login |

Van élet a LotS után

2010. 07. 03. 14:51 - Írta: Desmond Wallace

27 hozzászólás | kategória: könyv,

Egy jó fél éve már winnie írt az Igazság Kardja könyvekről, de most itt az ideje, hogy újra elővegyük a témát, hiszen a 2. évaddal véget ért a sorozat (most azzal ne foglalkozzunk, hogy még mindig csak 99%-os a kasza). Mivel könyvadaptációról van szó, így hiába lett vége a Legend of the Seeker-nek, a Kereső kalandjait tovább lehet követni nyomtatott formában is.

Tudom, hogy sokan vannak, akik már olvassák a könyveket, vagy már el is olvasták az eddig megjelent 11 kötetet. 2011 elején pedig jön a folytatás, ami egyértelműen a sorozat hozadéka, hiszen Goodkind már lezárta a történetet a 11. kötettel, de a sorozat újabb vevőket biztosított számára, így jó befektetés lehet számára egy 12. könyv is.

Terry Goodkind

Terry Goodkind

Egyértelmű, hogy a könyvek egy sokkal összetettebb világot mutatnak be az olvasó számára, amelyet csak nagyon vázlatosan tudtak visszaadni a sorozatban. Rengeteg az eltérés a könyv és a széria között, így ne a 3. kötettel kezdjék az olvasást azok, akik szeretnék továbbra is követni a Kereső harcát az igazságért. Elvileg a két évad a két első könyvet (Az első szabály és A könnyek köve) öleli fel, de az írók a 44 rész alatt már belekaptak a későbbi kötetekbe. Például Jennsen felbukkanására még nagyon sokat kellett volna várnunk, de Cara és Nicci se kapott még ennyire az elején ilyen nagy szerepet. Más fontos karakterek pedig kimaradtak a sorozatból, illetve nagyon leredukálták a jelenlétüket. Erről bővebben lejjebb olvashattok.

Az biztos, hogy számomra nagy élmény volt olvasni a könyveket. Szépen lassan jelentek meg a kötetek hazánkban, csak a kiadás nem az igazi. Egyrészt drága, másrészt kötetenként három részre van szabdalva az olvasnivaló, ami egyértelműen a nagyobb profit miatt van. Ezeken kívül a magyar kiadásban találhatunk még rengeteg gépelési és helyesírási hibát is, valamint következetlen fordítást is. Szóval a könyveket angolul olcsóbban és igényesebb formában is be lehet szerezni. A magyar kiadó meg lehetne egy kicsit igényesebb is a jövőben.

A könnyek köve

A könnyek köve

Azt már sokszor kifejtettem kritikában, kommentekben, hogy mennyivel jobb a könyv, így most nem ezzel foglalkoznék, hanem egy kicsit spoileresebben térnék ki a későbbi kötetekre. Nem leszek nagyon spoileres, de azért inkább előre figyelmeztetek mindenkit. Az biztos, hogy aki csak a sorozatot látta vagy az első két kötetet olvasta, az még igazából semmit sem tud az egész nagyszabású történetről. Az első szabály és A könnyek köve önmagában is remek olvasmány (bővebben itt írtam róluk), de a későbbiek tükrében átértékelődhet a helyük a sorozatban. Spoileresen folytatom. Klikk.

Darken Rahl csak egy egyszerű gonosz varázsló lesz majd, akinél jóval keményebb ellenségekkel kell felvenniük a harcot hőseinknek. Rengeteg új szereplő kerül majd képbe a kalandok során. A sorozatban például teljesen kihagyták Nathan-t és Warren-t, akiknek a 2. évadban kellett volna szerepelniük, mert mindketten nagy jelentőséggel bíró remek karakterek. Aztán ott van a pilotban látott Csontasszony, Adie, akinek a szereplését szinte nullára redukálták, pedig a könyvekben nem kis szerepe van. Chase és Rachel szintén jelentősek, de Ulicia, Verna és a Prelátus is nagyon fontos karakterek. Igaz ők mind szerepeltek a sorozatban is, de jelenlétük vagy korlátozott volt, vagy teljesen kiforgatták önmagából a karaktert. Nicci szereplése pedig csak ízelítő volt, így nem is tudhatják a sorozat rajongói, hogy mennyi minden van még ebben a karakterben.

Cover-Art--Faith-of-the-Fallen-sword-of-truth-series

A bukottak hite

Reménykedtem benne, hogy a 2. évad során azért említés szinten felbukkan majd a Birodalmi Rend, de sajnos teljesen kimaradt a sorozatból. Aztán lesz még Jagang, sok-sok Mord-Sith, Nővérek, akik tényleg használnak mágiát, valamint Goodkind egyre jobban elmélyíti az Újvilág és Óvilág történelmét, időnként pedig komoly filozófiai tartalom is párosul a kalandokhoz, mintegy tükröt tartva a mi világunknak. A középpontban viszont mindig Richard illetve Kahlan marad, mivel az ő történetük ez, még ha a sorozat alatt sokan Carára is voltak rákattanva.

Szóval a lényeg az, hogy nagyon ajánlom a könyveket, és ebben biztos jó néhányan megerősítenek majd. Érdemes mélyebben elmerülni az Igazság Kardja sorozatban, mert komoly élmény olvasni. Igaz ugyan, hogy sokszor lassan pörögnek fel az események, de a könyvek végén már szinte lehetetlen letenni a könyveket. A későbbiekben (A Teremtés Oszlopai, A védtelen birodalom) vannak ugyan “unalmasabb” kötetek is, de a lezáró trilógia mindenért kárpótolja a rajongókat.

Reméljük azért azt is, hogy mozgóképes formában se végleg búcsúztunk Richardéktól. Igazán annak örülnénk, ha mozifilmek keretében gondolnák újra a Kereső kalandjait. Addig is ott vannak a könyvek. Jó olvasást kívánok! Ha pedig végeztetek velük, jöhet a Trónok harca. A sorozattal kapcsolatban pedig ide jöhetnek a kommentek.

27 hozzászólás Ne habozz!

Pocok - 2010. 07. 03. 15:10

Gondolom nem csak én vagyok úgy vele, hogy elsőre azt hittem, hogy valami lost-tal kapcsolatos hír lesz… :D

buffyboy90210 - 2010. 07. 03. 15:16

Nem vagy egyedül :D

RaveAir - 2010. 07. 03. 15:25

Én meg azt hittem, hogy jön valami új fantasy-sorozat a közeljövőben (a GRRM-féle aSInF-on túl).

CSiPet - 2010. 07. 03. 16:06

Nekem meg eszembe se jutott a lost a címről. Mondjuk én nem is néztem lost-ot, ellenben minden könyvet elolvastam!
És csak aláírni tudom amit winnie mondott. Nem a legnagyobb fantasy sorozat, de kétségtelen, hogy ott van a top10-ben. Nálam még a top5-be is befér, nagyobb kritikai site-ok inkább 10-be teszik.

phemme - 2010. 07. 03. 16:07

a LOST-ról nem szólhat a hír mert azután nincs élet sajna :<

Vészmadár - 2010. 07. 03. 16:30

A képre hirtelen ránézve azt hittem Dr Cox az a Scrubsból :)

eLaNoR - 2010. 07. 03. 16:55

frakk, no LOST here… XD

Bob - 2010. 07. 03. 17:20

Nálam, mivel én is írok, Goodkind és az Igazság Kardja volt az, ami a második szintre emelt. Tolkien volt az első.

Viktor - 2010. 07. 03. 18:20

Pasz torrent oldalakon megtalálható angolul de érdemesebb meg venni őket. Magyaro-n mind a 11kötet+az 1 rövid történet (Debt of Bones) is kapható és az angol verzió az csak2500huf körül van és nincs is 3részre szét darabolva mind a magyar.
http://www.silverland.hu/
én erről az oldalról rendeltem meg anno 2éve őket és a 11kötet 28ezer be fájt de meg érte. Lassan már legalább 4szer olvastam mindegyik kötetet és tényleg felejthetetlen élmény volt.

Dominik - 2010. 07. 03. 18:30

A fantasy-listámon mindenképpen előkelő helyen szerepel a LotS sorozat, mégis valahogy nem kezdtem még el. Egyrészről a sorozat eleje elég nehezen beszerezhető, másrészről meg maga a sorozat nem mutatott meg olyan világot, ami annyira érdekelne.
A problémás magyar kiadás nem csak itt fordul elő, de furcsállom, hogy a gépelés- és helyesírási hibák a magyar fantasy könyvkiadás leküzdhetetlen problémája. Amiket én olvasok ilyen típusú könyveket, azokban szintén elég zavaróak az ilyen nagy mennyiségű problémák.

Santiago - 2010. 07. 03. 18:58

Uhh:)

Én most kaptam hozzá kedvet,igy h elolvastam ezt a postot.Hát remélem nem lesz csalódás!A sorozatot nem nééztem majd inkább a könyvek után.

Ám kicsit nézelödjetek itt a sorozatjunkien is van link a könyvek letöltéséhez kb fél perc volt rátalálni…

itt a post amiben irják h hol lehet letölteni:
http://www.sorozatjunkie.hu/2009/11/04/na-de-lanyok/comment-page-1/#comment-698363

és itt a közvetlen link is a letöltéshez:
http://data.hu/get/1853687/Terry_Goodkind.rar.html

junkie - 2010. 07. 03. 19:04

Én is beszoptam, azt hittem a Losttal lesz kapcsolatos :D

roxy - 2010. 07. 03. 19:44

én is azthittem h Lost :Ddd

S0m30n3 - 2010. 07. 03. 19:53

Direkt lett így írva a cím, hogy a sok LOST-os ember is elolvassa a cikket. :D

Desmond Wallace - 2010. 07. 03. 19:56

Nem a megtévesztés volt a cél. Már elég régen ezt a rövidítést használják a külföldi oldalakon.

De akkor innentől már többen ne írják be, hogy azt hitték, hogy LOST-os poszt, mert már a bejegyzés első sorában kiderül, hogy nem.

S0m30n3 - 2010. 07. 03. 20:11

Tudom, nem vádoltalak, csak kis poénnak szántam. Amúgy nem ismerem sem a sorozatot, sem a könyveket, de jó cikk lett szerintem. Tesóm nézte a sorozatot, majd ajánlom neki a könyveket, úgyis szeret olvasni.

patya - 2010. 07. 03. 22:09

Valóban jobbak a könyvek, a Falka véréig olvastam, és csak azért nem tovább, mert egyenlőre csak csillagászati összegekért adják a 4. részt…

Visszatérve, szerintem azzal, hogy a készítők a szereplők háromnegyedét kihagyták igen csak tökönlőtték magukat. Így csak a saját, már ezerszer látott “történeteiket” használták fel, nem beszélve, hogy még ezekben is rengeteget bakiztak.

Mentek az erdőben, jött egy csapat szerencsétlen, legyőzték őket, megoldottak egy-két a történethez semmiben nem kapcsolódó, kiszámítható rejtélyt, és vége a résznek. Ez teszi ki a sorozat felét.
Az örök kedvencem, amikor bújkálnak a világ elől, majd a következő jelenetben a hatalmas erdő közepén összefutnak az üldőzőikkel. Micsoda véletlenek minden részben…

Viszont azok a részek, amikben tényleg a könyvet vették alapul többé-kevésbé, valóban izgalmas, fordulatos volt. Sajnos ez kevés volt.

(egyébként Goodkind is kinéz valahogy :D)

bikkbakk - 2010. 07. 03. 22:31

apró megjegyzés: szerintem azt akartad írni, hogy regényenként három kötetben adják ki, mert a kötetet három részre szabdalni nem lenne jó üzlet a kiadónak:)

mkfad - 2010. 07. 04. 02:31

Hogy lefogyott Dr. Cox :D

Jab - 2010. 07. 04. 10:42

Szerintem is egy nagyszerű sorozat, aki teheti olvassa el.
A másik ami hasonló és nagyon jó az Robert Jordan – Az idő kereke című sorozata.
Na azt is szivesen megnézném moziban! :)

Desmond Wallace - 2010. 07. 04. 12:25

Igen, Az idő kereke is nagyon jó, a harmadik kedvencem meg – ahogy a poszt végén is említettem – Jég és Tűz dala (1. Trónok harca).

wroadd - 2010. 07. 04. 14:31

Jó cikk lett gratula. A könyveket a magyar megjelenés ideje óta olvastam (2000 körül) és a sorozat elé nagy várakozással tekintettem, de bevallom, hogy az első két rész után nem tudtam tovább nézni, annyira Herkules, Xéna jellege lett a sorozatnak, meg annyi karaktert kihagytak…
A könyveket mindenkinek ajánlom.
A hogy Desmond mondta a magyarul megjelent regények az angollal ellentétben 3 részre lettek bontva.

BWizard - 2010. 07. 05. 07:39

Mivel az első 9 (x3 ugye)! részből 2 példányom van, ezért ha érdekel valakit, jelentősen kedvezőbb áron eladhatom őket.
Tehát a Fantom és az Inkvizítor 6 kötete nincs meg csak pluszban!
Mindegyik kötet jó állapotban van, semmi szakadás, vagy gyűrődés nincs rajta.
A könyvek ára 1000 ft/db.
Akit érdekel az első 26 kötet (az első rész csak 2 részre lett szétszedve), dobjon egy mailt a moonsilver07@hotmail.com címre.

G'kar - 2010. 07. 05. 21:18

Akit esetleg elolvasná a könyveket az nézzen szét a http://www.canadahun.com oldalon.

Necros - 2010. 07. 13. 11:59

A 3. könyv nagy részét elolvastam, meg a második végét, onnantól mikor Cara felbukkan, de egyáltalán nem győzött meg arról Goodkind, hogy egy hű de nagyszerű író lenne. Nem is rossz, de nem érzek késztetést, hogy az első két könyvet elolvassam. És a továbbiakban is inkább a Mord-Sith-es részekre koncentrálok majd, azok legalább tetszettek a Blood of the Fold-ban. Nélkülük unalmas lenne a könyv.
És meg kell mondjam, Cara behozása a történetbe és a karakter maga sokkal jobban tetszik a sorozatban. Igaz, még csak most jön majd a Temple of the Winds, ahol végre majd vele is foglalkozik Goodkind.

A lényeg, nem értek egyet a BotF alapján azokkal, akik a könyveket sokkal jobbnak tartják a sorozatnál…

Desmond Wallace - 2010. 07. 14. 10:52

Necros: Hát elég érdekes lehet 1500 oldal el nem olvasása után bekapcsolódni egy könyv sorozatba, de te tudod.
Bár, ha neked csak a Mord-Sith-ek jönnek be az egészből, akkor felesleges tovább olvasni, mert az Igazság Kardja Richardról és Kahlan-ről szól. Persze a Mord-Sith-ek is fontosak, (meg még sokan mások) csak éppen nem rajtuk van a súlypont.

biglui - 2010. 09. 07. 11:30

Gratulálok a cikknek Desmond a lényeg benne van!A 11 rész valóban nagyon jó kár hogy nem ragaszkodtak kicsit jobban a sorozatnál is hozzá!Heróikus csatákat és látványvilágot csinálhattak volna (a birodalmi rend kontra daharai légió. sáremberek,álomjárás) úgy érzem Sota karaktere se volt olyan fontos pedig a könyvben igen jelentős -még Richardékat is megfenyegeti.Nem volt rossz sorozat de ma már ennél többet ki lehet hozni egy jó regényből(lsd. gyűrűk ura ami a topp nálam bár ez film) kár hogy sorozatoknál még mindig a “xéna” az alap.Várok igazán jó fantasy sorozatot talán a trónok harca vagy a conan beüthet és meg szerezheti azt a rajongó tábort ahol elkezdik komolyan venni a fantasy sorozatokat! Az idő kereke,Drizt do urden vagy bármelyik Feist is lehetne a nagy kiugrás!A remény hal megutoljára :-))

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz