login |

Pilot-mustra: The Lying Game – 1×01

2011. 08. 17. 15:41 - Írta: winnie

26 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Jelentem, a The Lying Game a várós sorozatok közé tartozott. Nem azért, mert ez is a Pretty Little Liars írójának, Sara Shepard-nek a könyvéből készült, hanem, mert a rejtélyközpontú tinisorozatok mindig is érdekeltek. Azonban a The Lying Game-ben abszolút nem látom a potenciált a pilot után: (egyelőre) nem túl érdekes rejtély, unalmas karakterek és gyenge megvalósítás. A szétválasztott ikerpáros történet meg egyeseknek a Ringer-t vagy a Switched at Birth-öt fogja eszébe juttatni. (Utóbbit még az egyik szereplő is eszünkbe juttatta, elég WTF volt itt is alkalmazni a srácot.)

THE LYING GAME – 1×01 – 3/10


Akárcsak a Switched at Birth-ben, itt sem tökölnek felvezetéssel a készítők, rögtön a történet közepébe csöppenünk és megtudjuk, hogy Emma már hónapok óta videóchatel Sutton-nel, az ikertestvérével, aki igazi szülei keresése közben akadt rá, s akivel eddig nem is tudtak egymásról. Tervezik is, hogy találkoznak (messze élnek egymástól), de a folyamatokat felgyorsítja az, hogy Emma kénytelen lelépni nevelőszüleitől és csak tesójához tud menni, akinek ez kapóra jön, hiszen elutazna tovább keresni valódi szüleit és megkéri az addig nem túl jó anyagi körülmények között élő Emma-t, hogy ugorjon be 2 napra (HA-HA) az ő fényűző életébe.

Az a baj, hogy a The Lying Game bénán kezdődik. Az első pár jelenet nagyon esetlen, s bár azt lehet, hogy elfogadom a járási Nina Dobrev-hasonmásverseny örök második helyezett Alexandra Chando-tól, hogy belőle most kettő van, de szegénynek nagyon érdektelen fő karaktert írtak. (A másik iker érdekesebb, de ő keveset szerepel.) Nyilván lesz ez még jobb is, fog bonyolódni a sztori, megismerjük a srácokat, de ha a nézők a pilot után a fentiek miatt lelépnek, akkor nem lesz nagy öröm.

A gond persze nem a főszereplővel van, hanem a többiekkel és a körülményekkel is. Szegény Emma Sutton bőrébe bújva kábé minden mozdulatával a “ilyet Sutton eddig sosem csinált” vagy a “mintha kicseréltek volna” reakciókat éri el, vagy százszor emlékeztetnek minket arra, hogy itt csere történt. Ráadásul akik minderre emlékeztetik őt, a barát, tesó és szülő karakterek szinte kivétel nélkül ronda klisék és papírmasék (bizonytalan pasi, a gonosz vetélytárs lány, stb), én szégyelltem magamat a helyükben.

Aki ismeri a könyvet annak jelezném, hogy a sorozatban (sajnos!), itt Sutton-t ugyanis nem ölik (még) meg, pedig, ha megteszik, talán már a pilotra felkapom a fejemet. Így viszont az hatástalanul pörgött le, még a Kötelező Cliffhanger-ben bízhattam, de az végképp kritikán aluli volt, inkább csak egy hanghatás, ami a “Na, és?” reakciót váltotta ki belőlem.

Nyilván megnézem még a folytatást, de valószínűleg inkább a ti véleményeitekre fogok hagyatkozni a továbbiakban, hátha Sutton szála és/vagy az új karakterek érkezése (Adrian Pasdar, mint Mads apja, de Mads más családtagja is kiemelt szerepet fog kapni) érdekesebbé fogja tenni az egészet. Valamint arra is kíváncsi vagyok, hogy itt mennyire fognak a rejtélyre és mennyire a szappanra ráfeküdni, hogy mi lesz a két összetevő aránya.

26 hozzászólás Ne habozz!

Dohi - 2011. 08. 17. 16:26

hehe, tenyleg, ty vagy kicsoda a switchedbol :D

winnie - 2011. 08. 17. 16:27

ott akkor gondolom, nem állandó szereplő. vagy annak indult és átvitték ide, mert annyira jó?:)

kendra - 2011. 08. 17. 16:34

Ty azt hiszem a 4. rész végén ment el a SAB-ből.

A pilot nekem sem tetszett igazán a nézettségéről lehet már tudni valamit?

winnie - 2011. 08. 17. 16:38

gyenge: The Lying Game (1.386 million viewers, #18; adults 18-49: 0.5, #T18)

18-49-ben még a chloe king is jobban nyitott.

Mammut - 2011. 08. 17. 16:53

én az első percben lelőttem, mikor futás közben leesett a csaj a képről

Chloe Wolfe - 2011. 08. 17. 17:31

Bepróbáltam én is, de nekem túl sok volt benne a tini szappan, a rejtély elég érdektelen, ugyanúgy, mint a fő karakter, a többi karakterről nem is beszélve.
Ha rejtélyközpontú tini sorozat, akkor maradok a PLL-nél, ikerpáros sorozatból pedig majd jöhet a Ringer.

Dohi - 2011. 08. 17. 17:37

nem akartam spoilerezni, de nem az a foszerpelo alkat szerintem, random boyfriendnek valo.

Zsuzsee - 2011. 08. 17. 17:45

De legalább kiderült Ty miért távozott a SaB-ből. Sajnáltam, pedig jó karakternek indult! Mondjuk túl messze nem ment, úgy látszik megmaradt az ABC Familynél.

Azt hittem amúgy, csak valami poén a Nina Dobrev-hasonmás dolog, de ezt a csajt tényleg röhögve össze lehet vele keverni. Ahogy látom a jellegzetes arckifejezések itt is megvannak :)

Shawn - 2011. 08. 17. 19:27

“gyenge: The Lying Game (1.386 million viewers, #18; adults 18-49: 0.5, #T18)”
Ha már PLL testvérsorozatként emlegetik nemtudom miért nem tették a PLL mogé, ha már a 9 Lives nincs ott de a PLL még 2 hétig megy…

Feddo - 2011. 08. 17. 19:47

Nem ezt vártam a pilottól, ez egy nagy csalódás volt. Azt a csavart kellett volna használniuk, amit a könyv is használt (ami a kritikában fehérrel olvasható) és akkor már sokkal érdekesebb lett volna ez az “átveszem a szerepét” sztori.

Egy rész még jöhet, hogy merre vezetik el a sorozatot (miden részben rá jön-e majd valaki hogy ő nem Sutton).

comet - 2011. 08. 17. 20:07

vártam a kritikát róla, kíváncsi voltam mennyire jutnak másoknak is az eszébe azok a dolgok a pilotról, mint nekem – hát ebből a szempontból nem csalódtam :) azt hittem, csak én vagyok hülye,h. kábé mpercenként Nina Dobrev jut eszembe a csajról….a másik, amire én is figyelmes lettem a “belecsapunkaközepébe” kezdés, mint a SaB-nál ill. persze Ty – ez elég gáz -.-” ennyire nincs más srác, aki alkalmas lenne eljátszani egy tinit?

érdekes, de mikor jöttek a nyári sorozatos hírek az ABC Familytől ezt vártam a legjobban, unaloműzésként pörgettem csak végig a SaB-ot és meg kell mondjam szerintem az egész jó lett, várom az új részeket, remélhetőleg itt is csak a kezdés langyos (mint ott), jó lenne, ha kicsit felpörgetnék, 1-2 részre még tuti maradok

Nándo - 2011. 08. 17. 21:11

Na, mostmár tényleg érdekel, mi az a SAB? :)

winnie - 2011. 08. 17. 21:35

megfejtés a poszt hatodik sorában:)

beth - 2011. 08. 17. 22:21

a nina dobrev-dolog tényleg nagyon ott van:))

Cay - 2011. 08. 18. 20:31

rémes, és Suttun barátai öregnek is tűnnek, nem tiniknek….

Vivi.k. - 2011. 08. 27. 23:41

Ha még külsőre nekem annyira nem juttatta eszemben Ninát, a beszédhangja, és a játéka minden második percben…A rejtély elég gyengének tűnik. PLL-nél, már az első részben megkaptuk a titokzatos SMS-t “A”-től.
A srác főszereplőt a 90210-ben Oscarként láttam, és ott kedveltem. Itt zavaró tényező. Nézni fogom egy darabig, aztán majd meglátom milyen.
“ha már a 9 Lives nincs ott de a PLL még 2 hétig megy…”- két rész múlva szünet?

Nusi - 2011. 09. 05. 16:10

Túl vagyok a második részen is,és hát nekem tetszik:) Örülök,h nem a könyv szerint történtek a dolgok,mert így több felé lehet majd indulni.
Jó,voltak klisék,jó,kicsit öregecskék a barátnők és Nina Dobrev is folyton eszünkbe jut,de valahogy van egy feelingje az egésznek,pláne most,hogy Adrian Pasdar is megjött,és a titkokból is egyre több van. Szerintem fejlődőképes sorozat.

Connie - 2011. 09. 21. 20:35

Ebben a részben (1×6) volt már néhány határozottan jó pillanat is végre, például Thayer felbukkanása a kórházban. Még sok ilyet! (Persze a béna párbeszédek, amiktől a falat kaparom, még mindig szerepelnek, de ezeket próbálom gyorsan elfelejteni.)

it's me - 2012. 01. 01. 20:23

am, ki tudja az SAB-ből lesznek új részek vagy évad mert a hugommal vletlen néztük a tv-be és ő teljesen rákattamt, aztán megnézte 1 nap alatt mind a 10 részt és azóta állandóan azon aggódik h mi lesz ebből. pls help me !

Binky - 2012. 01. 12. 23:31

@its me: már lement 2 rész most januárban a sab-ből.

MOst kezdtem el a lying game-et nézni, és nekem bejött. Már 3 részt azonnal ledaráltam, kezdem is a követkzőt. A főszereplő csaj nagyon jó, Nina Dobrev dublőr, de nem érdekel, több sorozatban is megtalálhatjuk a tehetséget. jó lesz ez, csak hagyják kibontakozni a karakterét.

Daphne - 2012. 02. 01. 15:08

Nekem kifejezetten tetszik és egyre izgalmasabb, a karaktereket is megszerettem és jót tett, hogy Chart eltették most kicsit melegebb éghajlatra. Bár belegondolva, ha lenne 2. évad, az nem tudom miről szólhatna mert ezt a ‘ki az anyjuk és miért nem tudhatják meg’ dolgot 1 szezonnál tovább azért nem kéne húzni. Bár vannak még ott dolgok a háttérben Alec-kel és Teddel. Na de majd kiderül, hogy mi lesz, mindenesetre én várom az új részeket. :)

Zita87 - 2012. 02. 27. 14:45

Szerintem a főszereplő csaj nagyon tehetséges. A kinézete lehet nem túl egyedi, viszont nagyon tetszik a hangja és tényleg jól játszik, szerintem kiemelkedően jól. Igazából csak miatta nézem, meg az iker szál miatt, a mellékkarakterek elég bénák és a háttér misztérium sem elég izgalmas nekem. Kicsit megijedtem mikor eltették Suttont láb alól, mert bár nekem tetszik Emma karaktere, sztem csak úgy érdekes, ha ott van mellette Sutton is kontrasztnak, önmagában unalmas lenne.

Gubóka - 2012. 03. 21. 18:45

mikor folytatódik tudjatok?

winnie - 2012. 03. 21. 18:56

még nem tudni, hogy folytatódik-e, nincs berendelve a 2. évad.

Barb - 2012. 10. 26. 14:58

most végeztem az első évaddal. hát a vége nem ért olyan nagy meglepetésként. a PLL után azt gondoltam ez is lesz olyan jó de csalódtam. úgy voltam végig a sorozattal mint a PLL 3. évadával, csak néztem mert nem volt jobb, annyira nem is vártam a folytatást. nem meglepő hogy ilyen sokáig szüneteltették a dolgot és csak most fog jönni a 2.évad, de remélem ennyi idő után ki tudtak találni olyan dolgokat amiért az ember minden héten várja hogy jöjjön már az új rész. szerintem amíg nem lesznek új sorozatok meg amíg várok a most vetített sorozataimra amik hetente jönnek, elkezdem a SAB-ot, unaloműzésnek az is biztos jó lesz. engem az Ethant alakító srác nem zavar mert jól néz ki és cuki az akcentusa, de nevetséges a karaktere szerencsétlenemnek. az elején még “Ne Emma, nem tehetjük ezt Suttonnal.”, aztán meg fordítva… viszont annak hogy a gagyi szereplőket már az elején kiírták (Luke, Nisha, Char) örültem, mert nem szívesen néztem volna ezeket a kliséket amiket ők testesítettek meg… az egész évadra adok 4/10-et

MaHolnap - 2012. 12. 17. 08:37

és nemsokára itt a második évad!

január 8 a PLL után.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz