login |

Merlin: vége a 3. évadnak – írta darkspell

2010. 12. 06. 14:30 - Írta: vendegblogger

38 hozzászólás | kategória: kritika,

I remember the bungling idiot that came charging into my chamber all those years ago.

És azt hiszem, ezzel nagyjából mindent el is mondtam. Ez volt a Merlin annak idején, bő két éve. Egy szeleburdi, jópofa angol fantasy. A jól ismert Artúr király és a kerekasztal lovagjai felállás, csak éppen pár évvel azelőtt: Arthur még tejfelesszájú piperkőc, Merlin egy semmirekellő senki, a regnáló király pedig a mágiát szívből gyűlölő Uther. Aki esetleg kicsit kiesett a ritmusból, olvassa el winnie pilot-mustráját, vagy az általam elkövetett 3. évad premier írást.

merlin_sword

Szokásomhoz híven jöjjön a pontszám, majd a tovább mögött a (gyengén) spoileres írás. Szerintem nyugodtan tovább olvashat az is, aki nem nézi a Merlint, hátha kedvet kap. Szóval a lényeg: az évad nagyonsok/10 és komolyan mondom, eddig a Legend of The Seeker volt a kedvenc fantasy sorozatom. Most már NEM az.

Kezdjük azzal, hogy az említett mondakört nagyjából annyira ismerem, amennyi a tízplusz évvel ezelőtti kisgyerekkoromból megmaradt, meg amennyit a Csillagkapu idevágó fejezetei behoztak. Szóval a főbb szereplők, mint Artúr, Merlin, Morgana, Lancelot meg A Kard megvannak, de a többi homályba vész. Emellett a “történelmi hűség” sem nagyon izgat, nem akadok fenn, ha vajnak hívják margarin helyett. És ez az egyik legfőbb erénye a sorozatnak. Leülsz, és tudod, ki a jófiú. Még ha épp ganézni is küldi a szolgáját, aztán jót röhög rajta. Vagy tudod, hogy ki a heartlessbiatch, még ha éppen férfiszívet dobogtatóan mosolyog is.

Na de most akkor térjünk rá az évadra. Hátkéremszépen itt és most bizony az a helyzet, hogy a winnie által “ifjúsági (tini?) kalandsorozat”-nak aposztrofált valami idén egy hihetetlen nagyot lépett előre/felfele, kinek hogy tetszik. Természetesen még most is vannak töltelékek, amik nem kapcsolódnak szorosan semmihez, és az egész évados Morgana-féle próbálkozás is néha már szánnivaló volt, de a végére sikerült brutál mód bekeményíteni.

Ahogy már az évad elején is írtam, a zene hihetetlen hangulatos lett. Egyszerűen azon veszed észre magad, hogy teljesen magával ragad, ezzel hatalmas mértékben növelve az élvezeti értéket. És ezt nem egyszer lehetett tapasztalni az évadban. Vagy lecserélték az eddigi komponáló tagot, vagy intravénásan toltak bele sűrített kávét: mindegy, de a végeredmény kiváló!

A másik, amit még meg kell említenem, az a sárkány koma. Idén már nem szerepelt sokat (végre kinőttek a “valami gond van – sárkányhoz futok tanácsért, amit aztán úgysem fogadok meg” dologból), de ez még most is meg kell említenem. Sőt, inkább mutatnom, ha valaki esetleg nem nézné:

merlin_dragon

Igen, teccikérteni, így KELL kinéznie egy sárkánynak. Nem olyan girhes csataló-szárnyakkal valaminek, ahogy sok filmben ábrázolják. Róla el tudom képzelni az évezredes kort, az erőt, a tudást, a kortalan gyűlöletet és bosszúszomjat. Tessék már kérem példát venni erről az alacsony pénzből készített angol sorozatocskáról!

Na, és most akkor végre az évadzáró. Már az első rész is nagyon ütősre sikeredett, de ez… Hatalmas. Egyszerűen annyi dolog jött elő egyszerre, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Morgana felfedi magát, előkerül a Kard, a kerekasztal, Lancelot visszatér… húha! Arthur most először nagyon ütősen bejelenti igényét a trónra: nem apjánál, hanem önmagánál. Amikor leülnek az asztalhoz, és elmondja a beszédet, csak ennyit éreztem: igen, ha akkor és ott éltem volna, ilyen királyt akartam volna! Mert bár színpadias és hatásvadász volt, de hát pont erről szól az ilyen lelkesítő beszéd: tudjuk, hogy hazudunk, de a fenébe vele! Hiszünk benne, megpróbáljuk, és győzni fogunk!

Minden hibája és a szokásos gyerekbetegségek mellett pont ez tette annyira nagyszerűvé ezt a finálét: tudod, hogy mi lesz belőle, tudod, hogy úgyis megtörténik, de a hogyan… felemelő érzés látni. És Arthur az igazságos király, aki harcol az elveiért, Merlin a bölcs varázsló, Morgana pedig a fő főellenség. Mindenki elindult az úton, amivé válnia kell, amivé tudjuk, hogy válni fognak. Majd egyszer. De remélem, addig még sok ilyen epizódot megnézhetünk.

38 hozzászólás Ne habozz!

Harita - 2010. 12. 06. 15:08

Szívem minden szeretetével és lelkesedésével értek egyet minden soroddal.
Kiváló kritika,de megláttatja ebben a sorozatban azt a mélységes szerethetőséget és tényleges odafigyelést,ami miatt tényleg elsiklik az ember olyan banális dolgokon,hogy át akarom venni a trónt,és nem éjszaka inkább leszúrom álmában a királyt meg a herceget,hanem 13 részen keresztül olyan alaposan intrikálok,hogy a végén magamat kötöm fel minden rész végén (képletesen) a kibogozhatatlan szarkavarásom csomójával.
És még hozzá kell tennem,hogy például a goblinos részen nevettem a legtöbbet egész évadban,pedig nézünk vagy 20 sorozatot.
Zseniális az egész,nah.

Haky - 2010. 12. 06. 15:17

Hát igen, tegnap én is megnéztem, de előtte még néztem egy Varázslótanoncot, és meglepődtem hogy abban is szerepe van Merlinnek meg Morgananak. Nem gondoltam volna, na de ez nem az a kibeszélő.
Igazából teljesen egyetértek Darkspellel, nagyon jó volt a 3. évad, örülök hogy már az 5. évadról tárgyalnak. Bár azt kicsit bánom hogy szeptembertől decemberig van, de azt hiszem a Seeker esetében is inkább ez vitte rossz irányba a sorozatot.
Egyébként úgy vélem minden a helyén van a sorozatban, ettől pedig nagyon szerethető. Nagyon jókat tudok nevetni például Artúr és Merlin beszélgetésein.
Várom a negyedik évadot, de messze van még, egy vagyis több mint 1 év. :S Türelmes énemet elő kell vennem…

szendroib - 2010. 12. 06. 15:25

Ez az a sorozat, amit mindig meg akarok néni, de végül sosem sikerül. Pedig nagyon oda vagyok az angol sorozatokért, meg a fantasyért is:). gy hogy már van 3 befejezett idő, azt hiszem ideje nekiállnom, és bepótolnom:). Az ismertető jóra sikerült, mint látszik meg is hozta a kedvem a sorozathoz:).

Maniac84 - 2010. 12. 06. 15:25

Határozottan jó irányba fejlődik a sorozat, egyre komolyabb a hangvétel. Megvan benne a potenciál, hogy kinője az ifjúsági sorozat jelzőt. Engem valahogy a Smallvillere emlékeztet a sori evolúciója.

SPOILER ON
Nekem az évadzáróval igazából egyetlen problémám volt, méghozzá az, hogy Uther túlélte. Valahogy olyan érzésem volt, hogy most már tényleg ideje továbblépni. Remélem a 4. évad során orvosolják ezt és kezdődhet a kerekasztal kora.
SPOILER OFF

A közelmúlt legjobb fantasy sorozata, a 3. pedig az eddigi legjobb évadja volt. 7/10
(Azért bízom benne, hogy a Game of Thrones gyorsan letaszítja majd az első helyről)

_Phelan_ - 2010. 12. 06. 15:35

8 részig bírtam a Merlint. Pontosan ugyanúgy nehezen felvállalható mint a Legend of The Seeker (azt 2. évadnál hagytam abba). Rendes/ütősebb fantasyt még mindig nem sikerült elcsípnem. Mármint ilyen medieval jellegűt. Inkább várom a Game of Thronest (annak elég ha fele olyan jó mint a könyvek).

Gubóka - 2010. 12. 06. 15:45

csodás volt ez az évad. ennyit tudok mondani. a karakterek, az egész. áááá olyan soká lesz folytatás..

Scardona - 2010. 12. 06. 16:05

Tényleg remek a kritika darkspell!
Az évad eleje és vége tetszett nekem leginkább, a közepén sokszor éreztem azt, hogy kicsit butácska történeteket írtak. A szezonnyitóban és záróban zseniális volt az akció és izgalom, a többi epizód kicsit langyos volt, de a karakterek hozták az epizódok eszenciáját.
Arthur és Merlin kapcsolata zseniálisan van ábrázolva, a hűségük a barátságuk iránt pedig nagyon szép. A Gwen és Arthur románc nekem kicsit felemás, mert valahogy Gwen nekem nem tűnik egy olyan nőnek, akiért Arthur ennyire oda lenne. De ez lehet, hogy csak az én meglátásom.
Jó lenne ha a 4. évad még merészebb lenne, és hatalmas mágikus ellenségekkel kéne szembenézni, és Merlin végre felfedné a titkát Arthurnak.

Jenny - 2010. 12. 06. 16:22

Köszi ezért a remek kritikáért :)
Megérdemli ez a sorozat, hogy jókat írjanak róla, mert tényleg belehúztak főleg az utolsó részben!

10/10 mindenképpen, még akkor is ha voltak gyengébb részek.

Godfrid - 2010. 12. 06. 16:34

Hát nem tudom, nekem az első két évad jobban bejött, és ez kevésbé, bár a záró részek még hátra vannak az évadból nekem, de majd kiderül milyen. Ez az évad kevésbé volt jó. Zavar a sok szenvedés Morganával is, meg Merlin nagy erkölcsi válságai. Néha túlzásba viszik.

dixi - 2010. 12. 06. 17:08

Ez a post némiképp reménykeltő.
Első évadot TV-ben nézem és bár szeretném szeretni
de ez a gyerek igen súlyos gyerekbetegségekben szenved.
(Az, hogy a történelmi hűségre nincs igénye a vendégbloggernek OK de a picsába már a karibi félbarna bigével a 6. században.)

Macselek - 2010. 12. 06. 17:37

Személy szerint nagyon szeretem ezt a sorozatot, annak ellenére, hogy nagyon sok hibája van. Ez az évad szerintem is jobb volt, mint az előzőek.

darkspell - 2010. 12. 06. 18:25

dixi

Ez tipikusan az a dolog, ami rohadtul nem tud érdekelni. Lehet, hogy nem voltak olyan bőrszínűek akkor és ott.

De hogy sárkányok sem, az is biztos ;)

Jenny - 2010. 12. 06. 18:35

dixi: TÖRTÉNELEMhűség? ez egy legenda, fantasy… hol ebben a történelem?:P

Minden egyes rész így kezdődik!
“In a land of myth, and a time of magic…” Erről ennyit.

eClipse - 2010. 12. 06. 19:16

Jó lett a kritika darkspell! Az meg külön tetszik, hogy szinte spoiler nélkül át tudod adni a rész hangulatát!

dixi: először engem is marhára zavart az, hogy Guinevere fekete, de az első évad végére megszoktam.

Amúgy engem egy valami irritál, de nagyon, mégpedig az, hogy letelt a 3. évad, de a főbb szereplőkből még mindig csak Gaius tudja, hogy Merlin varázsló, és már fáraszt, hogy senkinek nem gyanús (egy-két Arthur beszólástól eltekintve, de azt meg mindig hamar elintézik).

wryvery - 2010. 12. 06. 20:04

Nekem már az első évad is nagyon bejött. s annyira nem is érdekelt, hogy történelmileg mennyire hű. Egyszerűen tetszett. Főleg az, hogy Merlin és Arthur fiatalkoráról szól a történet.
Nagyon mókás ahogy Merlin lavírozik Arthur körül.
Arthur pedig tökéletesen adja a herceget és mégis néha “rákaccsint” szolgájára. 10/10 volt ez az évad nekem, az előző kettőnek is 8-s adtam.

Darkspell kritikája ragyogó, pont megfogja, elénk tárja azt amiért szeretjük a sorozatot.

Azon kívül lehet példát venni a mai angol sorozat gyártásról. Tényleg sok nívós sorozat készül a tengerentúli büdzsé huszadából.

Wendy - 2010. 12. 06. 20:13

Nálam a dupla nyitórész és a dupla záró rész mindent vitt, gyakorlatilag filmes élményt adott. A finálé 10/10, annyira klassz volt a résznek a hangulata, ahogy láttunk mindent megtörténni.
Az évad hozott jó és kevésbé jó részeket is, a legkellemesebb meglepetés Gwaine karaktere, melyet rendkívül jól eltaláltak az írók.
Az biztos, nagyon jó úton halad a Merlin és évadról-évadra egyre jobb lesz. A kritikával egyetértek, valóban sokat lépett előre a sorozat. Az Arthur-Merlin páros örök kedvenc, az biztos :)

Lera - 2010. 12. 06. 22:20

A legjobb fantasy sorozat :)
Néha úgy érzem, a színészek egy-két hollywoodi “nagyot” is simán leköröznének egy-egy alakításukkal.
A történet pörgős, mindig van benne egy csavar, szóval eddig minden részt izgalommal néztem végig, mintha sok kis kalandfilmet néznék, nem is sorozatot. Bár nekem még mindig a 2. évadzáró epizód tetszett a legjobban, de rögtön ez követi:) Imádtam a kerekasztalos részt, az egész évad legjobb jelenete volt:D
Aki pedig még nem kezdte el, annak én is ajánlom. Az első évadon még nevettem, de később egyre izgalmasabbá és sötétebbé válik a történet. Tessék nézni, mert jó:)

bounty - 2010. 12. 06. 22:30

Egyetértek, rettentő jó lett ez a szezon, sok gyerekbetegségét levetközte a sorozat. Remélem legalább ilyen színvonallal megy tovább!

lapka - 2010. 12. 06. 23:21

Örülök, hogy másoknak is ennyire bejövős. Már a második évad végén azt éreztem, hogy ez a sorozat – ami tényleg úgy indult, mint egy ifjúsági műsor – igazi klassz fantasyvé nőtte ki magát.

Tegnap olvasgattam angol nyelvű cikkeket, és az évadfinálé kapcsán a Merlin producere adott egy jó kis interjút az SFX magazinnak. Darkspell, ha látjátok értelmét, szívesen elküldöm lefordítva.

darkspell - 2010. 12. 07. 07:24

lapka:

Ne engem kérdezz, inkább winnie-t :)

Ráhel - 2010. 12. 07. 20:49

most végeztem a harmadik évaddal, szinte egyszerre láttam mind a hármat. abban viszont el tudom őket különíteni, hogy ez az utolsó tetszett a legkevésbé. a karakterek és a kapcsolataik miatt szerettem bele a sorozatba, azok pedig én úgy érzem ebben az évadban kárt szenvedtek. morgana, aki eddig egyik kedvenc karakterem volt, agyatlanul gyűlölt mindenkit. nem találtam megalapozottnak az átalakulását. még bőven belefért, hogy végképp megutálta uthert, de hogy gwent és arthurt és camelot népét is? látnunk kellett volna, mi történt abban az egy évben, segített volna, ha megmutatják, hogy mosta át az agyát ellenük morgause. gwen is mintha semmi másként nem funkcionált volna, csak mint arthur szerelmének tárgya. persze még így is élveztem az évadot és várom a folytatást, de egy picit csalódtam ebben az évadban.

Nikki - 2010. 12. 07. 23:33

Nagyon jó írás és szinte minden benne van amit el lehet mondani, akárcsak a kommentekben.
Újat ezért nemigazán tudok mondani, nekem is nagy kedvencem a sorozat, mindig vártam a vasárnapokat az új rész miatt :D
Szerintem is ingadoztak a részek, de egyszerűen annyira tetszik a sorozat, hogy ez már nem számít. Sokkal többet tudok 1-1 részen (goblinos ftw!) kacagni, mint egy sitcomon.
A befejezés is ütős volt, már csak az hiányzik nekem (de most már nagyon), hogy Arthur is rájöjjön Merlin titkára. S így, hogy tudja az igazat is megnéznék egy pár évadot.
Örülök, hogy lesz következő évad, s remélem, hogy azután is még lesz :D és lesz :D és lesz…:D

Morton - 2010. 12. 09. 00:55

Én is egyetértek az előttem szólókkal lassan indult be de ez a 3. évad mindent vitt pörgős izgalmas részek és cselekmények.. Nekem az utolsó két rész a kedvencem nagyon belenyúltak a tutiba amikor egymás után kerülnek elő a Történelemből jól ismert lovagok és egyszerűen fantasztikus :):)

A Kritika nagyon jó lett szerintem aki nem nézi annak kötelező darab aki pedig nézi az tudja miről van szó :)

SPOILER

Engem mondjuk érdekelt volna a csata Camelot lovagjai és a halhatatlan sereg ellen kicsit bővebben :) de tudom sajnos a pénz az nagy úr :(:(

Chaya - 2010. 12. 09. 15:56

Jó lett a kritika.:) Nagyon kellemes fantasy sorozat, szerethető-gyűlölhető karakterekkel, humorral, drámával, többnyire igazán szórakoztató történetekkel. Többekkel egyetértek abban, hogy a 3. évadból a nyitó- és záróepizódok voltak a legjobbak, bár ez szerintem mindegyik korábbi évadra is igaz. A töltelék részek is élvezhetőek, sőt! Amúgy egy fantasy sorozattól, ami ráadásul legendára épül, senki ne várjon történelmi hűséget!
Két “apróság” zavar csak a sorozattal kapcsolatban: az egyik Morgana gonosszá válása, ami balladai homályba vész. Egy visszatekintős epizód jó lett volna, ami megmagyarázná-elhitetné a pálfordulását. AZ az érzésem, hogy az írók és producerek kényelemből egyszerűen csak úgy gondolták, egy év alatt bármi megtörténhet, a nézők meg gondoljanak, amit akarnak.
A másik pedig a fő kérdés: miért nem veszi már végre észre Artur herceg, hogy Merlin varázsló? Ennyire talán nem ostoba! Persze ez így sokkal több komikus helyzetet eredményez kettőjük között, mintha tudatában lenne, ki is Merlin valójában. Mostanra szerintem sokkal hihetőbb és izgalmasabb lenne, ha Artur tudná és titokban is tartaná.:)
Megköszönném, hogy aki tudja, válaszolna a következőkre:
Jól tudom, hogy 5 évadra tervezték a sorozatot? Mikor fogják adni a 4. évadot? Az RTL Klub mikor kezdi a 2. évadot magyarul?

Wendy - 2010. 12. 09. 19:13

Igen, 5 évadra tervezték. 4. évad: 2012 eleje, de arra is van halvány esély, hogy marad a 2011 szeptember; a forgatás ugyanúgy tavasztól őszig lesz. RTL Klub: nem tudni, de az AXN Sci-Fi januártól adja a 2. évadot.

Maxxid - 2010. 12. 12. 16:18

Egyetértek a kritikával, egyedül Morgana volt marha unalmas szál, de már a második évadban is, imádkoztam érte hogy végre kiderüljön, mert nagyon untam a félremosolygásait…

Jó kis sorozat, tartja a szintet simán.

cstimcsi - 2011. 01. 05. 20:22

Én csak unaloműzőként fogtam a sorozathoz. Épp nem volt mit nézzek, és az AXN weboldalára akkor kezdték felrakni. Nem vagyok nagy fantasy-rajongó, inkább a krimit szeretem, de egy idő után berántott ez a sorozat. Az 1. évadot még szinkronosan néztem az online AXN csatornán, de amint vége lett, nem győztem kivárni a folytatást (értsd néhány nap), így azonnal letöltöttem, és már le is daráltam.

Nagyon örülök, hogy így tettem, mert megint rá kellett jönnöm, hogy milyen szép a brit angol, és ez nálam nagyban emelte a színvonalat (és itt most nem a szinkront fikázom). Itt hatalmas dícséret illetti CicMaxot és MaZsolát a fordításért. Nagyon hiteles és kiváló munka, köszönet érte!

Osztom darkspell véleményét. Sok mindent tudok dícsérni a sorozatban: remek alakítások, nagyszerű dialógusok (alig várom Arthur és Merlin párbeszédeit), humor, dráma, elvarázsoló zene és nem utolsó sorban az eyecandie-faktor is megvan.
Az évadról szólva nekem ez is ugyanúgy tetszett mint a korábbiak, néha jobban, néha kevésbé, de összességében úgy érzem, hogy sokat fejlődött a sorozat, ezt bizonyítja a fergeteges évadzáró epizódok. Totális feelgood.
És kicsit sem zavar, hogy nem minden az eredeti legendák szerint van. Persze, vannak/voltak gyengeségei, de rövid idő után az sem zavart. Nagyszerű kikapcsolódás volt, engem is elvarázsolt. Ez már nemcsak ifjúsági sorozat. Bátran ajánlom mindenkinek! Kár hogy olyan sokat kell várni a folytatásra.

ovi - 2011. 03. 14. 17:28

Március 15-től minden hétköznap este hatkor jön az első évad az AXN-re (most már a “nagyra”, nem a Sci-fire).

mydream - 2011. 04. 03. 19:49

“eddig a Legend of The Seeker volt a kedvenc fantasy sorozatom. Most már NEM az.”

ÁÁÁ pedig örültem hogy ennek az oldal szerkesztője imádja a seekert és sok post volt róla, mert nem nagyon lehetett erről a sorozatról a seeker-ről sokat olvasni és megtudni.
Azért az nagyon erős kijelentés, hogy a merlin jobb volt mint a seeker. Legend Of The Seeker közelébe sincs ez a sorozat. :)

Jöhet a korbács XD

winnie - 2011. 04. 03. 21:01

maximum azért járhat,mert a mondatot egy olvasó írta, nem az oldal szekesztője.

Hella - 2011. 04. 10. 18:10

Uthernek már tényleg meg kellene halnia…ennyi mindent nem képes túlélni egy ember és ráadásul pont Merlin menti a legjobban a csinos kis királyi hátsóját, mellesleg Arthurnak is, de ezt el is várjuk tőle..Arthur már sokszor bizonyította, hogy eljött az ő ideje. Már elég régóta várom, hogy ő legyen a király…
Gwen viszont lehetne szebb is, bár bájosnak mondható és nagyon jó szíve van…tetszik, hogy nem követelőzött Arthurtól, hogy válalják fel a szerelmüket vagy, hogy válasszon, vagy ilyesmi.
Először Merlin se úgy nézett ki, mint egy nagy varázsló, de érezzük, hogy az lesz, mert az ereje így is meghaladja sok nála sokkal tapasztaltabb varázslóét, bár elég sokszor szerencséje van.

És nincs igazatok! Ez a legjobb sorozat!!! És, hogy ki a titka? Megsúgom: Bradley James

Timi - 2011. 04. 10. 22:01

Most fejeztem be a sorozat darálását, még friss élménnyel jöttem véleményt írni. :)

Összességében nagyon tetszik a sorozat. Az első évad első fele néhol nyögvenyelősen ment, de aztán beindultak a dolgok. Nekem a műfajban a Seeker volt az abszolút kedvencem, viszont abból pont azt hiányoltam hogy nem veszik néha lazábbra a figurát. Itt viszont úgy érzem nagyon eltalálták az akció és a humor arányát. Főleg a második, harmadik évadban. A szereplőket is jók, Arthur tökéletes nagyképű de igazságos és bátor hercegnek, Uther mint a begyöpösödött király, már Merlin fülei sem zavarnak és még Gwent is sikerült megszoknom, Morgana pedig egy rohadt szép hearthlessb*.
Amit negatívumként említenék, hogy Arthur mindig épp nincs ott vagy elájul amikor Merlin megmenti a fél világot, de minimum Camelotot. :D Tudom hogy még nem akarják felfedni és ez csak így valósítható meg, de néha már idegesített. A másik hogy nem igaz hogy nem vették észre Morgana egész évados grimaszolását, pedig néha aholdról is látni lehetett :D
Amiben viszont még mindig vezet nálam a Seeker, az a jó pasi/ képkocka arány. Ha Lancelot állandó szereplő lenne, akkor ez a problémám is megoldódna. :)

Összességében 7/10 pontot adnék az 1., 9/10-et a 2. és 3. évadnak. Várom a folytatást!

Ovi - 2011. 04. 23. 13:23

Túlnőtt már a Merlin a Seekeren.
Egyébként valóban nagy erénye a sorozatnak, hogy egyszerre van benne dráma és könnyedség, sosem válik izzadtságszagúvá, mégis egyre komolyabb irányba megy. Ez az, amit nagyon eltaláltak az angolok.
Az első három évadot én is úgy pontoznám, mint Timi. Lancelot (Santiago Cabrera) pedig biztos, hogy többet fog szerepelni a folytatásban. :)

Ilovecooking - 2011. 05. 28. 23:52

Sokan emlegetik, h Gwen zavarta őket kezdetben, de nekem épp ő lett az egyik instant kedven karakterem, tuti nem bírtam volna szurkolni Artúrnak és neki, h a szőke babapopsi sima pofijú szépfiú mellé betesznek még egy tipikus kis csinibabát, broáff (az amcsi sorozatok túl sok “eyecandy” figuráitól én néha úgy érzem már a szemem is cukorbajos lesz). Az meg, h a színésznő fekete… Gwen nem épp egy jól dokumentált történelmi alak, szóval szerintem simán lehet szabadon értelmezni (meg egyébként is, ahányszor Otellót a színpadon festékkel bekent arcú fehér színész, a “digó” Júliát szőke kék szemű színésznő, a középkorú, vörös, másfélmázsás VIII. Henriket meg egy atléta testű kis suhanc alakította, azok után senki egy szót sem szólhat, mert ez se kevésbé hiteles, csak szokatlan, na)

Ovi - 2011. 05. 29. 13:30

Június 7-én érkezik kábelre (AXN Sci-fi) a harmadik évad.

http://bbcmerlin.blog.hu/2011/05/25/junius_7_en_erkezik_a_harmadik_evad

spike0007 - 2011. 06. 24. 13:18

Brutálisan jó volt ez az évad! Most néztem meg! Főleg a zárás ütött. Alig várom a folytatást!:)

spike0007 - 2011. 06. 24. 13:19

Elvileg Ősszel jön a 4.-ik évad!:)

Ovi - 2011. 07. 14. 02:37

Ma este és jövő kedden látható a kétrészes finálé.

trailer

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz