login |

JAws 2011: A főkategóriák végeredménye

2012. 01. 08. 21:50 - Írta: winnie

121 hozzászólás | kategória: díjátadó,

2007 a House és a Californication éve
2008 a Lost és a How I Met Your Mother éve
2009 a Dexter és a The Big Bang Theory éve
2010 a Dexter és a The Big Bang Theory éve
2011 pedig…

A Game of Thrones és továbbra is a The Big Bang Theory a legnagyobb kedvencetek, ami azt jelenti, hogy drámák terén váltottatok, szitkomok terén azonban még mindig Amerika második legnézettebb komédiája a kedvencetek. (Előbbi minden kategóriáját besöpörte, bár az egyiket csak pár szavazat híján, utóbbi viszont nem nyert mindenhol.)

Lássuk a végeredményt, ti döntöttetek, szerintetek ők a legjobbak – ez a lényeg, éppen ezért nem is nagyon tervezünk változtatni a szavazás menetén. Persze érkezett pár kritika azoktól, akiknek a favoritja nem első volt, de nem tudom hangsúlyozni, hogy ez nem verseny, csak egy leképezése a ti ízléseteknek, egy “kordokumentum”.

Természetesen sokszor az 5-be kerülő legnépszerűbb sorozat nyerte a szavazást, de nem mindig, ráadásul semmi biztosíték nincs arra, hogy bekerülnek a top5-be a népszerű sorozatok (mint ahogy sok nem is került be), szóval amelyik bekerül, nem véletlenül kerül be. Mondhatnám, hogy szerencsére, hiszen az nem biztos, hogy jó lenne, ha a többség nem ismerne a jelöltek közül egy sorozatot sem. Épp ezért sem úgy működik a szavazás, hogy csak az voksolhat, aki minden jelöltet ismer, hiszen egy pár ember alkotta “bizottság” véleménye kevésbé érdekes, mint a teljes olvasótáboré. Azt meg főleg nem szabad elfeledni, hogy a legtöbben hiába ismernének minden jelölt sorozatot, akkor sem biztos, hogy megváltozna a szavazási preferenciájuk, ha mindet ismernék – hisz nem véletlenül nem csak azokat nézik, amiket néznek.

Meg aztán, talán a JAws-nak köszönhetően sokan megismernek új sorozatokat is, mint látjátok, lassan, de biztosan változnak a ti kedvenceitek is (2011-ben hat duplázás volt), lehet, hogy 2013-ban teljesen esélytelen lesz a Game of Thrones – amelynek sikerét azt hiszem, nem kell magyarázni, hiszen egy 1. évados sorozatnak nagyon nehéz a dolga, itt pedig olyanról van szó, mely 13 Emmy-díjra jelöltek, tehát bőven elismert is. Látható volt a kommentekben egy trend, miszerint a biztosnak tűnő győztesek kaptak hideget-meleget, de hol egy újonc, elismert rétegsorozat, hol egy veterán, elismert, kultikus sorozat, hol pedig egy rettentő nézett, de nem túl elismert sorozat volt a célpont (a GoT, a Dexter és a TBBT), így trendről nem lehetett beszélni. (Persze az eyecandy-faktor szerepe is előkerült, de ez is csak 1-2 kategóriánál, pedig valószínűleg, ha komoly hatása lenne, akkor sokkal erőteljesebben lenne jelen. Gondolom én.)

Köszi mindenkinek, aki velünk játszott, aki jelölt, aki szavazott, aki kommentelt, és a szavazatszámlálásban nyújtott hatalmas segítségéért hatalmas hála illeti dzsiaj-t.

And the winners are…

121 hozzászólás Ne habozz!

D.W. - 2012. 01. 08. 22:01

Jó a GoT, de hogy Sean Bean, meg Emilia Clarke mit keres ott a nyertesek között…Nem akarom bántani a Thrones-t,de sajnos a hype meg a népszerűség olyan kategóriákba is bevonzotta,ahol nincs keresnivalója…Nemúgy mint pl. Peter Dinklage. Ő megérdemli. De hol van Bean egy Cranstonhoz képest pl? GoT-nak kb a “legjobb adaptált sorozat” díját kéne megnyerni…Szegény SoA, vagy Breaking Bad labdába se rúghat, hiába sokkal mélyebb, hiába sokkal emberibb és személyesebb. Na mind1. Jó a jaws, csak jövőre remélem nem a “horda” győzedelmeskedik,és az emberek körültekintőbben szavaznak. See You Next Year!

tomberek56 - 2012. 01. 08. 22:02

Ez a Doctor Who tényleg ennyire jó volna? Anno elkezdtem az első évadot, de a harmadik részig se jutottam el. Persze lehet, hogy maga a téma a meredek nekem, de ha ilyen szép eredményt ér el, akkor mégse lehet annyira megosztó sorozat

D.W. - 2012. 01. 08. 22:06

És félreértés ne essék ez nem GoT fikázós komment akart lenni, nekem is elegem van belőlük,és az 1. évad is eléggé adta,csak…Sean Bean vazz?Nincs bajom a csávóval,csak itt verődött ki a biztosíték egy picit.

Staralej - 2012. 01. 08. 22:07

Doctor Who yesss.

dave - 2012. 01. 08. 22:12

eyecandy nő ki lett? A szokásos?

LoGi - 2012. 01. 08. 22:14

tomberek65: nekem is kellett legalább fél évad, hogy picit berántson, ráadásul az első évados doki nem annyira jó, mint az utána következő kettő.

robi110 - 2012. 01. 08. 22:21

One does not simply win the Jaws.

cabelito - 2012. 01. 08. 22:25

Nekem egyre inkább közeledik a Justified a kedvenc sorozatom magassága felé, sajnálom hogy nem volt esélye a top5-ben sehol sem, de januári sorozat révén ezen annyira nem csodálkozom. Ha letesznek még egy évadot továbbra is ilyen magas szinten, nálam a jelenleg futók közül top1 lesz.

Mammut - 2012. 01. 08. 22:25

grat got-nak

Pesza - 2012. 01. 08. 22:28

@robi110 Ott a pont.

WestHammer - 2012. 01. 08. 22:29

Doctor Who a második évadtól kezdve ultrakirály…

McEwan - 2012. 01. 08. 22:34

Simon Helberg. lol. Sean Bean is fura, de ő aztán végképp.

mczolly - 2012. 01. 08. 22:34

@tomberek56

Borzalmasan kezd a Doctor Who, de úgy kábé az első évad közepétől már szárnyal.

Dr. Atom - 2012. 01. 08. 22:34

Sean Bean ebben a mezőnyben első? Pffff…

Vicces, Claire Danes-en kívül akire/amire szavaztam, sosem lett harmadiknál jobb helyezett. :-)

dzsiaj - 2012. 01. 08. 22:40

dave: Az eyecandy-szavazatokat még számolom, mert rekordmennyiségű komment jött:)

ParaZita - 2012. 01. 08. 22:40

Azért elég durva, hogy gyakorlatilag 2 sorozat vitt el minden jelentősebb díjat. A GoT-t nem nézem, lehet, hogy majd egyszer elkezdem, de a TBBT szerintem kezd elképesztően túlértékelt lenni. Én is nézem, régen teljesen odavoltam érte, de erre az évadra szerintem pont, hogy eléggé megfáradt.
Meg például legjobb női/férfi mellékszereplő kategóriában rengeteg jobb jelöltet tudnék :S

Claire Danes győzelmének örülök, több kategóriában is örültem volna, ha a Homeland nyer.

Adam Knight - 2012. 01. 08. 22:41

D.W.:

Mint azt már többször is kihanysúlyozták, a JAws nem a kritikusok, hanem a sorozatjunkie-t olvasók díja, és itt bizony nem csak a sorozat mélysége, mondanivalójának fontossága vagy a színészek/színésznők színészi képességéről döntenek a szavazók, hanem bejátszik a népszerűség is. Sean Bean pedig mint színész, és Eddard Stark, mint karakter a GoT-ban rendkívül nagy népszerűségre tett szert…épp ezért kár ezen idegesíteni magad szerintem, ott lesz még az Emmy…

Grat a GoT-nak;)

The Cold Winds Are Rising…

VanillaSky - 2012. 01. 08. 22:46

Mondjuk az pont vicces, hogy a GoTon nagyobb a sírás, mint a TBBTn. Pedig utóbbi győzelme még nagyobb hőbörgésre adhatna okot, mint a GoTé a saját kategóriájában.

serra - 2012. 01. 08. 22:47

Szerencsére it nem kell 4 évet várni, hogy leváltsuk a throne bitorlót… :)

vova666 - 2012. 01. 08. 22:51

Valaki megmondaná nekem, hogy a Big Bang miért jó? Ne törjétek magatokat, ez költői kérdés volt, hányok az egésztől

D.W. - 2012. 01. 08. 22:51

@Adam Knight: Tudom én, tudom.Nem is idegesítem magam, csak mostanában nehezen bírkózom meg azzal, hogy mennyi jó dolog marad figyelem nélkül ebben a tv-s világban (pl. No love for community, Fringe nézettsége 3 milla alatt, How To Make It, Bored To Death kasza, Chuck utolsó évad.) És sajnos az Emmy-t se lehet már komolyan venni annyira…Na majd idén!:-D Hipphopp az Oscar is majd visszakúszik Crystal vezetésével a komolyan vehető díjátadók közé.:-P

winnie - 2012. 01. 08. 22:52

vanillasky: szerintem bárki nyerne, szerintem lennének ellenvélemények – de tény, hogy minden sorozatra igaz, hogy vannak sokan, akiknek nem jön be. a got meg pláne, hiszen rétegsorozat, bár az a szerencsénk, hogy pont a netező 18-29-es réteg az a bizonyos réteg. ha jönne egy jó űrhajós scifi, az is népszerű lenne. gondolom. más kérdés, hogy korábban a fantasy-knek még így sem volt esélye, tehát tudhat valamit a got. a tbbt és a dexter mostanság talán minden eddiginél több kritikát kap a nézők köreiből, az irodalmi, vagyis adott alapanyag miatt nem tudom, hogy a GOT elér-e arra a fokra, hogy a nézők egy része jóval negatívabb véleményt fogalmazzon meg a sorozatról.

kezike - 2012. 01. 08. 22:56

Mos Def és Claire Danes megmentette a Junkie becsületét.

m76 - 2012. 01. 08. 23:01

És akkor most vonjuk ki a számításból a GOT-ot, és a TBBT-t és hirdessük ki az igazi győzteseket :-D

Daneee - 2012. 01. 08. 23:03

Doctor Who. :) Örülök, jó volt a 6. évad, és Matt Smithet is nagyon megkedveltem.

m76 - 2012. 01. 08. 23:05

Félreértés ne essék, nem mondom, hogy a GOT rossz, sőt nekem még Sean Bean parkolópályára helyezésével se volt olyan orbitális problémám. De hogy mindennél mindenben jobb lett volna idén? Na azt már nem. De hát ez a fejlődés, ahogy a sorozatjunkie népszerűsödik, úgy lesz a jaws egyre hasonlóbb az oszkár gálához, hogy ezt dícséretnek vagy kritikának veszitek az már rajtatok múlik :)

Tibi - 2012. 01. 08. 23:07

Az eddigi legszomorúbb JAWS.

Lyla - 2012. 01. 08. 23:09

A Gotnak örülök, nagyon megszerettem a sorozatot, és a könyveket egyenesen imádom :) Iszonyat nehéz kikerülni a könyvek bűvköréből, teljesen beszippant a világ, amit George Martin alkotott.

A TBBT ezzel szemben csalódás. Évek óta heti rendszerességgel követtem, de ebben a szezonban abbahagytam (azért még nyári daraként átgondolom..). Teljesen más poénokra épít (bár még a régieket is lelkesen ismételgeti…), és kissé hiteltelen is. Leonard ne hogy már két ilyen bomba csajjal járjon egymás után…
Az egyetlen “újítás” ami bejött az Sheldon “barátja”: Amy. Ő szeretni való :) De ez is érdekes, hogy együtt valahogy nem működnek, csak külön-külön.

dante_zoli - 2012. 01. 08. 23:09

“Meg aztán, talán a JAws-nak köszönhetően sokan megismernek új sorozatokat is, mint látjátok”

Én a Homeland-re találtam rá a Jaws segítségével szóval köszönöm szépen!!

Tommy - 2012. 01. 08. 23:09

Jó a Got, de ennyire azért nem..

D.W. - 2012. 01. 08. 23:10

M76-nál a pont.

kisby - 2012. 01. 08. 23:11

BBTt már kaszáltam, de úgy vagyok vele hogy ha a nép ezt kajálja, megérdemli a győzelmeket. Mayim Bialik első helye viszont még így is sokkol.

Dr. Atom - 2012. 01. 08. 23:13

“nem mondom, hogy a GOT rossz […] De hogy mindennél mindenben jobb lett volna idén? Na azt már nem.”

+1. Persze, a szavazók akarták így, és nem bosszankodom vagy piszkálódok emiatt, de azért az örömömre szolgálna, ha valóban a színészi teljesítményeket értékelnék a szavazók, és bizonyos eredmények nem csupán a sorozat imádatát vagy épp az eyecandy-faktort tükröznék.

Sir Alex - 2012. 01. 08. 23:14

A TBBT-t valóban nem értem, pláne színészek terén, de úgy általában is vannak (és nem csak van) sokkal jobbak, bár bevallom én is nagy rajongó voltam, de azóta hatalmasat esett a színvonal. A GoT-t meg simán csak nem nézem, de elhiszem, h jó, nekem a stílus nem jön be.

CyClotroniC - 2012. 01. 08. 23:19

A JAws mindig séma és trend eredményeket fog hozni, lévén közönségszavazás, és mint ilyen, az eddigi legjobb évég hozta a 40 percesek tekintetében. Nem a GoT győzelme miatt, hanem a döntős jelöltek kiléte miatt, és azért, mert a network-központúság eltolódott a kábeles-drámák irányába.

A 20 perceseknél még mindig érződik a TBBT/HIMYM szűklátókörűség, pedig az írástudó (kommentelő) rajongóik gyakran fogalmazzák meg nemtetszésüket velük szemben.

A jelölésekkel persze mindig vannak taktikázások, meg ilyesmi, de annyira kíváncsi lennék, hogy pusztán a jelölések számát illetően kik lennének a győztesek? – nézett kérdően dzsiajra. ;D

cabelito - 2012. 01. 08. 23:21

amit futtából húzott be a got az emilia clarke és sean bean győzelme. a többi megérdemelt szerintem.

sesztei - 2012. 01. 08. 23:23

+1 m76-nak!
biztos érdekes lenne látni miket győzött le a hírnév

grid - 2012. 01. 08. 23:23

olvasva a ‘6 évesek lettünk’-posztot, eszembe jutott, hogy talán érdekes lenne egy összesítés, vajon hányan is adtuk össze ezeket a szavazatokat, pusztán szívmelengetés céljából:)

cabelito - 2012. 01. 08. 23:23

Arra én is kíváncsi lennék, hogy az egyes kategóriákba hány jelőlés érkezett számszerűen tehát mondjuk sean bean ffi főszereplő 482 jelölés. Ilyen szinten. De nem akarok túlterhelni senkit :)

MikkaMakka - 2012. 01. 08. 23:25

Grat GoTnak! ha azon felhaborodtok akkor mit szoltok TBBT győzelmekhez?:)

Faruwiel - 2012. 01. 08. 23:33

én imádom a GoT-ot, rá is szavaztam 2 helyen, mint pl legjobb újonc és legjobb 40perces, Peter Dinklage is megérdemli, csak azért nem szavaztam rá, mert esélytelenebbre szavaztam abban a kategóriába
DE:
Sean Bean-t mint színészt imádom, ami kellett teljesen jól eljátszotta, Emilia is, bár az ő színészi játékán van még mit csiszolni, de hát fiatal, ez az első szereplése színházon kívül, de viszont ők 2en szerintem nem érdemelték meg a kategóriájuk győzelmét. Ott a SoA, Breaking Bad, Boardwalk Empire esetleg Dexter (bár egyik kategóriába se férne bele a jelöltjei), de számomra jóval nagyobb teljesítményt nyújtottak benne, jobban megérdemelték volna, mind1, a Jaws jó és jó is lesz, jó kis játék ez nekünk junkieknak 2 hétig :)

ui.: talán lehetne egy második ahogy, te mondtad winnie, egy bizottság általi szavazás, ahol olyanok szavaznak akik a jelölteket mind látták, mondjuk május végén, június elején, és akkor az őszi meg tavaszi szezonra szavaznának, persze több munka stb, de nyáron amúgy se pörög a sorozat junkie 100%al :) csak jó lenne megtudni olyan emberek szavazatát akik látták a jelölteket szerepelni

sorry nem akarok ezzel semmi viszályt ezzel, csak egy ötlet

winnie - 2012. 01. 08. 23:36

“jelölések számát illetően kik lennének a győztesek? – nézett kérdően dzsiajra. ;D”

másik kérdésre, nagyjából ahogy a látogatók 10%-a kommentel, mondhatjuk, hogy durván a szavazók 10%-a jelöl, de ez nem jelent sokat, hiszen sokan nem minden kategóriában jelölnek.

ha a jelöléseket nézzük, akkor a community és a homeland éve lett volna, de sokkal több győző lett volna, pl. a GOT is kapott több kategóriában legtöbb jelölést, és a tbbt sem az a “mindenhol épphogy becsúszó sorozat” volt

Han Solo - 2012. 01. 08. 23:36

A GoT-zal annyira nincs bajom, ugyanis nekem is tetszik a sorozat, de szerintem Peter Dinklage-en kívül a többi győzelem nem igazán “megérdemelt”. De az tény, hogy legalább minőségi sorozat nyert.
Viszont a TBBT vmi katasztrófálisan rossz (a HIMYM-el egyetemben). Kaley Cuoco mint legjobb női főszereplő??!! Azért ez vicc. Sajnálom, hogy a szűklátókörűség miatt ilyen szavazásokon esélye sincsen a többi, szerintem 1000x jobb sorozatoknak.
De hát ilyen a közönségszavazás…

(Mondjuk az tényleg érdekes, hogy a kommentben leírt szavazatok rohadtul nem tükrözik a végeredményeket)

Pesza - 2012. 01. 08. 23:37

Én azért szavaztam Sean Beanre mert jobbnak tartottam ebben az évben a teljesítményét mind mondjuk Bryan Cranstonét vagy MCH-ét és NEM azért mert “jujj de jóóóó a GoT!!!!”. Szerintem sok ember képes elvonatkoztatni. Volt már kedvenc sorozatban nagyon rossz színészi teljesítmény is és fordítva. Csak furcsállom, hogy sok ember úgy kezeli ezt, hogy aki nem az ő szája íze szerint szavazott az nem objektív.

winnie - 2012. 01. 08. 23:38

han solo: de azok a vélemények csak töredékét jelentik az össznek, ld a 10%-os arány. de tény és való, látszik, hogy aki aktív, az sok esetben másképp gondolkodik bizonyos dolgokról.

VanillaSky - 2012. 01. 08. 23:43

“@Az eddigi legszomorúbb JAWS.”

Ezzel nagyon nem értek egyet. Szerintem az idei a legjobb Jaws volt. Függetlenül attól, hogy a győztesek mindkét műfajban egyeduralkodók, a jelöltek a legmagasabb színvonalon voltak a szavazás történetében, 40 perces kategóriában mindenképp! Elmúlt évben Chuck meg TVD bejutott az ötbe!!! Az újoncok is magas színvonalat képviseltek (Homeland, Got kategória győzteseket adott). Így szerintem leszámítva a sitcomokhoz való ragaszkodást, 40 percben volt újítás (még úgy is h Lost már nincs)

Rauros - 2012. 01. 09. 00:06

VanillaSky: ez leginkább amiatt lehet, hogy vígjátékban nincsenek annyira erős kihívók, míg drámából rettentően erős a mezőny. Van legalább 4-5 olyan dráma, és abban színészek, amik szívbaj nélkül nyerhetnének, nem szólna senki semmit.

Ingorion - 2012. 01. 09. 00:06

Ööö, izé 2009 is Lost év volt, nem?
Amúgy egyedül Dinklage-es és Def-fes tippjeim jöttek be… na nem baj, majd talán jövőre jobban teljesítenek a kedvenceim :))

Miss Keamy - 2012. 01. 09. 00:11

És az egyik beszt dráma -Breaking Bad- is képviseltette magát 3 kategóriában is :)))

VanillaSky - 2012. 01. 09. 00:17

“ez leginkább amiatt lehet, hogy vígjátékban nincsenek annyira erős kihívók,”

Kábelen is van jópár, meg mondjuk a Community üti a TBBT-HIMYM párost együttesen is:D (persze tudom-tudom, szubjektív)

CyClotroniC - 2012. 01. 09. 00:21

Rengeteg jó 20 perces van, csak meg kell őket ismerni :P

Endeavour - 2012. 01. 09. 00:21

Elképzelhető, hogy több szempontból rossz ötlet, de egy felvetés:
Ha a szavazásnál azt is figyelembe vennénk, hogy az illető az ötből hány sorozatot néz és eszerint súlyoznánk a szavazatának értékét, akkor jobban érvényesülnének a junkie-k szavazatai a csak TBBT és HYMIM-et ismerő “írástudatlanokkal szemben”.
Bejelölné mindenki azt is, hogy az 5 jelöltből mennyit néz, és ez alapján lehetne súlyozni a szavazatokat.

Engem nem az zavar, ha valakinek tényleg a mainstream sorozatok jönnek csak be, hanem, hogy a többit nem is ismeri, mégis ugyanannyit ér a szavazata, mint annak, aki mindet ismeri.

Ha van erre alkalmas szavazó-motor, kéne csinálni egy tesztet.:)

CyClotroniC - 2012. 01. 09. 00:23

Endeavour: És mi gátolna meg abban egy 2 sorozatot nézőt, hogy nem a szavazatát többre értékelő “5-ös nézek”-re klikkeljen?

Endeavour - 2012. 01. 09. 00:24

Erre csak azt tudom mondani, hogy én nem tenném. Hátha csak vékony a kulturált junkie-olvasók közt, akik csalnának.

Endeavour - 2012. 01. 09. 00:31

Esetleg winnie írna előtte két szívhez szóló sort, hogy ne tegyék..:)
Ha párhuzamosan arról is készülne kimutatás, hogy a jelöltek közül melyiket hány százalék követi az olvasók közül akkor nem is lenne egyértelmű az egyszeri olvasó számára, hogy a szavazata ez alapján van súlyozva. Nem tudom meg lehet-e oldani, csak ötletelek.

winnie - 2012. 01. 09. 00:43

ingerion: a lost akkor csak a főkategóriát vitte haza.

GeoCucc - 2012. 01. 09. 00:45

“És mi gátolna meg abban egy 2 sorozatot nézőt, hogy nem a szavazatát többre értékelő “5-ös nézek”-re klikkeljen?”

Csalni, manipulálni végülis bármiben lehetne. Itt a Jawson is szavazhatott valaki olyanra, amit nem is néz, csak mert annak volt legnagyobb esélye leszorítani a szavazó általa nem kedvelt aktuális első helyezettet. Vagy az eyecandy szavazáson valaki több különböző névvel/IP-vel/gépről is kommentelt, hogy növelje választottja esélyeit.
Szerintem ha lenne egy ilyen “nézettségi felmérés” azt nem kellene szorosan összekötni a Jaws-szal, mert csak elrettentő lenne, illetve valóban, már önmagában is “csalásért” kiáltana (főleg hogy a többség tudná, milyen célt szolgál).

Mondjuk engem is érdekelne így informatív jelleggel, hogy mekkora közönségük van az egyes sorozatoknak itt a blog látogatói között. Mondjuk meg lehetne ezt kérdezni minden hátsó szándék nélkül akár október végén is, aztán ilyenkor legfeljebb belinkelni az eredményt, amiből aztán mindenki azt von le, amit akar.

Ez az, amin szerintem érdemes lehet gondolkodni, és aminek lenne értelme/létjogosultsága. Magát a Jaws-t tényleg felesleges lenne bonyolítani.

winnie - 2012. 01. 09. 00:48

“Mondjuk engem is érdekelne így informatív jelleggel, hogy mekkora közönségük van az egyes sorozatoknak itt a blog látogatói között. ”

erre már nagyon régóta tervezek egy olyan posztot, hogy xy sorozatról lehet szavazni (minél kevesebb válaszlehetőség, de nagyjűból: nézem, néztem, de kaszáltam, tervezem nézni, nem nézem és nem is érdekel – vagy hasonló, hogy lássuk, mik az arányok – illetve egy olyat is (vagy ebbe beleszőve), hogy egy adott afféle state of the show módra egy adütt sorozatról mindenki, aki NÉZI vagy BEPRÓBÁLTA leírná pár sorban, hogy mit gondol. mi is leírnánk, hogy ne legyen sosem kérdéses, hogy aki blogol, mit gondol erről vagy arról, illetve a kommentelők is véleményeznének. persze az ilyesmi egy adatbázisba illene inkább, de jobb híján, akár itt is megléphető lenne.

sanyika - 2012. 01. 09. 00:50

Winnie, az összesített mailes jelöléseket nem akarod nyilvánosságra hozni? Bizonyára nem csak én vagyok rá kíváncsi, hogy a fináléba nem került jelöltem/kedvencem hogyan szerepelt.

GeoCucc - 2012. 01. 09. 00:58

Na, winnie, ez így jó ötletnek tűnik. Ha egyszer megvalósulna, én szívesen venném.

liberatore - 2012. 01. 09. 01:40

Kicsit csalódott vagyok, hogy a Breaking Bad nem nyert semmit. Mindenképpen megérdemelt volna egy díjat, (min legalább Bryan Cranston) de hát ez van. Remélem minél többen meg fogják ismerni, mert tényleg megérdemelne egy kis hypeot.

mr. Hal - 2012. 01. 09. 02:07

Nekemsem annyira tetszik ez az eredmény , dehát ezt nemén döntöm el:) viszont köszönöm a Jawsnak, mert a legjobb női 40perces mellékszereplő kategóriájánál jöttem rá, h a Katey Segal játszott a Rém rendes családban, namármost ez engem annyira megsokkkolt, azota is ezen akadok:)

Steven Great - 2012. 01. 09. 02:58

Bizonyos szempontból megértem sokak csalódottságát, mert nekem is csípi a szemem 1-2 győztes személye.:P De azért ha őszinték akarunk lenni, pl. az általam egyik legjobb sorozatnak tartott Breaking Bad azért nem egy tipikus fanfavorit sorozat.:) Persze a Cranston-Paul-Esposito trióból nyilván én is örültem volna, ha valaki nyer, de szerintem örülni kell a top 5-ös helyezéseknek is.:)

Sajnos tökéletes rendszer nincs és nem is lesz. Mi lenne, ha a sorozatjunkie egy-egy bejegyzése ott virítana minden nap az Index/Origo címlapján? Na akkor lehetne csak felháborodni, hogy a sok “tudatlan” milyen jogon szavaz egyáltalán.:) Esetleg a jelöltek között megjelenne a CSI-franchise is, vagy 1-2 szappanopera.:P

Szóval minden csak nézőpont kérdése. A kábeles drámák felé való elmozdulás pedig – ahogy azt már többen leírták – nagyon is örvendetes.

Zsu - 2012. 01. 09. 03:27

a 20 perces női főszereplő kategóriánál azt érzem kicsit, h nem az volt a mérvadó milyen színészi alakítást nyújtott a színésznő, hanem a sorozatra szavaznak az emberek mert szeretik.
énis nagyon szeretem a sorit, Kaley-val sincs semmi bajom, de h ő lenne legjobb….aranyos, vicces, bohókás, egész jól játszik, de 20 perces sorozatoknál ezerszer jobb alakításokat is könnyen találhat az ember.

a többivel nincs nagyobb bajom. :)

Zsu - 2012. 01. 09. 03:33

kiegészítve még az előzőt: tudom ha a felsorolt lehetőségek közül a szavazó mondjuk csak a TBBT-t vagy HIMYM-t nézi, akkor még lehet neki magyarázni, h abban a másikban jobb alakítások vannak ám, úgyse fog rá szavazni, mert nem ismeri.
én sem tenném.
de azért sajnálom.

Fl@sh - 2012. 01. 09. 04:18

Egyertelmu, hogy a legtobben a kedvenc sorozatuk alapjan szavaznak a szinesz kategoriakban is, nem tudnak elvonatkoztatni. Szoval kb. annyi derult ki, hogy a GoT az egyik legjobb sorozat (a tobbseg velemenye alapjan), ami helytallo is.

kotkot - 2012. 01. 09. 07:04

A Game of Thrones-nak én örülök, még ha ennyivel nyilván nem is jobb minden más sorozatnál, csak hát fantasy.
Emellett a Family Guy-ra és a Maradj Talpon!-ra szavaztam, mint nyertes jelöltre. :P

harmundo - 2012. 01. 09. 07:37

“Egyertelmu, hogy a legtobben a kedvenc sorozatuk alapjan szavaznak a szinesz kategoriakban is, nem tudnak elvonatkoztatni. Szoval kb. annyi derult ki, hogy a GoT az egyik legjobb sorozat (a tobbseg velemenye alapjan), ami helytallo is.” — Akkor lenne ez így, ha mindenki nézne minden sorozatot, de ugye ez nem történhet meg soha :-). Egy ilyen közönségszavazás sosem lehet mérvadó, mivel a közönség szavaz, a közönség pedig elfogult az éppen aktuális kedvence felé, és mint írtam, közel sem biztos, hogy akik a GoT-ra szavaztak, az adott kategóriában belül a többi jelölt minőségi szintjével is tisztában lettek voltak – lévén nem feltétlenül nézik/nézték őket.

Egy-egy ilyen szavazáson éppen fel lehet háborodni, meg lehet tépni a szánkat az eredmény ellen, de pont annyi értelme lenne, mint egy tyúkra zoknit adni meg surranót. Úgyis megvan mindenkinek a kedvence, a favoritja, a JAWS adatai meg pusztán tájékoztató jellegűek :-).

Én jövőre (idén) is itt leszek, és szavazgatok majd, ha lesz mire :-P.

Bagosz - 2012. 01. 09. 08:25

Végül is pont ez a lényege a sorozatjunkie-nak, hogy minél több sorozatot megismertessen a néppel.
Szerintem aki rendszeres olvasója a honlapnak,az előbb-utóbb egyre több sorozatot bepróbál, szélesebb rálátása lesz a sorozatokra.Mégha a GoT tarolása ennek egy kicsit ellent is mond.

LuPuS - 2012. 01. 09. 08:53

Nos most akkor ajnározni, hogy miért ez nyert, meg ezt nem értem HELYETT………..

Igen gyorsan változott az összetétel és sok régi kedvenc szorult háttérbe az újoncok hely követelése végett.

GOT- kíváncsian várom a tündöklése kitart-e a 7 könyv(még 5+ 1fejezet)megfilmesítés végéig
TBBT – Sheldon kissé megkopott

Szavazásra fel, lehet jegyzetelni: 2012 új év új kihívások( Alcatraz pl.)

rellip - 2012. 01. 09. 09:14

Egyszerűen nem fér a fejembe ez a got mánia. Eélg sok ismersöm nézte meg (>15), de mindenki -köztük én is- azon a véleményen volt hogy ez egy gyenge sorozat, csak az idei újoncok közül minimum négy érdekfeszítőbbet, izgalmasabbat tudok mondani.

A. - 2012. 01. 09. 09:28

Az kivitelezhető lenne, hogy a normál Jaws mellé egy “Editor’s Choice” jellegű listát is kitegyetek? Most már úgy is többen vagytok írók, érdekes lenne nekünk olvasóknak azt is látni.

winnie - 2012. 01. 09. 09:54

toplistázni lehet, hogy fogunk, de valójában nem lesz nagy meglepetés, hiszen azért olvassátok amiket írunk.

A. - 2012. 01. 09. 10:07

köszi a választ, winnie!

blady - 2012. 01. 09. 10:15

Uaa Hall 7 ponttal maradt csak el Sean Bean után, azért ebből is látszik, h Dextör még nincs annyira leköszönőben :]
got-t majd lehet 1x bepróbálom, ha már ennyire sikeresnek bizonyult a nagyérdemű előtt

cabelito - 2012. 01. 09. 10:26

Uncsi már a Bean téma. Ha MC Hall nyer az lenne a baj…

MÁS:

Emlékszem engem a Sopranos tett sorozatfüggővé. Egy barátom áthozta pendriveon pár részét, és onnantól nem volt megállás, azóta is etalon!:)

Ki mikor csöppent bele?

Neoprimitiv - 2012. 01. 09. 10:29

GoT: nálam egyik helyen sem volt nyerő, ettől függetlenül vitathatatlan, hogy egészében az év egyik legszínvonalasabb sorozata, újoncként pedig külön respect a teljesítményéért. Ami az én véleményemet kicsit “ellene” (nagyon rossz szó, elnézést) befolyásolta a szavazásnál, hogy az esetében a történet, a karakterek adottak (és nagyon remélem, hogy a készítők a jövőben is ragaszkodni fognak Martin kíméletlenségéhez). Kiváló adaptáció, de kötött. Az viszont biztos, hogy ezt a sorozatot nem fenyegeti az ellaposodás veszélye, a karakterek annyit változnak a kötetek során.

Ami szerintem vitathatatlanul pozitív jel, az éppen a népszerűségtől való eltérése a szavazásnak. Pont a mai összesített magyarországi nézettségeket és a junkie kibeszélőinek aktivitását nézve látszik, hogy bár az emberek ragaszkodnak a kedvenc rágógumijukhoz, vagyis az országos csatornák sorozataihoz, értékelik a minőséget. (A dráma kategóriáról beszélek. Lehet, hogy szégyen, de vígjátékból egyet sem nézek.) Szó sincs arról, hogy csak azért, mert egy Bones, Chuck, TVD vagy Castle nézett és kedvelt lenne, automatikusan bekerülhetne az elismertek közé akár sorozatként, akár a szereplőivel. Ez a színészek esetében inkább a szerzőket minősíti, az országos sorozatok szereplői jó, ha évadonként egy-két színészi teljesítményt igénylő forgatókönyvet kapnak. A rétegsorozatok közül aztán persze már a népszerűség is dönt a szavazásnál, hogyan szavazzak valamire, ha nem is láttam?

A két felvetett cikk (egy-egy sorozatról minden vélemény, illetve a nézem-néztem-nézni fogom-fúj felmérés) szerintem nagyon jó ötlet, kíváncsi lennék az eredményükre.

Kit-Kat - 2012. 01. 09. 10:40

Furcsa végeredmény, nem hittem volna, hogy a GoT ennyire népszerű nálunk, hogy kb. taroljon a 40 perceseknél. Engem mondjuk nem zavar, én is sok kategóriában rá szavaztam, mert nekem is nagy kedvencem, egyedül talán Emilia Clarke győzelmével nem értek egyet (nincs különösebb bajom vele, de még korai ez neki).

A sok TBBT nekem sem tetszik, pedig rajongója vagyok a sorozatnak, de az elmúlt két évad alapján nem kellene itt lennie, bízom benne, hogy jövőre… vagyis idén a 20 perces kategóriákban is lesz változás.

jiliac - 2012. 01. 09. 10:40

Gratula a jelölteknek és a győzteseknek is. A GOT 10 része után rendeltem is a 4 eddigi könyvet és rekord idő alatt ki is olvastam őket az eredmény: izgalmasak, és nagyon felkavaróak. Ha ezt hozzák a szezonok akkor a fenti eredmények nem fognak változni, de ki tudja mikor jön ki valami hasonlóan úszerű ami elköveteli a trónt :). Bár valahol egyetértek azokkal akik szerettek volna egy SOA, BrBa, látni az első helyen, mert piszok jó évadjaik voltak, ez is tény. DE ez a szavazás szerintem semmit se vesz el az értékükből, nem tudom miért kell itt csakazértis ellenállónak mutatkozni.

winnie - 2012. 01. 09. 10:52

“Ki mikor csöppent bele?”

volt ilyen hét kérdése anno. lehet, hogy más is, de hirtelen ezek vannak meg:

http://www.sorozatjunkie.hu/2011/08/23/a-het-kerdese-4-2/
http://www.sorozatjunkie.hu/2011/08/28/a-het-kerdese-9-2/

kezike - 2012. 01. 09. 11:13

Én már feleslegesnek látom a KULTURÁLIS BIZOTTSÁGI szavazást.
Itt vannak a kommentek, ebből kiderül, hogy a GoT-ot szeretjük (már aki), de nem a legjobb, a TBBT egy vicc, és Kaley Cuoco-t minden rendes kommentelő eltörölné a föld színéről (bocs).
Szóval van a tömeg, meg vannak a kommentelők. Két külön világ.
Én csak annyit várnék el a Junkie íróktól, hogy kicsit jobban nyomják a tényleg minőségi sorozatokat. Nem hinném, hogy pont egy Revenge-ről kéne heti írás, miközben Boardwalk, Breaking Bad, Boss alig van (van, csak nem heti).

Ez meg egyszerűen nem lehet igaz:
“a legtöbben hiába ismernének minden jelölt sorozatot, akkor sem biztos, hogy megváltozna a szavazási preferenciájuk”
De…

kezike - 2012. 01. 09. 11:14

“erre már nagyon régóta tervezek egy olyan posztot, hogy xy sorozatról lehet szavazni (minél kevesebb válaszlehetőség, de nagyjűból: nézem, néztem, de kaszáltam, tervezem nézni, nem nézem és nem is érdekel”

ez viszont legyeeeen!

winnie - 2012. 01. 09. 11:22

kezike: így is nagyon kevés időm van sorozatot nézni, kár elvárni, hogy olyasmiről írjak, amit nem nézek – nekem inkább a megismertetés a célom, mintsem a nyomás. annyi a sorozat, hogy az lenne az ideális, ha mindegyikről lenne premier és fináléírás, azaz évi két nagyobb poszt. a többi már csak ráadás, de még az évi 2 poszt sem mindig jön össze. viszont mindenki előtt nyitva áll a vendégkritika írása, és bár olykor akadozunk a kirakásokkal, de aki akart nyomni sorozatot, az megtehette. ld. mindhárom nevezett sorozatról ti írtatok. (viszont még véletlenül sem “elvárom” az olvasóktól, hogy írjanak, azt csináljuk úgy, ahogy az időnk engedi, de mindig öröm, ha kapunk kívülről segítséget)

linsz - 2012. 01. 09. 11:41

ahogy elnézem, annak ellenére, hogy JAws 2011, az év első 8 hónapjában induló sorozatok nagyon labdába se rúgtak idén (Spartacus – Gods of the Arena valaki?:D)

kezike - 2012. 01. 09. 11:50

winnie: értem a célzást. sajna attól, hogy itt trollkodok, még nem tudok írni:))
de kedves emberek, akkor ti! írjatok a jó dolgokról is!

dzsiaj - 2012. 01. 09. 12:24

Akit érdekel, annak álljon itt az a lista, hogy pusztán az e-mailes jelölések alapján melyik sorozat nyerte volna a kategóriáját (az adatok tájékoztató jellegűek):

•legjobb 40 perces sorozat: Game of Thrones
•legjobb 20 perces sorozat: Community
•legjobb újonc sorozat: Homeland
•legjobb nem amerikai sorozat: Misfits

•legjobb animációs sorozat: Family Guy
•legjobb magyar műsor: Maradj talpon!

•legjobb reality: The Amazing Race
•legjobb férfi főszereplő (40 perces sorozat): Damien Lewis (Homeland)
•legjobb férfi főszereplő (20 perces sorozat): Neil Patrick Harris (How I Met Your Mother)
•legjobb női főszereplő (40 perces sorozat): Claire Danes (Homeland)
•legjobb női főszereplő (20 perces sorozat): Zooey Deschanel (New Girl)
•legjobb férfi mellékszereplő (40 perces sorozat): Peter Dinklage (Game of Thrones)
•legjobb férfi mellékszereplő (20 perces sorozat): Danny Pudi (Community)
•legjobb női mellékszereplő (40 perces sorozat): Jessica Lange (American Horror Story)
•legjobb női mellékszereplő (20 perces sorozat): Allison Brie (Community)
•legjobb vendégszereplő: Mos Def (Dexter)

human - 2012. 01. 09. 12:27

kezike: bár winnie tényleg ritkán nyom, de sajnos téves azt hinni, hogy ha valamit nagyon aktívan követnénk az annyira sokat érne. Kb. csak a premierírások az igazán fontosak (azok nagyon), utána hiába van 10 post a boss aktuális részeiről, csak a finálénál értékelt évad alapján lesz még igazán több nézője. Közben max páran néznek bele, hogy “na ha ennyire nyomják”, de ők is inkább a hibákat keresik akkor már, hogy “ezt nyomjátok? ez max közepes” de ez baromira nem a többség. Mármitn ez a junkie szerepe, meg néha jönni a ptólnivalókkal.

Aztán vannak a sorozatok amik szépen lassan maguktól terjednek, mert egymás között ajánljátok jobban, ott meg látjuk a kommentszámokat a kibeszélőknél, és ha mi is nézzük akkor lehet érdemesebbnek látjuk heti posztra.

forme - 2012. 01. 09. 12:28

bár a három főkategoriában én is jelöltem a GoT-ot egyikben sem szavaztam rá, a jelölésemet is annak köszönheti hogy nem sok futó sorozatot nézzek. anno mikor itt a junkien olvastam róla az első 10 perc után megrendeltem mind a 4 könyvet, ami számomra elég nagy csalodás volt , mert a kezdöjelenet alapján azt hittem hogy sokkal jobban elmegy fantazy irányba…
az idei év favoritja számomra a Homeland volt, és kicsit megdöbbentett, hogy csak egy kategoriában ért el sikert, és ott is csak épphogy.

Endeavour - 2012. 01. 09. 12:48

Az email-es jelöltlista eredménye jobban tetszene JAws végeredménynek.:)

clark - 2012. 01. 09. 12:49

én nem értem miért ilyen felkapott ez a got.
egyáltalán nem nagy szám,nekem uncsi ,a könyveket se olvastam,nem is érdekel.pl a legend of the seeker is könyvadaptáció,azt bezzeg nem nézték ennyien,pedig sokkal jobb.

a tbbt nem rossz sitcom,de nálam még a top10be sincs benne(himym,community,its always sunny…,bored to death,easbound and down,30rock,office,roe,2broke girls,wilfred,louie stb stb)

a homeland se egy hú de nagy vmi ,nekem nem tetszett.

nekem is csalódás a szavazás eredménye.

akkor az oldalon nagyon sok got fan van,vagy csak nagyon kevés sorit néznek és így nem tudnak mire szavazni:D

VanillaSky - 2012. 01. 09. 13:05

“egyáltalán nem nagy szám,nekem uncsi ,a könyveket se olvastam,nem is érdekel.pl a legend of the seeker is könyvadaptáció,azt bezzeg nem nézték ennyien,pedig sokkal jobb.”

Ismeretlenül azért elég karakán véleményt formálsz róla. A könyvek zseniálisak, az adaptáció is jóra sikeredett (mondjuk az hbo azért nem szokott bakokat lőni). A GoT hisztériát azért nem értem, mert nem csak “névtelen” felhasználók ismerik el, hanem legmagasabb szinten, ahol egy sorozat megjelenhet. Rakat jelöléssel az Emmyn, mi kell még? Az ottani jelölők is valamiféle tömegpszichózisnak voltak alávetve? Ettől függetlenül Én csak Dinklage győzelmére szavaztam, de értetlenül állni azelőtt, hogy sok helyen nyert? Érdekes.

winnie - 2012. 01. 09. 13:18

“hogy elnézem, annak ellenére, hogy JAws 2011, az év első 8 hónapjában induló sorozatok nagyon labdába se rúgtak idén (Spartacus – Gods of the Arena valaki?:D)”

szerintem is elnézed, mert GOT áprilisi sorozatként nyerte halomra magát, a califonication pedig januáriként szerepelt jól, a doctor who is tavaszi egyéb jelöltekről nem is szólva. (az országos sorozatok egész évben vannak, ezért nem feltűnőek, a spartacus már tavaly sem volt tényező, az még rétegebb sorozat, mint a GOT, a sok vér és meztelenség miatt. sőt, ha a győzteseket nézem, akkor csak a dexter és a homeland nyert az ősziek közül, szóval inkább az évad első felében indutak nyertek.)

kezike - 2012. 01. 09. 13:55

óóóó mennyivel jobb a jelölős győzteslista!

winnie - 2012. 01. 09. 14:00

csak ismételni tudom magam:) nem verseny. tudom, hogy valakinek az jobban tetszik, ha neki tetsző sorozatokat (is) lát az első helyen, de szerintem érdekesebb az összes olvasó preferenciára rájönni.

linsz - 2012. 01. 09. 14:10

@winnie hopp akkor my bad:D

kezike - 2012. 01. 09. 14:15

winnie: nem attól jobb a jelölős lista, hogy nekem tetsző sorozatokat látok a nyertesek közt, hanem mert változatosabb.

A. - 2012. 01. 09. 14:20

most látom csak a jelölős listát. na az ellen semmi kifogásom nem lenne, egyszerűen perfekt.

clark - 2012. 01. 09. 14:37

@VanillaSky
nem ismeretlenül ,mert megnéztem vagy 7részt de semmi se kötött le,csak az intrója volt jó,a többi…
úh én adtam esélyt a sorinak.

Faruwiel - 2012. 01. 09. 14:53

valószínű azért jobb 2 fokkal a jelölős lista, mert mi kommentelők nagy része + pár ember küldött email-t mert a szavazók fele biztos, hogy nem jelölt, mert őket csak 1-2-3-4 sorozat érdekli nem 10-20 :D
én egy nézettségi szavazásra lennék kíváncsi, felsorolva 100 sorozat és mindenki be x-elhetné amit néz aztán miből mennyi lesz :) jó ezek csak az én hülyeségeim, ilyen statisztika buzi vagyok :D de fun lenne, mi mennyire népszerű mo-n mert nyílván ebből átlagolni is lehetne mint egy napi nézettséget :)

ares - 2012. 01. 09. 14:58

Emailes lista valóban jobb.

rellip - 2012. 01. 09. 16:00

azt hogy melyik sorozatot hányan nézik kb-ra azért megtudható ha pl a torrent oldalaknál megnézed hogy mit hányan töltöttek le

Endeavour - 2012. 01. 09. 16:23

Onnan nem lehet pontosan kiguberálni. Jó lenne évenként végezni egy ilyen nézettségi felmérést. Biztos meglepő dolgokat is tapasztalnánk..

Benjy - 2012. 01. 09. 16:30

Sean Bean, Kaley Cuoco, és Mayim Bialik győzelme meglep, habár Mayim jól alakítja az idegesítő női Sheldon szerepet.

Eltiron - 2012. 01. 09. 16:40

a dzsiaj-féle jelölős lista tényleg jobb. Főleg, mert ott Danny Pudi és Alison Brie nyert, akik az én favoritjaim voltak idén :)

Amúgy a “hivatalos” eredményben is csak egy durva wtf van: Simon Helberg. Nagyon szeretem a TBBT-t (ezt már több kommentben is megírtam), nálam abszolút rendben van Penny győzelme is + Mayim Bialik is oké, de az ő karaktere a legunalmasabb/legidegesítőbb az egész soriban.

Viszont, hogy értelmet adjak az egész JawS-nak: Újra kezdem a Dr Who-t, 3 rész után kaszáltam, de nagyon sokan mondjátok, hogy utána lesz igazán jó. Ha egy ilyen mezőnyben is a legjobb lett a nem US sorozatok közt, akkor tuti, hogy jó.

tiktak - 2012. 01. 09. 16:45

Sokkal jobb az emailes lista :)
Én NPH -t nem értem. Nagyon bírom a hapsit és tényleg jól játszik, de mint azt korábban is írtam, egyszerűen a HIMYM vergődése miatt egy Barney jelenet sem maradt meg bennem. Tulajdonképpen nem is értem ez a sitcom hogyan kerülhet bármilyen díj közelébe. Persze ez már tényleg nagyon egyéni vélemény, hiszen én nagyon nem szeretem már.
És tudom, mivel az benne van a legnézettebb sorozatokban. Csak én közben azt hittem már mások is csak kötelezőből nézik, mint én :D

winnie - 2012. 01. 09. 16:49

“s csak egy durva wtf van: Simon Helberg. ”

nekem nincs szavam, mert nem nézem, de azt tudom, hogy az első 3-4 rész az 1. évadból, amiket láttam, azokban nekem helberg volt a favoritom. azóta rosszabb lett vagy ugyanolyan, csak én néztem be?:)

winnie - 2012. 01. 09. 16:54

“Onnan nem lehet pontosan kiguberálni. Jó lenne évenként végezni egy ilyen nézettségi felmérést. Biztos meglepő dolgokat is tapasztalnánk..”

na, majd, ha egyszer sok időm lesz, akkor publikálok:)

a sorozatletöltéseket a nagyobb hazai oldalakon (amik mindig változnak, de a trendek is beszédesek) kábé 2004 óta nézem. nyilván ezek csak részlegesek, hiszen sokan nem itthoni regges oldalakról töltenek. de ha ezeket kiegészítjük vagy párhuzamosan nézzük a(z ugyancsak nem teljes képet adó) feliratletöltési adatokkal (ezek még régebbről megvannak), akkor elég jó közelítés kapható.

Alice - 2012. 01. 09. 19:23

“sokan nem itthoni regges oldalakról töltenek”
Hát ez nagyon igaz, sőt.

A teljes képet tényleg igen nehéz/időigényes lenne összehozni. Ami meg még bonyolultabbá teszi az egészet, hogy rengetegen nem követik valós időben a friss sorikat, hanem akár pár évvel is lemaradnak. Meg a sok gyűjtögető hörcsög, aki letölti, de nem nézi meg….Meg amikor egy fájlt huszan néznek… De a trendek valóban látszanak valamennyire, hogyne – a statisztika tudományág szépségei :D

A Game of Thrones díjesőjén cseppet sem csodálkozom, mert minőségi sorozat azért jó pár van, meg számomra sokkal-sokkal jobb történet is, de rengeteg szempontból magasan veri a lécet, úgy mint hiánypótló, fantasy, kiváló könyvadaptáció, forgatókönyv, látvány-fényképezés-technika, újonc, régóta várt stb stb ez azért messze nem kevés. Meg amit többen írtatok: a szavazó réteg azért nem mindegy. Ehhez jön még némi technika is: van, aki a rövidke idő alatt lemaradt az emiles szavazásról, van, aki már az emilezésre sem veszi a fáradtságot mondván, hogy bonyolult, de amikor gombokat kell nyomkodni, jóval lelkesebb. Engem eddig még minden JAWS meglepett itt-ott, és ez az egészben a legjobb.

RolloJuve - 2012. 01. 09. 19:58

Ez a ki mit néz, tényleg érdekes lenne, pl.

1. nézem
2. kaszáltam
3. pilotot megnéztem
4. le se…

akik kommentelnek tuti beküldenék, így lenne legalább valami minta, még ha nem is reprezentatív.

(btw mennyi ember jelölt emailben?)

caeiro - 2012. 01. 09. 20:00

Szerintem túl van reprezentálva a GoT, de ha ez kell a népnek…

Leslie01 - 2012. 01. 09. 20:23

A jelöléseket tekintve hatalmasat javult a Jaws által prezentált közízlés, főleg a drámákat nézve. Emellett röhejesnek tűnik a tavalyi jelöltlista. A nyerteseket nézve már egyhangú lett, a két győztes szinte mindent behúzott. Az én favoritjaim többnyire a 4-5. helyen végeztek.
Bár a GoT is eléggé túlnyerte magát, de az vicces, hogy a TBBT-ből az az egy nem nyert, aki megérdemelte volna (Sheldon). Cuoco esetében nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy ő a legjobb komikus színésznő. :) A tanulság az, hogy nem kell bejuttatni a jelöltek közé. Strahovski után Claire Danes győzelme viszont akkora előrelépés, hogy arra szavak sincsenek. (Bár nincsenek illúzióim mi lett volna, ha előbbi is bejut a jelöltek közé)

A Jaws legnagyobb érdeme számomra, hogy a jelölések hatására bepróbáltam a PyRex-et és a Community-t. Előbbi mérsékelt sikert aratott nálam, a Community személyében viszont nagyon úgy tűnik, hogy új kedvenc szitkomot avatok nemsokára, ha a 2. évad is hasonlóan tetszeni fog. Ja és Abed akkora nagy arc, amilyen TBBT-s Howard sosem volt.
A legjobb dráma jelöltjei közül az általam egyetlen nem nézett sorozat (SoA) szintén felkerült a rövid távú daralistára.
Szóval érdemes próbálkozni a még ismeretlen jelöltekkel, mert kincsek is vannak itt.

Csigusz - 2012. 01. 09. 21:22

a TBBT nyertesek elég megmosolyogtatóak, érthetetlen, hogy attól, hogy most mindenki ezt nézi meg ez a “menő” attól még a 3 “nyertes” teljesítménye közel sincs ahhoz amit fentebb látunk.
A többi nyertessel nagyjából egyet értek, de sitcomok terén az emberek tényleg nézhetnének már Modern Family-t, vagy Parks&Rec-et, de úgy néz ki MO csak Chuck Loore-ra vevő :/

winnie - 2012. 01. 09. 22:23

“A Jaws legnagyobb érdeme számomra, hogy a jelölések hatására bepróbáltam a PyRex-et és a Community-t. Előbbi mérsékelt sikert aratott nálam, a Community személyében viszont nagyon úgy tűnik, hogy új kedvenc szitkomot avatok nemsokára, ha a 2. évad is hasonlóan tetszeni fog. J”

í parksnál sokan a 2. évadnál ragadtak le. mondjuk szerintem végig jó:) a community-t én, ld. a blogot, rögtön kaszáltam, de a 2×01 óta fanatikus néző vagyok. és még ott van nekem megnézésre várva az els ő évad, ami most már tuti be fog jönni.

Leslie01 - 2012. 01. 09. 22:32

A Parks-nál a nagyon dícsért 2×02-ig eljutottam, viszont annál sem tört át a gát nálam, és nem jött a hangos nevetés. Úgy tűnik, hogy a mockumentaryk humora nálam nem jön be. A Modern Family-nél ugyanez van, szimpatikus szereplők, jó nézni úgy ahogy van, csak nem nevetek rajta.

Igen, olvastam amiket a Communityról írtál, és kicsit parázok is, hogy a 2. évad nekem nem fog bejönni. Kb pont ellentétes a szitkom-ízlésünk. :)

winnie - 2012. 01. 09. 23:11

hehe:) a parks-ot akkor mindenképp érdemes feledni. szerintem a community-nél csak az kell, hogy meglegyenek a karakterek. ezért nem félek az 1. évadtól.

Garru - 2012. 01. 09. 23:33

Community: én is az idei JAWS hatására kezdtem bele. Gyorsan le is daráltam 1,5 évadot: ZSENIÁLIS! :)

Köszönöm a kedves kommentelőknek, hogy felhívták a figyelmemet erre a gyöngyszemre!

he apa - 2012. 01. 10. 00:10

Aki szerint nem jó a TBBT, annak angolul kellene néznie. Szerintem angolul nagyon király.

winnie - 2012. 01. 10. 00:25
vicvega - 2012. 01. 10. 11:41

A GoT-otmégnem láttam ahhoz nem tudok hozzászólni, de bigbenges győzelmek viccesek.Kb. annyira,mint az aktuális évad (gyk. semennyire).
Az e-mail-es lista közelebb áll az ízlésemhez.

paranoid android - 2012. 01. 11. 00:33

A mailes jelölések jobban hangzanak, és ezeket nézve szerintem egy nagyon jó kis JAws van mögöttünk, és jövőre talán a 20-30 percesek körében is szélesebb lesz a jelölők látóköre, és nem kerül be a legjobb 5-be olyan, aminek/akinek nem kellene, és nyeri meg szimplán popularitása miatt.
Claire Danes meg megmentett attól, hogy egy nyertesre se szavazzak.

Dzsi25 - 2012. 01. 11. 18:15

Eyecandy végeredmény mikorra várható?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz