login |

Pretty Little Liars: kezdett a 2. évad

2011. 06. 15. 15:04 - Írta: winnie

132 hozzászólás | kategória: kritika,

Kíváncsi vagyok, hogy a rövidke évadközi szünetben a Pretty Little Liars szerzett-e itthon új nézőket, hiszen sokan szokták szeretni az átívelő szálakkal operáló sorozatokat, itt pedig a rejtélyszál kábé az egész sorozatot meghatározza. Éppen ezért a PLL ideális lehet egy darálásra, s talán a magyar premierre vagy a 3-4. évadra még többen fogják felfedezni.

Persze így sem panaszkodhat a sorozat, nézik bőven itt is, ott is, s nem csak a siker miatt emlegetem lazán a 3-4. évadot, hanem azért is, mert tetszik, hogy az egész 1. évad csak pár hetet fedett le, mint ahogy a 2. szezon is hasonlónak tűnik. Az mindenesetre biztos, hogy a 2×01 ott vette fel a fonalat, ahol az 1. évad nem feltétlenül szuper zárása leejtette.

A Kis Hazugok a folytatásban is láthatóan ugyanazokat a köröket fogják futni, de természetesen ebben új karakterek is fonak segíteni nekik – kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki a pszichiáter-szálból, mint ahogy arra is, hogy az elkövetkező részekben feltűnő nagy visszatérők mennyire kavarják fel a már most sem igazán álló vizet.

A 2×01 korrekt rész volt, de semmi több, amolyan 6/10-es, inkább csak emlékeztetett minket, hogy visszatért a sorozat, hogy kik szerepelnek benne és, hogy mik az alapfelállások, hiszem, hogy a folytatásban ennél sokkal jobb is lesz. “A” továbbra is mindent tud, szuperlény, Jenna még mindig creepy, Aria pedig továbbra is keresi karakterének második dimenzióját. (El kéne venni mellőle Ezra-t, mert így Lucy Hale semmi érdekeset nem fog kapni.) A többiek is nagyjából maradtak – de hova is változtak volna ilyen kevés idő alatt.

A meglepetések közül inkább Mona “állapota” tűnt érdekesnek, mintsem a végén érkező sokk (ki hitte volna?, akár igaz, akár nem) és a vége utáni, stáblista alatti momentum, amire végképp csak lemondó sóhajjal és egy “whatever”-rel tudok reagálni. A kellő hangulat azért megvolt, bár a kamu ijesztgetés nélkül meglettem volna, de kíváncsian várom a folytatást, főleg miután a Jenna-thing után a Jason-thing is belengetésre került. (Aki hetiben nézi 20 másik sorozat mellett, az vajon mennyire arra, hogy ki volt Jason?)

ui: A tini célközönségnek való rájátszás ezúttal egyébként meglepően erős volt, bár funkciótlanul meztelen felsőtestet ezúttal nem csak férfi, hanem női karakter is produkált, igaz, csak háttal. Ráadásul a farmerek is egyre szűkülnek a sorozatban.

132 hozzászólás Ne habozz!

Tibi - 2011. 06. 15. 16:01

Hű, alig várom, hogy lássam. Elvileg már van szinkron az első évadhoz, olvastam egy magyar rajongói oldalon.

Winnie, te erről tudsz valamit?

Amúgy, nem szeretem mikor a csatornák ülnek a szinkronon, a Privileged is kész van már teljesen a szinkron, mégse adták még le :s

len90 - 2011. 06. 15. 16:04

Én is azon gondolkodtam amíg néztem, hogy ennél erősebb szezonnyitót is csinálhattak volna, bár szerintem nem igazán tekintettek rá úgy, mint szezonnyitóra, hiszen itt nem telik el olyan hosszú idő 2 epizód között, mint egy rendes sorozat tavaszi fináléja – őszi premierje között…
Kicsit mostmár engem is zavar, hogy úgymond egy helyben toporgunk immár 23 része, semmit sem tudunk meg: ki A, mi lett igazából Ian-nel, Jenna vak-e vagy nem stb…
Kicsit az is aggaszt, hogy tudnak-e 25 részre elegendő storyval szolgálni erre az évadra…
Nem mellesleg amelyik csajnak bejön ez a kutyafejű Ezra az nézegesse nyugodtan, részemről már húzhatna melegebb éghajlatra, elég érdektelen karakter, és engem az Arias szerelmi szála sem mozgat, náluk mind Spencer és Toby, mind Hannah és a pasija (akinek nem ugrik be a neve)is izgalmasabbak…
Persze ettől még simán jó a sorozat, sokkal jobb, mint pl. a hasonló célközönséget megcélzó Gossip Girl, szerintem fiúk számára is emészthetőbb. Remélem mostmár azért kicsit belehúznak és néhány titokról lehull a lepel…

charles - 2011. 06. 15. 16:49

Én most épp azon gondolkozok, hogy folytassam-e, vagy csak időpazarlás. Kérdem én, ha tudtak olyan tini sorozatokat gyártani, mint az FNL-Freaks&Geeks-stb…akkor minek kell Glee/PLL-szintű borzalmakkal is fárasztani a(z) FOX-nak/ABC Family-nek magát és minket?

Jó, kereslet-kínálat. Ha nem tetszik, ne nézzem. De az első évad után ez olyan, mintha adaptálták volna a Tvájlájtot tévére és kiszedték volna belőle a vámpírokat. Sótlan az egész, golyót az íróknak.

charles - 2011. 06. 15. 16:51

Plusz Agatha Christie is forog a sírjában. Jaj, ki a gyilkos?
Megmondom én:
– vagy a csajok közül valaki
– jellegtelen mellékszereplő, akiről azt se tudjuk, ki az
– Allison
– skizó valamelyik és csak beképzeli az egészet

Most mondjam még azt is, hogy bezzeg a Harper’s Island? Na jó, befejeztem a tajtékzást. :) sorry

charles - 2011. 06. 15. 17:02

u.i. Azt meg különösen nevetségesnek tartom, hogy minden tinisorozatba be kell hozniuk a “jajj, a saját nememhez vonzódok, hogy mondjam el a világnak” problémát. Globális felmelegedés, meg minden…de ennyire ne legyenek már szabadlelkűek.

A másik, amit megfigyeltem:
Gossip Girl – Life Unexpected – PLL – Glee

Mi a közös halmaz? Nyálas mind, de muszáj belevenniük a “valamelyik kiscsaj a tanárjával kavar szálat is”. Ezt az elmúlt évadban szinte egyszerre tette az összes fentebb említett sorozat, így elég unalmas volt.

Konklúzió? Csak a SKINS + Misfits. A britek még értenek a bizniszhez.

Na, asszem troll lettem. :D

winnie - 2011. 06. 15. 17:16

“Plusz Agatha Christie is forog a sírjában. Jaj, ki a gyilkos?”

ezzel nem nagyon foglalkoznak, hiszen már egy ideje azt hiszik, hogy ian az – persze nem ő az, de ettől még hihetik. inkább “A” kiléte érdekli őket szerintem, ami pedig jó ideig rejtély is marad. (nem mellesleg nyilván valamelyik szereplő az, ezt eddig is tudtuk.)

“Mi a közös halmaz? Nyálas mind, de muszáj belevenniük a “valamelyik kiscsaj a tanárjával kavar szálat is”. Ezt az elmúlt évadban szinte egyszerre tette az összes fentebb említett sorozat, így elég unalmas volt.”

akkor marad az, hogy a tinik a tinikkel kavarnak, ami végképp minden sorozatban van, ergó még unalmasabb, nem? épp ezért dobják fel az efféléket tini-felnőtt kapcsolattal. az egy dolog, hogy jó-e vagy sem a tanarazás, de főleg, ha egyszerre történtek a dolgok, akkor nincs oka a felháborodásnak, hiszen egymástól függetlenek a sorozatok. de ha egymás után történne minden, kvázi egymásra reflektálva, akkor sem kell egy sorozatnak foglalkoznia egy másikkal, azzal, hogy abban mi van.

vagy egyszerűen azt kell tenni, hogy az ember csak az egyik sorozatot nézi és máris nem lesz unalmas. én például a másik háromat nem néztem.

“””u.i. Azt meg különösen nevetségesnek tartom, hogy minden tinisorozatba be kell hozniuk a “jajj, a saját nememhez vonzódok, hogy mondjam el a világnak” problémát.”

ugyanaz. eleve nincs minden tinisorozatban, az első 3, ami eszembe jut, abban nincs, de az egyik sorozat íróját miért érdekelje a másik sorozat? ilyen alapon azon is ki lehetne akadni, hogy minden tinisorozatban van legalább egy jó csaj, vagy valaki, aki szőke, esetleg kívülálló, vagy minden olyan, aki cigizik. ilyen alapon 100 jellemzőt, tulajdonságot ki lehetne választani, hogy miért van jelen sorozatban.

charles - 2011. 06. 15. 17:21

Értem én, azon csodálkozok, hogy miért nem néznek egymás háza tájára legalább egy kicsit a készítők? Mondjuk, hogy ne kövessék el ugyanazt a hibát, amit a másik…ne ugyanazokat az ötleteket rántsák elő a zsebükből “sokként”.

Mindegy, valószínűleg nem én vagyok a célcsoport, hanem a 13 éves Justin Bieber rajongó kislányok. Meg az antik vázák.

winnie - 2011. 06. 15. 17:21

“Én most épp azon gondolkozok, hogy folytassam-e, vagy csak időpazarlás. ”

ha így gondolkodsz, akkor a válasz egyértelmű. én a limitált befogadási képességeim miatt még a kifejezetten jó sorozatokra sem tudok időt szakítani a többi nézős mellett. ami nem tetszik annyira, azt luxus megtartani. (épp ez a jó, hogy akár tinisorozatból is sokféle van a piacon. ha csak “ugyanolyan” lenne, akkor sokan nem találnának maguknak megfelelőt, így viszont bőven van választék, mindenki megtalálja, hogy mi fekszik neki leginkább.)

len90 - 2011. 06. 15. 17:23

charles

A Gleeben soha senki sem kavart a tanárával, míg mondjuk a Skinsben igen :P

Persze én is imádom a Skins-t, de nem kell itt osztani az észt, ha nem tetszik valami. Tudom, hogy a PLL és a GLEE sosem lesz olyan egyedi és “inteligens” sorozat, mint a Skins vagy a Misfits, de a maga nemében és a maga helyén (értsd: FOX, ABC Family) mind a kettő kimagaslóan jó…

charles - 2011. 06. 15. 17:33

@len90

Dehogynem, csak a Suszter leállította Rachelt. Szóval, majd megvárom, mit írtok a későbbiekről, de azt nem értem, hogy a szándékos butítás miatt miért baj, ha “negatív” véleményt mondok.

Azért olyan egyszerűek a mai tinik mint a faék, mert Glee-t, PLL-t, GG-t néznek csak…a Boardwalk Empire/Six Feet Under/FNL/Terriers meg a “különcök” kenyere.

Csak ennyi az oka annak, hogy megírtam ezeket a kommenteket. De nem is zavarok tovább, még a végén kapok egy sms-t ‘A’-től, hogy kocsi helyett koporsóra kezdjek inkább gyűjteni.

Tibi - 2011. 06. 15. 17:55

“Azért olyan egyszerűek a mai tinik mint a faék, mert Glee-t, PLL-t, GG-t néznek csak…a Boardwalk Empire/Six Feet Under/FNL/Terriers meg a “különcök” kenyere.”

Ezek szerint te, jobb meg több vagy attól, aki PLL-t vagy Glee-t néz, ezek helyett?

naughtyL - 2011. 06. 15. 18:04

“Azért olyan egyszerűek a mai tinik mint a faék, mert Glee-t, PLL-t, GG-t néznek csak…a Boardwalk Empire/Six Feet Under/FNL/Terriers meg a “különcök” kenyere.”

Én meg mindegyiket nézem:) mondjuk tini sem vagyok már..

csak lenne már időm megnézni a részt..

érdekes, hogy pont a kezdés meg a finálék szoktak gyengébbek lenni..

vidor - 2011. 06. 15. 18:08

Nem szoktam kommentelni, pedig egy ideje rendszeresen látogatom az oldalt, de most kicsit felment bennem a pumpa…

Charles: Nem a negatív kritikával van a gond, hanem, hogy lenézed azokat, akiknek tetszik a sorozat.

“Mindegy, valószínűleg nem én vagyok a célcsoport, hanem a 13 éves Justin Bieber rajongó kislányok. Meg az antik vázák.”

Erre gondolok én itt konkrétan. Én nem vagyok se 13 éves, se Bieber fan (jó vicc). Már a felnőtt korhatárt is átléptem nem 1-2 évvel. És mégis nézem a PLL-t meg a GG-t is. Mindkettőt teljesen másért. Mellettük pedig ugyanúgy a Boardwalk Empire-t is. Úgyhogy szépen megkérlek, ne általánosítsunk!

Ha tényleg ennyire kiakasztott a sorozat, akkor feleslegesen ne pazarolj rá időt szerintem.

A tanáros szál konkrétan engem is idegesít, de szerintem azért még van jó dolog is a sorozatban. Elárulom az Aria/Ezra szálat véleményem szerint is kivághatnák, mert elég felesleges. Na mind1.

winnie - 2011. 06. 15. 18:14

““Azért olyan egyszerűek a mai tinik mint a faék, mert Glee-t, PLL-t, GG-t néznek csak…a Boardwalk Empire/Six Feet Under/FNL/Terriers meg a “különcök” kenyere.”

Ezek szerint te, jobb meg több vagy attól, aki PLL-t vagy Glee-t néz, ezek helyett?”

én is ezen mosolyogtam – mert az egy dolog, hogy vannak, akik magas lóról kikérik maguknak, hogy sokféle sorozat létezik, no de aki ennyi tinisorozatot néz…:) (mondjuk a kiemeléseket nem értem, hiszen az SFU 6M nézős volt, a boardwalk empire 5M nézővel nyitott, az FNL-t is végig többen nézték, mint a pretty little liars-t – semmi különcség nincs benne. éppen a pretty little liars számíthatna akkor a különcök sorozatának.)

aki egyébként nyitott szemmel jár, az pontosan tudja, hogy a fiatalok között is bőven népszerű rengeteg “igényesnek tartott” sorozat, nagyon sokan tudatos sorozatfogyasztók.

igazából a legnagyobb hibát az általánosítók követik el, hiszen rengeteg példa mutatja, hogy egy sorozat nézése nem zárja ki egy másik nézését, vagy egy másikhoz való viszonyt. az ízlés nem kottázható le ilyen könnyen. az viszont igen, hogy a többség azt nézi, amit szeret.

shadowlight - 2011. 06. 15. 18:17

Azért van abban vmi amit Charles mond. A PPL és Life Unexpected például a tanár szálat tekintve teljesen ugyanúgy indult, bár a az utóbbit siralmasan összecsapták, a PPL-ből még vmi érdekesebb is kisülhet. Meglátjuk… Ami engem is zavar az a meleg vonal, ami tényleg elég felkapott lett mostanában, jó értem én, most fontos az öngyilkosságok miatt, és tényleg az égvilágon semmi bajom nincs velük, de azt azért elég abszurdnak tartom ami például a Glee-ben van, hogy szinte minden 3.ember a saját neméhez vonzódik… vagy Amerikában tényleg ennyire sokan vannak? És még talán ezt is lenyelném, ha ez az egész nem a történet kárára menne. Ha meg már a történetnél tartunk: a Gossip girl siralmas lett. Nem most, már 2 éve. Ha így belegondolok, nem is értem miért nézem őket…:) Na jó, azért néha jó csak bambulni egy sorozatot, mondjuk így vizsgaidőszak közepén. A Glee-nek drukkolok hogy kimásszon a gödréből, a PPL-t meglátjuk, ha tartja az előző évad színvonalát, nekem az teljesen megfelel, már nincsenek nagy elvárásaim. A Gossip girl meg eddig is dara volt de most már biztos, hogy kasza…

charles - 2011. 06. 15. 18:23

Mosolyoghattok ám, de én nem nézek le senkit. Minél többfélét nézek, így próbálom szélesíteni a látókörömet. Néha viszont az olcsó “húzások” kikergetnek a világból.

cegtli - 2011. 06. 15. 18:29

az Ezra-Aria szál valóban nagyon unalmas. De biztos be akarják dobni a nem várt terhesség kártyát is :D

monsterdex - 2011. 06. 15. 22:05

cegtli: úristen, neee xD

winnie - 2011. 06. 15. 23:02

“Ami engem is zavar az a meleg vonal, ami tényleg elég felkapott lett mostanában, jó értem én, most fontos az öngyilkosságok miatt, és tényleg az égvilágon semmi bajom nincs velük, de azt azért elég abszurdnak tartom ami például a Glee-ben van, hogy szinte minden 3.ember a saját neméhez vonzódik… vagy Amerikában tényleg ennyire sokan vannak”

mivel alig van homoszexualitás sorozatokban, szerintem semmi felkapottság nincs benne. ez az, amiről aztán ezerrel vannak felmérések és látni, hogy sokkal alacsonyabb a tévés jelenléte, mint a való életben

még a glee-ben is rögtön mondok 20 szereplőt akire ez nem igaz, ergó akkor nagyon sok lehet, akire igaz. de ha így is lenne… ezért is írtam, hogy nem értem a dolgot, a matekozást (ez a GLAAD-ra is vonatkozik, mert ők is matekoznak és kiakadnak, ha kevesen vannak a melegek átlagban): ha gond, hogy egy mikroközösségben bizonyos jellemzőnek az arányai nem az országos átlagot hozzák, akkor szóvé lehetne tenni a fiú-lány arányt, a szőkehajúak arányát, a színesbőrűek arányát vagy a zongorázni tudók arányát. akadt már ki valaki is, mert túl sok volt egy tinisorozatban a szép ember? hogy az országos átlag sokkal kevesebb?:) ez is csak egy jellemzője, tudlajdonsága az embernek.

(a homoszexualitás pláne érdekes téma összevetéshez, hiszen az ember sokszor körbenéz a környezetében, megállapítja, hogy nem jellemző, miközben eszébe sem jut, hogy sokan ezt nem reklámozzák, sőt nem is “tudják”, ergó lehet, hogy épp a környezetében vannak sokkal többen, mint az átlag.)

na, mindegy, szerintem már így is túlragoztuk a dolgokat, hátha a sorozatról is esik pár szó:)

naughtyL - 2011. 06. 15. 23:57

szerintem Aria-nak is kéne valami cuki kis műanyag gimis fijúcska. aztán jöhetne a több dimenzió meg a még több dráma. meg sorozatos, pláne tinisorozatos időben ez a pár hét együttlét, amit produkáltak Ezra-val, az valóságban majdnem éveket jelent:D

nem, még mindig nem láttam:)

kíváncsi vagyok, hogy a szülők mennyire lesznek jelen ebben a 25 részes adagban. nem zavartak de nem is adtak nagyon pluszt a sorozathoz.

CsipiK.O. - 2011. 06. 16. 08:54

Jó volt a kezdés, bár lehetett volna kicsit izgalmasabb, még sejtetősebb

adaam - 2011. 06. 16. 09:55

én vagy két hete daráltam le az első évadot asszem 3 nap alatt. mindig bennem volt h na még csak egy részt abból majd kiderül valami :D nem lesz a kedvenc sorozatom de meg lehet nézni. aria-nak meg olyan őskori feje van h csak na de kárpótol érte spencer és emily :D

Nikolka - 2011. 06. 16. 22:19

Nekem ez most nagyon nem tetszett. Végiguntam, és idegesített. Igazából Spencer nagy kedvenc, Hannan elszórakozok, hogy milyen butácska. Legjobbak a jelenetek vamikor Spencer leosztja Hannat.
Aria viszont nagyon idegesítő továbbra is. Vagyis nem ő, csak az, hogy folyton Iannal kerül elő, aki felesleges, ellenszenves, a színész is és a karakter is. Borzasztó húzás volt hogy most meg kell mutatni a hasát…
Nekem nincs bajom azzal, hogy Emily leszbikus, érdekes lehetne a dolog, de szerintem itt borzasztó a kivitelezése, semmi pluszt nem ad a karakteréhez, sőt igazából neki nincs is valami nagy karaktere. Lucast annyira szerettem pl. és ő már szerintem végleg kikerül a képből..
Most még 1-2 részt adok, de nem biztos, hogy kitartok..

wizard - 2011. 06. 17. 18:31

Spoiler lehet!

00:32:41,503 –> 00:32:46,132
Emily: Emlékeztek, hol tartottunk pár hónapja?
Hannah: Engem látogattatok a kórházban.

Vajon baki vagy ennyit arról, hogy pár hét alatt zajlódott le?

Oszyka - 2011. 06. 17. 23:04

Noel kapott 3hónap javítót és az is letelt…

winnie - 2011. 06. 18. 00:01

“Noel kapott 3hónap javítót és az is letelt…”

csak felfüggesztették, nem? (mondták, hogy mennyi időre szól?)

Katey - 2011. 06. 18. 03:25

Én nézem, de nem tudom ki az a Noel. Jesszus. Asszem előről kell kezdenem.

Na mindegy.
Sztem nem rossz sorozat. Nekem Spencer és Toby a 2 kedvenc karakterem.

Én sem vagyok se tinilány, se Bieber fan.

naughtyL - 2011. 06. 20. 10:09

Na a falra tudok mászni az olyantól, mikor a szülők egy idegennek hisznek és nem a saját gyereküknek.. ezzel én nem tudok mit kezdeni.

nem volt ezzel semmi baj, megyeget a sztori, nem unatkozik az ember közben.

Aria-nak meg biztos lesz valami más kalandja is, mert ez az Ezra dolog kezd kifújni!

ezektől a fülbevalóktól meg agyvérzést kapok..

Noel-t csak felfüggesztették.

nem fog kikerülni oldalra a kibeszélő, hogy könnyebben tudjon pörögni?:)

winnie - 2011. 06. 20. 11:07

de, persze, csak múlt héten nem frissítettem. kint van.

Pityuerez - 2011. 06. 20. 11:56

Szerintem jó volt a kezdés, nem a legerősebb rész a sorozatban, de simán hozta a hangulatot!

Én hetiben néztem eddig végig, talán egyszer “gyűlt össze” 2 rész, de az még talán belefér, és fogalmam sem volt kiaz amíg rá nem keresetem!

Remélem, hogy érdekessé tudják tenni ezt az Aria+Ezra dolgot, mert tényleg kezd érdektelen lenni. Én azért bízom az írókban, hogy valami lesz, mert eddig teljesen vállalható a sorozat!

Akinek nem tetszik, annak nem kötelező nézni, viszont tényleg ugyanakkor volt a tanár diák kapcsolat a LUX-ban is, de azért a két sorozat közé nagyon nem tennék egyenlőség jelet, mert azért gyengébb lett a Life UneXpected, de nem volt az sem botrányosan gyenge, legalábbis én simán kibírtam azt a 26 részt, de lehet, hogy a következő 13-at már otthagytam volna!

naughtyL - 2011. 06. 20. 12:20

el is felejtettem, hogy milyen jó a főcím, mennyire adja a hangulatot!!

bbarbi89 - 2011. 06. 22. 09:30

De amúgy én nem értem ,hogy hogy történhetett volna az első évad is hetek alatt, mert Hanna baleset után elég hamar lekerült a gipsz, meg ugye Spencer nővére is egyik részben bejelentette, hogy terhes, következőben meg már látszott is a hasán, kb. 3 hónapos terhesnek tűnt..

winnie - 2011. 06. 22. 09:38

azt tudjuk, hogy mikor jelentette be a terhességét, hányadik hónapban? egyébként meg lehet, hogy némi írói szabadság miatt szembe köpték a kontinuitást:)

cegtli - 2011. 06. 22. 22:57

én már nem tudom, mi volt azt a Jason-thing?! (pedig nézem:D)

winnie - 2011. 06. 22. 23:05

“én már nem tudom, mi volt azt a Jason-thing?! (pedig nézem:D)”

jason allison tesója, gondolom, vele kapcsolatban valami, amit mi sem tudunk, csak így utalnak rá, hogy van valami.

bbarbi89 - 2011. 06. 23. 08:44

NA jó-Én már tegnap megnéztem a 02×01-et és annyira össze vagyok zavarodva..:D
Spoiler!!

Szerintem egyáltalán nem biztos még, hogy Ian volt a gyilkos, mert azt nem vallotta be, csak azt, h köze volt hozzá. Lehet ketten csinálták.
Jenaa..Én nem értem..Ian-Jenna-rendőrpasi?? Hogy jönnek ők össze?? Meg akkor végülis ki videózott, mert azt mondták, kiskoruk óta videózta valaki őket, DE Ian szerintem nem olyan régóta volt ott. Lehet a rendőr is benne van, sőt. Mert ugye azt monja, h valamelyik szomszéd srác. És abból ugye nem sok van.
De nem értem azt sem, hogy amikor Jenna megvakult, már Alison akkor megzsarolta Tobyt, h elmondja mindenkinek, hogy ő meg Jenna. De. Jenna visszaemlékezésében csak az eltűnése előtt tudta meg csak ezt róluk, és azzal zsarolta a lányt, h nehogy visszajöjjön. Most mivan?? ááá olyan zavaros.

Jenna és Toby. Ian és Alison. Jenna és a rendőrsrác. Jenna és Ian. És amúgy Jason hova lett??

winnie - 2011. 06. 23. 08:57

“Szerintem egyáltalán nem biztos még, hogy Ian volt a gyilkos,”

a fináléban éppen az derült ki, hogy ian nem gyilkos. csak a lányok hiszik azt, de ian nem tudta, hogy halt meg allison.

“És amúgy Jason hova lett??”

ő máshol lakik, hazament, de vissza fog jönni a 2. évadban.

jjujj - 2011. 06. 23. 14:47

Jason már most visszajött a 2dik részben, sztem neki még lesznek “titkai” amitől nekünk nézőknek és a lányoknak is le fog esni az állunk

Fél SPOILER
Tanárbát most kicsit pihentetik vagy végleg kiírták?

bbarbi89 - 2011. 06. 23. 15:19

Én az első évadot lepörgettem egy hét alatt kábé, most nem tudom , fogom a bírni ezt a hétről hétre dolgot:D Amúgy ha tényleg több évadot akarnak, csak a legvégén derül ki, hogy kicsoda A.
De a sorozat végéig csak nem húzzák a gyilkos kilétét…

jjujj - 2011. 06. 23. 16:40

sztem sokaknak még az sem tiszta hogy A nem egyenlő Alisonnal…

MZ - 2011. 06. 25. 12:24

Nekem abszolút kikapcsolódás ez a sorozat, talán ezért nem nagyon izgat, hogy még mindig nem tudjuk, ki a gyilkos, ki A. Nagyon bírom a szereplőket, főleg Spencer – Toby és Hanna – Caleb páros lett nagy kedvenc, de mostanában Mona is elég érdekes.

A Melissa-Ian szál is kezd érdekelni, nekem, nagyon megütötte a fülemet az a mondat, amikor Spencer azt mondta Ian-nak a templomban, hogy ha szereted Melissát nem teszed ezt, mire Ian azt mondta, hogy éppen azért teszi (azaz akarja megölni), mert szereti Melissát….ezek szerint Melissa szekrényében is bujkál még valami csontváz, neki is köze lehet Alison halálához.

bbarbi89 - 2011. 06. 26. 16:56

Ja, meg még az első évadban volt, h Melissa a szállodás sztorit rosszul mondta, de érdekes módon, azóta erről megfeledkeztek..

naughtyL - 2011. 06. 29. 18:46

a végén, ahogy a titokzatos idegen felveszi a gyűrűt az nagyon lányos mozdulat.

jaj még Ezra exe pont hiányzott nekünk.. annak nagyon nem örülnék.

dramaturgiailag tényleg fontos volt az a két póló nélküli jelenet..

jó lesz ez a hosszú évad:)

MZ - 2011. 06. 30. 12:03

@naughtyL: ja, ezen és gondolkoztam, hogy Jason miért pólóban szorgoskodik, ha Tobynak ez csak félmeztelenül megy…lehet, Jason hasa nem olyan kockás?:DDD

Jó rész volt, de néha kicsit zavar az írók következetlensége, meg előfeltétel, hogy ne emlékezz korábbi dolgokra:
– Jenna korábban többször is tudta, hogy mikor ki van jelen mellette, anélkül, hogy meg szólalt volna az illető…most meg csak társalgás közben jön rá?
– “A” meg mindig, mindenhol ott van és mindig mindenre van ideje (pl. Emily levelét pontosan lemásolni és bedobni)…azért a végén, ha kiderül, hogy ki “A”, lesz egy-két eset amikor bajosan tudnánk majd megmondani, hogy na azt ott, akkor hogyan is tudta megcsinálni…szerintem.
– ja és Spencer flashback jelenetében hogyan látjuk azt, hogy Alison magát bámulja a visszatükröződő ablakban, ha Spencer csak később ment oda és a megforduló Alisont láthatta? (Na, jó ez már szőrszálhasogatás…:o))

Ja, a vége jelenetnél nekem is ez volt az első gondolatom: az egy lány kesztyűs keze és mozdulata volt.

naughtyL - 2011. 06. 30. 19:59

@MZ: amúgy ez aztán tényleg (kis)lányoknak szánt sorozat, de eddig én még egy jó pasit nem láttam benne.. magamnak:D

én igazából ennyit nem is gondolkodom ezen a dolgon, mert Bárkire is fogják ráhúzni, hogy hú Te vagy A, necces lesz a sok “de, hogy került oda mindenhova” dolog miatt!

Jajj én még nagyon nem akarom tudni, hogy ki A, mert addig igazán izgalmas valami, amíg nem tudod:)

Jenna dologhoz meg annyit, hogy idegen helyen voltak és mondjuk, ha a parfümről ismer fel valakit, nem fogja rögtön azt gondolni, hogy őt ismeri az ismerős illata miatt.. vagy is nem tudom, csak mondtam valamit:D

Hanna vajon majd fog féltékenykedni, miután Lukas összejött azzal a csajjal? mert gondolom ezért maradt meg a karakter..

ja és ezzel az új Jason fiúkával biztos, hogy össze fog kavarni valamelyik PLL:)

Gubóka - 2011. 06. 30. 21:37

szerintem hozza a színvonalat.

a könyveket nem olvastam, de azért vannak tényleg durva dolgok benne, pl spencer zaciba viszi a testvére gyémánt gyurujet?? azert ez meredek :D

mondjuk -A-n en is sokat gondolkodtam, mindig mindenhol ott van mindent lát stb mindig pont akkor van ott mikor kell. szerintem nem egy ember lesz, hanem 4 mert mind a negy lanyt folyamatos megyfigyeles alatt kell ehhez tartani napi 24 oran at :DDDD persze csak viccelek, de azert az nagy csattano lenne ha mondjuk 4 szulo lenne -A- és azert cisnaljak ez t hismerjek el a jennas dolgot tobbek kozott vagy valami.
de persze ez csak poen :D

bbarbi89 - 2011. 07. 02. 16:12

nekem kicsit most “elegem van”, hogy mindig jönnek az újabb rejtélyek, de semmit nem kapunk. Idegesít naaa. Legalább valami kiderülne néha. Meg Caleb is úgy eltűnt. Akkor minek hozták be, meg ugyanez Alex-szel is. Ő is csak úgy lost..

littlegirl - 2011. 07. 05. 21:47

Hát én igazából pár napja kezdtem el, és már utol is értem a sorozatot, őszintén szólva kicsit jól esett a vizsgaidőszak után:).
Emily meg Aria szerepe sztem nagyon gyenge, a karakter maga nem tetszik egyiknél sem.
Spencert és Hanna-t nagyon bírom. Hanna-ban és az anyjában az a kifejezetten kellemes csalódás, h ők tűntek az elején a tipikus sznob libáknak, és mégis Hanna-nak elég jó humora van/lesz, és jól áll neki ez a kedvesség is (bár az is tetszett, mikor felpofozta a Jenna-t;)) Az anyja meg sztem a legjobb fej az összes szülő-karakter közül (pedig az elején, mikor elvitték a “kavarok a rendőrrel, hogy megmaradjon a jó hírünk”-irányba, az nem tetszett, de miből lesz a cserebogár, ugye).
Sztem néha-néha hiányoznak a pikánsabb részek, nem mintha erre izgulnék, de jól meg lehetne oldani, bár tudom, h ez egyelőre nem lehetséges a csatorna miatt.
Viszont úgy gondolom kifejezetten zavaró tud lenni, hogy huszonéves színészekkel (bár velük semmi bajom) játszatják a 16 éves lányok szerepét. Olykor nagyon hiteltelen.
Nah ennyi, ez most így kijött, de innentől figyelemmel kísérek mindent már időben. Pááá

littlegirl - 2011. 07. 05. 21:56

jah és még annyi, h ez a “ne találkozzatok egymással”-dolog is nagyon gagyi sajnos :(

Gubóka - 2011. 07. 06. 08:32

na megnéztem új részt. tetszett a végére nem számitottam.

bennem felmerult egy kérdéés, a levelet A irta?

többet nem riok, csak ha látta a többi ember is, nem spoilerkedek :)

jjujj - 2011. 07. 06. 10:59

sztem “A” írta a levelet ahogy Emily is meghamisította

nekem az nem tetszik hogy az esetleges “A” mindig ebben a fekete cuccban van tetőtől-talpig (persze tudom azért hogy véletlenül se derüljön ki a személye), számomra ez annyira szürreális

Dr. McSteamy - 2011. 07. 06. 20:43

SPOILEREK
Lehet h hülye vagyok, de kinek a telefonját rakta be ‘A’ az egyik csaj táskájába? Mert nem rémlik az a mobil… (am először azt hittem hogy majd a pszichiáter kulcsait fogja belerakni:D)

Ja és sztem is tuti hogy ‘A’ írta a levelet… az én elképzelésem az egész Ian-ügyről az, hogy mikor leesett a toronyból, akkor meghalt, ‘A’ ellopta a holttestet, ő írogatott sms-eket ian nevében, végül pedig fejbelőtte, h öngyilkosságnak tűnjön, majd megírta a levelet.. bár lehet hogy valahol sántít ez a teória:D de sztem ez történt..

jjujj - 2011. 07. 06. 23:35

@Dr. McSteamy

és akkor Spencer nővére miért vitte magával az ultrahangot a gyerekéről amikor “kiszökött a házból”? vagy nem is Ian a gyerek apja?

Dr. McSteamy - 2011. 07. 07. 08:41

Nem azt mondta Melissa a legutóbbi részben, hogy Ian majd megmondja neki, hogy hol tartózkodik? Nekem ebből az esett le, hogy eddig még nem is látta szemtől-szemben.
Mert ugye Wren azt mondta Spencernek, hogy Melissa megtudta, hogy hol van Ian. (tehát csak akkor tudta meg, mielőtt elindultak hozzá)
Arra gondoltam, hogy a gyógyszereket is, meg az ultrahangos képet is Melissa otthagyta valahol, mert ‘A’ erre kérte meg Ianként. És így elhitte, hogy Ian él, de közben csak ‘A’ szórakozott vele.
(+ sosem volt olyan, hogy közvetlenül Iannel beszélt volna Melissa telefonon, ugye?) Bár már nem annyira emlékszem…

bbarbi89 - 2011. 07. 07. 09:56

Volt egyszer egy jelenet, mikor MElissát hívta valaki, és felment az emeletre mert Spencer is ott volt.

Dr. McSteamy - 2011. 07. 07. 10:39

Igen, arra emlékszek. De az sem 100%, hogy Ian volt. Na de mind1, nem erősködök tovább :D

Zac607 - 2011. 07. 07. 16:58

@Dr. McSteamy
Ha jól láttam az Ian telefonja volt, megjegyeztem mert teljes qwerty-s kinyithatós. Bár nem értem, hogy mit ér el A azzal ha Spence táskájába teszi.

jjujj - 2011. 07. 07. 17:04

és akkor “A” kiszedte Ian-ből hogy mi (lesz) a gyerekük neve, és megírta a lányoknak sms-ben? nekem ez nagyon cifrának tűnik, persze lehet pont ezért írták így meg…

Zac607 - 2011. 07. 07. 17:05

Amúgy meg a levelet sem értem, vagy is azt, hogy miért kellett, mivel a sok hülyeségen kívül amit írt az elején benyögi, hogy:Megöltem Allison-t, elvesztettem a türelmem, mert túl sokat tudott. Annyi mindent el lehet temetni. ?Nem lesz olyan könnyű? De tudom hogy szabadulhatok meg a fájdalomtól. Nem menekülhetek a törvény elől. Gyere és találj meg -Ian, mivel eddig kb az egész sorozat arról szólt, hogy ki ölte meg Allison-t. Így már csak az A szál marad, abból meg nem tudom hogy hoznak ki egy évadot. (Bocs 21 részt)

dori - 2011. 07. 07. 17:44

Igen,de mi tudjuk,h nem Ian ölte meg Allisont.
bbarby89: lehet h akkor Wren telefonált.

Dr. McSteamy - 2011. 07. 07. 19:33

@jjujj
én arra gondoltam, hogy ‘A’ ott volt velük abban a teremben, mert mikor Spencer megírta “Ian-nek” sms-ben, hogy mi a baba neve, akkor Hanna vagy vmelyik megkérdezte, hogy mi az, erre Spencer kimondta h Taylor és csak közvetlenül ezután írta meg ‘A’, hogy Taylor. Szóval szerintem ott volt velük, csak elbújva, megvárta míg kimondja a baba nevét és így írta meg..

Zac607 - 2011. 07. 07. 20:15

Tudjuk? Én már semmit sem tudok… Már marhára kíváncsi vagyok, hogy ki is A igazábból. Ez a skizós dolog nekem is bejönne, de úgy is valamelyik senki lesz az akiről csak kétszer hallottunk, vagy egy olyan ember aki mindig a képben van csak az ő oldalukon.
Soroljuk csak, ki lehet: kezdjük a négyest (bár az nem valószínű, hogy vmelyikük skizó, mert az sms-eket szinte mindig együtt kapták meg)
-Mona
-Jenna
-Toby
-Jason
-Garret
-Ezra -> na ennek sz*rnák be XD

bbarbi89 - 2011. 07. 07. 21:00

áááááááááááááááááááá EZRAAAAAAAA áááááááááááá legyen ő :D:D

Lidi - 2011. 07. 07. 21:49

Az is érdekes ugye, hogy lehet tudni, hogy a könyvekben ki A, de a sorozatban direkt mást akarnak. Vagy nem. Vagy ki tudja. Legalábbis ezt nyilatkozta valamikor a készítő, ha jól emlékszem. :)(mármint azt nyilatkozta, hogy vagy ugyanaz lesz, vagy nem)

Zac607 - 2011. 07. 07. 22:03

A könyvben ki is A? Nem olvastam, azt sem tudtam, hogy egyátalán megvette valamelyik kiadó. Ha angolul olvastad akkor megsúghatnád. (Ha nem akkor is :D)
Amúgy valaki hallott/olvasott valamit, megveszi valamelyik kereskedelmi csatorna a PLL-t?

winnie - 2011. 07. 07. 22:45

könyves spoilert ide, ha lehet: http://www.sorozatjunkie.hu/2010/10/29/milyen-konyv-formaban-pretty-little-liars/

nem akarom, hogy a könyv csavarjaiba valaki belefusson. (egyébként elég beleolvasni a wikibe.)

Gubóka - 2011. 07. 08. 08:08

nehogy valaki beirja h ki A a konyv szerint mert sikitok akkor :)))

nekem is az volt az erzesem az uveghazban h ott volt A, és amikr megkerdeztek mi a gyerek neve es utanna jott az sms, en is arra gondoltam h na A irja az smst.

de egy boncolassal ami kotelezo lesz ebben az esetben ki fog derulni ha ian halott volt mar jo par napja/hete?

jjujj - 2011. 07. 08. 12:55

mire vonatkozik ez a “Gyere és találj meg”, ezt írta Melissának? vagy kinek írta? Nekem ez a mondat valahogy nagyon elüt a levél többi részétől…

jjujj - 2011. 07. 08. 12:57

@Gubóka

ha beleveszik a boncolást akkor mehetne egy íráselemzés is a “levélre” hogy tényleg Ian írta e, de félek hogy inkább meghagyják ezt is minimítosznak (örülnék ha nem így lenne)

jjujj - 2011. 07. 08. 15:33

@Zac607

én azt javaslom hogy ne nézz utána, én megtettem és csalódtam :(

Zac607 - 2011. 07. 08. 18:59

@jjujj

Fogalmam sincs, a levélben az állt : “Come and find me”, ahogy én tudom ezt nem sok féle képpen lehet még lefordítani.

Boncolni azt szerintem is fognak, de ha valaki olyan magasból leesik és fel is akasztódik az a minimum, hogy eltörik a nyelvcsontja (legalább is hiányos kriminológiai szaktudásom szerint) szóval nem valószínű, hogy túlélte, mondjuk úgy is kiderül.

A könyvet meg akkor inkább hagyom.

MZ - 2011. 07. 14. 09:39

Wow, tök jó rész volt. Ami leginkább meglepett, hogy egyszer csak választ is kaptunk múltban történt dologra: lásd Aria öccse és a betörések a lányoknál.
Elég hamar rájöttek azért, hogy Ian 1 hete hullaként írt sms-eket, a táskába csempészett telefon funkciója is kiderült, viszont a temetői kivetítős jeleneten nagyon röhögtem, elég abszurd volt.

naughtyL - 2011. 07. 14. 12:07

fúú ez tényleg tök jó volt most. Tetszik, hogy külön is ennyit akcióznak a PLL-ek.

Aria öccse nekem kissé feleslegesnek tűnik, de lehet majd lesz komolyabb funkciója is a dolognak.

Ezra akkor megy a levesbe (nem is bánnám).. aztán jöhet Jason fiú..

Melissa vajon mit nem osztott meg velünk? az ő kiborulása nekem nagyon mű volt..a szitu is meg a csaj is.

a temetős tényleg mókás volt, és utána megint arra gondoltam, hogy jaj nem akarom tudni ki A, mert így izgi:)

amúgy ez a kis Allison nem volt egy egyszerű lányka.. gondolom ki fog még derülni ez meg amaz róla.

nah akkor végül csak nem kell félni, hogy 25 részes lesz az évad.

Jöhet a folytatás:)

Jah még valami: most akkor úgy buliztak, hogy mindenki ott volt, nem csak a lánykák, mikor eltűnt és meghalt? bevallom nem emlékszem már mi volt.

Zac607 - 2011. 07. 14. 14:19

Ezek szerint nem csak én képzeltem be az Aria Jason szálat (már az előző részben is) Számomra Ezra is olyan, mint Aria öccse, jelentéktelen. Oké gondolom csak van valami szerepük ha már beleírták őket, de eddig hát… Jó pár embert elfelejtettek csak úgy, pld.: Noah, jelengleg Mona, Lucas ésatöbbi, őket se bánnám.

A bulinál ha jól emlékszem a négyes volt ott plussz Allie és plusszba még Ian is, aki Allie-vel volt. De még volt ott valaki, aki a fényképet csinálta. Azt most nem tudom, hogy Jason volt-e vagy A.

LK - 2011. 07. 15. 14:52

ja valamelyik interjuban volt hogy

” we’ll soon meet Aria’s (potential) new love interest”

ugyhogy nem képzelgés a Jason&Aria szál. és Ezra eléggé unalmas már.

jjujj - 2011. 07. 16. 22:38

mi volt ez a térképes cucc a végén és miért kellett visszamenniük a temetőbe?

(tudom mert “A” akarta így, de nekem így nagyon zavaros a történet)

Gubóka - 2011. 07. 20. 09:36

amikor a cd-t odaadta spencer mar sejtettem mi lesz, de ez mennyire kegyetlen.. meg akkor is ha a-nak oka van gyulolni alisont akkor is ez undorito volt szerintem.

a csizma noi csizma volt, ergo A-nő. de amikor ian visszaadta a cd-t akkor a kapucnija meg tök oylan volt..mint amikor A-t mutattak regebben.

azon gondolkodom h ki lehet, szerintem tuti tini vagy max 1-2 evvel lehet idosebb nem hiszem h egy felnott ember szorakozna igy..de mar arra is gondoltam h az lesz a vege h felebrednek majd aztan jonapot az egesz alom volt :d vagy az egyik képzeli ezt mert komaban van, vagy kollektiv halucinacioban vannak :DDD

LK - 2011. 07. 20. 15:03

kollektiv hallucinacio” ez angyon jo :D

hm, sztem a csizmát valamelyik lánynak fogja küldeni, fogalmam sincs vajon miért de biztos kiderül.

naughtyL - 2011. 07. 20. 15:16

fú mintha rémlene, hogy Spencer-nek volt olyan csizmája, és többször is mutatták akkor a részben.

ez a divatbemutató nekem kicsit gáz volt, meg az a videó jaj, ez most így nem érte el a kellő hatást nálam.

nem rossz ez a Jason srác, csak olyan kis műanyag ő is..

ez most nem igazán pörgött, de nem panaszkodom:)

Zac607 - 2011. 07. 22. 23:34

Nekem is úgy rémlik, hogy Spence-nek van/volt olyan csizmája (asszem a házkutatásos résznél mutatták?)
Csak nekem tűnt fel, hogy ebben a részben nem volt Ezra?

Amúgy ez a rész olyan kellemesen semmilyen volt, nem haladtunk előre a történetben, de legalább furcsa ruhákat láttunk (hapsi szemmel legalább is…)

jjujj - 2011. 07. 23. 14:23

fölösleges találgatni “A” személyazonosságát, még annyiszor fognak átverni minket hogy kicsoda ő valójában…

kicsit lapos volt ez a rész

szandybaby87 - 2011. 07. 25. 11:54

sztem mona a!!

szandybaby87 - 2011. 07. 25. 11:55

miért ne? ő mindent tud a lányokról és látszik rajta hogy némelyik lányt nem kedveli igazán!!sztem mona lessz!!!

jjujj - 2011. 07. 25. 23:47

@szandybaby87

túlságosan buta\felszínes jellem, szvsz

winnie - 2011. 07. 25. 23:51

egyszerűen csak mellékszereplő, nem lehetett őt nagyon kifejteni.

naughtyL - 2011. 07. 29. 09:55

nekem kifejezetten tetszik az ötlet, hogy a szülők a háttérben kavarásznak, remélem még nyomozgatni is fognak egymás után.

remélem Jason gonosz, mert eddig igen felesleges a karakter, és még uncsí is..

Aria tesóját nem gondolják komolyan, ugye? a gyerek ilyet csinál és a szülők nem ülnek le vele beszélni? meg alapból, hogy a faszba nem vesz ilyet észre egy szülő?? wtf..

jjujj - 2011. 08. 02. 18:29

@naughtyL

hogy vennék észre ha nem is beszélnek vele, illetve ha akarnak akkor a gyerek elutasító? plusz mindig Aria-val vannak a “gondok”, és nem rég jöttek újra össze a szülök

sztem ez reális

engem az érdekelne hogy mi volt az a szer a végén (ha ennyiből ezt meg lehet állapítani)

Bora - 2011. 08. 05. 11:23

A csizma a pszichológus nőn volt a második session alkalmával. Azért mutatták, mert Hanna a “jó ízlése” miatt szavazott neki bizalmat és Spencer külön rá is kérdezett, hogy elégedett-e a csizmával, na és akkor kérdezte, hogy nincs-e barnában. De, ahogy a gyűrű sem került még elő, nem biztos, hogy ebből lesz valami.
Aria Ezra szál engem is idegesít, de szerintem Jason váltani fogja a tanárt. Toby-Spencer és Caleb-Hanna kúl. Samara az, akit kiírhatnak, de mintha meg is tették volna.
Aztán lehet, Mike “A” csak mert kezd elég furcsán viselkedni. Vagy neki is köze van hozzá. Valamit jó lenne azért már tudni róla.
Mit titkol vajon Jenna és a rendőr? Ötletek?

dori - 2011. 08. 05. 12:04

Nekem is feltűnt valami. Elkezdtem újra nézni az első évadot. Emlékeztek, hogy A megmutatta a lányoknak a fát “Allison loves Ian” felirattal még az évad első felében? Aztán kivágta és elégette egy kandallóban. Az a kandalló ua. volt, mint amiben Caleb tüzet gyújtott a legújabb részben. Vagyis Spencerék hétvégi házában bújkált A.

jjujj - 2011. 08. 09. 16:40

sztem jenna és a rendőr tuti benne voltak a “balhéban”, de én arra számítok hogy más is benne volt nem csak 2en

naughtyL - 2011. 08. 11. 11:03

jaj Aria családja nekem nagyon nem.. szegények mindig nagyon idegesítenek.
Aria amúgy mit csinál ott, ahol Ezra tanít? oké kerámiát éget, de ennek mi a lényege? tanulni nem tanul ott semmit, nem?

azért ez most elég durva volt, amit Emily-vel művelt “A”..

Spencer-nek jól megy ez a Nancy Drew féle szerep.

még mindig kiváló szórakozást nyújt a sorozat:)

jjujj - 2011. 08. 11. 16:45

egyébként mi “A” célja?

szívatni a lányokat, de miért is? (lehet újra kéne néznem az első évadot…)

goettin - 2011. 08. 12. 10:26

Szerintem meg Melissa A, egyedül ő tudta a gyerek nevét, és ha azt feltételezzük, h A nem volt ott a lányokkal, akkor csak ő lehetett, oka is volt megölni Allisont, szivatni a saját húgát, aki ugye kavart Iannal… Amúgy az őt formáló színésznő közeli kapcsolatban van a TVD-s Stefannal… szép pár…

Blue - 2011. 08. 13. 11:23

Néha kicsit zavarnak ezek a bosszantó bakik, hogy pl Jason nem veszi észre rikító piros felsőben a fák között Spencert, meg, hogy fel se tűnik Emilynek, hogy elhagyta a zseblámpáját és hasonlók.

Aria családja engem is idegesít, főleg a szülei, annyira irritálóak, hogy az már fáj.

Emilyvel tényleg nagyon elbánt “A”, először a fekély, most meg ez a telefonszámos ügy.

Jason meg úgy látszik, hogy Aria megszállottja lett, de amilyen kis buta Aria, úgyis összejön vele. Most meg majd ezt a kapcsolatot titkolhatja mások előtt.

Jaj, úgy sajnáltam a szegény Hanna-Caleb párost, ők annyira jók együtt.

A hibák ellenére is szórakoztat ez a sorozat, kíváncsi vagyok a folytatásra.

Zac607 - 2011. 08. 14. 22:42

Azt már én sem tudom, hogy mi A célja (mint ha eddig tudtam/tuk volna), de ez már kicsit erős, jó-jó elütötte Hanna-t az még egyszeri tébolynak betehető, de még egy ilyen nem túlzás egy kicsit?

Csatlakozom az irritálódott by Aria’s parents club-hoz.

@Blue
Ezek még kis bakik, az nagyobb volt amikor Spencer vagy Emily fogta a Tabletet a kezében Aria meg a kávét és mire a kamera helyzetet változtatott/vágtak addigra Aria kávéja az asztal legeslegeslegeslegszélére teleportálódott.

Az mekkora klisé lesz majd, ha Aria terhes lesz a túl sok játéktól a kutyusával…

Jenna látásának visszanyerésével remélhetőleg már felpörögnek az események, mert az utóbbi pár rész elég sok unalmas részletet tartalmazott.

danonino - 2011. 08. 15. 19:33

Engem nem lomboznak le a kisebb bakik. Továbbra is igényes, jó sorozat a PLL! Izgalmas, és én is úgy vagyok vele, hogy NE, még ne árulják el, kicsoda A, nem akarom tudni. :)

Hanna az egyik kedvencem, szurkoltam nekik Caleb-bel, és nagyon sajnáltam, amikor szét kellett menniük. De hát érthető, hogy Caleb-nek el kell utaznia, Hanna-nak pedig maradnia kell.

Emily kezd feljönni, egyre jobban alakít, és egyre jobban érdekel a sorsa.

Szerintem nem Jenna és Garrett lennének, A, de az könnyen lehet, hogy ők is titkolnak valamit. És már Jason is nagyon gyanús ezzel a fotólaborral. De ha Jason lenne A, akkor miért volt ismét kesztyűben a rész vég jelenetben A, és egyáltalán hol volt, ha a fotólabort időközben Jason (vagy valaki más) eltüntette?

Várom az új részt! :)

jjujj - 2011. 08. 16. 18:25

az a baj hogy Ali gyilkosa + A kiléte felől még mindig sötétben tapogatózunk, nem tudom hány évados lesz de ha 5-6-7 akkor nagyon sokáig fogják ezt húzni és mindenki meg lesz vádolva így vagy úgy

kíváncsi leszek ki ez figura az utolsó jelentben, bármelyik is az (Jason or A) nem sok érelmét látom, hacsak nem azt akarják elhitetni hogy a két személy azonos, de ezt ki kajálná be?

LK - 2011. 08. 16. 22:22

olvastam egy cikkben h Jason csak probálja összerakni mi történt anno. (sok volt a drog biztos).

Csimpi - 2011. 08. 17. 02:35

Azt olvastam egy cikkben, hogy A kiléte csak a leges-legutolsó részben fog kiderülni. Szerintem eddig még nem is találkozhattunk vele a sorozatban, mint “civil”, vagy ha igen, az rohadt nagy koppanás lesz a sorozat végén.
Jenna és Garrett persze, hogy titkolnak valamit, ez egyértelmű..Szerintem tudják mit csinált Jason Ali halálának éjszakáján, és azt akarják eltitkolni a lányok elől, de ezt beszélték is. Illetve Jason tuti nem A, mert nem emlékszik erre az estére, viszont A többször is utalt rá, hogy tudja ki a gyilkos. Nehezen is mozgatná a szálakat emlékek nélkül. És az is biztos, hogy Jason nem hazudik ezzel kapcsolatban – Jenna/Garrett párbeszédéből..
Én nem is gondolok arra ki lehet A és ki ölte meg Alit, egyszer úgy is kiderül :)
Engem még az érdekelne Spencer apja mit és miért veszekedett Ali anyjával??! köztük is van valami turpisság

winnie - 2011. 08. 17. 08:50

“Azt olvastam egy cikkben, hogy A kiléte csak a leges-legutolsó részben fog kiderülni. ”

ez csak afféle kamuduma, hiszen a legtöbb sorozat úgy ér véget, hogy miután leforgatnak egy évadot, megmondják, hogy kérnek-e folytatást. egyelőre a PLL-t nem fenyegeti a kasza, de simán előfordulhat, hogy nem kap lezárást. (nem mintha egy sztorit emberekkel le kéne vagy le lehetne zárni). ezért is, meg az esetleges nézői nyomás mistt is kiderülhet hamarabb. most ezt mondják, de dinamikusan változnak az elképzelések.

jjujj - 2011. 08. 17. 11:05

pl LOST-nak is milyen “”hülye”” lezárása volt, pedig ott nem csak 2 kérdésre kellett volna választ adnia(bár sztem elég sok mindenre választ adott a sorozat), de a közönség nagy részének nagyon nem tetszett

Sajna nincs időm újra megnézni az első évadot, de elvileg “A”-nek az az aduásza hogy tudja hogy a lányok közrejátszottak abban hogy Jenna megvakult, kíváncsi leszek hogyan fordul meg ez az egész ha Jenna visszakapja a látását

winnie - 2011. 08. 17. 11:28

“de a közönség nagy részének nagyon nem tetszett ”

ez tévhit, szerintem. érdemes elolvasni a reakciókat akár itt, akár más fórumokon, hiszen jobbára pozitívak voltak. a negatív hangokat azért hallani, mert bár kevesebben vannak, de ők hangosabbak és sokszor próbálják elmondani, hogy csalódtak. akinek tetszett (én például elkaszáltam a sorozatot a 6. évadban, de a zárórész nagyon szép volt), az általában nem ismételgeti mindenhol, hogy mennyire jó volt. mondjuk lehetett tudni, hogy nem lesz mindenre válasz, én úgy voltam vele, hogy addig jó, amíg nincs, mert mindenféle misztikus dologra kár többet várni a “mert csak”-nál. (ezt mutatja az is, hogy amit megmagyaráztak, azt csak hülyesággel sikerült)

viszont ott millió kérdés volt, a PLL-ben meg van 1-2 fő kérdés:)

naughtyL - 2011. 08. 17. 11:44

őő Allison igen creepy kislány volt.. jesszus senki nem figyelt rá..?

ajjaj vajon mit rejtegetnek a fiúkák.

Nem szoktam ilyenekbe belekötni, de azért az a dobozos sok A-betűs érdekes volt, honnan tudta A melyik dobozt fogja elvenni Em.
Mindig szerettem a betű tésztát:)

Hanna érdekes lesz, hogy akkor most 2 oldalról is jönnek majd a támadások?

na akkor meg is van, hogy első körben miért fog szétmenni Aria ft Ezra.

És akkor még ott van, hogy Spencer apja miért lett olyan dühös és égette el azt az ütőt..

Amúgy Melissa nem abba a suliba járt, és nem pont Ian-ékkel egy osztályba/évfolyamba?

danonino - 2011. 08. 22. 13:45

A S02E10-ről (csak az olvassa, aki már látta):

Ez aztán megint jó rész volt!!

Tele volt jó dumákkal, utalásokkal, poénokkal, amelyek nagyrészt Mona és Hanna szálának köszönhető. Jó ez az új karakter, Kate (Hanna apjának leendő mostohalánya), én személy szerint Isabel-t is várom. A kettő együtt biztosan sok borsot tör majd Hanna orra alá.

Nekem a pszichológusnő teljesen fölöslegesnek tűnt, nem értettem, mit akarnak vele.

Végre láttuk A-t rész közben is, igaz, a szokásos fekete öltözékben. Fura, hogy Emily-nek nem tűnt föl, hogy kesztyűben masszírozza. És hát tényleg felnézhetett volna, akkor már tudnánk, ki A. :) Az epizód címe is értelmet nyert a masszázs során. És végre fizikai kontaktusba került A az egyik szereplővel. Emily úgy érezte, női kéz, szóval lehet, hogy A nő lenne?

Ami nekem feltűnt, hogy Mona végigtekeregte a napot Hanna-val a lovastanyán, ő nem lehet A, mert eközben járt Emily-nél kedvenc zaklatónk. Nem lehet Ezra sem, mert ő meg a suliban állt a promóciós standnál. Nem lehet Jason se, mert ő meg Aria-val kávézott. Sőt, Jenna se lehet, mert ő meg ugyanekkor Spencer-t lepte meg.

Most akkor kapásból kizártunk több esélyest is, vagy tényleg az van, amire a lányok gondolnak, hogy A nem is egy személy, hanem több, és lehet, hogy nagyon is benne van a szemétkedésben az előbb kizárt karakterek egyike?

Az, hogy Garrett és Jason kapcsolatba kerül, várható volt. Kíváncsi vagyok, mit titkoltak Ian-nel hármasban, s mire volt jó a nagy klub.

Jó rész volt. Megint csöpögtettek infókat, de újabb kételyeket hagytak. És egyre több az új, megválaszolatlan kérdés.

jjujj - 2011. 08. 22. 17:07

sztem hiba lenne kizárni azokat a személyeket, ha meg akarják magyarázni hogy az egyik A akkor úgy is meg fogják tudni magyarázni :D

egyébként volt rá utalás hogy kesztyűben volt A? mert akkor honnan tudta volna hogy milyen a keze? :D

danonino - 2011. 08. 22. 19:08

jjujj, én is kinézem belőlük. :)

A kesztyűre mintha emlékeznék, de már nem vagyok benne biztos.

drusilla - 2011. 08. 22. 22:38

“Nekem a pszichológusnő teljesen fölöslegesnek tűnt, nem értettem, mit akarnak vele.”

Összeboronálni Emilyvel :P

TaDummy - 2011. 08. 23. 17:23

Jó ez az új évad… Egyébként, az szerintem valószínű hogy vagy A vagy a gyilkosok vannak többen. Esetleg segítőkkel. Szóval légyszi legyen Ezrából rosszfiú!:D Amúgy szerintem a PLL darálva a legjobb. A mostani részek kifejezetten tetszettek, azt hiszem a hullának álcázott A volt kifejezetten jó megoldás (annak ellenére hogy lehetett előre tudni).
A női kezek rész meg érdekes, bár ez nem feltétlen jelenti hogy A nő, de az kizárható hogy idősebb férfi vagy dolgozó, de ebből adódik hogy Aria tesója is lehet hisz fiatalabb fiú kezét még úgy ahogy el lehet adni nőinek. Még mindig túl keveset bántják Ariat.
Amúgy a másik ötlet Hanna anyja. Mert a ki nem volt ott alapon ő is lehet és ő adta a masszázsos kupont, meg ő nyúlhatott Emily cuccaihoz másrészt nem túl feltűnő feketében meg kesztyűben. Bár a pénzgondos részek tükrében kicsit furcsa lenne.
Egyébként logikus lenne a lányoknak minden ismerőst lellenőrizni ezzel a klubbal kapcsolatban is mert lehetséges hogy másik sulik évkönyvében is van ilyen. Meg olyan sok helyen járt már A hogy nem hiszem el, hogy nem vette fel kamera. Például a kórház környéke (bár azt csak sejtik), de masszázsszalon se lehet olyan eldugott helyen. Ja és én kitartok az Ezra és Spencer tesója bűnös dolog mellett

jjujj - 2011. 08. 23. 19:50

kamera kérdés:

ilyenkor elfelejtitek hogy csak a lányok tudnak “A”-ről, a rendőrség nem, és elég valószínűtlen hogy bemegy 4 mezei lány és csak úgy kikérik a térfigyelő\kórházban elhelyezett kamerák felvételeit, csak úgy

ha meg elköpik a rendőrségnek h van ez az “A” és elkapják akkor “A” kiteregeti a szennyest (pl h a lányok közre játszottak Jenna megvakításában és az egészet Toby-ra kenték – vagy már nem tudom mi volt ott a story, sajna nem írtam ki ezt az évadot a gépem meg beszart-)

btw, kicsit engem is zavar h “A” mindenhol ott van és egyszer se ejtett hibát\ nem bukott le, de hát ez a sorozat alapja…

JD - 2011. 08. 23. 23:16

TaDummy: a legutóbbi részben nekem is gyanússá vált Hannah anyja, hasonló okokból :) Plusz ő ajánlotta fel Emilynek, hogy hívja át a lányokat kártyázni. Ha nem is ő A, talán valamilyen kapcsolatban áll vele.
Amúgy szerintem Melissa ölte meg Alit, mivel elég labilis szegény, meg oka is volt rá. De az is lehet, hogy csak leütötte, aztán mivel azt hitte, hogy meghalt, megkérte Iant, hogy segítsen neki, ő meg szólt a haverjainak, és eltemették.
Viszont A-t én is inkább egy csoportként tudom elképzelni, mert az lehetetlen, hogy egyetlen ember ennyi mindenre odafigyeljen. Persze tudom, az írók bármit meg tudnak magyarázni :)

Bora - 2011. 08. 24. 10:17

Aww, nincs még fenn az új rész. :(
Az imdb-n csak 12 részről írnak, csak ennyi lesz az évad?

Ha már Hanna anyja, akkor Aria anyja is, mert volt egy rész – a divatbemutatósnál azt hiszem, amikor ők beszélgettek ketten, hogy valami más is folyik itt, mint az Ali halála miatti bánat-stressz-stb.

Jenna egyébként kórházban volt még akkor mikor Ali-t megölték. Nekem totál hirtelen volt vele kapcsolatban a váltás, hogy mennyire rá van akadva Tobyra, aztán meg Garett.
Meg az is idegesít, hogy tényleg nem vét hibát “A”. Meg hogy Aria igazságtalanul keveset kap “A”-tól, amíg Emily rengeteget. Persze lehet pont azért, mert ő a leggyengébb láncszem. És ha Jason a gyilkos, akkor ő meg ugye bele van esve a csajba.
A Melissa-Ian-Jason-Garett összeesküvés tetszik :)
Tényleg darálva jobb, mint heteket várni rá.

danonino - 2011. 08. 24. 16:16

Nekem is eszembe jutott Ashley (Hanna anyja) mint lehetséges A, már csak a neve kezdőbetűje miatt, már rögtön az első rész után. De aztán ott volt az a pár rész, amikor kirabolta a bankot, ahol dolgozott (az elpatkolt öreglány számláját), és akkoriban sok párhuzamos jelenetet mutattak A-ről, ami miatt kizártam Ashley-t.

De nekem is az tűnik valószínűnek, hogy A nem egy személy, hanem csoport. Még az is lehet, hogy a pszichológusnő is benne van.

Szerintem pont azok lesznek tök ártatlanok (a halott Ian, Garrett, Jason, Jenna), akik a leggyanúsabbak.

Melissa biztos, hogy elkövetett valamit, mert Ian a halála előtt arra hivatkozott, hogy csak őt védi, miatta tette azt, amit tett. Szerintem ebből arra lehet következtetni, hogy Melissa ölte meg Ali-t. És esetleg Ian volt A egészen addig, amíg meg nem ölték, és onnantól átvette valaki a szerepét.

Egyébként láttuk Ali holttestét? Mármint a főcímen (Got a secret, cannot keep it…) kívül? Még az is lehet, kiderül, hogy nem is halt meg, csak ő szórakozik a lányokkal. És hogy nem is volt semmilyen gyilkosság…

Hmm. Megannyi csavar, megannyi rejtély. Kíváncsi vagyok.

És nekem jobb hétről-hétre. :-p

elwindly - 2011. 08. 24. 18:43

azért ez olcsó dolog volt a végére, ez a fajta “fordulat” már 20 éve is elavult volt, ettől függetlenül jó továbbra is

LK - 2011. 08. 24. 19:39

hm, arra lennék kiváncsi ki ajánlotta a szülőknek ezt az agyturkászt, nem emlékszem h lett volna említve.

+ az N.A.T klub -ról nem tudom mért gondolják h csak ez a 3 ember lehetett benne, egyrészt akár másik évfolyambol is bárki, lehet valami hülye hagyomány a suliban.

Jason t meg annyira bűnösnek látják a csajok h tuti nem ő lesz.
Garrett és Jenna sem nagyon valoszinű.

ja és a lányoknak még egyszer sem jutott eszükbe szétnézni a szobájukban h nincs e esetleg poloska? :)

JD - 2011. 08. 27. 23:06

Nekem most Ezra vált még gyanússá, mint lehetséges ‘A’, mivel kiderült, hogy ‘A’ a pszichológus páciense volt, tehát kizárható a lányok összes családtagja, plusz valamelyik részben Ezra diplomája tűnt fel a nő rendelőjében, amit legegyszerűbben maga Ezra tudott kicsempészni a lakásából és becsempészni a rendelőbe. De azt nem akarom, hogy ő is gonosz legyen, szóval remélem tévedek :D

Norbi_023 - 2011. 08. 27. 23:26

Aria Öccsére senki nem gondolt?Szerintem neki is köze lehet hozzá és ráadásul nem is véletlenül lopott el dolgokat.Ő tuti sáros.

JD - 2011. 08. 28. 01:10

Valami baja biztos van a gyereknek, de szerintem inkább csak beteg. Kiderülhetne már, mert eléggé unom azt a szálat :)

Zac607 - 2011. 08. 28. 22:31

@JD
Szerintem jó páran unják az egész Aria családja szálat.

Erről jut eszembe, igaz már írták páran. Aria feltűnően keveset kap. Nem lehet azért mert Jason halálosan beleszerelmetesedett és ő valamilyen szinten A-hez köthető és/vagy talán ő az egyik A?

N.A.T- rövidítés a lefilmezzük ahogy mostohatestvérek egymással csinálják-ra? Mondjuk az igaz, hogy mindent látnak mert volt ott pár fotó meg videó ami Jason szobájából volt, meg ugye az Ian-es videó. Garret-ről még nincs semmi infó azonkívül, hogy Jenna-t khmm (tolja) pátyolgatja.

Egy dolog már tuti Allison-t nem egy ember ölte meg, és hogy A sem A, hanem A egy csoport A. (na ezt jól megfogalmaztam)

naughtyL - 2011. 08. 31. 23:15

lesz írás a mostani fináléról?

dori - 2011. 09. 01. 00:01

Láttátok Maya csizmáját..?

Serena22 - 2011. 09. 01. 06:10

Igen,de amikor kiásták azt a bábut,(akit Dr.Sullivan-nek hittek),akkor is ott volt egy olyan csizma csalinak,hogy azt higgyék a doki az.De vajon kit hívhatott a pincérnő a végén pretty eyes-nak?

tikktakk - 2011. 09. 01. 08:48

Spoiler!
Emily biztos, hogy álmodott?
Szerintem “A” mentette ki, ahogy anno Spencert is.
Pretty eyes: vagy “A” az akinek kék a szeme, vagy Jenna az, aki végre lát. Mindenesetre Garrettet tuti kihasználja.
Spoiler vége!

Nagyon szuper rész volt, rengeteg kérdés maradt :)

naughtyL - 2011. 09. 01. 09:31

jah a csizmát én is figyeltem..

Azon én is töprengtem, hogy Emily álmodott-e..?

Pretty Eyes meg érdekes, tetszett, hogy így hagytak minket lógva:)

várom a folytatást.

tikktakk - 2011. 09. 01. 19:49

Spiler!
Megnéztem újra, szuper rész volt.
Amit tudunk, h nem Jason ölte meg Alit, de egy ideig biztosan azt hitte (valószínűleg Ian, Garrett, Jenna és Jason meg akarták leckéztetni Alit, aki elájulhatott, majd élve eltemették). Garrett és Jenna az, aki a lányokat kelepcébe csalta.
Szerintem két “A” van, az egyik Garrett és Jenna, anni Ian, a másik pedig vki más……
Szerintetek?
Spoiler vége!

cherrypie - 2011. 09. 01. 21:04

Sziasztok! Most néztem meg a részt, és nem hiszem el, hogy várni kell a folytatásra :D:D

Spoiler!!!!!!!!!

Volt egy rész, ami azzal fejeződött be, hogy A rendelt egy csizmát és ez ugyanaz a csizma volt, ami most a bábun volt, tehát A már akkor tudta hogy ezt el fogja játszani a lányokkal?? Azt nem hiszem, hogy Maya is benne lenne, igaz bármi megtörténhet…

Illetve én Jenna és Garrett beszélgetéséből azt szűrtem le, hogy Jenna/Jennáék ölték meg Alisont, csak azt akarták, hogy Jason azt higyje, hogy ő ölte meg, nem?

Én még a Spencer szüleivel kapcsolatos dolgokra is kíváncsi vagyok, nagyon fura az apja…

JD - 2011. 09. 01. 22:57

Spoiler előfordulhat

Eddig ez volt a legizgibb rész az összes közül, a kispárnámat is szétrágtam :) Jó volt a flashbackes megoldás, és hogy mind kaptak egy feladatot, amit időben teljesíteniük kellett, szerintem most kaptak eleget mind a négyen. Főleg Hannanak nagyon durva lehetett… A “pretty eyes”-ból én arra következtetek, hogy fiatal lányról van szó, mert idősebb embernek nem hiszem, hogy ilyet mondana a néni, fiúk közül meg max Jasont tudnám elképzelni, mert neki tényleg szép a szeme :)) Viszont róla nem tudnám elképzelni, hogy ő “A”.
Talán egyszer minden kiderül :)

Norbi_023 - 2011. 09. 02. 00:28

“Én még a Spencer szüleivel kapcsolatos dolgokra is kíváncsi vagyok, nagyon fura az apja…”

Én egy dologra tudtam gondolni,mikor Jason megkérdezte Spencer apját,hogy a felesége tudja e?: Szerintem Spencer apja félrelépett Allison anyjával és azt se tartom kizártnak,hogy ezáltal Spencernek van egy féltestvére aki lehet akár Allison vagy Jason.De Jason logikusabb lehet,hiszen a karrierjét tette kockára annak idején Spencer apja,mikor a végrendelet dátumát meghamisította.Ez egy elég komoly kérés volt és nem a két szép szemükért segített ezzel Jasonnek.

LK - 2011. 09. 04. 19:03

“Szerintem Spencer apja félrelépett Allison anyjáva”

nekem is ez jutott az eszembe :D

Solei - 2011. 09. 07. 22:33

SPOILER

Nekem van egy olyan tippem “A”-ra, hogy Mona… az eleje óta van egy olyan megérzésem, hogy ő csak játssza a hülyét, mert az elején volt egy olyan jelenet, amikor még “lúzer” volt és a többiek menekültek előle.. amikor Aria meglátta az apját a csajjal a kocsiban. És 1 évvel később pedig kikupálva mindenkit lenézve tért vissza? Gyanúúúss… na meg Maya… Nem tudom, de kettőjük közül valamelyik. A gyilkosok viszont tutira Jenna és/vagy Garrett. Kinek mi a véleménye erről? Csak azt nem értem, hogy bárki is legyen A tegyük fel Mona, miért teszi ezt a csajokkal? Mert eléggé elfajult a dolog. Na meg szerintem aki lelökte Ian-t az nem A volt. Ő csak terrorizálja a csajokat szerintem. Na ennyi. Amúgy kb. 5 napja fedeztem fel a sorozatot, de még volt időm ledarálni az egyetem előtt szerencsére, és imádom. Alig várom, hogy jöjjenek az új részek

Solei - 2011. 09. 07. 22:35

SPOILER

Na még eszembe jutott valami. Mi van ha Spencer apja Allisonnal kavart? :D Na lehet hülyeség, nekem így jött le.

winnie - 2011. 09. 07. 22:48

szerintem ezt a finálés íráshoz másold be.

“Amúgy kb. 5 napja fedeztem fel a sorozatot,”

illett volna már egy évvel ezelőtt:)

Zac607 - 2011. 09. 10. 21:23

@ Solei
Van benne valami. De szinte biztos, hogy több A van, minimum 2 vagy 3. Szal egy megvan maradt kettő kérdőjel.

A végén úgy is valami nagy WTF moment-tel foják leleplezni A-t. Tuti valaki olyan lesz akire még csak nem is gondolunk. De ha Ezra lesz, annak besírok. Végül is akár még ő is lehet! Aria feltűnően keveset kap, lehet azért mert Ezra A az egyik A, és ezért mivel Ezra szerelmes Aria-ba.

Na szép kis elméletem van, már csak arra kell várni (ha szerencsénk van, jó pár évet), hogy megdöljön.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz