login |

Pilot-mustra: Homeland

2011. 09. 21. 19:00 - Írta: Bruzsy

437 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Ugyan a hivatalos premier majd csak október első vasárnapján lesz, a Showtime kedvezett a rajongóknak és feltöltötte Youtube-ra új sorozatának nyitóepizódját, ami természetesen az alternatív módon idehaza is elérhetővé vált. A műfaj ugye összeesküvéses pszicho-thriller, a jobbik fajtából, a Howard Gordon-Alex Gansa írópárostól (X-Akták, 24, bár Gansa csak az utolsó két évadban vett részt Jack Bauer kalandjainak írásában).

Láttunk már promót (többet is), plakátot, amin a két főszereplő (Claire Danes, Damian Lewis) látható, mellette pedig ott van még a sorozatban Mandy Patinkin és Morena Baccarin is. Ráadásul a Melyik újoncot várod a legjobban? kérdésünkön elég komoly érdeklődést mutattatok felé ti is. Hiába, ez nem véletlen, a nevek és a sztori naná, hogy behúzósak.

Az alapfelállásról pár szó, hátha még valaki nem találkozott vele: egy afganisztáni küldetés során egy elzárt szobában egy amerikai foglyot találnak. Kiderül, hogy Nicholas Brody őrmesterről van szó, aki 8 évvel korábban tűnt el egy bevetés során és mindenki halottnak hitte. Most viszont az egész nemzet egy hőst lát benne, aki éveken át ki volt téve a terroristák kínzásának. Egyedül egy fiatal CIA-elemző gyanítja, hogy valami nincsen rendben, ennek az oka pedig az, hogy korábban kapott egy olyan fülest egy informátortól, hogy egy amerikai hadifogoly átállt a terroristák oldalára. Vajon Brody őrmester lenne az, akit most egy támadás előkészítésével küldtek vissza hazájába?

Nem rossz felütés, de ennyiből egy tipikus Tom Clancy-utód szerző tucatkrimije is lehetne. Ami viszont kiemeli a középszerűségből, az a megvalósítás. A Showtime odatette magát, szabad kezet adott Gordonnak, aki így kihasználhatott minden rendelkezésre álló lehetőséget.

Az első és legfontosabb dolog, amit említeni kell, az a hangulat. A feszültségben természetesen nincs hiány, sokszor használják az időhiányt a fokozására, sok a rejtély, ráadásul Sean Callery zenéje is sokat hozzátesz ehhez (mondjuk meg kell jegyezni, hogy tényleg kiköpött 24 lett a zene, sokakkal együtt én is vártam a rész végén a pittyegő órát). Szóval a feszültségre panaszunk nem lehet.

A tempóra még kevésbé. Sokan úgy nyilatkoztak korábban a sorozatról, mintha a szebb sorsra szánt Rubicon tért volna vissza a képernyőre egy második évaddal. Le kell szögeznem, hogy ez egyáltalán nem igaz. Mert ugyan a feszültség hasonlóképpen jelen van (melyik összeesküvéses sztoriban nincs?), azonban ezúttal megfelelő tempóval társul. Gyors felütéssel kezdődik a sorozat is, ami aztán csak bizonyos pontokon áll le időzni egy kicsit, főleg akkor, amikor a karaktereket próbálja árnyalni.

És ez nagyon fontos, hiszen ez lehet az, ami kiemeli a hasonló sorozatok közül, még akkor is, ha  egyelőre nem minden karakter kibontására jutott elég idő. Brody esetében ez viszonylag érthető, hiszen az ő érzelmeit, titkait még okkal nem ismerjük. De ott van például a két CIA fejes figurája, akikből egyelőre nem sokat láttunk, az egyik a tipikus köcsög főnök, míg a másik a bölcs, segítő Obi-Wan mentor, eléggé egysíkú karakterek (még). A tovább mögött folytatom, spoilermentesen.

De például Claire Danes karakterében nem kellett csalódnunk. És milyen egyszerűen oldották ezt meg! Egyetlen egy apró fordulattal az amúgy hihetetlenül klisés “egy ember a világ ellen” felállást érdekessé tették, hiszen Carrie Mathisonban sokkal több van, mint amennyi elsőre kitűnik. Ha e mellé hozzávesszük a feletteseivel való kapcsolatát, a magánéletét és persze a gondolkodásmódját, azt hiszem, bőven lesz alapanyaguk a készítőknek.

Amit még kimondottan meglepett, az az érzelmi telítettség, főleg a hazatérő Brody és a felesége között. Hihetetlen az összhang Damian Lewis és Morena Baccarin között, a nagy egyesülés majd az első éjszaka jelenetei a néma csendben is rendkívül érzelem-gazdagok voltak, és nem a csöpögős fajtából. Igen, tényleg elhittem, hogy az történik, amit mondanak, és ezek a természetes reakciók egy ilyen szituációban. Színészileg se lehet rájuk panasz (persze a többiekre se nagyon), minden mozdulat, pillantás a helyén volt.

Egyszóval egy rendkívül ígéretes pilotot láttunk, ami simán ott van a szezon eddigi legjobb premierjei között. Az kérdéses, hogy ezt a stílust fenn lehet-e tartani 12 részen vagy több évadon keresztül, hiszen már így is fény derült bizonyos elemekre Brody fogságából, amik természetesen úgyse azok lesznek, aminek tűnnek. Szóval félek, hogy a most remekül eltalált tempó később lassulhat, elfogyhat a kezdeti szufla.

De talán ez a sorozat az első lépés, ami elindíthatja a Showtime-ot egy új úton, ami alternatívát jelenthet az elmúlt 2-3 évet meghatározó “megtesszük, mert megtehetjük” vonaltól. Az esély megvan rá a pilot alapján, aztán majd kiderül, felkészült-e a nép egy intelligens és komoly thrillersorozatra. És hogy a készítők felkészültek-e rá.

437 hozzászólás Ne habozz!

Klunks - 2011. 09. 21. 19:11

Én is a Rubicon-t említettem a sorozat kapcsán és engem meg is fogott annyira, mint egy éve a Rubicon. Nagyon jó kezdés, remek színészgárda, folytonos feszültség, és azért a Showtime nyúlt már jól a témához ezelőtt (Sleeper Cell.)

8/10, aztán lehet építkezni (vagy rossz esetben rontani.)

GK - 2011. 09. 21. 19:21

Sajnos most nem tudok egyetérteni a kritikával. A pilot nekem csalódás volt. Spoilereket nem akarok én sem említeni, de az össszes hasonló — halottnak hitt szerettünk visszatér — klisét ellőtték már az első fél órában.

Őszintén szólva Damian Lewistól is többet vártam a Life és az Elit Alakulat után. Bár itt talán van még remény.

Morena Baccarin sem nyűgözött le, pedig ő is jó ajánlólevéllel érkezik a Fireflyból és a V-ben is kb. az egyetlen értékelhető alakítást nyújtotta, bár abban a csapatban ez nem volt nehéz.

Mandy Patinkin szerintem felejthető, bár már a Gyilkos Elmékben sem értettem, hogy miért ő volt a sorozat központi figurája (már ameddig meg nem unta).

Az egyedüli reményt Claire Danes karaktere adja, de reméljük ott is kicsit visszább veszik a kliségyárat.

Ennek ellenére maradok, mert bár a megvalósítás sok kivánnivalót hagy maga után, de érdekel, hogy merre fognak haladni a történettel.

Üdv,
GK

Vektor - 2011. 09. 21. 19:22

Kiemelkedően jó pilot volt. Ha marad ezen a színvonalon, akkor az ősz egyik legjobb sorozata lehet. 10/8 nekem is.

ldavid - 2011. 09. 21. 20:02

nekem is nagyon bejött, szerintem maradok végig

MikkaMakka - 2011. 09. 21. 20:35

jo volt, egyértelmü nézem tovább
ebböl még barmi lehet, benne van a potencial

Junkieka - 2011. 09. 21. 20:42

Szerintem is nagyon jó volt. Nekem most ez lett a legvárósabb.

Chloe Wolfe - 2011. 09. 21. 20:45

Nekem is nagyon tetszett, a rész végi jelenetek teljesen felcsigázták az érdeklődésemet. Kíváncsian várom a folytatást, és remélem, hogy jó nézettséget fog elérni, mert itt egy remek összeesküvéses thriller van születőben és a néző is ugyanúgy kíváncsi, hogy a férfi főkarakter vajon tényleg egy hős, mint ahogy azt a világ látja, vagy egy áruló, mint ahogyan azt a főhősnőnk, Carrie látja. Remélem, hogy ezzel kapcsolatban lesznek frappáns red herringek, hogy aztán mi nézők nagyot bámuljunk a csavar láttán.

SpockCooper - 2011. 09. 21. 21:20

Igen, lesz itt egy-két csavar szerintem. Én azt hiányoltam, hogy nem mutatták be, milyen lenne 8 évnyi fogság hatása egy emberre. Nem mutatták, hogy milyen boldog, hogy hazatérhet, hogy egyáltalán kiszabadulhat abból a lyukból. Én biztos beleírtam volna pár mondatot, amivel érzékeltetem a 8 év hatását. Az írók látták a Rambót? Na az a srác rendesen megzakkant, tanulhatnának tőle.
Pöpec írás, Bruzsy.

Bruzsy - 2011. 09. 21. 21:23

SpockCooper: ez van benne az írásban. hogy direkt nincsenek az ilyenek mutatva, amíg nem tudjuk, mi is valójában a helyzet Brody-val.

SpockCooper - 2011. 09. 21. 21:27

Értelek. Az biztos, hogy megmozgatta a fantáziámat az epizód.

RexpecT - 2011. 09. 21. 22:47

Köszi az ajánlást és a feliratot is Bruzsy, mindenképp bepróbálom :).

kotterovány - 2011. 09. 21. 22:49

én tavaly, egész évben nem láttam ennél jobb pilotot!

Platschu - 2011. 09. 21. 23:13

Impozáns ez a stáblista. Már ezért megérné néznem. :D

Anna - 2011. 09. 21. 23:59

8,5/10
Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára valamit, ami ennyire tetszett.

Leó - 2011. 09. 22. 01:15

Az a baj, hogy közben egész végig azt gondolom végig, hogy Jack Bauer hogy csinálná sokkal jobban :-)

Leó - 2011. 09. 22. 01:43

Apropó Jack Bauer, 2 24-es terrorista is benne van (Brody és a tábornok aki fogadja Brodyt)

energy - 2011. 09. 22. 05:47

Nekem lassú volt. A vége felé már azon gondolkoztam, ez sem lesz az új 24, aztán a vége egy kicsit felhozta, de ha nem pörögnek fel az események és csak lelki drámáznak majd, én nem fogom nézni. A Rubicon is lassú és unalmas volt egy-két résznél többet nem bírtam, ezért nem tudom hogy később felpörgött-e. A második részt még megnézem, ha abban sem történik semmi, abbahagyom.

Bruti - 2011. 09. 22. 08:44

Jó lesz ez! Én maradok.

Bruzsy - 2011. 09. 22. 15:49

energy: akkor ne is folytasd, ha új 24-et vársz, mert a kettő még műfajban se hasonló, nemhogy stílusban.

kla - 2011. 09. 22. 19:00

Nekem is tetszett, az egyik legjobb pilot, amit az utóbbi idően láttam. Tényleg elég pörgős lett a tempó, elég érdekes megoldás volt, hogy sokszor olyan gyorsan elvágták a jelenetek végét, főleg a rész első felében, de ez jó is volt így. Szokatlan hangulata lett, van benne valami nagyon nyomasztó, és ez magába szippantott, mindenképp nézem tovább. (még úgy is, hogy a fordulatok egy része, pl., hogy mi történt Brody társával, eléggé kiszámítható volt, de ez nem zavart)

montanosz - 2011. 09. 26. 12:51

nekem is bejövős (a szőke csajszinak tényleg drogos feje van DD), de való igaz az első félóra átlagos, de hát valami felvezetés nyilván kellett.

Arthuro_Adam - 2011. 10. 02. 22:43

Nagyon jó volt a pilot, remélem a folytatás is ilyen lesz. Idei első újonc, amit nézni fogok.

Neoprimitiv - 2011. 10. 03. 11:28

Jó volt ez a pilot és elég ügyesen forgatták úgy a dolgokat, hogy az ember tényleg kíváncsi legyen, mi lehet az igazság. Biztos, hogy nézős lesz, remélem, hogy kint is és nem kaszálják.

harmundo - 2011. 10. 03. 16:32

Megnézve, és maradok is, nagyon jó pilot volt.

Tetra - 2011. 10. 04. 07:48

Lehet Én vagyok lemaradva az információval, de nem tudom hogy vagytok vele, nekem olyan érzésem van, hogy Én ezt már láttam valahol! Az első 10 perc után leállítottam és elkezdtem nézni, hogy egyáltalán ez 2011-es sorozat -e vagy csak egy régi sorozatot töltöttem le véletlenűl… Másnak nincs ilyen érzése? Nem ismerős a történet valahonnan?
(egyébként nincs bajom vele, jó volt!)

Bruzsy - 2011. 10. 04. 16:29

Tetra: a Homeland egy izraeli sorozat US remake-je, legalábbis alapötlet terén, egy az egyben ugyanezt maximum ott láthattad.

Eltiron - 2011. 10. 04. 18:34

Kiváló pilot, abszolút nem az én műfajom, de felkeltette a kiváncsiságom. A következő részt még biztos megnézem, aztán meglátjuk.

clark - 2011. 10. 05. 14:23

nekem nem nagyon jött be.damian lewis miatt kiváncsi voltam.de clarie d nagyon unszimpi nekem,nagyon emlékeztet kate schakoffra a bsg ből őt se nagyon bírtam ,úh nem fogom nézni.nekem elég lassú volt ,ez nem az én műfajom.

Kovasz - 2011. 10. 06. 21:37

“Én azt hiányoltam, hogy nem mutatták be, milyen lenne 8 évnyi fogság hatása egy emberre. Nem mutatták, hogy milyen boldog, hogy hazatérhet, hogy egyáltalán kiszabadulhat abból a lyukból.” – Nemtom, lehet, h csak én képzeltem bele, de sztem a záróképsorok (amikor áll a kapitóliummal szemben), pont azt sugallták, h az egész “elmúltnyolcévért” és az élete megnyomorításáért a saját hazáját vádolja, és legszívesebben a porig rombolná az egészet.

Mindenesetre részemről eddig ez az idei felhozatal nr.1 pilotja

prefektus - 2011. 10. 07. 10:03

Nos én tegnap este néztem csak meg. Minden perce odaszögezett a tévé elé. A vége előtt tíz perccel mondtam magamban, hogy ha nem hagyják ki a tipikus “csavar”-t (ami a csaj által tett felfedezés volt), akkor ez egy 10/10-es pilot lesz. Az lett. Ahogy már más is mondta, én se láttam már rég ilyen jó pilotot. Remélem fentmarad ez a szinvonal. Nagyon várós a következő rész.

Llew - 2011. 10. 08. 00:43

Ez bizony remek volt, a hangulat, a sztori, a színészek. Én maradok.

GeoCucc - 2011. 10. 10. 19:58

Ez a kibeszélő ott kellene hogy legyen a főoldalon közvetlenül a Breaking Bad mellett. :)

winnie - 2011. 10. 10. 21:17

ezen ne múljon.

GeoCucc - 2011. 10. 10. 22:03

Oh, köszi, ez gyors volt ;)
Szerintem ez is tipikusan egy olyan sorozat, amit ki lehet beszélni. Bár sejtésem sincs, mennyire népszerű itt az olvasók között. Most ment le a második rész, eddig magas szinten tartja az érdeklődésem, s mivel nem sok sorozatot nézek, szinte biztos, hogy a végéig maradok.

minase - 2011. 10. 11. 00:32

ez a második rész megint csak nagyon ott volt. kirázott a hideg párszor. jönnek be új szálak?

Neoprimitiv - 2011. 10. 11. 08:27

A másodikkal meg kell majd várnom a hétvégét, mert ez nem az a sorozat, aminél nem érdekes, ha közben háromszor megszakítom, mert szól a telefon.

alma - 2011. 10. 11. 11:53

Vegre valami normalis sorozat :) ( meg jo, hogy nem valami orszagoson megy, mert akkor mar a pilot felenel cancel lett volna )

winnie - 2011. 10. 11. 11:55

attól függetlenül, hogy az 1. évad tuti, ma este mindenki ujjakat keresztbe, mert jönnek a 2. rész nézettségi adatai.

Kovasz - 2011. 10. 11. 14:24

A 2. rész megintcsak kurvajó volt, bár a rész felépítése ugyanaz volt, mint a pilotban – végig úgy állítják be, hogy nem terrorista az őrmester, aztán az utolsó percekben “kiderül”, h mégiscsak. Ennek ellenére továbbra is hibátlan a sorozat:)

manor - 2011. 10. 11. 16:07

Szerintem meg ilyen szempontból éppen hogy különbözött az első résztől, ott jobban megvolt a kettősség: titkos találkozó, ujjremegés, túlzott magabiztosság a kihallgatáson. Ehhez képest most csak egy kicsit megzakkant embert láthattunk, Stockholm-szindróma szerű viselkedéssel (imádkozás). És ezen a záró jelenet sem változtat feltétlenül, lehet, hogy csak azért áll ki a nyilvánosság elé, hogy végre leszálljanak róla.
Persze biztosan lesznek még csavarok.

szerintem - 2011. 10. 11. 20:29

en meg csak az elso reszt lattam, de nezni fogom. engem a tortenet felutese zavar kicsit, amire valojaban a sorozat epul. hogy a mathisonnak van egy eleg utos fulese, amit nem mond el senkinek (vagy egyelore nem derult meg ki, miert nem volt lenyeges az info) es egyedul a vilagon o gyanakszik, de azt sem mondja el hivatalosan senkinek. egyelore nem latom, hogy miert. adja magat, hogy a katona atallhatott, nem? miert van az, hogy mindig a zakkant (sosem orult, hanem zseni) maganyos farkas tudja az igazsagot? kulonben ha eltekintek ettol es tudomasul veszem, akkor nagyon erdekes a sztori. kicsit hianyoltam a nagy erzelmeket, mondjuk 8 ev fogsag kimerul annyiban, hogy hanynia kell a repulon….nem tudom. vagy talan a szinesz nem olyan jo. ertem en, hogy lehet, hogy o az ellen, de akkor sem latta a feleseget meg a gyerekeit nyolc evig, meg hat azert ha valoban arulo, valamikor meg kellett tornie, annak a psziches kovetkezmenyeit is viselnie kell. mindegy, azert tetszos, de egyelore nekem tul felszines.

Kovasz - 2011. 10. 11. 21:26

szerintem: amikor kapta a fülest a csaj, akkor ott azon a misszión rendesen elkúrta a dolgokat, ezért kispadra ültették, és most nem nagyon pattoghat

zagloba - 2011. 10. 15. 02:54

szerintem: egy rész után felszínes? 50 percben mutassák be a fogság minden utóhatását, és lőjék el az összes fordulatot?
“kicsit hianyoltam a nagy erzelmeket, mondjuk 8 ev fogsag kimerul annyiban, hogy hanynia kell a repulon”
8 év fogság után, amit egy lukban tölt az ember, nem ugrál az örömtől,és veti magát a tömegbe. Szerinte inkább magába roskad az ember.

Ez egy lassan építkező sorozat…és zseniális.
Elképesztő hangulattal, remek színészi teljesítményekkel /Lewis pláne, de Danes is remekel/, és nagyon jól fényképezve-vágva.
Az év egyik legjobbja.

szerintem - 2011. 10. 16. 15:01

zagloba: “50 percben mutassák be a fogság minden utóhatását, és lőjék el az összes fordulatot?”

nem azt irtam, hogy lassu, hanem hogy felszines. pontosan az hianyzik belole nekem, hogy elidozzunk kicsit annak a nyolc evnek a hatasan. egyik nap megtalaljak, masnap pedig mar grillezik a haverjaival. most persze sarkitottam, de azert gondolom, lehet erteni.

“8 év fogság után, amit egy lukban tölt az ember, nem ugrál az örömtől,és veti magát a tömegbe. Szerinte inkább magába roskad az ember.”

es szerinted az nem erzelem? mert en is pontosan igy ertettem es erre gondoltam, az elso reszben ebbol szerintem nagyon keveset kaptunk. aztan a masodikban mar tobb van ebbol, de meg mindig nem ugy, ahogy nekem tetszene. de mindenkinek mas az izlese.

jky - 2011. 10. 16. 17:34

Megnéztem a 2. részt, tartja a színvonalat, remélem hasonlóan jó lesz a folytatás is.

Neoprimitiv - 2011. 10. 17. 08:33

Hétvégén megnéztem a másodikat is, jó lesz ez. Az lesz érdekes, hogy a nézők hogyan fogják fogadni, hogy Brody (az eddig látottak alapján) tényleg átállt. Ez nem a “felháborodott háborús hős” kategória (ld. A szikla és egy rakás sorozat epizód), hanem egy direktben ellenségnek dolgozó amerikai katona. Biztosan nem lesz ennyire fekete-fehér (abból nem lehetne több évadot kihozni), de a kinti nézők reagálásai néha elég érdekesek.

Neoprimitiv - 2011. 10. 17. 08:47

Még csak annyit, hogy a két rész alapján szerintem Brody legalább annyira igyekezni fog keresztbe tenni az “új barátainak”, mint az amerikaiaknak. Az agyonveretett bajtárs képe nem egészen az az emlék, ami felhőtlen szeretet táplálna benne azok iránt, akik erre kényszerítették.

Tod - 2011. 10. 17. 11:47

Na, csak megtörtént. Csodálkoztam is, hogy nem tudok egy dolgot sem mondani, ami nem tetszik úgy, ahogy van, most már végre tudok. Már azt hittem, valami bajom van.

A feleség szerelmi történeteiben kezd kicsit nagy lenni a kavarás. Ami 8 év alatt érthető, az viszont nem tetszik, hogy a komoly, majdnem összeköltözős kapcsolatáról levették a hangsúlyt, csak azért, hogy kijátszhassák a bajtárs-özvegyet-vigasztal kártyát. Remélem, ez a szál nem lesz jelentős, vagy ha az is lesz, nem húzzák sokáig.

Ettől eltekintve még mindig ott van a szeren.

Neoprimitiv - 2011. 10. 17. 16:30

Tod: én is remélem, de szerintem nem is fogják ezt túlhúzni. Egyrészt a lányával való beszélgetésből úgy tűnt (hangsúlyozom: úgy tűnt), mint ha valamit sejtene, de nem izgatná magát rajta. (Gondolom nem a legjobb havert, de valakit.) A másik, hogy ha dráma, akkor inkább ez a nézőként kétségtelenül nagyon látványos, de igazából borzasztóan megalázó helyzet lesz szerintem előtérben, amiben Jess van. Nem hibás, amiért nyolc év után próbált egy párt találni magának egy halott helyett, most mégis ő a hűtlen feleség. Próbálna feleség lenni (én úgy érzem, hogy maradna Brody mellett), de a kapcsolatuk sok minden, csak nem ideális – a herceg fizetett kurvája több érzelmet kapott, mint ő. Ennek sok oka lehet, de átélni nem lehet egy mámor. Ha itt újra előkerül a barát, akkor az nem azért lesz, ami a hazaérkezés előtt, hanem ami utána történt.

Tod - 2011. 10. 17. 19:19

Neoprimitiv: A komoly kapcsolatról tud, lásd grillezés közben arckifejezés (1×01), amikor benéz az ablakon.

Azt nem értem, hogy miért veszik le a hangsúlyt, mikor a Mike már szinte pótapa volt az első részben. A gyerekek imádták/imádják de a kiscsaj mégis azért akad ki, mert összefeküdt a másik tengerészgyalogossal, ráadásul már elég régen. Ott összerakja a jeleket, a komolynál nem. Magyarán behoztak egy felesleges klisét. Legalábbis eddig még nem igazán illeszkedik az eddigi logikába.

GeoCucc - 2011. 10. 17. 20:58

Tod: Lehet hogy én értem félre amit mondasz, de Jessicának csak egy kapcsolata volt, legalábbis a látottak alapján. Akit az első részben a telefonálásnál láttunk, az is Mike volt, a nagybácsi, Brody testvére, aki segítette a családot az elmúlt években.
“A gyerekek imádták/imádják de a kiscsaj mégis azért akad ki, mert összefeküdt a másik tengerészgyalogossal, ráadásul már elég régen.” – nem tudom melyik másikra gondolsz. Egy volt.

Tod - 2011. 10. 17. 21:29

Ezt de benéztem, fuck.:D Én úgy emlékeztem, hogy Mike festette ki a házat, de most nézem, hogy a bátyja. Mert ugye Mike az katonai hírszerzés, és akkor… Na, mindegy. Köszi a jelezést. (Mekkora idióta vagyok, jaj…)

Ellenben biztos a testvére? iMDB szerint más a vezetéknév. Itt mi felett siklottam el?:D

GeoCucc - 2011. 10. 17. 22:13

Ah, tényleg nem testvérek, én meg épp arra a részre nem emlékeztem, mikor mondták, hogy Mike bátyja festette ki a házat, mert ugyebár ez máris kizárta ezt a tényt.
Viszont az megmaradt, hogy a 2. részben a vacsora után Brody úgy zárta le kettejük vitáját, hogy “There is the door, uncle Mike.” – és ebből következtettem, de ezek szerint csak egy gúnyos megjegyzés volt.

Na, akkor most hogy így 3 rész után mindketten helyretettük az alapfelállást, elkezdhetünk beszélgetni magáról a sorozatról :D

Felvetődött bennem pár dolog így 3 rész alatt. Ez a legutóbbi eléggé erre a Bahreini herceg szálra koncentrált. Csak nehogy ez is zsákutca legyen, mint az első rész végén azok a kézjelzések, amivel jól felkeltették a nézők érdeklődését, aztán a következő rész elején megállapították, hogy ah, az semmi. Kíváncsi vagyok azért, mi fog kisülni ebből az utolsó jelenetből. Lehet, hogy tényleg nem ‘Őnagysága’ keze van a beépített néni megölésében, mert ha pénz akart volna adni a házvételhez annak a párnak, azt megtehette volna anélkül is, hogy megveszi a nyakláncot, majd megöleti a nőt, hogy visszavegye a nyakláncot és eladja jó pénzért :)

marcilu - 2011. 10. 18. 21:41

Szerintem elég egyértelmű, hogy nem a herceg ölette meg a lányt, hanem a titkára. És ő sem azért, mert tudott róla, hogy kémkedik (senki sem tudott), csak a gyémántokért.
Az “uncle” pedig pedig az angol köznyelvben mindenféle bizalmasabb-kedvesebb “bácsi”t jelent. A szomszéd Józsi bácsi is uncle, ha jóban van a családdal.

jky - 2011. 10. 21. 22:56

Jaja, az uncle nem csak nagybácsit (rokont) jelent, hanem akárkit, aki jó kapcsolatban van velük, ez esetben az apjuk barátja/bajtársa.

Jó volt a 3. rész is, ez a legjobb újonc sorozat, remélem marad a színvonal. Olyan mintha a 24-et ötvözték volna a The Wire-rel vagy valami igényes nyomozós sorozattal. Nagyon bejön. És ahogy látom, most kezd elágazni, illetve kiterjedni kicsit a történet ezzel a gyémántos/házvásárlásos témával illetve annak következményeivel.

jky - 2011. 10. 21. 22:59

Ja és Virgil baromi jó karakter, jó lenne ha végig lenne benne, bár az imdb szerint nem lesz :( Pedig David Marciano-t már a Shield óta csípem :)

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 11:01

Jó volt ez a rész is. Az nem volt egyértelmű nekem, hogy Carrie-éket kiszúrta valaki (mi azt jelentené, hogy az alvónak van egy állandó biztosítója, aki minden lépését követi) vagy valaki belülről súgott, de majd kiderül. A vége remélem nem valami románc kezdeményt akar jelenteni (Brody mondjuk láthatóan gyanakodott). Viszont egy “két paranoid jól megérti egymást” alapú kvázi-barátságot vagy rokonszenvet el tudok képzelni.

manor - 2011. 10. 24. 11:46

Szerintem Brody simán megzakkant, nem terrorista, nem tervszerűen cselekszik.
Carrie részéről ez az akció inkább csak elkeseredett lépés volt, hogy ne veszítse szem elől Brody-t, valahogy a közelében maradjon. Ő sem teljesen százas, de az ő defektje inkább valami rögeszmésség, nem pszichopata, mint Brody.

GeoCucc - 2011. 10. 24. 12:51

A legjobb pillanat az volt, amikor Carrie levette a szőnyeget a dobozról, hogy belenézzen, hátha talál valami bizonyítékot. Ilyet kis túlzással utoljára még a Tom és Jerryben sütöttek el :)
De Brody egyelőre tényleg nem tett semmi olyat, ami miatt meg lehetne gyanúsítani, hogy átállt. De valahogy, közvetetten biztosan van köze például Abu Nazir látogatásához meg ahhoz a házvásárláshoz, talán a tudtán kívül. Már csak mert furcsa lenne, ha a főszereplő a főszáltól függetlenül tengődne egy sorozatban (noha szívesen látnék ilyesmi merész megoldásokat is).

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 13:35

GeoCucc: az Allah Akbar-os imádkozásait szerintem picit gyanúsnak találnák, ha tudnának róla…

Az majdnem biztos, hogy valamennyire megzakkant (csoda lenne, ha nem), de szerintem tervszerűen cselekszik. Csak éppen nem Nazir, hanem a saját terve szerint. Most úgy sejtem, hogy keverni fogják a motivációi között a Szikla féle “cserbenhagyott a hazám, hagyja lemészárolni a fiait” vonalat és a bosszút a fogva tartóin a kínzásokért, a társa megöletéséért.

manor - 2011. 10. 24. 14:24

Hát, nem tudom, ha eltervezte volna a dolgokat, akkor igyekezne normálisnak mutatni magát a külvilág felé, nem lövöldözne szarvasokra.
Az viszont lehet, hogy idővel majd elkezd kitervelni valamit, mondjuk az alelnök tanácsadóján keresztül akár az alelnök/elnök lelövése is szóba jöhet. És ezzel újra a terrorfenyegetésről szólna a szál.

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 14:35

manor: Egyrészt a saját terve lehet őrültség, csak az ő számára teljesen logikus, átgondolt. Másrészt ettől még a pszichés sérülései nem múlnak el, időnként viselkedhet irracionálisan, pl. ha fenn kell tartania egy olyan viselkedési látszatot, amit nem akar. Ilyenkor a feszültségnek valahol ki kell törnie. Ha át is állt (amit nem tudunk), még nem lett profi kém, aki minden helyzetben tökéletesen tudja hozni az eltervezett figurát. Brody az első pillanattól kezdve tudatosan hazudik, nem arról van szó, hogy boldog hazatérésre számított és utána itthon kezdett becsavarodni. A kérdés, hogy miért hazudik?

Platschu - 2011. 10. 24. 14:43

Egy kicsit most menőzök. Két napja Washingtonban jártam és a Showtime leadta az első három részt maraton keretében, amit a hotel szobámban le is daráltam.

A sorozat jött, látott és győzött. Hihetetlen módon addiktív, még ha nagyon finoman és lassan hömpölyög a cselekmény. Amitől kicsit aggódok, hogy szerintem ebből egy évadnál hosszabb sztorit nem lehet kihozni és minisorozatként inkább zárják is le szépen. Ami kicsit kevésbé tetszett, hogy minden reklámmentes (!) rész végén volt egy kis önreklám, amibe belevágtak egy csomó spoilert. :S

Más. Morena néninek rengeteg pénzt fizethettek, hogy így kitárulkozzon. :) Erre a férje mit reagál? x.x

GeoCucc - 2011. 10. 24. 14:52

Neoprimitiv: “az Allah Akbar-os imádkozásait szerintem picit gyanúsnak találnák”
Én is erre próbáltam utalni, hogy vicces volt a helyzet, ahogy csak elvette az útból a szőnyeget, pedig éppen az volt az, amit keresett.

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 14:55

Platschu: tudod, van az a pénz, amiért az én hajam is korpásodik. Én támogatom ezt a költségtételt, minden centje jó helyre került, remélem, még nem verték el az egész pénzt :).

Ha Brody valóban a saját játékát játssza, akkor el lehet húzni a sorozatot. Három-négy évadnál többet most én sem látok benne, de én nem is írok sorozatokat, szóval reménykedek.

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 15:01

GeoCucc: mi nem tudnánk meggyanúsítani, vagy a CIA? Mert nézőként nekem a szándékos hazugság és az imádkozás (tudom, sztereotípia) azért ebben a környezetben gyanús. Szinte biztos, hogy nem ilyen A-ból B-be kapcsolat van, akkor nagyot csalódnék, de “válámi ván”.

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 15:10

Még egy gondolat: érdekes lehet (ha lesz), hogy Carrie észre veszi-e, mennyire más volt ez a nyílt, mosolygós Brody mennyire más, mint akit hetek óta figyelt a feleségével? Ha észre veszi, mit reagál erre?

manor - 2011. 10. 24. 16:01

Neoprimitiv: azt írod, “szándékos hazugság”. Ezzel mire gondolsz?

Pistol Pete - 2011. 10. 24. 16:19

Talán arra a hazugságra gondolt, hogy Brody a kihallgatásán letagadta, hogy ismeri az arab csávót, pedig ugye igen.

Érdekes rész volt a 4. is, legalább annyira érdekel Carrie története is mint a családé. Az egyetlen negatívum, hogy most nem pucérkodott Morena Baccarin. :)

Platschu - 2011. 10. 24. 16:21

Én úgy képzelem el, hogy Brody ugyan vallást váltott, de nem lesz áruló. Ezt az egész macska-egér játékot el lehet ugyan húzni, hogy ha behoznak alvó vagy kettős-hármas ügynököket vagy egymást leleplező téglákat mindkét oldalon, de igazából pergő akciót itt nem lehet várni, hanem csak finom lélektani rezdüléseket. Simán el tudom képzelni, hogy Brody csak a rivális muzulmán alvó sejtet akarja a bokorból kiugrasztani a fogvatartó érdekei miatt, akit aztán leleplezhet az amcsi kormány előtt, hogy aztán mégis csak elárulja őket vagy akár mindenkit. :)

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 17:09

manor: Pistol Pete már megválaszolta közben.

Platschu: igen, ez a terrorista belharc ötlet is működhet. Én nem bánom az akcióhiányt, jobban szeretek játszani, mint a pirotechnikusok munkájában gyönyörködni, ez a sorozat pedig egy nagyon jó fejtörő lehet. Kellenek persze hozzá olyan színészek, akik szavak nélkül is el tudnak mondani dolgokat, de ez itt szerencsére összejött.

Platschu - 2011. 10. 24. 18:23

Nekem egyébként a csajszi professzora és a barát/szerető gyanús. Róluk simán el tudnám képzelni, hogy téglák és meglepő fordulat lehetne. :D

Tod - 2011. 10. 24. 21:13

Platschu: Szerintem a férj ennél durvább dolgokkal is találkozott a családban.

http://www.aoltv.com/2011/02/09/morena-baccarin-jimmy-kimmel-live-the-vagina-monologues-video/

ristvan - 2011. 10. 26. 20:52

Tod:
Ebben a videóban kellemes kis esti talk-show témázgatás megy az egszer biztos.

zotyorage - 2011. 10. 27. 12:18

Szerintem sem állt át, én inkább valami kettős ügynökre gyanakszom, akit már eleve azért nem mentettek ki, hogy közel férkőzzön a terroristákhoz.

Hazugságból egyébként volt több is, pl. amikor a volt katonatársa feleségével találkozik, azt hiszem azt mondja nem volt ott mikor meghalt, persze ezek mind lehetnek azért, mert nem akarja felfedni magát.

Talán annyi logikátlanság van a dologban, hogy az ékszer eladás után miért a terrorista megy be az ékszerészhez, miért nem valami közvetítő. (Mindezt úgy hogy annyira óvatosak, hogy még azt is kiszúrják, mikor figyelik, és ezért nem megy haza)

Nálam is az év legjobb újonca, mondjuk idén nem túl komoly a mezőny…

jky - 2011. 10. 27. 16:00

Az biztos, hogy a legjobb újonc, eddig mind a 4 rész nagyon jó volt. Itt a negyedik végén kicsit nekem is furcsa volt, hogy találkoztak, persze gondolom hogy Carrie így haverkodva akar majd információkat szerezni, ha már a lehallgatásnak lőttek.
Legalábbis remélem, hogy ilyesmiről lesz szó és nem lesz semmi “közeli” kapcsolat közöttük. Mert bár Brody zakkant, sőt a felesége is lefeküdt mással, így érthető lenne, ha Carrie felé húzna kicsit (akár bosszúból is), de szerintem hülyeség lenne ilyen irányba elvinni a sorozatot és a karaktereket, úgyhogy nem hiszem, hogy ilyesmi történne. Gondolom mindkettő információt akar szerezni a másiktól, ezért megy majd a egymás felé a jópofizás :)

jky - 2011. 10. 27. 16:05

*javítás: lehallgatás helyett természetesen a kamerás megfigyelésre gondoltam :)

Amúgy kíváncsi leszek, hogy hogyan alakul az évad vége, lezárják-e, új sztori lesz-e a második évadban, vagy annyira kibővül majd az első évad története, hogy szépen átvezetik majd. Utóbbira tippelek.

KékSarok - 2011. 10. 29. 10:16

Csak nekem tűnt fel, hogy vagy egy orbitális nagy véletlenbe csöppentünk, vagy az angolszász országok gyűlölik a “Latif” nevet? :D

Most itt a Homeland-ben nyomoznak pénzmozgás terén Abu Nazír jobb keze, Latif után…a Strike Back nézőinek pedig be se kell mutatnom, kit takar ugyan ez a név… :D

Platschu - 2011. 10. 29. 21:56

Szerintem Brody tudja, hogy a felesége megcsalta. Ha fogságban volt, akkor simán kínozhatták azzal, hogy a családját lenyomozva róluk is mutattak videókat. Így tehát az egész csak egy színjáték a neje és a haverja előtt, mert a szarvas lelövés előtt is már céltáblaként nézett rájuk. Gyanús.

jky - 2011. 10. 29. 22:51

Persze, hogy tudja. Csak játszik velük.

Az persze már más kérdés, hogy hibáztatható-e ezért a feleség ill. a haver, mert úgy tudták, hogy Brody halott. Ráadásul csak az utóbbi időben jöhettek össze, mert épp Brody hazatérése előtt akarták elmondani a gyerekeknek, meg gondolom akkor lett volna együttélés stb. Szóval még azt sem lehet mondani, hogy a feleség azonnal ráugrott a havercsávóra :)

Cléda - 2011. 10. 30. 09:59

Uh, tegnap volt időm este megnézni a pilotot, és sorban behúzott a 4. részig. Most itt pattogok hogy akarom a következőt!!
Eszméletlen jó, már előttem kifejtettétek, de messze áll a Rubicontól, ahhoz képest hogy sokan ahhoz hasonlították (azt néztem és szerettem is).
Bár azt én sem értem Carrie mért nem mondta el a fülesét, és most kell itt egyedül küszködnie.

GeoCucc - 2011. 10. 31. 11:15

Az a gyönyörű ebben a sorozatban, hogy a színvonal az első rész óta stabilan magas, egy hangyányit sem csökkent.
Ezúttal az ütött hatalmasat, amikor kiderült, hogy valaki adott egy pengét az őrizetben lévő terroristának. Persze a gyanú Brodyra terelődött, de azt sem tartom kizártnak, hogy Saul volt az. Talán nem véletlen került most elő ez az indiai barátnő, lehet hogy hamarosan ki fog derülni néhány dolog a bácsi hátteréről :)
Egyedül ez a “rúgjuk már ki a hiperaktív nyomozót” rész tűnt számomra eléggé klisésnek..

Tod - 2011. 10. 31. 16:11

Ez egyre durvább. Már megtippelni sem tudom, mit akar Brody.
És még van 7 rész. ^^,

Neoprimitiv - 2011. 10. 31. 19:46

Le az összes kalappal a készítők előtt. Carrie-t egyelőre senki sem akarja kirúgni, legfeljebb maga rúgathatja ki magát, szóval még ezt is ügyesen kicentizték. Ráadásul így, hogy Saul-t is gyanúba keverték, más megvilágításba kerül egy picit az ő “ha elmondod, ki fognak rúgni” szövege is. Arról már nem is beszélve, hogy mi volt az a hangsúlyos jelenet a felhajlott szőnyeggel az irodájában? Azt remélem nem akarják beadni, hogy a CIA központban imádkozik Allah-hoz?

Az indiai barátnő szerintem inkább Patinkin miatt került bele – ő hírhedt arról, hogy nem bírja sokáig egy helyen, így van egy beépített vészkijárat a számára, nem kell megölni, ha le a akar lépni a sorozatból.

Arra kíváncsi leszek, hoz-e valami változást az otthoni életbe az, hogy most kiderült a számára egyrészt, hogy a felesége négy évig várt rá, másrészt viszont, hogy négy éve tart már a kapcsolat. Azt láthatóan nehezen venné be a gyomra, ha a kissrác számára lenne még egy elfogadható apafigura.

manor - 2011. 10. 31. 23:42

Örülök, hogy megint voltak hintek a “Brody is terrorista” vonalon, nekem ezek hiányoztak az előző két részből.
Annak viszont én sem örülnék, ha Sault is próbálnák gyanúba keverni, az elég sablonos húzás lenne.

Platschu - 2011. 11. 01. 00:39

A sorozat még mindig szuper. Lett egy rakás lehetséges tégla. :)

Én már azon se lepődnék meg annyira, ha maga Carrie lenne a tégla és az egész Brody elleni megszállott nyomozása a saját inkognitója megőrzését szolgálná, nehogy le tudja buktatni. :D

x
x
x

*** SPOILER veszély ***

Szóval én azt nem értem, hogy minek kell a főcímben Carriet mutatni, ahogy csadorban mászkál valahol a Közel-Keleten? Így kvázi lelőtték, hogy előbb-utóbb oda fogunk kilyukadni.

Neoprimitiv - 2011. 11. 01. 06:47

Platschu: Nem a Közel-Keletről indult a dolog? Szerintem azok a képek Carrie előző küldetésére utalnak.

Más: konteo kiegészítés hozzám hasonlóan műveletleneknek. Hozzáértők szerint Saul hibásan imádkozta a Kaddisht. Ahhoz hasonlították, mint ha valaki fordítva vetne keresztet vagy elszúrná a Miatyánkot. Mivel részben technikai baki (egyedül nem is imádkozhatott volna), lehet, hogy csak forgatókönyvi ügyetlenség, de persze lehet, hogy nem…

Tod - 2011. 11. 01. 08:11

Neoprimitiv: Tudnál adni linket az infóhoz?

manor - 2011. 11. 01. 09:12
Neoprimitiv - 2011. 11. 01. 09:42

Kösz manor, megelőztél. Ha nem lett volna a szőnyeges jelenet, azt mondanám, hogy csak spóroltak a statisztákon, de így?

A másik, ami tetszett, ahogy az előző rész végén csavartak egyet. Nekem ott egyértelmű volt, hogy Brody legalább is gyanítja, Carrie miatta van ott, de belemegy a játszmába. Erre most Carrie hangsúlyozottan jelezte, hogy mások számára ők a kihallgatásán látták egymást utoljára. Látható volt Brody arcán a teljes értetlenség, hogy akkor most mi van? Lehet, hogy tényleg sérült a csaj, miért titkolja a kollégái előtt ha őt figyelte?

GeoCucc - 2011. 11. 01. 16:15

Neoprimitiv: Azon a szőnyegen azért már remélem, nem Allahhoz imádkozik Saul, legalábbis miután kiderült, hogy a kaddisht mormogta magában, ami zsidó imádság.

Megnéztem újra a kihallgatós jelenetet, hogy mikor adhatta át a pengét Saul a terroristának, már ha ő volt egyáltalán. Persze a látványos kézfogás lehetett rá a legjobb esély, ám van még egy lehetőség, mert miután Saul elhagyta a helyiséget, a mappáját, amiben a fotók voltak, otthagyta az asztalon. A következő képkockákban azonban a kamera felvételét mutatták, amit Brodyék néztek, azon pedig különös módon nem volt ott a mappa az asztalon, csak a füzet a fogoly előtt. Szóval azt hiszem, csak egy hibát sikerült megtalálnom…

Tod - 2011. 11. 01. 18:57

Köszi a linket.

Neoprimitiv - 2011. 11. 01. 18:59

GeoCucc: nem emlékszem az összes részre pontosan, de még szerintem inkább később, amikor Carrie-vel a neveket egyeztetik vele. Ha már az első kihallgatáskor nála lett volna, akkor a srác miért csinálta volna végig a vallatást?

Nagyon valószínű, hogy Saul csak egy baromi nagy red herring, de ha nem, akkor a hibás ima mellett akár a szőnyeg is lehet érdemi utalás valamire.

A borítékra most, hogy mondod én is emlékszem, hogy kerestem, hová lett.

Tod - 2011. 11. 02. 16:02

Damian Lewis interjú.

http://blogs.wsj.com/speakeasy/2011/10/28/inside-the-mind-games-of-homeland/

Egy-két válasz kicsit spoileres, de nem tényeket csepegtet, csak az irányokra utal homályosan. Érdemes elolvasni.

ldavid - 2011. 11. 05. 23:12

csak most néztem meg az 5-öst, überjó volt. Danest meg egyre jobban megkedvelem.

Morena új hajának viszont nagyon nem örülök, állandóan Anna fog róla eszembe jutni…
pedig tök jól állt neki az a félhosszú haj.

Neoprimitiv - 2011. 11. 06. 11:24

winnie belinkelt a napi hírekbe egy Morena interjút, érdemes elolvasni. Kicsit spoileres az ő szerepére vonatkozóan a következő pár részben.

http://www.tvline.com/2011/11/homeland-morena-baccarin-preview-episode-6/

jky - 2011. 11. 06. 16:04

Arra nem figyelt fel senki, hogy Brody épp borotválkozott mielőtt megkérte a nagyfőnököt, hogy bemehessen a terroristához? Mert pont egy pengével ölte meg magát a terrorista :)

És arra figyeltetek, hogy Brody elhúzta a kajás dobozt az arab elől és becsukta? Mert mielőtt becsukta a dobozt, beleejthette a pengét is.

Persze az is lehet, hogy a verekedéskor adta neki a pengét.

Nekem most az az elmélet jutott eszembe, hogy Brody-t a fogságban a kínzással tulajdonképpen kiképezték, tehát akkor ott már átállt, és lehet hogy csak a nézőket tévesztik meg, hogy a flashbackben kínzást látunk, és lehet, hogy valójában az már a kiképzése :)

Morena új haja meg gáz. :(

Vyndree - 2011. 11. 06. 19:09

Morena régi haja is gáz volt, nagyon csúnyácska szegény lány. Gondolom az alakja miatt válogatták be a szex jelenetek miatt. Nem mint ha Brody őrmester egy szépség lenne. :)

Neoprimitiv - 2011. 11. 06. 20:27

Vyndree: azért remélem otthon jobb van, ha neked Morena a csúnyácska kategória. Gyönyörű (nem művi) alakja van és fantasztikus szemei. A haja meg majd akkor fog érdekelni, ha tőlem kér pénzt a fodrászra. (Egyébként egy nem túl jó körülmények között élő hadiözvegy két gyerekkel gondolom Ámerikában sem a dizájner fodrász szalonokban tölti a hetet, szóval nekem teljesen rendben volt a frizurája.)

Kissur - 2011. 11. 06. 23:44

2 részt láttam, és csodálkozok magamon. Nem nagy szám a sorozat, nincs benne tömény akció (ami a kedvenc műfajom), és mégis valamilyen érthetetlen oknál fogva teljes mértékben leköt, és pislogni is elfelejtek. Grat az íróknak, a rendezőnek, Sean Callery-nek a zenéért ;) és az egész stábnak! Ígéretes sorozat. :)

Vyndree - 2011. 11. 07. 11:16

Neoprimitiv: nem túl jó körülmény? Szeretnék ilyen nem túl jó körülmények között élni és szerintem nem én vagyok vele egyedül. A hadiözvegyek Amerikában így viselkednek? A volt férjük legjobb barátján tartanak lovagló bemutatót?
Oké, azt hitte nem jön vissza, de elég szépen túltette magát a dolgokon…

jky - 2011. 11. 07. 11:33

Vyndree: 8 év telt el, azért egy nőnek kell egy férfi, meg a gyerekeknek is apapótlék. Ráadásul Mike bácsi a család barátja volt és láthatóan a Brody fia is pótapaként kezelte már.

Szerinted mennyi ideig kellene egyedül lennie a feleségnek egy ilyen helyzetben?

Neoprimitiv - 2011. 11. 07. 14:09

Vyndree: a sorozatban eddig már többször elhangzott utalás arra, hogy Jess-ék nem álltak jól anyagilag. Ez nem ugyan azt jelenti ott mint itt.

A másikat jky már részben megválaszolta. Négy évig várt Brody-ra. Mike-ot ismerte, gondolom a pasas segített is nekik ez alatt a négy év alatt. Nem látok semmi kivetni valót abban, ha vonzódni kezdett hozzá. Fiatal, a film szerint a harmincas évei közepén járó nő két kisgyerekkel. Mióta erkölcstelen, ha egy özvegy beleszeret egy ismerősbe? Egy férfinél is ilyen elítélő lennél, ha négy évvel a felesége halála után lefeküdne valakivel?

Neoprimitiv - 2011. 11. 07. 15:24

Azta….. Nem is csak ez a rész, bár ez sem volt semmi, de a következő rész előzetese a végén…

A félrekefélés szállal még nem vagyok kibékülve. Nem erkölcsi okokból, csak egy kicsit túl gyorsnak érzem Carrie részéről. (Ha Brody valamilyen szinten átállt, akkor neki elemi érdeke kompromittálni a potenciális veszélyforrást, arról nem beszélve, hogy érzelmileg “törleszt” Jess-nek is, szóval az ő oldala érthető.)

GeoCucc - 2011. 11. 07. 21:15

Omg, ismét egy rakat kérdés vetődhet fel.
Vártam a wtf-pillanatot a végén, és amikor Carrie szólt, hogy tegyék fel a hűtlenségre vonatkozó kérdést, egyszerre mosolyogva és könnyezve kiáltottam fel, mert már éreztem, mi fog történni.
Brody válaszával kapcsolatban sokféle gondolat, kombináció kavarog a fejemben. Arról, hogy ő-e a felelős a pengéért, továbbra sem derült ki semmi, viszont tudjuk, hogy hazudott az utolsó kérdésre.

Az első dolog, ami eszembe jutott a képsorok láttán: Vajon lehetséges-e átverni a hazugságvizsgálót a tudtunkon kívül? Tegyük fel, hogy Brody előző este annyira kiütötte magát, hogy nem is emlékszik (tisztán) arra a bizonyos dologra a kocsi hátsó ülésén. Vajon ezt bevenné egy hazugságvizsgáló? Elvégre az emberi test reakcióit méri, így nem tudom, hogy ha teljes meggyőződéssel állítanánk valamit, akkor is le tudna-e buktatni minket (önmagunk előtt is!) egy gép. A sorozattól elvonatkoztatva is kíváncsivá tett ez a kérdés, mert valóban, a következő rész előzetese alapján nem valószínű, hogy ez a helyzet áll fenn. Bár azért könnyen lehetett félrevezető az a pár képkocka.

Második lehetőségkén ott van az, amit bizonyára Carrie is gyanít, hogy valamilyen módon “kiképezték” Brody-t arra, hogy ki tudja cselezni a hazugságvizsgálót (em tudom, a valóságban ez mennyire lehetséges). Ha viszont most ez lenne a helyzet a sorozatban, akkor érdekes kérdés, hogy egyáltalán mennyire lehet kontrollálni ezt a képességet. Nyilván egy beépített ember “ideális körülmények között” úgy csinálta volna, hogy a pengés kérdést kicselezi, a többit viszont már nem, elterelve ezzel minden lehetséges gyanút.

Aztán ott van ennek a továbbgondolt változata. Lehet, hogy Brody-t az mentette meg, hogy előző este Carrie elfecsegte (ez azért már táncsak nem volt szándékos), hogy mi a célja ennek a hazugságvizsgálatnak, és így fel tudott készülni rá, bármit is jelentsen ez. Bár ha tényleg ő volt a tettes, akkor ettől függetlenül is számítania kellett rá, hogy behívhatják.

De persze lehet, hogy a kérdéseket feltevő fickó is áruló, aki rosszul rögzítette Brody-n a műszereket, és az egész eddigi fejtegetésem mehet a kukába :)

A ‘félrekefélés szál’ nekem is kicsit gyors volt, sőt, nem is gyors, inkább amiatt bosszankodom, hogy végülis így alakult a történet. A 4. rész végi esőbenállós jelenet óta ott motoszkált az ember fejében, hogy az egésznek ez lesz a vége, és még ha sok szempontból ez is volt a logikus, én eddig nem azt szoktam meg a sorozattól, hogy az fog megtörténni, amit két résszel korábban sejtettek velünk :)

Váratlan csavar volt viszont Faisel meg a nője, akikről kiderült, hogy fordított közöttük a szereposztás, és így már nem is tűnik annyira értelmetlennek, hogy Faiselt ilyen hamar kinyírták.
Vajon a nőnek (na jó, megnéztem a nevét: Aileen) tényleg akkora szerencséje volt, hogy pont akkor kellett pisilnie, amikor szitává lőtték a szobájukat? (bónusz kérdés: egyáltalán hol voltak??) Mindkettő mellett szól valami:

Ha köze lenne a gyilkossághoz, nem az ablakon távozott volna.
viszont:
Ha tényleg pisilni ment, akkor nem a mosdó szélén támaszkodott volna.

schimtzi - 2011. 11. 07. 21:55

GeoCucc: Saul és Brody teljes vizsgálata során a poligráf meg se moccant. Sokkal valószínűbb, hogy Saul buherálta a berendezést, hogy végig igazat mutasson. Nézd az arcát Brody kérdezése alatt. Abszolút nem lepődik meg, _tudja_ hogy mi lesz az eredmény. Azt se felejtsd el, hogy Saul az első körben hazudott a pengés kérdésre.

Neoprimitiv - 2011. 11. 07. 22:03

Carrie/Brody: lassacskán el lehet kezdeni pro-kontra listákat írni minden jelenethez, annyira duplafenekű az egész sztori. Carrie viselkedését a bárban és utána csak az magyarázná, ha annyira rá lenne indulva Brody-ra, hogy tök mindegy hogyan, csak dugja már meg – ha ezt akarták elhitetni, akkor valami nagyon félrement a forgatókönyvben, én ezt egy pillanatig sem éreztem. Van vonzalom, de Carrie sokkal monomániásabb(nak volt beállítva), mint hogy pusztán a hormonoktól vezérelve minden gyanúját félredobja egy kamatyolásért.

Ha viszont nem erről van szó, akkor nekem nem áll össze. Gyógyszert szed, de úgy vedel rá, mint egy matróz – hová lett az önkontroll? Utána elmondja az öngyilkosságot Brody-nak, pedig a poligráfra igen is fel lehet készülni. Megpróbálja sarokba szorítani Brody-t egy olyan kérdéssel, aminek az igaz/hamis voltát csak ő tudja, ő viszont nem árulhatja el. Szóval itt nekem egy kicsit összekavarodtak a dolgok, pillanatnyilag halvány gőzöm sincs, mennyi volt a tudatos és mennyi a részegség a viselkedésében.

Apropó részegség: ahhoz képest, hogy Brody a jelek szerint mohamedán lett, elég tempósan fogyasztja az alkoholt.

Az megvolt, hogy Brody csak akkor kezdte el Mike-ot verni, mikor látta, hogy Jess észre vette, mi történik? Addig elég rezignáltan állt és csak nézte, ahogy Mike lepofozza a másik srácot.

A párocskánál valóban jó húzás volt a szerepek felcserélése. A csaj szerintem – egyelőre – szerencsés volt, nem hiszem, hogy ő dobta volna oda Faisel-t.

Minden esetre alig várom a következő részt.

Pistol Pete - 2011. 11. 07. 22:19

Ez most a kedvenc sorozatom. Jó tempó, jó színészek, bármerre mehet a sztori. Nagyon várom minden héten. Carrie részéről a szex: lett egy aduásza a hazugságvizsgálatnál, egy tuti válasz azaz nem a pia miatt kefélt vele és/vagy a két kattant egymásra kattant. Persze Brody részéről is lehet valami érdek, ki tudja. Mindkettő hajt a másik titkára.

A hazugságvizsgálat nem volt nagy szám, Saul amikor ideges volt kijelzett a program, amikor nyugodt volt simán átment. Brody meg nagyon higgadt volt és nem derült ki a hazugsága.

A motelszobás szitává lövés jelenet nekem nem fér az eddigi képbe. Mert a lebukott párocska felrobbantása a puszta közepén tiszta sor, nincs nyom. De egy motelnél gépfegyverrel kívülről, anélkül hogy biztosra mennének, elég feltűnő módszer. Eddig óvatoskodtak a rosszfiúk, most meg lövöldöznek mint valami utcai banda?

A kerti verekedésnél tényleg feltűnő volt, hogy csak akkor ütött Brody mikor észrevette Jessicát. Beugrott neki a szerep “itt most ütnöm kell, az az elvárt, normális reakció”.

GeoCucc - 2011. 11. 07. 22:45

schimtzi: Nincsenek érveim ez ellen, már honnan is lennének, de pont az szorulna a legkörülményesebb magyarázatra, hogy elmondják, Saul az éjszaka alatt belopózott, megbuherálta a gépet, mert valahonnan ehhez is ért, mégpedig úgy, hogy a kérdező, aki nyilván azért szintén ért hozzá, ezt utólag nem vette észre. Jó, ennyire nem kell szájbarágósan, de azért nem nagyon láttunk még Amerikában játszódó flashback-et.

Való igaz, Saul elsőre hazudott, ami biztos nem fogja elkerülni a többiek figyelmét, bár lehet hogy az idegeskedése miatt szemet hunynak felette, elvégre másodszorra már átment a teszten. Egyébként meg miért válaszolt az első alkalommal, hiszen ha a gép megbuherálása volt a terve, azzal a hazugsággal csak magára vonta a gyanút, utána pedig egyből lelépett. Vagy úgy számította, hogy képes lesz átverni a gépet?
Másrészt most azt is tudják, hogy Carrie illegális drogokat szedett, amióta a CIA-nél van, szerintem ennek sem fognak örülni olyan sokan :) (Azért feltűnő, hogy pont csak tőle kérdezték meg azok közül, akiket mutattak. Mi alapján állítják össze ezeket a kérdéseket amúgy? :) )

Egyelőre mindenre, és annak ellenkezőjére is van bizonyíték, szóval biztos, hogy ezeknek legalább fele átverés. Egyelőre még felettébb élvezetes, de ha sokáig az lesz a sorminta, hogy egy kérdés megválaszolása újabb háromat szül (honnan ismerős?), az egy idő után a követhetetlensége miatt azért már kezdhet frusztrálóvá válni.

Platschu - 2011. 11. 07. 22:59

Valahol olvastam, hogy rajzszöget kell tenni a cipődben, mert ha magadnak fájdalomingert okozol, akkor a gép nem tudja érzékelni a hazugságot. Másrészt miből gondoltátok, hogy Brody nem kapott ilyen kiképzést odaát? :)

Ami hülyeség volt, hogy ingre húzták fel a vérnyomásmérő mandzsettáját…

Neoprimitiv - 2011. 11. 07. 23:03

A hazugságvizsgáló ha jól emlékszem még Estes-nél is jelzett valamit. Azt nem hiszem, hogy Saul megbuherálta volna, egyszerűen csak tudja, hogyan lehet átverni, ahogy ezt meg is mondta Carrie-nek.

Pistol Pete: hiába az aduász, ha nem játszhatja ki. Én is úgy éreztem, hogy az “ügy” miatt dugatja meg magát (mennyire hasonlított Brody viselkedése az első részben látottra), de ezzel igazából csak öngólt lőtt. A végén az a már-már strici stílusú “ülj be” elég egyértelművé tette, hogy Brody úgy gondolja, most ő van nyerő helyzetben – ami jelenleg nem is tűnik túlzásnak.

A hoteles lövöldözés gondolom már az X-Y-Z terv volt. A terv: nem lebukni. B terv: ha lebuktak, akkor eltüntetni őket, amíg még hiszékenyek, lehetőleg nyom nélkül. Az összes további terv már csak arról szól, hogy elhallgattatni őket, mielőtt már annyira félnek, hogy beszélni kezdenek.

Wynonna - 2011. 11. 08. 03:10

Imádom ezt a sorozatot:) Az a durva, hogy most már tényleg nem tudom, kire gyanakodjak. A következő résznek meg már a promója is üt.

Amúgy csak nekem ugrott be rögtön ez a Life jelenet? Kicsit hasonlóan lett felvéve az egész:)
http://ow.ly/7m3E8

Neoprimitiv - 2011. 11. 08. 08:25

Wynonna: a helyzet persze hasonló, ezért a megvalósítás is, de gondolom te is csak ennyi hasonlóságot éreztél?

Tod - 2011. 11. 08. 08:48

Platschu: Az epizódot még nem láttam, szóval fogalmam sincs, mennyire volt élethű a poligráf, viszont láttam ezzel kapcsolatban egy dokumentumfilmet, ami elmagyarázta, hogy a gép figyeli a legkisebb mozgásokat is, pont ezért. Szóval nem tudod rágni a nyelved két kérdés között, se a lábadat nem tudod mozgatni.

Viszont állítólag vannak tanulható praktikák. A doku említett önhipnózist és idegrendszer bizonyos részének ideiglenes leszabályozását (vagy ez ugyanaz?). TV-ben láttam, szóval ki tudja, mi igaz ezekből a csalásokból, de annyi biztos, hogy ha valaki tényleg becsapta a gépet, akkor az egy dörzsölt kém, nem pedig egy átlagos ember/sima katona.

Feltéve, hogy ragaszkodtak az élethű poligráfhoz.

Neoprimitiv - 2011. 11. 08. 09:57

Tod: amennyire én tudom, a rendszer lényege, hogy a semleges kérdésekkel beállítanak egy alap állapotot (elvileg pl. ezért nem zavarja a gépet, ha valaki szorong: akkor a szorongó kijelzés lesz az alap) és ahhoz képest mérik az eltéréseket. Éppen erre építve lehet (megfelelő felkészültséggel) becsapni a gépet, de ehhez alapos felkészítés kell. Az egyértelmű, hogy ez Saul-nál és Brody-nál is megvolt.

szerintem - 2011. 11. 08. 10:12

szerintem is kikepeztek Brodyt a hazugsagvizsgalatra, o nem egy atlagos katona volt, afganisztani bevetesre kuldtek.
ugyan a legujabb epizodot nem lattam meg, igy csak tippelni tudok, de Carrie-nek sulyos mentalis zavara van, valamelyik korabbi epizodban is alvas helyett inkabb egy barba ment es lefekudt az elso utjaba kerulo ferfival. nem lehet, hogy ugyanez tortent Brody-val is, beleszamolva, hogy persze o nem egy idegen.
mindegy, megnezem nemsokara az idevonatkozo reszt is.

naughtyL - 2011. 11. 08. 10:37

Aliasban volt még ilyen, hogy Vaughn meg Sid azt gyakorolták, hogy kell átverni a gépet. alagsoros jelent, ha innen valaki esetleg emlékszik.

tudtam, hogy ez nekem nagyon fog tetszeni. Én azért nem voltam benne biztos, hogy kell-e nekem, hogy kuffantgassanak, de az biztos, hogy bonyodalom, és dráma szempontjából nagyon is szükséges, és jó húzás..

annak örültem, hogy most nem voltak gyerekek, mert ők itt sajna nagyon idegesítőek számomra, főleg a tini leányzó..

jöhet a folytatás!!

manor - 2011. 11. 08. 12:04

szerintem:
Az első részben volt az a jelenet, amikor Carrie elment egy bárba, de csak beszélgetett a fickóval, aztán amikor készültek átmenni egy másik helyre, akkor jutott eszébe a zenészek ujját figyelve, hogy Brody az ujjával üzen.

Én elvetném az ötletet, hogy előre kitervelten feküdt le Brody-val. Először is, ő teljesen biztos volt a polygráf sikerességében, a rész elején magabiztosan kijelentette Saulnak, hogy most megcsípik Brody-t, mert a polígráfot nem lehet átverni. Másodszor pedig, ha azért csinálta volna, hogy legyen egy tuti válasza, akkor már a vizsgálat előtt elintézte volna, hogy ez a kérdés szerepeljen a sorban, nem ilyen kétségbeesetten dobja be. Így még Saulnak is gyanús lett a dolog, hogy miért volt fontos ez a kérdés.
Szóval ha ez tervszerű lett volna, akkor nem ilyen bénán intézi.
Bár azzal a megoldással sem vagyok kibékülve, hogy csak simán elcsábult. Szerinte Brody egy terrorista, ráadásul ő az egyetlen, aki hisz ebben. Már többször mondta, hogy nem akar hibázni, mint Irakban. Ehhez képest ez elég fegyelmezetlen lépés volt. Bár tudjuk, hogy mentális problémái vannak, ami végül is lehet magyarázat a tettére.

Neoprimitiv - 2011. 11. 08. 13:22

Köszi manor, tökéletesen összefoglaltad az érzéseimet. Eddig ez az első olyan pont, ahol úgy érzem, a készítők elvesztették a kontrollt és már annyira duplafenekűnek akarják megírni a sztorit, hogy az a saját lábában esik orra. (De jó kis képzavar lett.) Még javíthatnak, csak nem jó jel.

Wynonna - 2011. 11. 08. 16:13

@Neoprimitiv Persze persze, csak azt hiszem túl sokszor néztem már újra a Life-ot és már akkor ez a jelenet ugrott be amikor sétálnak a kocsihoz:)

Amúgy most olyan jó lenne darálni, örülnék, ha nem kellene heteket várni, mire kiderül mi van…

jky - 2011. 11. 08. 17:16

Jó rész volt ismét. A hirtelen kocsiban dugás nekem is kicsit furcsa volt, de amikor a végén a poligráfnál Carrie benyögte, hogy kérdezzen rá a hűtlenségre, az akkora fasza pillanat volt, hogy csak na :D

Nem is értem, hogy tudnak itt néhányan kibeszélőt olvasni
úgy, hogy nem látták még az aktuális epizódot? Totál elrontja az élményt a sok spoiler. Vagy nem? Én még a következő rész előzetesét sem szoktam megnézni :P

Amúgy én még tartom a tippemet, hogy Brody adta a pengét a terroristának.

Neoprimitiv - 2011. 11. 08. 17:30

jky: az könnyen meglehet.

Másik érdekes kérdés: miért akarta Brody, hogy Carrie megtudja, képes átverni a poligráfot? Ha igennel válaszol, a kutya nem kezdte volna firtatni később, hogy mikor? A következő rész gondolom a kocsiban fog kezdődni, nagyon kíváncsi vagyok arra a beszélgetésre (meg az egész epizódra utána).

jky - 2011. 11. 08. 18:03

Hát ja, igazából mondhatott volna igent is a megcsalásra, senkit nem érdekeltek volna a részletek. De úgy nem lett volna ütős :) És Brody sem hülye, tudja, hogy Carrie a gyanakodik, szóval belement a macska-egér játékba Carrie-vel.

Aztán az lesz érdekes, ha majd kiderül, hogy Brody tényleg jófiú, és a nézők Carrie-vel együtt jól pofára esnek :D

Nekem a néger főnök is gyanús lett egyébként, lehet, hogy ő a beépített ember.

Áhh, ez a jó ebben a sorozatban, hogy sosem lehetünk biztosak semmiben :)

schimtzi - 2011. 11. 08. 18:13

manor: én is úgy gondolom, hogy nem tervszerűen feküdt le Brody-val. azt Saul-tól tudjuk két résszel ezelőttről, hogy a megfigyelt személlyel szembeni addikció fellépése teljesen normális. nyilván egy megfelelően kiképzett és egészséges ügynök ezt képes kezelni, de Carrie-nél ez utóbbi nem egészen áll fenn.

Pistol Pete - 2011. 11. 08. 18:31

Lehet Brody máshogy értelmezi a hűtlenséget, azért nem jelzett a gép. “Le se vetkőztünk, fél perc alatt elélveztünk, ez nem megcsalás.” :D

Kár, hogy nem kérdezték meg:
– Vallása protestáns?
– Igen. Kivéve a garázsban.

A penge história is olyan, mint amikor azt hitték az ujjával jelez a TV-ben. Azt hidd, hogy igen, de nem vagy talán mégis.

Bármerre mehet a sztori, ezért is a jó a sorozat. Ha akarják Brody kettős ügynök és úgy csavarják a végére ő lesz a jófiú, aki elvezeti Carrie-t és a céget a fő-fő terroristához, bár ez kicsit sablonos lenne.

manor - 2011. 11. 08. 20:59

Pistol Pete:
igen, ez nekem is eszembe jutott. Mintha az iszlám úgy tartaná, hogy ha férfi hajadon nővel lép félre, az nem házasságtörés, nem megcsalás. Bár alkoholt meg iszik, ahogy említette már valaki, amit viszont tiltana a hite, szóval nem lehet igazán hithű muzulmán….

Platschu - 2011. 11. 08. 21:25

Csak barátilag átkarolták egymást. :D :D :D

GeoCucc - 2011. 11. 09. 01:42

Ez mekkora… talán az iszlám szerint ez nem is számított megcsalásnak?! S mivel teljesen magáévá tette ezt a vallást, ezért meg volt győződve róla, hogy igazat mond? Mekkorát ütne már, jézusatyaúrszűzmária. :-O
És akkor nem véletlenül kérdezte meg Brody a bárban Carrie-től, hogy férjnél van-e :-O

Bár igen, az alkoholfogysztás így is eléggé ellentmond ennek az ideológiának. De azért elég feltűnő lenne, és talán valamilyen gyanúra is okot adna, ha még csak egy sört se inna meg a barátaival a kertipartin. Valamilyen szinten azért muszáj lepleznie, lásd: temploma is elment a családjával a 4. részben, valamint keresztény módon imádkozott a fiával az 5-ben. Legalábbis úgy tett, mintha…
Ah, mennyi lehetőség van… :-O

Neoprimitiv - 2011. 11. 10. 07:11

Wrap-up party a forgatás végén. DL még nem tökéletes Billy Idol, de nem rossz.
http://www.onlocationvacations.com/2011/11/09/damian-lewis-and-claire-danes-rock-out-at-the-homeland-season-1-wrap-party/

alpaca - 2011. 11. 10. 09:39

Nem tudom láttátok-e az epizódot, ugyanis felesleges azon tűnődni, hogy az iszlám szerint mi számít megcsalásnak (semmi – házasságtörést ismerik, mint fogalmat). Brody a borotvapenge kérdésre is nyugodtan nemmel válaszolt, ezenkívül totálisan érzelemmentes volt végig.

manor - 2011. 11. 10. 09:58

alpaca:
Miért lenne felesleges? Azt tudjuk, hogy megcsalta a feleségét, tehát úgy tűnik, hazudott a kérdésre. (kivéve, ha pl. ő másként értelmezi a megcsalás fogalmát a hite miatt).
A pengét viszont nem biztos, hogy ő adta át, az arra adott válasz igaz is lehet.
Az erzelemmentesség sem indok, az első résztől kezdve érzelemmentes :)

jky - 2011. 11. 10. 11:27

Neoprimitiv: kösz a linket, hangulatos kis videó :)

Amúgy Claire Danes-t én nagyon csípem, már anno a Börtönpalotában is jó volt, de ebben a sorozatban már látszik, hogy minden szempontból “megérett” :)

Amúgy ez a megcsalás téma érdekes lesz, nagyon várom már a következő részt.

alpaca - 2011. 11. 10. 13:26

nanor:

Sehogy nem értelmezi a megcsalást!
Btw, lehet, hogy Brody őrmester feltételezett átállása a filmtörténet legnagyobb vörös heringje, de igen valószínűtlen.

Platschu - 2011. 11. 11. 00:16

Én már azon se lepődnék meg, ha terhes lenne tőle, aztán a bonyodalom abból is fakadna, hogy feldobja-e a gyermeke apját vagy sem.

jky - 2011. 11. 11. 10:14

Hát szerintem az már nagyon szappanoperás húzás lenne :))

Platschu - 2011. 11. 11. 21:35

Oké, másrészt Carrie simán abortuszra menne…

karit - 2011. 11. 12. 01:29

Százötvenszer néztem vissza 3:38-nál, hogy a főnök az asztalra rak-e valamit, de talán nem.

Mindenesetre kezd átmenni Rubiconból 24-be és nagyon jól áll neki. :)

Cléda - 2011. 11. 12. 22:27

“Százötvenszer néztem vissza 3:38-nál, hogy a főnök az asztalra rak-e valamit, de talán nem.”

Én is ezt akartam mondani :D tisztára olyan, mintha épp odadobna valamit az asztalra, mert épp zsebében van a keze.. de ha csak ott hagyja a pengét az asztalon, azért feltűnhetett volna valakinek…

GeoCucc - 2011. 11. 13. 11:46

Plusz mindezt úgy, hogy tudja, veszi őt a kamera. De tuti ezt is azzal a szándékkal rakták bele, hogy még eggyel több szereplő legyen gyanús, és hogy beszéljünk róla. Sikerült nekik.

szerintem - 2011. 11. 14. 01:50

en meg csak most neztem meg az epizodot (ahhoz kepest, hogy nemsokara kezdodik a kovetkezo), de szerintem a kovetkezo tortent (bocs, ha mar tobben is irtak, nem olvastam el minden hozzaszolast):
carrie nagyon szeretne a hazugsagvizsgalaton elkapni brodyt, ez teny. elozo este viszont, elore nem tervezett modon, nagyon berug es elkotyogja brodynak, hogy mire fel lesz a vizsgalat. szerintem brody fele annyira sem reszeg, mint mutatja es carriet is csak azert kapja el a hatso ulesen, hogy meglegyen a latszat, hogy mennyire reszeg, plusz haragszik a felesegere es ezzel kicsit bosszut all. masnap a hazugsagvizsgalaton carrie mar tudja, hogy ha brody kicsit is emlekszik az elozo estere, felkeszulhetett a kerdesre es ha atmegy a teszten, megint nem lehet biztos benne, hogy miert. ahogy az meg is tortenik. ezert dobja be az utolso kerdest, hogy azzal kiugrassza a nyulat a bokorbol. es ekkora derul ki, hogy semmivel sem jutott kozelebb a megoldashoz. szerintem az epizodbol az derul ki (vagy azt sugallja), hogy brody mindig tobb lepessel van carrie elott, a kerdes csak az, hogy vajon miert. en hajlok arra, hogy a problema feloldasanak semmi koze nem lesz a terrorizmushoz, inkabb valamifele egyszemelyes bosszurol van szo, amit talan nyolc evig erlelt brody a fogsagban. ahogyan masok is irtak, sem ezen, sem azon az oldalon nem all, egyszeruen sajnalja magat es haragszik a vilagra. ha igy van, a sorozat akcios jellege siman atmegy dramaba.
ja, es egy aprosag, remelem, saul felesege nagyon hamar elkoltozik, allandoan koszorulom a torkom, ha o beszel, nem ertem, ilyen hangszalakkal hogyan lehet valaki szinesz.
varom a kovetkezo epizodot.

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 10:56

Na ezt muszáj lesz felirattal megnézni újból, mert bár a lényeg egyértelmű, van egy olyan gyanúm, hogy a félmondatokban még három epizódnyi elrejtett bomba van. A végső csavart egy kicsit sejtettem, de azért így is ütött.

todie - 2011. 11. 14. 11:11

nagyon jo resz volt a mostani. a eszultseg adagolas es a “feloldas” kivitelezese mesteri. nagyon profi munka.

amit viszont nem vet be a gyomrom, hogy mikor aileen elkezd a rajzoloval dolgoztatni, akkor hogyhogy nem avval kezdi az egeszet, hogy neger volt a latogato. mert meg azt is megertem, hogy saul nem volt bent a rajzolas folyamatakor vegig, de hogy az elejen nem mondta neki aileen, hogy neger a pasas, az kicsit hihehtetlen. es ertem en, hogy igy izgulhattunk, hogy brody lesz e a kepen avagy sem, de akkor sem tetszett ez a huzas igy. (igazabol nem a huzassal volt a baj, csak avval, hogy brody tarsa neger, ha feher lett volna azt mondom ok, de igy…)

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 11:21

todie: ez igaz, de ez azért mégis csak Hollywood, nem a valóságot látjuk, hanem csak egy sorozatot. (ilyen alapon Carriet már régen ki kellett volna szuperálni, az ő munkakörében rendszeres pszichológiai és orvosi vizsgálatok vannak pl. pont a tudatmódosítók kiszűrésére.)

todie - 2011. 11. 14. 11:28

neoprimitiv: azt meg elnezem(nem hiperrealitast varok, ez nem wire), de egy ilyan “hibat” pusztan atgondolt castinggal meg lehetett volna oldani/ki lehetett volna kuszobolni.

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 12:26

todie: lehet, hogy én vagyok megengedő, de mivel ez csak a dramaturgiai feszültségkeltésbe játszott bele, nem pedig valami hamis nyom, stb. kavarás volt, engem nem zavart. Igen, logikus lett volna, ha rákérdeznek, de a nyomozást és az egész kalamajkát érdemben nem hátráltatta, nem vitte tévútra. Azt nagyon utálom, amikor egy ilyen szálon elindulnak csak azért, hogy két vagy három résszel később kiderítsék, hogy mindenki hülye volt. Értékelem, hogy a készítők nem csinálnak hülyét a saját karaktereikből. (A Castle-ban pl. idén szinte csak olyan megoldások vannak, amihez az kell, hogy a rendőrök totál idióták legyenek az elején.)

todie - 2011. 11. 14. 12:46

neoprimitiv: castle-bol kevesett lattam, de a mentalistanal is nagyon idegesit, hogy eddig (asszem 2 evadot lattam) egyszer sem tettek kb semmit hozza a rendorok a helyes megoldashoz. nagyon utalom az ilyet.
most is csak ezt az egy negativumot tudnam emliteni, szoval homeland messze kedvenc idenrol (meg ugy kicsit amugy is, mert remek a storyline, a suspense adagolas stb. kvalo szineszek, es nincs senki akitol a falra masznek)

Kissur - 2011. 11. 14. 14:42

Na most értem be a sorozatot. Az utóbbi 3 részt darálva néztem, mert beszippantott. A mai részt is egyből néztem, ahogy felkeltem, és hát hűha. Ekkora csavarra nem számítottam. Oké, mondhatjátok, hogy hülye vagyok, ha nem jöttem rá, de én végig azt gondoltam amit Carrie, mert Brody tettei és viselkedése erre utalt. Próbáltam megmagyarázni a dolgokat, de nem tudtam. Így viszont tökéletes volt.
Az írók fantasztikusak, a szereplők még inkább, úgyhogy végre találtam egy olyan sorozatot (a 24 óta), amivel telibe trafálták az ízlésemet. :) Sajnálom, hogy csak 12 részes, de így legalább nem húzzák a szálakat.

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 15:04

Kissur: 12 most, de már berendelték a folytatást.

todie: nem is az a gond, amikor a nyomozók képtelenek lennének a halottkém/író/kórboncnok/látnok, stb. segítsége nélkül boldogulni. Én most arra céloztam, amikor már maga az egész bűnügy úgy van felépítve, hogy a végső megoldást egy olyan “felfedezés” szolgáltatja, amit normális körülmények között már a legelején meg kellett volna ejteni. Pl. a gyanúsított alibijét igazolja a portás az elején, a végén meg kiderül, hogy az épületnek van egy másik kijárata, de erre persze senki nem kérdezett korábban rá.

Kissur - 2011. 11. 14. 18:26

Neoprimitiv: az évadnak, vagy úgy a sorozat folytatásának? Mert azt tudom, hogy jön a 2.évad. :)

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 18:39

Kissur: ez kábeles sorozat, itt 12-14 epizód egy évad.

GeoCucc - 2011. 11. 14. 18:42

Innentől az az érdekes, hogy vajon milyen Brody és Walker viszonya. Bizonyára eljön majd a nagy találkozás pillanata is. Lehet hogy Brody feladata tényleg csak annyi, hogy hallgasson, mivel ő nem vállalta el a terrorista szerepét, de azt is el tudom képzelni, hogy nem is tud arról, hogy a bajtársa életben van. Talán nem tud róla, hogy mégsem halt meg annál a verésnél, sőt, lehet hogy az a bizonyos jelenet meg sem történt!? Mondjuk azzal nem lennék kibékülve, ha valótlan képsorokat nyomtak volna az arcunkba heteken át.

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 19:58

Az a poén, hogy innen kezdve Brody akár igazat is mondhatott, ahogy Carrie nagyon találóan megjegyezte, mindenre volt elfogadható válasza. Szerintem nem tudta, hogy Walker él, bár kérdés, hogy a nagy “megvígasztalt, szerettem” után ő miért és hogyan került vissza a hajnövesztő szalonba?

A megtörésre egy ilyen verés végül is tökéletesen alkalmas: ha jól mérik fel, hogy kire mi hat, akár mindkettőt megnyerhetik. Az egyiket a szégyen és a bűntudat, a másikat a düh és a bosszú motiválhatja (“látod, a haverod akár agyon is vert volna téged, csak hogy az életét mentse, ez a tengerészgyalogos összetartás”).

Nem tudom, mi lesz még, de ez az epizód olyan Emmy-t érdemel, mint a pinty. Végül is Saul és Carrie ugyan azt csinálta: kettesben, érzelmi közösséget teremtve megpróbálni kiszedni a gyanúsítottból amit tud. A párhuzamos történetszálak, a kettő közti átkötések és persze a színészek játéka egyszerűen óriási volt szerintem. A családi részek igazából nagyon nem hiányoztak most ebből, bár ahogy a kiscsaj kirúgta Mike-ot az nagy volt. Jessica, pontosabban Morena játéka viszont most először kifejezetten zavaró volt.

Ha választanom kellene, hogy egy országos adón egy sorozat nem éljen meg 5-8 évadot csak hármat (itt ugye a fele az epizódszám évadonként), de az ilyen intenzív legyen én habozás nélkül ezt választanám. Le a kalappal az írók előtt, ez történet mesélés.

manor - 2011. 11. 14. 20:40

A Brody vs Carrie szál jó volt, de a Saul vs Aileen szerintem gyenge. Elsősorban a csaj halvány játéka miatt, de a története is elég lapos volt. A nő elvileg hosszú évek alatt meggyűlölte a hazáját, eljutott odáig, hogy részt vesz egy terrorista akcióban, erre pár óra alatt megtörik attól, hogy Saul elmeséli, neki is milyen sanyarú gyerekkora volt, meg hogy Raqimnak nem jut iszlám temetés. Valahogy nincs egyensúlyban a kettő.
Remélem, továbbra is lebegtetik majd, hogy ki is Brody valójában. Nem lenne túl jó, ha a hátralévő öt részben csak a magánéleti gondjait taglalnák.

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 21:24

manor: én úgy éreztem, hogy a csaj nem a hazáját gyűlölte meg (erre kérdezett rá Saul is), hanem igazából az apját, annak a világképét. Nem a Nagy Sátánt akarta megsebezni, csak a saját házi gonoszát. Lehetett volna még húzni a dolgot és bemutatni, mi minden bántotta a csőrét és hogyan került kapcsolatba az A-K-val, de minek? Azt elfogadom, hogy maga az ötlet sablonos (nem lesz minden csak terrorista aki le akar feküdni a lovászfiúval), de Aileen csak egy ideiglenes mellékszereplő, minek pazaroljanak rá több időt?

Azt én is nagyon remélem, hogy innen nem családi melodráma lesz a Brody szál. Eddig szinte hibátlanul muzsikált a szerzőgárda, csak nem szúrják el ezzel.

A penge kérdése viszont így még érdekesebb. Saul-t valamiért nem érzem reálisnak. Marad Estes és Brody. Tekintve, hogy Faisel követésére is figyelmeztette valaki a csajt, én Estes-re szavaznék, ahhoz belső ember kellett. (Vagy 24 órában figyelték a saját alvó ügynöküket, ami elég komoly erőpazarlás.)

Platschu - 2011. 11. 14. 22:01

Amilyen unalmasnak éreztem az epizód első kétharmadát, annyira felpörgött a vége. Te jó ég! Az a beszélgetés a tóparti házban… Legalább 3-4x meg kellett néznem. :)

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 22:38

Ha egyértelmű volt, akkor elnézést a tudálékoskodásért, de a Reserve M-1 jelentése (Marine-One, az elnöki különhelikopter, amivel a Fehér Ház kertjéből szokott elrepkedni) azt hiszem nem volt bővebben kifejtve.

Az a beszélgetés a tornácon nagyon nagy volt, mindkettejüktől.

manor - 2011. 11. 14. 22:58

Nem is arra gondoltam, hogy bővebben ecseteljék a csaj motivációját, hanem inkább arra, hogy nem kellett volna erőltetni az “amerikai támad saját hazájára” vonalat. (főleg úgy, hogy Brody-val és/vagy Walkerrel ezt már úgyis eljátsszák) Simán lehetett volna Raqim a főnök, ő pedig a kis hiszékeny, buta lány, akit megbolondít a lángszívű szerelme, de miután az meghal, nem nagyon ellenkezik. Igaz, hogy ez így még sablonosabb lett volna, de legalább hihetőbb.

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 23:06

manor: Talán az lehet az oka ennek a felállásnak, hogy később még előkerül a csaj, hiszen neki azért valamilyen kapcsolata kellett legyen a szervezettel (kapott kiképzést, a ház megvásárlásához a kápé is eljutott hozzá, stb.). Ha csak szimpla megtévedt szerelmes bárányka (hülye liba) lenne, akkor ezek nem kerülhetnének már szóba.

Ezzel együtt igazad van, gyors volt a dolog, bár a megtöréséhez gondolom hozzájárult az is, hogy addigra már kétszer akarták a megbízói megölni és túl sokat nem pihenhetett az elmúlt 48 órában.

Pistol Pete - 2011. 11. 15. 00:05

Elég sok és hihető választ kaptunk ebben a részben, remélem azért még tartogatnak fordulatokat nekünk. A kedvencem a kocsmai jelenet: az árjabunkót hogy osztották szöveggel és ököllel meg a tóparti részek. Claire Danes nagyon klassz ebben a szerepben, jól játszik. Ha ez a sorozat nem kap díjakat, akkor nincs igazság.

Neoprimitiv - 2011. 11. 15. 06:59

Pistol Pete: szerintem díjesélyes. Nem a minősége miatt (az sokszor nem elég), hanem mert minden adott a díjazáshoz. Claire Danes tavaly éppen nyert minisorozattal, tehát forog a neve. A sorozat újoncként jól nyitott és azóta is folyamatosan nő, ez pedig ritkaság. Harmadszor pedig a téma forró, választási kampány is jön, a háborús részvétel, annak az ára (nem csak pénzben, emberekben is) aktuális.

jky - 2011. 11. 15. 16:36

Hú de jó rész volt. A háromnegyedéig kis lassú karakterépítés/háttértörténet, aztán a végén a csapás az arcba. Saul/Aileen szál nekem sem jött be annyira, de amit Carrie és Brody műveltek a végén, az hatalmas volt.

Nekem akkor is gyanús marad Brody. Szerintem mindketten terroristák, csak a Tom Walker-t most előveszik, ő a gyanúsított, ráterelődik a figyelem, addig Brody akár még csendben szervezkedhet. Szerintem nagyon terelik a nézőket a írók, és remélem lesz még csavar :)

Claire Danes meg nagyon jó, díjat neki!

Csipi - 2011. 11. 15. 18:54

Sztem Saul is áruló, és ő mondta, hogy a bige másik fogolyra hajazó fantomképet dobjon be, persze ha azt eljátsszák a végén, hogy Brody csak azért lett áruló, hogy így a közelébe jusson a főgedrának és saját kezével nyírja ki, az elég gáz lesz….

Neoprimitiv - 2011. 11. 16. 07:15

Csipi: ez elég merész koncepció, nem gondolod? Nekem pl. hiába magyarázná bárki egy kocsiban ülve, hogy milyen távol ül egymástól egy általam soha nem látott ember szeme, nehezen tudnám utána egy felismerhető portré szintjén összehozni az arcvonásokat. Az kevés, hogy “mondjad azt, hogy fekete a srác”.

todie - 2011. 11. 16. 08:31

neoprimitiv: es ha mutatott rola fotot aileennek? es azert kerte esteestol brodyrol a fotot, hogy elterelje meg a gyanut is, hogy mutatott fotot a negerrol. de akkor meg nincs ertelme az egesz kocsiban ulos azonosulos beszelgetesnek… vagy pont, hogy van? :D ezert jo ez a sorozat, nem agyatlan.

amugy meg “unidentified black male” szerintem minden rajzolo ezt a kepet rajzolta volna, max nem ezekkel az artatlan E.T: szemekkel:D

sepuku - 2011. 11. 16. 11:35

Nagyon jó sorozat, csak egy kis vér spriccelhetne már valamerre:))

Csipi - 2011. 11. 16. 11:47

Egyáltalán nem :). A jövőben bármilyen egyéb háttér információ kiderülhet akár Saulról is, amit jelenleg még nem tudunk, és ezek adhattak neki olyan motivációt, hogy átálljon. Meg egy-két dolgot biztos látott már a CIA-nál is :). Ha a 24-ben is volt legalább 1 áruló mindig a CTU-ban, itt is elképzelhető bármi. Azt sem láttuk végig, hogy miről beszéltek a kocsiban a csajjal, el tudom képzelni, hogy vannak egyezményes jelek/szavak az egymástól elszigetelt sejtek között, amivel beazonosíthatják magukat, különben miért szeretett volna egyedül menni a nővel? Meg a végére együttműködik, de semmi használhatót nem mond, és ad egy (lehetséges, hogy) fals fantomképet. De engem inkább az idegesítene, ha Brody azért játszaná el, hogy átállt, hogy Abú közlébe férkőzhessen, és személyes bosszút állhasson. Az olyan tipikus amerikai fingilingi befejezés lenne.

Neoprimitiv - 2011. 11. 16. 17:22

Csipi, todie: tény, hogy nem láttuk, mi történt Faisel halálának felemlegetése és Aileen megtörése között. Lehet, hogy felajánlotta, hogy ha Walker-ről hazudik, akkor ő elintézi a temetést, és Aileen is abban a tudatban lehet, hogy folytatja a küldetését.

Nekem ezzel ott van a gond, hogy a csaj nekem inkább tűnt érzelmileg, mint eszmeileg motiváltnak. Ehhez képest azok, akikben megbízott, kétszer is meg akarták ölni és megölték a szerelmét. Én nem érzem azt Aileen-ben, hogy ezek után védeni akarná őket egy hamis azonosítással. Akkor pedig mégis csak Walker-t kellett látnia.

Csipi - 2011. 11. 16. 21:54

De melyik érzelmi motiváció volt előbb? Hogy megsajnálta és beleszeretett a lovasfiúba? Vagy már előtte történt vele valami, pl molesztálták az apja üzlettársai vagy akár az apja verte/használta, ami elől a falon túlra menekült. És utalt is arra, hogy őt kiképezték sokmindenre, ami még a faszijának is új volt. És ha az egész csak figyelemelterelés Brodyról? Bukjon be a nagy terv az elnök elleni merényletről, miközben Brody majd amúgy is személyesen találkozik az elnökkel, és ő a valódi merénylő valójában :)?

Neoprimitiv - 2011. 11. 16. 23:40

Csipi: mindegy, melyik érzelem volt előbb, egyébként bizonyára az apja iránti ellenszev, ezért érdekelte a falon túli világ. A lényeg, hogy amiben részt vett, azt az apja miatt csinálta (Faisel úgy tűnt csak annyit tudott, hogy valamiben segít a terroristáknak, de nem tudta, hogy mit), viszont az életében Faisel volt fontos. Az ő elvesztésével az első ellenszenv ugyan megmaradt, de keletkezett mellette egy másik is, ami a korábbi szövetségesei ellen irányul. Ezért nem hiszem, hogy segített volna egy hamis kép kiválasztással.

Azt sem hiszem, hogy Brody tudta volna, hogy Walker él. Kizárva nincs, de egyelőre abból indulok ki, hogy nem tudta.
Ez viszont a figyelem elterelő változat ellen szól, ugyan azért, amiért Aileen-nél: ha kiderül, hogy hazudtak neki, meginog a bizalma az új gazdáiban. Azt nem tételezem fel Nazir-ról, hogy úgy gondolja, ha Brody számára kiderül, hogy átverték Walker-rel, akkor az pozitív érzéseket támaszt benne irántuk. Ráadásul Faisel-ék beépülése még az őr elfogása előtt zajlott. Fölöslegesen nagy erőfeszítés azért beépíteni valakit, utána elfogatni még egy saját emberemet, aztán lepleztetni a beépített emberemet, de csak az után, hogy már látta a harmadik tagot is, aki nem is élhetne… sok. Ráadásul ha meghal a csaj akár a bombától, akár a golyóktól, akkor nincs aki azonosítsa Walkert, nem működik a csali.

Neoprimitiv - 2011. 11. 19. 13:08

Csak szólok, hogy ma 16.40-kor DL egy ifjúsági kémfilm-paródiában az RTL-en.

kotterovány - 2011. 11. 21. 11:05

nagyon jó volt a mai rész is, de egyszerűen több carrie-brody közös jelenetre van szükségem.

Northwood - 2011. 11. 21. 11:36

Sima WTF volt a mostani rész, nagyon ütött! Még, még, még!!

Platschu - 2011. 11. 21. 12:17

Jó kis rész volt. :)

Most akkor a végét úgy kell értelmezni, hogy egymástól függetlenül Brody is be volt szervezve? Az kellene még, hogy szenátorként robbantson…

Neoprimitiv - 2011. 11. 21. 13:50

Platschu: nagyon úgy néz ki, hogy ő is átállt. Nem bírtam ki és megnéztem, de este muszáj lesz újra, ez nem az a kaja közben félszemmel figyelem sorozat.

Neoprimitiv - 2011. 11. 21. 13:51

Ja, és had idézzem látnoki önmagamat: “Azt nem tételezem fel Nazir-ról, hogy úgy gondolja, ha Brody számára kiderül, hogy átverték Walker-rel, akkor az pozitív érzéseket támaszt benne irántuk.” Hát nem támasztott pozitív érzéseket.

ZiziZuzu - 2011. 11. 21. 14:20

ejj de frankó volt a vége, nagyon kiváncsi vok mit hoznak ki a végére! szeretném ha brody nem lenne áruló

GeoCucc - 2011. 11. 21. 14:50

Nem volt rossz rész, bár nekem talán eddig ez tetszett legkevésbé. Walker elég felelőtlen volt, hogy csak úgy telefonálgatott, ki tudja, milyen hosszú ideje. Tudhatta, hogy ebből csak rosszul jöhet ki. Persze nem sejtette, hogy már figyelik, és ő sem robot, vannak érzelmei, de azért az Al-Kaidától nagyobb körültekintést várna az ember. Amikor gyanútlanul beleszólt a telefonba, vajon mire számított? Hogy folytatódott volna a sztori, ha történetesen nem figyelik őt? Egyébként is, miért telefonált este, és miért pont azon az egyetlen estén, amikor épp lehallgatták? :)

Egyértelmű, hogy Brody is benne van valamennyire, talán mindketten különböző feladatot kaptak, és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy Walker is halottnak hiszi Brodyt. Várom már a nagy találkozást, bizonyára erre is sor fog kerülni.

Ami igazán nem tetszett, az az, hogy a sötétben egyedül rohangálnak az FBI katonák, akiket csak úgy le lehet ütni bármelyik sarkon. Persze nem tudjuk, hogy megy ez a valóságban, hiszen mindig csak filmekben látjuk, de ez számomra már borzasztóan klisés húzás.

Platschu - 2011. 11. 21. 15:20

Walker nem hiheti halottnak Brodyt, mivel a tévé tele volt vele. S még ha mindketten át is álltak, akkor ki csempészte be a pengét a fogolynak? Tehát lesz itt még csavar, de szándékosan úgy forgatják a szavakat, hogy akkor most Brody mégis vagy mégsem. :)

Józan ész szerint átállt, hiszen honnan tudhatná ennek a diplomataféleségnek a lakcímét?

S lehet nem csak azért dühöngött Walker miatt, mert átverték és életben van, hanem mert ez azt is jelenti, hogy Walker lebuktathatja őt, ha elkapják…

Platschu - 2011. 11. 21. 15:41

S ilyen erővel nem is a széthullott / eltávolodott családja miatt sírt a múltkori rész végén, hanem mert a küldetése teljesítése után fogja csak igazán elveszíteni őket… Na mindegy, lehet ezt már csak belemagyaráztam. :)

Pistol Pete - 2011. 11. 21. 17:41

A pengét nem feltétlenül valaki más csempészte be, mondták az is lehet végig a cipőjében volt, mert sietve szállították a házhoz. Bár ez elég amatőr hiba, ruhát adnak neki, de cipőt nem.

“Egyébként is, miért telefonált este, és miért pont azon az egyetlen estén, amikor épp lehallgatták? :)”

Walker megkapta a kulcsot a puskához, valószínűleg közel az akció ideje, talán ez volt az utolsó lehetősége?

Érdekes volt ahogy Saulon keresztül bemutatták milyen ez a popszakma és Carrie belegondolt magányos marad ő is? Épp mikor kezd belezúgni Brody-ba. Akiről megint nem tudjuk mi is van. :)))

A részből talán a CIA-FBI egymással versenyző klisé nem tetszett. Meg a feleséggel ugrasszuk ki a nyulat a bokorból manőver ami persze soha nem sikerül, de kötelező jelenet a filmekben.

Amit kezdek bánni, hogy nem vártam meg az évadot és darálva, mert egyszerűen annyira jó, hogy nehéz várni a részekre.

Kissur - 2011. 11. 21. 20:58

Nekem most ez a rész annyira nem jött be, mint az előző, talán épp amiatt, mert az előző olyan magasra tette a mércét. Biztos, hogy lesznek még fordulatok, de az írók most egy töltelékrésszel ajándékoztak meg minket, ahol itt-ott el volt rejtve pár információ.
Az utolsó 2 perc tetszett a legjobban, csak sajnos gyorsan lerendezték.
A két halottból meg ahogy látom túl sokat fognak kihozni, szerintem feleslegesen. Bár aztán ki tudja.
Saul feleségét minek hozták a történetbe? Hogy most mégis kiírják? Nem értem. Mondjuk jó, hogy elment, mert nem bírtam a nőt. :D De azért Saul-t sajnálom.
Még 4 rész. Hát kevésnek tűnik, de sok lesz, ha a végére akarják hagyni a nagy durranást, és ezért húzni fogják az időt a magánéletekkel, márpedig félek ez lesz. Azt hiszem, most leállok a nézésével, és karácsonykor ezt a maradékot adom magamnak. :D

minase - 2011. 11. 21. 21:56

ez a rész nagyon ott volt megint. “tell Nazir this is over” nem feltétlen arra utal, hogy be van szervezve, hanem mondjuk visszatart valami infót a családja biztonságáért cserébe vagy ilyesmi. Minden esetre van/lesz fordulat rendesen

kotterovány - 2011. 11. 21. 22:33

Saul felesége sztori (még ha nem is lesz belőle semmi egetrengető) nekem nagyon bejön, mert megmutatja, hogy mennyire nem működik ez az élet.
Remélem, hogy nem süllyednek a “minden rész végére fúúdedurva cliffhanger kell” szintre. Nem kéne, jó nekem ez lassan hömpölygő folyamnak.

GeoCucc - 2011. 11. 21. 23:38

Amíg nem erőltetettek a cliffhangerek, addig oké. Eddig szerintem nem volt velük gond, még ez a mostani is tűrhető lett.

Ami még igazán felkeltette az érdeklődésem, hogy hogy tudhatta az az Elizabeth Gaines megszervezni azt a szexbotrányt, ráadásul még azt is tudva, hogy két nap múlva fog lemondani “Dick”.

Furcsának tartottam még Walker nője új férjének a passzivitását is ebben a helyzetben. Persze lehet hogy később még szánnak neki szerepet. Itt is kinéz még egy családi dráma, ha már Bordyéknál épp minden rendben.

Egy pillanatra az is átfutott az agyamon, hogy talán az a bizonyos iszlám gyülekezet is be van avatva a tervekbe, így még segítik is Walkert. Nyilván ez a két áldozat nem volt tervezett, hiszen váratlanul törtek be hozzájuk, de mondjuk segíthettek Tomnak elrejtőzni, és talán az előzetesben mutatott (aki nem akarta megnézni, annak spoiler lehet) heves reagálásuk is valamiféle elterelésként működhet majd a következő részben. Nyilván Walker is felvette az iszlám vallást, hiszen bizonyára nem véletlen, hogy oda menekült be, és egyébként is ott csövezett az épület közelében.

Ja, Walkernek most már van menő fegyvere, de honnan is akar majd lőni? Azt a bizonyos háztetőt, meg a Marine-1 leszállópályát valószínűleg figyelik, persze ő erről nem feltétlenül tud.
Aileent hiányoltam, remélem nem tűnt el végleg.

manor - 2011. 11. 21. 23:39

minase:
Igen, nekem is úgy tűnt az utolsó jelenet alapján, mintha Brody és Nazir társak lennének, vagy lenne köztük egy “valamit valamiért” megállapodás. Nem úgy viselkedett, mint egy agymosott katona, akit visszaküldtek, hogy hajtsa végre a parancsot.

tiktak - 2011. 11. 22. 00:05

Valaki árulja el,hogy Brody hogy értette, hogy szerette Abú Nazirt…

egyébként évek óta a legjobb sorozat. Nem tudom eldönteni,hogy mit szeretnék jobban ha Brody átállt volna vagy ha nem. Azért elég merész lenne megkedveltetni és elfogadtatni főszereplőként az amerikaikkal egy átállt amerikai katonát,egy terroristát. És megértetni velük,hogy nyolc év után így is “változhat” az ember. Szerintem ezt nem merik bevállalni.

Platschu - 2011. 11. 22. 00:23

Én úgy értelmeztem, hogy homoszexuális kapcsolatra kényszerítették vele.

kotterovány - 2011. 11. 22. 11:03

“Én úgy értelmeztem, hogy homoszexuális kapcsolatra kényszerítették vele.”
Ezt szeretném nominálni az év kommentjének!!!:))
bocs, ne haragudj, semmi személyes, de nem láttad, hogy előtte néhány percig pont azt magyarázta, hogy szörnyű helyzetben élt évekig, és akkor hirtelen valaki KEDVES volt vele. Senki nem dugott meg senkit.

Robi - 2011. 11. 22. 12:02

Szerintem csak viccelt. :)

tiktak - 2011. 11. 22. 12:07

kotterovány – 2011. 11. 22. 11:03

nem szoktam rámenni erre a vonalra, de sztem meg akár igen…és kicsit csodálkoztam, hogy ezt senki nem vetette fel, de akkor úgy néz ki azért mert valakinek az egyik, valakinek a másik jut eszébe.
mire fel az a nagy szégyen, amiről beszél, csak azért mert szóba állt és kedvelt egy olyan embert, aki ellenség? Ebben az esetbe inkább azt mondta volna, hogy nem mertem bevallani, mert egyből rám fogják, hogy terrorista vagyok.
és akkor a like him-mel is kifejezhette volna az érzéseit. És az csak a felvezető szöveg volt: KEDVES volt velem, aztán folytatta. Tulajdonképpen nem tudom eldönteni, ezért kérdeztem.
De ugye azon sem lehetne csodálkozni ha több év egyedüllét után és a körülmények ismeretében valóban ilyen jellegű dolog alakult volna ki… Elég merész, úgy meg főleg, hogy mindenki gondolja azt amit akar. Egyébként ha valakinek ez jutott eszébe, annak a teraszos jelenet még nagyobbat ütött :D:D

kotterovány - 2011. 11. 22. 13:07

egy fanatikusan vallásos muszlim vezér, ahogy elkap egy férfit…ha ez lenne a sztori, akkor akár science fiction-nak is lehetne hívni a homeland-et innentől.

tiktak - 2011. 11. 22. 13:18

kotterovány – 2011. 11. 22. 13:07

jó, tudom… ezen az egy ponton bukott meg az elméletem :D:D

kotterovány - 2011. 11. 22. 13:21

amúgy sztm brody muzulmánná válása, és hogy “szereti” a főnököt, az egy tök egyszerű stockholm szindróma. teljesen érthető.

tiktak - 2011. 11. 22. 13:25

hát a stockholm szindrómát még simán megérteném, az oké. csak fura ahogy szégyenkezve és undorodva mondja mindezt. Vagy egy amerika katonának akit erre képeztek ki, ez valóban a világ szégyenét jelenti?
Az Oz-on kaptam egy kis átnevelést,aztán az ilyesmit sorozatba már simán beveszi a gyomrom és kérdés nélkül elfogadom. Lehet ezért tudnék bele többet látni. Ha nagyon akarnék, de annyira én sem akarok :D

manor - 2011. 11. 22. 14:18

Is Brody gay, Carrie?
http://i43.tinypic.com/e9xgza.jpg

Platschu - 2011. 11. 22. 16:01

Mert olyanról még nem hallottatok, hogy az araboknál gyakoribb a homoszexuális / biszexuális kapcsolat vagy legalábbis más a megítélése? Vagy hogy így akarták végleg megalázni? Guantanomoban is bevált gyakorlat volt a foglyok szexuális kínzása, tehát éppen az ellenség nem csinálná ugyanezt velük? Itt is volt olyan, hogy meztelenül lógatták Brodyt, tehát onnan már csak egy lépés, hogy mire kényszerítik még a túlélésért…

Eleve a “love” igét használja a “like” helyett, ami azért jóval magasabb szintet fejez ki és nem csak egy sima “kedveltem őt”. Az már egy dolog, ha tényleg megtörtént volna akár aktívan / passzívan az eset, akkor kétlem, hogy azonosulni tudott volna könnyedén velük (+ még a barátját is megölették vele), de nyolc év és a körülmények bármit kihozhattak belőle.

Na mindegy, majd kiderül a végén a csavar. :)

tiktak - 2011. 11. 22. 16:11

Platschu
akkor mégis csak elképzelhető szerinted is :D
SZtem ez nem fog kiderülni. Ez sztem ránk van bízva, ki hogyan akarja érteni…

tiktak - 2011. 11. 22. 16:12

Platschu
egyébként meg én nem kényszerített körülmények között értettem, hanem hogy ő is így akarta, ebben az esetben meg tud azonosulni. most meg már csak a szégyen maradt…

m76 - 2011. 11. 22. 22:32

Én egy dolgot nem értek, megtalálták, hogy honnan akart merényelni, csak meg kellett volna várni, hogy újra felbukkanjon a háznál walker, és kész. De ha el nem is kapják, a merénylete már úgyis meghiúsult, hiszen a házat figyelve nem tudja kivitelezni. Akkor most mégis mitől fosnak? Nincs közvetlen veszély, max medvére vadászhat a távcsüves puskájával, hiszen a sniper hely már compromised.

Ezt magyarázza el valaki.

Pistol Pete - 2011. 11. 23. 00:08

Szerintem a CIA szempontjából mindenre kell készülni, így a ház csak egy hely, nem A hely. Lehet Walkernek B terve is. Elég ciki lenne, ha várják őt a háznál mint a sült galambot és más irányba nem nyomoznak, közben Walker vígan lelövi az elnököt máskor, máshol. Plusz nem csak Walker után nyomoznak, Abu után is, egész terrorista sejt után. Az is lehet nem Walker támadása A támadás, csak elterelés, a CIA lekötése, amíg Abu megszervezi az igazi attackot.

m76 - 2011. 11. 23. 13:54

Az ok, hogy nem kell hátradőlni és várni, de nem mp-eken múlik a dolog. Meg ami még kicsit erős volt legutóbbi részben, az az fbi-os emberek kétszeres parancsmegtagadása rövid időn belül. Ez az egész egy vicc, én nem hiszem el, hogy nem készül hangfelvétel a teljes bevetésről, hogy pontosan mi történt. Nem pedig simán elsikálják, hogy walker lőtt először.

rio - 2011. 11. 25. 13:29

Életszerűtlen lenne, hogy Walker még egyszer a ház közelébe merészkedne, miután lebukott a párocska…

kotterovány - 2011. 11. 25. 22:39

m76: Amerikában (meg bárhol máshol a nyugati világban) mégis kit érdekel, hogy lepuffantanak 2 muzulmánt? Még nagyon sikálgatniuk sem kell, elsikul az magától.
Lenyomtam most mind a 8 részt, eddig nulla hiba van a sorozatban. Az 7. rész pedig hosszú hosszú évek óta a legfeszesebb 1 óra, amit láttam.

Cléda - 2011. 11. 26. 12:52

rio: Walker honnan tudhatná, hogy azóta lebukott a pár? Tudtunkkal az az egy közös száluk volt, hogy megnézte a tetőt, azóta máshol csövezett, és az utasításokat is mástól kapja.. Most hogy meg van a fegyvere, egyelőre még simán visszamehet a házhoz (ha addig nem kap más utasítást).

Pistol Pete - 2011. 11. 26. 18:56

Walker biztosan tudja, hogy a ház nem oké. Hiszen már amikor követték a kocsit, azt is kiszúrták és figyelmeztették a tanárt. Plusz aztán átkutatták a házat, rendőrautók, sárga szalag, kikérdezték a szomszédokat…

manor - 2011. 11. 26. 20:56

Cléda:
a pár és Walker egy csapatban játszanak, függetlenül attól, hogy akkor találkoztak először. Nyilván egy helyről kapják/kapták az utasításokat, vagy legalábbis van olyan személy, aki mindkettőjükre rálát.

jky - 2011. 11. 26. 22:31

Hát ez a 8-as volt talán az eddigi leggyengébb rész az évadból. De még így sem volt rossz, csak a többihez képest gyengébb. De azt elég szépen szemléltette, hogy ilyen meló mellett nincs élete az embernek.

kotterovány - 2011. 11. 28. 09:36

Váóó, semmi sem fekete-fehér. Annyira jó volt a motivációs rész, hogy a végén le akartam bombázni Amerikát (ami szintén hülyeség).

Platschu - 2011. 11. 28. 11:24

Szuper volt az új rész! Oké, így már érthetőbb Brody motivációja. ;)

Platschu - 2011. 11. 28. 11:33

Mondjuk azt nem értem, hogy Walkertől miért nem válnak meg, ha már lelepleződött. Biztos túl sok energiát öltek az átállítására.

kotterovány - 2011. 11. 28. 11:39

hát mert az erdőben kóborol…

manor - 2011. 11. 28. 16:26

Tippem a folytatásra: kiderül, hogy Abu Nazir robbantott, hogy így állítsa át Brody-t, hiszen ahogy mondta, kínzással nem ment semmire. De azért remélem, hogy tévedek:)
Nekem nem nagyon tetszenek az utóbbi 2-3 rész történései, inkább már csak a színészi játék (főleg Carrie-e), ami kiemelkedő.

Pistol Pete - 2011. 11. 28. 16:30

Nagyon tetszett ismét. Claire Danes mimikája, Brody drámai flashback, a hangulat, minden hibátlan. Abu Nazir két módszerrel dolgozik ezek szerint. Ha Walkert elkapják, ott van Brody az alelnök közelében. Vagy lehetséges lenne ez: az alelnök a war hero friss szenátor Brody-val kampányol, Walker merénylete sikerül, Brody lesz az új elnökjelölt, nyer, hazahívja a hadsereget, és a béke Nobel-díj után a CNN-en benyögi ő az első muzulmán elnök. :)

Platschu - 2011. 11. 28. 18:32

Manor : A saját fiát csak nem robbantatná fel a céljai érdekében.

kotterovány - 2011. 11. 28. 18:50

Végre valami olyasmit próbál mutatni egy harcolós sorozat, hogy nincsenek egyszerű válaszok, nincsenek jók meg rosszak.
Általában csak annyi történik az amerikai filmekben, hogy a szőrös, törölközőfejű barnák nagyon gonoszak. Néha meg pont az ellentéte, hogy bociszemű szentek lesznek.
A Homeland-ben pedig mindenki, sérült, mindenki sáros, ezzel egy időben pedig mindenki jót akar valamilyen szinten, és ez nagyon tetszik.

manor - 2011. 11. 28. 19:06

Platschu:
nem biztos, hogy tényleg a fia volt, akár az utcáról is összeszedhette.

kotterovány - 2011. 11. 28. 19:42

manor: sztm nagyon rossz felé keresgélsz

manor - 2011. 11. 28. 20:43

Valamilyen terve kellett, hogy legyen Nazirnak Brody átállítására, nyilván nem azért hívta a házába, hogy házi tanítóként alkalmazza. Először erőszakkal akarta megtörni, az nem jött be, így elintézte, hogy saját akaratából árulja el a hazáját.

manor - 2011. 11. 28. 20:48

Ami még érdekes lehet, hogy ki súgott Naziréknak arról, hogy Brody-ból politikust akarnak csinálni. Erről szerintem még nem sok ember tudhat, leginkább csak a legfelsőbb körökben, az alelnök tanácsadójának környezetében.
Valószínűleg Brody-t sem véletlenül találták meg, ott is súghatott valaki, hogy hol kell rajtaütni.

Cay - 2011. 11. 28. 22:57

Szerintem se a fia volt az a gyerek…

Platschu - 2011. 11. 29. 00:26

Arra leszek majd még kíváncsi, hogy lehet ezt értelmesen folytatni egy második évaddal…

Kissur - 2011. 11. 29. 00:47

Platschu: a második évad már teljesen másról fog szólni. Ezt a történetet le fogják zárni, ha jól tudom.

A gyerek szerintem sem Naziré volt. És inkább pszichológiai úton akarta megtörni Brody-t.
Valahogy nem látom át az utóbbi 2 részt. Nem értem mit akarnak ebből kihozni. Várom a wtf pillanatokat, de valahogy nem jönnek. Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy most értem utol a sorozatot, és heti bontásban nézem? Sajnos nem bírom ki. :D
A belső informátor meg szerintem az a nő, aki megvendégelte őket. Tuti ő is sáros.

Platschu - 2011. 11. 29. 08:31

Arra értettem, hogy Brody eléggé az események középpontjában van (akár áruló, akár nem) és nem vagyok róla meggyőződve, hogy túléli az évad végét. Mert oké, hogy Carrie majd dolgozik tovább egy új fenyegetés ellen, de hogy akarják Brodyt is majd bevonni, ez az, ami érdekelne. Ügynök lesz? :) Vagy ha szerepel is, akkor hogy írnak hozzá személyes vonatkozású drámát? Na mindegy, majd meglátjuk jövőre, egyelőre a végjátékra leszek kíváncsi a következő 2-3 részben.

kotterovány - 2011. 11. 29. 10:07

legjobb lenne 1 évad után lezárni az egészet, mert ez most annyira tökéletes. nem kéne a 24 effektus. de persze egy adó sem öli meg az aranytojást tojó tyúkját…

winnie - 2011. 11. 29. 11:36

kotterovány: a lehetőség előtted áll. volt, aki a 24-et zárta le, de a sorozatbizniszben sajnos/szerencsére nem működőképes modell az egy évadra tervezés. event jelleggel olykor előfordul, de a csatornáknak az a célja, hogy rendszeres, bevált műsorokkal töltse fel szabad programhelyeit. szóval ez nem aranytojáson múlik, hanem eleve azon, hogy csak olyasmit vásárolnak meg a nekik kínált cuccokból, amivel lehet hosszabb távra tervezni

kotterovány - 2011. 11. 29. 12:00

a lehetőség nem áll előttem, mert claire danes túl hipnotikus ahhoz, hogy ne nézzem.

Tamas - 2011. 11. 29. 16:36

Bőven van lehetőség második évadra. Legkényelmesebben úgy tudják megoldani, hogy az első végén csak a Walker szál kerül lezárásra, így maradna a folytatásra Brody története, esetleg cliffhangerként bedobnának valami újat is.

lostfanka - 2011. 11. 29. 20:13

Megint jo resz volt. Szerintem siman ki lehet ebbol tobb evadot is hozni. Brodyval a cel az hogy beepuljon a politikai eletbe, minnel feljebb. Walkerrel meg ugye egy normal terrorista cselekmeny elkovetese, esetleg a tenyleg az hogy Brodybol elnok legyen az altal hogy megolik az elnokot.

laport - 2011. 11. 29. 21:00

Brody átállásának indoka nekem elég gyenge lábakon áll. Az oké, hogy csalódott a hazájában, de ez nem ok arra, hogy rögtön az ellen nyakába boruljon. Ettől azok még nem lesznek jófiúk. Itt az értelmes reakció valamiféle megcsömörlés lenne.
Persze nem tudjuk, hogy igazából mi is a feladata, mit vállalt, mi is ez az átállás valójában.

Dee - 2011. 11. 30. 10:13

Én is ugyanígy éreztem. Valahogy olyan megfoghatatlan az egész. Adott egy ember, akit 5 évig kínoztak, ezután rábíznak egy gyereket, hogy tanítsa. És amikor mindezt elveszíti, akkor a hazája ellen fordul? Na ne már! Ez teljesen valószínűtlen. Mint ahogy az is, ahogy megpróbálták észretéríteni. Nem egy bólogatójános lennék, hanem nagyon nagyon dühös, hogy összevertek, elkábítottak és elraboltak.
Eddig nagyon tetszett a sorozat, de már az előző résznél is volt egy rossz érzésem, ezek után még jobban növekedett, hogy kezd kisiklani, mert nem tudnak egy épkézláb indokot összetákolni.
Nagyon sajnálom, de ha ez az irány marad, akkor ki fogok szeretni a sorozatból..

kotterovány - 2011. 11. 30. 14:57

azt hiszem még egyikünk sem volt háborús helyzetben, egyikünknek sem bombázták le szeretteit, szóval fogalmunk sincs mit lépnénk egy ilyen helyzetre.
én azt gondolom, hogy minden ilyen megkattanásnak, pálfordulásnak csakis személyes oka lehet, és ezt brody esetében a kissrác halálával megkaptuk.

Pistol Pete - 2011. 11. 30. 17:42

Dee:

Még nem tudjuk mi lesz, de az alelnök elleni gyűlölet nem egyenlő azzal, hogy a hazája ellen fordul. Hogy miért kalapálták el? Előtte Brody is begőzölt, amiért elhitették vele, hogy megölte a bajtársát. Nem finomkodott a szaúdi diplomata házában, szinte megfojtotta a fickót. Amit kapott verés és a videochat az emlékeztető, hogy nem szállhat ki…

karit - 2011. 12. 01. 11:41

Valami még hiányzik a képből. Nem részletezték eddig, hogy a verésen és megalázáson kívül milyen agymosást kapott Brody, így egyelőre nehezen hihető, hogy csupán a rá bízott és megszeretett fiú halála (illetve az esemény amerikai elkenése) váltotta ki belőle a pálfordulást.

Brody értelmes katona, tisztában van vele, hogy egy efféle célzott csapásban a demagóg nyilatkozatokkal ellentétben másodlagos a civil áldozatok lehetősége, főleg, miután az ellenség éppen propaganda célokból telepít maga köré civileket.

A háború undorító dolog, én katonaként ebben a helyzetben kénytelenül elfogadnám a veszteséget és még jobban gyűlölném miatta Nazirékat.

A hazámat pedig – ha őszinte vagyok magamhoz – azért nem hibáztathatnám, hogy nem kerestek / találtak nyolc éven át, hiszen halottnak hihettek, de ha nem, akkor is…
Amerika első számú közellenségét tíz éven át keresték hiába, vélhetően nagyobb vehemenciával. És mikor végre megtalálták, alig hiszem, hogy ott labdázó gyerekek miatt visszarendelték volna az elit kommandót.

jky - 2011. 12. 01. 16:31

Valahogy tényleg megváltozott a sorozat, de sejthető volt, hogy a korai feszült, nyomozós, kirakós, agyalós téma nem tarthat sokáig, hiszen közeleg a vég, több az akció, jönnek a válaszok. Hogy ez baj-e, nem tudom, de nekem az eleje/közepe jobban tetszett, mert amióta kiderült, hogy Walker életben van, azóta kicsit változott a sorozat. Persze még így is az egyik legjobb jelenleg futó, csak na… :)

Az nagyon tetszett, hogy tényleg nem fekete-fehér ábrázolás van. Ebben a részben egy kicsit sikerült engem is átállítaniuk a másik oldalra, elég hatásos volt a flashback :)

És Carrie újra szedi a bogyókat, az utóbbi pár részben ez nem igazán volt, és a betegsége sem okozott még semmit, ez a szál tehát nincs kibontva. Talán később lehet még jelentősége, mert egyelőre szinte lényegtelen.

De már csak 3 rész, most akkor lezárják ezt? A részek címei elég hangzatosak, de kíváncsi vagyok, hogy átvezetik-e ezt a sztorit a 2. évadra, vagy lezárják teljesen…

kotterovány - 2011. 12. 01. 21:48

Nekem teljesen érthető és kidolgozott Brody pálfordulása. Adott egy katona, akihez egész életében úgy beszéltek, mint egy óvodáshoz: Vannak a jó bácsik (mi), meg vannak a rossz bácsik (a szakállasok), menj oda hozzájuk, és kill’emall, mert akkor nem fogják megerőszakolni a gyermekedet. Odamegy, egy kicsit megzakkan néhány év alatt a lukban, majd kijön, kedvesek hozzá, elkezdi nem feketén-fehéren látni a világot, majd ezután jönnek a régi barátai és egy kis bombázással meg hazudozással felforgatják ezt az életét is.
Szóval nekem ez érthető…

laport - 2011. 12. 01. 22:22

Amit leírtál, az egy zs-kategóriás akciófilmbe illik, amiben egybites, nem gondolkodó karakterek játszanak. Ez a sorozat eddig nem erről szólt.
Én remélem, hogy még nem láttunk mindent, és jobban kifejtik Brody motivációját.

kotterovány - 2011. 12. 01. 23:06

pont ezt próbálom mondani, hogy ilyen egyszerűen gondolkodik a katonák többsége. láttam múltkor egy dokumentumfilmet, és olyanok voltak, mint a zombik, vagy mintha valamilyen számítógépes harcolós játékban szerepeltek volna…mondjuk ahhoz, hogy valaki elmenjen egy másik országba lövöldözni, ahhoz valószínűleg ilyen gondolkodásmód kell.

Wynonna - 2011. 12. 02. 01:23

Ezen a történeten tuti fognak még egyet csavarni, szerintem nem mondták eddig ki ilyen nyilvánvalóan, hogy most Brody terrorista lett a gyerek halála miatt. Én legalábbis azt érzem most ki az egészből, hogy ezt csak az írók akarják elhitetni az emberekkel, hogy a későbbi fordulat még nagyobbat szóljon.

jky - 2011. 12. 02. 11:06

kotterovány
“olyanok voltak, mint a zombik, vagy mintha valamilyen számítógépes harcolós játékban szerepeltek volna”

Szerencsére soha nem kellett háborúban harcolnom/harcolnunk, de feltételezem, hogy éles bevetésben, mikor repkednek a golyók, robbannak a bombák, akkor nincs idő és lehetőség mérlegelni, gondolkodni, hanem azonnal cselekedni kell. (Robotok = Gépiesen begyakoroltak mindent.) Nincs lehetőség mérlegelni, amikor századmásodperceken múlhat az életük, azonnal cselekedni kell. Vagy a csúnya bácsik lőnek le, vagy te lövöd le azokat. Ha már katona vagy, akkor harcolsz és kész. A morális oldalon azelőtt kell dilemmázni, hogy valaki katonának áll.

Egyébként én is remélem, hogy Brody motivációja még mélyebben ki lesz bontva, elég durva lelki dolgok játszatnak közre az Ő esetében.

Dee - 2011. 12. 02. 16:00

Kotterovány, Pistol Pete és a többiek: köszönöm, hogy megosztottátok velem a gondolataitokat, van némi igazság abban, amit írtatok, de azért remélem, hogy lesz még valami a tarsolyukban, mert ez így harmatgyenge indoknak tűnik számomra. A sorozat minősége is megkövetelné, hogy mélyebb motiváció legyen jó sok csavarral.
Titeket nem zavart az a könnyedség, amivel elfogadta, hogy a gyereket tanítania kell? Persze nem tudom hasonló helyzetben mit tennék, főként, ha testileg-lelkileg kínoznának előtte hosszú évekig, de én valami másra vártam. Még csodálkoztam is, hogy egyedül merik hagyni egy gyerekkel. Aki a főfő ellenségnek a gyereke!
Ha feltételezzük, hogy olyan robotok, amilyennek leírtátok, akkor nem valamiféle más reakciót várnátok?

Pistol Pete - 2011. 12. 02. 18:00

Én nem vártam más reakciót. Miért ne hagyták volna egyedül a gyerekkel? Ha bántja, megölik. Így meg kapott forró fürdőt, tiszta ruhát, rendes ételt. Ahogy Carrie-nek mondta a tónál, nem hős, nem rambo, csak túlélt és elfogadta a Nazir által kínált kényelmet. Hiszen előtte borzalmas körülmények között tartották. Plusz az érzelmi oldal, ott egy akkora srác, amekkora nagyjából az ő saját évek óta nem látott fia lehet, szóval nem éreztem gyorsnak vagy műnek Brody kötődését Nazir juniorhoz. Persze biztosan kapunk még további válaszokat.

fél off: hogy milyen a katonák többsége témához azért tegyük hozzá, a sztereotíp “nyomjuk a trash metált a humvee-ben és részegen lövünk mindenre” stílus szerintem inkább csak a 18-20 évhez közeli Call of Duty játékokon felnőtt, aluliskolázott korosztályra jellemzőbb. Ők vannak a Guantanamo, Wikileaks hírekben. Az idősebb, okosabb, tapasztalt katonák normális emberek. Családosak, tisztelik az emberi életet, hogy mi a küldetés és jól, helyesen végzik a dolgukat. És sokan ellenzik a háborút, a titkos kínzásokat, meg a politikai döntéseket, csomó dokumentumfilm volt interjúkkal miután kiderült nincs WMD Irakban, ami pedig a casus belli volt… lényeg, hogy Brody nem egy említett egybites bunkón, hanem egy okos, lelkiismeretes katona, látjuk miket álmodik, aludni se bír.

kotterovány - 2011. 12. 02. 22:01

PP: Tetszik amit írsz, és valószínűleg igazad is van, csak nekem van egy olyan alapfilozófiám, hogy senki nem lehet normális, aki fegyvert fog. Se emberre, se állatra, se semmire. Tudom, hogy ez leegyszerűsítés, de nem tudok senkit sem tisztelni, aki katonának megy.
Az, hogy a kisgyerek pont olyan idős volt, mint a fia, az nagyon hatásos dolog sztm.

Felőlem amúgy adhatnak még motivációkat, én nem fogok ellenkezni. Jöhet bármi, ami nem csihipuhi:)

kotterovány - 2011. 12. 02. 22:22

Meg van az első jelölés. De csak Danes-nek: http://www.pressacademy.com/award_cat/current-nominees/

jky - 2011. 12. 03. 13:49

Elég erős a mezőny, nem hiszem, hogy Danes most megkapja, de tény, hogy megérdemelte a jelölést. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy kinek kellene kapni, mert a többit nem mind ismerem (láttam) még, de tudom, hogy elég jók/elismertek.

Damian Lewis is megérdemelte volna a jelölést, de ott talán még erősebb a mezőny. :)

kotterovány - 2011. 12. 03. 18:18

Nagyon erős mezőny, de ebben az évben sztm csak Mireille Enos versenyezhet vele. Persze ő sem:)

Andora - 2011. 12. 04. 16:42

Szerintem Brody pálfordulásának igenis elég erős alapjai vannak, viszont ezek nem lettek megfelelően hangsúlyozva, ezért lehetnek néhányan elégedetlenek ezzel a magyarázattal.
Egyrészt nem egyik vagy másik ország mellett van, hanem a háború és céltalan öldöklés ellen. Először elvesztette a családját, majd újra lehetősége volt kötődni valakihez, a robbantgatások miatt őt is elvesztette. Nazir pedig vallási és ideológiai szempontból is olyan alternatívát nyújtott neki, ami mindezt elítéli (szerintem pont ez nem volt eléggé kifejtve, pedig itt a lényeg).
Másrészt pedig ő volt az egyetlen ember, akivel kapcsolata volt, plusz a kedvessége miatt nyilván “megszerette” azok után, amiket átélt. És szerintem mindenki hajlamos könnyebben elfogadni olyan gondolatokat, amelyek olyasvalakitől származnak, akit szeretünk, még akkor is, ha korábban ezekkel nem értettünk egyet.
Fokozatosan átértékelődtek benne a dolgok, a robbantás pedig mindennek csak a tetőpontja volt, és Brody korábbi bizonytalanságát ez dönthette meg.

Szóval szerintem ez bőven elég motiváció az “átálláshoz”, de biztosan lesz még erről szó és bővebben is kifejtik. eddig is csak fokozatosan adagolták az infókat. Az évad végére biztosan világosabb lesz…

Platschu - 2011. 12. 05. 13:34

De brutális volt ez parkos jelenet… Tényleg szíven ütött. :S

kotterovány - 2011. 12. 05. 16:01

engem meg az ütött szíven, ahogy brody szarrá alázta carrie-t a saját otthonában.

GeoCucc - 2011. 12. 05. 17:24

Engem meg ez: “I suck cock, and I love it, yummy, yummy, yummy, yummy.” :D

A “ha-nem-tudjuk-máshogy-meggyőzni-akkor-vegyük-elő-a-gyerekét” című, minden filmből folyó motívum hallatán meg majdnem én ütöttem magam szíven -.-“

Platschu - 2011. 12. 05. 17:24

Arról nem is beszélve. Szegényke tényleg belezúgott. :S

Brody felesége honnan tudta, hogy együtt voltak? Amikor hajnalban beállított Walker életben maradásának hírével és nézegették egymást?

A legszebb az egészben, hogy elvileg mostantól Carriet bármikor likvidálhatják, mert megadta a lakcímét neki. Ha később zsarolná a politikussá váló Brodyt, akkor úgyis útban lesz…

igor - 2011. 12. 05. 17:48

Szerintem ezt a kérdést Brody is feltette magának:) Csak nézett, amikor az asszony megemlítette.

Platschu - 2011. 12. 05. 18:17

GeoCucc: Igen, mindkét példád durva volt. Úgy tűnik mindenki megbotránkozott valamin és ezzel a készítők elérték a céljukat.

kotterovány - 2011. 12. 05. 18:19

carrie-t bármikor likvidáltathatja. viszont néha meg szeretne ott élni benne… egy másodpercre…:))

GeoCucc - 2011. 12. 05. 21:15

Van valaki, aki figyeli a kiragasztott szívet a nagykövet házának ablakán, aki nyilván mindig továbbítja az infót Walkernek. Tehát, létezik még legalább egy összekötő kapocs. Ha a CIA már vagy egy hete figyelte a házat, és szinte azt is lenyomozta, hogy Al Zahrani hány órakor.. mos fogat, hogy mást ne írjak, akkor még úgy utoljára azért azt is megleshették volna, hogy ki megy oda gyanútlanul piros szívecskét nézegetni, mert nyilván előbb-utóbb azt a szálat is el kell majd varrniuk. Én értettem félre valamit, vagy tényleg ilyen egyszerű kellett volna hogy legyen?

Amúgy azt se tartanám kizártnak, hogy a nagykövet is tudott a bombáról, sőt ő maga rendezte meg az egészet, hiszen már úgyis elbukott a küldetésében, hát akkor legalább jól önfeláldozza magát, némileg hátráltatva ezzel a nyomozást. Bár, amit Saul is mondott, kell lennie egy besúgónak a CIA-n vagy a kormányon belül, hiszen korábban is szivárogtak már ki információk. Ha a végén kiderül, hogy Saul vagy Estes az áruló, megyek, veszek egy kalapot, és megeszem, majd pedig megfogadom, hogy nem nézek többet sorozatot (ez olyan, mint a “nem iszok többet”).

Walker helyében én még azért megvártam volna, hogy Carrie közelebb fusson a bőröndhöz.. És bármennyire is kedvelem Danes-t, azért a robbanás után, amikor mindenkit kéz meg láb nélkül mutogattak, átfutott az agyamon a gondolata.. Még amikor a kórházi ágyában feküdt, akkor is azt figyeltem, hogy mennyire lapos a takaró a lábánál. Na, az ütött volna.

Böszi - 2011. 12. 05. 23:18

Jó rész volt,hozta az izgalmakat mint az eddigi részek :) Nem tudom hogy fogom kibírni a karácsonyi szünetet :S

Platschu - 2011. 12. 05. 23:57

A szív nekem is feltűnt az ablakban, de nem tudtam mire vélni.

Walker eléggé pszichopata lett, ha így tömegben simán mer robbantani. Ám ő sem tűzszerész, tehát kapta a bombát valahonnan és elég gyorsan intézkedhettek, ha egy nap alatt már készenlétben volt.

Amikor a nagykövetről is kiderült, hogy meleg, óhatatlanul is elképzeltem, hogy ő és Saul közelebbről is ismerhetik egymást. Sajnos még mindig ő a legésszerűbb gyanúsított a néger főnökük mellett.

Brody egyébként egyértelműen keményen hajt a küldetésre, de kétlem, hogy megbocsátott volna a nejének, még ha ezt ő el is várja Carrie miatt. Azt sem értem, hogy akarja megölni / vallomásra kényszeríteni, hogy ő maga ne bukjon bele.

Ami igazán szíven ütne, ha kiderülne a végére, hogy a készítők csak hazudták a 2. évadot, mert Carrie és Brody egyaránt meghal. Akkor lenne ám csak felzúdulás a nézők részéről. :D

Andi - 2011. 12. 06. 07:37

Most kezdtem nézni két napja a sorozatot, és engem is beszippantott. Végig is olvastam a hozzászólásaitokat, olyan érdekes olvasni, hogy egyes részek után milyen elképzelések vannak arról, hogy Brody, Carrie, Jess stb. mit miért csináltak. Mondjuk elég nehéz megérteni időnként a motivációkat, ezért is jó ez a sorozat. Olyan szövevényes érzelmileg (és nemcsak a szerelemre gondolok), mint egy jó Shakespeare.

Egyébként még a 10. részt nem láttam.

Egy-két dolog visszamenőleg:

1. Hogy miért nem jelezte a hazugságvizsgáló Brody hazugságát. Szerintem azért, mert Brody szilárdul meg van győződve, hogy ő ÉRZELMILEG nem csalta meg a feleségét, az a kis félrekettyingetés szóra sem érdemes, ő teljes mértékig hűséges a feleségéhez, a családjához, az egész szépen felépített életéhez. Persze nem mondhatni, hogy nem kedveli Carriet, de nem az a nő, aki neki kell.
Ezért Carrie szegény sajnálatra méltó, mert nem érti ezt az egész szitut. Nem tudja, miért nem jelez be a gép, pedig Brodynak ő tényleg nem jelentett annyit, hogy azt a gép jelezné.
Aztán persze lehet ezen vitatkozni.

2. Valaki írta, hogy Brody felesége milyen sok pénzt kaphatott, hogy levetkőzött félmeztelenre abban a biz. jelenetben a 2. vagy 3. részben.
Szerintem le a kalappal a színésznő előtt, nagyon hitelesen viselkedett. Ez egy olyan jelenet volt, ahol nem lehetett szégyenlősen ruhában szexelni. Gondoljunk csak bele, melltartóban elérte volna ezt a hatást ez a jelenet? Ide egy szép és izgató női test kellett, nem egy “állig” beburkolózott nő.
Itt pucérkodni kellett.
Mondjuk egyébként is utálom az olyan szexjeleneteket, ahol a nő ruhában szeretkezik. Más az, amikor egymásra ugranak, mert érzelmileg nincs idő a vetkőzésre, de ez nem olyan helyzet volt.

Még annyit, hogy köszönjük az oldal szerkesztőinek, hogy létezik ez a lehetőség, hogy megosztjuk a gondolatainkat kedvenc filmjeinkről.:) A vélemény a pilotról meg nagyon jól sikerült.

Én személy szerint nagyon drukkolok, hogy Brody és felesége egymásra hangolódjanak. Szép család, és nagyon szeretik is egymást, valahogy muszáj lenne, hogy a végére jól alakuljon minden közöttük.
A két színésznek meg csillagos ötös, csodálatosan alakítják a szerepüket.

El nem tudom képzelni, mi lehet majd a 2. évadban.

laport - 2011. 12. 06. 09:44

Sajnos lehet, hogy tényleg Sault akarják kihozni a végén árulónak. Furcsa volt, hogy amikor Carrie kérdezte a kórházban, hogy Walker honnan tudta, az volt a válasz, hogy a kormány közeléből súg valaki nekik. Pedig elég nyilvánvaló, hogy a cia-n belül (is) kell lennie valakinek. A penge átadásánál, vagy az Aileen-Raqim páros értesítésekor belső embernek is közre kellett működnie.
De persze lehet, hogy valami más miatt nem említette ezt Carrie-nek. (aki mondjuk ezt maga is megsejthetné…)

új - 2011. 12. 06. 11:00

lehet, hogy én kombinálom túl, de egy ilyen szinten megtervezett kapcsolathálózatnál nem alapvető, hogy olyan jel is van, ami a veszélyre figyelmeztet? kirak egy gyerekrajzot az ablakba, ahogy elmondta a kihallgatáson, de nem AZT, amit normális esetben. ettől függetlenül persze dramaturgiailag lennie kell téglának is, de ebben az esetben működhetett anélkül is a dolog.

laport - 2011. 12. 06. 11:51

Akár ez is lehetne, bár ha veszélyre akart figyelmeztetni, akkor annak inkább az az üzenete, hogy Walker meneküljön, húzza meg magát valahol. Arra csak nem találtak ki egy külön jelet, hogy nyilvánosan végezze ki:)
Ahogy Saul is mondta, ez a szaudi fickó már nyugati ember lett, nem úgy tűnt, hogy nagy híve lenne Ügynek, inkább csak a pénz miatt csinálta. Nem hiszem, hogy önként feláldozta volna magát.

kotterovány - 2011. 12. 06. 11:59

lesz karácsonyi szünet??? öljetek meg most.

végre visszahozták a jazz-t, ezt annyira hiányoltam, annyira jó színfolt volt az elején.

kotterovány - 2011. 12. 06. 12:03

“az volt a válasz, hogy a kormány közeléből súg valaki nekik. Pedig elég nyilvánvaló, hogy a cia-n belül (is) kell lennie valakinek.”

Sztm az amerikánus nyelvben, ha azt mondják, hogy a government-ben dolgozik valaki, akkor az a kormány tag is, a cia-s is és a postás is. Mindenki, aki állami alkalmazott. Szóval sztm ez semmit nem jelentett. De lehet, hogy nincs igazam.

Andi - 2011. 12. 06. 12:09

Még dec. 11-én és 18-án lesz 1-1 rész, utána vége, nem? Nem 12 részes? Tavasszal kezdik forgatni a következő évadot.

kotterovány - 2011. 12. 06. 12:11

jaj de jó, nem lesz szünet. még 2 rész és vége.

Pistol Pete - 2011. 12. 06. 13:04

Kemény rész volt. Jól megcsinálták, hogy szinte nem is a fizikai sebek miatt sajnálja az ember Carrie-t, hanem a lelki bajai miatt. Ahogy látta a TV-ben a boldog Jess-t és Brody-t, meg előtte a “randin” szép ruha, Miles Davis, üveg bor és mekkorát koppant. Komolyan mondom, az a jelenet nagyobbat ütött mint a bomba. Saul és Carrie ilyen munkával magányosak, plusz Carrie gyógyszerei.
Szerintem kizárt, hogy Saul vagy David súgjon, nem is értem mi alapján írták ezt többen is. Akkor már inkább a nem tudom a nevét politikus asszony mozgathatja a szálakat, aki megszervezte a Dick botrányt, hogy Brody-nak legyen hely a Kongresszusban.
A diplomata sem tűnt fanatikusnak, kizárt hogy ő áldozta volna fel magát, ahogy Carrie mondta szerette a Nyugatot, csak az adósságai miatt vett részt a pénzmosásban. Amihez jól jött a mentessége és Abu Nazir is zsarolhatta a buziságával.

kotterovány - 2011. 12. 06. 16:09

“Szerintem kizárt, hogy Saul vagy David súgjon, nem is értem mi alapján írták ezt többen is.”
Szerintem is. Ez a 24 nézésnek az átka:)

kotterovány - 2011. 12. 06. 16:12

Igazából baromira nem érdekel ki súg, meg mi lesz a vége. Én a lassú, karakter-pillanatokat élvezem, a sztori nekem teljesen másodlagos. Épp ahogy PP mondja, a “randi” jelenet sokkal durvább volt, mint a robbanás.
Pont mint a Killing-nél. Ott sem érdekelt, hogy ki a gyilkos.

Ax3 - 2011. 12. 06. 17:36

Brody betör A diplomatához, másnap Abu nazir elrabolta. Lehet már ekkor eldőlt h bomba fog robbanni.
Ha besúgó van, az Carrie, mostanában ez divatos fordulat, dobnak egy jelenetet, hogy igazából nem is szedi a gyógyszert és kész.

GeoCucc - 2011. 12. 06. 18:29

Na, ez nekem is átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha a végén bedobnák, hogy Carrie skizofrén, és amikor nem szedi be a gyógyszerét, akkor egy-egy érzékeny pillanatában saját tudtán kívül bizalmas információkat oszt meg az ellenséggel :) Na, de azért Nazirék helyében én nem bíznám a világmegváló küldetést egy ilyen labilis nőre :)

Aaah, nem tudom. Például a legutóbbi részben Saul meg a diplomata összenézéseibe, arcmimikáiba is bele lehetne sok mindent magyarázni. Vagy lehet gyanakodni Davidre, aki már nem egyszer leállította Carrie-t, amikor az szerinte túl messzire ment (túl mélyre ásott?) a nyomozásban. Mondjuk ennek kicsit ellentmond, hogy egyikük sem próbálta meghiúsítani a diplomata kihallgatását, de persze nem nagyon feltűnősködhetnek ilyesmivel.

Én se szeretném, ha ők lennének a besúgók (sőt, sokkal jobban tetszene, ha enélkül is meg tudták volna oldani a történetet!), de az a baj, hogy nincs túl sok lehetőség, hiszen nem ismertünk meg olyan rengeteg szereplőt. Újat meg már nem hinném hogy bedobnának erre a célra. Saul, David, Galvez, az a szőke politikusnő, vagy esetleg ha az alelnököt beleszövik valahogy… de ennyi.

Andi - 2011. 12. 06. 18:53

Carrie nem gondolhatta komolyan, h. Brody komolyan veszi őt, hát belelátott a magánéletébe, és nyilvánvaló volt, h. a férfi mennyire szereti a családját és a feleségét.
Carrie nagyon magányos és tapasztalatlan, ha azt képzelte, hogy B.-nek ő fontos.

kotterovány - 2011. 12. 06. 19:24

álljatok már le, ez nem a dexter:))
mennyire nézhetetlen a dexter a homeland után? 1 éve még az egyik kedvenc sorozatom volt…szomorú

kotterovány - 2011. 12. 06. 19:25

Andi: Szerintem valahol B+C nagyon egyformák. lehet sok mindent megjátszani, de a kabinos dolgokban azért nagyon sok igazi jelenet volt.

Kissur - 2011. 12. 06. 19:30

Mikor Brody felesége mondta, hogy tudja, hogy mit csinált a férje Carrie-vel, akkor gyorsan végiggondoltam, hogy mikor és kitől tudhatta meg, de nem találok rá választ. Úgyhogy (bár gyenge lábakon áll az elméletem, de) szerintem akár Jessica is lehet az áruló. Gondoljunk csak bele. Ha Brodyt megválasztják, ő is megy vele. Mindenhol ott lesz, ahol a férje.
Saul gyanús, de szerintem ezt akarják elérni. :)
Arra leszek kíváncsi, hogy mit hoznak ki ebből az egészből, és miért volt fontos, hogy Carrie gyógyszereket szed. Mert tuti lesz még jelentősége.
Egyvalamit kérek karácsonyra: hogy kapjunk értelmes lezárást az évadra! :D

Pistol Pete - 2011. 12. 06. 19:39

Egyre meredekebb dolgokat írtok, Carrie? LOL. Mintha a 24-ben Jack Bauer lenne a CTU-ban a tégla.
Sault sem értem miért írjátok, miért szövetkezne egy zsidó CIA ügynök iszlám fanatikusokkal? Pláne, hogy kötődik Carrie-hez, de persze hagyná felrobbani?
David? Ő a karrierjére figyel és hát pl. Carrie engedély nélkül figyelte meg Brody-t, szóval adja a szigorú főnököt az előléptetés miatt, ennyi. De láthatóan elégedett volt velük, amikor Carrie és Saul osztották az FBI ügynököt és az igazságügyis tagot és ezerrel nyomoztak. Gagyi lenne ha ők lennének rosszak. Nem értem hogy jöhet le valakinek, hogy Saul áruló. Az se volt nagy rejtély, hogy Jessica levágta Brody kefélt Carrie-vel, aztán csodálkozva néztem itt “honnan tudta?” Nem akartam véresen kritizálni a tippeket, de mintha nem egy filmet néznénk.
Nincs túl sok lehetőség?! Hát kb. millió! Lehet ki se derül a besúgó személye, lehet Nazirig el se jutnak csak Walkerig. Majd meglátjuk az írók merre csavarják a sztorit, utolsó két részben sok akció várható, ezzel a bombával és Brody jelölésével felgyorsultak a dolgok.

Pistol Pete - 2011. 12. 06. 19:51

Kissur: nem te vagy az első aki csodálkozik honnan tudta Jessica a Brody-Carrie kefélést. Hát pedig annyira alap, nem is értem mit rúgóztok ezen.

Szájbarágva:

Brody megtudja Jess kefélt a legjobb haverjával. Ilyenkor verekedni, berúgni és bosszúszexelni szokás. Mindhárom kipipálva. Persze Jess konkrétan nem tudja, hogy kivel és hol. De azt igen, hogy 2 nap után jön haza a férj valahonnan. Aztán meg a klasszikus jelenet: reggel hatkor férj mobilja csörög, ki az drágám? Á senki. De azért a férj kioson hajnalok hajnalán a házból és egy csinos szöszivel dumál az udvaron, amikor a feleség kimegy hirtelen kuss. Nagy nézések, hát tényleg nagyon nehéz lehet összerakni a képet…

Pistol Pete - 2011. 12. 06. 19:54

Saulról is írtam egy kommentet, de nem ment ki, röviden: mitől gyanús nektek? Tényleg nem értem. Miért szövetkezne egy zsidó CIA ügynök az iszlám fanatikusokkal? Miért robbantaná fel Carrie-t, akihez láthatóan kötődik? David meg egy karrierista, játsza a főnököt és hát Carrie valóban engedély nélkül figyelte meg Brody-t stb de elég jól láthatóan élvezte amikor Carrie és Saul osztották hol az FBI ügynököt, hol az igazságügyis tagot, és nyomoznak ezerrel.

Mintha nem egy filmet néznénk, sokszor úgy meglepődök a kommenteken.

jky - 2011. 12. 06. 19:58

Hú de baromi jó kis rész volt. Az érzelmi részek nagyot ütöttek. Ahogy már írtátok páran, a “randis” rész: a készülődés, a bor, a csalódás a jazz zenével kombinálva hatalmas volt. Nagyon sajnáltam Carriet :(

Aztán Saul, ahogy egyedül kente a kis mogyoróvajat (vagy mi volt az), és magányosan eszegetett az irodában. Mekkora jelenetek, Istenem.

De csóri Mike bácsit is megsajnáltam, amikor Brodyval beszélt kosarazás közben, hogy milyen nehéz lehet elszakadni Jess-től és a gyerekektől, és hálás, hogy vigyázott a családjára. Aztán katonai egyenruhában megjelenik este Brodyéknál és beszél a feleséggel… Zseniális jelenetek.

Aztán a szökőkutas megfigyelés, minden perce izgalmas volt. A robbanás durva volt, de amikor lehajtott fejjel jött a feka, már tudtam, hogy nem Walker lesz az. Mondom ez tuti valami csöves, és tényleg az volt :D

Azért én is figyeltem, ahogy a kamera Carrie kórházi ágyán pásztázott lefelé, fostam, hogy lerobbant a lába, de szerencsére nem így lett.

Az öreg szakállas homokos/szereti a gyerekék zsarolós szál kicsit klisés, de egye fene, belefér.

Egyébként az, hogy az áruló a “govermentben” van, az azt jelenti, hogy CIA, FBI, Elnöki/poltika egységben dolgozó is lehet, bárki. Nem a postásról vagy más közalkalmazottakról van szó :D

Egyébként kegyetlen lenne, ha a végén kiderülne, hogy Carrie fecseg ki infókat olyankor, mikor nem szedi a bogyóit :D

jky - 2011. 12. 06. 20:00

@Pistol Pete

Abból, amit írsz, még max sejtheti, de ott a konyhában konkrétan és magabiztosan mondta neki, hogy te és a CIA-s csaj. Mintha ezt már megbeszélték volna, kiderül volt. De Brody sem tudja, hogy a felesége honnan tudja, ez látszott abból, hogy milyen arcot vágott.

Ez nem megérzés volt, vagy nem gyanúsítás. Tudta egyértelműen.

kotterovány - 2011. 12. 06. 20:08

jky: igen ebből még csak sejtheti. de abból, ahogy utána brody nézett, abból már biztosan tudhatja.
Amúgy Pistollal értek egyet, ez telesen egyértelmű volt, ott a ház előtt, hajnalban Carrie úgy nézett Brodyra, mint egy needy kismacska…

jky - 2011. 12. 06. 20:13

Én értem, és nyilván a hülye is észrevette volna. De a felesége eddig nem adta Brody tudtára az dolgot, hogy “Hé, tudom ám!”, most viszont úgy mondta neki, mintha már ezelőtt is lett volna róla szó. Pedig nem. Brody is furcsán nézett.

Azért szerintem elég fontos dolog ez (akárcsak a Mike+Jess) ahhoz, hogy ennyi legyen csak a reakció. Ott Brody egy jó kis bunyóval adta a felesége tudtára, hogy tud a dologról :)

kotterovány - 2011. 12. 06. 20:16

Kb sztm úgy van a feleség, hogy így most egyenlők.
Bár én úgy tartom, hogy Brody félrelépése sokkal csúnyább dolog, mint Jessica szerelembeesése 8 év után…

Pistol Pete - 2011. 12. 06. 20:30

jky: Azért nem csinált Jessica ügyet, mert kb. egyenlítésnek könyvelte el, és meg akarta menteni a házasságot a gyerekek miatt is. Viszont ezzel figyelmeztette Brody-t ha politikus lesz, a média mindkettejük szennyesét kiszagolhatja és a család ki lesz téve ennek, úgy vágjon bele. Ezért mondta el. Együtt nőttek fel, nyilvánvaló, hogy az hajnali udvari jelenetből levágta Jess, szavak se kellettek. Brody nézése: úgy nézett mint minden félrelépő férj a lebukáskor: jéé az asszonynak van esze? :)

kotterovány - 2011. 12. 06. 20:38

ez volt ma szerintem a legjobb cikk a témában:
http://www.daemonstv.com/2011/12/06/homeland-representative-brody-review/

és egy interjú: http://nymag.com/arts/cultureawards/2011/claire-danes-homeland/
Thanksgiving was funny because my family was just trying to extract information from me. And I can’t give away anything. It’s fun and frustrating to sit on the secrets. Hugh [Dancy, Danes’s husband] started watching the show, but he wouldn’t even allow me to talk about what I was doing at work that day because he didn’t want to have the story be spoiled. I was like, But I need to share my experiences with you! The nice thing is that the writers don’t really know either, [laughs] so we’re safe; we can’t spoil it even if we wanted to.

Andi - 2011. 12. 06. 23:08

Pistol Pete jól megmondta, hogy egyértelmű volt, hogy honnan tudja az asszony, hol volt Brody. Ez így igaz, melyik nős férfit szokták reggel 6-kor keresni egy nő? Hát, nagyon nyilvánvaló volt

Nem tudom, milyen kabinos jelenetről volt szó, amiben sok igaz érzelem volt. Szerintem egyértelmű, miért dobta Brody Carrie-t. Azt hitte, a nő a lelki társa, akarta, hogy több legyen közöttük, mint sima szex, de kiderült róla, hogy a nő megfigyelte, terroristának, vagyis egy teljesen másik embernek képzelte, mint aki valójában, ezért aztán Carrie-nek lapát…

Egyébként is Brody a feleségét szereti, a feleség meg Brodyt, csak most egy kicsit nem értették egymást. Aztán megint együtt lesznek, mert ez csak Brodyn múlik, aki maga mondta, hogy a családja tartotta benne a lelket a fogságban. Az a bizonyos kémia is maxira megvan Brody és a felesége között, ami Carrie és Brody között kevésbé, de lehet, hogy csak én képzelem így. Carrie eléggé akarja a pasit, de a pasi nem igazán, csak kapóra jön… Hú, Damian L. nagyon jól játszik! Még akkor is akarja a feleségét, amikor visszautasítja őt.

Jó, hogy így alakult, Carrie később meg fogja köszönni, hogy kidobták. Nem jó egy családos ember szeretőjének lenni, úgyis mindig ő húzza a rövidebbet. Ez a nő többet és jobbat érdemel.

jky - 2011. 12. 06. 23:22

“Ez így igaz, melyik nős férfit szokták reggel 6-kor keresni egy nő?”

Egy hétköznapi nő nem is, de Carrie a CIA-től jött, plusz Brody háborús hős, és éppen nyomozás folyt… Szóval miért ne kereshetné? Akár az éjszaka közepén, álmából felkeltve? Ha a nemzetbiztonság/nyomozás megkívánja. Terrorizmusról van szó, ne felejtsük el!

Abban nagyjából egyetértünk, hogy Brodynak Carrie több célból kellett: vigasz és bosszú (Jess és Mike miatt), plusz infószerzés céljából, tehát nem szerelem volt. DE! Szerintem azért volt közöttük “kémia”, csak hát nyilván családos ember, és mint apa és férj a családját választja.

Carrie pedig rohadt magányos, ez most is és már többször is látható volt (nem csak Ő, Saul is), neki is egyfajta vigasz és menedék/támasz volt Brody, ezért is éli meg rosszul, hogy most elvesztette. A végén, mikor a kórházban a TV-n nézi, ahogy az ünnepelt Brody megpuszilja a feleségét, majd szomorúan elfordult.. Hát azért elég kemény pillanat volt.

Andi - 2011. 12. 06. 23:24

Azért nagyon remélem, szegény Carrie-nek írtak valami vidámabb sztorit és érzelmeket a végére. Igaz, valahol megérdemli, amit kapott most Brodytól, mert a legintimebb pillanataiban is megfigyelte a férfit, ami, be kell vallani, nagyon csúnya dolog volt. Döntetlenre áll a játszma most közöttük.
Kiváncsi leszek, hogy Brody milyen gyorsan fog kigyógyulni abból, hogy nem képes hozzáérni a feleségéhez, ugye ilyeneket szövegelt Carrie-nek… Látszik, hogy csak szándék kérdése az egész.

kotterovány - 2011. 12. 06. 23:27

“Nem jó egy családos ember szeretőjének lenni, úgyis mindig ő húzza a rövidebbet.”
és nem túl jó egy terrorista szeretőjének se lenni:))

kotterovány - 2011. 12. 06. 23:28

“Szerintem azért volt közöttük “kémia”, csak hát nyilván családos ember, és mint apa és férj a családját választja.”
Én pedig pont hogy közöttük sokkal komolyabb kémiát érzek, mint a férj és feleség között.

kotterovány - 2011. 12. 06. 23:29

“Azért nagyon remélem, szegény Carrie-nek írtak valami vidámabb sztorit és érzelmeket a végére.”
Mondjuk hullahoppozhatna, vagy valami:))

Andi - 2011. 12. 06. 23:32

És ha tényleg CIA-s ügyben jön a nő, akkor miért nem mer becsöngetni? Hogy nehogy felkeltse a családot?
Átlátszó volt, de nagyon! Én sem venném be, főleg azok után, hogy hétvégén nem volt otthon a férjem. Egyébként is hol volt 2 napig? Hát…
Én nagyon ki lennék akadva a férjemre… Mehetne a fenébe az állítólagos impotencia-gyanújával.

jky - 2011. 12. 06. 23:41

“És ha tényleg CIA-s ügyben jön a nő, akkor miért nem mer becsöngetni? Hogy nehogy felkeltse a családot?”

Például :)) Viccet félretéve: hivatalos ügyben jött, ez egy ürügy (is) lehetne, persze a feleség nyilván nem volt hülye. De nem a hajnali látogatás volt a lebuktató szerintem, inkább az a 2 nap a tóparti házban. Bár nem hiszem, hogy Brody elmondta, hogy Carrie-vel ott hancúroztak 2 napig :) Szóval a sasszemű feleség összerakta a darabkákat :) A nőknek van amúgy is ilyen megérzésük :)

Andi - 2011. 12. 07. 00:09

Meg még a telefonszámát is tudja a nő. Persze mint CIA-s, neki mindent szabad? Hajnalban? Azért vészhelyzet nem volt. Carrie nem volt elég óvatos, lebuktatta a férfit. Az is lehet, hogy ezért dobta ki többek között Brody?
Bár már rég lezárta a férfi az ügyet kettőjük között, csak nem volt annyira egyértelmű, mint ebben a részben.

Az biztos, hogy a nők úgyis mindig gyanakodnak.

Valami vidámabbra gondoltam Carrie-nek,mint a hullahopp. Még ennél is jobbat érdemel a végére.:)

Andi - 2011. 12. 07. 00:15

Kotterovány, kb 15 év házasság után szeretnék majd olyan kémiát a férjem és közöttem, mint ami Brody és a felesége között van. Meg szerintem Te is majd.
Még jó, hogy egy totál friss szexuális kapcsolatban erős vonzalom érződik! Rég rossz, ha semmi, akkor meg minek is jönnek össze?

Brody nem terrorista a sztori jelen állása szerint, de persze még bármi lehet, mindegy is, a lényeg, hogy várjuk a folytatást, és reméljük, a 2. évadban se laposodjon el a színvonal!

kotterovány - 2011. 12. 07. 00:16

Az lehetne a boldog vég, hogy megjelenik Jordan Catalano, és elhajókáznak a naplementébe Carrie-vel:))
Ez egy történelmi tévés pillanat lehetne…

kotterovány - 2011. 12. 07. 00:18

Hát nem tudom…Ha a férjem a kiskezét jobban szeretné, mint engem, akkor nem lennék túl boldog.

csomi - 2011. 12. 07. 08:10

Messzemenően osztom a véleményt, Saul nem lehet áruló izrelita mívoltja miatt. Akivel flashback-elni kezdenek a következő két részben az lesz, mivel motivációt kell adni a személynek.
Kb. Walkerig juthatnak el két rész alatt a nyomozás/elhárítás során.
Gyerekkel zsarolni nem klisés, egyszerűen az a legjobb zsarolás, hisz a gyermekedet véded a világon a legjobban, ezért fordul elő oly sokszor.
Claire Danes szenzációs, érzelmileg nagyon ütnek a magányosságát mutató jelenetek.

manor - 2011. 12. 07. 14:31

Brody motivációjáról nem kaptunk új infókat, így szerintem csak a személyes bosszú motiválja. Nem Amerikát akarja megbüntetni, csak az alelnököt, amiért letagadta a rakétatámadás áldozatainak halálát. Talán Nazirékkal is csak az “ellenségem ellensége a barátom” alapon állt össze. Meg persze nem is nagyon volt más választása, ha haza akart jutni.

kotterovány - 2011. 12. 07. 14:53

Az meg van, hogy Damien Lewis a múltkor Jimmy Fallon-nál azt mondta, hogy a wrap party zenekarát Yummy Yummy Yummy-nak nevezték el, és majd megtudjuk miért?
Hát most megtudtuk:))

karit - 2011. 12. 07. 18:01

kotterovány: :))

manor: “Nem Amerikát akarja megbüntetni, csak az alelnököt, amiért letagadta a rakétatámadás áldozatainak halálát. Talán Nazirékkal is csak az “ellenségem ellensége a barátom” alapon állt össze.”

Muszáj lennie itt valaminek, amit még nem láttunk. Azért az eddigiekből nem az jött le, hogy Brody egy fonálféreg ideológiai és szociális intelligenciájával rendelkezik. Minden hivatásos katona tisztában van vele, hogy egy “most vagy soha” csapásmérésnél nincs érzelmi szempont, továbbá minden “government” mást mond az eligazításon, és mást a tévében: cinikusan hangzik, de az a dolga.

Az igazi mocskok azok, akik tudják, hogy potenciális célpontok, mégis direkt körbeveszik magukat civilekkel, pláne gyerekekkel, mert az ártatlanok véres torzói jól mutatnak az aldzsazírán (és “nyilván” indokolja a dzsihadot).
Ha Brodynak haragudnia kell valakire a gyerek(ek) halála miatt, az Nazir.

kotterovány - 2011. 12. 07. 18:13

“Az igazi mocskok azok, akik tudják, hogy potenciális célpontok, mégis direkt körbeveszik magukat civilekkel, pláne gyerekekkel, mert az ártatlanok véres torzói jól mutatnak az aldzsazírán (és “nyilván” indokolja a dzsihadot).
Ha Brodynak haragudnia kell valakire a gyerek(ek) halála miatt, az Nazir.”

Ezzel sem értek teljesen egyet, de ez már teljesen politikai kérdés. Én még mindig azt mondom, mindenki mocsok, aki lövöldözik.

SPOILER:
Sneak peak: Carrie-nek elgurult a gyógyszere (a legzseniálisabb 40 mp eddig, a kitágult pupillával, a gyors lépegetéssel, a hörgő levegővételekkel)
http://www.youtube.com/watch?v=wrSI3a1aebo&feature=youtu.be

Platschu - 2011. 12. 07. 21:18

Kotterovány : Emmy-díjat látok közeledni… :D

kotterovány - 2011. 12. 07. 22:03

Hát nincs igazság a földön, ha nem közeledik:)

Platschu - 2011. 12. 07. 22:40

Én a Baz Luhrmann féle Rómeó és Júliában is bírtam Leó oldalán. :)

A YouTubeon egy kommentelő említette a 8. rész 40:35 körüli jelenetet. Figyeljétek Saul kezét! (Bár szerintem ez csak véletlen.)

kotterovány - 2011. 12. 07. 23:06

SPOILER!
Claire Danes az utolsó interjújában azt mondta, hogy nem Saul a hunyó.

kotterovány - 2011. 12. 07. 23:10

Én már a My So-Called Life-ban felfedeztem 15 évesen. Ezzel nem büszkélkedni akartam, csak mondom, hogy ott már egyértelmű volt, hogy nagyon nagy tehetség, csak utána szerintem nagyon sok rossz döntést hozott. Az egyetlen jó döntés, hogy visszatért a tévébe. Előbb az HBO, aztán most ez.

Platschu - 2011. 12. 07. 23:15

Az utolsó két részt szerintem egyben fogom megnézni, mert köv. héten tuti a hajamat fogom tépni a várakozás miatt.

manor - 2011. 12. 08. 00:02

@Platschu
hehe, ez jó:) nem hiszem, hogy véletlen, de ettől persze még lehet red herring.

Regnak - 2011. 12. 08. 10:16

Érdekes, hogy végigolvasván a kommenteket, valahogy mindenki elfelejtkezik egy fontos dologról, magáról a felütésről ahogy a sorozat indul. Brody csücsült a cellájában ápolatlanul, hosszúhajjal láthatóan hosszú ideje. Vajon hogyan kapcsolódik ez össze Abu Nazir ezt megelőző barátságos viselkedésével. Vajon hogy veszi rá, hogy üljön be a cellába, ne kapjon enni-inni ki tudja meddig, de legalábbis addig, amíg úgy tud kinézni, ahogy az első részben. Nem egyértelmű ez egyáltalán…

jky - 2011. 12. 08. 10:48

Már elég régen volt a pilot és nem emlékszem tisztán, de biztos, hogy a cellában csücsülés nem azelőtt volt, hogy Nazir “befogadta”?

A múltkori flashback-ben Brody ott vágta le a haját és borotválkozott meg, mikor Nazirhoz került. Miből gondolod, hogy már a cella előtt Nazirnál volt?

csomi - 2011. 12. 08. 10:53

Ezen már én is gondolkodtam, csak nem tudom a választ: mikor kiszabadítják Brody-t hosszú hajú és szakállas, tehát vissza kellett növesztenie, hogy kb. félholtnak kinézően találják meg a felszabadítók.

manor - 2011. 12. 08. 10:55

Regnak:
valahogy vissza kellett őt juttatni az Államokba. mégsem kopogtathatott a követség ajtaján, hogy “helló, megkerültem.” A megtalálása sem volt véletlen, nyilván ott is a cia-s besúgótól jött az infó, hogy hol kell rajtaütni. Így elég volt előző nap odavinni Brodyt, addig csak a szakállát/haját kellett növeszteni (erre volt kb 3 éve), meg kicsit lefogyni.

Regnak - 2011. 12. 08. 11:08

manor:

Amit írtál az nagyon is lehetséges. De ez ebből az is következik, hogy Brody együttműködött Nazirékkal, vagyis átállt.

manor - 2011. 12. 08. 11:24

Az együttműködés az tény, hogy ez tényleg átállást jelent-e, az majd kiderül.

karit - 2011. 12. 08. 12:48

Regnak: ez nagyon jó észrevétel, igaz, ettől még Brody beleegyezhetett bármibe, csak végre hazajuthasson. Persze, mivel titokban tartotta a nyelvtanáros intermezzót (is), a valódi motivációját továbbra sem tudhatjuk. :)

Ugyanilyen trükkös a zsidó Saul Brodyét utánzó rejtett kézmozgása. Nesze semmi, fogd meg jól, hiszen imalánc/rózsafüzér/olvasó/forgató szinte minden vallásban van: a muzulmán masbaha, tespih, a buddhista mala, a keresztény rózsafüzér mellett ott a hindu dzsapa-mala, és Saul felesége ha igaz, indiai (Saul nem egy ortodox zsidó…); viszont maga emiatt egyből “megfejthette” volna Carrie-nek Brody mozgó ujjait, mégsem szólt – ami ugyan nem bizonyít semmit, de kellően elbizonytalanít.

Ezektől a nüanszoktól (is) remek ez a sorozat. :)

Solei - 2011. 12. 11. 13:06

Én most daráltam le 2 napja a sorozatot, és az egész koncepció a Tégla című filmre hasonlít(egy kicsit). Mármint leszámítva az terroristákat(ők a Téglában a maffia voltak), olyan érzésem van,hogy bárkiből lehet beépített ember az ellenség oldalán. Merthogy Brody is Nazirral van, valamilyen szinten legalábbis, és a néger pasi is átállt, sőt a saját hazájában robbantgat. Na mindegy érdekes a dolog, kíváncsi vagyok a végére, bár nekem tényleg már olyan a dolog, hogy az indíttatás szinte mellékes, mert úgyis bárkit át tudnak állítani vagy így vagy úgy. Ki tudja, hány beépített ember van közöttük… ott van a kis fiatal muszlim srác is, azt hiszem, aki most Carrie-vel dolgozik. Megnéztem amit írtatok Saul kezéről,és szerintem az nem lehet véletlen, nem volt feltűnő, de hogy jobban megnéztem ez tényleg lehet valami rejtjel.

energy - 2011. 12. 11. 14:42

Nekem most lett elegem! (10. rész) Állandóan ez a huzavona átállt nem átállt. Belefáradtam. Simán hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle. Azon sem lepődnék meg, ha kiderülne az a srác nem is Abu Nazir fia volt vagy feláldozta a cél érdekében.

karit - 2011. 12. 11. 21:14

Solei: a kérdés, hogy kinek jelezne Saul egy zárt helyiségben, ahol minden jelenlévővel tudna titokban beszélni, ha akarna? A kamera képét elvileg csak belsősök látják, két kém pedig már talán túlzás lenne. Vagy nem… (Vörös heringnek mindenesetre elég eldugott mozdulat volt.)

Más: jó lenne megismerni Walker átállásának történetét is: Nazirék valamit nagyon tudhatnak, ha ennyi megaláztatás után kettőből kettőt (látszólag?) át tudnak állítani.

Mert arra gondolni se merek, milyen ambivalens hazafias üzenete lenne a sorozatnak Amerika külföldi beavatkozásairól (ami mint tudható, igen álszent ideológiai lábakon áll), ha hős fiai a saját népük ellen fordíthatók a járulékos áldozatok tagadásával vagy parancsra elkövetett bajtársi agyon veréssel.

kotterovány - 2011. 12. 12. 10:24

Ennél jobb részt egyszerűen már nem is lehet csinálni. Bár minden héten ezt mondom, aztán a következő hét mégis jobb…
Az a fal gyönyörű volt.

crackden - 2011. 12. 12. 11:11

OMG! mi lesz itt jovo heten ?

Pistol Pete - 2011. 12. 12. 12:35

Úristen! Úristen! Ha az eddigiekre 10/10-et írtam, akkor ez?! Nem vagyok egy különösebben rajongó típus, de amit Claire Danes művelt, főleg a kórházban… Emmy, Oscar, Nobel, Aranylabda mindent oda neki! “I mean, my kingdom for a fucking green pen!” :)
Igazából annyira eldobtam az agyam már a rész elején, hogy utána alig tudtam figyelni a Brody szálra. Pedig az se semmi, besétál képviselőként azzal a mellénnyel a Capitoliumba és bumm az egész politikai elitnek?

Platschu - 2011. 12. 12. 13:10

Erős akartam lenni, de aztán csak megnéztem. :)

Emmy-díj, Emmy-díj, Emmy-díj… Hihetetlen jól volt az összeomlás felépítve Carrienél. A végét ugyan eléggé lecsapták, de nem is kellett hallani a párbeszédeket, mert anélkül is lehetett érteni a sikoltozását. Carrie karrierje azt hiszem ezzel véget is ért.

Brody is efelé tart. Szerintem meglehetősen amatőr dolog, hogy akkor kezdi el a bombát begyűjteni, amikor a családjával nyaral. Aztán meg még el is kezd búcsúzkodni tőlük a szent ügye előtt. Én egyébként azt vártam, hogy Brody lánya kiveszi a csomagot és a barátja akár felrobbantja magát, de így vége lett volna a meglepetésnek.

Szóval mindkét főszereplő kattant. Hogy lesz így 2. évad? :D

kotterovány - 2011. 12. 12. 13:26

Szerintem az utolsó jelenet pont a lehalkítás miatt volt nagyon erős. Hogy csak arckifejezésekből látod a teljes megőrülést és pánikot.

Akkor röhögni fogok, ha a ki hülye tinédzser lány lesz a hős a végén…Mert benne van.

És igen, a nagy kérdés: Hogy lesz így 2. évad???? :D

“If Claire Danes doesnt win the Emmy this year for Homeland, I’ll track down and bitchslap every television academy voter, I swear to God.”

Platschu - 2011. 12. 12. 13:50

Igen, mindkettő megérdemelné a díjat. :)

A tinédzser csak ne mentse meg a világot. Az túl snassz lenne. Így sem értem Brodyt, mert bár meghalt az a kisfiú, ezért teszi magát egy öngyilkos merényletnek? Mármint saját magát minek kellene felrobbantani?

Így is attól féltem, hogy Saul rájön, hogy Carrie a hunyó, amikor nem szedi a bogyókat, ahogyan ezt fel is vetettétek. Aztán eszembe jutott, hogy a főnöke is nem csak azért toppant be a lakásba, mert Brody felhívta, hanem mert Brody és ő összejátszanak és így lehet a legkönnyebben Carriet lekapcsolni.

Böszi - 2011. 12. 12. 14:01

Fúúú csak az nézze ezt meg aki nem akar aludni a következő részig :D Kegyetlen:
http://www.spoilertv.com/2011/12/homeland-episode-112-marine-one.html

Platschu - 2011. 12. 12. 14:14

De kegyetlen vagy, hogy ezt ide beraktad. Most megyek a falat kaparni… :D

kotterovány - 2011. 12. 12. 14:39

Én soha soha nem nézek előzeteseket, de ezt nem bírtam ki. Most megyek, és vágok néhány olyan fejet, mint Carrie…
Hogy lehet ebből 2. évad???

Kissur - 2011. 12. 12. 14:39

Rosszul vagyok. :D Megtagadom magamtól a Homelandet, hogy jövő héten a két vizsgám után jutalomként megnézhessem egyben a finálét. Nem tudom hogy bírom ki addig, mert nagyon nehezen bírom. Állandóan odatévedek, ahonnét le tudnám tölteni. :D De valahogy elterelem a figyelmem róla. Remélem sikerül. :D

kotterovány - 2011. 12. 12. 14:41

Ha Brody fanatikus muzulmán, akkor érthető, ha fel akarja robbantani magát. Megkapja a felhőket meg soksok szüzet.

kotterovány - 2011. 12. 12. 14:43

Kissur: Fogadok egy Homeland dvd-ben, hogy nem fogod kibírni!:))

Platschu - 2011. 12. 12. 15:11

Legalább 90 perces lesz a finálé, tehát nettó 60 perc (1,25 epizód). :D

Kicsit virágnyelven fogok fogalmazni. Én azon röhögnék, ha a döntő pillanatban nem működne a cucc, mert tudjuk ki csak megnézte a csomagot és kivett belőle egy kisebb alkatrészt… :)

GeoCucc - 2011. 12. 12. 15:11

Ezeket az előzeteseket én minden megnézem, amúgyis ott vannak a részek végén. Na nem mintha ettől aztán nyugodtabban bírnék aludni :) Az utolsó rész ugye dupla lesz? Nem találtam erről semmi infót (szóval attól tartok, nem az lesz).
Nem nagyon van már nekem sem mondanivalóm a részről, talán már felesleges is találgatni, csak már várom a végét. Nekem meg az lesz az idegtépő, hogy hétfő délelőtt lesz a diplomavédésem, szóval a finálét bizonyára majd csak az után birom megnézni. Biztos nem is a Homeland-en fog járni az eszem egész idő alatt :D

És végül hadd tegyem fel én is a költői kérdést: Hogy a francba lesz ebből 2. évad?

GeoCucc - 2011. 12. 12. 15:17

*mármint “mindig megnézem”

Platschu, megadtad a választ a kérdésemre, mielőtt feltettem volna. Csak 60 perces? Hát, az nem túl sok, figyelembe véve, hogy az eddigiek is 50 körül voltak.

GeoCucc - 2011. 12. 12. 15:23

De, várj. Ha jól tudom, a rész közben nincsenek reklámok, szóval ha 90 percet írnak, akkor az tényleg 90 perc. Na jó, most már sok volt tőlem a hozzászólás egyhuzamban.

nol - 2011. 12. 12. 15:26

azt remélem tudjuk, hogy carrie alakitàsa kozelébe sem ért a valos bipolar disorder-nek szal kérem ne emlegessunk dijakat mert mint pszicho minor és bipolar disorder elsokézbeli kulso megfigyeloje az elmult 10 évben (best friend, lakotàrs) elàrulhatom, hogy inkàbb volt sérto mintsem értékelheto. ja meg nem jo szinész.

Platschu - 2011. 12. 12. 15:41

GeoCucc: Van benne, amit mondasz, mert akkor lehet így lesz a 12 részes évad technikailag 13 részes. Normál esetben ez szokott lenni egy kábelévad hossza, nem?

Nol: Nekem inkább hiperaktívnak tűnt. Lehet nem volt annyira élethű, de szerintem érzelmek elég széles skáláját játszotta most el és végig a sorozatban remekül alakított.

igor - 2011. 12. 12. 16:06

nol:
egy mentális betegség szerintem valamivel összetettebb, mint hogy te laikusként, egy esetet ismerve eldöntsd, hogy mennyire hiteles a megjelenítése.
Egyébként pedig a sorozat célja a szórakoztatás, a figyelem lekötése, nem a dokumentarista ábrázolás. Beleköthetnénk abba is, hogy a CIA nem is így működik, a terroristák sem így viselkednek stb.

kotterovány - 2011. 12. 12. 17:04

nol: Okos vagy, az a lényeg.
Én a családomban néztem végig ugyanezt, már meghalt az alany, de most nagyon fájó nézni Danes alakítását, mert minden ott van, amit mi végigasszisztáltunk. Mindig arról beszéltünk, hogy milyen gyorsan beszél, hogy néha elfelejt levegőt venni, hogy aztán gyorsan vegyen egy nagyot, hogy állandóan gesztikulál, hogy teljesen értelmetlen arckifejezéseket vesz fel az arcára. Szóval én ezért tudom mondani, hogy well done…

mufci - 2011. 12. 12. 18:02

Hát, az lehet, hogy nem volt ‘klinikai’ az ábrázolás, de hogy rossz volt nézni (mármint jó értelemben), az biztos!!
És az Év idióta mondata díjat nyerte… :)

nol - 2011. 12. 12. 18:21

kotterovany: sajnàlom. ugorjuk a topikot. sajnos elég gyakori àllapot ezért gondoltam hogy a felelosségteljes àbràzolàs szàmit…mert van akit nem csak ‘szorakoztat’

kotterovány - 2011. 12. 12. 18:31

nol: Nem gondolod, hogy ennek a betegségnek (és majdnem minden mentális betegségnek) ezerféle fajtája van? Én pont egy ilyet néztem végig, amit itt ábrázolnak, te talán egy másikat. De kijelenteni, hogy Danes nem jó színész, mert a te lakótársad máshogy volt őrült, azt nem teljesen értem.

Platschu - 2011. 12. 12. 21:24

A cross-over az lehetne, hogy az évad végén feltűnik Jack Bauer és kivallatja Brodyt. “Kinek dolgozol?!” :D

kotterovány - 2011. 12. 12. 21:52

Úgyis Carrie mostanában sokszor mondja, hogy “Kevés az idő!!”:))

winning - 2011. 12. 12. 23:08

hú bakker ez a rész. nem térek magamhoz. brody milyen király geci már. hú bakker. megszakad a szívem Carriért. jaj.

Kissur - 2011. 12. 12. 23:40

kotterovány: még bírom, méghozzá úgy, hogy újranézem az 1.résztől. :D
de azt viszont nem bírtam meg kiállni, hogy ne nézzem meg az utolsó rész előzetesét, és szó szerint leesett az állam. ha tényleg lezárást kapunk, akkor óriási meghajlás lesz az évad és a sorozat előtt. ^^ remélem minél hamarabb jön kis hazánkba is szinkronnal a tv-ben vagy dvd-n :)

kotterovány - 2011. 12. 13. 00:15

spoiler a spoilerről:
Damian Lewis azt nyilatkozta, hogy lezárás lesz, de egy cliffhanger is, ami már a 2. évadról szól.
Nem szeretem az évadvégi cliffhangert…

Platschu - 2011. 12. 13. 00:29

2. évad nyitójelenet : Carrie hétpecsétes lakat alatt, Brody a hurik között és jön két új főszereplő. :D

blogen - 2011. 12. 13. 23:56

Igazából ha kiesnek is egyes szereplők és csak mellékszereplőkön keresztül kapcsolódnak egymáshoz az évadok, az se gond, feltéve, hogy a második is ilyen lesz mint ez!

angelachase - 2011. 12. 14. 16:20

Az SAG Awards-on teljesen kihagyták a Homeland-et…Van helyette Glee, meg Dexter, meg Betty White…Nincs igazság.

Gwen - 2011. 12. 15. 09:38

Na, ez nekem már egyre kevésbé tetszik, olyan irányba kanyarodott, ami már hiteltelenné teszi. :-(
Már végig fogom nézni, de nem hiszem, hogy a 2. évadra maradnék.

Arthuro_Adam - 2011. 12. 15. 16:09

Nekem nem nagyon tetszik az irány, hogy Brody átállt, de elég jól felépítették. A fiú halála, és az arra történt reakció volt a fordulópont, azt pedig, hogy búcsúzik a családjától, érthetőnek tűnik.

Remélhetőleg hamar leesik majd valakinek, hogy Brody miért köphette be Carrie-t. Szerencsére már nem kell sokat várni.

Pistol Pete - 2011. 12. 15. 18:43

Három Golden Globe jelölés, maga a sorozat a dráma kategóriában és színészek közt Danes és Lewis is mindketten.

stüni - 2011. 12. 15. 20:46

Akkor sem tudom elhinni, hogy valaki 8 év után végre hazatérhet a családjához, és képes mindezt feláldozni a terrorista halott gyerekéért.hogy lehet valakinek ennyire átmosni az agyát.
amúgy szenzációs a sorozat én a 11. rész előtt daráltam le, de bánom már, hogy mért nem 2 héttel később találtam rá :))))

Cléda - 2011. 12. 16. 10:11

Danes játéka eszméletlen volt, csak ismételni tudom az előttem szólókat.

Viszont Brody öngyilkos merénylete volt a legutolsó dolog amire gondolni tudtam, ezzel 100%osan megleptek. És így el is ásta magát a szememben… Fontosabb neki egy szaudi gyerek bosszúja..!? Hát robbantsa is fel magát, mert aki ilyet képes tenni a családjával, pont most hogy épp kezdenek helyrejönni, egy kalap ****t sem ér a szememben…
Kíváncsian várom az utolsó részt.

Arthuro_Adam - 2011. 12. 16. 10:37

Nem hiszem, hogy amíg nem kerülünk ilyen helyzetbe, vagy kapcsolatba olyan emberrel, aki esett fogságba, megérthetnénk, hogy mi játszódik le egy emberben. Nem véletlenül létezik a Stockholm-szindróma. Ráadásul 8 év hihetetlenül hosszú idő.

angelachase - 2011. 12. 16. 12:41

Egyetértek Arthuroval, amíg nem voltunk ilyen helyzetben, addig fogalmunk sincs mi játszódhat le egy ilyen emberben. Ráadásul még mindig nem tudjuk, hogy mit is akar csinálni!!!
Sajnos mindenhol lenyilatkozzák, hogy cliffhanger lesz a vége a season 1-nek:( Az indok: hogy visszarántsák az embereket a season2-re is. Hát nem tudom, ha van egy sorozat, ami bejön, de évenként lezárják, én akkor is leülök a következő évadra, mert élveztem az előzőt. A cliffhangerektől meg csak idegbeteg leszek:)

karit - 2011. 12. 16. 14:38

Elképzelem Jack Bauert, amint ráveti magát a Palmer elnök előtt fegyvert rántó gazfickóra és a levegőben úszva kimerevítik őt, aztán 58, 59, 60 és folyt köv. jövőre. Izé…
(Igaz, a Killing meghúzta ezt is.)

Más: talán túlkombinálom, de biztos, hogy Brody átállt?

Mielőtt teljesen hülyének leszek nézve: ha egy nehezen megismételhető merényletről van szó, akkor látszólag ésszerűen cselekedett: együttműködően átvette a mellényt, így nem hagy időt Naziréknak más lúzert a helyére állítani, amit megtehetnének, ha csak simán nem vállalná.

Az is érthető, hogy a CIA előtt titkolózik, hiszen ott egy tégla, és búcsúzkodnia sem árt, mert hátha nem ússza meg. Tud a puskás B-tervről(?) is, és akár ő a célpont (gyávaság esetén), akár az elnök, nála az előny, ha a gonosz bácsik azt hiszik, minden sínen van. Hogy Carrie-t miért nyomta fel, utólag az is “megmagyarázódhat”. (Mondjuk engem is zavarna egy a telefonban jól hallhatóan megzápult ügynök, amikor éppen a hazámat akarom megmenteni.)

Persze, csak akkor, ha… Csavarmániás-e vagyok? :)

angelachase - 2011. 12. 16. 14:57

Nem szeretném, ha Brody-ról kiderülne, hogy ámerikánus hős.
De ha mégis a “Csavarmánisának”:Đ van igaza, akkor Carrie felnyomását meg lehet magyarázni azzal, hogy tényleg csak annyit akart, hogy szálljon már le róla.

jky - 2011. 12. 16. 18:24

Claire Danes nagyon alakított, díjat neki! :) De maga a rész ettől függetlenül most nekem kevésbé jött be, Brodyék családi vakációja amolyan időhúzás volt, azt a mellényt bárhol megkaphatta volna.. Na mindegy. A finálé remélem ütni fog :)

Egyébként azzal kapcsolatban, hogy Brody miért is csinálja… Talán mert egy élőhalott lett. Lehet, hogy hazatért, de csak a teste, mert a lelke tán már régen halott. A kínoktól Abu Nazir szabadította meg, és hogy most végleg megszabadulhasson a szenvedéstől és megnyugodhasson, a végső merénylettel mond köszönetet ezzel Nazirnak.

Aztán lehet, hogy hülyeség az egész elméletem, majd kiderül. Előzetest nem nézek, spoilert nem olvasok, az fix! :)

angelachase - 2011. 12. 16. 18:29

Én pont az ilyen időhúzásokat szeretem ebben a sorozatban, mint a családi vakáció. Karakterizációnak hívják az okos emberek:)

angelachase - 2011. 12. 16. 19:14
jky - 2011. 12. 16. 19:18

@angelachase: annyira igazán nagy pluszt nem nyújtott az egész, ennél a sorozatnál 10mp-ben is jobb karakterizációt láttuk már, nem egyszer. Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak pl. az előző rész számomra minden szempontból jobb volt.

jky - 2011. 12. 16. 19:21

Nem olvasok el semmit az uccsó rész előtt, de remélem, hogy hatalmas durva finálét fogunk kapni. Ilyen évad után valami nagyon jóra számítok, remélem nem kell majd csalódnom…. A legjobb finálé díjat nálam nehéz megugrania idén, mert a Boardwalk Empire 2×12 most nagyon magasra tette a lécet, de drukkolok neki :)

Platschu - 2011. 12. 17. 00:56

Karit: Ezt szépen leírtad, mert ugyanezt én is elképzeltem Brodyval kapcsolatban. Korábban is beszéltünk róla, hogy a tégla kiugrasztása is lehet a tetteinek célja. ;)

matula - 2011. 12. 19. 11:45

hmmm

crackden - 2011. 12. 19. 11:52

ez most mi volt?

Kashim - 2011. 12. 19. 12:16

Ez kérlek szépen az egyik legdurvább évadzáró amit valaha láttam.
Nagyon remélem tartják a szintet a második évadra.

angelachase - 2011. 12. 19. 12:30

Gyönyörű szép lassú volt az egész. Semmi 24-esedés.
Ha Claire Danes-nek az 1/11-ért jár minden díj, akkor Damian Lewis-nak az 1/12-ért. Főleg a lányával való jelenetekért.
A mole nem oldódott meg, de valahogy nem is volt érdekes.
Szegény, szegény Carrie meg befizetett magának egy mcmurphy-re. Sokkoló!

winnie - 2011. 12. 19. 13:18

akkor most gondoljunk bele abba, hogy mi lett volna akkor, ha nincs 2. évados megrendelés? elhangzott volna-e a fuck szó?

zedtheant - 2011. 12. 19. 13:32

jól meg volt csinálva az évadzáró, ennek ellenére nagyon utáltam, még jobban mint a killing végét…
ezt azért nem lett volna szabad eljátszaniuk az íróknak, mert egy nézőnek nagyon rossz, ha semmi kielégülést nem kap a végén. az egész évad erre volt kihegyezve, erre tényleg semmi. az egyik oldalon minden szép és jó és 100, a másikon meg leépítve mindenki és nulla! most komolyan annak örüljek, hogy rájöttek, nazir fia meghalt, ne már! és a végén az álmában motyogós résszel még ráerősítettek erre, kb mintha azt mondták volna, akkor fuck you, carrie, again!
vagy tényleg mindenki odavan érte és csak én vok hülye?

winnie - 2011. 12. 19. 13:43

kizárt. meg fogja osztani a népet. nem tudom elképzelni, hogy ne tegye. aki “rutinos öregróka”, az lehet, hogy könnyebben fogja venni, szerintem a kritikusok inkább szerették, de a nézőkben biztos lesz frusztráció.

én csodálom, hogy mi mindent meg mertek tenni a főhősükkel. de persze adja magát a szezon előtti kérdés, hogy mi lesz a 2. évadban. ami lehet, az sokkal, de sokkal politikusabb, mint eddig volt. lesz az is ilyen erős?

GeoCucc - 2011. 12. 19. 14:13

Huh. Azért ez a rész még a délelőtti diplomavédésemnél is nyomasztóbb volt. Pedig reméltem, hogy végre kikapcsolódhatok egy kicsit :) Na, az első benyomásom az, hogy általánosságban nem vagyok csalódott, de persze lehetett volna jobb, és én is merészebb húzásokra számítottam. Azért majd még megnézem angol felirattal is, mielőtt mélyebben belemennék.

Szerintem ha nincs második évados berendelés, a főszál akkor is ugyanez maradt volna, csak ott az 55. perc környékén, amikor Brody a lányával beszél telefonon, nem ígérte volna meg neki, hogy hazamegy. Vagy megígéri, csak nem tartja be. Nyilván a főhős megölését így most nem vállalhatták be.

Walkert sajnálom. Alig tudtunk meg róla valamit, alig szerepelt, és ma is csak néhány mondatot kapott. Pedig ütős párost alkothattak volna Brodyval az S2-ben.

zedtheant - 2011. 12. 19. 14:15

na igen, ez vág bele a velejébe az embernek, hogy carrie-vel mi mindent megtettek, brodyval meg “csak” annyit, amennyit és tényleg még egyet döftek belénk meg belé a végén, hogy még jobban fájjon, na ez az, ami sztem már szükségtelen.

kiegyenlítettebb erőviszonyoknak jobban örültem volna, szerintem túl messzire mentek carrie-vel. de vajon miért? hogy jobban üssön a második évad? nem hinném, régebben el volt ez már tervezve. nem hiszem, hogy már akkor bazírozták a s2-ra.

sztem lehet a második évad is erős, de remélem rájönnek, hogy többet kell adniuk, mert az olyan vérmérsékletűek, mint én is, tutira azonnal shift+delete-elték (a jó részeket én el szoktam rakni) és ha nem lenne évadvég, lehet kihagynék néhány részt…

mindegy, reméljük a legjobbakat.

*shame*

winnie - 2011. 12. 19. 14:34

geocucc: a berendelés előtt megvoltak mindennel, így változtatni nem lehetett volna, maximum a vágószobában:)

angelachase - 2011. 12. 19. 14:55

hogy tudtam, hogy itt a fika fog menni:))

winnie - 2011. 12. 19. 15:03

a külföldi fórumokon látom, hogy már rengeteg vélemény van és pro-kontra ugyanannyi, de itt? most? kőkemény 4 kommentelő sommázott, azok egyike sem rettentő negatív:

“Gyönyörű szép lassú volt az egész.”
“az egyik legdurvább évadzáró amit valaha láttam.”
“jól meg volt csinálva az évadzáró, ennek ellenére nagyon utáltam,”
“lehetett volna jobb, és én is merészebb húzásokra számítottam. ”

várjuk meg a kritikát (tippre holnap délután), meg a feliratot, amikor sokkal többen megnézik. akkor már lehet f*kázni a véleményeket:) bár nem érdemes.

angelachase - 2011. 12. 19. 15:17

winnie: csak vicceltem amúgy:)

érdekes a külföldi visszhang nagyon.
nagyon sokan csalódottak, de nem a minőség miatt, hanem amiatt, hogy az írók nem hagyták, hogy Carrie igazi hős legyen. azt érzem, hogy a nézők egy kicsit nem tudtak dönteni, hogy azáltal akarnak kielégülni, hogy Carrie megmenti a világot, vagy azáltal, hogy valami újat látnak a televízióban (a főhős teljes leamortizálását). Nekem nincs szükségem újabb Jack Bauer-re, szóval én pont, hogy elégedett vagyok a depresszív lezárással.
Arról meg nem beszélve, hogy megint kaptam két olyan jelenetet (brody+lánya telefon, carrie+saul sokk előtt), amit rengetegszer fogok még visszanézni.

winnie - 2011. 12. 19. 15:33

engem mindenképp elkapott a szokatlanságával, meg már eleve azzal, hogy nem évad közepén építették le carrie-t, hogy feltámadhasson, hanem a legvégén, néztem is, hogy mi van, ezt “nem így szokás”:) ami engem meglep, hogy mennyit kap dana karaktere máshol, holott nekem ritka, hogy ennyire bejöjjön egy gyerek. nem biztos, hogy a karakter, lehet, hogy a színész stílusa az oka, nem tudom, de meglepően jól sikerült.

egyedül attól félek, hogy a 2. évad elején hirtelen minden rendbe jön, de attól még az első évadról nem változik a véleményem.

Smash - 2011. 12. 19. 15:35

Nekem cancel.
12 rész alatt az ég világon semmi nem történt. Az egyetlen változás, hogy most tényleg meghalt Walker. De az kit érdekel? A mentális leépülés sem nagy durranás, mert a második évadban úgyis újra összerakják a karaktert, hogy vissza lehessen hozni. Brodyt már a kezdetektől utáltam, még akkor is, amikor nem hittem azt, hogy rosszban sántikál, szóval az ő sztorija aztán végképp nem izgat.

angelachase - 2011. 12. 19. 15:45

Dana gyűlölete nagyon furcsa tényleg! Nem is értem. A karakter is, a színészlányka is kiváló volt.

mkfad - 2011. 12. 19. 15:54

Brody összedolgozott Walkerrel, de mégsem…
Elkövette a merényletet, de mégsem…
Carrie rájön az igazságra, de mégsem…
Saul segít neki, de mégsem…
Carrie megint rájön az igazságra, de mégsem…
Carrie teljesen megbolondul, de mégsem…

Jó volt a finálé, de…

Egy baromi erős finálét vezettek fel, erre egyszerűen kioldalaztak azok elől a dolgok elől amiket vártam (és gondolom mások is). Najó Carrie leamortizálása remek, de gondolom ezt is főleg azért csinálták hogy a többi szálat ne kelljen még elvarrni. Persze lehet mondani, hogy akkor miről szólna a második évad, de az írók ne vezessenek fel egy tökös finálét ha aztán nem merik meglépni a dolgokat.

Persze azért voltak jó jelenetek, de a rész egészét tekintve vegyes a szájíz.

matula - 2011. 12. 19. 16:06

akkor most kicsit bővebben: gyakorlatilag daráltam a homelandet, heti szinten ez kicsit öngyilkosság is lenne, nem is értem, hogy lehet ezt heti szinten nézni. nem értem a sok párhuzamot, itt is, külföldi fórumon is olvastam, amit Carrie és Jack Bauer között vonnak. Talán ebből is adódik a negatív hangvétel, ami a finálét illeti, talán azok a csalódottabbak, aki 24 szerű befejezést vártak. Nem tudom még eldönteni, nyilván kell egy second look, hogy tetszett vagy inkább csalódást keltő volt a befejezés.
Az biztos, ha már ez felmerül, túl remekre nem sikeredett. megosztó volt, valahogy a feszességét vesztette el, még ha Damian Lewis zseniális is volt a bunkerben vagy mifenében, nekem pont a leányka búgta el a dolgot, valahogy nekem sok lett a karakteréből. Olyan olcsó kis megoldás volt az egészben, hogy pont ő beszélje le róla, persze ki, ha ő nem.
Az, hogy a végén Nazir nem lövette főbe, anélkül, hogy kérdezett volna tőle bármit is, szintén csak annak köszönhető, hogy kell a karakter a második évadra, ha annyira fontos lett volna Nazirnak, hogy Brody a kongresszusba kerüljön, eleve erre megy ki a játék, szóval ez kicsit szintén hiteltelenné tette.
Ami mégis megmentheti az Saul és Carrie, akivel mertek lépni az alkotók, Carrie megőrülése és nem feltámadása, illetve az, ahogy Saul megtagadta őt, volt igazán váratlan és tette le arra a voksomat, hogy megérdemel még egy szezont a sorozat. Már csak azért is, mert kíváncsi vagyok, hogy lehet őket ezek után klisémentesen visszaállítani a középpontba.

angelachase - 2011. 12. 19. 16:16

A New York Times találta el szerintem legjobban mi is történt: “That’s not a denouement. It’s a clever, maddening and irresistible invitation to keep watching.”

zedtheant - 2011. 12. 19. 16:22

én kikérem magamnak a 24-párhuzamot, mert az teljesen más szint (nem olyan kidolgozott, sokkal “ad-hoc-abb”, úgyhogy közel sem tartom annyira, mint a homelandet) és én nem carrie megmenti a világot finálét vártam. szerintem sokan nem azt várták, egyszerűen csak annyit, hogy carrie a végére ne maradjon már ennyire egyedül (annyira egyedül maradt, hogy már saját magának sem hisz)

nyilvánvaló volt, hogy brody nem fogja végigvinni a bunkeres tervet, de én nem ezért vagyok csalódott, kell valami a második évadra, szépen fel is lett építve carrie-vel a viszonyuk, oké. viszont hogy jobb legyen egy pöttyet a nézők szájíze, annyit elvártam volna, hogy mondjuk carrie meg pl a lakli haverja tudják, hogy mi a szitu (ha már saul nem hisz neki) és kész, de így, hogy gyakorlatilag le lett nullázva carrie többszörösen is (és tuti nem fog emlékezni a sokkterápia közben felsejlett emlékre sem), így most mibe kapaszkodjon az ember?

szerintem annyi kompromisszum belefért volna a depressziómániás íróknál, hogy csepegtetünk egy kicsit a nézőknek, nem? de tényleg, nem sokat, nem kell rózsaszínfelhős happy end, csak kapaszkodó.

én szeretek kapaszkodni valamibe…

zedtheant - 2011. 12. 19. 16:24

angelachase: igen, ez tényleg bejött, mert nyilván nézni fogja az ember, főleg, hogy majd vmikor jövő ősszel kezdődik a 2. évad (gondolom), de mondom, lehet ezt máshogy is és szerintem úgy is nyálcsorgatós lehetett volna a kritikusoknak.

Arthuro_Adam - 2011. 12. 19. 16:55

Nekem tetszett, lesz sztori a második évadra, bár azt nehezen tudom elképzelni, hogy mindenki maradhasson egy harmadik évadra is. Azzal már túlságosan elhúznák a sztorit.

manor - 2011. 12. 19. 17:09

Szerintem egészen rendben volt, én rosszabbra számítottam. Az egyedül lényegi kérdés nálam az volt, hogy Brody tényleg átállt-e, és erre választ kaptunk.
Egyedül azon húztam a szám, hogy a lánya beszélte le a merényletről, ez elég olcsó fogás volt.
Carrie totális földbe döngölése nekem kifejezetten tetszett, mármint az ötlet. Éljenek a depresszív írók:)
Van alapanyag bőven a második évadra, szerintem az a kérdés, hogy miután mi már mindenkiről tudjuk (vagy nem…), hol áll, mennyire lesz izgalmas a Carrie-Brody, Saul-Estees/alelnök fogócska. Mivel nálam eddig a “ki valójában Brody?” kérdés volt igazán érdekes, most azt mondom, hogy önmagában ez kevés lesz.

winnie - 2011. 12. 19. 17:19

nekem szerintem azért nem volt akkora gondom vele, mert a dana-brody viszony építésén sok minden látszott, ráadásul nem “ne tedd, apa” volt, hanem kvázi közvetve történt a “lebeszélés”. igazából bele sem merek gondolni brody érzéseibe, hogy 8 év után visszatér a családjához, és örökre el kell hagynia őket. az, ahogy a “terrorista gyerekéhez” ragaszkodott, jelezheti, hogy annak idején milyen volt a viszonya a lányával, most is közel kerültek egymáshoz, kvázi két gyerek közül kellett választani. s amikor elment ölni, akkor választott is. de úgy tűnik, elég volt egy telefon és máris megingott. nem egyszerű.

én azon filózok a sorozattal kapcsolatban, hogy volt-e benne elegendő red herring, elterelés. a mellékszálak a the killingben is tetszettek, még akkor is, ha zsákutcák, itt viszont nem tudom, hogy röpke elterelésnek vagy elvarratlan szálnak értelmezzem azt mondjuk, hogy estes ráállította galvezt carrie-re (abból lett valami?), de akadt még hasonló szál, amit szívesen láttam volna tovább fejtegetni.

ja, és persze a finálé nagy pozitívuma, hogy megint volt benne virgil. (megjegyzem a tesójáról, max-ról is azt hittem, hogy kap valami pluszt, bármit kinéztem volna belőle. plusz mike ahhoz képest, hogy állandó szereplő volt, kikerült az évad második felére a partvonalra.)

matula - 2011. 12. 19. 17:38

ó igen, virgilék több teret érdemelnének, bár ez szinte az összes mellékszereplőről elmondható, én az asszony pasiját is hiányoltam a végére, azért azt gondoltam, kicsit jobban fog küzdeni, vagy legalább elmondja, hogy nemcsak “bakkarázni” jártak össze, hanem szerette

angelachase - 2011. 12. 19. 17:54

Virgil nagyon bejön, Mike-nak is jó jelenetei voltak. Viszont az egyik ok, ami miatt nagyon szerettem a Homeland-et, hogy nem voltak a kib…tt színészakszervezet-kielégítő, mellékszereplő-duzzasztó jelenetek. Annyira utálom a többi sorozatban (Dexter!), hogy igazából mindenki a főszereplők miatt nézi ezeket, de mégis jeleneteket kell adni tök felesleges mellékszereplőknek. Virgil-ben, Mike-ban szerintem pont ennyi volt.
“Bakkarázás” megszavazva az év kettős-értelmű szavának!:))

LoGi - 2011. 12. 19. 18:11

Fináléval kapcsolatban: remélem a következő évadban kapunk még válaszokat. Nekem nem tűnik elég indoknak Issa halála (akit szeretett ugye) ahhoz, hogy Nazirt szolgálja Brody. Brody elvileg tényleg hazafi, és csak a gyökér alelnököt és csoportját akarta kinyítni, nem tűnik fanatikus iszlamistának. Vagy az a videó hazugság volt? Szerintem Brody is tudja, hogy anélkül a rakétázás nélkül is Nazir valami rosszban sántikálna az USA ellen amúgy is. Márpedig Brody hűségesnek tűnik Nazirhoz, szóval vagy van valami plusz indok még amit később megtudunk, vagy csak annyi, hogy a 8 év alatt tényleg kimosták az agyát?
Sajna Tom Walker indítákáról semmit nem tudtunk meg (hiszen ő nem került közel Issahoz, szóval egy ilyen céltudatos katonát csak át lehet állítani kínzásokkal és stb?), na meg milyen köcsög volt már vele kapcsolatban Nazir :D És ez mitől szolgált hűség jelének?
Carrie-től legjobban az a rész tetszett, amikor rájött, hogy Saul elárulta, amikor kiküldte rá a homeland security arcokat, de úgy egészben együtt nagyot alakít a színésznő, plusz a Brodyt játszó. Ehhez még a kép is jó, lásd bunkeres rész, vagy végén a tetős jelenet. Na meg persze Brody és családja drámája is üt.
Aztán a cliffhanger nagy gonoszság volt azért, pusztuljanak az írók :D Attól a résztől kezdve, ahol Brody élve kijött a bunkerből, és nem bukott le, Carrie igaza nem jött be, fúrt az egész, hogy derüljön már ki, ismerjék már el a munkásságát, kapjon egy kilónyi fémet a mellkasára, és szegény szenvedése érjen már véget, erre kapunk még egy ilyen lezárást. FUUUU :( Persze várós a folytatás, remek a sorozat.

angelachase - 2011. 12. 19. 18:18

Én nem értelmeztem terrorizmusnak azt, hogy a kormány tagjait fel akarja robbantani. Igen, lehet, hogy véletlenül néhány ártatlan is meghal, de a szemet szemért elv alapján döntött szerintem Brody.

manor - 2011. 12. 19. 19:52

El is mondja a videóban, hogy ő nem terrorista, hanem hazafi, aki megbünteti a gyerekgyilkosokat és ezzel lemossa a gyalázatot a nemzetről. Gondolom, ennek a felvételnek is lesz majd még jelentősége, ezzel zsarolható lesz, ha esetleg ki akarna szállni.

jky - 2011. 12. 19. 19:56

Huh, hát kicsit vegyesek az érzéseim a fináléval kapcsolatban. Én is valamiféle lezárást vártam, mert őszintén szólva nem tudom mennyi patron van még benne a következő évadhoz.

Úgy érzem, hogy a végére már az írók sem voltak biztosak benne, hogy hogyan is kellene lennie… Na mindegy, úgy döntöttek, hogy átvezetik a sztorit a második évadra, de Carrie sorsán kívül nem tudom mi lesz az az érdekesség, ami folyamatosan ott tartja majd a nézőket a képernyők előtt… Jó, persze Brody-Nazir szál lesz továbbra is, de…

A Brody téma azért nagyrészt megmagyarázásra került, és azzal, hogy így alakult, azt érzem, az írók nem voltak elég tökösek. Mert ez a “férkőzzünk közelebb a elnökhöz” szál nekem kicsit rétestésztának tűnik. Megölni nem akarja majd, mert “úgyis a helyébe lép egy másik”. Akkor mit vár, majd az ő szavára fog hallgatni minden fontos kérdésben az elnök, és/vagy a védelmi minisztérium, vagy akárki? Ne már, ez olyan belemagyarázásnak tűnik…

Aztán azt sem értem, hogy a bunkerből kifele miért nem csipogott Brody a fémdetektornál? Ezen szépen elsiklottak a készítők (gondolom direkt), hiszen előtte azért kellett a Walker féle lövöldözés, hogy simán bejusson a mellényben… Na de kifele már nem volt káosz, gondolom nem rohangáltak kifele is eszeveszetten…

A memóriakártyán lévő vallomás? Azt eredetileg kinek kellett volna megtalálnia és hogyan? Mert gondolom Walker vitte el onnan, mivel csak ő tudta, hogy oda van rejtve. Na de neki minek kell? Na és miután Brody lelőtte Walkert, mi lett a memóriakártyával?

Aztán az, hogy Dana beszéli le a merényletről az apját, hááát. Nagyon “amerikai”, már bocsánat. Túldramatizált. Mindegy.

Azért nem volt rossz a finálé, maradok is a következő évadra, mert érdekel, mi lesz Carrie-vel, de amilyen sztorit felépítettek, és amilyen finálét sugalltak, ahhoz képest nem lett olyan jó. Az a véleményem, hogy ezt a történetet le kellett volna zárni ebben az évadban.

Kissur - 2011. 12. 19. 20:10

Nem tetszett a legvége. Biztos azért, mert volt egy elképzelésem, hogy hogyan kellene befejezni (Brody felsége Mikekal, Brody meg Carrievel jön össze, Brody pedig nem áruló), de belegondolva ez a reális befejezés.
Gondoljunk csak bele, hogy a való életben sem bukott volna le Brody, és nem kapják el Nazirt. Ezt nem húzták meg az írók, mert az túl nagy filmes klisé lett volna.
Amúgy hova lett Brody vallomásos felvétele?
Mi értelme volt Saul feleségét bemutatni?
Miért bérelték terroristák a házat, ami az elnöki gép leszállóhelyére néz, ha egyszer nem az volt a célpont?
Uh, fuck. I miss something. Újra kell néznem. :)
Az az érzésem, hogy az írók nem tudták hogy magyarázzanak meg mindent, mert önmaguk sem értették a dolgokat.
Jöhet a 2.évad, de alábbhagyott a lelkesedés ezzel a “semmire nem adunk választ, vagy ha adunk is, az se konkrét, mert lehet, hogy nem úgy van” dologgal.

winnie - 2011. 12. 19. 20:11

jky: de dana nem beszélte le semmiről, csak aggódott az apjáért és felhívta:) ez univerzális, nem amerikai. rengeteg lehetőség volt, de ez olyan kézenfekvő, nem eltúlzott (mondjuk azzal sem lett volna probléma, egyedül az volt necces, hogy éppen robbantott volna. anélkül meglettem volna:)

Pistol Pete - 2011. 12. 19. 20:14

Húú nagyon tetszett! Jól megcsinálták a bunkeres jelenetet, levegőt se vettem amikor Brody zihálva készült és meg is tette volna. Carrie ahogy beleőrült az egészbe, teljes összeomlás hát te jó ég miket kapott a nő: Brody megalázta a házában amikor randira készült, kiderült a betegsége, David kirúgta, kiderült szereti Brody-t, Saul nem hitt neki, teljes összeomlás. Amikor Saul sietett a kórházba, azt hittem sablonosan Carrie öngyilkosságot kísérelt meg… aztán megleptek az írók ezzel a memóriatörléssel.

jky - 2011. 12. 19. 20:20

@winnie

Jó, nem szó szerint értettem :) Most nehogy már emiatt gondolja meg magát, ha egyszer évekig készült a visszatérésre, merényletre stb…

Gyorsan rá is jött, hogy “minek megölni, ha egyszer meg is lehet változtatni a véleményét”. Ez olyan “kényszerduma” volt arra, hogy nem merte végrehajtani a merényletet.

Na mindegy, én azt érzem, hogy felesleges nyújtják ez a történetet, de ne legyen igazam, és akkor biztos jó kis 2. évadot kapunk majd.

Pistol Pete - 2011. 12. 19. 20:30

Fémdetektor: befele mindenkinél csipog hiszen rohantak, akkor kifele is logikusan mindenkinél csipog hiába nem kell már rohanni, a merénylet már megtörtént szóval ki kérdezne bármit is. Csak Carrie gondolta, hogy nem a lövés az igazi merénylet, neki meg senki nem hitt.

A memóriakártya valószínűleg már Nazirnál vagy egy összekötőnél van, de lehet Walker postázta a CNN-nek és a 2/1-ben Brody futhat utána. :)

A reptéri ház és a szöszi elterelés volt, részletkérdés.

Saul felesége talán arra kellett, hogy Saul szenvedjen ilyen ez a munka. És ebben Carrie is így járt nincs magánélet. Két hasonló ember és így még komolyabb volt, hogy Saul nem hitt neki.

Pistol Pete - 2011. 12. 19. 20:36

Valamiről nem esett még szó és emiatt és nagyon várós a 2. évad. Ki a CIA tégla?

jky - 2011. 12. 19. 20:43

@Pistol Pete

Én kifele is átvizsgáltam volna mindenkit, egy ilyen helyzetben, pont azért, mert befele nem volt idő csekkolni. Sosem lehet tudni…. De lehet, hogy csak én gondolkozom ilyen “túl óvatosan” :)

A tégla még kérdés maradt, +1, amiért még van értelme nézni a 2. évadot.

Ja, és több Virgilt a folytatásba!

jky - 2011. 12. 19. 20:48

Ja és a memóriakártya. Mi értelme lenne, hogy Nazir megkapja? Egyrészt úgyis értesült volna a robbanásról, tud Brody tervéről, hiszen ő bízta meg. Brody a valódi nézeteit (hogy nem terrorista valójában) pedig nem hiszem, hogy Nazir tudtára akarná adni.

Én azt hittem az epizód elején, hogy a családjának (és persze az amerikai népnek) hagy üzenetet, hogy tudják, hogy miért tette és ne feltételezzenek róla rosszat a halála után. Miért akarta volna Nazir-nak eljuttatni a videót?

Did is miss something? :)

angelachase - 2011. 12. 19. 21:12

Kissur: “Brody felsége Mikekal, Brody meg Carrievel jön össze, Brody pedig nem áruló”
És a világ meg egy szép nagy szivárvány!:)

angelachase - 2011. 12. 19. 21:13

“Mi értelme volt Saul feleségét bemutatni?”
Azért, hogy lássuk, hogy Carrie 30 év után is pont olyan magányos lesz, mint Saul. Ha ezt a munkát választja, akkor ez lesz a vége.

angelachase - 2011. 12. 19. 21:16

“Én azt hittem az epizód elején, hogy a családjának (és persze az amerikai népnek) hagy üzenetet, hogy tudják, hogy miért tette és ne feltételezzenek róla rosszat a halála után. Miért akarta volna Nazir-nak eljuttatni a videót?”
Valakinek ki kell szivárogtatnia. Nem hagyhatta csak úgy ott az asszony bugyijai közt…

Egyet mondjatok már meg: Dana honnan ismerte Carrie-t? Én nem emlékszem ilyesmire…

GeoCucc - 2011. 12. 19. 21:22

winnie: “a berendelés előtt megvoltak mindennel, így változtatni nem lehetett volna, maximum a vágószobában:)”

Arra gondoltam, hogy talán előre felvettek kétféle befejezést attól függően, hogy hosszabbítanak-e velük. Tudtommal más sorozatoknál azért volt már erre példa. Nyilván a Homeland sem így végződik, ha ez lett volna az utolsó rész, hanem rendes(ebb) lezárást kap.

winnie - 2011. 12. 19. 21:23

az egész carrie-brody kapcsolat a család szintjén “nagyvonalúan” volt kezelve (vagy csak elaludtam valamin:), bennem az sincs nagyon meg, hogy brody beszél a félrelépéséről, csak annyi, hogy jess észreveszi egyszer a házuk előtt carrie-t. viszont ez azért fura, mert voltak 46 meg 54 perces részek is, azaz nem hiszem, hogy direkt vágtak volna ki valamit.

jky - 2011. 12. 19. 21:23

@angelachase

100 féle módon hátrahagyhatta volna, miért pont ezt választotta? Így csak Walker találhatta volna meg. Ha közben Walker-t esetleg elkapják, vagy meghal, akkor ennyi volt. És Walker hozta volna nyilvánosságra a merénylet után, vagy mi? Nekem ez egy kicsit homályos így.

jky - 2011. 12. 19. 21:26

Amúgy Dana nem csak azt tudta, ki az a Carrie, hanem azt is, hogy az apja lefeküdt vele. Az anyuka elmondta a lányának, hogy apuka a CIA-s csak fűrészelgeti, vagy Dana még kevesebb infóból összerakta, mint az asszony? :)

angelachase - 2011. 12. 19. 21:31

Dana egy zseni, ez a lényeg!:))
Egyébként, mint winnie, én is szeretném hangsúlyozni, hogy a kiscsaj nem a merényletről beszélte le aput, csak sírt egy sort, hogy szüksége van rá.
Ahogy a remegésből, izzadásból látszott Brody mégsem az a nagyon stabil, elhatározott, agymosott valaki, mint ahogy azt egy terroristáról képzelnénk.

angelachase - 2011. 12. 19. 21:34

jky “100 féle módon hátrahagyhatta volna, miért pont ezt választotta? Így csak Walker találhatta volna meg.”

Mért csak Walker? Nem tudjuk kivel van még kapcsolatban. Nem tudjuk ki a mole (mondjuk az elég valószínű, hogy a borotvapasszoló az Brody volt maga).

angelachase - 2011. 12. 19. 21:36

Ezek voltak a tegnapi tippeim, a 3 utolsó bejött:))

Estes a mole.
És Estes a hulla.
A kiscsaj nem lesz bombaszakértő, de valamit szervezkedik.
Brody nem tudja véghezvinni a támadást.
Claire Danes lenyom legalább 4 uglycrying-ot.

jky - 2011. 12. 19. 21:45

@angelachase

Az évad eddig nem sugallta, hogy bárkivel kapcsolatban állna. Volt az öreg szakállas, akit a múltkor felrobbantottak, de ennyi.

Walker rajzolt egy jelet a kőre, hogy ott járt és nála van a kártya. Ezek szerint meg volt beszélve előre, hogy ha nincs ott a memóriakártya, ahol hagyta, akkor este ott kell találkozniuk? Márpedig a kártyának elvileg nem kellett volna eltűnnie, mivel a merényletet nem hajtotta végre, ezért meg is lepődött Brody, hogy Walker elvitte.

Ha pedig nem Walker-nek hagyta a kártyát, hanem bárki másnak, akkor honnan tudta volna, hogy akkor este ott Walker-rel kell találkoznia? :)

angelachase - 2011. 12. 19. 22:02

jky: “Ha pedig nem Walker-nek hagyta a kártyát, hanem bárki másnak, akkor honnan tudta volna, hogy akkor este ott Walker-rel kell találkoznia? :)”

Halvány fogalmam sincs:)) És be kell valljam, hogy az egész Homeland-ben engem nem is annyira a sztori érdekelt. Például nagyon fura volt számomra, hogy egy idő után az emberek milyen behatóan kezdtek foglalkozni azzal, hogy ki a mole. Én csak elvoltam azzal, hogy nézem ezt a 3+1 színészt…

Vektor - 2011. 12. 19. 22:11
GeoCucc - 2011. 12. 19. 22:15

Az eddig taglaltak alapján kell lennie egy összekötőnek, aki Brodyval és Walkerrel is kapcsolatban áll(t), hiszen hiába Nazir a főnök, azért Irakból kicsit nehezen tudná csak mozgatni a szálakat. Van valaki, aki elvitte a memóriakártyát, aki összehozta Brody és Walker találkozóját, aki megszervezte a nagykövet felrobbantását, aki egyáltalán utasításokat adott nekik, mert nem hiszem, hogy hónapokkal ezelőtt minden lépést lezsíroztak Irakban, és aztán minden pontosan a tervek szerint is alakult. (lásd: ház a repülőtérnél, ami már gyanúsan nagy szerepet kapott ahhoz, hogy csak csali legyen; vagy épp a nagykövet lebukása).

Van valaki, akit még nem láttunk, és vélhetően majd a második évadban derül fény a kilétére. Talán, remélhetőleg, ő és a mole ugyanaz a személy. Az eddig látottak alapján én Galvezre tippelek, már ha ismert szereplőről van szó. Például tud arabul, ami sejtethet valamit, de persze lehet félrevezetés is. Eddig nem sok szerepet kapott, megbújt a háttérben, de simán kinézem a sztoriból, hogy jövőre fontosabb karakter lehet. Már ha tényleg az, akinek gondolom.

Maccs - 2011. 12. 20. 00:20

Hmm. A Vektor által kirakott link alapján eléggé csipázták a kritikusok :)

Lajoska67 - 2011. 12. 20. 02:09

Szerintem ez felháborítóan szar volt. Nem azért, mert “24-szerű” végződést vártam, hanem mert az ég világon SEMMI nem történt benne. És azért ha a szokásos 50 perc helyett 84 perces a rész és évadzáró, ráadásul azt is ígérik, hogy ennek az évadnak a főszálát le is zárják ebben az évadban (valamelyik cikkben nyilatkozták a készítők), akkor az ember azért vár valami befejezést. Legalább egy icipicit. De ez a Száll a kakukk fészkére film egy ilyen terroristás/CIA-s történetbe oltva nem adott semmit. Úgy tűnt, hogy az általunk is felsorolt sablon befejezésektől ódzkodtak (kislány beavatkozása, őrült csaj nyíltan letámadja a terroristát, kiderül, hogy a mellény rajta van Brodyn és így valami túszejtős akcióba torkollik a sztori, stb.), de jobbat nem tudtak ők se, ezért nem is csináltak semmit végül. Ez meg így nem megy. Valamit adni kell, ha már nyomozás meg alelnök meg terroristák vannak. Legalább egy lebukott áruló vagy valami hasonló kellett volna. De ez így egy nagy-nagy 0(/10).

Lajoska67 - 2011. 12. 20. 02:11

Vagy ahogy valaki a tegnapelőtti beharangozónál írta, esetleg kiderül, hogy Calire Danes álmodja az egészet. Mondjuk legalább az kiderülhetett volna. Mert amilyen elmebeteg módon viselkedik az összes ember, már-már azt várná az ember.

pityke őrmesternő - 2011. 12. 20. 09:09

sztem Dana bizony lebeszélte Brodyt. ő hitt Carrie-nek, és azért hívta az apját, h. lebeszélje. ő egyedül tudja h. muszlim, ő egyedül látta a gyanús csomagot, ő egyedül látta furcsának az apját Gettysburgnél, szóval ha csak egy kicsit is szülő-szkeptikus tinédzser, akkor simán hihetett Carrie-nek, csak nem mondhatta ki. szóval sztem Dana beszélte le.
szörnyű volt a sokkolást nézni. a royal painsben is durva volt, pedig az milyen egy ober-limonádé sorozat már.

szóval egy +1 a lájkolóknak tőlem. nagyon szomorú de a sorozathoz nagyon passzoló évadzáró volt!

kezike - 2011. 12. 20. 10:06

Lajoska67: Sőt Carrie még le is vehette volna az arcáról a bőrt, és kiderülhetett volna, hogy ő igazából Kimberly!

Tényleg nem érted, hogy az egész sorozat pont az ilyen buta megoldások elkerüléséről, a felesleges akciózás kikerüléséről szólt?? Hogy amikor egy akciófilm-rajongó szemében nem történik semmi, akkor mi, akik a karaktereket tartjuk a legfontosabbnak egy filmben, azok épp nagyon örülnek?

kezike - 2011. 12. 20. 10:18

Claire Danes összes káromkodása a sorozatból, meg még egy kis yummy yummy yummy yummy:

http://indavideo.hu/video/Claire_Danes_Badass

winnie - 2011. 12. 20. 10:38

“ztem Dana bizony lebeszélte Brodyt. ő hitt Carrie-nek”

csak aggódott az apjáért, főleg akkor, amikor egy ártalmatlan kérdésére ne kapott megerősítést. nem hitt egy őrült nőnek, nem is hihetett volna nagyon, nem sok alapja lett volna, látott gyanús csomagokat, de a sorozatot nem nézi, így semmi értelme nem lett volna olyan abszurd dolgokra gondolnia, hogy terrorista az apja. (száz meg száz dolog lehetett abban a csomagban.)

új - 2011. 12. 20. 11:04

nagyon, nagyon tetszett. elképesztő hatású húzás, ahogy szinte én érzem, hogy kétesen nyomasztó izgalommal készülök felrobbantani magam, búcsúzom a családtól, megpróbálom, mégsem működik, stb.
mégis, van pár dolog, amiket már majdnem bosszantóak:
(lehet, hogy elhangzottak korábban)
– majdnem-összeköltözős-3éve-együtt-Mike teljesen eltűnik, nincs semmi utóhatása a pár hónapja még oly hevesen lángoló viszonynak.
– Nazir egy könnyű pár perces telefoncsevejjel meggyőzhető, olyan feladatot hagyva biztosítékul, ami a történtek tükrében közel sem olyan nagy próbatétel, mint első alkalommal. (honnan tudta, hogy vele találkozik amúgy?)
– a folyamatos agonizálás a 80 gyereken nekem még mindig hiteltelen. nem mondom, hogy felmenthető a parancs kiadója, de hogy ennyire fekete-fehérré váljon, csak ellenkezőleg a szitu, az irreális.többször elhangzott, hogy egy keresett terrorista vezér nem véletlenül veszi körbe magát gyerekekkel, civil környezettel, teljesen tudatos lépésként teszi ki őket a csak rá leselkedő támadásoknak. nem értem, ebben az esetben miért maradhat ő a tiszta fehér szenvedő fél.
– pláne, hogyha Brody a saját gyerekei ellenében is(nem lesz mellettük, hogy felnevelje) más gyerekéért való vérbosszút tartja (érzi!) fontosabbnak, nekem annyira elvakult, életellenes fanatizmust mutat, hogy már nem érdekel, milyen eszméért indult eredetileg, nem felmenthető.

viszont izgatottan várom, mit jelentett a “nem elég egy embert megölni, jobb, ha az egész eszmét”- tételmondat a köv. évadra. Brody a szenátusba furakodva harcol az értelmetlen öldöklés ellen? (ő a gyerekgyilkosságot megtorolni indult a sztori szerint) vicces lenne, Brody, mint első Nobel-békedíjas terrorista-tégla, ha ez összejön neki.viszont szegény Carrie, valami csontot ő is kapjon jövőre.

angelachase - 2011. 12. 20. 11:08

winnie: azért ezt nem tudhatjuk biztosan, maximum azt mondhatjuk, hogy azt gondoljuk, hogy ez történt. szerintem a kislány érzi, hogy baj van, de az túl sok neki, amit carrie állított.

angelachase - 2011. 12. 20. 11:18

Az írók beszélnek itt:
A Dana sztoriról:
-Brody kept leaving that suicide vest where it wouldn’t have been hard for his daughter or another family member to find it. Did part of him want to get caught?
-HG: That’s a great question. You have to believe some part of him wanted to get caught. And you have to wonder, “What would he have done had Dana actually opened that package?”

A oarkolós jelenet:
“-But what I took away from the finale is that he basically helped destroy her career. How do you bring them together again?
-AG: Well, I think he did those things because he was protecting his mission. I’m hoping that in that scene between Carrie and Brody when they’re in the parking lot outside the police department, you get a sense that Brody is banishing a woman from his life who is really the only human being on the planet, with the possible exception of his daughter, who he has any real connection with. I mean, hopefully he feels some pathos in that. Some idea [is] that he still has feelings for her as well, and then the fact that he’s brought back from the brink is going to open up the more human side of him to that experience again, possibly.”

A reptér melletti ház:
“Was the house near the airport part of a different Nazir plan, or simply one part of the overall vice president plan that didn’t work out?
-HG: That was most likely Plan A, and Plan B is an evolution, a response to that initial plot being exposed.”

jky - 2011. 12. 20. 11:22

Én is azt mondtam, hogy nem szó szerint mondta neki Dana, hogy “ne kövess el semmi hülyeséget”, de tudta, hogy valami nem kóser, ezért hívta fel és könyörgött, hogy “apa, gyere haza”. Tehát ne csinálj semmi hülyeséget, ami miatt meghalhatnál vagy lecsukhatnának. Nem tudta konkrétan, hogy robbantásról van szó, de az tudta, hogy valami gyanús, hiszem leskelődött az apja után. Nem hülye a kiscsaj. :)

új - 2011. 12. 20. 11:47

a “parkolóban folyton bocsánatot kérő Carrie”- jelenet frappánsan rímel “a hétvégi háznál kocsi után futó és ott bocsánatot kérő Carrie” – jelenetre. pedig már az elsőnél is biztos voltam benne, hogy a szituáció akkor valóban perverzen pikáns, ha Brody tényleg terrorista. így az egyetlen ember, aki átlát rajta a kezdetektől, mégis visszakozni kénytelen, egyenesen meghunyászkodik előtte, pedig igaza van, amit mi csak a 2. említett jelenetnél tudhatunk biztosra.
sajnálom, hogy nem maradhattak egyenrangúbb macska-egér cserkésző partnerek, (visszagondolva az első kihallgatáson is már érezhető Brodyban a Carrie iránti tisztelet, hiszen már akkor nagyon közel tapogatózott az igazsághoz), kettőjük bizarr viszonyának alapja is pont az, hogy Carrie érti meg egyedül, mi zajlik nagyjából benne, épp ezért lesz igazi ellenfele is egyben.
Carrie kiiktatásával nem tudom, milyen ütős ellenpólus-lehetőség marad Brodynak.

angelachase - 2011. 12. 20. 12:02

Szerintem Carrie pont, hogy nincs kiiktatva, hanem éppen rendbe hozni próbálják azzal, hogy kisütik az agyát. Újra kell kezdenie mindent, de összeszedettebb lesz.
Az a parkolós jelenet nagyon jó volt. Ahogy Carrie odamegy bocsánatot kérni, és Brody még egyet, meg még egyet belerúg. Aztán amikor a nő teljesen összetörve elsétál, akkor már Brody sem érti magát, hogy minek rúg bele ennyiszer.
Biztos sokan leszóltok majd, de nekem az egész sorozatban ez a szerelmi történet a legerősebb.

új - 2011. 12. 20. 12:15

nekem is nagyon erős ez a szál, szerintem a kettőjük közti vonzás is nagyon fontos eleme az üldözés-becserkészés-táncnak, ami amúgy szakmailag is menne köztük.
azokat nem is értettem, akik a feleséggel való meghitt viszonya mellett ágáltak, mintha egy romantikus családi filmet néznénk. szerintem pont, hogy a feleség került egy háttér-statiszta szerepbe az életében, bár kétségtelenül jobban járt.
viszont, mivel kiütik Carriet, elvész a sok információmorzsa, amikből váratlanul tud összeállni az igazság időnként a fejében. így az esélye is elvész, hiába lesz kiegyensúlyozott esetleg.

Pistol Pete - 2011. 12. 20. 12:42

Akkor az írók szerint nem elterelés volt a reptéri ház, hanem Plan A. Bukták, jött Plan B. Azt is bukták. Walker elhibázta Waldent, a mellény nem működött, Brody meggondolta magát és Plan C jön hogy diplomáciával belülről bomlaszt Brody szenátor. Akció helyett jobban bejön nekem ez a nyomozós, összeesküvéses hangulat pláne ilyen karakterekkel.

Lajoska67 - 2011. 12. 20. 13:11

Ja, még azt akartam írni, hogy ha ilyen a pszichiátria, akkor kezdem megérteni a szcientológusokat!

winnie - 2011. 12. 20. 13:13

ez egy bevált kezelési módszer, amit a beteg kért, nem látván más értelmes megoldást. random vallásoknak nem hiszem, hogy köze lenne hozzá – itt pláne nem kéne ilyesmivel foglalkozni.

angelachase - 2011. 12. 20. 13:33

Akkor Lajoska67 ezt olvasgasd, ha sikerül:

ECT – Electroconvulsive Therapy for Bipolar Disorder:
Commonly called shock treatment, electroconvulsive therapy (ECT) has received bad press since it was introduced in the 1930s. Over the years it has been refined, however, and may now even be safer than lithium.

It may be particularly beneficial for the following patients:
Patients who need immediate stabilization of their condition and who cannot wait for medications to be become effective.
Most patients with mania. (It may be particularly important for elderly patients with severe mania.)
Patients who suffer suicidal thoughts and guilt during the depressive phase.
Patients who simply prefer ECT.
Pregnant patients.
Patients who cannot tolerate drug treatments.
Patients with certain types of heart problems.
Young patients.
In a review of studies, about 80% of ECT-treated patients experienced improvement, and for some, it is the only treatment that works.

darwinka - 2011. 12. 21. 12:00

Lajoska67
Kösz a pszichiáterek nevében.

Cléda - 2011. 12. 21. 19:23

Pistol Pete
“Walker elhibázta Waldent, a mellény nem működött, Brody meggondolta magát és Plan C jön hogy diplomáciával belülről bomlaszt Brody”
Nekem inkább az jött át, hogy Walker lövöldöz kint párat, tök mindegy kit, így Brody külön csipogás nélkül átjut a fémdetektoron, mivel az folyamatosan sípol, a nagy pánik miatt meg leszarják. Tehát ez nem B, és C terv volt, hanem ez egy kerek terv volt. Minden fontos embert egy helyre zsúfolnak, aztán jöhet a bumm.
A mellény is működött végül, csak Dana hívása után jött a diplomáciás D terv :)

nyuszisz - 2011. 12. 21. 22:37

Nagyon tetszik ez a sorozat, most fejeztem be a 12. részt.
A kedvencem már az elejétől Virgil, remélem a 2. évadban többet látjuk, és szerintem inkább vele jöjjön össze Carrie :))))

Pistol Pete - 2011. 12. 22. 10:36

Cléda

Igen, Carrie is mondta egy sniper nem Nazir stílusa, ez így hülyeség Walker összevissza lőtt, Waldent se találta el, meg csak egy random ügynököt kapott le. Ha Walker fejbelövi Waldent, a többieket ugyanúgy beterelik ahogy láttuk és csak a maradékot kell felrobbantani. Az írók szerint az A terv a reptéri ház volt, hogy onnan lövi le Waldent Walker. Amit láttunk a B megoldás és egyelőre nem állt bosszút Nazir egy fejesen sem, és akkor most jön a diplomáciás rögtönzés Brody szenátortól. Még több résszel ezelőtt felvetettem ezt itt a kibeszélőben, csak én akkor konkrét tervnek gondoltam. Hogy párhuzamosan Walker a radar alatt a puskájával, amíg Brody politikusnak készül és mikor kinyírják Waldent akkor átveheti az elnökjelöltséget mint veterán hős aki túlélte a fogságot. De ez a diplomáciás változat egyértelmű rögtönzés, Brody ötlete. Walker úgy tűnt olyan Nazir paranccsal ment a sikátorba a végén, hogy ölje meg Brody-t. De az új terv hallatán fordult a kocka és Walker vált Nazirnak feleslegessé. Kár, hogy Walkerről keveset tudtunk, neki is volt családja, nem ő volt Nazir kisfiával szóval ő mitől tört meg? A sok veréstől? Nagyon elszánt volt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz