login |

Az év egyik hazai sorozatDVD-megjelenése

2009. 10. 24. 13:57 - Írta: winnie

16 hozzászólás | kategória: az év híre, dvd,

Vajon vannak sorstársaim errefele? Azokra gondolok, akik annak idején, ki tudja, hány éve még a Titanic Filmjelenlét filmes fesztiválon láthattuk a Birodalom című tévésorozatot moziban. (A Toldiban vagy az Örökmozgóban, nem tudom.)

ABIRODALOM_3D-kis

Annak idején a Pesti Est Titanic-különszáma a Twin Peaks és a Vészhelyzet elegyeként reklámozta Lars Von Trier Riget című sorozatát, melyet végül Birodalom címen ismerhettünk meg, legtöbben akkor, amikor leadta az m2, ha jól emlékszem eredeti dán nyelven, magyar felirattal.(Igen, ez az a sorozat, melyet feldolgozva Stephen King készítette a nagyon beteg, de rövid életű, 13 részes Félelem kórházát, a Kingdom Hospital-t.)

Az inkább filmrendezőként ismert Von Trier olyan alapműveket hozott eddig össze, mint a Hullámtörés, A bűn lélektana vagy a Táncos a sötétben és persze a Dogma-filmekbe elmerülve, a Dogville. (Aki kicsit is kedveli Von Trier-t, annak infó, hogy a Hullámtörés színpadi verzióját jelenleg is játssza a Magyar Színház, a Dogville-ét pedig a Bárka. Egyik sem olyan erős, mint az Ünnep a Pestiben, de ettől még jók.)

A meglehetősen elvont és beteg Birodalom Dánia leghíresebb kórházában játszódik és egyszerre iszonyatosan abszurd és rettentően félelmetes, horror és komédia elegye, ergó nem könnyen fogyasztható, de ha bejön, akkor nem könnyen feledhető sem. Sötét tikok: pipa, gonosz erők: pipa, kézikamera: pipa – az 1. évad 3DVD-s díszdobozban a CornerFilm kiadásában csütörtökön jelent meg 2 hét múlva csütörtökön jelenik meg, rajta 274 percnyi anyag, plusz több mint másfél óra extra, interjúval, werkfilmmel, félórányi jelenet audiokommentárral és szemelvényekkel a hazai filmes sajtóból.

Remélhetőleg a 2. évad is jönni fog nemsokára – nem csak siker esetén. Bocs, elfogult vagyok. Életem egyik első, kegyetlenül hatásos sorozatélménye volt – abszurd módon moziban.

16 hozzászólás Ne habozz!

Zsuk - 2009. 10. 24. 14:02

Ez tényleg az év híre.Még VHSn volt meg a sorozat… HUUU most tényleg az egész napom vidám lett

Dohi - 2009. 10. 24. 14:14

a kingdom hospital csucs, epp ezert ezt is meg akarom nezni mar jo ideje, de sose kerul ra sor.

bikkbakk - 2009. 10. 24. 14:33

Én kifejezetten gyűlölöm Triert (a Hullámtörés az egyik legpatetikusabb, legsekélyesebb film, amit ismerek), de a Birodalmat megveszem.

Hooligan - 2009. 10. 24. 15:43

Jaja, egyik. :)

A másik a Beugró, a harmadik meg az engem egy cseppet sem érdeklő Szex és New York.

adamlyon - 2009. 10. 24. 15:55

ááh pont tegnap fejeztem be a sorozatot:D nagyon jó. és annyira kár, h a 2. évad után meghalt a drusse asszonyt és a helmer dokit játszó színészno és színész… annyira jók voltak. kíváncsi lettem volna egy harmadik évadra is. és az az aage krüger.. félelmetes. még így is, h nincs befejezése, számomra ez minden idok második sorozat lezárása.

adamlyon - 2009. 10. 24. 15:56

*jav.: minden idok második LEGJOBB (ez kimaradt) sorozat lezárása.

Dohi - 2009. 10. 24. 16:05

hooligan: a legeslegelso pedig a simpsons termeszetesen :)

the_robbie - 2009. 10. 24. 18:16

hogy ezt mar miota keresem a neten

Nemirov - 2009. 10. 24. 20:25

wieviel deutsch mark?

paranoid android - 2009. 10. 24. 20:30

2, 3 éve volt egy Trier retrospektív, ami járta az országot, én akkor néztem meg 2 nap alatt a 2 évadot moziban.
Nagy kedvenc a Riget, (már be is rendelve) véleményem szerint a legjobb Trier a Táncos a sötétben és a Dogville mellett (Btw a Dogville nem dogma film). Én viszont 5 perc után hánytam Stephen King szánalmas próbálkozásától.

winnie - 2009. 10. 24. 20:40

a dogme95 honlap szerint a dogville volt a 151. dogma film.

Dogme #151: Dogville (Italy)

http://www.dogme95.dk/dogme-films/filmlist.asp

én passzolok, tudom, hogy zene van benne és végképp nem eredeti helyszínen készült.

paranoid android - 2009. 10. 24. 21:01

Igen, csak azért jegyeztem meg, mert legalább 3 Dogma95 szabály nem valósul meg a Dogville-ben, méghozzá a legfontosabbak.
Bár az is igaz, hogy ha nagyon szigorúan nézzük nincs is tiszta dogma film. Például az Idiótákban is vannak a linearitást megszakító részletek. Mondjuk a Születésnap áll a legközelebb hozzá, de ez már off.

gebriell - 2009. 10. 25. 21:38

én pont erről írom a szakdolgozatomat. Ez a kedvencem :)

_Miquez_ - 2009. 10. 26. 17:58

Én ott voltam a Titanic-on, és alig bírtam ki másnapig, amikor a 2. 4 órát vetítették…

Viszont az élő szinkrontolmács csaj katasztrofális volt, és felesleges is, mert volt angol felirat, emlékszem, hogy a legfélelmetesebb jelenteket tette tönkre, ahogy az idegesítő fejhangjával belepofázott…

_Miquez_ - 2009. 10. 26. 18:10

winnie, most néztem meg, 1998-ban vetítették a Birodalmat a Titanic-on – jó rég volt…

Amúgy az azóta már bezárt Broadway moziban volt a vetítés.

CORNERfilm - 2009. 10. 28. 07:34

Kedves filmbarátok!

Először is köszönjük Winnie-nek, hogy megemlékezett a megjelenéskor, ugyanakkor jól esik látni, hogy ilyen sokan lelkendeztek a sorozatért, amely nekünk is szívünk csücske, gondolhatjátok. :) Viszont egy kis türelmet kérnénk tőletek, sajna 1-2 hetet késni fog a megjelenés. Tegnap ment gyártásba, valószínűleg jövő csütörtöktől lesz átvehető mindenfelé. Bízunk benne, hogy elégedettek lesztek majd a kiadvánnyal.

Üdv: Cornerék

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz