login |

Wilfred: vége az 1. évadnak

2011. 09. 16. 23:32 - Írta: human

40 hozzászólás | kategória: kritika,

Ezzel vége a nyár legzseniálisabb húzásának. Nem éreztem úgy, hogy érdemes róla sok posztot írni, hiszen nem közönségsorozat, de a Louie mellé simán odaillik az első helyre ötletekben. Az FX nagyon jókat rendelt be mostanában, és eléggé a minőséget tolják ismét, ami kifejezetten jó nekünk, nézőknek.

Miért zseniális a Wilfred? Egyszerűen úgy van megírva, hogy néha csak pislogni tudsz. A szexuális poénokon kívül semmi nincs az arcodba tolva szinte, így néha csak felgyullad a fejed felett egy égő, hogy hahó, ez milyen kacifántos és jó is volt.

Történet? Így kifejezetten nincs, de minden rész egy tulajdonságról szól, és arról, hogy az jó vagy rossz, vagy egyáltalán létezik-e számunkra, izé, a főszereplőnknek. Avagy Wilfred jobb emberré teszi Ryant, mire lepereg a 13 rész. Vagyis van egy cliffhanger a finálé végén, ami ezt kicsit átértelmezheti, meglátjuk, hogy mit sütöttek ki a második évadra.

Az alapfelállásról a pilotnál volt szó, érdemes megnézni. Nem az a tipikus sorozat, és elég rendesen figyelni is kell rá, így nem reggelik és ebédek mellé javasolt. Az a helyzet, hogy a 8/10-et simán tartotta végig, egy-két gyengébbnek mondható része volt, de azt a fentebbi régiókból érkezőkkel szintre hozta az évad végére.

Most komolyan, egy emberszabású, beszélő kutyával képzeltétek el az utóbbi idők legfilozofikusabb sorozatát? Én sem.

40 hozzászólás Ne habozz!

fv - 2011. 09. 16. 23:36

Nem gondoltam volna régen, hogy bármiről is ezt mondanám, de: ez túl elvont. Annyira hülyeség az alapfelállás, hogy egyetlen porcikám sem kívánta a második részt.

human - 2011. 09. 16. 23:42

ez inkább a pilothoz illene akkor, itt jó lenne azok véleményénél maradni, akik végignézték, nekik hogy tetszett az évad és hasonlók. Nem az ellentétes vélemény a baj természetesen, de csak 1 részt láttál akkor, itt meg már 13-ról lenne szó.

ristvan - 2011. 09. 16. 23:52

Áhh, én még csak a 10. résznél járok, de egyetértek human-nel, ez óriási. Awilfredet alakító színész baromi jól alakítja az állatot. Érdekes, ahogy a készítők próbálják bemutatni egy állat “gondolkodását” és értékrendszerét. Számomra a nyár meglepetése volt, és mindenképp várom a folytatást,amint végig nézem…

Csigusz - 2011. 09. 16. 23:52

és mellesleg hipster kedvenc alapanyag is lett belőle, szegény wilfred legtöbb képkockája a tumblr-en végzi egy postban…

winnie - 2011. 09. 16. 23:56

pedig én is ide akartam írni, hogy megnéztem a finálét, mert érdekelt a nagy cliffhanger, meg akartam élni, de sajnos sem a pilot, sem az 1×02, sem ez nem jött be. pár jó poén a szituból, de ennyi. egyszerűen a zsenialitást nem találtam benne. azt még elhiszem, hogy jónak találják sokan, nabumm, én meg nem, de ennyi. ha nem olvastam volna előzetesen sok erre utaló véleményt, nagyot néznék a sok dicséreten.

és, ezt egyébként baromira sajnáltam, mert akartam szeretni a wilfredet, de megint leakadtam ott, hogy nem tud minden percében lekötni, pár jó pillantért meg nem éri meg. mondjuk lehet, hogy éppen ezért kéne kötődnöm a karakterekhez.

á, nem tudom. (mindenesetre az “elvont” nem tűnik jó szónak a wilfredre.)

“a Louie mellé simán odaillik az első helyre ötletekben”

mondjuk ebben nem tudok nem egyetérteni. van benne valami. lehet, hogy itt a kulcs?

endel - 2011. 09. 17. 00:18

Ryan: This is all your fault! You backstabber! Eat shit! Eat shit!
Wilfred: Again, your tone says insult, but what I’m hearing is a tempting offer.

Wilfred: Is this India place real?

Ssshh, SMOKE MONSTEEEER!

siman 9/10, zsenialis

DM - 2011. 09. 17. 00:19

Én végignéztem a teljes évadot,de valami hiányzott.Wilfred nagy arc (bár az ausztrál akcentus rátesz persze), és sok jó poén van abból,hogy tulajdonképpen egy kutya,de vmi nekem nem volt kóser.Kicsit hangulattalan nekem a sori,amihez talán hozzájárul,hogy Wood annyira élettelen a sorozatban,hogy rossz nézni.Volt benne pár jó ötlet, de vagy több mindfuck kellett volna,vagy nemtom.Pl. kicsit jobban belemenni,hogy mi is wilfred. na mindegy,szóval nálam valszeg kasza, talán megnézem még a 2×01-et (nem mintha a cliffhanger földhöz vágott volna), de nem sajnálom,hogy végignéztem,egyszer elment.
u.i. (a sorozatzáró részt majd Lynch-nek kéne rendezni :DD)

v. - 2011. 09. 17. 00:32

Nehéz erről a sorozatról véleményt alkotni. A legtalálóbb kifejezés ami eszembejut, az a döbbenetes. Merthogy legtöbbször valóban a döbbenet volt az az érzés, amit kiváltott belőlem.
Nekem ütött a cliffhanger, kíváncsi vagyok, mit tudnak kihozni belőle…
Mindenképpen maradok, jelenleg az egyik kedvenc.
Nálam is 8/10-nél tart összességében. :)

v. - 2011. 09. 17. 00:36

Esetleg érdekes lehet, hogy az elején még szinte mondatonként akadt egy poén, aztán részről részre egyre komolyabbak és morbidabbak lettek a Wilfred tanítási módszerei. Sőt olyan rész is volt, amin még csak el sem mosolyodtam…

minase - 2011. 09. 17. 01:13

Legjobb részek, amikor Wilfrednek előjönnek a kutya ösztönei (kicsit Brian, Family Guy) egyébként meg bejön az egész sötét tónus. Tényleg oda kell figyelni. Erre akkor jöttem rá, amikor véletlenül 2x néztem meg ugyanazt a részt és rájöttem, hogy fél szemmel a fele se jött át. Jöhet még pár évad ha marad a minőség

Horny Reaper - 2011. 09. 17. 01:30

Egyetértek Humanal, nagyszerű kis sorozat volt, bár valahogy kiszámítható volt (számomra legalábbis) a cliffhanger. Várom a második évadot, lehet addig beszerzem az angol eredetit, hogy ne maradjak megfelelő mennyiségű beteges agymenés nélkül :-)

ignion - 2011. 09. 17. 02:43

Szerintem a cliffhanger pont jo volt, es en igazan orultem hogy egyre inkabb a poenok csak azt a szerepet kaptak hogy puhitsak a “komoly” temakat. Wood kicsit fura, de talan a vegere egeszen megszokhato, de szerintem nem igazan szeretheto, bar nem is biztos hogy ez cel. A bizonytalansag vegig mindenben ott volt, nem csak Wilfred leteben, de alapvetoen a szandekaiban is, szoval a cliff szerintem nem volt igazan durva, viszont a most mivel folytatjak erzest szepen hozta. En mondjuk reszenkent a sok kisebb mellett egy poenon tuti tudtam kb sirni ugy utott, pl a lost-os, mint fentebb lett idezve. De szerintem pont ugy komolyodott a sorozat, mint a Louie (ha mar volt parhuzam).
Mindenkeppen maradok, vegig lekotott, bar megertem hogy sokan nem kattantak ra. Bar hasonlitva nem volt az eredetivel, de en javaslom hogy aki szerette az usa verziot es teheti, nezze meg, annyira ott nem tunik ki wilfred akcentusa:), de durvan mas a ket sorozat szerintem.

paranoid android - 2011. 09. 17. 02:46

Abszolút fantasztikus évad volt. Én a Louie-val való párhuzamot nem csak a kreativitásbeli magas szinten látom. Igaz, a Louie második évadában csak a 8. résznél tartok, de azért kijelenthetem, hogy a második évad (az első végével is talán) egy új szintre emelte a sorozatot. Arra a szintre, ahol a Wilfred kezdett. Nem feltétlenül minőségi változást értek ez alatt, hanem tartalmit, vagy inkább gondolkodásbelit. Mindkét sorozat vicces, de többek szimpla vígjátéknál, viszont nem is nevezném őket dramedy-nek, ha mondjuk olyan sorozatokat értünk a meghatározás alatt, mint pl. a Californication vagy a Hung. Teljesen máshol vannak a hangsúlyok a Wilfredben és a Louie-ban, ezzel számomra teljesen új formát hozva létre. Egyetértek a filozofikus jelzővel. Esszenciálisan emberi kérdéseket tárgyal elgondolkodtató, vicces és bizarr módon, miközben nem veszi magát komolyan. Egyszerre tud prosztó lenni és mély, és nem utolsó sorban groteszk. Szóval nekem hatalmas élmény volt, és izgatottan várom a második évadot.

Damoqles - 2011. 09. 17. 08:09

Új kedvencet avattam vele.

cyborgwings - 2011. 09. 17. 08:58

nincs időm, de muszáj idefirkantanom, hogy imádtam az egész évadot, noha tényleg akadt egy vagy kettő laposabb rész, de a finálé volt mind közül a legeslegjobb. mikor lesz már 2. évad?!

baaloo - 2011. 09. 17. 09:21

imadtam az evadot, nagy kedvenc lett, alig varom a folytatast…ez es a Louie voltak a nyar legjobb sorozatai szerintem

Marla - 2011. 09. 17. 10:02

Nagyon-nagyon jó évad volt ez, Wilfred karakterét nagyon jól eltalálták. Mondjuk Wilfred és Ryan mellett az öreg indiai szomszéd meg Ryan tesója van még jól eltalálva. Jenna és a pasija kifejezetten idegesítő…
Kedvenc visszatérő poénom Wilfred és Bear románca :D na meg ahogy mondja h Bear, imádom, még most is a fülemben cseng. :)

Dark Wolf - 2011. 09. 17. 10:29

Mostanában már nagyon elkopott a zseniális jelző, de a Wilfred esetében abszolút helye van. És mellesleg ilyen egy kreatív remake, az ausztrál eredetit egyáltalán nem követi, főleg szellemiségében nem.

A komoly, igazán darkosba forduló dolgokat sikerült tökéletes fúzióba hozni a humorral. A poénok rétege alá sikerült elég komoly mondanivalót is odatenni. És mindezek mellett ott van a sorozat mitológiája, ami gyönyörű agyalásra és elméletgyártásra ad lehetőséget. Különleges, egyedi sorozat, igazi élmény.

yaze - 2011. 09. 17. 10:37

Érdemes volt végig nézni, de részemről csak a “kutya poénok” miatt. (it was a pelican, porszivó fight, eat shit, szinvakság, bear!) Viszont sajnos volt olyan rész is, ahol ezekből egy sem volt, de mondom, ezek miatt maximálisan megérte, sőt valószínű hamarosan újranézegetem ha lesz pár lyukas percem. A filozofális mélység nem érintett meg, gyakran idegesítőbe váltott át amit ryan átélt, nyilván huszonpár percben nem is várható el.

Dark Wolf - 2011. 09. 17. 10:50

*A fináléról is írok, aki még nem látta, ne olvassa tovább.*

Megtudhattuk végre, hogy Ryan miért akart öngyilkos lenni a pilotban. Gyűlölte magát azért, amit ügyvédként tett. Aztán a fináléban visszatért a sötét oldala, és ezzel katasztrófát okozott azoknak az életében, akiket szeret. Ha a cliffhangert leválasztjuk az epizódról, már így is egy nagyon komoly epizódról beszélhetünk, ami rettentő jól volt összerakva.

De persze nem lehet elmenni a cliff mellett, ami a mitológiára helyezte át a fókuszt. Korábban is el lehetett gondolkodni azon, hogy mi van, ha Ryan öngyilkossági kísérlete sikeres volt, és amit látunk, az kb. a purgatórium, ahol Wilfred (a révész) segítségével megbékél az életével, mielőtt továbblép. A fináléban explicit elő is jöttek ezzel, egy rohadt jó poén és Lost-referencia keretében. De mi van, ha mégse csak poén? Akár úgy is lehet értelmezni a cliffet, hogy mivel Ryan újra elkövette azokat a dolgokat, amikkel tönkretette a mások és saját életét, elbukott az utolsó próbán, és arról tett tanúbizonyságot, hogy nem tanult a Wilfreddel való utazásból, ezért bezárult előtte a továbblépés ajtaja, eltűnt a pince, ami a köztes teret jelképezte.

Természetesen ez csak egy a sokféle teória közül, ami szóba jöhet. Simán lehet az is, hogy Ryan megbolondult, Wilfred nem más, mint az énje egyik részének kivetülése, a pince meg csak egy volt a súlyos hallucinációi közül.

Dark Wolf - 2011. 09. 17. 10:55

Amúgy az megvan, hogy a cliffet már a 8. részben előrevetítették? Amikor Ryan elviszi Kristennek a bádog jégtartót, Kristen pedig kiakad, mert neki a réz kellett volna, majd Ryan azt mondja, csak ez volt a pincében. Kristen pedig visszakérdez… Nagyon könnyen át lehet siklani azon a mondaton, mert elveszik a párbeszéd sodrásában, robog tovább a jelenet.

gevin - 2011. 09. 17. 11:16

Z.S.E.N.I.Á.L.I.S.! Tényleg a nyár legelvetemültebb és humorosabb húzása. Az FX-nek óriási taps, mert az elmúlt években amiket hoznak az nem semmi. Lights Out, Rescue me, Sons of Anarchy, Louie, Terriers. Egyiket sem mondhatni közönségsorozatnak.

A Wilfred pedig olyan humort hoz, amit az Amerikai filmek már ősidők óta képtelenek megközelíteni. De tévés szinten is simán az élmezőnybe tartozik.

“így nem reggelik és ebédek mellé javasolt” – szerintem pedig simán. reggel, este, délben, kaja mellé, szinte mindig jó. A filozofikus részeit, az elején feltűnő idézetekkel meg iszonyat bírom.

naughtyL - 2011. 09. 17. 11:20

@Dark Wolf:

a pincés párbeszédre én is felkaptam a fejem, és a finálé alatt is eszembe jutott.

Szinte mindent leírtál, amit akartam:)

Tényleg borzasztóan szórakoztató volt végig, a gyengébb részek, meg nem voltak annyira gyengék, szóval ez egy tényleg nagyon jó kis évad volt összességében.

Nekem nagyon bejön ez az abszurd felállás, és az ezekből adódó poénok.

Jöhet a folytatás.

Jah valaki írta, hogy mennyire élettelen Elija Wood, nem tudom, hogy ez dirket, vagy ennyit tud, de szerintem rohadtul illik az egészbe, és a karakterhez.

$ami - 2011. 09. 17. 12:41

Zseniális! A Louie nekem most annyira nem jött át (csak pár rész), viszont itt végig hozott egy egyenletesen jó formát! Wilfred egy ÁLLAT, és most nem csak azért mondom, mert egy kutya, hanem amit művel, az valami fergeteges, szinte minden percét élvezem, mikor ő van a a középpontban. Ostreicher meg Ed Helms feltűnése meg számomra megint csak pozitívum, mindkét figurát nagyon csípem! Csak így tovább, bár az utolsó pár perc nem tetszett, de hát nem tetszhet mindenkinek!

montanosz - 2011. 09. 17. 13:37

én az első részt nagy nehezen megnéztem, de teljesen elment az étvágyam, néhol gusztustalan szerintem, de szodomiták előnyben kétségkivűl.

ausztrál - 2011. 09. 17. 15:01

Most nem ezért, vagy azért, de mekkora szívás lehet éveken keresztül egy kutyát játszani? nekünk vicces, meg minden, de a színész srácot nem nagyon irigylem.

gevin - 2011. 09. 17. 17:43

“Most nem ezért, vagy azért, de mekkora szívás lehet éveken keresztül egy kutyát játszani?” – és mennyi pénzt kereshet azzal, hogy éveken keresztül csak egy nyamvadt kutyát játszik. szerintem kihívás, nem foglalkozik vele a srác túlságosan..(most még legalább is)

lsa - 2011. 09. 17. 17:59

Zseniális sorozat, zseniális színészekkel! Abszolút favorit nálam. 10/10

ausztrál - 2011. 09. 17. 23:09

de hogyan lehet mindenre ezt ráhúzni, hogy mert mennyi pénzt keres vele? sokat keres, oké. és? de ez a karrier? egy kutyát játszani? szerintem azért nem mindenki pontosan erről álmodik.

winnie - 2011. 09. 17. 23:16

kábelsorozat, nem hiszem, hogy annyira sok pénz lenne színészekre, s ami van, az elmegy woodra. mondjuk én azonnal azt reagáltam, hogy marha poén és szórakoztató lehet egy ilyen szerep, az ember élvezi, ha marhulhat, főleg, ha ezt egy elismert sorozatban teszi.

ha nem élvezné, akkor nem játszotta volna el megint ezt a szerepet. gondolom. hiszen az ausztrál eredetiben, amiből ez a feldolgozás készült, dettó ő volt a kutya. plusz ugye jason gann eleve a sorozat egyik szülőatyja, már a 2002-es rövidfilmben is játszotta wilfredet.

Dark Wolf - 2011. 09. 18. 16:29

Meg az évadból két részt ő is írt.

Kocsolas - 2011. 09. 21. 16:20

Spoiler lehet

zseniális sorozat, ez a post miatt találtam rá, sose hallottam előre róla, az eddigi cikkek is elkerűltek, de most a finálé után csak pislogok hogy aztak..va.. kicsit hasonlított a befejezés a hatodik érzékre, már amikor először nehezen nyílt az ajtó is az jutott eszembe és féltem h valami ilyesmi lesz – főleg visszaemlékezve mikor Jenna mondta h “neked van pincéd?:O”- erre a sorozatra inkább kemény drámaként fogok gondolni mindigis mint vígjáték

digweed - 2011. 09. 22. 15:27

nagyonjó összességében! voltak jelenetek amiken feküdtem a röhögéstől,volt ami csak később puffant nagyon.Egyszerűen zseniális,mintha nekem tervezték volna. :D

betonfelhő - 2011. 09. 22. 16:01

durva jó sorozat. és az évad-záró is tetszett. mélyebb mondanivalóval, mint ami a pilotból látszot.

clark - 2011. 09. 24. 13:14

ez eegy olyan sori,amit már a promókból előzetesekből is jónka gondoltam és nem is csalódtam!elvont,nagyon humoros,igen tanulságos,hogy a kutya és ember a dolgokat miként éli át v hogy értelmezi.egyszerűen zseniális.mind a 13 rész angyon ott van.jó színészek Wilfred vmi brutál jó,de nme lehet panasz Elijah-ra se,sőt a vendég szereplők is egész jók ,itt még Chris Klein se olyan rossz,meg a My name is Earlös csávó is ott volt a szeren:D.Sőt mikor az anyja is eljött hozzá és a rész végén az meg macskával beszélt pont mint a fia:D

már nagyon várom a kövi évadot!az fx igazán kitesz mostanság magáért,minőséget képviselnek,csakúgy mint a Louie vagy a Its always sunny in PHilly és stb.

Nekem bejönnnek az ilyendolgok:D
simán megy rá a 9/10 az évadra::D

én csak ajánlani tudom mindenkinek!

Lucky!? - 2011. 12. 11. 00:44

én csak ajánlani tudom mindenkinek
szinte az összes részt végig röhögtem,1×7-ről nem is beszélve :DDD (kivéve évadzáró, mert hát nem arról szólt)
és közben még tanulságos is
zseniális sorozat :) :P

Bogyó - 2012. 05. 27. 20:59

9/10

Nostra - 2012. 09. 09. 04:06

Már a második évad vége felé járok, és még mindig magával ragad a sorozat. Egyébként az elején én is úgy éreztem, hogy Elijah Wood nincs benne a szerepében, de minél több részt nézek meg, egyre úgy tűnik, hogy pontosan ez a szerepe. Rengeteg jelenetben jön át, hogy mennyire máshogy viselkedik, reagál vagy válaszol mint mi nézők tennénk a helyében. Akár egy álomban lenne(ami ugye nem is kizárt ilyen szelekményszál mellett). Megfogott Rayen személyisége, valahol mindenkiben megvan. Na meg Wilfredé is.. :)

Nostra - 2012. 09. 09. 04:07

Nekem ez 10/10

Szabee - 2012. 09. 26. 22:46

Én Wilfred akcentusát bírom a legjobban:) Eddig 8/10

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz