login |

Breaking Bad: kezdett a 4. évad – írta wilson

2011. 07. 19. 22:08 - Írta: vendegblogger

305 hozzászólás | kategória: kritika,

A pisztoly eldördült és… pontosan az történt, amire minden épszerű, látással, hallással és alapvető logikával rendelkező ember is gondolt. Elindult a Breaking Bad szezon: a sorozat hű maradt magához és a 4×01-ben megint a golyó volt a leggyorsabb történés.

Egészen az utolsó tíz percig – a tovább mögött jönnek a spoilerek.
Mert kérem ugye senki se gondolta komolyan, hogy Jesse berezel, nem húzza meg a ravaszt, Gale pedig szabadon távozhat? Na. ugye: a szem alá küldött golyó egyszer és mindenkorra eldöntötte, hogy Walterék megússzák a dolgot és hogy most már tényleg elérnek egy olyan mélypontot, ahonnét nem lehet vérontás nélkül kikeveredni. Ez persze már az előző szezon végén is így volt, mikor Walter és Jesse a teljes ellenállás és az önfejűség mellett döntött, az viszont egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy erre hogyan is fog reagálni Gustavo “még a legkényesebb szituációban is én vagyok a legtökösebb” Fring.

Mert atya-úr-isten: tekerjünk előre az utolsó tíz percre, mikor Gus végre megérkezett és egy öregúr komótosságával és nyugodtságával vette fel a narancssárga overált. Ugye mindenki kereste minimum a láncfűrészt a sarokban, amivel Jesse-t feldarabolta volna? Walter túlélési esélyei kapcsán senkinek se lehetett kétsége, mert bár a kifutófiú Gale oldalán eltanulta a főzés mesterségét, de azért mégiscsak kellett egy igazi szakértő, azt pedig ahogy Jesse is kifejtette a kávézóban, bizony akár évekig is eltarthat találni.

Arra viszont felettébb kicsi lehetett az odds, hogy az a bizonyos snitzer végül nem Jesse testében köt ki – Gus eddig is a leghidegvérűbb, legjobb villain volt, aki jelenleg a tévében szerepel, de most brazil drogbárókat megszégyenítő könyörtelenséggel gyilkolt.

Get back to work.

Walterék pedig bizony visszaálltak a munkába: érdekes lesz nézni, meddig lehet még húzni az idegeket és meddig lehet kitolni ezt a Walter és Gus közti feszültséget: az biztos, hogy ez már csak és kizárólag vérontással érhet véget, Gusnak egyszerűen meg kell halnia ahhoz, hogy Walterék biztonságban legyenek. Az előző évadban a mexikóiak üldözték, most a saját munkáltatója – tekintve, hogy a BB a végéhez közeledik (a készítő, Vince Gilligan továbbra is az 5. évadot tervezi utolsónek), egyáltalán nem biztos, hogy Walter túl fogja élni.


Arra is nagy pénzt lehetne tenni, hogy a jelenleg szívbemarkoló, de legalább ennyire érdektelen Schader-szálat is fel kell rázni: oké, borzalmas, hogy Hank tolószékbe kényszerült, illetve az, amilyen körülményeket el kell viselnie, de ágyhoz kötve, karrierjétől megfosztva teljesen érdektelen, az átlagosnál is idegesítőbb a jelenléte, főleg ha az asszonypajtás is beugrik.

Megvolt tehát a cliffhanger felgöngyölítése, minimális kitekintés a Skyler-Walter konfliktusra – ha az utolsó tíz perc nem lett volna, akkor egy szokásos, komótos, sok történést és fejlődést nem hozó semmilyen epizód lett volna. De mint mindig, Gus most is megmentette, nem is akárhogy: az a bizonyos utolsó perc akkorát ütött, mint bármelyik jelentős, fontos és most már tényleg klasszikusnak nevezhető Breaking Bad jelenet. Egyezzünk ki egy 7/10-ben!

ui: Az epizód végi zseniális szám: Alexander – Truth.

305 hozzászólás Ne habozz!

Gerdina - 2011. 07. 19. 22:19

Vártam már ezt.:))
Nekem sem kellett csalódnom a nyitó epizódban, sőt! De ami igazán feldobta és az átlagos felé emelte az tényleg Gus nagy jelenete volt (még ha én annyira nem is tudtam izgulni, hisz azt tudtam, hogy sem Walt, sem Jesse nem hal meg…). Victor vesztét szerintem az okozta, hogy láthatták a gyilkosság helyszínén, Gus ilyet nem tűr.
Számomra nem unalmas a Hank szál….most még. Ha viszont sokáig húzzák az ágyban depizését, akkor azzá válhat. Aki engem most idegesít, az Skyler. Eddig mindig az ő pártját fogtam, de az nem tetszik, hogy most ő is keménykedni akar meg beszállni a bizniszbe.
Amit én kiemelnék a részből még, az a vér-ketchup átváltás volt. Részben az ilyen kis dolgok teszik ennyire zseniálissá a sorozatot.
Ja, és Aaron Paulnak meg sem kell szólalnia (42 percig egy szót nem mondott) és anélkül is zseniális tud lenni.
Jöhet a folytatás!:)

speed - 2011. 07. 19. 22:28

a masik legkemenyebb a reszben sztem az volt, amikor beletuszakoljak a format a hordoba, és Jesse a kérdésre “I never used this stuff, you sure it’ll do the job?” csak annyit valaszol: “Trust us”. Abban a pillantásban minden benne van, nagyon durva.

endel - 2011. 07. 19. 22:30

jézusom, TV is back. Jesse megmondta:
” – And what page is that?
– The one that says I can’t kill you, but you’ll sure as shit wish you were dead. “

endel - 2011. 07. 19. 22:33

“Victor vesztét szerintem az okozta, hogy láthatták a gyilkosság helyszínén, Gus ilyet nem tűr.”
pontosan, ebben is erről beszélnek:
Inside Breaking Bad 4×01
(sorry a dupla kommentért)

naughtyL - 2011. 07. 19. 23:01

Köszönjük a kritikát @wilson:)

Imádom, hogy olyan lassú amilyen. Nagyon vártam már a kezdést, és olyan jó érzés, mikor azt kapom, amit megérdemeltem:)

Aaron Paul-ra már az előző évadnál mondtam, hogy egy kicsit háttérbe szorította Cranston-t, hát itt sem kellett szégyenkeznie, rohadt jó a csávó. És tényleg alig van pár mondata, de végig őt néztem..
A vér-ketchup átváltás tényleg nagyon ott volt, és aztán meg az, ahogy Jesse evett..

én azért vagyok kíváncsi a Skyler féle vonalra, mert ugye nagyban befolyásolja majd Walter minden lépését, és, hogy merre felé fognak megtörténni azok a lépések.

azok a dumák, és amilyenek.. kész voltam.

jöhet a folytatás:)

.tnm - 2011. 07. 19. 23:06

Én viszont egyre közelebb kerülök a kaszához. Való igaz, hogy amikor a főszál meg, akkor zseniális. Bár a végén némileg több magyarázat a főfőnök részéről sztem logikus lett volna. Legalább az, amit Jesse is kimondott: “mostmár tényleg nem tudok nélkületek főzni, ezt besz*ptátok”.

De minden más jelenet/szál gyötrelem. Semmi értelme, még azt se lehet mondani, hogy közben “building a suspence” hatása alatt lennék. Nem. Egyszerűen csak nézek, hogy most itt lesz valami történés, vagy mi van? Túl sok a műsoridő, túl hosszú az évad? Valami munkát kéne adni a többi szereplőnek is?

Pedig eskü a flashback-es cold open alatt annyira izgalomba jöttem, hogy majdnem kimosta az összes negatívat a vegyes érzelmeim közül a sorozattal szembe, amit a Fly óta sikerült összegyűjtenem. Lehet, sorozatzáró után kéne ledarálnom a hátralévő huszoniksz részt.

.tnm - 2011. 07. 19. 23:09

[Aaron Paul pedig nagyon remélem, hogy nem szitkomba, vagy valami könnyed fantasy-ba kerül következőnek, mert ennyi drámába való tehetséget kár lenne elpazarolni. Requim for a Dream 2 főszerepét neki! :)]

Gerdina - 2011. 07. 19. 23:12

Mindenkitől azt olvasom, hogy a Fly-t utálta, nekem meg pont a kedvenc részem volt a harmadik évadban.:)

payskin - 2011. 07. 19. 23:23

Nem tudom, nekem ez a magyarázat gyenge lábakon áll, hogy Gus azért öli meg Victort, mert látták. Mit láttak? A gyilkosság után odajön egy mexikói arc, feldúlva belép a szobába, megnézi a hullát és elmegy. Az egész néhány másodperc. Van ember, aki ez alapján személyleírást tud adni róla? És ha igen, akkor is mit kezd vele a rendőrség? Victor nyilván nem idióta, hogy akár szóba elegyedjen az ott levőkkel, akár sokáig időzzön, neki meg kell győződnie, hogy az arc tényleg meghalt. Ezért küldték oda. Akik pedig odaküldték, sejthették, hogy 10-15 perccel a lövés után lesznek a környéken mások is. Szóval, ez nekem gyenge, és sajnálom, hogy az Inside-ban is ezt említik.

Én sokkal inkább azt gondoltam, hogy Gus feldúlt, és mindenáron példát kell statuálnia, mert ő a főnök. Mike-ot nyilván nem ölheti meg. Ha akár Jessie-t, akár Waltert megöli, befuccsol a biznisz. Egy “balek” maradt.

Szerintem jobb megoldás lett volna, ha nem öli meg értelmetlenül Victort, hanem mondjuk levágja Jessie kisujját vagy fülét vagy mit tudom én, másképp sebesíti meg őket olyan módon, hogy dolgozni tudjanak, de büntetés is legyen. Csak hát ehhez tökösebb írók kellettek volna.

GeoCucc - 2011. 07. 19. 23:29

Régóta szemezgettem már a Breaking Bad-del, végül úgy 10 nappal ezelőtt vettem rá magam, hogy elkezdjem nézni a sorozatot. Egy hét alatt átrágtam magam a három évadon, és időközben örömmel vettem észre, hogy pár nap múlva kezdődik is a negyedik, nem kell várni :)
Ez nem a megfelelő hely arra, hogy kielemezzem az egész sorozatot, de elmondhatom, hogy nagyszerű élmény volt így egyben ledarálni, teljesen beszippantott a hangulata, a karakterek, a megoldások, a szöveg, na meg az a morbid humor, amit például a vér-ketchup váltásnál, vagy a Jesse-féle “Trust us” kijelentésnél láthattunk – mint azt fentebb említettétek.
Gus 10 perces szótlan jelenetéről fog emlékezetes maradni ez a rész, noha sajnos tudni lehetett, hogy főszereplő jogán Walt és bizonyára Jesse is életben fog maradni, ami azért kicsit mindig elvesz a filmek értékéből, izgalmából, és feleslegessé, nevetségessé teszi a “most megyek, és megölöm a főhőst” című jeleneteket.

Épp én is gondoltam arra, hogy első alkalommal kipróbálom a vendégbloggerkedést, mikor láttam a felhívást, de addigra már wilson beelőzött :) Ilyen az élet. Jesse is beelőzte Victort, aztán láttuk, mi lett a vége :)

Hor1 - 2011. 07. 19. 23:32

Na megint az van, hogy elkezdődött a Breaking Bad és nem akarok nézni semmi mást. :/ :D

hfeeri - 2011. 07. 19. 23:32

És mi van, ha Gus a példa statuálás mellett azért ölte meg Victort, mert nekikezdett főzni? Ráadásul látták is a tett helyszínén. Lehet hogy ezek sorozatos balfaszságok tőle, és Gusnak elege lett.

Nagyon vártam már a részt! A végén a lab notes láttán erősen elkezdtem vigyorogni. Na most mi lesz? Skylar is eszetlenül költi a pénzt Hank kezelésére, ott is rákérdezhetnek a forrásra, illetve a notesz is a methfőzéshez vezet. Ráadásul elképzelhetetlennek tartom, hogy ne szerepeljen benne Walt neve..

Elhangzott az évad első ‘Yo!’-ja is Jesse-től! .. :D

Hajrá Breaking Bad :)

Gerdina - 2011. 07. 19. 23:36

Igaz, ezek is mind hozzátehettek Victor halálához…a példa statuálás főleg.
Payskin: Én azért ezekből az írókból kinézek egy ilyen lépést, valóban még nagyobbat ütött volna a rész ettől és nem lenne ez a “a főszereplők persze szerencsésen megússzák a meleg helyzetet” feelingje, de csak azért mert most nem lépték meg, fognak ők még sokkolni minket.

Egyébként Breaking Bad kibeszélő oldalt nem várható? Nincs rá igény? Vagy hülye vagyok és ez a bejegyzés lesz az?

RP - 2011. 07. 19. 23:48

Nekem egy pillanatra sem ingott meg a hitem. A lassabb részek ugyanúgy illeszkednek a sorozathoz, mint az akciódúsak, és ugyanolyan fontosak, mondjuk a karakterábrázolás szempontjából. Pl. a várakozás hosszú percei alatt Walter megint bebizonyította torz gondolkodásmódját, és láthattuk, Jesse mennyire kinullázódott. Skyler is most már elszakíthatatlan a közös bulitól, nagy befolyásolóereje lesz, arra pedig mérget vennék, hogy Hanknek is jó történetet találnak ki (gyanítom, nyomozgatni kezd a számlák után). Csak nem egyből, az évadon belüli legelső jelenetükben kapnak valami érfalrepesztően izgalmas feladatot.

Egyszóval úgy jó ez, ahogy van, egyezzünk ki egy 9/10-ben. :)

Rendkívül kíváncsi vagyok a folytatásra. Az tényleg biztos, hogy csak vérfürdővel lehet kilépni ebből a patthelyzetből. Nekem az a megérzésem, hogy az évad bő felére erre sor kerül (mint a tesók leszámolására tavaly), a Gusnak főzés-szál lezárul, és aztán másra irányul majd a történet, talán a Heisenberg utáni rendőrségi (és/vagy kartell) hajszára.

payskin - 2011. 07. 19. 23:53

Skylar hülyeségéről jut eszembe, az mekkora, amikor felhívja Sault, és egy az egyben bemondja a telefonba, hogy

he carpools to his job at a meth lab

Saul meg köpni-nyelni nem tud ekkora hülyeség hallatán. :-)))

Tényleg voltak nagy dumák meg jelenetek ebben a részben.

winnie - 2011. 07. 20. 00:13

“Egyébként Breaking Bad kibeszélő oldalt nem várható? Nincs rá igény? Vagy hülye vagyok és ez a bejegyzés lesz az?”

nem vagy hülye és ez lesz az, ki fog kerülni odalra és ki tudja, lehet, hogy lesznek gyakrabbi posztok is:)

genzo - 2011. 07. 20. 00:58

Pazar nyitány volt! Igazi hamisítatlan Breaking Bad hangulat! Ez de kellet már! Nekem az a jelenet tetszett legjobban, mikor Walter elkezdett célozgatni, hogy lassan neki kéne állni főzni, erre Victor felpattant és nekiállt. Már előre vigyorogtam, hogy hogy fogja ebből kidumálni magát az öreg. Gus jelentét pedig nem kell túlgondolni. Kivágták nála a biztit, ezért kinyírta azt akit az addott szituációból adódóan kilehetett. Nézzük el neki, elvégre elég stresszes a melója! Mindenesetre a vérfürdő garantált, én bízom az írókban eddig se kellett csalódnom bennük. Pault én is kiemelném, ez a gyerek nagyon tud színészkedni, nem mintha a többi színésszel bármi baj lenne, mert egyik szereplőbe se lehet belekötni. Nem vitás, ez az utóbbi idők egyik legjobb sorozata, és örülök, hogy nálunk is egyre népszerűbb! YO! :)

endel - 2011. 07. 20. 01:51
paranoid android - 2011. 07. 20. 04:40

Atyám de jól esett ez. Valamiért nem voltam túlzottan felpörögve az évadkezdésre, de amint elkezdtem nézni, fél perc alatt beszippantott, és minden pillanata remek volt. Amúgy is szeretem a lassú tempóját, de most, ahogy együtt várakoztunk Walttal és Jesse-vel, a feszültség pedig csak növekedett… fantasztikus volt. Aaron Paul valóban eszméletlen jó volt azokban a jelenetekben egyetlen szó nélkül. A fényképezésben sem kellett csalódni, megint hozta a magas színvonalat, nekem a (már említett vér-ketchup vágás mellett) legjobban az maradt meg, ahogy a vörös vér lassan folyik a piros padlón – egyszerre volt gyönyörű és hátborzongató.

w - 2011. 07. 20. 07:04

Szánom-bánom, egy nagyon fontos dolgot kifelejtettem és csak utólag esett le: az utolso snitt, Gale naplója, amely nagy eséllyel nagyon rosszat fog tenni mint Gusnak, mint Walternek, ha mondjuk a rendőrség kezébe kerül – és innen el lehet vezetni Hank felé egy szálat a régi kollégáin keresztül…

Ingorion - 2011. 07. 20. 09:01

Hangulat… na ez az a tényező, ami engem megfog a BB-nél. Meg a gyönyörű fényképezés és a hihetetlen beállítások, mint pl a vér folyik a vörös padlón, a ketchup-vér párhuzam. Tényleg profin elkészített 42 perc volt, a feszültségkeltés magas iskolája. Igaz, a tavalyi évadnyitó ütősebb volt, viszont szerintem az idei évad ütősebb lesz, ugyanis Waltnak ezúttal egy sokkal kifinomultabb ellenséggel van dolga, mint az eddigiekben. A Hankes rész meg egyszerre morbid, vicces és peresz szomorú is. Nagyon várom a folytatást, ennek az évadnyitónak sikerült rendesen felpörgetnie. 8/10… :)

sss - 2011. 07. 20. 11:54

“És mi van, ha Gus a példa statuálás mellett azért ölte meg Victort, mert nekikezdett főzni?”

De, pont ezért nyírta ki.
Az engedélye nélkül hozzányúlt a kurva drága felszereléshez, amikor nem ezért fizette. Mert lehet hogy tudott volna jó terméket gyártani, de nem tökéleteset, ahogy Walter. És Gusnak megéri az a pár millió (ami a bevétele pár százaléka) a tökéletes meth-ért.
Gus bizniszmen, ezért békénhagyja Waltert. De Victorban már nem bízhatott meg, mert parancsának ellentmondva cselekedett. A rendkívüli felmondás meg drogkereskedők körében így szokott zajlani, és nem fegyelmi tárgyalással meg munkaügyi bírósággal.

betonfelhő - 2011. 07. 20. 12:00

meg kell említeni, hogy azok a kevésnek vélt események amik ebben az évad-prömierben történtek, még pár részen keresztül pörögni fognak. másrészt vannak dolgok amikre nem kaptunk magyarázatot.
ezzel a húzással valójában még tovább feszítették a suspense-húrt, és így elszabadulhat a pokol. nem rögtön, hanem egy váratlan pillanatban, ahová az önfejűség, a felelőtlenség, a nyomozás, a gyilkosság, a drog kereskedelem és a szereplők közti feszültség fog vezetni.
ezért volt olyan jó évad nyitónak.
több dolgot fel kell göngyölíteni.

ax3stazy - 2011. 07. 20. 12:50

Eszméletlen jó hangulatot teremtettek megint. Végig féltem, aggódtam a szereplőkért, pedig valahol azért mindneki tudja hogy nagy veszélyben nincsenek:)

ax3stazy - 2011. 07. 20. 17:09

sss
Egy gyilkosság helyszínén látták, ráadásul neki kelett volna vigyázni galere.

dr.Fünke - 2011. 07. 20. 18:20

Csak nekem jutott eszembe az Arrested Development a posztképről?

Steven Great - 2011. 07. 21. 00:47

A 3. évad elég magasra tette a lécet, de ez a kezdés simán hozta mindazt, amiért számomra jelenleg ez az egyik legjobb sorozat. Nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni, kötelező program.

KékSarok - 2011. 07. 21. 01:41

Áhhh…megérte várni :)
Irigy vagyok azokra, akik majd csak a sorozat vége után kezdik el nézni és egyben darálhatják le, heti várakozás, vagy akár évadok közti 52 heti várakozás nélkül… :D
Gyönyörű évadnyitó volt…sokan mondják, hogy nem pörgött…viszont ez nem is 24 :) ezt pont emiatt szeretjük…
És ha már kedvenc jelenetek…nálam a vörös dorkó adta, amiben kiszállt Walt a taxiból…meg a “nem áll meg rajtam a gatya” fej, miközben sétál a kocsijáért :D XD

Titan - 2011. 07. 21. 09:47

Látom sok a vita arról, hogy miért ölte meg Gus a jobbkezét, és bár engem is eléggé meglepett, de több oka is volt rá. Példát statuált, amivel több dolgot is elárult: egyrészt amit Jesse mondott, másrészt Victor nem tudta megvédeni Gale-t, és ezzel csalódást okozott, harmadrészt látták a tett helyszínén. A másik, hogy Gus is kedvelte Gale-t mégsem akadt ki amikor meghalt. Victor viszont teljesen kész volt, és így lehetetlen lett volna tovább együtt dolgoznia Walterrel, ha Gus Jesse-t nyírja ki. Victor amiatt is halt meg, mert Walterrel összeférhetetlen lett. Akkor meglepődtem rajta, de visszagondolva, és a kommenteket, meg a bejegyzést olvasva, egy vezér számára ez volt a tökéletes megoldás, zseniális. Visszakapta a tekintélyét, – legalább egy kis egy időre – biztosította a zavartalan munkát, és elvarrt egy szálat. A jelenlegi legjobb sorozat.

liberatore - 2011. 07. 21. 12:17

Egyébként nem lehetne tiltakozni az ellen, hogy csak 5 évados lesz a BB? Szívesen csatlakoznék akármilyen petícióhoz! Már ez az első rész úgy lefogott, mint a régebbiek.

RP - 2011. 07. 22. 11:38

Érdekes az is, hogy Gus jelenete visszaidézte, mikor pont két évaddal ezelőtt, a roncstelepen Tuco agyonverte az egyik emberét.
A jelenet felállása ugyanaz volt (Walt, Jesse, az aktuális főnök, annak két segítője). Persze a kivégzés indoka/ürügye nagyon más volt, meg hát Gus pár nagyságrenddel stílusosabban intézte el a dolgot. :)

Gerdina - 2011. 07. 25. 20:08

Ez az új rész nagyon csendes volt és látszólag lassan haladt, mint mindig, na de azért nem lehet elmondani, hogy semmi nem történt. Ha valamit megtudhattunk belőle, az az, hogy Walt jelenleg nagyon nem irányítja a dolgokat és pár lépéssel le van maradva. A kedvenc szálam viszont egyértelműen Jesse volt, ahogy kétségbeesetten próbál menekülni magától, a gondolataitól, attól, amit tett. Ahogy bemutatták, hogy üvölt a fülébe a zene még a laborban is és retteg attól, hogy egyedül maradjon, az valami zseniális volt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mikor fog robbanni ő és a Hank-Marie páros. És persze arra, hogy mikor és hogyan lesz a leszámolás Walt és Gus között. Most arra tippelek, hogy Gussal majd Dexter-szerűen az évad utolsó részében fognak végezni. De ki tudja ennél a sorozatnál?

Anidala - 2011. 07. 26. 02:01

Gerdina:
Jaja Jesse nagyon kész van :) Várható volt egyébként :(
Walter jelenetein meg elszédültem az izgalomtól :D (Mindkétszer mikor elindul kinyírni Gust..) áh fene tudja, hogy mi lesz még itt :)

Valaki fentebb viszont írta, hogy ne csak öt évad legyen: Nekem elég lenne öt is, ha az az öt úgy üt ahogy az eddigiek, nem kell még egy olyan sorozat amit húznak-halasztanak addig amíg az egész hiteltelenné, unalmassá és gagyivá válik. Legyen öt évad, aztán szállítsák csak nekünk a következő öt évadnyi feszültséget egy új sorozattal :)

pizsamasbanan - 2011. 07. 26. 14:28

Hanket eddig bírtam nagyon, de most már kezd nagyon idegesíteni..attól még, hogy fizioterápiára kell járnia még nem indokolja, hogy bunkó legyen a feleségével..

meg ha már rendőrnek megy az ember akkor annyira ne lepődjön már meg mégse, ha tűzharcba keveredik.

paranoid android - 2011. 07. 27. 03:53

Valóban, a 3×02 legjobb része a Jesse-szál volt. Nagyon szét van csúszva szegény srác. Olyan apró kis dolgokkal képesek érzékeltetni ezt a szorongást, azt ahogy belülről zabálják fel a gondolatai… Walter meg rendesen be van szarva. Viszont a Skyler- és a Hank-szál eddig nem tetszik, szerencse, hogy nem foglalkoznak sokat velük.

paranoid android - 2011. 07. 27. 03:54

Természetesen 4×02 akart az lenni.

ferencem - 2011. 07. 29. 07:26

Szerintetek ki szólt Walternek telefonon, hogy menjen haza? Gus vagy Mike?

@pizsamasbanan: szerintem nem véletlen ez a kő/ásvány :) gyűjtés. biztonyára kifut valahova.

ar - 2011. 07. 29. 08:11

ferencem: … en Gus-t hallottam a telefonban

Miss Keamy - 2011. 07. 29. 18:08

ferencem: tuti Gus volt:) számomra ez volt a legérdekesebb a részben, 10/7 jóindulattal. A Jesse-s jelenteket pedig untam. Reméljük következő rész nem lesz ennyire snassz.

sss - 2011. 07. 30. 02:50

Mike volt a telefonban.
Mert utána a kocsmában mondta is, hogy a laborban észrevette a pisztolyt nála. És mivel Walter Gus-ról érdeklődött, gyorsan rájött hogy ki akarja nyírni ezért őrködött a házánál.

Miss Keamy - 2011. 07. 30. 03:46

Igen valószinű őrködött, leadta a drótot gyorsan Gus-nak, de a telefonban tisztán kivehető Gus hangja.

RP - 2011. 07. 31. 15:23

Nem Gus volt és nem is Mike telefonált Walternek, hanem az új tag, Victor utódja. Ezt Gilligan ebben a Sepinwall-kritikában meg is erősíti (ld. a vége felé):
http://www.hitfix.com/blogs/whats-alan-watching/posts/breaking-bad-thirty-eight-snub-death-by-stereo

sss - 2011. 08. 01. 23:21

Jesseből hamarosan hulla lesz.
Gus nem fogja életben hagyni Eddig is csak Walt kedvéért nem nyírta ki, asszisztenst meg talál a helyébe.

Gerdina - 2011. 08. 01. 23:45

Pedig ha Jesset kiírják, én nem nézem tovább. De nem hiszem, hogy így lesz.
A mostani részben is az ő jeleneteit szerettem a legjobban és a Marie szálat. Skylert nem tudom megszokni ebben a keménykedő szerepben. Ha valakit, akkor őt kéne kinyírni, vagy a fiát, aki a reggelizős jeleneteken túl nem ad semmit a sorozathoz.:) És az ő megölésük jó nagy hatással lenne Waltra is. Remélem meglépnek egy ilyent.

RP - 2011. 08. 01. 23:50

A 3. évadban még Skyler találta ki a szerencsejátékos fedősztorit, amivel a vaskos számlák kifizetését magyarázták. Most pedig ő vitatkozott Walterrel egy üveg pezsgő miatt, amit nem engedhetnek meg maguknak. Igaz, közben Walter vett egy új lakást, meg közösen egy autómosót.
Vajon Skyler felejtette el a szerencsejátékos történetet vagy az írók? :)
Nekem ez butának tűnt, mint ahogy több jelenet is a részben (pl. a telefonos tárgyalás Bogdannal).
Talán ez az első rész az egész eddigi sorozatból, ami nem tetszett.

Gerdina - 2011. 08. 02. 00:00

A pezsgős jelenet szerintem is nevetséges volt, ha vesznek egy autómosót meg amúgyis fizetik Hank méregdrága számláit,(tényleg, Hank mit hisz, honnan jön a pénz?) akkor talán egy pezsgőt is vehetnek maguknak.

Sitrep - 2011. 08. 02. 18:28

pedig nekem is olyan érzésem van, hogy Jesse nem éli túl az évadot, és az utolsó évad majd Walter bosszújáról/vezekléséről szól

hfeeri - 2011. 08. 03. 14:35

Az ismeretlen fekete férfi az autóban kinek a háza előtt parkolt? :)

Gerdina - 2011. 08. 04. 13:48

Jesse háza volt és nem volt annyira ismeretlen, az előző részben már bemutatták, mint Gus új emberét. Vagy rosszul emlékszem, de szerintem nem.:)

sss - 2011. 08. 08. 11:05

Kinyírhatná már valaki Skylert, idegesítő ahogy mindenbe belepofázik.

kensei - 2011. 08. 08. 16:35

Valaki nem tudja esetleg mi a címe a számnak ami akkor szólt mikor Jesse hazaért? A 3. részben

topgun - 2011. 08. 10. 05:58

kensei: Nem a 2. részre gondolsz? Abban volt zene a végén aminek Honey Claws – Digital Animal a címe.

http://www.youtube.com/watch?v=wwinud3T-m8

ludmilla - 2011. 08. 10. 11:00

kensei: Fever Ray – If I Had A Heart

ennyi - 2011. 08. 10. 12:53

sss-nek igaza van engem is idegesít a hülye picsa

Gerdina - 2011. 08. 10. 14:43

Én nem utálom Skylert, bár nem is hiányozna, ha nem lenne. Vagy csak szerepeljen kicsit kevesebbet, Jesse és Hank pedig többet. De Hank a nyomozós szállal, nem az ágyban fekvéssel és depizéssel.

ludmilla - 2011. 08. 11. 00:09

Sziasztok!
Kérdezném tőletek, hogy mit gondoltok eddig összességében a 4. évadról? Én nagy rajongó vagyok, de ezzel a negyedik évaddal valami nem stimmel. Lehet, hogy az a gond, hogy az első 3 évadot daráltam és a mostanit hónapokig tartó várakozás után nézem hétről hétre? Mindenesetre ez most számomra lassú, vontatott, gyakran kell visszatekernem jeleneteket mert elkalandozik a figyelmem.. Értékelem a szép fényképezést, a zenéket, a vágásokat, továbbra is nagyra tartom a sorozatot, de mégis unom néha, valami nem ok. Olvastam a 4. évadot beharangozó cikkeket, interjúkat és sehol nem látom a nyomát annak amit beharangoztak, pedig már 4 részen túl vagyunk… Ti hogy vagytok ezzel?

GyMate - 2011. 08. 11. 15:02

Én is úgy vagyok vele, hogy egyelőre valami nem stimmel… Lehet, hogy egy év alatt elfelejtettem, milyen is pontosan a Breaking Bad-hangulat, de nem ilyenre emlékeztem. Az egész sokkal… lájtosabb. Persze, az világos, hogy Jesse totális szétcsúszása mögött milyen belső megzuhanás állhat, de az egész kivitelezése a maratoni partival, meg a házának hajléktalanszállóvá alakításával… nos, nekem valahogy kevésbé ütős, mint amilyenre számítottam. Igazi drámát és igazi megzuhanást vártam, nem gondoltam, hogy pont a BB fog elmenni a tagadás és az elfojtás felé, főleg mivel “badass” évadot ígértek. Ugyanígy azt is értem, hogy Hank miért ekkora köcsög Marie-val, és hogy Marie is menekülni próbál a kamu-életutak kiötölésével, meg a lopkodással, de ez megint valahogy… súlytalanok voltak azok a jelenetek. Ugyanígy Skyler és Walter szinte összes beszélgetése… Skyler ír egy kész kis szkriptet a vacsorához? Kiakad egy üveg pezsgőn? Walter meg csak néhány odavetett cinikus szót mond? Ezek nekem nem nagyon jöttek be. (Ezzel szemben pl. Hank ásványokba való menekülése nekem jobban tetsző, “valósabbnak” tűnő sztorivonal.)
Viszont mindezekkel szemben átsejlik a régi zsenialitás – az évadnyitó egy-az-egyben “near-perfect” volt, szerintem, és a többi részben is a főzéshez és Gushoz kapcsolódó részek jók voltak. Valamint a Gale-s cliffhanger a laborjegyzetekkel, meg Hank (kicsit randomnak tűnő) bevonódása nagyon izgalmas részek felé mutatnak – ja és persze Jesse elvitele a legutóbbi rész végén. Mike igen be van rá pöccenve…!

Gerdina - 2011. 08. 11. 15:18

Megértelek titeket, ha kicsit csalódottak vagytok, én is érzem, hogy más a hangulat. Én is daráltam az előző évadokat és most először kell egy hetet várnom a részek között, nem tudom ez mennyire játszik közre.
De azt nem mondanám, hogy most lassabban halad, mint máskor. A harmadik évad eleje is ilyen lassú volt, a karakterekre mentek rá meg a családi drámára. Így négy rész után még nem mondanám, hogy nem lesz benne izgalom.
Nekem Jesse jelenetei a legerőteljesebb, leghitelesebb jelenetek közt vannak, amiket eddig a sorozatban láthattunk. Szerintem ez az a szál, amibe nem tudok belekötni, mert annyira megfog. De! Most már tovább lehet lépni innen…ki van bukva, képtelen szembenézni a tettével, felemészti mindaz ami történt, megértettük. Most lépni kéne valahova vele. És lépni is fognak a legutóbbi rész szerint.
A legutóbbi részben a Hank-Walt közti párbeszédben a feszültség zseniális volt. Még-még ilyen jeleneteket akarok és kevesebb autómosást és Skylert.
Ja, és a kedvenc részeim az előző évadokban is mindig azok voltak, amikben Walt és Jesse együtt kerültek bajba és próbáltak megmenekülni. Például amikor Tuco elrabolta őket vagy amikor négy napra eltűntek. A Fly is az egyik kedvenc részem sokakkal ellentétben. Úgyhogy remélem, hogy kapunk majd olyan részeket ebben az évadban is, amik nagyrész kettejükre együtt koncentrálnak.

ar - 2011. 08. 11. 19:12

Meglatjuk mi lesz, mert a penzt lenyulo gyerekkel ellentetben Mike nem kototte be Jesse szemet …

(btw, csak nekem tunt ugy, hogy ez a penzrablo arc nagyon hasonlitott az elso evad fodealerere akit a pinceben tartottak fogva, nyakaval az oszlophoz lakatolva?)

sss - 2011. 08. 11. 19:59

Jesset nem (most) nyírják ki.
Már Mike is kissé kiborult Gus miatt. Ő ajánlotta Jesse félreállítását, de csak eltüntetik egy időre annak a fickónak a segítségével akit az ügyvéd javasolt walternek.

GyMate - 2011. 08. 11. 20:05

Sokak teóriája meg az, hogy Mike ki akarja képezni Jesse-t Mike-szintre, hogy együtt szépen semlegesítsék Gus-t (mert Mike is valóban kezd kikészülni Gus-tól – habár szerintem ez nem annyira evidens, mint az, hogy Jesse-től kezd kikészülni, úgyhogy szerintem itt valami jófajta kivégzés készül, amit Walter valami állat módon megszakít – pl. Gus fejbelövésével, vagy tudomisén).

Wynonna - 2011. 08. 13. 09:58

Én is imádom a sorozatot, szintén egyben daráltam le az előző évadokat, és szintén elégedetlen vagyok az új évaddal. És ennek nem az az oka, hogy most hetiben nézem.
Először az tűnt fel, hogy a sorozatra nagyon jellemző szereplő nélküli cold openeket elhagyták, aztán én is azt vettem észre, hogy unom magam a részek közben, megállítom, blogot olvasgatok mellette stb…
Ami igazán zavar, az az, hogy Walter és Jesse eddig alig szóltak pár szót egymáshoz négy rész alatt, igazából szerepük is alig volt. Elmegy az epizódok nagy része Skyler autómosójára és a Marie-Hank páros szenvedéseire. Én eddig úgy voltam ezekkel a szereplőkkel, hogy mellékszálnak elmegy a sztorijuk, de nem ezt akarom nézni az egész rész alatt. Persze, tudom, hogy ez egy lassú sorozat, de most olyan történetszálakkal húzzák az időt, ami nem köt le, miközben a Walter-Jesse kapcsolatot hanyagolják. Remélem végre beindul a történet, az új promó bíztató, de nem tudom miért kellett ennyire elnyújtani ezt a sztorit…

khaos - 2011. 08. 14. 03:40

nos én ezelőtt is hetiben néztem,és nekem bejönnek a részek
elkalandozni nem szoktam,max első három résznél kicsit hosszabbnak tűnt mint amennyi
a 4. rész viszont teljesen ellentétben ezzel mintha 5 perces lett volna,pedig semmivel sem voltak pörgősebb részek mint előtte
walt-hank beszélgetés,és ahogy walt bevallja h most elkapta tele volt feszültséggel,kíváncsi vagyok lesz e vmi ilyen a végén ahol ugyanígy lesznek egymással szemben,csak már véresen komolyan minden leplet lehullajtva és nyíltan

jesse-vel kérdéses h mi lesz,de h él még egy jódarabig az tuti

viszont rájöttem h ez az egyetlen sorozat,ahol az összes női szereplő (mind a 2) rettentően idegesítő személy,a falat kaparnám néha tőlük,vagy küldeném rájuk mike-ot elintézni őket
jah hamár mike,abszólút kedvenc ezzel a profizmussal és hidegvérrel ahogy intézi az ügyeket

Gerdina - 2011. 08. 14. 08:43

Én Mike karakterét nem annyira bírom, nálam picit már a túl laza kategória.
Egyébként csak én kezdem úgy érezni, hogy nagyon hiteltelen lesz ha Hank lassan nem jön rá arra, hogy Walt mivel foglalkozik? Tudja, hogy mennyire ért a kémiához, tudja, hogy itt a hirtelen jött pénz, tudja, hogy volt köze Jessehez. Amikor Jesset megverte kérdezte tőle, hogy honnan tudtad a feleségem nevét? Kivel dolgozol?
És ott a WW meg még biztosan számtalan dolog amiket lassan össze kell raknia.
Persze tudom, hogy az, hogy szereti Waltot és hogy ez az utolsó dolog, amit róla feltételezne, megakadályozza abban, hogy összekapcsolja a dolgokat, de akkor is…lassan szerintem elengedhetetlen lesz már, hogy ez a szál a tetőpontjára érjen, mert nem tudom még meddig lehet elvinni, anélkül, hogy ne legyen hihetetlen, hogy még mindig nem gyanakszik.
(Már ha feltételezzük, hogy nem gyanakszik, de szerintem nem, hiába voltak azok a kétértelmű megjegyzések és tekintetek a legutóbbi részben.)
Ugyanakkor meg nem akarom, hogy rájöjjön, mert akkor szerintem meg kéne halnia.

GyMate - 2011. 08. 14. 11:10

Szerintem amúgy Hank tényleg gyanakszik, csak… nem akar gyanakodni, mert ahogy te is elmondtad, bírja Waltert, és most egy kicsit lehet, hogy megnyugvást (“kognitív disszonancia redukciót”) lel abban, hogy azt hiheti, Gale valójában Heisenberg. Úgyhogy engem az sem zavar, ha nem rakja össze még a képet, de az még kevésbé, ha igen…!

sss - 2011. 08. 15. 13:30

Minek iszik az, aki utána nem bír kussban lenni és hülyeségeket beszél?

almasretes - 2011. 08. 15. 13:56

sss:
Igen, Walter most elég nagy marha volt.

Bagosz - 2011. 08. 15. 13:57

Jaj de ott volt ez a rész.Mike hidegvérűsége,Walter görcsölése,Jesse mindent leszarok hozáállása,ja és a Gale klip!
Hurrá!
9/10

almasretes - 2011. 08. 15. 14:02

Én már az ötödik részről dumálok:D

Wynonna - 2011. 08. 15. 23:33

Na ez az új rész most nagyon tetszett, remélem most már jó lesz végig:)

paranoid android - 2011. 08. 16. 03:31

Szerintem nem csak a bor beszélt Waltból. A legnagyobb hibája a büszkesége, az miatt kezdett el meth-et főzni, ahelyett, hogy elfogadta volna a volt munkatársa pénzét. És már eljutott arra a szintre, ahol már igenis büszke a termékére. Persze ettől még a bor óvatlanná tette, és nagy f@szságot csinált.

Nekem eddig ugyanúgy bejön ez az évad, mint a korábbiak. Igaz a Walt-Jesse jelenetek nekem is hiányoznak, de a két karakter eltávolodása óhatatlan volt a jelen helyzetben. És személy szerint Jesse mostani “character arc”-ját iszonyat érdekesnek találom.

ar - 2011. 08. 16. 09:06

Walt-bol szerintem nemcsak a bor es az egyszeru buszkeseg beszelt. Szerintem/szerinte Hank sosem vette ot komolyan, amolyan toketlen kis fizikatanarnak nezte, akinek lovese sincs mi a dorges a valo eletben. Walt Junior is sokszor inkabb Hank-et latta igazi hosnek, mint az apjat. Aztan ott a betegsege mikor mindenki csak sajnalta, es meg a volt uzlettarsa is alamizsnat akart neki dobi. Nem buszkeseg, sertett buszkeseg, hogy tudja a hatterben o mozgatta a szalakat, vezette orranal fogva az NDA-t es most meg a “szakmai sikert” is masnak tulajdonitjak :). Ez azert egy hiu tudosnak aki egykor nagy sikereket latott kicsit sok :). Plane, hogy mivel rejtozkodnie kell es meg Skyler is kitalalta ezt a “nagyon szegyellem magam, hogy kidolgoztam egy mukodo kaszino strategiat amivel egy rakas penzt kerestem” szegyenkezo szerepet eroltette ra nem tudja a fasz Hank kepebe vagni, hogy na faszikam ezt kapd ki :). Ez sok, nagyon sok :).

ar - 2011. 08. 16. 09:10

… szoval szerintem, hogy Walt-on folyamatosan azt mutatjak, hogy forr benne az indulat, a feszultseg rengeteg szinten (amit vegre Skyler egy szempontbol levezetett benne :D) ez hogy elejtett egy ilyen beszolast neki csak egy nagyon picike kis csepp volt csak, de egy Hank fele verebnek ez tobb is volt a kelletenel, hogy szagot fogjon.

Wow, nagyon izgalmas evadnak nezunk elebe :D.

Gerdina - 2011. 08. 16. 09:30

Persze, Walt az elejétől fogva túlzottan büszke volt, eleve ez volt az egyik oka, hogy illegális útra tért, mert inkább készít drogot és sodorja veszélybe az egész családját, minthogy elfogadjon másoktól pénzt.
De azért valahogy nagy nehezen el kéne viselnie, hogy megúszhat mindent és nem kell börtönben töltenie ami még hátra van, plusz a családját is kitennie annak, ami a lebukásával járna.
Sokszor legszívesebben úgy megráznám Jesset és Waltot, hogyha előttük van mondjuk 3 választási lehetőség, akkor egyszer az életben próbálják meg ne a legrosszabbat kiválasztani.
De hát ez a sorozat nem arról szól, hogy a főszereplők mindig érthetően vagy szerethetően viselkednek… részben ezért is jó ennyire.:))

GyMate - 2011. 08. 16. 11:04

Ez a legújabb epizód nekem is nagyon tetszett, bár Gus Jesse-re szabott morálnövelő cselének szükségtelen kacifántossága szoros második Don Draper Roger Sterlingen állt kagylós-hányós Mad Men-beli bosszúja mögött a szükségtelenül túlbonyolított tervek tévés listájában.
És szerintem már majdnem a bor is elég lett volna Walter óvatlanná válásához, ehhez hozzáadva a büszkeségét szinte meglepő, hogy nem mondott többet – mert így valójában Hank úgy is gondolhat az estére, hogy “Walter jó tippet adott”, nem pedig úgy, hogy “Walter nagyon gyanúba keverte magát” – persze, Walter szempontjából mindkettő elég nagy szívás.
(Ja, és Skylerrel történhetne valami hirtelen és végzetes. Szerintem.)

sss - 2011. 08. 16. 20:26


(Ja, és Skylerrel történhetne valami hirtelen és végzetes. Szerintem.)”

Lehajol egy papírgalacsinért és legurul a lépcsőn. Másnál már bevált.

“hogyha előttük van mondjuk 3 választási lehetőség, akkor egyszer az életben próbálják meg ne a legrosszabbat kiválasztani.”

A legjobbat keresték eddig is, csak nem jött be.

hfeeri - 2011. 08. 17. 18:47

Vhoaaaa, kiszabott jó volt az ötös epizód! :D
ar: Minden szavaddal egyetértek, tökéletesen leírtad mi játszódhatott Walt-ban.

Gerdina - 2011. 08. 17. 19:21

sss: Én olyan döntésekre gondolok, hogy “Aha, milliókat keresek, veszélyes embereknek dolgozok….mit csináljak unalmamban? Megvan, meglopom őket és drogot fogok árulni embereknek, akik épp próbálnak leszokni.” Néha a falba verném a fejem attól, hogy Jesse mennyire hülye. Aaron Paul valami zseni, hogy minden ellenére sem tudom utálni a karaktert, sőt.

sss - 2011. 08. 22. 11:47

Skyler még mindig irritáló. Ráadásul hülye is, hiszen ha hivatalosan is volt pénzük megvenni az autómosót, akkor az autóvétel már semmiség ahhoz képest.

mevrim - 2011. 08. 22. 15:05

Igen-igen, Skyler ritka antipatikus. Én már azt várom, hogy Gus mikor öleti meg, megunva Walt hülyeségeit :)

almasretes - 2011. 08. 22. 15:08

sss:
Jah Skyler roppantmód idegesítő lényezet, lassan, ha a fejét meglátom elfordulok v kikapcsolom a monitort.

Egyébként ez a hatodik rész…Kíváncsi vagyok hová jutnak a dolgok az évad végére.

GyMate - 2011. 08. 22. 22:48

Kicsit számomra homályosabbá vált, mit is akar Gus ezzel a Jesse felderítő tervvel. Walter egoisztikus értelmezése, hogy éket akar verni közéjük, logikusnak tűnik, de sántít kicsit. Gusnak Walterra van szüksége, és az zavarja, hogy vele együtt el kell tűrnie Jesse-t – ha feltupírozza Jesse önértékelését azt éri el, hogy Jesse majd függetlenedni akar Walttól, de a lényeg az, hogy Walter akarjon megválni Jesse-től.(Az gondolom nem a terv része, csupán mellékhatása, hogy Jesse és Mike mintha kezdenének egymásra találni.)

seltorin - 2011. 08. 23. 20:10

Imádtam a párbeszédet az elején.
Egy igazi “álmából felkeltve” szituáció volt.
Walt idővel csak rájött, hogy mivel nyugtathatja meg az asszonyt. Bár a megoldásnak voltak mellékhatásai :)

DICKtator - 2011. 08. 26. 13:58

Na, itt is utolértem magam :) És, bár a vonatkozó hét kérdésére akkor még nem tudtam egyértelmű választ adni, de most már biztos vagyok benne, hogy a Breaking Bad a legjobb jelenleg futó sorozat. Zseniális színészek, zseniális karakterek, zseniális vágás és rendezés, és zseniális történet. Azt szeretem benne a legjobban, hogy bár kevés sorozat van szerintem, amiben kevesebbet beszélnek, mégis szavak nélkül is annyira átérezhető a feszültség, a szereplők érzései, hogy szinte magával ránt. Más színészekkel talán fele ennyire sem lenne jó, elképesztően jó a gárda.

Tetszik, ahogy tovább színezik Walter karakterét a hiúságának a felszínre hozásával, ez komoly változás, mivel most már egyértelmű, hogy büszke arra, amit csinál, a termékére, míg korábban inkább a bűntudat volt érezhető rajta ezzel kapcsolatban, miközben mintegy szükséges rosszként, gépiesen végezte a feladatát. A Skylerrel való kapcsolata is érdekes, remekül látszik a párbeszédeiken, hogy teljesen eltérő képük van az ipar működéséről, míg Skyler kicsit naivan, könnyen elhessegethető aggodalommal viseltet a dolgok iránt, addig Walteren mindannyiszor látszik a gondterheltség, a visszafogottság, és hogy folyamatosan vívódik azon, hogy a feleségét is bevonja az üzletbe, veszélybe sodorva ezzel őt is. Én egyébként nem tartom irreálisnak Skyler buzgóságát, a kezdeti megdöbbenés után inkább az érződik benne, hogy a pénzmosás területén teljesen magára talált, hiszen szakmailag fekszik neki a pénzügyi terület, így aztán lelkesedik, hogy hozzátehet a “családi vállalkozáshoz”. Örültem annak is, hogy ismét egymásra találtak, és ha a konfliktusok elsimulnak, remek kis csapat lesznek. Azért fontos felhívni a figyelmet, hogy mindketten kezdők még a bűnözésben, így aztán hol túl akarják biztosítani magukat, hol meg könnyelműsködnek – bele kell még szokniuk.

Jesse önmarcangolása szintén kiválóan kivitelezett szál lett, ahogy magától megcsömörlött, és semmi nem érdekli, csak az, hogy távol tartsa magától a tettének gondolatát. Pont jókor húzták meg a Mike-féle akciót, amivel új irányt adtak ennek a vonalnak, mert az valóban egy remek kérdés, hogy ebből majd mi sül ki, mit akarhat ezzel Gus? Valószínűleg Walternek lehet igaza, és éket akar verni közéjük, kihasználva Jesse labilis jellemét. Ja, és Mike a kedvencem – igazi hidegvérű profi. (Aki szerint meg túl hidegvérű, az nézze meg Gus papírvágós akcióját, ott azért Mike is összerezzent)

Végül pedig Hank sztoriját is a legjobbkor indították újra, mikor már kezdett idegesítő lenni a folyamatos depizése, nekem a humor is nagyon hiányzott tőle, amit így már ismét Saullal közösen szállíthat a sorozatba. Az pedig, hogy nem gyanakszik Walterre, szerintem teljesen normális, hiszen ki gondolná egy tisztességes, ám kissé lúzer kémiatanárról, hogy ekkora dolgokat visz véghez. Hank fog a legjobban meglepődni, mikor rájön, hogy kicsoda valójában Heisenberg, na az még érdekes lesz… Mert aligha lehet más a történet kifutása, mint hogy Hank és Walter szembekerüljön egymással.

Végül pedig, amit talán negatívumnak rónék fel, hogy a korábbi briliáns, hangulatot megalapozó cold openek helyett újabban a történetre mennek rá, ami kicsit visszalépés a hagyományosabb irányba, de ennél nagyobb baj ne legyen a sorozattal.

sss - 2011. 08. 29. 12:59

Végre kezd felpörögni.

Walternek nem lesz könnyű, ha egyszerre Hank és a Kartell is keresni fogja.

ar - 2011. 08. 29. 13:37

Igen, de Gustavo-nak sem, ha nyilt haborut folytat az NDA-el es a Kartellal, valamint meg a hatterbol Walter es Jesse is az eletere palyazik …

Walter a multkori resz titokzatoskodasa utan, milyen konnyen elejtette a felesegenek az infot az eves atlagkeresetrol … :). Kezd megbizni benne …

Ezt a penzmosas dolgot akkor sem ertem egyebkent. Ha Skyler annyira ert a dolgohoz, es eleve jo fedotortenet a kaszino, vajh’ miert nem pont egy kaszinoban probaljak mosni a zs-t alapbol? Plane, hogy ha jon az IRS es eloalnak a story-val, vajon mi alapjan fogjak az egeszet elhinni?

sss - 2011. 08. 29. 19:00

A pénzmosós sztori el van cseszve.
Ha a kaszinóból van igazolás, akkor az autóvétellel sem lehetetne gond (amit Walter felgyújtott).

Az autómosó amúgy sem jó pénzmosásra, mert túl sok a költség (Áfa, nyereségadó, osztalékadó)
Tucatnyi sokkal jobb lehetőség van , amivel milliókat potom pénzért lehet tisztára mosni. (pl. Walter kitalál valami szabadalmat amit egy fiktív cég megvesz tőle.) És kevésbé feltűnően, hiszen az autómosóban a valós forgalom könnyen megfigyelhető.

“Kezd megbizni benne …”
Csak az egóját fényezi, Mert zavarja hogy az asszony főnöknek képzeli magát.

ar - 2011. 08. 29. 20:16

sss:

“Kezd megbizni benne …”
Csak az egóját fényezi, Mert zavarja hogy az asszony főnöknek képzeli magát.

Hehe, kosz, en is erre gondoltam, csak lemaradt a vegerol a kerdojel es a smile :).

Szerintem egyebkent Walter es Skyler pont ezert nem is passzol mar egymashoz es fog kielezodni a dolog kozottuk. Walter egyertelmuen mas lett, mint aminek a csaladja ismeri ot es Skyler, minel tobbszor probalja a regi modon ‘toszogatni’ annal elemibb erovel ‘veheti majd egyszer at az iranyitast’ :).

Hor1 - 2011. 08. 30. 00:20

Hank óriási, de azért Gust nem olyan óvatlannak ismerjük, hogy csak úgy ujjlenyomatot hagyjon Gale apartmanjában..

DICKtator - 2011. 08. 30. 02:00

Nem Gus volt az óvatlan, hanem Gale. Ha a stréber vegyész nem tartja magánál az egész meth-lab tervrajzát meg a receptet, akkor a büdös életbe nem kötik össze vele a dolgot, meg persze a csirkés zacskót is már illett volna kidobnia, csakhogy Gale nem volt bűnöző, csak egy kissé különc kémikus, így aligha gondolt arra, hogy ezt nála megtalálhatják. Plusz az is közrejátszott, hogy Jesse nem épp diszkréten tette el láb alól a kollégát, így Victor – akinek az lett volna a feladata, hogy eltakarítson – már nem tehetett semmit, mivel odacsődült a fél szomszédság. Szóval szerintem nincs gond ezzel a szállal.

Engem egy picit az zavart, hogy Hank ilyen könnyen összekötötte a dolgokat Gus-szal, de utólag ezt is megmagyarázták – pont attól lett gyanús a fickó, hogy annyira támogatta a DEA-t.

Walter átváltozása nagyszerű, ahogy kezdi a kezébe venni a dolgokat, és lassan igazi kemény bűnöző válik belőle. Az autómosó meg tényleg béna ötlet volt, ki tudja, hány százezer kocsit kéne lemosniuk, okosabb lett volna korábban tájékoztatni Skylert a bevétel nagyságáról, de pont Walter változása az, ami ezt az időzítést is alátámasztja.

Kíváncsi vagyok, a kartellből mi sül ki, jó ötlet volt a bevonása, így Gus is kapott egy kemény ellenfelet, nem csak a Walterrel való bújócskázásáról fog szólni a sztori :)

Arthuro_Adam - 2011. 08. 30. 08:31

Walter egyre antipatikusabb, lassan már annak fogok szurkolni, hogy kapják el.

GyMate - 2011. 08. 30. 18:21

A Walter-Skyler, Walter-Challanger jeleneteket leszámítva ez a mostani rész végre kezdi visszaadni a reményeimet! Hank forró nyomon! Jesse nagyszerű kiborulásos jelenete a csoportterápián! Meg az egész öljük-meg-Gust terv, és Jesse kihátrálása! (Apropó, elhangzott a részben, hogy milyen mérget ütött össze Walter, vagy csak el kell fogadnunk, hogy valami hatékonyat?)
Oh, és a Gus-kartell szálból is nagy izgalmak szökkenhetnek szárba. Azt ugye még nem tudjuk, mit akar pontosan a kartell (yes or no-dolog – mármint, gondolom, az több annál, mint hogy Gus kivonul-e az ő piacukról; talán valami Heisenberggel kapcsolatos kérésük van? Gus adja át a fejét egy tálcán/teknősön?)…?

GeoCucc - 2011. 08. 30. 19:51

GyMate: Bizonyára ricinmagból készült méreg, amit a második éved 1-2. részében Tuco megmérgezésére is használni akartak (jó, tudom, könnyű annak, aki nyáron darálta le az egész sorozatot :) ). Erre utal az, amikor Jesse kijelenti, “We had more for Tuco.”

Ez az autómosós sztori valahol tényleg sántít. Van ugye, amit már más is említett, hogy ha Walter Jr. drága autójával feltűnést keltettek volna, akkor egy autómosó esetében ez miért nem aggasztó probléma Skyler számára? Igazolni pedig tényleg semmivel nem tudják, hogy mennyit “nyert Walt a kártyán”.

A másik: Skyler hogy lehetett olyan elővigyázatlan, hogy egyáltalán belevágott ebbe az egész autómosós dologba, kutakodott, cseleket talált ki a megszerzésére anélkül, hogy tudta volna, mennyi pénzt is kell majd “elszámolnia” ott. Könyvelő létére eléggé félvállról vette, aztán meg még jól meg is lepődött. Azt mondta, “this is 9 months work here minimum”, amíg megkeresnék azt a 274 ezret, amit Walt kéthetente hoz. Mégis mit gondolt, mennyit keres, ha hipp-hopp bírtak venni egy autómosót (800 ezerért talán?), egy autót, plusz fizetik Hank kezelését? Azért ez szerintem elég nagy melléfogás (az íróktól), főleg ekkora mértékben (9 hónap?).

És még így is: Minek ezen akadékoskodni? Mosson annyi pénzt, amennyit bír, már azzal is bőven meg tud élni az, aki autómosót üzemeltet, plusz mellette még csal is. A többi pénz meg elfér otthon a szekrényben, úgysem tudnák/akarnák elkölteni. Aztán majd lesz vele valami, majd elszámolják lassan, ha Walt befejezi az munkát (én legalábbis így gondolkodnék Skyler helyében).

sss - 2011. 08. 30. 20:44

“Azt ugye még nem tudjuk, mit akar pontosan a kartell ”

Walter akarják.
Már elég régóta, csak legutóbb a testvérpárt ráuszította Gus Hankre. Ami után a mexikói hatóságok akcióztak, meg a határt is jobban ellenőrizték, amivel még inkább felidegelték a kartellt.

GyMate - 2011. 08. 30. 23:22

Huh, jó porosak az emlékeim a régebbi évadokról, úgy tűnik, de most már bevillantak a dolgok, a ricinmag is, köszi!

Elkon - 2011. 08. 31. 17:53

Én Walt helyében nagyon kiakadtam volna azon, amikor a felesége szemrehányóan azt mondja ő sosem akarta ezt. Jézusom. Ennyire még nem idegesített :D

GyMate - 2011. 08. 31. 22:50

Ja, és amúgy én nominálnám Saul “This is what kids call ‘epic fail’.” a hét idézetének. Így leírva kicsit vértelen, de Bob Odenkirk előadása miatt vagy félpercig mosolyogtam rajta valamiért.

A. - 2011. 09. 01. 14:35

@Arthuro_Adam: Ugye?! az egy dolog, hogy egyre ostobábban viselkedik, de azt kifejezetten gusztustalannak tartom, hogy Jesse-t rákényszeríti még egy gyilkosságra. Azt sem csodálom, hogy Skylernél sokszor elszakad a cérna, teljesen jogos.

sss - 2011. 09. 01. 20:40

“Azt sem csodálom, hogy Skylernél sokszor elszakad a cérna, teljesen jogos.”
HA skyler el akart válni, akkor miért pofázik bele Walter dolgába?

DICKtator - 2011. 09. 02. 03:40

Mint már mondtam, Skylernek fogalma sincs. Sem arról, hogy az ura mekkora spíler, sem pedig arról, hogy mivel jár ez. Ez már csak abból is látszik, hogy azt gondolja, az egy jó megoldás, ha Walt feladja magát, és vádalku keretében feldobja a nagyhalakat, hogy így megússza, és utána majd boldogan élnek tovább. Mert ha még meg is úszná, ami erősen kétséges (tekintve, hogy többszörös gyilkos, de legalább egy gyilkosságra való felbujtást simán ráhúznának, sőt talán még a többit is, hiszen Jesse is képbe kerülne, ő meg amekkora jellem, bármit eldalolna, hogy mentse a bőrét), akkor sem a rendőrség lenne a legnagyobb gondjuk utána, hanem minimum egy tanúvédelmi program… De lehet, Walt lassan helyreteszi Skylert, mert őt is kezdi idegesíteni, hogy beleszól mindenbe, miközben halvány gőze nincs a dolgokról…

Elkon - 2011. 09. 02. 16:25

“Zzzz, wrong answer. That’s what the kids call: Epic Fail!”

Ez szerintem is mehetne hét idézetének :)

TorrenteXY - 2011. 09. 02. 22:17

Ez a mostani, 3×08 előzetese az imdb-n? Nagyon jó! Egy jelent csak, de összefoglalja a sorozat kvintesszenciáját.

Nem spoileres igazán, a sorozat ismerete nélkül is élvezhető, akár mehetne is főoldalra.
Biztos sokat felejtettem a sorozatból, de ez lett a kedvenc jelenetem.

http://www.imdb.com/video/imdb/vi2433391641

sss - 2011. 09. 02. 22:50

Még mindig kivégezném azt, aki a magyar címet kitalálta.

KekSarok - 2011. 09. 03. 02:39

TorrenteXY…tudom, hogy undok dolog, de 4×08 :D

Peti - 2011. 09. 05. 16:09

4×08 az egyik legjobb rész idáig. Gus félelmetesen erős/érdekes karakter, Esposito pedig remek színész.

Alma - 2011. 09. 05. 17:40

Peti: Igen ebben egyetértünk! 4×08 félelmetesen jó volt! Egyik legjobb rész eddig :D Remélem így halad tovább mostmá’ nagyon felcsigázott.

Itt válik igazán a sorozat lassúsága a néző hasznára (hm) annyira jól építették fel a karaktereket, annyira “szerethető” mind, hogy én márnem is tudom kinek drukkoljak :(

hfeeri - 2011. 09. 05. 20:46

Uram isten mi volt ez a 8. rész! Breaking Bad <3 Ki lehetett Gustavo chile-ben? :OOOOOOOOO

GeoCucc - 2011. 09. 06. 12:06

Tényleg nem volt akármi ez a rész. Mondjuk már a címét látva (Hermanos) lehetett bizakodni, hogy ki fog derülni egy-két dolog.
Mindenki szerepet kapott az epizódban, még ha csak pár sor erejéig is. A Walt-Jesse párbeszéd ismét legendásra, fetrengveröhögősre sikerült.
“I’ve got some math for you. Hank catching Gus equals Hank catching us.” – ez pedig mehet hét idézetének :D

Nem tudom, Jessenek milyen mobilja van, de erre mifelénk az a ‘szokás’, hogy ha megnézed valakinek az sms-ét, mielőtt ő megtenné, akkor látni fogja, ha valaki már megnyitotta előtte. Értitek mire gondolok… Néhányszor láttam már hasonlót filmekben, és azért engem kicsit zavarnak az ilyen részletek :)

almasretes - 2011. 09. 07. 11:45

GeoCucc:

Ez a telefonos dolog nekem is eszembe jutott, de gyorsan elsiklottam fölötte. Jesse matematikája meg tényleg vicces volt :D

Teperin - 2011. 09. 07. 15:19

Remélem azt is megtudjuk a későbbiekben, hogy hogyan lett az öregből kripli. Gondolom Gustavonak komoly szerepe lehetett a dologban :)

Elkon - 2011. 09. 07. 23:50

De itt kinyitotta és ott volt, meg se kellett nyitni. Amikor Jesse kinyitotta is ott volt. Ennyi. Lehet van ilyen telefon ;)

almasretes - 2011. 09. 07. 23:52

Amúgy a Rage-t is eléggé reklámozzák a sorozatban :D

A. - 2011. 09. 08. 19:30

@almasretes: ez nekem is feltűnt, van valami kapcsolat talán a Breaking Bad/Amc és a Rage fejlesztők között?

sss - 2011. 09. 08. 20:42

“van valami kapcsolat talán a Breaking Bad/Amc és a Rage fejlesztők között?”
Ja, egy szép kövér csekk.

Miss Keamy - 2011. 09. 08. 23:03

én csak annyit mondok, LOVE GUS :D (tényleg fogalmam sincs kinek szurkoljak, annyira megkedveltem Fring urat)

almasretes - 2011. 09. 08. 23:41

“én csak annyit mondok, LOVE GUS :D (tényleg fogalmam sincs kinek szurkoljak, annyira megkedveltem Fring urat)”

Igen-Igen! Mostmár ott tartunk, hogy bárki hal is meg azt sajnálni fogom :( Mindenkinek van érthető inditéka, érzelmei…. Zseniális ez a sorozat :D

almasretes - 2011. 09. 08. 23:42

“Ja, egy szép kövér csekk.”

Én is pontosan így gondoltam :]

A. - 2011. 09. 09. 01:57

ezt én is vágom, csak arra voltam kíváncsi, hogy miért pont a B.B és miért pont a Rage. Mindegy, totál irreleváns.

almasretes - 2011. 09. 12. 16:24

Csurog lefelé a 9. rész :D Meglátjuk…

Pörkölt - 2011. 09. 12. 18:13

Bru-tá-lis.

almasretes - 2011. 09. 12. 18:14

Na fasza…. Jesse-t a körülmények ellenére is megutáltam most :@ Szegény Mr White :(

almasretes - 2011. 09. 12. 18:27

Na meglestem újra az utolsó jelenetet, mostmár sokkal rövidebbnek tűnt mint elsőre :D de azért állat.
Egyébként hány részes lesz ez az évad? 12 körül?

winnie - 2011. 09. 12. 18:31

13

ar - 2011. 09. 12. 18:44

Nah, hat ezek utan remego kezzel es gyomorral fogok a tavkapcsolo utan nyulni :)

almasretes - 2011. 09. 12. 18:54

http://www.youtube.com/watch?v=4N31oFeinFY

Nálam ezzel a zenével sikerült levezetni a feszültséget :]

zs... - 2011. 09. 12. 22:05

Hát ez a 9. rész valami eszméletlen volt.O.O Miután azt hittem, hogy Gus nem tud keményebb lenni, jön és végigsétál halál nyugodtsággal a golyózáporon keresztül…
Majd a rész végén az a verekedés valami hihetetlen durvára sikerült, és itt arra célzok, hogy teljesen át tudtam érezni azt a feszültséget, haragot és gyűlöletet, amit Jesse és Walter érezhettek akkor egymás iránt. Zseniális írók és színészek. Nem is merek belegondolni mi fog még itt történni 4 rész alatt…

Wynonna - 2011. 09. 12. 23:42

Az évad elején még panaszkodtam, hogy nem tetszenek a részek, de amit most művelnek az írók részről részre, az valami hihetetlen. Kissé felpörögtek az események, és egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy ez lesz az eddigi legjobb évad.

GyMate - 2011. 09. 12. 23:48

Wynonna, a számból vetted ki a szót! Az évad elején én elég szkeptikus voltam, és továbbra is fenntartom, hogy volt pár elég felemás rész, de az utóbbi három négy nemcsak, hogy hozza a megszokott BB-színvonalat, de meg is haladja. És mindig elámító belegondolni, hogy milyen hosszú utat tettek meg a karakterek, és hogy azt milyen aprólékosan és jól ábrázolták. Ez számomra jól lemérhető a szubjektív véleményem változásából a különböző karakterek kapcsán – pl. Walter eleinte teljes szimpátiámat élvezte, de most már az önhittség, elvakultság és parancsolgatás olyan kombóját hozza, hogy lassan elkezdek Gusnak szurkolni (aki mondjuk ‘stagnál’, de a jó értelmeben: rohadult badass), Jesse meg… egyre komplexebb lesz, és egyre érdekesebb nézni a jelenteit. Ja, és ez az évad szerintem inkább Aaron Paulé, mint Bryan Cranstoné – a Problem Dog-os kifakadós jelenete, meg itt az ideges/feldúlt mexikói terv-elmesélős jelenete szerintem igen príma színészi munka volt.

Gabi úr - 2011. 09. 13. 00:34

Remélem, nem lesz igazam, de ezt a fiolát annyira hangsúlyozzák, hogy végig az az érzése az embernek, hogy a tartalma végül Hank gyomrában fog kikötni.

Gabi úr - 2011. 09. 13. 00:38

Ja és szerintem Jesse egyáltalán nem lett komplexebb az évek folyamán. Néha előrelép valamerre, majd kettőt hátra, valamint olykor pár percre elhiteti magával, hogy elfogadta magát olyannak, amilyen, de ennyi.

GyMate - 2011. 09. 13. 14:44

Talán nem is a karakter változik, hanem egyra újabb oldalait is megmutatják, de azért azt nem mondhatod, hogy aki az életét a lehető legegyszerűbben élő piti megélhetési bűnözőből átment vonakodó gyilkosba, méghozzá úgy, hogy ennek az akaratlan váltásnak minden egyes pszichés következményét viselte és meg is mutatta (lsd. az örökparti,az inkriminált kifakadás, a rezignált gúny a hangjában az évadnyitó végén, stb.) nem jön le komplex karakterként. Főleg ha ehhez hozzávesszük a finom identitáskeresését (ami elcsépelt kifejezésnek hangzik, de legalább egyáltalán nincs az arcunkba tolva), hogy akkor ő most kitartson-e Walter mellett, vagy fogadja el, hogy tényleg lehet benne valami, amit Gus meglátott, és hogy Mike esetleg tényleg valamire való segítséget lát benne, nem úgy, mint Walter. Sőt, bár lehet, hogy ezt Jesse nem tudatosítja, csak akarom, hogy tudatosítsa majd, hogy bőven meglehet, hogy Gus és Mike lépései csak taktikai megfontolásúak, míg Walter legalább nyíltan lekicsinyli… Tehát szerintem komplex helyzetekben nem bejósolhatóan viselkedik, vagyis… nekem ő komplex.

Almasretes - 2011. 09. 17. 16:52

Na mindját 10. rész. Addig is Gale énekel.
http://www.youtube.com/watch?v=wugY6HNLOCo

:D

flzoli - 2011. 09. 18. 23:03

Szerintetek Skyler pénzdobálgatós vívódása csak annak szólt, hogy akkor most eltűnjön-e a gyerekkel végleg, vagy inkább a jövőbeli menekülési útvonalról sejtetett valamit? :)

KG - 2011. 09. 19. 13:45

ez a 10. rész nagyon kemény volt.
csak nézek. 9,5/10

A. - 2011. 09. 19. 14:31

az évad legjobb része. odab@szott mindenhol, ahol csak lehetett.

AX3 - 2011. 09. 19. 15:21

Ez a sorozat… Végig szenvedem az skylert, aztan az apa fia beszélgetést, és olyan jelenetet dob be utána, hogy leesik az állam:) Legjobb sorozat jelenleg:)

mevrim - 2011. 09. 19. 16:17

Azt a betyár mindenit. Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz Gus terve, de tyűű… Ütött rendesen így is!
Ajánlom ismerőseimnek lépten-nyomon, de már kifogytam a jelzőkből, tényleg “Látni kell”!

GeoCucc - 2011. 09. 19. 16:50

@mevrim: Bizony, nem is lehet igazán körülírni, amikor ajánlod valakinek. A “kémiatanár, aki rákos lesz, ezért elkezd drogot gyártani” nem úgy hangzik, mint egy kihagyhatatlan sorozat leírása, pláne hogy már rég nem is itt tartunk (sokáig én magam sem kezdtem el nézni, mert csak ugyanezt tudtam róla). Tényleg nincs róla mit mondani, látni kell és kész. :)

Gust új oldaláról ismerhettük meg, elvégre az életét tette kockára, és nagyon a végére hagyta a folyadék “eltávolítását”, még ha be is vett valami pirulát a jelenet elején (meg persze kellett sajnos a látványelem, hogy mindenki pont akkor, és pont egyidőben haljon meg…)

És valóban már annyira szerethetővé vált ő is és Mike is, hogy már őket is ugyanúgy tudtam sajnálni, mint mikor Walt bácsi kapott egy pofont. Persze róluk is lehet sejteni, hogy a vége előtt biztosan nem fognak meghalni..

A Skyleres rész tényleg unalmas, de még mindig érdekesebb, mint néhány sorozat izgalmasabb jelenetei, szóval nincs miért panaszkodnunk. Aztán biztos abból is kisül még valami. (persze azt a pénzfeldobást megmagyarázhatnák, mert eléggé a levegőben lóg)

Almasretes - 2011. 09. 19. 18:51

ÁÁÁÁÁ emberek. Hát igen, ez odbsz!

Már az első három évad lepörgetése alatt is -kb egy hét se kellett mire végiglestem az egészet tavaly nyáron- tudtam, hogy ez mindenidők legjobb sorozata :D Szerencsére a sok Lost nézés megtanított annyira angolul, hogy értsem amit mondanak és ezért megéri nyelvet ‘tanulni’ :D

Hihetetlen volt. Annyira tudtam, hogy Gus megmérgezi magát is, hogy győzzön. Annyira tudtam és egyben annyira mondtam magamban, hogy “áhh biztos nem”…Közben persze vártam, hogy mikor adja be magának az ellenszérumot, vagy valami.. Aztán jött a hánytatós rész… :D Meg a rossullét, sajnáltam is Gust :( Utánna meg Jesse és Mike lövöldözése :D ÁÁÁ

Legjobb..Legjobb..

Ingorion - 2011. 09. 19. 19:33

Nos, meglestem a részt, és hát tetszett (amikor Gus a hullák között szlalomoz, felrémlett egy régi LOST-os emlék azért :P), valóban nagyon király ez az évad.
DE!
Amit nem tudok megbocsátani a készítőknek, az, ahogy Walttal bánnak. Nem a változásokra értem, hanem ahogy a karaktert lassan kiszorítják a saját műsorából. Ne értsetek félre, imádom Jesse-t, de elvileg nem ő köré épül a műsor. Ugyan Waltnak jutott a mostani részben egy elég szép megnyilvánulás, de hol volt ez a “This is my theritory” és a “Run” jelenetektől. Kicsit újrafogalmazom: Cranston gyönyörűen előadta a teljesen összetört apát, aki elveszítette a társát és fél, hogy a fia is megutálja, minden ott volt az arcán, de kéne (kivéve, ha ez nem tekinthető annak), valami pálfordulás, ami végleg egyenesbe teszi a karaktert. Legalábbis szerintem.
Ja, és Skylert ölje már meg valaki :))

Az évad eddig 8,5/10, de csak, hogy a fináléig lehessen feljebb pontozni :)

RexpecT - 2011. 09. 19. 19:43

Odab*szott ez a rész :D….

Almasretes - 2011. 09. 19. 19:51

“Nos, meglestem a részt, és hát tetszett (amikor Gus a hullák között szlalomoz, felrémlett egy régi LOST-os emlék azért :P)”

Hehe nekem is, és szerintem vagyunk még így egy páran ezzel :D

Amit MR. Whiteról írtál talán kicsit igaz volt, de nem lesz ez így mindig :D Szerintem.

Wynonna - 2011. 09. 19. 20:50

Hát ez a rész valami hihetetlen jó volt:)
Nekem baromira tetszett az a jelenet, amikor Walt félálomban Jesse-nek szólította a fiát. Nagyon sok utalás volt már a sorozatban arra, hogy sokszor Walt úgy érzi, Jesse közelebb áll hozzá, mint a saját fia, de féltem, hogy ez a kapcsolat tönkrement mostanra, úgyhogy nagyon örültem ennek a jelenetnek:)
Az is hihetetlen, hogy pár résszel ezelőtt ki nem állhattam Gus-t, most meg drukkolok neki is.
Egyszerűen zseniális a sorozat.

mkfad - 2011. 09. 20. 14:36

Hihetetlen fogás, hogy úgy indítottunk az évadban, hogy Gus az elintézendő főgonosz, mostanra meg már lassan drukkolunk neki mintha csak ő lenne a főszereplő.
Hihetetlen jó rész volt ez is, de főleg azért, mert ez az a pont ahonnan fogalmam sincs milyen irányt vesz fel a történet. Innen még bármi bekövetkezhet, és minden irány logikus lenne.
Skyler szál engem is idegesített. Azt hittem azért írják őt ennyire idegesítőre, hogy a néző már szinte akarja hogy meghaljon, de szinte biztos vagyok benne hogy a régi főnök felbukkanásával az lesz a vége, hogy az ő cégén keresztül mossák a pénzt nagy mennyiségben, és így gondolom Skyler is biztonságban van. Mindegy is csak ne picsogjon annyit :)

Olyan érzésem van, mintha épp egy egész bűnbanda lenne kialakulóban.
Skyler a pénz átmosásáról gondoskodik
Az ügyvéd a kapcsolataival és a jogi kiskapuival
Walter az “evil mastermind”
Jesse meg a verőember
Esetleg még Walter sógora mint belsős zsaru? :)

Azért próbálják Gus-t és Mike-ot megszerettetni, hogy érdekesebb legyen a leszámolás velük?

Szépen összetákolták a történetet. Szinte nincs is senki a sorozatban akinek ne lenne meg a helye (egyedül Walter sógornője <- golyót neki :D).

Almásrétes - 2011. 09. 20. 20:19

“Hihetetlen fogás, hogy úgy indítottunk az évadban, hogy Gus az elintézendő főgonosz, mostanra meg már lassan drukkolunk neki mintha csak ő lenne a főszereplő.”

Pont ezért jó az egész. Az évad elején pont ezért áhitoztam, hogy ne laposodjon el a sorozat, ne maradjon meg annál, hogy “főgonosz -> megöljük”. Szerencsére az írók is érezték, hogy nem így kell csinálni. Zsenik :D

Hor1 - 2011. 09. 23. 11:30

Nem írta senki, és a rész közben nekem se tűnt fel, de nem olyan, mintha a végén Mike le akarná lőni Jesset, pont mielőtt golyót kap?

Almásrétes - 2011. 09. 23. 12:25

A 4x10es rész kibeszélőjében írták többen, hogy olyan, de valszeg csak ‘véletlenül’ sikerült így.

Peti - 2011. 09. 23. 19:37

1. Skyler idegesítő, és “unprofessional”. (magyar tanárom sír)
2. Walt sokkal gyengébb(nek tűnik), mint eddig
3. Gus Fring for president. :) Az egyik legjobb karakter, érdekelne a Chile-i történet is, és persze a “hogyan tovább?”.
4. Mike-ot gyomron lőtték, ha jól láttam, azon millió dollár sem segít :( (de azért drukkolok, hogy nem murdeljen meg)
5. Jesse-vel túl sokat foglalkoznak…

Almásrétes - 2011. 09. 23. 23:11

Mike-ot gyomron lőtték, ha jól láttam, azon millió dollár sem segít :( (de azért drukkolok, hogy nem murdeljen meg)

Jah én is úgy vettem ki, hogy mellkason/gyomron lőtték :( Egyik se túl jó, reménykedjünk, hogy nem talált fontos szervet és akkor nem patkol meg :D

Arthuro_Adam - 2011. 09. 26. 09:02

Jobb lenne, ha Waltert kinyírnák, baromi idegesítő, és folyamatosan hülyeségeket csinál, ráadásul nem is logikus. Jesset nem Gusék állítják át, hanem ő maga.

Almásrétes - 2011. 09. 26. 12:10

Walter mi a szrt csinált áááá :D Na lesem tovább :D

Almásrétes - 2011. 09. 26. 12:34

Na ez kész… Mi volt ez itt a végén?:D Bszrok. Egyébként meg Jesse egy rohadt aljas áruló. Walter nélkül ugyanaz a pitiáner senki lenne mint a sorozat elején….. Itt a végére Walter nagyon elhallgatott meg mintha beájult volna…Vagy ezt csak én láttam így?

Almásrétes - 2011. 09. 26. 12:53

Na csak tévedtem :) Elösször úgy láttam mintha nem lélegzett volna, de tévedtem. Amúgy ütős kis rész volt, bele sem merek gondolni mi lesz még itt az elkövetkező két epizódban… omfg.

GeoCucc - 2011. 09. 26. 12:56

Áá, hihetetlen volt megint. El se tudom képzelni, mi fog történni a hátralévő két részben. Ez most nagyon végjáték-szagú lett, de szerencsére előttünk van még egy egész évad.

A végén az a nevetés, de az egész utolsó jelenet horrorfilmekben is elmenne.

Almásrétes - 2011. 09. 26. 12:58

“de szerencsére előttünk van még egy egész évad.”

Ha jól tudom végül abban egyeztek meg a górékkal, hogy 2×8 rész lesz, tehát még két rövidebb évad vár ránk.

eperdémon - 2011. 09. 26. 13:09

Csak nekem tűnt úgy, hogy Walt a sivatagban a “kill me? if you could kill me, I’d be dead” szövegéből az “if you could kill me” sor teljesen Mike hangján volt? Értelme nem sok lenne, de ha csak hallom azt a sort, akkor aztmondom, hogy az Mike.

Almásrétes - 2011. 09. 26. 13:17

Tényleg olyan

RexpecT - 2011. 09. 26. 14:33

Nem csak olyan hanem egyértelműen Mike hangja.
Legalább olyan jó rész volt, mint a múltkori :).

sss - 2011. 09. 26. 15:35

“Egyébként meg Jesse egy rohadt aljas áruló. Walter nélkül ugyanaz a pitiáner senki lenne mint a sorozat elején….. ”

Walter meg egy lúzer kémiatanár lenne.
Jesse nélkül elkezdeni sem tudta volna, hiába kémiazseni.
Meg legelőször egyedül fogadta el GUS ajánlatát, Jesse-t kihagyva.

sss - 2011. 09. 26. 15:48

Ja és skyler jól elcseszte.
Összes pénzt elszórta az autómosóra meg a főnökére, miközben elég lett volna havi pár tízezret tisztára mosni, úgysem költenek el többet.

Pörkölt - 2011. 09. 26. 16:01

““Egyébként meg Jesse egy rohadt aljas áruló. Walter nélkül ugyanaz a pitiáner senki lenne mint a sorozat elején….. ”

Walter meg egy lúzer kémiatanár lenne.
Jesse nélkül elkezdeni sem tudta volna, hiába kémiazseni.”

Nem mellesleg ebben az epizódban pont Jesse mentette meg Walter életét.. Nem először..

Almásrétes - 2011. 09. 26. 16:37

Jesse Walter életét ugyan megmentette, de, ha kicsit is továbbgondolja a dolgokat akkor rájön, hogy Walter úgysem fogja hagyni, hogy megöljék Hanket…A rész végére kb Walternek mindegy volt mit tett Jesse.

“Nem mellesleg ebben az epizódban pont Jesse mentette meg Walter életét.. Nem először..”

Ez fordítva is igaz, mert Walter is mentette már meg az ő életét.

eperdémon - 2011. 09. 26. 16:54

és mi értelme van annak, hogy Mike hangján volt az a félmondat?

Peti - 2011. 09. 26. 17:39

Gus hatalmasat kockáztat, ha ezt engedi… úgy értem Walt bármikor leléphetne már ennyi pénzzel, esetleg DEA-s vádalku, tanuvédelmi cucc stb… Bár meg lehetne ezt oldani békésen is, ha Hank-et kivonnák a forgalomból. Walt és Jesse elfőzőcskézne nyugdíjas korukig, és mindenki él, míg Gus úgy gondolja, hogy élhet.

hirnalon - 2011. 09. 26. 17:54

Hatalmas rész volt, mondjuk vártam, hogy a rész végére láthassuk, hogy miért is mondták a szezon promóban azt, hogy “This time Walt is the danger.” De azt hiszem, hogy a következő részben minden kiderül. Walt nevetése az epizód végén hátborzongató volt, közben meg a háttérzene is biztosította a hangulatot, nagyon kemény… és már csak két rész, el se hiszem :(

mkfad - 2011. 09. 26. 18:30

Úh mennyire szürreális lett a vége. Senkit nem hallottam még ennyire hátborzongatóan vihogni. Még szerencse hogy nincs szaga a sorozatoknak. Skyler alaposan összecsinálta magát az tuti :)

mkfad - 2011. 09. 26. 18:47

Ted meg megérdemli a Darwin-díjat :D:D

GeoCucc - 2011. 09. 26. 19:07

Az tényleg nem Walt hangja volt abban az ominózus mondatban. Legalábbis nagyon furcsán hatott, mintha valaki (Mike?) a jeleneten kívülről csak “odanarrálta” volna. És valóban, értelme nem lenne, ilyen hibát meg nem lehet csak úgy véletlenül elkövetni. Rejtély.

Na de hogy mi lesz ezután? :-O Waltnak nincs elég pénze ahhoz, hogy eltűnjön, nem érintkezhet Jesse-vel, Gus-nak pedig már a közelébe sem tudna kerülni. És Gus nem fog örülni, ha megtudja, hogy információhoz juttatta a DEA-t (amúgy Saul nem telefonált kicsit korán? “give me an hour, I need to collect my wife and kids”, ehhez képest Walt még épp hogy csak hazaért, de Marie máris telefonált).

Jelenleg az egyetlen szál, amin el tudnék indulni a folytatásban, az a ricin kapszula, amit Jesse bizonyára még nem dobott ki a cigisdobozból. Szerintem annak még lesz szerepe egy váratlan pillanatban.

Gerdina - 2011. 09. 26. 20:26

Almásrétes: De Jesse sokkal boldogabb volt pitiáner senkiként, épp ez a lényeg. Egy kis drogos hülye gyerek volt, akinek az életében nem jutott volna eszébe emberi életeket kioltani, vagy ennyire veszélyes emberek közé keveredni. Walt megzsarolta és rákényszerített egy életet, amit ő nem akart és ami csak szenvedést hozott neki. Persze ettől még őt sem kell sajnálni, eleve nem kellett volna elkezdenie drogot árulni.
Főleg ez az évad, de már korábbi részek is próbálják Jesset sokkal szimpibbé tenni Waltnál. Gondolok arra, mennyire kihangsúlyozzák, hogy szereti a gyerekeket vagy arra, hogy ő mennyivel inkább értékeli mások életét, mint Walt. Pl. amikor inkább megmenti egy bogár életét, minthogy eltapossa, vagy ugye itt van az egész 4. évad, amikor egy ember megölése teljesen felemészti és megváltoztatja.
Én mindkét karaktert szeretem, de ez a kontraszt köztük egyre nagyobb.

Attól nagyon félek, hogy az évad végén Walt megöli Jesset….de inkább arra tippelek, hogy Jesse öli meg Gust. Remélem igazam lesz.

Elkon - 2011. 09. 26. 20:59

Mindig úgy promózták, hogy most Walt a veszélyes arc, de eddig pont az ellentéte. Kíváncsi vagyok lesz e igazságtartalma, vagy csak félrevezettek. Nagyon nagy lenne ha átmenne badassbe. Fúú. Nagyon beteg volt a rész vége, lesokkolt. Így kell ezt.

Gerdina - 2011. 09. 26. 21:33

Igen, eddig ez a “Walt a veszély” egy nagy baromság. Még ha az utolsó két részben lemészárolja a karakterek felét, akkor is túlzás volt az egész évadot így promózni.

Egyébként én azt hittem, hogy Tedet ő fogja megölni.

hfeeri - 2011. 09. 27. 00:19

Uram isten teljesen lesokkolt a vége.. ZSENIÁLIS

migraine - 2011. 09. 27. 08:48

amúgy az ominózus ‘if you could kill me’ résznél, bár lehet csak én látom bele ezt, de mintha a felhők játékának is jelentősége lenne (elsötétülés/kivilágosodás), ráadásul pont akkor kezdődik az egész, amikor mintha Mike hangján szólalna meg.

hfeeri - 2011. 09. 27. 09:19

Az tleg mike hangja. Szerintem o fogja megolni waltert , es ezt fogja neki felidezni majd.. amit walt mondott gusnak :)

yan - 2011. 09. 27. 09:38

Nem néztem a promókat, nem akartam semmi infót, még csak hangulatmorzsát sem magamnak ellőni, így tévedhetek is, de a “This time Walt is the danger.” mondatot szerintem lehet úgy is érteni, hogy most ő a veszélyforrás, ő veszélyezteti a főzést, gyk. ő a gyenge láncszem a buliban.
Így már nagyon is megállja a helyét a mondat, mert egész évad alatt durván kontra produktív volt: bogarat ültetett a DEA-s sógora fülébe, nyomkövetőzte Gust, Jessie-t, elfuvarozta a sógorát a telephelyekre, stb.

Nagyon kiváncsi vagyok, hogy oldják fel ezt a helyzetet.

Almásrétes - 2011. 09. 27. 09:41

yan: Épp azon gondolkodtam, hogy pontosan ugyanazt leírom én is mint te, de aztán úgy döntöttem, hogy nem kukacoskodok mert lehet csak félreértettem stb…meg én se nézek trailereket ugye :) De akkor egyetértünk.

Ingorion - 2011. 09. 27. 14:13

Hát ez igen odabaszós volt :)
Amúgy a hang nekem fel sem tűnt, viszont a fény játéka annál inkább… a sötétség, majd a fény (mint a SoA 3×13 végén a fekete-fehér párhuzam, aki látta, tudja mire gondolok).
Én amúgy úgy látom, hogy Walt nagyon rossz irányba fejlődik, DE nem szabad elfeledni, hogy nem volt ő mindig ilyen morálisan megkérdőjelezhető figura. És mikor előtör az igazi Walter, akkor annak mindig van súlya… és most, hogy a családja került veszélybe elfajulnak a dolgok, a következő rész promója alapján nagyon durva dolgok lesznek, Gus most rossz lóra tett, legalábbis szerintem. Aminek még nagyon örülnék, az az lenne, hogy helyrejön Jesse és Walt kapcsolata, mindkettejüket bántja a dolog szerintem :D
Habár Jessenek most úgy tűnik megvan mindene, amit eddig szeretett volna: pénz, nő, gyerek… :)

Almásrétes - 2011. 09. 27. 18:54

“Habár Jessenek most úgy tűnik megvan mindene, amit eddig szeretett volna: pénz, nő, gyerek… :)”

Ezért csípte a szemem, hogy úgy viselkedett ahogy :S Jessenek más lehetősége nem volt a felemelkedésre, csak Walter. És ugye mindketten gyilkoltak egymásért… annyi, hogy míg Jessenek nem volt kb semmi vesztenivalója addig Walternek az egész családja veszélyben volt így nem ért rá keseregni, hogy “jajj most mit tettem”. Merthát csúnya dolog a gyilkolás, de ilyen környezetben ilyen emberekkel most könyörgöm Jesse mit várt :) Ráadásul, ha úgy nézzük ki hajszolt kit gyilkosságba akkor Walter kettősgyilkossága is Jesse lelkén szárad mivel ő nem fért a bőrébe (“Run!” jelenet), Gus meggyilkolásába meg csak azért akarta belehajszolni Jesset mert ő maga nem fért Gus közelébe, de ettől még megtette volna ő is.

Na, de nem akarom firtatni ezt :) Ahogy olvastam a többiek véleménye is érthető csak más nézőpont.

ar - 2011. 09. 27. 19:17

Almásrétes:

Persze, hogy igazad van Jesse-vel kapcsolatban, de

1. Jesse csoret mindig is b*szta, hogy Walt egy taknyos hulyegyereknek nezte es ugy is kezelte, mint aki egyedul nem kepes semmit elintezni tisztessegesen. Nem veletlen tudta Gustavo megfogni, hogy pont ezzel ellentetesen kezelte.

2. Jesse – ismerjuk el – nem egy tulzottan okos gyerek :) inkabb elegge egyszeru. Ha “megharapjak” – ahogy a Gale miatt erzi most magat – visszaharap, nem igazan nezi kinek a kezebe mar.

Gerdina - 2011. 09. 27. 19:42

Én azért nem mondok le arról a lehetőségről, hogy Jesse most azért volt mérges Waltra, mert tudta, hogy Walt önmagát is veszélybe sodorja azzal, hogy felkeresi. Ne feledjük, hogy még mindig ott van a méreg a dobozában, talán csak az alkalomra vár, hogy megmérgezhesse Gust. Mert vagy kijátsszák ezt a méreg témát vagy Walt megöli Jesset. Más lehetőséget most nem nagyon látok. Persze tuti, hogy meg fognak lepni.:)

Gondoljatok bele, ha most ennyire bonyolult a Jesse-Walt kapcsolat, akkor mi lenne ha Jesse megtudná, hogyan halt meg Jane…:D Bár én szeretném, ha ez sosem tudódna ki.

Almásrétes - 2011. 09. 27. 19:44

ar: igazad van persze :) Én még abba gondolkodtam itt bőszen, hogy tul. képpen nem is értem Gust. Jesse nem kémikus, ha változnak a körülmények nem fogja tudni előállítani amit kell stb.. Ez a Gale gyerek se volt egy ellenfél Gusnak és Jesse sem az… Ha így nézzük az egyetlen ellenfele (a “danger”) Walter volt. Ezért szerintem Gus terve annyiból állt, hogy félretegye Waltert rávegye Jesset arra, hogy egyedül főzzön és majd, ha kell akkor leváltsa egy másik igencsak “életképtelen” /rabszolgálra/. Waltert nem tudta volna irányítani. Szerintem :)

Almásrétes - 2011. 09. 27. 19:45

Gerdina: ha ez így lenne akkor pozitívan csalódnék Jesse-ben :) És örülnék is neki

Ingorion - 2011. 09. 27. 20:05

Higgyétek el, én lennék a legboldogabb, ha végre Jesse és Walt egyként harcolnának Gus ellen. És Gus valóban látja, hogy Walt veszélyes lehet… és mint ahogy írtam már, Walt még elszántabb, ha a családjáról van szó.
Más: amúgy feltűnt nektek is, hogy Walt kocsija mennyi mindent kibírt? :)
1. A repülő darabjai ráestek
2. A két gengsztert is ezzel ütötte el
3. Most meg az ütközés
:DD
Walt életének legjobb befektetése volt az a kocsi! :))

Miss Keamy - 2011. 09. 27. 20:08

Tetszett a rész, 10/8. A vége odab*szott..Nekem vhogy az nem hiteles, hogy a Gus féle banda kb. 3-4 emberből áll. jó persze mutatták már hogy van ott “hadsereg”, de akkor sem ennyi. + ez a kartelles dolognál is igaz. És ezt nem erre a részre értem, mert nyilván nem fog Gus nagyháborút inditani..:D

Amúgy Skyler-Beneke úr-Saul az agyamra mennek, ahogy a kis walterrel sem tudnak a szülinapi ünneplés kivételével mit kezdeni, de azért mikor Jesse-nek szólította Walt elmosolyodtam:)

Ja és ahogy olvasom mindenki utálta Gus-t eddig, én a kivételek közé tartozom, imádom a karakterét, minden mozdulatát:) LEhet jobban fogom sajnálni az Ő esetleges évad végi halálát mint mondjuk Jesse v. Waltét.

Miss Keamy - 2011. 09. 27. 20:13

Ingorion: ígyígy, tiszta Kitt az a kocsi (csak nem beszél) :D

Gerdina - 2011. 09. 27. 20:27

Az tényleg nagyon gáz, hogy ennyire látványosan nem tudnak mit kezdeni Walt Jr karakterével.
Mondjuk nekem nem hiányzik, mert nem bírom, de az őt játszó színészben azért több lehetőség lenne. Körülötte a karakterek életveszélybe keverednek, balesetet szenvednek, hazudnak, csalnak, ölnek, nyomoznak, lenyomorodnak, erkölcsi válságba kerülnek…utáljuk vagy szeretjük őket, a halálukat kívánjuk vagy épp szurkolunk nekik.
Közben Walt Jr? Kimegy a szobájából a konyháig és vissza.
Persze talán csak ennyi van a karakterben és csak az a funkciója, hogy Walt-ot eggyel több dolog motiválja.
Nem is baj ez, de ezek a reggelizős jelenetek akkor is kezdenek kicsit komikussá válni.:D

paranoid android - 2011. 09. 28. 03:45

Először is a résszel kapcsolatban csak annyit, hogy aztabüdösrohadtélet. Imádtam megint minden percét.
Másodszor, a Walt-Jesse kapcsolathoz: hogy melyikük mennyire hibás a másik erkölcsi hanyatlásában, és hogy ki mentette meg többször a másik életét, szerintem lényegtelen. Minden ember maga felel tetteiért, és a lojalitás nem a másik cselekedeteinek együtteséből adódik, annál sokkal bonyolultabb. Az átélt dolgok nagyon közel hozták Waltot és Jesse-t egymáshoz, épp ezért állt ki Jesse Walt mellett Gus-szal szemben, de azért történt az utóbbi részekben egy s más, ami megingatta mindkettőjük bizalmát a másik irányába.

RadirPok - 2011. 09. 28. 11:19

emberek, nem tudja valaki az s04e10-es rész, medencés leszámolása előtt/alatt játszott zene címét/előadóját? gúgliztam, ahogy csak tudtam, de nem találtam :(

Almásrétes - 2011. 09. 28. 11:47

Szia!

Én megkerestem meg is találtam :) Mindjárt belinkelem, ha még megvan.

Almásrétes - 2011. 09. 28. 11:51

http://www.myspace.com/bangdata

Első Bangd Data – Band Data

Leszámolás elötti dalt pedig így hívják:
Tidal Wave by Thee Oh Sees

Youtubeon meg is találod

Almásrétes - 2011. 09. 28. 11:55

Leszámolás elötti dalt pedig így hívják:

Leszámolás alatti :) Bocsi elírtam. Mucsácsá.

RadirPok - 2011. 09. 28. 12:33

Almásrétes: köszönöm :)

genzo - 2011. 09. 28. 16:28

Most végeztem a 11. résszel. Sokkot kaptam! Szerintem még az előzőnél is jobb volt. Sokaktól olvasom, hogy a sorozat már nem a régi. Szerintem meg nincs itt semmi probléma. Minden évadban ugyan ez a séma. Kicsit lassan indul, aztán a végére meg csak pislogsz, meg kapkodod a levegőt. Ja és kövezzetek meg, de nekem Skylerel sincs semmi bajom. Szerintem tök jó, hogy több szerepet kap. Korábban engem is irritált egy picit de ez az új badass Skyler nagyon bejön.

Gerdina - 2011. 09. 28. 17:23

Nekem Skylerrel az egyedüli bajom, hogy az első évadokban szép, természetes arca volt, most viszont nagyon mű az egész nő. Nem tudom mit művelt az arcával.
A Breaking Badet nagyon sok minden életszagúbbá teszi a többi sorozatnál és az egyik ilyen, hogy a szereplők viszonylag hétköznapian néznek ki. Ezért egy picit irritál ez Skylerben, de ettől függetlenül én sem utálom.

Eidur - 2011. 09. 28. 17:26
tussilago farfara - 2011. 09. 28. 18:06

Az utóbbi 2 résztől a hideg rázott, annyira jók voltak, ez már hamisítatlan Breaking Bad-hangulat.

naughtyL - 2011. 09. 28. 19:47

aztabüdösskurvamindenit. hát ez kész..

úristen!! Vártam, hogy nyomják még lejjebb Waltot, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogják ezt nekünk tálalni. ekkora nagy kibaszósdit. pff. öröm nézni, ez aztán a dráma!
Ezt még fel kell dolgozni, mert nem semmi belegondolni mi jöhet még ezután..

azért Skyler beszart arckifejezése nem volt semmi.

Jesse sem fog kicsit zuhanni majd a “magasból”..

smdani - 2011. 09. 28. 22:20

11. rész teljesen lesokkolt. Azt hittem az előzőt nem lehet túlszárnyalni hát tévedtem. Most úgy gondolom ezt nem lehet de remélem megint nincs igazam.

clark - 2011. 09. 29. 13:25

akármi akármit mod itt a színvonallal nics probléma sőt egyre magasabbra és magasabbra teszik a mércét.
nagy pacsi az író gárdának,rengeteg fordulat van benne és a színészeknek is nagy pacsi mert ilyen jó eltudják játszani!
a legjobb dráma manapság!

merész húzások,brutál jó hangulat és abszurd humor .

én bevallom sokat szoktam nevetni a sorin.
pl mikor walter szétörte a kocsit várható volt,de hoy fel si robbantja,az már nem:D

vagy beneke milyen szépne csúszott :D ááá

az utsó két rész nagyon jó volt és még csak most következik a maradék rész a finálé nem tudom hogy mit találnak ki ,de az biztos hgoy ütős lesz és vemlyik főbb szereplő meg fog halni,pl gus vagy hank.

GeoCucc - 2011. 09. 29. 23:14

Érdekes még, és olvastam pár helyen az arra vonatkozó kérdéseket, hogy hogyan is fogyhatott el Walték pénze ilyen gyorsan, hiszen mint tudjuk, milliókat keres. Valamennyire azért utána lehet számolni, én ezt tettem. :) A Gushoz való csatlakozás előtt ha jól emlékszem, eléggé le volt égve (még kisüzemben csinálta, saját kezelésének fizetése, pénz majdnem-elégetése a grillsütőben?), szóval mondhatjuk, hogy akkor nulláról indult. Az utóbbi részekben mintha lett volna említés arról, hogy nagyjából 1 éve diagnosztizálták nála a rákot, tehát annyi idő telt el a sorozat kezdete óta is. Gusnál, tegyük fel, nagyjából féltávtól kezdve, tehát ott fél éve dolgozik. Skyler az s04e07-ben sebtében kiszámolta, hogy ezzel 7 125 000 dollárt kereshet egy év alatt, s akkor fél év alatt olyan 3-4 milliót szedhetett össze. Ez így nem is olyan sok, ha megnézzük, mekkora összegeket költöttek.

Walt és Hank kezelése nem lehetett olcsó, noha itt konkrét összegekről nem volt szó. Walt ugyebár vett egy kocsit a fiának, amit összetört, majd vettek egy másikat is. Fizetik Sault, aki szintén nem aprópénzért dolgozhat, lévén ő az egyik legmenőbb ügyvéd a városban, ráadásul gyakran elég bonyolult feladatok elé állítják. Most ugyebár Skyler odaadott 617 226 dollár 31 centet Tednek, na meg korábban vettek egy autómosót, ami ha jól emlékszem 800 000 körül volt. Mindezt 3-4 millióból, és még csak ennek az évadnak a költségeit számoltam. Igazából azon is csodálkozhatnánk, minek fektettek be a pénzmosó autómosóba, mikor olyan túl sok pénzük már annak megvásárlása után sem maradt, és Walt is már azon munkálkodott, hogy “kilépjen” az állásából.

Az eltüntető meg “legalább fél milliót” kérne Saul szerint, így a fentiek alapján teljesen hihető, hogy nem maradt már annyijuk, még akkor sem, ha az autómosó Skyler szerint “már kezd profitot termelni”. Bár igazából ha még meglett volna a Tednek adott pénz, akkor is szinte nulláról kellett volna kezdeniük azt a bizonyos új életet, ami azt jelentené, hogy a korábbi egy évnyi főzőcskézés mit sem ért. Azért Walték eléggé szórták a pénzt, ahhoz képest, hogy mennyi volt nekik.

Bocs az elvetemülésért :)

GeoCucc - 2011. 09. 30. 09:56

Ja, tudtam, hogy kihagytam valamit. Azt, amire végülis ki akartam volna lyukadni. Volt most ugye ez az autóbalesetük, amin nagyon gyorsan túlléptek a részben. Volt róla szó a laborban, hogy Walt 4 napot kihagyott emiatt, de semmit nem tudunk arról, mi történt azokban a napokban, amiket átugrottunk. Nyilván volt megint kórház, rendőrség, meg ilyenek. Meg gondolom azért a kártérítésre is elment még egy rakás pénz. De felelősségre nem vontak senkit az ütközésért? Értem én, hogy talán unalmas lett volna, ha ezzel töltik ki az időt, de inkább próbáljonak továbbra is reálisak maradni. Mondjuk lehet, hogy a későbbiekben még visszatérnek ehhez. Nehéz elhinni, hogy minden következmény nélkül neki lehet menni valakinek autóval :)

sss - 2011. 09. 30. 13:48

“Nehéz elhinni, hogy minden következmény nélkül neki lehet menni valakinek autóval :)”
Ilyen balesetből rengeteg van, szándékosság meg nem bizonyítható, komolyabb bünti meg csak súlyos sérülésnél van.
Most mutassák, ahogy kitöltik a baleseti bejelentőt?

GeoCucc - 2011. 09. 30. 15:53

Például. Vagy bármi ehhez kapcsolódót. Erre csak egyszerűen elsiklottak felette. Ahhoz képest, hogy milyen fontos rész lett volna az egész sorozat szempontjából, ha Hank megtalálja a labort a mosodában, kicsit.. hogy is mondjam.. elbagatellizált megoldás volt, hogy egy karambollal következmények nélkül meg lehetett úszni az egészet.
Hozzáteszem, nem tudom, Amerikában hogyan kezelik az ilyen eseteket. De innen nézve nekem mindenképpen furcsa volt.

ferencem - 2011. 09. 30. 16:11

Ja, vannak logikátlanságok pl.: Jessen honnan tudta, hogy hol a titkos kórház, mikor mintkét utasa eszméletlen volt?

Almásrétes - 2011. 09. 30. 17:28

Megy a kattogás :)
Engem az egész karambol után már tényleg csak az foglalkoztat marhára, hogy Hank ennyire hülyének nézi Waltert? Mer ő nagyon tud kombinálni ez kiderült, de akkor miért nem gondol végre Waltra mint esetleges gyanusítottra? Amikor ketten voltak és Hank szállíttatta magát ide oda Walter fején is láthatta volna, hogy itt valami nem stimmel, de ez a “Azt hittem ott csak egy föld út van” meg “nem láttam mer gyorsan jött a másik kocsi” :D Hát érdekes kifogások…

GeoCucc - 2011. 09. 30. 19:06

Az ilyeneket már szeretem, amiken lehet kattogni. :)
Na igen, ha Hank még sokáig gyanútlanul nézi Walt megmozdulásait, az már lassan komédiába fog átcsapni. Végül is az ő szemében csak egy szerencsétlen sógor, akinek céltalanná vált az élete a rák után. De el tudom képzelni, hogy már ott kattog Hank fejében valami, s kezd összeállni számára a kép. Mondjuk szezonzárásnak sem lenne utolsó egy ilyen szembesítés (de ne legyen, mert megüt a guta egy évig).

@ferencem: Elvégre mikor beszálltak az autóba, még mindketten maguknál voltak valamennyire. Egyikük utolsó leheletéből még odasúghatta, hogy az első utca jobbra, majd a második balra.. Gusból amúgy is kinézem, hogy még arra is ügyelt, hogy ne legyen messze az orvosi stáb Don Eladio rezidenciájától.

Gerdina - 2011. 09. 30. 23:16

Hank talán tényleg túl közel áll Walthoz, hogy lássa az igazságot, de azért már lassan kezdenek odáig eljutni, ahol már nem lehet tovább húzni a dolgot és mindenképpen meg kell tudnia.
Pár dolog, amit már tud Walttal kapcsolatosan és összeállhatna végre a fejében:

– zseniális kémikus
– az ellopott dolgok az iskola kémiaszertárából
– volt valami köze Jessehez
– Walt felbukkanása és értetlenkedése amikor Badgernek kellett találkoznia az ál Heisenberggel és a DEA figyelte az akciót
– Jesse tudta, ki Hank felesége (oké, máshonnan is megtudhatta, de Hank is kiakad ezen a 3. évadban)
– épp akkor tűnt el pár napra, amikor az egész Tuco ügy volt
– Skylertől tudja, hogy egy időben mennyire furcsán viselkedett és hajlamos volt csak úgy eltűnni magyarázat nélkül (ezt mondjuk lehet a rákra fogni)
– a hirtelen jött “szerencsejáték” pénz
– a WW rövidítés Gale füzetében (persze, ez is meg lett magyarázva)
– látja mennyire kelletlen, valahányszor Hank az ügyről beszél, plusz most ez a “baleset”

DICKtator - 2011. 10. 01. 03:44

Valószínűleg Hanknek már lejött, hogy valami nem tiszta, méghozzá a mostani baleset lehetett az utolsó csepp. Azért amikor utána Walt meglátogatta, elég szemrehányóan viselkedett vele, nem a megszokott Hank-stílusában.
Ugyanakkor, ha sejti is a dolgot, valószínűleg letagadja magában, ami természetes emberi reakció, hiszen az ember a szeretteiben sokszor inkább próbálja nem észrevenni a rosszat, mégha az nyilvánvaló is. Walt akár a családi ebéd közben az asztalnál is elkezdhetne meth-et főzni, Hank talán még akkor is úgy csinálna, mintha nem venné észre. De ezt nem tudjuk. Az biztos, hogy kemény dráma lesz, mikor tudatosul benne Walter szerepe, és a család és a hivatása között kell döntenie az ügyben, szinte biztos, hogy ez bekövetkezik idővel, az írók egy ekkora ziccert aligha hagyhatnak ki.
A másik meg, amiért nehezen veszi ezt tudomásul Hank, az pont az, ami már említésre került, hogy Walt egy lúzer kémiatanár volt, aki még kiállni sem nagyon tudott magáért, míg Hank a kemény nyomozó, aki akciózott, kihallgatott, keményfiúkat ültetett le. Azóta megfordult a kocka, Walt a nagymenő bűnöző lett, Hank meg tolószékből sutyiban végzi a kis magánnyomozását, de egyedül még megfigyelést sem tud végezni. Ezt az új felállást, tekintve a büszkeségét, ami azért megvan még neki, elég nehéz lenne felfognia. Walt már nem az a lúzer, akinek a családját ő segítette, hanem az a nagypályás gengszter, aki a kezeléseit állja (bár most hirtelen nem tudom, hogy ezzel Hank tisztában van-e).

Úgyhogy a nagy harc még odébb van, talán a végső lesz majd a sorozat végkifejletéhez közeledve. Walt pedig, bár most egyedül maradt, főellenségként még előbb Gus-szal kell leszámolnia. Ebben az évadban szerintem ez várható, mert most ő a főellenség – akinek a kegyetlenségéről már bizonyítékot kaphattunk bőven. Tehát rövid távon inkább az a kérdés, hogy ezt vajon hogyan tudja Walt megoldani…

karit - 2011. 10. 01. 12:24

Amikor Hanknak majd leesik mindez, Skyler emlékeztetni fogja, hogy a gyógykezelését milyen pénzből támogatták, és ha kell, eskü alatt vallják Walttal, hogy Hank erről már akkor tudott. (Egy tárgyaláson erre még rá is tenne, hogy Hank a főnökei előtt egy “makulátlan” embert próbált bemocskolni, hogy elterelje a gyanút a családjáról.)

Épp ezért zseniális lehet majd Hank gyötrődése a hivatása és a családja között, amikor rájön, hogy a felesége stiklijeit pirulva elsimítgatni kismiska volt Walt kimosdatásához képest. (Maradt volna a köveinél…)

Az is sokatmondó(?), hogy az eddigi “átfedéses” gyakorlattal szemben most nincs felvezetve egy új “Gus”. Így, ha a kartell lenullázása után esetleg Mr. Fringnek is mennie kellene, Walter a csúcsra kerülhet.

Vagy már csak Heisenberg kontra DEA lesz ezután?

Almásrétes - 2011. 10. 01. 16:38

karit: az nem is lenne rossz amit írtál (DEA VS Heisenber), de.. ha én lennák Walter akkor örülnék, ha ebből az egészből élve/lebukás nélkül kikeveredek. Gus meghal mindent rá kell fogni, Hank örülhet, hogy elkapja, autómosó hozza a pénzt. Viszont, ha tovább folytatja amit elkezdett azzal önmaga alatt vágja a fát.

mevrim - 2011. 10. 01. 17:24

Akármennyire is szeretném, hogy Jessevel kibéküljenek, nagyon tetszene egy (Gus esetleges halála után) Jesse-Walter megmérettetés “Heisenberg” címéért. Plusz ugye DEA is belekotnyeleskedne… Bár erre kicsike az esély.

mevrim - 2011. 10. 01. 17:28

Sőt! Továbbgondoltam: Walter-t a kartell megmaradt tagjai (már ha maradt valaki) támogatnák, míg Jesse mellé Gus emberei állnának, élükön Mike-kal. De ehhez az kell, hogy Walter végezzen Gus-szal.

paranoid android - 2011. 10. 02. 01:45

Most jutott eszembe, hogy a 4×10 kibeszélőjében feltett kérdésemre (miszerint Mike vajon le akarta-e lőni Jesse-t a rész végén) a válasz, Nem. Egyébként nem lett volna Jesse számára vér előkészítve.

Almásrétes - 2011. 10. 02. 17:50

:) Még jó, hogy nem lett belőle nagyobb pánik :D Egyébként holnap új rész. Be is készítem a hozzávalókat a hűtőbe / elsötétítem a szobát és vallási énkeket kántálok… Biztos remek lesz.

Gerdina - 2011. 10. 03. 09:38

Azt hittem, valami sokkoló fog történni a mai részben, de ez így volt nagyon jó. Tökéletes felvezetés a fináléhoz, amiben még csak tippelni sem tudok, hogy mi fog történni.
Nagyon örülök, hogy Jesse és Walt végre ismét egy csapatban játszanak, jó ezt újra látni.
Viszont elolvasgattam pár véleményt és látom, hogy rengeteg embernek az a teóriája, hogy mégiscsak Walt mérgezte meg a kis srácot. Ha tényleg így van, akkor az az egyik legnagyobb meglepetés lesz számomra az egész sorozatban és a legbátrabb döntés, amit az írok hozhatnak. Mégsem akarom, hogy így legyen és nem is tudom, hogy miért lenne így. Miért tette volna? Hogy Jesset Gus ellen fordítsa? De honnan tudta, hogy Jessenek annyira fontos a gyerek és Andrea, hogy még ölni is tudna miattuk? Honnan tudhatta, hogy Jesse elmenne a házához, ahol aztán ő szépen Gus ellen tudná őt fordítani? Picit erőltetett nekem ez az elmélet, ti mit gondoltok?

És mi volt Gusnak ez a megérzése, ami miatt nem ült be a kocsiba? Lehet, hogy tényleg nem ő mérgezte meg a gyereket és akkor jött rá, hogy ez az egész kórházba csalogatás Walt műve? Nem tudom, ez is erőltetettnek tűnik, én nem találok válaszokat. Alig várom az évadfinálét, nagyon remélem, hogy ütős lesz. Szeretném ha ezt a Gus szálat elvarrnák és nem hagynának mindent a levegőben lógva a következő évadra.

sss - 2011. 10. 03. 11:20

“És mi volt Gusnak ez a megérzése, ami miatt nem ült be a kocsiba?”

SZVSZ az, hogy Jesse tudott a mérgezésről. És mivel nem fogta rá Walt-ra, emiatt tudhatta hogy rá gyanakodik. És abból hogy Jesse-nél ricin volt, tudhatta hogy Walttal együtt (korábban) a megölésére szerveződtek.

A Gus szál szvsz el lesz varrva, de járulékos vesztesség is várható.

Walt meg nem ölne meg egy gyereket, de Jesse-t igen, ha akarná, vagyis inkább őt mérgezte volna meg, így a munkáját is visszaszerezhette volna.

Gerdina - 2011. 10. 03. 11:31

Ebben is lehet valami. Hogyha nem hisszük el, hogy Walt mérgezte meg a srácot (márpedig én nem hiszem) és Gus valóban tudott a méreg létezéséről, akkor azért picit tényleg meglepődhet azon, hogy Jesse nem vádolja semmivel sem őt, sem Walt-ot illetve talán gyanús lehet egy kicsit az, hogy ennyire a kórházban akart maradni Jesse.

Féltem is attól, hogy Walt megöli Jesset, de talán nem akarták ismét ugyanazt eljátszani az írók, mint tavaly, amikor úgy másztak ki a bajból, hogy megölték a “konkurenciát”. Persze, ez nyilván nem ugyanaz lenne, hiszen Jesse megölése jóval drasztikusabb megoldás.

RexpecT - 2011. 10. 03. 11:44

Mikor jön a következő évad?WÁÁÁÁÁÁ

RexpecT - 2011. 10. 03. 11:46

Lesz még egy rész?Akkor No hay problema, señores :D !

Almásrétes - 2011. 10. 03. 11:52

Na megnéztem én is. Ütött :) Walt fegyverforgatós jelenete is (többször rámutatott a pisztoly :D) meg Jesse vs Walt rész… de a vége az aztán meg tényleg mindent űberelt. Nem tudom mi lett volna jobb,ha Gus gyanakodik, de aztán beszáll, vagy így. Nehéz dolguk lesz Walteréknek, ha még ebben az évadban (gyak. egy rész alatt) ki akarják iktatni :)

Egyébként én sem hiszem , hogy Walter megmérgezne egy gyereket :( Bár kitudja eléggé összeroppant ő is az előző részben. Váh. Na majd meglátjuk mit szállítanak nekünk a jövőhéten.

Almásrétes - 2011. 10. 03. 11:54

Lesz bizony még egy, Vince Gilligan írta a forgatókönyvet biztos ütni fog :)

GeoCucc - 2011. 10. 03. 13:56

Hát furcsa hangulata volt ennek a résznek, tipikus vihar előtti csend. A zenét a horrorfilmek készítői simán megirigyelhetnék. Mondjuk én kíváncsi lettem volna, mi történt közvetlenül az után, ahol az előző részt befejezték. Walt kimászott a pincéből és elkezdtek csomagolni, mintha mi sem történt volna? Sokszor nagy jelenettel zárnak, de a közvetlen következményeket nagyon ritkán látjuk, ami azért hagy bennem hiányérzetet. Valószínűleg azt sem fogjuk látni jövő héten, hogy hova mentek Gusék, vagy mi lesz az autó sorsa. Ha pedig nem fognak beszállni, akkor tényleg nehéz lesz a semmiből egy rész alatt megszabadulni tőlük. Mondjuk nem is lett volna a sorozathoz méltó megoldás, ha csak úgy felrobbannak :)

Gus most egyszerre tűnt rendkívül elővigyázatlannak és körültekintőnek is. Nem gondoltam volna, hogy őrizetlenül hagyja az autóját, főleg ha tényleg ő mérgezte meg a gyereket. És Walt honnan volt benne ilyen biztos, hogy nem marad ott senki az autónál, ráadásul lesz ideje lemászni az épületről, átrohanni a kórház parkolójának legfelső szintjére (ahol pont nem is volt másik autó, vagy talán csak egy), elhelyezni a bombát, majd visszamenni az épület tetejére, mielőtt Gusék visszaérnek? Gus lehet hogy Jesse szavai alapján kezdett el gyanakodni, de lehet hogy már előre sejtette a csapdát, azért is parkolt ilyen feltűnő helyre, viszont az sem zárható ki, hogy meglátta Waltot.

Nem hiszem, hogy lezárnák a szálat a jövő héten, elvégre akkor ki tépkedné a haját izgalmában egy éven keresztül?

Gaines - 2011. 10. 03. 14:53

Egy hajszállal talán gyengébb rész volt, mint az előző, de ez tényleg csak hajszál, és most legalább nem remegtem még az idegességtől fél órát az epizód után (csak negyed órát). A vihar előtti csend jelző jutott nekem is eszembe, gyönyörűek voltak a feszültséggel terhes, várakozástól fojtogató jelenetek, tudván, hogy valami borzalmas van készülőben. Durván apokaliptikus ez az évad.

Nem hiszem, hogy Walt mérgezte volna meg Brockot, amilyen idegállapotba került az előző rész végén, és amilyen beletörődő, fatalista, és – ami különösen ritka – őszinte volt ebben a részben, valahogy nehezen tudok elképzelni, hogy egy ilyen ravasz tervet tudott volna szőni. Ugyanakkor… minél többet agyalok rajta, annál kevésbé vagyok meggyőződve arról, hogy Gus tette. A telefonhívásbeszélgetés végén elejtett “appropriate response” erősen erre utal, de… hogy jutott Brock közelébe ennyi idő alatt? Hogy adta be neki a mérget? Nem mondom, hogy elképzelhetetlen, de kicsit meredek. Egyelőre arra gyanakszom, ami Brock kórházba kerülésekor először beugrott: hogy Jesse elővigyázatlanul elöl hagyta a csomagot, és Brock véletlenül elszívta a cigit. Jesse azt mondta, hogy reggel óta nála volt, de a ricinnek amúgy is 24 óra kell minimum, amíg kifejti a hatását, nem? (Bár nem tudom, gyerekeknél nem csökken-e le ez az idő.) És ha nem Gus a tettes, akkor érthető az is, amilyen óvatlanul ellátogatott a kórházba.

Mindenesetre kicsit zavaros még ez a mérgezés. Aztán lehet, hogy csak túlkombinálom. :)

Még egy tipp: a Gus/Walt háború szvsz véget fog érni a következő részben. De simán el tudom képzelni, hogy mégsem. Ezért imádom a Breaking Badet. :) És kíváncsi vagyok, vajon Mike felbukkan-e még a végjáték előtt.

sss - 2011. 10. 03. 15:20

“Jesse elővigyázatlanul elöl hagyta a csomagot, és Brock véletlenül elszívta a cigit.”

Egy kis fiolában volt a méreg, azt nehéz elszívni.

GeoCucc - 2011. 10. 03. 18:11

Ezt láttátok?
http://imageshack.us/f/593/aufzeichnenei.jpg/

A sorozat honlapján linkelte be valaki. És ha visszanézitek, tényleg olyan, mintha Huell zsebre tenne valamit, és nem csak a kezét…
És egyébként is, Saulnak hova ilyen sietős? :)
Persze az írókból is kinézem, hogy mindezzel csak a nézők kedélyállapotát borzolják :)
Azt mindenesetre elérték, hogy most már aztán tényleg nem tudom, ki mérgezte meg Brockot..

sss - 2011. 10. 03. 18:54

“mintha Huell zsebre tenne valamit, és nem csak a kezét…”

kikockáztam, nem tett zsbre semmit.


És egyébként is, Saulnak hova ilyen sietős? :)

még nem akar öngyilkos lenni.
mivel sokat tud, és Gusnak nincs rá szüksége, emiatt érheti baleset.
meg már sokat összeharácsolt, így mehet nyugdíjba.

Almásrétes - 2011. 10. 03. 22:04

Georgi Markov-ot úgy hiszik Ricinnel mérgezték meg szeptember hetedikén. Szeptember tizenegyedikén halt meg, a tünetek viszont már a mérgezés napján jelentkeztek nála. Nem tudjuk, hogy a kölköt hogyan mérgezték meg (Wiki szerint:”Toxicitásának mértéke a szervezetbe jutás módjától – táplálékkal, belélegezve vagy beinjektálva – is függ. ”

Nem tudjuk hogy jutott a szervezetébe a méreg, de ez alapján nem feltétlenül hal meg még a következő részben azt se tudom mennyit fejlődött orvostechnológia ki tudják e ‘kúrálni’ ebből Brockot. Mindegy bocs az okoskodásért :)

Viszont remélem az kiderül előbb utóbb, hogy ki érte a felelős. Bár én Walterből továbbra se nézem ki ezt…még Gus is elég durva volna (bár Waltert megfenyegette, hogy megöli a kislányát is…. Egyre unszimpibb Gus :D) Azt meg nem tudom, hogy milyen kapszulában volt el tudta e volna szívni a kiskölyök ‘véletlenül’ meg ugye, ha csak magamból indulok ki ennyi idősen (ha feltéltelezzük, hogy még nem dohányzott stb.. és Jessetől látta ezt a ‘jó példát’) valaki kipróbálja a dohányzást az nem szív el egy szálat köhög stb beijed és eldobja a francba.

Almásrétes - 2011. 10. 03. 22:46

Utánnaolvastam bővebben gyermekekre jóval veszélyesebb, ismert ellenszere meg nincs :) Kemény.

ar - 2011. 10. 04. 00:07

Almasr:

“[…]még Gus is elég durva volna (bár Waltert megfenyegette, hogy megöli a kislányát is…. Egyre unszimpibb Gus :D)[…]”

… akkor nezd vissza azt az evadot amikor ugyan ennek a kissracnak a batyjaval terittetik Gus emberei a kristalyt es mikor Jesse kiveri a balhet egyszeruen kinyirjak a gyereket. Igen, Gus csak annyit mond nekik: “No more children”, de ez tudjuk mit jelent, ahogy Walt eseteben is a: “You know that won’t work”.

DICKtator - 2011. 10. 04. 02:25

Na, a ricinnek én is utánaolvastam, de látom megelőztél, Almásrétes :D Mert nekem is fura volt, hogy Gus-t elvileg ezzel nyírták volna ki, és ha jól emlékszem elég nagy adag is volt, hogy tutira menjenek, erre a kissrác meg még mindig életben van – nem volt ez így teljesen tiszta. Persze lehet, hogy nem úgy kapta, ahogy a legmérgezőbb vagy csak gyerekadagot kapott, de azért húztam a szám egy kicsit miatta. Mint ahogy ez az egész mérgezés dolog nagyon zavaros, nekem is kapásból az jutott eszembe, hogy hülyegyerek megtalálta a cigit, aztán elpippantotta vagy hasonló, és Jesse majd magát hibáztatja, amiért gondatlanul elérhető helyen hagyta azt.
Meg semmi előjel nem mutatott erre, senki nem turkált gyanúsan Jesse cuccai között, így egy kicsit a semmiből jött nekem – persze nyilván azért nem kapott felvezetést a dolog, hogy mi is bizonytalanságban legyünk.

Egyébként a hangulat továbbra is zseniális, olyan tömény a feszültség ebben a sorozatban, hogy szinte késsel lehetne vágni, például a háztetős jelenet is brutális volt. Bár ott is azért jelezhették volna, hogy Gus honnan a fenéből jött rá a turpisságra, vártam, hogy majd összenéznek Walttal (aki nem tudom minek hagyta a fején a szemüvegét… Hátha a nap megcsillan rajta, és könnyebben lebukik?), de nem utalt rá semmi, hogy ez megtörtént volna, így pusztán Mr Fring megérzéseit vagy remek logikáját lehet az óvatosság mellett felhozni, ami megint csak nem valami plasztikus magyarázat…

Remélem utólag majd azért tisztázzák a kocsis és a mérgezéses ügyet is, hogy végülis hogyan történt, mert túlságosan zavaros ez így, örülnék egy korrekt magyarázatnak … Amúgy az nem semmi, hogy szegény kis buta és labilis Jesse-t hogyan manipulálja össze-vissza a két főzseni :D

Gerdina - 2011. 10. 04. 05:50

Ha tudni akarjátok, hogy Gus miért állt meg, nézzétek meg Youtube-on a Breaking Bad – Inside End Times videót, maga a színész mondja el, hogy mi jár ott Gus fejében.:)

Régebben már Tucot is ricinnel akarták mérgezni és valóban akkor is mondták, hogy pár napig eltart, mire hat, de simán megöli az embert.
Az viszont tényleg nem lehet, hogy a srác maga vette be, hisz nem szimplán a cigiben volt a méreg, hanem a cigin belül egy üvegecskében, ahogy sss is írta.

Almásrétes - 2011. 10. 04. 07:51

ar: Igazad van benéztem.

GeoCucc - 2011. 10. 04. 09:56

“kikockáztam, nem tett zsbre semmit.”
Ah, kösz sss az utánajárásért. Meg egyébként is, ha ki is vette volna a dobozt, azt utána valahogy vissza is kellett volna csempésznie. Waltot azt hiszem kizárhatjuk, hiszen tényleg nehéz elképzelni, hogy ő lett volna, de ha mégis ilyenre vetemedne, akkor is inkább előállítana otthon még egy kis ricint, mint hogy a sokkal kockázatosabb utat választva ellopja Jessetől, ezzel ráadásul nyomot hagyva maga után. Lehet hogy a kölök magától szívott bele a cigibe, de akkor is ott van a kapszula.. Ha meg Gus keze van a dologban, a kivitelezés akkor is magyarázatért kiált. Azért egy cold opent megnéznék erről a jövő héten..

Közben a szereplőket látványosan elkezdték a helyükre mozgatni az írók, mint ahogy a sorozat finálék előtt szokás. Walték házából eltűntek a zavaró személyek, így nyugodtan lehetett főzőcskézni, és talán történni fognak még ott fontos események. Mike egész véletlenül Mexikóban lábadozik, ami lehet hogy döntő fontosságú lesz a háború lezárása szempontjából.

hfeeri - 2011. 10. 04. 10:17

Es Benekevel mivan? :) varom a jovohetet nagyon is!

Gaines - 2011. 10. 04. 10:28

Köszi a ricines plusz információkat, most már nagyon érdekel, hogy milyen magyarázattal állnak elő az utolsó részben. Egyébként, még ha a cigielszívás a kapszula miatt nem is működik (jogos), simán lehet, hogy észrevette, kivette a szálat (az volt fejjel lefelé fordítva), látta, hogy van benne valami, kipiszkálta, stb. Nem sokkal meredekebb verzió, mint hogy Gusnak ilyen rövid idő alatt sikerült Brock közelébe kerülnie a Tyrus által ellopott ricinnel, és megmérgeznie. És ha Gus tényleg ártatlan ebben, akkor talán azért kezdhetett gyanakodni a parkolóban, mert Jesse beszélt neki a mérgezésről, majd amikor hozzáért, összerándult… nem túl sok, de több, mint a hirtelen támadt pókösztön.

Almásrétes - 2011. 10. 04. 12:27

Mikeot én is várom visszatér e, vagy mi lesz a sorsa / szerepe a továbbiakban.

Ki mérgezte meg Brockot Cold open nekem is jöhetne :/

DICKtator - 2011. 10. 04. 16:31

Geocucc: Ha Walt lett volna – amit kétlek én is – akkor csak a cigisdobozból vehette volna a mérget, mert ha nem azt használja, akkor Jesse egyből rájön, hogy ő volt, mert ő tud ilyeneket főzőcskézni, Gus aligha kezdene el ezzel szórakozni. Szóval ahhoz, hogy Gus-ra terelje a gyanút, mindenképpen a cigisdobozból kellett volna lenyúlnia a mérget, különben egyből lebukik. Walt nekem elsősorban azért nem gyanús, mert mikor tudta volna megtenni? Mielőtt hazaért, azelőtt azt hitte megvan a pénz, és elmenekülnek, akkor meg minek ölné meg a gyereket, hisz ha eltűnnek, nekik már aztán mindegy. Miután meg kiderült, hogy nincs meg a pénz, akkor a családja biztonságba helyezésén dolgozott, majd pedig elbarikádozta magát, várva Gus embereit – kizártnak tartom, hogy nekiállt volna elmászkálni Brockhoz az oviba bármelyik ügy közben.

Gusnak olyan szempontból megvolt az indítéka, hogy mint láttuk Jesse továbbra sem hagyja megölni Waltert, Gus meg nem meri kockáztatni a bizniszt, hogy ne legyen, aki főz neki. Valahogy meg kell győznie Jesse-t, hogy megöljék White urat, és ha rájöttek (itt csak az a kérdés, hogy hogyan és mikor? igaz Jesse cuccát bármikor átnézhették) a cigire, akkor kézenfekvő lehet, hogy mivel Walt tudja csak, hogy ott van, rá fog terelődni a gyanú.

Szóval egyelőre ez tűnik a legvalószínűbbnek, de lehet, hogy meglepnek az írók.

Wynonna - 2011. 10. 04. 17:09

Én azt is el tudom képzelni, hogy a kissrácnak tök más baja van (végül is az orvosok nem erősítették meg a mérgezést), és Jesse meg fogja találni a mérget egy másik cigisdobozban…Akárhogy is lesz, nagyon remélem, hogy nem Walt volt az, az nem lenne jó húzás az írók részéről…

GeoCucc - 2011. 10. 04. 17:57

DICKtator: Jó meglátás, de még ennél is lehet továbbgondolni: Jesse csak akkor jött rá, hogy a ricinnel lett megmérgezve Brock, amikor nem találta a dobozban a cigit. Ha látja, hogy ott van, akkor miért gyanakodna egyáltalán a ricinre (főleg hogy eddigi tudomásunk szerint az orvosok sem erősítették ezt meg)?
Alaposan körbejártuk már, hogy miért nem lehetett Walt a tettes, mégis érdekes arról elmélkedni, hogy hogy csinálta volna, ha mégis.. :D

paranoid android - 2011. 10. 05. 05:12

Amikor az ember azt gondolná, hogy nem lehet több feszültséget belegyömöszölni egy részbe… Jó felvezető volt, a finálé meg biztos ütni fog.
Brock megmérgezése érdekes dolog. Fentebb valaki kifejtette, hogy Waltnak fizikailag nem lett volna alkalma, amivel egyet értek. De szerintem igazi indíték sincs egyik féltől sem. Persze Jesse másik ellen fordítása lehetne az ok, de annyi a változó ebben az egyenletben, hogy bármelyikük részéről látnoki képesség kellett volna ahhoz, hogy ezt így kisakkozza. Szerintem Gus azért nem szállt be a kocsiba, mert Jesse a mérgezés szót használta, ami meglepte Gust, nem tudott róla, és hirtelen leesett neki, miért is akart beszélni vele Jesse. Én úgy érzem, hogy az egész a véletlen műve, ha nem is elszívta a srác a fiola miatt, de valahogy önmagát mérgezte meg véletlenül. Persze ki tudja, lehet lebecsülöm a két mastermind-ot.

Almásrétes - 2011. 10. 05. 09:10

Szokásomtól eltérően most megnéztem a finálé promoját… Ez űtni fog skacok vááá.

KékSarok - 2011. 10. 07. 21:08

Először nekem is az ugrott be, hogy a kisgyereknek valami teljesen más baja van és a véletlenek hozták ki így a szitut.

Például a laborban át lett kutatva Jesse cucca, ki lett véve a kapszula és ennyi, Brock meg közben elkapott valamit és így hozta ki a véletlen…ez is egy lehetőség.

Nekem mondjuk azért gyanús Gus, mert kicsit fura, hogy pont abba a kórházba viszik a srácot, amelyikben Gustavo Fring a támogatók tagja. Mintha ezzel is szem előtt akarna tartani mindent, ahogy Walt is mondta, mikor Jesse a fejének szegezte a pisztolyt. Gus bácsinak ugye mindent látnia kell, hiszen – ahogy ő maga is mondta – ő egy üzletember.

A Hank sztorira visszatérve, én még azt is elképzelném évadfinálénak, hogy megölik Hank-et, de a halála előtt megtudja, hogy Walt volt Heisenberg. Az nem csak egy drámai csavar lenne, de fix sztorit is biztosítana az ötödik évadra, főleg, ha Fring is életben maradna, hiszen a DEA-nak azonnal leesne, hogy Hank pont akkor halt meg, mikor Fring után kezdett nyomozni… :)

Hogy mi lesz a fináléban? Őszintén szólva tippelni se merek az előzőn kívül…és pont azért, mert talán ez az egyetlen sorozat manapság, ahol az írók le tudnak kötni és folyamatosan olyan WTF-eket nyomnak az arcomba, hogy az már mesteri…régebben pl. a 24-el pont ez volt a bajom…habár imádtam, a 6-7-8. évadra már lehetett tudni, hogy lesz egy áruló a cégnél, stb…stb…egy kicsit sablonossá vált, ami a Breaking Bad-re távolról sem igaz…ekkora karakterfejlődést még egy sorozat sem volt képes felmutatni…

Szóval orbitális respect a készítőknek…orbitális respect nektek a spekulálásokért és persze köszi, hogy más fantáziákból is meríthetek, ami elgondolkodtat… :)

karit - 2011. 10. 08. 01:54

Nem gyanús, hogy Mike-ot látszólag (dramaturgiai szempontból) indokolatlanul dugdossák? Sokszor látta Jesse kezében a cigis dobozt, pl. amikor a kocsiban dobálta, később talán bele is nézett.
Különben sem az a fajta, aki egy sima, csak majdnem halálos lövés után hetekig lábadozna.
Szerintem épp a kellő pillanatban fog előlépni a fal mögül.
(Aztán nehogy “Te is, fiam, Mike?” legyen a vége.)

Almásrétes - 2011. 10. 09. 11:50

Egy nap:)

ldavid - 2011. 10. 09. 19:32

Lettermannél mondott pár szót Cranston, már alig várom

Wynonna - 2011. 10. 10. 05:29

Na megnéztem a finálét…

Jó volt nagyon, de az utóbbi pár 10/10-es rész után ez nem ütött akkorát, mint vártam. Voltak azért elég WTF jelenetek benne. Amikor a végén Gus belépett a szobába és becsukta az ajtót, akkor már rájöttem, hol lesz a bomba. Az nagyon durva volt, hogy Gus még utánna kisétált a szobából, kicsit nehéz elhinni. Örülök, hogy nem cliffhanger lett a vége, de az utolsó bevágáson azért meglepődtem. Sok teória volt arra, hogy ki mérgezte meg a gyereket, de én soha nem gyanakodtam Walt-ra.
Összességében kicsit hullámzónak érzem az évadot. Kaptunk itt a végére olyan részeket, amelyek talán az egész sorozat legjobbjai voltak, ezzel szemben az évad elején pont az ellenkezőjét tapasztaltam, hiszen volt pár rész, amit alig bírtam végignézni, annyira nem tetszett…
Kíváncsian várom, hogy ezek után miről fog szólni az utolsó évad.

zs... - 2011. 10. 10. 09:37

Brilliáns volt ez az évad. A kezdetektől a végletekig. Sokan mondták, hogy az eleje egy picit nehezen indult be, de szerintem ha nem úgy indul az egész, szépen felépítve, a karaktereket is jobban odafigyelve, akkor a további részek sem ütöttek volna ennyire.
Walt személye durvább és sötétebb mint valaha. Igazi bűnöző lett belőle. Kérdés hogy hova fog majd ez végül vezetni? Kíváncsian várom majd, hogy milyen irányvonalat fog felvenni az 5. évad…
Addig is olvassátok el a 4. évaddal kapcsolatos interjút Vince Gilligan-el a BB. írójával. Több dolgot is részletez benne a miértekre és a “hogyanokra” vonatkozóan is.

http://www.hitfix.com/blogs/whats-alan-watching/posts/interview-breaking-bad-creator-vince-gilligan-post-mortems-season-4

RexpecT - 2011. 10. 10. 11:58

ÚRISTEN mekkora volt, a vége meg :D…. 9,5/10 az évadnak.

RexpecT - 2011. 10. 10. 12:00

SPOILER!

Végülis azt tette amit tennie kellett, csak így tudta kijátszani Gus-t.

payskin - 2011. 10. 10. 12:06

Az, hogy EPIC, nem fejezi ki jól, amit érzek.

A “Gus kijön a szobából” tuti, hogy poénnak volt belerakva. Oda is csaptam a szóközre, hogy na ne mááár… aztán néztem tovább, ahogy megkerülte a kamera… :-)

És az utolsó pár másodperc: Lola-T.

GeoCucc - 2011. 10. 10. 13:04

Na igen, ismerős, Gus színpadias megjelenésénél a robbanás után én is megállítottam a videót :D Más is volt még ezzel így?
Elmorogtam magamban két wtf-ot, egy káromkodást, meg felkiáltottam, hogy nem igaz hogy még ezt is sértetlenül túléli. Aztán mikor megláttam, hát, örültem is meg nem is. De pont ez lehetett a cél. Azért az tényleg elég erős volt, hogy kisétált, mintha mi sem történt volna. Nem voltam még a helyében, de nem hiszem hogy fél arccal olyan nagyon rohangálnék már..

A bombát is kicsit hihetetlen, hogy ne vették észre. Tyrus mikor bement a detektorral, nem igaz, hogy nem jutott eszébe a szék alá nézni. (a műszer azért nem érzékelhette, mert Walt nem a szokásos módon állította elő?). És mielőtt felrobbant volna, és rákanyarodott a kamera, simán látszott, hogy ott van a bomba a szék oldalán/alján, plusz ha visszanézitek, eléggé látszik a kábel, amivel összekötötte a csengővel.
Az öregek otthonában ennyire szabadon lehet ki-be járkálni mindenféle gyanús alaknak?

Persze zseniális volt az évad, nem a kritizálás a célom, inkább az agyalás :)

sss - 2011. 10. 10. 13:29

Waltról nem gondoltam, hogy ekkora szemétláda.
Kérdés hogy mi lesz a következő évadokban? Megalakítja a saját szervezetét?

Teperin - 2011. 10. 10. 13:46

A végén az “I won” beszólás legalább akkorát ütött, mint annak idején a “Stay out of my territory”…

RexpecT - 2011. 10. 10. 13:53

—–Spoiler—–
Szerintem a bombát azért nem vette észre mert nem távirányítású volt.

KG - 2011. 10. 10. 13:56

óriási évad volt, nehéz lesz kivárni azt a 8-9 hónapot :|

én az utolsó évadra egy Walt vs. Hank csatát tudnék elképzelni, ami tudná überelni az eddigieket.
de rábizom az irokra, ők pár fokkal jobban űzik ezt a műfajt.

Almásrétes - 2011. 10. 10. 14:50

Ez a Gus kisétál a szobából és megigíztja a nyakkendőjét feltételes reflex ez egyben volt undorító/groteszk meg még tudom is én mi. Visszataszító leginkább nem tudom mit érzek kavarognak bennem az érzelmek :):D Nagyon nem volt ez Breakinges :/ Vagy legalábbis rettentő furának hatott a részben, azt meg, hogy mit tervezett Walter már előre ki lehetett találni, de ez a félarcú Gus hát nem tudom..nekem ez a pillanat egy törést okozott elmémben és azóta nem tudom feldolgozni :) A rész egyébként ‘fain’ volt.

dr.gonzo - 2011. 10. 10. 14:57

SPOILER
Szerintem a bombát azután szerelte az öreg széke alán, miután Tyrus átkutatta a szobát. Különben miért álldogált volna az ablak mellett, arra várva, hogy befejezze a keresgélést?

Almásrétes - 2011. 10. 10. 15:04

Na helyreraktam a gondolataimat Gus ‘kilépőjével’ kapcsolatban. Lehet kicsit fura lesz, de leírom. Számomra a következőket jelentette:
Ugye az élőlények ösztönösen törekszenek az életre, Gus egy igazi ‘harcos’ volt, egy túlélő egy zseni. Nem nagyon volt rá elég ideje, hogy feldolgozza ‘itt a vég’ – ‘bebuktam’ s hasonlóképpen mint amikor egy csirkének elvágjájk a nyakát még megpróbál felrepülni/elszalad miközben ugye a vére megállíthatlanul áramlik ki a nyakából, tehát pillanatokon belül bekövetkező halála ellen aligha tudna mit tenni, mégis az idegek ugye mozgatják. Ilyesmi volt Gussal is. Még az utolsó megmaradt energiájában is ‘törekedett’ az életre kiállt megigazította a nyakkendőjét majd amint ez az ‘energiahullám’ elveszett hassal a padlóra előre… Aligha volt már képben ez meg elég tragikus. Ezért éreztem olyan furának, de egyben fszának is ezt a jelentetet.

Almásrétes - 2011. 10. 10. 15:05

Ja meg még annyit tennék hozzá, hogy ami körülölelte ezt a jelenetet a zenék a képsorok minden..váh nagyon állat.

payskin - 2011. 10. 10. 15:36

A bombát azért nem találta meg, mert lehallgatót és kamerát keresett, mint ahogy később mondja is, hogy nem talált semmi ilyesmit.

Ingorion - 2011. 10. 10. 16:08

Ez annyira jól összerakott volt, hogy hihetetlen… a zenék (pl. mikor Gus sétál be az öregek otthonába), a vágások, ahogy a színészek előadtákaz egészet. Amúgy semmi sem bizonyította jobban, hogy Walt tette (még a rész végi virágnál sem), mint ami rá volt írva Cranston arcára a Jesse-vel való tetőtéri beszélgetésekor. Megy is a 10/10 a részre, meg egy jó erős 9-es az évadra!

sss - 2011. 10. 10. 17:08

“én az utolsó évadra egy Walt vs. Hank csatát tudnék elképzelni,”

Erre van esély, hiszen ha egy gyereket megmérgez, akkor Hanket sem kímélné, ha így hozza a sors.
Meg egy kissé hatalommániás lett, a hatalom miatt csinálja már a bizniszt (előtte még a diákjait sem tudta fegyelmezni).

Skyler egy kicsit ledöbbent, amikor rájött hogy Walt robbantott. Ő még mindig egy lúzer vegyésznek tekinti a férjét, aki csak főzőcskézik, de a vezetéshez vagy pénzmosáshoz nem ért.

Már csak azt nem tudom, hogy hova tünt a cigisdobozból a ricin?

RexpecT - 2011. 10. 10. 17:18

De a gyereket csak azért mérgezte meg hogy a családját mentse.

GeoCucc - 2011. 10. 10. 17:29

Igaz, tényleg nem a bombát kereste (ami azért meglepő azután, hogy az autóba hasonló gyanú miatt nem mertek beszállni), csak először felirat nélkül néztem, és elkerülhette a figyelmem.
Azért gondoltam, hogy a bomba már ott volt Tyrus érkezésekor, mert ezt megelőzően volt az a jelenet, amiko Walt nekilátott a felszerelésének, utána pedig már csak azt mutatták, hogy elhúz az autójával. De tényleg a kettő között lehetett valamikor. Ezért utálom, mikor kihagynak fontos részeket. Értem én, hogy a fantáziánkra bízzák, de azért néhol lenne igény arra a magyarázatra. Például továbbra is rendkívül érdekel, hogy Walt hogyan férkőzhetett a gyerek közelébe (azok után hogy a múlt héten szépen összeraktuk, hogy szinte biztos nem ő volt az elkövető :) ). A fent linkelt interjúban Gillian is csak kerülgeti a témát, konkrétumokat nem nagyon mond semmivel kapcsolatban, csak ilyen “volt erre egy jó ötletük, de már nem is emlékszem” -féléket. Persze érthető, hogy nem akarja lelőni előre a sztorit. De akkor ajánlom, hogy legyen benne a folytatásban..

Tényleg érdekes, hogy miről fog ezután szólni az utolsó 16 rész. Igazából a Walt-Hank szembesítés sem ütne már olyan nagyot, mint néhány résszel ezelőtt tette volna, hiszen akárhogy is van, az egész Heisenberg-féle ügy elsimult most. Hank noha nem kicsit lepődne meg, de nem kerülne már abba a döntési kényszerbe, hogy feldobja-e a sógorát, megoldva a régóta húzódó ügyet, vagy tegyen úgy mintha nem is lenne róla tudomása. Félek, erről a jelenetről lemaradtunk, legalábbis nem lesz annyira érzelmekkel telített, mint azt sokan vártuk.

Borzasztó, hogy szét lesz szedve két évre ez a maradék 16 rész. Kicsit azt érzem, évi 8 epizód miatt nem is érdemes felkapcsolni a tévét. Rossz belegondolni, hogy ennyit kell várni, miközben akár már a mostani is remek befejezése lehetne a sorozatnak (na nem mintha azt akarnám, hogy vége legyen). Ki tudja, hol leszünk már 2 év múlva ilyenkor, és lehet még akkor sem fogjuk tudni a végkifejletet.

Almásrétes - 2011. 10. 10. 17:35

“De a gyereket csak azért mérgezte meg hogy a családját mentse.”

Ja meg Walter tudta, hogy az a növény nem halálos kis dózisban, szal ez csak olyan ‘olaj volt a tűzre’ a részéről.

Az is igaz, hogy Walter milyen kis looser kémiatanárként kezde valami nem_túl_elit középiskolában, ahogy fentebb írták még a diákjait sem volt képes fegyelmezni, mostanra meg igazi bűnözővé vált. Látni rajta, hogy büszke is arra amit elért, hogy ő “nyert” stb, adott az egojának a dolog.

Kíváncsi vagyok mi lesz a következő évadban, de hát eltart egy darabig mire kijön az 5×01…mind1 addig átvészelem a heteket Houseal :)

GeoCucc - 2011. 10. 10. 17:42

“Már csak azt nem tudom, hogy hova tünt a cigisdobozból a ricin?”
Na igen, még egy nagy kérdőjel. Tudom, hogy múltkor megbeszéltük, hogy nem Huell volt, és kettőnk közül nem én voltam, aki kikockázta a felvételt, szóval ezzel nem tudok vitatkozni. Egyébként is kicsit tovább tartott volna számára néhány másodpercnél, amíg észrevétlenül megtalálja a dobozt, kinyitja, és kitapogatja hogy melyik cigi van megfordítva (vagy ha kiveszi az egész dobozt, akkor viszont utána valahogy vissza kellett volna raknia Jesse zsebébe).

Más lehetőségre viszont nem adnak okot a képernyőn látottak. Persze más is történhetett, amit szintén szeretnék látni :) Walt szerintem jobb helyzetbe hozta magát azzal, hogy eltüntette a ricint, mintha otthagyta volna, még ha nem is azzal mérgezett, mert így legalább (hihetőbben) rá tudta hárítani a gyanút Gusra. (persze egyúttal az idő is szorította, illetve rizikós volt, mert ha korábban derül ki, hogy mégsem a ricin volt, talán Jesse sem tesz nála látogatást, és minden máshogy alakul…)

Na jó, elég volt ebből. :)

hfeeri - 2011. 10. 10. 18:22

A végén a Pollos Hermanosos belógó azt jelentette számomra hogy Gus egyik embere volt aki a kocsiból figyelt, lehet hogy Mike volt az?

Ami engem a legjobban érdekel az az, hogy ki volt Gus mielőtt mexikóba ment, miért nem lehetett őt is megölni a medencénél, mikor Hector megölte a társát?

Egyébként a tetőn játszódó jelenetből egyértelmű volt, hogy Walt mérgezett, az a reakció mindent elárult, nem is kellett volna megmutatni a lily of the valley-t (csak aztán nehogy ott felejtse).

A Gus kisétál a szobából jelenet pedig szar volt, ha lerobban a fél tested nem sétálsz te sehova..

Egyébként 10/10 a BB idei évada. Lépten nyomon ajánlgatom minden ismerősömnek :))

sss - 2011. 10. 10. 18:25

DE mégiscsak Walt tüntethette el a ricint, hisz anélkül nem terelhette volna a gyanút Gus-ra. Huell motozásakor nem látszott hogy eltett volna valamit, de ettől még nem kizárt. SZVSZ direkt mutatták, ahogy feltűnően zsebreteszi a “semmit”, de akár a ruha ujjába is rejthette.

Gerdina - 2011. 10. 10. 18:41

Uhhh…én ekkorát nem is tudom, mikor csalódtam utoljára.
Ez bizony össze lett kapkodva, vagyis lehet, hogy nem volt, de az eddigi részek annyira lassúak voltak, hogy most túl nagy a kontraszt.
Nekem ez a finálé olyan volt, mint egy Hollywood-i film és nem akarom, hogy a BB olyan legyen, mert soha nem követte a kliséket. Most meg hirtelen megölni a főgonoszt, úgy, hogy találsz valakit, akit ráveszel egy öngyilkos akcióra, biztos vagy benne, hogy azt az embert a főgonosz épp figyelteti és tud minden lépéséről és persze személyesen akarja megölni…hagyjuk már. Nekem ekkora csalódást ez a sorozat még nem okozott. Az utolsó jelenet sem volt sokk, mert aki odafigyelt, az már Jesse és Walt párbeszédéből tudhatta, hogy Walt mérgezte meg a srácot. Az utolsó ráközelítés a virágra már szájbarágás volt, ami nem jellemző a sorozatra.
Plusz a Hankes szál? De unom, hogy nem mernek már előrelépni ez ügyben. Nekem egy sokkoló finálé az lett volna, ha Hank rájön mindenre, vagy legalábbis meglát egy felvételt amin Walt a mosoda környékén van.
Ja, és jobban örültem volna, ha meglépik, hogy igenis meghal Brock.

Hát nem tudom….most nagyon kíváncsi vagyok, hogy innen hogyan lehet folytatni és mi hozza majd össze a két főszereplőt a következő évadra.

Almásrétes - 2011. 10. 10. 19:01

“A Gus kisétál a szobából jelenet pedig szar volt, ha lerobban a fél tested nem sétálsz te sehova..”

Nyilván, de sok értelme belekötni nincs. Én is furcsálltam, de most már ez a jelenet is Breaking Bad.

Gerdina: Én is elgondolkodtam azon mi lett volna, ha hagyják a francba Gus már-már kötelező kinyírását az évadban és helyette inkább Hankra fókuszálnak ahogy te is írtad. Gus megölése pedig inkább lett egyszerre visszataszító/tragikus és furcsa (szeritnem, de többet nem írom le esküszöm :D) mintsem ütős! (mint pl harmadik évad végén mikor Jesse lelövi Galet.)

sawyer - 2011. 10. 10. 19:08

Gusnak nem robbant le a fél teste. Ha jobban megnézed “csak” az állkapcsa jobb oldala szakadt le illetve a jobb szeme tűnt el, megkockáztatom, hogy az agya alig sérült, max. repeszek fúródtak bele, így simán hihető hogy tett még pár lépést. A fura inkább az, ahogyan megtette. De leginkább az, hogy a bomba a lábánál volt, még fel is állt, mégis csak az arca sérült komolyabban.. minimum le kellett volna szakadnia a lábainak :) bár én nem értek ehhez, csak spekulálok

Gerdina - 2011. 10. 10. 19:09

Almásrétes: Igen, az előző évad vége és a 2. évadban Jane halála nekem annyira magasra tette a mércét, hogy azóta mindig ekkora sokkot/meglepetést várok. Talán nem kéne. De Bryan Cranston annyira beharangozta, hogy le fog esni az állunk, hogy valami nagyon-nagy dologra számítottam.
Oké, a főszereplőről már azt is tudjuk, hogy gyerekeket is képes bántani. Nem mondom, hogy ez nem nagy előrelépés, csak azért erre a nézők nagyon-nagy része számított és az internet tele volt ezzel a teóriával…nem tudom, lehet, hogy legközelebb nem fogom mások véleményét/teóriáját elolvasni és akkor majd picit jobban meglepődök.:)

Gerdina - 2011. 10. 10. 19:12

Én a Gus témában azt nem értem, hogy a robbanástól még az ajtó is kirepült, akkor ő mért nem repült el? Sokkal közelebb volt a bombához, szerintem neki is el kellett volna csapódnia. Bazz, komolyan, amikor kisétált, mondom ilyen NINCS. Azt hittem egy pillanatra, hogy ez egy robot.:D:D De akkor több Breaking Bad epizódot nem néznék meg.:D

Almásrétes - 2011. 10. 10. 19:12

“Gusnak nem robbant le a fél teste. Ha jobban megnézed “csak” az állkapcsa jobb oldala szakadt le illetve a jobb szeme tűnt el”

Ha a valóságban lennénk szerintem egy ilyen sérülés akkora sokkot okozna (+ agyrázkódást), hogy rögtön elájulnál. Nem lenne lehetőséget felkelni tenni pár lépést majd utána újra elesni :)

Ingorion - 2011. 10. 10. 19:15

Szerintem sokkoló volt Gus halála, meg mennyi feszültség volt már abban a jelenetben, mikor be akarja adni azt a valamit Hectornak… aztán az öreg arcán először a megbánás, aztán a harag… zseniális volt komolyan.
Amúgy én a sorozatnak nem tudok happy endet elképzelni… inkább valami Shield-szerű iszonyú kemény és elkeserítő befejezést. Elvégre Walt is egyre mélyebbre csúszik, akárcsak Vic (ha nem mélyebbre).

sawyer - 2011. 10. 10. 19:16

Ebben is van valami. Mindenesetre elég hatásvadász jelenet volt, abban egyetérthetünk. :)

Almásrétes - 2011. 10. 10. 19:17

Gerdina: Gus elugrott oldalra a robbanás előtt ezért lehet, hogy csak a fél arcát kapta el a bomba, de a kisétálás akkor is elég érdekesen hatott. Inkább élte volna túl :) Akkor lett volna aztán mega wtf. Egyébként meg mondom mikor megláttam az arcát mondom mi a..F*CK! Azt hittem hirtelen valami Batman képregényhős lesz belőle vagy mittomén :/ Elég fura volt ezt látni ebben a sorozatban (The Walkin Dead talán?)

Almásrétes - 2011. 10. 10. 19:20

Meg még azt sem értem miért kellett ennyire ‘megszerettetni’ Gust, ha utánna ilyen szörnyen végeznek vele. Sokkal inkább valami ‘intellektuális’ (értsd teljesen kiszámított Gus stílusú) Walter VS Gus párbeszéd alatt egy sima revolverrel tesz pontot Walt kettejük ügyére. Azt is meg lehet csinálni úgy, hogy hasson.

Ingorion - 2011. 10. 10. 19:24

Igazából én Gust nem szerettem meg, már csak a 3. évados stiklik miatt sem (gyerek gyilkosság), csak értettem mi motiválja, de ez még édes kevés, ahhoz, hogy neki szurkoljak. Amúgy Mike-ot hiányoltam a végjátékból.

GeoCucc - 2011. 10. 10. 19:40

Az csak nekem nem esett le, hogy Walt milyen telefonszámot keresett Saul irodájában?
A másik meg, Saul hova “menekült el” az előző részben, ha most csak úgy visszajött Jesse kérésére?

sawyer - 2011. 10. 10. 19:43

Innen folytatni, egyébként elég sokféleképpen lehet. A valóságban ilyenkor nem hogy vége nincs a dolgoknak, ilyenkor szabadul el igazán a pokol. Amikor a “kispályások” egyszerre kapnak vérszagot és próbálják megkaparintani a megüresedett helyeket. Azokból pedig van most bőven: Gus, Don Eladio…

sss - 2011. 10. 10. 19:47

“egyszerre kapnak vérszagot és próbálják megkaparintani a megüresedett helyeket.”
JA, de minőségi meth-et csak Walt és Jesse tud gyártani.
Ők lesznek a főmaffiózók, legalábbis Walt biztosan, Mike meg a végrehajtó.

Gerdina - 2011. 10. 10. 20:32

Ingorion: Én abban szinte biztos vagyok, hogy Walt és a családja számára nem lesz happy end, de szerintem Jesse számára igen. Legalábbis félig-meddig happy end. Nem tudom miért érzem így, de szerintem a végén Walt meghal, Jesse meg esetleg elveszti minden pénzét és úgy dönt, hogy tiszta lappal indul az életben. Mondjuk bekopogtat a szülői ház ajtaján vagy eltűnik Andreával és annak fiával.

Ingorion - 2011. 10. 10. 20:43

Én valamiért úgy képzeltem el mindig, hogy Walttal fejezik be a sorozatot, nem tudom miért… ez persze nem zárja ki, hogy Jesse-nek jól végződik az egész. De az is lehet, hogy valami olyasmit tartogatnak az írók számunkra, amit még elképzelni sem tudunk… 2 év és kiderül! :D

NLZ - 2011. 10. 10. 21:09

Fúúú, “I won.” Nagyon fasza volt!!
Eszembe juttatta a Doctor Who 4×16 – The Waters of Mars rész végét.

Almásrétes - 2011. 10. 10. 21:22

Am azt el is felejtettem leírni, hogy a rész címe face off…milyen szellemes:)

ar - 2011. 10. 10. 21:57

GeoCucc: Kapcsold ossze a ket mondatod :). Saul elhuzott, es Walt Saul titkos szamat kereste. Gondolom nem igazan hagyhatta, hogy tul sokaig “mogyorozzak” Jesse-t az oltonyos fazonok.

Gerdina: Hehe, valahogy en is igy kepzelem el. Nekem az az erzesem, hogy Mike lesz az aki igazsagot szolgaltat a vegen es Jesse lesz az akit futni hagy egyedul. Nem csak Walt kedvelte meg ezt a felnotast :).

hfeeri - 2011. 10. 10. 22:46

Egyébként én azt vártam titkon, hogy amikor Walt és Jess rendberakja a meth-labot feltűnik valami nyomozócsoport, vagy azt, hogy mikor a tetőn beszélgetnek, és a kamera átvált a távoli képre, akkor az valamelyik nyomozó nézőpontja.

A laborban egyébként voltak kamerák, ez visszavezethet Gus laptopjához, bár felvételek nem vszínű hogy lennének. A rendőrség nyilván megpróbálja felgöngyölíteni a bűnbandát, Hank pedig kurva jól rá szokott érezni a dolgokra..

Kíváncsi vagyok hogy Walt ki szeretne-e szállni a meth bizniszből, hiszen a legutóbb úgy álltak, hogy nem maradt sok pénzük. Vajon Gus hagyott valami utasítást hátra, mely a halála esetén lép életbe (Mikera gondolok)..

És mi lett Beneke-vel?? Nagyon otthagyták azt a szálat, pedig ha jól vettem le akkor meghalt a csávó amikor nekivágódott a szekrény szélének..

Egyébként miért vettétek ki (Sjunkie szerkek) az oldalsó sávból a kibeszélőt? Egy 3-4 napot még várhatott volna, hogy könnyen idetaláljon a kedves olvasó (Én) :D

GeoCucc - 2011. 10. 10. 22:52

ar: Ez jó is lenne, de ha Saulnak titkos száma volt, akkor Jesse hogyan tudta mégis megtalálni? És Walt ugyebár hazarohant a pénzért, feltételezhetjük hogy megkapta érte a számot. Minek kellett neki? Igen, aztán találkoztak, de gondolom akkor Saul kereste meg őt, hiszen ő rendelkezett információval, amit Jesse osztott meg vele.
Ah, azért kicsit homályos ez.

ar - 2011. 10. 10. 23:08

GeoCucc! Lehet en nem ertek valamit, de itt van ahogy en lattam: A resz elejen Walt es Jesse egyutt vannak a korhazban ahonnan Jesse az egyenruhasokkal tavozik mig Walt marad. A kovetkezokben Walt betor Saul irodajaba ahol a telefont vagy a nyomozok vagy Jesse csorgeti es ha jol ertem nem keves penzert megszerzi Saul elerhetoseget. Vagyis kb egy orara ra Walt hivja Sault, hogy gaz van. Aki megjelenik a nyomozoknal. Mire kellhet neki? Hat mellole viszik el a nyomozok a buntarsat kihallgatni. Ha en ilyen helyzetbe lennek, en sem varnek sokat, hogy elokeritsek egy ugyvedet amig nem keso, teszem azt mielott az FBI fogja vallatora, tudjak akar milyen keveset a kihallgatas okarol. Ezt gondolom.

ar - 2011. 10. 10. 23:12

Visszaneztem, Saul miutan kizavarja az oltonyosoket mondja Jessenek, hogy a partnered is majdnem elkaptak a sajat hazanal. Magyarul, Saul csak onnan tudhatja ezt, ha Walt hivja fel ot es keri meg Jesse vedelmere.

Smat - 2011. 10. 10. 23:33

Nem értem a negatív kommenteket Gus halálával kapcsolatban, ő nem halhat meg, csak úgy egy robbanástól, ő ettől stílusosabb. :) Az a nyakkendő igazítás a végén, mindent elárul a karakterről. Plusz a Breaking Badben eddig is láttunk már olyan dolgokat, amit nem igazán lehet megmagyarázni. Gondolok itt a plüssmaci szemgolyójára. Ha van valakinek egy teóriája azzal kapcsolatban, hogy mire utalhat, miért pont azokban a helyzetekben bukkan elő újra és újra, amikor előbukkan, azt megköszönném.

GeoCucc - 2011. 10. 10. 23:40

Ah, igazad lehet. Az lehetett a gond, hogy megnéztem sneak peak-ben azt a jelenetet a múlt héten, és most valahogy kiragadtam a környezetéből. Annyit teszek hozzá, hogy Saul irodájába Walt telefonált, legalábbis azt mondta a titkárnőnek, hogy azért tört be, mert nem vette fel a telefont.

Amúgy az jutott még eszembe, hogy Walték talán nem is állnak (majd) olyan rosszul anyagilag, ha Ted tényleg meghalt, és megmarad nekik az a hatszáznemtudomhányezer. Nagyon gyorsan félbehagyták azt a szálat. De ha tényleg meghalt, az is gyanús, hogy nem jutott még egy Skyler fülébe a hír, még ha Saul nem is akarta volna elmondani neki.

Almásrétes - 2011. 10. 10. 23:48

off/
Amúgy csak rám volt ilyen ‘gonosz’ hatással Gus halála? Mindenhol a szétroncsolt képét látom :D Talán túl sokszor néztem vissza a jelentet ááá :( Túlérzékeny vagyok, anno a Silent Hillben rendőrcsaj halála is megfeküdte a gyomrom.

GyMate - 2011. 10. 11. 00:05

Szerintem ez egy zseniális évadbefejezés volt – és a tény, hogy a rész címe Face-Off, csak dob az egészen! Gus roppantul fog hiányozni, de egy ilyen stílusos halál oltárán még a realizmust is szívesen feláldozom. Remek volt.
Milyen elvarratlan szálakat vehet fel amúgy a köveztkező évad? Nyilván valami nagy Jesse-Walt egymásnak feszülést, amikor kisül, hogy Walt volt az a lily-of-the-valley-vel. Remélem, Mike is visszatér. Ja, és szerintem a mosoda felgyújtásánál tobzódó rengeteg mexikói szemtanú sem életbiztosítás egyikőjüknek sem.
Oh, és én javasolnám is az “I won”-t a hét dumájának!

RP - 2011. 10. 11. 00:19

Sziasztok! Hadd mondjam el a véleményemet az évadról. Bár még nem ülepedett le teljesen, az érzés már több rész óta kerülget.

Erős volt az évad, jobbnál jobb részekkel volt teli, fantasztikus alakításokkal. Az izgalom magasra hágott, és nem volt híja az érzelmek legmagasabb szintű átadásának sem. Csak hogy egyet kiemeljek, a 4×11-es rész vége a sorozat történetének egyik legjobb jelenete szerintem.
Biztos vagyok abban, hogy napjaink legjobb sorozatával van dolgunk.

De sok szempontból mégis ezt érzem az eddigi leggyengébb évadnak. Nagyon szeretem, de most már nem tudok rá tökéletesként tekinteni. Fentebb szóba került a “hollywoodi” jelző, valami ilyesmit érzek én is. Egyre inkább a szenzációra megy rá, az izgalomra, viszont egyre több igazából fontos részlet felett elsiklik. Példának hozhatom ezt a mérgezéses ügyet az utolsó részekből, amikkel kapcsolatban igencsak fontos részek nem derültek ki. Eddig egyszerűen nem ez volt a stílusa, eddig mindent meg tudtak normálisan magyarázni.
Egyszóval ez az évad rugaszkodott el eddig legjobban a valóságtól. Mintha nem lett volna olyan alaposan megírva, mint az eddigiek.
Emellett szerintem a költőiségéből is veszített a sorozat. Nem látok benne annyi kisebb utalást, másodlagos jelentést. Pl. az előbb említett szemgolyó (ami Walt közvetve okozott legnagyobb “bűne”, a repülőgép lezuhanása következtében került hozzá), az elnyomott bűntudatot idézte fel nekem a jelenetekben, amikben előkerült, mint egy érzés, ami csak távolról kerülget. Mostanában kevesebb ilyenre figyelek fel.

Egy szó mint száz, a Breaking Bad remek sorozat, de szerintem (!) a legjobb, a tökéletes már nem lehet.

Hor1 - 2011. 10. 11. 02:45

Waltnak azért kellett Saulon keresztül Jessevel kapcsolatba lépnie, hogy megtudja hol kaphatja el Gust. Beneke aláírta a papírt, és be is fizették, hogy az IRS ne szaglásszon tovább, az a pénz már nincs meg. Elég egyértelműen le voltak ezek vezetve.
Ellenben azzal, hogy mikor/hogyan mérgezte meg a kissrácot, meg hogyan szerezte meg a ricint Jessetől.
A Gus besétál az otthonba pedig bekerült a sorozat legnagyobb jelenetei közé. ^^

Hor1 - 2011. 10. 11. 02:49

Ja amúgy ez a rész szerintem befért volna sorozatzárónak is.

Smat - 2011. 10. 11. 05:16

RP: Ha csak Walt találkozna ezzel a motívummal, száz százalékig biztos lennék benne én is, hogy a Jane halála okozta bűntudat, amit igyekeznek “szemléltetni” (jajj, ez nagyon rossz). De így, hogy Skyler, és a kuzinok is, így már nem vagyok annyira biztos a dolgomban.

Az évadra egy 9/10 a részemről, én amit lehetett végigizgultam, és a Skyler és Hank szállal sem volt különösebben bajom. Mike-ot 5×01-ben remélem már látjuk. :)

Peti - 2011. 10. 11. 09:46

Gus utolsó jelenete hatalmas, és ugyanúgy Salamanca-é is. Én azon is nagyot röhögtem, amikor a liftből rákacsintott Hankre :D

Részemről több kérdés felvetődött:
1. Mi lesz Gus pénzével? Talán tudják, hol tartotta, nyilván nem bankban. Kisebb vagyon lehet
2. Mike szerepe az 5. évadban
3. Mihez kezdenek úgy en bloc Walt-ék? Boss nincs, Kartel nincs, konkurencia (elvileg) nincs…

Almásrétes - 2011. 10. 11. 09:52

Előttem kérdezte valaki, hogy ki volt Gus korábban (amiért nem lehetett megölni) Lehet, hogy vannak még mögötte páran akik szívesen megbosszulnák a halálát? Ki tudja. Mike jó, hogy él, már csak miatta is várós az 5×01 :)

Egyébként a folytatást illetően már korábban is leírtam, de, ha én lennék Walter abbahagynám a főzőcskézést. Most nagyon közel volt a halálhoz, majdnem a családja is ráment a helyében én nem folytatnám, úgyis van most egy kis alaptőkéje meg elvileg a kocsimosó is hozza majd a pénzt (hacsak Beneke halála nem kavar be valamit), meglátjuk.

Almásrétes - 2011. 10. 11. 13:16

lol olvasom angol fórumon:
“Looks like Gus is going to be on The Walking Dead now.”

genzo - 2011. 10. 11. 16:13

Szerintem simán 10/10 lett a zárás. Pont eléggé sokkoló, amolyan igazi Breaking Bad-es. Gus halála így volt rendben. Tök felesleges azon kattogni, hogy lehetséges e vagy sem. Ütött? Ütött! Sokkolt? Sokkolt! Akkor meg ne sirjatok! Azt kapta mindenki amit elvárt! Amikor Hanket intézték el akkor is volt egy jelenet mikor a fejsze beleállt az aszfaltba, az is éppen eléggé lehetetlen, mégis fokozta a sokkhatást. Ez volt a célja. Mindenesetre Gus nekem nagyon fog hiányozni, hozzá hasonló főgonosz nem sok van, ezért hatalmas űrt hagy majd maga után. Ez alatt azt is értem, hogy nem lesz a sorozatban ujjabb főgonosz mivel Gus karakterét már nem lehet űberelni, gondolom nem is fogják megpróbálni. Amit hiányoltam viszont, az Mike volt. Nagyon remélem, hogy lesz szerepe a továbbiakban is. Amit még említenék mert sokan elsiklottak felette az a bizonyos Walter-Skyler beszélgetés. Ugyanis a leg fontosabb dolog amit Skyler megtudott az az, hogy a férje nem csak egy sima drogkereskedő, hanem gyilkos is ami ugye nagyon nem mindegy. Ez ugy hiszem akár végleges törést is jelenthet a kapcsolatukban.

Végül a készítők zsenialitását dicsérném meg azzal, hogy ennyi dráma és feszültség mellett sikerül nekik egyfajta egyedi humort is becsempészni a sorozatba ami hatalmas teljesítmény. A kedvencem az volt mikor Walter száll ki a liftből a (bombás) tatyója meg odatapad a liftajtóhoz. Azon percekig röhögtem. :)

Asdfer - 2011. 10. 12. 21:01

FONTOS!!!

Az a tényálladék, hogy Walt igenis tisztában volt vele, hogy a lily of the valley (gyöngyvirág) csak nagyobb dózisban lehet halálos, de a tünetek komolynak tűnhetnek elsőre: lassú pulzus, extrasystolés, hasi panaszok stb. Tehát megölni nem akarta a fiút! Ezt tisztázzuk. Biztos vagyok benne, hogy ez az érv még elő fog kerülni az elkövetkező részekben.

DICKtator - 2011. 10. 15. 22:46

Peti: Nem tudom mi lesz Gus pénzével, de azért azt ne felejtsük el, hogy ő egy bűnszervezet feje volt, és amilyen körültekintő, meglepne, ha nem gondoskodott volna arról az eshetőségről, hogy ha bármilyen okból (akár a hatóságok, akár mások által) olyan helyzetbe kerül, hogy nem tudja ellátni a vezetést. Úgyhogy nem hiszem, hogy lehetne úgy kezelni a dolgot, hogy akkor most Gus nincs, mindene, ami volt szabad préda.
Ahogy az is naiv elképzelés, hogy légüres térben maradtak. A kábítószer-kereskedelemben kőkemény területi harcok folynak, mihelyt megjelent a hírekben, hogy Gus meghalt, egész biztos, hogy több csoportosulás is a helyébe akar lépni, szóval inkább egyfajta drogháború indulhat a területért a rivális bandák között – kérdés Waltéknak ebben milyen szerep jut. Egyébként pedig – igaz a sorozatban csak egy kartellről volt szó, mint “a” kartell – sok kartell van Mexikóban, úgyhogy elméletileg ezt a vonalat is feléleszthetnék (bár nem hiszem, hogy ezt megtennék).

Az viszont igaz, hogy valamiféle kisebb reboot lesz most, hiszen majdnem tiszta lappal indulhatnak újra. Azaz ez így nem teljesen igaz, inkább úgy mondanám, hogy a készítőknek most hatalmas tere nyílt és bármilyen irányba vihetik a történetet. De aligha fog átmenni vidám családi sorozatba a sztori, szóval így vagy úgy Walt és Jesse vissza fog térni a bűnözés terére – talán még nagyobb lendülettel, mint eddig.
Ahogy Walt fejlődése eddig mind és mind elvetemültebbé és gátlástalanabbá tette őt, egyre feljebb jutva a hierarchiában, nem lepne meg az sem, ha mint egy bűnszervezet feje térne vissza (ebben talán Mike-nak lehet majd szerepe), ami megágyazna a sorozat potenciális végső konfliktusa – a Walt-Hank összeütközés kibontakozásához.

Bármennyire úgy tűnik, hogy leszámoltak a veszéllyel és a múlttal, gyanítom, hogy a következő évad elején mindez csőstül fog a nyakukba zúdulni, mert a drogüzletből nem lehet csak úgy kiszállni…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz