login |

The X-Factor Australia – A döntőktől a végkifejletig

2010. 12. 15. 14:45 - Írta: Hooligan

19 hozzászólás | kategória: kritika, video,

Korábban már felvázoltam nektek mi történt Ausztráliában az X-faktor háza táján, most jöjjön a folytatás, de előtte egy kis kitérő. Előre szólok: hosszú leszek.

brucebanner

Sok éve foglalkozom zenével: gyerekkoromban nagybátyám magnókazettáit hallgattam rongyosra, később a parabolakorszakban állandóan a zenecsatornákon lógtam, így még ma is fel tudom idézni szinte bármelyik videóklipet. A eurodance aranykorában felnevelkedni azért királyság volt, főleg hogy akkoriban még rengeteg más zenei stílusú csatornát is nézhetett az ember, így a zenei szocializálódásom nagyjából rendben is van. A zene “modernizálódásával” viszont számomra véget ért a varázs.

A mostani zenei kínálat nagy részétől a falat kapargatom, bosszant az ötlettelenség, az egyhangúság és a hiteltelen, megélhetési előadók mikrofonba való vergődése. Sajnos a rádiókban ugyanazok a lejárt szavatosságú mai slágerek mennek. Pedig annyi jó zene van, de mégsem azokat játsszák, a zenei változatosságnak nyoma sincs és ez egyáltalán nem klassz.

A felelősöket tudnám sorolni, kezdve a magukat zenei főszerkesztőknek nevező, “a nyócvanas években kétszer vótam a helyi dizsibe'” típusú balfékektől, a tehetségtelen szövegírókon át egészen a már fent említett megélhetési bűnözőkig, akik vernyákolásukkal súlyos, emberiség elleni bűntetteket hajtanak végre, az évenkénti három lemezükkel pedig kimerítik a környezetszennyezés összes BTK-ból idevonatkozó paragrafusait.

A fentiek ismeretében tehát nem kell csodálkozni, hogy az általam több éve kedvelt zenei tehetségkutatók többségét is néha áttekerve nézem, hiszen Lady Gaga bőven elég például eredetiben, nemhogy tucatszor a kiscsillagoktól. A korábbi évek győzteseinek egyszerűen nem tudtam szívből örülni, egynek mind elment, ennyi. Az albumjaik 1-1 “sláger” kivételével nem érnek egy Princo CD-t sem, nemhogy x ezer forintot.

Hogy őszinte legyek, most sajnálom életemben először igazán, hogy egy évad véget ér. Az ausztrál X-faktor idei rebootja ugyanis szinte az elejétől a végéig nagyon rendben volt. Persze nem vagyok vak, itt is voltak gyenge és harmatgyenge produkciók, megkérdőjelezhető dalválasztások és versenyzők, idegesítő momentumok, megdöbbentően korai elhalálozások, tehetségtelen sztárvendégek és persze itt is kaptunk francos tinisuna-kedvenceket, akik nem az énektudásuk miatt jutottak egyre tovább és tovább…

Mindezek ellenére én kamatostul kárpótolva lettem nem csak az ausztrál, hanem az angol és a magyar változat által okozott összes fájdalomért, több évre visszamenőleg. Mielőtt rátérnék végre a lényegre, még a tovább mögött azonnal jöjjön Hayley Teal, aki az eyecandy szerepe mellett azért tudott énekelni. Mielőtt még izgalomba jönnétek, sajnos ő is a gyengébbik nemhez vonzódik…

A 12 legjobb természetes és természetellenes kiválasztódása elég változatosra sikerült, bár természetesen nyilvánvaló volt, hogy kik fognak nagyon hamar kiesni. Abban is biztos voltam, hogy Sally Chatfield lesz az egyik döntős, bár ehhez nem kellett különösebb jóstehetség. A többi viszont homály volt. Az együttesek elég gyengéknek tűntek, a fiúk bénák voltak, a lányok és a „vének” viszont mérsékelten parádézgattak.

Az első igazi meglepetés ez ügyben a második döntőben következett be, mikor az egyik általam esélyesnek tartott versenyző kiesett a játékból. Pedig James McNally egyáltalán nem volt rossz, sőt. Teljesen érthetetlen volt számomra a nép döntése, szerintem simán több volt benne.  (Három dala: The Beatles/ Joe Cocker – With a Little Help from My Friends, Rod Stewart – Maggie May, Al Green – Let’s Stay Together)

Aztán itt is voltak megkérdőjelezhető mentori döntések, elég sokszor hagyták a nézőkre a választást, köszönhetően a kezdeti döntésképtelenségüknek, majd a későbbi taktikázásuknak. Bár ott ezt nyíltan fel is vállalták egyesek… A másik gyenge pont a különböző sztárvendégek előadásai voltak, akik valahogy nem igazán fogtak meg, bár amúgy sem vagyok oda a zenéjükért.

De hogy ne csak kötözködjek, elmondom mi volt a jó ebben a változatban. Egyrészt a közönség, amely együtt élt a műsorral. Simán benne voltak minden mókában, ekézték a zsűrit is ha kell, illetve szerepet is vállaltak egy-két előadásban. A legjobb az volt, hogy nem csak tapsikoltak, hanem néha őrjöngtek is, mint ahogy azt egy kultúrember teszi egy-egy jó produkció után. Székdobálás azért nem volt, kár. Pozitívum még az élő zenekar (!) és úgy az egész látvány. Itt tényleg azt éreztem hogy egy show-t látok, nem pedig egy vérszegény licencalkalmazást.

A mentorok (a fentieket leszámítva) elég szimpatikusak voltak és én is kellemeset csalódtam megint. Az angol és a magyar változatban néha nekem az jött le, hogy egyáltalán nem foglalkoznak úgy a mentoráltjaikkal, ahogy kellene, úgy szívből. Ezzel szemben itt tényleg látszott a törődés, sőt néha még túlzásba estek, de simán belefért. Kötelességem kiemelni Ronan Keating személyét, akit bizony körberöhögtek a pajtásai, mikor megtudták kiket, pontosabban kit visz be az élő show-ba. Az idő mégis őt igazolta, feltétlen bizalma és törődése meghozta a gyümölcsét. Mégis lehet abból a bizonyosból várat építeni…

Természetesen nekem is megvolt már az elején, hogy kivel fogok szimpcsizni, így nem különösebben izgattak a többiek. Egészen a negyedik döntőig, amely teljesen újraértelmezte számomra a versenyt. Addig ugyanis nálam Sally Chatfield volt a favorit. A 20 éves fodrászsegéd már a selejtezőkben elkápráztatott mindenkit és a döntőkben is egész jó nótákat kapott, így különösebb megerőltetés nélkül került végül a fináléba, ráadásul még a Queen is feküdt neki. A selejtezős videó szerintem mindent elmond róla, tessék csak megnézni.

Dalai a döntőig: Daniel Merriweather – Red, Evanescence – Bring Me To Life, John Farnham – You’re the Voice, Queen – Don’t Stop Me Now, Paramore – Decode, Jamie O’Neal – All By Myself, Kelly Clarkson – Since U Been Gone, The Veronicas – Everything I’m Not, Pink – Just Like a Pill, Christina Aguilera – Beautiful.

Na, szóval a mágikus negyedik döntőnél tartottunk. Emlékeztek még arra a csávóra, aki állandóan elfelejtette a dalszövegét? Aki fogalmam sincs hogy kerülhetett élő adásba? Hát ő Altiyan Childs.

Az első döntőre valahogy kikupálta a mentora, hiba nélkül énekelte el a dalát, ami egy kellemes, nem megerőltető sláger volt. Aztán szerintem túl sokat ittak a sikerre, mert a Prince nóta valami okádékra sikerült, minimum a 10 év felfüggesztettet érdemelt volna. Ezután egy lassú produkció jött, amiben már valami körvonalazódott, de igazán csak a negyedik döntőre ért meg a dolog, amikor végre egy hozzá illő dalt adtak a szájába, méghozzá a világ egyik legjobbját.

Na innentől engem kilóra megvettek. Amúgy a srác alig tudott megszólalni, annyira beteg volt, de azért lenyomott csuklóból egy ilyet. Wow. És már nem volt megállás, jöttek a zseniálisabbnál zseniálisabb produkciók. A következő körben a U2-nótával rátett még egy lapáttal, kötelező csekkolni odalent a linken. A sikert azonban nehezen tudta kezelni és egy időre fel is szívódott (konkrétan lelépett), aztán hét végére visszatért az Eye of the Tigerrel és szépen beénekelte magát a döntőbe.

Úgy hiányzott már egy rokker, mint egy falat kenyér. És ez a srác ráadásul még jó is. És ami a legfontosabb: hiteles. Nagyon elegem van már a “jó hangom van, de nem vagyok itt” emberkékből, akiknek egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy énekesek. Az egyik ex-megás zsűritag szavaival élve: nem jönnek át. Ezzel szemben Altiyan első válogatáslemezét hallgatva azt kell hogy mondjam, egyáltalán nincs olyan érzésem, mintha egy nyári, lengyelpiacos feldolgozáskazettát hallgatnék. Ha nem hisztek nekem, akkor érdemes lecsekkolni a fenti videót, és a következő listából a negyedik link után úgy az összeset. Persze tudom hogy volt már zenei előélete, de kit érdekel? Legszívesebben embeddelném mindet, de ki lennék vágva.

Produkciói: Train – Hey Soul Sister, Prince – Kiss, Chris de Burgh – The Lady in Red, Bon Jovi – Livin’ on a Prayer, U2 – Beautiful Day, Survivor – Eye of the Tiger, Bryan Adams – Summer of ’69, INXS – Never Tear Us Apart, Mike and The Mechanics – The Living Years, Bon Jovi – Blaze of Glory

A harmadik döntősről nem tudom, mit írhatnék. Andrew Lawson annyira jelentéktelen volt az egész verseny alatt, hogy nem is emlékszem egy produkciójára sem. Helyette inkább más juthatott volna a döntőbe, de tényleg. Ő a bizonyítéka annak, hogy ha a mentor jól taktikázik, akkor a döntőig el lehet jutni… nem is rakok be videót, sztrájkolok, éljen az esélyegyenlőség és az elfogulatlan tájékoztatás, hehe: Andrew Lawson produkciói.

Ja, és még egy nagyon gyenge pont volt a műsorokban. A közös előadások. Itt aztán igazán kijött, hogy a többségnek bizony nincs jó hangja. Hogy finom legyek és nőies, néhány produkciótól még a magyar is jobb, pedig ez ugye nagy szó. Persze a vége felé akadt jóság, amellyel sikerült megadni az alaphangot:

Nyugi, mindjárt vége, elérkeztünk a döntőhöz. Itt a három megmaradt versenyzőnek elő kellett adnia a válogatós dalát, a zsűri által legjobbnak talált döntőbeli produkciót, énekelnie kellett egy duettet egy popcsillaggal, illetve mindhármuknak fel kellett dolgozniuk a „győztes dalát”. A nyertes változata meg is jelent kislemezen, DC-n és kazettán.

A döntőbeli versengés nagyon erős volt, leszámítva az Andrew gyereket. Simán hirdethettek volna két nyertest, de persze nem tették. Másnap a döntő második felének a felénél majdnem megfelezték a már többször megfelezett mezőnyt: Andrew búcsúzott.  Tippre soha többé nem fogunk hallani róla, de ez így van jól. Ezután még előadták a kedvenc dalukat, volt közös produkció, majd jött az eredményhirdetés. Altiyan teljesen megérdemelten nyerte meg ezt a szezont és azt hiszem a második helyezettnek sincs semmi szégyenkeznivalója.

Összességében tehát remek évad volt, jövőre ugyanitt. A nézettséget elnézve, majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy a Seven hamarosan bejelenti a harmadik évadot. (A döntőt egyébként 1,833 millióan látták, ami egy nagyon szép szám arrafelé.) A Somewhere in The World c. nóta Altiyan-féle változatával búcsúzom. Köszi, szigetlakók.

19 hozzászólás Ne habozz!

Surda - 2010. 12. 15. 15:47

Köszönet a nagyszerű kritikáért és a videókért!
Én remekül szórakoztam (olvasás közben is hallgattam a zenéket).
Szerinted a Magyar X-faktorból valaki befért volna oda is?
Ha igen, meddig jutott volna?
:)

tumpara - 2010. 12. 15. 16:07

A Prince-t leszámítva ez az Altiyan zseniális! Jó, hogy vannak ilyen cikkek, különben sose jutott volna el hozzám a híre. Thx.

vape - 2010. 12. 15. 16:12

Remek írás, profin összefoglaltad a lényeget!

És mennyire igazad van: “jó hangom van, de…” típusú kifogáshúszárból mennyi van/volt idehaza. Éppen mutál(t), ment a hasa, fialt a kutyája, fájt a gyomra. És ez kit érdekel? Na meg az a duma, hogy beletették magukat, a szívüket, lelküket blablabla. Kifogáshegyek.

A videókat elnézve megint csak ismételni tudom magam: a kinti változatból árad a profizmus, az itthonira viszont ezt nagyon nem lehet elmondani.

cyborgwings - 2010. 12. 15. 16:45

utálom a km-es kritikákat, de a stílusoddal megvettél. meg altiyannel. baromi jó a srác, az ilyenekért érdemes csinálni ezeket a műsorokat, nem holmi tini libák kedvence, fahangú, zseléfejű majmokért.

dzsiaj - 2010. 12. 15. 16:58

cyborgwings: Hogy beszélhetsz így szegény Vastag Csabáról?:)))

vape - 2010. 12. 15. 17:03

dzsiaj: :)))))

Hooligan - 2010. 12. 15. 17:13

Köszi mindenkinek! :)

Hát a magyar faktorból talán a Veca igen, de más biztos nem fért volna be ide.

Altiyannal meg nem lehet betelni, komolyan nagyon örülök annak, hogy nem maradtam le erről az évadról.

cyborgwings - 2010. 12. 15. 17:43

@dzsiaj: nem tudtam, hogy róla beszélek. :D

hironspre - 2010. 12. 15. 18:01

te jó isten, hol van a miénk ehhez képest..
ez az Altiyan gyerek tényleg szenzációs, megnéztem párszor :)

az írás meg fasza volt. köszi

vikusz - 2010. 12. 15. 20:01

Na de örülök :) szuper kis írás :) Annyira vicces, pont a Altiyan és Matt Cardle volt a két kedvencem, és a válogatások után, abban sem voltam biztos, hogy bejutnak a döntőbe…erre mindketten nyertek :) természetesen abszolút megérdemelten :)

Szerintem a winners’ single nagyon nagyon jó lett, már ezerszer meghallgattam :)

A másik kedvencem amúgy Amanda volt, kár, hogy elég hamar kiesett..

CyClotroniC - 2010. 12. 15. 20:47

Jófajta kritika. Altiyan megérdemelte, bár összességében nekem a UK-s mezőny jobban bejött, de teljesen korrekt volt az ausztrál szezon. Valahogy hiába igényes, Simon nélkül bármelyik minőségi szezon furcsa lenne számomra :)

Cher / Matt / Altiyan az év 3 felfedezettje nálam, ebben a sorrendben.

Attika - 2010. 12. 15. 21:20

A jövő év is jónak ígérkezik X-factorok terén,
angol – 8. évad
USA – 1. évad
ausztrál – 3. évad
Új-Zéland – 1. évad

szóval lesz mit nézni.
Jó volt a kritika:D

Energy - 2010. 12. 15. 22:31

Engem nem győztél meg. A sok videó ellenére! Maradok az angolnál.

mkfad - 2010. 12. 15. 22:40

A “Bon Jovi – Livin’ on a Prayer”-nél Dharma Initiative logo a háttérben a kivetítőn. 1:35-nél és 1:58-nál látni a legjobban :D

Hooligan - 2010. 12. 15. 23:18

mkfad: gratula. :) Vártam mikor szúrja ki valaki :D

Energy: lelked rajta, nem tömegmanipulálás volt a cél :)

Joco - 2010. 12. 16. 10:43

Nagyon szep kis iras, igaz nem neztem az ausztral x-factort de elmeny volt vegighallgatni az elso ket helyzett dalait.

Hooligan - 2010. 12. 19. 23:47

És akkor most már majdnem hivatalos: Jövőre jön a 3. évad.

ghostbuster - 2010. 12. 21. 21:28

hi Hooligan,

Bocs, de ez az iras rettenetes, amire max az bocsanat ha 12 eves vagy, ez esetben viszont tenyleg remek.

Thomas - 2011. 01. 28. 01:20

Most tudok hozzászólni, mert most jutottam el odáig, hogy az ausztrál X Factort is sikerült megnéznem. Köszönjük az írást, tényleg élvezettel olvastam végig, de csak egy kis érdekesség, hogy mennyire másképp látjuk a dolgokat:)
Nos, nekem is jobban tetszett ez az évad, mint a magyar és az angol, de nekem főleg India-Rose Madderom és Amanda Grafanakis zseniális produkciói miatt marad emlékezetes:) Nem is értem, hogy lehet, hogy India-Rose-tól a Fame, vagy Amandától a Vouge hogy nem került be az összefoglalódba, hisz talán az évad legjobban sikerült előadásai voltak.

Fame: http://www.youtube.com/watch?v=DOvswtCjEf4
Vouge: http://www.youtube.com/watch?v=ZVu3yHBLSBo

Sajnos mindketten elég korán kiestek, de már megszoktam, hogy a kedvenceim nem sokáig húzzák a hasonló műsorokban. Hayleynek is tök jó hangja volt, őt például tuti döntősnek gondoltam az elején, de az ő kiejtése gusztustalan taktikázásból történt.
A Mahogany volt a harmadik kedvencem, ami halmozottan hátrányos helyzete mellett (lány is, meg csapat is) eljutott a 4. helyik, ezen nagyon meglepődtem, de örültem neki:) Az elején még volt pár gyengébb produkciójuk, de aztán rendre betaláltak.
A döntő konkrétan halál unalmas volt nekem, csak azért szenvedtem végig, mert nem szeretek félbehagyni dolgokat. Andrew totál jellegtelen volt végig, egy emlékezetes előadása nem volt. A rocker srác nevetségesen mozgott a színpadon, olyan volt, mint egy komplett őrült:) Hiába énekelt egész jól, vagy röhögtem a mozgásán, vagy a fejemet fogtam. Sallynek meg tényleg elég jó hangja van, de nem bírtam nézni. Szerintem nem színpadra való, a tehetség nem minden, az sok százezer embernek van, mégsem lesz mindből sztár.
Hát röviden ennyi a véleményem, de azért kellemes emlék marad nekem ez az évad, mert India-Rose és Amanda tényleg zseniálisak voltak!:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz