login |

Zen – írta symor

2011. 05. 07. 23:14 - Írta: vendegblogger

19 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Thank you, Detective.
I see your reputation for scrupulous integrity is well-deserved.

Ki ne élvezne egy olyan zamatos bűnügyi történetet, amely egyszersmind bemutatja az egzotikus, kontinentális élet lényegét? Ki ne csodálná a megragadó macskaköves utcák, a történelmi építészeti elemek látványát, míg a helyszínek eldugottabb sarkait egy-egy áldozat vére festi vörösre?

1

Mindezt egy különleges egyéniségű nyomozó kalauzolásában, aki ezúttal nem egy sokszor franciának hitt belga Angliában, hanem egy Aurelio Zennek nevezett velencei Olaszországban, akit egy brit színész játszik el. A meleg pasztell tájkép és a bűnesetek keveréke ezúttal azonban nem talált célba a nagyközönségnél és a Zen rövid, három részes évadjának folytatását már hiába várjuk. Ez, az immár elkaszált, de nem mindennapi itáliai ízelítő viszont emlékezetes szórakozást nyújt tökéletes dózisban.

6

A finom humor, korrupt szövevény, feléledő vágyódás és elegancia összetevőiből, hogy muszáj megemlékezni róla. Kezdem mindjárt a Zen keletkezésének történeténél. A tovább mögött. Spoilerek nélkül.

A Wallander sikerének apropóján felbátorodva a BBC ismét egy érdekes import-export, regényadaptáció sorozatot kívánt letenni nézői elé a Zennel. Ezúttal Olaszországba invitálva közönségét a bűnügyi műfaj keretein belül, ahol a dús egzotikum és a sötét cselszövés egyesül, brit és olasz színészekkel elmesélve. Az atmoszféra azonban sokkal könnyedebb, mint anno a svéd Hanning Mankell feldolgozásnál volt, hiszen Itália az mégiscsak Itália, ahogy mondják. Ezúttal a néhai Michael Dibdin (1947-2007) író műveit vették alapul a csatornánál, aki történetesen, mint brit publicista kanyarított olasz krimiket.

Dibdin öt éves tudósítói ottléte alatt kapott kedvet a modern Olaszország megjelenítéséhez egy bűnügyi regényben (Ratking, 1988). Az első kötet sikerének apropóján a későbbiekben tíz részes könyvciklus született, mindegyik egyedi olasz főhőse, Aurelio Zen tolmácsolásában. Dibdin haláláig írt köteteit nemcsak az emelte ki azonban a krimiirodalom tengeréből, hogy egy kívülálló szemével méri fel Itália különlegességeit, hanem a szándék, hogy nem kíván felületes lenni ez alatt. Itália regényeiben nem csupán egzotikus turisztikai látványosság, Dibdin úgy próbálja az olasz társadalmat megértetni, amilyen valójában. Ez a módszer pedig egyszerre elbűvölő és rémisztő, a maga szórakoztató módján.

5

Könyvei főalakja Zen, mint a Polizia di Stato (Mussolini alapította centralizált hatóság) római nyomozója sok tekintetben maga is kívülálló, amellett, hogy velencei származású. Afféle korunkbeli Euro-zsaru, aki a minisztériumi felettesei nyomása alatt, a korrupció és az intézményesített mecenatúra erkölcsi labirintusában köt kompromisszumokat, hogy megoldhasson egy-egy bűnügyet.

Zen szemén keresztül Dibdin olyannak láttatja a modern Olaszországot, ahol egyenes úton már senki sem csinál karriert. Hőse éppen ezért az érdekek szorításában is kiválóan működő elme, egy rugalmas figura, akinek ki kell ismernie a hatalmi játszmák lényegét az előrejutáshoz, de néha magához a túléléshez is. Az író mindemellett azonban ugyanúgy megismerteti olvasóival Itália élvezetes és friss vonásait. Egyfajta érzéki utazás élményét nyújtja, melybe belefér némi bűnügyi izgalom, egy-két gyilkosság és tucatnyi vágyakozó pillanat az itáliai nők iránt.

Történetei közül a BBC első három kötetét adaptálta 90 perces epizódokban (Ratking; Vendetta, 1990; Cabal, 1992), míg nyomozója bőrét Rufus Sewell ölti magára nagy kedvvel, a Zen első és sajnos utolsó évadjában. Az adaptációk részei között pusztán laza összekötetés van, tehát önállóan is szórakoztató darabok. Olaszország ezekben gyönyörűen filmezve jelenik meg, ahol a ruhák, az árnyalatok, a cigaretták, a retró zene és az Alfa Romeók látványa tobzódik, keresetlen eleganciával Zen világaként.

3

A sorozat a könyvek sorrendjét kicsit felborítva azon a ponton kapcsolódik a cselekményhez, amikor Zent egy minisztériumi beszámolóját követően a politikai elit kiszemeli “saját” nyomozójának, hogy legyen az őket érintő  kényesebb bűnügyek kéretlen megoldója. A “megbízhatóság”  titulusától és a minisztérium befolyásától Zen ezek után képtelen szabadulni, pedig legszívesebben csupán új viszonya elragadó bimbózását élvezné főnöke titkárnőjével, Tania Morettivel (Caterina Murino). Fantasztikus csókokat váltva eldugott kávézókban, a liftben és a főnök asztalán.

A különböző ügyektől való  ódzkodása ellenére Zen szinte mégis mindig belekeveredik valamibe, míg az olasz politbüró igyekszik kihasználni érdekei végrehajtójaként. Emiatt a nála landoló ügyek személyes rizikója általában jóval nagyobb annál, mint azt munkaköre megkívánná. Nyomozásai során többször megzsarolják, elrabolják, kompromittálják és megkísérlik meggyilkolni. Egyszersmind olyan különleges itáliai jelenésekkel is találkozik a bűnügyek megoldása alatt, mint a meggyalázott erdei remetelány, a pápai állam konspirációinak paranoiás hírnöke, a kapós és érzéki kurtizán, és pár beteg lelkű vagyonos.

Alig jelent vigaszt számára mindezen események között szenvedélye gyakorlása egyébként férjezett barátnője iránt, és azon csábító ajánlatok elhárítása, melyeket egyéb figyelemre méltó hölgyektől kap. Ezek közül a felkapaszkodó ügyésznővel (Cosima Shaw) való őrlődése talán a legérdekesebb, aki szintén a maga érdekei szerint “használná” Aureliót. A hatalmi összeköttetéseknek pedig általában fontosabb a megfelelő gyanúsított megtalálása, mint a valódi tettesé. Zen igyekszik ugyan alkalmazkodni az őt befolyásoló szabályokhoz, de csak amennyire sajátos igazságérzete engedi.

2

Elképzelni is nehéz mi lenne Zennel, ha nem lenne egy talpraesett velencei, aki mindenből a legjobbat törekszik kihozni. Az ügyek megoldására nem áll sokkal több rendelkezésére egyetlen magánszimat barátjánál (Francesco Quinn) és saját becsületes leleményén kívül. Zen azonban így sem makulátlan figura, amikor csak megteheti, kihasználja különleges prioritásait és erre megvan minden oka. Hiszen Olaszországban szinte mindent átitatnak a különböző magasabb érdekek, és a zajosabb bűnesetek megoldását csak ezek között lavírozva lehet meglelni. A háttértalálkák rendszere olyan mindennapi, hogy ésszerűen és könnyen helyeződik az “erkölcs” fogalma fölé a számítás. Kvázi nem csupán szórakoztató, ahogy Zen saját hasznára fordítja a helyzeteket, hanem néha magasztos és emberi vonás is.

A Zent emiatt sem úgy kell nézni, mint egy konzervatív bűnügyi sorozatot, ahol legfőképp a rejtélyek megoldására szánhatjuk a figyelmünket. A sorozatnak inkább a romantikus lendület és az őszinte karakterábrázolás ad értéket, nem a nyomozósdi. A bűnesetekben sincs tulajdonképpen semmi földrengető, a cselekmény ennek ellenére mégis elbűvölővé tud válni. Legkevésbé azonban a talányok mélyenszántó minősége miatt, inkább a bűnügyeket övező, néha figyelemelterelő részletek okán, miközben Zen olyan érdekes személyiségekkel találkozik az epizódok során, akik mind befolyásolni kívánják valahogy a munkáját.

A sorozat atmoszférájának ezért a szereplők ugyanolyan fontos részei, mint Róma megkopott kövei és a néha fenséges táj. Az olaszt játszó brit színészek éppen ezért nem kívánnak hitelesebbnek tűnni mesterséges manírokkal, teljeséggel elfogadható, ahogy Ben Miles példának okáért egy “zsíros” római politikus.

4

Az évad során egyébként Róma és egész Itália sem csupán egy szép képeslap. A színészek valódi helyszíneken alakíthatják karakterüket, Olaszország nem csak történetük egy díszlete. Ez a fontos különbség pedig megjelenik a sorozat egész hangulatában. Eldugott keresztutakat, tájakat fedeztet fel a produkció  és nem tesz erőszakot a cselekményen a történelmi helyszínek előtérbe tolásával.  A szereplők így nem kerülnek minden második kanyar után a Corsóra, nem pancsolnak a Trevi kútban és a Colosseum is csupán egyszer jelenik meg egy rövid snitt erejéig.

A jó történetet a rossztól csupán annyi különbözteti meg, hogy el tudom-e hinni, amit látok – így foglalta össze William Goldman a cselekményépítés egyik legfontosabb követelményét. A Zen számára ennek a követelménynek a teljesülését pedig már maga a helyszín is segíti. Egyfajta mediterrán jó hangulat árad a sorozatból és ezt a mindent átjáró  melegséget képviseli Caterina Murino is, aki az eredeti, olasz női domborulatokat reprezentálja Zen szerelmét játszva, miközben csak úgy sugárzik belőle az éhes szemű erotismo. A Zen összes személyiségének varázsa azonban mit sem érne, ha magát a címszereplőt nem sikerül ilyen szerencsésen kiválasztani.

Rufus Sewell azon színészek közé tartozik, akikben van valami különleges. A színész ezzel a meghatározhatatlan kölcsönhatásával pedig úgy illeszkedik a velencei származású, római nyomozó; Aurelio Zen szerepéhez és az olasz közeghez, mint a borsó meg a héja. Zen egyszerre félszeg és szokatlanul laza figura, a karaktert emiatt rendkívül nehéz megjeleníteni.

Sewellnek azonban ehhez a feladathoz hihetetlen profilja van, amivel az érzelmek különböző, finom árnyalatait képes ábrázolni. Impozáns, csontos arc, szinte lustán, mégis áthatóan merengő tekintettel, melynek összes kifejezőerejét a szerep szolgálatába állítja. Murino a forgatás alatt eleinte teljesen zavarban volt Sewell közelsége és játéka miatt. Az együtt leforgatott jeleneteiket pályafutása legbelsőségesebb szerelmes játékaként jellemezve emiatt a későbbiekben.

Zen-Rufus Sewell

Voltaképpen Sewell és Murino jó összhangját használják fel az alkotók is, amikor az epizódok cselekményét két, látszólag különálló részre osztják. Az egyikben romantikus találkozások sorát, a másikban a nyomozás csavaros útját bemutatva. Eközben pedig a sorozat első részében a vidéki Itália szépségét és veszélyeit taglalják (Vendetta), a másodikban (Cabal) a Rómát átható összefonódások világába óvakodnak, míg a harmadikban (Ratking) gyilkos és illusztris családi ügyeket ismertetnek.

Ezekből az epizódokból pedig valójában a második rész tanúskodik arról, milyen lehetett volna a Zen nagyobb lélegzetű sorozatként. A Cabal című részben sokkal több a humor, a kikacsintó utalás és a csiklandó erotikus sugallat, mint a másik két epizódban, viszont a bűnügy és a történet is ebben a leglaposabb. Leszámítva egy lehetséges átívelő szálat, melyet némileg megpedzenek egy kis összeesküvés elmélettel.

Annyiból azonban, amennyit így megtapasztalhatunk a Zenből, azt kell mondanom, hogy egy igencsak üdítő élményprodukció ért korai véget. A szokatlansága mellett, amellyel Itáliát modern és összetett helyszínként ábrázolja a sorozat végzetét szolgálhatta az is, hogy történetében nem siet el semmit. A Zen egy lassú hangulatsorozat, és egyáltalán nem azt a szorongató, félelemkeltő érzést nyújtja, mint egyéb, bűnügyi műfajú  BBC sorozatok. A sorozat közegétől teljesen idegen az a fajta véres komolyság, amit egy brit elvárna a korrupció és a gyilkosságok ábrázolásakor.

A Zen egyszerűen nem a világ kegyetlenségéről szól, annak ellenére sem, hogy reális képet ad különböző, súlyos bűnesetekről. Még csak gyors vágásokkal vagy érdekes beállításokkal sem igyekszik elfedni az egyszerűségét, amellyel mégis túlmutat egy átlagprodukción. A Zen nem trükközik, intelligens és eredeti hangulata emiatt is nem érinthette meg a nagyközönséget. Egy erős réteg és a kritikusok többségének rajongása pedig iránta most soványnak bizonyult a BBC számára ahhoz, hogy még pár epizódot bekérjen. Emiatt csupán három nívós, tévéfilmnyi epizóddal emlékezhetünk meg a velencei nyomozó történetéről. A Zen sorozat ugyanis elkapott valamit Itália igazi varázsából, legalább 7/10 értéken, ami miatt kár lenne elfelejtenünk.

19 hozzászólás Ne habozz!

m76 - 2011. 05. 08. 00:07

Kutya legyek, ha nem ez a valaha volt leghosszabb kritika a blogon.

Nem is olvastam végig, belefáradtam nagyon hamar így éjfél körül.

Ja és a zen jó, nézzetek zent. Tudom, hogy sokan azért is ódzkodhatnak tőle, merthogy csak három rész, és akkor már kár belefogni is, de mozifilmeket is megnézel ami még kevesebb. Ráadásul nagyon kevés mozifilm van, ami jobb szórakozást nyújt.

A kritika végének kissé olyan kicsengése van mintha a zen komolytalan lenne. Szerintem ez egyáltalán nincs így, ez a gondolat fel sem merült bennem a nézése közben egyszer sem. Teljesen értetlenül állko előtte symor hogyan jutott erre a konklúzióra. Igen van benne egy-két komikus jelenet, meg ugratják néha benne egymást a rendőrök. De tán a való életben mindenki mindig véresen komoly? Még a sírásók is mesélnek vicceket egymásnak, pedig annál nyomasztóbb lehangolóbb munkát nem tudok elképzelni. Ezek a viccelődések és esetleges helyzetkomikumok épphogy hihetőbbé teszik. A wallander is tetszett, de attól az embernek az élettől is elmegy a kedve.

symor - 2011. 05. 08. 00:18

m76: Nem kívánhatom, hogy teljesüljön minden ötleted, de ha reggelre bundád nő és a farkad csóválod nagy meglepetés ne érjen. Örömteli téged olvasni első kommentelőként :)

A következő szívességet pedig tedd meg a kedvemért, amellett, hogy előkészíted a kutyatálat a magad számára. Előbb olvasd végig legközelebb amit írnak és csak aztán állapítsd meg, hogy “komolytalannak” ítéltek-e valamit vagy sem!

Steven Great - 2011. 05. 08. 02:08

Köszi az ajánlást! Brit? Három részes? Itália? Jöhet!:)

CalverKelevra - 2011. 05. 08. 02:50

Zen ász volt, ténylegesen egy intelligens nyomozós sorozat, zseniális főszereplővel. nagyon sajnáltam h kaszálták egy évad után, de legalább kapott rendes és elképesztően jó dumákkal teli befejezést :)

“Oh, by the way… we shagged on your desk.”

HomeX - 2011. 05. 08. 07:36

Csatlakozom CalverKelevra -hoz, nagyon ász kis háromrészes volt.

Maya - 2011. 05. 08. 08:13

Milyen jó is a junkie-val indítani a napot a kávé mellé :) Ha nem így lenne, egy újabb kötelező darabbal lennék kevesebb. Bár amint megnyitottam az oldalt, a kép alapján is tuti nézős kategória, hisz Rufus Sewell-nek nem egy nagyon jó filmjét láttam már és ezt sem hagynám ki, és ugye Olaszország, aminek a hangulatát nagyon el lehet kapni… A kettő együtt egy jó alapsztorival… hát már így látatlanban sajnálom, hogy csak három részes.
Köszi a posztot, megvan a mai program :P

nok - 2011. 05. 08. 08:24

Jó reggelt mindenkinek! Rufus Sewell nagy kedvencem,köszönöm, máris megrendelem :)

Réta - 2011. 05. 08. 09:54

Tetszik a kritika, bár kicsit pasiközpontú sorozatnak tűnik, azért valószínűleg bepróbálom ezt az olaszországi Velencében játszódó sorozatot.

m76 - 2011. 05. 08. 12:40

@symor

sajnálatos, hogy személyes támadásnak veszed amit írtam, igazából semmiféle támadás nem akart lenni. Az meg, hogy ez a leghosszabb kritika nem azért mondtam, hogy ez negatívum lenne, ha van mögötte tartalom is, akkor miért lenne az?

Ha a végén a konklúziót elolvassa valaki akkor azt a fals következtetést vonhatja le belőle, hogy nem elég komoly a sorozat, mindössze ettől szerettem volna óva inteni a potenciális nézőket. Nem szándékoztam ellened beszélni, sajnálom ha úgy tűnt.

symor - 2011. 05. 08. 13:22

m76: Pont nem izgatna, hogy hosszúnak találod vagy sem, amennyiben nem azzal kezded, hogy milyen fárasztó elolvasnod, és ezt követően mégis véleményt fűzöl a tartalmához, amelyet túl nagy munkának találtál megismerni.

Nem vettem személyes támadásnak, csak az “allergiám” nem szereti az ilyen színvonalú hozzászólásokat.

Ennél többet viszont kár offolni, ezért had ne kelljen tovább gyűrűznie ennek a témának!

joinme - 2011. 05. 08. 14:04

Úgy látom a Pirate Bay-en jelentősen megnőtt a magyar érdeklődés a sorozat iránt. :-)

symor - 2011. 05. 08. 14:08

Réta: A sorozat Rómában játszódik, Zen az, aki velencei származású főszereplő.

Olaszországban még mindig nagy jelentősége van az emberek eredetének az országon belül is, ezért emelik ki ilyen mértékben a főszereplővel kapcsolatban honnan érkezett. Nem csupán az észak- és dél-olaszok viszonyulnak egymáshoz másként, hanem ennél egy jóval szerteágazóbb, fű alatt nagyon is számító tagozódás van jelen a társadalomban. Ültess össze egy törzsgyökeres rómait, egy nápolyit, egy palermóit, vagy egy milánóit és meglátod egyik sem úgy fogja beazonosítani magát és közösséget keresve a másikkal, hogy “Mi” olaszok, hanem, hogy “Én” a palermói, “Te” a római és így tovább…

A velenceiek és a genovaiak pedig még ezeken a különbségtételeken túl is elkülönülő kasztnak számítanak :)

szvendzsön hemdáj - 2011. 05. 08. 14:12

Gratula az ismertetőhöz és hálás köszönet érte!
Mindenképpen megnézem a Zent. A korábban ajánlott Wallander is nagyon megragadott. Arra is az itt olvasott a kritika miatt pörögtem rá, és nagyon bejött. Várom a “folytatásokat” :)))!

Btw.: Fellelhetők valahol gyüjteményes formában is a korábbi leírások, amikről esetleg lemaradtam?

symor - 2011. 05. 08. 14:20

szvendzsön hemdáj: Nem egészen világos mire gondolsz az én leírásaimra, vagy speciel mindenkiére :)

Ha mindenkiére, kattints a cím alatti “kritika” címkére és megjelennek a kategóriában található cikkek, ha arra vagy kíváncsi én mit körmöltem az oldalra eddig, üsd be a keresőbe, hogy “symor” és megjelennek az írásaim.

Jó olvasgatást!

Mizchris - 2011. 05. 08. 15:03

Nagyon szépen köszi az összefoglalót és az elemzést, élvezet volt olvasni :) Abszolút kellemes kis sorozat volt, de az indoklás, ami nemrég megjelent a sajtóban, hogy azért kaszálták el, mert túl sok krimi van amúgy is a médiában…elég szánalmas volt. A Zen minőségi munka, az olasz hangulatot teljesen toppon hozták (szeretem az olasz sorozatokat, ugyanúgy benne volt a mediterrán életérzés, mint bármelyik másik olasz krimiben, csak itt véletlenül angolul beszéltek), sajnálom, hogy ennyi volt. De legalább az a pár rész megmarad az utókornak.

Hylsuy - 2011. 05. 08. 15:38

Legjobb mondat az első részben:
Say hello from Tito Spadola!

szvendzsön hemdáj - 2011. 05. 08. 15:44

Symor: A tieidére.
Mindenképp rákeresek, kellenek a jó tippek és a nívós kedvcsinálók a minőségi és elgondolkodtató sorikat illetően, amelyeknél az se hátrány ha egy egy országot, kultúrát is úgy lefestenek, mintha ott sétálna az ember. (A Deadwoodot már háromszor néztem végig. Az Elnök Embereit negyedjére pörgetem át. Igaz a Wallandert még csak egyszer sikerült átvenni. :) ) Mégegyszer köszi és kívánok sok jó sorit! Szép napot!

Arthuro_Adam - 2011. 05. 13. 11:04

Jó volt ez a három rész. Azt egy kicsit sajnáltam, hogy a Cabalos dolgot nem vitték tovább…

csicseri - 2011. 08. 19. 17:01

Mindenkinek csak ajánlani tudom a Zent, sajnálom, hogy a BBC1 nem folytatja tovább, pedig Michael Dibdin 10 könyvet szentelt kitalált nyomozójának Aurelio Zennek.
Akinek tetszett ajánlom a könyveket!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz