login |

HawthoRNe: kezdett a 2. évad

2010. 07. 02. 23:53 - Írta: winnie

11 hozzászólás | kategória: kritika,

Ha nem lett volna meg a magyar premier, akkor kezdhetném azzal, hogy nem sok sorozatot néznek itthon kevesebben, mint a HawthoRNe-t (1. évados kritika itt), így viszont marad az, hogy Amerikával párhuzamosan teszik ezt kevesen. A kritikában leírtam, hogy miért, szerintem is, nagyon sok kritikus szerint is, a sorozat a maga tipikusságában az egyik legrosszabb volt tavaly. Mégis megkapta a 2. évadot. A kritikákkal pedig szerencsére egyetértett az egykori The Shield-es Glen Mazzara, a showrunner is, aki fogta a HawthoRNe-t és kvázi újrakezdte.

Hawthorne S2-cast-kis

Az újrakezdés kicsit erőltetett, a kórházat bezárják és szinte minden eddigi fő- és mellékszereplő egy másik kórházba megy át, ahol ők csak az “újoncok”. A konfliktus forrása pedig az, hogy a másik kórház tárgya egy hely, nem hatékony, inkompetens, stb., s azt csak a régi HawthoRNe-osok tudják felrázni. Illetve tudnák, ha nem ütköznének folyton akadályokba

Oké, így leírva még erőltetettebbnek hangzik a reboot, de a végeredmény működőképes, teljesen nézhető lett. Jada Pinkett-Smith karaktere végre komolyan vehető és emberi lett, nem ment meg mindenkit az orvosok helyett, a többiek pedig egyelőre csak ráeszmélnek arra, hogy mennyire más körülmények közé kerültek, s hogy milyen az élet, ha nem Christina szárnyai alatt dolgoznak, hanem mondjuk az ő egy kvázi nemezise parancsolgat.

IB_S_STATUS_INSTRUCTIONS =

Minimum 6/10 volt a kezdés, s bár fogalmam sincs, hogy fogom-e tovább nézni (egy 6/10 manapság nem elég erre), de muszáj még egyszer leírnom, hogy a 2. évad a legjobb, ami a sorozattal történhetett. Persze reboot ide vagy oda, a régi szereplők közötti viszonyok változatlanok, maradt a status quo, és nem kicsit átlátszó, hogy minden karakter kapott maga mellé társat, egy barátot vagy ellenséget, de ha ez az ára annak, hogy nézhető legyen a végeredmény… (Ráadásul az egyikük Sara Gilbert.)

Hawthorne - 2x01 - a

Azt azért hadd jegyezzem meg, hogy a fő románc továbbra sem működik, Michael Vartan továbbra is hihetetlenül semmilyen, fogalmam sincs, hogy a címszereplő mit lát benne. Ennél még Ray háromszöge Candy-vel és Dr. Marshall-lal is érdekesebb. Oké, az szimplán érdekes. Pedig Ray karaktere semmi extra, kvázi humorforrás, de remekül működik szívküldi témákban. Anne Ramsay-t állandó szereplőnek, de izibe!

11 hozzászólás Ne habozz!

Dohi - 2010. 07. 03. 00:30

raadasul mar eggyel kevesebben nezik, mivel a 2. resz utan en is elkaszaltam :) tul lassu meg semmilyen volt. vagy megis valtozott valami (a reboot egy dolog), vagy csak kevesbe vagyok tolerans, mint tavaly.

anne ramsay tenyleg jo, ha szeretnel belole tobbet, nezz mad about you-t, az ugyis a vilag egyik legjobb sorozata :)

dregnarr1 - 2010. 07. 03. 07:20

Azt a mindenit, mennyire irritáló ez a Pinkett-Smith. Még egy sorozat, amit sajnos csuklóból passzolnom kell.

castro - 2010. 07. 03. 07:50

Hát nem tudom, nekem teljesen bejött az 1. évad. Éppen azért, mert a hagyományos kórházas sztorit vette elő, itt nem az a lényeg, hogy minél véresebb legyen (ER, Trauma), vagy hogy végigkeféljék a kórház minden helyiségét (Grace klinika, Mercy. Nincsenek nagy rejtélyek vagy mellbevágó esetek, szimplán mindennapi helyzetek. Nekem kellemes meglepetés volt. Mrs Smith eleinte engem is irritált, de már megszoktam. Vartan viszont tényleg gáz, abszolút nulla a karaktere és az alakítása.

Dark Wolf - 2010. 07. 03. 08:26

Hahahaha, akkor az írók nagyon megszopatták a magyar címadókat :D

Seeley Booth - 2010. 07. 03. 10:27

csak a pilotot láttam..az gyenge

de mi az hogy mit lát Vartanban???? nézz rá :PPP

brown - 2010. 07. 03. 11:21

Nem is tudom, melyik irritálóbb:maga a sorozat, vagy Smith-né őnagysága…

blade78 - 2010. 07. 03. 13:10

Jada Pinkett-Smith annyira szép :D
Szerintem ha tükörbe néz még Ö maga is szerelmes lesz :D

Melkor - 2010. 07. 03. 16:22

akkor velem lesz a baj, de szerintem cápafeje van

Lengabor - 2010. 07. 03. 18:59

Az új magyar címe lehetne: HószöRNy :D
Én az első rész első fele után kaszáltam, dög unalom volt…

plantag - 2010. 07. 08. 14:24

ez a sorozat különösebben nem erdekel, de jada bejött nekem a matrixban. ott jo volt.

Cancer - 2011. 07. 18. 19:12

Nem tudom a 3. évadnak lesz-e kibeszélője, úgyh ide írom. A 3×1 gyenge! Szörnyen gyenge! Még M. Vartan cuki pofija miatt sem éri meg szenvedni a sorival.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz