login |

Pilot-mustra: Shattered – 1×01

2010. 11. 22. 16:20 - Írta: winnie

9 hozzászólás | kategória: Kanada odavág, kritika, pilot-mustra,

(Igen, a Shattered premierje már jó régen megvolt, a finálé is pár napja, de a mai magyar premier miatt mégis inkább pilotkritikát írnánk, mintsem teljes évadosat. A részeket a Global honlapján egyébként meg lehet nézni az IP-vel trükközve.)

Na, most majd kiderül, gondoltam, hogy egy olyan karakterszínész, mint Callum Keith Rennie, ismét képes lesz-e elvinni a hátán egy sorozatot. Régebben ugyanis voltak főszerepei, de mostanság inkább emlékezetes epizodista volt olyan sorozatokban, mint a Californication, a 24, a Harper’s Island, a Battlestar Galactica vagy a FlashForward.

SHATTERED – 1×01 – 5/10

Shattered-1x01-c

A Shattered egy skizofrén, vagy inkább többszörös személyiséggel megvert nyomozóról szól, aki egy ideje tünetmentes volt, de a pilot idejére kiújul betegsége és elő-előbújik (= négyszer az 1×01-ben) belőle titkos, rosszfiú személyisége, pechére éppen akkor, amikor kap maga mellé egy új társat. Ennyi a felütés, mert egyébként krimisorozatról van szó (kanadairól!), melyben egy múltbéli tragédia úgy tűnik, hogy némi átíveléssel szolgálhat.

Shattered-1x01-b

Ha valami elviszi a Shattered-et, akkor az a komor hangulat. No meg elvileg a dráma, de sajnos az első pár perc annyira túljátszott színészi játékot, béna hatásszüneteket, színpadias alakításokat hoz, hogy a hatás minden volt, csak drámai nem. Szerencsére idővel normalizálódik a helyzet és a kezdeti esetlenséget is elfelejti az ember, azonban a pilot nem úgy fejeződik be, hogy az ember azonnal várja a folytatást. Azt mondanám, hogy inkább “egye fene, ebből még bármi lehet” hozzáállással láttam neki az 1×02-nek, hogy ott döntsem el, hogy kell-e nekem a Shattered.

Sajnálattal állapítottam meg, hogy Rennie ezúttal kevés volt, főleg, hogy a mellékszereplők zöme még kevesebbet hozott ki magából, így nem könnyítették meg a színész dolgát, akinek az “átváltozásai” sem voltak különösen érdekesek, általában frusztrációt és mondvacsinált drámát szültek, más funkciójuk nem nagyon volt, legalábbis nem ismerhettük meg annyira a főhős másik személyiségét, hogy érdekelni kezdjen. (Nagyjából csak annyit tudunk róla, mint a partnere.)

Shattered-1x01-a

Márpedig ahhoz, hogy ne csak az esős idő, a színtelenség és a búskomor ábrázatok (ld. képek) jöjjenek át a Shattered-ből, kellene valami plusz, ami a pilotban nem volt meg. Nem volt rossz a kezdés, akár korrektnek is nevezhetném, tisztességesnek mindenképpen, de mindez érdekességgel nem párosult. Egyelőre.

9 hozzászólás Ne habozz!

Klunks - 2010. 11. 22. 17:05

valaki aki már látta az egészet mondja el, hogy jó irányba változott-e az évad során és érdemes-e megnézni, légyszives :)

cyborgwings - 2010. 11. 22. 17:27

hú, ezt a fószert állatira bírtam a californicationben. szerintem miatta ránézek, hogy milyen ez a sorozat.

dmkid - 2010. 11. 22. 17:39

nekem nagyon bejott a sorozat! minden heten megneztem, es sajnalattal vettem eszre hogy vegetert multheten, bar a wikipedian, megaz imdbn tovabbra is 13. reszt irnak! engem megvett mint Callum Keith Rennie, meg maga a sorozat is! sajnalom hogy vege… egyebkent nem skizofren volt a Ben, hanem inkabb tobbszemelyiseg volt benne… akinek bejon az ilyen komorhangulatu sorozat szerintem annak tetszeni fog!

cat - 2010. 11. 22. 18:02

Megnéztem anno a pilotot, én nagyon untam sajnos :( 3x futottam neki, mire sikerült végignéznem.

OmaHea - 2010. 11. 22. 19:03

Első két rész nagyon nem okés, de, aki kibírja a 3. epizódig, az élvezni fogja, garantálom.

symor - 2010. 11. 22. 19:06

Amikor az alap rendőrfigurát hozza Callum egyszerűen unalmas, szerintem ez a legalapvetőbb hibája a sorozatnak. A megjelenő személyiségeket viszont élvezhetőbb pillanatokat hoznak, a színészen látszik is, hogy excentrikusba fordulva sokkal jobban élvezi a feladatot.

Az első résznél azt hiszem ott volt a fejelés, meg az anyukának leadott intellektuális szólavina, amelyek miatt jónak tűnhet a sorozat. A továbbiak ugyanígy alakulnak majd, miként szendergő átlagnyomozó Callum személyiségének halála, teljesíti ugyan, mégsem ez az igazi.

Tényleg elkezdünk idővel az egyénisége alternatíváinak szurkolni, melyek jóval szabad szájúbbak, erőszakosak, szóval izgalmasabbak az eredetinél. A főszereplő sokkal jobban működik szélsőségesen, és Callum is, amikor szabadon engedheti magát a karakterben.

Mizchris - 2010. 11. 22. 22:18

Nem tudom, ki mit vár alapvetően egy sorozattól, de számomra pont az volt a megnyerő, hogy Ben személyiségei annyira sokszínűek ahhoz képest, hogy Ben egy átlagos fickó. Viszont roppant ügyes nyomozó. Nem lehet minden egyes karaktere valamelyik extremitás rabja, arra ott vannak a többiek, akiken keresztül kimondva vagy kimondatlanul ki tudja élni a világgal szembeni dühét, lenézését, rácsodálkozását, lesajnálását. Élveztem minden egyes percét, egyszer félbe kellett szakítanom az egyik epizódot valami telefonhívás miatt, alig vártam, hogy a másik fél letegye már a kagylót, hogy nézhessem tovább :) Meg hát kellemes volt Patrick Gilmore meg Kavan Smith szereplése a sorozatban, mindig szívesen lát az ember régi arcokat. Molly Parker picit többet is lehetett volna benne, nem bánnám, ha lenne második évad, hogy jobban kifejtsék Ben és Ella kapcsolatát. Egyedül Michael Eklundot nem szeretem, de őt piszkosul nem…mindegy, amíg nem tűnik fel kettőnél többször egy epizódban, addig elviselhető. Én ajánlanám szívesen, de vállalni nem merem érte a felelősséget, mert nekem a ReGenesis is tetszett, de itthon annak sem volt nagy keletje :) a kanadai az biztos egy más világlátás :DD

symor - 2010. 11. 22. 23:36

Lehet, hogy csak nekem volt az eredeti személyiség túl átlagos, nem tudom, de én így ezt rossznak éreztem. Nem aggódtam a valódi személyiség épségéért, olyan semmilyen volt. Ez pedig szinte feleslegessé tette a skizofrénia jelentőségét.

Sokkal jobban tették volna, ha megírják egy szokatlan eszközökhöz folyamodó zsarunak az őt ért veszteség után. Legalább annyi változó lehetett volna egy egyszerűbb alapötletben, és szerintem Callum elbírta volna a hátán a sorozatot, ahogy elbírja így is, csak mankókkal.

Titkos - 2010. 11. 23. 13:08

Korrekt kis szinront csináltak hozzá, a mellékszereplőkhöz is rutinos színészeket válogattak (Hevér Gábor, Stohl) pedig sokszor ilyesmiken vérzik el az egész.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz