login |

Pilot: Man Up

2011. 10. 20. 20:04 - Írta: human

8 hozzászólás | kategória: 2011/12, kritika, pilot-mustra,

Röviden? Traffic Light light. Meg egy kicsit a Modern Family is beugrott valamiért, talán a főszereplő miatt, aki egy higított Ty Burrellnek tűnik. Hogy nem sorozatos nyelven ez mit jelent? A Man Up közepesnél is közepesebb. Miért?

Egyszerűen ez a pilot is olyan, ami látszólag ezer tesztelésen ment át, hogy mindenkinek tetszhessen, de emiatt pont nem fog senkinek. Középszer. A történet középpontjában 3 barát áll, akik a férfi lét a 21. században problémájával kell megküzdjenek. Egyikőjüknek felesége van, az szépen össze is foglalja: nagyapád harcolt a világháborúban, apád a vietnami háborúban, te pedig… Mi jut a jelen kor férfijának? Tehát keresik a nők irányítása mellett a helyüket, az írók által halál unalmasan.

Rögtön a férfi lét három állapotát is láthatjuk, hiszen az egyik barát siránkozós túl érzelmes (őszintén szóval kicsit buzis, de egy lány után ábrándozik művészlelkével), a másik egy kicsit temperamentumos egyedülálló, a harmadik pedig a felesége tekinteteit lesi, hogy mit tehet meg. Amikor szembesül vele, hogy nem eléggé férfi, akkor próbálja kitalálni, hogy miképp lehetne az.

A pilot története lényegtelen, abba nem megyek bele. A sorozat egyik fő problémája, hogy Mather Zickel nem szerethető főhős. Ő játszik a legrosszabban. Mellette a pityogó Christopher Moynihan csak idegesítő. Akik tényleg jók voltak ebben a 20 percben: Dan Fogler és Henry Simmons. Nekik köszönhetünk pár poént, a többi szálon csak a rutint hozták az írók.

Ami még rohadtul idegesített, hogy direkt duplán rágják a szánkba, hogy milyen fontos az a kés amit a rész eleje felé mutatnak… Tudom, hogy sitcomokban nem a csavaros történet a lényeg, de az egykamerásokban azért annak is el kell menni valamennyire, így zavaró, ha valamit extrán kapunk meg. De ez csak az én vesszőparipám, lehet ti nem vontok le ilyenért pontot.

Azt hiszem 5/10-nél többet nem tudok adni erre a pilotra. Van a témában puskapor bőven, de a főszereplő miatt nem tudom, hogy mennyire maradok a későbbi részekre.

8 hozzászólás Ne habozz!

CyClotroniC - 2011. 10. 20. 20:09

Nem volt katasztrofálisan szar, de tényleg olyan semmilyen volt az egész és bántóan kiszámítható. A Ty-klónt én is megjegyeztem, de nagyon nem az a szint. Én ezt a jövőben kihagyom, de volt már idén 2-3 gyengébb sitcom.

lostgab - 2011. 10. 20. 20:54

Tényleg középszerű, de közel sem a legrosszabb, amit idén láttam. (Nem hinném, hogy a How to be a gentleman-t bármi lekörözné…) Azt hiszem még maradok pár részre, hátha lesznek jó megmozdulások. Pl. a Barracuda-n felnevettem :)
Plusz viszonylag kevés 20 percesem van, így bőven belefér még újoncnak a New Girl meg a Suburgatory mellé.

dr oetker - 2011. 10. 20. 20:58

nagyon nem jött be, ráadásul a feleség, és a volt feleség sem tetszik, leharcolt fejük van:D

Ruby - 2011. 10. 20. 21:08

A főszereplővel valóban baj van, nem elég karizmatikus, viszont a szakállas csávó priceless nálam, ha jobban belegondolok, csak rajta röhögtem (Bloodbath!).
Szerintem 7/10.

JimmyL - 2011. 10. 21. 03:04

Dan Fogler ezen a kepen elegge hasonlit az X-factor Us egyik dontosere…

JimmyL - 2011. 10. 21. 03:06

Hat Teri Polot barmikor bevallalnam…

clark - 2011. 10. 21. 14:39

nekem is a modern famiy ugrott be mikor néztem a színész nagyon hasonlít a főszereplőre.
annyira nem volt rossz egy két rész múlva majd eldöntöm a sorsát.

A Barracuda beszólás nagy volt ,ha jól tudom a sharkban is játszott a színész.rem itt is fog szerepleni többet.

Holdenper - 2011. 10. 21. 14:58

Szerintem iszonyat gyenge volt…én a Traffic Light-tal egy lapon sem említeném (igaz annak is meg voltak a gyengeségei, de az legalább néha tényleg vicces volt).
Konkrétan ezen a piloton még el sem sikerült mosolyodnom, és alig vártam, hogy vége legyen.
Az egyedüli jó dolog benne a Brown eyed girl című szám volt (nem az azzal kapcsolatos bénázás, hanem maga a szám…mert szeretem:D)
Amúgy ki lehetett volna használni az alapfelállást, de nem sikerült semmi érdemlegeset alkotniuk a készítőknek. Ennél még a How to be a gentleman is jobb imo…pedig az se erősebb 3,5/10-nél

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz