login |

The Bridge

2010. 08. 17. 14:51 - Írta: human

12 hozzászólás | kategória: Kanada odavág, kritika,

A sorozat, aminek egy hangyányi kéne csak, hogy tényleg kiváló legyen. Így lehet legjobban jellemezni ezt a kanadai művet, amivel azért még így is odatesznek, hiszen ha jól látom, ott országos tévén megy, közben pedig témáiban egy jobb kábeles sorozatot hoz néha. A Shield és a Wire is feldereng 1-2 rész alatt, hogy aztán gyorsan el is tűnjön.

frank-beragott-a-hasonlitason

A történet? Hát röviden összefoglalva a rendőrök szakszervezetéről szól. Az első gondolatod valami politikai kavarásos sorozat? Van benne az is, hátba- és szembeszúrkálódás ezerrel, de közben a szakszervezet igyekszik a zsarukat is védeni, szóval bárhol bajba kerül valaki, vagy lelőnek egyet a kékruhások közül, azonnal feltűnnek. Ilyen szempontból érdekes is látni, bár a Flashpointnál távolabb van a realitástól, de azért jó ahogy bemutatják, hogy mennyire ugrik a belső ellenőrzés rögtön mindenféle lövöldözésre és hasonlóra, nem cowboy-ok a zsaruk azért.

Ami miatt amúgy tetszik, hogy kicsit sem igyekeznek idealizálni a zsarukat. Sok dolga van a pilotban megválasztott Franknek a szervezeten belüli mocskos rendőrökre való vadászás közben is. És itt jön be az, hogy simán átlépnek pár törvény által lefektetett vonalat, ha az igazságérzetük épp úgy hozza. Mondok egy példát, jó? Túszejtés után, amiben egy rendőrt is elkaptak a rosszak, a különleges osztag simán lelövi a magukat megadó bűnözőket. Nincs túlzott moralizálás, hogy “jaj ne tegyük meg vagy hasonló”, kemény bosszú a nyilvánvaló helyzetben.

A sorozat főszereplője a BSG-ből megismert Aaron Douglas (ott Chief), ő a kőkemény szakszervezeti vezető. Kellett egy kis idő, mire megszoktam. Ezen kívül még azt lehet mondani, hogy durván jó csajokat tettek be mellé. Vagyis nem csajokat, nőket. Nincs sok ismert arc a sorozatban, azért poén volt a Being Ericás srác gonosz szerepben, de mindenki hozza amit kell, nincs negatívan kiemelhető a főbb szereplők között.

Mielőtt rohantok nézni azért még azt elmondom, hogy alapvetően egy rész egy ügy módon épül fel a sorozat. Van átívelő szál, a rendszer rákos részeinek kivágásával, de csak a sima ügyek mellett. A rész elején bűntény, amiben vagy elesik egy zsaru vagy épp gyanúba keveredik, aztán a 40. percre szépen megoldódik ez. A befejezés azonban nem mindig boldog, ami remek.

Ha fegyvert fognátok a fejemhez, akkor sem tudnám megmondani, hogy mi az az apró plusz, ami hiányzik. Simán végignéztem, szórakoztató 7/10, néhol olyat is lép amit ritkán látni tévében, de közben mégis valami valami…

12 hozzászólás Ne habozz!

Dohi - 2010. 08. 17. 15:07

a pilot nem volt olyan szornyu, de megsem ereztem kesztetest a folytatasra.

danger - 2010. 08. 17. 15:19

A pilot kellemes volt, a kov 2-3 resz kicsit uncsi, aztan lassan beindul, a zaroresz meg kurva jo, kicsit Fringe filing volt ahogy a vegen osszeallt a kep.
“Vagyis nem csajokat, nőket.” nagyon jo megfogalmazas ;)

endel - 2010. 08. 17. 15:58

húha, pilot után csúnyán elfelejtettem

beem - 2010. 08. 17. 16:24

Tudnám, hogy találjátok ezeket a sorozatokat?
De végül is mindegy, a fontos, hogy lesz megint nézni valóm. :)

Maniac84 - 2010. 08. 17. 16:27

Nagyon jó kis sori. Persze valami megfoghatatlan tényleg hiányzik belőle, hogy olyanok mellett emlegessem mint a Shield vagy a SoA. Viszont a 8/10-et így is eléri nálam.

Bargab - 2010. 08. 17. 16:39

DOHI:”húha, pilot után csúnyán elfelejtettem”

én is! Megyek megkérdezem google barátomat, hogy hogy tudom pótolni.

rogan - 2010. 08. 17. 17:51

Nekem a pilot nagyon bejött, messze az volt a legjobb rész. Utána viszont leültek a részek. 1×06-nál tartva lehet h kasza lesz.

Falatka - 2010. 08. 17. 18:19

@rogan

Szerintem a legjobb részek a 105, 108, 110 és a dupla évadzáró.
Azért keményen meglépnek olyan dolgokat, hogy csak néztem. Az említett bosszú pl., ami nem egyedi lesz a sorozatban, sőt! Lesz annál durvább is.

Flashpoint mellett bátran lehet emlegetni, csak itt nem mindenki ennyire tisztán jó és nemes. Megy a politikai adok-kapok is, minden szinten (rendőrfőnök, legfőbb ügyész, polgálmester), és sejthető valahol, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége (ld. évadzárós erőszakhullám).

Nagyon kíváncsi vagyok a 2. évadra.

(Ami miatt talán nehéz azonosulni a szereplőkkel egyeseknek, az a bizonyos “valami” talán pont az, hogy ha kell, lemészárolnak bűnözőket, bizonyítékot hamisítanak, beleengednek két golyót a “csomagtartóba”, vagy gengszterekkel kollaborálnak, hogy rendet tegyenek maguk körül. Nekem pont ez tetszik benne.)

SpockCooper - 2010. 08. 17. 18:52

Az a kommandós kivégzéses jelenet nagyon tetszett nekem. Jó ajánló Human. Nehéz megfogalmazni, hogy mi zavar a sorozatban. Talán az, hogy nem ismerem eléggé a karaktereket. Jó, hogy mindig meg tudnak lepni, de nehéz azonosulni velük. Erkölcsileg igen megkérdőjelezhető dolgokat csinálnak és ezért nem érzem olyan közel magamhoz őket, mint mondjuk Joey-t a jóbarátokból, akitől viszont nem sok karakterfejlődést láthattunk a 10 évad alatt.

eFiCi - 2010. 08. 19. 19:13

Egyelőre a pilotot néztem, beszippantott.

Belenéztem a második rész elejébe is, hát ezek tudják, hogy kell elkezdeni egy részt.

Azt hiszem, hirtelen a kedvenc sorozatom lett. Eleinte csak egy gyengébb Shield-ben reménykedtem, de meg kell mondanom, nekem még annál is jobban tetszik.

Kíváncsi vagyok a többi részre.
Darálom.

eFiCi - 2010. 08. 19. 19:16

Ja, és human, köszönöm a kritikát. Ha te nem írsz róla, lehet sose találkoztam volna ezzel a sorozattal.

Hálám üldöz.

Már vége.

TimDuncan - 2011. 02. 02. 23:09

Nem tudom csak én néztem e úgy az utolsó részeket hogy tudtam hogy nincs 2. évad…
Általában olyan szerencsének mondhatom hogy egy sorozat végén elégedetten mosolygok, és csak annyit mondok hogy hiányozni fog.
Itt viszont úgy ütött a vége hogy csak arra tudtam gondolni, hogy itt kap kaszát 1 évad után??!! Na neeee
Remélem lesz még hasonló a közeljövőben.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz