login |

Pilot: The Deep

2010. 08. 08. 13:30 - Írta: human

15 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Angol sorozat, aminek kapcsán a Mélység titkára való hasonlóságot emlegetik? Természetesen be kellett vizsgálni, de hogy a második részre már nem jutok el, az is biztos. Nem voltam túlzottan fáradt, mégis bealudtam rajta. Aztán az átszundított 20 percet természetesen pótoltam, hiszen anélkül nem írhatnám most ezeket a sorokat, de felesleges volt, mert semmi érdekest nem hagytam ki. Pedig volt benne potenciál, és bár ha a Mélység titkát felesleges is emlegetni, tengerkutatós sorozatból nincs túl sok.

deep1

Ott kezdődik, hogy egy kutatócsoport rejtélyesen eltűnik a jégtakaró alatti mély tengerben. Hahh, máris érthető a cím, nem? A mélység. Az élet kialakulásának kezdőpontját kutatták, legalábbis azt akarták bizonyítani, hogy arról a részről ered. Természetesen nem küldenek mentőcsoportot utánuk, hiszen nincs még egy tengeralattjáró, ami oda tudna menni. Inkább 6 hónap alatt építenek egy újat, ami szintán az élet blabla keresésére indul. A fordulat, hogy feltűnik egy rejtélyes figura, aki azt mondja, hogy azért mégiscsak meg kéne keresni az eltűnt tengeralattjáró fekete dobozát, és rögtön az új kutatókkal is tart.

A legnagyobb hátrány mindenképp a szappanopera hatás. Kezdve rögtön ott, hogy az új csapat egyik tagjának a felesége tűnt el a mélység első feltérképezésekor. Aztán pedig ott van az is, hogy az új csapat vezetőnője szépen lefeküdt a csoport egyetlen feleséggel rendelkező férfijával. Erre gyanakszik is a megcsalt asszony, és konkrétan ehhez kapcsolódóan volt egy rész, ahol csak kínosan lehetett nevetni. Épp elindulnak lefelé, amikor a feleség rádión továbbítva megpróbálja elérni a férjét, hogy gyanús emailekről faggassa. A legjobb pillanat. Nem is értem itt mit akarhatott az író, feszültséget kelteni? Vagy ő is humornak szánta. Természetesen a vezető nő, aki kavart a pasival, nem továbbítja a hívást. Remek konfliktus a jövőre nézve…

deep2

A The Deep másik baja mindenképp az, hogy a science fiction rész is teljesen szürkén van kivitelezve, nem tudja ellensúlyozni a szappan hatását. Teljesen tét nélkülinek érződik minden amit csinálnak, arról nem is beszélve, hogy tudós létükre buták, mint valami nagyon buta testrész ami s betűvel kezdődik, “Ugyanazt csináljuk, amit az első csapat, hátha mi is megszívjuk” módon operálnak, komolyan.

Amúgy a logika teljes hiányának egyik tökéletes példája, hogy a nagy tengeralattjáróban csak egy darab egyszemélyes külön gép van, így ha az elakad valahol a tengerfenéken, akkor egyszerűen nem tudnak segíteni neki, a felszínről meg ugye végképp nem tud senki. Aki innen kitalálja a rész nagy izgalmát, annak még piros pont sem jár.

A rész végére két nagyobb szál, egy gyilkosság és valami titokzatos dolog a tenger alján is akad, de hogy ezek feloldását már csak kommentekből fogom megtudni, az is valószínű. Jelen esetben nem csapott le Anglia, inkább csak egy közepes Syfy-sorozat szintjét hozták, olyat mint a Haven, vagy bármelyik modern kori anyaguk. Részemről 4/10, de lehet ellenkezni, nem csak a pontszámon lovagolva lehetőleg.

15 hozzászólás Ne habozz!

bognarandras - 2010. 08. 08. 13:44

Gyönge gyerekkaki. Pontszámot inkább nem is mondok.

Skate - 2010. 08. 08. 13:48

Én már a promóból láttam, hogy nem lesz jobb.

Skate - 2010. 08. 08. 13:56

Frank Schätzing német író Raj című könyvéből lehetne egy részenként 1 órás 13 részes sorozatot csinálni, ha a könyv lényegére koncentrálnak adaptáláskor, az jól is sikerülhetne.

Liu - 2010. 08. 08. 17:56

Ez nem valami The Abyss (1989) koppintás csak sorozatban?

winnie - 2010. 08. 08. 18:02

attól, hogy mélytengeri, nem koppintás. volt sok hasonló film is. de épp ezért említi human is a filmet a kritikában. megjegyzem, bár koppintás lenne, de nem az.

Liu - 2010. 08. 08. 18:13

Uopszá!:$
Most derült ki, hogy nem olvastam el elég figyelmesen a bejegyzést.
Bocsi:)

Gyuri - 2010. 08. 08. 19:51

“Jelen esetben nem csapott le Anglia…”

Nem volt kedvem végig olvasni a kritikát, inkább csak gyorsan végig lapoztam. Ha Human már ezt írja erről a sorozatról, akkor tuti nem fogom végigolvasni, és még inkább tuti, hogy nem fogom megnézni!

Ha már Angliánál tartunk, akkor csak ajánlani tudom a Paradox-ot és a Misfits-et! :)

Theo - 2010. 08. 08. 20:16

Én bele lestem, főleg pörgetve, bár volt hogy 10 percet folyamatosan néztem, valóban voltak furcsaságok, érdekes beszélgetések, jelenetek, de én nem szoktam ezekbe annyira belemerülni, hogy fennakadjak rajtuk.
Spoiler
A Rómás Brutus kavarja a dolgokat, ő tud valamit, amit a többiek még nem, nagy negatívum hogy az egyetlen jó nőt, Misfitsből Alishat ki is nyírják már most. Aztán jönnek az ismeretlenek a kajak tengeralattjáróval, valami járvány is kitör, elkezdik irtani egymást. Most nem tudom Orla Brady, aki szintén sok sorozatban feltűnt, él még, vagy csak ilyen régi videókat fognak bevágni, hogy minden részben szerepel, bár ha a mostaniakat, akkor lehet őt is összeszedték emezek. Kovac dokit meg sose bírtam, itt se, bár Minnie Drivert se nagyon. Én azért még megvárom, hogy mit hoznak ki 5 rész alatt.

gromit - 2010. 08. 08. 22:30

hát, én ugyan csak majdnem aludtam el rajta, de mivel még csak késő se volt, sztem ennyi elég is kritikának :)

lassú, szappanos, és a fejemet fogtam ettől az első eltűnt, és utána megyünk, és megkeressük-től, meg hogy csak belülről lehet kinyitni az ajtót.

most nézek inkább Sherlockot :)

riviera - 2010. 08. 12. 21:51

SPOILER:

húristen, egy vízalatti zürhajó volt felettük a végén! :)

egyébként tényleg tök szappan, és idegesítö, mert tényleg lehetett volna valami faszát. azért még egy részt talán megnézek, hátha feljavul.

gromit - 2010. 08. 13. 11:00

a 2. rész jobb volt, mint az első, nem olyan altatós, volt benne még történés is, meg rejtély, hú, na jó, tényleg van, meg hogy ki kicsoda és miért (és hol).

és már csak néha fogtam a fejem… ezek nem vmi kutatók akarnának lenni? úgy tűnik, arról az óráról hiányoztak, amikor olyan alap dolgokat tanítottak, h ismeretlen dolgokhoz, gyanúsan elhunyt embertársainkhoz nem nyúlkálunk csak úgy puszta kézzel hozzá (meg hogy használt (véres) zsebkendőt nem hagyunk csak úgy szanaszét az asztalon… hová vezetne ez? sopánkodhatna Mrs Lipton és Mr Twelvetrees lekenne egy nyaklevest Henrynek)

M76 - 2010. 08. 14. 15:31

Megnéztem az első két részt, és ez valami rémesen nagy kihagyott ziccer. Az alapötletből rengeteget lehetne kihozni, ehelyett elrontották apró butaságokkal és hülyeségekkel az egészet. A szárazföldi szál teljességgel érdektelen és felesleges. Az egész forgatókönyvről ordít, hogy nem volt egy tanácsadó se a sorozat mellett aki legalább már látott olyat aki látott tengeralattjárót. Pl. nincs zsilip, nincs nyomáskiegyenlítés. Az a baj, hogy a hibáknak a felismeréséhez elég lett volna ha legalább egy valakinek 3 számjegyű az iq-ja az írói team-ben.

Innentől SPOILEResen folytatom.

A hajón ahogy az első krízis bekövetkezik feje tetejére áll az egész hierarchia, feleselnek meg vitatkoznak a kapitánnyal, mindenki rohangászik fejetlenül, önfejűen elindulnak bejárni egy idegen tengeralattjárót több csoportban mindenféle megbeszélés és elképzelés nélkül. A kapitányt játszó nő mindig bárgyún mosolyog, steven seagal hozzá képest széles repertoárral rendelkezik. És akkor még nem volt szó arról, hogy mindegyik irracionálisan cselekszik. A hajón senkinek nincs külön behatárolt feladata midnenki azt csinál ami éppen a keze ügyébe kerül. A gépész nem gépészkedik, helyette a számítógép guru áll neki szétkapni az elektromos rendszerket.

Amúgy is nagyon kreatívak voltak a díszlettervezők a kájhacsövekkel meg autós légszűrőházzal a falon. Minden helyiségből 5-10m hosszú folyosó vezet a következőbe. Pedig nem modulokból áll a hajó és egy legalább 10nm területű óriaási ablak van az elején. Igen, egy mélytengeri kutató tengeralattjárón hatalmas ablak.

Nem a pénzhiány látszik a sorozaton, hanem a józan ész hiánya. Nem is értem hogy lett ebből sorozat annyira bárgyú és gyenge tényleg mintha gyerekmese lenne. De annak meg megint nem jó hiszen nagytotálban mutatják ahogy felvágja a szétégett ember fejét, meg széttrancsírozza az agyát.

A vicces, hogy az egyetlen hihető karakter a sorozatban akit el lehet viselni az akit utálni kéne a raymond. De még rajta is látszik hogy néhol egyszerűen nem tud mit kezdeni a szereppel annyira értelmetlen és buta a forgatókönyv. De az epic amikor megjelenik a két orosz, mintha stan és pan lépett volna ki a 20-as évekből, kb annyira bugyuták. Nem értem ezt hogyan gondolhatta komolyan bárki is.

Az első rész 2/10 a 2. 3/10. Egy teljes showrunner és írógárda cserével lehetne még belőle valami, ja és ha keresnének valakit aki ért is ezekhez a tengeralatti hókuszpókuszokhoz. Monduk már az is előrelépés lenne ha csak valaki olyat bevennének aki elvégezte az elemit és van józan paraszti esze.

gromit - 2010. 08. 17. 23:41

jó kis elemzés.

a sorozatra vonatkozólag idézhetnék a 3. részből a lassú felfogású ‘Nesbitt’-től so where are you going with this?

hiba és logikátlanság van bőven még mindig, emellé még egy bőgőmasina, csak hogy nem felejtsük a szappan-érzést.
biztos nem vagyok komplett, de már maradok, hátha a végén több választ kapunk, mint mondjuk a FlashForwardnál, viszont negyedannyi hosszú sincs az egész sorozat, hamar vége lesz, hamar kiderül :) (vagy nem)

ma viszont akkorát nevettem, h már ezért megérte :) (bár gyanítom, h az író nem szánta viccesnek :o )
‘Nesbitt’ nekiesett az orosznak, a többiek meg nyilván nekikestek, h szétszedjék őket, az egyik meg bekiáltott, h “Jesus, people, glasnost!” Ezen én kinyúltam.

Golem - 2010. 08. 25. 15:01

Így a harmadik rész után, aki nem akarja ne nézze, de engem rohadtul érdekel a vége!

Igaz, hogy sokkal lassabb, de kezd emlékeztetni a hőskor naaaagy vízalatti sci-fi filmjeire.

gromit - 2010. 09. 01. 02:00

Ha vki végigrágta magát, és érti, h végül is ki kicsoda, és mit és miért csinált, elmesélhetné :D (jó, nekem is biztos világos lenne, ha rendesen figyeltem volna, csak ahhoz nem volt kedvem…)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz