login |

Sons of Anarchy: Kezdett a 4. évad

2011. 09. 07. 20:11 - Írta: Bruzsy

137 hozzászólás | kategória: kritika,

Nem fogom leírni sokadjára is, hogy aki nem nézi az FX motoros szériáját, az magára vessen, mert talán az egyik legjobb műsoron lévő sorozatról van szó. Én se vagyok oda ezért a szubkultúráért, de a karakterek és a magával ragadó, fordulatos történet engem is meggyőzött, azóta pedig nem enged a sorozat.

A harmadik szezon eléggé megosztotta az embereket, nem véletlenül, hiszen teljesen más irányt vett fel a széria, mint amit korábban megszokhattunk, de a negyedik etapra Kurt Sutter ígérete szerint minden visszatér a rendes kerékvágásba. És egyelőre úgy tűnik, igazat mondott. Spoileres premierkritika a tovább után.

Szóval időt ugrottunk. Igazából mindenki számított erre, hiszen nem lehet egy egész szezont a börtönben eltölteni, ugyanakkor mégis meglepett, hogy alig pár másodpercet láttunk a börtönből, rögtön a szabadulással kezdtünk. Pedig történtek ott olyan dolgok, amiknek jelentős kihatásuk van a továbbiakra – hogy mást ne említsünk, Jax megkéselése például ilyen, a rész csattanója is erre épült fel.

Ezek a dolgok ugyan benne voltak a nyáron iPhone-ra kiadott appisode-okban, de azt nem várhatják el, hogy ezeket mindenki lássa, főleg, hogy tűzzel-vassal irtották Youtube-ról a másolatokat. Szóval sajnáltam, hogy erre nem jutott a sorozat keretein belül is idő.

Ettől függetlenül azt hiszem, ebben a részben benne volt minden, amiért ezt a sorozatot imádni lehet. És bár néhol kicsit vontatottnak éreztem a cselekményvezetést, nem a 60 perces hosszot fogom ennek fő okaként felhozni, hanem azt, hogy nehéz újra felvenni a fonalat egy ekkora időugrás után. El kellett mondani, hogy mi van Unserrel, hogy változott Clay állapota, fel kellett vázolni az oroszok térnyerését és Hale polgármesterségét. Ezek tuti, benne lettek volna egy 42 perces epizódban is, valószínűleg a rész eleji és végi zenés montázs rovására, az pedig nagyon komoly veszteség lett volna.

Mert az biztos, hogy rendkívül profin űzik az ilyen montázsok szerkesztését a készítők. Ezt már korábban is megmutatták,  és most se csalódtunk. Hihetetlen hangulatalapozó volt az első 5 perc, ráadásul a harmadik évad szomorkás kezdésével ellentétben itt simán végigvigyorogtam az egészet, annyira feelgoodak voltak a szabadulás képei (na jó, Otto először ledöbbentett, nem is tudtam hová tenni). Aztán a végén szintén ezt kaptuk meg, ami pedig végképp feltette a koronát, hiszen az ilyen jelenetek között még a nagyon durva fordulatok is jobban tudnak ütni – emlékezzünk csak a Battleme Neil Young feldolgozására az előző szezon végéről.

És ugyan azt írtam, hogy visszatért a sorozat a gyökereihez, a felállás azért teljesen új. Új polgármester, új seriff, új nagyravágyó ellenség.  Azt kell mondjam, hogy a casting megint remekül sikeredett, egy újabb Deadwood-színész és egy volt Prison Break-es és Terriers-es kedvenc játssza a törvény két új őrét, akikből ránézésre az előbbi lesz a sokkal érdekesebb karakter. Ráadásul a sztori is tartogathat pár meglepetést ezen a téren, hiszen minden ágyújukat bevetik, amijük csak van a SAMCRO, a Real IRA és az oroszok ellen.

És ugye még nem láttunk mindenkit az új szereplőkből, hiszen érkezni fog az évad további részében még két Shield-veterán (Kurt Sutter ugye ott kezdte a pályafutását) Benito Martinez és David Rees Snell személyében (utóbbit már láttuk is pár másodpercre), valamint itt lesz még nekünk Danny Trejo is, hogy a badass-faktor is nőhessen egy kicsit.

Még egyetlen dolog volt, ami nem igazán tetszett, az pedig Jax újabb pálfordulása volt a klubbal szemben. Én bevallom imádtam a harmadik szezont, még akkor is, ha tényleg hiányzott belőle az a bizalmatlanság, az a hatalmi harc, ami a második évadban megvolt. De be kell látni, hogy azok mellé az események mellé nem fért volna el. Egy gyerekét frissen elvesztő apa nem fogja elkezdeni szívni a neki segítő kezet nyújtó ember vérét, ez így volt logikus. Ráadásul ő csak változást akar a klubban, otthagyni a klubot, nem a klub végét akarja, ezért ott félre kellett tenni minden ellenségeskedést.

Viszont most, hogy vissza lehetett térni ehhez a szálhoz, jobban tetszett volna, ha kibontják kicsit részletesebben. Ha látunk valamit a börtönből, Jax vívódásáról, a döntésről, a Clay-jel való kapcsolatából. És ott kellett volna folytatni, ahol annak idején abbamaradt, nem pedig elkezdeni az egészet elölről azzal, hogy “most aztán kilépek a klubból, istenbizony, csak kell egy kis idő”. Tara még megkavarhatja ezt az állóvizet a Maureentől kapott levelekkel (az, hogy Gemma tud róluk, azt bizonyítja, hogy meg is fogja), de nem tudni, hogy mikor fog erre sor kerülni.

Egyértelműen egy bevezető epizódot láttunk, így nagyon nehéz egyedül kezelni a részt, inkább majd az évaddal együtt érdemes rátekinteni. Az biztos, hogy a minőségben most se fogunk csalódni, a történet pedig talán újra vissza tudja csalogatni a Belfastnál elveszített rajongókat. A sztoriszálak egyelőre jónak tűnnek, az új mellékszereplőkkel sincsen baj, a régiekkel meg főleg (bár nem sok idő jutott a kibontásukra, egyedül Opie kapott egy kicsivel több screentime-ot, de ez érthető).

Egyszóval a Sons of Anarchy úgy tért vissza, ahogy elment: a kábeles sorozatok egyik királyaként. Nagyon fel kell kötnie a gatyáját annak, aki a nyomába akar eredni, de azért van még itt lehetőség további fejlődésre is. Reméljük megkapjuk, én mindenesetre bízom Sutterben.

137 hozzászólás Ne habozz!

endel - 2011. 09. 07. 20:28

” i’m done with SAMCRO ” bla bla bla Jax, bullshit
ezen kivul jo kezdes volt, a nagyobb problema az volt, hogy a 3. evad nekem annyira nem jott be, ergo par resz utan nem is kotott le 40 percig, felere nem emlekeztem, recap video meg…

Ingorion - 2011. 09. 07. 20:35

Nagyon kellett ez már…
Imádtam minden percét, a játékidő úgy elment, hogy csak na. Én is végig mosolyogtam, amikor a börtönből kifelé tarottak. Jajj, Chuckie műkeze :DD
Ami még nagyon tetszett, a Jax-Tara párbeszéd; veled ellentétben én maximálisan átéreztem a helyzet súlyát (tudom, te is, csak neked hiányoztak a börtönös jelenetek), Jax ezúttal közel volt ahhoz, hogy mindent elveszítsen. Az számomra nem is kérdés, hogy a levelek tartalma kiszivárog, de mondjuk szerintem erre csak az évad második felében kerül majd sor. A rész elejei illetve rész végi montázs pedig ezúttal is odavágott, Sutter tudja hogy kell megdöbbenést kiváltani a nézőkből. Egyelőre 8/10, de csak hogy lehessen feljebb is pontozni. :))

Bruzsy - 2011. 09. 07. 20:36

Ingorion: holnap jönnek ide a junkie-ra is az appisode-ok, jó minőségben :)

Ingorion - 2011. 09. 07. 20:38

Bruzsy: örülök neki :)
De nem akartam én rosszat! :))

i'm_rick_james - 2011. 09. 07. 21:11

Én bevallom őszintén, hogy nem értettem a végét, hogy annak mi volt az előzménye. Meg hol késelték meg Jax-et? Hol lehetett ezt látni? Úgy éreztem, lemaradtam valamiről.

Vagy csak túl hosszú volt a szünet?

Ingorion - 2011. 09. 07. 21:20

Az appisode-okban látható a jelenet, amikor megkéselik Jaxet, még a börtönben, ha minden igaz, holnap ki lesznek téve ide is… az oroszok késelték meg Jaxet, amiért hamis pénzt adtak nekik Jimmy átadásakor a 3. évad végén… de ez mind le van írva a kritikában :))

P009 - 2011. 09. 07. 21:43

Eddig nem próbálkoztam vele, de most pótolok. Első évad már beszerzés alatt van :)

Gaines - 2011. 09. 07. 22:00

Egy belfasti csalódott jelen! :)

Remek évadnyitás volt, egyetértek bruzsyval meg a többiekkel. A Jaxes jelenettel kapcsolatban, én ezért is bánom, hogy a 3. évad ráment a külső tényezők elleni közös harcra, mert így, hogy a szezonzáróban minden addiginál szorosabb összetartással vonultak börtönbe, kissé nehéz rábólintani arra, hogy most ki akar szállni – még ha benne is van simán a pakliban, hogy 14 hónap alatt megváltozik a szemlélete. Csak szívesen elkísértem volna ezen az úton (igazából megnéztem volna egy börtönös évadot, SoA goes Oz, bár valszeg még jobban kisiklott volna, mint Belfastban.) Maga a Tarával közös jelenet amúgy szuperjó volt, Hunnam alakítása évadról évadra egyre erősebb.

A legizgalmasabb egyébként a két új szereplő, részben persze a színészek miatt, de a karakterek is érdekesek. Külön örülök, hogy az idei főellenfél a rendvédelmi szervek oldaláról egy ravasz, belevaló ügynök lesz, nem pedig egy újabb pszichopata az ATF-től. :)

coligny - 2011. 09. 07. 22:17

Remek kezdés volt. Hiányzott már nagyon.
Viszont kérdezném a csalódottaktól, mi nem tetszett a belfastos részekben? Nekem kb a sorozat eddigi csúcspontja.

Hor1 - 2011. 09. 07. 22:22

Dejóvótez. :)
Számomra jelenleg a legjobb sorozat, hajszálnyival a Breaking Bad előtt. Kurt Sutter az isten. Belfastos részeket én is csíptem, főleg amikor a Big Fellahra motoroztak valamelyik rész elején. Az mekkora hangulat volt. ^^

Gaines - 2011. 09. 07. 22:23

coligny: A Sons of Anarchyban engem az köt le a legjobban, amikor a klubon belüli konfliktusok adják a sztori alapját, és ahhoz társulnak külső ellenfelek, együtt szétfeszítve a képernyőt. Ezért imádtam a második évadot. A harmadikban bejött egy rakás új szereplő, akikről semmit nem tudtunk (és az évad alatt sem lettek valami fenemód kibontva), ők mozgatták az eseményszálakat, a SAMCRO igazából csak báb volt a kezükben, ráadásul túl sokáig tartott, mire eljutottak Belfastba. Nem tudom, én nagyon azt éreztem, hogy mesterségesen rángatják az írók a cselekményt, és nem a karakterek döntéseiből következik. Sokkal jobban izgatott, hogy mi történik Charmingban (na jó, a Tarás túszul ejtős szálat leszámítva, az a sorozat mélypontja volt).

Ezzel együtt, minden elismerésem Kurt Sutternek, amiért mert változtatni a bevált recepten, és új dolgokat próbált ki. Csak nálam nem talált be velük. Ez van.

coligny - 2011. 09. 07. 22:35

Gainers: Köszi. Értem a nézőpontodat, csak engem teljesen elvarázsolt a hangulata (az út utáni első motorozást nem tudnám megmondani hányszor néztem meg), illetve az, ahogyan a régi dolgokat elővezették. De nem offolok tovább. A tegnapi rész pedig tényleg nagyon jó volt, bízok az új évadban.

Dante Eldred - 2011. 09. 07. 22:46

ÖÖö Amúgy nem azért de senkinek nem tünt fel az hogy Jax fogja és leköpi az orosz fickót majd pedig kesztyű nélkül ér az arcához, aztán pedig a hullákat a nyílt terepre dobják ki ? Azért a helyszínelők dns-t meg ujj lenyomatot csak találnának nem ?

Bruzsy - 2011. 09. 07. 22:50
Maniac84 - 2011. 09. 07. 22:55

Jó kis kezdés volt, bár szerintem kicsit könnyen intézték el az oroszokat. A börtönbe vonulás előtt is átbaszták őket egyszer, erre a ruszkik a megfelelő mértékű gyanakvás helyett simán belesétálnak egy végzetesebb csapdába. Nála, csak emiatt nem 10/10, minden más bejött, a hangulat meg nagyon ott volt. 8/10
Kéne egyszer a SoA összes zenés montázsából egy videót csinálni, és elküldeni az összes sorozatkészítőnek, hogy kérem szépen így kell ezt csinálni :D
Én nem láttam ezeket az appisode-okat, de simán ki lehetett szűrni, hogy mi a helyzet. Kapásból Jax meztelen felsőtestével nyitott a rész, eléggé kihangsúlyozva az új sebhelyet-> ergó valami történt. A magyarázatra se kellett sokat várni, “otthon” a klubban kitárgyalták a dolgot: Jax-et megkéselték az oroszok. Ezután deal a ruszkikkal: az ír fegyverbiznisz 80 vagy 90%-a az övék amíg Jaxék ülnek.

danger - 2011. 09. 08. 13:42

Szerintem is fura hogy az oroszok csak hatan voltak ossz vissz, nyomokkal sem torodtek, dehat ez nem is CSI es a lenyeg a hullak az epitkezesre torteno kidobasa volt. Bar a fonokot meg a ket testoret jo kerdes hova rakjak ha a ranch bejaratanal zsaruk vannak.

8/10es resz, remelem tartjak a szintet, ja es lesz majd Hasselhoff is :D

deus - 2011. 09. 08. 14:33

Van valami Juice körül. Csak nekem tűnt fel? Többek közt Linc Potter és a válogatott nyomozócsapat mugshots falán, a SAMCRO alatt volt egy olyan felirat, hogy -Plan B-. Két kép szerepelt alatta, Otto és Juice. Otto-t még érthető (nincs a klubbal, börtönben van, jobban sebezhető, mint a többiek), de Juice? Ötletek?

Magyar Sons of Anarchy Fan Klub a Facebookon:

http://www.facebook.com/groups/msoafk

Géb - 2011. 09. 08. 17:35

Nagyon jó rész volt szerintem is.
Valaki tudja a zene címét és előadóját ami Opie esküvőjén szólt? A lassú szám.

Hor1 - 2011. 09. 08. 17:54
Bruzsy - 2011. 09. 08. 18:08

A Forest Rangers a SoA “házi zenekara”, rengeteg zseniális zenét köszönhetünk nekik. :)

Gevin - 2011. 09. 08. 20:38

“Viszont kérdezném a csalódottaktól, mi nem tetszett a belfastos részekben?” – dettó. a harmadik évadnak pont attól volt zseniális éle, hogy Sutter mert nagyot változtatni, teljesen mást csinált, mint amire számítottak – de hát erről szól a SoA. Sutter is elmondta, hogy imádja kifordítani a tipikus fordulatokat, amikre az ember számítana, ő pont az ellenkezőjét viszi véghez.

zseniális évadkezdés: a két montázs nagyon ott volt (tényleg nem lenne könnyű eldönteni, h ez avagy a Breaking Bad a minőségibb sorozat-e, de ez jobban kezdett, mint az ottani negyedik évad elsője, igaz csak 1 hajszállal.)

ebből dara lesz, amint lemegy az egész.

vrgptr - 2011. 09. 08. 23:03

@Maniac84:
http://www.dragontape.com/v/3861001-samcro

ebben jó pár zene benne van, amit a SOA miatt hallgatok :)
3óra a max tape, úgyh kell egy vol2 is, mert már most van még jó pár zene, ami kimaradt, pedig állat volt!!

Bagosz - 2011. 09. 09. 09:50

Szerintem vontatottan indult, de a vége, a leszámolás brutális lett,bár egy kicsit túl könnyű volt.Kár, hogy a beépített ember is kiiktatódott, illetve egy bandával kevesebb,ami nem biztos,hogy jó.
7/10

david_88 - 2011. 09. 09. 15:07

Nekem az nagyon nem tetszett h nem mutattak semmit a börtön életből! De sztem(remélem) visszatekintenek majd a részekben apránként! De amúgy kellemes kis nyitás volt.
8/10

david_88 - 2011. 09. 09. 15:39

Tényleg most akkor Clay betette Juice-nak, mert erről papolt Gemmának?!

Bruzsy - 2011. 09. 09. 17:21
kabuki - 2011. 09. 09. 18:05

Csatlakoznék a méltatók sorához: számomra is legalább 8/10-es rész volt, és már alig vártam, hogy kezdődjön :)
Ismét remekül felépített évadnyitó volt, nem ismételném az előttem szólókat, csak néhány megjegyzés.

Jax “most aztán már tényleg kilépek” megnyilvánulása szerintem egy erősen leegyszerűsített dolog volt, szerintem emögött más is, több is rejlik, mint hogy szimplán le akar pattanni. Suttert ismerve ez a dolog még egy kissé meg fog bonyolódni :)

Én egyébként nézés közben azon kezdtem el “fanyalogni”, mikor az új ügyész győzedelmesen bejelenti a tégla létét az oroszok között. Az jutott eszembe, hogy ez mennyire elcsépelt lesz, ha most majd a “ittatégla-kiatégla” kérdés körül fog mozogni a dolog. Nos, elég frappánsan és hatékonyan megoldották a dilemmámat a rész végén, az állam koppant is a padlón rendesen.

danger: Szerintem Putlovát és a testőröket sehova se kell tenniük, mert az esküvő nem ranchon, hanem indián rezervátumban zajlott, amin pedig tudomásom szerint sem a helyi, sem a szövetségi igazságszolgáltatásnak nincsen hatásköre intézkedni, sőt talán belépni se nagyon engedély nélkül. (Ha tévedek, akkor előre elnézést :))

Gaines - 2011. 09. 09. 19:07

kabuki: Heh, én meg egyből pont arra gondoltam a tégla bejelentésénél, amikor közölte az ügyész, hogy már csak *ennyire* vannak attól, hogy a segítségével lekapcsolják a ruszkikat, hogy a rész végére valamilyen módon ki lesz nyírva a beépített ürge. :-)

Oz-zone - 2011. 09. 10. 18:51

Első osztályú volt az évadnyitó, nekem 9/10. Az egyetlen, ami miatt a szememet forgattam, az Jax volt: azok után, hogy az előző évad végén előadta a nagymonológot, hogy ő aztán nem apu, soha nem fordulna a klubja vagy a családja ellen, love U Ma, etc., kissé a semmiből jött megint ez a “végeztem Sam Crow-val, elvesztettük az utunk” bitching. Szerintem biztos, hogy erre később még kapunk magyarázatot, nagyon csalódott lennék, ha nem lenne felépítve lélektanilag. :)

Ingorion - 2011. 09. 10. 19:55

Szerintem (ha nem is olyan jól felépített) teljesen érthető lélektanilag, hogy miért jön elő az I’m done with SAMCRO megint; 14 hónap a sitten és annak a tudata, hogy majdnem meghalt, elég nyomós indok, hogy ki akarjon szállni. Az megint más, hogy kicsit furán hangzik a tavaly év végi monológ után, de ettől még érthető. És az apját még mindig megveti, elég csak arra a mondatára gondolni, amiért elbírálja JT-t, amiért hagyta őket Thomasszal ebben a közegben felnőni. Persze lehet, hogy tévedek és csak a mániákus rajongó szólt belőlem. :)

david_88 - 2011. 09. 10. 22:28

De ki Thomas?

berc - 2011. 09. 11. 00:02

Nagyszerű volt, a zenés montázsok tényleg – mint mindig – nagyon ott voltak, jó volt nézni a srácok kivonulását a börtönből. Abszolút nem tűnt amúgy 60 percesnek a rész, tök rövidnek éreztem az egészet. Egy 8/10-et simán mondanék rá, és ennél még simán lehet jobb az évad. Amúgy Dunbar karakterék remélem idővel jobban ki fogják aknázni, mert egyelőre nem sokat mutatott, és a színész meg magában a seriff szerepben is többnek kell majd lennie.

Ingorion - 2011. 09. 11. 10:13

@david_88:
Jax fiatalon elhunyt öccse… nem sok szó esik róla, csak annyi, hogy az ő halála tett be végleg JT-nek, meg az ő sírján ül Jax, mikor az első évad végén Piney átadja neki az apja kéziratát.

Kukabúvár - 2011. 09. 11. 14:00

Good, but not great: 7/10.

Shelby427 - 2011. 09. 12. 13:07

Én korábban hallottam már erről a sorozatról, de egy részt se láttam. Aztán megnéztem az elsőt és lenyűgözött. Egy hét alatt végig is pörgettem a három évadot. Szerintem zseniális cucc.

winnie - 2011. 09. 12. 13:12

“Szerintem zseniális cucc.”

ezért próbáltuk eddig is sokszor írni, hogy a jelen egyik legjobb sorozata, csak sokan nem kapcsolnak azonnal:)

Ingorion - 2011. 09. 12. 13:57

Én Donnie-t áldom, meg a kritikáját, amiért rávezetett… habár az adta meg a végső lökést, hogy Stephen King egyik kedvenc sorozataként aposztrofálták :D

Ingorion - 2011. 09. 14. 20:13

Ez a rész bizony ütött… ha az egész évad ilyen lesz, senkinek nem lehet panasza. A Jax-Clay beszélgetés nagyon durva volt, most az akciót sem hanyagolták. “Acevada” meg Danny Trejo megmosolyogtatott (nosztalgia). Bizony már most 9/10 :)

danger - 2011. 09. 14. 23:25

Masodik resz is kurva jo!

JACOB: Good morning.
LINC: Not if you’re Russian.

david_88 - 2011. 09. 15. 06:31

Ingorion
THX!

Ingorion - 2011. 09. 15. 13:43

??

kabuki - 2011. 09. 15. 20:15

Nagyon király rész volt, nem merem mégse 9-re pontozni, mert onnan már alig hova tovább :) Legyen 8,8/10 :))

Ami nekem nagyon tetszett amúgy, az a három jelenet, ahogy Clay, Jax és Opie megtárgyalja a reggeli hírek alatt az “oroszok a kert végében”-témát az asszonykával. Annyira szépen kijött ebből a három 1-2 perces jelenetből a három eltérő kapcsolati felállás. Én – többek között – ezekért a dramaturgiai és írói bravúrokért imádom a SoA-t.

Na, meg persze Danny Trejo RULEZ! De vártam, hogy feltűnjön :)

Hor1 - 2011. 09. 16. 16:22

Király rész volt megint. A Jax-Clay jelenetet nagyon odatették. A rész végi zene meg megint egy gyöngyszem. :)

zoo - 2011. 09. 16. 18:22

Pfff, az egyik legjobb epizód, Trejo, Dunbar, Clay, Unser, mind zseniálisak!

Mr. Black - 2011. 09. 17. 10:18

Hát de mennyire vártam már a SoA-t. Nem is csalódtam kicsit sem, zseniális az egész. Nálam előlépett minden idők kedvenc sorozatává. Long live SUTTER!!!

Peti - 2011. 09. 21. 09:46

Jax: License and registration, please! :D

Robi - 2011. 09. 21. 11:07

Most daráltam le pár nap alatt az eddigi évadokat. Tényleg nagyon jó sorozat, sokszor alig bírtam abbahagyni. De szar lesz most hetente nézni…

Ingorion - 2011. 09. 21. 20:14

@Peti: ezen én is felröhögtem :D
Korrekt rész volt, de a múlt heti jobban bejött, a 4×04 promója alapján csak előkészítette a terepet a jövőhetinek. Na, de sebaj, kell az ilyen is (az átvezető részeket direkt nem pontozom, és nem azért mert nem jönnek be, hanem mert…. csak :D)… Azért a vége sokat sejtet :))

Bumerli - 2011. 09. 21. 20:40

megy a szarkavarás ezerrel…
még az is lehet, hogy egy-két kulcsember évad végére elbúcsúzik, ha így megy tovább. kíváncsi vagyok, meg merik-e lépni, mit hoznak ki belőle. jó irányba halad a dolog mindenesetre :)

coligny - 2011. 09. 21. 21:46

Hihetetlen érzelem volt a végében, ahogy kijöttek a klubházból…

coligny - 2011. 09. 21. 22:34

Most biztos elég nagy hülyeséget kérdezek, de akkor átment a szvazás, vagy nem? Megzavarodtam második nézésre. My bad.

Peti - 2011. 09. 22. 10:42

6 / 5 arányban átment. Clay, Tig, Miles, Opie, Kozik és Jax szavazott igennel, a többiek nemmel.

Hor1 - 2011. 09. 22. 23:57

Nagyon bejött, évadból talán eddig ez a legjobban. :) Szegény Juice. :/ Valahogy meg fogja szívni.

vnorbi - 2011. 09. 23. 13:15

A The Shield utalás nagyon adta Koziknál, amikor az elején kosarazni hívták: “Shit, yeah, my lemon-headed sucker.”

migraine - 2011. 09. 27. 09:01

ja, meg ha már Shield vonatkozás, “Ronnie” felbukkanásán is jót mosolyogtam

Peti - 2011. 09. 28. 11:34

Bocs a hülye kérdésért, de Clay mit adat be magának injekcióval? sima heroin, vagy valami gyógyszer? Lehet, hogy volt róla szó, mert már régebben is feltűnt.

Ingorion - 2011. 09. 28. 18:26

Ez már nagyon durván adta… :))
Szeretem az ilyen road-trippes részeket, a legutóbbi (asszem 2×04) is jól sikerült. A SAMTAZ-es szál is tetszett, meg néhány poént is sikerült becsempészni.
Amilyen téren nagyon nagy durvulást várok az:
Piney és Tara most belengetett történet szála, érdekes lesz mi sül ki ebből, a 4×05 promója alapján nem lesz elfelejtve.
És persze, hogy kívülről is kezdik támadni a klubot megint… mikor Potter bement Ottóhoz, már tudtam mire megy ki a játék. Egyszerűen zseniális, ahogy Sutter előveszi a régi történet szálakat, és beleszövi az aktuál történésekbe. Legyen 9/10 :)

ugyandehogy - 2011. 09. 30. 21:08

@ Peti: kortizont. (volt szó róla anno, bár csak említés szintjén.)

Peti - 2011. 10. 05. 13:10

@ugyandehogy: Köszi! (Én a vállamba kaptam azt párszor.)

Ingorion - 2011. 10. 05. 21:25

Na, egy kis alapozás megint. De tetszett, szépen felvezette a jövőbeli konfliktusokat (+ Hasselhoff sem volt annyir gáz, mint vártam), meg csak beigazolódott, amit gondoltam; Unser élete szerelme Gemma :D
Csak azt nem értem, miért ilyen nagy itt a pangás?

Bumerli - 2011. 10. 05. 21:49

nekem kicsit sok kezd lenni a kavarás… mindenki kamuzik mindenkinek, elég nagyot kell, hogy szóljon. hasselhoff isn’t just a big dick :D

vh___ - 2011. 10. 06. 09:43

Nekem csak ez a Juice-szál tűnik kicsit súlytalannak… Nem volt eléggé megalapozva a SAMCRO hozzáállása a fajokhoz, és így furán jön ki az, ahogy cselekszik. Persze, ha tényleg úgy van, ahogy a sheriff egy fél mondatban felvázolta, akkor teljesen érthető. Csak hát mégis.
+ Otto jelenetei nagyon jók voltak a mostani részben.

DICKtator - 2011. 10. 08. 05:34

Már annyiszor olvastam itt, hogy milyen király sorozat, hogy felhagyva a motoros téma iránti fenntartásaimmal, és némileg beérve magam a többi sorozat terén, végül csak belekezdtem. És nem tudom, hogy bosszankodjak-e, hogy ennyi ideig megfosztottam magam ettől a zseniális sorozattól vagy örüljek, hogy a három nagy szünetet nem kellett végigvárnom, mert darálhattam egyben az összes eddigi részt :) Imádom a hangulatát a többszintű történetvezetést, a kicsi, közepes, nagy és hatalmas átívelő szálakat, az árnyalt, kidolgozott karaktereket – tényleg a legjobb! De minimum top3-as nálam a Breaking Bad és a Dexter mellett, sorrendet nem tennék közöttük.

A Shield is hatalmas kedvencem volt, szívmelengető, hogy sorra tűnnek fel az ismerős arcok, szinte már várom Michael Chiklis felbukkanását :D Meg az egész atmoszférája, a sztoriszálak fonása is eléggé hasonló, látszik rajta Sutter Shield-es múltja. De amúgy az egész casting kurva jól sikerült, mind a fő, mind a mellékszereplők terén, mindig fajsúlyos figurákat sikerül felvonultatniuk, nem mellesleg sok-sok ismerős arccal más sorozatokból, ami mindig egy örömteli felismerés számomra.

Na, de hogy a nagy általános lelkesedésen túl a részletekbe is belemenjek… A belfasti kirándulás nekem is kicsit furcsa volt. Nem azt mondom, hogy rossz, mert mind a történet, mind pedig a hely eltérő hangulata remekül átjött, és érdekes pluszt adott hozzá az egészhez, mégis valahogy sorozatidegennek éreztem. Egyszercsak felkerekednek kedvenc motorosaink és csak úgy átmennek az ír kollegákhoz? WTF? Meg a harmadikban kicsit zavart, hogy a baba ügy az egészet uralta, azt lényegesen kevesebb részben is lerendezhették volna, kicsit bizarr volt nekem, hogy egy nagy csapat kemény motoros otthagyva csapot-papot, bizniszt, mindent, egy csecsemőt hajkurászik a föld körül, mint valami elcseszett óvóbácsik. Ettől függetlenül tetszett a harmadik évad is, mert a folyamatos feszültség, a dráma meg a pörgő történet így is élvezetessé tette, csak ezen kicsit bosszankodtam magamban. Viszont a finálé a harmadik évadban egyszerűen zseniális volt, szerintem minden idők egyik legjobb évadzárója, a kedvenc jelenetem az volt, ahogy Opie kivégzi az ATF-es csajt, szenzációs alakítás volt mindkettőjük részéről, és nagyon stílusos.

Oké, befejeztem az off-ot, hiszen ez a negyedik évad kibeszélője (na igen, ez az ilyen hatalmas darák átka, hogy közben nem lehet beszélgetni meg véleményeket olvasni a spoilerek miatt)

Szóval a mostaniban nekem nem volt bajom azzal, hogy az oroszokat ilyen lazán elintézték – a meglepetés ereje miatt sikerült ennyire könnyen, és hamar megmagyarázták az indítékot, valamint azt is, hogy a kartell védelme miatt merték megtenni. Jax újabb kilépési nekiveselkedésével sem tudok vitatkozni, ő már az előző évadokban is sokat évődött ezen, a börtön pedig nyilván lehetőséget adott rá, hogy átgondolja a dolgokat. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy mikor a klubnak szüksége van rá, akkor bármit megtesz érte, akár helyesnek érzi, akár nem. A beépített ügynöknél meg már fogtam a fejem, hogy nemár rámenjen az évad, hogy ki a besúgó, hát hamar lerendezték, ez tetszett nagyon :D

Amúgy én Juice kiszállását már biztosra veszem, a cliffhanger után elég egyértelmű, hogy seperc alatt kiderül, ő fújta meg a hiányzó téglát, onnantól pedig rájönnek, hogy áruló, és neki annyi. Azt nem hiszem, hogy olyan trükkösen ki tudná vágni magát, mint Jax, főleg, hogy ő most csak a saját bőrét menti. A klub és a feketék viszonyát egyébként tényleg nem eléggé hangsúlyozták – figyelembe véve, hogy erre épül egy fontosnak tűnő vonal, ez azért hiba -, hiszen szinte csak Juice viselkedéséből következtethetünk, hogy milyen rosszul járna, ha kiderülne, hogy az apja fekete.

Tara lehet elég rosszul jár azzal, hogy nála van elhelyezve a pénz, főleg, hogy Gemma épp az ő nevében adott egy jókora adományt készpénzben a sheriff feleségének, ami után nem lepne meg, ha majd lenyomoznák, hogy honnan lehet annyi pénze, és ha akkor megtalálják nála, amit Jax elrakatott vele, abból bajok lesznek…

Arra is kíváncsi vagyok, hogy Clay mit kezd majd a levelekből kapott infókkal, főleg, miután kiderült, hogy Gemma is hazudik neki, tehát egyedül maradt. Tőle simán kitelik, hogy megölje Pineyt és Tarát, hiszen John esetében is megtette már, az pedig, ha az infók kitudódnak, nyilván az ő vesztét okozná, tehát lépnie kell, amit viszont az eredeti példányok megszerzéséig aligha fog.

kmdani - 2011. 10. 10. 10:08

SPOILER
Ti nem kacagtatok egy öblöset, mikor ez a fekete téma előjött? Mármint ha lett volna előzménye, ha nem haverkodtak volna előtte fekete motorosokkal, ha nem verték volna szét a skinheadeket, ha nem mondták volna el többször, hogy “color isn’t an issue”. Szóval ezek után nekem ez az egész “félig fekete vagy” dolog rettentő röhejesen hangzott.

Ingorion - 2011. 10. 13. 15:08

Ez a rész… eddig a legjobb volt az évadból! :)
Beindul itt minden, a jövőheti rész promója durva végkifejletet sejtet!
Claynek meg ezek után halnia kell…!

endberg - 2011. 10. 13. 19:36

Sutter írt erről a fekete/fehér dologról, és szerinte alapvetés az amcsi törvényenkívüli motorosbandáknál (bocsánat, kluboknál) hogy nem keverednek. Lehetnek egymással az mc-k jóban, de a soraikon belül egyértelműen vagy csak fehérek, vagy csak feketék, vagy csak ázsiaiak, stb. vannak. Az egésznek vmi régi hagyománya van, gondolom régebben erősebb volt az mckben a faji előítélet.

Amúgy nekem ezzel az évaddal kicsit megugorja a cápát a sorozat, persze nézni fogom, mert kiváncsi vagyok a történésekre, de egyre kevésbé szimpatikusak a karakterek (persze értem én, hogy teljesen ülnek a személyiségváltozások, meg így reális a karakterfejlődés)

Bumerli - 2011. 10. 13. 21:09

juice nem fehér, még a klub tudomása szerint is fél-latin (puerto rico-i talán)… ezért necces egy kicsit a dolog, a latin bandák a sorozat elején ellenségek voltak, míg a bastards (feketék) szövetséges, plusz a niners…
amúgy ebben a részben rendesen beindult a szarlavina, jó lesz ez.

DICKtator - 2011. 10. 15. 01:51

Érdekes ez a konfliktus, ami most kibontakozóban van a Clay-Tara relációban. Már ha abból a szempontból vizsgáljuk, hogy a jövőben milyen szerepe lehet a karaktereknek. Szerintem – ha a jelenlegi alaphelyzetet nem változtatja meg valami gyökeresen -, akkor lényegesen leegyszerűsítené a helyzetet, ha Clay szállna ki. Mert most úgy néz ki, hogy ha Clay távozik, akkor Jax is megy Tarával boldogan és tisztességesen élni az életét, az addig összegyűjtött pénzből. Szóval, ugyan a klasszikus “a rosszak elbuknak, a jók győznek” forgatókönyv értelmében Clay aláírta a halálos ítéletét a Romeohoz intézett kérésével, én remélem, hogy nem azt a klisés megoldást választják, hogy már ebben az évadban megszabadulnak tőle. Sokkal jobban el tudnám képzelni, és lényegesen bevállalósabb megoldásnak tartanám, ha ex-rendőrfőnökünk minden próbálkozása ellenére Tara kerülne a másvilágra, hiszen az ő karaktere eléggé kimerülőben van, a féltékenységi rohamain, és Jax jelenlegi életének rosszallásán kívül nem sok vizet zavar, az egyetlen, ami miatt érdekes lehet, az a tudása a levelekről. Ráadásul a halálával Jax jelenlegi “kiszállok, mihelyst lesz elég pénzem” hozzáállása is gyökeresen megváltozhatna (igaz, ezt más módon is el lehet érni, például a külső fenyegető erők növelésével, amik a klub iránti elkötelezettsége miatt késleltethetik a kiszállását) Ugyanakkor Tara eltávolítását úgy lenne jó megvalósítani, hogy a levelek tovább éljék életüket, csak időzített bombaként ketyegjenek tovább. Én szomorú lennék, ha Clay szállna ki, szerintem neki végig színen kéne maradnia, hogy majd a végső harcot vívják Jax-szel az utolsó évadban. Ha azt szolgálják a jelenlegi események, hogy az ő karakterét főgonoszként felépítsék, akkor elismerően bólogatok, ha viszont a közeli távozását vetítik elő, akkor rosszallóan nézek. Remélem bevállalósak lesznek, és nem a sablonmegoldást választják.

Kicsit sajnálom, hogy Juice-szal mégiscsak meghúzzák a beépített ember szálat, aminek az ügynök halálával való elhalása felett úgy lelkendeztem az elején, de legalább általa egy jó kis karakterdrámát tudnak kerekíteni eköré, és szerencsére egy amúgy jelentéktelen figurát választottak erre a célra, úgyhogy így még egy kicsit alkothat a szükségszerűen közeledő végzete előtt, ugyanakkor nem fog hiányozni utána. (Csak azt sajnálom, hogy a Miles-szal való találkozása olyan borzasztó klisés volt – egyből tudni lehetett, mi lesz a vége :S)

Egyébként annyira tudom utálni azokat a karaktereket, akik a kedvenceimnek keresztbetesznek, meg ilyen sunyi szemét alakok, csak aztán mindig eszembe jut, hogy nélkülük mi érdekes lenne a sorozatban :D De ez mutatja, hogy jók a karakterek, vannak akiket lehet szívből utálni, másoknak meg erősen drukkolni :)

Hor1 - 2011. 10. 17. 03:07

Bitang erős rész volt, az amúgyis bitang erős évadban. Sutter nagyon rámegy az Emmy jelölésre.. :D

Ingorion - 2011. 10. 17. 15:19

A SoA-t már akkor sem jelölnék Emmyre, ha hirtelen minden más dráma megszűnne a tévében… persze ettől még megérdemelné a díjat simán, de Sutternek volt 1-2 (jogos) húzása, amit a “bizottság” nem nézett jó szemmel…

winnie - 2011. 10. 17. 15:35

“amit a “bizottság” nem nézett jó szemmel…”

a bizottság nem bizottság, hanem többek között maga sutter, egy csomó tévés író, színész is, akik igencsak szimpatizálnak vele. a tévés szakemberek jelölnek, nem valami top grémium.

Ingorion - 2011. 10. 17. 18:26

Ezért volt ott az idézőjel… :)) és ezt a csoportot alkothatja akármilyen tévés szakember, nem hiszem, hogy jelölnék a legutóbbi kifakadása után a sorozatát. De hadd ne kelljen pont neked magyaráznom a történteket.

Ingorion - 2011. 10. 17. 18:28

ja, és hogy ne kelljen e-mail (meg most leírni sem akarom), képzeld ide a már 2 hónapja szajkózott kérdésemet :))

és hogy ne legyen teljesen OFF, itt a 4×04 promója:
(SPOILER):
http://www.youtube.com/watch?v=pLphDRiAkjI
Ütős lesz! :D

Ingorion - 2011. 10. 17. 18:29

*4×07…

Ingorion - 2011. 10. 19. 18:59

Úristen, de beindultak a dolgok… de SPOILER szegény Juice SPOILER…
A jövő heti is ütősnek néz ki, kíváncsi vagyok meddig lehet ezt fokozni, pláne, hogy a belviszály mellé most bejött egy másik kartell.

Ghostika - 2011. 10. 19. 19:04

Ingorion, szerintem nem biztos a dolog, én úgy hallottam a végén hogy valami a földre huppan, szerintem eltört a fa, de lehet csak oda képzeltem.

Ingorion - 2011. 10. 19. 20:08

Szerintem olcsó lenne, ha ezt megúszná… bár ki tudja… a reccsenést én is hallottam, de ha el is tört az ág, nem hiszem, hogy túlélte. Azért annyit nem bír ki a nyaka (nem éppen kíméletesen ugrott), majd kierül :)

DICKtator - 2011. 10. 20. 00:45

Mókás, hogy tegnap néztem a Walking Dead-et és ma bosszankodtam egy kiadósat a kibeszélőjében, hogy a közömbös és halovány karakterek mennyit levonnak az amúgy kiváló alapötletre épülő sorozat értékéből, erre ma nézem a SoA-t, és a végén elégedetten csettintek, hogy igen, így kell karaktereket csinálni, mert amit Juice-szal műveltek Sutterék az elmúlt pár részben, az elismerésre méltó. Hatalmas kontraszt volt ez a kettő így egymás után.

Az eddig abszolút háttérben meghúzódó mellékszereplőhöz olyan zseniálisan nyúltak, hogy valóban izzóvá tették körülötte a levegőt, és míg az árulásáért az előző részben még nagyon utáltam, és reméltem, hogy csúnya halála lesz, addig ennek a résznek a végére komolyan megsajnáltam. Ahhoz képest, hogy a rengeteg más esemény miatt nem volt túl sok műsoridő a sztoriszál kifejtésére, ez a kevés is elég volt ahhoz, hogy átérezzük, ahogy Juice a kétségbeesésében kényszerpályára jutva egyre mélyebbre kerül lelkileg, majd a két irányból rá nehezedő nyomás, és az ártatlan társának megölésének a súlya alatt végül összeroppan. Le a kalappal az írók és a színész előtt is, hogy ennyire érzékletesen sikerült átadniuk ezt a folyamatot, ami lezajlott Juice karakterében.

És pont azért, mert ilyen szépen vezették és zárták le a történetét, remélem, hogy nem lesz reccsenés meg ág leszakadás, és nem marad életben, mert ez így egy méltó lezárása lenne az ő történetének, pozitív emlékeket hagyva maga után bennünk.

Persze a többi történés is megérne egy misét vagy többet is, a lényeg, hogy most aztán rendesen beindultak a dolgok, mert ugye a drogkereskedők élete nem csak játék és mese, hallottatok már a kartellről? Na és a másikról? Igazán mély szarba sikerült belenyúlnia Claynek ezzel az üzlettel. Közben meg a klubot szétfeszítő erők is ismét fellángoltak – még szerencse, hogy az évad közel fele még hátravan, csak bírjam kivárni a folytatást :)

Hor1 - 2011. 10. 20. 01:41

Hát gyerekek. Ez bünti. Bár a végén tisztán hallható az ág törés-huppanás, ha túléli, ha nem, az utolsó percek megint zseniálisra sikerültek (az amúgyse gyenge részben.)
Megkockáztatnám most, hogy a legjobb eddigi évad.

Hor1 - 2011. 10. 20. 01:57

És most nézem, hogy Katey Sagal énekelte a számot, észre se vettem.
http://www.youtube.com/watch?v=1slWGrDkg5U

Bumerli - 2011. 10. 20. 09:38

SPOILER
a köv. rész ajánlójában mintha ott figyelne juice több helyen is, pillanatokra felvillan a klubházas drive-by közben…

gabbb - 2011. 10. 20. 15:17

Juice nyaka szerintem nem tört el, egyébként nem tudna kapálózni stb. Sajnálnám ha meghalna, szerethető és tiszta szívű karakter.

Desmond Wallace - 2011. 10. 22. 11:32

Az utóbbi két rész kifejezetten jó volt.

Ghostika - 2011. 10. 26. 11:38

Hát sejthető volt hogy túléli, Pinei meg csak kérdés volt mikor murdál meg.. Ezek után remélem Ope kezelésbe veszi Clay-t , elvégre megölte a feleségét meg az apját is..

Ingorion - 2011. 10. 26. 16:00

Nem tudok mit mondani… amikor Clya kiszállt a kocsiból, tudtam, hogy baj lesz.. már akkor éreztem, amikor Jax és Piney beszélgettek. Azt hinném már, hogy innen nincs hova fokozni, pedig… a következő rész promója…! A 4×13-ig szétrobban a képernyőm a feszültségtől :D

DICKtator - 2011. 10. 26. 23:37

Úristen, mi megy itt!!! Ennek a résznek minden másodperce brutális volt, ahogy a szavazás közben elkezdtek záporozni a golyók, akkor majdnem én is kiugrottam a székből, mint a gyűlés :D Durva, hogy milyen mélyen nyomják a szarba most a Samcrow-t, minden eddiginél nagyobb fába vágták ezúttal a fejszéjüket a drogüzlet által, és per pillanat beletörni látszik a foguk a dologba. Kíváncsi vagyok ebből hogy fognak kimászni.

A legjobb jelenetek asszem Piney-hoz kapcsolódtak most, a Jax-szel folytatott párbeszéde is végig lüktetett, már-már azt vártam, mikor vágja a képébe a leveles dolgot – remekül fűszerezte az egészet a “mi tudjuk, hogy ő mit tud, de a másik nem tudja, hogy ő mit tud” helyzet, és végig csak azon tudtam csak töprengeni, hogy vajon meglépi-e Piney, elragadják-e annyira az érzelmek, hogy felvilágosítsa Jax-et, vagy magában tudja tartani.

Szegény Piney-t sajnáltam amúgy, bár várható volt tényleg, hogy nem ússza meg – neki már nem volt veszítenivalója (szemben Tarával ugye), így valódi fenyegetést jelentett Clay-re nézve. 10 másik sorozatból 9-ben amúgy Piney az asztalon elrejtett pisztollyal elkapta volna Clay-t, de itt nem – hatalmas volt, ahogy belengették, aztán hopp mégse. Ezzel az utolsó pillanatig élezték a feszültséget, aztán beintettek a sablonos megoldásnak :)

Ja és megvan a hét idézete:
Gemma: “Did you follow the recipe?” Hangosan felröhögtem rajta :D Elképesztő, hogy a végig feszített hangulatba még sikerült egy ekkora poént is belerakni.

Én előzetest nem nézek, a következő résszel kapcsolatban leginkább azt várom, hogy vajon Juice karaktere merre változik azután, hogy gyakorlatilag szembenézett a halállal. Illetve rá, a jelenlegi labilis lelkiállapotában hogyan hatottak a történtek. Amúgy szerintem jól tették, hogy nem elfelejtve a szálat, kicsit most pihentették ezt a vonalat.

Meg Tara távozása is érdekes pont lesz – már ha Unser nem lép közbe megint -, hiszen a vélt távoli biztonságban pont védtelenné válna Clay-jel szemben, igaz Romeonak most valószínűleg a legkisebb problémája is nagyobb annál, minthogy Tarával foglalkozzon. Mindenesetre Piney halálának üzenete, hogy Clay mindenre elszánt, ha a barátait hidegvérrel meggyilkolta, akkor Tara aztán végképp nem lehet biztonságban…

Hor1 - 2011. 10. 27. 04:22

Hű ez kemény volt. Csóri Piney. :(
A chili főzés fetrengős volt. :D
Amúgy csak SAMCRO.

Bumerli - 2011. 10. 27. 11:54

juice kapott a faágtól még egy esélyt. én ezek után azt sem tartom kizártnak, hogy a nagyobb problémák egyikében véletlenül nála lesz a kulcs valahogy, és így “váltja meg magát”. el tudnám képzelni, hogy ilyen módon szövődnek össze a szálak.
sajna piney halálát már az évad elején belengették. kíváncsi vagyok, clay meddig bírja feszíteni a húrt, hogy “vészeli át” ezt az évadot :)

Bertollnok - 2011. 10. 28. 02:21

@DICKtator
Komolyan azt tartottad volna sablonos húzásnak, ha Clay hal meg? :D

Onnantól lehetett tudni, hogy ez lesz ennek a leveles konfliktusnak a vége, hogy Piney befenyítette vele sutyiban Clayt. Plusz ez a rész totál előrevetítette a “csattanót” azzal, hogy Piney a megszokott screentime-jának sokszorosát kapta, ráadásul rengeteg érzelemmel megtoldva.

Clay hiába egy vén hugyos, aki a gázt is alig tudja húzni, mégis mindenkit átver vagy kicsinál, mert egyszerűen az íróknak szükségük van a karakterre az egyensúlyi helyzet fenntartásához. Egy percig sem aggódnék a helyetekben a sorsa felől. A vége úgyis az lesz, mint mindig, hogy helyreáll a rend a klubban, Clay marad a no.1., szinte biztos, hogy félreállítja/kiiktatja Tarát is, ezzel pedig maga mellett tudja Jax-et is. A következő évadban pedig már vélhetően egy teljes országot igáznak le a srácok (ha abból indulunk ki, hogy mindig egyre nagyobb és nagyobb halakat arattak le az évek során, mindezt pedig úgy, hogy egyik klubtag sem veszett oda).

Ez a sorozat A pampák királya metál köntösben. Eltúlzott családi dráma: domina-típusú anyával, lelke mélyén jóságos szőke herceggel, sérthetetlen rosszfiúval (Clay Jockey Ewing és a gonosz báró karaktere a Kisasszonyból összegyúrva), ármánykodás, intrikák, és persze az elmaradhatatlan paripák, ezúttal Harley Davidson skinnel felturbózva. :D

De ezért szeretem… :)

DVM - 2011. 10. 28. 09:51

Kicsit lassabbnak érzem ezt az évadot az előzőeknél – eseménydús, de rendre belassítja Tara és Jax nyolcvanezerszer körberágott melodrámája a “családunk van, biztonság kell, ki kell ugrani, de jajj mikor”-vonalon, és már a JT-vel kapcsolatos egy helyben való toporgásból is lehetne valami.
Nem hittem, hogy ez lesz, de a 4. ávadra durván Pearlman és Sagal viszi a hátán a sorozatot, amúgy hatalmas zuhanást könyvelne el – nálam.

dr oetker - 2011. 10. 29. 21:50

Claynek most már el kell pusztulnia, mkit kinyír a végén

Ingorion - 2011. 11. 02. 15:26

Hihetetlen… ezt már nem lehet sokáig fokozni, a rész végén… úristen, Clay. De az egész jó volt, pörgött, mint a ringispil. Nagyon nehéz lesz kivárni a jövőhetet. Részemről 9/10, egy majdnem tökéletes sorozatepizód. Az évad végére tartogatom a 10/10-et :))

dr oetker - 2011. 11. 03. 05:51

azért Opie megtudhatta volna, hogy Piney-t átlőtték
neki a feleségét is a belső tag ölte meg (asszem helyette:D), most Piney-t is, meg ő is belenéz majd a golyóba

Claynél engem csak Peggy Bundy idegesít jobban, ez a nő okosnak hiszi magát, közben nagy hülye

Juice-nál ez az izgulós “tégla” szerep nem jön be, jobban bírtam mikor a számtech. guru énjét adta, régóta semmi ilyen dolga nem volt, csak raktárokat ellenőrzött stb.
meg is találták a rendőrök maguknak

Otto-tól várok még vmi nagy durranást, a sorozatot és a szerepet illetően is:)

V__ - 2011. 11. 09. 12:25

A sorozat eddigi legjobb része volt a “Hands”.

Robi - 2011. 11. 09. 13:43

Azért az túlzás, de tényleg jó rész volt. :)

Hor1 - 2011. 11. 10. 01:10

Kibaszottkemény. -_-
Nagyon durva mélységekben van mindenki, nagyon durva magasságokban a sorozat. :)
Tara kiborulós jelenete, vagy a Clay-Gemma törés-zúzás… Meg ugye most berendeltek +1 részt az évadhoz. 3 héttel az eredetileg tervezett finálé előtt még ennyire képlékeny ez?
Vagy Sutter bízott benne, hogy megkapja a +1 részt és eleve úgy kalkulált?

DICKtator - 2011. 11. 10. 01:17

Tara már nagyon idegesítő volt számomra és reméltem, hogy Clay sikeresen kiiktatja, erre nem, hanem inkább olyat húztak meg vele, hogy még meg is sajnáltam, mert neki tényleg a munkája volt az élete. Ezért is szeretem annyira a sorozatot, mert folyton képesek valami olyat húzni, ami után egy-egy karakterrel szembeni érzéseim gyökeresen megváltoznak.
Ráadásul most aztán olyan szövevényes konfliktusrendszert hoztak össze, hogy borzasztóan kíváncsi vagyok ebből vajon hogyan tudják kihozni hőseinket. A családi dráma, a kartell szorongatása, az államügyész áskálódása, és a belső ellentétek roppantul bonyolult helyzetet teremtettek, nem csodálom, hogy Sutternek kellett még egy plusz rész az évadhoz :D Így aztán nem mondhatom, hogy már csak három rész, de négy alatt is elég feszesre kell venni, hogy a legtöbb fő szál kilyukadjon valahová. De végülis a harmadik évad végén is egy elég reménytelen szituációból sikerült leleményesen kikeveredniük, úgyhogy Sutterék fantáziájában azért lehet bízni e téren. :)

Clay jókora öngólt lőtt, mert miután Gemma leszerelte Tarát és viszonylag megnyugodtak a kedélyek, most sikerült egy lelkileg labilis, depressziós Tarát csinálnia, azon túl, ami sokkal veszélyesebb, még Gemmát is maga ellen fordította. Erre jön még, hogy a kartell is önjáróvá vált az ügyben – kíváncsi leszek ezek után sikerül-e megvédeni valahogy a doktornőt… Mondjuk a galindosok a szuperkemény cast és a menő Hummer ellenére elég bénának tűnnek eddig, nem tudom volt-e bármi, amit rendesen el tudtak volna intézni maguktól… És Otto még nem is szerepelt, sőt most szinte csak a Tarás vonal haladt – igaz az keményen. Tényleg meg Hale is ott van még a lakóparkjával. Meg Opie sem tudta még meg, hogy meghalt az apja. És hiába emlegették végig a Lobo Sonora sem mutatkozott. Ajjaj, mi minden fog még történni :D

Huhú, a Lost óta nem vártam így következő részt :D

sub - 2011. 11. 11. 04:11

Sutter for president! :) Best show in TV jelenleg…

sub - 2011. 11. 11. 04:31

Bocs a dupláért, de mi lesz itt jövő héten??? Claynek mennie kell! (nemfog:))

ben - 2011. 11. 11. 04:33

Hát ez az eddigi legjobb évad talán, azt hiszem a Breaking Bad mellett talán ez az egyik legjobb sorozat ami most megy. Szinte folyamatos feszültség van végig a részek alatt és tényleg viszonylag kevés előre kiszámítható dolog történik. Ez az évad nálam eddig 9/10 de csak azért mert a nyitórész nekem nem jött be.

Bumerli - 2011. 11. 11. 13:07

űűűű ez erős rész volt.
valami azt súgja, hogy a mostani évadzáró nem lesz olyan “hepiend” mint az előző…

Robi - 2011. 11. 16. 13:42

Mocskos jó rész volt, és fel se tűnt, hogy 1 órás volt. Az már biztos, hogy Claynek még ebben az évadban mennie kell.

DICKtator - 2011. 11. 16. 23:47

Jaja, ez a rész bizony lényegesen megnövelte Clay rövidesen bekövetkező halálának valószínűségét.
Ami viszont a jövőre nézve mindenképpen érdekes lenne, hiszen új főszálra lenne szükség az övé helyett. Kérdés, hogy ha robban az ügy – és tekintve, hogy Unser önjáróvá vált, bizonyára most már robbanni fog -, meddig érnek el majd a lökéshullámai – hiszen JT halála kapcsán Gemma sem teljesen ártatlan, ami újabb törésvonalakat eredményezhet.

Nagyon úgy néz ki, hogy a nagy leszámolások Opie-nak jutnak :D Bár ne kiabáljunk el semmit, jöhet még újabb fordulat.

Egyébként motorosaink továbbra is intenzíven süllyednek a fekáliába, Bobby sunnyogása sikeresen átállítja Ottót, a Georgie-féle ázsiaik Hale oldalára állnak, a belső ellentétek tovább éleződnek, Tara is erős depresszióban szenved… (Kár, hogy Drea de Matteo felbukkanását a guest star kiírással elspoilerezték, különben meg is lepődtem volna rajta…) Huhh, három rész alatt ebből kimászni… Ja és a kartell is ott van, amiről Unsernek fogalma sincs, hogy ők nem adták fel Tara megölését. Meg arról is hallottunk utalást, hogy az írek nem lesznek elragadtatva, hogy használták a nehéztüzérséget.

Juice-szal most mi van? Azért jelentkezett be mégis, mert aláíratták vele a papírt és már nem szállhat ki? Vagy most még játssza, hogy engedelmeskedik? Nem értettem, miért nem küldte el az anyjába Potteréket a Chibs-szel folytatott beszélgetés után…

nasty - 2011. 11. 16. 23:57

Mert aláírta a papírokat úgy emlékszem.
Mellesleg ha bejátszanak egy Juice vagy Opie (fordítva sül el a bosszú) halált az évadban, akkor az állam leesik és emelem a kalapom akármennyire is imádom mindkét karaktert.
Kozik halála sajnos megint csak azt juttatta eszembe, hogy itt bármi megtörténhet. (Jó karakter volt, ha meg is hal, valami kiszámíthatóbb vagy “hősiesebb” halálra számítana az ember)

DICKtator - 2011. 11. 17. 00:42

Tényleg… Meg ha jól emlékszem, mintha azt adta volna be neki Potter, hogy igazából nekik az írek kellenek, azzal, hogy segít, a Samcro-t védi…

Kozik halála tényleg meglepő volt ezen a módon, úgy látszik nincs szerencséje a robbanós dolgokkal… Másfelől viszont utólag érthető húzás – meg kellett ölni valakit, akit ismerünk, hogy üssön, mert mostanában csak random vagy alig ismert emberek haltak meg a nagy vérfürdő közepette (a kivétel ugye Piney volt, de ő meg is kapta a szép, kidolgozott lezárását), de mégsem a fő csapatból akartak ilyen módon kirakni valakit, úgyhogy visszahozták gyorsan aztán meg is halt. A jelen körülmények között viszont szinte biztos, hogy lesz még legalább egy fontos halál az évadban, de hogy ki, arra tippelni nehéz, még ha most Clay is tűnik a legvalószínűbbnek…

De például ez a visszafelé elsülő bosszú dolog nekem is bejönne, az lenne ám az igazi fordulat :) És onnantól Clay karaktere is még érdekesebb lenne, vajon hogyan változna, mikor látja, hogy a fél klubot meg kéne ölnie, ha tartani akarja a titkát, meddig menne még el – begőzölne vagy megtörne és feladná?

Hor1 - 2011. 11. 17. 00:51

Hű basszus, elrepült ez a rész. Tényleg volt Call of Dutyzás ezerrel. Csóri Kenny Johnson meg megint ilyen csúnya módon patkol el.
Mi lesz itt a maradék három részben..

nasty - 2011. 11. 17. 01:35

Egyébként az évad promóban volt pár visszaemlékezős jelenet, kíváncsi vagyok megjátszanak-e egy flashback részt. (Erősen kétlem ilyen felpörgetett események mellett, de ha Claynek mennie kell az évad végén akkor elképzelhető, hogy erre kellett az a plusz egy epizód)

Plusz akit érdekel: Promó a következő epizódhoz;
http://www.youtube.com/watch?v=VRM8LQ66MQ0

Ingorion - 2011. 11. 17. 13:37

@nasty
Erre én is gondoltam a Facebookos SoA klub-ban ki is fejtettem… az évad első promója meg az 5. részé is tele van retró-bevágásokkal.
Amúgy meg ütős rész volt, méltó címéhez… ennyi akciót egyszerre… uhhh… :))
Kíváncsi leszek mik fognak történni a maradék 3 részben!

Robi - 2011. 11. 23. 12:33

Ennyi. Így kell sorozatot csinálni. El se tudom képzelni mi lesz itt a maradék részekben. Ezt kellene néznie a népnek, nem az ilyen szar walking deadeket.

gabbb - 2011. 11. 23. 15:48

Egyedül a sopranos kelhet versenyre ezzel a sorival, legalábbis nálam. Figyeltétek hova mentek a golyók? Az az érzésem, hogy ennek itt még nincs vége.

davey - 2011. 11. 23. 16:46

nem kérdés tuti megússza. 100%hogy ezzel a pár golyóval nem lehet elintézni az öreget. Meg amúgy is hiányozna nagyon a sorozatból …

bendzin - 2011. 11. 23. 18:01

az a baj, h van két tüdő lövésünk, amiből az egyik ott kolbászol a szív közelében. igazándiból az eredeti szereplőkből nem sokan maradtak és elég visszafordíthatatlan irányt vett az egész. szerintem itt abba kéne hagyni az 5. évad végén, és akkor kiszálltak a csúcson…ezt már csak elszúrni lehet. ha mégsem kövezzetek meg, és nyertünk még egy jó évadot!

marcilu - 2011. 11. 23. 18:12

Nem halálos lövések. Szerintem.

Szomorú vagyok amúgy, hogy mindkét “rat” végigcsinálja a dolgát. Annyira reméltem, hogy legalább az egyikük valamikor menet közben meggondolja magát.

migraine - 2011. 11. 23. 19:31

ráadásul, ahogy látom két hetet kell várni, hogy kiderüljön a dolog.
sutter twitter: 413 “TO BE” act 1, we dig into the past. 414 “TO BE” act 2, we lay track to the future. the prince, the queens, the kings. sutter twitter:

danger - 2011. 11. 24. 00:07

12es resz 9 pontos legalabb es ha ezt meg mindig tudja fokozni…

Hor1 - 2011. 11. 24. 02:49

Attyavilág. Mekkora rész volt.

V__ - 2011. 11. 24. 10:23

Szerintem Clay nem éli túl az évadot, lehet hogy nem hal meg egyből a lövésektől, de a következő két részben kétlem, hogy élve kerül ki a dologból. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás ezek után…

botha84 - 2011. 11. 24. 20:13

Most fejeztem be az új részt, és annyi tudok mondani:
azt.
a.
k*rva.

Anthony - 2011. 11. 25. 09:23

Egész jó volt megint, bár most volt pár dolog ami nem jött be. Az irish kingek szerintem annyira misztifikálva voltak, lehet jobb lett volna megtartani őket az ismeretlenség ködében.
A másik, hogy Gemma még mindig meg akarja menteni Clayt, meg persze az öreg rendőr hülyesége, hogy el is mondja neki, hogy Ope tudja.
Meg volt 1-2 párbeszéd, ami kevésbé jól sikerült lett.
Persze ez csak pár kisebb dolog, ami engem zavart, de ettől az évad és a rész is brutálisan jó. Tényleg elképzelni sem lehet, hogyan fognak ebből kimászni, és hányan maradnak meg az évad végére.

Peti - 2011. 11. 25. 21:09

“Time for you to start a list, Bobby”

Anthony - 2011. 11. 30. 18:00

Clay nem halhat meg egy kórházi ágyban!!
Másképp alakulnak a dolgok, mint ahogy szerettem volna. Még mindig a kurva leveleken rágódnak, mikor már semmi értelmük nincsen.

kotterovány - 2011. 12. 07. 11:13

Ez szuperszar volt. Gitározás a börtönben:)) CANCEL.

sigur - 2011. 12. 07. 14:07

Egyetértek,óriási csalódás.Így lezárni egy ilyen évadot…
spoiler.
megágyazott az egésznek a mexikóiak feltűnése.hogy ők a CIA-vel?emlékszünk még hogy pár résszel ezelőtt a nagyfőnök hogy irtotta a rivális banda tagjait?na ne…az írekkel való találkozás után már tudhattuk hogy clay nem hal meg ami önmagában nem lett volna baj de hogy eljátszották az előkapom az injekciót – megöljem – persze hogy nem fogom megölni az már nagyon gáz volt.és csak egyre rosszabb lett…nem mondhatom meg miért Ope…nem mehetek el de nagyon szeretlek Tara…a gitározás…és a vége…azt hiszem nem túlzok ha azt mondom hogy ez volt a legrosszabb rész az egész sorozatban.amúgy az egész (amúgy nagyon jó) évad során az volt az érzésem hogy minden egy katartikus finálé felé hajtja a sztorit de persze ott volt a kérdés hogy akkor mi lesz jövőre?ezt látva azt kell mondanom nagy kár hogy Sutter nem merte meglépni amit meg kellett volna:egy méltó lezárást adni a sorozatnak.mert ezzel sok nézőt fog veszíteni…

kotterovány - 2011. 12. 07. 14:34

Sutter beleszeretett a saját (elképzelt) zsenialitásába, az FX meg asszisztált ehhez. Én bevallom nagyjából az egész évadot utáltam (az ügyész figura kivételével), de ez az utolsó két rész csak megerősítette ezt az utálatot. Nem hogy 2 résznyi anyag nem volt a fináléban, de 1 sem.
Egyszerűen olyan dolgokon pörögnek órákon keresztül, amik teljesen nélkülözik a realitást. Van vm levél 1000 évvel ezelőttről? A klub a családom, jaj hogy hagyhatnám el? Megöljem aput vagy ne öljem meg? Egyértelműen csak szívok a kartellel, de elinduljak velük? Egyszerűen súlytalan sztorik ezek.
És súlytalanok a szereplők is. Nem érdekel, hogy Clay-t megölik-e, mert minden emberi vonást kiirtottak már belőle. Nem érdekel, hogy Jax lelép-e, mert annyiszor cseszte már át Tarát a palánkon, hogy egyértelmű, hogy a nőnek jobb lenne nélküle. Nem érdekel, hogy kinek néger az apja, és ki kit súg be. Nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel.
Sutter próbál a karakterek lelkének a sötét, büdös mélyére ásni, de mindig túl nagyot akar mondani, ezért aztán túl gonoszok lesznek a szereplői. Ha pedig túl gonoszok, akkor nincs miért izgulni… Csak azért, hogy legyen már vége.
Tudom, hogy nagyon sokan nem fognak egyetérteni velem, ez van.

gabbb - 2011. 12. 07. 15:43

A zenés montázs megint jó volt, de azon kívül valóban elég érdektelen részt kaptunk. Szinte az összes konfliktus katarzist nélkülöző feloldást kapott. Amúgy én hajlok rá, hogy ez lényegében csak egy felvezetés, hiszen teljesen új éra kezdődik. Viszont gáz, hogy Sutter elkezdett szájbarágósat játszani azzal a fényképes átmenettel a legvégén, remélem ezt nem folytatja, nem vagyunk hülyék.

Kurt nem lépte meg amit meg kellett volna és Clay szívhatja még egy darabig a levegőt. De azt szintúgy elképzelhetőnek tartom, hogy olyan történetet ír a főnök, hogy a sori végén még meg is köszönhetjük neki ezt a döntését.

A kartell-CIA barátságon meg nem kell fennakadni, az amcsik nyilván nem angyalkákként foglalkoztatják a mexikóiakat. Arra kellenek nekik, hogy lezúzzák a többi kartellt. De ezt szintén szájbarágták csak figyelni kellett volna.

Ha lehetne én már holnap nézném a következő részt, szóval nálam várós.

sigur - 2011. 12. 07. 16:07

persze hogy arra kell nekik hogy lezúzzák a többi kartellt,vágom én.amit nem értettem:ha ezek a nehézfiúk a “jó” oldalon állnak hogy fért bele az ellenséges kartell elleni háború meg a nagycsomó ember kivégzése a dologba pár résszel ezelőtt?mert azt hiszem azt nem kell magyaráznom hogy a CIA ilyet nem csinálhat (még akkor sem ha az áldozatok nem ministránsfiúk voltak)?
lehet hogy neked kellett volna figyelni arra amit írtam…vagy nem rágtam szájba eléggé?

davey - 2011. 12. 07. 16:57

Ugyan már CIA ilyen meg olyan dolgot nem csinálhat,kitudja a CIA a való életbe milyen dolgokat csinál.
Másik Sutter létrehozott egy teljesen saját világot, anno a Hell’s Angeles Barger-től olvastam egy interjúban, hogy szereti az SOA-t, de a való életbe ez teljesen máshogy zajlott. Ez egy színtiszta mese alapból az is hihetetlen, hogy a CIA-nak szüksége van egy motorosbandára, hogy fegyvereket szerezzenek Szal sztem ennyi simán belefért. Igy is egy nagyon fasza évadot kaptunk.

nincsbasten - 2011. 12. 07. 17:13

“mert azt hiszem azt nem kell magyaráznom hogy a CIA ilyet nem csinálhat”: de, magyaráznod kell :) A CIA feladata pont az (is), hogy ilyeneket csináljon, likvidálja/kontrollálja az USA ellenségeit minden eszközzel. Nekem ennek a fordulatnak a hitelességével nem volt gondom, azzal viszont igen, hogy gyakorlatilag kihúzta az összes eddigi, szépen felépített konfliktus méregfogát, és ahogy már igen kiválóan írta valaki, katarzis nélkülivé tette az évad végét. Ráadásul még azt az egyetlen szálban, amihez elvileg nem volt köze (SOA belső ügyek) is hibernálta a nyűglődést a következő évadra.
Tarának és/vagy Claynek meg kellett volna halnia.

Robi - 2011. 12. 07. 18:31

Nekem nagyon bejött, főleg azért, mert erre így egyátalán nem számítottam. Nem volt olyan ütős, mint az előző évadzáró, de az utolsó pár perc szerintem zseniális volt.

sigur - 2011. 12. 07. 18:32

ha szerintetek semmi gáz nem volt azzal hogy a CIA embereket gyilkolászott az előző részekben akkor már csak egy dolgot nem értek:miért nem várták meg az irish-samcro meetinget és miért nem lőtték halomra az ott egybegyűlteket?hiszen nyilvánvaló hogy mindenki aki oda készült sáros volt nem?miért izzad potter vért hogy rájuk bizonyítson bármit is ha így is el lehet intézni “az USA ellenségeit”?mitől különleges annyira a samcro hogy őket bíróság elé kell vinni másokat meg csak úgy likvidálni lehet???
nyilvánvalóan a SOA egy mese,hát persze hogy az.de mégis valamiért jobban tetszik mindannyiunknak úgy gondolom ha nem rugaszkodnak el túlságosan a valóságtól mint itt tették szerintem.mert szerintem ez a kartell – CIA húzás nemcsak váratlan volt hanem szar is.komolyan,amilyen képet festettek idáig romeoról és bandájáról,hát mellettük még clay is kispályás játékosnak tűnt.nekem még az is hihetőbb lett volna ha kiderül hogy clay dolgozik a CIA-nek és ő akarja az IRA-t vagy a kartellt lebuktatni…

todie - 2011. 12. 07. 18:51

a budos francba! michael chiklis sose lesz a sons-ban…ahhh

Ingorion - 2011. 12. 07. 19:09

@tode
ez nekem is átfutott az agyamon :D

@sigur
kicsit gondolkozz/nézz utána, mielőtt írsz; Potter nem tartóztathatott le senkit, míg ha nyilvánvaló, hogy sárossak, amíg nincs megrengethetetlen bizonyítéka vagy valamilyen módon nem rögzített egy találkozót… és egy ember nem a CIA, hogy olyan nagyban tudjon/birjon gondolkodni + ha úgy vesszük, CIA-t sokkal durvábban is ábrázoltak már TV-ben, néha már már nevetségesen túlzótan; Romeróék pedig csak orosz maffiásokat és más kartelek tagjait iktatták ki eddig

Ingorion - 2011. 12. 07. 19:10

* túlzóan
“csak”

Bumerli - 2011. 12. 07. 20:24

hát bizony. akik katartikus lezárást vártak (a túl sok szál miatt ez igen nehéz lett volna…) most joggal fanyalognak, szerintem sem volt ez a 3. évadzáróhoz mérhető. inkább az 5. évad nyitója volt ez a dupla. néhány szálat valóban buta módon varrtak el (juice, charming heights). de azért a jelenet, amikor jax leül a székbe és a többiek is elfoglalják a helyüket, kicsit hidegrázós volt (persze a “nők bejövetele” végetvetett a varázsnak egyből). azokkal a megoldásokkal, amiket néhányan mondtatok (tara, clay kiírása), nem lehetett volna még 3 évadot csinálni. talán jobb lett volna, talán nem, de ez úgyis kiderül. reméljük a legjobbakat. :)

Pikolo Machiavelli - 2011. 12. 07. 21:23

Srácok,

ti azt a CIA-t tartjátok hiteltelennek, mondván, mennyire valószínűtlen ez a fordulat, amelyik embereket rabol el, kínoz meg vallomásokért cserébe, amelyik biológiai fegyverekkel, agykontrollal kísérletezik, amelyik likvidálja Amerika ellenségeit, még ha azok egy másik állam vezetői is( de akár a sajátot is, lásd a Kennedy összeesküvés), diktatúrákat pénzel, lát el fegyverrel (elég csak az irán-kontra ügyre gondolni)?

Thrasher - 2011. 12. 07. 21:56

hát. ez a sorozat nálam a stílussal, meg pár karakterrel már önmagában el tudja érni a 8/10-et, mint most is tette, de ennyi, a sok extrém dolog, amit eddig feldobáltak, plattyant egy kicsit, és lassan szétfolyt a padlón…

jozsy - 2011. 12. 09. 15:52

Akárki akármit mond, engem az utolsó pillanatig csigázott a film. Volt ám “ezt gondoltam”, “ezt is gondoltam”, “na ezt nem gondoltam”…

1. Sajnálom, hogy Clay-t nem nyírták ki. Már rég ki kellett volna
2. Jax mit mondott el a többieknek a gyűlésen?
3. Miért nem volt ott Opi?

És niylván a köv. évadban megy tovább az ír vonal és megjön valami nagypályás nigger a lányát megbosszulni… Lesz itt konfliktus elég…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz