login |

Második blikk: Suburgatory + How To Be A Gentleman

2011. 10. 07. 13:40 - Írta: winnie

6 hozzászólás | kategória: 2011/12, kritika, ,

Suburgatory – 1×02: 6/10. (Pilot-kritika itt) A zseniális első rész után a folytatás elég nagy visszaesés volt nálam – de lehet, hogy csak azért, mert ezúttal a karakterek más súllyal szerepeltek az epizódban. Pedig a kezdés remek volt, de továbbra is az egyenetlenség jellemzi a sorozat egészét. Tudom, hogy kedvelem, tudom, hogy szívesen nézem a szereplők zömét, de olykor van, hogy igazából nem érdekes, ami történik a képernyőn.

Szerencsére azért ilyet viszonylag ritkán éreztem, de tény, hogy eddig fura módon az állt jobban a sorozatnak, amikor random, egymással nem összefüggő jeleneteket láttunk (menekülés otthonról, órai jelenet, folyosói jelenet), nem pedig a történetmesélés. Bár a pasizás és annak hangneme abszolút okos húzás volt. Verdikt: ettől még nézős, hiszen a főszereplő nem változik, de azért több fog kelleni.

How To Be A Gentleman – 1×02: 2/10. (Pilotkritika itt.) Itt nincs semmi látnivaló, a HTBAG ugyanolyan rossz, mint eddig. Még azt is képesek voltak meghúzni, hogy a két szereplő összeköltözzön, nesze neked Furcsa pár-felállás. Ráadásul a viccesebb mellékszereplők ezúttal minimális szerepet kaptak, fura is volt, hogy már a 2. részben kölön sztorit adtak a családnak, ami semmilyen módon nem kapcsolódott a két főhőséhez.

Nem tudom, lehet, hogy több értelme lenne a sorozatnak, ha a címre hajazna, azaz nem Drama próbálná betörni a nyársat nyert szőkegyereket, hanem a szőkegyerek próbálna úriembert faragni Drama-ból. Abban lenne poén, bunkózás és társai, így viszont egy sótlan főhőst kell nézni. Verdikt: már mindent tudok, nem hiszem, hogy értelme lenne megadni a 3. részes esélyt a sorozatnak.

6 hozzászólás Ne habozz!

CyClotroniC - 2011. 10. 07. 13:44

Suborgatory nálam jócskán felfejlődött, pont a más súlyozás miatt… Creepy szembeszomszédék nekem jobban bejöttek, mint rózsaszín anyukáék. A pingvines rész volt szerintem az epizód csúcspontja, de nekem Tessa minden jelenete érdekes. Mondjuk eleve rá van írva a show, de el is viszi lazán, és jó érzéke van a humorhoz a lánynak, a cinizmus is átüt a narrálásán, nálam feljebb lépett.

Utóbbinak 2. résznyi esélyt se adtam, de úgy látom, hogy nem is kellett ;D

idarpidi - 2011. 10. 07. 14:10

Suburgatory: szerintem ott veszti el az érdekeségét(2.rész), amikor elkezdi felvenni a helyi mentalitást. Pont az benne az izgalmas, hogy annyira különbözik az őslakosoktól. Ha ez megszűnik… De azért még adok neki esélyt, hátha csak egy rész erejéig próbálkoztak ezzel.

fm! - 2011. 10. 07. 20:38

Nekem durván bejött a HTBAG, jobban mint a sub. Szerintem ezzel egyedül leszek idén… :)

Royale Bluff - 2011. 10. 07. 21:03

Nekem sem tetszett, hogy Tessa már a második (ha jól tudom, cseréltek; úgyhogy harmadik, de mindegy) részben szembeköpi magát, de a gay couple jelenet, még ha kiszámítható is volt, hangosan röhögősre sikerült.

montanosz - 2011. 10. 08. 14:59

“..Suborgatory nálam jócskán felfejlődött…”
ezzel értek egyet, nekem is a második rész jobban bejött (awkwardosabb)

naughtyL - 2011. 10. 09. 19:57

nagyon cuki ez a suburgatory. annyira szimpi a főszereplő lány. igen nehezen sikerült rájönnöm, hogy shamelessben ian fake barátnője volt.

és cyril meg külön jó pont:D

várom a folytatást!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz