Bár első blikkre James Nesbitt (Jekyll, The Deep, Occupation) új sorozata tiszta House, másodikra egyáltalán nem. Nesbitt karaktere, Monroe ugyanis nem nyomoz, nem keresi a betegség nyitját, hanem műt. Agyakat. És bár jó orvos és magabiztos, meg jó nagy személyisége van, nem annyira bunkó, s humorban is alulmarad kollegájánál, bár vannak jó és váratlan megmozdulásai. A kérdés, hogy miben hoz többet a Monroe, mint a többi orvosos sorozat?

MONROE – 1×01 – 5/10

Mondjuk némi családi életben, ahol nagyot koppan az egyébként is múltbéli tragédiával rendelkező Monroe és még inkább beletemetkezik a munkába, de a készítők inkább a vizualitásra akartak ráfeküdni, plusz a nem rossz, de mégiscsak túlságosan hangsúlyos, az eseményekre ráterpeszkedő zenére. Miközben Monroe eligazítja és szívatja beosztottjait, szócsatázik kollegájával, biztatja a műtétre váró beteget és hozzátartozóját, felsorolni sem tudom, hogy mi mindennel próbálják megbolondítani a képet – főleg azért nem, mert nem igazán vagyok otthon a szakkifejezésekben.

És bár olykor tömény, zömében tényleg jól néz ki a “széteffektezett” kép (értsd: nekem tettszett), mégis az az érzése az embernek, hogy a készítők kétségbeesetten próbáltak még valami, még valami felszíni pluszt (kép, zene) belevinni a sorozat pilotjába, hogy mások legyenek, mint mondjuk az 1 évadot megért Harley Street két éve, vagy bármelyik komolyabb angol orvosdráma.

Simán elnézhető lenne a Monroe, a végeredmény furán felemelő volt, s biztos vagyok benne, hogy lesz a következő részekben karfamarkoló dráma és beteghalál, profi és igényes a végeredmény, de csak akkor leszek fix nézője, ha hardcore James Nesbitt-rajongóvá válok. Most nem vagyok még az, de azt elismerem, hogy a fickóban csak úgy buzog az energia.