login |

How I Met Your Mother: vége a 6. évadnak

2011. 05. 18. 13:50 - Írta: human

73 hozzászólás | kategória: 2010/11 finálék, kritika,

Azt hiszem, lenyugodtam egy kicsit. Most épp nem idegesít az anyjuk személye, mert inkább a Marshall-Lily kapcsolat van a begyemben.

howimet1

Kész, tényleg, elegem van belőlük. Marshall még rendben volt amíg Barney-val lógtak a cégnél, de most, hogy kilépett, még feleslegesebbé vált. Na jó, Robinnak sincs sok tennivalója, de amit idén a gyerekvállalás körül balhéztak Lily-ék, az katasztrófa volt. Erre a fináléban még megkaptuk a tipikus hányós szálat, jól elhúzva. Van olyan aki nem vágta rögtön, hogy mi lesz ebből?

Ami viszont tény, hogy Tednek ilyesmi szálakat kell behozni, mint a Jennifer Morrisonos 13 részes szerelem volt. Romantikus sorozat, szóval ne mindig egyedül legyen vagy csajozzon negyed résznyit (a többi karakteré a maradék idő), hanem nyugodtan merüljenek bele ebbe. Tényleg, már-már a jó jelző használható Ted történetére.

howimet2

Külön bekezdést kap Barney is, mert hiába voltak rossz húzások is az apja feltűnése körül, mégiscsak ő az a karakter, aki tényleg fejlődött mostanában. Hiába akar gyereket Marshall és Lily, ők valahogy mégis egy helyben állnak. Vagy csak kispogárian. Hozzájuk képest Barney hegyet mászik.

Azért az írók ellőtték a “Na, így találkoztam anyátokkal… Nem is!” poént Ted szájából, szóval kíváncsi leszek, hogy a részben meglebegtetett 5 másodperces felfedés helyett mit találnak majd ki a tényleges eseményre.

“Az új mindig jobb” – hangoztatta Barney, ami kicsit vicces egy 6. évadját záró sorozatban. Összeségében 6/10, mostanában újra kellemes volt nézni, csak tényleg ne lebegtessék az anya szálat, egyszerűen legyen a háttérben, mint az utóbbi részekben. A premierekben és finálékban azért elővehető.

73 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2011. 05. 18. 10:29

chi mcbride, hehe.

“Erre a fináléban még megkaptuk a tipikus hányós szálat, jól elhúzva. Van olyan aki nem vágta rögtön, hogy mi lesz ebből?”

lehet, hogy nem vagyok profi néző, de fel sem merült bennem. csak mert nem gondoltam, hogy lesz terhesség, így nem us tudtam összehozni a kettőt.

részemről nem volt gondom lily-ékkel, mint ahogy az évaddal sem. kellemes volt mindvégig.

johncrazy - 2011. 05. 18. 13:56

Én nem vágtam le rögtön, csak amikor Marshall lefeküdt pihenni, akkor sejtettem, hogy mi lesz belőle.

Hojzi - 2011. 05. 18. 13:56

Részemről kasza, majd véleményeket olvasok de ha marad továbbra is ennyire romantikus szenvedős akkor nem folytatom.

/off winnie küldtem GoT szinkronmustrát 2 napja, megkaptátok? off/

Conquistador - 2011. 05. 18. 13:57

jobb volt az évad, mint az előző, finálé meg egész kellemes. én ezt a barney-robin dolgot nem preferálom, eddig nem is volt előtérben, most erre megint..
anya már abszolút nem zavar, a végén majd kiderül aztán kész.
ja és nekem jennifer morrison idegesítőbb volt, mint anno sarah chalke.

Dregnarr1 - 2011. 05. 18. 14:00

Eszméletlenül rossz volt ez az utóbbi évad, az utolsó részben egyedül a “FUCKYOU!” reakciót kiváltó “Nah, just some chick” tetszett, a többit borzadva néztem. A legnagyobb baj, hogy annyira meg tudták szerettetni velem a karaktereket az első pár évadban, hogy egyszerűen képtelen vagyok kaszálni. M.U.S.Z.Á.J. nézni:(

winnie - 2011. 05. 18. 14:00

“/off winnie küldtem GoT szinkronmustrát 2 napja, megkaptátok? off/”

jaja, nagy köszi érte. csak keresem a jó időpontot, ne vesszen el a sok poszt között, mert sokakat fog érdekelni.

Álmos - 2011. 05. 18. 14:05

“Van olyan aki nem vágta rögtön, hogy mi lesz ebből?”

Van. :) Eszembe se jutott. Mondjuk az vicces volt, hogy az egész egy tök átlagos epizód volt, az utolsó 30 másodpercbe meg gyorsan besűrítettek minden karakternek valami “nagy” eseményt, hogy azért mégiscsak évadzáró legyen.

CyClotroniC - 2011. 05. 18. 14:10

Számomra abszolút felüdülés volt ez a szezon. Az elsőt nem lehet überelni, de a 3-4-5. évados óriásgödör után végre hozott valami 2. évad körül szintet. A szerethetőség kulcsa nekem ez volt:

“Ami viszont tény, hogy Tednek ilyesmi szálakat kell behozni, mint a Jennifer Morrisonos 13 részes szerelem volt.”

A HIMYM akkor a legjobb, amikor Ted csajozik, aranyos és frappáns párbeszédeket írnak neki, messze szórakoztatóbb nálam, mint Barney (aki szintén hatalmas karakter, de ez a sori nekem nem róal szól). A HIMYM újra visszatalált a romkom vonalra, ami sokkal jobban áll neki, mint a random témás 20 perc sitcom.

Én adok egy 7/10-et a teljes szezonra, de a finálé tényleg gyenge volt, de az itt már lassan tradíció :)

benoge - 2011. 05. 18. 14:22

Engem az nagyon zavar, hogy mennyit használják fel ugyanazokat a “zenéket”. Tudom, low-budget, de akkor is…

Unwinged - 2011. 05. 18. 14:26

Nálam nagyon gyenge volt az évad, volt néhány rész amikor tényleg azt mondtam h abbahagyom pl mikor Marshall apukája meghalt, az utána lévő részek szörnyűek voltak. Tudom hogy nem mehet minden felhőtlenül tovább, de akkor is nagy kínlódás volt, ott nem is néztem tovább egy ideig.
Viszont Jennifer Morrisonos szereplése tényleg jó ötlet volt, anyának is el tudtam volna fogadni.
Barney még mindig vicces, de már kezd fakulni, Robinnal meg abszolút nem tudnak mit kezdeni.
4/10nél sajnos nem tudom jobbra értékelni, főleg az első pár remek évad fényében. Lehet hogy én itt kiszállok vagy esetleg egyben ledarálom a következő évadot, de hétről hétre nézni nem érdemes számomra ez biztos.

Neton - 2011. 05. 18. 14:32

Annyira kár a sorozatért. A 3-ik évadig brilliáns volt, aztán valahogy a negyedik évad körül annyira elromlott valami, hogy muszáj volt kasználnom. Mindig bízom benne, hogy magára talál a sorozat és majd egyszer lehet folytatni, mert én is kedvelem a karaktereket.

tiktak - 2011. 05. 18. 14:34

Én Barney apjának a feltűnése után és a Marshall cégtől való kilépése után elkaszáltam. Nagyon szerettem az első évadokat, de most már csak arra emlékszem, hogy egy kínszenvedés volt ez az egész, eddig sem kellett volna húznom. Ted-et nem bírom elviselni, Marshalléktól rosszul vagyok. Barney is sokat vesztett fényéből. És egyátalán nem érdekel, hogy ki lesz az anyja, legalábbis annyira nem hogy én még ezt öt évadig végigszenvedjem.

Benő - 2011. 05. 18. 14:53

@tiktak: lesz még 5 évad?!? Ill. lehet tudni még mennyi lesz?
Én részemről már csak azért maradtam az évad végéig, hogy vajon kiderül-e ki az anya, mert ha nem akkor kasza.
A finálét úgy értelmeztem, hogy kövi évadra időugrás lesz, és már az első részben meg fogjuk tudni a mama személyét (akkor én is maradok), és az évad szólhat arról, hogy hogy jönnek/mennek szét, majd megint össze, aztán happy end…
Mert őszintén szólva nincs már több ebben a történetben… sőt jobb lett volna, ha csak pár évadra tolják ki az egész sztorit, és akkor lehett volna egy kerek, jó sori a polcra.
De ez az uccsó pár évad egyre uncsibb…
És ha csak ezt a langyfos “nem történik semmi, és igazán jó poénok sincsenek”-et viszik tovább, akkkor pá..
Csak mondjuk ezt jó lenne előre tudni:S:D

tiktak - 2011. 05. 18. 15:05

Benő
Csak írtam egy számot. Bocs :-) Nem akartalak kétségbeesésbe hajszolni :-)Viszont kettő – három évad még simán befigyelhet.
Nem láttam a finálét, de akár mi is volt benne, azért ne vedd készpénznek….

winnie - 2011. 05. 18. 15:08

“A finálét úgy értelmeztem, hogy kövi évadra időugrás lesz, és már az első részben meg fogjuk tudni a mama személyét ”

nem fogjuk megtudni a 7. évadban sem, pár részlet kiderül talán az esküvőről, de az még előrébb van az időben, odáig el kell jutni.

(mondjuk az anya személyével nem érnél sokat, ha megtudnád most, hiszen valószínűleg egy ismeretlen név és egy még ismeretlen színész lesz az. ha látnád, hogy ki az, nem lennél előrébb. ez a sorozat is az anyához vezető útról szól.)

elliot - 2011. 05. 18. 15:09

Én is tudtam, hogy terhes lesz a Lily, bár az ételmérgezéses hányás egész nap, azért nem egy 2 hetes terhességi tünet:D Kicsit ez tényleg sablonos volt. Robin és Barney között mindig vannak ilyenek, hogy az egyik érez mégis valamit. Összességében az évadhoz képest nem volt rossz ez a rész. Bár én nem tudtam, hogy finálé, csak úgy néztem.

geha - 2011. 05. 18. 15:30

most komolyan azt akarták ch-nek, h bárni megházasodik?! mert ezzel nagyon nem leptek meg…előbb-utóbb várható volt, végtére is, egyszer mindenkinek “fel kell nőnie”. az meg, hogy a végén belebegtették a fekete hajú csajszit, nem jelent semmit, mivel nem látszott, hogy őt fogja elvenni. ez így nagyon gyengusz volt…csak az első 2 évad szép emléke miatt nem kaszálom…de egyszer az én türelmem is elfogy..:)

nadi - 2011. 05. 18. 15:41

Én könnyen el tudom képzelni, hogy anyát csak a sorozatfináléban látjuk meg. De engem ez sem zavarna. :) Nem ezért nézem, és ekkora hatalmas visszaesés sincs szerintem, sőt ez a rész kifejezetten tetszett. Sok évad már nincs benne, de azért még bőven az élmezőnyben van a mai sitcomok között. Nálam legalábbis. :)
Viszont ha Robint kitennék én akkor kaszálnám. :) Engem nem érdekel csinál-e valamit vagy nem, de legyen ott, mert látni akarom. :)
Marshall és Lily nyilván azért lettek terhesek, mert az írók is érezték, hogy amúgy már nem sok funkciójuk van. Nem tudom ettől lesz-e de kíváncsian várom.
Szóval nálam semmi esetre sem lesz kasza.

abc - 2011. 05. 18. 15:51

Már akkor le lehetett vágni a terhességet, mikor Lily elkezdett rohanni Marshallt megmenteni….Ha összegyűjti az ember a részeket, sokkal jobb, mint hetente egy. Jövőre így lesz…:)

lostgab - 2011. 05. 18. 15:53

“Van olyan aki nem vágta rögtön, hogy mi lesz ebből?” Jelen.
Egyszerűen nem volt időm azzal foglalkozni, hogy vajon miért hányt Lily, mert annyira idegesített, hogy ennyiszer ellövik ugyanazt a hülye velocipr-izés poént, és ilyen sokszor kell végignéznünk, hogy Lily belerókázik valamibe.

Na egyébként ez az évad tényleg jobb volt, mint a korábbiak. A Zoey-s szál sem volt rossz, és Ted egyre szimpatikusabb lesz. Eddig sem utáltam, csak kicsit olyan pojácásnak tűnt.
Lily és Marshall szimplán idegesítőek. Amikor bármelyikük azt mondja a másinak, hogy “baby” a falat kaparom, és legszívesebben felpofoznám őket.
Barney sztorija kifejezetten tetszett, bár elkezdett “felnőni” és normális ember módjára gondolkodni, még mindig az ő jelenetei miatt nézem a sorozatot. Azon az esküvőn egyébként csak nekem tűntek túl öregre sminkeltnek a srácok? Persze lehet, hogy csak rosszul emlékszem…
Összességében egy jobb évadot láttunk, mint az 5., de ez tényleg nem több 6/10-nél. Be kell vallanom saját magamnak is, hogy csak a megszokás miatt nézem heti bontásban, és nem azért mert tűkön ülve várom, hogy mi fog történni.

kay - 2011. 05. 18. 16:43

Mivel az összes főszereplő leszerződött tudtommal 8.évadra is ezért nincs az az isten, hogy elkaszáljam, akármi is történhet. Mondjuk eddig nem volt olyan sorozat ami már nem az első évadban volt, elejétől néztem és elkaszáltam volna, max megszűnt :). Nem az első évadtól kezdve nézem heti szinten, de azért viszonylag hamar becsatlakoztam. Hogy ki az anya az teljesen hidegen hagy, majd ha behozzák akkor ott lesz, kész, aki emiatt kaszálja az hajrá, ezek szerint nem szerette igazán a sorozatot. Nora visszahozásának meg nagyon örülök, összeillenek Barney-val, mikor látszólag kiírták nagyon sajnáltam. Ez a Robin féltékeny dolog meg vicc, dehát neki is kell valami storyt kitalálni :).

glarion - 2011. 05. 18. 16:46

Ebben a részben minden benne volt, amiért gyenge a sorozat. Terhesség tényleg kitalálható a 10. mp-ben. Annyira, de annyira rossz volt minden benne. A Lily-s erőltetett velociraptor hangeffekt, a szerelmes Barney, Ted balfaszkodása, áááh. Voltak az évadban jó részek, de összességében nem értem, hogy hogyan lehetett ennyire kisiklani.
Az meg mindent elmondd, hogy egy poént se tudok felidézni a részből, ami egy sitcom-nál elég gáz.

sunya008 - 2011. 05. 18. 16:58

Hiányzott a csattanó vagy nem tudom, de nekem fel sem tűnt hogy évadzáró… :S

Juha - 2011. 05. 18. 17:00

a Lily-Marshall szál az elég átlátszó volt, viszont Chi McBride feltűnése rulez :)

eLaNoR - 2011. 05. 18. 17:11

Hm, olyan még nem volt, hogy ennyire ne egy epizódot nézzek a fanyalgókkal. Szerintem ez az (egyébként nem rossz) évad legjobb része volt, minden momentumát eltalálták.

dzsud - 2011. 05. 18. 17:24

nem értek egyet a Marshall-fikázással…Barney után szerintem még mindig a legjobb karakter a sorozatban

Cirmoscica - 2011. 05. 18. 17:42

Chi McBride szerintem is “hehe” :)
A hányós sztori nekem kábé akkor esett le, mikor Marshall hazament az interjú után. Meg a szőke anyának is bedőltem. Engem az ilyenekkel mindig el lehet téríteni.

Én is utólag néztem meg, hogy jé, ez évadzáró volt… :)

- 2011. 05. 18. 19:39

szerintem nagyon kiszámítható volt ez a finálé. az évadra ezt azért nem mondanám, mert nem emlékszem rá.. ami mondjuk nem annyira jó. (majd nyáron újradarálom..)

nem tudom miért, de nekem, amint lehányta kis tengerimalacot, beugrott, h “váá, tuti terhes!”, aminek amúgy örülök, mert végre nem rágódnak rajta annyit, bár innen jön majd a lily-terhes-és-ezért-egy-csomó-furi-és-vicces-dolog-történik-vele rész. :)

még az évad elején felírtam magamnak, hogy az az esküvő tuti barney-é (és talán robin-é) lesz. annak ellenére, h egy csomó helyen azt olvastam, hogy ez ted muterjának esküvője lehet csak, mert volt egy ilyen belebegtetés, hogy ott lesz a bestman.

viszont az “and kids, that’s how i met your mother.psych.it was just some chick.” részt bekaptam :D (bár az a csaj nem lett volna jó..)

amit Dregnarr1 írt.. én is annyira megszerettem már a figurákat, hogy nem bírom itthagyni őket, akármilyen uncsi is néha a sztori.. mondjuk én bármi hülye kis poénon tudok vidulni.. de azért remélem, hogy a következő évadok jobbak lesznek! :)

Timi - 2011. 05. 18. 19:51

Én mondjuk nem számítottam rá hogy Barney esküvője lesz. :)) Viszont a Lily terhes dologgal, és a that’s how i met your mother poénnal egy pillanatig sem tudtak átverni.

Homer - 2011. 05. 18. 20:13

10/3…bugyuta fos poénok….

i'm_rick_james - 2011. 05. 18. 20:21

1. A hányós-terhes dolgot én is egyből vágtam.
2. Az “Így ismertem meg anyátokat.”-dolgon meg először meglepődtem, hogy jé, de bátrak, meg meerték lépni, deésakkorinnenhogyanmilesztovább, satöbbi. De aztán jött a “háhá, mégse”, arra konkrétan nem számítottam.

Priceless - 2011. 05. 18. 22:07

mellesleg időugrásra tippelünk, de Lilynek nincs pocakja a rózsaszín cuccban.. és mint tudjuk az egyik részből(mikor Barney megmenti terhesLilyt egy motortól) nem hagyják ki a terhesLily részeket..úgyhogy teljesen össze vagyok kavarodva :D
amúgy kinézem azt is, hogy az esküvő csak a köv évad végén lesz tényleges. Barney Robin esküvő. de 22 részen keresztül megy majd a huza vona Nora-Barney-Robin között, s közben 17-18. rész körül az Ericksen baba is megszületik

l2njpx - 2011. 05. 18. 22:24

Jennifer Morrison idegesítő volt és ronda, nyafka nőci.

l2njpx - 2011. 05. 18. 22:50
Olaj - 2011. 05. 19. 02:35

Annyira hatásvadász volt az utolsó rész, hogy majdnem én hánytam Lily helyett…

Gerusz - 2011. 05. 19. 11:33

Az időugrás a következő évad végére, de legjobb esetben is midseasonre lesz. Addig még húzzák, mivel azon az esküvőn ismeri meg Ted az anyukát.

A Marshall-Lily szál nagyon kiszámítható volt, de a robbantás miatt megérte végignézni, Ted élete végre halad valahova. Azért ha egy felhőkarcolót hozzáad valaki New York látképéhez, az már jelent némi szakmai elismerést.

Leginkább attól tartok, hogy a csatorna előzetes figyelmeztetés nélkül kaszálja őket egy évad végén és a sztori nem lesz lezárva. Azért remélem, annyi eszük van, hogy biztosra mennek.

Pádi - 2011. 05. 19. 11:43

Kövezzetek meg, én szeretem a Marshal-Lily szálat. Ez van.
Szerintem az évad végére Robin lógott nagyon a levegőben.
Barney jó volt, a faterját is bírtam. És élveztem az évadot, kb 2.-3. rész nem tetszett ami igen jó arány, a mélypont kb az 5. évad volt azt a szintet már bőven elhagytuk.

A clifhanger viszont gyengus, nem azt mondom hogy nem jó ötlet, csak már tudom hogy mi lesz a maradék két évad története, kiszámítható.

winnie - 2011. 05. 19. 11:47

“csak már tudom hogy mi lesz a maradék két évad története, kiszámítható.”

ebben nem lennék olyan biztos:) de ki tudja.

dodó - 2011. 05. 19. 12:27

Szerintem sem volt nagyon évadzáró-feelingje, max. az utolsó percnek. Összességében az évad sem volt egy nagy eresztés, de azért továbbra is nézős marad.

LnB - 2011. 05. 19. 16:59

Nagyon elgondolkodtam a kaszán, csak kéne valami helyette…

winnie - 2011. 05. 19. 17:01

“csak kéne valami helyette…”

annyi, de annyi jó, sőt, sokkal jobb sorozat van helyette. mág hasonló témájúak is:)

MissLobyt - 2011. 05. 19. 23:31

Marshall-t imádom, csak miatta nézem, de Lily-t komolyan mondom nem bírom elviselni. A hagját se bírom. Rettenet.
Egyébként tényleg meglepő, de Ted javul… :-P

MissLobyt - 2011. 05. 19. 23:37

abc – 2011. 05. 18. 15:51

Nagyon egyetértek. Az utolsó 5 részt egyszerre néztem meg és végre nem idegesített a sorozat, hanem tényleg jól szórakoztam… többnyire. :-P

Gigi - 2011. 05. 24. 17:45

Én nem is nézem olyan régóta a sorozatot (egy éve sincs még), vagyis az első három évadot csak utólag láttam. Nem értem, mi bajotok, nekem a 4. 5. és a 6. évad is tetszett. Marshallért és Lilyért én se vagyok oda, de örültem, amikor kiderült, hogy Lily terhes. Ha valamiért abbahagynám a sorozatot, az az, ha az esküvő nem Barneyé és Robiné lenne, de ezt még úgyse tudjuk meg… Nora elég gyenge volt, ami miatt nem mondanám jónak az évadot, az a “Nora-trilógia” lenne.

Aryll - 2011. 05. 25. 02:26

sziasztok! Kb. fél év alatt ledaráltam a sorit a 6. évadig.
nekem a poénok mindig is bejöttek tény hogy kb. az 5. évadtól ez hanyatlásnak indult. Nem tudom hogy ki hogy van vele, de én az 1. és 2. évadban egyszerűen falra másztam Ted állandó nyafogásai miatt Robinért. Idegesített és untatott, így visszagondolva, daráláskor kiborító volt. Minden más tetszett és szerintem ütős poénok áradatait kaptuk.

Lily terhességére már az első rókánál rájöttem…egyszerűen kiszámítható volt. Az egyetlen poén amin szakadtam az Marshall állásinterjúja. Megkedveltem a karaktereket így képtelen vagyok kaszálni. Barney az alap kedvencem!
Ami tény: kissé elmentek a drámai/érzelgős jelenetek irányába és ezért szenvedtem is eleget. Nem tudom h jó ötlet-e egy sitcomba a halált így megjeleníteni?

“annyi, de annyi jó, sőt, sokkal jobb sorozat van helyette”

tudnátok ajánlani valamit? Ugyanis elkezdtem nézegetni a P&R-t és unatkoztam, nem volt vicces, aztán bepróbáltam a Breakin in-t na az már valamivel jobb volt..de még nem érzem a feelinget. Joey nem érdekel. Szeretnék egy olyan sitcomot, ami annyira vicces és szórakoztató hogy térdcsapkodós poénokkal van tele. Előre is köszi!

winnie - 2011. 05. 25. 07:42

“Lily terhességére már az első rókánál rájöttem…egyszerűen kiszámítható volt. ”

nem volt kiszámítható (ha az lett volna, sokan rájönnek, de mivel azt mondták, hogy ételmérgezés, ezért sokan azt gondolták, hogy ételmérgezés). ne abból indulj ki, hogy ha rájössz, akkor tök egyszerű volt, sokkal jobb, ha azt írod, hogy próbálták rejteni, de te ász voltál, mert rájöttél:)

“tudnátok ajánlani valamit?”

50-60 szitkom van jelenleg, ennek zöméről írtunk, vannak hozzájuk kommentek, igazából az egész blog ajánlásokról szól, szóval csak olvasni kell. sokat. így kell megközelíteni, mert ha egy ember mond egy címet, az egyáltalán nem biztos, hogy be fog jönni neked.

Gigi - 2011. 05. 25. 09:20

Lily terhességére már az előzetesből is rá lehetett jönni, de ettől még jó ötlet volt (bár remélem, a 7. évadban nem fog minden/minden második rész erről szólni).
Amúgy egy kicsit érdekes, mert Ted egyre inkább kezd elkülönülni a csapattól (Vayg a csapat különül el tőle?). Marshall és Lily gyakorlatilag (házaspárhoz illően) szint végig elkülönültek, de Robin és Barney is (vagy Barney és az apja, és akkor Robinnal még annyit se tudtak kezdeni) mintha külön életet élnének…

Aryll - 2011. 05. 26. 00:26

winnie:”sokkal jobb, ha azt írod, hogy próbálták rejteni, de te ász voltál, mert rájöttél:)”
nem, inkább te vagy az ász winnie :)! Egyszerűen az egész évad erről szólt, bocs de daráltam és figyeltem is egyszerre. Így nekem kellemetlen, hogy ez nyilvánvaló volt számomra. Ha neked ez gond, akkor én kérek elnézést! Kérkedni meg nem szoktam. Kommentelni még lehet azért?

“50-60 szitkom van jelenleg, ennek zöméről írtunk, vannak hozzájuk kommentek”

Nem értem miért gond ha sitcom ajánlást kérek akár tőled vagy bárkitől? Tisztában vagyok vele hogy 50 fel van sorolva, és? Azért ha nem gond, nem akarom mind az 50 sitcom elemzését kommentjeit elolvasni, nincs rá időm ugyanis…
Eddig mindig azon ment a nyafogásotok hogy mi magyarok nem vagyunk vevők a sitcomokra, szerettem volna elkezdeni jóféléket…de megint csak én kérek elnézést Óh winnie!

winnie - 2011. 05. 26. 01:07

?? én nem vagyok ász, hiszen nem jöttem rá. azon nincs semmi meglepődnivaló, hogy neked egyértelmű, másnak meg nek, ez még a legnagyobb filmes csavaroknál is így van. mindig van, aki beletrafál. van, amikor nagyon sokan, máskor a kisebbség. elolvastam a kommenteket, s azokból az jött le, hogy nem egyértelmű. (én speciel, ha rájövök valamire, ami sokszor előfordul, szeretem hátbaveregentni magam, hogy jól kombináltam, nem pedig azt mondom, hogy “nem volt nagy cucc” – ez van, szeretem pozitívan látni a dolgokat.)

“Nem értem miért gond ha sitcom ajánlást kérek akár tőled vagy bárkitől? ”

miért lenne gond? észrevehetted, hogy egyedül én válaszoltam neked. és rögtön kvázi 50-60 darab ajánlást is megfogalmaztam. (ha ennyit nem akarsz átolvasni (valamit valamiért) és inkább hagyatkozol arra, hogy valaki bedob egy címet, ami 50%-kal bejön neked vagy sem, akkor sokkal egyszerűbb, ha végigmész pár szitkom pilotján és rájössz, hogy melyik tetszik neked. ha egy kicsit célzottan akarsz kutatni, akkor csekkolod a nézettségi adatokat, hogy mely szitkomokat szeretik a legtöbben és azok közül is találni fogsz hamar neked tetszőt. vagy a letöltési adatokat egy torrentoldalon, hogy ennek a rétegnek mi jön be leginkább. mind jobb, mint egy random ember által bedobott cím.)

egyébként slusszpoénnak, (nem) teljesen véletlenül oldalt, ha végigfutod a bejegyzések kategóriáit, akkor találsz egy olyat is, hogy “szitkomajánló”. ez így remélem, hogy elég konkrét. (ráadásul az első poszt éppen felsorolja, hogy xy szerint melyek a legjobbak, majd azt követi 117 komment, ahol a többiek egyetértenek vagy anyázva éppenséggel más címeket dobnak be.)

sőt, a többi bejegyzés éppen a how i met your mother kezdésének évéből van, pár akkori szitkomot ajánl. ha más nem, érdekes elolvasni, hogy akkor mit gondolt a nép.

Gigi - 2011. 05. 26. 13:42

Mondjuk az nem biztos, hogy ennél a sorozatnál olyan sok jobbat lehet találni…

winnie - 2011. 05. 26. 14:17

“Mondjuk az nem biztos, hogy ennél a sorozatnál olyan sok jobbat lehet találni…”

passz, embere válogatja, de még az is, akinek ez a kedvenc, nem biztos, hogy megnézte a piacon lévő többi 60-70 szitkomot, hogy hátha jobban tetszik valamelyik. de, ha van is valaki, aki képben van az összes szitkommal, az is sorolhatja a himym-et az első helyre, vagy akár az utolsók egyikére. nálam most feljött a 15. hely környékére, de lesz ez még jobb is:)

Pityuerez - 2011. 05. 26. 16:27

Nem rossz a HIMYM, persze, hogy mindenki visszasírja az 1.-2. évadot, de az is lehet, hogy akkor még az újdonság varázsa is közrejátszott! Én egyben daráltam az első 5 évadot, az első 4 nagyon tetszett, bár azért darálva elveszik az, hogy 1-1 rész között van 1, de néha több hét szünet, és addig be kell érned azzal az 1 résszel!
Az 5. évad szerintem is gyengébb lett, mint az első négy, de a 6.évad jobb, mint az ötödik, de talán nincs ott, mint az első évadok!
Szerintem főleg az elején volt váltakozó a minősége, de a vége felé beállt egy szintre(persze voltak jobb, és rosszabb részek is, de minimális eltéréssel), egészen a fináléig, ami szerintem olyan felemásra sikeredett, én is elsőre arra gondoltam, hogy Lilly terhes, aztán miután jobban és jobban húzták, már egyre inkább biztosabb lettem, ha nem a finálé lett volna, és nem húzzák túl, akkor lehet más a helyzet!
A vége meg szerintem aranyos volt(a Barney+Robin beszélgetéstől kezdve), bár azt gondoltam az évad közepe felé, mikor felhívta Tedet a haverja, hogy az ő esküvőjén ismeri meg a mamát!

Szerintem is van jobb sitcom, a HIMYM-nél, bár én 15-öt nem is láttam/nézek még, de ez jövőre változhat, mert van pár ígéretes újonc, és a daralistán is van pár már egy ideje!

vikusz - 2011. 05. 27. 09:00

Olyan vicces, hogy mindenki visszasírja az első két évadot, nekem meg a 4. volt a nagy kedvencem…Én kifejezetten utáltam a Victoria-s részeket, bár Ted vergődése majdnem minden egyes barátnőjénél idegesít :) Annak ellenére, hogy Zoey-t talán még Victoriánál is jobban utáltam, én szerettem ezt az évadot…Főleg a Barney központú részeket, és a Marshall-Lily szálat. Az utolsó rész vége pedig annyira hozta a feelgood hangulatot, hogy nem bírtam levakarni a mosolyt az arcomról…Kíváncsi vagyok, hogy mennyire húzzák el a szülés témát, valszeg csak köv. évad végére kapunk egy Marshall Juniort :)

Gigi - 2011. 05. 27. 10:08

Az 5. évadban meg is mondták, hogy Marshall akkor hagyja abba a dohányzást, amikor megszületik a fia. Mennyibe, hogy lányuk lesz? (legalábbis elsőre)
Barney fejlődését nem hinném, hogy jó ötlet volt az utolsó részekre hagyni, nekem kicsit hirtelennek tűnt. Megdobják egy barátnővel, majd az apjával, és a finálé után már azt találgathatjuk, hogy ki lesz a felesége?
Nem ez lesz a kedvenc évadom, de a finálé nekem kifejezetten tetszett. Végre felrobbantották az Arcadiant, Marshallnak és Lilynek gyereke lesz,és visszahozták a Robin-Barney szálat. Oké, nem sírtam a röhögéstől, de a sztorinak is haladnia kell.

Shalafi - 2011. 05. 31. 02:52

Nekem simán nem tetszett az évadzárás, pedig az évad még jobb is volt mint az 5. (mondjuk annál nem nehéz)
De ugysem szálok ki belőle marad guilty pleasure, heti 20 percet kibirok márcsak megszokásbol is :)

floyd - 2011. 06. 01. 10:31

Nálam még nem lesz kasza,habár engem is sokszor untat a semmitmondó jelenetek,cselekvések sokasága..

Remélem visszahozzák a 7.évadban egy epizódra Awwww,meeeeeeeeen!-t mert az tényleg jó rész volt.

Nemtudom még meddig lehet húzni anya nélkül amúgy,lehet ez fogja teljesen megölni a sorozatot,de lehet ha megjelenik az anya,akkor meg visszasírjuk az “anyamentes korszakot,évadokat”…

Mindenesetre 7/10 az évadra,néhány részben kezdtek visszatalálni az első évadokhoz és ez bíztató.

Gigi - 2011. 06. 01. 14:20

Ne félj, valószínűleg az anya-témát az utolsó évadig húzzák majd. Nekem (mint már említettem) semmi bajom nincs a sorozattal, még mindig lehet rajta nevetni (én legalábbis tudtam) és ez a lényege az egésznek, nem? Viszont régi már a sorozat, csodálkoztok, hogy már nem olyan, mint az első évadokban?

Rebeccah - 2011. 06. 01. 15:04

Én az ötödik évad vége felé úgy gondoltam, hogy oké köszi ennyi volt de, aztán belegondolva ha már néztem az elejétől úgy voltam vele miért ne nézem tovább.
Ami Sarah Chalke-t és Jennifer Morrison-t illeti…pfejj! Sarah Chalke borzalmas, utáltam magát a színésznőt és magát a karaktert is. Amikor szomorú volt az arca átváltozott egy bulldog és shar-pei keverék fejére. Jennifer Morrison meg mindig is ellenszenves volt.
A finálé gyenge volt, és gáz, hogy Robin és Barney nem találnak egymásra, legalábbis a jelek szerint.

Rebeccah - 2011. 06. 01. 15:05

A 7. évad mikor kezdődik? Ősszel?

winnie - 2011. 06. 01. 15:29

igen

chulo - 2011. 06. 01. 15:45

a legnagyobb baj nem is az anya meglétével, vagy nem létével van, hanem hogy nem tudnak olyan sírva röhögős részeket csinálni amiknél nagy ívben letojnám, hogy halad-e a sztori vagy sem.
Szóval így belegondolva nem biztos hogy dobna bármit is az anya behozatala, ha nem tudnak már vicces dolgokat írni. Az utolsó 5 részen annyit nevettem mint az első 1-2 évad közepes részén

Gigi - 2011. 06. 02. 16:59

“gáz, hogy Robin és Barney nem találnak egymásra, legalábbis a jelek szerint.”
A jelek szerint pont ellenkezőleg, nagyon is úgy áll, hogy vissza akarják hozni a dolgot.

Rebeccah - 2011. 06. 03. 11:34

Szerintem meg biztos, hogy nem. Nem véletlenül jött be Nora a képbe majd Barney esküvője amin szerintem biztos, hogy nem Robin lesz az ara. De majd kiderül.

Gigi - 2011. 06. 03. 12:33

Igen, de Nora egyfajta szimbolikus karakternek számított mindig is. Persze, nem véletlenül jött Nora a képbe. De mi is volt az utolsó mondata, mielőtt drámaian távozott: “Sose késő” Mihez nem késő?: A nyári ruhához. Ki hordott nyári ruhát az évad elején? Ki is emelték.
Azután pedig mutatták, hogy az esküvő Barney esküvője. Biztos, hogy nem Robin lesz az ara?
Aztán még egy fontos momentum az évad nyitó részéből: “Minden szerelmi történetben két fontos nap van. Az egyik, amikor megismered álmaid asszonyát, a másik, amikor feleségül veszed” És akkor mutatták először az esküvőt, amiről már tudjuk a pár egyik felét. De Barney abban a részben nem ismert meg senkit. Ha csak később ismerné meg, akkor a szöveg egész másképp is hangozhatott volna. De mivel is kezdte még a legelején a mesélést? Hogy megismeri Robint, akiről mint tudjuk, nem az anya. Az egész történetre nézve miért nem kezdődhetett volna azzal, hogy Barney ismeri meg a jövőbeli feleségét? És akkor kapásból értelmet nyerne az is, hogy miért Robinnal kezdődött az egész, és miért fontos abban, hogy hogyan ismerte meg az anyát.
Valamint Robin felkérte a jövőben megrendezendő esküvőjére Tedet vőfélynek, szintén nem véletlenül…

Kriky - 2011. 06. 21. 01:58

@glarion – 2011. 05. 18. 16:46
“Ebben a részben minden benne volt, amiért gyenge a sorozat. Terhesség tényleg kitalálható a 10. mp-ben. Annyira, de annyira rossz volt minden benne. A Lily-s erőltetett velociraptor hangeffekt, a szerelmes Barney, Ted balfaszkodása, áááh.”

Nekem pont ezek tetszettek. :) A terhességre nem jöttem rá, az ilyen hangeffekteket mindig is imádtam, Ted balfaszkodását is szeretem, sőt, nekem ez a határozatlanság teszi Tedet Teddé. Ez szüli a konfliktus egy részét.

A szerelmes Barney nem tetszik, de több bőrt a csajozós Barney-ról már nem lehet lehúzni.

Szerintem most lenne szükség egy szép befejező évadra. Elkezdhetnék felépítgetni az asszonyka karakterét (esetleg rögtön 2 feleségjelöltet, hogy legyen valami izgalom), Lily szül, Barney – aki a sorozatot vitte – meg szerelmetes, nem lesz a régi, hosszútávon így nem lehet majd elviselni.

De tudják húzni még két évadon át, csak akkor kezdjék el az értelmes dolgokat, hozzanak be nőket Tednek, hogy ne idegen legyen a felesége, Robint küldjék vissza 6-8 részig Kanadába, minden második részben feltűnne 1-2 percet (“Robin néni így érezte magát Kanadában”), így nem kéne szenvedni a karakterével, ellenben Barneyból így ki lehetne hozni pár dolgot… Ezek csak most jutottak eszembe, az írók biztos, hogy ezeknél is rosszabb megoldásokat választanak majd…

hello0793 - 2011. 06. 23. 14:07

A feleség szinte biztos hogy egy idegen lesz , mert a sorozat arról szól hogy hogyan ismerte meg az anyját Ted nem arról hogy hogy járt vele.

A másik meg hogy miért lenne időugrás nyilvánvaló hogy Barney esküvője a sorozatzáróban lesz. Adddig még Nora és Barney apja még férjnekvalót kell csinál Barneyból.

YNWA - 2011. 06. 27. 02:29

Aryll:

Scrubs ! :)

Sőt: Coupling! az még hasonló témájú is egy picit. és azon konkrétan volt h percekre meg kellett állítanom annyira röhögtem.. egy 30 perces rész simán megvolt 45 is.. :D ha ez tetszik, sztm az is tetszene :)

Gigi - 2011. 07. 05. 18:27

“Robint küldjék vissza 6-8 részig Kanadába, minden második részben feltűnne 1-2 percet (“Robin néni így érezte magát Kanadában”), így nem kéne szenvedni a karakterével”
Pont amikor Robin-centrikus évadot terveznek?

“Adddig még Nora és Barney apja még férjnekvalót kell csinál Barneyból.”
Nora nem egy olyan karakter, arra rá lehet jönni, akit hosszútávon bent tudnának tartani. Ami részekben feltűnt (3,5) azokban is mindig csak azt mondta, amivel a legjobban kitolhatott Barneyn. Ha először nem mond nemet, nem is kezdtek volna el járni. Na meg az is furcsa, hogy NO-ranak nevezték el.

“Barney – aki a sorozatot vitte – meg szerelmetes”
Ezt sem értem. Akkor most kibe???

Gigi - 2011. 07. 05. 18:31

Ja, amúgy szeptember 27-én jelenik meg a 6. évad DVD-n Amerikában, a borítója már megvan.

Desperate HOUSEwife - 2011. 08. 28. 22:14

Nem tudom, olvassa-e még valaki ezt a topicot, de Gigi, tetszik a gondolatmeneted! :)
Én most daráltam le az utolsó 6 részt, és csatlakozom azokhoz, akik azt mondják, hogy a HIMYM sokkal élvezetesebb, ha darálva nézed, úgy jobban kiegyenlítik egymást a jobb és rosszabb ötletek.

Most már 2 nagy kérdése van a sorozatnak, ki Ted felesége és ki Barney menyasszonya, bármibe lefogadom, hogy mindkettőt csak a sorozatzáróban tudjuk meg. Abban már egy ideje biztos vagyok, hogy anya leleplezése a fináléban lesz, és ez az évad ezt az esküvőt jelölte ki ennek az eseménynek, és nyilvánvalóvá tették, hogy az esküvő mérföldkő 2 (sőt, talán 3) főszereplő életében, minden szempontból beillene sorozatzárónak. Szóval nekem az az érzésem, hogy az esküvő a sorozatfinálé lesz, és addig egyik nagy kérdésre sem kapunk választ. Én ezzel teljesen egütt is tudok élni, csak azt remélem, hogy vannak annyira tudatosak a készítők, hogy már most tudják a válaszokat, és azt is, hogy jutnak majd el oda.

Gigi - 2011. 09. 22. 17:48

“Nem tudom, olvassa-e még valaki ezt a topicot, de Gigi, tetszik a gondolatmeneted! :)”
:D Köszi

leviske - 2011. 10. 18. 00:41

Most végeztem az évaddal és maximálisan egyetértek. Én csak az évadzáró utolsó pillanata miatt aggódom. Bár, miután az esküvőn kéne találkozniuk, gondolom képesek lesznek még 2 évadig ebben a tempóban húzni, szóval talán nem kell aggódni amiatt, hogy egy sallang/tipikus esküvőtől-visszalépést képesek eljátszani.

Bala - 2012. 05. 11. 05:24

Non-contact testers are great for soonmee not accustomed to working around live wires. I have found a multimeter is great however when troubleshooting many household appliances since the power can be disconnected and the Ohms setting can be used to provide a continuity check of components without the potential danger of line voltage.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz