login |

JAws 2011: Legjobb női főszereplő (40 perces sorozat)

2012. 01. 03. 22:15 - Írta: Bruzsy

131 hozzászólás | kategória: szavazás, , , , , , , ,

És ha már megvan a legjobb 40 perces sorozat (amiből nincs jelölt ezúttal), lássuk, hogy színészek között kiket tartottatok a legkiemelkedőbbeknek – naná, hogy míg tavaly szinte csak országos sorozat volt jelölve, idén, mint minden “40 perces” kategóriában, csupa kábeles és a Fringe. A női főszereplők kategóriája mindig nagy viharokat szokott előidézni, de nem csak a JAws-on hanem más díjátadókon is.

Korábbi győztesek: 2007: Kristen Bell, 2008: Evangeline Lilly, 2009: Yvonne Strahovski, 2010: Yvonne Strahovski

Az első legszembetűnőbb változás, hogy két győzelem után idén lemaradt a jelöltek közül Yvonne Strahovski, de Nina Dobrev és Stana Katic se tudta megismételni a tavalyi bravúrt, bár utóbbi csak hajszállal maradt le. Itt van viszont negyedjére is Jennifer Carpenter, aki tavalyhoz hasonlóan idén ismét főszereplő kategóriába sorolódott, vajon egy év alatt összegyűjtött annyi rajongót, hogy diadalmaskodjon a többiek felett?

Tavalyról egyedül Anna Torvval ketten dupláztak, szóval azt kell, hogy mondjam, nem lesz könnyű, az újoncok itt is szárnyalhatnak. Ami a leginkább kitűnik, hogy a voksolók szeretik a klasszikus, kiemelt főszereplőnőkkel operáló sorozatokat – korábban nem lehetett azért ilyen szériákból Dunát rekeszteni, idén pedig két újonc rögtön bekerült. Természetesen Claire Danes-ről és Mireille Enos-ról van szó, akik a Homeland-ben és a The Killing-ben csillogtatták meg tudásukat.

Az ötödik jelölt pedig igen rendhagyó, hiszen Connie Brittont két sorozatért, a Friday Night Lights-ért (pár része átcsúszott 2011-re, de máshol meglepett, hogy nem kapott jelölést) és az American Horror Story-ért is jelöltétek. Facebook-on megszavaztattuk, hogy ilyenkor mi legyen, s úgy döntöttetek, hogy a színész kapja a jelölést, így Britton is bejutott a legjobbak közé. (Michael J. Fox is két vendégszerepért került be a a top5-be korábban.) Végül pedig, de nem utolsósorban, itt van még a Sons of Anarchy anyatigrise, Katey Sagal, aki tavaly épphogy csak lemaradt a listáról, de idén már neki is itt van a helye.

Na, ki volt a legjobb?

A legjobb női főszereplő (40 perces sorozat)

  • Claire Danes (Homeland) (27%, 1,222 Votes)
  • Jennifer Carpenter (Dexter) (26%, 1,180 Votes)
  • Anna Torv (Fringe) (18%, 825 Votes)
  • Connie Britton (Friday Night Lights, American Horror Story) (12%, 536 Votes)
  • Katey Sagal (Sons of Anarchy) (12%, 522 Votes)
  • Mireille Enos (The Killing) (4%, 184 Votes)

Total Voters: 4,469

Loading ... Loading ...

131 hozzászólás Ne habozz!

LoGi - 2012. 01. 03. 22:19

Sajnálom Yvonne-t, ha már bejut fanfavorit sorozat főszereplője, akkor ő is bejuthatott volna :P Itt talán a győztesre szavaztam (másodszorra).
Claire Danes ftw.

Bruzsy - 2012. 01. 03. 22:19

Na, ez egy kemény mezőny. Egy szebb univerzumban Katey Sagal tuti megkapná a voksom most, hogy végre bejutott, de “sajnos” Claire Danes jött, látott és győzött. Lenyűgöző volt minden másodperce, a 11. rész már csak ráadás volt.

CyClotroniC - 2012. 01. 03. 22:20

Toronymagas Claire Danes (Homeland 1×11 – WOW :O), de meg kell említenem, hogy Connie Britton is zseniális volt, egyértelmű második nálam.

VanillaSky - 2012. 01. 03. 22:22

Bitang erős egy lista ez, az FNL miatti tisztelgésként legyen Britton. Ettől függetlenül Danes is remek volt, a Stardustban egy aranybogár itt a Homelandben… ahh nőket nem bántok:)

Desmond Wallace - 2012. 01. 03. 22:24

Danes kisasszony

FZolee - 2012. 01. 03. 22:25

Danes, egyértelműen :)

darkspell - 2012. 01. 03. 22:27

Ez az eddigi legegyértelműbb választás. Danes.

dzsiaj - 2012. 01. 03. 22:28

Nálam is Danes. És bár még sosem mondtam ilyet, mert igyekszem mindig pártatlan maradni, de ha a fanboyok megnyeretik Carpenterrel, nagyon dühös leszek:D Egyelőre úgy tűnik, nincs baj.

LoGi - 2012. 01. 03. 22:29

8/8, nem rossz :D

djzsuzska - 2012. 01. 03. 22:29

Claire Danes

napocskin - 2012. 01. 03. 22:31

Én csakazértis Katey Sagalra szavaztam, és nem néztem meg előtte az állást. Rossz ómen vagyok, mert a másik jelöltem Claire Danes lett volna, és ő lett volna az első, aki vezeti a szavazást a jelöltjeim közül. De így sem bánom. :-)
De Connie Britton is lehetett volna, igaz, csakis a Friday Night Lightsért.

Tibi - 2012. 01. 03. 22:38

Ezt nem hiszem el. Gyerekek, ez csoda. GOT mentes övezet. Jó, a Homeland itt van, de akkor is, ez így már csoda :)

superpityu - 2012. 01. 03. 22:40

na ez az erős mezőny.
és még dönteni is nehéz. Carpenter-t nagyon megszerettem idén, ráadásul elég sok dolog épült rá az idén, és szépen meg is tette amit megköveteltek tőle, sőt még többet is. Ki merem jelenteni, hogy idén nem Michael C. Hall-nak kellene jelöléseket kapni Dexter miatt, hanem Carpenternek.
de viszont itt van a kicsi szívem csücske, aki képviseli az AHS-t. Connie Britton abszolút megérdemelten van itt, nagyon jól hozta a karakterét a sorozatban. a megőrülős részétől oda vagyok meg vissza.
Katey Sagal miatt pedig már nagyon érik a SoA dara.
na lényeg a lényeg ment egy szavazat Brittonra.

Maala - 2012. 01. 03. 22:41

Tibi, ezt nem hiszem el. Ez egy csoda volt 11 hsz erejéig. Aztán jöttél te, és tönkrevágtad. Haters gonna hate. :)

Skate - 2012. 01. 03. 22:42

Tudom, Claire Danes megérdemli az első helyet, mivel kimagasló volt a Homelandban. Inkább Katey Sagal esélyeinek javulásához járultam hozzá.

spamdog - 2012. 01. 03. 22:44

Az a 11.rész mindent vitt Claire!
De mondjátok ki a GoT női főszereplője? ;-)

Bruzsy - 2012. 01. 03. 22:44

Skate: Nem akarok kötöszködni, mert Sagal is bizony megérdemli, de nehogy az legyen belőle, h mindenki másra szavaz, mert Danes úgyis vezet, aztán szépen csendben a Dexter-fanok betolják az ács szekerét… ;)

Maala - 2012. 01. 03. 22:45

Bruzsy, ne befolyásold a kedves szavazókat! :)

Gyerünk fiúk, toljuk! :D

Bruzsy - 2012. 01. 03. 22:47

Nem befolyásolok, kampányolok. Azt mindenkinek lehet. ;)

jky - 2012. 01. 03. 22:48

Danes-re szavaztam, de Connie Britton kb. ugyanúgy megérdemelné.

CyClotroniC - 2012. 01. 03. 22:51

Bruzsy: Pedig én is sokat gondolkodtam azon, hogy Connie-ra nyomjak az AHS-ben lehozott paranoiái miatt, hogy hozzásegítsem őt a második helyhez, mert megmosolyogtató látni, ahogy J.Carpenter és A.Torv is előzi… :-/

Persze francokat fanyalgok… idén szerintem a 40-es kategóriák a korábbi évekhez képest hatalmas minőségi javuláson estek át, még ha nem is tökéletesek… Azért az előrelépés, hogy nem Dexter-Chuck-Castle-Fringe-TVD küzdelem van egy SZÍNÉSZI (!!!) kategóriában, mint tavaly :D

crashland - 2012. 01. 03. 22:53

Clare Danes, de muszaj volt Connie Brittonra szavaznom ..:D

VanillaSky - 2012. 01. 03. 22:55

@CyClotroniC

Erre nem is emlékeztem, rábököm az elmúlt évre és bakker:D Yvonne, Stanja (egyébként bírom a Castlet, de akkor is), Dobrev??? Nem, nem eyecandyről van szó:) Ez teljesen kiesett.

Llew - 2012. 01. 03. 22:55

Azért is Carpenter, mert idén kurva jó volt, és eddig sem lehetett rá panaszkodni szerintem. Fanboyság? Lehet, de nem érdekel. :D

spamdog - 2012. 01. 03. 22:56

Azt azért szomorúan konstatálom hogy Julianna Margulies nem fért be a 6-ba.

cabelito - 2012. 01. 03. 22:57

Minden tiszteletem Debráé a Dexterből, fantasztikus volt ebben a szezonban, de Claire Danes még nála is jobb volt, úgyhogy rá ment a szavazatom! :)

Thrasher - 2012. 01. 03. 22:58

édes drága jó istenem, Torv többet hoz, mint Britton, meg Enos együtt, menjetek már a francba.
az tetszett pl. ennyire, amikor Spock-hangon beszélt?

ooo - 2012. 01. 03. 22:58

Lieutenant Morgan!

CyClotroniC - 2012. 01. 03. 22:59

spamdog: Szomorú, de nem meglepő, nem sokan nézik a TGW-t :S Azért az Emmy-t, a Golden Globe-ot és a SAG díját már nem igen veszi el tőle senki… Max ha betörnek hozzá ;D

winnie - 2012. 01. 03. 22:59

vanillasky: “Nem, nem eyecandyről van szó:)” – értem én, de olyan nincs, hogy tavaly arról volt, idén meg hol arról, hol nem arról:)

a kulcs ismét csak ott van, hogy akkor szinte esélye nem volt a kábeles sorozatoknak. most meg az országosok nincsenek sehol. 26-27 40 perces jelölésből mindössze 2-t kapott országos, azt is a fringe. a TVD most sem szerepelt rosszul, a fő kategóriában majdnem bent volt. és tavaly több kategóriában is ott volt, így adta magát, hogy a főszereplője is bekerüljön. ez inkább a sorozatnak szólt szerintem. amellett, hogy persze, hogy eyecandy.

Jeol - 2012. 01. 03. 23:01

Britton-ra ment, FNL miatt :)

exile - 2012. 01. 03. 23:01

Egyértelműen Claire Danes. A Killinges nőt akármennyire is bírom a sorozatot nem igazán mondanám jó színésznőnek. Érzelmet még nem láttam az arcán a 13 rész alatt az tuti

CyClotroniC - 2012. 01. 03. 23:02

winnie: Ezért is mondom, hogy egy nagyon pozitív tendencia, hogy ebben az évben sokan képesek voltak elszakadni a nyomozós/misztikus 40-esektől a kábeldrámák irányába. Jövőre remélem, hogy a 20 percesek is átesnek egy látókörtágításon.

Faruwiel - 2012. 01. 03. 23:03

haha én az esélytelen katey sagal-ra mégiscsak azért megérdemli a nyújtottakért egy szavazatot :) a többinek még úgy érzem jövőbe lesz győzelme bőven

winnie - 2012. 01. 03. 23:06

“Érzelmet még nem láttam az arcán a 13 rész alatt az tuti”

ha egyszer olyat játszott:) szerintem mireille enos nagyon jó volt. nem tudom, hogy ebben mennyire van meg a fanboyságom a killing irányába, de tény, hogy a sorozatból joel kinnaman lett “kirabolva”, ő vitt mindent:)

(fanboyság rulz, most komolyan, minden idők egyik legjobbja, a cold case egyik showrunnerje a killing készítője, a másik showrunnerje meg a homeland stábjában van benne és az 1×07-et és 1×11-et írta:) (a harmadik cold case főíró meg az alcatraz új showrunnerje lett, de a chase-t is ő csinálta, szóval nem akkora hype. és a negyedik pedig a person of interest showrunnerje.)

nem semmi a cold case-istálló, na.

wilkox - 2012. 01. 03. 23:06

senki nem nézi a Good Wife-t , hihetetlen, hogy Julianna nincs itt….:))))) ez vicc

wilkox - 2012. 01. 03. 23:07

Connie Brittonnak viszont örülök!

exile - 2012. 01. 03. 23:09

winnie: jelöltem is Joel Kinnaman-t kiváncsi leszek bekerül-e :)

Justice - 2012. 01. 03. 23:13

Az egyetlen kategória ahol mindhárom jelöltem ott van a legjobb 5-ben vagyis én Katey Sagal-t legjobb női mellékszereplő kategóriában jelöltem és helyette még Yvonne Strahovski volt ott nálam a 3-ban ő azonban sajnos most nincs itt,de majd az eyecandy-n nyomjuk rá ezerrel :)
A voks pedig Katey Sagal-ra ment már csak a SoA végett is,de ugyanolyan jó alakítást nyújtott a tavalyi évben Connie Britton és Claire Danes is,szóval most azt kell mondjam tökmind1 ki nyer csak a fent említett 3 név közül legyen.

Clapko - 2012. 01. 03. 23:16

Claire Danes!!! Most először remélem nyer a favoritom.

VanillaSky - 2012. 01. 03. 23:17

“de olyan nincs, hogy tavaly arról volt, idén meg hol arról, hol nem arról:) ”

Idén csak a 20 percesekkel van gond, a 40 percesek teljesen rendben vannak, tavaly azok sem voltak.:) Egyszerűen csak arra akartam célozni, hogy a színésznő kvalitásától függetlenül szerintem egy TVD-Chuck-Castle sorozatból a történet és a karakterek “felületessége” (nem jó szó, de most nincs jobb) nem is lehetett volna kihozni annyit mint az ideiekből. Egyszerűen mélyebb a mostani garnitúra.

Elkon - 2012. 01. 03. 23:20

Jennifer Carpenterre ment. Magasan kiemelkedik a Dexterből is. Egyik legjobb női színész, hihetetlen hiteles, ebben az évadban meg eléggé középpontba is került.

VanillaSky - 2012. 01. 03. 23:21

Az előző postban is lőttek egy enyhe spoilert, itt sincs másképp:/

winnie - 2012. 01. 03. 23:23

jelezni kell és irtom:)

Bruzsy - 2012. 01. 03. 23:24

azért ez negyedik szezonos spoiler volt, nem pár hetes. bár sztem még mindig nincs hivatalosan eldöntve, hogy mennyi az elévülési idő, szóval

Darth Vader NEM Luke apja! ;)

End - 2012. 01. 03. 23:30

Én csak azért is Mireille Enosra szavaztam,lehet hogy nem volt túl változatos az alakítása,de számomra elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a The Killing az egyik kedvencemmé váljon.

spamdog - 2012. 01. 03. 23:36

Bruzsy : szerintem a Bruce Willis is halott a spoilerhatár :)

dzsiaj - 2012. 01. 03. 23:39

Végre megint 4% a difi, huhh… A kicsinek is örülni kell:)

spamdog: Sőt, Nicole Kidman is az:D

Ingorion - 2012. 01. 03. 23:42

Sagalra ment a voks. Danes és Carpenter is zseniális, de Sagal engem bizony idén odabaszott:

He’s going to die… by the hand of a Son.

szerintem - 2012. 01. 03. 23:53

nagyon vacillaltam, a Homeland jo volt, de nem volt kedvenc, viszont Claire Danes tenyleg nagyon jo volt. ugyanakkor a The killing vitt nalam mindent iden (de nem a jaws-on), es ez nagyban koszonheto a ket foszereplo szinesznek. hiaba vagyok europai (skandinav) film rajongo, a the kliing kategoriakkal jobban bejon, a forbrydelsen hangulatban teljesen mas es a foszereplok is teljesen maskepp mukodnek mint az amerikai verzioban. szoval vegul Mireille Enosra ment a voksom.
erdekes, hogy kabe ugy all, mint a sorozat a maga kategoriajaban. majd Joel Kinnaman megmutatja:)

nekem Carpenter orok rejtely marad, hogy lehetek egyedul a vilagon, aki szerint bunrossz? hol az igazsag? :))

nekem is hianyzik innen Julianna Margulies, tenyleg ilyen kevesen nezzuk a Good wife-ot? es hogyhogy nincs Southland jeloles sem, pedig az is eros volt nagyon, es szerintem Regina King elferne Torv es Carpenter mellett (helyett).

tovabba teljesen meglep, hogy ahhoz kepest, hogy volt felhajtas korulotte rendesen azelott, a Mildred Pierce szoba sem kerult a jaws-on, pedig minosegi drama volt a javabol, Kate Winslet pedig igen jo volt benne.

legyentobbbaleset - 2012. 01. 03. 23:57

claire danes = nicolas cage on acid… csaj egy pohár vizet nem tud gesztikulalás nélkül meginni, ha beszél, az még brutálabb. mondjuk én ezek közül csak 3at láttam szóval nem szavaztam, de ez a csaj ripacs énszerintem.

Jeol - 2012. 01. 04. 00:00

Anna Torv hogy kapott ennyit? Borzalom az a színésznő.

(szeretem a Fringe-t, mielőtt valaki belém köt :) )

CyClotroniC - 2012. 01. 04. 00:04

Azért Danes esetében nem kell nagyon visszamenni, hogy észrevegyük, hogy a Stardust, Temple Grandin, Homeland full különböző karaktereit mennyire életszerűen hozta. Nincs túl sok jó fiatal színésznő manapság, se TV-ben, se nagyvásznon, de ő az egyik üdítő kivétel számomra.

Leslie01 - 2012. 01. 04. 00:06

Mireille Enos kapta a szavazatomat, de Claire Danes győzelmét sem bánnám.

paranoid android - 2012. 01. 04. 00:07

Ez egy nagyon jó kis lista lett. Fringe-t nem nézek, de sok helyen olvastam, hogy mennyire semmilyen színésznő Anna Torv, szóval lehet ő itt inkább kivétel.
Most tényleg Carpenter volt a legjobb a Dexterben, de nem érzem, hogy jogosan szavaznék rá. Attól még, hogy Hall gyengébb volt, szerintem ő is gyengült, néhol túljátszotta a szerepét.
Mireille Enos hűvös és visszafogott játéka nem olyan, amire felkapja az ember a fejét, de szerintem ilyen karaktereket néha nehezebb lehet jól eljátszani, mint a Debra Morgan-féle harsány, olykor over-the-top karaktereket. Szóval remek meglepetés a jelölése. Connie Britton meg bármelyik sorozatáért megérdemelné, mindegyikben voltak zseniális momentumai. Szóval lehetne sokáig dicsérni Enos és Britton teljesítményét, de számomra talán az egész év legnagyobb élménye Claire Danes alakítása volt (esetleg Aaron Paul tudja csak letaszítani a második helyre), tehát egyértelmű Danes volt a szavazatom, és döbbenten láttam, hogy vezet is, ilyen még nem történt a kiválasztottammal a mostani JAws-on. (Az egyetlen szomorúságom, hogy Emmy Rossum nincs itt, így a Shameless US teljesen hanyagolva lett)

kezike - 2012. 01. 04. 00:12

Legalább ezt az egyet nyerje meg az, aki megérdemli, légysziiii! Claire Danes természetesen, de nagyon kemény az egész mezőny.

kezike - 2012. 01. 04. 00:16

“De mondjátok ki a GoT női főszereplője? ;-)”
Figyelj, ezeknek tökmindegy, szerintem simán betennék az egyik farkast is jelöltnek.
Bocsika, de megnéztem 3 részt, és most már mondhatom, hogy érthetetlen számomra a GOT mánia…

winnie - 2012. 01. 04. 00:21

kezike: épp ez az, hogy hiába jelölték, nem kapott annyi szavazatot. a farkas egyet sem kapott, voltak, akik többet. és ez bőven jelzi azt, hogy közel sincs olyan mánia, mint hiszed. (és még mielőtt azt hinné valaki, hogy elvakult rajongásról szól az egész, a GOT 13 emmy-jelölést is kapott, köztük legjobb írásért, rendezésért és a drámasorozat kategóriában.) azt pedig nagyon sokszor leírtam, hogy erősen rétegsorozatról van szó, azaz nem kell csodálkozni azon, hogy nem tetszett. nem véletlen, hogy nem túl nagy a nézettsége sem az hbo-n-.

RP - 2012. 01. 04. 00:21

Már régóta azt hittem, egyedül vagyok a világon azzal, hogy ki nem állhattam Danes játékát, de most végre először a kommentekből kiderült, hogy már legalább ketten vagyunk!

CyClotroniC - 2012. 01. 04. 00:22

kezike: Keveset néztél belőle, pl a műfaj-idegenkedésem ellenére is durván berántott, és ha nem lett volna idén egy Jessica Lange, Lena Headey-re én gondolkodás nélkül szavaztam volna ott, de ezt most ne is keverjük ide. Egy baromi jó, minőségi popcorn-sorozat. Kellenek a könnyebb dolgok is a sok dráma mellett, és akkor már inkább egy GoT képviselje a mainstreamet, mint egy TVD pl… (csak mondtam valamit, nem nekem esni) ;)

kezike - 2012. 01. 04. 00:25

winnie: “azt pedig nagyon sokszor leírtam, hogy erősen rétegsorozatról van szó”

most komolyan azt nevezed rétegsorozatnak, ami tarol a JAws-on??

Valaki meg tudja fejteni, hogy a sok szörnyűséges (magánvélemény) jelölés után ez a 40-es női kategória mégis mért sikerült ilyen jól?

VanillaSky - 2012. 01. 04. 00:25

OFF: Aki követi a Mad Ment, miért van az, hogy a 4. és 5. szezon között kimarad majdnem 2 év?

Snooker_ - 2012. 01. 04. 00:27

Claire Danes, főleg azért amit az utolsó pár részben művelt. Nagyon jól játszotta el a szerepét.

kezike - 2012. 01. 04. 00:27

Cyclotronic: “Egy baromi jó, minőségi popcorn-sorozat. Kellenek a könnyebb dolgok is a sok dráma mellett, és akkor már inkább egy GoT képviselje a mainstreamet, mint egy TVD pl… (csak mondtam valamit, nem nekem esni) ;)”

Ezt nagyon szívesen aláírom.
Nekem kevés. Meg engem nem érdekel a kardozósbaszós. De elismerem, hogy igényes a maga műfajában.
Csak ti itt valami hatalmas dolgokról beszéltetek, hogy fúú de milyen fantasztikus. Hát ezt nem éreztem.

CyClotroniC - 2012. 01. 04. 00:33

kezike: A 40-es kategóriák szerintem nem voltak szörnyűek, nézd meg a tavalyi listákat, szinte mindegyik javult, még a GoT-os jelölésekkel is jócskán (a 20-asok már más tészta). Amúgy itthon sok “rétegsorozat” nézettebb, mint a fapados… Pl nincs arányban a CSI/NCIS/Mentalist és egyéb nyomozós nézettség a kinti adatokkal, viszont a misztikus, fantasy és sci-fi sorozatok jóval nézettebbek a netezők körében, sőt a koca-nézők, kifejezetten ezekre vadásznak, és nagy részük nem fog Mad Ment, Tremet, The Good Wife-ot meg ilyesmiket nézni… Pl itthon a sokak által agyonfikázott sorozatokat is jóval többen nézték (Terra Nova, The Event, V, FlashForward, Heroes), mint a minőségi drámákat, mégsem jelölgették őket agyon, bár voltak kirívó példák. Nehéz ezt így beskatulyázni. Az utóbbi években a Glee is azért odatette magát a jelölésekben, most pedig sehol sincsenek. Azért a rajongók sem nézik el mind a színvonalcsökkenést, noha tagadhatatlan, hogy vannak fanboy szavazatok, és mindig is lesznek.

Eltiron - 2012. 01. 04. 00:33

Connie Britton bejutott!!! Azt hiszem, ez igazolja, hogy nem kommersz-rajongók vagyunk (márhogy mi, junkie-junkiek:)). Ment is rá azonnal a szavazat.

Sajnálom, hogy nem tudok objektív lenni: moziszínésznőként egyik legnagyobb kedvencem Claire Danes, de a Homeland el van téve darálásra, csak a pilotot láttam, az alapján pedig nem lehet szavazni. De legalább egy kategóriában lehet FNL-re voksolni, ezzel élek is.

paranoid android - 2012. 01. 04. 00:40

@kezike
Azt ugye észrevetted, hogy itt nincs GoT jelölt, mégis róla beszélgettek, méghozzá azért, mert Te felhoztad. A “mánia” látszatának generálásában ezek a negatív kommentek is nagy szerepet játszanak. És, hogy (már elnézést) dúlva-fúva megnézel pár részt, hogy mégis mi ez, és (lehet rosszul látom, de így tűnik) dacból sem akarod, hogy tetsszen… Szóval csak azt akarom mondani, hogy take it easy.

kezike - 2012. 01. 04. 00:42

Egy fél évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy nem Connie Britton-ra szavazok, körberöhögöm…
Pont mint, ahogy Jane Lynch mondta az Emmyn, jönnek ezek a jöttment moziszínészek:)))
“There are so many movie stars doing TV now that TV stars have been forced into providing voices for video games. And those very same video games are then turned into movies starring the very same people who put the TV stars out of work in the first place. Hakuna Matata, my friends, circle of life?”

kezike - 2012. 01. 04. 00:44

pa: “És, hogy (már elnézést) dúlva-fúva megnézel pár részt, hogy mégis mi ez, és (lehet rosszul látom, de így tűnik) dacból sem akarod, hogy tetsszen…”

Hidd el szó nincs ilyesmiről. Nem nekem való és kész. Homeland-nek meg örülök végre.

Dohi - 2012. 01. 04. 00:52

nem kene sorbarakni a kepeket? vagy nem cel, hogy a szavazasban ugyanaz legyen a sorrend?

winnie - 2012. 01. 04. 00:55

“most komolyan azt nevezed rétegsorozatnak, ami tarol a JAws-on?? ”

mert mi mik vagyunk? egy réteg. ez nem anyukáink, apukáink, gyerekeink sorozata, hanem mondjuk a 18-29 éves netes generációé, mint nagyon sok másik fantasy. nem véletlen, hogy a fantasy-t nagyon nehéz nézetté tenni, ritka is a fantasy sorozat. a GOT sem nézettségi siker. mert réteg. az, hogy fanfavorit, más dolog. ebben a körben rengeteg a fantasy meg scifirajongó (scifi sorozat meg alig van). ld a dexter is, bár nyit, de abszolút rétegsorozat és népszerű. a spartacus is, bár az nincs itt, a legjobbak között. a sok másik népszerűről nem is beszélve.

winnie - 2012. 01. 04. 00:58

“OFF: Aki követi a Mad Ment, miért van az, hogy a 4. és 5. szezon között kimarad majdnem 2 év?”

elég sokáig húzódott a tárgyalási sorozat a készítő és a gyártó, valamint a csatorna között, végül aztán 30 millió dollár körüli összeggel magukhoz kötötték matt weinert és nekiálltak írni, majd forgatni az 5. évadot.

Gattaca - 2012. 01. 04. 01:01

my so called life kisasszony

kezike - 2012. 01. 04. 01:06

De most akkor a JAws-ról-Junkie-ról vagy a madzsar televizióról beszélgetünk, szavazunk?
Mert szerintem a Junkie közönsége sokkal inkább letöltögető, eredetiben néző közönség, mint tévénéző. Ha a tévénézők lennének itt, akkor minden kategóriában Magdi anyus vezetne.
Szóval, amikor te azt mondod, hogy a GOT rétegsorozat, akkor az lehet, hogy érvényes a külvilágban (nem tudom), de a Junkie-n semmiképp.
Megapísz!

kezike - 2012. 01. 04. 01:07

Gattaca: Angela on drugs?:))

winnie - 2012. 01. 04. 01:11

kezike: a rétegsorozat az rétegsorozat, ezen nincs mit ragozni. ez nem változik attól függően, hogy hol vagyok. te kérdezted, hogy miért nevezem annak.

Pörkölt - 2012. 01. 04. 01:29

Jennifer Carpenter. Nincsenek rá szavak.

cabelito - 2012. 01. 04. 01:30

Elég gigantikus vállalkozás volt a GoT idén ahhoz pénzügyileg is, hogy lesöpörjön mindent jelölések tekintetében, miért olyan nagy szenzáció, hogy egy HBO minőséget kaptunk ismét (Sopranos, Wire, Entourage, Boardwalk, Oz…)? Szerintem az lenne a meglepő, ha gagyit adtak volna ki a kezük közül. Egy állítólag (nem olvastam még) remek regényből egy remek sorozatot készítettek, a castinggal sem nyúltak mellé. Azt meg azért bőven nem mondhatjuk, hogy egy óriási nézettségű műsor lett, szóval mainstreamnek nevezni szerintem kicsit túlzás. Szerintem azért kap ilyen kiemelkedő figyelmet, mert pontosan tudja mindenki, milyen nehéz feladat egy többszáz oldalas regényt ilyen minőségben a nézők elé rakni. Márpedig ez most sikerült az HBO-nak. Női főszereplő meg azért nincs, mert egyetlen főszereplőt nehéz lenne megnevezni, szerintem a 40 perces férfiak között sem lesz GoT-os, szóval előre örülhettek (szavazzatok Timothy Olyphantra!!:))

Szóval kezike, nem értem a GoT utálatodat. Remélem legnagyobb bánatodra az HBO egy klasszikust nevel belőle a többi évaddal együtt. Én szeretném.

CyClotroniC - 2012. 01. 04. 01:35

cabelito: Sean Bean szerintem 100%, hogy ott lesz MCH-val együtt és megmérkőznek a győzelemért egymással. ;D

cabelito - 2012. 01. 04. 01:37

Én örülnék egy Sean Bean, Michael C. Hall, Timothy Olyphant, Damien Lewis, Kelsey Grammer ötösnek! :)

Aztán nyerjen, aki akar!:)

CyClotroniC - 2012. 01. 04. 01:43

Számomra Idris Elba, Bryan Cranston és Damien Lewis volt a 3 csúcs, ebből 2 akár is be is kerülhet, Elba sajnos nem túl esélyes, pedig a csávó egy zseni… :O

Tibi - 2012. 01. 04. 01:44

Eddig a JAWS-on saccperkábé egy-két olyan jelölt volt, akit ismertem, kedveltem, vagy akinél relevánsan tudtam szavazni. Mindig ilyenkor jövök rá, mennyire más az ízlésem, mint az itteni junkieknak. Én szívem szerint a top5-ös listába őket tettem volna be, pl.: ennél a kategóriánál:

– Nina Dobrev (TVD)
– Lea Michele (Glee)
– Marcia Cross (DH)
– Leighton Meester (Gossip Girl) – túlságosan alulértékelt a karaktere
– Emily VanCamp (Revenge)
– Katie Leclerc (Switched at birth) – ahogy a siket jelenetekben az arcjátékával kommunikál, az valami zseniális.

Akárhogyis, a JAWS sose lesz az a szavazósdi, ahol egyezik a véleményem a többiek jelöltállítási sorrendjével.

Szerintetek a Trónok harca a rétegsorozat, szerintem annyira nem, mert jelöltétek mindenhol, tele van vele a net, mki imádja, dicsőíti, isteníti, amit biztos okkal tesz. Számomra a rétegsorozat inkább az, amit kevesen nézünk és szeretünk itthon, mint az ABC Family vagy a CW sorozatai. Amik talán nem olyan minőségiek és királyságosak, mint a kábeles sorozatok, de azért elvétve, néha ott is látni egy-egy jó karaktert, vagy érdekes alakítást.

winnie - 2012. 01. 04. 01:49

tibi: a rétegsorozat nem a kevéssé nézett. egy fantasy brutalitással, meztelenkedéssel, vérfertőzéssel réteg (a netes jelenlét annak köszönhető, hogy többek között a netezők tipikus rétege mozdult rá), egy abc family-s CSALÁDI sorozat minden, csak nem réteg:) egy hip tinidráma már lehetne réteg, de a cw-n sincsenek annyira rétegcuccok.

MikkaMakka - 2012. 01. 04. 01:59

azert az jelez valamit h itt is a GoT a fő téma a kommentfolyamban:P

h on is legyek: nem láttam még mindet de Sagalra ment mert tudtam h ugyse fog sok vizet zavarni:)

Miss Keamy - 2012. 01. 04. 03:56

Én Debrára szavazok. A ffi főszereplőbe pedig Cranston a favoritom.

harmundo - 2012. 01. 04. 07:34

[X] Anna Torv.

Bagosz - 2012. 01. 04. 08:19

Dexteres hölgyet nem ismerem,a többi valóban nagyot alakított.
Viszont Claire Danes HOMElandes alakítása talán a legerősebb,ahogy egyszerre instabil és éles eszű zseni.

Garru - 2012. 01. 04. 08:53

Jennifer Carpenterre szavaztam, de őszintén szólva nagyon sokat vaccilláltam közte és Connie Britton között.

(A Homeland még bepótlásra vár, ezért nem tudom értékelni Danes játékát – de a sok lelkendező komment meghozta a kedvemet a darára.)

Azon szomorkodom egy picit, hogy Julianna nem fért be, Anna Torv viszont igen…

mike - 2012. 01. 04. 09:16

Ez egy nagyon erős mezőny, de a Homelandban szereplő Claire Danes hölgyre adtam le a szavazatomat.

bug jr - 2012. 01. 04. 09:28

claire.
ha semmi mást nem csinált volna, már csak azért az egy részért is neki adnám, na meg mindenféle egyéb díjakat is, amelyeket remélem meg is fog majd kapni.
pedig összességében a killinget jobban szerettem, jennifer c. karaktere meg az egyik titkos szerelmem.

Shana - 2012. 01. 04. 10:04

Az hogy lehet hogy még nem is szavaztam de azt irja szavaztam? Ráadásul a Homeland-re amire soha de soha nem szavaznék.

winnie - 2012. 01. 04. 10:14

apró malőr, ami magyarázható akár titkos junkie családtaggal (lakótárssal), dinamikus ip-vel vagy hasonlóval:) nagyon ritkán előfordul, de sokaknak egy frissítésre eltűnik.

Shana - 2012. 01. 04. 10:49

Munkahely :/ kollega? Nem tünt el. Hát jó, akkor majd otthonról szavazok…

jky - 2012. 01. 04. 10:53

@Tibi

TvD, Gossip Girl, Glee….. Ízlésről nem szabad vitatkozni, de ne haragudj ha azt mondom, hogy ezek a sorozatok és a színészeik/színésznőik a jelenlegi TOP sorozatokhoz képest kb. B kategóriások. Ezekhez a “tinisorozatokhoz” elég bohóckodni, mert egyszerűen maga a sorozat, a történet még a lehetőséget sem adja meg, hogy valami mély és komoly alakítással próbálkozhassanak. Nézz csak meg egy Breaking Bad-et, vagy akár a Homeland-et, FNL-t, vagy egy hasonló kaliberű sorozatot. Ég és föld.

Ja és még mielőtt…. TvD,GG,Glee-ből is láttam 1-2 évadnyit, tehát tudom miről beszélek :P

jky - 2012. 01. 04. 10:55

Shana

Valószínűleg ugyanaz az IP címetek bent a munkahelyen. Szóval ha a kollega junkie és netán szavazott, akkor úgy látszik, mintha te már szavaztál volna.

Másik gépről (IP-ről) kell szavazni, pl. otthonról ja :)

Tibi - 2012. 01. 04. 11:22

jky: Nem ismerem annyira a konkurenciát, egy Homeland vagy GOT nálam az a kategória, amibe bele se nézek, egyszerűen nem az én ízlésem, ahogyan a Breaking Bed sem. Ez van.

Mindenkinek más a minőség. Egy családi/tini sorozatban valóban nehezebb rendes alakítást letenni az asztalra. De ott sem lehetetlen.

Mindenesetre itt a jelöltekről meg a ki miértről kár is “vitázni”, a többség döntött, a többség szavazata be a kedvenceit. Az, hogy a többség listája és az enyém abszolúte nem egyezik szinte sehol, nem meglepő, figyelembe véve, hogy amelyik sorozatban nyomoznak, zsaruk vannak, hadi-szervek meg ilyenek, az már alapjáraton “soha nem nézlek meg” kategóriába került. Pár év múlva talán bepótolom. Kitudja.

szpojleres mókus - 2012. 01. 04. 11:23

ahh.. nincs Yvonne, nincs szavazás :D

lumiere - 2012. 01. 04. 12:43

Az eddigiek közül ez volt a legnehezebb döntés…

mse - 2012. 01. 04. 12:46

Hűségesen Annára dobom a voksom. Számomra érthetetlen, miért húzzák annyian a szájukat utána, úgy tűnik messze alulértékelt az, amit véghezvitt tavaly a szerepei(!)vel.

Anthony - 2012. 01. 04. 13:58

Én nálam akkor is Yvonne a győztes és kész!!!!

szpojleres mókus - 2012. 01. 04. 14:01

Ahogy mondod Anthony :D

winnie - 2012. 01. 04. 14:06

(ne menjünk át chatbe, ha lehet.)

Lighter33 - 2012. 01. 04. 14:28

Yvonne :'(
Mind1, azért találtam nagynehezen mást, aki méltó voksomra :D, de nem árulom el, nehogy Strahovski kisasszony megsértődjön rá :D

Shrike - 2012. 01. 04. 14:47

Ajaj, csak 2% a különbség… tartsunk ki. Már csak két és fél nap. :D

wannabe - 2012. 01. 04. 15:56

“Fuck…I missed something once before… I wont.. I cant let that happen again..”
Hajrá Claire :)

sidoka - 2012. 01. 04. 15:59

Anna Torv!!!

dean23 - 2012. 01. 04. 16:46

Úgy gondolom, hogy Claire Danes-nek 2011-ben a cipőjét se pucolhatják a többiek. Egyértelműen rá szavaztam. :)

Leslie01 - 2012. 01. 04. 17:40

Egyébként Glenn Close és Emmy Rossum mennyivel maradt le a jelölésről?
Ha egyikük ott lenne Anna Torv helyén, akkor egy szavunk sem lehetne a fenti listára.

danonino - 2012. 01. 04. 17:56

Nagy csalódás nekem ez a kategória. Részben azért is, mert egyik sorozatot se nézem innen, de sajnos még hallani se hallottam a többségről (kivéve Peggy Bundyról). Pedig elég sok, minőségi sorozatot nézek, kiváló szereplőkkel.

Részemről Erin Karpluk (Being Erica) a győztes idén. És Yvonne-t én is hiányolom a listáról. Vagy a Pretty Little Liars lányokat. Vagy a távozó szülifeliket.

f.fredericks - 2012. 01. 04. 18:29

Connie Brittonra ment a voks! Mindkét sorozatában hatalmasat játszott, főleg az FNL-ben volt nagyon komoly (respect a forgatókönyv íróknak is ezért)!
Jennifer Carpenter ebben a Dexter évadban végre színészkedhetett is, nemcsak a káromkodásaira építettek, hát nem tudom a csaj nem győzött meg.
Anna Torvról nem tudok nyilatkozni, mert nem nézem a Fringe-ot, de nem róla mondják azt, hogy ő a női Shane West?

RolloJuve - 2012. 01. 04. 18:55

Príma ez a kategória!

@kezike: úgy látom nem a Homeland rajongói játsszák el az egyébként rendkívül kézenfekvő, szavazok mind az 50 gépről a könyvtárban egyet :(

@f.fredericks: gyalázat. Thrasher egy jópár kommenttel feljebb nagyon jól megfogalmazta, teszem hozzá nézem a Fringe-et.

f.fredericks - 2012. 01. 04. 20:30

RolloJuve: Éppen ez az, Thrasher hsz-éből is azt lehet kiolvasni, hogy ki van akadva azon, hogy Torvnak több szavazata van, mint Brittonnak és Enosnak együtt. (bár lehet én értelmeztem félre, meg kellene kérdezni az érintettet).

Anthony - 2012. 01. 04. 20:43

Ha Yvonne lenne a többieknek esélye sem lenne vele szemben!

Bruzsy - 2012. 01. 04. 20:53

Ez sajnos igaz. De ez nem Yvonne-nak dicséret.

Anthony - 2012. 01. 04. 21:04

Az az igazság,hogy én még azért Cote de Pablot is hiányolom!

kezike - 2012. 01. 04. 21:11

Anthony: Én meg Lucelia Santost!

Shrike - 2012. 01. 04. 21:14

LOL, Bruzsy, ez jó volt. :) (Mármint egyetértek.)

RolloJuve - 2012. 01. 04. 21:17

@f.fredericks: szerintem jogosan van kiakadva :), az itt szereplőkön kívül Jennifer Beals is simán jobb volt pl.

mohapest - 2012. 01. 04. 21:18

CSAK IS ANNA TORV!!!

Anthony - 2012. 01. 04. 21:22

Nem tudom miért mondjátok,hogy nem dicséret Yvonnak elég csak a legutobbi Chuckot megnézni szerintem nagyon jól játszott!

Bruzsy - 2012. 01. 04. 21:35

Elhiszem, tuti mindenkit lejátszott a képernyőről a részben.

Vektor - 2012. 01. 04. 21:47

58 szavazat a különbség. Örülnék, ha ezúttal előbb lezárnák a szavazást. :D

Bruzsy - 2012. 01. 04. 21:48

volt az már 21 is a mai este során. :P

winnie - 2012. 01. 04. 21:59

“58 szavazat a különbség. Örülnék, ha ezúttal előbb lezárnák a szavazást. :D”

a jaws-szal kapcsolatban egyébként számomra ez az egyedüli problémás kérdés. a 3 napos szavazási idő. nyilván vannak akadályoztatottak, akik később tudnak szavazni, de a 6-8. órától szinte minden kategóriában az figyelhető meg, hogy beindulnak a “tömegsorozatok” (ezt nem negatív jelzőnek szánom). tudtuk például (vagy tudtam?), hogy az archer hiába 2. nagyon sokáig, amint leszavaz a hardcore réteg és a fix látogatók, azután szép lassan utol fogja érni a south park, s a 2-3. napra a simpsons is le fogja hagyni, köszönhetően annak, hogy ekkor már inkább csak azok klikkelnek, akik ritkán járnak ide vagy véletlenül tévednek ide, vagy esetleg külső oldalak kampányai miatt érkeznek. (anno volt is galiba pár éve, hogy az origó kitette az egyik posztunkat, és hirtelen beesett tízezer house-szavazat:) kizárni senkit sem akarunk, ezért a 3 nap, ami tolerálható, viszont kérdés, hogy érdemes-e a kevésbé aktívakat előnybe részesíteni a hűséges olvasók “kárára”. ez dilemma számomra.

Bruzsy - 2012. 01. 04. 22:03

aki legalább napi egyszer nem lép fel (oké, hétvégente lehet 2 nap), az nem is igazi junkie, ergo nem érdemel választójogot. ;)

LoGi - 2012. 01. 04. 22:30

Igazad lett Bruzsy, 19-ről (talán ez volt a legkisebb különbség) megint elkezdett nőni Claire előnye :D (twitteren voltam uzoltan)
Illetve nem is neked lett igazad, én tévedtem hála. De még van 2 nap.

Bruzsy - 2012. 01. 04. 22:45

Ne kiabáljuk el, jön még kutyára kamion. ;)

zdawg - 2012. 01. 05. 03:16

katey sagal. bár annak is örülök, hogy claire danes vezet.

Vektor - 2012. 01. 05. 14:28

winnie: December 31. és jaunár 1. kivételével szerintem is le lehetne csökkenteni 1 napra a határidőt.

Vektor - 2012. 01. 06. 22:16

2012.01.06. – 22:15 (4,374 szavazat)

1. Claire Danes (Homeland) (27% | 1,196 szavazat)
2. Jennifer Carpenter (Dexter) (26% | 1,155 szavazat)
3. Anna Torv (Fringe) (19% | 810 szavazat)
4. Connie Britton (Friday Night Lights, American Horror Story) (12% | 526 szavazat)
5. Katey Sagal (Sons of Anarchy) (12% | 506 szavazat)
6. Mireille Enos (The Killing) (4% | 181 szavazat)

Aquarius - 2012. 01. 11. 20:34

Megérdemelt győzelem!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz