login |

Nem a FOX az ellenség?

2010. 11. 26. 18:43 - Írta: human

43 hozzászólás | kategória: elmélkedés

A FOX-on van? Akkor mindjárt cancel.
/XXI. századi népi mondás/

thenemy

Bevallom, hogy még én is beletartoztam a FOX-ot zsigerből utálók közé pár évig. Az orrom elől lőtték le a jobbnál jobb sorozatokat, a múltjukba visszatekintve pedig ott volt az örök billogjuk, a Firefly, ami csak egy csonka évadot élt. Miért, Istenem, miért!!? Az embernek összeszorul a szíve, ha ilyesmire gondol, aztán megnézi a tényeket és elkezdi vakargatni a fejét.

Miért is inog meg az utálat?

Mert a többiek egyszerűen be sem rendelnék a lelőtt sorozataik nagyját. Az átlag sitcomos próbálkozásaikat most hagyjuk ki a képletből, de melyik csatorna merné bevállalni a Firefly-t? Űrhajós scifit, országos tévén? Haha. Vagy idénről a szélhámosos Lone Start? Megmondom: egyik sem. Elég csak megnézni, hogy a többiek milyen biztonsági játékot nyomnak. Talán az ABC merne hasonlót, de csak ha részegen döntenek a csatornánál és a pilotot áruló azt mondja, hogy “olyasmi lesz mint a Lost, de”.

Egyszerűen a FOX több kockázatot vállal, mint a többiek. Vagyis vállalt régebben, mert mostanában egyre többször próbálnak biztosra menni. Az egyedüliek akik meg tudták néha közelíteni őket: az NBC a Friday Night Lights & Studio 60 évében, mindkettő cancel lett, bár az előbbit megmentette a DirectTv; a másik pedig a CBS és a Jericho. Most a sorozat minőségét hagyjuk, csak a koncepciót nézzétek. Ezekkel ki is fújt?

Épp Arrested Developmentet ismétlek tömbösítve, onnan ugrott be. Ezt a sorozatot sokszor fel szokták hozni ellenük az emberek, pedig itt még a Firefly-nál is kevésbé van muníció az utálat mögött. Az Arrested Development úgy élt meg 3 évadot, hogy a nézettsége végig gyenge volt és egy átlag sitcomhoz képest sokkal többe került. Csak a sok díja, na és azért mert valamelyik exec. imádta, maradhatott annyi ideig adásban. Máshol villámgyors cancel lett volna, higgyétek el. Az Arrestednél inkább imádni kell a FOX-ot, hogy annyi ideig élt. Ennek ellenére fáj a cancel persze, és miért is tökölnek a filmmel már ennyit, a fene beléjük…

Egy dologban igazán rosszak a csatornánál: összevissza cserélgetik a részeket. Átívelő történetes sorozatokban is néha. Idénről ott van a Running Wilde, tökéletes példa, hiszen az “ötödik” rész az tulajdonképpen a második volt, csak néztél, hogy most miért is viselkednek a szereplők máshogy egymással. Tényleg gyenge epizód, DVD extrának kellett volna hagyni inkább. Hasonló tökéletes példa az előző idényről a Lie To Me, ahol aztán végképp össze-vissza adtak minden. Egyik részben már új év van, következőben a karácsonyra készülnek, ilyesmi.

43 hozzászólás Ne habozz!

Hunnenkoenig - 2010. 11. 26. 18:50

Az egy dolog, hogy be merik vallalni, de mi ertelme, ha utana kaszaljak?

Öszinten, ha te vagy a FOX elnöke vagy takaritonöje, vagy barkije aki döntest hoz, akkor valszeg ismered a TV törvenyeit, szokasait, adatait mittomenmit.

Ha tudod, hogy a Firefly-t senki nem vallalna be, akkor te lehet, hogy tökösnek erzed magad, mert te be merted vallalni, csak egyben hülyenek is, mert nyilvanvalo, hogy tudod, masok miert nem vallaljak be es tudod, hogy ugyis el fogod kaszalni, mert “csak” öt millioan nezik.

Na ez a nem mindegy. Ehhez mar keremszepen cimeres oklevel kell idiotasagbol, hogy valaki ezt eljatssza.

Nem tudom mire szamitanak, amikor bevallalnak egy nyilvanvaloan retegsorozatot…

Lac - 2010. 11. 26. 19:05

A cserélgetéssel kapcsolatban még érdemes megemlíteni a Fringe-t is. A második évad 2/3-adánál Charlie egyszer csak feltámadt.

Addig egyetértek, hogy más csatorna nem feltétlen vállalta volna be pl. a FireFly-t, de nem is játszotta volna el azt, hogy összevissza adja le az egész évadot (ha jól tudom, a pilot résszel bezárólag), majd az alacsony nézettségre fogva a dolgot nyom rá egy cancel-t.

Thrasher - 2010. 11. 26. 19:11

@Lac:
ez odabaszott, keményen

amúgy tiszta jó, ritkán értek egyet humannel, pláne ennyire.
példának szerintem a Family Guy is jó a szándékos provokálásával, lehetnének konzervatívak, és óvatosak, de nem, megy, nem is későn, ráadásul egy rajzfilm, amit külon lehet támadni bigottéknak.
még azzal együtt is, hogy első nekifutásra kaszálták.

cyborgwings - 2010. 11. 26. 19:14

hiába minden, én akkor is masszívan utálom őket a tscc kaszája miatt, a fireflyról nem is beszélve. bezzeg a lie to me-ből bevállalták a 3. évadot is, holott már a 2. is igen gyenge volt mind nézettségben, mind minőségben. ahelyett, hogy inkább hagynák, tim roth-t valami értelmesben szerepelni, baszics! és ez csak három ostoba döntés a sokból…

kiskiraly - 2010. 11. 26. 19:17

Lac, le se adták az egész évadot.

Ha még nem volt :
http://www.youtube.com/watch?v=2jAePQzdXGg
Ez nemcsak a közönségnek fájt, hanem nekem is.

Elég fura ez a kettőség: egy bármilyen tv-csatorna aki idővel elkaszál egy sorozatot, ugyanaz, aki anno berendelte mert a tömérdek pilotscript közül potenciált látott az írásban.

De akkor is a csatorna a hibás. Ez mindig így volt és mindig így marad, winnie !

human - 2010. 11. 26. 19:19

“Az egy dolog, hogy be merik vallalni, de mi ertelme, ha utana kaszaljak?” Mert ha bejön akkor odabaszol? Komolyan, mi más értelme lenne. Nyilván nem a cancel a céljuk, csak látják, hogy van olyan terület ahonnan meg lehet fogni a nézőket, viszont kockázatosabb is onnan rendelni. Mi értelme nagyobb kockázattal tőzsdézni, ha van biztos de kisebb hozam? Kb. ennyi a válasz.

kiskiraly - 2010. 11. 26. 19:23

human: CBS cares
:)

human - 2010. 11. 26. 19:25

cyborgwings: én úgy látom, hogy a Lie To Me-t szeretnék az új Housenak, ha az tényleg cancel év végén. JÓ főszereplője van, érdekes koncepció. Ezért is cserélik le a showrunnert minden évben, hátha az új felhozza végre. Teljesen logikusnak tűnik amit azzal művelnek.

cyborgwings - 2010. 11. 26. 19:34

nos, én aztán nem lennék ellene, ha tényleg sikerülne jobbá varázsolni a lie to me-t, de én pl. sajnos már odáig jutottam, hogy áttekerem a részeket (holott én ilyet lényegében soha nem csináltam/csinálok), mert már annyira sem köt le, mint az elején még aránylag jó, de hamar leromló 2. évad. ha visszahoznák az 1. színvonalát/hangulatát/koncepcióját, akkor nagy örömmel nézném tovább, de így… nem igazán látom, hogyan fogják megoldani a problémát, de persze a remény hal meg utoljára.

human - 2010. 11. 26. 19:37

cyborgwing: az első évadot nem fogják visszahozni, mivel ott folyamatosan csökkent a nézettség. Azt keresik, hogy a koncepció miképp működhet. Szerintem idén jó úton vannak, már csak valami brutál felvezető műsor kéne, anno a House-t is az American Idol tette sikerré asszem.

Remélem nem fut el senki a kommenteléstől, mert kicsit eltértünk a cancel témától.

zolivoros - 2010. 11. 26. 19:51

odáig jó, hogy bevállalják, legalább esélyünk van egy kicsit mást is nézni.. és persze, ha cancel, akkor megy a fikázás, de legalább elmondhatjuk, hogy na ilyet is láttunk..

ami viszont nincs rendben, és szeretném, ha valaki legalább megpróbálná elmagyarázni, hogy miért tesz ilyet ember, az a részek cseréje. mitől lesz az jobb a csatornának? nem kell ehhez épeszűnek sem lenned, van egy első rész, azt adod le először és így tovább.

tehát bevállalják, de már az első résszel el is kaszáltatják (firefly is, az utolsó részt asszem pont leadták, ott már mal kérdezi inara-t, hogy elmondja e a többieknek, hogy elmegy, de az csak egy későbbi részből derül ki, hogy miért derül ki.. és még a többi..hogy a pilot részt végül le se adták..)

cyborgwings - 2010. 11. 26. 19:51

furcsa, pedig pont abban láttam fantáziát, amit az első évadban csináltak. a második kb. harmadától kezdődően már kezdett átmenni afféle tucatsorozatba. legalábbis szerintem, természetesen.
na befejeztem, bocs.

zolivoros - 2010. 11. 26. 19:51

természetesn későbbi részből derül ki, hogy miért dönt így, bocs, remélem érthető.

M76 - 2010. 11. 26. 19:54

“Szerintem idén jó úton vannak,”

Szerintem teljesen rossz úton vannak, a mellékszereplőkkel nem tudnak mit kezdeni már régóta, próbálják lightmanre építeni az egészet, de az meg nem megy, mert annyira túljátszatják vele a karaktert, hogy már olyan mint steve carell az officeban (az elképzelhető legrosszabb értelemben), önmaga karikatúrájának a karikatúrája.

Klunks - 2010. 11. 26. 19:54

” Friday Night Lights & Studio 60 évében, mindkettő cancel lett, bár az utóbbit megmentette a DirectTv”

előbbit*

Visszatérve a FOXhoz: A Drive is legalább ennyire fájt, de csak egyszer jönne már be nekik nézettségileg, hogy merészet csinálnak, annyira örülnék. Azért most nagyon szurkolok, hogy bejöjjön a Fringe-nek a pénteki nap és az X-Akták nyomdokaiba lépjen, mert minőségben már bőven ott van.

human - 2010. 11. 26. 19:57

zoli: sok oka lehet, pl ők is látják, hoyg szarabb rész, így azzal vesztenének nézőt (Running Wilde erre jó példa) ezért kevésbé nézett este adják le. Vagy van olyan, hogy híres vendégszereplő miatt veszik előrébb. De mondom, ebben tényleg a Fox a legbűnösebb, szóval ha ilyen miatt anyázzák őket, azt sosem fogom megvédeni ténylegesen.

M76 - 2010. 11. 26. 20:00

Mondjuk aki abban a hitben él, hogy azért lett cancel a firefly mert össze-vissza csereberélték a részeket. Frászt, arra csak könnyű fogni, hogy szemét fox felcserélte a részeket, meg direkt szabotálták a sorozatot, komolyan akiben ez felmerül az mit gondol? A maga esetlen/ügyetlen módján a foxnak is az a célja, hogy nézzék a sorozatot, nem pedig az ellenkezője. Valljuk meg őszintén, ha a koncepció bejött volna a tömegeknek, akkor akárhogy csereberélve a részeket is siker lett volna. simán scifi channeles anyag volt a firefly nem is értem hogy kerülhetett országos tévére. Azért valljuk be a firefly mellett foxtól kaptunk 1-1 ajándék évadot TSCC-ből meg babaházból is, a nézettség egyik esetében sem indokolt folytatást mégis lett. Ha valami miatt utálni lehet a fox-ot az a drive lelövése, ugyanis azt 4 rész után lőtték le, úgy hogy a már leforgatott részeket se tették műsorra.

kiskiraly - 2010. 11. 26. 20:02

Ezt a sorozatepizód cseréket sose értettem.

Fogja a kreatív csatornavezető, és rábök egy epizódra:”Az a vonatrablásos epizód, az kerüljön előrébb mert az szerintem izgalmasabb”. Tényleg ennyi lenne az egész?

kiskiraly - 2010. 11. 26. 20:06

Klunks: a Glee szerintem sorolható merész próbálkozásnak.

human - 2010. 11. 26. 20:16

A Gleen azért durván változtattak a 13. rész után.

zolivoros - 2010. 11. 26. 20:18

nem, nem hiszem, hogy csak a nézettség buktatta, sőt a firefly pilot nélkül is működött, apró dolgok voltak csak, amik furák, ha az ember az eredeti sugárzás sorrendjében nézi, de igenis közrejátszthattak..

a firefly-t tényleg egy kis réteg szereti/szerette, valóban lehet ajándéknak tekinteni azt az egy évadot (meg a filmet), de a kis tüskék megmaradnak.

a film nézettsége, a filmbe beleölt összegek mindenesetre úgy tűnik, igazolták a cancelt.. mégha a scifi kategóriában toplistásak is voltak.

egyébként gondolom volt már, de egy kábeles adón túlélhetett volna? persze gondolom a kérdést költőinek kell tekinteni, hisz kevesebb emberhez is jutott volna el, de pölö egy sci-fi-n (syfy)?

bestyen - 2010. 11. 26. 20:19

Én is elég nagy fox utáló voltam régebben, de mondjuk a Firefly miatt sose tudtam haragudni. Jelenleg nem utálom őket és ez így is marad amíg a Fringe műsoron van.

Nagyonnagyon - 2010. 11. 26. 20:22

Én a menekülőútvonalat hiányolom, “Lie to me” témában pedig én sajnálnám mert benne van abban a 4-5 szériában amit naprakészen (felirat készen) nézek.
Firefly-ért nincs bocsánat de még írhatnám a Life, The Good Guys (nincs remény).

Szóval kellene egy ilyen fizetős csatorna ahol ha összejön az “adomány” megcsinálják a következő epizódot. Valószínűleg lefektettem a jövő televíziózásának egy mérföldkövét ;)

Mammut - 2010. 11. 26. 20:27

inkább sose láttam volna a drive-ot

human - 2010. 11. 26. 20:29

Life nem náluk volt, a Good Guys pedig tényleg eltévedt az USA-ról.

Neoprimitiv - 2010. 11. 26. 20:31

Nagyon sok oka lehet a csereberének. A Castle pl. ebben az évadban már harmadszor variálja át az eredetileg betervezett sorrendet és mivel ebből kettő már lement, azt mondom, hogy érthető. Mindkét esetben az volt a helyzet, hogy túl közel kerültek volna egymáshoz olyan epizódok, amelyek hatással kellett volna legyenek a későbbiekre, ha így maradnak. Mivel viszont ezt nem akarták (ami persze annak a jele, hogy vagy előtte nem gondolkodtak, vagy utána változott az elképzelésük), ezért elkezdtek a sorrenddel variálni. A harmadik csere oka pedig egyértelműen az, hogy a téli szünet után egy jobban marketingelhető résszel akarnak visszatérni.
A Firefly-nál pedig azt is érdemes figyelembe venni, hogy ha egy tematikus kis csatorna rendeli be, akkor vajon látványban, megvalósításban ezt a Firefly-t kaptuk volna? Mert ehhez azért kellett egy országos csatorna büdzséje is.
Ha meg utálni kell csatornát, akkor én az NBC-t utálom, mert a kockaállú miatt ők tudatosan tettek hidegre sorozatokat, kizárólag azért, mert úgy gondolták, hogy így anyagilag jobban jönnek ki. Most persze próbáljál a romokat eltakarítani és valahogy kitölteni a műsoridőt.

Maala - 2010. 11. 26. 20:31

És ezt az epizódot pont ma láttam Fireflyból. :-P Még 2 rész, és a film. :-( Brühühühühüüüü…

Pityuerez - 2010. 11. 26. 20:53

Tesóm meg a múlthéten darálta az egészet, de jópár résznél segítettem neki:-)!
Én is örülök, hogy legalább ennyit kaphattunk a Firefly-ból, bár ha egy kicsit bőkezűbbek akkor mondhatták volna kaptok még 3-6 részt és fejezzétek be rendesen, de akkor meg valószínű nincs a film, aminek a 2. fele nagyon hiányzott volna!
Annak viszont örültem, hogy a Dh kapott még egy 2. évadot, mert a 2.fele az évadnak egytől-egyig (azt nem mondom, hogy a Firefly szintjén)remek részek voltak!

A Fringe, ha kap egy 4.évadot akkor azért kicsit szeretni is fogom őket!

A House, ha tényleg utolsó évad(lehet azért valamit kitalálnak és Laurie marad még 1 évet, addig is lehet gondolkodni) akkor rettenetesen fog nekik hiányozni, mert szerintem nincs helyette semmi!A LtM mehetne a House helyén, de fele nézője lenne maximum(és szerintem még rendes voltam, mert a hétfő 20.00 nem a legkönnyebb sáv)!

ldavid - 2010. 11. 26. 21:02

még annyit a cserélgetéshez, hogy a Firefly pilotja tényleg nem olyan, amiért minden néző visszatér a jövőheti epizódra, ráadásul még dupla is, ezért az valahol érthető, hogy nem azzal kezdték.
Szerintem a legtöbben nem az első rész után szerették meg a sorozatot, hanem a következő 2-3 rész után

ja, és Christina Hendricks-et a Castle-be!!

Nagyonnagyon - 2010. 11. 26. 21:16

Tudom hogy a Life nem náluk volt de legalább annyira sajnálom amint a FF-t és amennyire a The Good Guys-t fogom. Amire kihegyezni akartam az az, hogy lesz-e olyan amikor a tisztán üzleti érdeknek (matek) egy fan faktor vagy “potenciál van benn” dolog adhat egy löketet megmentés, fantáziát látok benn..stb irányba.
Autógyáraknál megfigyelhető hogy résmodelleknél amik egy egy kisebb vásárlóközönséget céloznak meg néha előfordulnak olyan kisebb szériában gyártott típusok ahol ” lehet ebből még boom”, próbáljuk meg.. kísérletezzünk érzete van az embernek. Teljesen hipotetikus az egész, szerintem ez az x pilotból néhány túlél 1-2 évadot nagyon kevés meg többet, tisztán mennyi pénzt nézettséget alapján reklámok stb..
Nem véletlen a sok remake, a nosztalgia adók.
Kiváncsi lennék ti mit prognosztizáltok változik-e a hozzáállás és ha igen merre és mennyire arra..

betonfelhő - 2010. 11. 26. 21:26

Ffffox….
*flashing teeth and groaning*

kiskiraly - 2010. 11. 26. 21:41

ja első kommentemben winnie-nek szóltam, nem humannak. bocs.

[engé] - 2010. 11. 26. 22:59

Én is kezetcsókoltam a FOX-nak, a két és fél évadot adott az ArrDev-nek.

Neoprimitiv - 2010. 11. 26. 23:04

Nagyonnagyon: a Life nekem is nagy fájdalmam, gyakorlatilag az volt az a sorozat, aminek kapcsán elkezdett egyáltalán érdekelni, hogy miért van műsoron az egyik és miért kaszálják el a másikat. Sajnos a Life nézettségi mutatói minden reményemmel és várakozásommal ellentétben piszok egyenletes mélyrepülésbe mentek át az utolsó hónapokra, tehát az NBC lépése nem volt meglepő.

Bela - 2010. 11. 26. 23:59

alapbol,az nem is ember aki szerint a firefly nem jó :)

chris - 2010. 11. 27. 03:39

“alapbol,az nem is ember aki szerint a firefly nem jó :)”

Én ismerősi nyaggatásra ültem neki. A sarokból a pókot ki tudtam volna harapni annyira rühelltem :D

Mr.Blowfish - 2010. 11. 27. 09:03

Ha már cancel, és okok. Most kezdtem el a Smallville-t és az évad alatt folyamatosan egy “ezmeghogynemlettcancel” érzés motoszkált a fejemben.
Azaz sokkal inkább azt nem értem miért nézi bárki, az egydimenziós, bárgyú, felvizezett tini Superman mindennapi panaszait minden második részben conviniently placed kriptonittal, és szereplőkkel akik minden részben ugyan úgy meg vannak lepődve, ha valami furcsa történik.

Mármint azon kívül, hogy Superman, miért jó?

blade78 - 2010. 11. 27. 09:20

A FOXot a Futuramában és a Simpsonsban is jó pár poént elnyomtak ezzel kapcsolatban.

winnie - 2010. 11. 27. 09:21

“Most kezdtem el a Smallville-t és az évad alatt folyamatosan egy “ezmeghogynemlettcancel” érzés motoszkált a fejemben.”

anélkül, hogy válaszolnék: nem az lesz a cancel, ami az egyénnek nem tetszik:)

Mr.Blowfish - 2010. 11. 27. 09:38

Tudom, hogy nem én vagyok a világ közepe, de olyan lyukak vannak benne, hogy ahhoz képest egy szita szigetel.

Azt tudom, hogy nekem mért nem tetszik azt nem értem másnak miért (pedig elég objektív tudok lenni).

Na mind1, erről inkább majd valami kibeszélőben értekezek. :)

human - 2010. 11. 27. 17:47

mivel nem is FOX sorozat

sasu - 2010. 11. 28. 13:48

Dollhouse.. Ott is milyen cserélgetések voltak már az első évadban, akkor olvastam egy kommentben, hogy “Whedon testvérem, te is csak szopni jársz a foxhoz”. :)
De legalább kapott második évadot is és rendesen le tudták zárni a történetet.

GaborV - 2013. 05. 24. 13:38

A FOX vezetése amúgy tuti olyan agyhalott mint az átlag plázacica, mert össze-vissza adják le a részeket, random időpobntokban és csodálkoznak hogy szarok a nézettségek. Nem a rétegség a fő baj, hanem az idióta műsorpolitika.

Firefly ment volna minden szerda este 19:00-kor 2x annyi ember nézte volna, mint így, hogy egyik héten szerda délben leadták z 5. részt, következő héten péntek este a 3. részt, utánna héten meg hétfőn délelőtt a 9.-et. Persze, hogy szar lesz a nézettség.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz