatása a bevágásoknak, hiszen az átlagnéző is csak darabkákat lát a fő flashforward-ból, viszont aki akarja, HD-ben kockáról-kockára kiszedheti az április 29-i képeket és lelőhet esetleg poénokat magának. Remélem, erre gondoltak az írók.)

43 hozzászólás Ne habozz!

kicsy - 2009. 10. 02. 03:23

Attól félek, hogy bármennyire is jók a jövőbelátó szálak, túl nagy hangsúlyt fog kapni a főszereplők kínszevedése meg családi drámája, amiből köszi nem.

Flanker - 2009. 10. 02. 03:30

Jó lesz ez így szerintem.. a Lostba is mennyi minden a főszereplők kínszenvedése.. és mégis..:)
engem Seth McFarlane “cameo”ja is megvett kilóra..:) azért “”, mert elvileg visszatérő szereplő lesz.

Pocok - 2009. 10. 02. 07:35

Egyetértek veled, ismét, nagyon jó sorozat.
Pennyt imádom, ahogy beszél… :P

Egy hetet kibírtál? /bow :P

Ez lesz a kibeszélő? vagy az előző pilotos cikk?

NocadLee - 2009. 10. 02. 08:27

Engem kicsit zavar, hogy úgy érzem, hülyének néznek.
Például 42 perc alatt kb. öt alkalommal nyomták a pofámba, hogy a főszereplő zsarunak alkoholproblémái vannak.
Elsőre is értettem…

Mammut - 2009. 10. 02. 08:27

ha tényleg átmegy a karakterek szenvedéseibe, akkor nem nézem, de most erősen a nézős kategóriában van még

Mammut - 2009. 10. 02. 08:29

“Például 42 perc alatt kb. öt alkalommal nyomták a pofámba, hogy a főszereplő zsarunak alkoholproblémái vannak.”

sztem azzal csak azt mutatták, hogy a karakter mire gondol a kérdésre

scream - 2009. 10. 02. 08:46

én csak egy lost-ot találtam.
tud vki linket adni screenshothoz?
köszke

RolloJuve - 2009. 10. 02. 08:57

“túl nagy hangsúlyt fog kapni a főszereplők kínszevedése meg családi drámája, amiből köszi nem.”

Nekem a Fringe-nél is ez a bajom néha, minden esetre marad mind a kettő :D
Érdekes, a Millenniumnál meg pont nem zavart…

Ági - 2009. 10. 02. 09:43

Szeretem az írásaidat Winnie! :)
Engem az utolsó pár képkockától szabály szerűen kirázott a hideg. Kíváncsi vagyok a folytatásra, de nagyon! :)

juhaszvik - 2009. 10. 02. 09:50

lehet, hogy idióta a kérdésem, szóval bocs: lostos Charlie (Dominic Monaghan) ugye nem játszott a pilotban? mert nekem nem rémlik, ha mégis, akkor ideje beszereznem egy szemüveget.

winnie - 2009. 10. 02. 10:00

charlie csak most jön:)

plantag - 2009. 10. 02. 10:17

mik voltak az easter-eggek?

kisgans - 2009. 10. 02. 10:28

Elég durván látványos volt, és bár sok spoilert lelőttem magamnak, végig lekötött. Évad végéig biztos nézős lesz, de ha a karakterek elmennek olyan irányba, mint a Jerichóban, akkor nem kérek belőle. Azt csak a megszokás miatt nem kaszáltam el, de mivel nagyon sok sorozatom van már, FF-dal kíméletlen leszek.

Költői kérdés. A felhőkarcolónak csapódó helikopter vajon hány amerikainál vágta ki a biztosítékot?

cyborgwings - 2009. 10. 02. 10:33

na jól van, baszics, most kénytelen leszek nézni.

Waldi - 2009. 10. 02. 11:02

Most neztem a 2. resz. A szajbaragas folytatodik. Nem baj, majd ha mar lemorzsolodott a 80-as IQ-ju, memoria nelkuli reteg, akkor mar jo lesz :)
De ez a kedves nezo, remlik ugye, de megmutatjuk neked ujra, hogy ne keljen gondolkoznod stilus elegge idegesito. Foleg a Lost utan :)

Edem - 2009. 10. 02. 11:36

Mennyire szúrja nyakon az alapötletül használt regényt? ( http://en.wikipedia.org/wiki/Flashforward_%28novel%29 )

winnie - 2009. 10. 02. 12:05

semennyire. Itt is elájulnak az emberek,, irtam. Csak nem 20, hanem fél évet látnak elore. A tÖbbi már nem a könyv alapján fog menni.

Carlos - 2009. 10. 02. 12:10

Valamiért én még mindig nem tudom hova tenni ezt a sorozatot. Biztosan nem állok neki, ha lost vagy jericho jellegű lesz, de a sztoriban rengeteg érdekes lehetőség van. Az engem is megdöbbentett, hogy bennehagyták a toronyba csapódó helikoptert.

juhaszvik - 2009. 10. 02. 12:42

off: basszus a jericho utolsó részét még mindig nem láttam. :)

on: plíz, ha lehet ne spoilerezzen senki a könyvből (már ha van értelme). tudom, hogy még nem történt, de nem is akarom.

egyébként úgy gondolom, hogy most (2-3 rész) fog eldőlni a sorozat sorsa. ha jó húzások lesznek benne (nem idő), akkor lehet valami belőle. egyébként meg nem túl erős a színészi munka (szerintem), annak ellenére, hogy drámai irányba akar a hírek szerint elindulni a sorozat, de ez még változhat. de az is lehet, hogy csak nem tudtak kibontakozni (még).

karit - 2009. 10. 02. 12:52

Nekem csak az volt fura, hogy az a helikopter elvileg a FF alatt csapódott az épületbe (mikor percekkel később a robbanásra felkapják a fejüket már ég ott a fal), mégis forgott a rotorja.

De ha most csapódott is volna be, akkor meg hogy élték túl baleset nélkül a két percet; ébredés után meg már miért mentek volna falnak? Szóval, ez kicsit furiféle volt.

kicsy - 2009. 10. 02. 12:58

A pilotba mondjuk lehet hogy túl sok puskaport ellőttek. Simán elnéztem volna még a káoszt ahogy gyakorlatilag megállt a világ, és szép lassan újraindul, erre már percekkel később mentek a hírek. Meg a mi történt összerakását is elhúzhatták volna 2-3 részre. Kicsit olyan mintha a Lost azzal kezdett volna, hogy megtalálják az egyik Dharmas bunkert lezunás után..

snipp - 2009. 10. 02. 14:04

enis csak egy LOST reklamot lattam.
hol van a masik ?

Shawn - 2009. 10. 02. 14:34

snipp: egy buszon, egy másikon meg Desperate Housewives…

Amúgy a 2. részben se volt “Charlie”

winnie - 2009. 10. 02. 15:30

2 buszon is voltak feleségek és igen, az oriasplakat mellett volt egy buszos lost reklám.

Mx - 2009. 10. 02. 16:32

Ez messze a legütősebb pilot volt, amit valaha láttam… és a durva, hogy az 10×02 még ezt is übereli… Ekkora WTF-et anno a lostban láttam, amikor még azt hittem, hogy…. na mind1, ezt hagyjuk… szóval a lényeg, hogy eszméletlen jó…. az uccsó mondat meg a legnagyobb WTF ever :)

hawlet - 2009. 10. 02. 17:56

És szerepel benne Jack Davenport is a Coupling-ból. Ami meglepő volt, hogy a neve volt ismerős, mikor láttam le sem esett, hogy ő az. Hiába, ő is öregszik…

Aragorn83 - 2009. 10. 02. 18:09

“NocadLee – 2009. 10. 02. 08:27
Engem kicsit zavar, hogy úgy érzem, hülyének néznek.
Például 42 perc alatt kb. öt alkalommal nyomták a pofámba, hogy a főszereplő zsarunak alkoholproblémái vannak.
Elsőre is értettem…”

De te nem is vagy átlag amerikai, akinek mindent a szájába kell rágni. :)

Dark Wolf - 2009. 10. 02. 18:11

OMG, egy pilot-kritika winnie-től, ami nem fanyalgó? Mostanában nem sok ilyenben volt részünk :)

hohó - 2009. 10. 02. 18:22

Aragorn83,

micsoda szerencse számunkra, hogy te nem egy átlagos magyar vagy.

Mefi - 2009. 10. 02. 20:17

Nekem nagyon bejött, pláne a végén azzal a slusszpoénnal.

yippyupp - 2009. 10. 02. 21:15

SPOILER

a karkötő – van egy olyan érzésem, hogy a vágással volt egy kis gond a második részben. Ekkora hibát már csak nem követnek el…

Sorry, nem tudtam hova írni, de annyira zavaró volt.

SPOILER vége

Aragorn83 - 2009. 10. 02. 21:36

“hohó – 2009. 10. 02. 18:22
Aragorn83,

micsoda szerencse számunkra, hogy te nem egy átlagos magyar vagy.”

Mélyen tisztelt hohó!
Mégis milyen okot szolgáltattam neked arra, hogy itt köszörüld rajtam a nyelved? :P

bandi - 2009. 10. 02. 21:55

2 perc 17 másodperc = 137 másodperc mindenki utánanézhet a Wikipédián a számnak :-)

egyébként meg tényleg jó volt a kezdés, csak bírják a tempót

Kain_ - 2009. 10. 03. 12:28

Csak nekem tűnt fel a pilot elején az autós üldözésnél, hogy a menekülők autójának nekimegy szemből egy kocsi ami fejreáll, de ettől a menekülő autónak az ég világon semmi baja nem lesz, amikor belső nézetben meg a motorháztető is odalett? Ráadásul teljesen érthetetlen, hogy egy olyan magas és lapos orrú kocsi hogy tudja megdobni a másikat? Ez után eléggé megkérdőjeleztem, hogy mennyire lesz nézhető a sori ha már így kezdik, de azért végignéztem és tetszett. Csak ez borzasztóan zavart, és nem hagyott:)

MissLobyt - 2009. 10. 03. 13:46

Engem Joseph Fiennes-szal és Jack Davenport-tal megvettek kilóra. A pilot is egész jó volt. Úgy kábé 8/10-es.

geo - 2009. 10. 03. 14:51

Én még 8-t se adnék rá. Elég kiszámítható, a karakterek meg Lostból vett sémákra épülnek.

Ez a 3. kép a bejegyzésben marha jó, még nem láttam.

stonedraider - 2009. 10. 03. 22:54

az imdb szerint a trufa/ lostos charlie szerepelt mind a két részben simon néven, hát én eddig nem vettem észre.

a promó plakátokon is ott van az arca, csak nem ő a sétáló cimbora a stadionban?

1. rész 7/10
2. rész 9/10

winnie - 2009. 10. 03. 23:00

az is leht, de az imdb-re mindenki azt ír, ami akar, szóval kamu is lehet.

Hunnenkoenig - 2009. 10. 04. 01:02

Azert milyen erdekes, hogy Monaghan milyen gyorsan tudott hobbitbol Charlie-va valni…

Ugy ertem, hogy vannak szerepek, amik az emberen örökre rajta ragadnak es soem tudnak kilepni az arnyekukbol.

Szerintem ez a csavo siman bekerülhetne a gunisess rekordokba azzal, hogy neki ez ket szereppel is sikerült.

Nem tudom a Falshforwardban tudok e ranezni anelkül, hogy ne Charliet sirnam vissza.

Az a halal a filmtörtenelem legnagyobb halal jelenete volt.

Amugy most minden sorihoz ket 1×1 kritika lesz? :-P

lostfan - 2009. 10. 06. 16:26

Most vegeztem az elso resszel, nekem eddig siman nezos sorozat, vegre valami ujdonsag. Jon a Fringe, Lost, 24, Dexter, Californication, Heroes melle:))

lostfan - 2009. 10. 06. 16:31

Ja es nem tudom valakinek feltunt hogy a flashforwardban van egy PANDA felirat a tablan, a roncsoknal pedig van egy RedPanda ceg reklam Better Tomorrow szlogennel. Gondolom itt van a kutya elasva.

lostfan - 2009. 10. 06. 16:35
supy - 2009. 10. 10. 22:32

megnéztem az első részt és tetszett, aztán megnéztem a második részt és mégjobban tetszett, aztán megnéztem a harmadik részt és egyáltalán nem tetszett: ez a nácis baromság egyrészt nagyon övön aluli és gusztustalan klisé másrészt ezzel együtt az FBI ügynök csaj már legalább annyira idegesít mint olivia dunham

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz