login |

Parenthood: kezdett a második évad

2010. 09. 18. 03:22 - Írta: human

6 hozzászólás | kategória: kritika,

Hát, erről nem fogom sokat tépni a számat, az tuti. Pont ugyanolyan volt a hangulata, mint az első évadnak, amiről errefelé értekeztem. Nem tudom mennyire szólhattak bele a csatornától, hiszen ennyi sztárral tuti drága a sorozat és nem döntött nézettségi rekordokat, de tényleg az volt, ami eddig is. Mivel vagy 4 nagyobb szál van, így nem tudtak elég mélységben belemenni, hogy mi is lesz itt. Persze elejtettek pár utalást, a balga férfi félmondata egyenes irány például.

parenthood-s2-prom-tn

Bevallom, hogy a legzseniálisabb az volt, amikor az öreg és az általa nem kedvelt férj nekiálltak szerelni a háztetőt. Zseni minden pillanata, komolyan, ahogy az öreg “akkor építettem ezt amikor te még a kukidra csodálkoztál rá” tipikusságát kezelik, azt tanítani kéne.

Mellesleg ami még külön említést érdemelne, az az ötlet, amiből már 3-4 részre húzott valamit vizionáltam, ahogy tipikus írók kibontanák, erre itt rögtön fel is oldották kicsit az ottani feszültséget. Ez azért remek, mert megnyugtatja az embert, hogy igyekeznek kreatívan görgetni előre a történetet nem pedig utolsókig sajtolni minden ötletet.

Tartotta a 7/10-et, aztán majd meglátjuk mik jönnek. Remélem a Crosby-féle vonalon nem fogunk nagyokat csalódni a készítőkben, jelenleg ott a legneccesebb a sorozat.

6 hozzászólás Ne habozz!

Dohi - 2010. 09. 18. 03:27

ezt a plakatot komolyan gondoltak?

Shrike - 2010. 09. 18. 08:24

Tényleg nagyon hitvány.

Tibi - 2010. 09. 18. 09:10

Nekem a cast-ból csak hárman ismerősek:

– a vonyító kis csaj a Rúzs és New York-ból

– az ügyvéd az Édes drága titkainkból

‘és’

– természetesen Lauren Graham :)

teddike - 2010. 09. 18. 10:39

7/10 – teljes egyetértés. A két testvér közötti “ötlet” feloldása tényleg jó megoldás, nem húzták az évad közepéig a már vizionált konfliktust, sőt igazából nem is lett belőle semmi. Ezért mindenképpen jár a piros pont. Zeek nagyon nagy arc, nagy beszólásai vannak, és örülök neki, hogy elővették a testvér férjét, eddig csak a gyerek mellett láthattuk. És ha már ez a család, a felvilágosításon röhögtem egy nagyot.

A konfliktus-palántákat szépen elültették, jó kezdés volt. Csak azok a fránya, nagyon látványosra vett alma elhelyezések ne lettek volna. A főnök fejéhez kapása mély nyomokat hagyott bennem. (Entourage szintű, asztalra kipakolt utóhatás.)

d.gery - 2010. 09. 18. 12:23

Nekem tetszett ez az első rész! =)
És tényleg ugyanaz a hangulata maradt, mint az első évadban volt… Azt szeptember elsején kezdtem el nézni, először csak unalomból, de úgy a 6-7. rész felé megtetszett a sorozat :)
Kíváncsi vagyok a folytatásra, bár itt nincsenek olyan nagy OMG szerű dolgok, de azért jó nézni ahogy a sorozat halad… Azt sajnálom hogy az első részben csak egyszer szerepeltek Sarah (Lauren Graham) gyerekei, szerintem ők a legjobb karakterek, főleg Amber… :D

Nikolka - 2010. 09. 19. 11:27

Akkor én vagyok az egyetlen,de nekem most ez a rész nem tetszett. Az egész egy nagy nyávogás volt, a végére már megfájdult a fejem.
Lauren azon kevesek közé tartozik számomra,aki szinkronosan sokkal jobb,mert az eredeti hangját valahogy nagyon nem szeretem.Amúgy Sarah-nak szerintem csak azért adtak egy fiút is,hogy ne itt is egyedülálló lányos anyukát alakítson,mert amúgy az a fiú nem sok vizet kavart eddig..Amber pedig tényleg jó karakter,hiányoltam is.
Meg kár,hogy Jabbart csak kamerán keresztül láthattuk.(de legalább a főcímbe bekerült)
Az óriási plusz viszont a részben,hogy Haddiet elkezdték kedvelhetővé tenni.Végre nagyon éretten viselkedett.
És Joelért is pluszpont.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz