login |

JAws 2009: A főkategóriák végeredménye

2010. 02. 03. 21:36 - Írta: winnie

40 hozzászólás | kategória: szavazás,

jaws-logo.jpgA 2007-es végeredményeket itt nézhetitek meg, a 2008-asakat itt, alul pedig a 2009-es szavazás esszenciáját. Tanulságosak, nem? Nagyjából végig lehet követni a trendeket, hogy mi változik és mi az, ami állandó az ízlésünk, az ízlésetek szempontjából. 2007-ben a House, 2008-ban a How I Met Your Mother és a Lost, most pedig a The Big Bang Theory és a Dexter volt az úr 3-3 győzelemmel, bár a Lost a fő kategóriát elvitte azért.

A régi kategóriákat megint kiegészítettük egy újjal, az újoncsorozatokéval, de az azért látszott, hogy máshol az 1. évados sorozatoknak nincs nagyon esélye. Bár sokan érveltek azzal, hogy a kategóriákból népszerűségi és eyecandy verseny lett, ti döntöttek így, nincs mit tenni. Ráadásul bőven van cáfolat is az állításra, bejutottak kis sorozatok és nem modellalkatúak is a legjobbak közé. Plusz általában a két jellemző nem mindig járt együtt, hiszen kétségbe lehet vonni a legjobb női “40 perces” főszereplő helyezését (ld. az eycandy szavazást is nyerte), de a sorozata nincs a legnézettebbek között itthon.

A fő kategóriás győztesek közül nem sok okozott meglepetést, de bevallom az animációk és a reality-k legjobbjait látva leesett az állam. Ilyen sokat számít a magyar premier. Mivel a szerverterheltséget el akartuk kerülni, más szavazómasinát használtunk, de csak két esetben kellett nyilvánvaló rosszalkodást kiszűrnünk, az eredmények elvileg az ti ízléseteket tükrözik, a linkeken meg lehet nézni az arányokat. (A szavazásokat nem zártuk még le, de a végeredményt az első 3 nap után határoztuk meg.)

Köszi mindenkinek, aki szavazott, kommentelt és jövőre jönnek ugyanezek a kategóriák, és nemsokára jönnek a mellékkategóriák, amelyek nem is annyira mellékesek. A szavazatszámlálásban nyújtott hatalmas segítségéért nagy köszönet illeti dzsiaj-t.

And the winners are…

40 hozzászólás Ne habozz!

Gugu - 2010. 02. 03. 21:43

Hehe, talán csak 2 kategóriában nem egyezik a jelöltjeimmel, úgyhogy büszke vok magamra, hogy nem csak én látom úgy, hogy ki az igazán jó… :P
Persze ettől még tévedhetünk.

Reality-ben X-factor ::D

spamdog - 2010. 02. 03. 21:46

dzsiaj nevét elírtátok.

las - 2010. 02. 03. 21:49

6 helyet eltaláltam :D

Oscee - 2010. 02. 03. 21:52

Hmm, azt hittem “színesebb” lesz a végeredmény. Nem mintha nem értenék vele egyet nagyrészt :)

HIMYM tényleg nem “érdemes” már a trónra, akármennyire is sajnálatos, de már teljesen kiégett. Lassan már NPH-ben is megreng a bizalmam, Barney is kezd beszürkülni.

CyClotroniC - 2010. 02. 03. 22:10

Gyakorlatilag időt és energiát spóroltatok volna meg azzal, ha átfutjátok az internetes letöltések számát :) Nincs meglepetés, nyert a két sláger sitcom, a Dexter színészi gárdája, a Lost és Yvonne-ba a fél junkie közösség szerelmes :P

Pont ezért, talán az a legérdekesebb, hogy kik végeztek ezen sorozatok mögött, illetve aminek örültem, hogy az újoncoknál nyert a Glee, mert azt hittem a pilot után, hogy sokkal zárkózottabb az ilyesmire az átlag junkie. Az egy pozitív meglepetés volt, egyébként nagyrészt izgalommentes volt megint a verseny.

Ja és dzsiaj-nak hatalmas pacsi a beleölt melóért, köszönjük!

herczeg - 2010. 02. 03. 22:24

szavazógép női melléknél momentán elizabeth mitchellt mond elsőnek valami 8 szavazattal carpenter előtt

winnie - 2010. 02. 03. 22:27

azért írtam oda, hogy “(A szavazásokat nem zártuk le még, de a végeredményt az első 3 nap után határoztuk meg.)”

büzsü4ever - 2010. 02. 03. 22:57

Akkor mi értelme volt hagyni még a szavazást????

VR - 2010. 02. 03. 23:02

Csak a két nő főszereplővel nem tudok egyet érteni (főleg Cuoco), a többi rendben van. De azért Lost és Dexter közti kiélezett csata elég érdekes, szóval az a Lost győzelem csak egy hajszál.

winnie - 2010. 02. 03. 23:13

vr: a lost simább volt ennél. szoros, de simább.

winnie - 2010. 02. 03. 23:15

“Akkor mi értelme volt hagyni még a szavazást????”

ha megmondod, hogy kell kikpcsolni, kikapcsolom. de szerintem senki google-ből érkezőt nem zavar, hogy lehet nyomogatni. aki olvas minket és szavazni akart, szavazott.

justy - 2010. 02. 03. 23:15

I love Lost <3

Autopsy - 2010. 02. 03. 23:15

az a hajszál azért volt mert egy vagy egy pár Dexter fan csalt egy picikét… érdekes volt ha a Lost 5-el feljebb ment akkor a Dexter 15-el… ha a Lost nem emelkedett érdekes módon a Dexter se…

Dohi - 2010. 02. 03. 23:19

nulla egyetertes.

Solmyr - 2010. 02. 03. 23:19

BSG-ért kár, toronymagasan kedvencem volt az utóbbi 1-2 évben, de azért belátom, hogy rétegsorozat. Egyébként meg korrekt lista, de elég mainstream.

Ruben - 2010. 02. 03. 23:35

8/13
A Glee-vel és a Family Guy-jal nem vagyok kibékülve…

oroce - 2010. 02. 04. 00:14

igazából a populáris sorozatok nyertek -amiket énis nézek:)
azért próbálkoztam a szavazások alkalmával a breaking baddel, meg mad mennel, csak ezek réteg sorik :(

friendsfan - 2010. 02. 04. 00:31

Nekem is igazából a két női fsz szúrja a szemem, eyecandy alapján meg lehetett jósolni, de vegyük csak megérzésnek. Persze nem baj, hogy nyertek, csak nekem ők lógnak ki. A többiek, bár van ahol másra tettem, attól még korrektek, szóval egyetértek velük. Csak egy valamit kérnék majd, ne tartsa magát a mondás másik fele: “… és halál a vesztesekre” :)

Bianca - 2010. 02. 04. 00:37

Engem is a 2 női főszereplő zavar. Eyecandy versenyben magasan vinnék a pálmát, de nem ezért kéne rászavazni:( Ennyi erővel a 2 férfi fsz lehetne Jensen Ackles v. Robert Buckley:P
A többivel nagyjából elégedett vagyok.

Derry - 2010. 02. 04. 00:50

That’s what you missed on… Glee!

paranoid android - 2010. 02. 04. 01:25

A Dexter győzelmeket sem feltétel nélkül, de azokat megértem, a többi viszont nekem sántít. Legfőképpen a The Big Bang Theory és a How I Met Your Mother. Na meg a Glee, főleg egy Misfits mellett. Lost nagy kedvenc, de tavaly gyengélkedett magához képest, Yvonne Strahovskiról meg nem akarok rosszat mondani, de itt nem feltétlenül van helye. A legjobban talán Family Guy-jal értek egyet, bár mivel alig nézek animációt a populárisakon kívül, pont itt nem szavaztam (realityt egyáltalán nem nézek, így ott nem tudok értékelni). Michael C. Hall-nak azért örülök.
Összességében a végeredmény közel sem egyezik az ízlésemmel (egy, azaz egy szavazatom volt nyertesé), de az biztos, hogy idén is jó móka volt a JAws.

DelMare - 2010. 02. 04. 02:38

ennyi. :) Parsons, Hall, Strahovski, Lithgow, Harris. Legendary.

egyedül a lost zavar, de nyílván csak azért mert (bármíly ciki) nem nézem. még.

CharlieSierra - 2010. 02. 04. 03:48

ez a winn(i)erezés nem dívik mostanásg, nem ? javaslom a JAw goes to -vagy mit szoktak mondani-használatát :)

örülök, hogy a Lost nyert, végig szoros volt a verseny ahogy néztem

Eddy21 - 2010. 02. 04. 08:01

Sokat nem találtam el. : ) De azért a Glee, az bejött.

mikkromakka - 2010. 02. 04. 08:10

kimaradt a legjobb S2 kategória: and it goes to… Castle! ;-)

dzsiaj - 2010. 02. 04. 08:16

Igazán nincs mit, szívesen csinálom, és mivel az elmúlt 3 évben is végig én számoltam,ezért remélem, hogy csakúgy, mint a kritikáknál, jövőre is elsőbbséget élvezek, hiszen a junkiek most már hozzászoktak a “dzsiaj-minőséghez”:P

Maxxid - 2010. 02. 04. 08:55

Igazából nekem is kettővel van bajom csak, az újondot nem a Gleenek adnám, mert borzalmas, de ezen túlsiklok, mert most itthon sokan meg vannak őrülve ezért a musical dologért :)

Viszont Couco szinészi teljesítménye 0, az egyik népszerű szitcom főszereplője, és k.rva jól néz ki, ezt elárulom én is, szeretem is meg minden, de akkoris. BOT Veronica szvsz 100x jobban megérdemelné, de hát a demokrácia :D

Xsz - 2010. 02. 04. 09:01

Leginkább a 20 perces női fsz végeredménye zavar. Még ha eyecandy alapján is történt a szavazás akkor is Portia kicsit… mint Cuoco. :D

RolloJuve - 2010. 02. 04. 09:40

női mellékszereplő zavar. most egy évig nem szavazok a jaws-on. _:(

hardi - 2010. 02. 04. 10:28

én örülök hogy ezzel a 6. évaddal lezárul a Lost, és nem lesz tovább ez a nagy istenítés
más sorozatok is vannak, és látszik is a fő és mellékszereplőkből hogy a Dexter nagyon erős

Fighting - 2010. 02. 04. 11:13

Egyedül a Lost miatt vagyok szomorú. Pedig valamikor néztem, de olyan lett számomra, mint az X akták volt. Nesze semmi, fogd meg jól.
Utálom mikor hülyének néznek.

Maniac84 - 2010. 02. 04. 12:29

Nálam a Lost meg a 40 perces női főszereplő hibádzik (a 20 percesről nem tudok nyilatkozni mert nagyon le vagyok maradva a TBBT-vel).
A Lost szerintem nagy csalódást fog okozni a rajongótáborának. Mondom ezt úgy, hogy bő 1 éve újra felzárkoztam a sorihoz, egy 2. évad közepi kasza után. Simán nézős, de hogy a legjobb az szerintem erős túlzás. Mondjuk azt kívánom, hogy ne legyen igazam és május végén én is éltessem majd a sorit. :)
Yvonne Strahovski-t meg én is imádom, de ha tisztán a színészi teljesítményt nézzük akkor azért páran beelőzik.

Kit-Kat - 2010. 02. 04. 15:25

Strahovski és Cuoco győzelmével nem értek egyet, de a többi nagyjából stimmel :)
Különösen örülök a sok Dexteresnek, az idei évad után megérdemelték.

Risi92 - 2010. 02. 04. 17:01

A Gleenek örülök :)

Betyár. - 2010. 02. 04. 18:52

azt lehet tudni, hogy a végeredmény az oldal látogatóinak hány százalékának a szavazásából alakult ki? Vagy a regeltek mekkora részéből?
Mert van egy olyan érzésem, hogy töredék részéből.

winnie - 2010. 02. 04. 19:37

hát, számolj 10 ezer egyéni látogatóval. reggelni nem lehet.

boviz_ke - 2010. 02. 04. 21:31

hát szerintem ez nem teljesen reális azért…
a mostani menő meg népszerű sorozatok nyertek mindenhol, holott én nem gondolnám hogy azok a legjobbak feltétlenül… meg legjobb színész színésznőnél is ugyanez…mondjuk a dexter szereplőgárdája tényleg jó, de a többinél tipikusan a jó csajok…
hát nekem csalódás a végeredmény

winnie - 2010. 02. 04. 21:34

“hát szerintem ez nem teljesen reális azért…”

reális, mert ti szavaztatok így. az, hogy nem stimmel az általad javasolt végeredménnyel, az nem realitásbeli eltérést jelent:)

“a mostani menő meg népszerű sorozatok nyertek mindenhol, holott én nem gondolnám hogy azok a legjobbak feltétlenül… ”

ez nem feltétlenü igaz, ld. Chuck. vagy ott a dexter, ami mindig is menő volt és nem nyert mindig. és ott a többi menő: lost, prison break, heroes, house. mondom, minden efféle elméletet könnyű ellenpéldákkal cáfolni:)

moennig - 2010. 02. 04. 22:17

Na most ez alapján lehet elkezdem bepótolni a thebigbangtheoryt, de hogy Lostot akkor se néznék ha kényszerítenek, az is biztos:P de tanulságos mindenesetre.

Betyár. - 2010. 02. 05. 14:38

most ezt úgy kell érteni, h 10 000 szavazó volt?
Teszem azt, ebből a 10 ezerből mondjuk mekkora az x szám, akik szavazatából egy első hely megszületett?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz