login |

Pilot-mustra: Once Upon A Time – 1×01

2011. 10. 24. 18:00 - Írta: winnie

811 hozzászólás | kategória: 2011/12, kritika, pilot-mustra,

Azaz Egyszer volt… Mindegy, hogy fog folytatódni a Once Upon A Time, a pilotja az évad egyik legkellemesebb meglepetése lesz. És nem feltétlenül azért, mert annyira jó volt, még csak azért sem, mert annyira tetszett (tetszett, de azért mégsem Pushing Daisies), hanem azért, mert remekül elröpített egy másik világba. Sőt, két világba, hiszen egyrészt a tündérmesék világában fog játszódni a sorozat, másrészt meg a mi világunk Storybrooke nevű városkájában, ahol a tündérmesék időben befagyott világának hősei élnek megfosztva a happy end-jüktől – mit sem tudva valódi énjükről.

ONCE UPON A TIME – 1×01 – 7,5/10


Wow, high concept fantasy? Nincs kétségem persze affelől, hogy erős epizodikus felhangokkal (és sok flashback-ekkel) fog rendelkezni a Once Upon A Time, de az az igazság, hogy nem fogom bánni, ha megtartja a pilot báját. Nem tudom, mennyire vagyok elfogult, de engem nagyon hamar elkapott a mesés, bájosan naiv hangulat, és onnantól kezdve nehéz volt kizökkenteni, mert a kivételesen színes képektől kezdve a zenén át minden próbált elvarázsolni. (Félreértés ne essék, kellőképpen sötét dolgok is jelen vannak, nem minden játék és mese.)

Főhősünk Emma Swan, afféle fejvadász-féleség, óvadékkal tartozókat felhajtó kisvállalkozó. Árvagyerek, nehéz természet, épp a születésnapját ünnepli – tök egyedül. És ekkor kopognak az ajtaján – egy 10 éves kisgyerek az, aki szerint Emma Swan az ő anyja, és elkezd egy kisvárosról, valamint tündérmesék figuráiról és egy ősi, már-már apokaliptikus hablatyolni.


Minden mást elég spoileres lenne leírni (nem a rettentő csavarok, hanem a felfedezés élménye miatt), így maradjunk annál, hogy a felütés viszonylag egyszerű, de az, hogy milyen irányba indul el a sorozat, a jövő zenéje. Az biztos, hogy a helyszín a kisgyerek szülővárosa, Storybrooke lesz, mely telis tele van olyan karakterekkel, akiket előbb vagy utóbb megismerünk a mesevilágból, és az ember nem tud nem arra gondolni, hogy vajon, hogy fér össze jelenlegi alteregójuk a mesebélivel, hogy mennyire hatnak a mesebeli történetek a jelenre, illetve, hogy pontosan mi is lenne a teendője Emma Swan-nak. (Ja, és persze, hogy mit forral az egyik rosszfiú, aki…)

Mondom, a Once Upon A Time (szó szerint) varázslatos, bájos, s ezek olyan jellemzők, melyek remekül el tudnak fedni bizonyos negatívumokat, bár mondjuk esetemben az sem volt baj, hogy tele volt ismert és általam kedvelt színészekkel (Jennifer Morrison, Ginnifer Goodwin, Lana Parrilla). Tény, hogy karakterizációról csak minimálisan lehet beszélni, viszonylag felületes, kiszámítható is a sztori, de ezúttal a pilot valóban inkább a sztorit építette fül, az alaphelyzetet alapozta meg, sőt, egy (két) világot teremtett meg, s ebbéli tisztjét remekül betöltötte. Konkrét WTF-ok nélkül is mondhatom, hogy az utolsó snitt láttán nagyon kellemes borzongás futott végig rajtam – ennyire beszippantott a OUAT. Most már csak az a kérdés, hogy az inkább minisorozatos koncepciót, hogyan tudják “végteleníteni”.

Na, megyek, lehet, hogy még egyszer megnézem a pilotot (igen, ez is olyan volt), de előtte csekkolom az 1998-as Ever After előzetesét, hogy még jobban hangulatba ringasson – na, nem mintha szükség lenne rá. (Itthon Örökkön örökké volt Hamupipőkés Drew Barrymore-film címe, azt hiszem, hogy annyira már nem jött be, de a trailert rengetegszer néztem meg a betárcsázós magyar net hőskorában, köszönhetően Loreena McKennitt és Robert Miles felhasznált zenéjének – onnatól kezdve lettem McKennitt rajongó, s szerencsére nemrég itthon is koncertezett, így a bakancslistáról ezt is kipipálhattuk.)

811 hozzászólás Ne habozz!

Gwen - 2011. 10. 20. 22:41

Hááát, olyan semmilyen. Megnéztem, de igazán nem vagyok oda érte, nem várom, hogy jajj, már jöjjön a következő rész! :-S

biker - 2011. 10. 20. 23:00

Ez egy családi mese, kb. a Terra Nova dinók nélküli változata. Szép volt a CGI, bár gondolom csak a pilot miatt. Később valószínűleg a jelenetek nagy része a kisvárosban zajlik majd.
Kár érte mert viszonylag jó színészek benne. (Ginnifer Goodwin, Robert Carlyle) De napjaink sorozat áradata ilyen ez kevés a nézéshez.

kicsit off: sajnos hiába lesz egyre jobb CGI és színészgárda a sorozatokban, ha közben a kreativitási szint nem emelkedik. Főleg drámák terén van pangás évek óta. A sitcom piac azért még ki tud erőszakolni pár jó sorozatot.

Papa - 2011. 10. 20. 23:03

Nem volt ez olyan rossz. SGU feeling volt a végén. Tekerhettem vissza 13:00-hoz és jöhettem rá, hogy nem ismertem fel.

kiskiraly - 2011. 10. 20. 23:08

Érdekes a sorozat, lenne benne potenciál, a pilot az alaphelyzet felvázolásához pont elég volt
7/10

Viszont azt nem tudom, hogy a Jennifer Morrison el tudja-e vinni egyedül sorozatot. Mert a karakterek közül talán a boszi, meg a titkozatos ember még aki érdekes lehet (a pilot alapján)

Zsofesz - 2011. 10. 20. 23:10

Hát akkor én most szembemegyek az eddigiekkel én igenis már nézném a következő részt. Megfogott a hangulat, meg kíváncsi vagyok mennyi lesz majd a mesevilág/Storybrooke arány a történetben későbbiekben, illetve hogy az erőviszonyok milyenek lesznek.
Ja és Ginnifer Goodwin nagyon jól hozza mind a két szerepet :)

cyborgwings - 2011. 10. 20. 23:15

nekem nagyon tetszett, hangulatos volt, jópofának tartom az alapötletet. az igaz, hogy az elején el nem tudtam képzelni, hogy lesz ebből sorozat, úgy gondoltam, inkább filmnek lenne jó, de a végére már kevésbé voltam szkeptikus. ha csak a főbb karakterek földi életét fejtik ki bővebben, már akkor is terjedelmes lesz a sztori. csak ne legyen uncsi, az a lényeg, mert úgy amúgy én bírom a háttértörténeteket (amiket jobb helyeken töltelék epizódnak szokás nevezni).

(azért hozzátenném az egészhez – afféle háttérsztorinak -, hogy az infantilizmusom az utóbbi napokban igencsak a tetőfokára hágott, szóval lehet, “jobb” napjaimon nem lettem volna teljes mértékben elájulva a pilottől, de most valahogy jólesett.)

Assa - 2011. 10. 20. 23:30

Tetszett ez az egy résznyi ízelítő, jó volt sorra felfedezni benne a gyerekkori meséket/mesefigurákat – először a mesevilágban, aztán a másikban. Még régen a Tizedik királyságot vártam ugyanígy, mint most a Once upon a time-ot a “kiforgatott-továbbgondolt mese+modern világ” alap miatt, de az inkább csalódás volt. Ez így elsőre látásra jobban megfogott.
Egyelőre mindenképpen nézni fogom (és bőszen reménykedem, hogy jó irányba alakul majd :-)).

O_Green - 2011. 10. 21. 00:09

Aranyoska, és érdekel, mi lesz tovább. De elájulva nem voltam tőle. Ha beindul lehet belőle nagy durranás is, ezt már most érezni rajta. Remélem jól csinálják meg, hiánypótló lenne.

Hor1 - 2011. 10. 21. 01:40

Kifejezetten kellemes volt, bár túl sok mesevilág nem lesz ezután szerintem, azt a szálat eléggé lezárták most.
De a CGI mondjuk meglepően jó volt, operatőrnek kellene szólni, hogy kicsit kevesebbet pörgesse a kamerát, mert már szédültem a végére. :D

mildi - 2011. 10. 21. 09:35

♥ megvettek kilóra. előre látom, hogy imádni fogom.
Tizedik királyság beugrott vkinek? bár az inkább humoros volt.

Neoprimitiv - 2011. 10. 21. 11:06

Pilotnak jó volt, nekem is kedvenceim az ilyen “ismert hős ismeretlen világban” alapú sztorik. Ami nem derült ki a pilotból (bár talán a tükör és a hozzá kapcsolódó zene sejtette), hogy “odaát” mindenki számára zárva van-e, vagy Ms Boszi és Mr Gold (azt hiszem a színészek megkönnyebbültek, hogy a készítők nem ragaszkodtak a Rumpelstiltskin-hez) azért tud oda-vissza járkálni? Az utóbbi variáció érdekesebb sztorikat hozhat. A másik kérdés, feloldható lesz-e az átok egyenként, vagy csak mindenki egyszerre térhet vissza az Óperencián túlra?

Összességében én biztosan maradok, amíg ki nem derül, milyen irányba akarják majd vinni a sztorit, kezdésnek nagyon jó volt. Az egyetlen, amit egy picit hiányoltam (de később lehet, hogy felbukkan) az egy kis humor volt.

Bora - 2011. 10. 21. 12:22

Ó, én egyáltalán nem vártam, de tesóm miatt, aki viszont igen, tudtam róla. Innen indulva rántott be most, nagyon bejött. És Jennifer Morrison is kellemes csalódás, HIMYM-ben utáltam, de itt tud játszani, azonnal szimpatikus lett.
Robert Carlyle is rulez. Engem az érdekelne, hogy a karaktere a jó vagy rossz oldalon áll-e, ő is be van zárva ebbe a világba, nem? És mit jelent vajon, hogy uralja Emmát is? Meg tudja akkor majd akadályozni, hogy feloldja az átkot? Illetve nincs-e az az anomália, hogy a boszi sem emlékszik a másik világra az átok miatt. Ez azért nem volt annyira egyértelmű. (Nekem.) 10/10. Köszi a linket.

nabu - 2011. 10. 21. 13:00

Szerintem poén, kíváncsi vagyok a folytatásra.

mmx669 - 2011. 10. 21. 18:22

Szerintem tök jó volt, lehet, hogy gyerekes vagyok, de nekem tetszett nagyon, várom a folytatást. 9/10

Neoprimitiv - 2011. 10. 21. 20:37

Egyébként ha már Lost, akkor ezt a sorozatot nehéz nyitott időtartamúnak elképzelnem, szerintem javára válna egy fix befejezési terv, de meglátjuk, hogyan hozzák össze a két világot.

Llew - 2011. 10. 22. 10:31

Határozottan jó volt. Érdekes a felütés, a mese szereplőket jól beillesztették a való világba. Én maradok. A színészi játékra sem lehet panasz, az ismert arcok nem okoztak csalódást.
Amire kíváncsi vagyok az az, hogy a boszi hogy nem tudott a könyvről, ha a tükrös jelenet alapján ő tisztában van a történtekkel. Illetve, hogy miért Mr Gold – aki a két mondata alapján tisztában van a helyzettel – uralja a várost és nem a boszi/polgármester.

pirxi - 2011. 10. 22. 14:01

Nekem nagyon bejött az egész hangulata…jól volt megcsinálva minden. A szereplők is jók. Ez egy jó kis sorozat lesz.

Wynonna - 2011. 10. 23. 01:58

Na megnéztem, és nagyon tetszett:) Van benne potenciál, és bízom benne, hogy jó irányba megy el a sztori. És ahogy nézem, nagyon jó vendégszereplőkre számíthatunk később:) Én várom a következő részt.

Seekerfan - 2011. 10. 24. 08:36

Végre egy fantasy! Nagyon hiányzott már a palettáról.

Szerintem igenis van benne sok lehetőség, nekem tetszett a pilot, bár nálam a “LOST írói” benyögés miatt inkább hátrányokkal indult, mivel LOST-ot utáltam.

Hál istennek kellemesen csalódtam, eddig jó a design, a hangulat, az effektek, kíváncsian várom a folytatást.

9/10

Dregnarr1 - 2011. 10. 24. 18:51

Első kép: nem ugyanebből a várból alkották meg Királyvárat is?

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 18:58

Bizonyos fokig SPOILER, szóval óvatosan:

Több interjú is megjelent a készítőkkel. Általánosabb információk a folytatásra:
– meseország nem csak a pilotban volt, többé-kevésbé rendszeresen jelen lesz.
– Storybrookban nem szükségszerűen mindenki mesehős. Lesznek olyan szereplők, akikről nem lesz egyértelmű rögtön, hogy melyik világhoz tartoznak igazából.
– A potenciális karakterek tárháza szinte végtelen, az ABC a Disney tulajdona, itt nem kell majd kerülgetni Hófehérke nevének a kimondását.
– A pilotban volt jónéhány Lost easter-egg, lehet keresgélni őket. (Nekem a Lost kimaradt, ezért szerencsére semmit nem befolyásolt a pilotnál.)

A Homeland után ez a második újonc, ami egy darabig biztosan marad.

naughtyL - 2011. 10. 24. 19:07

nagyon akartam folytatni, mikor rájöttem, hogy vége a résznek. Könnyen berántott, és nagyon tetszett.

Érdekel a sztori, a karakterek egyszerűen imádnivalóak, szóval wáów..

Amúgy ennek a Rumplestiltskin-nek nincs magyar megfelelője, ugye? mármint én nem nagyon emlékszem ilyenre a gyermekkori mesés élményeimből..

imádom az ever after-t, igazi guilty pleasure film nekem:)

jöhet a folytatás!!!

Alice - 2011. 10. 24. 19:08

Kíváncsivá tettetek, én belenézek.
A képen lévő vár egy része tiszta Neuschwanstein, ami már magában is jöhet minden mennyiségben :)

winnie - 2011. 10. 24. 19:30

“Amúgy ennek a Rumplestiltskin-nek nincs magyar megfelelője, ugye? mármint én nem nagyon emlékszem ilyenre a gyermekkori mesés élményeimből..”

hivatalosan nincs, itthon valami érdekes kultúrszeletke miatt nem készült magyarítása, bár itt-ott olvasni magyarítás kísérleteket.

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 19:30

naughtyL: a wiki és más források szerint egy Pancimanci nevű mesealak szerepel hasonló sztorival magyar népmesében, de őszintén szólva én sem hallottam róla soha.

Alice: Mivel a Disney-féle Hófehérkéhez is Neuschwanstein volt a minta, nem csoda a hasonlóság.

Khes - 2011. 10. 24. 19:32

Pillanatok alatt eltelt az a 43 perc, tüneményes volt. Nálam eddig is az egyik legjobban várt újonc volt, maradok nem kérdés.

montanosz - 2011. 10. 24. 19:48

a tizedik királyság nagy kedvencem, kösz az ajánlót meg lesem…

Neoprimitiv - 2011. 10. 24. 20:44

Wow, 12,8 millió néző, 3,9 demó, az ABC elégedett lehet. Ráadásul bár a kritikusok nem egyértelműen dicsérték, a nézői visszajelzések sokkal pozitívabbak voltak. Még a DH is profitált belőle az elmúlt héthez képest. Ha tippelnem kellene, akkor egy ideig még a DH fölött fog teljesíteni, persze sok függ a következő rész minőségétől.

muhaddib - 2011. 10. 24. 22:14

Nekem tetszett. Kicsit amúgy is unom az állandó sorozataimat, ritkán próbálok be újat, ez pont jó lesz lazításnak.

Ingorion - 2011. 10. 24. 22:18

Nagyon tetszett… :))
Nem is kérdés, hogy maradok. Részemről 8/10

Thomas - 2011. 10. 24. 22:19

Csatlakozok a legtöbb hozzá szólóhoz nekem nagyon bejött és rég ment el 43perc ilyen gyorsan. Mesze van a következő hétfő. Amúgy nekem kicsit a NeverEnding story film jutott eszembe.

Harlequin - 2011. 10. 24. 22:54

Felkeltettétek az érdeklődésem, holnap csekkolom a pilotot :)

Btw, Ever after előzetesét még soha nem láttam, pedig a filmet számtalanszor. Igazi, 90-es évekbeli trailer, valahogy nekem nem illik hozzá a zene, legalábbis a film teljesen más hangulatú :)

Sacc/kb. - 2011. 10. 24. 23:21

“Amúgy ennek a Rumplestiltskin-nek nincs magyar megfelelője, ugye? mármint én nem nagyon emlékszem ilyenre a gyermekkori mesés élményeimből..”
Hétszőnyű Kapanyányi Monyók néven ismert magyarul a mese.
És nekem nagyon tetszett a sorozat, egyébként.És nekem a maine-i valós részek jobban tetszettek, mint a mesések. De ez csak az én Hellblazer meg valós mese rajongásomnak tudható be.
9/10, a végén lévő hátborzongós pillanat miatt.

winnie - 2011. 10. 24. 23:34

“Hétszőnyű Kapanyányi Monyók néven ismert magyarul a mese.”

nem, az teljesen más, a fehérlófiának nincs köze grimmékhez. haosnló manók voltak itt-ott, különféle neveken, valami spinoffban nevet is kapott, de a fő mese az lefordítatlan.

Pogacsa - 2011. 10. 24. 23:56

Borzalmas gyenge volt, talan a grimm…

krigin - 2011. 10. 25. 00:16

Pogacsa: miért mire számítottál? Csöpögő vérre? Kiomló belekre? Az nem az a sorozat, ez családi sorozat, nem kiomlós belű az majd a Grimm lesz! :D

arya - 2011. 10. 25. 01:11

engem nem fogott meg különösebben, ami azt illeti, kicsit untam is, pedig én aztán nagyon meselelkű vagyok. de itt most a hangulat, a szereplők is olyan semmilyenek voltak. az egyik világról a másikra váltás mindig kizökkentett, és egyelőre, egy rész alatt nem sikerült megszoknom, befogadnom ezt a formát.
feladni persze nem fogom, mert az ötlet túl jó ahhoz, hogy ne legyek kitartó, máskülönben talán már a második részről elfeledkeznék.

az Ever After viszont örök kedvenc :)

Maala - 2011. 10. 25. 01:30

Epic sorozat, megvettek kilóra. Jennifer Morrison, Robert Carlyle. Kell ennél több? :D

bikkbakk - 2011. 10. 25. 07:35

nagyon szórakoztató volt, Hófehérkét még szokni kell, ugye neki csodaszépnek kéne lennie, s a szinésznő (bár helyeske, semmilyen más szerepben nem lenne gondom vele) távolról sem az.

winnie - 2011. 10. 25. 08:16

“s a szinésznő távolról sem az.”

ezt határozottan cáfolom, gg abszolút telitalálat:)

SunflowerG - 2011. 10. 25. 08:23

Hát ez cool, nekem 10/10..Vagány,kalandos,mesés és nem kicsit van humor..Bejövős.

Kardigán - 2011. 10. 25. 11:27

hááát, a trailert nagyon rossz ötlet volt megnézni, illetve igazából már elolvasni is, hogy miről szól, miután befejeztem, nem igazán éreztem úgy, hogy ez most több volt annál, mint hogy valaki elmesélte az alapsztorit. ja, az örökbefogadós szál onnan kimaradt, de jennifer morrison nekem annyira nem relatable, hogy az ő szörnyű magányossága egyáltalán nem érdekel, a gyerek meg abszolút nem hihető nekem.

– rumpelstiltskin nem az a mese volt, hogy ha a királynő ki tudja találni, mi a neve, akkor nem kell nekiadnia a gyerekét? honnan jött a jövőbelátás?
– (azóta láttam trailert, ami kicsit segített, de) azt nagyon meg kéne magyaráziuk, h a királynő miért csinálta ezt, mert egyelőre ő nem járt sokkal jobban ezzel az üzlettel, mint a többiek. oké, ő nem tanárnéni, hanem mayor, de ugyanúgy egyedül malmozik egy uncsi szürke városkában. nyilván a többieknek mégrosszabb, és a terv lényege, hogy mindenkinek rossz legyen, de szerintem boszorkányként is elég jól ki lehet szúrni velük, nem kell feltétlenül saját magát is megszívatnia mellé

balage - 2011. 10. 25. 11:27

Uh, en a felenel abbahagytam. Mondjuk elvileg nem is terveztem megnezni, de a pilot-kritika utan megis ugy dontottem, hogy meger egy probat. Hat, nem kellett volna. :P

Horny Reaper - 2011. 10. 25. 11:39

Nekem tetszett a pilot, ebből még bármi lehet. Érdekes az alaptörténet, és gondolom majd a Evil Queen pontos terve is kiderül, hogy ez neki miért jó. Csak azt sajnálom, hogy az ABC (Already Been Cancelled) csatornán megy, így csoda lesz, ha az első évad végigmegy. Én remélem legalább egy évadot azért kap a sorozat, kár lenne érte

winnie - 2011. 10. 25. 11:43

“Csak azt sajnálom, hogy az ABC (Already Been Cancelled) csatornán megy, így csoda lesz, ha az első évad végigmegy.”

az abc tavaly elkaszált 7 újonc sorozatából 5-nél végig adta az első évadot (plusz voltak olyanok, amik megkapták a 2. évadot is:), így az lenne a csoda, ha nem menne végig.

Horny Reaper - 2011. 10. 25. 11:47

Ja, de mindig azt kaszálja el, ami nekem tetszik :-)

winnie - 2011. 10. 25. 11:57

ez viszont igaz:)

bikkbakk - 2011. 10. 25. 14:00

winnie,

persze helyes, van benne kislányos báj, de Hófehérke a mese szerint a királyság legszebbje. Ha meg a mostohaanyja még mindig szebb (s hát lényegesen, de Piroska is), akkor a tükör nem mondta volna neki azt, amit. S akkor ez a sorozat sem lenne:)

winnie - 2011. 10. 25. 14:19

ne cisnáld már:) ez szépség. van, aki szerint ez a szebb, más szerint meg az. nem hiszem, hogy ez mérhető kilóra.

naughtyL - 2011. 10. 25. 15:11

ha már itt tartunk. prince charming, sem annyira charming, így elsőre.. ez még változhat, de nem olyan igazi “szőkeherceg”-es.
annyi ilyesmivel foglalkozó ismerősömtől kérdeztem, hogy miért lett szőke a charming-ból.. mármint maga a kifejezés, hogy szőkeherceg, mert nem csak szőkékre vonatkozik ez.

Ginnifer meg iszonyat cuki a rövid hajával, örültem, hogy nem adtak rá megint valami szörnyű parókát.. olyan kis kedves, naiv arcocskája van, tiszta hófehér:D

Rumplestiltskin ügyben meg köszi mindenkinek az infókat. csak mivel a neten nem sokat találtam, és anyukám sem emlékezett ilyenre, így az apró, még mesét igénylő gyermekekkel rendelkező ismerősöket nyaggattam, és senki nem tudott erről semmit..
de akkor megnyugodtam, nem nekem hiányos a mesés tudásom:)

len90 - 2011. 10. 25. 16:32

Nekem meg pont, hogy nem nagyon tetszett. Az alapsztori nem rossz, bár hogy mennyire egyedi vagy kreatív az vitatható, hiszen sok ilyet láttunk már eddig is.
Azonban innentől szinte semmi sem működött nekem. Alapul vették a mese világot, de nem foglalkoztak azzal, hogy ezt hogy lehetne egy modern, pörgős, high concept sorozattá adaptálni, inkább megmaradtak a tündérmesés sztorinál, így valahogy nekem elég óvodás és elnagyolt lett. Bocsi, de én valahogy nem tudom élvezni, hogy jön egy kisfiú aki megmondja a frankót, hogy a mesék léteznek, s a lány lassan kezdi elhinni. A nagy csavarnak többnek kellett volna lennie, mint hogy “jött a gonosz boszi, csinál nagy varázslat, idő megáll, MENTS MEG MINKET”.
Kb. úgy érzem magam, mint a The Wiches of Oz esetében, az oldal (ami általában krikáknál nagyon rátapint a lényegre) nem győzte dícsérni, de amikor belenéztem leesett az állam, hogy hú ez de gagyi.
Szerintem 2011/2012-ben országos TV-n ez így kevés, kelett volna neki egy sötétebb, dinamikusabb tónus, hogy beszippantson…

len90 - 2011. 10. 25. 16:41

Ja és javítsatok ki, ha tévedek, de tudtommal Rumplestiltskin magyarul Tűzmanó néven fut.
A mese az stimmel is. A Tűzmanó mese (uhhhh de rég is volt 15 éve kb, hogy ilyeneket hallgattam), valahogy arról szól, hogy a herceg megígéri a parasztlánynak hogy feleségül veszi ha egy csomó fonálból aranyat sző, a lányt bezárják estére, sír-rí aztán jön egy kis torz alak, aki megígéri neki, hogy aranyat sző a fonálból, ha neki ígéri első szülött gyermekét (gondolom ehhez kapcsolódik a rész, amikor a gyerek nevét kéri el a manó). A lány megteszi, a manó megszövi az aranyat. A herceg elveszi a nőt (micsoda lovastory, nem mellesleg XD), aztán megszületik a gyerek, a manó el akarja vinni, anyuka könyörög, hogy ne. A manó ad 24 óra haladékot ha kitalálják a nevét, megtarthatják a kölyköt. Végül valahol kihallgatják, hogy a tűz körül ugrálva énekli a manó, hogy sosem találják ki, hogy Tűzmanó a neve (a magyar valószínűleg a tűz körül ugrálásból jön, angolban logikus, hogy annak örül, hogy a Rumplestiltskin akkora marhaság, hogy ilyet normális ember nem talál ki :P), aztán másnap visszamegy a kölyökért, megmondják neki mi a neve, erre ő mérgében felrobban. THE END

winnie - 2011. 10. 25. 16:44

“Kb. úgy érzem magam, mint a The Wiches of Oz esetében, az oldal nem győzte dícsérni, de amikor belenéztem leesett az állam, hogy hú ez de gagyi.”

ránk gondolsz vagy máshol dicsérték? én épp arra emlékszem, hogy szinte itthon ment először, így nem nagyon volt róla kritika, csak annyit lehetett tudni, hogy kvázi noname minisorozat, amik általában adott minőségűek.

len90 - 2011. 10. 25. 16:48

Én úgy emlékszem, hogy dícsértétek utólag, lehet, hogy tévedek. Én már a magyar premier után töltöttem le az eredeti angolt és ritka f*s volt.

Egyébként utána wikipediáztam és a Rumplestiltskin mese, az amit írtam is, és igen magyarul Tűzmanó és egy gagyibb verzió szerint Pancimanci néven is futott, hát az utolsó használata egy esetleges magyar szinkronban végképp kinyírná az esélyét annak, hogy valaki valaha is komolyan vegye ezt a sorozatot XD

len90 - 2011. 10. 25. 16:50

De egyébként ő volt a főgonosz a Shrek 4-ben is (aminek egy poént sikerült kigyötörnie magából 90 perc alatt / bömböljééé), és érthető okokból ott is inkább meghagyták Rumplestiltskin-nek…

Derry - 2011. 10. 25. 19:44

Várható magyar csatornára vagy erre inkább egyik kertv sem mert alapozni?

winnie - 2011. 10. 25. 19:48

várható az rtl-re, de nem tudni, hogy mikor. lehet, hogy jövőre, lehet, hogy x év múlva.

Pogacsa - 2011. 10. 25. 22:57

Krigin: arra számítottam, hogy történik is valami és a megvalósítás szintje megüti az emészthető szintet

nika - 2011. 10. 25. 23:10

Engem megvettek a történettel.Hiába na a mese mindig is érdekli az embereket:)

Vexi - 2011. 10. 25. 23:19

Nekem nagyon bejött. Magával ragadó. Néztem volna még, de sajna vége lett a pilot-nak. A két világ összemosása pont megfelelő és külön díjazom, hogy nem rágják szájba, hogy akkor ez most melyik mesebeli karakter alteregója akar lenni, hanem megadják a nézőnek a felismerés örömét. Meglehetősen vártam, ezek után meg mégjobban.

ui.: Visszaolvasgatva a kommenteket elég sokat filóztok Rumpelstiltskin fordításán. Én emlékszem, hogy nekem régen volt egy könyvem, (ha jól emlékszem az volt a címe, hogy Grimm gyűjtemény, vagy valami ilyesmi) és ott nem volt magyarosítva a neve. Egyszerűen Rumpelstiltskin volt. Én így ismertem meg. Nekem az a furcsa ha le van fordítva.

karit - 2011. 10. 26. 00:48

Alapszitu bejött: ahol mindig 8.15 az idő, még a 108-as házszám alatt is, az nálam még meseként sem indul hendikeppel.

Csak a kíváncsiság nézette meg velem, de maradok, hajrá, Lost írók, bájoljatok el! Ez nekem 6/10, majd meglátjuk, merre tovább.

jiliac - 2011. 10. 26. 10:05

A mostani év borzasztóan elcsépelt “tucat-történet- kisminkelve-kiplasztikázva” sorozatok között ez igazi meglepetés volt nekem, tudnak ezek az írók ha akarnak (meg ha engedik nekik). Aranyos, bájos, kedves történet, és nem volt az a szokásos “szájbarágás”, a színészek is meggyőzőek voltak szóval engem megvett kilóra. 8/10. Alig várom már a következő részt.

Harlequin - 2011. 10. 26. 10:49

Pilot megnézve, simán 8/10-t szórok rá, lehet belejátszik, hogy már nagyon kellett egy ilyen könnyed mese nekem – de nem érdekel, kellemes szórakozást kerestem, azt kaptam.
Tuti maradok még pár részig, ha pedig marad a színvonal, az évadra is.

Kardigán - 2011. 10. 26. 12:58

len90: igen, ez a mese, az rendben van, de ebben nincs arról szó, hogy látná a jövőt, és hófehérke meg a herceg direkt ezért mennek el hozzá.

– Let me talk… to him.
– Him? You don’t mean..
– I do.
– No. No, no. It’s too dangerous.
– He sees the future.

ezt honnanszedték?

BSBsubs - 2011. 10. 26. 18:49

Nem gondoltam volna, hogy nagyon tetszeni fog, de eszméletlenül bejött. Nem kérdés, hogy várom a következő rész(eke)t. Remek hangulata van az egésznek.

montanosz - 2011. 10. 26. 19:46

na megnéztem, mivel mint sejtettem hogy hasonlít a tizedik királyságra, nagyon-nagyon bejött))))
kösz a fordítónak a magyarítást

ha meg hallom a dalt még most is megremeg minden porcikám))
http://www.youtube.com/watch?v=RcKgcF-FU9M

pearl - 2011. 10. 26. 19:51

Nekem nagyon tetszett. Látványos, bájos, tuti nézni fogom. Jó volt nézni.
8.15 és 108 – végem volt.:) Lost-os írókban nem csalódtam.

Csaba121 - 2011. 10. 26. 20:49

Kopciherci magyarul a becsületes neve Rumplestiltskinnek,
mivel ez egy Grimm-mese, és már rég magyarították.
Egyébként már két sorozatban is szerepelt, nemsokára ismétlik azt a részt a Star Trek – Deep Space Nine-ból, ahol feltűnik (a Főnök mesél róla a gyerekének és megjelenik a valóságban is), és ott a magyar szinkronban ismerték a nevét magyarul…

karab01 - 2011. 10. 26. 21:27

Nem az a neve, mivel nincs neve – ezt megnézheted magad is, ha rákeresel a neten. Minden Grimm-mesét régen magyarítottak. Még a legtöbbek által mondott Pancimancinak is magyar gyökerei vannak. A magyar szinkronban csak kitalált neki egy nevet a fordító, a hasára csapott.

Creed - 2011. 10. 26. 21:47

A végén, mikor Robert Carlyle megjelenik, felért egy wtf-al, mert nem néztem semmilyen előzetest, és nem olvastam semmit a sorozatról. A börtönös jelenetnél meg nem ismertem fel :D

winnie - 2011. 10. 26. 22:11

és a feliratokat sem olvastad az elején:) így a legjobb, annyira jó lett volna így látni…

Harlequin - 2011. 10. 26. 23:09

Annyian emlegettétek itt a 10th Kingdomot, hogy felkeltettétek az érdeklődésem.

winnie:
Néztem, nincs róla sok az oldalon – ha elnyeri tetszésemet, és végigviszem az évadot, szívesen írok róla néhány sort, ha van igény rá.

winnie - 2011. 10. 26. 23:20

huhh, az tök jó lenne, és kíváncsi lettem. régóta megvan, de parkolópályás.

JD - 2011. 10. 27. 14:12

Nekem nagyon tetszett a pilot, valamiért rosszabbra számítottam, de nagyon hangulatos volt. Amúgy régen mindig kevertem Ginnifer Goodwint és Jennifer Morrisont, mert szerintem nagyon hasonlítanak, szóval tök jó, hogy itt anya-lányát játszanak :)

buszberlet - 2011. 10. 28. 11:50

Nekem annyira nem jött át, de még adok neki esélyt. Egyébként a noszi szebb mint Hófehérke! :D

clark - 2011. 10. 28. 18:42

nekem nagyon uncsi volt.
kíváncsi voltam,hogy milyen lesz,de ez túl mesés.számomra érdeketelen,majd talán a grim jobb lesz.

gyerekek is simán nézhetik,nekik biztos bejön.
nagyon lassan telt el a 43perc.

Almásrétes - 2011. 10. 28. 21:47

Hókefélke.
Szerintem jó volt. Nézős :)

Ginevra - 2011. 10. 31. 19:03

Imádtam.
Igen, mese, azaz ne Supernaturalt várjon senki. A Grimm a nyomába sem ér, bár még az is felnőhet hosszú távon a Supnat színvonalára, ha nem kaszálják el.
10/10

arya - 2011. 11. 01. 03:36

úgy látszik, csak a bevezetőn kellett átlendülnöm, mert a második rész kifejezetten tetszett. hangulat, szereplők, két világ, most minden bejött, ami a pilotban nem. hát, így legyen továbbra is.

Neoprimitiv - 2011. 11. 01. 09:54

Jó volt ez a rész is, kezd kialakulni a stílus. A CGI-ből visszavettek, de engem nem zavar, egy mese a számomra nyugodtan nézhet ki díszletnek, ha csak egy alternatív része a sztorinak. (Egy full mesefilmnél persze nem.) Végre Robert Carlyle is szerephez jutott, bár az a “precious” eléggé gollamos volt. Egyelőre nekem a pösze kissrác a leggyengébb és sajnos Morrison, Lana Parilla viszont nagyon jó.

mkfad - 2011. 11. 01. 11:20

Na megtartotta a második rész az első hangulatát is, szóval szerencsés véletlenről már nem beszélhetünk :) Az előzetesek alapján abban sem voltam biztos hogy egyáltalán belenézek, közben meg az egyik kedvenccé nőtte ki magát már így 2 rész után is az idei újoncok közül.

Jó dolog hogy gyakorlatilag nincs gyenge pontja a szereplőgárdának. Nálam a kissrác is rendben van. Fura látni ahogy mindenki hülyének nézi, közben meg talán ő az egyetlen aki az eszénél van.

A tündérmese mivolta miatt még utálhatnám a sorozatot, de mivel jól nyakonöntötték a valósággal, kifejezetten érdekessé teszik a dolgot. Elvégre melyik az a mese ahol megsajnáljuk a főgonosz banyát. Gondolok itt az apás jelenetre. Remélem kitart a lendület, és nem fogynak ki túl hamar az alaphelyzet adta lehetőségekből.

Jó dolog hogy az új sorozatok közül, amik megtetszettek baromi jó nézettséggel nyitottak, a korábbi kedvencek rápakoltak a nézettségre jól bebiztosítva a helyüket, a kasza meg olyan sorozatok felett lengedezik anmiket meg amúgyis hülyeségnek tartok. Az idei szezont elkönyvelem egy jó szezonnak :)

Merennis - 2011. 11. 01. 17:37

Az első részt pár nap késéssel néztem csak meg, de ilyen többet nem lesz, ahogy elérhető nézem is rögtön. El vagyok varázsolva, be vagyok szippantva, meg vagyok véve kilóra dekára mindenhogy. Pedig a két mesés közül előzetesen a Grimmet vártam inkább, de ez lazán veri, 2 rész alatt simán a top3 újoncba röpítette magát nálam :]

AX3 - 2011. 11. 02. 00:02

Nem értem se a kritikát, se a többiek reakcióit. Ez a két rész kimondottan unalmas és érdektelen volt, pedig a kedvenc alapanyagomhoz nyúltak. Annyira unalmasak a párbeszédek, -leszámitva a goblint- az összes karakter ,a (főszereplővel az élen)kimondottan ellenszenves. A sok klisé még nem is zavar, a kiszámíthatóság pedig elkerülhetetlen, de itt valahogy nem működik.

winnie - 2011. 11. 02. 00:10

hogyhogy nem érted?:) azért elég sokan leírták és indokolták a véleményüket – én próbáltam alaposan leírni. egy dolog nem egyetérteni, de szerintem ettől még lehet érteni, hogy másnak mi tetszik.

Vera - 2011. 11. 02. 01:19

Megint szembe kell menjek a többséggel: szerintem kurva szar volt.

LoGi - 2011. 11. 02. 08:20

1×02 27. perc és már kétszer is elsütötték a you have no idea what I’m capable of dumát :3 vááá

szamoca - 2011. 11. 02. 10:30

Csatlakoznék a lelkes rajongók táborához!!! :)

Az egyik legjobb újonc, amelyik azonnal beszippantott! A pozitív kritika miatt néztem bele, egy könnyed, felhőtlen szórakozást kerestem, és megtaláltam! :) Egyszerűen TÉNYLEG kikapcsolja az agyam, magával húz, szórakoztat: és számomra pontosan ez a lényege a minőségi tv műsoroknak!!!
Azt gondolom az igényes drámai sorik mellett pontosan az ilyenek miatt szeretek tévézni/sorozatozni!

Bízom benne, hogy a folytatás is ilyen színvonalú marad! :)

beth - 2011. 11. 02. 22:10

Rumplestiltskin brrr… Robert Carlyle ijesztőbb valójában, mint mesésre sminkelve. Remélem azért több szerepe lesz a modern világban, minthogy belengetik vele a feszültséget és balra el.
Engem berántott:)

Steven Great - 2011. 11. 03. 01:08

Országos adón nem sok újonc dráma volt mostanában, amire azt mondtam, hogy ez igen. Az OUAT viszont eddig nagyon bejött. Ééés “Gus Fring” is back.;)

Neoprimitiv - 2011. 11. 03. 10:42

Robert Carlyle-ra nagyon kíváncsi lennék a valóságban. Valahol rémisztő, hogy egy ennyire szelíd mosoly mögé hogyan tud olyan kegyetlenséget vagy könyörtelenséget becsempészni, amitől az embernek borsózni kezd a háta. Én is remélem, hogy több “mai” jelenete lesz, sokkal ijesztőbb, mint mesefiguraként.

secret - 2011. 11. 03. 20:54

ezer éve vágytam valami hasonlóra. végre. :D

kicsit még nehéz összeegyeztetni a mesét és a valóságot, de annál jobb magamtól rájönni ki-kicsoda, és mi hogy történt. a második epizód végén pedig ismét nem marad el a wtf momentum. :)

secret - 2011. 11. 03. 20:58

amúgy utánanéztem a gonosznak.

http://mult-kor.hu/20100813_borzalmak_es_tundermesek?pIdx=6

szerintem van egy hasonló magyar népmese is nem? nekem ez a szénakazal a lánnyal és a sok pénzzel nagyon ismerős, és a kommentárját is hallom a fejemben szabó gyula hangján. :)

Neoprimitiv - 2011. 11. 03. 21:25

Az a “mindent meg kell tenned, ha azt mondom ‘kérem’ ” még érdekes dolgokat szülhet a későbbiekben.

kaltem - 2011. 11. 05. 14:48

Nekem is nagyon tetszik a sorozat, kellemes kikapcsolódás.

Egy valamire viszont vagy nem emlékszem a meséből, vagy csak elsiklottam felette: miért vette el Hófehérke a boszi szerelmét? Nem csak a szépsége miatt haragudott rá? Ráadásul itt a boszi majdnem annyi idősnek tűnik, mint Hófehérke, de ő nem a mostohája volt a mesében?

winnie - 2011. 11. 05. 14:56

ez majd később fog kiderülni

kaltem - 2011. 11. 05. 15:14

Winnie: ha nekem írtad köszi.

Most, hogy nézem ezt is meg a Grimm-et is rájöttem, hogy már nagyon sokat felejtettem a mesékből.

Hunnenkoenig - 2011. 11. 05. 15:37

“az ABC a Disney tulajdona, itt nem kell majd kerülgetni Hófehérke nevének a kimondását.”

Mintha Disney-nek barmi köze is lenne hofeherkehez. Haggyuk mar kerem szepen…

“Az a “mindent meg kell tenned, ha azt mondom ‘kérem’ ” még érdekes dolgokat szülhet a későbbiekben.”

Hat en tudnam, mire hasznaljam :-D

Neoprimitiv - 2011. 11. 06. 18:17

@Hunnenkoenig: az amerikaiak nagy része a Disney rajzfilmekből ismeri ezeket a meséket, tehát az, hogy a Disney mesealakok a saját nevükön, a rajzfilmekben megismert tulajdonságaikkal szerepelhetnek, igenis számít. (Nem pont Hófehérke, de a kiegészítő karakterek, azok jellegzetességei sokszor Disney szüleményei voltak, semmi közük az eredeti meséhez.)

Egyébként arra akartam ezzel utalni, hogy pont a bemutató előtt vetített Castle epizódban Castle szépen körülírta Batman-t, csak mert az nem a Marvel tulajdonában van.

energy - 2011. 11. 07. 08:55

Nekem a 3. rész után már nem tetszik annyira ez a sorozat. Nekem valahogy nem hihető, nem a csodás elemek, de a szereplők reakciói. A gyerekre mindenki hallgat, de nem hisz neki senki.
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy jobban szereti az anyját, aki örökbe adta, aki nem is érdeklődőtt soha utána, mint a nevelőanyját, aki felnevelte. Nem értem honnan ismeri a srác mindenki igazi kilétét és soha nem téved. Honnan jutott egyáltalán az eszébe, hogy a könyvben leírtak igazak lehetnek? A harmadik részből meg kiderül, hogy Hófehérkével sem szívesen találkoznál egy sötét erdőben.

winnie - 2011. 11. 07. 09:09

“Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy jobban szereti az anyját, aki örökbe adta, aki nem is érdeklődőtt soha utána, mint a nevelőanyját, aki felnevelte. Nem értem honnan ismeri a srác mindenki igazi kilétét és soha nem téved. Honnan jutott egyáltalán az eszébe, hogy a könyvben leírtak igazak lehetnek?”

hogy honnan, az majd ki fog derülni – az pedig, hogy miért nem szereti az anyját, az ebből következik: mert tudja, hogy nem az anyja és tudja/rájött, hogy gonosz.

Harlequin - 2011. 11. 07. 09:57

3. rész megnézve:
Eddig még bejön a sorozat, megtudtunk 1-2 dolgot a múltjukról, és nem úgy, ahogy az a mesékben meg van írva.
Várom a köv. részt :)

Neoprimitiv - 2011. 11. 07. 12:24

Elég szabadon kezelik a készítők a meséket, de szórakoztató. (Mikor megláttam az erdei rabló Hófehérkét, azonnal Sapkowski Renfri-je jutott az eszembe, hogy az mekkora sztori lenne – igaz, legfeljebb a Showtime-on vagy a Starz-on :). ) Szerintem még mindig jó, sokasodnak a nyitott kérdések (tudom, a Lost alapján ez nem biztos, hogy jó jel, de hátha tanultak belőle). Vessenek a mókusok el, de nekem az is bejön, hogy a mesevilág teljesen a régi csehszlovák vagy NDK mesefilmek kidolgozását, hangulatát idézi.

Platschu - 2011. 11. 07. 12:30

Ez nekem nagyon bejött. Szórakoztató, látványos, kreatív, jók a színészek, jó a sztori. Igazán kellemes meglepetés lett. :D

Merennis - 2011. 11. 07. 13:57

Nincs mese, egyre jobban imádom :]
Tetszik az irány, a megvalósítás, a világok közti váltások megoldása, jóval több lehetőség van benne, mint az elsőre látszott. A karakterek számomra nagyon könnyen megkedvelhetőek, azokról meg akikről nem tudjuk kicsodák, jól esik agyalni h vajon melyik meséből szalajtották. Tetszik, na. Tulajdonképpen nem tudom h igazából miért is, mert én inkább ilyen patakvér és tsai stílusban utazom.. De talán pont ezért. Néha szükség van negyvenakárhány percnyi bájra :]

Platschu - 2011. 11. 07. 17:15

Remélem mindenkinek feltűnt Bra’tac mester (Tony Amendola) az első részben, mint Pinoccio apja (Dzseppetto?). :)

LrX - 2011. 11. 07. 20:19

Azért, ha belegondolok, piloton azon is fennakadtam, hogy Hófehérkét összekeverték Csipkerózsikával(csókot kapott),
most meg útonálló lett szegényből, már meg se lepődök :D

Még maradok, nem rossz, de elég sűrű a hétfő sorozatokban, valami érdekesebbet szeretnék látni, mert rostálnom kell, nem bírom.

Neoprimitiv - 2011. 11. 07. 21:02

LrX: a Hófehérke ébresztős részének több változata is van, van köztük pusszantós is.

Platschu - 2011. 11. 08. 00:08

Ezt a boszit, hogy én hogy megutáltam… :)

Az évad végén a kis srác biztos megkapja a vol.2. mesekönyvet. :D

Neoprimitiv - 2011. 11. 08. 07:00

@Platschu: igen, anélkül nehéz lesz folytatni :)

Platschu - 2011. 11. 08. 23:18

De ha megtörik az átkot, akkor Szőke Herceg meghal a mesevilágban, míg Emma és a fia sem tartozik többet oda. Bár majd behozhatnak másik átkot és még több ellenfelet… :)

korum - 2011. 11. 09. 14:08

Neoprimitiv: azt tudod hogy már létezik witcher tv-film és sorozat? Nem túl jó, de rajongóknak egyszer nézhető.

LrX - 2011. 11. 09. 14:55

@Neoprimitiv

Az lehet, de attól még H-t nem elátkozták, hanem a torkán akadt egy mérgezett almadarab(remélem _Ezt_ legalább nem variálják), amin egy csók nem látom be, hogyan segít.
Esetleg, ha a békakirályfit is idekeverték extrémhosszú nyelvestül.

Neoprimitiv - 2011. 11. 09. 16:31

@korum: igen, hírből ismerem, már próbáltam lengyel ismerősöket rászervezni, hogy létezik-e angol feliratos dvd változata, nem sok sikerrel. (Mondjuk a színészek nekem nem jöttek be, szóval annyira nem bánom. A téma szerintem teljesen tv sorozatra való lenne, csak ahogy írtam is, nem valami PC országos csatornán.)

@LrX: de bizony variálják, kezdve rögtön a sorozat alapjául szolgáló Walt Disney feldolgozással. Ott bizony elég egy pussz és a balzsamozás nélkül aszalódó Hófehérke azonnal életre kel, nincs semmi csutka köpködés.

Neoprimitiv - 2011. 11. 09. 19:51

Hoppá, most találtam a youtubon a sorozatot felirattal :). Na ennyi off elég.

wondorog - 2011. 11. 09. 21:09

Az almához hozzátenném, hogy a 2. részből ki is derült, hogy Csipkerózsikát meg Hófehérkét ugyanaz az átok altatta el, ezért használt a csók.

Llew - 2011. 11. 10. 00:11

Nagyon szórakoztató. A mese mégis magával ragad, a színészek meg jól elviszik ezt a kissé szabadon kezelt mesevilágot. Tetszenek a flashbackek.

leila - 2011. 11. 10. 07:23

Szerintem jó a sorozat. Múlt héten szépen kirajzolták a fekete boszorka alakját, most pedig Hófehérkét. Senki sem teljesen fekete vagy fehér. Egyedül a szőke néni karaktere lóg egy kicsit a levegőben, csak kétkedik és követi a kissrácot, aki a kulcs szerepét játssza.

Kérdés majd, hogy mit kezdenek egy év múlva vele, amikor látványosan növekedésnek indul a gyerek, még egyszer nem lehet a Lost trükkjével élni, mint WAAAAAAAAAALT esetében.

sepuku - 2011. 11. 10. 07:54

Hát ez a valami szerintem nagyon gyenge. Ilyen unalmas nyüglődést már rég láttam, elég is volt az első két rész. Nem nézem a további részeket, nem érdekel, mi fog történni.

Platschu - 2011. 11. 10. 08:54

Leila: Ez jogos felvetés, de eddig is megnőtt 10 évesre, míg Emmánál is eltelt 28 év. Valószínűleg Henryre nem hat az átok, mert már a másik világban született.

Én biztosra veszem, hogy a Boszi tudja Emma személyazonosságát, mivel miért éppen a gyerekét, a trónörököst nevelgetné? Még azon se lepődnék meg, ha a gyerek apját is a városból küldte volna… :) Ugyanis csak Hófehérkéék tudják a Rumplestilskinnel folytatott beszélgetést, míg az Emma szálat a “manó” már nagyvonalúan átugrotta, amikor a Boszihoz beszélt. Tehát mindenkit átver a féligazságaival és a sorozat is azt sugallja, hogy rá sem hatott az átok és tudja, hogy hol él és kit “szolgál”.

Ami még felmerült bennem, hogy ki írta a mesekönyvet? Vagy teljesen úgy fogják kezelni a sztorit, hogy a mesevilág eleve létezett és csak pár “látogató” számolt be a Földön erről?

Itt van az 1×04 promója:
http://www.youtube.com/watch?v=O9TMlJIu3RQ

LrX - 2011. 11. 10. 12:28

@Neoprimitiv

Nem ez az első, és nem is az utolsó Disney-motívum, aminek semmi értelme.

Llew - 2011. 11. 10. 12:51

A boszi szerintem nem tudja, hogy kicsoda Emma. Rumplestilskin viszont egyértelműen vágja, hogy mi a helyzet. A múltkor a boszival folytatott beszélgetésben meg is említi Emmát, mire a boszi kérdőre vonja, de akkor beveti a bűvös szót és lezárja a csevegést. Illetve a mostani részben, ha jól emlékszem Emma pont ezt beszélték a kissráccal, hogy a banya nem jöhet rá, mert ekkor lőttek az egésznek. Ha tudná, akkor nem ilyen lesittelős trükkökkel próbálkozna, mint a múltkor.

leila - 2011. 11. 10. 15:34

@Llew

Ez esetbe a banya is vesztese az egész átoknak, de erre célozgattak is.

Kérdés, hogy ha rájön, mi a nagy helyzet, azaz ott ülnek egy álmos kisvárosba zárva, ő is vissza akar-e menni Meseországba.

leila - 2011. 11. 10. 15:34

esetben

Neoprimitiv - 2011. 11. 10. 16:32

Szerintem Regina egyelőre csak annyit érez, hogy Emma egy kicsit túl gyorsan hangolódik rá a mesevilágban hívő Henry hullámhosszára, a valódi kapcsolatot nem tudja.

Nekem a neves poénok is bejönnek, hogy az új szereplőknél lehet sakkozni, ki lakik a név mögött. Regina = királynő, Blanchard => fehér(es), Mr Whale => a cet a Pinokkióból, meg persze Ruby és Mr Gold.

Platschu - 2011. 11. 11. 00:14

De hogy találta meg Henryt? Biztosan nem volt véletlen, hogy éppen az unokát fogadta örökbe… :)

A boszi pontosan tudja, hogy kicsoda Emma, de azt nem tudja, hogy ő fogja az átkot megtörni. Mert ugyebár R. sem mondta végig a sztorit a szülőknek, így lehet itt még kavarás (a későbbi évadoknak nyitva hagyva). Mindkét félnek csak részinformációkat adott elő a kis dög. ;)

Neoprimitiv - 2011. 11. 11. 15:48

És mekkora dög lesz a következő részben :).

Az egyszer biztos, hogy a sztorikat elég szabadon hajlítgatják a készítők, de nem baj. Egyelőre olyan, mint ha egy jó fanfic-et olvasnék: a szereplők jelleme, háttere nagyjából adott, de a történet teljesen AU.

Platschu - 2011. 11. 11. 21:34

Én már azon se lepődnék meg, ha az átokban is volt egy Boszi által nem ismert záradék, hogy rá nem hat. :D

Platschu - 2011. 11. 14. 13:04

1×04

Ashley = Hamupipőke. Vicces. :D

Nagyon jó és tartalmas rész volt. Eddig a sorozat kiválóra teljesített. ;)

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 16:08

Tényleg jó volt, de valahogy az egész helyzet feszültsége nekem nem jött át. Az olyan apró poénokkal viszont, mint a fél pár cipő a lépcsőn, vagy a Ruby kocsijában lévő üvegfarkas, egyelőre le lehet venni a lábamról. És persze Carlyle most is nagy volt, kérek többet belőle!

Sajnos még mindig a kissrác és Morrison a gyenge a számomra. Henry pl. most teljesen felesleges volt nekem. Remélem, hogy ez a segédseriff-i poszt egy kicsit leválasztja Henry-t és önálló sztorikat ad Emmának, mert most ez az “itt vagyok, de minek is” lébecolás kicsit súlytalanná teszi.

Platschu - 2011. 11. 14. 16:50

Ezzel én is így vagyok, mert szeretem az ilyen apró utalásokat. Bár a főcímben én nem lőném le mindig, hogy éppen milyen meselény fog érkezni. ;)

Szerintem a Sheriff a Farkas lesz. :) Mert ezt még nem mesélték el, hogy mi lett a szörnyekkel. Emberekké alakultak? :)

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 17:01

Platschu: lehet a Vadász is, akinek el kellett volna tenni láb alól Hófehérkét. Elvégre ő volt a Királynő “fogdmegje” a mesében is.

Az Ashley poén nagyon ült.

Khes - 2011. 11. 14. 19:41

Platschu ha Jiminy Crickettből lehet pszichiáter, akkor gondolom a farkasból is ember :-)

Viszont Emma most csinált egy happy endinget. És ugye arról szólt az átok, hogy mindent amit valaha szerettek elvesz tőlük, nincs happy ending csak Reginának. Gondolom azért ennek kellene lenni valami következménynek, nyilván nem törik meg ennyitől az átok, de a változás elindult.

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 20:07

Khes: szerintem itt úgy gondolták, hogy ő nem az átkot törte meg még részben sem, csak Rumpli (juszt se írom ki) maszek bizniszét tette tönkre. Igaz, abba a srác visszatérése nem tartozott volna bele.

Az alku cserénél meg a Tanú jutott az eszembe, majd egyszer kérni fogunk magától valamit Emma elvtársnő.

Llew - 2011. 11. 14. 21:48

Nagyon eltalálták ezt a mesevilágot. Egyszerűen jó nézni, feldobja az embert.
Carlyl viszi a prímet, ha a képernyőn van. Piroska hamarosan kaphatna egy részt, mert eddig folyamatosan ott szaladgál a háttérben.

Platschu: ha nem mondod a főcímes easter egget, fel sem tűnik
Neoprimitív: milyen poén? Mr Gold lesz a negatív Mr Chapel a szívességeivel?

Neoprimitiv - 2011. 11. 14. 22:30

Llew: nem, a szójáték az Ashley => ash szavakkal (A cinder is hamut, salakot jelent, a Hamupipőke nagyon jó magyarítása a Cinderellának.)

Piroskát én is szívesen látnám többször :))

wondorog - 2011. 11. 14. 22:45

Szerintem is a Vadász a sheriff, nekem már az első rész óta ez a sejtésem.

winnie - 2011. 11. 14. 22:52

ha mindenkinek ez a sejtése, akkor ebből csavar lesz:)

Platschu - 2011. 11. 14. 23:00

Llew: A főcímben mindig cserélődik a mesebeli lény. Örülök, hogy segíthettem. :)

Még azon is eltűnődtem, hogy a magyar változatban is kicserélhetnék a betűket “egyszer volt, hol nem voltra”, így az “o” hangsúlyozása megmaradna a designban. Így is kíváncsi leszek, hogy lehet a “no more happy ending” mondatot értelmesen lefordítani, mert magyarul nem jön ki két szóra (pl. soha többé … békében éltek / holtodiglam / itt a vége fuss el véle). Na mindegy, Carlyle sziszegését és játékát a rémisztő kontaktlencsével angolul kell élvezni. :D

Engem elbűvölt ez a sorozat, mert most annyira jól tudták összekötni az eseményeket Emma múltjával, hogy öröm volt nézni. Azt meg felettébb értékeltem, hogy a bálos jelenet miatt mennyi díszletet megépítettek és jelmezt megvarrtak (hacsak nem CGI statiszták voltak). Szeretem az ilyen fajta igényességet, amikor nem arra mennek rá, hogy a lehető legkevesebb eszközt kelljen bevetni. ;)

Ami még szintén érdekes, hogy az “igaz szerelem” hat az amcsi valóságra is, hiszen Ashley és az ő hercege itt is egymásba habarodtak. Én még azt a csavart vártam egyébként, hogy azzal, hogy ikreket hazudtak, azzal ajánlották fel a másik világbeli utódot is Mr. Goldnak. Nagyon várom mindkét pár további történetét mindkét oldalon. Olyan lesz ez, mint a LOST, mert lehet a mesében előzményt és folytatást is flashbackben mutatni, miközben minket szórakoztatnak.

Az meg poén, hogy Piroska tűzpiros járgányában üvegfarkas a dekoráció. Szeret a tűzzel játszani. :D

A részben egyedül az nem tetszett, ahogy Tündér Keresztanyát ilyen egyszerű módon nyírta ki a manó (angolban is impnek hívták.)

Platschu - 2011. 11. 14. 23:04

Egyébként nem akartam felvágni vele, de kb. 1 hónapja jártam New Yorkban és az egész Time Square a Once upon a time-mal + egyéb sorozatokkal volt kiplakátolva. Még Torontóban is óriási plakátokon reklámozták a sorozatot. Éreztem én, hogy új üdvöske van közeledőben. :)

Talán hülyeség, de a stílusát tekintve a Hegylakóra emlékeztet a show. Abban voltak ilyen remek visszaemlékezős betétek. ;)

Llew - 2011. 11. 15. 00:20

Neoprimitív: kösz, a két kérdést külön értettem, jobb lett volna külön sorba

Platschu: igen, most vissza néztem és mindig egy pár pillanatos mellékkarakter van a főcímben
Az “egyszer volt, hol nem volt”-ra magyarított cím kicsit hosszú lenne. Jobb volna simán a rövidebb “volt egyszer egy” verzió a vadnyugat, meg az amerika példájára. A “no more happy ending” pedig lehet “nincs többé boldog lezárás/ befejezés”

Llew - 2011. 11. 15. 00:25

Ja, az nem tiszta, hogyha a mese oldalon eltűnt Hamupatácska férje, akkor itt hogyhogy megvan?

Krigin - 2011. 11. 15. 00:42

Llew: lehet, hogy mivel a mesevilágba a varázslat következménye volt(vagy lehetett) az eltünése (igy ezáltal nem volt happy end), a boszorka befagyasztásos varázslata semmissé tette ezt a másik varázslat következményét (és így lett happy end Hamupipőkének). Vagy pedig én nézek valamit félre, de csúnyán :( :D

Neoprimitiv - 2011. 11. 15. 06:28

Llew: reméljük nem a korán kezdődő írói slendriánság jele.

Az a gáz az ilyen alternatív világos történetekkel, hogy ahhoz, hogy jól működjenek, kidolgozott szabályrendszer kell, különben egy katyvasz lesz az egészből. Az viszont egy idő múlva kényelmetlenné kezd válni a készítőknek, túl sok kötöttséget jelent. Nekem a Lost kimaradt az életemből, de mint ha ott is ilyen problémák merültek volna fel, csak nem ennyire korán? Remélem itt a készítők még csak figyelmetlenek voltak és nem tudatosan rúgták fel a saját szabályaikat.

Cevys - 2011. 11. 15. 15:45

Nem úgy volt, hogy Rumpelstiltskin mondta Hamupipőkének, mikor a férje eltűnt, hogy amíg a gyereket meg nem kapja, addig nem láthatja újra a férjét? Nem azon van a hangsúly, hogy meg van vagy nincs meg a férje, hanem, hogy nem (tud) találkozni vele.
Gondolom így amikor a szerződést felülírta Emma szerződése, ez is feloldódott.

Llew - 2011. 11. 15. 16:36

A való világban előtte is találkozhattak volna, ott csak a gyerek töketlensége a faterral szemben tartotta vissza ettől. Emma ott semmit nem írt felül, csak kellő lökést adott a srácnak, hogy a sarkára álljon, és ellent mondjon a faternak. Az ő alkuja Rumpival a gyerek “tulajdonjogát” írta felül. Ashley és töktudjahogyhívják attól függetlenül is találkozhattak volna, csak gyerek nem lett volna náluk.

Harlequin - 2011. 11. 15. 20:13

“No more happy endings” lehetne akár a “Nem éltek többé boldogan” is, szerintem.
Nekem kicsit most lassabb volt ez a 4. rész, és Cinderella kicsit ellenszenves a mesevilágban, de ez nem változtat a tényen, hogy nagyon tetszik a sorozat.

Több Piroskát a népnek :)

Platschu - 2011. 11. 15. 20:44

Csak simán elraboltatta Hamupipőke férjét, de akárhol is tartották fogva, ettől még a memóriatörlő varázs ugyanúgy elérte őt. ;)

Ez már csak azért is lehet érdekes, hogy ha egyszer visszakerülnek, akkor a srác még továbbra is fogoly lesz ismeretlen helyen, amit aztán lehet még tovább vezetni.

Harlequin - 2011. 11. 15. 22:16

Amikor egyébként láttam a kutat, ahol eltűnt Hamupipőke férje, hirtelen a Béka és a királylány mesére asszociáltam :)

Platschu - 2011. 11. 16. 01:07

Én meg a LOST-ra….

Neoprimitiv - 2011. 11. 16. 19:34

No more happy endings => “És boldogtalanul éltek…” ?

karit - 2011. 11. 18. 09:54

No more happy endings => Nincs többé “Boldogan éltek…”?

Cathy07 - 2011. 11. 19. 01:05

Hú, nekem Hamupipőke szegény nagyon antipatikus volt. :D De ez nyilván ízlés dolga. :D Hófehérkét pl nagyon csípem, mindig is bírtam Ginnifer Goodwint :)

Bora - 2011. 11. 20. 15:38

A terhesség idejével szerintetek nem volt para? Mert ugye a bálon együtt táncoltak Hófehérkével/ nem tűnt terhesnek / sejtetve, hogy jó barátok Hamupipőkével. De az első részben meg Emma születésekor kerültek át a “normális” világba. Hamupipőke meg már itt szülte meg a gyereket. És Rumpli már is a börtönben volt már közben. (Viva Carlyle!) Nekem fura volt, hogy a mesevilágban a herceg apja örült, hogy bővül a család, a valóságban meg egy rideg köcsög volt.
Piroska rész jöhetne! Bár ha a seriff a farkas, akkor ez még szerintem váratni fog – és ejj nem hiszem el, hogy viszonyt folytat a banyával. (Aki egyébként elég kúl a szerepében.) Szerintem egyébként nem kerülnek vissza a mesevilágba, hanem a valóságban boldoggá lesz mindenki, úgy értve, hogy a valóságban “kapja vissza” valamiképpen az életét.

andris - 2011. 11. 23. 18:11

Csak a héten nem volt rész vagy elmentek téli szünetre?

winnie - 2011. 11. 23. 18:46

csekk a híreket: http://www.sorozatjunkie.hu/2011/11/21/hirhetfo-157/ – vagy a nézettséget.

Alice - 2011. 11. 25. 07:46

Szépen itt ragadtam ennél a sorozatnál, kellemes változatosság, kikapcsolódás, a legjobb értelemben véve. Rég nem láttam hasonló sorozatot.
(Egy kis külsőség: Én nagyon bírom Jennifer Morrisont, de az itt látott festett szőke haja valami borzalom szvsz, bocs.)

Tafaya - 2011. 11. 25. 21:17

Nagyon bejön a sorozat, az egész képi világ, a két szál, a szereplők, remélem megér sok évadot.

Ma néztem a How I Met Your Mother 6/17-et, és van egy rész, amikor Ted elmeséli, hogyan találkozott Zoey-val (Jennifer Morrison) és úgy kezdi, hogy “Once Upon a Time” :)

Platschu - 2011. 11. 28. 12:20

1×05 Ez is jó rész volt, bár Henry makacsságából visszavehetnének, mert eléggé idegesítő.

wondorog - 2011. 11. 28. 15:25

Nagyon, nagyon jó a sorozat, szépen alakulnak a rejtélyek. Pont Archibald volt az, akiről semmilyen mesehős nem jutott eszembe, hát így utólag nem is csodálkozom.
Apolló szelet – újabb Lost easter egg :D

Vash - 2011. 11. 28. 22:51

A Lost óta újra egy sorozat amit heti rendszerességgel nézek és várok:) Tetszik a modern mese köntös, tetszenek a szereplők, a hangulat. Igaz sok esetben kiszámítható, mégis elég sok fordulat van benne (5. rész utolsó pillanatai :))) ). “What’s done is done.” A Pushing Daisiesnél éreztem még anno ezt a kellemes érzést, amit a Once Upon A Time nézése közben érzek. Remélem nem fog olyan csúfos véget is érni…:)

Desperate HOUSEwife - 2011. 11. 29. 00:22

Hát ez mgint nagyon jó volt, egyre jobban elkap a sorozat hangulata. Amit most szúrtam ki, és nagyon tetszik, hogy a főcímben (az erdőben) mindig megjelenik 1-1 mesés elem, ami az adott epizódban is szerepel, most a rokka.

Apollo candy bar meg gondolom, mindenkinek megvolt. :)

Llew - 2011. 11. 29. 00:35

Oké, a végén mit kellett volna látni abban a dologban a tárnában?

Marha jó a sorozat. Nem várom tűkön ülve az új részeket, mégis mikor neki kezdek, onnan nagyon beránt. Belefeledkezek ahogy két szálon halad a sztori, szurkolok Hófehérkééknek, utálom a banyát. Tényleg élvezem a történetet, mint valami gyerek, és asszem ettől nagyobb dicséretet nem mondhatok a sorozatra.

Desperate HOUSEwife:
Bezony. Én csak itteni említése után szúrtam ki. Mondjuk most félre is vezetett, mert örültem, hogy jön Csipkerózsika, aztán mégsem.

krigin - 2011. 11. 29. 01:03

Llew:
SPOILER:
a tárnában Hófehérke koporsója volt, amiben feküdt az első részben :)
SPOILER vége

krigin - 2011. 11. 29. 01:15

ha jól láttam…..
Egyébként nagyon jó rész volt, nagyon szeretem a sorit.
Reginát rühellem, de nagyon. Henry meg 2 percig se tud a seggén ülni, Mary Margaret és David aranyos volt, az a ***** nő meg mindig a legrosszabbkor tünik fel Davidnél. :(

punyapaps - 2011. 11. 29. 01:55

sztem a seriff a vadász akit hófehérke megölésére küldtek a mesében
részben azért gondolom mert kamatyolnak :D

Llew - 2011. 11. 29. 13:18

krigin
kösz, én is azt gyanítottam, de elég gyatrán látszott

punyapaps
mármint úgy érted, hogy a seriff/vadász meg a pogi/banya

Desperate HOUSEwife - 2011. 11. 29. 14:33

Igen, elég valószínű, hogy a seriff a vadász, többeknek feltűnt, hogy elég jó a nyomkeresésben (abban a részben, amikor Prince Charming kiszökött a kórházból). Azt hiszem, a The Heart Is A Lonely Hunter című rész nagyon jó lesz. :)

Krigin - 2011. 11. 29. 15:42

közben kiderült hogy a valentin napi (február 12.) rész a Szépség és a szörnyeteg epizódja lesz :).
Meg is van a szépség (Belle) karakterének megformálója

SPOILER:

Emilie de Ravin fogja alakítani és így fog kinézni: http://www.spoilertv.co.uk/images/albums/pilot-shows/once-upon-a-time/season-1/promotional-episode-photos/Episode%201.12%20-%20Skin%20Deep/111127mag-emilie-de-raven1.jpg

SPOILER vége

Mivel azt mondták a készítők, hogy a szörnyeteg egy ismert karakter lesz, ti kire tippeltek?

Desperate HOUSEwife - 2011. 11. 29. 16:51

Nagyon Disney. :) De ez nem baj, külsőségekben lehet hasonló, az általunk ismert sztorin meg úgyis csavarnak majd egyet, ahogy eddig minden mesével tették.

Harlequin - 2011. 11. 29. 20:34

se1e5
Mikor a címben feltűnt a rokka, először Csipkerózsikára asszociáltam.
Jiminy “eredettörténete” meglepett, ugyanakkor sajnáltam is.
(a tündér gagyi volt, már Hamupipőkénél se volt igazi a Fairy Godmother)
Carlyle pedig annyira jól hozza a karaktert, egyszerűen bámulatos volt az az 5 mp, amíg Mr.Goldként átsétált az üzletében, és a polcon ott voltak a babák.
Piroska is mindig feltűnt a háttérben :)
Utolsó jelenet: Hófehérke üvegkoporsója… Mekkora már :) Hatásos zárókép.
A seriff szerintem is a vadász akar lenni.

Harlequin - 2011. 11. 29. 20:36

Köv. rész promója (1×06)
http://www.youtube.com/watch?v=ZnK3SSyRaic

Marla - 2011. 11. 29. 20:48

Én azt hittem h a királynő varázstükre volt, de úgyis jó ha a koporsó. :)
Egy-két esetlensége ellenére teljesen beleszerettem ebbe a sorozatba :) nagyon tetszik a két világ variálása meg a történetek.

Krigin - 2011. 11. 29. 21:10
Thrasher - 2011. 11. 29. 21:25

annyira kreatívan, és ügyesen nyúlnak a klasszikusokhoz, és keverik a real-life szál sztorijával, hogy a 3. részt leszámítva soha nem tűnt se túl nyilvánvalónak, se túl sablonosnak a dolog, pedig borzasztó egyszerű történetekről van szó.
tök jó látványvilág, kellemes zene, a kissrác egészen jó, pedig fúj, gyerekszínészek…
remek cucc.
btw az ötös elején láttam, hogy Keegan Connor Tracy szerepel, de google nélkül meg nem tudtam mondani utólag se, kit jászott :D

Harlequin - 2011. 11. 29. 23:02

@Thrasher:
Keegan Connor Tracy volt a tündér a mostaniban, nem?
(és imdb szerint a pilotban is, ezt viszont már én sem tudtam volna :)

Platschu - 2011. 11. 29. 23:08

Ami még nagyon tetszik, hogy a klasszikus meséket hol folytatják, hol előzményeket sütnek el, így gyakorlatilag a másik világ eseményeit még nagyon sokáig lehet majd nyújtani. :)

Eltiron - 2011. 11. 30. 12:00

Ez a rész (1×05) olyan 9.5/10 volt, ha így folytatják tovább, nem csak a legjobb újonc lesz, hanem simán be fog kerülni nálam a top 5 soriba. Egyszerűen le vagyok nyűgözve, na. Nálam egyébként egyértelműen Ginnifer Goodwin a nyerő főszereplő, ha a jeleneteit nézem, abszolút az elvarázsolt Hófehérkét látom benne, nem a színészt.

@Desperate HOUSEwife: nem, hálistennek egyáltalán nem Disney.

andris - 2011. 11. 30. 14:15

Ismét nagyon jó rész volt, ahogy megszokhattuk. Lehet hogy csak nekem nem egyértelmű, de a királynő akkor most tudja, hogy volt egy mesebeli életük is? (mert ugye a koporsó szilánkját a végén visszadobta a bányába, nehogy rájöjjön valaki mi a szitu)
És még annyi, hogy valaki meg tudná mondani hány részes az évad és hogy mikor mennek téli szünetre?

winnie - 2011. 11. 30. 14:21

22 részes az évad, mint minden országos sorozat, és nem megy téli szünetre, csak 18-án nem lesz új rész, míg újévkor meg dec 25-én amúgysem lenne. szünet majd később lesz nagyobb, márciusban

Llew - 2011. 11. 30. 15:58

andris
Ha visszaolvasol, itt sem egységes az álláspont. Van aki szerint mindent tud.

Szerintem:
– az átok eredményével, vagyis a megváltozott világgal tisztábban van
– tudja, hogy Henry fontos, de nem ismeri a származását, viszont azt tudja, hogy nem veszi be a mesét, max azt nem tudja mennyit tud
– Emma is gyanús neki, de nem ismeri a származását
– Rumpi mindent tud, azt is amit a banya nem, az ő szemszögéből igazából csak annyi történt, hogy nincs varázslat, de ő így is, úgy is mindkét oldalt átvágja

Szerintem a banya nem tud az átalakulás körüli időrésről és azt hiszi Henry Hófehérke és a herceg gyereke, az átoktörő. Persze ez csak akkor áll, ha nem tudja ki Emma, de az a múltkori Rumpival folytatott beszélgetése alapján nekem biztos. Ha tudna róla, akkor keményebben lépne oda, hogy végleg pontot tegyen az ügyre.

punyapaps - 2011. 12. 01. 19:57

Sztem a banya nem tudja, hogy kicsoda valójában. Mert a reakciói sztem ezt mutatják. Például amikor az almafánál van Mr. Golddal és Gold mondja neki, hogy álljon arébb akkor az arcáról nekem az jött le, hogy nem tudja miért de arrébb áll
és ugyebár abban a részben a manónak ez volt az egyik kikötése

Katey - 2011. 12. 02. 08:43

Krigin:

Ismert karakter lesz a szörnyeteg? Akkor más nem marad csak a Sheriff. Ki van még pali aki szerepel benne elég sokat Rumpelstiltskinen és prince charmigon kívül? Senki. Csak a tücsök. de arról már tudjuk, hogy a tücsök.

De sztem is a Sheriff a vadász. Nem tudom….fura.

wondorog - 2011. 12. 02. 10:51

Szerintem Rumpelstiltskin lesz a szörnyeteg, és egy kicsit átírják a történetet.

Cathy07 - 2011. 12. 02. 10:51

Katey: Még a doki is lehet, bár ő nem tűnt pozitív hősnek. :D

Sztem amúgy olyasvalaki lesz, akit még nem ismerünk, végül is, még csak 5 rész volt az évadból. És Hamupipőke hercegét se ismertük a 4. rész előtt.

Cathy07 - 2011. 12. 02. 10:54

wondorog:

Nem tudom elképzelni, hogy annyira átírják a történetet, hogy egy valaki egyszerre két mesebeli karaktert játsszon. :D

Gwen - 2011. 12. 02. 14:43

Hááát, azért vannak benne összemosások, pl Pongót már láttuk az első részben is, én azt hittem, hogy a dilidoki az a Roger lesz, és most egyértelműen kiderült, hogy nem. :-)
Mindenesetre, amenniyre azt írtam az első rész után, hogy elmegy, de nem nagy szám, anniyra megszerettem és simán hagyom magam elvarázsolni. :-))

shaira - 2011. 12. 02. 22:29

Én imádtam eddig az összes részt, nem számítottam rá, hogy ennyire beszippant, de hátradőlök és hagyom magam! :D
Lost-os easter egg-eket pedig külön imádom, nagy rajongója voltam annak is.

Spoiler (talán)
5. részben kiszúrta valaki a lámpást az asztalon a babák előtt?
(talán) spoiler vége

Katey - 2011. 12. 03. 01:32

Sztem sem lesz 2 mesebeli hős egyszerre. annak nem lenne semmi értelme.
És a szörnyeteg szvsz nem gonosz szereplő.

betti - 2011. 12. 03. 19:41

állítólag SPOILER a köv. részek valamelyikében meghal az egyik fő karakter (gondolom nem annyira fő mint mondjuk snow white). Tippek? :)

hannah - 2011. 12. 04. 16:19

Szerintem meg a banya tudja, hogy átkerültek egy másik világba. Rumpi meg nem, mert a banya azt mondta neki, mikor alkut kötöttek, hogy ugye tudja, hogy semmire sem fog emlékezni (mármint Rumpi) ebből az újvilágban. És Rumpi meg vigyorgott, hogy az alku, az alku. Épp az almafás jelenet árulta el őket: a banya szó nélkül félre állt, mikor Rumpi azt mondta, kérem. Teljes döbbenet volt a nő arcán. Azt sem tartom kizártnak, hogy Rumpi kezd megvilágosodni és rájönni a dolgokra.
A banya tudja, hogy átkerültek, tudja, hogy ki ő. De azt nem tudja, hogy ki Emma és hogy Henrynek mi köze ehhez az egészhez, csak annyit tud, hogy fontos.

winnie - 2011. 12. 04. 16:26

“Épp az almafás jelenet árulta el őket: a banya szó nélkül félre állt, mikor Rumpi azt mondta, kérem. Teljes döbbenet volt a nő arcán.”

nem inkább rump azért mondta, hogy “kérem”, mert tudta, hogy félreáll, a királynő pedig meg volt döbbenve, hogy mit csinál, hogy nem ura cselekedeteinek?

Cathy07 - 2011. 12. 04. 17:01

Meg pont Rump hozta ide neki Henryt, meg már az első részben mondta, hogy az Emma az milyen lovely név… Ugye ez volt az egyik alku, hogy had tudja a baba nevét… Rump sztem tuti tud mindent az első pillanattól kezdve, Regina gyanús… Lehet, hogy csak a véletlen műve, hogy így viselkedik, a személyiségéből eredően… Gonosz, ugye… Valahogy nekem ahhoz nem elég meggyőző, amit Hófehérkével művel, sokkal jobban kellene aggódnia amiatt, hogy vajon miért ébredt fel Prince Charming, hogy miért indult el az idő… Ilyesmik…

hannah - 2011. 12. 04. 21:01

Igen, de attól még lehet, hogy Rump eddig nem tudta, csak hirtelen tudatára ébredt a dolgoknak, és ez akkor tudatosult a banyában, mikor kimondta a “kérem” szót.
Nem tudom, de nagyon rákattantam a sorozatra és várom a végkifejletet! Persze, az még nagyon messze van, de tényleg érdekel, hogy ki merre, hogyan. :))
A legutóbbi részt még nem láttam, de hamarosan pótolom. :)

Staralej - 2011. 12. 05. 10:29

Hát kijelenthetem,hogy Prince Charming sztorijában erre nem számítottam. =D
Ahh,de mennyire jó volt már ez a rész is. Szépen összeérnek a szálak
Am. én csak a dokit látom Szörnytegként,mert más férfi szereplő nincs akit ismerünk,vagy van? (Sheriff biztos,h vadász.)

Platschu - 2011. 12. 05. 13:33

Tényleg jó rész volt, csak nagyon húzzák ezt a szálat. :) Viszont a jó hír, hogy a kikényszerített esküvőre menet közben találkoztak az erdőben Hófehérkével, tehát elválnia sem kellett. :D

wondorog - 2011. 12. 05. 16:42

Érdekes lett Prince Charming története is, bár kicsivel lassabb, mint az előző részek, de még mindig nagyon jó.
1×06 Lost Easter egg – Maccutcheon whisky (és pont ebben a részben vendégszereplő Alan Dale). Valahol nincsenek ezek összegyűjtve?

Desperate HOUSEwife - 2011. 12. 05. 18:28

Jó rész volt ez is, de a Lost utalások már rohadtul idegesítenek. Ez egy másik sorozat, köszi, nem kell eszembe juttatni minden egeyes epizódban hogy sikerült elkúrni az egykori nagy kedvencemet, szeretném, ha ez nem úgy végződne.

Bora - 2011. 12. 05. 20:14

pöpec rész volt, jobban bejött, mint a múlt heti.
kövezzetek meg, de én nem néztem Lostot, így ezek semmit nem mondanak. :)
De nem hiszem el, hogy Emma még mindig nem hisz ebben az egészben, végül is látták a koporsót, nem?
Carlyle viszont oltári még mindig.

Llew - 2011. 12. 05. 22:50

Erre én sem számítottam.
Az újdonsült herceget benyomhatták valami gyorstalpaló vívó tanfolyamra, mert a Hófehérkés találkozás során már egészen ügyesen fogatta a kardot. Meg kíváncsi vagyok a királlyal mi történt, mert az esküvőn már nem volt ott. Meg a herceg anyja sem.
Most akkor a boszi direkt küldte Mr. Gold boltjába? Illetve, ha a hercegnek eddig nem voltak hamis emlékei, akkor most hogyan kapta meg őket?

A banya tudja hol vannak kérdésre nem elég egyértelmű válasz a rész kezdése? “Only one nows the truth.” Csak éppen nem az egészet.

Bora
A koporsódarabot csak Henry és a boszi látta, a koporsót, meg senki és csak a banya úgy is tudja mi van.

Llew - 2011. 12. 05. 22:53

Mr. Gold átrendezhette a boltot a herceg érkezésére, mert a szélmalom a múltkor még a két elvarázsolt ember mögött volt, most meg velük szembe oldalon az ajtó mögött.

Platschu - 2011. 12. 06. 00:01

A legnagyobb WTF a herceg ledöfése volt. Nem akartam hinni a szememnek… o.O

Ami nem tetszik annyira, hogy Emma gyakorlatilag ki van vonva a fantasy részből. :(

Szerencsére most Henry sem hiányzott. :)

Az esküvőig még simán megölhették a herceg anyját / “apját”, tehát lehet ezért nem voltak jelen vagy a tömegben nem láttuk őket.

A mindent arannyá változtató királynak mi is a neve a mesékben?

Llew - 2011. 12. 06. 00:11

Midas? :) Nekem csak ő ugrott be, mese nem.

Persze betoldható még a király halála, csak kicsit szűkek érzem az időkeretet, a herceggé válás-sárkányölés, illetve a Hófehérkés találkozás-esküvő között. Közben meg a királyság még az államcsődtől is menekült meg, meg elmaradt a háború az arany kezűvel.

Emma eddig sem volt a fantasy részben, illetve nem is lehet, hisz az a születése után eltűnt. Viszont az igazság felismerő képességét is mintha elfelejtették volna. Legalábbis nem használják a sztorikban. Pedig a Mr. Golddal kötött alkunál nem árthatott volna.

Harlequin - 2011. 12. 06. 01:38

Bejött ez a háttérszál is :)
Szerintem a banya direkt küldte el Mr. Gold boltjához, egyrészt, hogy eltévedjen, másrészt hátha eszébe jut valami, és visszamegy a feleségéhez. Elvégre az amnéziája során a kapott emlékeket vesztette el, a mesevilágra ő sem emlékszik.
(a sárkányok gagyik voltak, s nekem is túl gyorsan vette fel a lovagi karaktert a korábbi farmersrác. WTF volt az igazi herceg halála nálam is, és bármennyire klisé, hogy van egy ikertesó, most nem zavart)
Henry nem hiányzott nekem se :)
Tetszett, hogy pontosan be tudták csatlakoztatni a fantasy szálat oda, ahonnan már ismertük, illeszkednek a puzzle-darabok.
Carlyly továbbra is a legmenőbb.
Engem már csak az érdekel, hogyan jutott Hófehérke a koporsóba, mert úgy nézem, az eredeti meséket azért kicsit mindig megcsavarják :)
(azért Piroska háttértörténete is jöhetne)

Harlequin - 2011. 12. 06. 01:40

Az 1×07 promója:
http://www.youtube.com/watch?v=_KB1TTnphPo

Végre kiderül a Vadász sztorija is talán :)

Platschu - 2011. 12. 06. 09:12

Szerintem nem volt gagyi a sárkány, mert sorozatos szinten egész jól megoldották.

Köv. heti promó : izgalmasnak ígérkezik. :D

Llew - 2011. 12. 06. 10:03

Harlequin
A herceg szerintem nem vesztette el a hamis emlékeit, mert nem is kapta meg őket. A sérülés miatt került a kórházba már kómásan a világ váltáskor. Az csak “pár” éve volt, valahol Henry és Emma életkora kora között, de a lakók már az előttre is szóló, teljes hamis életre való emléket kaptak. A herceg a való világban végig kórházban volt, nem kellett neki emlékezni semmire. Ő most kapta meg azokat, és a házasságtól az el-akartam-menni,-hogy-átgondoljam-kettőnket időre terjednek ki.

Mikor a boltban Gold az emlékszik-e kérdésére megkapja az igen választ akkor örömében vigyorgott, vagy egy csalódott fancsali vigyor volt?

A sárkányra először azt hittem megoldják a beöltözött faszival az elején.
A CGI-n sokat javított, hogy szinte csak mozgásban láttuk, nem mutatták premier plánban mint pl. a SG-1 Quest-ben.

Harlequin - 2011. 12. 06. 10:29

Llew:
Tényleg, hiszen ő már a világváltáskor kómás volt, ezt el is felejtettem.
Viszont így még jobban utálom a banyát (Hiába, Parilla is jól hozz a karaktert :) Viszont Kathryn-nel nem vagyok kibékülve, míg a mesevilágban elhiszem róla, hogy ő a fennkölt és gőgös királykisasszony, a valós világban eléggé súlytalan, pedig foggal-körömmel ragaszkodhatna az állítólagos imádott férjéhez, főleg, ha látja, hogy a kis tanítónénni megpróbálja “lenyúlni” (ha az ő szemszögét nézzük). Hátha a boszi barátsága majd dob rajta, és ő is elkezd ármánykodni.

Bora - 2011. 12. 06. 10:39

@Llew köszi
Szerintem csalódott vigyor volt, mintha azt várta volna, hogy a mesebeli énjére fog visszaemlékezni. Én mondjuk azt vártam. :) Bár nem tudom miért lenne érdeke, hogy megtörjék az átkot, főleg hogy Rumpinak mind a két világban jó/ kivéve a börtönt persze. Valahol úgy érzem, hogy ő is jó, mint a banya, szeretetre vágynak csak rossz eszközökkel akarják azt elérni. Aztán meg lehet csak nagy játékos mindkettő. Ejj. De végre jön a vadász!

Gubóka - 2011. 12. 06. 22:35

Valaki érdezte, hogy vajon Rumpi emlekszik-e. 100% hogy igen, amikor a banya vette tőle az atkot, modnta neki rumpi h csak annyit ker h jó sora legen és mindent tegyen meg ha azt mondja h plíz. kérdezte a banya h de hat ez neki miert jo nem fog emlekezni ugyse..és akkro nagyon lejött, h fog ám ő emlékezni. mert ő készitette ezt aaz atkot. és hat tuti belerakott csavart, h majd ő emlékezik. szoval sztem ez 1000millio%

ha valaki megvalaszolta volna közbe bocsi, csak most hirtelen eszembe jutott :)

Gigi - 2011. 12. 07. 16:43

Hú, jónak néz ki a promó… :D
Amúgy igen, Rumpi tud valamit. És a valóságban létezik a herceg ikertestvére? Mármint nem lehet, hogy ő vette el azt a Kathryn-csajt, nem is a kómás?

SnikuS - 2011. 12. 07. 20:01

Gigi
A herceggel kapcsolatban én is pont erre gondoltam:)

Nagyon bejön eddig a sorozat… remélem továbbra is tartani fogják ezt a szintet:)

Cathy07 - 2011. 12. 07. 21:08

De hogyan támasztanák fel? Ha a mesevilágban meghalt, márpedig erősen úgy tűnt, hogy meg, még Rump is mondja, hogy feltámasztani még ő sem képes senkit, akkor hogyan kerülhetett volna át a másik világba az átok hatására? Annak az átoknak a hatására, ami jóval később volt, mint hogy ő meghalt.

Platschu - 2011. 12. 07. 21:21

A pilotban nem volt egyértelmű, hogy meghalt, mert csak leszúrták és elveszítette az eszméletét a vérveszteségtől. Éppen ezért került kómába a másik világban is. ;)

Llew - 2011. 12. 07. 21:46

Platschu ők az ikertesóról beszélnek, annak annyi.

SnikuS - 2011. 12. 07. 23:37

Hmmm igaz…
Nem tudom elsőre akkor is ez ugrott be, nem gondoltam végig:)

Katey - 2011. 12. 09. 01:52

azért esik a nézettsége ahogy nézem.

Harlequin - 2011. 12. 12. 07:20

Neee :'(
Mi lesz velem január x.-ig? (vmikor akkor tér vissza a sorozat, nem?)
Az eddigi, ha nem legjobb rész, minden volt benne, és a vége, huh…

Platschu - 2011. 12. 12. 12:01

Pontosan. A sorozat legjobb része volt. A vége azonban olyan szomorú… :( :( :(

S itt jegyezném meg, hogy a boszit még jobban utálom, mint valaha. :S

wondorog - 2011. 12. 12. 13:19

Iszonyú jó volt, tényleg az évad legjobb része, Graham sajnos korán távozott, bár nem valószínű, hogy sok sztorija maradt volna még. Úgy tűnik, akkor nem ő lesz a Piroskában a vadász, bár ki tudja, a farkas gyanús.
Mr. Gold vajon mit csinált az erdőben a lapáttal, nem valószínű, hogy facsemetét ültetett…
Soká lesz január :(

Platschu - 2011. 12. 12. 13:30

Az IMDB szerint elvileg főszereplő lenne, de sokszor tévednek az adatbázisban. Lehet a “halálával” visszatér a mesevilágba, de annak se lenne sok értelme. Ugyanakkor ne hogy már Emma igazi szerelmes csókja törje meg a varázst, mert kétlem, hogy most 1-2 hónap gyász / bánat után rákattanna a sorban következő férfire.

A Királynő így is szépen betárazott szívekkel, tehát még van egy-két szolgája. A kastélyát is meglepően szépre megcsinálták, tetszett a CGI megvalósítás. :)

Mr. Goldon gondolkodtam. Lehet, hogy elveszítette az emlékeit az átokkal, de ő természetétől fogva látja a jövőt és a lehetséges kimeneteleket, így ezért “emlékszik”, hogy mi történik, hiszen a jövőben akár az átok megtörését is láthatja, ahol kiderül, hogy ő kicsoda valójában. Tehát kicsit olyan, mint Cassandra a görög mitológiából. Éppen ezért játszik mindenkivel, mert pontosan tudja, hogy kiből mit lehet kicsikarni és később mire tudná felhasználni az információkat. Hozzáteszem, ha ez igaz, akkor viszont a saját bukását is látnia kellene.

Cathy07 - 2011. 12. 12. 14:15

Tényleg nagyon jó rész volt! :) És végre kiderült, hogy Regina bizony tud mindent, mondjuk így is volt értelme a dolognak. :D Henrynek örültem, hogy volt megint, ha csak kicsit is… Nem tudom, hogy Emma ezekután mennyire fog hinni a mesevilágban, hogy rá jön-e, hogy Graham halála Regina műve volt…

Platschu - 2011. 12. 12. 14:29

Legalább elhöröghette volna, hogy “Henry igazat mondott…” De úgy túl könnyű lenne folytatni. Így is biztos vagyok benne, hogy Emma, Hamupipőke és Henry együtt kitalálják a Vadásszal történteket.

Cathy07 - 2011. 12. 12. 14:58

Sztem hófehérkére gondoltál :)

Hamupipőke remélem amúgy nem tér vissza már :D

Platschu - 2011. 12. 12. 15:15

Pontosan. Hmmm… Mea culpa, kissé el vagyok már kavarodva ennyi király és királynő kapcsán. Pedig még Csipkerózsikát vagy Bellet se dobták be. :)

Hófehérke sztorit milyen szépen kibontották már. Melyik részlet hiányzik még? A törpék és az alma, de azt mindenki ismeri. Tény, hogy sose fogok tudni mostantól úgy nézni a klasszikus mesékre, mint a sorozat előtt. :D

Regina akár lehetne a Szívkirálynő az Aliceból. Na jó, ez csak vicc persze. :)

A jó hír, hogy a farkas a másik világban is farkas volt. Akkor a többi szörny vagy állat is átjött? S ha a Herceg megölte a sárkányt, akkor mi a fene repült el a kastély fölött az átok érkezésekor? Sárkány klán?

superpityu - 2011. 12. 12. 18:58

most komolyan nem lesz januárig?? ez a rész tényleg nagyon jó volt. volt itt minden, ami kell. a lényeg h emma képes valami módon megtörni az átkot. viszont ezt graham nagyon megszívta. egyébként regina valami iszonyatosan jó karakter, akit aztán lehet rendesen utálni. viszont várom azt a percet amikor ő is meg fog törni.

arra is kíváncsi vagyok h fogják a többi meseszereplőt belefűzni a történetbe. elvégre Belle története már tuti lesz, de nem értem h tudnák normálisan belefűzni.

Desperate HOUSEwife - 2011. 12. 12. 19:47

Abszolút az eddigi legjobb rész volt, bár a Lost-utánézrések nélkül kibírtam volna, Henry még a flah szót is használta…de mindegy is, ez nagyot ütött. De rohadt szemét dolog is ez, felvázolja az eddigi legjobb karaktertörténetet, erre a végén knyírja azt a karaktert, teljesen sokkolt.

Marla - 2011. 12. 12. 20:06

Nagyon jó rész volt, csak szegény seriff… :( Reméltem h a szíve megváltozik vagy vmi. h Emmával van meg emlékszik is és Regina már nem tudja megölni, de nem. :( Ha jól emlékszem a színész azt nyilatkozta h seriffként már nem, de vadászként még biztosan lesz a sorozatban. :)

Platschu: Gold szerintem tud mindent a két világról (eleve ő mozgatott szinte minden lényeges szálat a múltban megteremtve a körülményeket a jelenhez) és szerintem azon munkálkodik h megtörjön az átok :) persze mindkét oldalra játszik, de azt érzem h igazából Emmával van vagy csak szeretném. ;)

Platschu - 2011. 12. 12. 20:29

A LOST-ban is voltak ilyen részek, ha emlékeztek. Bemutatnak egy mellékszereplőt, hogy aztán a végén kinyírják. Így gyakorlatilag csak a főszereplőket árnyalták egy másik szemszögből. ;)

zolij - 2011. 12. 12. 21:00

aztakurva ez a rész… Amúgy szerintem valahogy fel fogják támasztani Grahamet

Renéé - 2011. 12. 12. 21:14

óóóóó.. nagyon remélem visszahozzák Grahamet..
azt hittem jelenteni fog valamit, hogy Henry azt mondta,Emma az életével tartozik Grahamnak..:P (vagy valami ilyesmi..:P)

Llew - 2011. 12. 12. 21:55

Azta betyár, ez tényleg nagyon ott volt. Amennyire eddig ellenszenves volt a seriff, annyira sajnáltam a végén, hogy meghal. Reméltem, hogy az emlékek visszanyerésével, Emma nála legalább megtörte az átkot és a doboz üres lesz mikor a boszi kinyitja, de nem. Annyira azért nem mese a történet. Most akkor Emma lesz a seriff?
A farkas gyönyörű volt, a GoT félkutyái a nyomában sincsenek.
Én a meséből egyébként vadkan szívre emlékszem, nem mintha lényeges lenne.
A boszi akkor vajon most itt is tud varázsolni ha kell? A palotája nem tetszett, nagyon scifis volt.

Platschu
Biztos nem Emma csókja a titkos átoktörő csodafegyver (még ha Piroskával meg is nézném :)), ez csak Grahamnél működött a Henry által említett élettel való tartozás miatt. (Hogy ettől mennyivel egyszerűbb kifejezés a life debt)

Tuti nem lesz jövő héten? A pogdesign jelzi jövőhétre az 1×08-at.

Harlequin - 2011. 12. 12. 22:07

@Llew – nem inkább azt jelzi, hogy 1.08-án lesz, mert jan. 8-án van a köv. rész?

Platschu - 2011. 12. 12. 23:01

A farkas nem CGI volt, hanem valami idomított blöki. :)

Szerintem az átok megtörésének a kulcsa a szeretet / jóság / jócselekedet lesz, ahogy Emma ráébreszti a város lakóit, hogy eddig mennyire üres volt az életük. Teszi ezt úgy, hogy félig-meddig ő is lelki sérült. :S

Cathy07 - 2011. 12. 12. 23:16

Ott tényleg ezt írják, de sajna imdb-n január 8.-a van beírva és hát fészbúkon is ezt írták tegnap:

“Tonight at 8|7c on ABC, we will explore the past of our mysterious sheriff on the final episode of the year. Any guesses as to which character he might be?”

Cathy07 - 2011. 12. 12. 23:18

Amúgy elején a szökkenő szarvas volt CGI és elég gagyi, de hát ez legyen a legnagyobb baj :D

Platschu - 2011. 12. 12. 23:38

Szarvast nehéz betanítani… Túl nagyok az igényeitek. :D

Llew - 2011. 12. 12. 23:44

Platschu
“A farkas nem CGI volt, hanem valami idomított blöki. :)”

Ha nekem szól, akkor tudom. Amit írtam azt úgy értettem, hogy ez az állat valódi farkas volt (mert ez nem blöki), nem keverékek, mint a Got-ban (a mozgók nem a nagy tetem az elején :)) látott állatok.

Az ugró szarvas tényleg kicsit béna volt, de a múltkori sárkányt azért ütötte.

Harlequin
Kösz, de olvasni még tudok. :) 19-ére írják (mindig arra a napra amikortól tölthető).

Cathy07
Az imdb legalább annyira hiteles forrás, mint a pogdesign. :)
A csatorna facebookja már inkább mérvadó. Kár. Jövőhéten még elbírtam volna egy részt.

Solei - 2011. 12. 12. 23:49

Neeeem…nem halhatott meg. Biztos, hogy még vissza fog térni. Komolyan bekönnyeztem. És szerintem Emmának ő lesz a szerelme, lesz valami nagy egymásra találás. TUTI. Ajh elszomorodtam. És a legjobb rész volt kétség kívül. Ez a színész, aki a vadászt játssza, azért elég jól néz ki :D Szóval vissza! :)

Hor1 - 2011. 12. 13. 01:57

Hűdejórész volt. Többször volt közben Lostos utánérzésem, és ez nagyon jót tett neki. :)

Katey - 2011. 12. 13. 02:12

Nem tudom ez mit jelent, de szerintem Graham nem halt meg, bár ezt csak azzal tudom alátámasztani, hogy az imdb-n azt íják, hogy 22 részben szerepel.

http://www.imdb.com/title/tt1843230/

Bár ez lehetséges a régi időkben visszaemlékezés gyanánt.

winnie - 2011. 12. 13. 02:48

valamikor tavaly kezdődött el, hogy az imdb-n a legtöbb sorozatnál vagy automatikusan, vagy valaki hülye beírja a 22 részt (ami eleve rugalmasan változhat), pedig még az írók sem tudják, hogy ki mennyi részben fog. ez van minden állandó szereplőnél. ráadásul a számolásban nem veszik figyelembe a “credit only” jelenlétet sem, ld. a raphael sbarge (archie) nem volt az 1×06-ban, de ugyanúgy ott a 22 rész mellette, mint mindenki mellett.

Voidwalker - 2011. 12. 13. 14:29

Az utolsó rész tényleg jó volt, de nekem Graham annyira nem volt szimpatikus.
Az meg, hogy meghal, nem lepett meg – az átok tőle nem vett el happy end-et, mert nem volt neki.

energy - 2011. 12. 13. 14:30

A Merlinben volt igazi szarvas. Miért akarnak mostanában mindent CGI-vel megoldani? Lassan már a kávésbögrét is oda kell a színészeknek képzelni. Mindenesetre nem gondoltam volna, hogy a királynő ekkora perverz. Toyfriend :) Amikor meg nem engedelmeskedik kinyírja. Vegyen inkább vibrátort, kevesebb probléma. :) Én nem különösebben kedveltem a seriffet. Ez a szerelem úgy a semmiből jött, kicsit erőltetett volt. Szerintem. Még csak a 7. résznél tartunk, ha nem jön vissza, ami elég valószínűnek tűnik (tekintve egy halottat még a mesevilágban sem lehet feltámasztani), majd jön valaki más a nagy “Ő” talán. Ez lehet csak előkészítette a terepet, de lehet egy bosszú alapja is. Kezd érdekessé válni. Egyébként StoryBrookenak mennyi lehet a lélekszáma? Végül is egész meseországok költöztek be.

Gigi - 2011. 12. 13. 15:13

Aztarohadt… :D Nagyon tetszett ez a rész, nem semmi húzás volt kinyírni sheriffkét, talán ő az a karakter, akit tudnék nélkülözni a jövőben, így viszont végre neki is van valami szerepe, nem is lett volna olyan jó, ha meghagyják “love interest”-nek a szőke számára, épp elég a Hófehérkés szerelmi történet, így viszont a végére meg tudtak lepni. Valamennyire. Tuti az egész város azt hiszi róla, hogy bezsongott… :) Voidwalker véleményét osztom annyiban, hogy annyira nem volt szimpatikus. Olyan semmilyen volt a karakter (érdekes máris múlt időben beszélni róla), már vártam, hogy kiderül, milyen figura is volt ő. Amúgy akkor ezek szerint nem csak Rumpi, hanem a királynő is emlékszik?

Llew - 2011. 12. 13. 15:18

Neked még most is kérdéses, hogy a boszi emlékszik-e?

eClipse - 2011. 12. 13. 17:46

Szerintem az eddig sem volt kérdéses, hogy Regina emlékszik (gondolom például ezt abból, hogy máskülönben nem parázott volna rá arra, hogy Harry a mesekönyvvel rohangál ide-oda). A kérdés az, hogy Mr. Gold emlékszik-e. Egyre inkább az a gyanúm, hogy igen, és a maga módján a “jókkal” van.

Llew - 2011. 12. 13. 17:58

Az elején úgy kezdik mindig az emlékeztetőt, hogy csak egy valaki emlékszik és mutatják a boszit. Ezek után nem nagyon van miről beszélni?

Gold szerintem is emlékszik. Emmának már akkor tudta a nevét, mikor éppen csak a városba érkezett. Azóta is erősen utalgatnak rá, hogy tisztában van a helyzettel. Ő ugyan olyan saját érdekű szarkavaró, mint a mesevilágban. Neki igazából mindegy a környezet, legfeljebb “itt” jobb a fizimiskája, meg nem a börtöncellából mozgatja a szálakat.

Desperate HOUSEwife - 2011. 12. 13. 18:45

Persze, hogy tud mindent a boszi, ez nem is kérdés. A szíves jelenet különben hogy következhetett volna be?

Megnéztem újra a részt, még mindig nagyon jó, az utolsó pár másodperc kivételével, az ritka szemét és hatásvadász húzás volt. Meg hülyeség a részükről, ki kell mondanom: mégis milyen sorozat az, ami az elején eltakarítja a legszexib szereplőjét?! Idióták.

Gigi - 2011. 12. 13. 18:51

Jól van na… Nekem sokkal egyszerűbb lett volna, ha a boszi is törli a memóriáját, ahelyett, hogy a végtelenségig titkolózna mindenkivel, ő is éldegélne békésen. A rész vége előtt amúgy mindig úgy meg szoktam sajnálni, miért kell mindig elrontani?

Cathy07 - 2011. 12. 13. 19:59

A tudás hatalom, szokták mondani, sztem óriási hiba lett volna lemondania erről… Tök kiszolgáltatott helyzet lett volna neki.

Llew - 2011. 12. 13. 20:23

Gigi
De hát pont azért átkozta meg a mesevilágot, hogy oda legyen a többiek boldogsága és ő lehessen hatalmon. Ez a való világban meg is valósult, hisz mindenkit ő ugráltatott eddig a serifftől kezdve a tanárnőn, a dokin keresztül pszichiáterig.
Emma érkezésével borult mindez fel, de azért a világ szabályai valamennyire kötik, így őt meg mégsem varázsolhatja el az utca közepén.

Alice - 2011. 12. 13. 21:54

Fúúúú micsoda rész volt a 7.! Egyetértek, tényleg az eddigi legjobb. Viszont én még nem vagyok hajlandó feladni a happy end elvárásaimat, nehéz elhinni, hogy ebbe az irányba mennének. Persze pont ettől jó és fordulatos, de inkább kérem vissza a pacákot, mert úgy igazságos :)

A nők verekedése és a farkas 1 piros szeme nélkül is meglettem volna, de hát nem lehet minden tökéletes. Nagggyon jó, izgalmas rész volt, és messze van még a január. A szemetek képesek voltak cliffhangerrel itt hagyni minket!

Volt egy-két sziruposabb részlet, de volt sok megható jelenet is. Nagyon tetszett pl. a Graham-Mary Margaret beszélgetés.

Harlequin - 2011. 12. 13. 22:27

“Az meg, hogy meghal, nem lepett meg – az átok tőle nem vett el happy end-et, mert nem volt neki.”

Tényleg, jogos. Így belegondolva…
Nem tudom, volt valami a karakterben, ami miatt érdekelt a sorsa korábban is, ezt a 7. részben megkaptam. A románc Emmával kicsit sok volt, bár romantikus énem éljenzett.
Érdekes lett volna, ha esetleg 1-2 részig marad, és csak utána nyírja ki a boszi. Bár így, hogy rádöbbent mindenre, halála valóban elkerülhetetlen.

(Btw, az eredeti Grimmben van szó arról, hogy mi lett a vadásszal, miután Hófehérkét hagyta meglépni, és át akarta vágni a királynő az állatszívvel?)

bvera - 2011. 12. 13. 23:03

vki tudna segíteni abban, hogy rendezzem végre a szálakat a fejemben? ez a két Snow White vonal egyszerűen nem kapcsolódik nekem össze. egyrészt van a “standard” mesebeli történet róla a vadásszal, a boszi átvágásával és a törpékkel, de az, amikor banditát játszott és megismerkedett prince-szel, azt hova kell tenni? köszöntem :)

Desperate HOUSEwife - 2011. 12. 13. 23:08

Szerintem az útonállóskodás akkor van, amikor már elengedte a vadász de még nem találkozott a törpékkel, és valamiből élnie kellett. :)

bvera - 2011. 12. 13. 23:18

csinos magyarázat :D

Eltiron - 2011. 12. 14. 01:08

Huh, ez 10/10 volt, nagy bajban leszek, ha meg kellene nevezni az év legjobb sorozatepizódját, de ez biztos top 10-es. A CGI szarvas tényleg ótvar és kissé illúzióromboló volt, de ezt bőven ellensúlyozta a… a minden, ez volt a rész, amit első perctől az utolsóig élveztem. Stílszerű volt a vége is, ennek így kellett történnie.

Alice - 2011. 12. 14. 07:43

“így, hogy rádöbbent mindenre, halála valóban elkerülhetetlen.”
Mind ettől tartunk, nincs sok esély másra (hüpp). Kórház, intenzív osztály még lehetne a dologból, de még egy kómás/súlyos beteget nemigen fognak adni nekünk a herceg mellé ugye.
Az még tetszett, amit valaki fentebb írt, hogy így visszakerül a mesevilágba :)

Az eredeti Grimmben nem volt szó a vadász sorsáról – bár ez nem is nagyon meglepő. Eleve az volt benne, hogy a királynő hisz neki, és a Tükörtől tudja meg, hogy él.

Alice - 2011. 12. 14. 07:44

*hogy Hófehérke él

Gwen - 2011. 12. 14. 08:05

Dehogynem, miután a királynő megtudja, hogy a vadász nem ölte meg Hófehérkét, börtönbe záratja, kivégezteti.

barátfüle - 2011. 12. 14. 09:13

Tényleg szuper epizód volt! De azért a végén én is sajnáltam a vadászt! Azért remélem látjuk még.
Henry végre kapott egy visszaigazolást, végre egy felnőtt, aki hitt neki.

Alice - 2011. 12. 14. 16:00

Grimm: nekem valami 12 éven aluli verzióm van biztos :D

Sherlock20 - 2011. 12. 14. 17:53

Tényleg ez lett a legjobb rész. Annyira nem lepett meg, hogy szegénykém meghal a végén, várható volt… Boszi is tudta, hogy tud mindent, nem kell neki Emmán kívül még egy ember, aki bele köphet a levesébe… Kirázott a hideg a végén, na, szép volt. Remélem januárban újra magára talál a sorozat a min. 3.0-val…

Ha ilyen színvonalon folytatják, és tudják csavarni a történetet, akár LOST-osan is, 2-3 évad minimum van benne. De remélem több is. Megszerettem nagyon, márcsak a jó színészek miatt is, nagyon jó a casting.

Csak JM “csinálna vissza” a haját barnára…

dacecc - 2011. 12. 14. 18:41

Én még csak 5 részt láttam, de az 5. volt eddig a legjobb. Nagyon jól felvázolták Criket mesebeli múltját, egyre jobban bírom azt a csókát. Nálam kinőtte magát az új sorik közül a favoritnak.

ZeaL - 2011. 12. 14. 21:21

Hát mit ne mondjak, a rész vége, nagyon merész húzás volt, én az utolsó pillanatig reménykedtem. De hogy egy pozitívum is legyen történeti szempontból, így legalább tudjuk, hogy minden lakónak van valamije, amivel fel lehet oldani a régi emlékeit. Kíváncsi vagyok még arra is, hogy az írok kitalálnak-e arra valamiféle szabályt, hogy milyen tárgyak kerülhetnek a mesevilágból való világba át, ugye Hófehérke koporsója és a szíveken kívül biztosan van még rengeteg más dolog is. Mr. Goldot szerintem is csak a saját érdekei vezérlik, ez azzal jár, hogy néha ide, néha oda segít be embereknek, (spoiler következik a következő rész promójából) de a következő rész az ő eredetével fog foglalkozni, ígyvalószínüleg többet fogunk megtudni, hogy mit miért tett :)

JD - 2011. 12. 15. 00:03

Huhh, hát most daráltam le az utolsó három részt, és tényleg egyre jobb ez a sorozat. A vadászos rész volt az eddigi legjobb (meg a legszomorúbb is). Én bírtam a vadászt (főleg nézni), úgyhogy sajnálom, hogy meghalt, de azért még reménykedem :) Ha más nem, akkor meg a mesevilágban csak felbukkan még egyszer-kétszer.

beth - 2011. 12. 15. 00:27

jaaaaj, a vadász.
hát beleestem abba, hogy kellemes, kis mesés történet nem zargat fel majd túlzottan. nyugis kis meder, mindenki boldog a végén, ever after és a többi. erre ezek elkezdtek sorozatot csinálni. tényleg ez volt eddig a legjobb.
pontosan körülírni nehéz lenne, de volt a vadászt játszó színészben valami bárdolatlanság, mintha artikulálni sem sikerült volna mindig, de pont ezért annyira karakteres volt. hát bánnám, ha lassanként kifolyna a történetből.

mse - 2011. 12. 15. 01:00

Ez bizony kiváló epizód volt. Megölni egy ennyire közkedvelt szereplőt ilyen korán merész lépés (mintegy emlékeztető, hogy a készítők Lostosak, az egyik konzulens pedig Whedon keze alatt tanult), és egyértelmű üzenet: itt bizony már a tündérmese se szent. Nem is szólva arról, hogy ez most akármerre lendíthet a sorozaton.

Számomra messze az év legkellemesebb meglepetése az OUAT, az eddigi összes epizódjával együtt. Kicsit engem is nyugtalanít, hogy hogyan lesznek képesek frissen tartani az ötletet egy teljes évadon és akár azon is túl, de az eddigi tapasztalatok alapján igen nagy a bizalom. ;)

Gigi - 2011. 12. 15. 14:24

Hát igen, az a nagy baj, hogy Grimmék sem szedtek össze végtelen mennyiségű mesét. Kb. egy évad alatt végigmennének a sztorin, aztán a mesefigurák emlékezni kezdenek, és happy end. Én nem nagyon tudom elképzelni, hogy ez 2-3, vagy 4 évig kitartana, bár attól függ, hány epizód egy évad. Eleve, ezt filmnek kellett volna megcsinálni szerintem, kellemes családi mozi lenne belőle. (Gondolom pont ezért nem lett film, mert nem kellemes családi mozit akarnak…). Igazán csak egy évaddal lenne kerek, nem tudom, mivel akarnák lezárni az elsőt, ha nem azzal, hogy minden megoldódik. (Bár ki tudja, a HIMYM-et is egy éves sztorinak gondoltam, aztán…)

winnie - 2011. 12. 15. 14:55

az már eddig is látszott, hogy nem csak a grimmeket fogják használni, elmondták, hogy több mitológiát vegyítenek, mint ahogy az előző részekben is volt erre példa.

Llew - 2011. 12. 15. 15:54

Egyik csatorna sem a saját ellensége, egy évados sorozatot nem terveznek. A PB-ből sem nézett ki több egy évadnál aztán mennyi lett belőle. A milyent azt hagyjuk most.
Nagy öngól lenne évad végére visszafordítani az átkot. Én max arra számítok, hogy Emma rájön, illetve cliffhangerrel a közelébe jut valami nagyobb infónak, leleplezésnek (pl. a saját származása, hogy Mary Margaret az anyja, stb.)

karit - 2011. 12. 16. 16:39

A tipikus példája annak, amikor az önismétlés előtt meghajlok, és az se zavar, ha kiderül, hogy négy törpének egyszerre nyolc lábbal tizenötször kell fejberúgnia a királynőt az átok megszűnéséhez, miközben Rumpi a huszonharmadik lépcsőfokon állva elárulja Hófehérkének az élet értelmét, ami nem más mint…

Gigi - 2011. 12. 16. 17:34

Magyar népmesékkel is jöhetnének… :) Elvileg amúgy tényleg működik ez a “mesék a váló életbe átültetve”-forma, mivel eleve, meséket először a felnőttek mondtak egymásnak, és nem a gyerekeknek, és a hétköznapi helyzeteiket ültették át mesékbe. Ezért működik fordítva is a dolog… (erről csak mostanában olvastam, azért írom) És akkor várom az ötleteket, mert tényleg tanácstalan vagyok: akkor mit tervezhetnek az évadzáróra?

Bajibee - 2011. 12. 16. 19:24

aszentségesúristenitafenevinnéelarossebegyemegésafrancessenbele….
Ez egy állati jó rész volt. És tényleg most lesz szünet???Komolyan mondom, hogy nem bírom ki januárig. :( Azt hiszem egy párszor be fogom darálni az eddigi részeket, csakhogy ne unatkozzak…Most lett abszolút favorit ez a sorozat.
Én arra lennék kíváncsi, hogy Mr. Gold mit “kertészkedett” az erdőben? Remélem a banya ellen tett valamit.
Emma is szerencsétlen most nyílt meg valakinek és rögtön történik valami, ami miatt vissza is fog bújni a csigaházába, valószínűleg még mélyebbre, mint eddig. De ha elgondolkozna azon, hogy a seriff azt mondta, hogy emlékszik, és valahogy összekapcsolná Henry sztorijával (hiszen a seriff a kissráctól kért segítséget), hirtelen megvilágosodna és… ááá ez csak álom. De egész jó lenne. :)

ann86 - 2011. 12. 16. 19:25

a LOST óta nem OMG-oztam így sorozatrész végén :D

karit - 2011. 12. 16. 19:46

Nézzél Boardwalk Empire-t. Vagy Terra Novát. Akkor majd fogsz. :)

shawnka - 2011. 12. 16. 22:16

http://seriable.com/once-upon-a-time-1-01-pilot-lost-easter-eggs/

itt vannak összegyűjtve a LOST easter eggek. öröm nézni ezt a sorozatot :)

winnie - 2011. 12. 17. 00:36

“Miért akarnak mostanában mindent CGI-vel megoldani?”

mert egyszerűbb sokszor. az a baj, hogy innen nem nagyon tudjuk, hogy egyes sorozatokat milyen nehéz megvalósítani, 8 nap alatt 1-1 epizódot leforgatni úgy, hogy 22-t kell egy évben. ez hihetetlen meló. (de az, hogy valaki írtam, hogy “ótvar” volt a szarvas remekül mutatja, hogy mik manapság sokak téves elvárásai. mármint, hogy lehetett látni, hogy nem igazi. ez még rettentő messze van az ótvartól. (off, de a moment of beauty témakörben jön mindig ez elő, hogy manapság hihetetlen módon eltolódtak az értékrendek, ott teljesen átlagos lányokra már nincs is jelző, olyan csúnyák, hiszen aki “kicsit szép”, az kapja meg a bűnronda jelzőt. valamiért az ember, ha egyszer lát valami extrém kiugrót trükköt/sépzlány, akkor hirtelen az válik defaulttá és mindent ahhoz viszonyít:)

Cathy07 - 2011. 12. 19. 10:15

Azon gondolkodtam amúgy, hogy Pam(TB)vajon lesz valaki az új világban? Mert elvileg ő nem halt meg sztem…

khaleesi - 2012. 01. 06. 01:22

nem lenne rossz, imádom a színésznőt

tiktak - 2012. 01. 06. 09:11

Két rész után abbahagytam a sorozatot, mert nagyon nem tetszett. Főleg a szereplőkkel, pl Hófehérkével volt bajom. De aztán láttam, hogy a legjobb újoncok között szavazni lehet rá, gondoltam akkor folytatom. És nagyon jól tettem :) egész jó kis sorozat lett, most már a karaktereket is megkedveltem.
A mostani részben a Vadász karakteréből meg sokkal többet kihoztak mint vártam, bár szerintem sejteni lehetett, hogy ő lesz a Vadász. Egy kicsit a korai kiiktatást túlzásnak tartom, de ám legyen:)

stüni - 2012. 01. 06. 23:10

Jól olvastam, hogy jan. 8-án már jön a következő rész?

winnie - 2012. 01. 06. 23:26

persze, marad vasárnap a sorozat. attól, hogy nem volt karácsonykor meg újévkor, nem változik semmi, jönnek a részek, ahogy eddig.

stüni - 2012. 01. 07. 12:36

nem így értettem :)) a tvcountdown-os külföldi műsorrend nem írja, de az imdb igen, és mindakettő tévedett már, hátha valaki tudja melyik mond igazat :))

goettin - 2012. 01. 08. 14:42

01.08.-án adják a s01e08 részt… 108…

winnie - 2012. 01. 08. 14:51

zseniális:)

wondorog - 2012. 01. 09. 14:13

Ismét jó kis részt kaptunk, bár az előzőt azért nem űberelte, és ez a sheriff választás sem volt annyira érdekes, de legalább láthattuk Rumpi születését, de valószínűleg a későbbi történetei még érdekesebbek lesznek.
Az első jelenet azonnal eszembe juttatta a Lost 5×16 jelenetét, amikor Jacob sző a szobor alatt.

Én - 2012. 01. 09. 15:57

Nekem is ez ugrott be, hogy mindjárt kimegy a partra dumálni egyet :)De az jobban ütött mert jópár évad óta mindenki várta hogy mikor jön már Jacob, aztán sztem volt aki el is felejtette és akkor bejött a fináléban. Ja és a whiskey még mindig McCautchon..

wondorog - 2012. 01. 09. 16:16

Igen a whisky, bár egy kis különbséggel, ha jól emlékszem egy pohár volt a Lostban 60 dollár, nem hiszem, hogy Emmának ilyen jól megy :D

Llew - 2012. 01. 09. 20:04

Végre folytatódik. Ráadásul Rumpival. Most aztán végkép kiderült, hogy ő a Jani a városban, Regina is meg van vezetve.

superpityu - 2012. 01. 09. 21:50

remek rész volt, az előző jobban tetszett, de ez se volt semmi. rumpi előtörténet tetszett, meg a jelenben is kever a rendesen. egyébként mire volt ez a nagy segítőkészség emma felé, ezt nem értettem.
lana parilla viszont fantasztikus a szerepben, egyszerűen imádom.
prince charming meg a jelenben teljesen érdektelen, kár.

khaleesi - 2012. 01. 09. 22:47

superpityu, Rumpi azért segít Emmának,hogy később olyan helyzetben tudja behajtani rajta,ami sorsdöntő lehet valamilyen szempontból. Prince Charming és Snow kapcsolatát szerintem azért jegelték,mert jó pár rész szólt róluk eddig…lesz még úgy is.

Gigi - 2012. 01. 10. 15:22

Nem igazán értem, miért van szüksége több hatalomra, úgyis birtokolja Emma nevét, a Pilot szerint, legalábbis. A háttérsztori nekem is tetszett, azt nem igazán értem, hogy nyerhette meg a választást végül ő (elviekben igen, de nem hinném, hogy a gyakorlatban elhinnék neki, hogy nem volt köze a gyújtogatáshoz…), végülis, ettől sorozat a sorozat, szóval annyira nem baj… :)
Aztán én azért lelkesen várom, hogy történjen valami a “Hófehérke és a herceg”-részén is a dolognak (Még a hét törpe hiányzik, de nem hinném, hogy elfelejtették…) Most mintha mindenhol húznák ezeket a szerelmi szálakat, vagy csak az általam nézettekben van ez így?

barátfüle - 2012. 01. 10. 17:13

Lehet, hogy csak én vagyok passzív hangulatban, de ez a rész most annyira nem fogott meg.
Rumpi története érdekes volt, már tudjuk, hogy ő sem eleve rossz.

Gigi - 2012. 01. 10. 18:31

Már csak a gonosz királynő érdekelne, lehet, hogy ő sem annyira gonosz?

Llew - 2012. 01. 10. 21:32

Azok után, hogy feláldozta a faterját az átok kedvéért elég nehéz lesz kimosdatni, de még megsajnáltatni is.

Khes - 2012. 01. 11. 10:14

Azt viszont még nem tudjuk, mit is vett el tőle konkrétan Hófehérke, amiből ez a roppant nagy utálat kerekedett.

Bora - 2012. 01. 11. 11:10

@Gigi – Rumpi elmondása szerint, azért így nyerték meg a választást, mert Emma kiállt ellene. Ha mondjuk nem is hitték el, hogy nem volt benne, akkor is azt látták, hogy szembe mer szállni valaki olyannal, akitől a leginkább tartanak.

Még ha ki is derülne egyébként a boszorkányról, hogy egykoron jó volt, csak ez meg az történt, már akkor se tudnám szeretni, mert egy csöpp emberséget sem vagy jó irányú fejlődést sem mutat. Lsd, hogy megölte a vadászt.
Emma igazán hihetne már Harrynek rendesen.

Gigi - 2012. 01. 11. 15:00

Llew: Azért nem gondolkodás nélkül áldozta fel a faterját, biztosan van benne emberséges is, csak berágott Hófehérkére. Aztán meg, itt is elmondták, hogy Rumpi százszor rosszabb a királynőnél, és mégis ki tudták mosdatni, akkor őt miért ne lehetne?
Bora: Emberséget nem fog mutatni már így a 8. részben, azt ne várja senki, még nagyon a sorozat elején tartunk. Szerintem még minimum az évad fináléjáig kell várni ahhoz, hogy bármiféle fejlődést, vagy emberséget mutasson, de biztos, hogy fog. Hanrynek szerintem egyáltalán nem lenne hiteles, ha elhinné, mert ugye azt látja, hogy a kisfiú, akivel nem foglalkozik az örökbefogadó anyja és magányos egy könyvben keres menedéket, és egészen beleéli magát abba, amit ott olvas. Kitalál köré egy történetet, és megsértődik, ha valaki nem hisz neki. Minden ismerősének talál valakit, aki a mesék egy-egy szereplője lehet. Ez ebben a korban és helyzetben majdhogynem normálisnak nevezhető, de nem olyan szinten, hogy bárki is komolyan vegye. Mivel a mesebeli karaktereket a valóságból vették, bizonyos emberek, embertípusok kiszínezett változatai, könnyen párhuzamba hozható a valósággal, éppen csak, hogy két vonal attól párhuzamos egymással, hogy soha sem futnak össze. Valljuk be, hogy ha valaki előállna egy hasonló sztorival, akkor nem hinné el neki senki. Erre nyilván az írók is rájöttek. Ugye ez a történet abban más, hogy itt nem csak a gyerek képzeli, hanem a valóságban is így van, de tényleg simán lehet az egész sztori Henry képzeletének a szüleménye. Mondjuk érdekes lenne egy olyan végkifejlet, hogy kiderül, az egészet tényleg csak a gyerek gondolta, és a valóságban semmilyen átok nem ül a városon, csak ő képzeli bele. Persze, ezt nem igazán szeretném én se, valahogyan lelombozóan hatna, és tényleg azért jó ez az egész, mert valahova egészen máshova viszi el az embert. A valószínűbbnek amúgy azt tartom, hogy végül találnak bizonyítékot, Emma hinni fog, és közösen feloldják az átkot. Ha nem az az évad lesz az utolsó (márpedig valószínűleg hoz elég jó nézettséget ahhoz, hogy ne legyen kasza) akkor a második, vagy a harmadik végén, mert körülbelül ennyi időt gondolok arra, hogy kifogyjanak az ötletekből és a városlakókból. Bár, ki tudja…
Felteszem amúgy, most ilyen epizódszerű részek jönnek majd, például Piroskát valószínűsítem, mint valamelyik közeljövőbeni rész alanyát, gondolom kepunk bőven a Hófehérkés-szálból is, és úgy lenne jó, ha az évadot zárná a királynő. A mesevilágban kiderülne, hogy miért lett gonosz, és ezzel párhuzamosan a valós világban is egyre jobban meg tudnánk érteni, talán még sajnálnánk is. Én biztosan fogom, még ha ti nem is. Lehet, hogy gonosz, meg, hogy megölte a vadászt, az apját, és meg akarta Hófehérkét is, de akkor is biztos, hogy volt valami, ami motiválta, vagy ami feldühítette (kíváncsian várom, mi lehet az, ötletem sincs). De ettől még a lelke mélyén lehet benne jó. Elvileg a lelke mélyén mindenkiben van jó, és szerintem Henrynek se mindig csak a kárát akarja.

Llew - 2012. 01. 11. 19:54

Gigi
Ja, bocs egy pillanatig tétovázott, akkor már rendben? Ne ijesztgess, szerinted van arra elfogadható indok, hogy valaki pusztán egy nem szeretem ismerős/féltestvér/testvér elleni bosszú miatt feláldozza az apját?
Árnyalni lehet a boszi és Hófehérke kapcsolatát, de utóbbiból már nem lesz ármánykodó gonosz, előbbiből, meg szegény átvert áldozat.
Rumpit meg nem kellett kimosdatni, mert ő tőle eddig igazán semmi gonoszat nem láttunk, nem volt egyértelműen utálható, elítélhető alak. Szemétkedett, meg hátsó szándékból cselekedett, de nem mutatták olyan tisztá gonosznak, mint Reginát. A városka lakói sem azért tartanak tőle, mert nyílt titok, hogy a fél várost már elásta az erdőben, hanem mert egy titokzatos, törvénytelen utakon is járó alak, aki mindig eléri amit akar, csak sokkal szövevényesebben, stílusosabban, mint a polgármester. Ettől persze még lehet rosszabb, mint a boszi, de mi nézők ezt még nem tudjuk, szemben a Reginával, akiről igen.

Gigi - 2012. 01. 12. 15:39

“Ja, bocs egy pillanatig tétovázott, akkor már rendben? ”
Kiváló :D
Persze, én se rajongok a boszi karakteréért, csak kicsit igazságtalan, hogy már rögtön az első pillanattól kezdve utálja mindenki. Emmának például, ha nem tudja, milyen gonosz is a mesevilágban, akkor tényleg nincs oka ilyennek lennie vele.
“Ne ijesztgess, szerinted van arra elfogadható indok, hogy valaki pusztán egy nem szeretem ismerős/féltestvér/testvér elleni bosszú miatt feláldozza az apját?”
Normális embereknél természetesen nincs, de előfordulhat, hogy annyira beleéli magát a bosszújába, hogy már nincs is józan ítélőképessége. Ez már pszichiátriai eset, és nagyon sajnálatos, de nem elítélendő. Szerintem a királynő nem is inkább gonosz, hanem bekattant egy kicsit, és így nézve nagyon is sajnálható karakter, és kíváncsi lennék, mégis mi idézte ezt elő nála. Rájátszhatnának erre, hogy a közönség egy kicsit szánja őt, és tényleg nagyon drámai történetet lehetne neki kreálni.

vili - 2012. 01. 12. 21:20

engem Reginában már az idegesít, hogy ennyire senki nem lehet gonosz. mint megboldogult ifjúkoromban, mikor még brazil soap operákat néztem (mea culpa) a főgonoszok, ott voltak ennyire átmenet nélküli feketék a dolgok.

azt hittem az 1×07 után jönni fog egy mélyrepülés, de nagyon jól csinálták, hogy az 1×08-at Rumpelra építették, szerintem sokak kedvence (nekem is, Robert Carlyle valami zseniális).

tiktak - 2012. 01. 12. 23:53

Hát nekem ez a rész annyira nem tetszett. Mondhatni, hogy untam.
Én – itt a többséggel ellentétben- pont azt szeretném ha lenne egy velejéig gonosz karakter. Rumpira számítottam eddig, de valahogy nekem kicsit hatásvadász volt az előélet bemutatása. Mivel itt van egy mese szál, nyugodtan bevállalhatták volna az írók, hogy ő gonosz volt, gonosz marad, és gonosz lesz. Nekem nem kell bemutatni az emberi oldalát. olyan sok sorozatban lett ez már divat, hogy a gonoszból jót,vagy badass karaktert csinálnak,akit a néző kedvelhet. félreértés ne essék, ezt én is szeretem, hiszen az emberek árnyalt személyiséggel rendelkeznek, semmi nem fekete vagy fehér, drámákban meg különösen jól mutatnak ezek a dolgok. No de egy mesében már nyugodtan lehetne végre valaki maga az ördög. születésétől fogva.Szóval nekem jobban tetszett volna a rész,ha Rumpiról kiderül,hogy ő a született Dark One,sose volt emberi.
Na majd talán regináról kiderül,hogy maga a Sátán, bár tartok tőle, hogy nem,hiszen valószínű szereti Henryt.

komre - 2012. 01. 13. 13:34

Ez az első olyan sorozat ,ami annyira megfogott,hogy jövök a junkie-ra diskurálni a fejleményekről:)
Én kíváncsi lettem volna ,hogy mi történt Rumpi fiával,azt gondoltam,hogy meghal pl a tűzvészben, és ezért biznisszel a papa terhes nőkkel.Majd lehet a továbbiakban kiderül.
Reginának jó sok bábja van a kisvárosban,jó sok szívet felhalmozott a kriptában,a kis hamis:)
Arra már nem emlékszem, ő hogy szerezte meg a sheriff szívét, ő maga tépte ki?Elég kegyetlen a csaj.
Jó lenne,ha többen rájönnének,”eredeti” származásukra ,csak ne jussanak a seriff sorsára.De ez még a jövő zenéje.

Gigi - 2012. 01. 13. 14:32

Komre: Milyen jó kis gondolatot ültettél el a fejmeben, hogy elfajul horrorba a dolog, és a királynő sorra kinyír mindenkit… :D (Na jó, azt nem hiszem)

primessor - 2012. 01. 13. 14:43

“Rumpit meg nem kellett kimosdatni, mert ő tőle eddig igazán semmi gonoszat nem láttunk, nem volt egyértelműen utálható, elítélhető alak.”

Nem?

A jótündér-keresztanyut úgy szétkapta a hamupipőkés részben, mint száraz tevetrágyát a Harmattán. :D
Mondjuk ezt még el fogom neki nézni, ha a továbbiakban is ilyen stílusos árnymester marad. 8-)

Bora - 2012. 01. 13. 17:22

@Gigi :-) Köszi a Harrys megvilágítást, végül is érthető, hogy nem hisznek neki, csak jó lenne ha már lenne valaki, aki igen és az nem_hal_meg. Ha olyasmi lenne, amit írsz, hogy aztán kiderül, hogy az egész csak az ő szüleménye és ez tényleg a valóság, na akkor nagyon csalódott lennék.
Én ott még egyébként kedveltem Reginát, amikor döntenie kellett arról, hogy feláldozza-e az apját vagy sem (második v. harmadaik rész asszem), de mikor a sír alatt nem ő volt eltemetve, hanem a szívekhez volt barlang, akkor feladtam vele kapcsolatban a reményt. (Egyébként ez örök kérdés, hogy mindenki jónak születik-e és elromlunk útközben vagy ennek is annak is.) :D

Rumpi viszont szerintem nem az őt ért hatások végett gonosz, hanem az erőtől – amire ő sem számított – amit a Dark Lordtól vagy mi a szösztől elbitorolt. Azért az egy jó jelenet volt, bármennyire is lehetett rá számítani.

Bora - 2012. 01. 13. 17:26

@komre jaja, amikor rájött, hogy nem emberi szívet hozott a vadász, akkor saját kezűleg elvette tőle.
Az engem is érdekelne, hogy mi lett Rumpi gyerekével, arra nem tértek ki.

Mel - 2012. 01. 13. 17:49

nem volt rossz rész, de a múltkori jobb volt. A jövőheti rész viszont érdekes lesz szerintem, a promókból ítélve.:D

Gigi - 2012. 01. 14. 13:55

“Ha olyasmi lenne, amit írsz, hogy aztán kiderül, hogy az egész csak az ő szüleménye és ez tényleg a valóság, na akkor nagyon csalódott lennék.”
Ezt csak egy lehetőségként hoztam fel, én is nagyon csalódott lennék, ha így lenne. Én még bízom abban, hogy Regina se alapból rossz, illetve, hogy nem azzal ér véget, hogy mondjuk megölik. :( Nyilván nagyon rossz dolog történhetett vele, amiért ilyen lett, mert nem születethetett gonosznak, elvégre az apja szerette őt, nyilván ő ismerte a “jobbik” oldalát.

Cathy07 - 2012. 01. 14. 22:59

Egy ideig én is gondolkodtam azon, hogy mi van, ha Henry agyszüleménye az egész csak tényleg. De aztán Regina porrá zúzta Graham szívét, innentől kezdve sztem már nem maradt ez kérdés többé :D

Platschu - 2012. 01. 16. 12:31

1×08-1×09 Jó kis részek voltak. Azért az kiakasztott, hogy a Sheriffen Emma ilyen könnyedén túllépett két hét alatt. :S

wondorog - 2012. 01. 16. 12:41

Kíváncsi vagyok ki a jövevény, talán a nagy, csúnya farkas?

Platschu - 2012. 01. 16. 12:51

Remélem nem Harry apja, mert akkor csak felismerték volna egymást Emmával…

Azt nem értettem még, hogy minek kellett így részletesen elmesélni a Jancsi és Juliska történetet, hiszen korábban éppen a “klasszikus” mesék elő- vagy utótörténetét bővítették ki. :)

Gerdina - 2012. 01. 16. 13:23

Valahogy nekem mindig azok a gyengébb epizódok, amikben nem valamelyik főszereplő háttértörténetét dolgozzák fel. Azért persze a gonosz boszorkából most is kaptunk, de engem Jancsi és Juliska nem kötött le. Ahogyan múltkor Hamupipőke sem. De Kryceket az X-aktákból jó volt látni az apa szerepében.:)

Ami tetszett, az az Emma-Margaret szál volt. Onnantól, hogy Emma megmutatta a takaróját végig azt vártam, hogy találja már meg Mary Margaret.:)
Érdekes, hogy Prince Charming mennyire háttérbe szorul, persze még biztos lesz egy csomó rész ami vele foglalkozik majd. Jó lenne ha neki is lenne pár jelenete Emma-val és Henry-vel.

Cathy07 - 2012. 01. 16. 14:28

Azt nem értem, hogy Henry mindig mondja, hogy senki nem jöhet a városba Emmán kívül és nem is hagyhatja el azt. Ezt most nem a motoros miatt mondom a végén, hanem Henry miatt. :D Ő is úgy jött a városba, ő sincs a mesében, azért is tudott felcseperedni. :D

Amúgy a Jancsi és Juliska eredeti sztorija, ami vicces sztem, még egy blogon olvastam régen, már nem tudom hol. Élt anno Németországban egy Katarina nevű cukrásznő, aki az apjától egy nagyon népszerű sütemény titkos receptjét örökölte. A városban élt egy konkurens testvérpár, melynek férfitagja, János, úgy gondolta, hogy a recept megszerzésének módja az lesz, ha elveszi feleségül Katarinát. Csakhogy Katarina nem állt kötélnek, átlátott a fiú tervén és nem ment hozzá. A testvérpár elkeseredésében nem tudta mit tegyen, ezért megvádolták azzal Katarinát, hogy boszorkány. Erdőszélén lakott, egyedül, magányosan. A vádak mégsem állták meg a helyüket, ezért a testvérpár Katarinára gyújtotta a házát, aki bent égett.

Vicces, hogy végül mi lett a sztoriból :D Jancsi és Juliska, gonosz gyerekevő boszorkány és mézeskalácsház…
A rész amúgy jó volt, nekem tetszett, végre a törpék is feltűntek meg a mérgezett alma :D

Bora - 2012. 01. 16. 14:30

yay, eyecandy stranger :)
Vicces lenne, ha Rumpi fia lenne és/vagy Harry apja, de akkor igen, vajon miért nem ismerték meg egymást Emmával.

Belkar - 2012. 01. 16. 16:24

100% hogy a végén feltűnt “idegen” egy meseszereplő ráadásul a rosszabbik fajtából. Szerintem Regina idézhette meg valahogy vagy esetleg most ébredt fel álmából de kétlem hogy a külvilágból jött volna. Egyébként a ládában ami a motoron volt vajon mi lehet? Az alma?

Platschu - 2012. 01. 16. 17:17

Belkar: Kétlem, mert az almák eléggé ki voltak eddig is hangsúlyozva. Akármelyiket megmérgezheti. ;)

Szerintem is valamilyen rosszfiú lesz. Farkasember? Ez megmagyarázná a Piroska mesét, mert a Vadász “sima” farkasa is állatformában érkezett a város környékére és elég kis gyámoltalannak tűnt.

Cathy07 - 2012. 01. 16. 17:19

Az almára tett egyszer utalást Snow White, hogy meg akart mérgezni egy almával, mert azt hitte szebb vagyok nála… Első részek valamelyikében mondta, úgyhogy sztem régebbi sztori ez annál, minthogy most az idegen ládájában lehessen.

Llew - 2012. 01. 16. 18:26

Jancsi és Juliska sztoriján tényleg nem csavartak, csak összefűzték a többivel. A motor csávó történetével talán elindul valami komolyabb történés?
A képregénynek az elején vajon volt valami jelentősége?

Platschu: senki nem mondta, hogy Emma könnyen túllépett a seriffen, bár miért ne tette volna, igazából nem sok minden történt köztük. Most egyszerűen nem került szóba Emma részéről, de off screen attól még döntheti magába a Lost-os whiskeyt. :D

Eltiron - 2012. 01. 16. 19:01

Elég gyengécske epizód volt, talán az első, amivel nem voltam megelégedve. Nem kellene mindenképp erőltetni ezt az epizódikusságot, h minden részben elővesznek egy klasszikus mesét, maradjanak a főszálnál inkább.
Cathy07: ezt a sztorit nem is ismertem, de nagyon jó :)

solid84 - 2012. 01. 16. 21:01

Szerintem az lenne a legjobb,ha Rumpi fia lenne az új jövevény, aki időközben kicsit badass karakterré változott, de alapvetően a jók oldalát fogja erősíteni. Ha nem is egyből, de többnyire igen. Kb mint Sawyer a Lostban :)

Panda - 2012. 01. 16. 23:49

Fuhh, hát a Jancsi és Juliska sztori elég laza volt, nagyjából követte a Grimm mese vonalát. Viszont a Storybrooke-s szál olyan semmilyen volt, meséljünk Henry apjáról, de kiderül, hogy kamu (tuti ebből lesz még valami bonyodalom), a ary Margaret-Emma “te vagy az anyám” rész se tetszett. A végén a motoros viszont felkeltette az érdeklődésem.

Mióta Graham meghalt, mintha nem akarnának (vagy nem tudnak?)olyan erős epizódokat felépíteni, mint az vagy az előtte lévők.

Bora - 2012. 01. 17. 08:17

De lehet, hogy az a fiú az idegen, aki megtalálta Emmát – ha már azt a lezáratlan anyagot nézegette a kocsiban. Azóta meg “legendásszá” nőtte ki magát, ezért is tudja, hogy ne adja meg a nevét senkinek, mert akkor birtokolhatja az illető. Biztos, hogy nem tisztességesek a szándékai. ;)

superpityu - 2012. 01. 17. 22:16

a idegen kiléte érdekel. kíváncsi vagyok ki lesz ő, vagy mi köze van a történethez. én is úgy gondoltam h rumpi gyereke, lehet valahogy ő is kijuttatta a mesevilágból annak idején. valószínűnek tartom azt is h ő lesz az a graham pótlék ami emma-t illeti.
kicsit csalódtam amikor marynek nem volt semmi látomása vagy ilyesmije a pólya láttán. bár vártam h mikor veszi észre.
maga a rész annyiban tetszett h összefonták a boszorkányéval. egyébként basszus milyen dögös már azokban a feszülős latex cuccokban. a cgi megvalósításba nem kötnék bele, mert a mézeskalácsház és a kidőlő fa is elég furcsa volt.

ugyandehogy - 2012. 01. 17. 23:49

Cathy07: hófehérke “eredetijéből” (http://neilgaiman.freeblog.hu/archives/2006/11/03/Neil_Gaiman_-_Ho_Tukor_Almak/) is mi lett.. snow white, prince charming, evil queen, ugyan :)

Harlequin - 2012. 01. 17. 23:51

Nem tudom, mi van velem, de az utolsó két rész olyan harmatos volt.
Régen alig vártam, hogy hétfő délután nézhessen a sorozatot, faltam minden percét, most meg megállítom, eszem közben, netezem…
Érdekel továbbra is, csak valahogy olyan fura.
Továbbra is az egyik kedvencem a szezonból (amíg vissza nem tér a Justified:), de nem olyan erős, mint korábban :/

Cathy07 - 2012. 01. 18. 13:41

ugyandehogy: Köszi a linket, nagy Gaiman rajongó vagyok, de ezt még nem olvastam, csak hallottam róla :) Most megtettem és nagyon beteg, zseniális a pasi :D

Viccesek ezeknek a meséknek az eredeti kiindulásuk, mielőtt “Disney kompatibilisek” lettek. :D

davekop - 2012. 01. 18. 13:47

nem tudom, nekem meg pont, hogy jobban tetszett ez a rész, mint az előző.
szerintem a végén megjelent szereplő tényleg nem a mesékből jött, ez is talán a változást jelenti, ami egy újabb heppi endinggel továbbgördült. legalábbis nekem az előtte elhangzott párbeszédből úgy tűnt.

Gigi - 2012. 01. 18. 15:07

“Remélem nem Harry apja, mert akkor csak felismerték volna egymást Emmával…”
Szerintem fel is ismerték egymást… Az arckifejezéséből ítélve ő legalábbis felismerhette Emmát, de talán fordítva is. Hiszen Henry célzott is rá, hogy “idegenek nem is jöhetnek be Storybookba”. Ez egy elég erős utalás arra, hogy nem idegen, vagyis, ha még nem lakott idáig itt, akkor valakihez tartozik, és az a valaki (valószínűség szerint sorszámozom)
1. Emma és Henry, vagyis ő Henry apja.
2. Rumpi, vagyis ő a fia, akivel nem tudjuk, mi történt.
3. Felvezetés a következő feldolgozandó meséhez, ami az előzetesből nekem nem jött le, mi lehet, csak az, hogy rámennek a Hófehérkés történeti szálra.
Amúgy egyáltalán nem festett pozitív szereplőnek, vagyis még erősebb a gyanúm, hogy igenis, Henry apja, mivel Emma is úgy mesélt róla, mint egy “rossz emberről”. Amúgy, ha belevesszük, hogy nézett ki 10 évvel ezelőtt Jennifer Morrison, akkor lehet, hogy kapásból nem is ismerte fel.

Platschu - 2012. 01. 19. 00:25

Nekem azért itt még sántít a dolog.

– Rumpi fia szerintem nem lehetne, mert elég súlytalan lenne dramaturgia szempontjából és amilyen magának való lett, így neki egyáltalán nem hiányzik egy családtag. Másrészt nem tudjuk, hogy mennyi idő telt el a tőr megszerzése óta (ez valódi mese volt?!), de bizonyosan az összes többi előtt játszódott időben, így a fia akárhány éves lehet

– Én is elvileg Henry apjára tippelnék, mivel annyit beszéltek róla, hogy így logikus lenne a bemesélése

– Az oké, hogy a meseszereplők bemehetnek a városba, de hogy találták meg Henryt az árvaházban, hogy “véletlenül” éppen a mostohához kerüljön? Ilyen szó szerint a mesében nincs, így valószínűleg a banya gyűjtötte be a csemetét és ő nevezte el Henrynek. Ám akkor ez felveti, hogy akkor tudja, hogy Emma kicsoda? Vagy megérzi-e, hogy egy másik világból való? Henry akkor “félvér” meselény vagy 100%-os? :)

– Mert azt tudnám még elképzelni, hogy a boszi érzékelte Emma létezését, de nem tudja, hogy ki lehet (azt eddig is tudtuk, hogy a szerepét meg aztán pláne nem tudja). A biztonság kedvéért ráküldött a városból egy szeretőt (bérgyilkost), majd a gyereket leszállították neki. Nem lepődnék meg, ha az anyja is akár hamis emlékeket kapott, hogy örökbe adta, miközben ellopták tőle. S ez is felveti, hogy Emma közben felnőtt, Henry is tinédzser lett, akkor a város lakóinak tényleg megállt az idő? Mert ha senki nem öregedett a Henryn és Emmán kívül, akkor rájuk milyen szabályok vonatkoznak? S mi a helyzet Henry apjával? Ő öregebb lett +10 évvel ?

– DNS tesztet anyunak és lányának… :)

Cathy07 - 2012. 01. 19. 01:16

Platschu: Rumpi mondta, hogy ő intézte a gyereket Reginának. :) Talán akkor amikor az almafáknál beszélgetnek, de ebben nem vagyok biztos. Az egyértelmű, hogy Rump mindent tud és az is, hogy őt ilyesmi, mint városhatár nem korlátozhatja… :)

Nem tudom ki lehet a Stranger, nagyon remélem, hogy nem Henry apja, annyira sablonos lenne… Abban is bízom, hogy nem Rumpi fia, bár még ez a jobbik verzió, ebben látok azért némi fantáziát… :D

Wynonna - 2012. 01. 19. 07:33

Örülök, hogy végre feltűnt Eion Bailey, már vártam:) Nem hinném, hogy ő Henry apja, és a másik teória sem tűnik valószínűnek, nekem az az ötlet hihető a legjobban, hogy ő volt az, aki hétévesen megtalálta Emmát az út mellett…

dori - 2012. 01. 19. 15:02

Én remélem, hogy az idegen a Farkas lesz a Piroska-meséből.:)

Llew - 2012. 01. 20. 09:08

Platschu
A harmadik pontodra:
Korábban már felvetettem ötletként, hogy szerintem a banya nem tud az átalakulás körüli időrésről és azt hiszi Henry Hófehérke és a herceg gyereke, az átoktörő.
Csak azt tudta, hogy gyerekük született, a nemét ha jól emlékszem nem. A katonái nem tudták elfogni, de tudta, hogy átkerült a “való világba”. A kertben lefolytatott beszélgetés során pedig Rumpi elmondja “nekünk”, hogy a gyereket itt már ő találta meg. Ő eleve tudta Emma nevét, a boszi meg azt hiszi, őt is irányítja, így talán felajánlotta, hogy megkeresi, vagy egyszerűen csak beállított Henryvel, gondolván, hogy átveri Reginát, aztán a helyzetet hosszútávú tervként, majd a saját hasznára fordítja.

dori
az jó lenne, Piroska olyan háttérszereplő, akit már nagyon ideje lenne jobban megismerni :)

Cathy07 - 2012. 01. 20. 09:22

Amúgy Piroska nem lehet a pincércsaj?

winnie - 2012. 01. 20. 10:11

piroska a pincércsaj, Meghan Ory, legalábbis, ha nem történt valami az elmúlt 2 részben, amit nem láttam:) de ez nem rejtély, folyton erre célozgatnak a megjelenésével, már az pilotban a nagyinál volt a fogadóban, a neve ruby, stb.

Cathy07 - 2012. 01. 20. 12:45

Erre eddig nem is gondoltam, nem is értem miért. :D De teljesen logikus, már az első résznél eszembe kellett volna jutnia, no min1… :D

dori - 2012. 01. 20. 22:16

Van egy részlet ami nekem nem világos.
Henry honnan tudta meg,h ki is az anyja valójában? Mármint, rendben, lenyomozta őt a neten. És az is oké, hogy beazonosított jó néhány meseszereplőt a városban. DE
Honnan tudta, hogy a kisbaba a könyvben az ő anyja? Honnan tudta, hogy őt kell megkeresnie, mert ő fog segíteni rajtuk?
Szerintem itt kimaradt egy lépés. Talán mr. Gold segített neki, hiszen ő az egyetlen aki tudhatta Emma nevét-még az előző világból. De ez azt is feltételezi, hogy ő nagyon is jól tudja, hogy kicsoda. Valamiért nem fogott rajta az átok.

Llew - 2012. 01. 20. 22:41

Cathy07, winnie
Nem csak, hogy lehetne, de biztosan ő az. Nem csak célozgatnak rá. A pilotban szerepel mesealakban is. Az esküvő utáni kupak tanácson ott áll a nagyi mögött a piros csuklyás köpenyében. A végén pedig mikor Emma bejelentkezik a szállóba, akkor is ott van egy piros kendővel a fején és azóta is folyton visel valami pirosat.

Platschu - 2012. 01. 21. 00:32

Korábban említettem, hogy szerintem Rumpira is úgy fogott az átok, hogy memóriája törlődött a többiekkel együtt, de mivel mágikus képessége lehet a jövőbe látás, így pontosan tudja, hogy kit hogyan kell manipulálnia, hogy a céljait elérje. A jövőjük ismeretében (pl. látja, amikor a sorozat legvégén mindenki visszakerül) pedig már simán rájöhetett, hogy ő maga kicsoda, így tehát az átok tudatmódosító hatása rá nem érvényes.

Én még azzal fejelném meg az egészet, hogy nem lenne kivehető szíve valamilyen okból (pl. a fia halála), így a királynő is csak eltűri, mert megölni / kontrollálni nem tudja. :)

Az igazi csavar pedig az lehetne, ha ő lenne Henry apja… :D

Lora - 2012. 01. 21. 00:34

Én most lemaradtam akkor.. Ki és miért találta meg Emmát 7 évesen út mellett?

Szerintem Boszi tudja, ki Emma, mondjuk nem értem akkor, miért viseli el a folyamatos kudarcot.

Platschu - 2012. 01. 21. 00:47

Ezt én se értettem… 7 évesen? Akkor még kisbaba volt, nem?

Wynonna - 2012. 01. 21. 06:41

@Platschu, @Lora
Emma kisbaba volt, és egy 7 éves kisfiú talált rá egy út mentén. Valamelyik részben Emma erről nézegetett egy régi újságcikket: http://bit.ly/x6K3LA

Platschu - 2012. 01. 21. 18:58

Köszi. Ezen valahogy átsiklottam. :)

tyrisa - 2012. 01. 21. 19:55

Nagyon jó szerintem.:)
Bár Jennifer Morrison helyett mást választottam volna mondjuk Alyssa Milano-t vagy Shannon Elizabeth-et.:)

chulo - 2012. 01. 21. 22:51

Nagy spoilerek nélkül elmondaná valaki, hogy érdemes-e belekezdeni? Eddig nem sok időm volt rá, meg hagytam direkt is gyűlni egy kicsit, de az alaptörténet tetszik

Nézős vagy nem nézős a sorozat? Kezdjek bele vajon?

Llew - 2012. 01. 22. 00:43

Kezdj. :D
Nézd meg a pilotot aztán döntsd el. Ha az megfog tetszeni fog, ha nem akkor jó eséllyel dobhatod.

Gigi - 2012. 01. 22. 14:25

Rumpi, mint Henry apja? :D

andris - 2012. 01. 23. 09:17

chulo. szerintem is legalább a pilotot nézd meg, ha az tetszik, akkor valószínűleg az egész sorozat tetszeni fog

wondorog - 2012. 01. 23. 12:18

Végre Piroska, és a törpök, kíváncsi vagyok Rumpi mit akar Snow White hajával, vagy már kiderült, csak nem figyeltem?
Az író csávó érdekes, elsőre az ugrott be, hogy ő írta volna a meséket, de szerintem az egy kicsit durva lenne.

Platschu - 2012. 01. 23. 16:08

wondorog : Tuti köze lesz a meseíráshoz. :)

A rész egyébként az eddigi legrosszabb volt az évadban. Engem már untat, ahogy kerülgetik egymást és sose jönnek össze. Nagy csoda, hogy a végén már legalább a valóságban megcsókolták egymást. Csak remélni tudom, hogy nem ez fog menni még a következő 12 részben.

Ami meg fölöttébb idegesítő volt, ahogy a múltkor Snow nulla reacióval fogadt a tényt, hogy Emma talán a lánya. Most meg az átokról beszél a boszival? Ez annyira következetlen az íróktól, mert így Henryt tényleg hülyének nézik. :S

Panda - 2012. 01. 23. 20:04

Nem bírom ezt a töketlenkedést, amit az utóbbi időben művelnek. Mikor megláttam, hogy Snow és Charming magánéleti problémáiról fog szólni a rész, hát majdnem a kardomba dőltem. Egyszerűen nem bírja a befogadni a gyomrom ezt a tötymörgést, való világban legalább eljutottak oda, hogy akkor hagyják egymást a picsába, erre BUMM! Csak kell egy kis csók a végére… Sokkal jobban érdekelt volna a titokzatos, írógépes idegen, mint ez a szereli ballada…

Staralej - 2012. 01. 23. 20:43

nagyon nem vagyok kibékülve ezzel a résszel. csak remélni tudom,hogy a következő jobb lesz….

Makra - 2012. 01. 23. 21:55

Szerintem sem volt jó rész, szinte ki sem tudok emelni semmit, ami tetszett.
Szegény szőke feleséget nem kéne behülyíteni és utána 10 perc múlva mással smárolni…idegesít, hogy ekkora balfasz a pasi. Minek örültek, amiért nem terhes a feleség? Attól még feleség van, akit nem kéne megcsalni…úgy csináltak, mintha az, hogy nem terhes, szabad utat adna nekik. Az ilyet nem szeretem. És most a visszaemlékezés sem tetszett, de legalább felbukkantak a “törpök”.

Llew - 2012. 01. 23. 22:22

Piroska, juhé!
Kár, hogy csak pillanatokra. Kéne már neki egy saját rész.
Én vagyok az egyetlen akinek nem volt baja a résszel? Nem volt olyan jó, mint az előzőek ez igaz, mégis élvezem ezt az egész a giccses, csöpögős, fehér galambos hátterű Hófehérke-Charming szerelmi szálat. Kurvára öregszem.:D Mondjuk ideje volt, hogy történjen végre valami.
Az új csávót meg nem lehet durr bele azonnal ellőni, akkor hova lesz a titokzatossága. Kicsit furák voltak Emmával,nekem olyannak tűnt a párbeszédük, mintha ismernék egymást, de közben mégsem.
Morgó király volt, ahogy az ötlet is a nyolcadik törpével.

Platschu
Figyelted a házat az erdőben? Jack picsán fogja rúgni Charmningot, ha megtudja, hogy betört a kunyhójába.

Harlequin - 2012. 01. 23. 22:28

Nekem viszont ez a rész határozottan jobban tetszett, mint az előző kettő. Nem mondom, hogy az igazi volt, de jobb, mint a 8-9. Én is öregszem :)

Nem tudom, amikor kiderült, hogy egy írógép van a csávó táskájában, számomra onnantól kezdve totál érdektelen lett…

Charming feleségével kellene kezdeni valamit, hihetetlen lúzer , 2D-s figura eddig, pedig meg lehetne kicsit fűszerezni a dolgokat.

Külön részt Piroskának! :)

És egyébként ilyenkor mi van, ha valami megtörténik a valódi világban, míg a mesevilágban semmi? Mert eddig mindig megvolt a párhuzam, de most elvileg homlokegyenest más a szitu a két világban.

Llew - 2012. 01. 23. 22:37

A zenéje meg nagyon tetszik, eddig sosem figyeltem rá igazán, de rengeteget ad a hangulathoz ez a szomorkás nyekergés.
A cím meg milyen jó lett volna, ha 8:15.

Harlequin - 2012. 01. 24. 00:00

@Llew: miért 8:15? Tudtommal 7:15 volt, nem? (vagy legalábbis az english feliratom szerint :)

Llew - 2012. 01. 24. 00:10

Az volt persze, de 8:15-el nagy lost easter egg lett volna. :) így meg maradt a csoki

Harlequin - 2012. 01. 24. 00:20

@Llew: na itt látszik,hogy a 2. évadban kaszáltam a Lostot :)

Cathy07 - 2012. 01. 24. 01:28

Nekem ez a rész is tetszett, mondjuk engem már az első résznél megvettek kilóra, nagyon nagyot kell hibázniuk, hogy ne tetsszen :)A sorozat témája/műfaja miatt meg abszolút lehetett számítani az ilyen részekre! Ez hozzá tartozik, benne van. Ha máshonnan nem, hát Baz Luhrmanntől tudjuk, hogy a giccs is lehet jó, csak jól kell játszani vele. Hát a bántsd meg, azzal megmentheted őt szitut is láttuk már a Moulin Rougeban! :D Prince Charming ugyan nem érhet fel Christian tisztaságával, lelkesedésével, őszinteségével, de azért ez a pasi se csinálja ezt rosszul. :)

Bora - 2012. 01. 24. 09:08

Kicsit lassú volt a rész ,de tetszett.
Piroskát addig csöpögtetik apránként -én is tűkön ülök már, hogy ügyesnek kell lenniük, amikor az ő része jön, hogy tényleg nagy durranás legyen.

@Platschu de Emma beszélt az átokról Reginával, nem? Ahogy ő mesélt korábban Snownak is róla. Szóval, hogy a hallgatóság érdektelen, de őt meg foglalkoztatja, az szerintem nem annyira következetlen.

@Llew Nekem is olyan érzésem volt, hogy úgy beszélgetnek, mint akik ismerik egymást. Fene érti már.
Nem hiszem el egyébként, hogy bejátsszák esetleg, hogy csak ő írja az egészet.

Baromi sok történés van még Snow és Charming között a mesében a házasságig úgy tűnik, ezért húzzák valszeg.

Khes - 2012. 01. 24. 11:45

Azt ugye mindenki hallotta mit fütyörészett Grumpy a zárkában? :-)

Thrasher - 2012. 01. 24. 12:45

borzalmas volt, a második felét áttekertem, ugyanazt ismételgette folyamatosan a két karakter.
ráaádusl az elején elkezdtem örülni, hogy végre egy kis Ory, erre ktuyafüle.
de azért: “Red! I wasn’t expecting you for a month.” muhaha.

Eltiron - 2012. 01. 24. 16:05

Ennek a sorozatnak határozottan rosszat tett a karácsonyi szünet, a januári 3 epizód igencsak harmatos volt, sőt a legutóbbi kimondottan unalmas. Jó lenne, ha a showrunnerek/írók összekapnák magukat, nem csak ülnének a babérjaikon, h “úgyis megvan a berendelés, most már maszatolhatunk”.

Szabi@35 - 2012. 01. 24. 19:42

Akkor “öreg” +1. Nekem is nagyon tetszett a rész, szerintem az egyik leghangulatosabb volt, nyilván másként tekint az ember egy ilyen sztorira, ha az életben már megélt 1-2 hasonlót…, jó pár évvel fiatalabban valószínűleg én is áttekertem volna! :-))))

Llew - 2012. 01. 24. 19:46

Khes
Nem tűnt ki és most a kérdésed miatt visszanézve sem ismerem fel. Mi az?

Belkar - 2012. 01. 24. 20:46
Platschu - 2012. 01. 24. 20:55

A végkifejlet és a Homeland sorozat vége között véltem némi párhuzamot felfedezni. Utálom az ilyen memóriatörlős klisét.

Bora: Igen, félre érthetően fogalmaztam. Emma beszél a boszival az átokról és még fel is fedi, hogy Henry mondogat ilyeneket? Ezt most miért kellett?! Ez teljesen logikátlan tőle. A múltkor pedig Emma elmondja a nagy titkot Snownak, erre ő csak vállrándítással elintézi a lehetséges anya-lánya kapcsolatukat. Ez is rém bosszantó volt.

Llew - 2012. 01. 24. 21:11

Nem szép dolog más sorozatból spoilerezni, vagy akár csak utalgatni.

Platschu - 2012. 01. 24. 23:02

Bocsánat, de a többség már úgyis látta. Azt meg nem árultam el, hogy mi is történt. ;)

wondorog - 2012. 01. 25. 02:11

Platschu

Szerintem csak szórakozott a boszorkánnyal, az arcán látszott, hogy ő sem gondolja komolyan, amit mond.

Belkar:

Az, az angol feliratban még ott is volt, amikor fütyülte.

Platschu - 2012. 01. 25. 08:32

Ez oké is lehetne, de felfedte Henry titkát neki. :(

wondorog - 2012. 01. 25. 11:43

De hát elvileg a boszi már tudta, azért is járatta Jiminy Crickett-hez (nem jut eszembe a neve) terápiára, meg már az első részben is tudott a könyvről.

dori - 2012. 01. 25. 13:08

A boszi szerintem is tudja,h Henry mit gondol a könyvvel kapcsolatban. Már az első részben azért égették el az utolsó 3 oldalt, mert csak az a titok előtte, hogy megszületett Snow-ék gyereke és átkerült a másik világba, és hogy rá nem hatott az átok.

Belkar - 2012. 01. 25. 21:19

Nagyot csalódtam amikor Charming és Snow megcsókolták egymást és nem tértek vissza az emlékeik. Ezek szerint mindenkinek Emmát kell megcsókolnia vagy mi? Csak mert abból elég érdekes szituációk jöhetnek ki… Ennek ellenére még mindig nagy kedvenc a sorozat :)

Gigi - 2012. 01. 26. 09:55

Nem értem a rossz véleményeket, nekem nagyon tetszett ez a rész. (Nem gondoltam volna, hogy én vagyok itt a legöregebb :D) Henry titkát pedig persze, hogy elmondja a boszorkánynak, mert ő úgy látja, mint Regina, és csak poénként értelmezi az egészet. Ők felnőtt emberek, nem fogják komolyan venni egy tízéves kisfiú kitalációit! (és igen, tudom, hogy igaz minden, amit állít, de ez nekik nem vált bizonyossá. Akkor lenne furcsa, ha komolyan vennék.)

wondorog - 2012. 01. 26. 12:24

Szerintem sincs baj a részekkel, ha 13 részes évad lenne, talán fanyalognék, de 22 rész alatt nem pöröghetnek annyira az események, mert későbbre elfogyna az ötlet, főleg 2-3 évad múlva, mert szerintem nem kérdéses a berendelés. Akik nézték a Lostot emlékezhetnek, hogy anno az első évadban, a közepe táján (miután Ethan elszökött), volt pár lassabb rész, mint a bőröndös, vagy a Boone/Shannon flashbackes, ráadásul itt hamarabb elfogyhat az ötlet, a megvalósítható mesék száma is véges (senki se akar szaladgáló Pokémonokat Storybrookban :D).

winnie - 2012. 01. 26. 12:35

“Szerintem sincs baj a részekkel, ha 13 részes évad lenne, talán fanyalognék, de 22 rész alatt nem pöröghetnek annyira az események”

ezt nem érzem valid érvnek, hiszen a 14-22. részek lehetnek a 13 részes második évad epizódjai is:)

Thrasher - 2012. 01. 27. 08:41

vannak azok között, akiknek tetszett, férfiak is, tehát olyan emberek, akiket nem lehet azonnal megvenni bármilyen érzelgős kis romantikus sztorival?

Llew - 2012. 01. 27. 10:21

Jelentkezem. A “Kurvára öregszem.:D ” (pedig annyira azért nem) mondatot is ezért írtam. Régebben még biztos unottan elkapcsoltam volna, egy hagyjuk már ezt a romantikus maszlagot szöveggel. Ezt most viszont simán végignézem és még tetszik is. Használhatunk rá nyálas, giccses, akármilyen jelzőt, de itt szerintem egyszerűen jól eltalálták az arányt. Valahogy olyan, mint az Igazából szerelem. Ha részletekben nézzük az is borzasztóan csöpögős volt, de összességében valahogy az egész film hangulatát sikerült a határ jó oldalán egyensúlyozósra kihozni. Itt ugyan ezt érzem.
Biztos lehetne nagyon komor hangulatúr véve, romantika nélkül is csinálni a sorozatot, de a mesékhez ez is hozzátartozik. Más kérdés, hogy ezt ki milyen szintig viseli el.

winnie - 2012. 01. 27. 10:24

simán, bármikor. akarok is egy posztot írni arról, hogy ki mit keres a sorozatban, mert az elején ömlengtem, hogy milyen jó a hófehérke – charming kapcsolat, mennyire lehet szurkolni nekik, nem lövik-e el túl hamar, erre utána 10 részen át semmi sem volt róluk:)

Gigi - 2012. 01. 27. 12:52

Hát nem, nem lőtték el túl hamar, annyi szent :) De nem is baj, tényleg lehet szurkolni nekik. (Írnám, hogy azért nem lehet a női nézőket csak úgy kilóra megvenni mindenféle érzelgős, romantikus sztorival, de sajnos ez esetemben pontosan így van…)
Akkor segítségképp a poszthoz: Én személy szerint (ezen kívül) még nagyon szeretem a hangulatát, hogy egy elszigetelt kisvárosban játszódik, ahogyan megjelenítik a valós és a mesevilág közötti párhuzamot, ötletes az alapsztori, ahogy a pilotkritikában is benne volt, hogy “el tud repíteni egy másik világba”, ezt részről-részre meg lehet tapasztalni. Még ha tényleg vannak benne ilyen “tömény giccs”-jelenetek, valahogy az ember csak akkor veszi észre, amikor a rész végignézése után belegondol. Részemről legalábbis ez így szokott lenni. A zenét is jó lenne megemlíteni, nekem nagyon tetszik, abszolút adja a hangulatot. :)

isolde - 2012. 01. 28. 00:18

Trasher: én nő vagyok (34 éves) és úgy nem tetszik, mert nyálas, érzelgős, giccses, unalmas, kiszámítható, fantáziátlan, és azt mondtam már, hogy nyálas? Férfi nézőknek legalább ott van pár jó csaj, egy dögös, egy cuki meg egy gonosz, de például nulla darab valamirevaló férfi főszereplőt kapunk. Áh, rettenetes. Nem biztos, hogy kibírok még 10 részt.

Llew - 2012. 01. 28. 11:26

“Férfi nézőknek legalább ott van pár jó csaj, egy dögös, egy cuki meg egy gonosz”
+ Piroska :D
“de például nulla darab valamirevaló férfi főszereplőt kapunk”
ahhoz képest elég jól szerepeltek a JAws férfi eyecandy szavazáson

Gigi - 2012. 01. 28. 12:32

Nem tudom, nekem 14 évesen bejön :)

energy - 2012. 01. 30. 02:59

Ilyen ócska fordulat!

wondorog - 2012. 01. 30. 12:03

Hát a cím alapján, teljesen más részt vártam, de jó volt a karakter, a vége meg nem lepett meg túlságosan, egyértelmű volt, hogy csak le akarják Emma-t járatni.

SPOILER

A következő rész előzetese nagyon jónak ígérkezik, mégis igazam lett pár hónapja, hogy ki is az a bizonyos, ismert karakter.

SPOILER

Gerdina - 2012. 01. 30. 20:11

Valóban mindkét fordulat nagyon kiszámítható volt (mind a királynő csele, mind Sidney célja), de ez nem érdekel, mert kaptunk egy egész epizódot, amiben Giancarlo Esposito volt a főszereplő. Innentől kezdve már plusz tíz ponttal indult nálam a rész.
Margaret és David viszont idegesít. Nem érdekel, hogy egymásnak lettek teremtve, akkor sem folytatok viszonyt egy másik nővel közvetlenül azután, hogy megígértem a feleségemnek, helyrehozzuk a kapcsolatunkat. Ez a David egy ellenszenves balfasz. Charming és Hófehérke sztorija érdekel, de David és Margaret már nem.

Thrasher - 2012. 01. 30. 21:55

könyörgöm, a magyar netezők közül mindenki diszlexiás? TH.
a sorozat meg hülyül el, az ilyen csiki-csuki, átlátszó kavarások tét nélküliek, fárasztóak, és komolyanvehetetlenek. 5/10, kapaszkodni kéne vissza az első részek szintjére.

Staralej - 2012. 01. 30. 23:11

ehhh a kezdeti lelkesedésem amit a sorozattal kapcsolatban tápláltam kezd elenyészni.
-a david-mary margaret viszony nagyon idegesít,davidnek semmi köze sincs a charming-féle karakterhez,mert a herceg tuti nem csalta volna meg a feleségét… david valóban egy ellenszenves balfasz. (pedig hogy szerettem őket)
-tényleg elnézést kérek a rajongóktól,de jennifer morrison csak egy arcot tud vágni?(a meglehetősen buta arckifejezése: döbbenet,nyitott száj),én őt másban nem néztem,szóval nem nagyon tudom,hogy ez csak a szerep,vagy a színésznő nem képes többre
-mi történt a “szuper képességével”,amivel meg tudja mondani,mikor hazudnak az emberek? ez talán nem jönne rosszul,mikor nyilvánvalóan hülyét csinálnak belőle.
azt hiszem ott tartok,hogy az összes főszereplő idegesít,remélem a következő rész jó lesz. kedvenc hercegnő,csak ne rontsák el.

Platschu - 2012. 01. 30. 23:36

A rész kezdése egy vicc volt. De most komolyan. A király a tóparton megtalálja a lámpást, majd a dzsinn ledarálja a szabályokat, majd már rögtön fel is szabadítja? Na ne… Ez annyira komolytalan volt, hogy a mese betét egy amatőr fanfilmet vagy rossz paródiát idézett.

Ezt leszámítva viszont egész jó kis történet volt, mert a végén lévő csavarra nem gondoltam, hogy a beszélő tükör lesz a dzsinn. Saját magát rendesen megszívatta. >.<

Richard Schiff kapcsán pedig óhatatlanul az Elnök emberei ugrott be. :D

Azt megfigyeltétek, hogy a játszótér a boszi kastélyának designját követi? :P

Llew - 2012. 01. 31. 08:48

Talán az első rész volt, ami nem tetszett, gyenge volt. Még a mese része is. Eddig olyan jól fűzték össze a sztorikat, most meg a dzsinn képbe kerülésétől kezdve az egész olyan nyögve nyelős volt. Komolyan, “ezer” éve teljesít kívánságokat, de ennyire nem ismeri az embereket? Az várható volt, hogy itt nem lesz igaz szerelem, de mégis olyan felvezetés nélkülinek tűnt Regina genyósága. Már-már egy pillanatra meglehetett volna sajnálni, hogy mégsem velejéig gonosz, erre tessék.
A dzsinn pofára esése sem volt meglepetés, eddig is szerepelt már tükörként, ha jól emlékszem. Mondjuk az okát megmagyarázhatták volna, mert az, hogy a kívánságnak vannak hátulütői az nem ugyan az, mint, hogy a lehető legszarabb módon valósuljon meg.
Emma szuper képessége szerintem nem lett elfelejtve, csak nem volt mikor használni. Mikor kérdőre vonták a pogit a pénz miatt, akkor azért figyelt annyira az arcába valószínűleg. Csak Regina nem hazudott, más kérdés, hogy a teljes igazat sem mondta el.

Richard Schiff nekem is furán festett királynak. Láttam már másban is Az elnök emberein kívül, de kb. csak itt nem tudtam elvonatkoztatni az ottani szerepétől.

“Azt megfigyeltétek, hogy a játszótér a boszi kastélyának designját követi? :P”
A városgyűlésen mond is valami olyat, hogy a fia egyik könyvében látta, nem? Akkor most valamikor olvasta a könyvet?

Gerdina - 2012. 01. 31. 10:05

Jennifer Morrison alakítása itt egy picit engem is zavar, pedig a House-ban nekem ő volt a nagy kedvencem. De itt tényleg csak a szemöldökét húzogatja meg pofákat vág.
Mondjuk itt igazi színészi alakítást a főszereplők közül szerintem csak Robert Carlyle hoz, meg a boszi is élvezhető.
Az nekem is furcsa, hogy Emma miért nem veszi észre, hogy Sidney hazudik, elvileg ehhez különös érzéke van. Vagy majd jön a nagyon nagy csavar, amikor kiderül, hogy ő mindvégig tudta, hogy átverik.:D

winnie - 2012. 01. 31. 10:07

“Mondjuk itt igazi színészi alakítást a főszereplők közül szerintem csak Robert Carlyle hoz, meg a boszi is élvezhető.”

szerintem csak azért, mert nekik van “harsány” szerepük, ilyesmit nem érdemes kijelenteni. sőt, ők azok, akiket hiába kedvelek, néha, muszájból is, de túljátsszák a dolgot. JM valóban meglepően fura, ettől még kedvelem, a többiek viszont lehetnének akármilyen jól (irreleváns, hogy azok vagy sem), nem nagyon van lehetőségük villogni.

Gerdina - 2012. 01. 31. 11:01

Persze, tudom én, hogy az ő szerepeik a leghálásabbak. Nem is azért tartom a többieket kevésbé jónak, mert nincsenek ennyire szélsőséges jeleneteik.

Gigi - 2012. 01. 31. 15:38

“könyörgöm, a magyar netezők közül mindenki diszlexiás? ”
Ez azért finoman szólva is egy elég erős fogalom, és nem kéne dobálózni vele! Kicsit feldühített ez a megjegyzés, elég szélsőséges megállapítás, és egyáltalán nem igaz. Aki diszlexiás, az nem hinném, hogy feliratosan értene egy filmet, és utána még itt le is írná a véleményét, összefüggő mondatokban. Akkor meg itt miről beszélünk? Hogyhogy a magyar netezők közül mindenki diszlexiás? Van róla fogalmad, hogy mi az? Igenis, komoly dolog, csak ennyit szerettem volna írni, és jelentősen megnehezíti azok életét, akik ilyenek.
A rész pedig… Hát igen, nem volt a legjobb, de nem is baj. Jövő héten kíváncsi leszek majd a Rumpis sztorira :)

Llew - 2012. 01. 31. 15:53

:D
Kicsit túlreagáltad. Ahogy ő is azt, hogy isolde “h” nélkül írta a nevét.

dori - 2012. 01. 31. 18:18

Eddig az egyetlen értékelhető rész az volt, amiben a rendőr srác meghalt. Nagyot csalódtam a sorozatban, vagy csak az elvárások voltak túl magasak, nem tudom. Unalmas és kiszámítható, a kissrác rettentően idegesítő. A 11. rész meg egy kész vicc volt. Nálam kasza.

Thrasher - 2012. 01. 31. 21:04

@Gigi:
ne pörögjél már, az idejét nem tudom, mikor volt képes valaki utoljára elolvasni, és lemásolni a nickem.

Bora - 2012. 01. 31. 22:12

Hát nem tudom, pont az eleje tetszett a dzsinnel meg minden, de a huszadik percnél kikapcsoltam, mert aztán untatott. De nem akarom kaszálni, remélem jobb lesz. off (HIMYM-rel már így is megtettem)on

@Platschu ó, pedig az, hogy ő a tükör az annyira egyértelmű volt – mondjuk inkább azért, mert a seriff választáskor egészen előtérbe került, hogy Sydney Glass ugye a Daily Mirror főszerkesztője. :)

Platschu - 2012. 01. 31. 23:48

Bora: Ez le nem esett volna, ha így nem mondod. :)

stüni - 2012. 02. 01. 13:09

De ki az író pasas? És mért kellett neki a könyv? Csak nem ő írta…? :))

Gigi - 2012. 02. 01. 16:28

Amúgy én is csak arra tudok gondolni, hogy az írónak valami köze lehet a mesekönyvhöz, leginkább arra, hogy ő írta, de ez annyira valószerűtlenül hangzik…
Egy fiatal pasas minek állna neki mesekönyvet írni, amiben régi, (legfőképpen Grimm-féle) meséket dolgoz fel, pláne még úgy, hogy ezek a párhuzamos mesevilágban tényleg megtörténnek?
Azt mondjátok, hogy kicsit túlreagáltam a diszlexiás megjegyzést? Nos, lehet, de az az igazság, hogy tényleg nem szeretem, ha ilyen fogalmakkal dobálóznak, fontos, hogy tisztában legyünk a tényleges jelentésével annak, amit mondunk (Kicsit közhelyes, amit írtam, de így gondolom). Engem érdekel a pszichológia, ez abban merül ki, hogy szoktam olvasni könyveket e témában, és olvastam több olyan esetről is, amiben az illető diszlexiás (is) volt, és sok mindenben megnehezítette az életét (Mert ugye nem csak az, hogy nehezebben tanult meg írni-olvasni, de a szókincse sem volt olyan gazdag, mint a többieké, és rosszul érezte magát ezek miatt). Nekem nem úgy jött le, hogy ez egy olyan dolog, amiben egy ennyire tág csoport (“magyar netezők”) szenvednének, ez igen sajnálatos lenne. Ahogyan az is, hogy ezt valaki így látja. De lehet, hogy egy kicsit túlreagáltam… Na mindegy, téma ennyivel részemről lezárva, elvégre itt mégiscsak egy sorozatot tárgyalunk ki. Henry szerintem is idegesítő egy kicsit, ezzel a “Kobra-hadművelettel”, azért nincs olyan messze a tíz éves korom, hogy ne venném észre, hogy ez a gyerek még a korosztályában is fárasztónak minősül. Még úgy is, hogy igaza van. Nyilván, külön poén lesz, ha az egyik részben elvégeznek egy DNS-tesztet valami kapcsán, és véletlenül kiderül, hogy hoppá, Mary Margaret és Emma Swan között elég jelentős egyezés van… Én számítok egy ilyen csavarra, mert másképp nem nagyon érhető el előrelépés a témában. Ha két egykorú nőnek egy tíz éves gyerek azt mondja, hogy ők anya és lánya, nem fognak orvoshoz rohanni, hogy kiderítsék, így van-e.

winnie - 2012. 02. 02. 10:00

remélem ma jön a kritika.

“Amúgy én is csak arra tudok gondolni, hogy az írónak valami köze lehet a ”

ha csavart keresnék, ez ugrana be, meg az, hogy valójában ő JövőHenry, más kérdés, hogy utóbbi nem tudom, hogy illene a sorozatba, nem sok értelmét látnám, de valahogy úgy viselkedik, hogy akár.

Gigi - 2012. 02. 02. 12:51

JövőHenry? Hú, ez tök jó ötlet! :) Kicsit bonyolult lenne a kimagyarázása, de jó lenne tényleg.

Harmadik Eva - 2012. 02. 03. 00:31

@Platschu:

“Így is kíváncsi leszek, hogy lehet a “no more happy ending” mondatot értelmesen lefordítani, mert magyarul nem jön ki két szóra (pl. soha többé … békében éltek / holtodiglam / itt a vége fuss el véle).”

Pl.: Nincs többé hepiend / Nem lesz többé hepiend.

A hepiend az angol happy end kifejezés alapján terjedt el, amelyet azonban az angolok nem így használnak. Ennek ellenére a hibás angolsággal használt kifejezés annyira rögzült, hogy nincs is elterjedt magyar megfelelője.

De persze a műfordítónak jóval nagyobb szabadsága van, hiszen az egész szöveganyag lefordításával és hangulatával összhangban alakíthat ki valamiféle szlogent, ami nem kell, hogy tükörfordítás legyen, elég, ha hasonló értelmet nyer (a végén minden rosszra fordul, a jó elnyeri méltó büntetését, stb.)

Cathy07 - 2012. 02. 03. 19:34

Amúgy Piroska miért várós? Olyan sokan írtátok, hogy legyen már, legyen már! Azért kérdezem, mert engem különösebben nem érdekel az ő sztorija, mármint annyira, hogy várjam is. :D Biztos jó rész, nem erről van szó…

Lehet azért van, mert eredetileg se volt nagy kedvencem ez a mese. :D

winnie - 2012. 02. 04. 01:52

épp ez az, hogy a kritikában én is leírom, hogy alapból nem érdekes különösebben sem ő, sem a nagyi vagy a többiek, hogy milyen a múltjuk. persze később beszippant. szerintem őt sokan azért várják, mert jó csaj:)

Llew - 2012. 02. 04. 09:26

Piroska nekem azért érdekes, mert ő a legtöbbet szereplő háttér figura, szinte minden részben felbukkan. Kíváncsi vagyok miként csavarják ki a mesét, és mert talán kiderül ki a farkas. Már amennyiben nem egy CGI szörnyről, hanem valami emberszerű (mégiscsak beszél elvileg) lényről van szó. Nem utolsó sorban pedig a csaj tök nagy eyecandy.

Cathy07 - 2012. 02. 04. 11:04

Nálam ez csak részben van így. :) Archie, Piroska sztoriját pl nem vártam/várom, de Rumpiéra, Snow-Charmingéra tök kiváncsi voltam már. Meg arra is, hogy evil queen miért is lett olyan evil.

Llew: Oké, ezt értem :) Akkor ez lehet nálam a bibi. :D A mese nem érdekel, sose szerettem a Piroskát, a csaj jócsajsága meg hat meg. :D

Eltiron - 2012. 02. 05. 09:23

Már csak az érdekel, h ki lesz Csipkerózsika :)

Venusz - 2012. 02. 05. 20:29

A kritikák hatására az elmúlt két nap alatt daráltam le a 11 részt. Idáig kedvelem, főként az alapötlet és a hangulat miatt. Nem újranézős, nem kell tőle óriási minőséget, áll-leesést, csavarokat, mondanivalót várni és akkor kellemes kikapcsolódás. Az epizódok változó színvonalúak, de ritkán néztem közben az órát.

Az a problémám, hogy 1-2 szál viszi idáig a történetet, de ez kevés lesz lassan (Snow-Charming a legérdekesebb köztük).
A Regina-Emma kezd unalmassá válni, mert egy helyben toporognak, a legtöbb mesefigura háttere nem érdekel, inkább csak megnézem, mert hozzá tartozik (Hamupipőke pl. kimondottan idegesítő és unalmas volt).

A köv. rész jónak ígérkezik, remélem nem koppanok.
Mr. Gold idáig az egyik legnagyobb kedvenc (vmi baj lehet velem, hogy mindig a szenyákat bírom), de érdekel, hogy mi lehet a célja. Idáig inkább Emmát segíti, de neki milyen érdeke származik belőle, ha megdöntik az átkot? Vagy csak játszik az emberekkel? Számára ez jelenti a hatalmat?

Emma karakterével pedig kezdhetnének vmit, mert most csak lézeng a színen, nem látom, mit akar, vagy mit akarnak vele.

Venusz - 2012. 02. 05. 20:37

És kiváncsi vagyok, kik bukkannak még fel, főleg, hogy egyre tágabb mondavilágból merítenek, nemcsak mesékből.
Ötletek ismert spoiler nélkül? Csipkerózsika, Robin Hood, Tell Vilmos, Ariel, Triton, Szörnyella, Maugli…
Vajon a mitológiát is belekeverik? Midasz után bármi jöhet.

Binky - 2012. 02. 06. 22:54

Tetszik a világ bővítése, csak könyörgök az Artúr mondakört hagyják ki. Már olyan lerágott csont csökevény, hogy megőrülök tőle.
Egyébként marha jól csinálják, minden hét egy öröm. csak több Rumpelstiklskint kérünk! És ki az új fickó? Először azt hittem a kissrác apja lesz, azért tud odajönni a városba, de nem ismerik látszólag Emmával egymást, szóval nem tudom.
És nagyon kíváncsi avgyok Snow meg Charming hogyan fognak összejönni? Hisz a csaj jól beitta a felejtős itókát.

Gigi - 2012. 02. 11. 16:39

Gondolom kotyvasztanak valamit, amitől visszajön az emlékezete, vagy simán csak meglátja a herceget, és annyi, vagy valahogyan megtörik az átkot. Még van 10 rész addig, nem? :)

Platschu - 2012. 02. 11. 19:16

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Regina a hatalmat szereti a leginkább. Boldogtalan volt a király mellett, mert az a lányában még mindig az első feleségét látta. Gondolom a klasszikus mesét követve Hófehérke győzedelmeskedik és őt rövid úton kipenderítik a kastélyból, s így fordul végleg a világ és főként Hófehérke ellen. Ezek után már nem számít az apja sem a bosszúja és hosszútávú céljai kiteljesítésében. Az apját is szerethette, különben nem róla nem nevezte volna el a nevelt fiát és nem vinne virágot a sírkövéhez. Ám alapvetően remélem azt fogják kihozni a sztoriból, hogy nem csak a hatalom érdekli, hanem hogy tiszeljék és szeressék. Lehet ez a polgármesteresdi is erre ment ki.

S itt lyukadunk ki arra, hogy mi lehet a főszál a sorozatban?

1. Emmának kell megtalálnia a saját feltétlen boldogságát, mert ez közömbösítő az átok elidegenítő, memóriatörlő hatását. A Vadásznál is láthattuk, hogy a “happy end” miatt kezdett el visszaemlékezni.
2. Emmának másokat kell boldoggá tennie, tehát minnél több meseszereplő életét rendbe tenni itt (és köv. évadban) a másik világban is.
3. Reginát kell akarata ellenére boldoggá tenni, tehát olyan párral összehozni, akinek a szerelme jóvá változtatja.

Azt persze nem tudom, hogy ezt hány évadon át lehet húzni, mert az első évad tuti azzal ér véget, hogy majdnem győznek a jók, de egy beépített biztosíték miatt mégse vagy Regina elmenekül vagy jön egy gonosz szövetségese. Mindenesetre nem hiszem, hogy ezt a Regina vs. Emma hatalmi játszmát még sokáig lehet tovább vinni, így remélem az írók kitalálnak majd új szálakat a következő évadra is. :D

Platschu - 2012. 02. 13. 11:53

1×12 – A legjobb rész az évadban! Le vagyok nyűgözve, hogy felfedték végre a Regina vs. Gold kártyákat. Remek volt az a jelenet a rendőrségen. Remélem kamera rögzítette a beszélgetést és akkor Emma is megnézheti. :D Kár, hogy a mesét egy kicsit kinyírták, mert a Szörnyetegnek nem sok köze volt Rumpihoz, de végül az írók ügyesen kanyarították a szálakat.

Prince Charming és a kártyátadás. >.< Ezt az égést… o.O

Thrasher - 2012. 02. 13. 11:59

na, erről van szó, 8/10.
btw: goth Claire > blonde Claire > Disney Claire > crazy Claire

Platschu - 2012. 02. 13. 12:09

Azt a dilemmát is egész jól elültették, hogy választania kell a szerelem és a hatalom között. Regina pedig csak hagyja szenvedni. :)

wondorog - 2012. 02. 13. 13:09

Zseniális, nálam már szinte megközelítette a vadászos részt. Végre nyílt lapokkal játszanak, bár a szabályok még nem világosak, Regina nem ismerte Mr. Gold valódi nevét, ő meg mondhatta volna a cellában, hogy “kérlek”, a csuporra, elvileg működnie kellett volna, a rész elején is bejátszották.
Kíváncsi vagyok, mi lett a mesevilágban Belle-lel, meg nem halhatott, mert akkor a valóságban sem élne, lehet ugyanolyan sorsra jutott a királynőnél, mint a vadász.

kirek - 2012. 02. 13. 13:42

Már a rész elején, amikor megláttam a Game of Thorns-t a furgonon, akkor tudtam, hogy ez a rész rossz már nem lehet :).

Annak is örülök, hogy Mr. Goldnak adtak egy szerelmi szálat, ha megtudja, hogy a Regina fogva tartja Belle-t… Már alig várom, hogy folytassák.

emeric - 2012. 02. 13. 19:00

Kellemes rész volt, szerencsére minimális a szappanopera a sorozatban, és az is viszonylag jól megoldott.

@wondorog: Regina tudja, hogy ki Mr. Gold, csak azt szerette volna, hogy mondja ki a saját nevét, ezzel elismerve, hogy tudja ki valójában.

wondorog - 2012. 02. 13. 19:33

“Regina tudja, hogy ki Mr. Gold, csak azt szerette volna, hogy mondja ki a saját nevét, ezzel elismerve, hogy tudja ki valójában.”

Tényleg, erre így nem gondoltam, logikus.

Dani - 2012. 02. 13. 20:34

Az új epizód nagyon jó volt, mint mindig. Még több ilyen epizódot és jóban leszünk a sorozattal. Bár már jóban vagyok vele:)

barátfüle - 2012. 02. 13. 21:13

Na ez végre megint egy nagyon jó rész volt! Kevesebb Emma-Henry és kevesebb giccs, több Rumpi. :)
De hol a rejtélyes idegen?

norikcs - 2012. 02. 13. 22:47

Ez a rész mindenképp az évad legjobbjai között van. Úgy a top 3-ban. :) És örülök, hogy nem csak odaképzeltem azt a Buffy-kaszát Rumpi kastélyába, Jane Espenson megerősítette!

Platschu - 2012. 02. 13. 23:51

Mik is voltak még a háttérben?

Prince Charming testvérének a kardja, illetve a tücsök babává változott szülei. Miért olyan fontos az a rokka? Azzal csinál aranyat?

Amit még nem értek Rumpival kapcsolatban, hogy legutoljára azt a mágikus kardot szerezte. Valaminek még történnie kellett, hogy ezt a csúffá változtató átkot is begyűjtötte. Remélem majd elmesélik ezt is. :)

wondorog - 2012. 02. 14. 00:26

Csúf a törtől lett, amikor beleszúrta a Dark One-ba, visszaváltozott emberré, bár ő úgy tűnt magától is tud, mikor korábban megkereste Rumpit.

Platschu - 2012. 02. 14. 01:08

Újra kell néznem a részt, mert ezen átsiklottam. :)

Csészike feltűnt az epizódban? A Disney változatban is szerepelt, de örülök, hogy itt is kiemelt szerepe lett. :D

Hor1 - 2012. 02. 14. 02:54

Igazán remek rész volt, történtek a dolgok, és lesz még Emilie de Ravin. ^^

kisame - 2012. 02. 14. 17:13

Eddig egyetlen epizódot se néztem újra out-ból, de a 1×12-est kétszer egymás után is megnéztem, annyira bejött!

Rájöttem, hogy mi a jó epizód nálam az out-ban: több Rumpelsltilskin/Gold kevesebb Emma és Henry, kevesebb szappan ála Snow és Charming. Illetve ahol Regina nem erkölcsrendőrséget játszik.

Végre kaptunk egy hősies hősnőt és visszatért az eddigi legszimpatikusabb mesehős, Hamupipőke(akit nem az eszéért szeretünk, de mégiscsak ő “kapta el” Rumpelstilskint).

Maga az eredeti Szépség és Szörnyeteg-történet nem ütött el ettől a változattól, mivel eredetileg tényleg egy elvarázsolt mágust kell önként szolgálnia a szép lánynak(ennek a mesének annyi változata létezik és mindegyikben mássá van változtatva az elvarázsolt személy).Carlyle színészi képességei itt mutatkoztak meg ténylegesen és hogy a két dimenzió közti figurái között mekkora a különbség, de a “valóságban” mennyi parával tölti meg Gold figuráját…az valami hihetetlen!

A jövő heti részben megint prince charming szenved majd a szerelméért, de aztán jön majd rész Csipkerózsikáról ahol várhatóan felbukkan majd Desdemona(eddigi kedvenc kameóm, Kristin Bauer)

Binky - 2012. 02. 14. 19:20

Hát ez nagyon jó rész volt! Minden percét élveztem. A Szépség és a szörnyeteg sztori amúgy is mindig tetszett. És egyet kell értenem kisame-val:több Rumpelsltilskin/Gold kevesebb Emma és Henry, kevesebb Snow és Charming nyáladzás és minden ok. Ráadásul a Belle-t játszó csajt nagyon bírom a Lost óta.

Harlequin - 2012. 02. 15. 07:45

Több Rumpi/Mr. Gold és Regina – ebben én is egyetértek.
Henrynek elég a 1-2 perc/epizód, számomra legalábbis, mostanság :)
Érdekesen vegyítették a Szépség és a szörnyeteget a Hamupipőkével :)
Mikor Regina távozik,s megjegyzik, hogy “Kezd porosodni minden, Rumpi” – priceless :D
A csésze meg :)

Gigi - 2012. 02. 15. 16:23

Jó kis rész volt :) Szegény Mr. Gold :(

superpityu - 2012. 02. 16. 20:46

tényleg ez volt eddig az egyik legjobb.
Regina egy rohadék, de most h nyílt lapokkal játszanak nagyban fog változni minden.
Külön öröm volt a rész vége, amikor kiderült h Belle nem halt meg. el sem tudom képzelni, h Gold mennyire kiakad majd ezen. Emilie de Ravin-nak kifejezetten örülök, a Lost óta nagyon nagy kedvenc, jó őt a képernyőn látni :)

Gerdina - 2012. 02. 17. 00:17

Szerintem én vagyok az egyetlen akit nem igazán érdekelt a Szépség és a Szörnyeteg sztori itt…de Rumpira mindig kíváncsi vagyok, úgyhogy tulajdonképpen még élveztem is. A nagy jelenete Regina-val meg mindent vitt.
Viszont én az Emma/Henry jeleneteket is szeretem, VÉGRE egy gyerekszereplő, akit nem utálok!

breakaway - 2012. 02. 17. 00:47

Hihetetlen mennyire jol fel van epitve Rumpelstilskint/Mr. Gold karaktere…
Szegeny Jennifer Morrisont viszont a Houseban sem csiptem, itt sem vagyok odaig erte

Gigi - 2012. 02. 17. 18:34

Hát, tényleg, a “főszereplőnek” van a legkevésbé karaktere, a többiek jók, még Hófehérkének is inkább van személyisége, mint neki. Ő csak időnként besétál némelyik jelenetbe, majd kiküldik… Ennyi. Mondanám, hogy remélem, több szerepe is lesz, de igazából ez így tökéletes :)

Venusz - 2012. 02. 17. 20:25

A rész jó volt, de remélem Hamupipőke többé nem tűnik fel, annyira ellenszenves és unalmas itt a karaktere.

A lényeg: végre változtattak a Regina-Gold dinamikán. Féltem, hogy unalmassá válik majd, hogy egyértelműen Goldnál(Rumpinál) van a hatalom, tehát nem egyenlő erők küzdenek, azaz Regina eleve vesztésre van ítélve, így meg hiába gonosz, nem kell tartani tőle. Nem ő irányít. Erre bedobtak egy fordulatot, amivel akár le is győzheti Rumpit, vagy megnehezítheti a döntését, amikor megzsarolja. Tetszik, hogy izgalmasabbá teszik köztük a “hatalmi harcot”.

De Emmával csináljanak már valamit! A főszereplő nem lézenghet, mert kötelezően ott kell lennie epizódonként 10 percet. Gondolom erre lesz a rejtélyes idegen-sztori, bevisznek vmi új szerelmi szálat, ami majd az átok megtöréséhez kell, de egyelőre lapos az egész.

Charming meg kezd szánalmas balfék lenni Prince helyett.

Gerdina - 2012. 02. 18. 08:13

Szegény Emma nem kap itt sok szeretetet.:D Szerintem egyáltalán nem gyenge karakter, csak egyelőre mindig a vesztes oldalon áll és még nincs képben az igazsággal. De akkor is már sok változást elhozott, jobbá teszi a dolgokat és legalább az ő egyéniségéről tudunk valamit. Mary Margaretet viszont abszolút nem ismerjük, csak a Daviddel való kapcsolata által. Nekem inkább ő a szürke kisegér. Vagy ott elég, ha Hófehérkeként érdekessé teszik? Nem tudom.

Remélem az évad végén az lesz, hogy Emma megtudja az igazságot de nem mondhatja el senkinek. Érdekes lenne úgy látni a kapcsolatát a szüleivel. Főleg, hogy David/Emma jeleneteket még mindig nem adnak nekünk.

Azzal egyetértek, hogy Hamupipőke borzalmas lett….nem tudom, mit nem fogott fel azon, hogy a pasija érte meg a gyerekükért gürizik egész nap.

Gigi - 2012. 02. 18. 12:51

“legalább az ő egyéniségéről tudunk valamit”
Igen, ez így leírva korrektül hangzik, de gyakorlatilag… Mit tudunk a karakteréről? Ült börtönben és van egy gyereke. Ez háttér, de nem személyiség. Hiába próbálom, nem tudom jellemezni, vagy csak nagyon sablonosan lehetne, hogy “bátor és kitartó”, de ez nem jellem, ez valami sablon, amire nem építettek semmit. Oké, hogy jobbá teszi a dolgokat, de mit tudunk az egyéniségéről?
“Mary Margaretet viszont abszolút nem ismerjük, csak a Daviddel való kapcsolata által. Nekem inkább ő a szürke kisegér.”
Nem is tudom, nyilván ő sem lett egy nagy karakter (Lett bárki is nagy karakter ebben a sorozatban? Oké, ott van Rumpi meg a gonosz királynő, de nekik is ez a “szabványgonosz” figura jutott csak: harc a hatalomért, cselszövés, és a többi… Ezért is tetszett, hogy legalább Rumpi karakterét megpróbálták árnyalni, meg, hogy “Meg lehet törni az átkot”, ez jó, és visszatérő lesz a barátnője is :) ) Neki ez a karaktere, hogy egy szürke kis egér, pontosan. Ez inkább személyiség, mert a valóságban is vannak ilyen emberek. Nem kell hihetetlen, kiemelkedő egyéniségnek lennie, az is ugyanúgy vonás, ha valaki csöndes. A herceg meg egy kretén, ennyiben egyetértek. Elvileg a következő részben legalább színt vall a feleségének. :)

Platschu - 2012. 02. 20. 12:00

Ilyen egy töketlen Prince Charmingot… A fantasy rész most jobb volt, mint a “valóság”, mert ezt a szerelmi nyűglődést nem bírom hosszabb távon már. >.<

wondorog - 2012. 02. 20. 12:59

A fantasy rész tényleg jobb volt, végre Piroska is többet szerepel. David tényleg egy szerencsétlen, bár talán azért fér bele a karakterébe, mert a valóságban kómában volt, így még kamu élete se volt előtte, mintha teljesen újjászületett volna.
Az író érdekes, remélem hamarosan több minden derül ki róla. Azért a 2 hét szünet előtt egy nagyobb cliffhangert vártam volna, ez a Katherine szál annyira nem nyűgöz le, bár úgy tűnik a következő rész ezzel fog foglalkozni.

Venusz - 2012. 02. 20. 14:19

Újabb unalmas rész egy helyben toporgással. Ennyit még sosem néztem az órát közben. Az evilági történet egyre borzalmasabb, a fantasy sem sokat tett most hozzá az eddigiekhez.
Azt nem értem, hogy ha Charming és Abigail megmenekült a kényszerházasságtól, akkor a “való világban” miért házasok. Remélem a köv. jobb lesz.

Llew - 2012. 02. 20. 14:44

Jól értettem, hogy az író átírta Charming sztoriját, vagy legalábbis a könyv valamelyik részét?

Platschu - 2012. 02. 20. 14:58

Úgyis húzni fogják még ezt, mivel a mesevilágban Hófehérke már megitta a felejtő lötyit.

Regina elég nehéz helyzetben van, hogy ennyi párt szétválasszon. :D

superpityu - 2012. 02. 20. 16:56

spoiler

most olvastam h az 1×15 Piroska centrikus lesz :)

spoiler vége

Eltiron - 2012. 02. 20. 17:52

Közepes rész volt, engem eddig nem zavart a David+MM-szál, de ebben már tényleg idegesítően elemózták a dolgot, ráadásul D. a “valódi” világban borzalmasan ellenszenves figura, @wondorog magyarázata nekem is felmerült a fejemben, de nagyon erőltetett. Inkább az írók bénázásáról van itt szó.
De nemsokára jön majd Gigi, és egy könnyed 4.000 szavas kommentben megírja a tutit, amit hosszabb elolvasni, mint megnézni az epizódot újra :)

stüni - 2012. 02. 20. 19:38

:)))–> ez az előző komment végéneknek szól :))

David egy töketlen, jellemtelen kis p*cs az igazi életben.hogy a fenében lehet ennyire tutyi-mutyi,az ilyen pasiktól kiráz a hideg.Aki meg ezek után is azt mondja a boszira, hogy biztos őt is meg lehet érteni…na arra inkább nem mondok semmit.
Tényleg kezd egyre unalmasabb lenni, hogy csak nyavalyognak össze-vissza, nem derül ki semmi az “igazságból” (mármint nem nekünk, hanem nekik) és ez a nőszemély mindenkivel úgy játszadozhat, ahogy csak a kedve tartja.egyszer koppanjon már ő is.

amúgy az író “abból” a vízből itatta meg Emmát?Annak vajon mi értelme volt?

nok - 2012. 02. 20. 19:48

Hát az elején komolyan szurkoltam David komának, vártam hogyan jönnek össze, erre mintha vmi dél-amerikai szappanoperát néznék :( Összejövünk, de mégsem, téged akarlak, de az asszonyt nem hagyom el!áááá
A fickó tényleg totál ellenszenves ebben a világban, és míg a prince egy tökös fickó, itt tényleg tutyi-mutyi + szar alak!
Az egyetlen ami már izgat az tényleg az író csávó + a vizes story.

Wynonna - 2012. 02. 20. 20:58

@stüni
Szerintem ez ahhoz kapcsolódik, hogy az a víz segít,hogy visszakapjanak valamit, ami elveszett, és Emma pont ezután találta meg az elveszett könyvet a kocsija alatt…

nok - 2012. 02. 20. 21:29

Wynonna- igen, de nem véletlenül! ha jól emlékszem íróbácsi a sarokról figyelte! szerintem másra gondolnak, de hogy mire…

stüni - 2012. 02. 20. 21:45

@Wynonna

igazad lehet :)

Gerdina - 2012. 02. 20. 21:55

De jó, hogy Davidet nem csak én utálom.:) Prince Charming viszont kifejezetten szimpi.
Én annak örültem nagyon, hogy milyen irányba vitték el Kathrynt. Nem mentek bele a sablonokba és nem egy féltékeny, mániákus feleség volt, és a mesevilágban is szimpibbé tették. Az ilyet szeretem, mert igazságtalan lenne az ő karakterét ellenszenvessé tenni, csak azért, hogy Davidnek és Mary Margaretnek jobban szurkoljunk. Én azért remélem, hogy nem tűnik el végleg és majd megint egymásra találnak a szerelmével. (Nem túl ideillően: a Kathrynt játszó színésznő egy az egyben úgy beszél, mint Blake Lively. Kicsit kísérteties.:D)

Az író körüli dolgok is tetszenek, nekem ez a karakter sokkal jobban bejön, mint Graham.

Eltiron - 2012. 02. 20. 22:04

+1, az író pasi nekem is bejön (mármint teljesen hetero értelemben :P), jó szövegei vannak. Egyébként érdemes megfigyelni, hogy milyen kifejezéseket használ, tipikusan mesés-archaikus a szóhasználata -> nem tartom kizártnak, hogy ő amolyan dolgok felett álló személyiség, egy “mesélő”.

Wynonna - 2012. 02. 20. 22:24

@nok
Persze, nem azt mondom, hogy azért lett meg a könyv, mert Emma ivott a vízből, csak szerintem ehhez kapcsolódik valahogy:) Lehet, hogy az író pont ezt akarta elültetni Emma tudatalattijában, hogy van igazság alapja a legendáknak, nem tudom. Ez a szál tetszik, kár, hogy ilyen lassan bontják ki, de hát valaminek maradnia kell későbbre is.

Lea - 2012. 02. 20. 23:30

David karaktere annyiból érthető, hogy valóssá tették Prince Charmingot :) Kivették a tündérmeséből, és tényleg igazivá, és hihetővé tették ezt az egész true love dolgot.

Platschu - 2012. 02. 21. 00:33

Lea: Aha, ezért hazudott mindkét nőnek…

Hor1 - 2012. 02. 21. 02:47

Ez a Dévid valami elképesztően nagy balfék. :D
Amúgy a mesevilágos Snow White-Charming lovestory csak számomra nagyon kusza?
Amikor először találkozott Snow és Prince akkor nem Abigaillel utazott? Vagy az még az előző herceg volt aki odalett?

Gerdina - 2012. 02. 21. 05:36

Hor1: Az már Charming volt, miután megölte a sárkányt és a király közölte vele, hogy Abigailt márpedig el kell vennie. Akkor megállapodtak az esküvőben és valaki (talán Abigail apja) mondta, hogy ők most már útban vannak az igaz szerelem felé…ekkor indultak el arra az útra, ahol találkozott Charming Hófehérkével.
Vagyis nekem így rémlik.

nok - 2012. 02. 21. 05:57

Hát akkor megvan a megoldás, gyerünk piknikelni a kúthoz, aztán uccu, igya le mindenki magát a sárga földig, a királynő meg csak pislog:)
bár akkor baromira hamar vége lenne a sorozatnak! :)

zolij - 2012. 02. 21. 09:18

Szerintem az író nem írta át a könyvet, egyszerűen lemásolta

Cathy07 - 2012. 02. 21. 11:20

zolij: Sztem nem lemásolta, hanem kibővítette, tovább írta. Azért kente be a lapokat is, hogy régi hatása legyen.
A lemásoláshoz elég lett volna egy fénymásoló :DD

oxigen - 2012. 02. 21. 14:04

Én szerintem csak megpucolta, újra ragasztotta, hogy jobban tartson, vagy valami. Esetleg kijavította a kitépett részeket.
Viszont Arra gondoltam még, hogy lehet hogy Emmának szánta, hogy ő olvassa el, nem vissza Harrynek.

edit - 2012. 02. 21. 14:56

Tart ez a story vhová? Egyre jobban az az érzésem, hogy nem. Minden részben megismerünk szereplőket, de az egész történet áll. Egyáltalán mi az átok lényege? Az, hogy egy kitalált városban él mindenki boldogtalanul?
Amúgy eddig nagyon tetszett, a fantasy rész nagyon jó. Nem lehetne ebből több, mert a realtime részek nagyon akadoznak, és gyengék.

Cathy07 - 2012. 02. 21. 15:12

Igen, pont ez az átok lényege, hogy a befagyasztott időben mindenki boldogtalan.

Emma feltűnése óta viszont Regina próbálja terelgetni és kezelni a dolgokat, kisebb veszteségekkel sikerül is neki. Hamupipőke ugyanis megtalálta a lovagját, Charming és Snow White is egymásra talált, egyáltalán, Charming felébredt a kómából! Sztem szépen történnek a dolgok a realtime világban, amiben eddig elég sikeresen minimalizálja a veszteségeket Regina.

Gigi - 2012. 02. 22. 16:53

“De nemsokára jön majd Gigi, és egy könnyed 4.000 szavas kommentben megírja a tutit, amit hosszabb elolvasni, mint megnézni az epizódot újra”
Hát, ha nem is nemsokára (mert már vagy 2 napja tervezem megnézni a részt, de tegnap a HIMYM-kommentemmel voltam elfoglalva :D), de akkor jövök, és megírom a “tutit”… (Jól esik olvasni az ilyet, de tényleg)
Én még mindig bírom Hófehérkééket, mondjatok bármit is, az összes ilyen nyálas hülyeség jöhet. Az várható volt, hogy nem jönnek össze, és élnek boldogan, amíg meg nem halnak, mert azért két-három részenként mindig előveszik a témát (Most nyilván, a “Nagy szerelmi sztorit” itt úgy, hogy már együtt vannak, nem lehet fokozni, de még van 7 (Jól tudom?) rész az évadból, valamivel ki kell tölteni hetenként azt a 40 percet, mert az oké, hogy Emma és Regina nézeteltérésekbe keveredik, meg itt van az író fószer is, de kell valami romantika is az egészbe (Persze, Emma és az író, de nem is tudom, egy kicsit olyan, mintha most, hogy meghalt a sheriff, direktbe kreáltak volna neki egy szerelmet (illetve, az újonnan felbukkanó karakter hiába lehet/lesz fontos, egy kicsit törvényszerű az, hogy összejönnek. Ez így volt persze velük is, de jobb az, amikor a főszálon rámennek az egész “misztériumára”, mellékesben pedig kell az a romantika, persze, és ez lenne David és Mary Margaret szerepe, mert azért mégiscsak egy meséről lenne szó)). Azért mit gondolt, ha David azt mondja a feleségének, hogy megcsalja, akkor minden másképp történt volna? Azért jó kis jelenetet csapott az iskolában… Amúgy ez a Kathyrin (Jól írom a nevét?) a semmiből bukkant fel, Mary Margaret meg köztiszteletben állt (én úgy vettem ki), ehhez képest most mindenki elfordult tőle (kivéve Emmát). Oké, hogy pletykálnak, de a graffiti a kocsiján már egy kicsit túlzás volt.
Amúgy amikor Abigail levette a lovagról a sisakját, én halál komolyan azt vártam, hogy az író lesz alatta…
Tényleg átírhatta a könyvet? Mert szerintem tök érdekes lenne, hogy van mondjuk 10 üres lap a végén, és ott ér véget, hogy a boszorkány elvarázsol mindenkit. És tovább kell írni, hogy meglegyen a boldog befejezés :)

Mel - 2012. 02. 22. 17:31

Nekem tetszett a rész, bár David tényleg elég bután viselkedik, idegesítő :/ Viszont Prince Charmingot nagyon bírom.

Amúgy az a fiú az iskolában, akinek nekiment Kathryn, ugye ő volt a hercege?

Venusz - 2012. 02. 22. 18:06

Az átok miatt egyébként nemcsak a mesevilágban nem lehet happy end, nem? Tehát MM és D nem jöhetnek össze és élhetnek boldogan, különben ellentmondásba kerülnének az írók. Talán ezért ennyire erőltetettek a konfliktusaik, hogy egyértelmű legyen, hogy minden stimmelne, de vmi (az átok) mindig közbeszól.

Llew - 2012. 02. 22. 19:14

Mel
Ő volt az és a végén is ő áll meg az árokban lévő kocsi mellett

Vénusz
A mese világban miért ne lehetne happy ending? A boszi pont azért hozta át szereplőket, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol nem lehet.

Belkar - 2012. 02. 23. 08:24

Nem tudom volt-e már de nekem a mostani részből teljesen az jött le hogy az író csávó az a jövőből visszatért Henry :D és azért jött hogy segítsen Emmának legyőzni a boszit. Ezt abból gondolom hogy azzal hogy visszavitte Emmának a könyvet elhitette vele hogy a kútnak tényleg varázsereje van és így talán már jobban hisz a mesében + ugyanúgy fekete haja van :D

Gigi - 2012. 02. 23. 14:52

Nagyon cuki, hogy Henry elkezd randizni az anyjával… :D

Belkar - 2012. 02. 23. 17:20

Így próbál közel kerülni hozzá hogy könnyebben megtudja győzni… Amíg el nem csattan az első csók addig tartom magam az elméletemhez :P

Venusz - 2012. 02. 23. 17:39

Llew: szerintem a boszitól az hangzott el, hogy nem lesz több happy end – mesevilágban sem. És azért kerültek át a másikba, mert így akarta megszerezni Charmingot. Bár lehet, tévedek.

Az író pedig szerintem nem Henry, Emmával fogják összehozni, úgy meg elég “fura” lenne

Gigi - 2012. 02. 23. 17:42

Pedig tetszett a “JövőHenry”-elképzelés, tényleg, de most, hogy randiztak…
“Amíg el nem csattan az első csók addig tartom magam az elméletemhez :P”
Csak hajrá :D Én adok olyan három részt, amíg ebben lehet bízni :)

Llew - 2012. 02. 23. 18:09

Venusz
De hát a mesevilág megszűnt. Nem azért mert nem lesz több happy ending, hanem mert az is szerves része volt az átoknak, hogy átkerülnek egy másik világba. Charmingtól meg nem akart semmit. Nem miatta lett Snow ellenes, hanem valami korábbi, eddig általunk nem ismert ügy miatt, hisz már a Snow faterral való házassága alatt is genyó volt.

nok - 2012. 02. 23. 19:19

Ha jól emlékszem elárult vmit Snow-nak, amit gondolom az kikotyogott v mi?!? régen láttam az elejét :)
kibékíthetetlen ellentétek vannak itt kérem!

Gerdina - 2012. 02. 23. 20:58

Én is elgondolkodtam azon, hogy talán ő Henry a jövőből, mert volt valami megjegyzése, hogy “Ez a Henry egy okos gyerek” és valami hülye vigyort vágott be hozzá…az picit gyanús volt, de akkor ez a flörtölgetés tényleg kicsit visszataszító.:D

Amúgy az is érdekes, hogy eddig a főcímben Emma mutatásakor mindig az volt a szöveg, hogy “Only one can break her spell”…most meg már az írót is mutatták és a szöveg az volt, hogy “Who can break her spell?” Remélem azért meghagyják Emmának azt a szerepet, hogy ő az egyedüli kiválasztott, aki megtörheti az átkot.

Platschu - 2012. 02. 23. 23:28

Ödipusz konfliktus? :)

Venusz - 2012. 02. 24. 18:41

Llew

Lehet, annyira azért nem figyeltem a részletekre, és újra sem fogom nézni :)

De ha a boszi azért akarta az új világot, hogy Snow ne lehessen boldog, akkor is az van, amit írtam, az átok része, hogy nem jöhetnek össze Charminggal és élhetnek boldogan, amíg meg nem halnak mint MM és D sem.

Más: a “jövő-Henry” nekem azért is sántít, mert idáig nem volt időutazós a sorozat, akik a mesevilágban életben maradtak, átkerültek a mostaniba, ugyanolyan idősen, csak más néven.
Hogy jönne ide a “20 év múlva” Henry? Remélem nem így lesz, azt elfogadom, hogy a mesefigurákat bemutatják 2 világban, de ez már nem tetszene.

Belkar - 2012. 02. 24. 20:10

@Venusz A sorozat Charming és Snow esküvőjével szóval hogy érted azt hogy nem jöhetnek össze? :D

Időutazás meg igenis volt mivel a meseszereplők ugyanannyi idősek mint a mesevilágban de Emma vagy 25 évet öregedett…

Egyébként tudom hogy ez a jövő-Henry dolog hülyeség de nekem nagyon ez jött le egy két szóból/mozdulatból :D

Belkar - 2012. 02. 24. 20:11

*kezdődött lemaradt :P

Venusz - 2012. 02. 24. 21:06

A mesevilágban sem lehetett happy end az esküvő után, itt sem lehetnek boldogok (szerintem).

Emma pedig csak akkor öregedett, amikor kikerült a másik világba, ott normálisan mentek a napok, és ha ő szülte Henryt, akkor hol van a 20 évvel idősebb Emma?
Ráadásul idáig senki nem beszélgetett “magával”, mint az író Henryvel.
Nekem ez egyáltalán nem logikus, de hát azért hagyják köd alatt egyelőre, hogy mindenki úgy gondolja, ahogy szeretné :)

Llew - 2012. 02. 24. 22:42

Persze, hogy nem lett happy end az esküvő után, hisz azzal kezdődött a történet, hogy megátkozta az egész mese világot. Ha azt nem teszi, rajta kívül szinte mindenki boldogan élne meseországban. Szerintem te most már alaposan bele kavartad magad ebbe az happy end kérdésbe.

Venusz - 2012. 02. 25. 10:34

Ezzel magyaráztam, hogy miért nem jöhet össze és lehet boldog MM és D. Az átok része, hogy egy világban sem történhet meg. Csak ennyit írtam, nem értem, mi a belekavarás. Idegesítő a szenvelgés, ami megy köztük, ugyanakkor máshogy sem alakíthatják a történetet.

Gigi - 2012. 02. 25. 14:35

Azért elképzelem a jelenetet, hogy JövőHenry Emma szemébe néz, és azt mondja “Emma. Én vagyok a fiad!” Azután még a karját is levágja majd? :)

Lora - 2012. 02. 25. 17:16

No, nekem az zavaró egyre jobban ebben a MM-D szálban, hogy abszolút nem azonos a 2 világban a karakterük. Ez úgy értem, hogy az alapvető jellemvonásaiknak egyezni kellene, még ha más dolgok is történnek velük Erre meg Prince Charming a való világban egy gyáva alak, viszont a mesében meg mindent megtesz Snowért? Furcsa..

Viszont még a 12. részben imádtam azt a pillanatot, amikor Regina beállított a börtönbe és Henry meg Emma örültek egymásnak:)Az annyira édes volt!

Lora - 2012. 02. 25. 17:18

Ezzel jövőbeli Henryvel kapcsolatban meg kíváncsi lettem, eddigek alapján csak Emma meg Henry meg az író tudta elhagyni a várost?

gulyasm - 2012. 02. 25. 20:26

Valaki elmagyarázná nekem, hogy miért volt lényeges momentum, hogy Regina elégette a Davidnek szánt levelet?

Llew - 2012. 02. 25. 20:59

Mert tudta, hogy nem fogja tudni elhagyni a várost az átok miatt, és ha nincs levél akkor senki nem kezdi majd keresni. Pech, hogy a csaj mesevilágbeli lovagja pont arra autózott.

Venusz - 2012. 02. 25. 22:32

gulyasm: szerintem azért, hogy ne úgy tűnjön, mintha önként ment volna el, hanem az eltűnése miatt Davidre akarta terelni a gyanút, hogy lecsukathassa v ilyesmi

delbuk - 2012. 02. 28. 16:24

Az nem lehet, hogy David nem Prince Charming, hanem a tesója? Ez magyarázná, hogy teljesen máshogy viselkedik. Az egy dolog, hogy félrejár az asszony mellett, de hogy MM-nek is hazudik, az elvileg Prince Charming jellemébe nem nagyon fér bele.

Llew - 2012. 02. 28. 16:55

Dehát a tesója meghalt. Csak a mesevilágban az átok pillanatában élő szereplők kerültek át.

Llew - 2012. 02. 28. 21:36

Piroska máshol is népszerű. Spin off vágyálom vele és a nagymama büféjével (meg sok más ötlettel):
http://blastr.com/2012/02/9-sci-fi-tv-spin-offs-wed.php#1

danonino - 2012. 03. 02. 15:31

Nem tartom valószínűleg a jövő-Henry dolgot.

Szerintem a titokzatos motoros idegen az egyik Grimm fivér, méghozzá Wilhelm Grimm, aki a mesék egy részét írta/összegyűjtötte.

A karakter neve August W. Brooks, amiből a W a Wilhelm lenne (nem pedig a Wayne, ahogy Emmának mondta), a Brooks pedig Storybrooke nevére utal, az August meg augusztusra.

winnie - 2012. 03. 02. 22:30
Gigi - 2012. 03. 03. 16:34

Danonino: Hú, jó ötlet. Nem biztos, hogy így lesz, de ötletnek jó. Csak ha a “W” a “Wilhelm”, akkor miért mondta azt, hogy a “Wayne”? Aztán majd meglátjuk… :)

winnie - 2012. 03. 03. 16:45

ráadásul itt mindent megtesznek, hogy ne a grimm mesékkel hozzák összefüggésbe a sorozatot. ráadásul ott a grimm sorozat is.

A. - 2012. 03. 05. 11:19

Amy Acker miért néz ki úgy, mint aki 10-15 éve semmit sem öregedett? Ez annyira nem fair.

Platschu - 2012. 03. 05. 11:57

Most legalább már tudom, hogy hívják. Amy Acker. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve lett. :D

Jó volt a törpés történet. A köv. rész is szuper lesz az ajánló szerint. :)

Llew - 2012. 03. 05. 13:11

Tetszett, jó volt, hogy a mesevilággal szemben a valóságban már-már happy end lett Grumpyék sztorija. Nesze neked átok.
A tojásból kelő törpék azért furák voltak.
Amy Acker meg imádni való, mint mindig. Remélem lesz még, ha csak annyit is, mint Emilie de Ravin most.

wondorog - 2012. 03. 05. 15:07

Hangulatos rész volt, bár a törpék a tojásból, teljes ruházatban jönnek ki az érdekes. Ez volt egyébként az első rész, ahol a mesevilágban nem szerepelt Snow White / Evil Queen / Rumpelstiltskin trióból legalább egy valaki.

Platschu - 2012. 03. 05. 15:18

Arra azért kíváncsi leszek, hogy Rumpi miért utálja a tündéreket és mi lehet a közös múltjuk. A Hamupipőkés részben nem tetszett, ahogy egy pöccintésre képes volt kinyírni a másik tündért. :S

khaleesi - 2012. 03. 05. 20:00

Maga a rész közepes volt az évad legjobbjaihoz képest, viszont hihetetlen jól dolgozzák fel a meséket még mindig. Hogyan lett “dreamyből” “groumpy”, megható és valahol társadalomkritika jelleggel bír szerintem és ezzel minden részben nagyon jól játszanak az írók. Azonban Prince Charmingot a való életben úgy megutáltatták velem, hogy teljesen érdektelen lett számomra a rész végi “cliffhenger”, ha lehet annak nevezni.

A következő rész végre badass Piroska központú lesz !!

Wynonna - 2012. 03. 06. 05:43

Grumpy sztorija tetszett, de engem a David-
Mary Margaret szál már nagyon idegesít, köszönhetően annak, hogy David karaktere tényleg nem igazán szerethető…
Azt jó volt látni, hogy Eion Bailey nevét már az állandó szereplők között írták ki, eddig csak guest star volt:)

naughtyL - 2012. 03. 06. 13:20

Nagy kár, hogy David nem maradt meg “Prince Charming”-nak.. Tudom, hogy ilyen nincs, de akkor is jól esett volna a gyermeki énemnek. Pedig tényleg nem vagyok egy romantikus típus, de ez olyan rossz, hogy ilyen irányba vitték el. Snow helyzete dettó.

Amúgy még mindig meg kell zabálni az egészet, és olyan jó, hogy ennyi pluszt adnak a karakterekhez.

Üdítően hat, hogy nem zsúfolnak bele, mindig mindenkit a részekbe.

Jöhet a folytatás:)

yeeeyha - 2012. 03. 08. 12:26

Az első négy rész után valahogy elbesztettem szem elől ezt a sorozatot, de most elkezdtem folytatni, és egyetlen gondolat fogalmazódik meg bennem mindig: azt szeretném hogy boldogok legyenek. Most nézem a 6. részt, a hercegeg részt, és tényleg nem akarok mást, mint hogy megtörjék azt átkot.

winnie - 2012. 03. 08. 12:31

“azt szeretném hogy boldogok legyenek.”

abszolút ugyanez van nálam is:)

Gigi - 2012. 03. 08. 15:15

Kicsit elmaradtam ezzel a résszel, valamiért egészen máig képtelen voltam rászánni magamat arra, hogy megnézzem…
Pont az volt ebben a jó, hogy valahogy nem az a “hatalmas rész”, tele fordulatokkal. Tipikusan bájos, és hangulatos. :) Nagyon tetszett, hogy ne ragozzam tovább. :D

Tori - 2012. 03. 09. 20:28

Nekem nagyon tetszett a pilot. Bevallom először kicsit rosszabbra számítottam, de elvarázsolt a világ. Megyek is, és folytatom a többi résszel :D

Gerdina - 2012. 03. 10. 08:15

Végre kaptunk egy-két Emma/David jelenetet is, bár többre számítottam.:) Azt még mindig nem értem, Emma miért nem jön rá, hogy Sidney hazudik. Rajta miért nem használja a képességét? Vagy használja és tudja, hogy hazudik csak még nem akarja felfedni?

A főszál meg…bájos volt, jobb szó nem jut eszembe.:) Grumpy szimpi, ezek a szerelmi történetek aranyosak, de azért újra nem lenne kedvem megnézni.

wondorog - 2012. 03. 12. 12:44

Na erre nem számítottam Piroska sztorijával, remélem később lesz még folytatása. A szív meg egyértelműen Regina-setup van jó pár neki, csak az érdekelne, tényleg Kathriné-e.

Platschu - 2012. 03. 12. 12:58

Gerdina : Az egész igazmondás képesség csak egy vicc volt Emmától, tehát nem kell komolyan venni. Én legalábbis így értelmeztem.

Az új rész jó volt, de haragszom a Nagyira, hogy a lánya szerelmét így “lerendezte”. Oké, nem ő kötötte ki a fához, de nem is mondta el az igazat Rubynak időben. :S

David kapcsán én már arra gondoltam, hogy az ikertestvérével “egyesült” a való világban, ezért váltakozik a viselkedése. Legalább az írók most behoztak egy szálat, hogy a töketlenkedését valahogy kimagyarázzák. Ám mivel a tesó meghalt a mesevilágban, így miért is bukkanna fel most?

wondorog - 2012. 03. 12. 15:37

David-del kapcsolatban nekem még mindig az az álláspontom, hogy mivel ő a mesevilágban haldoklott az átok alatt, nem biztos, hogy teljes személyiséget kapott, vagy még a koma után nem állt be neki a normális állapot.

Llew - 2012. 03. 12. 17:13

Kurva jó rész volt. Végre Meghan Ory teljes epizódban. Nagyon jó kis csavar volt a Piroska és a farkas történetnek. Talán az eddigi mese átgondolások közül a legjobb. Remélem Red is kap még mesevilágbeli folytatást, hogy miként dolgozza fel Peter befalását.
Az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy Ruby visszament a kávézóba, így megint nem fog sokat szerepelni. Pedig helyettesként, meg a csajokkal lakva szépen előtérbe kerülhetett volna.
A doboz megtalálásától várható volt a szív, de azt nem értem Mary-Margaret (mesevilágos visszakötés jó volt) ujjlenyomata, hogy kerül rá, vagy bele.

Belkar - 2012. 03. 12. 18:35

Szerintem egyértelmű hogy a Boszorka keze van a dologban. Így próbálja meg szétszakítani Davidéket.

A szív pedig szerintem a Vadászhoz tartozik nem hiszem hogy a boszi kinyírta Kathrynt inkább bezáratta mint Bellát.

Eltiron - 2012. 03. 12. 19:12

A 13. rész kissé csalódás volt, félre is raktam 2 hétre a cuccot, most egybe megnéztem a 2 elmaradt részt és vigyorgok, mint a bolond, mert megint azt kell mondanom: még mindig megvan a varázs. A tündés-törpés epizód roppant jópofi volt, megalapozta a hangulatot, a Piroskás pedig simán benne van a legjobb 3-ban, sőt. Egyedül az volt vele a bajom, mint Llew-nak; mókás lett volna Emma mellé segédnyomozónak, a nagymamás emózás kissé erőltetett befejezés volt.

Platschu - 2012. 03. 12. 19:41

Belkar: A Vadász szívét porrá zúzta, így az egész biztosan nem lehet.

Gerdina - 2012. 03. 12. 21:19

Platschu: Először én is azt hittem, hogy Emma ezt csak Henrynek mondja, de azóta már többször ki lett hangsúlyozva, állandóan komoly arccal hangoztatja és most még Mary Margaret szájából is elhangzott. Olyasminek tűnik, amit az írók komolyan gondolnak. Bár lehet úgy értelmezni, hogy szimplán nagyon erős megérzései vannak ezzel kapcsolatban, de becsapható.

A piroskás szerelmet felfalós jelenet eléggé meglepett.:D Kár, hogy a rész előtt belefutottam egy spoilerbe a fő csavarral kapcsolatban. Azért így is hatásos volt.
A szív nem lehet Peter-é? Vagy minden részét felfalta?:D Kathryn jöjjön csak vissza és találjon rá a szerelmére, nekik tudnék örülni.

ZeaL - 2012. 03. 13. 12:20

Szerintem a boszi nem bízná a véletlenre ezt a dolgot, úgyhogy nem rakna egy random szívet a dobozba.
Bár az nagy csavar lenne, ha mondjuk kiderülne, hogy tényleg Kathryné, csak aztán Kathryn feltűnne a semmiből élőként. :)

Belkar - 2012. 03. 13. 16:20

@Platschu: Igen erről teljesen megfeledkeztem :S

Egyébként hallottam egy érdekes elméletet: A dobozkát még a mesevilágban ásta el Snowwhite ezért vannak rajta MM ujjlenyomatai és ezért nem emlékszik rá. Viszont hogy kinek a szíve van benne az jó kérdés.

Platschu - 2012. 03. 13. 20:25

Igen, de a “valódi” világ földrajzilag nem azonos a mesevilágéval. Tehát ha a Trollhídnál ásna el valamit, akkor el tudnám képzelni, hogy a valóságban is oda kerül a tárgy. Ám éppen el volt ásva, pont volt rajta egy tábla. Ennyi véletlen nincs. Ráadásul ha ez történt volna, akkor David első megmentésekor is feltűnhetett volna nekik a tábla és a friss ásás nyoma.

Egyébként itt jegyezném meg, hogy Emma iszonyú pancser rendőr a keresés terén. Már rég toborozni kellett volna 5-10 embert és a környéket átfésülni, nem pedig kettesben csavarogni.

Aztán még a végén bedobják a DNS teszt lehetőségét. Kérdem én, akkor anya-lánya kapcsolatot miért nem tudnak azzal igazolni?

Venusz - 2012. 03. 13. 21:14

Anya-lánya kapcsolatot miért akarnának igazolni? Mert egy kisfiú azt mondta vkinek, hogy Hófehérke az anyja? Te rohannál ezek után a vérvizsgálatra?
A többivel teljesen egyetértek. Hiába volt jó a rész, az evilági sztorival annyira nem haladnak és némelyik szereplővel annyit bénáznak, hogy mindig marad bennem vmi hiányérzet.

Platschu - 2012. 03. 13. 22:57

Pl. igazolni, hogy Henry tényleg a fia… Vagy ha már megtalál egy Emma névvel ellátott pólyát, akkor elgondolkodni, hogy vajon Henry igazat mond-e vagy sem? Semmibe nem kerülne neki hinni neki. ;)

Gigi - 2012. 03. 14. 17:51

Ezt már írtam: Henrynek nem fognak hinni, nem is reális, hogy hinnének neki, véletlenül futhatnak bele legfeljebb abba, hogy igaza van.
Nagyon tetszett a rész, jó ez a krimis vonulat a “valós”-szálban, elvégre mégiscsak egy rendőrről lenne szó.
Arra, hogy a dobozban egy szív van… Nos, fogadni mertem volna rá, de nem baj, még csavarintottak a sztorin azzal, hogy Mary Margaret ujjlenyomatait találják meg benne, szóval mégiscsak korrektül sikerült kihozni, mégha ez sem volt akkora csavar. Amúgy úgy hiszem, valami olyasmi végkifejlete lehetne ennek a Kathiryn-témának, hogy a következő (vagy az az utáni) részben lecsukják Mary Margaretet, és akkor felbukkan Kathiryn, mindenki álla leesik, és végefőcím… Most ezzel a résszel nagyon felcsigázták az érdeklődésemet, szóval izgatottan várom a következő részt. Amúgy érdekes, egyáltalán nem is hiányzott nekem Rumpi, vagy regina, mondhatni az volt a “Ne már!”-kategória, amikor Regina besétált az orvoshoz… Nem tudom, engem kicsit idegesít, hogy azért is keresztbe tesz mindenkinek, és ezt leszámítva nem sokat tesz. Kíváncsi vagyok az ő történetére is, de sokkal jobb így, hogy rámentek a mellékszereplőkre, mind a törpékből, mind Piroskából igazán jó, egyedi és hangulatos sztori kerekedett ki, nagyon jól megteremtettek a részekben egy bizonyos hangulatot a díszletek/jelmezek színével (Ugye a törpés részben a sok barna és sárga, a gyertyák a végén… A Piroskánál meg még hozzátett szintén a hangulathoz, hogy a térdig érő hóba mentek ki, a fenyőerdő, a vadászok, a házikó… A nagymama meg tipikus “kemény nagyi” volt, szóval hajrá, én bírtam őt is (Piroska mellett))
Nekem is tetszett az ötlet, hogy Ruby a rendőrségnél dolgozna asszisztensként, illetve hogy beköltözne Emmáékhoz, simán meg tudtam volna békülni a felállással, de nem baj, kicsit furcsa lenne egy olyan kávézós jelenet, amikor nem látni a háttérben, amint épp kiszolgál egy vendéget. és Piroska és a nagymama személye olyan szinten összetartoznak, hála a mesének, és annak minden feldolgozásának, hogy nem is tudnám őket egymástól külön elképzelni.
Szerintem a “szuperképesség” ugyan tényleg komolynak hangzik, de nem hinném, hogy bármi is állhatna a hátterében, legfeljebb annyi, hogy jó érzéke van ehhez, és ezzel eteti a rendkívül élénk fantáziájú (hogy mást ne mondjak…) kisfiát. Legfeljebb annyi állhat annak a hátterében, hogy elejétől a végéig védte Davidet (és gondolom Mary Margaretet is fogja), hogy azért mégiscsak az apjáról lenne szó, még ha ő ezt nem is tudja, azért az átok nem tudta eltörölni a mesefigurák közötti viszonyokat (ékes példája ennek az, hogy Hófehérke és a Herceg a valóságban is egymásra találtak… És még sorolhatnám), tehát ha a szerelmeket nem, a szülőkhöz való kötődését sem törölte ki, a saját apját meg nem fogja lecsukni!

Gerdina - 2012. 03. 14. 19:51

Érdekes, én meg pont azt az apa-lánya kötődést hiányolom, elég szimpla jeleneteket kap Emma és David, jó lenne látni egy ahhoz hasonlót, mint amikor MM megtalálta Emma takaróját. Csak egy pici jelenet kéne, egy nézés amiből tudjuk, hogy van valamiféle kötődés ott is.

Sokaktól olvastam, hogy csalódtak, amikor Ruby visszament a nagyihoz és nem folytatják a nyomozós szálat vele. De szerintem ennek pont az volt a lényege, hogy így talált magára. Nem a farkas (szimatolós, nyomozós, de veszélyes) énje győzött, hanem a jobbik. És ez már megint csak Emmának köszönhető, hisz ha ő nem veszi be a nyomozásba, Ruby nem tudja meg, hogy ez nem az ő útja és nem tanulja meg értékelni az addigi életét. Ezért nem értek azzal egyet, amikor írjátok, hogy Emma egy helyben mozog…szép lassan egy csomó dolgot megváltoztat, gondoljunk csak Jancsira, Juliskára, Hamupipőkére…

mgitta - 2012. 03. 14. 20:23

Huh, nekem nagyon ütős volt ez a Piroska-sztori! Tetszik, hogy az egyik résznek bájos-aranyos arca van, a másiknak meg inkább rémisztő…
Remélem, hogy tudják tartani a szintet, ha néha-néha becsúszik egy-egy gyengébb, azt még meg tudom bocsátani, de kíváncsi vagyok, hogy hosszú távon meddig fog ez tartani. Nagy kedvenccé nőtte ki magát :)

Nicholas - 2012. 03. 15. 20:30

Emma meg tudja állapítani valakiről ha hazudik, kivéve Sidney-ről :D
Rubys rész hatalmas volt. Nem akarom tudni miért hozott Piroska barátja láncokat magával a randira :P

primessor - 2012. 03. 16. 09:33

Sidney egy dzsinn. Lehet, rajta (ezért) nem működik az igazmondó képesség. :)

Gerdina - 2012. 03. 16. 18:37

De Henry és Graham is hazudott már neki és azokat sem vette észre. Nem következetesek az írók ezzel kapcsolatban, pedig akkor sem hiszem, hogy Emma csak viccelődik ezzel a “képességgel”.

christaylor - 2012. 03. 18. 17:42

na jó,visszaolvastam,de úgy látom senkiben nem vetődött fel az a kérdés,hogy: a nagyi azt mondja,hogy amíg Piroskán van a köpeny és be van zárva,addig nem változhat át farkassá. akkor előző éjjel például ki tépte szét a vadászokat,ha Piroska éppen otthon volt?

nok - 2012. 03. 18. 20:46

ha csak ki nem mászott az ablakon, míg a nagyi a konyhában őrködött…
mi van ha a lábnyomok nem is a srácé voltak, hanem Piroskáé???
majd megnézem megint, hátha kiderül :)
aztán lehet h az írók csak követezetlenek voltak, felesleges itt agyalni rajta :P

winnie - 2012. 03. 18. 21:12

“aztán lehet h az írók csak követezetlenek voltak”

ezt alapból ki lehet zárni. azonnal észrevennék, de ha ők nem, akkor az írószobában lévő másik 20 ember, vagy a szkript koordinátorok, vagy bárki, aki jegyzeteket ad még a szkripthez. általában a néző nem gondol ilyenkor valamire. de persze kivétel mindig akad, ekkor segítenek a külföldi fórumok.

Platschu - 2012. 03. 19. 00:39

Christaylor : Erre én is gondoltam, ahogy arra is, hogy nem tudnak különbséget tenni férfi és női lábnyom között. Tehát amikor az ablakhoz vezetőt nézték, akkor csak feltűnhetett volna nekik, hogy ki követ kit.

Ez a Piroskás rész eléggé horroros volt a rengeteg vérfolttal a hóban. Ha majd itthon adják a részt, akkor vagy megnyirbálják vagy majd az ORTT fog vergődni, mert hogy ez simán (16) epizód volt. Gyerekeknek ezt nem feltétlenül ajánlanám.

Ami még nem logikus, hogy szinte minden szerelmespárt elválasztott az átok, így úgy tűnhet, mintha a happy endet senki nem érte volna el a meseországban.

Bora - 2012. 03. 19. 08:53

@Christaylor de nem is volt rajta másnap reggel a kabát és a nagyi rá is üvöltött, hogy menjen de tüstént felvenni; később pedig megjegyzi Hófehérkének, hogy felelőtlenül nem hordja a kabátot.
Az Emma és a hazugságok dologban szerintem az lehet, hogy bár tudja, hogy hazudnak neki, megnézi mi fejlődik ki belőle. Azért nem hagy annyiban dolgokat, mert tudja, hogy az alany részéről, az igaz v. hamis, de a tények esetleg mást mutatnak.

wondorog - 2012. 03. 19. 11:24

Alakaul a történet, úgy tűnik még jut 2 Snow történet az évadra (save Charming, alma), végre újra feltűnt Jiminy Cricket is, és városi szál is egész jól pörgött. Rumpi meg mindig kitalál valamit, szerelmi bájital, na erre nem gondoltam.

goettin - 2012. 03. 19. 11:30

Az előző heti szuper epizód után kaptunk még egy jót, nekem nagyon tetszett… Jól forgatják az eseményeket.
Ez a herceg viszont egyértelműen fatökű, hát nem jött le neki, hogy ilyen gyorsan senkinek sem nő a haja és valsz. a 21. sz-ban senki sem íjjal vadássza le az exfeleséget, de azért remélem hogy visszamegy még alámerülni, és ő lesz az, nem Hó, aki előbb fog emlékezni…
Amúgy szépen átszúrta a nyíl, nem tudtam érte sajnálni, bár a másik világba kéne bűnhődnie a puhap. tulajdonságáért.
A szív pedig remélem úgy került a dobozba, mint a vadászé, és akkor jó eséllyel él Kathrine, mert ő is megérdemli a happy endet…

Platschu - 2012. 03. 19. 11:40

A rész klasszul indult, ahogy Snow le akarta csapni a madarat. Még néztem is, hogy ezt most miért is? :) Jó volt látni, hogy összekötötték a régebbi meséket és szereplőket. Ennek ellenére csak is Rumpi lötyi készítése fogott meg, mert ez a sírás-rívás nekem nagyon nem jön be. Szeret, nem szeret, emlékszik, nem emlékszik, hisz, nem hisz, megment, nem ment meg stb. Unalmas. :S

Llew - 2012. 03. 19. 12:01

Megint jó volt. Piroska, törpék, Cricket, Mr. Gold, volt itt mindenki. Engem az zavar, hogy Mary-Margaret nem bízott Emmában. Semmi oka nem volt csalódni benne, erre most elindul a való világban is kinyírni a banyát? Végre a könyves csávó vonala is mozdult valamit.

Nabu - 2012. 03. 19. 15:21

Jó rész volt, de az elég idegesítő, hogy Prince Charming a való világban egy töketlen, jellemtelen, gyáva alak, miközben a mese világban pont az ellenkezője. Néha tűnődöm mennyire más lenne a sztori, ha ugyanaz a karakter lenne mindkét világban, meg ez így is lenne logikus.

Llew - 2012. 03. 19. 15:34

A mesevilágban Snow is sokkal erősebb figura.

Sacc/kb - 2012. 03. 19. 15:41

Szerintem majdnem perfekt epizód volt. Mondjuk legjobban a szokásos Disney kikacsintás tetszett, mikor Hófehérke a Csák serényen kisseprűt dudolta.

anneshirley83 - 2012. 03. 19. 16:07

@Llew: Én nem vagyok benne biztos, hogy Mary Margaret magától ment el. Valami azt súgja, hogy csak ezt akarják elhitetni vekünk. :)

Ebben a részben nagyon tetszettek a párhuzamok. Remek rész volt!

nok - 2012. 03. 19. 16:50

@winnie: tuudom, csak agyal itt az ember lánya(annyira, h még helyesen sem tud írni :P)
a rész meg nem volt rossz, Rumpi már hiányzott + az író is érdekel hogyan győzi meg végre Emmát.

winnie - 2012. 03. 20. 01:40

“Szeret, nem szeret, emlékszik, nem emlékszik, hisz, nem hisz, megment, nem ment meg stb. Unalmas. :S”

az a legjobb:) tragikus love story, folyton elválasztják őket, és a való világban sincs meg a bizalom, de a legszívbemarkolóbb, amikor a rács két oldalán a kislány kéri az anyukáját, hogy bízzon benne. ha tudná…

Platschu - 2012. 03. 20. 01:54

Sacc: A múltkor a törpék is Disney dalt fütyültek munkába menet. :)

winnie: Valahogy ki kell tölteniük az évadot. Így is új főszálakat kell majd behozniuk a 2. évadra, hogy az érdeklődést fenntartsák.

Gerdina - 2012. 03. 20. 05:15

Tényleg volt itt minden/mindenki, én nagyon szerettem a részt. Végre Mr. Gold utalgatott Emma erejére is, ezt már vártam. Meg az is érdekes volt, amiket Regina mondott a gonoszságról.

Snow és Charming sztorija is jó volt, David-től viszont a fejem a falba verem. Mondjuk azzal nem értek egyet, hogy az lenne a logikus, ha David itt is ugyanolyan lenne, mint a mesevilágban. Átok alatt van, mesterséges emlékekkel, ami az ő esetében még zavarosabb, mint a többieknél. Persze, hogy más ember lett. De akkor is idegesítő! Az az ötlet tetszik, hogy MM nem önszántából ment ki a cellából, mert azután ahogy Emma kérte, hogy higgyen benne, (talán tényleg a legjobb jelenet a részben) eléggé mérges lennék.

Ami nem tetszett, az Henry reakciója az idegenre. Sokkal jobban kellett volna örülnie, hogy valaki rajta kívül még tudja az igazságot. Ezt a pillanatot kisebb jelentőségűnek állították be, mint kellett volna.

winnie - 2012. 03. 20. 08:18

platschu: azt tudom, de a fő motívum a sorozatban végig az anya-lánya és az mm-david szál marad, ezek köré fognak mindent építeni.

anneshirley83 - 2012. 03. 20. 13:37

Pont azért gondoltam, hogy MM nem önszántából ment el, mer azután, hogy Dvid jött az álmával, kb Emma maradt az egyetlen, aki mellette áll. Reginának pl ez jól jött, mert így mondhatja azt, hogy lám-lám elszökött, tehát bűnös.

Nem lehet, hogy Henry azért nem volt annyira lelkes, mert már el sem meri hinni, hogy valaki hisz neki?

Cathy07 - 2012. 03. 20. 16:01

Sztem Henry azért nem volt szuper lelkes, mert nem ismeri az idegent, nem tudja, hogy bízhat-e benne vagy sem. A könyvben(még?) nem tudta beazonosítani, ráadásul ugye Ő úgy tudja, hogy ide jönni, illetve innen elmenni se lehet. Oké, hogy azt mondta az Idegen, hogy ő azért jött, mert azt szeretné, hogy Emma higgyen, de honnan tudhatná Henry, hogy ez igaz és nem akar neki ártani? Mitől bízna benne? Akár Regina embere is lehet a pasi…

Azt nem tudom, hogy akkor most Kathryn tényleg meghalt vagy csak úgy járt mint anno a vadász. Esetleg még úgyse, Regina csak a DNS tesztet hamisította meg. Ha él-akárhogyan-, akkor pedig hol van, Belle mellett valamelyik kórteremben vagy a tesi tanár ápolgatja az erdei vityillóban…

Anon - 2012. 03. 20. 16:41

Gerdinával én is sok mindenben egyetértek, most például David jellemében. Nem lehet önmaga, hiszen az átok miatt senki sem az. Jiminy is először Regina utasításait követte, de a saját részében megtalálta önmagát. David ráadásul főkarakter, neki azért több idő kell, hogy önmaga legyen. Persze engem is zavar, hogy ilyen hülye, de ez van.
Ezt az Emma-féle képességet meg elmagyarázná nekem valaki, mert nekem valahogy ez még nem tűnt fel pedig minden részt láttam.

Nicholas - 2012. 03. 20. 16:54

Szeritem a szökésben Mr. Gold játszik közre és ő csempészte be a kulcsot, mikor kettesben beszélgetett Maryvel.

Rumplestiltskin nevetése és jelenléte megint feldobta a részt, Tücsök Tihamér meg irtó aranyos volt, mikor köpködte a kötelet :D

Gigi - 2012. 03. 21. 18:01

Na, tessék, azt akartátok, hogy még valaki elkezdjen emlékezni, és ne haljon meg, itt van. :)
Amúgy én egészen az utolsó pillanatokig vártam, hogy Kathiryn egyszer csak felbukkan, de nem baj, még mindig van rá lehetőség. Ezek szerint nagyobb ívet szeretnének ennek a szálnak, mint amilyenre én gondoltam…
Azt azért bírtam, amikor Hófehérke lenyilazta a herceget, aztán még beszélt is, sétált a nyíllal, majd kikapták, és minden tök oké volt…

Eltiron - 2012. 03. 21. 18:56

A jó öreg Charming igazán tökös gyerek, telibenyomták egy ilyen szupergyilkos nyílvesszővel és még volt ereje emózni meg smárolni :) Úgy látszik, az összes tesztoszteron annak az énjének jutott.
Kiváncsi vagyok, Lana Parillának van-e már szerződése a 2. évadra? ;)

winnie - 2012. 03. 21. 19:58

ööö, miért ne lenne?:) van hetedikre is, gondolom.

Eltiron - 2012. 03. 22. 09:21

Pusztán arra céloztam, hogy lesznek-e elég tökösek az írók/showrunnerek, hogy kinyírják a gonosz mostohát. Persze nyílvánvalóan nem, pedig az érdekes fordulatokat hozna.

winnie - 2012. 03. 22. 10:04

persze ez nem szerződésfüggő, bármikor megölhetik:)

viszont ő az egyik aranytojást tojó tyúk. nem hiszem, hogy az egyik legjobb, illetve legnagyobb potenciállal rendelkező karaktert bántanák. illetve báthatják, csak nem megölik, hanem elég nehéz helyzetbe hozhatják. igazából csak azt remélem, hogy nem az lesz, hogy a 2. évadban átáll emmáékhoz, hogy együtt vegyék fel a harcot egy közös ellenséggel.

Gigi - 2012. 03. 22. 15:05

Az jól festene, hogy körbe mindenkit kinyírnának… :D Előbb a vadász, most a királynő…

naughtyL - 2012. 03. 22. 16:14

meg ugye a mesék lényege az, hogy a Végén a “rossz” elnyeri méltó büntetését:) és reméljük az még messze van:)

ez a rész egyszerűen zabálnivaló volt! A cellás jelenetek olyan kis szívszorítóak voltak. Se élete szerelme, se a barátja/(gyermeke) nem hitt MM-nek. jaj:(

Rump meg úgy látszik, hogy végre kikeverte/megtalálta a leghatásosabb fegyvert..

Gerdina - 2012. 03. 22. 21:42

Az szerintem kizárt, hogy Regina átáll a jó oldalra, biztosan megbűnhődik majd, túl sok rosszat tett.
Lana Parrilla viszont annyira gyönyörű és annyira jó őt nézni, hogy már csak ezért sem írhatják ki.:D Nélküle el sem tudom képzelni a sorozatot.

naughtyL: Emma szerintem száz százalékig hisz MM-nek, ő nem ingott meg, még a bizonyítékok láttán is csak az erősödött benne, hogy valaki nagyon próbálja úgy beállítani, mintha MM tette volna.

winnie - 2012. 03. 22. 21:55

a megbűnhődéssel az a baj, hogy annak olyan vége hangulata van. így vagy az utolsó részben, a 6. évadban bűnhődik, vagy sokkal korábban, ami azt jelentené, hogy új szálat kell indítani. és ilyen jó-gonosz ellenállásoknál gyakori írói húzás az, hogy lejátsszák a szembenállást, majd egy csavarral új szállnak megnézik, hogy a két karakter egymást segítve mit tud. és szerintem az ouat-ban adja magát az, hogy mondjuk lefolyik a mostani sztori és valamikor külső fenyegetés éri storybrooke-ot (vagy mr. gold betorzul) és kénytelenek együtt megvédeni. ott az idegen, ki tudja, hogy mik a szándékai.

“Lana Parrilla viszont annyira gyönyörű és annyira jó őt nézni, hogy már csak ezért sem írhatják ki.:D”

lehet kezdeni nézni az előző sorozatait:) ezért is jó látni a OUAT sikerét, mert ő azon színészek közé tartozott, akik amikor szabadok voltak, azonnal sorozatot kaptak. csak ő volt annyira peches, hogy mindig olyan sorozatok jutottak neki, amik tavasszal indultak, így ha meg is buktak, csak jövő évben kaphatott új sorozatot és az előző 3 főszerepe mind első évados kasza volt (2006: windfall, 2008: swingtown, 2010: miami trauma – a swingtown mennyire jó volt…:(

Gerdina - 2012. 03. 22. 23:36

Lehet, de akkor valami nagyon jó szálat kellene írniuk ahhoz, hogy bevegye a gyomrom, hogy keveredik a két oldal és egy közös célért küzdenek. Most nem tudom elképzelni, hogy ezt elfogadjam.

Én eddig nem ismertem Parrilla munkásságát, de nagyon örülök, hogy ez a sorozat megismertette velem.

Platschu - 2012. 03. 24. 08:44

Ilyenkor szokták azt a béna klisét elsütni, hogy legyőzik a főgonoszt / kinyírnak egy népszerű karaktert, majd rajongói nyomásra valahogy visszahozzák később. :)

Llew - 2012. 03. 24. 09:48

Jelen állás szerint Regina legyőzésétől még baromi messze vannak, szerintem nem jutnak sokkal közelebb az évad záróig sem. Szóval ne lássatok rémeket feleslegesen. Jövő évadra még minimum őt tippelem fő gonosznak.

A. - 2012. 03. 26. 13:25

azt hiszem, megvan az új kedvenc szereplőm:)

wondorog - 2012. 03. 26. 14:42

Hát vártam ezt a részt nagyon, a Mad Hatter Johnny Depp óta nagy kedvencem lett, de igazából nem vártam semmi korszakalkotást, inkább csak filler részt, erre meg…
Már arra sem gondoltam, hogy Wonderland témába belemennek, későbbre vártam igen meg is leptek, a vizipipázó kukaccal az elején (most nem tudom mi a neve a történetben), azzal meg, hogy Emma kételkedni kezdett, szépen elkezdték felvezetni a végét. Az is érdekes, hogy vajon Mr. Gold most mit akar, egyelőre nem tiszta.
Következő rész ismét Regina, végre kiderül mi a baja Snow-val, alig várom már.

betti - 2012. 03. 26. 17:04

áá, nagyon ott volt ez a rész…Alice in wonderland mesétől legalább ezt vártam :)és végre Emma is elkezdett hinni az átokban :)
kíváncsian várom én is a jövő hetet, úgylátom jön Regina háttérsztorija :)

Cevys - 2012. 03. 26. 17:21

Hát ez fantasztikus volt. Sejtettem, már a címből, hogy köze lesz a Mad Hatter-hez, de nem tudtam, hogy szőnék bele a történetbe. Hát ismét remeket alkottak.

Llew - 2012. 03. 26. 18:35

Na ez megint marha jó rész volt. A mese oldal is meg a valós rész is és legalább az is haladt.
Az kicsit bosszantó volt, hogy Emma csak azért sem akart hinni a kalaposnak. Akkor ő most hova lett? Visszakerült vajon?
Mr Gold meg nem szórakozik egyszer a boszi ellen van egyszer meg vele. Tényleg csak a saját ügye érdekli.

Lehetne kérni, hogy a jövő heti részekről ne spoilerezzetek még annyit se, hogy kiről fog szólni? Nem szoktam kimondottan kerülni őket, de erről spec semmit nem tudtam és nagyon poozitív meglepetés volt.

anneshirley83 - 2012. 03. 26. 22:49

Ha egyértelmüt kérdezek, akkor bocs, de van már hivatalos hír a 2. évad berendeléséről?

winnie - 2012. 03. 26. 23:54

hivatalosan nincs, de egyébként nem fenyegeti a sorozatot veszély, nem tudok elképzelni olyan szcenáriót, hogy ne rendeljék be:)

anneshirley83 - 2012. 03. 27. 00:05

Én se nagyon, csak ha én megszeretek egy sorozatot azt általában elkaszálták egy évad után, szóval nagyon remélem, hogy most megtörik az “átok” :) Egyébként kösz az infót. :)

Szuper rész volt a legutóbbi, bár amikor Emma csak megjátszotta, hogy hisz végre Jeffersonnak, majd jól fejbevágta, kicsit mérges voltam. :)

Hor1 - 2012. 03. 27. 03:30

Az a gyári futószalagról frissen lekerült állapotú nyúl a középkori mesevárosban azért nekem nagyon fájt. :D Nem szoktak az ilyenek zavarni, de ez nagyon kilógott. Meg persze a Wonderlandes CGI, de azt már megszoktam. Amúgy ja, Emma elkezdhetne már hinni mint Mulder, előző részben is ott volt a mindent nyitó kulcs, az azért már jelentősebben előrelendíthette volna.

punyapapa - 2012. 03. 27. 12:25

Király rész volt a 17es az nagyon tetszett, hogy Wonderland-et másik világként kezelték de az feletébb érdekelne, hogy a Kalapos miért emlékezett mindenre és miért került Storybrooke-ba.

dacecc - 2012. 03. 27. 18:24

Szerintem is nagyon jó volt a 17, de tényleg lehetett volna indoklás, hogy miért emlékezik a kalapos. Viszont szerintem valami elkezdődött Emmával, mert elég érdekes arccal nézte a végén a könyvet.

Llew - 2012. 03. 27. 19:06

“valami elkezdődött Emmával, mert elég érdekes arccal nézte a végén a könyvet.”
Akkor jött rá, hogy valószínűleg igazat mondott neki a fazon.

Serena22 - 2012. 03. 27. 19:28

Hú,ez aztán jó rész volt :) Mad Hatter saját indoklása szerint azért emlékezik,mert neki ez az “átka”->másnak az a rossz,hogy nem tud magáról,neki épp az,hogy tud.
Sajnáltam,bár így szerintem a való világból elkerült valahova,talán a mesébe,ha szerencsés :) Emma még tényleg kezdhetne hinni.Azt nem értettem,hogy miért kerültek olyan közel egymáshoz Emma/Hatter többször is,olyan volt mintha mindjárt megcsókolnák egymást..na mindegy :D

A. - 2012. 03. 27. 20:44

@Serena22: onscreen chemistry?:)

muszáj egy kicsit fényeznem Stebastian Stan (azaz a Hatter) alakítását: lenyűgöző volt! szó szerint odaszögezett a képernyő elé!

Binky - 2012. 03. 27. 23:55

Hú ez marha jó rész volt. Tisztára a syfy-os Alice jutott amúgy szembe, meg is kéne nézni. Amikor átvágta Emma Hattert és leütötte a teleszkóppal, én is mérges lettem, bár sejtettem, hogy ez fog történni. Viszont a rész végén, mikor elkérte a könyvet, talán van remény, hogy elkezdett hinni egy kicsit. Épp ideje volt, mert lassan vége az évadnak, és azt ígérték felgöngyölítik a szálakat a végére, úgyhogy ideje beindulni.

anneshirley83 - 2012. 03. 28. 02:56

@ A: Teljesen egyetértek a fényezéssel! :)

winnie - 2012. 03. 28. 09:11

“igazából nem vártam semmi korszakalkotást, inkább csak filler részt, ”

erre meg jött egy majdnem klasszikus filler:) nem véletlen, hogy a fillerek mindig a legjobb részek között vannak – már persze, ha az ember a fillert nem töltelékként kezeli, hanem definíció szerint egy, a fősodorból kiszálló sztoriként, amiben minimális számú állandó karakter van jelen. (itt a keret behozta a többit mondjuk)

lynx - 2012. 03. 28. 14:27

Ez nálam az LOST.

Nabu - 2012. 03. 28. 15:18

Nagyon erős epizód volt a 17-es, részemről az ilyen filler részek jobban bejönnek ebben a sorozatban, mert szerintem a főszál nem sikerült olyan jóra. Ettől függetlenül kiváló sori, jól bánnak a karakterekkel és a már a létező meséket úgy tudják teljesen átírni, hogy nem tűnik erőltetettnek, Alice in wonderlandhez méltó epizód volt ez és örülök, hogy kicsit csiszoltak a mitológián is, a mad hatter alakítása meg nagy volt.

Gigi - 2012. 03. 28. 15:53

Tudom, hogy még korai, de nekem már megvan a hét legjobb sorozatepizódja. :)
Valahogy más volt ez a rész, nem az a “klasszikus Once Upon a Time”-hangulatú, de talán pont ezért jött be annyira…
Kicsit hátborzongató volt valamilyen értelemben, mind a “valós”, mind a mesei szál is, és együtt valami nagyon újat hoztak (legalábbis számomra), és remélem (sőt ezek után már el is hiszem), hogy nem csak az első évadban tudnak majd ilyet felmutatni. Van még itt még egy pár évadra elég ötlet, azt hiszem…

punyapapa - 2012. 03. 28. 17:11

Ha Emma elhiszi az évad végére, hogy ő Snow White lánya azért akkor kíváncsi leszek, hogy mivel fog folytatódni a 2. évad bár gondolom azzal lesz vége, hogy Mr. Gold megtalálja Belle-t. Szerintem nagy WTF lenne és lehetne agyalni azon, hogy mihez kezd a köv. évadban.

Cathy07 - 2012. 03. 29. 11:24

Azon gondolkodtam, hogyha első évad végére megtörik az átkot vagy csak simán mindenki emlékezni fog arra, hogy ki volt a mesevilágban, akkor a való világos énjük valszeg el fog tűnni. És hogy pl Mary Margaretet tök bírom és hiányozni fog. :D Meg Mr Gold, Regina… A kissé tesze-tosza David persze annyira nem :D

betti - 2012. 03. 29. 14:45

szerintem az átok megtörését halasztják addig amíg megy a sorozat, igazán megtörni csak a vége felé fog. Aztán lehet hogy eze is csavarnak még egyet és ki tudja hogy lesz :)

Llew - 2012. 03. 29. 15:21

Az átok megtörését biztos nem lövik el. Emma talán elkezdett hinni, pedig már nem sok van az évadból. Kicsit zsúfolt lenne innen eljutni az átoktörésig. Az évadzáróban, vagy addigra Emma hinni fog, de ennyi a max.

wondorog - 2012. 03. 29. 21:16

Az átöktörés után akár az is lehet, hogy mindenki visszakerül a mesevilágba beleértve Emmát és Henryt is (vagy akár úgy törik meg az átok, hogy nem derül ki, hanem fordított flashek lesznek a valóvilágról) és valami új konfliktus lesz.

Isteee - 2012. 04. 01. 00:41

Én azon akadtam fent, hogy eddig az jött le, hogy Mr. Gold és Regina nem nagyon szeretik egymást, és most a végén meg cinkosságról van szó? Ez most akkor hogy van?

Llew - 2012. 04. 01. 02:32

Attól, hogy nem szeretik egymást, még egy kölcsönösen előnyös célért dolgozhatnak együtt. Gold amúgy is csak a saját érdekeit nézi. Most éppen érdemesnek ítéli Reginával együtt működni, de később lehet még ellene.

Gerdina - 2012. 04. 01. 12:15

Gold szerintem megint tudta előre, hogy mi fog történni. Szerintem ő Emma oldalán játszik, mert tudja, hogy az az erősebb oldal. Persze leginkább a saját érdekeit nézi, de az a mosolya, amit az Emma-val való beszélgetése után láttunk rajta, az szerintem azt mutatta, hogy inkább neki szurkol.

Venusz - 2012. 04. 01. 14:15

Szerintem Gold elhiteti Reginával, hogy segít neki (mint mindenkivel), de mindent csak a saját érdekében tesz. Vannak hosszabb távú céljai, amibe ez most belefért.

Benjy - 2012. 04. 01. 21:47

Végre beértem magam, és hát legutolsó rész fantasztikus volt.Most már teljesen úgy érzem, hogy ahogy haladunk előre sztoriban annál több kérdés merül fel bennem.Goldot jelenleg én sem tudom sehová tenni, de ha reginát kigolyóznák, akkor Gold lehetne másik nagy gonosztevő.Mad Hatterrel kapcsolatban engem is érdekelt volna, hogy miért emlékszik…

Llew - 2012. 04. 02. 10:18

Ez most szerintem nem volt olyan jó, de a vége ütött rendesen. Valaki, mintha poénból bedobta volna az ötletet korábban. Hát bejött. Ez vajon Gold Reginás alkujának része, vagy már külön akció? Na majd a nő arcából kiderül.
Kíváncsi leszek, hogy lesz-e orvosi vizsgálat, hogy Kathryn most szív nélkül szaladgál-e? :D
A vadász is csak a szíve összezúzásába halt bele, szóval Regina akár fogva is tarthatta a szívtelen Kathrynt. Bár
Gold “tudjuk mi lesz azokkal, akik elakarják hagyni a várost” megjegyzése alapján ez nem túl valószínű.
Ami miatt nem tetszett az a mese sztori. Az várható volt, hogy megjátszák a Regina eredetileg nem genyónak született figurát. Viszont remélem lesz még folytatása a történetnek az esküvő és a korábban látott Dzsin érkezése közötti időszakban, mert ez így elég halovány. Ez nagyon kevés indok Regina Snow elleni gyűlöletére, és az azóta abból fakadó tetteire. Az anyját sokkal jobban kéne gyűlölnie a történtek után. Bár az ő sorsára nyilván hamar pontot tett, másként nem lenne szívkitépős varázsereje.
A castingosnak, meg a sminkesnek pacsi a kis Snow miatt, nagyon jó gyerek Ginnifer Goodwin volt.

Cathy07 - 2012. 04. 02. 14:56

Kicsit sablonos volt ez a Regina gonosszá válása, de sztem azért jó rész volt. Lehetett sejteni, hogy Daniel meghal, hogy valahogy a kicsi Snow “köpi el”, hogy kit is szeret igazából Regina. Sztem elég ennyi a gyűlöletéhez, nem hiszem, hogy más nagyobb, megrendítőbb dolog történt volna Snow és Regina között. A kiscsaj meg tényleg nagyon jól játszott :)

Én mondtam, hogy Kathryn valszeg él! Már csak az a kérdés, hogy a szíve a helyén van-e…De sztem igen. És akkor a tesitanár nem babusgatta, hanem az erdőben eltévedt vagy valami ilyesmi…

Gerdina - 2012. 04. 02. 15:01

A kislány szerintem is megdöbbentően hasonlított a felnőtt Hófehérkére, nagyon jó választás volt.

Regina sztorijában egy kicsit én is csalódtam, mert picit sablonosra sikerült. Szegény-gazdag, zsarnok anya, igaz szerelem…ez a része lehetett volna eredetibb. De nekem azzal nincs gondom, hogy ez miatt utálja Hófehérkét…engem a hideg rázott (jó értelemben), amikor Regina megtudta, hogy a kislány árulta el. Nagy jelenet volt.

Az meg szerintem kifejezetten jó húzás az íróktól, hogy Hófehérke kislányként tett valamit (ráadásul jóindulattal), amiért Regina utálja. Mert így nem fordulunk el Hófehérkétől, nem “csalódunk” benne, de ugyanakkor bizonyos fokig megértjük a királynő iránta érzett utálatát is.

betti - 2012. 04. 02. 15:09

nagyon jó rész volt, kicsit talán tényleg sablonos,de a rész eléggé magával ragadott úgyhogy abszolút nem éreztem erőltetettnek. Lana Parilla és a kis Snow is nagyon jól játszott, tényleg az a jelent volt a legjobb mikor megtudta hogy ő árulta be. Arról talán még lesz rész hogy tette félre mondjuk az anyját és milyen volt az ereje kezdetben vagy ilyesmi, de nem hinném hogy lenne még más oka is Hófehérke ellen. Az évad elejétől azt tudjuk, hogy egyszer szeretett valakit, akit elvesztett és emiatt lett végül is keseredett, azt ugye tudjuk a dzsinnes részből hogy a király soha nem szerette igazán, így végül is a szerelmet vesztette el egész életére, ez elég nyomós indok. Még ha Hófehérke tényleg csak jót akart is.

dori - 2012. 04. 02. 20:46

Naaa. Anno a 7. résznél abbahagytam, mert nem hatott meg a történet, nemrég darálásba kezdtem és beértem magam. Hát a sztori nem sokat haladt előre a 11 rész alatt. :) Annyira hihetetlen volt, hogy Kathryn meghalt, hogy az sem lepett meg ahogy a rész végén felbukkant.Az meg egyenesen nevetséges, hogy bárki is azt hiszi, Mary Margaret gyilkolt.
Az egyetlen kiemelkedő rész számomra a Piroskáról szóló volt, jó lenne, ha az egész sorozatnak kicsit sötétebb, komorabb világa lenne.
Hacsak nem lepnek meg az évadzáróig valami igazán nagy fordulattal, én nem maradok a 2. évadra.

goettin - 2012. 04. 02. 21:48

Én tudtam, én tudtam, én tudtam, hogy nem halt meg… akkor neki hogy lenne meg a happy end-je…

Thrasher - 2012. 04. 03. 11:55

akkor most újraírom káromkodás nélkül is, hogy megjelenjen :D

tehát:
3/10, ostoba, idegesítő rész.
ez a húzás, hogy a főgenyó valójában nem is volt ám mindig genyó, csak a roppant kegyetlen élete tette azzá, nagyon unalmas.
kár, Snow meg Regina közös múltjának felfedésétől többet vártam.
a kiscsaj meg hasonlított, ja, de ezt a színészet dolgot még tanulnia kell, pszichopatának nézett ki, annyira erőteljesen, mélyen játszott mindent.

tud ez a sorozat nagyon jó is lenni, de klisés, langyos, harmatos részek pillanatok is vannak bőven.

Cathy07 - 2012. 04. 03. 12:54

Én nem szeretném, hogy sötétebb komorabb világa lenne. :) Pont ezt szeretem benne, ezt várom tőle, hogy varázsoljon el. Hogy 40 percre elhiggye az ember, hogy a “true love is the most powerful magic in the wolrd”. Ez a sorozat ne legyen véres, ne legyen cinikus, ne legyen benne önirónia. Hanem legyen az ami, egy helyes mese, ahol a rossz elnyeri méltó büntetését, a szerelmesek egymásra találnak és végeredményben győz a jó. :) Közben persze ne váljon giccsessé, de nekem nem tűnt még fel, hogy az lenne.

jjncaa - 2012. 04. 03. 15:03

wow, bár a legutóbbi rész tényleg nem volt az igazi, Lana Parrilla alakítása talán az egyik legjobb színészi teljesítmény, amit VALAHA láttam sorozatban… “Apology not accepted” :D

betti - 2012. 04. 03. 16:14

@ Cathy07 – abszolút így vagyok vele én is :D

Llew - 2012. 04. 03. 16:24

“legyen az ami, egy helyes mese, ahol a rossz elnyeri méltó büntetését, a szerelmesek egymásra találnak”
Ezt mond el Piroskának. :D

Dani - 2012. 04. 03. 19:41

Úristen. A rész baromi jó volt, bár a kicsi hőfehérke baromi ijesztő volt. Mintha valami horrorszereplő lenne, a színészleányka engem ezen az ijesztőségen kívül rendkívül irritált, és bár tudtam, hogy nem fog megtörténni, kívántam, hogy Regina tépje cafatokra a kis pofikáját. Korábban is tudhattuk, hogy Regina elvesztett valakit akit szeretett, most végre megtudtuk, hogy is volt a dolog.

Belkar - 2012. 04. 04. 08:15

És a jövő-Henry elméletem még mindig tartja magát :P Sőt azután amit a kis Henryvel műveltek még meg is erősödött :D

Rannak - 2012. 04. 04. 11:31

Hogy hívják a kis Hófehérkét? Nagyon jó választás volt, nagyon hasonlít Ginniferre.:) Azt tudom, hogy Disney sorozat(ok?)ban szerepelt, és már akkor is kitűnt számomra, olyan aranyos arca van, de a nevét nem tudom.

Eltiron - 2012. 04. 04. 12:53

Rannak: Bailee Madison-nak hívják és egészen döbbenetes telitalálat a szerepre, mintha GG klónja lenne. Pont erről akartam írni ide :)

Gerdina - 2012. 04. 04. 12:54

Belkar: A jövő-Henry dolgot szerintem elvethetjük.:)
Bennem egy másik teória erősödött az miatt, hogy már sokadszor elmondta, hogy ő nem hazudik/nem hazudhat és amiért fájlalta a lábát, de nem akarta megmutatni Emma-nak.

Eltiron - 2012. 04. 04. 14:19

Na, úgy látom, nem csak nekem vannak fenntartásaim ezzel az epizóddal… Thrasher véleményével 99%-ig egyetértek, bár azért 3/10-nél jobb volt. Annyira tipikus ez az amcsi pszichologizálás, hogy azért lett gonosz, mert az anyja kib@szott vele. Jó. És az anyja mitől lett olyan? Nekem egy gonosz karakter legyen, hogyismondjam, valódi geci. Rumpi-nak is csináltak egy szívszaggató előtörténetet (mondjuk az jobb volt), azt akarják, hogy sajnáljam őket? Erről a filmtörténet legnagyobb sületlensége, a Star Wars jut eszembe. Utolsó cselekedetemként kinyírom a főgenyát, és automatice a jedi mennyországba jutok. Aha. Előtte egész bolygókat robbantott fel, emberek nyakát törögette, etc. de still, apology accepted. Ez még nekem, hívő katolikusnak is elég durva :)
BTW Lana Parilla tényleg jó volt még ebben a tré részben is, bár asszem ez volt az első olyan epizód, amibe belepörgettem, mert annyira sablonos, lapos jelenetek voltak benne (a gonosz mama kivallatja az ártatlan kislányt pl). A kislány – mint fentebb írtam – tényleg hú de hasonló, de az alakításáról csak lefelé fordított hüvelykkel tudok nyilatkozni :)
Na, abbahagyom, nem török Gigi babérjaira :)
Várom a köv részt:)

Belkar - 2012. 04. 04. 14:22

És mi az a teória ha szabad megkérdezni? :D

Cathy07 - 2012. 04. 04. 15:44

Amúgy azt nem írtam eddig, de tök meglepődtem, amikor megjelent Charming “apja”. Én azt hittem, hogy valahogy elhalálozik, azért lehetett a királyi esküvő, meg hogy a kastélyban élnek Snowék, amikor jön az átok. Biztos kiderül még az is, hogy hogyan jutottak idáig…

Cathy07 - 2012. 04. 04. 15:47

Bocs a dupláért

Eltiron: Az már a korábbi részekben is látszott, amikor Regina azt ecsetelte, hogy a gonosz nem születik, hanem valaki azzá válik, hogy eléggé leegyszerűsítik ezt a kérdést.
A kérdés sztem az, hogy elvárható-e, hogy jó-e az, ha ettől a sorozattól azt várjuk, hogy ezen moralizáljon. Hogy nem vinné el egy olyan irányba, ami nem biztos, hogy belefér a sorozat kereteibe/profiljába. De egy kicsit engem is zavart ez az egyszerűség.

Gigi - 2012. 04. 04. 16:47

Pedig már letettem arról, hogy Kathyrin felbukkan az egyik rész végén, pedig mennyit vártam ezt a megoldását az ügynek. :D Aztán meg persze jellemző módon, amint leteszek valamiről, rögtön bekövetkezik. Akkor ez már szabály. :) És milyen jó szabály, mindig a kedvenc feltételezéseimről szoktam letenni egy idő után, hogy “úgyse történik meg”. :D
Na igen, ez a “jó Regina”-szál – kövezzetek meg (inkább ne…), de – nekem tetszett. Én imádom az összes ilyet, hogy ha valaki gonosz, akkor régen jó volt, és valami azzá tette, ez részemről elengedhetetlen egy “gonosz” karakter esetében. Nem létezik olyan, hogy valaki szimplán “szenya” legyen, kell lennie azt kiváltó indoknak is. (szerintem) Hiszen elvileg azt próbálják elérni, hogy valamennyire azonosuljunk mindenkivel, nos, részemről jó, hogy ugyanúgy a “rosszakat” is embernek ábrázolják, akikkel mondjuk egy kicsit jobban elbántak, vagy valami nagy negatív élmény hatására megkeseredtek. Ez rendben van. Nem szeretem az olyan karaktereket, akinek a fő jellemvonását magától értetődőnek, és teljesen stabilnak írják le, mintha világéletében olyan lett volna, és olyan is maradna. Itt is tetszett, hogy Mary Margaret kiborult, neki is van “árnyoldala”, ahogy mindenkinek, és Reginának is van “jó oldala”, ahogy szintén mindenkinek. Erre a kettőre épül rá egy komplex személyiség, és itt szó van “mindkét oldalról”, nem csak az egyikről. És még ha csak egy bizonyos oldal is a hangsúlyosabb, akkor is érdemesnek tartom megmutatni azt a bizonyos másikat is, hiszen egyik ember sem “csak ilyen”, vagy “csak olyan”.
A “szerelem a legerősebb varázslat”-rizsát már egyszer ellőtték, fárasztó ez, persze, de végülis én nem idegesítem fel magam rajta, ráfogom, hogy “Ezt még nem érthetem”, vagy (ami mostanában gyakoribb reakció), még meg is hat, hogy milyen romantikus. :D Ezek a nyálas szövegek hozzátartoznak a sorozat aranyos, vidám világához, ahol minden lehetséges, főleg az, amit lehetetlennek titulálnak, és eleve, az, hogy egyáltalán itt szó van varázslatról, mégpedig egészen természetes módon jelen van még a “valódi” mindennapokban is, ettől valahogy nagyon jól tudja magát érezni az ember. Miután megnézek egy részt a sorozatból, még vagy egy óra kell ahhoz mindig, hogy “visszatérjek a földre”, ez az egész szépsége. :)
És a krimi-szál, még ha nem is kérdés, hogy ki a gyilkos, sőt, már gyilkosról sincs szó, izgalmas, és ráadásul folyamatosan alakul a nyomozás, és amikor Emma Daviddel vagy Mary Margarettel beszélget, olyan vicces belegondolni, hogy ők valójában a szülei…
És elkezdte olvasni a könyvet, ez is jó, csak nem elkezd hinni? (előbb-utóbb biztosan)
“Előtte egész bolygókat robbantott fel, emberek nyakát törögette, etc. de still, apology accepted. Ez még nekem, hívő katolikusnak is elég durva :)”
Elvileg Isten mindenkinek megbocsát, tehát még Darth Vödör is megbocsátást nyer, ha megbánta a bűneit. És szerintem megbánta. Plusz még ott van az, hogy “szeresd ellenségeidet”, ezt nem sikerül igazán betartani a “gonoszoknak”, de sokszor a “jóknak” sem, tehát, ha így nézzük, ugyanúgy elítélendő Ifj. Skywalker viselkedése is, bár utólag megpróbált hatni az apjára, igaz. Ami még igazabb, hogyha Vödör részéről nem akarták volna megmagyarázni a gonoszságát, akkor nem lett volna meg a 6 rész, és Lucas most pár millióval szegényebb lenne… Én pedig éppen azon gondolkodom, hogy melyik Star Wars-figura juthatna fel a Mennybe, hát én se vagyok normális. :D
És megjegyzem, ugyanúgy Emma Swan is képtelen “szeretni ellenségét”, talán egyedül Mary Margaret az, aki még bocsánatot is kért tőle, amikor Regina először próbálta meg kicsinálni, ez akkor is egy nagyon szép tettnek tűnt, hogy ugye nem haragszik rá, pedig súlyos vétket követtek el irányába. Aztán persze ő is meg akarta ölni később Reginát, de ez még nem változtat azon, hogy szép, és nagy, mondhatni emberfeletti dolog lenne, ha valakinek ez a valóságban is ilyen könnyedén menne, de persze ezért vannak a filmek (és sorozatok, persze :D),hogy ne gondoljuk, hogy azért lássunk erre is példát.

Gerdina - 2012. 04. 04. 16:58

Belkar: Csak nem mertem leírni, mert nem az én fejemből pattant ki először (csak most már egyre inkább hajlok ez felé) és hátha tényleg igaz lesz a teória, akkor meg nem lesz akkora meglepetés.:D
Csak arról van szó, hogy sokak szerint August Pinokkió.

Gigi - 2012. 04. 04. 17:37

Persze én se rajongok ezekért az “egyenamerikai” megoldásért, amiért valami hihetetlen drámai fordulatnak kellett mindezt kiváltania, mondjuk a leggyakoribb motiváció bűn elkövetésére valaki más által az emberbe sulykolt nézetek (amit persze az illető is valaki mástól hallott), illetve ugye azért ott van az a “sötét oldal”, az emberben (meg úgy bármi más is, gondolom, de akkor maradjunk egy olyan divatos nézőpont mellett, ami primitív fajként írja le az emberiséget, hiába írja Szophoklész, hogy “az ember a legcsodálatosabb mind közül” Ez mondjuk mellékes) ott van valahogyan arra is a késztetés, hogy képes legyen gyűlölködni, mint például Reginában, hogy végülis átgondolta azt, hogy miért is kell az anyja ellen lennie, amikor egyszerűbb behódolni az akaratának, elvégre hozzámenni egy királyhoz nem egy szörnyű élet. És valamennyire megérteni az anya indoklását is, végső soron ő is jó életet szeretne a lányának, és lehet, hogy ebből a szemszögből kegyetlennek tűnik az, amit tett, (Mert az is, nem tagadom) de jobban átgondolva meg lehet érteni az összes oldalt is, tehát nem lehet egyvalakire rákenni az egészet, hiszen mindenki helyzetét ki lehetne magyarázni, a jó és a rossz viszonylagos, aki valakinek rossz, az más szemszögből nézve valami céljából történt, valamiért ezt kellett tennie, mindenkinek lehet rá nyomós érve, tehát, még nem tudom, meddig lehetne folytatni a sort, hogy minden meseszereplő tetteit kimagyarázzák. És ez már nem az “amcsi pszichologizálás”, mert speciel én az ókori görög filozófiára gondolok itt. (azt hiszem a szofisták mondták ezt, de fogalmam sincs, mert csak pár sort írt róla a törikönyv, filozófiát meg még nem tanulok :D)

Gigi - 2012. 04. 04. 17:39

“Csak arról van szó, hogy sokak szerint August Pinokkió.”
Jé, tényleg :D Nem rossz ötlet. Hihetetlen, hogy előbb jut eszembe a görög filozófia a sorozat kapcsán, mint ezek, aztán meg nézem, hogy milyen király ötletek keringenek. :D

Cathy07 - 2012. 04. 04. 18:17

Ezt a Pinokkió elméletet én is olvastam, de ha jól emlékszem a pilotban ott ült Geppetto mellett, amikor az öreg mondta, hogy a fia és ő majd megácsolják a varázsszekrényt, ez alapján gyereknek kéne lennie. Vagy úgy gondolják, hogy apu ácsolt még egy szekrényt vagy hogy?

Én még mindig úgy gondolom, hogy Rumpi fia lehet.

Isteee - 2012. 04. 04. 19:59

A való világban (jujj :D) telt el 28 év, nem a mesevilágban. Ez érdekes csavar lenne, ha a gyerekek felnőttek volna, mert akkor mindenkinek öregednie kellett volna.

August engem is érdekel, ő is tud vmit, amit mi nem, mint ahogy az őrült kalapos is, ráadásul ő átírta Henry könyvét az egyik részben.

De ez a gagyi lovaglós nem mutatjuk a fejét, eltakarjuk, egyszer jobbról-egyszer balról mutatjuk a száguldozó lovast ez nálam nagy csalódás volt.

Kezd kicsit érdektelen lenni számomra a sorozat, mert az első és utolsó 3 percen kívül nem nyújt nagy élményt.

Szeretem én is azt, hogy ilyen “mesés”, de ez, hogy nem haladunk sehová és a szereplők nagy része tesze-tosza, ráadásul sokszor előre sejthető minden, ez kezd kicsit unalmas lenni.

Mindezek ellenére szeretem és várom a következő részt :D

Gerdina - 2012. 04. 04. 20:39

Igen, az elmélet szerint Geppetto őt is át tudta juttatni egy faszerkezet segítségével, vagy hogy Pinokkió ugyanabból a fából készült és ezért tudott átjutni és együtt jutottak át Emma-val, akiről tudjuk, hogy egy hét éves fiú találta meg az úttesten.
De nem akarom ebbe az elméletbe túlzottan beleélni magam, mert csalódni fogok.:D Csak ez a lábas dolog most elgondolkodtatott. Hátha azért nem akarta ennyire megmutatni a lábát, mert az megmaradt fának.:D Vagy csak az írók próbálnak félrevezetni minket.
Nem akarok itt spoilerezni, de a 20. rész címe és története közti kapcsolatot is érdekes megnézni.

Belkar - 2012. 04. 05. 16:40

Hát a 19. rész promója alapján elég egyértelműnek tűnik melyik elmélet az igaz… Sajnos nem a jövő-Henrys :(

Platschu - 2012. 04. 05. 23:10

Amit az írók nem gondoltak végig, hogy a 28 évet hogyan élték meg a város lakói. Tényleg ennyire megállt volna az idő, hogy nem tűnik fel senkinek, hogy a gyerekek nem öregszenek és még mindig ugyanabba az osztályba járnak éveken át? Ez kicsit zavaros nekem. :)

Cathy07 - 2012. 04. 05. 23:47

Platschu: Ez már nekem is eszembe jutott, hogy hogyan lehet ez, meg hogy Henrynek nem véletlen tűnt fel, hogy valami nem kóser, évente új osztályba jár. :D Meg hogy Regina 28 évig simán élt Snow White mellett, anélkül, hogy bárhogyan is bántotta volna? Elviselte a közelségét? Az meg hagyján, hogy Charming végigszunyókált 28 évet :D

Platschu - 2012. 04. 06. 01:05

Igen, de mivel az “idő megfagyott”, így lehet a városon belül másképpen telik az idő. Valahogy így tudnám kimagyarázni, hogy miért csak Emma és Henry öregszenek kívülállókként.

Isteee - 2012. 04. 06. 11:09

Úgy kezdődött a sorozat – már emlékszem -, hogy a városban nem telt az idő. Amikor Emma megjelent, akkor indult el az óra a toronyban.
Hogy ez hogyan egyeztethető össze az idővel, azt nem tudom. :)

betti - 2012. 04. 06. 13:36

gondolom az is az átok része, hogy az ilyen dolgok nem tűnnek fel nekik. Csakúgy, ahogy senki nem emlékszik arra, hogyan is lett Regin a polgármester – meg hogy egyáltalán mióta ő, meg hogy nem emlékeznek arra sem, egymást hogyan ismerték meg.

Platschu - 2012. 04. 06. 14:55

S mi van Henryvel? Az ő memóriáját is x naponta felülírja az átok? Azt sem értem, hogy a város, hogy tud kapcsolatot tartani a külvilággal. Tehát telefonálnak Bostonba / nézhetnek tévét, de soha senki nem utazott el a városból? Ez olyan hihetetlen egy picit.

Llew - 2012. 04. 06. 16:58

Platschu biztos te vagy az? :D Ilyen fokú racionalitás keresést én szoktam művelni, de csak akkor, ha a show nem ránt be teljes mértékben. Itt viszont nincs ilyen bajom, így simán átlépek ilyen kérdéseken.

Gigi - 2012. 04. 06. 18:28

:D
Igen, elvégre egy meséről van szó, tehát az összes ilyen apróságon át lehet ugrani, eleve nem egy földhözragadt történetről beszélünk, most ilyesmiken fennakadni, hogy mi volt előtte, fölösleges, engem sokkal inkább érdekel az, hogy mi következik, de ti tudjátok :D

Platschu - 2012. 04. 06. 23:55

Llew : Igen, még mindig én vagyok én (a csillagkapus). Engem is berántott a sorozat, csak olyan kérdéseken is szoktam agyalni, amire valamilyen magyarázatot várok az íróktól a következő évadokban. :)

Gigi : A “földhözragadt” itt most szó szerint igaz. :D

Gerdina - 2012. 04. 07. 07:52

Henry memóriájával semmi baj nincs, ezért is kereste fel Emma-t. Ezért tudja az egész átok dolgot. Amíg kicsi volt, nem tűnt fel neki, de így 10 éves korára már leesett, hogy körülötte SENKI sem öregszik.

Rannak - 2012. 04. 07. 15:18

Henrynek és Virginia apja-Henrynek van köze egymáshoz?

Llew - 2012. 04. 07. 19:00

Egyrészt Reginának hívják a nőt, másrészt Henryt az apja után nevezte el.

Rannak - 2012. 04. 07. 21:32

Jaj, kevertem A tizedik királysággal, bocsi (bár a név kicsit hasonló, meg a sorozat is :)). :)
Akkor más nincs.

winnie - 2012. 04. 08. 00:55

“a kiscsaj meg hasonlított, ja, de ezt a színészet dolgot még tanulnia kell, ”

nem a hasonlóság volt a kulcs, hanem az, hogy totál leutánoztak ginnifer goodwin játékát. a gesztusok, a szájúzások, a biggyesztések, az oldalranézések, minden furcsa quirk megvolt volt benne, amitől ginnifer goodwin játéka olyan modorosnak tűnhet egy elsőnéző számára. zseniálisan csinálta. csak a hasonlósággal (ami annyira nem nagy, csak rásegítve) semmire nem ment volna.

Neoprimitiv - 2012. 04. 08. 10:35

megpróbáltam szintre hozni magam a sorozattal. Az előző sheriff halálával álltam le és szerintem nagyjából tartja a színvonalat azóta is. Hozzá kell tennem, hogy nem tett rajongóvá, vagyis sokkal többet elnézek neki, mint pl. Castle-nak. Bár ez változhat, mert azt hiszem, a nyáron nyugisabban újra megnézem, (tetszett annyira), és ha jobban beránt, azonnal előbújnak a méregfogaim is :(.

Amit én nagyon értékelek benne, az az ismert történetek átfazonírozása-egymásba olvasztása. Megtartják a kiinduló pontot, de nem félnek eltérni a végkifejlettől (ld. Piroska sztori). Ezzel, és az egyéb mitológiák beemelésével (ld. Midas) már el tudom képzelni, hogy lesz ötletük a további évadokra is, pedig ezt láttam az elején a legkockázatosabbnak. A storybrook-i vonal is kezd most már annyi csontvázat tartalmazni, hogy azokkal is el lehet molyolni egy darabig és szerintem ügyesen adagolják ezen a szálon is a fejleményeket.

A “szerelem mindent legyőz” valóban kezd sulykolásba átmenni, de úgy emlékszem ez az elejétől a kulcsmotívum. Ráadásul ez felvállaltan egy mese, amire ráhúztak egy mai bőrt.

Az utolsó részhez, Regina “átváltozásához” annyit tennék hozzá, hogy igen, klisé ez a jó volt-gonosz lett dolog, de a sorozat keretein belül milyen más megoldás jöhetett volna szóba? A mai TV-ben kell legyen valós(nak tűnő) érzelmi motiváció a tettek mögött, az “őrült gonosz” figurája már nem működik, vagy csak horrorokban. Regina gonoszságáról már régen kiderült, hogy valamilyen személyes dráma áll mögötte, amiért ráadásul Hófehérkét okolja, tehát ez önmagában nem volt meglepetés. Olyan okot kellett, hogy találjanak, ami indokolhat ilyen fokú szenvedélyt, ugyan akkor mégsem “sározza be” Hófehérkét. Engem elsőre inkább a korkülönbség dolog zavart, a mesében sokkal nagyobbnak tűnt. Aztán rájöttem, hogy ha mondjuk a mesében 8 és 18 évesek voltak, akkor egy 35-38 éves Regina és egy 25-28 éves MM teljesen reális látványban, szóval ez is megoldódott.

Van egy jó pár paradoxon, illogikus, vagy ma annak látszó dolog a sorozatban, ez tagadhatatlan. Bizonyos dolgokat, mint pl. a város el-nem-hagyását az elején elintézték azzal, hogy a lakókban egy belső gátlás működik, de aztán az újabb fejlemények (pl. Katheryne távozása) ezt elkezdték felülírni: róla pl. nem tudjuk, hogy Regina manipulációja miatt nem tudta elhagyni a várost, vagy egyébként sem sikerülhetett volna? Mivel még csak az első évadban járunk és eddig a készítők kifejezetten ötletesnek bizonyultak a számomra, én még hagyok nekik laufot.

Abban ezzel együtt biztos vagyok, hogy a későbbiekben lesznek olyan fordulatok, magyarázatok, amelyek nem fognak teljesen passzolni a korábbi mitológiával. Ahhoz, hogy ilyen ne fordulhasson elő, sok éves előzetes tervezés és egy olyan részletes AU kell, amilyennel csak a legjobb fantasy sorozatok rendelkeznek.

lynx - 2012. 04. 08. 10:50

Sebastian Stan (Mad Hatter) még 2 Once Upon A Time-epizódra vissza fog térni az idén és a készítők megpróbálják hosszabb időre megszerezni, ami nem lesz egyszerű.

betti - 2012. 04. 08. 17:30

remélem sikerül :)

Neoprimitiv - 2012. 04. 08. 17:49

Az érdekes lesz, ha ő még idén visszatér, hiszen az ő karaktere kilóg a többiek közül, gyakorlatilag felboríthatja az egyensúlyt. Főleg most, hogy úgy néz ki, Emma valamennyire mégis csak gondolkodóba esett a sztoriján.

Másrészt ez a bejelentés azért is fura, mert most valahol az utolsó előtti rész forgatásánál tarthatnak, vagyis az ő visszatérése már régóta eldöntött dolog kellett legyen. Az ilyen szereplőknél viszont általában előre közlik, hogy a nézők még majd találkozhatnak vele, nem utólag. Nem a hírt vonom kétségbe, én is olvastam, csak fura.

superpityu - 2012. 04. 08. 18:36

Na felhoztam magam az elmaradásokkal, és még mindig jó a sorozat.
valójában valamit teljesen jól csinálnak, mert sosem unatkozom a részek nézése közben.
két epizód különösen tetszett, a Piroskás és a Jefferson-os. A Pirokás kb a jelenlegi legjobb rész, voltak benne csavarok és Ruby-t is jobban megismertük, a mesevilágban elég kemények voltak a nagyival. a kalapos rész pedig kicsit felnyitotta Emma szemét, remélem h rájön az igazságra. bár szerintem ez eltart az évadzáróig.
A Kathryn ügyre kíváncsi vagyok most mit lépnek, vajon az ő szíve is eddig ládában volt a temető alatt, azért egyezik a DNS. Érdekesen alakulnak a szálak, igazából nem nagyon lehet bízni senkiben sem, mert Regina keze bármeddig elér.

winnie - 2012. 04. 08. 20:19

uhh, vártam, hogy végre szusszanjunk, az elmúlt 11 rész alatt mindössze 2 hét szünet volt összesen, nagyon ritka, hogy ennyire mindig legyen valamiből rész.

most két hét szünet, utána az utolsó 4.

Llew - 2012. 04. 08. 20:27

Én pont ellenkezőleg vagyok. Kimondottan örültem, hogy volt egy sorozat, amiben nem nagyon volt szünet.

winnie - 2012. 04. 08. 20:32

az a baj, hogy annyi van, hogy mindig csak hét közepére sikerült megnéznem:)

Platschu - 2012. 04. 08. 22:04

Én még azon gondolkodtam, hogy fogják tudni feloldani azt az önellentmondást, hogy Henry el tudta hagyni a várost. Rá és Emmára nem hat az átok ezen része?

Aztán tételezzük fel, hogy a sorozat megy még x évig, tehát a Henryt játszó srác is kamaszodni fog. Akkor mi történik az összes többi gyerekszereplővel (pl. Jancsi és Juliska, Kalapos lánya)? Vagy az idő múlása mostantól rájuk is hatással lesz és ők is öregednek 28 év után?

Neoprimitiv - 2012. 04. 09. 07:14

@Platschu: pont a gyerekeken gondolkoztam tegnap én is, de a másik oldalról. Eddig senkinek nem tűnt fel, hogy a gyerekek sem öregszenek? Egy felnőttre még lehet mondani, hogy “jól tartja magát”, meg “semmit sem változtál”, de egy gyereknél ez azért feltűnő.

Egyáltalán, hogyan lehettek 8-10-12 éves gyerekek a városban, ha megállt az idő? Mindegyik gyerek is valamelyik mesehős valakije? A városnak nem lehet más, “normális” lakója, ha ő az egyetlen, aki elhagyhatja Storybrook-ot. Akkor viszont hogyan születnek gyerekek, amihez mégis csak kellene 9 hónap?

winnie - 2012. 04. 09. 09:30

ez az átok része, gondolom. a lakóknak van emléke arról, hogy öregednek a gyerekek, de nem tudják, hogy nem valós emlékek?

superpityu - 2012. 04. 09. 09:55

még az h nem öregedtek, de az se tűnt fel senkinek, h Hamupipőke 28 éve terhes :D abban biztos vagyok ez az átok része, h nem tudták felfogni h menni ideje is vannak ott. Amióta Emma a városban van azóta indult el az idő.

Neoprimitiv - 2012. 04. 09. 10:04

@winnie: izé, ehhez nekem azt hiszem, sok volt a sonk, nem értem. Vannak 8-10 éves gyerkőcök egy városban, ahol 28 éve(?) megállt az idő. Paige családjának nem tűnik fel, hogy a gyerek 28 éve hatodikos?

Ezt az idő dolgot szerintem nem gondolták át teljesen, az egyetlen reményem, hogy nem is nagyon fognak vele foglalkozni. Szőnyeg alá söpörve kevésbé zavaró, mint ha elkezdenek helyzetet építeni rá, akkor jobban kiütköznek az ellentmondások.

Neoprimitiv - 2012. 04. 09. 10:09

@superpityu: tényleg, Hamupipőke kicsit túlhordott terhességét el is felejtettem. :)

“nem tudták felfogni hogy mennyi ideje is vannak ott”: valami ilyesmire gondoltam a szőnyeg alá söpréssel.

Platschu - 2012. 04. 09. 11:47

A terhesség is azzal indult be, hogy Emma kb. 1 éve már a városban lakik. :) 28 év alatt viszont ezek szerint gyerek se született a városban csak a “transzportáltak vegetáltak”. ;)

Llew - 2012. 04. 09. 12:14

Szerintem Emma max. pár hónapja van a városban.

Gigi - 2012. 04. 09. 12:33

Nem úgy volt ez az “idő-dolog”, hogy felkelnek, és mindig ugyanazt a napot élik meg, újra és újra (mint az Idétlen Időkig-ben), legalábbis akik az átok hatása alatt állnak, és ez nekik fel sem tűnik, míg Henrynek, aki nem mesefigura, telik normálisan az idő, tehát ő minden évben feljebb lép egy osztállyal, öregszik, és a többi, amíg a többiek abba az egy napba ragadtak, aztán felbukkan Emma, és újra elkezd telni az idő…

winnie - 2012. 04. 09. 12:49

biztos nincs interjú. amiben kitértek erre a készítők?

egyébként szerintem érdemes mgpróbálni mondjuk twitteren megkérdezni a készítőt (https://twitter.com/#!/adamhorowitzla) – legalábbis, ha nekem volt kérdésem az awake-kel kapcsolatban, kyle killen mindig válaszolt:)

oxigen - 2012. 04. 09. 12:56

@Gigi: “felkelnek, és mindig ugyanazt a napot élik meg, újra és újra”
és az évszakok változása? pl a gyertyás rész, “minden évben ünnepség”

csak kukacoskodom, mert szerintem is így van, hogy nem vették észre, hogy nahát már 28 éve terhes a Pipő, ugyanakkor mégsem teljesen ugyanaz a nap, szóval változnak is dolgok meg nem is

Gigi - 2012. 04. 09. 13:47

És ha csak úgy tudják, hogy minden évben gyertyás ünnepség, de még igazán soha nem tartották meg, csak úgy emlékeznek?

Neoprimitiv - 2012. 04. 09. 20:23

@winnie: kösz a twitter linket, megkérdeztem, ha válaszol, akkor megosztom a nagyérdeművel.

Venusz - 2012. 04. 10. 11:50

Nekem az a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a szereplők csak a jelenben élnek, nem néznek se előre, se hátra, eszükbe sem jut emlékeken rágódni vagy a mi lesz holnapra gondolni. Hamupipőke terhessége meg egy írói figyelmetlenség, ennyi.

winnie - 2012. 04. 10. 12:04

ha terhes, annak van magyarázata:) túl egyszerű azzal hessenteni bármit is, hogy írói figyelmetlenség. 20-30 ember ül az író szobában, további 10-20 kézen megy ét a szkript elfogadás előtt, azért a figyelmetlenségek jó részét kiszűrik.

Gigi - 2012. 04. 10. 18:22

Lehet, hogy nem akarták kimagyarázni, de hatásosnak találták a sztorit úgy, hogy Hamupipőke terhes… Eleve, ez nem tudom, mennyire nevezhető “írói figyelmetlenségnek” a húzás, amin egy egész rész alapul. Azért nem hinném, hogy ezt ki tudták volna javítani…

Neoprimitiv - 2012. 04. 10. 19:09

Addig is, amíg a tér-idő-continuum problémájára fény derül, egy nagyon jó időrendi összefoglaló az eddigi eseményekről, hiszen az egyes részek történései nem követik a történet időrendjét:

http://ouatv1.blogspot.com/2012/01/once-upon-time-timeline.html#more

Neoprimitiv - 2012. 04. 10. 20:54

Kaptam egy viszonylag használhatónak tűnő választ a senki sem öregszik kérdésre.

A lakók emlékezete csak egy viszonylag rövid, kb. egy évnyi időre nyúlik vissza, a régebbi dolgokra nem emlékeznek, de ez (az átok miatt) természetes a számukra. Az újabb napok “felülírják” a legrégebbi emlékeket, azok közül csak néhánynak marad halvány nyoma. Vagyis az idő múlását máról holnapra érzékelik, de azt, hogy most is ugyanúgy néznek ki, mint 28 éve, azt nem. Ez megmagyarázná pl. az évenkénti vásár működését. (Ashley terhességét nem, mert akkor a memóriájuk legfeljebb három-négy hónapra menne vissza.)

Szintén nincs magyarázat az ellátásra, hiszen egyértelmű, hogy a sampontól a hajsütővasig nem lehet mindent helyben előállítani, akkor viszont kellene legyen a városba érkező fuvar – Henry viszont azt mondta, hogy soha, senki nem jön a városba.

Llew - 2012. 04. 10. 21:41

Most a samponon agylatok? :D
Oda varázsolódik, kész. Ahogy a közműszámlák is kiegyenlítődnek. És senki nem problémázik miattuk. A város meg körül lehet véve valami védő varászlattal, ami miatt csak az talál oda, aki akar.

Neoprimitiv - 2012. 04. 10. 21:53

@Llew: én nem agyalok a samponon, csak az asszony. Engem a vécépapír aggaszt :))

Egyébként a külvilággal való kapcsolattartás jelenleg teljesen a “suspend your disbelief” kategória, valóban annyi, hogy minden van, ami kell, oszt jónapot.

Once - 2012. 04. 11. 15:08

Cathy07: Ahogy leírtad a true love is the most powerful magic in the wolrd idézeted kirázott a hideg…:D
Az 1.-3 rész nekem nem jött be, és töprengtem hogy fogom kibírni a 22. részig.. Majd részről részre felpörögtek az események, hatalmas drámai szálak indultak el. Nagyon aranyossá teszi a sorozatot a szerelmi részek. Na meg mikor egy drámai rész, és aláteszik azt a romantikus zenét..brrr néha még meg is könnyezek fiú létemre. Mikor álmodozóból morgó lett a törp, vagy az örült kalapos rész..Ej..Örülök, hogy elkezdtem.

Platschu - 2012. 04. 11. 21:00

A kérdésem még az lenne, ha Henry tudta, hogy veszélyes elhagyni a várost, akkor mégis hogy szánta rá magát? Rá miért nem hatott az átok ezen része? Mert “kint” született? Emmát hogy találta meg? Én ebben Mr. Goldot sejtem. :)

Khes - 2012. 04. 12. 12:31

@Platschu: Storybrookot csak a mesekarakterek nem tudják elhagyni. Henry nem létezett a mesevilágban, így neki mindegy, ő elhagyhatja a várost probléma nélkül. Hogy hogyan találta meg Emmát az egy jó kérdés, vélhetően Mr. Gold keze benne volt, elvégre ő “szerezte” Reginának Henryt.

Cathy07 - 2012. 04. 12. 16:00

Platschu: Ha jól emlékszem a pilotban amikor Emma Henryt keresi megnézi a gépét, hogy milyen oldalakat látogatott és volt egy olyan, hogy “Who is my mother?”. Vagy valami hasonló nevű cucc.

Platschu - 2012. 04. 16. 17:29

Mikor is jön a következő rész?

winnie - 2012. 04. 16. 17:42

a héten.

Gigi - 2012. 04. 18. 18:15

De jó! :) Már nagyon hiányzott a sorozat :(

Sasha86 - 2012. 04. 21. 02:29

Én új vagyok itt, szóval ne nevessetek ki, de hülyeség, hogy a kalapos részben szereplő Szív-királynő a Regina anyja? Mert ugye volt egy olyan beszólása, hogy mindig fenyegetettséget látott benne, meg el is volt fátyolozva, meg ugye az ős további sorsa nem derült ki. Csak egy ötlet, amúgy az új promo elég érdekes, nem vártam ekkora mértékű lelepleződést az első évadban, berendelésről van már amúgy hír?

komre - 2012. 04. 21. 12:12

Na végre beértem magam ,hála az egyhetes betegségnek ,most már mindenből up-to-date vagyok:)Elég kemény dózisba kaptam ezt AZIGAZ SZERELEM mindent legyőz de tényleg mindent kivéve,ha kedved szottyan farkassá változni és szétmarcangolni szíved választottját ,vagy ha anyai örökséged,hogy úgy szereted eltenni láb alól az embereket,hogy lazán a szívét téped ki kézzel…
Sasha86: Tetszik az ötlet az evil-SZÍV anyu meg a mágiát az elején rühellő aztán előszeretettel használó lánya egymás ellen TUTI :)Ja nem is értem ezt a Csodaországosdit most ki van akkor ott, a kalaposmester de most melyik világból(a miénkből vagy a mesevilágból ?),az most ott egy külön a mesevilágban egy csodavilág ? Akkor nézzük a kalapokat volt egy a mesevilágban, Regina ebbe akart bemenni onnan hozta ki az aput(hogy kerül oda? anyuci??) Kalaposmester bent maradt pechjére és akkor most a “valóságból” is ott van hiszen beleesett ama fekete kalapba ? Három színen történnek az események? Hú én is belezavarodtam,na bocsi ezt a filózást a kalapokon :)

Platschu - 2012. 04. 21. 20:24

Én nekem úgy rémlik, hogy a “valódi” világban is seb volt a nyakán, tehát a lefejezés után mágiával csak visszaragasztották neki és valóban ugyanaz a test került át a kisvárosba is. :)

Gerdina - 2012. 04. 22. 12:28

Sasha86: Szerintem is Regina anyja a szívkirálynő, ez tűnik logikusnak.
Az új promo jelenete szerintem csak álom, ne éld bele magad!:)

primessor - 2012. 04. 22. 20:17

A kalapos rész nekem nagyon Stephen King áthallásos volt…
Vannak más világok is! :)

Sasha86 - 2012. 04. 22. 22:04

Gerdina úgy legyen, túl korai lenne ez a lelpleződés, meg akkor nagyon összecsapott is, hiszen mennyi van még, egy-két rész? Nem kéne ezt elsietni csak azért, hogy had szóljon a finálé! Na ma este kiderül, hogy akkor most árva-e ez a fiú vagy netán Rumpi pici fia…

Platschu - 2012. 04. 23. 12:03

Ha ezért sem kap Emmy díjat Robert Carlyle…. Nagyon jó rész volt. :D

Ilovecooking - 2012. 04. 23. 15:26

Hát ezzel a résszel elérték, hogy már tényleg senki és semmi más nem izgat igazán a sorozatból, csak Rumpel, nagyon remélem, h megtalálja Bae-t (meg úgy mellesleg belebotolhatna Bellebe is)! De az is látszik, h az írók is egyre inkább a legerősebb karakterre és az egész bagázsból a legtehetségesebb színészre építenek (természetesen Robert Carlyle-ra gondolok;), hisz ezek szerint EQ csak bábként játszik Rumpi tervében (még ha ő ezt nem is tudja), az egész átok mindenestül egyedül a fiáért született.

Platschu - 2012. 04. 23. 17:04

Ráadásul kaptunk pár választ is Rumpi motivációjára, hiszen ő végig azon mesterkedett, hogy majd a mágiamentes világban a fiát megtalálja, erre a tündér átverte…

Regina is bebörtönözte magát az átokkal, amikor elfogadta tőle.

A motoros srácról még mindig nem derült ki, hogy kicsoda, de a köv. rész promója alapján már van tippem. :)

jjncaa - 2012. 04. 23. 18:40

primessor, nekem ez a rész volt áthallásos :D
http://imagerz.com/QEBPW0tvAwMHXwlLQwVR

Cevys - 2012. 04. 23. 19:19

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy mennyire alaposan átgondolták a készítők a sorozatot, de mindig sikerül meglepniük… A szálak remekül illeszkednek, és a karakterek sem papirsémák, egyedül talán a királynőt érzem még kicsit egysíkúnak, de hát ő már csak ilyen.
Viszont a Mad Hatter hiányzik, remélem még viszontlátjuk az évadban.

Azt meg különösen remélem, hogy hasonlóan jól eltervezték, hogy mi lesz a folytatásban, mert nem szeretnék látni egy Heroes kaliberű baklövés második évadot.

Ilovecooking - 2012. 04. 23. 20:43

Hát amíg Robert Carlyle marad az egyik főszereplő, engem kilóra megvettek a második évadra.

Platschu - 2012. 04. 23. 23:58

Szerintem Reginának is érdeke lesz majd az átkot megtörni, mert veszíti a hatalmát, míg otthon a mágiával mindenkit sakkban tarthatott Rumpihoz hasonlóan. Lehet újra kellene néznem a pilotot, mert nem rémlik, hogy Regina be lett volna börtönözve vagy bármi bántódása esett volna Snowék szerelme miatt. Egyszerűen csak utálja és ott árt neki, ahol csak tud. Így viszont nem teljesen értem, hogy mire is volt jó neki ez a játék. Ennyire magányos és kirekesztett lett volna? Így akart nem csak hatalmat, de társaságot is maga köré szervezni? Még ha meg is halt a lovász srác, akkor miért nem tudta a dzsinn szerelmét viszonozni? Remélem lesz itt még egy-két csavar a történetben, mert most mindkét főgonosz megmutatta legjobb és legrosszabb oldalát a sorozatban. :)

Gerdina - 2012. 04. 24. 08:57

Szerintem Regina-nak már az is Happy End, hogy Snow és Charming nem boldogok együtt. Ennyit akart elérni és ezt megkapta, még akkor is, ha cserébe le kellett mondania a mágiáról.
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha a pilotban mondanák, hogy Regina már nem királynő…talán ezért sem volt olyan nagy áldozat neki megválnia attól a világtól.

Örülök, hogy August nem Rumple fia, most már jöhet a másik teória és Emma meggyőzése.:D És végre kiderült, mit ásott el Gold és miért utálja a nővéreket.
Az utolsó jelenet nagyon tetszett. Már vártam, hogy Emma bekeményítsen.

(Egyébként Giancarlo Esposito-t annyira furcsa ekkora balféknek látni a Breaking Bad után.:D)

Eltiron - 2012. 04. 24. 15:20

“It was a setup!”
“And a really good one!”

David, pls… Tényleg ez a kifogás/magyarázat? You’re a dick.

Solei - 2012. 04. 24. 21:54

Na szóóval.. szerintem nagyon jó volt az új rész, imádom ezt a sorozatot, nekem nem tud rosszat nyújtani. Nagyon egyedi és megfoghatatlan az egész, szerintem nagyon jól ki van találva, és tök jó fordulatok is vannak benne. A mesés része pedig kifejezetten tetszik. Innen SPOILER, ha valaki még nem látta volna.
Én tényleg elhittem, hogy a srác Bae, tökre meg is döbbentem, de mikor nem szólt semmit, meg azt mondta, hogy megbocsájt, sajnos hamar rájöttem, hogy nem igaz. Viszont ez felvetett még egy tök jó kérdést, hogy hol is van Bae és haragszik-e Rumpira. Amúgy egyet értek az egyik előttem szólóval, nagyon jól kitalálták benne, hogy mi miért történt és történik, eddig nagyon logikusan van felépítve, nem részről részre találják ki a rejtélyeket, a megoldásokat, hanem eddig olyan érzést kelt bennem, mintha egy nagy kirakós darabjai állnának össze, de mindig jön valami olyan dolog, ami újabb hiányzó részeket sejtet. Nagyon jó tényleg :) A Reginás rész is tetszett egyébként, de ez jobb volt. Na meg a következő. Igazatok volt valószínúleg, akik megtippelték ki is a ” stranger”. Az előzetes alapján ez igaz. Nagyon fogom sajnálni, ha véget ér az évad, minden héten erre várok. Na most ennyi jutott eszembe, ja és Rumpi/Mr. Gold a legérdekesebb szereplő, nagyon jól eltalálták, és az is tetszik, hogy a legtöbb mesében benne van a keze, mindenki kötött vele alkut, így szinte mindig szerepel :)

Llew - 2012. 04. 24. 23:13

Hihetetlen jól fűződnek össze a szálak, tényleg nagyon kitalálták.

Isteee - 2012. 04. 25. 12:48

Nekem ez a Reginás dolog a végén nagyon erőltetett volt.
Sőt, sok minden olyan elcsépeltnek hat.
Ettől függetlenül szeretem a sorozatot, de amennyire tetszett az elején, most már annyira inkább nem.
De persze a kérdések nem megválaszolásával még mindig maguk mellett tartanak :D

Benjy - 2012. 04. 25. 19:30

Nekem ez kicsit csalódás volt.Tény, hogy tetszett, ahogy összeérnek szálak, de a 35. perctől kicsit lelohadt a jókedvem.Te vagy a fiam, nem te vagy a fiam dupla csavar WTF helyett inkább mérget váltott ki belőlem.(Megfogadtam, hogy ha kiderül, hogy színészkedett, és valami teljesen más motivációja van, akkor kikapcsolom, sajnos nem tettem)
Aztán jött az ultra-gáz beismerés.Nagyon tetszett, ahogy építgették a “gyilkosság” szálát, de ezzel a húzással az egész kártyavárat lerombolták.Most már kezdek kételkedni, hogy tényleg mernek, és képesek is lesznek meglépni valamit a fináléban.Összegezve: kb 35. percig 7/10, majd -7/10…

Llew - 2012. 04. 25. 21:13

Miért rombolták volna le? Emma tudja, hogy kamu az egész és Regina csak beáldozza Sidneyt mielőtt az ügy vissza üt rá. Ergo nyugodtan nyomozhat tovább. REgina meg úgy sem hagyja annyiban és be fog valamivel próbálkozni megint.

Gigi - 2012. 04. 26. 14:37

Tetszett a rész, de ezzel nem hiszem, hogy sok újat mondok :)
Őszintén szólva az egésznek egy nagy, rózsaszín ködben úszva ültem neki, hogy “De jó, már ez is fenn van, és még lusta is lehetek: felirattal is lehet nézni online”, gyakorlatilag, miután háromszor körbeugráltam a szobát, hogy lehetőleg a szomszédban is tudjanak a sikeres felvételimről, az, hogy van új rész, csak a “hab volt a tortán”.
Aztán nekiültem a résznek, és a végén még azt is elfelejtettem egy pillanatra, hogy minek örültem annyira…
Igazából úgy a közepe-vége táján teljesen fellelkesültem, hogy ez az író Rumpi fia, és végre meglesz a könnyes egymásra találás, egyszóval ha nem lett volna velem más is a szobában, amikor néztem, én egészen biztosan elbőgtem volna magamat azon, amikor megölelték egymást. (És a kissrác igenis hasonlított!) És akkor, rögtön azután, hogy “De jó, megkerült a fiam!” “Megbocsátok, apa”, a képembe vágják, hogy “Te nem is vagy a fiam” “Hát nem”
Ez az a kritikus pillanat, amikor az ember szétverné a monitort egy baltával… :D
Pedig tényleg tetszett az ötlet, hogy ő lenne Rumpi fia, minden magyarázat teljesen logikus volt (egyáltalán, hogy másképp lehetne?), megvolt a válasz, hogy miért jött ez az “idegen” Storybrookbs, egyszerűen minden, de minden összeállt… És igazából sajnáltam, hogy mégsem került meg Rumpi fia, szeretem a nyálas, amcsi “Happy End”-eket, amikor minden jóra fordul, mindenki egymás nyakába borul, aztán vége-főcím…
Amúgy milyen betegsége van az írónak, azt lehet tudni?
Mert én amikor mutatták a remegő lábait, akkor Parkinson-kórra gondoltam, de ahhoz túl fiatal lenne, bár ezt még ki lehetne magyarázni, csak túl biztos kézzel tartotta azt a tőrt, tehát végülis kizárható.
Gondolom, nem is “evilági” betegségre kell gondolni, ha szerinte csak mágiával lehet meggyógyítani…
Aztán majd megnézem a következő rész promóját, és reméljük, okosabb leszek belőle :D
(Mostantól hetente lesznek új részek a fináléig?)

Gigi - 2012. 04. 26. 14:40

(Lehetőleg spoilermentesen:) Na igen, a promó leleplezett pár dolgot.. :D

Kattrin - 2012. 04. 26. 17:24

19 részből végre kiderült számomra, hogy Snow és Charming miért nem tud összejönni a mi világunkban. :) Hiányzik a kapcsolatuk összetartó ereje, a mágia. Én mondjuk eléggé lelombozódnék, hogyha kiderülne, hogy a szerelmünket csak a mágia tartja össze. :)

Jó volt megint Mr. Gold-os részeket látni, de szerintem az eléggé karakteridegen volt, amikor elment a pszichológushoz (a tücsökhöz), és ott elkezdett neki lelkizni.

Ha a srác, aki a városba jött, tényleg Rumpi fia lett volna, az megmagyarázta volna, hogy miért tudott bejönni a városba, és miért nem volt már eleve itt, ha egyszer ő is ennek a világnak a része… De nem a fia volt, így még mindig kérdés, hogy ki a franc ez. :)
Az külön vicces volt, mikor kezében a tőrrel felkiáltott, hogy “engedelmeskedj nekem Sötét Úr”. Ha a mágiát nem a megfelelő kontextusban használjuk, könnyen felsülhetünk, de szegény srác ezt nem tudta. :))

Isteee - 2012. 04. 26. 17:31

Bennem az is felvetődött, hogy több varázsbab is létezik ugye, csak a tündéreknél már elfogyott.
Vagyis a mesevilágból bárki átjöhetett a valóságba, és akkor az elvileg szabadon jöhet-mehet a városban, nem?
Csak hangosan gondolkodom… :)

Benjy - 2012. 04. 26. 18:04

Llew:Emma már tudta, hogy csak kamu az egész, valamint a sablonos “ráveszem a bálványozóm, hogy beismerjen valamit helyettem” szitu elég elcsépelt, és reméltem, hogy nem ezt a kártyát játsszák ki.Hát mégis.ÉS minek nyomozna tovább, ha megvan Sydney ellen a “bizonyíték”+ a vallomás is?Mármint hivatalosan.Nem hivatalosan pedig Regina miatt ütheti meg a bokáját.Komolyan nem tudom elhinni, hogy ebből valaha is lesz Happy End, ha Regina folyton egy lépéssel előttük jár.

Llew - 2012. 04. 26. 18:43

“ÉS minek nyomozna tovább, ha … Nem hivatalosan pedig Regina miatt ütheti meg a bokáját.”
Talán mert egymás nemezisei? Ez az egész történet mozgatórugója. Úgy mondod, mintha Regina akciói, fenyegetései eddig is távol tartották volna Emmát.

Sasha86 - 2012. 04. 26. 19:27

A köv. promót elnézve elég valószínű, hogy a stranger Pinokkió lesz, az ő sztorija Gepettóval eléggé el lett hanyagolva, meg a lábát is megmagyarázná, hogy tudniillik változik vissza szépen lassan fafiúvá? De hogy miért hangsúlyozta, hogy Emma miatt jött vissza, az még rejtély, plusz Rumpi fia is az maradt sajna, de arra jó volt, hogy egyértelmű legyen, a színésznek járna egy Emmy idén.

Benjy - 2012. 04. 26. 19:47

Llew: Félreértesz.Úgy értem, hogy Henrytől is képes volt távol tartani, itt is megfenyegetheti, ha nem hagyja abba nyomozást, annak megint Henry issza meg a levét, vagy akár más.Emmanak szinte semmi bizonyítéka nincs már, amivel valamelyest sakkban tarthatná.Épp ezért mondtam, hogy lenulláztak mindent, azzal, hogy Sydney elvitte a balhét.

Gigi - 2012. 04. 27. 16:40

Amúgy lenne logika ebben a Pinokkió-dologban. Ugye ő a mágia miatt változott igazi fiúvá, és most, a mágiamentes világban visszaváltozik. Kérdés, hogy miért most, de tuti kitalálják :D

Sasha86 - 2012. 04. 27. 20:15

Szerintem azért most, mert az átok 28 évről szólt, és az ugye eléggé aktuális, na mondjuk ez meg megmagyarázná, hogy miért Emma miatt jött a stranger. Egyébként a készítők azt ígérték, hogy Sebastian Stan (az őrült kalapos vagy wtf) visszatér még két részre az évadban, hát kellene-kellene!!!!

Sasha86 - 2012. 04. 27. 20:20

Amúgy ezt láttátok? Ilyen lesz az amerikai dvd-cover, remélem nálunk is marad ez a mesés kék árnyalat, nekem nagyon bejött!:
http://www.ksitetv.com/once-upon-a-time/once-upon-a-time-season-1-dvd-blu-ray-art-revealed/13648

Rannak - 2012. 04. 30. 13:25

Nem fogott meg engem annyira ez a rész, mondjuk engem az író gyerek (és a története) valamiért sosem izgatott. De amikor Emmáék ott voltak a fánál, kisgyerekként és felnőtt korban is, az nagyon jó volt – de hihetetlen, hogy Emma mennyire hitetlen, pedig biztos voltam benne, hogy látni fogja a falábat. Tévedtem.

sam - 2012. 04. 30. 16:12

azért nem hiszem, hogy olyan hamar hívőkké tudnánk válni.. mondjuk én szeretnék egy ilyen világot, szóval velem semmi gond nem lenne, hinnék én mindenben csak történjen meg :p

Platschu - 2012. 04. 30. 21:00

A rész közben azt kívántam, bár sose érne véget. :) Emma hitetlensége viszont felettébb irritáló, mert ehhez képest Regina bepróbálkozása sem volt vészes. Vajon jó útra fog térni? Hiszen ő csak használta az átkot, de nem ő írta, így minden irányítás Gold kezében van. :)

zolij - 2012. 04. 30. 21:24

az igazán kemény az lett volna, ha Charming evilági énje annyira pöcs, hogy enged Reginának:)

Platschu - 2012. 04. 30. 22:43

Ez valami végső kétségbeesés lehetett Reginától, miután a kedves fiacskája és még a legutáltabb ellensége is az arcába vágta az igazságot. Lehet így akarta őket szétválasztani, csak nem értem, hogy minek ez a sok színlelés. Bármikor bárkit megölhet. Bár ha nincs mágia ebben a világban, akkor hogy tudta a Vadász szívét is megsemmisíteni? :)

Én örülnék, ha jó kislány lenne és az anyja ellen fordulna a 2. évadban. Esetleg behozhatnának mesevilágok közötti háborút. :D

Ami a Kalapos “spoilert” illeti, a min. 2 részre szóló visszahívása a köv. évadról szólt. ;)

winnie - 2012. 04. 30. 22:54

kalapos: anno hírben még ezt az évadot írtam, de nem lesz a 21-ben sem, így nyilván köv. évad, de már a forrásomat sem találom, hogy arra mutogathassak. valakinek megvan?

sam - 2012. 04. 30. 22:58

kár, jó lett volna még most látni, de na majd az új évadban remélem vele kezdenek :))

Llew - 2012. 04. 30. 23:54

Érdekes volt. Nem tudom ezek után Emmát mivel lehet majd meggyőzni.
Viszont, ha Pinokkió elkezdett visszaváltozni (miért csak a lába?), akkor kell lenni itt is mágiának.

anneshirley83 - 2012. 05. 01. 00:37

IMDB szerint I/21-ben lesz Sebastian Stan.

Viszont lehet, hogy én maradtam le valamiről, de az első részekben Snow és Charming a börtönben látogatja meg Rumpit. Arról volt már szó, hogy oda hogy került?

Platschu - 2012. 05. 01. 00:51

Nem, de majd kiderül. Van még pár befejezetlen szál. :)

winnie - 2012. 05. 01. 01:28

“IMDB szerint I/21-ben lesz Sebastian Stan. ”

az imdb-nek nem szabad hinni, de most lehet:) komolyan nem tudom, hogy mit bénázok, de lehet, hogy nem az ő nevére, hanem a hatter-re kerestem rá, amikor a kommentem előtt megnéztem a hivatalos leírást. igen. szerepelni fog. itt az 1×21 leírása és vendégszereplői: http://www.thefutoncritic.com/listings/20120416abc15/ – de ezt ne tárgyaéjuk ki, mert azért spoiler.

Gerdina - 2012. 05. 01. 06:50

Rumple nem úgy került a börtönbe, hogy Hamupipőke becsapta és akkor ketrecbe zárták? Vagy utána elmenekült? Szerintem nem.

Kár, hogy mindig olvasom a rajongói teóriákat, mert így ez a rész nem lepett meg, viszont nagyon tetszett. August az elejétől kezdve szimpi volt nekem, most még inkább az lett.
Engem Emma reakciója nem idegesített, mert egy-két rész és úgyis hinni fog ilyen felvezetés után. Most már a nagy kiborulása sem azért volt, mert őrültségnek tartotta a dolgot, hanem mert megijesztette a felelősség.

Ami számomra érhetetlen, az még mindig az, ahogyan David-del bánnak az írók. Annyira kívülálló és soha nem tud semmiről. Regina kavarásaival legalább valamilyen szintig tisztában lehetne vagy lehetne kapcsolata más karakterekkel is….de semmi. 20 rész után ő még mindig csak ott van és csak a Mary Margaret-tel való kapcsolatán keresztül ismerjük. A város már szinte minden lakóját közelebb hozzák hozzánk, mint őt.

Zsuzs - 2012. 05. 03. 20:39

Én amúgy arra is gondoltam, hogy habár Emma még nem hisz, így tudat alatt gondolhatja, hogy “ha elviszem a gyereket, és ezek meselények, akik nem hagyhatják el a várost, akkor úgyse jönnek utánam” :P
De hát nem hisz :/

Gigi - 2012. 05. 04. 16:05

Jó rész, de rosszat még nem nagyon produkáltak, uncsi mindig ezt írni, dehát őszintén szólva nem bánom :)
Igen, így, hogy végigolvastam én is az elméleteket, nem volt akkora WTF a Pinokkió, és az, hogy ő volt az a fiú, aki megtalálta. Jó volt, hogy kaptunk flashbacket a “valós” történetükből is, és a kis Emma nagyon-nagyon aranyos volt. Kicsit sajnáltam, hogy otthagyta, bár várható volt, és teljesen logikus, nincs ember, aki ottmaradt volna.
Emma pedig igenis hisz, ne mondjátok, hogy nem, mert ha nem hinne, akkor kiröhögte volna, amikor August a lábát mutogatta neki, hogy higgyen már neki, az, hogy elbőgte magát, azért mond valamennyit.
Amikor Regina behívta Davidet, őszintén azt hittem, hogy sikerülni fog neki, de azért jó, annyira mégse kretén a herceg, hogy engedjen.
Azzal meg jól megszívják, ha el akarnak menni, bár még arra tudok gondolni, hogy amikor elérnek a város határáig, valaki odapattan majd, hogy “Emma ne!”, vagy tudom is én. Bár őket nem fogja kár érni, még direkt rá is közelítettek a “leaving Storybrooke” táblára, amikor kimotoroztak, gondolom hármójukra nem hat az átok.
A kalapost érdekes lesz visszahozni, gondolom a következőekben még intenzívebben előjön majd a hit kérdése, és végül a fináléban csak bekövetkezik valamilyen változás…

Cathy07 - 2012. 05. 04. 16:36

Engem egyetlen dolog zavart, Pinokkió kisfiú vörös, felnőtt August meg annyira nem… :D

JackyD - 2012. 05. 06. 10:23

Én meg azon gondolkodtam, hogy nem-e lehet ezek után hogy Henry apja Rumpy fia? Érdekes húzás lenne ez is.

JD - 2012. 05. 06. 19:57

JackyD: Ugyanez jutott eszembe nekem is valamelyik nap, szerintem tuti az lesz :D

Sasha86 - 2012. 05. 07. 01:47

JackyD: Ez mekkora ötlet, tényleg! Jó csavar lenne, de szerintem ez a szál csak a második évadban kerül kibontásra, bár engem kifejezetten zavar, hogy miért nincs még meg a hivatalos berendelés, könyörgöm, a legnépszerűbb újoncok között van a sorozat, bármikor újranézném (és fogom is), nehogymár kaszát kapjon!
Na, még kb. fél óra, és nézhető lesz a várva várt almás rész…

Dani - 2012. 05. 07. 09:23

Aztamindenségit. Micsoda rész volt. Nem spoilerezek a de az 1×22 a trailer alapján hatalmas lesz!

Platschu - 2012. 05. 07. 11:45

Hihetetlen jó rész volt. :D

A. - 2012. 05. 07. 12:38

mikor lesz már jövő hétfő?

Neoprimitiv - 2012. 05. 07. 12:58

Nem volt rossz, de a végén ahogy ott csak ácsorog, hát azt a jelenetet azért átgondolhatta volna a rendező.

@Sasha86: az ABC még semmit sem rendelt be hivatalosan, minden sorozatukról majd csak a május közepi upfronts-on adják ki a közleményt. Mondjuk az OUaT esetében ennek semmi jelentősége nincs, nem kell pánikolni, biztosan lesz következő évad.

Söge - 2012. 05. 07. 15:39

ha jól értem most már tudjuk, hogyan lehet megtörni az Átkot. Emma feláldozza magát, a halálával annyi az átoknak, mindenki visszakerül a történetbe (valószínűleg Emma is az akkori állapotába és gondtalan újszülöttként várja Snow-t a szekrényben)

Gerdina - 2012. 05. 07. 15:44

Nem, Emma halála csak egy módja az átok megtörésének, de van más mód is, különben Regina nem aggódna miatta.

Cathy07 - 2012. 05. 07. 16:17

Mitől lenne már újra csecsemő Emma? Nem hiszem, hogy kiírnának kettő ilyen fontos szereplőt Emmát, Henryt… Meg még Augustot is…

Egy dolgot viszont nem értek… Elvileg ugye Snow itt tudta meg miért haragszik rá annyira Regina. Abban a részben viszont, amikor találkozott először Charminggal Snow(3. talán) kérdezi tőle C., hogy miért akarja ennyire megölni őt a Queen, akkor mondja neki Snow, hogy mert azt hiszi tönkre tettem az életét, erre kérdezi C., hogy tényleg így volt? Mire Snow, hogy mondhatjuk, igen…

Na most ugye a vadász kivette a gyanútlan Snow White-ot az erdőbe,elszökik és megszokik ott, találkozik Charminggal, majd sokára meg tudja, hogy mi is Regina haragjának az oka. Úgyhogy az a beszélgetés ezeknek a tudatában elég furcsa nekem…

ZeaL - 2012. 05. 07. 16:28

Cathy07: Snow úgy tudta, hogy Regina azért utálja, mert az apjával össze kellett házasodnia és emiatt Daniel elmenekült. A rész közben mondja Rednek is, hogy azért haragszik rá mert elvette boldoságát, de azt az egyet most tudta csak meg, hogy Daniel meghalt.

Cathy07 - 2012. 05. 07. 16:37

Jah értem, köszi! :) Akkor csak a figyelmetlenségem miatt nem értettem :D

Söge - 2012. 05. 07. 18:17

Cathy07: ezt kifejezetten végkifejletnek képzeltem el. feltételezve, hogy az átkot nem fogják előbb megtörni

naughtyL - 2012. 05. 07. 18:25

nem tudom, hogy mi van vagy mi nincs az életben ginnifer meg josh között, de nagyon jól mutatnak együtt, és olyan természetes a kémiájuk..

Tényleg nagyon jó rész volt. tetszik ez a harcos nagyi meg piroska dolog.

Kalapos féle megegyezés igen szívszorító:(

jöhet a finálé:)

Llew - 2012. 05. 07. 20:42

Az alma áthozás jó ötlet volt Reginától, de onnan, hogy megszerezte elég kiszámítható volt hogy nem Emma fogja megenni. Ez a Henry éle majd én megmutatom, hogy meghalnál tőle dolog meg kissé erőltettet volt. Jobban tetszett volna, ha pl. itt is MM eszi meg és Emma Önállóan köti össze REginát z almát-meg a történteket, nem így az arcába kapja velünk együtt.
Akkor a Kalapos most a múltkor csak simán elszalad az ablak alól? Ez is kicsit snassz volt. Igazából nem is nagyon volt rá szükség, csak a kalapjára.
Az viszont óriási volt, hogy Regina majd meggebed, hogy fenntartsa az átkot, feláldozza Daniel utolsó emlékét is érte, mindezt csak azért, hogy Rumpi nyugodtan itt maradhasson. És még el is dicsekedett neki. Rumpi nagy rohadék, de jó arc.

anneshirley83 - 2012. 05. 07. 22:54

Ginnifer und Josh együtt vannak a való élrtben is. :)
Ez a rész is nagyon tetszett. És minden részben, de most különösen a zenék is a helyükön voltak. És bár nem gondoltam volna, de az egész részben nekem a szívfacsaróbb jelenet a Henry és August jelenete volt, és ahogy kvázi August búcsúzkodott.

A. - 2012. 05. 07. 23:25

@anneshirley83: ez komoly?:) de jó!:) itt vigyorgok ezerrel ettől a hírtől:)

és igen, Augustot is nagyon meg lehetett most szeretni, amilyen közömbösen álltam hozzá az elején, annyira a szívemhez nőtt.

Hor1 - 2012. 05. 08. 02:25

“pl. itt is MM eszi meg és Emma Önállóan köti össze REginát z almát-meg a történteket, nem így az arcába kapja velünk együtt.”

Emma amennyira ostoba még akkor se esett volna le neki, ezért kellett így történnie. :D

Gerdina - 2012. 05. 08. 05:47

Nekem Emma az egyik kedvenc karakterem és nem értem miért utálják annyian, de ebben a részben tényleg nagyon ostoba volt. Egy-két résszel ezelőtt felismerte, hogy Henry-t el kell távolítani Regina-tól, mert nem kéne olyannal élnie, aki képes elrabolni egy nőt. Most meg hirtelen mindezt elfelejtette és jópofizott Regina-val? Csak azért mert Archie azt mondta, hogy R. sosem bántaná Henry-t? Nem értem a viselkedését.

Szerintem ez volt az évad egyik legrosszabb része. Ami tetszett, az a beszélgetés Henry és August között, illetve amikor Mary Margaret úgy szidta le Emma-t “mintha” az anyja lenne.:)

winnie - 2012. 05. 08. 10:33

elkezdtek hullani a mellékszereplők: giancarlo esposito (sidney/tükör) pilotját berendelték – vicces lehet az OUAT készítőinek, hogy szinte minden mellékarakterük veszélyben van és most derül ki, hogy kiket tudnak használni a 2. évadban és kiket nem, vagy talán egy vendégszereplésre.

Hor1 - 2012. 05. 08. 13:41

Hát giancarlo esposito eddig is alig-alig szerepelt. Ha meg most elviszi a balhét Regi helyett meg is van oldva.

winnie - 2012. 05. 08. 14:05

persze, nem lesz gond, minden mellékszereplő csak él a világban és lehetőség arra, hogy történetet meséljenek róla, de ettől mindig zavarni szokott, hogy a való élet erre kényszeríti az írókat, hogy hanyagolják, pedig lehet, hogy lennének még vele terveik. vagy velük, mert ugye hamupipőke, györgy király, a szépség és lathryn is minimálisan lesz jelen, ha lesz saját sorozatuk. de nyilván majd jönnek új arcok.

anneshirley83 - 2012. 05. 08. 15:53

@ A Igen, komoly, :) Amikor múlt héten rájöttem, amerikai barátnőm közölte, hogy de le vagyok maradva. :)

Igen, az Emma MM jelenet is jó volt, bár MM-tők szinte szokatlan volt ekkora keménység.

Remélem, Piroskánk is marad. Mert bár pl ebben a részben is csak keveset szerepelt, de az mind remek volt. :)

És ugy August sem hal meg?

Gerdina - 2012. 05. 08. 20:05

Remélem nem! Engem Graham halála abszolút nem izgatott, de ha August meghal, nagyon mérges leszek.:D

punyapapa - 2012. 05. 09. 10:01

Én csak azt nem értettem, hogy a francba került elő a Kalapos.
Nekem az rémlik, hogy elég magasról ugrott le.
Az is érdekes, hogy hova akart menni Rumpi vajon megtalálta a fiát?

Thrasher - 2012. 05. 09. 10:31

kilométerekről látható fordulatok vaze.

Binky - 2012. 05. 09. 13:43

Hát én Emmát beletaposnám a földbe, olyan ostoba, és nem csak ebben a részben. sztem. Annyira tudtam, már mikor Regina áthozta az almát, h a kiskölyök fogja bezabálni, és ezzel tesz róla, h Emma begőzöljön. August jelenete tetszett nekem is a részben, más nem is. Nem is értem Emma viselkedését. Ez a rész eleji elmenekülünk dolog is annyira idióta dolog, pláne h előtte mint sheriff dolgozik a városban?!!!! Mi ez már!?

winnie - 2012. 05. 09. 13:46

azért az érthető, hogy nem hiszi el egy kisgyerek meséjét egy párhuzamos világról:)

Platschu - 2012. 05. 09. 22:29

Ami nem tetszett a részben, hogy megölték a katonákat. Hófehérke karakteréről alkotott képembe ez nekem nehezen fér el. :S

winnie - 2012. 05. 09. 22:55

útonálló, haramia. szegényeknek meg otthon a családjuk, miközben a királynő prancsára cselekedtek, pár tucat árva gyerek rendel. de az egész harc gázos volt. várták volna meg a tündéreket. vagy nem tudom.

winnie - 2012. 05. 09. 22:59

amúgy az a garázs nem valami műhely? van ott valami pultszerűség is, meg rakodtak régen. nekem mindig az volt meg, hogy oda be lehet járni, mint a cég központjába. ha kinyitnak.

SnowCat - 2012. 05. 10. 12:47

Hali!:)
Ez az első sorozat, ami annyira megtetszett nekem, hogy képes voltam elolvasni mind a 700valahány hozzászólást :D Teljesen magába szippantott a sorozat, ilyet még soha nem tapasztaltam, mondjuk én nem vagyok az a nagy sorozat-függő, de erre totál rákkattantam. Nincs szó rá, mennyire rajongok érte :D
Rumpy a kedvencem egyszerűen imádom, hihetetlenül jó a karaktere, és remélem, egymásra találnak Belle-lel :)) Annyira megható volt a 12-es rész, 3x is megnéztem, egyszerűen nem tudok betelni vele. Szerintem nem is olyan csúnya Rumpy, megértem, Belle miért szeretett bele :D Mr. Gold-ként is odavagyok érte, olyan megható, hogy még mindig szereti Belle-t, ennyi év után is. Mennyire ki volt akadva Belle apjára, mondjuk megértem… De ezek szerint Mr.Gold tudja, hogy Belle nem halt meg, nem? Mert azt kérdezte Maurice-tól, hogy hol van… Szerintetek az utolsó részben egymásra fognak találni végre? És ugye lesz 2.évad is? Ha igen, az mikorra várható?:))

winnie - 2012. 05. 10. 13:03

“És ugye lesz 2.évad is? Ha igen, az mikorra várható?:))”

valószínűleg lesz és valamikor ősszel.

Nicholas - 2012. 05. 10. 13:38

Az őrökkel folytatott Bud Spenceres csatajelenetet nagy öröm volt végignézni. És ha emlékezetem nem csal, Disney Hamupipőkéjében kicsit szolidabban szórták rá a tündérek az álomport a várra :D

Kicsit ütősebb felvezetést vártam a fináléra. Ez is eléggé váróssá tette, nem azzal van a gond, csak azért jó lett volna, ha több szálat is izgalmakkal és kérdőjellel zárnak le az utolsó rész előtt. Remélem August túléli a finálét.

A tükörrel már amúgy sem tervezhettek volna túl sokat, mert elvileg börtönben van.

winnie - 2012. 05. 10. 14:09

“A tükörrel már amúgy sem tervezhettek volna túl sokat, mert elvileg börtönben van.”

kihozzák és voilá – ha akarnak ezer meg egy sztorit kreálnak a részvételével:) plusz a másik világban is bőven lehet mesélni róla.

SnowCat - 2012. 05. 10. 18:31

Már alig várom a 2.évadot :) Amúgy nem lehet valahol magyarul fanfiction-t olvasni? Vagy valakinek nem lenne kedved írni? :) Én lehet, belekezdek egy RumpelxBelle-s regénybe ^^
21.részről:valahogy számítottam rá, hogy Henry megeszi a sütit, remélem, azért nem fog meghalni… Egészen a szívemhez nőtt a kissrác, bár néha kicsit “sok”belőle és irritáló…

Gerdina - 2012. 05. 10. 20:09

Uhhhhh az őrök megölése nekem is a mélypont volt, meg az egész csata. UTÁLOM amikor sorozatokban/filmekben ártatlanokat bántanak csak azért, mert végzik a munkájukat. Ezt kár volt belerakni.

Platschu - 2012. 05. 11. 09:18

Ami furcsa volt még, hogy beszélget Regina és Rumpi, hogy egymást mivel tudnák sakkban tartani, erre a királynő nem dobja be Belle nevét? Én annyira vártam, hogy elhúzza előtte a mézesmadzagot, bár utána valószínűleg Rumpi ízekre tépte volna az információért, hogy hol tartja. :D

Nicholas - 2012. 05. 11. 12:10

“utána valószínűleg Rumpi ízekre tépte volna az információért, hogy hol tartja.”

Nem úgy működik kettőjük viszonya, hogy Regina engedemeskedik Goldnak? “Kérem”
Nem sokszor vették még elő ezt az egyezséget, kétszer v. háromszor talán.

Gigi - 2012. 05. 11. 15:25

Jó rész volt, Emma nem ostobaságból tette, amit tett, egészen egyszerűen nem hitte, hogy tényleg Regina a gonosz királynő (És most komolyan: alapos bizonyíték nélkül ki hinné el?) Viszont egyre inkább azt sugallták neki, hogy nem lenne jó ötlet magához vennie Henryt. Ez így logikus.
Aztán a fináléban majd úgyis megváltozik a véleménye, ezután az almás pités eset után legalábbis már tényleg semmiképp nem akarja, hogy Henry Reginával maradjon.

Platschu - 2012. 05. 12. 07:24

Nicholas: Oké, akkor szép szavakkal is kiszedné belőle az infót, ezért is nem játszotta ki Regina még ezt a kártyát.

Llew - 2012. 05. 12. 11:24

Na, de Regina azt hiszi ő itt a főnök, közben mint látjuk, csak Rumpi nagy tervében asszisztál, anélkül, hogy tudna róla.

betti - 2012. 05. 12. 16:58

Nagyon kíváncsi vagyok hogyan zárják le az évadot, bár csalódni biztosan nem fogunk :) Most hogy hivatalos a második évad, nem tudom hogy kapunk-e egy nagy cliffhangert, vagy lesz egy rövid ideig tartó happy ending, esetleg átoktörés. Mindenesetre nagyon várom a hétfőt!

Platschu - 2012. 05. 12. 22:26

Megoldják ezt az ügyet, talán Regina még jó kislány is lesz, ha valahogy fel tudják támasztani a hapsiját. Aztán hozhatnának be új főellenfeleket (pl. az anyját, aki gyanítom maga a Szívkirálynő), így lehetne varázsvilágok közti “háború”. :D

Sasha86 - 2012. 05. 12. 22:55

Most néztem meg egyébként az 1×21-et, természetesen a megszokott nagyon-jó szint jött, és köszönöm, hogy visszatért Alexander Stan!!!! A kalapos figura egyébként nagyon jó, maradhatna badassnek a második évadra, ha kapna némi erőt meg önbizalmat a fináléban, messze erősebb karakter lett már a bemutatkozó résznél, mint mondjuk a halvány gyenge mr. Glas, mint evil-segéd. Rumpi zseniális, hogy mindig nyugodt, sosem tudják meglepni, mindig ő van legelöl, ez nagyon tetszik, de az engem is zavart, fel is kiáltottam, amikor a nincs semmi, amivel meggygőzhetne résznél Regina nem dobta be Bellet, pedig kézenfekvő lett volna plusz nagy tombolás Rumpi részről, az mindig nagyon üt.
Én valamiért azt a finálé képet látom, hogy Emma átkerül a varázs világba, és egyenlőre ott is marad, adhatnak rá hercegnő ruhát meg minden, storybrook meg (a regefalva rettenet, nem tudom használni) visszakapná egy nagy fight erejéig az emlékeit, aztán megint csönd, mintha mi sem történt volna.
Pinokkió meg ne haljon, mert nagy baj lesz, de nem hiszem, mert a srác elhintette ugye Henrynek, hogy azért változik vissza, mert rossz fiú volt, ezeket mindenképpen ki kell majd fejteni meg ugye gyanús egy Emma-Stranger érzelmi szál is (hacsak nem jön elő Rumpi fia, mint Henry apja, én azt is remélem), Gepetto meg egy tündér, nem lehet nem szeretni, pedig nem sok jelenete volt.
Engem már egy ideje foglalkoztat az a kérdés is, nem tudom egeyedül vagyok-e vele, hogy milyen klasszikus (és nem klasszikus is) mesék vannak még, amiket be lehet hozni a sztoriba, mindenképpen mágiás történetek kellenének, de nem jutott eszembe semmi konkrét Csipkerózsikát kivéve (habár az orsó megjelent, mint motívum a Belles részben, de az inkább rumpihoz volt köthető), na ezért is várós a második évad (ja igen HURRÁ, MEGVAN A BERENDELÉS), meg lehet tovább vinni olyan elhagyott fonalat, mint a Hamupipőke, Belle, Rumpi fia részek, meg ugye ott van még evil anyuci meg regina ereje honnan, jájj nagyon várom, mivel fejezik be, Henry tuti nem hal meg, mivel a promóban SPOILER ugye mutatták, hogy leállt a szive, ez általában ellentétesen szokott elsülni, amúgy is kell ő ide, bár néha tényleg idegesítő, meg lehet szokni.
Legyen már holnap 2 óra!!!!!!

Gerdina - 2012. 05. 13. 08:17

Az írók most egy interjúban azt mondták, hogy Regina azért nem vetette be Bellet, mert nem volt rá biztosítéka, hogy ez miatt Gold ne ölné meg vagy tenné tönkre.
Sasha86: A Pinokkiósat már kifejtették, hogy miért volt rossz fiú. Otthagyta Emma-t és élte az életét gondtalanul 28 évig. Persze csak 7 éves volt akkor, de attól még megszegte az ígéretét.

Sasha86 - 2012. 05. 13. 16:50

ó, ja hogy azért! Na mindegy, akkor se kéne kinyírni, azt hittem Graham után nem lesz, aki pótolja, de a Stranger sokkal szimpibb!

A. - 2012. 05. 13. 17:49

@Sasha86: nem kötözködni szeretnék, de Sebastian Stan;) minden másban teljesen igazad van:)

Sasha86 - 2012. 05. 13. 22:04

A.: hehe, ez nem tudom honnan jött, ez az alexander, pedig imádom a színészt, köszi a korrigálást!

A. - 2012. 05. 13. 23:05

@Sasha86: esetleg Alexandra Stan ihletett meg?:)
a mesékkel kapcsolatban, ami hirtelenjében eszembe jut: Andersen-mesék, és az 1001 éjszaka meséi, ami még felmerülhet talán.

Platschu - 2012. 05. 13. 23:59

Csak remélem azt nem fogják eljátszani, hogy Regina már haldoklik és akkor dobja be a Belle kártyát Rumpinak, aki ezután elárul mindenkit és a pártját fogja…

Sasha86 - 2012. 05. 14. 02:14

A.: vicces, hogy ezt mondod, mert de, és ezen röhögtem fél óráig! Jujj az 1001 éjszaka izgis, Andersen meg… hát tudjuk, olyan disneys, aranyos, rózsaszín, nem rossz ötletek ezek. Nade miért van az, hogy az évadzárók mindig később kerülnek fel a világhálóra?

Sasha86 - 2012. 05. 14. 02:24

Platschu: merész húzás lenne, de az kell mondjam, nem rossz alapötlet!

Dani - 2012. 05. 14. 09:06

Húdeaztamindenit. Ez de jó rész volt. És most oly sokat kell várni a 2.évadig. SPOILER – Emma “felvilágosítása” lehetett volna jobb, de így sem volt rossz. Az utolsó pár percig viszont komolyan nem tudtam volna megmondani, hogy és most mi lesz? De a varázslat visszatérése sok új dolgot hozhat, bár ki tudja, hogy képes-e tartani a színvonalát a sorozat a 2.évadban is.

Platschu - 2012. 05. 14. 10:10

Eszméletlen jó rész volt. A végén pedig már meglobogtatták a következő évad alaphangulatát. :D

Reginát én sajnáltam a részben. :( A színésznő kiválóan játszott. Vajon akkor most majd megint lopkodhatja a szíveket?

krigin - 2012. 05. 14. 10:41

SPOILER: Magic is coming! :D SPOILER VÉGE
Jó rész volt nagyon, összességében tetszett az évad nagyon, de az fináló nagyon-nagyon jó volt :) Lehetne már ősz és kezdődhetne a 2.évad :D

Platschu - 2012. 05. 14. 11:03

Néha már azt éreztem, hogy túlságosan is pörgetik a cselekményt a sok alapozás után. :)

Zsofesz - 2012. 05. 14. 11:10

Amikor Emma “megvilágosodott” majdnem felborítottam mindent magam körül, hogy nehogymá’ ennyivel elintézik, mikor 21 részen keresztül nem sikerült elérni… De maga a rész végül is jó lett, tetszett, izgalmas volt, Belle is volt (az ő története tetszett eddig a legjobban a főszálon kívül). Mostantól lehet vágni a centit, hogy mikor térhetünk vissza Storybrooke-ba (vagy bármi is lesz a lila köd végeredménye).

Gerdina - 2012. 05. 14. 11:12

Emma megvilágosodása lehetett volna nagyobb pillanat, adhattak volna neki pár percet, hogy mindezt feldolgozza. Minden kis jelenetnél berakják a nagy hatásvadász zenét, itt meg SEMMI. Látta a szüleit ahogy harcolnak érte, látja, hogy létezik a varázsvilág, ez egy hatalmas pillanat az életében és el lett bagatelizálva. Túl gyorsan sodródott a dolgokkal. Persze meg kellett mentenie a fiát, de azért 22 rész után nagyobb katarzisra számítottam.

Cathy07 - 2012. 05. 14. 11:41

Nem volt rossz, de összességében nagyon összecsapottnak érzem… Az, hogy pl Emma nem is találkozott Snowval meg Charminggal, Augustra se jutott elég idő, meg gyakorlatilag semmire… Egy dupla évzáró jobb lett volna talán… De hát akkor is nagyon jó sorozat ez, várom a 2. évadot. :)

betti - 2012. 05. 14. 12:12

iszonyat jó volt. ennyi :))

Neoprimitiv - 2012. 05. 14. 12:24

Csak egy nagyon gyors végignézésre volt még időm, de le a kalappal a készítők előtt. A részmegoldásokkal most nem is foglalkoznék, de az, hogy minden vacakolás nélkül lezárták az első évad gyakorlatilag összes fontos szálát – gratulálok, nem ehhez vagyok szokva. Úgy látszik, bíznak magukban annyira, hogy nem egyetlen ötletet kifacsarva és múmiává aszalva akarják tovább vinni a történetet és ez nagyon biztató.

Reginát én is sajnáltam a részben. Lehet, hogy csak nekem jött át, de volt arról szó korábban, hogy miért kötődik ennyire Henry-hez? Az már régen egyértelmű volt, hogy minden gonoszsága dacára is ő iránta más érzelmei is vannak.

SnowCat - 2012. 05. 14. 13:06

Hihetetlenül jó volt az évadzáró, végre Belle és Rumple egymásra találtak, annyira megható volt az a rész *.* Erre vártam már ezer éve :))))) Hihetetlen, mennyi érzelem van Robert Carlyle játékában, és olyan megható, hogy még mindig szereti :))

winnie - 2012. 05. 14. 13:31

nemsokára lesz kritika, de nekem közel sem jött be ennyire, mint a többségnek:)

Platschu - 2012. 05. 14. 13:35

A rész közben többször felugrottam és ujjongtam, annyira örültem az eseményeknek. Kevés sorozat éri el ezt a hatást, hogy így tudjak lelkesedni. :)

Azt nem értettem, hogy Rumpi is a mágia helyett miért nem a fiát választotta a kútnál? Ebből is látszik, hogy még a szerelme helyett is megint a hatalmat választotta. Éppen csak nem kalkulálta bele, hogy Őfelsége is mágiahasználó. Regina pedig igyekezett minden komolyabb riválist a mesevilágban megnyuvasztani. :D

Az is állati jó volt, amikor azt mondja Reginának : “ha meghal, te is (követed)”. Így kell ezt. Nem cicóztak sokat a cicaharcot is öröm volt nézni. :D Egyébként Jennifer (Emma) is nagyon szépen sírdogált, remek alakítás. Azért az merész volt, hogy megint behoztak egy sárkányt és ő simán lerendezte. Bár csodálkoztam volna, ha nem próbálja meg fegyverrel megölni elsőnek, de be is jött a tippem. :)

Aki rém kiábrándító volt, az Snow. “Nem tudok megbocsátani…” Bla-bla-bla… Jaj de unom már szegénykét, de aztán szerencsére memória visszatért. o.O

S vajon a Kalapos honnan tudott Belleről? 28 év alatt csak sikerült kivallatni mindenkit Regina tudta nélkül? Vagy eleve ápoló volt a pszichiátrián? Mi lesz vele a következő évadban? Belle állandó szereplő lesz? A Kalapos meg ki és be “hoppanál” majd a kalapjával? Mert ha van egy kis esze, akkor első dolga lesz a lányával elmenekülni ebből a világból.

SnowCat - 2012. 05. 14. 13:43

Egyébként Rumpel most már meg tudja csókolni Belle-t, anélkül, hogy megtörne az “átka”? Vagy azért keverte az igaz szerelemmel a mérget, hogy végre egymáséi lehessenek??

S0m30n3 - 2012. 05. 14. 14:10

A napokban daráltam le, az utolsó rész nagyon ütött, igaz néha nagyon siettek az eseményekkel, ahhoz képest, hogy a szerelmi kapcsolatokat mennyire tudták húzni-vonni, itt nagyon kevés idő alatt csináltak sok mindent. Igaz annyira nem zavart. Másik az, hogy nem gondoltam volna, hogy a sztorit le fogják zárni és a következő évadra már újat hoznak be. Azt hittem, hogy a sorozat legvége lesz az, hogy mindenki emlékezni fog, addig meg minden évadban más központi szereplők fognak csak emlékezni. Nagyon várom a második évadot.

A. - 2012. 05. 14. 14:10

A vadász és a kalapos egy részben, ez már rossz nem lehet…
Az hogy van, hogy az agyonszajkózott “mágia nélküli világban” ott lapult végig egy komplett tűzokádó sárkány a pincében?

A. - 2012. 05. 14. 14:13

És ha Mr. Gold minden vágya eddig a True Love potion volt, akkor nem lett volna egyszerűbb egy hajszálat csennie Emmától? Ő maga a True Love ugye genetikailag.

SnowCat - 2012. 05. 14. 14:31

Na igen… De akkor miért kellett neki a True love potion? Hogy Belle-lel egymáséi lehessenek?

Söge - 2012. 05. 14. 15:20

Az évadzáró egyik nagy pozitívuma, hogy kiírták a két legidegesítőbb karaktert, Mary Margaretet és Davidet, Snow és Charming talán nem lesz annyira életképtelen mint ők voltak. [/sarcasm]

Egyébként tényleg remek rész volt, Lana Parrilla még a szokásosnál is jobbat alakított.

Platschu - 2012. 05. 14. 15:30

Söge: Ez jó megállapítás. Mostantól Charming tökei újból leszálltak. :D Azért én is hiányolom, hogy nem lett felfedve, hogy nem csak lányuk, de van unokájuk is ám… :)

* * *

Mr. Gold mindig azt mondja, hogy minden mágiának ára van. Vajon ő most mit fog fizetni a kútért? Ha tudta, hogy a sárkány lent van a kaszinótojással, akkor mire várt eddig a kinyírásával? Már rég varázsolhatna. Ha pedig varázslat, akkor minek kell rögtön mindenkinek kapnia belőle? Izgalmas lesz a 2. évad. :D

balfiviz - 2012. 05. 14. 15:37

Szerintem Bellet, megint a mágiát választja helyette..

SnowCat - 2012. 05. 14. 15:56

Szerintem nem fogja elveszíteni Belle-t, mert láthatóan tudta, mi fog történni… Mondta is Belle-nek, hogy sok idejük lesz egymásra, de előbb ezt meg kell tennie. Szóval nyilván nem csinálta volna, ha nem tudta volna, hogy annak Belle lesz az ára. Ezt még gondolat szintjén sem kockáztatta volna.

winnie - 2012. 05. 14. 16:02

a belle-kérdésben a szokásos mantrám: amikor az írók írták a finálét, azt tervezték, hogy a 2. évadban vagy nem lesz belle vagy más lesz az arca (színészcsere.

ilyen szempontból jó hír lehet, hogy most mégis tervezhetnek vele, mert nem rendelték be emilie de ravin pilotját.

SnowCat - 2012. 05. 14. 16:10

Ne már… Én bírtam Emilie de Ravin-t :(( Most más fogja alakítani??:(

winnie - 2012. 05. 14. 16:11

neem:) az csak szappanos alternatív lett volna, senki nem tervezte gondolom, csak az is mgoldás elméletben egy karaktrer pótlására. az alapterv nyilván az volt, hogy nem lesz emilie. így sem tudni, hogy fog-e szerepelni, hiszen nem állandó szereplő, de a lényeg, hogy nem rendelték be a pilotját, így nem lesz elkötelezve másik sorozat mellett, szabad lesz.

Dzsi25 - 2012. 05. 14. 16:23

Azt hiszem, ütős kis évadzárót láthatunk. Azért meg külön piros pont, hogy nem húzták el Emma megvilágosodását.
Más sorozatban egy ilyen történést simán csak mondjuk egy 4. évad végi cliffhanger keretében mernének meglépni. Az átok megtörése szintű eseményt pedig máshol nyugodt szívvel elhúztak volna akár 6. évad végéig is… Szóval kudos a megoldásért, és várom a következő évadot.

SnowCat - 2012. 05. 14. 16:28

Winnie: Nem vagyok nagyon képben ezekkel a fogalmakkal. Mit jelent, hogy nem rendelték be a pilot-ját? Nem tudom, mit jelent ez a fogalom… :-/ Ez a sorozat a 2.amit nézek igazából :D Szerintem fog szerepelni Belle, sőt biztos vagyok benne :))

Platschu - 2012. 05. 14. 16:41

SnowCat : Azt jelenti, hogy szerepelt volna másik sorozatban, mint főszereplő, de a bevezető rész (pilot) után az adott csatorna vezetése úgy döntött, hogy mégsem lesz belőle sorozat. Tehát nem rendelték be (illetve meg), így a színésznő megint szabad.

winnie - 2012. 05. 14. 16:43

igen. ha egy színész valahol nem állandó szereplő, akkor elmehet másik sorozatba játszani. akit az írók biztosan a sorozatban akarnak látni hosszabb távon, azt állandó szereppel dobják meg, mint például itt eion bailey-t (august)

a pilotokból lesznek a sorozatok, így ha az abc csatorna úgy döntött volna, hogy kell neki az americana című sorozat, ahol emilie de ravint leszerződtették állandó szereplőnek (aki tévézik,annak az a célja, hogy találjon olyan sorozatot, ahol nem vendégszereplő, hanem állandó szereplő), akkor hiába akarták volna belle-t ide visszahozni, a színész nem jöhetett volna más elfoglaltságai miatt.

ld. a once upon a time-ban van x darab olyan szereplő, akik itt maradnak, ha a fene fenét eszik is – de piroska, nagyi, a törpék bármikor eltűnhetnek, ha más munkája akad a színésznek. egyelőre csak az biztos, hogy sidney és hamupipőke nem fog szerepelni, mert nekik lesz saját sorozatuk, így a készítők nem tudják megszerezni őket, maximum kivételes alkalmakra.

SnowCat - 2012. 05. 14. 17:15

Köszönöm a részletes felvilágosítást :) Akkor megnyugodtam, hogy Belle valószínűleg fog még szerepelni :))

Gerdina - 2012. 05. 14. 17:16

Belle nekem nem szimpi, plusz most Mr. Gold-dal sem nagyon passzolt. A mesevilágban valahogy inkább láttam őket szerelmespárnak.
Regina-t én egy percig nem tudom megsajnálni, egy pszichopata gyilkos aki annak ellenére akarta bántani Emma-t, hogy tudta, mekkora fájdalmat okozna azzal a fiának. Az ilyet én nem nevezem szeretetnek. Pár könnycsepp nem fog meggyőzni az ellenkezőjéről.(Persze a karaktert imádom, de sajnálni soha nem fogom, hiába próbálják néha emberibbé tenni.)
Én nagyon sajnálom, hogy Emma nem találkozott a szüleivel meg nem is beszélt róluk…plusz Mary Margaret hova tűnt miután leállt Henry szíve? Miért nem ő hívta fel Emma-t?
Arra én is kíváncsi leszek, honnan tudott a kalapos Belle-ről. Bár lehet, hogy erre nem térnek vissza.

SnowCat - 2012. 05. 14. 17:23

Szerintem Mr. Gold kb.föl sem fogta, hogy Belle ott áll előtte, majdnem sokkot kapott… De igaz, a 2.részben jobban átjött, hogy mennyire szeretik egymást. Kár, hogy nem csókolták meg egymást… Kicsivel lehetett volna szenvedélyesebb is a nagy találkozás, de mondom, szerintem mindketten meg voltak szeppenve :D

SnowCat - 2012. 05. 14. 17:24

*Bocsi, 12.

Solmyr - 2012. 05. 14. 19:22

De jó volt az évadzáró! Szépen összeértek a szálak, és még a cselekmény is tempósan haladt. A készítők keze nyoma meglátszik a sorozaton, ez a legjobb Lost-pótlék jelenleg. Ráadásul a Lost hibáiból is tanultak: nem bonyolítják túl, nem húzzák túl, és nem próbálják scifinek eladni a mesét :) Mondjuk a giccs-csapokat kurvára megeresztették, de ad a sorozatnak egy cukormázas bájt, amivel engem megvettek, hiába basznék rá legszívesebben minden sorozatra vmi kékes-szürkés szűrőt, baljóslatú zenét és reményvesztett atmoszférát némi emberi gyarlósággal meg gonoszsággal megfűszerezve :D

Vash - 2012. 05. 14. 19:43

Rég volt már ilyen, de most újra elvesztettem az időérzékem és a 40 perces finálé kb. feleannyinak tűnt. Pörgött, jó volt, szép volt (az apróbb sutaságok ellenére is, amiken egy másodpercig sem akadtam fenn). Jöhet a második évad, amit már tuti heti rendszerességgel fogok nézni.

Runciter - 2012. 05. 15. 23:11

házt ez nem nyűgözött le.
Morrisonnak meg ez az egész mesevilágra rádöbbenős, sárkánnyt lekardozós dolog egy kicsit soknak tűnt, a rész első felében minden mondata tök hiteltelen volt.
na mindegy, így is az év meglepetése.

Galak - 2012. 06. 09. 00:38

A harmadik rész megnézése után ez egyértelmű képregény koppintás csak épp jóval vérszegényebb annál. Ha lehet hinni a pletykáknak a csatorna készítői először egy Fables sorozatot akartak, de az alkotója túl sokat kért, sebaj rávágták az ajtót és kiosztották a feladatot ennek a két balfácán sorozatírónak. Akik aztán létrehozták ezt a dögunalmas, négyéveseknek való fércművet.

winnie - 2012. 06. 09. 00:59

:)) ha valami hasonlít valamire, az csak hasonlít valamire. a koppintás az lenne, ha a történeteket megegyeznének, de ilyesmiről szó sincs. még a karakterek egyezéséről sem. a szituációk egyezéséről sem. most komolyan, ha elkezdenénk felsorolni a motívumokat, jóval több különbség lenne, mint hasonlóság. és mindez ahogy mondod, 3 rész alapján? érdemes elolvasnod a fables első 3 részét és megkeresned, hogy az melyik filmre hasonlít igencsak. és az sem koppintás.

nem bántásból, de érdemes tovább gyűjtened az információkat és nem pletykákra alapoznod (te mondtad) – sokan, sok helyen elmondták, hogy mi történt a fables sorozatverziójával, és aki ismeri mindkettőt, az láthatja, hogy ordas nagy különbségek vannak a kettő között (vajh, mi lesz akkor, amikor nemsokára az OUAT több részessé válik, mint a fables? akkor a készítő agyából fogják ezek a tolvajok lenyúlni az ötleteket?:). de az is olvasható, hogy hogy keletkezett a once upon a time. a sorozatkészítés másképp működik.

willingham még egy öninterjút is szentelt a témának: http://www.comicbookresources.com/?page=article&id=35737 – köszönhetően annak, mert jó sokan voltak, akiknek habzott a szája attól, hogy egy tévésorozat alapszituációja hasonlíthat egy képregényéhez.

freestyle - 2014. 03. 25. 12:40

Megkésve bár, de megnéztem a pilotot:)
Kíváncsi vagyok a folytatásra, nekem semmi problémám nem volt az első résszel.
A kommentek elolvasásának neki fogok futni, nem lesz sétagalopp:D

Egyébként az hogy fordulhatott elő, hogy a bejegyzés dátuma október 24 ,az első hozzászólások pedig október 20-ra datálódnak?:P

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz