login |

Revenge – 1×07: A Kinsey-skála

2011. 11. 05. 14:20 - Írta: winnie

15 hozzászólás | kategória: kritika,

Lássuk, hogy vajon a Revenge-ben benne van-e a kibeszélés lehetősége. A legutóbbi rész ismét nem hozott konkrét bosszút, ami hiányzik, de ezúttal nincs panaszkodnivalóm, mint a 6. rész esetében, hiszen új szereplők érkeztek, régiek kavartak, Emily-nek szinte semmit sem kellett tennie, csak meg eresztenie egy-két telefont, no meg a rész elején letámadni Nolan-t, hogy hackeljen meg valamit.

Infóhegyekkel láttak el minket, és még karakterszinten is végre volt némi mélyülés. A tovább mögött spoilerek.

Frank kutakodásai a mitológiát is mélyítették egy kicsit nagyon, megérkezett Amanda-Emily, s kiderült, hogy Tyler sikamlósabb és elszántabb, mint valaha – és az is, hogy jól sejtettük róla azt, amit sejtettünk, valamint, hogy Nolan-t sem olyan fából faragták, mint azt Tyler hitte. Sőt, mint azt én hittem, hiszen simán megettem, hogy a barátra szomjazó Nolan-t az ujja köré csavarja Tyler (országos tévén meglepően merész húzás volt), akivel remélhetőleg nemsokára leszámol Emily, bár annak idején elvileg semmi rosszat nem tett Apu ellen.

Kuszálódtak a viszonyok is, hirtelen (megintcsak Tyler!) Ashley elkezdett fújni Emily-re, arra viszont kíváncsi leszek, hogy a Declan – Charlotte viszony mennyire lesz filler, mert egyelőre nem éppen okosan van kivitelezve, de persze a két karakter sem IQ-bajnok. Az újságírónak hála pedig a Conrad – Victoria viszony is megkapta a magáét, mint ahogy ismét ráerősítettek arra, hogy Victoria továbbra is úgy az egyik legjobb idei villain, hogy nem velejéig gonosz.

Amin elgondolkodtam ismét rész közben, hogy vajon Emily-nek tényleg annyira fontos, hogy bosszuljon, hogy azért még egy igaz szerelem (Jack Porter) lehetőségét (s ezzel élete hátralévő részét) feláldozza?

15 hozzászólás Ne habozz!

len90 - 2011. 11. 05. 14:32

Nekem pont a mosgtani rész volt elég érdektelen, talán pont Emily mellőzése miatt, az addig ok, hogy bonyolódott a szál és Victoria karakterének színesítése is jó, de nem szeretem, hogy ha valami nagy veszélyt (Frank) olyan egyszerűen intéznek el, hogy hopp jön egy “ismerős-idegen” és pik-pak megöli…

Dr. Atom - 2011. 11. 05. 14:37

Van pár alapvető butaság még mindig (pl. hogy a francba gondolta főhősnőnk ezt a bosszúállósdit Nolan nélkül, mikor a nörd gyerek nélkül sehol nem lenne), de ez szappanopera, nem Columbo, szóval nem sokat von le az élvezeti értékéből.

winnie - 2011. 11. 05. 14:41

“olyan egyszerűen intéznek el, hogy hopp jön egy “ismerős-idegen” és pik-pak megöli…”

én végig arra gondoltam amúgy, hogy direkt irányították hozzá, hogy kiiktassa franket. ennek persze semmi értelme nem lett volna:)

zedtheant - 2011. 11. 05. 15:04

szerintem amögött van koncepció, hogy az igazi Emily elintézte Franket és nemcsak véletlenül pont így jött ki pikk-pakk volt
amanda valszeg nem cserélt volna egy olyannal személyazonosságot, akiben nem bízik 100-ig, úgyhogy tudta, ha gáz lesz, a csaj mindent megtesz majd, hogy megszüntesse a problémát…
karakterek elmélyítése pedig tényleg egyre durvább, nekem egyedül ebben a részben sokkal kidolgozottabb lett ashley, tyler, nolan és victoria – az azért nem rossz 40 perc alatt!

polskifan - 2011. 11. 05. 16:04

ezek szerint Frank nem Emily embere volt…

Ghostika - 2011. 11. 05. 17:15

Picit fáradtan nézhettem mert először nem esett le miért markolta meg a végén Emilly a hintaágy könyöklőjét…
Amúgy a sorozat pedig teljesen rendben van, talán a szerdai számomra nem túl impozáns felhozatal miatt a legjobban várt csütörtök reggeli sorozatadag :)

combrader - 2011. 11. 05. 21:18

Az egyik legjobb az idei felhozatalból. Kegyetlen jók a karakterek, nagyon szépen dolgozzák ki őket, egyre több infót kapunk mindenkiről.
Amúgy a bosszú tényleg nem működne Nolan nélkül, mert szinte mindig ő húzza ki a slamasztikából. Izgatottan várom a végét.

Risi92 - 2011. 11. 05. 21:45

Nolan Nolan… megleptél! :D amúgy valóban nagyon nagyon jó sorozat, nekem az idei kedvenc újoncom. Lydia pedig magához tért, nagy YAAAAAAAY ezért! mehet tovább kavarni a trutyit

esztokam - 2011. 11. 05. 22:26

Az idei felhozatalból ez lett az első kötelező darab a számomra, bár az előző résznél aggódtam, mert az nagyon nem jött be, de a 7. rész mindent helyre rakott.
Nolan nélkül nem lenne az igazi a sztori. Szükség van rá, akkor is, ha Emily kézzel-lábbal tiltakozik ellene, mégis ő a legjobb hátország, hisz csak ő tudja az igazat. Egyedül nem lenne képes véghez vinni a “hadjáratot”.

Llew - 2011. 11. 06. 12:28

A bosszú tényleg hiányzik kicsit, de továbbra is csak dicsérni tudom. Mélyítik a karaktereket, kavarják a szószt, és még a múltkori ládás problémánkat is megmagyarázták. Victoria eddig sem volt egyértelműen genyó. Emily előbb utóbb rájöhetne, hogy Conrad volt a fő ellenség a faterral szemben. Frankkal megtámogatva persze, akivel már nem kell foglalkozni. Bár Lydia zuhanása óta ki tudja.

Frank igazi Emilyhez jutása nekem nem egyértelmű. A legrosszabb verzióra fenntartott telefonos mentés, az ajtózár mutogatása, meg a túl könnyű leszerelés nekem a direkt verzióra hajaz. Vagy csak ennyire szájbarágósak? Sem Emily, sem az igazgatónő nem tudhatta, hogy nem tud bírósági végzést szerezni.
Viszont Frank elintézése meg inkább a véletlent támasztja alá, mert azért elég rutinos rossz arcnak volt beállítva ahhoz, hogy komolyabb ellenállásra lehessen számítani tőle.

A találkozáskor igazi Amanda arcán szerintem nem az őszinte öröm tükröződött szemben igazi Emilyével.

Tyler gyerek emberérre akadt Emilyben, de főleg Nolanben. (A testőrrel megvan a kötelező feka karater is :D ) A videóra nem számítottam (bár a múltkori után kellett volna), de arra fogadtam volna, hogy Nolant nem lehet csak ilyen egyszerűen leszerelni. Azért remélem pár rész alatt lekapcsolják Tylert, nem kell, hogy más is kavarjon Emilyn kívül, így is van elég baja. Viszont a srác talán nehezebb ellenfél, mint eddig mutatták. Túl sok veszteni valója van, hogy könnyen feladja, szóval Nolannak még lehet kelleni fog a testőr.

mosolykert - 2011. 11. 08. 22:36

Nagy kedvencem lett ez a sorozat, Declan-részt leszámítva nagyon bejön.
Amikor a pilotban Jack megöli a vőlegényt – kíváncsi vagyok, igazából mi viszi majd rá erre.

Krigin - 2011. 11. 10. 12:52

Revenge szereplői fotózkodtak!
Kimehetne Moment of Beauty kategóriában:

http://www.tylershields.com/2011/11/08/revenge-3/
http://www.tylershields.com/2011/09/21/revenge-2/

:D

stüni - 2011. 11. 11. 20:14

“Amikor a pilotban Jack megöli a vőlegényt – kíváncsi vagyok, igazából mi viszi majd rá erre.”

Biztos nem ő öli majd meg, csak rátalál, meg ilyenek… :)

ringsider - 2011. 11. 18. 10:32

vagy nem a vőlegény, egyszer sem látszik az arca, ami nem véletlen szerintem…:-)

yeeeyha - 2011. 11. 21. 20:10

ez a rész most nekem olyan sötét volt, pedig mennyi mindenre fény gyúlt :)
Nekem Nolan a kedvencem, bár a kis hempergése a genyó tylerrel… igen, ezt még meg kell emésztenem. Mindenesetre Ashley se szimpi már, ezek ketten Tylerrel még veszélyesek lehetnek.
Engem Declan meg charlotte idegesít leginkább, elképesztő módon, kár hogy nem ők halnak meg az eljegyzési partin…
Jacket meg sajnálni kell, bakker, szegény :(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz