login |

Medium: vége a 6. évadnak

2010. 05. 27. 17:22 - Írta: winnie

12 hozzászólás | kategória: 2009/10 finálék, kritika,

Ejha, ez durva volt. Nem cicóztak. A hatodik évad zárórésze, az előző finálékkal ellentétben sima standalone, bármikor megnézhető, bárhova beilleszthető epizód volt, nem több része sztori lezárása vagy ilyesmi. S talán éppen ezért nem ütött akkorát. Vagy…, nem tudom, talán túl nagyot is ütött?

medium01

Nem fogok spoilerezni a történésekről, de a Medium nem hazudtolta meg önmagát, ronda egy “vérfürdőt” rendezett, én pedig, annak ellenére, hogy rutinos néző nem tesz ilyet, erősen kétségek között vergődtem, s vártam, hogy mikor ébredek fel. Aztán elgondolkodtam azon, hogy talán új irányt terveznek a készítők, hogy minden felborítanak, vagy már a 8. szezonra készülnek, azokra az időkre, mikor némelyik színész szerződése lejár?

medium02

Végül kaptunk egy megoldást, ami vagy frappáns volt, vagy sem, kaptunk nagyon sok, kicsit talán túl is húzott, drámázást, mindössze a cliffhanger maradt ki a mixtúrából. De sebaj, ha nem is volt megszokott az epizód, azért adok rá egy 5/10-et, sajnos Allison nagyon elviselhetetlen volt, de az évaddal már nem volt ennyi gondom. Az viszont csak a fináléra tudatosult benne, hogy így, a hatodik évad végére mennyire megnőttek a gyerekek. (És mennyire megrövidültek a hajak, ugyebár.) Furcsa lesz a folytatás, na.

12 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2010. 05. 26. 14:53

a nagy kérdés, hogy ariel azért került bele elsőre egy készülő pilotba (hellcats), mert kasza esetére kellett egy lehetőség, vagy mert tényleg elhagyja a sorozatot?

Fatkooo - 2010. 05. 27. 17:44

Jó volt ez a 6. évad, csak az a baj, hogy kevesen nézik…

Fatkooo - 2010. 05. 27. 17:46

Mármint itthon. Szerencse, hogy nem kaszálták el odakint. Tuti nézem a hetedik évadot is.

z - 2010. 05. 27. 17:59

tényleg jó volt az évad, még akkor is ha az évadzáró kicsit gyengécskére sikerült
én sem értem, miért ilyen nagy az érdektelenség az irányába… jó kis cucc

mentalen - 2010. 05. 27. 19:47

Fú, én még régen néztem itthon. Az első évadot, talán a harmadikig. Csak valahogy mindig ugyanolyannak tűnt, és a szellemekkel suttogó is jobb (volt?) ennél, bár abból is csak 1-1 részt láttam folyamatossan. Mindig az ágyban fekszenek, látom még a hatodik évadban is. Ettől függetlenül, ha elkezdeném az elejétől rendessen nézni lehet, hogy tetszene a karakterfelépítés, meg a sztori menete.

Ami ilyen “szellemes” és tetszett az a Afterlife volt, az a 2 évados sorozat.

mentalen - 2010. 05. 27. 19:48

Ajánlom mindenkinek aki az ilyet szereti!

daliamesa - 2010. 05. 27. 22:44

szerintem nem lehet a mediumot összehasonlítani a szellemekkel suttogóval!
A medium ezerszer jobb, és sokkal durvább is!
Egészében jó évad volt, de azért nekem hiányzott egy főszál, mert eddig szinte minden évadban volt főszál.
na mindegy.
én nagyon szeretem a sorozatot és mindenkit arra bíztatok, hogy nézze rendszeresen :)

winnie - 2010. 05. 27. 22:54

bér a szellemesdi ugyanaz, de más a két sorozat. a medium nyomozós, a gw problémamegoldós. meg ugye allison álmodik mindenfélét, melissa viszont látja a szellemeket. olykor allison is dumálgat, de épp azért vannak annyit ágyban, mert az álom a lényeg:)

Tyberius - 2010. 05. 27. 23:13

Fura volt ez a zárás, igazából akkor nagyot néztem volna, ha **** Spoiler:***** Alisonnak tényleg helló és Ariel átveszi a helyét, Alison meg statisztál neki, persze ez nem Heroes szóval nem lehetett volna később visszahozni Alisont az élők sorába, ami viszont hosszú távon probléma lehetett volna. Egyébként a fináléban tényleg elviselhetetlen volt Alison a folyamatos rinyálásával, viszont tetszettek az évadban azok a részek, amikor a gyerekek haluzásai kerültek terítékre, pl. Marie és a riasztó, Ariel blackoutos álmodása a lehetséges jövőjéről… Ezek kurva jók voltak, ezért is örültem ennek a résznek alapon, csak hát a befejezés, meg a téma amerre terelődött az nem volt az igazi a végére… pedig simán következő “supernatural” lehetne, femili bizniszként a sorozat… :D
évad 8/10, utcsó rész 5/10. És persze várom a folytatást. Teszem hozzá ez volt az első nyomozós sorozat, ami berántott a procedural fajtából és ezt várom a leginkább hétről hétre.

Daihelyon - 2010. 05. 28. 12:43

Nekem csak két bajom van a sorozattal:

1. A család minden női tagja tud a halottakkal társalogni, vagy legalábbis “látnoki” képességgel rendelkezik. De nem mindig veszik az írók sem figyelembe, így azért furcsa, mikor az egyik lány álmodik valami rosszat vagy csinál valami furcsát a szülők meg nem értik mi van. Pedig már ezerszer le lett tisztázva, hogy a lányok örökölték az anya képességeit. És azért furcsa az is, hogy Joe néha mondja, hogy csak rosszat álmodtál. Komolyan 6 év együtt élés után azért már nem mond senki olyat, hogy csak álom volt, mikor tudom, hogy 100%-ban igaza volt az álmodónak.

2. Ugyan az a bajom, mint a Supernatural-lal. Azok is hány éve kergetik a szörnyeket, aztán szinte minden részben összecsnálják magukat a félelmükben ha jön egy szellem. Szvsz, aki X éve napi szinten szörnyekre vadászik, az már egy sima poltergiest-ra csak legyint, hogy “Hagyjál már vazze aludni!”.

winnie - 2010. 05. 28. 12:46

“Komolyan 6 év együtt élés után azért már nem mond senki olyat, hogy csak álom volt, mikor tudom, hogy 100%-ban igaza volt az álmodónak.”

évente 22 alkalommal álmodik csak ( na jó, ha részenként 3szor, akkor 66szor), szóval még mindig lehet 300 napon rossz álom:)

Réta - 2016. 12. 24. 15:02

Nagyon jó volt a 6. évad, ez a sorozat mindig tele van új ötletekkel. Nekem nagyon tetszettek az időugrások, hiszen Allison megfiatalodott, Ariel megöregedett és láthattuk Allison és Joe esküvőjét is. Az én kedvencem a 14. rész volt, őrület, hogy egyetlen ötletből mi mindent hoztak ki.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz