login |

The League: kezdett a 2. évad

2010. 11. 04. 20:00 - Írta: winnie

2 hozzászólás | kategória: kritika,

Tudom, már jó ideje megejtették a fantasy football-os srácok a draftot, de csak most sikerült írnom a The League-ről, főképp abból az apropóból, hogy ennél a sorozatnál is eljátszották a jó kezdés utáni visszaesést, mint ahogy itt is bekerült a képbe egy teljesen felesleges, takaroggyámá’ karakter, akivel fura módon jobb volt a sorozat, mint nélküle. Tehetek én arról, hogy folyton ilyen ellentmondásokba ütközöm? Mindegy, a The League még így is az egyik legjobb egymást szívatós haverszitkom.

The League S2-c

Mondom, még egyszer, annak ellenére, hogy a pokolba kívántam Rafi karakterét, nyilván idegesítősége mellett jó poénforrás is volt. Nem is értettem, hogy miért nem vállalták be, hogy Jenny (a jelen szitkomok egyik legjobb női karaktere) is kapjon egy csapatot, főleg, hogy a sorozat kvázi egy kétszemélyes projekt, egy házaspár írja, így nyilván mind férfi, mind női szemmel jól tudnának ábrázolni egy ilyen viszonyt egymással és a barátokkal is.

The League S2-a

Persze így a 6. rész után, mondhatjuk az is, hogy mindvégig ez volt a terv, mindenesetre megnyugodva konstatáltam Jenny nagyobb térnyerését (kell a girlpower! kell?) és azt, hogy a testnedves poénoktól kissé eltávolodott a The League. Na, nem mintha a pisi-kaki megoldásokkal nem bántak volna ügyesen az írók (hmm, fura ilyet leírni:), főleg, hogy remekül mixelték őket a helyzetkomikumokkal, az NFL-es és a mindenki számára érthető szívatós poénokkal. És zenés komédiűval is, a’la Jon Lajoie.

The League S2-b

Mondjuk a hatodik rész kicsit fura volt, mert a The League-re eddig nem nagyon volt jellemző, hogy kényelmetlen poénokkal operálnak, most viszont kaptunk bőven ebből a műfajból is (ld. Taco esküvői videója). Más kérdés, hogy mire minden leülepedett volna benne, ripsz-ropsz a készítők mindent feloldottak, ami nem is lett volna baj (jobb ez így), csak elég teszetosza megoldás volt.

A lényeg, hogy a The League továbbra is tele van remek pillanatokkal, minden részben van jó pár röhögős momentum, azonban olykor nagyon hullámzik az átlagszínvonal, s ezért egyelőre az 1. évadot tartom etalonnak.

The League S2-d

ui: taps az NFL-es srácoknak (Chad Ochocinco, Terrell Suggs, Joshua Cribbs), hogy nem csak egy villanásra ugrottak be, hanem teljesen normális vendégszerepre. És persze a pár ismertebb vendégszereplőt (Lake Bell, Jamey Sheridan, plusz a visszatérő Leslie Bibb) is jó volt látni

2 hozzászólás Ne habozz!

Hor1 - 2010. 11. 04. 20:54

Jenny iz dö best.^^ Vaginal Hubris. :D
Amikor meg Taco kardozott a játszótéren szabályosan sírtam a röhögéstől. :D

LnB - 2010. 11. 04. 23:49

Sajnos eléggé elhanyagolt sorozat magyarországon, gondolom a téma miatt, de én imádnám, csak sajnos sehol sem találok hozzá magyar feliratot :(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz