login |

The Big Bang Theory: vége a 3. évadnak

2010. 05. 26. 16:45 - Írta: human

96 hozzászólás | kategória: 2009/10 finálék, kritika,

Lassan össznépi kövezés lesz itt, mert winnie Twitteren vallja be, hogy a Big Bang finálé szerinte nem az igazi, én meg itt rögtön egy posztot írok róla. Sőt, az egész évadra illik az, hogy valahol a közepes szint környékén lébecolt, sokszor csak alulról súrolva.

bigbangreggeli

Aki még nem látta az évadot, nos az mit keres a fináléírásnál és most forduljon is el rögtön. A Big Bang egész jó sitcom volt tavaly, ha jól emlékszem, ellenben idén onnantól, hogy Penny-vel összehozták Leonardöt, hát mondjuk ki: katasztrófává alakult. És basszus, szakítottak, de már külön sem működnek igazán, így viszont lassan oda jutunk, hogy a geekcsapat jobban működhet, ha nem erőltetik a színésznőt. Persze erre jöhetnek az ellenvélemények nyugodtan.

Sheldon: Roommates agree that Friday nights shall be reserved for watching Joss Whedon’s brilliant new series, “Firefly.”
Leonard: Does that really need to be in the agreement?
Sheldon: Might as well settle it now; it’s going to be on for years.

A másik, hogy Sheldon mellékszerepben marha jó, ellenben mostanra túl sokszor bízzák rá a részt, így kicsit idegesítővé kezd válni. Mondjuk pont a fináléra ezt nem használnám, mert egész érdekes szálat kapott az utolsó percekre, valamennyire érdekel is, hogy mi lesz belőle. Bár továbbra is tartom, hogy Penny-vel kéne összehozni, hahaha.

Összeségében szólva a Big Bang Theory már közel sem kötelező program. Idén többször is sikeresen felhúztak, ami egy sitcomnál nem a legszerencsésebb, mert még az unalom is jobb annál, mint ha valami tényleg zavaró.

96 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2010. 05. 26. 15:26

megnéztem a finálét, de iszonyatos nagy csalódás volt. jó, tudom, hogy én elég hamar kaszáltam a sorozatot, de azért a poénmentes első 10 perc még nekem is meghökkenés volt. de legalább eldöntöttem, hogy miután judy greer miatt nemrég ismét TBBT-t néztem, a 4. évadban már vendégszereplő sem fog a sorozatra kényszeríteni. na jó, mondjuk ha michelle rodriguez ellátogatna:)

írnám azt is szívesen, hogy az még nagyobb csalódás, hogy itthon is éppen a TBBT az egyik legnépszerűbb szitkom, de nem teszem, mert abból kiindulva, hogy sokan nézik azok közül, akik a kevésbé kommerszekért is oda vannak, azt jelzi, hogy igenis van (volt?) a sorozatban olyasmi, ami kiemeli a többi közül. azt viszont elfogadom, hogy amerikában ez a legnézettebb sorozat a fiatalok között, mert jól rátapintott valamire.

és ilyen szitkomoknál ritkán értek egyet humannel, de tényleg, most mi legyen penny-vel? az 1-2. évadban volt funkciója, most is, de csinálni kell vele valamit, mert az egypoénos karakter ezennel elhasználódott. oké, megint összejöhet vele vagy mással, hogy megint szakítsanak, de új dinamikába kell dobni őt – vagy kihajítani a sorozatból. megint visszatérve az első 10 percre, szegény kaley cuoco szörnyű volt, amit művelt, ez így nem színészet.

pedig ez a firefly-poén nagyon nagy.

darkimmortal - 2010. 05. 26. 16:51

Én bírnám ha Penny-t Sheldon-nal hoznák össze. Akkor már ki is írhatnák Leonard-ot. Valahogy nekem annyira nem jön be a karaktere, a két másik geek szerintem sokkal érdekesebb és viccesebb is. De persze Sheldon a király!

roxy - 2010. 05. 26. 16:54

hát nem tudom, szerintem még mindig a TBBT a legjobb szitkom (legalábbis azok közül amiket nézek). Penny és Leonard mondjuk tényleg elég szenvedősek voltak… Sheldon viszont szerintem még mindig isten, és tényleg mekkora lenne már Penny-vel:) Na mind1, összességében én nem értek egyet a kritikával, szerintem egyáltalán nem esett a színvonal.

emptyhands - 2010. 05. 26. 17:02

én egyáltalán nem értek egyet, még midnig kötelező, és top 2 szitkomban bennevan. 9/10

atomanti - 2010. 05. 26. 17:03

A kritikával én sem értek egyet. Ebben az évadban indult el a BAZINGA-zás, rengeteg zseniális epizód volt. A romantika meg úgy tűnik a sitcomok halálos ellensége, a HIMYM is akkor lett gyengébb, amikor csak Ted szerelmi életéről volt szó. A negyedik évad nagyon várós, nálam most ők ülnek a sitcom-trónon.

Qmy - 2010. 05. 26. 17:03

A TBBT az egyetlen hagyományos sitcom, amit nézek. Szerintem sincs olyan nagy baj, de a sztorit fel kell majd turbózni, ez így finálénak kevés volt.

CyClotroniC - 2010. 05. 26. 17:05

Hullámzik ez is, mint a legtöbb sitcom idén, és igen, én is úgy látom, hogy a Penny/Leonard összejövetel hibája ez az egész.

Penny a legjobban Sheldon-nal működik szerintem. Remek példa erre a 3×08-as epizód, ami az évad egyik legjobb része volt. De szintén nagyot ütött nálam az utolsó előtti rész, ami tipikusan olyan téma volt, hogy egyszerűen tökéletes lett volna a fináléra, simán 8/10-es volt.

A korábbi két szezonnal úgy voltam, hogy 3 részből volt kettő 8 pontos, meg egy 7-es, most meg inkább a 6-7-8 pontos epizódok váltogatják egymást. 6-os alá nem értékelném egyiket se, mert túl erősek a karakterek szerintem, annyira nem tud elbukni a sztori, akkor se, ha szar, viszont tény, hogy itt is volt visszaesés.

A két side-geek karakter párban működnek, megkapják a félmondatos ki poénjukat, velük nincs gond. Ha Penny Sheldonnal van szintén nincs para, sőt akkor Leonard a másik két geek mellett, mint racionálisabb egyensúly nagyon jól tud működni.

A legjobb megoldás szerintem az lenne, ha Penny kapna valami átívelő történetszálat, akár rajta keresztül bejönne a képbe egy barát, akivel járna, és összeismerkedne a csapattal. Nem valami kigyúrt kőbunkó sportoló klisére gondolok, sokkal inkább ütne, ha valami humánabb beállítottságú bölcsész/művész fazon lenne belekeverve Penny-n keresztül a levesbe. Abból marha érdekes párbeszédeket és vitákat lehetne kihozni, hiszen ő még partner is lenne benne.

qdog82 - 2010. 05. 26. 17:06

Nekem semmivel sem tünt rosszabbnak ez az évad mint az elöző kettő.

MicaHiro - 2010. 05. 26. 17:06

Sitcomok kapcsán az a rossz egy picit, hogy vitatkozni nem nagyon lehet arról, hogy jó-e az egyik vagy nem, mert a humorérzéke nyilván mindenkinek más.

A 3. évad szerintem rosszabb, mint a második volt, de attól még maradt a kedvencek között, és bár újszerűnek abszolút nem újszerű, de a geek alaptémát szerintem nagyon jól kiaknázza, így egy 7/10 simán kijár az évadnak szerintem. Külön öröm volt nekem, hogy Sheldon kapott egy kisebb átívelő szálat. Penny pedig szerintem még mindig egészen jól működik, nekem a Leonard-Penny szállal sem volt bajom, majd akkor lesz, ha esetleg még tovább foglalkoznak vele a készítők.

Scardona - 2010. 05. 26. 17:10

Szerintem zseniális volt a finálé. Én az első 10 percen is nevettem. Penny-Leonard kapcsolata szerintem jól volt megírva. Leonard nem játsza túl a halálosan szerelmes geek-et, hanem nagyon jól el van találva.
Az évad kellemes meglepetése nekem pedig Raj volt. Első két évadban nem kedveltem túlzottan a karaktert, de mostanában olyan poénokat dob fel,hogy sírva röhögök. :) lsd.: horse!

bikkbakk - 2010. 05. 26. 17:11

nekem is jó volt a szezon, volt jónéhány zseniális rész.

Gaga - 2010. 05. 26. 17:11

Egyetértek a kritikával, kicsit unott az egész, egy-két bazingán kívül alig maradt meg valami. Mondjuk volt egy rész, a finálé előtti, ami dobott az évadon egy picit (valamiért a visszaemlékezős epizódok mindig bejönnek), de nem nagyon ragadt meg bennem annyira ez az évad, mint a többi. Nem kaszálom, de ha jövőre nem kezdenek el vmi nagyot ( a finálé utolsó pillanata engem is érdekel:D), akkor számomra vége.

winnie - 2010. 05. 26. 17:12

qdog82-vel egyet kell értenem, a 3-4 pontos átlag állandósulni látszik:)

Desmond Wallace - 2010. 05. 26. 17:19

Sajnos már nem olyan jó, mint az első két évadban volt.

CyClotroniC - 2010. 05. 26. 17:21

winnie: Szerintem nagyon-nagyon nem neked való ez a sitcom. :D A multicam formátumban maráhra kiemelkedő az egész, még úgyis erősebb csomó társánál, hogy leromlott a szintje. Nem akarom feldicsérni, mert nem egy megingathatatlan alapmű, de eszméletlenül erősek a karakterek. Ha valaki megkedveli őket, akkor akár azt is végignéznék velük, ha 20 percig vágás nélkül sorban állnának egy pénztárnál és közben csak beszélgetnének idiótaságokról. Ha meg nem jönnek be egy karakterek egy sitcomnál, akkor azt kár is nézni, mert azon áll vagy bukik minden. A BigBang esetében Sheldon hatalmas mérce. Van, akinek erőltetett a srác, van aki meg már a tartásán és a testbeszédén is összehugyozza magát a röhögéstől.

Nyilván nem tetszhet ugyanaz mindenkinek, de azért a 3-4 pont szerintem elég erős lehúzás. Nem tudom nálad, hogy van a skála, de nálam kb a 3 pont annak a megfelelője sitcomoknál, hogy se nem vicces, se nem aranyos az adott epizód, mégcsak mosolyt se csal az arcomra. Vagy annyira unalmas, hogy áttekerem, vagy annyira olcsóak a poénok, hogy én érzem magam kínosan az írók helyett. Az utóbbi 5-6 sitcom terméséből ilyen 3 pontos dolgot csak a Worst Week pilotjánál éreztem, azóta szerencsére ilyennel nem találkoztam :)

CyClotroniC - 2010. 05. 26. 17:23

Sorry a dupláért, de a rengeteg elírás mellett, azért ez magyarázatra szorul:

“5-6 sitcom” —> “5-6 év sitcom”

Zoss - 2010. 05. 26. 17:24

Én sem értek egyet. Mindig együtt nézem a HIMYM-rel és mig ott egyetértelműen érződik, hogy kezdenek kifogyni az ötletekből (bár az évad végére volt némi javulás) a Big Bang továbbra is hozza remek színvonalat. Sokkal többször nevetek fel rajta mint a HIMYM-ön.

feareg - 2010. 05. 26. 17:34

Én sem értek egyet, szerintem még mindig nagyon jó.

The man who laughs - 2010. 05. 26. 17:42

Valóban érezhetően esett a minőség az 1-2 évad után és remélem a negyedikben javulás lesz. Ennek ellenére nekem tetszett az évad, az utolsó rész se volt rossz, sőt a végső fordulat egész jó lett, de remélem az írók kezdenek is vele valamit és nem csak egy egyszeri poénak szánták.

Viszont az előző visszaemlékezős rész meg zseniális volt imho :D.

Dr. McSteamy - 2010. 05. 26. 17:44

Amikor befejeztem az utolsó részt, csak néztem, hogy: “Ez volt a finálé?”
Sajnos már nem annyira jó (szerintem), mint régen volt, pedig az első két évad tényleg szuper volt! Azokból fejből tudom mondani, melyik részben mi volt, mert már annyiszor láttam őket, de ez a 3. évad… ebből egy részt sem tudok mondani, ami olyan tényleg hú de jó lett volna. Kár érte, de azért persze maradok a 4.évadra.

Kit-Kat - 2010. 05. 26. 17:47

Nekem bejött az évad, amúgy is nagyon bírom a geek humort, mondjuk én anno a pilotot is végigröhögtem, ami egy csomó mindenkinek nem tetszett, szóval biztos baj van a humorérzékemmel…:) Igazából ez az egy multicam sitcom van, amit még mindig nézek, a HIMYM-t már a 2. évadban meguntam, azóta sem néztem tovább, a TBBT viszont még mindig meg tud nevettetni. Azzal viszont egyetértek, hogy finálénak ez most nem volt olyan jó, meg volt pár gyengébb rész így a vége felé, de a múlt heti pl. zseniális volt. Bárcsak bevált volna Sheldon jóslata a Firefly-al kapcsolatban…

Ráhel - 2010. 05. 26. 17:48

én is azokkal értek egyet, akik szerint romlott a sorozat minősége az évadban. penny és leonard kapcsolatával viszont semmi bajom nem volt, évad elején még tetszett is, új volt és érdekes. és a többi karaktertől sem vette el az időt. nem tetszett viszont, ahogy szétszedték őket, az már hatásvadász volt, csak a kényszert láttam benne, hogy akkor most öncélúan kavarjuk föl a dolgok állását.
ami pedig a leginkább nem tetszett az ahogy néhány epizódban sheldonnal bántak. például leonard és penny első veszekedésekor, sheldon olyan volt mint egy elveszett kisgyerek, aki nem érti mi folyik körülötte, akárhányszor megszólalt a közönség nevetése, szinte fölháborodtam, hogy az ég szerelmére, ezen miért kellene nevetnem. vagy most a visszaemlékezős, asszem az a múltheti volt. nem szabadna sheldon karakterét ennyire eltúlozni, mert egy egyértelműen asperger-szindrómás emberen ugyancsak nem fogok nevetni, hanem megsajnálom. persze elhiszem, ha másnak ez még esetleg belefér a sorozatba, de nálam már nagyon nem működött.

miszerint - 2010. 05. 26. 17:49

most jötten rá, h. valahol a TBBT a Frasier reloaded (már ha vki emlékszik még rá). és Sheldon=Niles (+Lilith és Maris), Leonard=Frasier, Penny=Roz. csak ott ugye még volt egy Martin és egy Daphne is. és 10 évad lett belőle…
nem volt zseniális sztem az évadzáró, de jobb volt mint az évad. Raj: “get back on your whores” = sírvaröhögős

szendroib - 2010. 05. 26. 17:54

Összességében én élveztem az évadot, de tényleg ez lett talán a leggyengébb eddig. Elég nagy hullámvölgy volt szerintem idén minden sitcomban. Például a HIMYM elég gyengén kezdett, aztán a végére nagyon beerősített nálam. A Rules of Engagement erősen kezdett, de a végére nagyon érdektelen lett számomra. Adam karaktere élvezhetetlenné teszi számomra a Rules-ot,mivel már olyan szinten idiótává tették, hogy lassan fogyatékosnak tűnik, sokszor egy 3 éves szintjén lebeg. A The Middle az elején tetszett, de a végére az is elvesztette a Mojoját. A Modern Family pedig kicsit ingadozott, de többnyire elég jó részeket hozott.

Így ebben a mezőnyben nálam a Big Bang még mindig a dobogón áll, de jövőre már össze kell szednie magát:)

avada - 2010. 05. 26. 18:01

megint visszatérve az első 10 percre, szegény kaley cuoco szörnyű volt, amit művelt, ez így nem színészet.

Azt értem, hogy nem volt poéndús a rész, de Cuoco-val mi baj volt? Hogy lehetett volna többet kihozni a jelenetei-ből?

Blackadder - 2010. 05. 26. 18:01

Hát igen, nem vagyunk egyformák. Én majdnem az összes részt végigröhögtem, lehet hogy ez az utolsó nem sikerült a legjobbra, de úgy lehúzni egy évadot, hogy 1-2 részt láttál belőle szerintem botorság. Azt meg tudom érteni, ha valakinek nem jött be én pl nem tudnék megnézni egy darab realityt vagy Office részt sem.
Néhány dologgal viszont egyetértek. Pennyvel tényleg lehetne kezdeni valamit, ill. ezzel a Penny+Leonard vergődéssel is. Sheldon szerintem úgy fenomenális ahogy van, soha nem éreztem még idegesítőnek.

zoey - 2010. 05. 26. 18:18

Nálam a TBBT nagy kedvenc, bár az igaz, hogy ez az évad nem volt annyira kiemelkedő. Viszont ahogy Cylcotronic is mondta, a karakterek nagyon erősek és nekem nagyon bejön mind. Penny-Leonard nekem sem nagyon tetszett, viszont valaki (szintén Cyclotronic?) itt fentebb felvetette, hogy egy bölcsész/művész barát Penny-nek nagyon jó húzás lenne – abszolút egyetértek.
Ó, és egy Penny-Sheldont párostól sem határolódnék el, mert őrület, milyen kémia van kettejük közt. :)

Ági - 2010. 05. 26. 18:20

Érettségi szüneten vagyok itthon, múlt héten daráltam le az eddigi TBBT részeket. Nem vettem észre színvonalcsökkenést az első két évadhoz képest… A finálét még nem láttam, de nagyon tetszett a sorozat.

vicvega - 2010. 05. 26. 18:22

heti 20 perc kaja (és meló :) ) közben, mint az összes szitkom. nekem ennyit érnek. bár a Community-t most fogom darálni, de eddig még a Scrubs 8 évadához foghatót nem találtam

winnie - 2010. 05. 26. 18:36

avada: lehet, hogy igazad van. Eddig vele sehol nem volt bajom, de a tetős arckifejezései, és az éjszakai kaland nagyon túljátszott volt.

Gerusz - 2010. 05. 26. 18:36

Egyetértek a kritikával, a visszaemlékezős rész az visítva röhögős volt, de a többi elég lapos. Finálénak pedig ez kevés volt, mint pókszarban a C-vitamin. Pennyt vagy írják ki (legalább egy fél évadra, ha nem is végleg), vagy hozzák össze Sheldonnal, vagy írassák be az egyetemre, de az marhára nem fog működni, hogy féltékeny is, meg nem is, jóban is van Leonarddal meg nem is, stb…

Kissur - 2010. 05. 26. 18:41

Én csak magyarul követem a sorozatot, de érdekel, hogy mi lesz a folytatás.
Én azt javasolnám, hogy Penny a 4.évadban kezdjen egyetemre járni, és szerezzen diplomát. Na az szerintem nagy poén lenne. A buta szösziből, egy ugyanolyan kockát csinálnak, mint amilyenek a srácok. :)
Valamint behozhatnának egy barna hajú női szereplőt is, akivel tiszta lappal indulhatnának.

Ági - 2010. 05. 26. 18:44

Nem tudnám elképzelni amit itt többen írtatok, hogy Penny plusz Sheldon. Már bocsánat, Sheldon nem is pasi hanem egy hatalmas kocka. :D Iszonyat bírom, de ha összejönne Pennyvel lehet kasza lenne.

grongos - 2010. 05. 26. 18:45

hát én is csatlakozom a nem egyetértőkhöz :) remek sorozat még mindig, ha a fináléban penny meg leonard nem is remekeltek, pont az előző részekben meg teljesen jók voltak.

Az egyetlen érdekesség/változás ami engem zavar ebben az évadban, hogy a közönség egyszerűen már mindenen szakad a röhögéstől.. mintha befújatnák őket mielőtt indítják a felvételt. Szeretem az aláröhögős sitcomokat, de itt már rendesen az élvezhetőség rovására ment néha a vihogás szerintem.

CyClotroniC - 2010. 05. 26. 18:46

Penny-t szerintem hülyeség lenne bekockásítani. Eleve el se tudnák nekem adni hihetően ezt a fordulatot, másfelől meg pont ez lenne az alapdinamika, hogy ellentét van a szőke lány és a kockák között. Penny pont azért fakult ki, mert egyre jobban kezdi elfogadni a srácokat és asszimilálódik. Ezért is írtam, hogy kéne neki egy teljesen más beállítottságú barát, ami egyrészt sztorival is szolgálna, illetve messzebb rántja őt a srácoktól, hogy megmaradjon a csapatdinamika.

A. - 2010. 05. 26. 19:00

“Ebben az évadban indult el a BAZINGA-zás” bár ne indult volna… fizikai fájdalmat érzek, amikor kimondja…

A Penny/bölcsész fiú kapcsolatot viszont én látatlanba megvettem, már a gondolatot is viccesnek találom:)

A. - 2010. 05. 26. 19:01

bölcsész szitcomot!:)

avada - 2010. 05. 26. 19:10

@winnie
Nekem nem volt semmi szembeötlő. Mondjuk nem nagyon szoktak részeg csajok a szobába rángatni.

baaloo - 2010. 05. 26. 19:10

Egyaltalan nem ertek egyet, meg mindig a legnagyobb kedvencem…himym, modern family, the middle, cougar town is tetszettek, viszont a P&R-t, Office-t, 30R-t tobbszor is megprobaltam de nem tudtam megszeretni…izlesek es pofonok:D

winnie - 2010. 05. 26. 19:14

“Az egyetlen érdekesség/változás ami engem zavar ebben az évadban, hogy a közönség egyszerűen már mindenen szakad a röhögéstől.. ”

na, abban minden ellenérzésem ellenére biztos vagyok, hogy én is szakadnék, ha élőben ott lennék:)

winnie - 2010. 05. 26. 19:15

OFF: ja, és csak annyit, hogy jó látni, hogy az egyik urban legend elmélet a kommentek ide- vagy odahúzásáról megcáfolódik.

Paladin - 2010. 05. 26. 19:15

Hát, ízlések és pofonok. Nálam top még mindig, mióta csak van.

Hanyattlökött Lúdtalp - 2010. 05. 26. 19:19

Abszolúte nem értek egyet. A finálét ugyan még nem láttam, de amúgy az évfolyam szerintem bőven teljesítette az elvárásokat. Visszavárom.

grongos - 2010. 05. 26. 19:34

@winnie az addig oké, biztos jó ott a hangulat meg tudom hogy amolyan kedvcsináló standuposok is vannak a szünetekben, de például a HIMYM-ben, vagy egy accidentially on purpose-ben meg tudták oldani halkabban, visszafogottabban.. ami persze furcsa lenne mert himym-el még ugyan az a csatorna is de nekem egyszerűen más hangosításúnak tűnik, nem igazán tudom mi a technikája ennek.

Réta - 2010. 05. 26. 19:38

Én szerettem volna többször látni azt a fizikus csajt, aki már három sráccal is lefeküdt a csapatból. Szerintem ő lenne az igazi nő Sheldon számára.

Nekem bejött a Leonard Penny párosítás, szeretném ha ez megmaradna. Jó lenne kicsit többet tudni Pennyről, például feltűnhetne a családja, hiszen a fiúk családtagjait már eléggé megismertük az évek során. Penny apját többször említették, tudjuk, hogy fiút szeretett volna és nagy a lába. El tudnám képzelni, hogy beköltözik pár hónapra Pennyhez egy ultramacho apuci és rácsodálkozik a gyagyás szomszédokra.

Ez az évadzáró nem volt túl erős, de az előző rész nagyon klassz volt. Szerintem azzal kellett volna zárni az évet. Összességében a TBBT még mindig dobogós nálam, azon kevés sorozatok egyike, amit hétről hétre követek.

Mandala - 2010. 05. 26. 19:56

Az évadzáró nekem sem tetszett, de egyébként nekem nagyon bejön a sorozat. Mondjuk speciális a helyzetem, mert kicsit magas az elméleti fizikus koncentráció a környezetemben, ezért terápiás célt is szolgál nekem a sorozat, mert lehet, hogy egy átlag néző azt hiszi, hogy nagyon sarkítva vannak itt a dolgok, de valójában ezek minimum ilyenek, sőt. Egy társasjátékot pl. lehetetlen lejátszani velük, mert mondjuk Tikal-nál átlag 15-20 percet gondolkodnak egy lépés előtt, van, hogy sokkal többet, és hiába mondjuk, hogy nem az a játék lényege, hogy minden lehetséges opciót végigfuttassanak az agyukban, elemezzék majd kiértékeljék az elemzést, meg sem hallják. Ez csak egy példa, tudnék még százat, de az már offtopic lenne. Lényeg, hogy a sorozat nagyon ütős és súlyosan valódi, nekem továbbra is az egyik legjobb sitcom volt (30Rock azért előzte nálam).

DancingDragon - 2010. 05. 26. 20:09

Személy szerint, én is olyan kis laposkának találtam ezt az utolsó részt. Legalábbis ahhoz képest hogy ez egy évadzáró volt, mindenképpen. Ami viszont eszembejutott: Az hogy részegen lefeküdtek Pennyvel, nem volt véletlen. Mármint, okkal csinálták. Valamiért van az az erős jövőképem hogy Penny terhes lesz. Persze lehet hogy hülyeség meg minden, de azért van benne ráció.

bounty - 2010. 05. 26. 20:09

Igazat adok a posztolónak. Az első 2 évadot nem bírom letörölni, tudom, hogy meg akarom nézni még párszor. A 3. ezzel szemben simán megy a levesbe megnézés után.

TJ - 2010. 05. 26. 20:13

szerintem is szörnyű a 3. évad és nem feltéltenül a karakterek dinamikája miatt, egyszerűen nincsenek benne jó poénok. a hanyatlás legszembetűnőbb jele pedig “catchphrase” erőltetése, szinte látom magam előtt ahogy gondolkodnak, hogy melyik az a vicces szó ami még nem túl elcsépelt és pont kifér egy pólóra …

Gerusz - 2010. 05. 26. 20:18

@grongos: a TBBT-t eleve közönség előtt veszik fel, míg a HIMYM közönségének levetítik a már elkészült részt és úgy veszik fel a röhögést.

tigris - 2010. 05. 26. 21:08

@DancingDragon: az tényleg érdekes fordulat lenne, ha Penny teherbe esne.

Maga az évadzáró, háááát, volt már jobb is. A flashback rész volt igazán kiemelkedő az évadban, végre megtudtuk a lift történetét is. A Sheldon-barátnő szálból nem tudom, mit fognak kihozni, de kiváncsian várom. Leslie pedig szerepelhetne többet. :)
Horse-os poén nálam hét idézete, de nekem alacsony az ingerküszöböm. :))

Álmos - 2010. 05. 26. 21:08

1. és 2. évad: Leonard odavan Pennyért, de őt nem érdekli
3. évad: együtt vannak
4. évad: Penny van oda Leonardért, de őt nem érdekli/mással van

(lásd: Jóbarátok, Ross és Rachel :))

Flanker - 2010. 05. 26. 21:11

Nekem bejött az évadzáró (8/10), jól felvezette az új a karaktert, aki rövid szereplése ellenére számomra meggyőző volt. Én semmiféle színvonalcsökkenést nem látok. Persze kicsit sok a Bazinga, néha túl sok Sheldon, de a kiváló sztorik (befüvezés a hippi nagymamák sütijétől, CERN, stb.) és karakterek, poénok simán hoznak nálam egy 8,5/9-s átlagú évadot. Penny nálam ott fejlődött, hogy sokszor látni Kaley-n hogy már nem (csak) azért nevet/mosolyog a felvételen mert azt kérik tőle, hanem mert belülről már szétszakad a röhögéstől..:)

petecz - 2010. 05. 26. 21:18

Nekem tetszett legalabb annyira az evad mint az elozo, egyedul Leonard karakteret modositanam picit mert neha nagyon idegesito. Varom a 4. evadot amugy. :)

cat - 2010. 05. 26. 22:52

Az első két évadot nagyon szerettem, ezért kitartottam a harmadikban is tizenvalahány részig. Aztán nem bírtam tovább. Tömény humortalan szenvedés volt az egész. Kár érte :(

flimo - 2010. 05. 26. 22:56

Hát én már ott tartok, hogy törődök a karakterekkel, miattam akciósorozatot vagy drámát is forgathatnak velük, de a poénokkal sincs bajom. Persze lehet előny, ha az ember maga is fizikus.

Tod - 2010. 05. 26. 23:02

Én pihenőre tettem a “szeretlek, de nem mondom ki” hülyeség után. Ezt utálom az egész amerikai sorozatkészítésben. Nem tudják, mit lehet csinálni happy end után. Össze, szét, most én nem, utána te nem, és ettől egyszerűen rossz szájízem lesz. Nem szeretem nézni mások szenvedéseit, főleg nem sitcomban és főleg nem akkor, ha ez ok nélküli.

M76 - 2010. 05. 26. 23:22

“az egész évadra illik az, hogy valahol a közepes szint környékén lébecolt”

Ezzel tökéletesen egyetértek. De lehet azért van ez az egyhelyben lépkedés mert nem tudnak mit kitalálni, mert mainstreamek akarnak lenni, hogy a sok nézőt aki odakeveredett elé megtartsák. Viszont egy geek sorozat ami mainstream? Ez már önmagában halálra ítéltetett dolog.

Még az amúgy gyenge évadon belül is gyengébb rész volt ez a finálé. Amikor az egész rész alatt 2-3 olyan poén van amin nevetni tudok, akkor valami nagyon nincs rendben.

Arilian - 2010. 05. 26. 23:38

Szerintem kurvajó :)
Lehet, hogy csak ‘nekem való’ de ezt a humort szeretem legjobban. 10/10 mind a három évad.

Összehasonlításképpen a HYMM-t régi kedvencem idén kaszáltam.

CyClotroniC - 2010. 05. 26. 23:44

De mi az, hogy 10/10 minden évad? No offense, de ezt sose értettem… Leginkább egy hardcore rajongónak kéne felismerni, hogy egyes részek erősebbek, míg mások átlagosabbak, gyengébbek. Azt csak nem akarjuk állítani, hogy minden egyes epizód hibátlan és tökéletes, ugye? :P

winnie - 2010. 05. 27. 00:18

én irigykedek, mert 10/10-es sorozatot még nem is láttam. 10/10-es részre viszont emlékszem egyre tavalyelőttről.

Theo - 2010. 05. 27. 00:40

Eddigi legjobb évad, Sheldon fenomális, ritka, hogy többször megnézzek egy részt, főleg rövid időn belül, de most többször, több részt is ugyanazon a napon is akár.

horvagab - 2010. 05. 27. 07:39

Én sem értek teljesen együtt, nekem tetszett ez az évad, habár a 2. tényleg jobb volt. Nekem az is tetszett, hogy Leo és Penny összejöttek, nem találtam erőltetettnek, örültem, hogy végre megtörtént. A kapcsolatot is egész jól oldották meg, habár volt, hogy csak a háttérbe szorították és azzal el volt intézve. A szakítás az tényleg sok volt, semmi értelmen vagy logikája nem volt az egésznek, azon kiakadtam. A Sheldon szerelmi szálra kiváncsi leszek, óvatosan kell csinálniuk, nehogy túlságosan megváltoztassák a karaktert. Sheldon és Penny abszolút nem :D. Penny max a mostohaanyja lehet Sheldonnak, semmi romantika nincs ott, és ne is legyen. Leo sokszor azért nem vicces (pláne az előző évadokban) mert neki kell a straight man-nek lennie szerintem. Mostanság ez változott. Penny menjen egyetemre, az jó ötlet, én azt vártam, hogy addig kezdi el, amíg együtt vannak, elvégre Leo ott dolgozik, biztos be tudja suvasztani valahova, vagy segíteni neki h bejusson. Szerintem egy jó évad volt, a sok Bazinga se volt rossz, amit nagyon bántam, az hogy kevés Melanie volt, és csak úgy off-screen el is tüntették :S. Itt az évad vége fele lett jó volna, Howard menőzne h neki bezzeg van barátnője. Az kár volt, haláli volt az a csaj is.

mgitta - 2010. 05. 27. 08:00

Hát én nagyon szeretem ezt a sorozatot :) A fanyalgókat egyébként megkérdezném, hogy nem lehet, hogy egyszerűen csak veszített az újdonság erejéből? Nekem talán azért tetszik, mert van hasonló baráti társaság, ahol pl. előfordult, hogy sálba képleteket kötöttek meg fejben sakkoztak :) Persze nem minden rész a kedvencem, meg vannak gyengébbek, meg kicsivel több Howard-Rajt is el tudnék viselni, de összességében nagyon szeretem és minden héten várom az új részt :)
az én elképzelésem egyébként az volt Sheldonnal, hogy elvesz egy fekete nőt, akinek kell a vízum, mert Sheldonból kinézem, hogy képes ezt megtenni csak úgy, aztán velük él ez a nő :) Tudom, hogy eszement, de akkor is :)

leaping cat - 2010. 05. 27. 09:25

Lehet, hogy nagy butaságot mondok, de nem Leonard öltözött be Sheldon randipartnerének, hogy megviccelje a többieket?

Álmos - 2010. 05. 27. 10:16

Nagy butaságot mondasz:D

dregnarr1 - 2010. 05. 27. 10:17

Pár résztől eltekintve szerintem nagyon jó volt az évad, még el tudnám nézni jópár éven át.

Trisztin - 2010. 05. 27. 11:31

…sajnos ez már nekem sem jön be annyira,mint eddig… szeretem-szeretem…de úgy nem nagyon tudnék 1-2 klassz jelenetnél többet mondani,ami maradandó volt…
[számomra a legjobb rész az volt,mikor Sheldon fel akarta ébreszteni Leonardot és Penny behúzott nekiegyet…-hát ez a rész sem mostanában volt…]

wice - 2010. 05. 27. 12:04

nem igazan ertem, mirol beszeltek, en vegigfetrengtem az utolso ket reszt. persze kinek mi jon be.

amugy az evaddal se volt semmi gond, szerintem ha vki ugy erzi, h csokken a szinvonal, az azert lehet, mert a hozzaszokassal nott az ingerkuszobe. van ilyen.

azzal sincs semmi bajom, h sheldon eloterbe kerult, vegulis tenyleg o a legjobb figura, bar azt azert sajnalom, h a tobbiekbol nem tudnak tobbet kihozni, van azert ott is tartalek erzesem szerint. jaes igen, egy bolcseszcsavo behozasa penny melle abszolut nyero otlet lenne.

ha van vmi, ami nem tetszik, az egyes (foleg sheldonos) poenok tuleroltetese, ami teljesen kiegeti oket. a bazinga jo volt egyszer, jo volt ketszer, akar ot-hat reszenkent egy megfelelo lelektani pillanatban elsutve meg mindig jo lenne, de igy allandoan… meh.

leaping cat - 2010. 05. 27. 12:05

Tényleg butaságot írtam, mert egy Mayim Bialik nevű csaj játszotta. Kár, pedig Galecki nagyobb poén lett volna.

Réta - 2010. 05. 27. 13:05

Én megszerettem ezeket a srácokat az elmúlt három évben, remélem, jól alakul a sorsuk. Már nemcsak azért nézem a sorozatot, hogy nevessek. Sheldon a kedvenc karakterem, de nem szeretem mikor túl gyámoltalannak tűntetik fel pl. a Disneyworldös rész túlzás volt. Remélem, a következő évadban fellendül kicsit a szerelmi élete, mert eddig nem nagyon volt neki.

avada - 2010. 05. 27. 19:48

Én pihenőre tettem a “szeretlek, de nem mondom ki” hülyeség után. Ezt utálom az egész amerikai sorozatkészítésben.

Ez a legrettenetesebb klisé mind közül. Szinte minden sorozatban elsütik ahol összejön két ember legyen az szitkom vagy dráma. Már igen elegem van belőle. Eleve hülyeség, de hogy mindenhova benyomják az nevetséges.

Zane - 2010. 05. 27. 21:00

Szerintem is csökkent a színvonal az előző évadokhoz képest, kicsit máson van a hangsúly, poénok is mások, de én azért nagyon élvezem, és a finálé “cliffhanger”e nagyon bejött.

Penny/Leonard-dal nekem alapból nem volt bajom, de valahogy nem sikerült jól megoldaniuk őket.

wannabejunkie - 2010. 05. 28. 17:19

Szvsz az első évad után volt egy esés, főleg geek-faktorban. Az S03 pedig egyéb téren is gyengébb, de szvsz a záró epizód éppenséggel egészen élvezhető volt, korábban voltak _sokkal_ gyengébb részek – bár magam sem tudom, ez most bírálat vagy dicséret.

Tényleg érezhető némi egyensúly-borulás: Leonard és Penny karakterével/viszonyával kapcsolatban nem látszik, hogyan tovább, Raj és Howard pedig látványosan háttérbe szorultak az egész évadban. Emiatt Sheldont előtérbe tolták, aki bár zseniális karakter, néha már sok volt. Ezt a sorozatot szvsz főként ő hajtja, és az jelentené a véget, ha az ő karaktere kiüresedne.
Ezt onnan lehet majd felismerni, ha kb. negyedszerre is elsüti az “I’m not crazy, my mother had me tested”-poént. :D Amennyire emlékszem, eddig *mindegyik* évadban “ellőtték” egyszer, pedig bazingából is megárt a sok.
Én mindenesetre várom a folytatást.

Desperate HOUSEwife - 2010. 05. 29. 17:20

Hát igen, egyetértek, ez az évad leginkább a közepes szinten mozgott, és a legnagyobb baklövésük pont a Leonard/Penny szál volt, egyszerűen kinyírta mindkét karaktert. Baromira nem volt szórakoztató nézni a “csak akkor tudunk egymással bármit kezdeni, ha seggrészegek vagyunk, és az ágyon kívül nem vagyunk kíváncsiak egymásra” kapcsolatukat, Leonardot pedog az évad kb. 90%-ában utáltam, mert egy öntelt kis köcsögöt csináltak belőle.
És sajnos Sheldon sem tudott brillírozni annyira, mint mondjuk a 2. évadban, de szerintem nem azért, mert túl nagy terhet tettek a vállára (szerintem simán elviszi a sorozatot a hátán főszereplőként), hanem mert az ő karakterét is szépen egydimenziósították. Az elején egy baromi bonyolult személyiség volt, egy meg nem értett zseni, aki igazából teljesen rendben van magával, meg a saját szabályai által keretezett, szuper-szabályozott életével, és talán néha gyerekes. Na ezzel szemben a 3. évadban egy nagyra nőtt gyereket csináltak belőle az epizódok nagyrészében. Legfájdalmasabb a Leonard és Penny elvált házaspár gyerekét alakító Sheldon volt, ez idegesítően rossz és humortalan húzás volt. Sheldon izgalmasabb, mint az összes többi karakter együttvéve (pedig őket is nagyon szeretem), épp ezért fáj, hogy ebben az évadban megfosztották szinte minden rétegétől.

Volt két csúcspontja az évadnak, az egyik szerintem simán a sorozat legjobb epizódja, az Adhesive Duck Deficiency (szinte hihetetlen, hogy ebben az évadban volt), a másik a The Precious Fragmentation (ez a fajta geekség hiányzik nekem sokszor), és emlékezetes még Wil Wheaton kétszeri feltűnése, a BSG-s csaj, meg a Howard/Bernadette dolog, de kb. ennyi. Nem volt egy igazán maradandó évad.

A záróepizód meg egyszerűen lapos. Ez a Sheldon 2.0 csaj nagyon nem kellett volna, bár én nem akarom azt sem, hogy Sheldont aszexuálisnak kiáltsák ki, de könyörgöm, az ő párja nem a klónja, hanem pont a komplementere lehetne, igen, arra utalok, amit te is írtál.

Persze, hogy Pennyvel kéne összehozni. De sajnos sokszor azt érzem, hogy az írók nincsenek tudatában, mekkora adu ász van a birtokukban, és mennyivel jobb lehetne a sorozatuk, ha egyszer végre kijátszanák. Messze a legizgalmabb az összes karakter interakciói közül, ha Sheldon és Penny van egy jelenetben, és ebben még annyi, de annyi lehetőség lenne. Sokszor azt érzem a TBBT-vel kapcsolatban, hogy lazán elmennek a kiaknázatlan lehetőségek mellett.

outlander - 2010. 05. 29. 23:15

Én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy ez volt az eddigi legjobb/legviccesebb TBBT-finálé? (még ha az évad összességében nem is volt annyira kiváló)

zolij - 2010. 05. 30. 10:46

szerintem a sorozat nem tudna mit kezdeni egy csecsemővel, szóval nem hinném, hogy Penny terhes lesz

Conquistador - 2010. 05. 30. 22:27

valóban látható minőség csökkenés,de ennyire nem látom vészesnek, ahogy itt sokan. sheldon kicsit sokat szerepel néha.
a finálé nem lett olyan rossz, nem tudom mit vártok ennyire egy szitkom finálétól? a viccesség megkérdőjelezését értem, csak a finálé jellegét nem. valóban az előző rész sokkal ütősebb volt, de az nem volt finálészerű.
az írói kritikát meg túlzottnak érzem, szerintem pontosan tisztában vannak a saját karaktereik lehetőségeivel, nem kell pálcát törni felettük.

kw - 2010. 05. 31. 12:46

hat nem tudom, sheldon vicces, de nalam rázs viszi a palmat. :)
amugy nekem a 3×20 volt sirvarohogos.

ksonimar - 2010. 06. 01. 17:51

-mint “hardcore rajongó”(3x láttam eddig egybe a sorozatot, pár részt külön többször is, tervezem még párszor) állíthatom, hogy az első évad 8/10; második 9/10; harmadik 7,5/10. ha az átlagokat nézzük peersze.
a mi kis gyakorlati fizikus és pincérnő ismerőseink kapcsolatát hosszasan nem lehetett fenntartani, -hogy én is okoskodjak egy kicsit-, Hovard és Raj erősebb jelenléte még együtt tarthatta volna őket. a megoldásokat az írókra bízom.
az évadzáró, hmm, nem karcolt úgy mint tavaly, nyilvánvalóan mivel nem volt olyan erősebb, hosszabb szál az utóbbi pár részben, amit át lehetne vinni. Sheldon új “nője” viszont hozhat dolgokat. összvissz, jobban vártam az évadzárót, mint ahogy most várom a 4 évadot.

Tobias88 - 2010. 06. 05. 15:10

Az cikk írója nem tehet arról, ha nincs humorérzéke, de arról már igen, hogy a szubjektív véleményét cikk formájában közli…

winnie - 2010. 06. 05. 15:29

jé. újabb besérülés. persze. akinek nem tetszik a legnézettebb amerikai sorozat, annak nincs humorérzéke. vagy csak ismer egy tucat, sokkal viccesebb sorozatot.

azt bezzeg nem tudjuk meg, hogy neked tetszik-e vagy sem a sorozat. pedig a kommentek olvasóit a sorozatról szóló vélemények érdeklik inkább.

(de itt egyébként komoly gondok vannak, hogy valaki már azon kiakad, hogy egy, a sorozatot kedvelő azt írja, hogy nem lett olyan jó a sorozat, amit néz. mi lenne, ha én is írnék egyet róla, vagy olyan, aki szerint dettó abszolút középszer a sorozat, hogy jelenleg is 15 sokkal viccesebb van nála?:)

ui: megint egy felesleges komment részemről, de ez már a sokadik ilyen megnyilvánulás. vajon, aki idegileg nem viseli el, hogy másnak is lehet másmilyen véleménye, az miért olvas véleményeket? ez elég önsanyargató, hiszen minden egyes kritikánál azon megy az izgulás, hogy “jaj, csak ugyanazt gondolja, mint én! jaj, csak!”, s ha így történik, akkor az illető hátradől elégedetten, mert megkapta az önigazolást.

Tobias88 - 2010. 06. 05. 19:45

Amúgy bocs, rájöttem, hogy nem te (winnie) írtad a cikket, pedig az első hozzászólásra ment az üzenetem. Főleg a poénmentes első 10 perc az amin nagyot néztem!

A cikk írójától pedig bocsánat!

winnie - 2010. 06. 05. 19:52

máris más a leányzó fekvése, látod?:) sokkal érthetőbb a megjegyzés.

én sajnos valamiért immunissá váltam az ilyen, színpados, élő közönség előtti szitkomokra. ez egyébként nem humor nemlétének kérdése, szerintem inkább másféle, másfelé fejlődött humor kérdése. ha megnézed, hogy jelenleg milyen szitkomokat nézek, lehet, hogy azt találod, hogy azok meg neked nem jönnek be.

taioo - 2010. 06. 10. 00:09

Nekem az a velemenyem az egeszrol, hogy ez a sorozat azoknak valo, akik legalabb egy kicsit is konyitanak a termeszettudomanyokhoz… egyebkent en azert orulok ennek a sorozatnak, mert vegre nem ezerszalas delamerikai szappanopera style, ill. nem az a tipikus amerika megmenti az egesz vilagot 1 no/ferfi ill. csapat szemelyeben. Az teny, hogy nehany szal eleg erdekesen alakult, foleg a 3. evadban (Bernadette es Horward szakitasa, ill Raj keves szereplese), de szerintem meg mindig elvezheto. Azzal en is egyetertek, hogy Sheldon nelkul az egesz nem erne semmit, de szerintem a tobbi szereplo es nagyon szepen teljesit…a Sheldon+Penny dologrol meg csak anyit, hogy ezzel Sheldon teljesen elveszitene jelleget es szerintem teljesen elvezhetetlenne valna a sorozat. (ezt bovebben is kifejtenem, csak nem erdekel annyira :D) … Egyebkent bar sajnalnam, de lehet hogy valamelyik szereplot meneszteni fogjak a sorozatbol, es itt foleg Pennyre ill. Leora gondolok, mert szerintem mar ugy sem tudnak ertelmes dolgot kitalalni kettojukre, es ha valaki menni fog, az szerintem Penny lesz, es egy kicsit a 3. evad utolso epizodja lehet hogy celzott is ra… de ez csak egy gondolat :D kivi vagyok az uj csajszira (Sheldon imitator) :O

magyar szinkron sucks, teljesen tonkrevagja Sheldont…..kegyetlen -.-”

Hajra BBT! bocsi az ekezetekert meg a helyesirasert xD picit kapkodtam nahh…

a cikk sucks too xD

winnie - 2010. 06. 10. 00:22

“Nekem az a velemenyem az egeszrol, hogy ez a sorozat azoknak valo, akik legalabb egy kicsit is konyitanak a termeszettudomanyokhoz… ”

az ember ezt gondolná, holott nem így van. a BBT volt idén a legnézettebb amerikában, a kereskedelmi korosztályban, ergó mindenkinek való, a legszélesebb körzönséget éri el.

“vegre nem ezerszalas delamerikai szappanopera style, ill. nem az a tipikus amerika”

csak a tipikus közönség előtt, színpadon felvett komédia pár jóbarátról:)

taioo - 2010. 06. 10. 00:35

“az ember ezt gondolná, holott nem így van. a BBT volt idén a legnézettebb amerikában, a kereskedelmi korosztályban, ergó mindenkinek való, a legszélesebb körzönséget éri el.”

Azt azert ne felejtsuk el, hogy USA-nak van penze es egesz jo az oktatasi rendszeruk olyan viszonylatban, hogy a legtobb gimiben a termeszettudomanyi targyakat kifejezetten arra specializalodott termekben, laborokban tartjak, es mivel az orszagnak van penze kutatasokra, laborokra, fejlesztesekre magasabb szinten allnak ezekbol a targyakbol, persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki jo fizikabol, ill. tarstargyaitol, de biztos nagyobb %-ban konyitanak hozza, mint itthon…sajnos, mert sajna nekem fizikaorakrol a tonkrement ezereves kommunista eszkozok jutnak eszembe, meg azert a kornyezetemben is eszlelem, hogy a legtobb magyar ember inkabb humanus, mint realis beallitottsagu…..es sajnos nagyon sok ismerosom, akik atom kockak :D es jartasak a realis dolgokban (diploma,feltalalok, stbstb) nemigazan tudnak magukkal mit kezdeni itthon….

Az USA info meg 20 eves unokatesomtol, aki 2 honapos koratol kint el…es a magyar iskolaktol egyenesen elborzad :S

taioo - 2010. 06. 10. 01:17

ja…… U.I.: a HIMYM az egy fos :D nincsen semmi ertelme, 5 perc alatt el lehet rajta aludni…a karakterek unalmasak, van aki buta, van aki szerencsetlen, van amelyik szerelmestipus, van amelyik allandoan szexelne…es kb errol szol az egesz, az a durva, hogy par reszt lattam mar belole, igaz nem mostanaban…de kb semmi nem ragadt meg belole… ha valaki megmondja miert jo ill. elvezheto egy sorozat, aminek semmi koze nincs ahoz, hogy “hogy jart az anyjukkal” en legalabbis meg olyan reszt nem lattam, ami errol szolt volna….. nagyon ponyva style, ahh meg a ponyvatol is rosszabb :S

taioo - 2010. 06. 10. 01:21

U.I.2.: xD na jo 1 dolog eszembe jutott, amikor a foszereplo szakitott a masik foszereplo csajjal, es a gyerekei azt mondtak a video utan, hogy: akkor most nem o az anyank? vagy valami ilyesmi xD

nagyon szana xD

human - 2010. 07. 08. 20:39

“a karakterek unalmasak, van aki buta, van aki szerencsetlen, van amelyik szerelmestipus, van amelyik allandoan szexelne”

Aha, szerencsétlen: Raj
Szerelmestípus: Leonard
Állandóan szexelne: Wolowitz

Nem a How I Met-et akarom védeni, mert az sincs a legjobb sticomok között, de ilyesmivel leoltani vicces volt :)

Timi - 2010. 07. 26. 01:21

Buta: Penny. :D Na jó.. nem. :)

[engé] - 2010. 09. 25. 14:38

Még mindig a legjobb hagyományos szitkom, hiába szélsőségesek az epizódok. De persze ez egy ostoba kijelentés, mert nem zongoráztam végig az összes szitkomot.

3-dik szezonnál tartok - 2011. 03. 28. 15:14

Szerintem óriási sorozat!

Nyilván sokaknak nem tetszik, de aki
Firefly, Stargate, Mr Bean, sci fi, számítógépes játékok, szerencsétlenül csajozás stb terén otthon van, és az IQ szintje átlag feletti, annak ez kötelező és nagyon szórakoztató sorozat!

winnie - 2011. 03. 28. 15:17

mivel amerika egyik legnépszerűbb komédiája, inkább azt mondanám, hogy sokaknak tetszik

“és az IQ szintje átlag feletti, ”

??? ezt honnan? épp azért sikeres, mert egyáltalán nem kell hozzá IQ.

vers - 2011. 04. 01. 02:28

legjobb sorozat, ejjel nappal neznem , csak jojjon mar uj resz, mert a tobbit kivulrol fujom

nem ertem mit pobtoztok, ez 10/10-es sitcom, a jobaratok sokkal gyengebb volt, viszont a magyar szinkront el kell felejteni

winnie - 2011. 04. 01. 02:46

“nem ertem mit pobtoztok, ez 10/10-es sitcom, a jobaratok sokkal gyengebb volt,”

mit nem értesz? a mostani 50-60 szitkomból 20-25 azért, ami jobb, mint a big bang theory. rég rossz lenne, ha ennél a sorozatnál nem lenne viccesebb:)

(aki google-ből jön, miért nem keres frissebb posztokra?)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz