login |

V – a második rész

2009. 11. 12. 19:10 - Írta: human

54 hozzászólás | kategória: kritika,

Hát ez pont arra indult, amitől tartottam, de ez még nem indok arra, hogy bénán is írják meg. Azt hiszem a V sem lesz az igazi scifi áttörés része.

hullo

Lehet csak én nem figyeltem, de a fiatal pap az öreg pappal a nőről beszélt és special V task force meg minden, pár jelenettel később pedig rácsodálkozik, hogy FBI-os. WTF? Azt hittem a felvételen is dühönghetek kicsit, de az szerencsére meg tudták magyarázni. De térjünk a lényegre.

There is no normal anymore

Ez bizony összeesküvéses lett. Lehet winnie-re marad majd, ha úgy érzi heti írást érdemel? Mert az oké, hogy bárki lehet V, de akkora a lépték, hogy igazából tök mindegy, hiszen annyira megfoghatatlan az egész. Bárki lehet például az FBI-nál V, a főnök, az a csaj aki beterelte a papot, vagy épp egy random Joe két asztallal odébb, akit még nem láttunk, de elővehetik. Sajnos a világméretű összeesküvés pont ezt a bárki lehet azt dolgot higította fel, szemben mondjuk egy Thinggel (ezresért minden Corában meg hasonló helyen), ahol ugye folyamatos feszültség.

Ami még furcsa, hogy a fő V-bige leoltja a tanácsadóját, miszerint semmit nem tud az emberekről, közben meg a V alapüzenete annyira gáz, hogy láthatóan Ana sem tud sokat rólunk. Igen, a “Békével. Mindig.” ismételgetésére gondolok, hiszen aki mondja abban pont nem szoktak annyira bízni az emberek “Miért bizonygatja??” felkiáltással.

És akkor a rész végi fordulatról hadd ne írjak már rosszat. Sajnos lehetett sejteni (de nem találtam ki konkrétan pont ezt), mivel a színész ismertebb arc, valószínű volt, hogy nem csak 1 részre szerződtették. Ettől függetlenül szerintem gagyi, hogy feltámasztották a rosszfiú árulót, mert ezzel rögtön erősítették is a senki nem halhat meg a főbb szereplők közül dolgot, pont amiről tanult kollégám írt nektek tegnap.

Hogy ne csak negatív legyen ezt a poszt, valahol a sorozat grandiózussága bejön. Bár a bárki lehet V dolgot kinyírja, de átérezni azt, hogy baromi nehéz lesz felkelni ellenük, sőt lenyomni a látogatókat. Most nekiállnak szervezni az ellenállást és volt 1-2 pillanat, ahol teljesen átjött ez az elveszettség érzés, az én/te mit kezdenénk ebben a helyzetben, hogy állnánk neki a feladatnak.

Viszont a kép azért mert, mert a gonosz öltönye mennyire jó már. Konkrétan a hüllőségére gondolok. Ide most képzeljetek egy smilea-t, amit nem rakok ki, de ott konkrétan vigyorogtam a részen — miközben komoly jelenet volt, ennyit a dráma erejéről. Ez 5/10-es második rész volt, de írjatok pozitív kommenteket ezerrel, ha nektek pont jó az irány.

Nem, a tinivonalról egyszerűen egy betűt nem akarok ejteni.

54 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2009. 11. 12. 17:50

az 5/10 nálam is áll, de simán tovább nézős, kíváncsis.

“Sajnos lehetett sejteni (de nem találtam ki konkrétan pont ezt), mivel a színész ismertebb arc, valószínű volt, hogy nem csak 1 részre szerződtették.”

pedig szerintem épp ez lehetett volna a poén, hogy csak egy rész, beetetés. legalábis azt hittem, de hát, ha csak öltönyről van szó, akkor bármelyik hüllőből lehet alan tudyk-ot csinálni, szóval…:)

Alfdam - 2009. 11. 12. 19:24

Egy kicsit olyan ez a sorozat, mintha a forgatókönyvet 7-8-9-10 évvel ezelőtt írták volna. Akkoriban még király is lenne. De ezekkel a rettenetes párbeszédekkel és szálakkal (pl tinivonal: teljesen mindegy, hogy tényleg beleszeret-e vagy simán elárulja a szőke. A lényeg, hogy tudjuk: vagy ez, vagy az.) erősen retro érzést kap nálam a sorozat.
Lehet ez csak velem van így, de a pap karakterét legszívesebben lelökném a lépcsőn. Az első részben számomra kiderült, hogy 60as IQ-ja van, és ezt a vonalat erősen tartja is. Borzalom.

seven - 2009. 11. 12. 19:25

elég unalmas volt az epizód… illetve, a cold open jó volt, de aztán..

5/10 nálam is.

Waldi - 2009. 11. 12. 19:29

Hat en is ettol tartottam. Juliett es a Morena Baccarin bociszemei nem viszik el a sorozatot. A latvany jo, a tortenet b kategoria. Hat talan lesz valami izgalom is, de ketlem.

lolkabolka - 2009. 11. 12. 19:40

Unalmas volt. Lassú. Semmi nem történt. Tényleg csak azt lehet csinálni, hogy tippelgetsz ki lehet V. Az FBI-os fejesek? Talán az öreg pap is? Netán a séf? Esetleg Mr Garrison?

A párbeszédek meg egyszerűen csapnivalóak. Bociszemek, kis szöszi mosolya, V néni sunyi nézése, nekem eddig ennyi a pozitívum. :)

winnie - 2009. 11. 12. 19:44

“(pl tinivonal: teljesen mindegy, hogy tényleg beleszeret-e vagy simán elárulja a szőke. A lényeg, hogy tudjuk: vagy ez, vagy az.”

ezzel a vonallal nagyobb terveik vannak, de nem spoilerezek.

bikkbakk - 2009. 11. 12. 19:55

ez a rész semmivel nem tudott többet, mint mondjuk az Earth: Final Conflict

mentalen777 - 2009. 11. 12. 19:59

A V főcíme előtt ismét libabőr, pedig ez csak a Lostnál szokott lenni. Ezért a top5 sorozatba benne van, persze hozzátéve, hogy ütősre írják át a sztorit, remélhetőleg, de így sem gyenge annyira.

A mostani rész: 7/10

enedhil - 2009. 11. 12. 20:00

Nálam is 5/10. Azért egy kis átfedés: Bárki lehet V >> Bárki Lehet cylon (BSG), ill. a végén mikor a Dale nevezetű V “feléled” >> Cylon újjászületés. :D Csak egy kis érdekességként.

mentalen777 - 2009. 11. 12. 20:02

Ja és Morena Baccarin (Ana) elég jó színésznek tűnik.

Lósóka - 2009. 11. 12. 20:03

Ennyi, nekem már a pilot se volt “húdenagyájuljunkeltőle”. Semmi különös egetrengető dolog nem volt benne. Túl van/volt hype-olva ennyi az egész. Ezt gondoltam a pilot előtt is. Kíváncsiságból megnézem, de semmit több..

Lósóka - 2009. 11. 12. 20:04

Bocs, tovább fogom nézni..

Derry - 2009. 11. 12. 20:18

“Lehet csak én nem figyeltem, de a fiatal pap az öreg pappal a nőről beszélt és special V task force meg minden, pár jelenettel később pedig rácsodálkozik, hogy FBI-os. WTF?”

Felmerült benned, hogy több FBI-os nő is van a sorozatban, például az, akit a BSG-ben Toryt alakító színésznő játszik? Csak, mert róla beszélt a pap.
Most vagy nem tudsz angolul, vagy magasról szarsz rá. Egyik esetben sem igazán lett volna érdemes írnod róla egy helyesírási hibáktól hemzsegő szösszenetet.

Dark Wolf - 2009. 11. 12. 20:38

Jó rész volt ez is, semmi gond nem volt a tempóval, teljesen le tudott kötni. Továbbra is nagy lehetőségek vannak a folytatásban, csak ki kell várni, ld. amit winnie írt a tinivonalról. Meg se fordul a fejemben, h ne nézzem tovább, sőt, ideakövetkezővelrögtön.

andras123 - 2009. 11. 12. 20:38

Most azon gondolkodok épp, hogy ez az idei év legnagyobb csalódása-e, vagy volt-e nagyobb…
Ez a sorozat a kiszivárogtatott 7-8percig volt jó, annak a résznek volt hangulata, megfelelően sötét volt, stb…
Ami azután jön az meg klisék sorozata. Az ügynök gyereke, Tyler a legrosszabb mind közül (nem a színészt ‘méltatom’, hanem a szerepet), amikor elkezdték a haverját lökdösni akkor szerintem már mindenki tudta, hogy itt bunyó jön, de az se lepett meg, hogy a V csajnak ez nem tetszett.
És ha meg már V lány: Laura Vandervoort, dögös, szép, igazi eyecandy alkat, Smallville-t is néztük miatta, de itt nagyon elcseszték. Merthogy most ha az ember ránéz a sorozatban, akkor azt látja, hogy szép meg minden, de azért a karosszéria alatt mégis csak egy zöld izé van. Na ez a mutatvány szerintem minusz 10%-ot adott a nézettségnek.
Ja és persze, hogy már megint zöld az idegen, mintha erre nem létezne másik szín.
Végére kis pozitívum: tetszett a 4400 utalás :D

sideswipe - 2009. 11. 12. 20:40

Engem is érdekel a folytatás, még sok mindent ki tudnak belőle hozni ha ügyesen megírják.

joshua7 - 2009. 11. 12. 20:49

Pont ezt akartam írni..
Egyébként nekem nem jött be. Amennyire nyomták pedig mindenhol… kissé gagyi. A tinivonal meg szánalmas…

Wondorog - 2009. 11. 12. 21:01

Nekem pedig kifejezetten tetszett a pilot is meg ez is :)

Hory - 2009. 11. 12. 21:08

Nekem az a legfurább, hogy senkinek ne tűnik fel az hogy miért néznek ki úgy mint az emberek?
Nem kéne őket biológiailag megvizsgálni?
A District-9 sokkal hitelesebben adta elő az ideggeneket.

bug - 2009. 11. 12. 21:30

Melyik volt a 4400 utalas? Pedig az nezos volt..

spedway - 2009. 11. 12. 21:31

Én jól éreztem magam a második rész alatt is, nekem bejön ez az útkeresés, meg homályosság, ami a V-k következő lépéseit fedi, mert igazából számomra még az sem világos, hogy hogyan akarnak legyőzni “minket”. Nem értem mi a baj a tinivonallal, a csaj sztem nagyon ari, olyan kis ártatlan hüllő:))

andras123 - 2009. 11. 12. 21:36

Pier Avenue 4400- volt a cím…

Lósóka - 2009. 11. 12. 21:37

Hory – 2009. 11. 12. 21:08

Nekem az a legfurább, hogy senkinek ne tűnik fel az hogy miért néznek ki úgy mint az emberek?
Nem kéne őket biológiailag megvizsgálni?

Pontosan!!!!! Ez hirtelen ki is ment a fejemből. Vagy, hogy a terrorellenes-osztag vezetőjeként, még véletlenlségből sem jutott volna az eszébe akármilyen mintát is vinni, pl…. [itt egy szűk kört ha megérintek a poénnal: Lars von Trier – Birodalom: amikor a raszta csávó kézzel kivesz egy darabot a patológus Bondo májából :D:DD:D (értsd jól)]

Lalee - 2009. 11. 12. 21:43

Látom elég vegyesek a vélemények, de a rossz megítélés van többségben. Pedig ennyire nem volt csapnivaló rész, és az első meg végképp nem. Tény, hogy nem tökéletes, de 7-8 pontot simán ér. 2 rész után nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Még a tinivonalról sem, ahogy winnie is írta. A saját (ex)beépített embereik se tudják, hogy mit akarnak, és azt se, hogy miért most jöttek ide. Akkor mi honnan tudnánk. Az hogy egy kicsit nyomozós/rejtélyes irányba indult el, nem zárja ki az akciót se a továbbiakban, ráadásul nem tudhatjuk, hogy a főmufti váltás mit hoz. Lehet hogy a nyomozósból átváltanak akcióba, ki tudja. Engem továbbra is érdekel, tény hogy egyes dolgokat máshogy kéne, de azért nézős.

M76 - 2009. 11. 12. 21:56

Az első rész után még szkeptikus voltam, de ez a 2. simán berántott, 9/10.
“Hát ez pont arra indult, amitől tartottam”
Nem értem ti mit vártatok tőle, merre kellett volna indulnia? Első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy erre fog haladni, nem értem mi mást lehetett volna kihozni belőle tv-s szinten.

cat - 2009. 11. 12. 21:56

Asszem én hagyom a fenébe az egészet. Már most fáraszt ez a “ki gyík és ki nem gyík” macera, és ez az egész földalatti összeesküvés téma. Ráadásul igen, baromi idegesítő, hogy feltámasztották a pasit a végén. Minek?! Mondjuk itt az a kérdés, h ez ugyanaz a gyík (és akkor ezek szerint nem lehet hagyományos módon kinyírni őket, ami még fárasztóbb), vagy csak nem akarták, h a kosztüm veszendőbe menjen. Áh, nem is biztos, hogy érdekel a válasz…
Esetleg majd ledarálom, vagy nemtom, kiderül lesz-e egyáltalán kedvem jövő héten megnézni.

winnie - 2009. 11. 12. 22:03

“Első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy erre fog haladni, nem értem mi mást lehetett volna kihozni belőle tv-s szinten.”

éppenséggel nem, hiszen ezért is volt a showrunner váltás, mert nem tetszett az abc-nek az eredeti showrunner megközelítése. elsőre sokfele indulhatott volna, mint ahogy még mindig nem lehet biztosra venni, hogy mi lesz a fő megközelítése a sorozatnak, hiszen azóta volt egy újabb showrunner-váltás.

Platschu - 2009. 11. 12. 22:14

A legtöbb scifiben emberek alakítják az idegeneket, ahol még gyakran azt a fáradtságot sem veszik, hogy egy maszkot rájuk tegyenek. Állítólag nem is tud az elménk nem humanoid formákat könnyedén elfogadni… :)

DeadMan - 2009. 11. 12. 22:16

Hát én úgy vagyok vele, hogy még mindig nem döntöttem, talán még 1-2 rész. Egyetértek, hogy nem volt ez a második rész olyan borzalmas, de a kritizálók nagy részével is egyetértek.
Igen, a task force-os tyúk az a feka volt, de ettől még nem kéne személyeskedni…OFF vége.

Thrasher - 2009. 11. 12. 22:18

így van, közepes-kényelmes-besüppedős-semmilyen. elég sokat elárul a dologról, hogy két rész után semmiféle furcsa hangulatot nem kelt az emberben, hogy “jé, kapcsolatfelvétel”. itt vannak, már meg is szoktuk őket, de jajj, titokban gonoszok. ennyi erővel beépült al-kaida tagok is lehetnének, tök 8.

“ezzel a vonallal nagyobb terveik vannak, de nem spoilerezek.”
remélem, ez azzal jár, hogy a következő résztől kevésbé lesz tenyerelnivalóan gyökér a kis csődör, már most alig bírtam nem áttekerni a jeleneteit…

Steven Great - 2009. 11. 12. 22:21

Nem volt ez olyan gáz. Sőt! Nyilván ha mindenképp hibákat kellene keresnem, találnék… Hogy lassú lenne, nem történik semmi? Jah, de ez nem egy mozifilm, nem 90 percbe kell mindent belesűríteni. Szóval ízlések és pofonok… de szerintem van benne lehetőség.

7/10

M76 - 2009. 11. 12. 23:02

“éppenséggel nem, hiszen ezért is volt a showrunner váltás, mert nem tetszett az abc-nek az eredeti showrunner megközelítése.”
A kérdésre nem válaszoltál, hogy milyen más megközelítés lehetett volna, vagy mit vártatok volna?

Hirtelen üdvhadsereget szerveznek és kalasnyikovokkal rohamozzák meg az anyahajókat?

Egyébként ami nekem érdekes volt, amikor a hülyegyerek nekiállt balhézni, és a szőke undorodva fordult el. Hogy az vajon csak színjáték, vagy valóban megvetik az erőszakot, és esetleg nincsenek is tisztában a footsoldierek, a vezetőik ambicióival?

Harlekin - 2009. 11. 12. 23:09

Csak nem akarnak erőszakos emberi “példányokkal” mutatkozni. Milyen fényt vetnének a “békés” V-kre.
Fordulatot még vihetnek bele. Ha más nem, egy új fajt… Valamivel úgy is indokolni kell egyszer, hogy miért jöttek “idő előtt”. A “valakik elüldöztek minket otthonról” pl megállná a helyét. :)

winnie - 2009. 11. 12. 23:48

“A kérdésre nem válaszoltál, hogy milyen más megközelítés lehetett volna, vagy mit vártatok volna?”

vártatok?? vártam, nem? honnan tudjam, hogy más mit várt? hsználd a fanráziád, de írtam a kritikámban, hogy innen sokfele el lehet indulni. lehet a testrablós, mindenki gyanús vonalra koncentrálni, lehet az alulról szervezett emberi lázadásra, lehet a szakadár emberkosztümös v-k indtrikáira, lehet a v-k megjelenésének vallási vonatkozásaira. ki lehet emelni a tárgyalós-átverős politikai szálakat. erősen ré lehet koncentrálni a szerveződő hitlerjugend-szerű fiatal toborzásra. ott van még az úgy tűnik kiemelt médiahatásra. lehet világkörüli aspektust elővenni, mint ahogy kezelhetik az egész megszállást a mikroközösség szintjén, kvázi nem törődve azzal, hogy mi van a többi országban. lehet a v-k eljövetele miatt szerveződő mogalmakra koncentrálni, ahogy egyes csoportok ezt megpróbálják saját javukra fordítani (ha már terroristák), lehet nem a szervezett “lázadásra”, hanem a v-ellensek kevésbé szerveztt csoportjaira. lehet a minden napi életre gyakorolt hatásra koncentrálni, stb.

az elején megvolt az irányvonal. a 4. rész után erről majd lesz is egy poszt és ez az, amit nem tudunk, hogy mi akat lenni.

Encsi - 2009. 11. 13. 00:07

Szerintem második résznek jó volt. Útkeresés. Érdekel a szereplők sorsa (és kíváncsi vagyok, hogy fog összefonódni, ha és amikor).

Én nézem tovább, szerintem egy második résznek ez a feladata, és nem több.

oxigen - 2009. 11. 13. 00:08

“Lehet csak én nem figyeltem, de a fiatal pap az öreg pappal a nőről beszélt és special V task force meg minden, pár jelenettel később pedig rácsodálkozik, hogy FBI-os.”
Szerintem akkor a néger FBI-os csajról beszéltek, aki arról a paliról kérdezősködött, aki a fényképeket sózta rá a papra aztán meghalt a templomban.

“Békével. Mindig.” Lehet náluk ez a szokás. Mint egyes népeknél a böfögés ha jóllaktál, különben meg is sértődik a vendéglátó.

Orvosi vizsgálat… A végén még átcsapna kísérletezésbe, és az egész hüllőrajból laborpatkányt csinálnának… Én egyébként az idős papra tippelek hogy V, örge létére túlságosan pozitívan látja a vendégeket :p

A sztorival meg gondolom többnyire követik a régi sorozat történetét. Szóval engem nem lep meg az eddigi irány.

human - 2009. 11. 13. 00:22

” Hogy lassú lenne, nem történik semmi?”

Igen, ezért nem tetszik, mert lassú, és a Wire azért tetszett mert pörög, vagyis… upsz, a Wire sem pörög mégis kurva izgalmas és érdekes tud lenni.

Nem értem minek erőltetik az ellenkező véleményűek ez a baromságot mindig, mit vártunk, hát értelmesebb drámát vártunk. Mint amikor a Transformers 2-nél mit vártunk (ésidemondvalamiművészfilmet), jó popcornfilmet vártunk, feszültséget. A V-nél jó drámai scifit vártunk, nem ezt a blőd második részt.

Mindezt úgy, hogy az első részre 7/10-et adtam, ott még volt potenciál. És igenis sokfelé el lehet indulni, ezért kreatív dolog az írás, hogy arra indult amerre sokaknak nyilvánvaló volt (nekem is, ezért tettem oda, hoyg sajnos) az az írókat minősíti.

human - 2009. 11. 13. 00:28

” Én egyébként az idős papra tippelek hogy V, örge létére túlságosan pozitívan látja a vendégeket”

Most az eddigi alapján teljesen redherring az öreg pap, azaz csak ráterelik a gynaút de ha meglépnék hogy az, az ugye senkit nem lepne meg jelenleg, így valszeg nem lesz hüllő

mtrx - 2009. 11. 13. 00:32

Humanoid-nonhumanoid idegen.. hosszútávon hogy lehetne tervezni pl. csótányformájúakkal vagy homokvihar-szerűvel? Csillagkapuban láthattunk furákat egy-egy epizódban.

Rész pedig 6/10. Első rész után többet vártam. Vagy a négy részt egyben kellene értékelni vagy rosszul láttam valamit.

cyborgwings - 2009. 11. 13. 01:14

látom, ez a sorozat mindenkiből kihozza az agresszivitást. ilyen lekezelő kommenteket se sűrűn látni itt…

azért annyit hozzáfűznék a “miért néznek ki úgy, mint az emberek, miért nem vizsgálják őket” témához, hogy a pilotben a híradós csávó megkérdezte annát, hogy “is there such a thing as an ugly visitor?”, ennek az előzménye pedig a többi riporter kérdezősködése volt, hogy mégis mitől emberi kinézetűek, ez képtelenség, blabla. de most mit csináljanak? közöljék vele, hogy szeretnék élve felboncolni őt vagy valamelyiküket, mert furcsállják a dolgot?

egyébként nekem is gyanús, hogy az öreg pap v.

winnie - 2009. 11. 13. 01:34

na, igen. az efféle kérdések zöme olyan, ami nem spanyolviasz. azért ülnek 10-15-en egy írószobában, hogy minden felmerüljön és meg tudjanak válaszolni mindent. ergó az esetek 99%-ban, ha egy néző provokatív kérdésekkel felvértezve leülne egy készítővel szemben, akkor utóbbi minden kérdését meg tudná válaszolni.

no offense az érintettnek (én is sokszor az vagyok), nem azért írom, de az efféle kérdések felvetése ugyanis mindig abból, a kissé magas lovas feltételezésből indul ki, hogy a kérdés feltevője okosabbnak hiszi magát az író(stáb)nál és eszébe nem jut, hogy van megoldás, csak nem gondolt rá:)

Thomas - 2009. 11. 13. 02:00

Köv rész:
Viszatér a szőke FBI-os hüllő és jól megmondja a főnöknek, hogy a társa tégla. Csaj menekül, pap rejtegeti, emberek felkutatása elkezdődik a nagy listából.

Kár, hogy egy hetet kell várnom, hogy megtudjam, mennyire találtam el… :P

cyborgwings - 2009. 11. 13. 02:19

na igen, winnie. ebben egyetértek, hogy nyilván az írók sem síkidomok, és végigzongoráztak annyi lehetőséget, amennyit csak lehet, és azok közül választanak egy irányt, amerre elindulnak. az más kérdés, hogy kinek mennyire találják el az ízlését, vagy gondolkodásmódját, vagy világlátását.
én igazából azt nem szeretem, amikor olyasmi miatt vonják kérdőre az adott sorozatot, amire még bőven megjöhet a válasz. pláne két rész után.

supy - 2009. 11. 13. 06:51

volt benne két érdekes dolog: alapból amikor a raktárban rájuk támadták miért késekkel jöttek? biztos vannak szuperfegyvereik meg satöbbi erre vasrudakkal hadonásznak. másik hogy volt egy fénykép a helyszínről (gondolom a repülő bogyó fényképezte) és teljesen homályos, ha már ott repked valami izé akkor már emberi technológiával is megoldható hogy ne egy paca legyen hanem egy tiszta kép ahol látszik az arcuk

cikoria - 2009. 11. 13. 08:25

Szerintem az FBI-os nőci is V. Az egész mögött egy (eleve gyenge) Imposztor-remaket érzek.

Neyodalka - 2009. 11. 13. 08:32

én az első résznél ugy éreztem hogy azért ez egy kicsit gyors, tehát 40 percben megjönnek, aztán mindenki kételkedik, aztán fbi már lenyomozza a szekta találkozót, meg is küzdenek…..nem biztos hogy bántam volna ha az első részbe kevés dolog történik, inkább csak ismerkedünk, és az uccsó pár másodperc meg egy WTF moment

oxigen - 2009. 11. 13. 09:30

@supy: én úgy gondolom, hogy
1. akik a raktárban rátámadtak a találkozóra, azok a földön eddig rejtőzködő V-k voltak, nem biztos, hogy szuperfegyvereket tartogattak évekig az ágy alatt, a most jött űrhajókról meg még csak most kezdenek vízumot (lol?) kapni Anáék, úgyhogy eddig szerintem korlátozott volt az infó- és tárgyforgalom. bár tényleg gáz, hogy még egy rendes pisztolyuk se volt… lehet nem akartak zajt csapni? :D

2. az hőkép volt, hogy lássák azt is, aki elbújik valami tárgy mögött, persze felmerül a kérdés hogy egy rendes kamera miért nincs azon a repülő biszbaszon :D

Granty - 2009. 11. 13. 10:07

“Bárki lehet például az FBI-nál V, a főnök, az a csaj aki beterelte a papot, vagy épp egy random Joe két asztallal odébb, akit még nem láttunk, de elővehetik.”

aki beterelte a papot Ő nem lehet V semmiképpen sem, mert ő egy Cylon XD.

karit - 2009. 11. 13. 11:44

cat: “Ráadásul igen, baromi idegesítő, hogy feltámasztották a pasit a végén. Minek?! Mondjuk itt az a kérdés, h ez ugyanaz a gyík (és akkor ezek szerint nem lehet hagyományos módon kinyírni őket, ami még fárasztóbb), vagy csak nem akarták, h a kosztüm veszendőbe menjen.”

A gyíkok farka visszanő, ilyen alapon a szíven szúrt Wash is regenerálódhat, ezen átlendültem. Azon kevésbé, hogy – felteszem a jövevények is tudják, hogy a fajtájuk már beépült a földiek közé, és úgy tűnik, a mi oldalunkon állnak – mi a fenéért nem aggódnak Annáék azon, hogy valamelyikük feladja magát igazi valójában? Ez a nagy csinnadratta túl veszélyesnek és értelmetlennek tűnik, tudván, hogy görbe utakon járnak: a szakadárokat előzőleg le kellett volna vadászniuk, hogy senki ne veszélyeztesse a lebukásukat.
Na mindegy, kíváncsian várom, mire jut egy kétfős pap-FBI kommandó az alien attak ellen. Annának meg csak annyit, hogy akármilyen jó társalkodónő-képzést kapott, a behízelgő duma kevés lesz, ha csak ennyire futja a csúcstechnikából: egy ezer forintos webkamera is élesebb képet ad annál a kino dölux bénaságnál.

Thomas: jó ötlet, bár ebben a gyenge álcában én nem pattognék a szőke a helyében (egyikükében sem…, kivéve, ha Juliet néz majd egy nagyot, amikor kiderül, hogy belül ő is gyík), mert nagyon könnyen a visszájára fordulhat és bebukhat a tervük, akkor meg elő kell venniük a lézerkardokat.
Ami engem nagyon zavar, hogy a “terroristák” miért nem fordultak a nyilvánossághoz ahelyett, hogy agyament gyűléseken szervezkednek.

You Know Who - 2009. 11. 13. 13:06

Ugyanúgy el klisésedett V is, mint a többi amerikai sorozat. Nem ismerek sok sorozatot, de sztem Loston és Friday Nighton kívül az utóbbi években egy fantáziadús, a szokásoktól eltérő sorozatot sem sikerült piacra dobni. Összesben ugyanazok a dolgok: rossz fiú feltámad (Heroes, Smallville, V) tini szerelem, szerelmes csávót a nőjével “zsarolják” stb. Ettől még persze lehetne izgalmas a V, de egyenlőre nem az. Ráadásul mind a készítők, mind a fórumozók hamar lelőtték a poént és pl én aki nem ismertem az alapsztorit egyből vágtam kb mire megy az egész sorozat lényege. Semmi gondolkodási kényszer, hogy na akkor most mit fognak vajon csinálni a jófésült idegenek a Földön. Karakterek közül egy olyan sincs aki úgy igazán megfogott volna, akiben benne vmi rejtélyes vmi isteni szikra.

Wiiktor - 2009. 11. 13. 17:32

Elvileg volt valami korábbi lázadás Nintendóéknál, utalt rá a kvízműsor vezető második főgonosz (“Nem engedhetünk meg magunknak még egy lázadást”, vagy valami ilyesmi..). A gyerekszínész nagyon gagyi :( Miért nem irtanak ki minket a g…-be? Azokkal a batár ürhajókkal elég lenne ráparkolni az ENSZ-re, meg a főbb bácsik épületeire, aztán jóccakát, nem beszélve a nagy energiát igénylő hajtóművekről, stb… Ami még nem derült ki számomra, hogy milyen “ásvány” kell nekik a földről, lehet, hogy az lesz az adu Dzsulieték kezében? Amúgy meg simán kinyirhatnának akárkit, aztán beöltözhetnének a bőrébe. Mondjuk az összes elnöknek, katonai vezetőnek etc.. (Vagy ha nem akarnak nagyban gondolkodni, akkor a riporter faszit legyárhatnák maguknak)
Többet vártam ettől a sorozattól, de azért tovább nézem, hátha levágják Dzsuliet nagy fejét és kap egy kisebbet.

Na puszi.

MiMi - 2009. 11. 14. 19:29

Nekem az a bajom a sorozattal, hogy valahogy nem jön át az emberiség idegenekkel való találkozásának misztikuma, a megdöbbenés, a felemelő érzés vagy a félem. Valahogy a V-k érkezése olyan, mintha a szomszédból átjött volna a haver beszélgetni.

Nicsi - 2009. 11. 15. 18:45

Hory – 2009. 11. 12. 21:08

“Nekem az a legfurább, hogy senkinek ne tűnik fel az hogy miért néznek ki úgy mint az emberek?
Nem kéne őket biológiailag megvizsgálni?”

Az eredeti V-ben megpróbáltak mintát venni belőlük, de persze valahogy megtudták a hüllők és kinyírtak mindenkit, akinek köze volt a mintához és nem derült ki semmi.

szadiz - 2009. 11. 15. 22:41

szerintem az 5/10 kevés, bár korrekt, hiszen ugye ízlések és pofonok és annyira azért nem húztátok le. nekem bejött, tuti, hogy maradok, bár érzem én is, hogy lehetne ez jobb. Nekem valahogy a szőke FBI-os nő itt nem jön be, “other”nek sokkal jobb volt a szigeten, mert szerintem van a csajban valami antipatikus, érzésem szerint nem jó főszereplőnek(mondjuk én a lostban se csipáztam). Viszont ami engem is meglepett, hogy a kis fityma riporter gyerek előlépett a kedvenceim közé, ő szerintem jó volt. Anna meg szuper, én nem láttam még semmiben előtte, de szinte kiráz a hideg, mikor megjelenik. Majd meglátjuk mi lesz, 4×02: 7/10

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz