login |

Pilot-mustra: Terra Nova – 1×01

2011. 10. 02. 20:42 - Írta: winnie

40 hozzászólás | kategória: 2011/12, kritika, pilot-mustra,

(Előzmény: human kritikája.) A 2100-as évek közepén járunk, a Föld élhetetlen, túlnépesedett, ennek megfelelően maszkban járnak az emberek, az eget régóta nem látták és még a harmadik gyerek vállalását is büntetik. Az emberiség egy véletlen folytán talált időrésben bízik, amely 85 millió évvel röpíti vissza a rajta átlépőket – egy másik idősíkba. Pár évvel ezelőtt elindult az Új Világba az Első Zarándoklat, most pedig már a Tizedik csapat készülődik a nagy utazásra, ebben vannak hőseink.

TERRA NOVA – 1×01 – 6/10


Oké, a felütés tiszta Outcasts (ha valaki nem látta volna az tavaszi angol scifi-sorozatot, akkor pilotkritika és finálékritika), csak ott egy másik bolygón van az Új Világ, de ettől még az újonnan érkező csapat, a majd egy évtizede ott lévő telepesek, a falakkal elkerített erődváros, a minitársadalom, annak kemény vezetője, a falakon kívülre került/száműzött titokzatos embercsoport, a környező, feltérképezetlen terület mind stimmel – csak itt annyira nem ismeretlen a világ, hiszen az ember nagyjából tudja, hogy mi volt az őskorban. (A főszereplő orvos néni meg foglalkozásilag, ha akarom a Falling Skies-ból jött.)

Nagyjából el lehet tehát képzelni, miről szól a pilot, kvázi kötelező az Új Világban megtett első lépéseket elmesélnie (a néző a hősökkel együtt fedezi fel), s éppen ezért nem sok meglepetést tartogat, nagyjából kiszámítható, ami nem válik előnyére. Ugyan sikerül egy-két meglepetést bedobni, titokzatos eltűnést meg rejtélyes jeleket, de ezek egyike sem ajzza fel annyira az embert. (Megvallom, engem abban a jövőbeni világban játszódó sorozat lehet, hogy jobban érdekelt volna – az első 17 perc játszódik ott.)

A pilot kvázi alapozás volt tehát, amibe beledobták az infókat, plusz egy random konfliktust, s persze terítették az állandó szereplőket, hogy tudjuk, hogy ki fog sok részben szerepelni, hogy majd valaki közülük meghaljon (adja magát), meg áruló legyen. Meglepetés vagy nagy dolog nem volt, inkább csak (nevezzük így) “mitológia”, s ez az, ami érdekesebbnek tűnik a jelen (vagyis a múlt) éppen aktuális eseményeinél, a heti problémáknál.

Az ilyen sorozatoknál, leginkább a scifiknél – éljen a tudatlanság! – örülök, hogy nem vagyok annyira hozzáértő, hogy fennakadjak dolgokon (bezzeg más műfajoknál!), ritka az, ami szemet szúr nekem, valahogy úgy vagyok az effélékkel, hogy ha látok valamit, ami nem stimmel, akkor nem arra gondolok, hogy rosszul írták meg, hanem arra, hogy ez így van annak a sorozatnak a világában és kész. (Persze most a jövő világára, Terra Nova-ra vagy az időutazásra gondolok, az alap, kőbe vésett dolgokra, hiszen ha hülyére vesznek egy karaktert, akkor én is izgekmozgok.)

A Terra Nova az alap időutazós sztorival nem nagyon tudott mellényúlni a szememben, hiszen odavagyok a műfajért, azzal pedig a kezdetek kezdetén sikerült megfogni, hogy bemutatták a 3. gyerekeket fenyegető veszélyt, durva volt belegondolni, hogy mit érezhettek a szülők. De egyébként is, maradva az érzések terén, nekem már az is elegendő volt és megfogott a startnál, hogy végiggondoltam, hogy milyen lehet az az érzés, hogy ott hagyod a saját világodat, örökre, s időutazol egyet…


Lehet, bénaság ilyen megoldásoknak felülni, de megmozgatott a Terra Nova-pilot eleje, s bár nagy meglepetésekkel nem szolgált a folytatás, de hangulatba ringatva már nem volt semmi gond a kezdéssel. Eddig volt a pilot, amit ugyan keményen átszabtak, de mégis a készítő írt. Az érdekes az lesz, hogy a nagyon elit, scifipozitív írógárda (Brannon Braga, David Fury, Rene Echevarria) + Jon Cassar, mint fix rendező merre viszi tovább a történetet az alapok lefektetése után.

Ja, a CGI? Az biztos, hogy tévében ritkán látni ennyit és ilyen minőségűt, mint ahogy az is biztos, hogy moziban ezerszer jobbak is vannak – a pilotra sok idejük volt, de míg moziban több hónap van utómunkára, itt a továbbiakban elvileg csak 8 nap lenne egy részre (durván: 8 nap forgatás, 8 nap vágás, 8 nap kép-hang tuning), de ezt meg 2-3-szorozzák. Viszont hiába van rengeteg minden jól megoldva, ha a háttérvilág, az “odavetítések” sokszor nagyon gyengék, amik egyrészt kizökkenti az embert (a legfelső képről simán elhiszem, hogy videójátékból van), másrészt pedig elfeledteti vele, hogy voltak azért korrekt megoldások is.

40 hozzászólás Ne habozz!

kiskiraly - 2011. 10. 02. 21:01

David Fury úgy tudom elment onnan. De lehet rosszul tudom.

winnie - 2011. 10. 02. 21:05

miért tudnád rosszul?:) írtuk hírben, hogy a pilot idején toborzott népek mind elmentek (egyik fél szerinte elcsapták őket, másik fél szerint elmentek (fury baragával különbözött össze a sztorin, így jött a “kreatív nézetkülönbség”), mert akkora volt a holtidő a pilot és az folytatás írása között), de a storyline elejébe ő is besegített – amúgy most a kiírásokat vettem alapul, szóval jogos. (durva sok producert írtak ki, a how to be a gentlemanél volt talán csak több.)

david fury most fringe-ezik, asszem.

MikkaMakka - 2011. 10. 02. 21:11

az outcastsos parhuzamok nekem is egyböl feltüntek, aztan mar nem tudtam leallitani magam es folyton azon kaptam magam h na ez is volt meg az is
tenyleg ennyire fantaziatlanok az irok?
a csaladi dramazas főleg a lazado tini resz szörnyen idegesitett, V-t is emiatt löttem le, pl falling skies ebben sokkal jobb volt
elmeleteket meg tuti nem fogok egyenlöre gyartani, ahhoz tul bugyuta eddig, azert remenykedem h lesz ez meg jobb is

Zoz - 2011. 10. 02. 21:21

Hát bizony egyet értek.. Már csak a Walking deadben bizom hogy megadja azt az old feeling LOST hangulatot…

Rita - 2011. 10. 02. 21:24

Winnie: ezek szerint teljesen másképpen érzékeljük az elénk táruló világot, csak ezzel tudom azt magyarázni, hogy szerinted a látvány jó volt…ilyen és még jobb animációkat láttam a Stargate sorozatokban is, ahol tényleg minden epizódra csak 7-8 nap volt és nem több hónap.

P009 - 2011. 10. 02. 21:58

A látványvilággal nem volt problémám. 1 jelenet volt, ahol a háttérről lehetett látni, hogy mű, ez van az 1. képen. Az gagyi volt, a többi sorozatos szinten jó. A pilot 7/10

Kovasz - 2011. 10. 02. 21:59

“Megvallom, engem abban a jövőbeni világban játszódó sorozat lehet, hogy jobban érdekelt volna” – ezzel én is tökre így voltam, a cyberpunk világ sokkal jobban izgat, mint a dínók:)

“a csaladi dramazas főleg a lazado tini resz szörnyen idegesitett, V-t is emiatt löttem le, pl falling skies ebben sokkal jobb volt” – ??? a Falling Skies-ban minden részre jutott 5 perc tömény gejl jelenet – és bár a hülyegyerek engem is szörnyen idegesített, viszont itt max. fél percesek voltak ezek a jelenetek, úgyhogy ki lehetett bírni

RaveAir - 2011. 10. 02. 22:21

Az első kép nekem teljesen olyan, mintha a szereplők is cgi-ből lennének megalkotva. Főleg az ősz hajú csávó tűnik nagyon rajzoltnak.

A sorozatot még nem kezdtem el nézni, majd talán a szezon végén darálom, ha többségben lesznek a jó kritikák.

teddike - 2011. 10. 02. 22:32

Nagyon jó képet választottál, az elsőre gondolok, pont az a jelenet, aminél a nyári verzióhoz képest vártam, hogy majd javítanak a látványon, CGI ha már említed, de nem tették meg. Pedig pont abban a jelenetben fért volna el a leginkább a kozmetika.

Hétvégén szedtem össze pár változást a nyári verzióhoz képest, érdemes átcsemegézni:

http://teddike.blog.hu/2011/10/01/pilot_2011_12_terra_nova_3_0_fox

Katey - 2011. 10. 02. 23:21

Egyetértek teljesen, hogy a jövőt még elnéztem volna inkább, mert érdekes volt, és el tudok képzelni valami hasonlót.

Marcipán - 2011. 10. 02. 23:23

Én nézem még, 2-3 részt tuti bevállalok, max ha nagyon elromlik akkor állok le vele.

Kira - 2011. 10. 02. 23:25

Szvsz van egy kis baki az egész sztorit illetően. Addig még oké, hogy anomália visszaküldik az embereket, a terv okos, de abba senki nem gondolt bele, hogy 65 millió éve – függetlenül attól, hogy másik idősík – a dinoszauruszok kihaltak valamiben, akkor nem gondolják h idősíktól függetlenül ez máshol is befog következni, erre egy olyan világba küldik az embereket vissza ami alapjáraton emberi tettől eltekintve is pusztulásra van ítélvel? O.o szval ez elég wtf

megjegyzem alapjáraton nagyon tetszik a sorozat így első rész alapján :D

polovcev - 2011. 10. 02. 23:40

Kira:

Nem akarok kötözködni, de a telepesek 85 millió évet utaznak, tehát van 20 millió év az építkezésre, fejlesztésre, egymás kiirtására. Az több, mint elég:)

mali - 2011. 10. 02. 23:50

nagyon gagyi volt, ahhoz kepest hogy egy geppuska 1 meteres betontombot atlo , a dinoszauruszokkal nem birt el :XD
elso resz utan kaszaltam, nevetseges idopazarlo vacak

montanosz - 2011. 10. 03. 00:10

engem a sok sétálgató ember zavart nagyon, ott senkinek semmi dolga vagy mi?

Prophet - 2011. 10. 03. 01:23

Nem ugyanaz az idősík, mert nem találtak szondát? 85 millió évnyi erózió csak hazavágja… vagy valaki, aki az évad végén lekapcsolja.

GeG - 2011. 10. 03. 03:03

Nem ugyan az az idősík mert Ők(akik betelepítik a múltat lol)
Nem is küldtek vissza szondát:D
ok okozati arány felborult…
De pár elmélet szerint nem feltétlen szükséges és néha az okozat válthatja ki magát az ok-ot megfelelő időparadoxon jelenléte esetén…:D
ok–>okozat
okozat—>ok—->okozat (egy kis hurok /or ral kibelőle XD)
Vili?:D

Bullseye - 2011. 10. 03. 07:14

eredeti forgatókönyv szerint miért csukták le a papát? mert ezt a +gyerekes “de hát ő jófiú, mert családszerető” megoldást kissé megvetem…

winnie - 2011. 10. 03. 07:22

“de hát ő jófiú, mert családszerető” megoldást kissé megvetem…”

nem hiszem, hogy ez a megoldás. csak azért, mert becsúszott egy harmadik gyerek és megtartották, ergó szabályszegő, még szó sincs jófiúságról, lecsukni sem azért csukták, mert családszerető (mindenki szereti a családját), hanem mert betorzult.

Anthony - 2011. 10. 03. 08:10

Hát ez számomra is gagyi. Még egy részt adok neki, de szerintem annyi. Valami régi sorozatra emlékeztet, ami 15 éve ment a tv-be, és még 5 évvel azelőtt készítették, csak nem tudom melyik. Majd lehet rájövök.

Ezt én sem értettem, hogy a nagy fegyverekkel hogy nem tudják szétlőni a dinókat? Vicc. Ja és ha nincs kapcsolat a 2 világ között, akkor honnan tudták, hogy az apa évekig börtönbe volt? És még sorolhatnám.

terdelyi - 2011. 10. 03. 08:11

“engem a sok sétálgató ember zavart nagyon, ott senkinek semmi dolga vagy mi?” Örülök, hogy ez nem csak nekem tűnt fel! :)

winnie - 2011. 10. 03. 08:23

“Ja és ha nincs kapcsolat a 2 világ között, akkor honnan tudták, hogy az apa évekig börtönbe volt?”

ezt nem érdemes sorolni, lehet rejtély, és bármikor kiderülhet, másrészt lehet trivialitás is, hiszen egyirányú infóáramlás lehetséges tárgyak vagy emberek révén, ergó ebbe máris mindent bele lehet magyarázni.

(arra azért érdemes gondolni, hogy a legtöbb ilyen típusú aggály általában fals, hiszen attól, hogy egy néző egy kérdésre nem tud választ adni, az nem azt jelenti, hogy nincs rá válasz, vagy, ha valami szerinte logikátlan, akkor lehet, hogy csak ő nem látja a logikát. az írók egy négyszemközti beszélgetés során sok “ez miért van így” érvet simán meg tudnak magyarázni, le tudnak söpörni, hiszen nagyrészük triviális, amire az írószobában lévő 15-20 ember, plusz a sok asszisztens, szkriptfelügyelő gondol, hiszen nekik ez a dolguk és túl sok kézen megy át a szkript, plusz valószínűtlen, hogy egy random néző olyasmit fedezzen fel, amire ők nem gondoltak. de ettől függetlenül még bőven lehet olyan dolog, ami “hiba”, de azért azok közel sem triviálisak. – ld. terdelyi sétálgatós felvetése, ami jelentheti azt, hogy mindenki ment a dolgára, vagy hétvége volt (vagy szabadnap, nem tudom, hogy ott mi a munkarendszer), vagy azt, hogy x ember sétált, de attól még a többi dolgozott-

bëiz - 2011. 10. 03. 08:30

Tényleg…
Az elején mondják, hogy nincs visszaút az “alternatív múltból”. Akkor honnan tudják egyáltalán, hogy megérkeztek a telepesek? Hogy szereznek visszacsatolást? Úgy értem: mi van ha kell valami a telepeseknek? Légzőkészülék, orvosi felszerelés, vegyiköpeny, pók- kígyómarás ellenszere, nemtom, akármi.

Lehet jobb lett volna, ha a túlnépesedett emberiséggel elhitetik ezt az időutazósdit, összegyűjtik őket, megnyílik az “időkapu” aztán szopacs… kibasszák őket a világűrbe vagy csak lazán atomjaira bontják az “utazókat”. XD

Bandido - 2011. 10. 03. 09:04

“montanosz – 2011. 10. 03. 00:10

engem a sok sétálgató ember zavart nagyon, ott senkinek semmi dolga vagy mi?”

Látom az fel sem merült benned, hogy talán éppen a munkába/iskolába menet sétálnak? Reggel amikor mész dolgozni/iskolába nem gyanús az a sok ember akiket az utcán látsz? Biztosan ők a hivatásos naplopók ugye? Egész nap csak sétálgatnak:) Fene enné őket… sétálgatnak ahelyett, hogy dolgoznának igaz?

csomi - 2011. 10. 03. 09:23

Szerintem is dolgozni mentek.

Amúgy meg simán tudják nagyjából mi kell a 85 millió évvel előtti élethez, túléléshez. Hiszem, hogy minden egyes zarándok csoporttal érkeznek járművek, gyógyszerek, fegyverek, gépek, stb.

A vasérc kérdés érdekes számomra, miért olyan különösen értékes. No meg a “hatosok” (vagy többiek a’la Lost), akiket lehet, hogy teljesen más küldött ide, lehet megint más idősíkból, még sok minden lehet.

Bandido - 2011. 10. 03. 09:36

“Ezt én sem értettem, hogy a nagy fegyverekkel hogy nem tudják szétlőni a dinókat?”

Elefántra se mindegy, hogy milyen puskával lősz.Megvan az a minimum kaliber ami szükséges az elefánt lelövéséhez mert az alatt csak megcsiklandozod és nem lövöd le. Na most akkor a dinóknál mért olyan elképzelhetetlen, hogy nem tudják őket lelőni?

Bullseye - 2011. 10. 03. 10:32

úgy rémlik, egyszer volt szó róla, hogy jelenti-e a gondokat a parancsnok a központnak, tehát az infó áramlik visszafelé is…

@Bandido
azért kérdés, mert akkor miért ilyen fegyvert vittek? egymás ellen, mert tudták, hogy automaták kellenek?

@winnie
arra gondoltam, hogy nem kábszeres állat, nem sunyi összeesküvő, nem rasszista barom, csak épphogy sittre került, mert ugye az élet szentsége miatt áthágta a szabályokat (holott azt a többség betartja, és nem véletlen – a bolygó aktuális állapotában). De hát gyerekellenesnek lenni fúj, a szabályok a gonoszak, amik miatt a kislány még 70 évesen is a lakásban bújkált volna… éljen a maverick főhős!

Scoo - 2011. 10. 03. 10:55

Szerintem rádión tudnak beszélni a jövővel. Elvégre még rá is kérdeznek a parancsnoknál, hogy tud e a hatosokról a jövő, mire ő azt választoa, hogy nem, mivel nem bízik a jövőbeniekben. Ergo tudnak kommunikálni. Még a rész elején is modnják, hogy azt üzenik legközelebb több, mitn 100 embert küldenek, így több házat kell felhúzniuk gyorsan (persze ezt egy követ is mondhatta, nem muszáj rádió)

Ellenben tele van hülyeséggel a film. Főleg a biztonsági kérdések mind a kapunál, mind pedig az egész táborban. Egyelőre olyan, mintha a Disney csatorna rendelte volna meg a sorozatot. Sehol egy halál (ja de van. Bocs. az ellenfél részéről.), mindenki túléli a jófiúk közül, még az is aki arcába kap egy dinót. A hatosok se valami nagy számok és elég nevetséges, hogy egy amazonnő a vezetőjük akit persze egy láda ércért elengednek. Kérdem én ha áttudnak küldeni egy halom felszerelést akkor egy láda érc ér nekik annyit, hogy elengedjék a vezetőjüket? Sok sok klisé, stb stb

Azért még bízok benne, hogy összekapják magukat és a tiniket felzabálja az első jöttment dino. Lehetőleg azok a picik akik a dagit megzabálták a Jurassic parkban :)

wizard - 2011. 10. 03. 10:56

Szerintem sok mindent ki lehet hozni ebből a sorozatból és jól megalapozták számomra a kezdeti rejtélyekkel. Egy kérdésem merült fel, amire nem találtam jó választ, a többire ilyen-olyan módon valószínű kapunk majd (vagy nem érdekel egy idő után senkit): egy olyan világból érkező fiatal, aki kb. 1 deci vizet kaphat naponta fürdésre, mégis honnan tudja rögtön, hogyan kell úszni? Persze lehet azt mondani ösztönesen tud, de na…. Engem mindenesetre megfogott az egésznek a hangulata, kíváncsian várom a továbbiakat.

Scoo - 2011. 10. 03. 10:56

Ja, az eleje, a sötét jövőkép az nagyon bejött. Na abból csinálhatnának egy külön sorozatot.

Kovasz - 2011. 10. 03. 12:20

wizard: a jövőben ők gazdagok voltak, úgyhogy biztos megengedhették maguknak, hogy eljárjanak uszodába:)

Tom - 2011. 10. 03. 14:29

Engem nagyon megfogott! Úgy jó ahogy van! Mondjuk az úszás téma bennem is felmerült :)

Cooper19 - 2011. 10. 03. 15:13

Honnan tudhatták, hogy apu sitten ült?
Gondolom, minden új telepesről van háttérinfójuk, amit elvisznek a múltba, hogy ott el tudják dönteni, hová vezénylik őket, vagy éppen kivel kell “óvatosan” bánni.
Általában ki kell emelni, ha valakinek a házastársa azért nincs jelen, mert börtönben ül valamiért.

Szerintem van benne potenciál. Reménykedjünk, hogy élnek is vele.

Somhow - 2011. 10. 03. 16:11

Jááj, azt hittem Kate van a 2. képen :D

karit - 2011. 10. 03. 16:16

“Ezt én sem értettem, hogy a nagy fegyverekkel hogy nem tudják szétlőni a dinókat? Vicc.”
Talán csak a “vadászizgalom” miatt remegett a kezük? :) A tábor mellett meg azért használtak hangfegyvereket, mert nem akarták, hogy tőlük 50 méternyire bűzölögjön pár tíz tonna döghús, ami csak a hiénoszauruszokat vonzza oda.

“engem a sok sétálgató ember zavart nagyon, ott senkinek semmi dolga vagy mi?”
Elvileg voltak ott lottónyertesek is, akik lehet, hogy üdülésnek fogták fel, és khm… a genom sokszínűsítése volt a fő feladatuk, a malteros kanalat meghagyták a lúzereknek.

OFF : vajon hány méter/kilométer/megaparsec koax kábelt kell az időhasadékba tolni, hogy a vége kilógjon odaát?

sandor8206 - 2011. 10. 03. 21:28

azt soha nem értettem, hogy miért jönnek minden egyes sorozatnál (főleg sci-finél) az idióta hsz-ek, hogy ez meg az hülyeség és paradoxonoznak. Minden film/sorozat felállít egy szabályt ami az ő “világában” úgy van, aszerint meg lehetséges. Ez olyan mintha a futballba kötnénk bele, hogy van kezünk de nagy hülyeség, hogy csak lábbal érhetek hozzá.
Helló, időutazós sci-fi ami eleve “hülyeség”.
Amúgy sima családi sorozat, majd meglátom a többi részt milyen lesz.

JcGross - 2011. 10. 03. 23:11

Nekem tetszik. Jó Sci-fi hangulata van, nekem pont egy ilyen sorozat hiányzott. A soundtrack meg teljesen megfogott! Nekem egy 7.5/10-et vagy talán még 8/10-et is megér, biztos, hogy maradok.

GeG - 2011. 10. 04. 02:33

A jövőben lehet hogy kifogyóban van az összes érc és alapanyag… Miután már Víz sincs így a volt óceánok területén lévő ásványkincseket is lehet hogy már rég kimerítették… Szóval miért ne lehetne olyan nagy érték a az az érc…
Nekem bejött adok még neki esélyt… Már csak azért is mert semmi hasonszőrű “scifi” ninc… Vagyis nagyon megvagyunk fogyatkozva vele…

Balika88 - 2011. 10. 04. 12:36

Az esélyt tőlem is megkapja, de ez a Pilot nem volt a valaha látott legerősebb… A vége izgalmas volt..de ennyi. Kíváncsian várom a következő részt, meg hogy miféle izgalmat lehet ebbe belecsempészni.. 5/10 nálam az első rész.

GaborV - 2013. 05. 24. 10:00

Egy jobb karabély ma átvisz 7mm tömör acélt. 22. század gépfegyvere meg nem tudja átlőni egy dinó bőrét. NA NE. Már akkor abba kellett volna hagynom az egészet amikor a pilotban ilyen ostobaság van. Meg spóroltam volna magamnak 4 résznyi kínszenvedést. Komolyan mondom ez a sorozat emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz