Advertisement
login |

Blue Mountain State: kezdett a második évad

2010. 10. 27. 05:02 - Írta: human

15 hozzászólás | kategória: kritika,

A sorozat, ami úgy változik, hogy semmit sem változik. Kényszerűségből le kellett cserélniük a Shilót alakító Sam Jones III-öt, de a hangulat szinte centire maradt ugyanaz. Vagyis talán még javult is egy kicsit. Bár ezt pont a kezdőrészre (erről mindjárt, hogy miért nem az a premier) nem használnám, de a “második” rész kifejezetten remek volt.

bms21

Aki nem tudja, a valóság ütött be, Sam Jones-t letartóztatták, így nem igazán tud megjelenni a forgatáson, meg gondolom más következményei is vannak ennek. Nem a “Tilda” utat választották, egyszerűen úgy tesznek, mintha sosem lett volna nagy haverságban senkivel a sorozatból. Nem létezett, kész. Helyette hoztak új irányítót, hiszen mégsem lehet Alex a főnök, csak épp az újonc egy pöttyet őrült.

Amúgy maga a premier érdekes dolog, mert leadtak egy részt vasárnap sneak peak címszóval, aztán minden reklámkampányban és a rész alatt is azt írták a 2×02-re, hogy az a premier. Ezen a képen is látható, miután megnéztétek a csajokat oda lehet pillantani a feliratra.

bms22

A képlet maradt ugyanaz: a focicsapat az edzések mellett rengeteget csajozik, az edző meg aggódik, hogy nem nyernek idén eleget. Konkrétan a fociból nincs sok, helyette a szurkolócsajoknak szorítanak játékidőt, gondolom sejthető, miért. Na meg a focisták hatalmas logikájának, ami ugye nem túl nagy valójában és már magában az egyetemre járásuk nevetséges.

A premiernek hívott részben rengeteg eyecandy volt, na meg a szokásos undorító poén. Ebből most kettő is akadt, gondolták így nyerik meg az újonc nézőket, egy duplázással? Pontozni nem igazán akarom, az első évad szintjét tartotta, ami pozitív.

15 hozzászólás Ne habozz!

Dohi - 2010. 10. 27. 07:03

szerintem is hozza az elso evadot eddig, szorakoztato, csak a continuityt vagtak haza maris. mondjuk valszeg ennyi jutott belole az egesz evadra, ugyhogy mindegy is :)

LuPuS - 2010. 10. 27. 08:27

A második rész volt a a valódi nyitány az első inkább valami kis gyengébb felvezetés lett volna. nem is igazán volt benne ami megmaradt volna, ellentétben a második résszel:
– What’s six times six?
– 36.
– This guy’s good.I’m back in, coach.Thanks.

– Guys guess dick length.
– Seriously?
– Mm-hmm.
– Hard or soft?

szendroib - 2010. 10. 27. 09:55

Én pont 2-3 napja daráltam le az első évadot egy délután alatt, és eléggé megtetszett a sorozat. Néha iszonyat ostoba témája van egy-egy résznek (pocket pussy, ki nyúlt a seggembe ??? ), de vhogy ezek sem tudják tönkretenni a sorozatot. Egyelőre kíváncsian várom a folytatást.

Lui - 2010. 10. 27. 12:37

Sztem ez volt a sorozat legesleggyengébb része. Össze sem hasonlítható az első évad sírvefetrengős részeivel.
Azt hittem, rossz sorozatot töltöttem le pedig ne, ez a BMS. :(

Krekit - 2010. 10. 27. 15:06

Az első évad vége, ha jól tudom az, hogy Alexnek kell játszania a “már nem emlékszem milyen” kupán. Lehet, hogy én vagyok figyelmetlen, de annak volt valamilyen folytatása?
A sorozat meg cool! :)

Havero Fridriksen - 2010. 10. 27. 18:02

A s02e02-ben megmondják mi történt, Thad elég szépen fogalmaz:D

Havero Fridriksen - 2010. 10. 28. 19:02

a harmadik rész fergeteges!
Numero uno:D Just like me:D

kiwagyok - 2010. 12. 13. 18:27

Most néztem meg a 8. részt. Messze ez volt a legrosszabb eddig. Teljesen értelmetlen dolgok történtek benne. És még csak poénos sem volt. Remélem nem ez lesz ezután a színvonal.

clark - 2011. 02. 01. 13:46

“Az első évad vége, ha jól tudom az, hogy Alexnek kell játszania a “már nem emlékszem milyen” kupán. Lehet, hogy én vagyok figyelmetlen, de annak volt valamilyen folytatása?
A sorozat meg cool! :)”
még jó hogy volt következménye,Alex olyan rosszul játszott hogy ki is kaptak,ezt említik is a 2évadban 11-12 részkörül ,amikor Randal lesérül és neki kell játszania.

Szerintem iszonyat jó sori,nagy baromság ,de jó nézni,jó karakterek vannak főleg Thadet bírom,mg Morant és Sammy is ott van!

Jó hogy Sammy tesója is bekerült a képbe,eycandy:D!

Dennise Richards néha feltűnik ez is pozitívum meg Chuck Loddell a ufc-ből!

Remélem lesz 3évad is,és lehetne több rész is!
Biztos még jó néhányszor végig nézem ezt a 2évadot!

Daneee - 2011. 02. 07. 00:21

valaki nem tudja h szinkronosan mikor várható?

clark - 2011. 12. 31. 12:19

Baromi jó volt a 3.évad ,szerintem ez volt az eddigi legjobb!áá

annyira birom a sorit hogy már felkerült a toplistámra.
Nem sok sorin lehet ennyit nevetni!Thad sikításai hatalmasak,az összes szereplő nagyon ott van,pacsi a castingosnak:D

lesz írás a 3.évadról?

Kár hogy ilyen elhanyagolt a sori lehtne több írás is róla,lehetne népszerűsíteni!

winnie - 2011. 12. 31. 12:19

csak az a baj, hogy így is annyi mindenről kellene írni:)

Apost - 2014. 03. 11. 23:51

winnie:
valamit lehet tudni a harmadik évad szinkronos megjelenéséről?
eléggé NAGYON NAGYON hiányérzetem van a témával kapcsolatban.
Köszi!

winnie - 2014. 03. 12. 05:51

egyelőre semmit.

Apost - 2014. 03. 12. 06:38

Kár.
Nagy kedvenc volt.

Köszi!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz