login |

Interjú a Gimi egyik írójával

2012. 01. 14. 22:41 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: insider, interjú,

“Pár napja” már írtunk a TV2 websorozatáról, a Gimiről, s már akkor beígértem egy készítői interjút, amit végre ki tudok tenni. Az apropó az, hogy Dobay Ádám a széria egyik új írója és ő ősjunkie-nak számít az oldalon, vendégbloggerként is emlékezhettek rá. Most elárul egyet, s mást a websorozat-írásról a tovább mögött.

– Hogyan kerültél bele a Gimibe? Milyen volt az írókeresés folyamata?

Amikor a produkció meghozta a döntést, hogy a 31.-től kezdődő részekhez bővíteni szeretnék az írócsapatot, akkor felkeresték Selmeczi Nórát, aki 2009-ben végzett forgatókönyvíróként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és akivel 2006 óta alkotunk szerzőpárost, öt éve szinte az összes projektünkön együtt dolgoztunk. Jött még velünk Nóra két egykori SZFE-s osztálytársa, Széphelyi Juli és Horváth Gábor, akik szintén régi jó ismerőseim, így érkeztünk négyen az SZFE-n tanuló Jakab Juli mellé, aki akkor vitte a részeket. Én épp túl voltam egy nagyobb munkán, és nem volt más futó projektem, így felvállaltam, hogy kezembe veszem a koordinátori tevékenységet, és például első lépésként kodifikáltam az addig csak részben és csak szóban létező sorozatbibliát, ami alapján ezután dolgoztunk (egy-kétfős írói stábnál meg lehet úszni, hogy minden csak a fejekben van meg, de afölött már muszáj, hogy minden meglegyen írásban). Amikor ez megvolt, összeültünk és egy nagyon hosszú brainstorming alkalmával lefektettük az első évadból hátralevő 20 rész cselekmény- és karakteríveit, ezt prezentáltuk a produkciónak, megtörtént a rábólintás, aztán írtunk, írtunk, írtunk.

Nórával megcsináltuk a könyvek összefésülését, hogy ne legyenek a részek között történetbeli ellentmondások, folytonossági hibák, és egységes stílusa legyen a dialógoknak. A kész könyvek elfogadása után a könyvek kimennek a stábnak, akik diszponálnak, vagyis beosztják a forgatási napokat a lehető leghatékonyabban, hogy ne legyenek átfedések (két stáb forgatott párhuzamosan) és a lehető legkevesebb átállással megoldható legyen a felvétel. Csak egyet mondok, ilyen szintű dolgokra kell figyelni, hogy a forgatási napokon meddig van fény, mikor megy le a nap, melyik helyszínhez mennyi fény kell, mennyire kell világítani, és ez csak egy szempont.

– A szereped csak az “írószobáig” tartott, vagy a forgatást is figyelemmel kísérted?

Magának a forgatásnak kilenc napját on-set dramaturgként csináltam végig, legalábbis így neveztük el. Gyakorlatilag arról van szó, hogy legyen ott egy ember, aki mélységében és folyamatában ismeri az összes könyvet, és tud segíteni, ha bármivel kapcsolatban ami a történetben van vagy amit a szereplő mond információra vagy értelmezésre van szükség, vagy — és ez még fontosabb — módosításra van szükség. Mondjuk, ha a tényleges helyszín sajátosságaihoz kell igazítani a jelenetet, vagy mégsem volt beszerezhető egy kellék, vagy húzni kell a dialógból.

Kismillió példát tudunk, sajnos, a magyar filmgyártásból arra, amikor nem volt értő személy forgatáson, ilyenkor szokott mindenki válogatás nélkül belenyúlni a forgatókönyvbe, hogy a végeredmény érthetetlen legyen. Aki olvasta a Fonyódi Tiborral a Géniusz kapcsán készült interjúmat a Junkie-n, az tudja, hogy miről beszélek. Itt a Giminél az volt az egyik legnagyobb meglepetés számomra, hogy nem csak az én igényem volt, hogy maradjon valamifajta kreatív kontroll a szöveg felett, hanem a produkció részéről is megvolt ugyanez az igény.

– Hogy határoznád meg a gimi műfaját? Ahogy esik, úgy puffan, vagy patikamérlegen belövitek, hogy mennyi komédiát, drámát, szappant akartok?

Abszolút vígjátéksorozatról van szó, az ezen belüli pontos összetétel az, amit tologatunk. Ez is hozzátartozik a websorozat kísérletező jellegéhez, hogy megnézzük, mi az, ami jobban működik, és mi az, ami kevésbé ebben az ötperces formátumban, 2011-ben, Magyarországon. Ebből a szempontból mázlink volt, hogy amikor elkezdtünk dolgozni, már kint volt a neten az első tizenkét rész és leforogtak a 30-ig tartó részek is, így már volt a stábnak is egy belső tapasztalata, közben meg jöttek be folyamatosan a nézői visszajelzések is. Ezek pedig egyértelműen azt mutatták, hogy a kezdeti részeknek a pörgős, sűrűbb, szokatlan elemekkel operáló iránya jobb visszajelzéseket generált, mint a klasszikusabb, horizontális építkezés, amikben viszont a karakterívek előrehaladása keltette fel az érdeklődést.

Annak idején amikor én elkezdtem nézni, engem is az első rész rántott be, mert a saját tinikorom egyik kedvenc sorozatára, a Parker Lewis-ra emlékeztetett, aminek manapság a Community a legközelebbi szellemi örököse. Úgyhogy az elég hamar a részünkről is megfogalmazódott, hogy ezt a vonalat szeretnénk erősíteni a ránk bízott részekben, és bátorítást is kaptunk erre.

– Milyen változást hoztok az általatok írt új epizódokban? Változik-e egyáltalán valami?

A 31.-től kezdődő részek a korábbi irányok legjobb tulajdonságainak a szintézise, turbó üzemmódban. Egyfelől jóval feszesebbre húztuk a történetet, résztől függően másfélszer-kétszer annyi történik, mint korábban. Visszahoztuk a sorozat kezdetének alapkonfliktusát, a két tagozat közti, részben banálisba hajló, felfokozott harcot, és ennek a végletekig való kiéleződése hajtja a csoport-csoport és szereplő-szereplő dinamikákat. A történet ugyanúgy halad tovább, a művészeti tagozat készül a nagy előadásra, amire az évad eleje óta gyakorolnak, csak egyáltalán nem az fog történni, amire a történet szereplői közül bárki számít.

– Mennyiben befolyásolja az írói megoldásaidat az, hogy nézőként milyen sorozatokat preferálsz?

Én nagyon szeretem azokat a sorozatokat, amik az erős karakterek és cselekményvezetés mellett részben azzal rántanak be, hogy nagyjából látszik az irány, amerre a történet és a szereplők haladnak, a készítők meg el-elejtenek apró jeleket, de néha alig, néha meg egyáltalán nem lehet fogalmad, hogy mi fog történni. Ezért szerettem nagyon a Lostot, ezért szeretem a The Good Wife-ot, a felújított Doctor Who-ban is voltak szép számmal ilyen pillanatok. Ez a meglepetés ereje, amit ma a tévé meg a web tud jól megcsinálni, mert itt van még meg az egyidejűség meg az azonnaliság élménye, hogy ezt te nagyon sok emberrel együtt most látod először.

– És hogy váltak be az elképzeléseitek?

Most, hogy a beszélgetésünkkor már lement a 31-es és a 32-es rész, elmondhatom, hogy bejött, amit a legjobban reméltem. Akik eddig nézték a sorozatot, azoknak már itt megvolt az első csavar, amikor egy teljesen ártatlannak tűnő részben egy hirtelen váltással egy nem várt karakter jelent meg a székben. Aztán ezután jött a még nagyobb csavar a 32-esben, kicsit hosszabb előkészítéssel, amit a kezdetektől fogva gamechangernek szántam (igazából ez volt az első dolog, ami eszembe jutott a korábbi részek nézegetésénél, hogy ez az, amit meg kell csinálni), és szerencsére ütött is, a nézői reakciók is ezt igazolják a Facebookon.

– Kik számítanak a sorozat célközönségének, kiket akartok megnyerni?

Alapvetően a fiatalok a központi célközönségünk, ebben nem változás, hanem inkább bővítés történt a korábbiakhoz képest. Az új részeknél célnak tűztük ki azt, hogy a jelenleg tinikorúak mellett a kora- és késő-huszonévesek is találjanak kapcsolódási pontokat — akár a karakterekkel, akár azzal, hogy mi történik ezekkel a karakterekkel, akár pedig olyan helyzetekkel, amiket ők is átélhettek annak idején. Nórával közös vesszőparipánk, hogy hiteles reprezentációt kapjanak a fiatal magyar korosztályok a tömegkultúrában, mert jelenleg a média egy szórványos, részben kitalált, részben importált fiatalság-képpel dolgozik, ami egyfelől torzítja a tizenévesekről kialakult képet, másfelől meg léteznek a társadalomban és a médiában is abszolút reprezentálatlan fantomkorosztályok (ilyen a mi generációnk, a nyolcvanas évek első felében születettek).

Ebbe most nem megyek bele nagyon, mert néhány órával meghosszabbítanám ezt a beszélgetést. Viszont azért fontos felhozni ezt a kérdést, mert bármit írunk, abszolút ott mozognak a fejünkben ezek a szempontok, ilyen szinten is gondolkodtunk a karakterek szerepének újragondolásánál — kit mi mozgathat, milyen motivációk határozzák meg, milyen hiányosságot és mivel kompenzál, satöbbi. Ezek olyan kérdések, amiket egy ennyi időt megélt történetnél attól függetlenül fel kell tenni, hogy websorozatról vagy nagyjátékfilmről, drámáról vagy vígjátékról van szó.


Szerencsére a színészeknél is megvan ugyanaz az életkori skála, amit nézőben szeretnénk elérni, a tizen-közepétől a huszon-közepéig. Így a próbákon és a forgatáson helyben is volt egy azonnali visszajelzés a könyvekre, egyrészt hogy mik az olyan mondatok, stilisztikák, szlengek, amik kevésbé illenek egy-egy karakterhez — ahogy az én szlengem teljesen más, mint a nálam négy, nyolc és tizenkét évvel fiatalabbaké, és az utóbbit már be sem látom teljesen, ebben sok segítséget kaptam a színészeinktől. A másik meg maguknak a karaktereknek a szintje, hogy a megcélzott nézőkkel egykorú színészek mit látnak a generációjuk sarkalatos pontjainak, őket mi foglalkoztatja némi önreflexió eredményeképpen.

 

– A (még) kevésbé ismert fiatal szereplők mellett öreg motorosokkal, nagy nevekkel is dolgoztatok.

Szerencsére elég gyakran. Van, aki cameóra ugrik be (Növényi Norbert és Horváth Gábor, vagy újabban Somló Tamás), és van, aki saját karaktert kap. A korábbi részekből abszolút kedvencem Reviczky Gábor, mint portás, akit a történetben Harsányi Leventével kötöttünk össze, aki a portás szintén portás fiát alakítja a 36-os részben. Bezerédi Zoltán kőkemény tesitanárként, Kautzky Armand beszédtechnika-tanárként visszatérő szereplőnk, mindkét karakter kellőképpen hóbortos, jó nekik írni.

Nekem személy szerint a legjobb Novák Péternek volt írni, akivel közös pontunk a fenntartható tematika — Péter a téma szerintem leghitelesebb hazai képviselője, én meg két évig dolgoztam rovatvezetőként, majd 2011 elején megbízott főszerkesztőként a Ma és holnap fenntarthatósági szaklapnál, így van valamennyi rálátásom a témára. Hamar megszületett a döntés, hogy Péternél egy fél-cameót csináljunk, azaz saját karaktert kapott, a művészetis tanár TÚ régi haverjaként, miközben a saját szakmai tapasztalatát hozta be a szerepbe is. Itt a kihívás az volt, hogy ez egy komplexitása miatt egy könnyed webes műfajban nem igazán könnyen kommunikálható téma — ha elkezdem szárazon sorolni, hogy mik a fenntarthatóság szempontjai a mindenki által ismert zöld ügyön kívül, sokan hamar elkattintanának. Úgyhogy azt a részt napokig gyúrtuk, hogy megtaláljuk azt a pontot, ahol nem is túl sok az átadott információ, nem lesz szájbarágós, miközben erős is és illeszkedik is a dramaturgiába.

– Emlékszem, hogy teljesen véletlenszerűen megnéztem valamikor ősszel az 5. részt – és megfogott, ment a sorozat könyvjelzőbe, hogy csekkolni kell és írni róla. Egyikre sem volt időm sokáig, de a lényeg, hogy elsősorban nem feltétlenül a sztori pengeségére, a poénokra, a színészekre kaptam fel a fejem, hanem arra, hogy nem volt tipikus a szerkezete: a mesélő figura sztorija dinamikusan változott, kibeszélt a kamerának és hasonlók. Ezek a “nem tipikus” dolgok mennyire vannak jelen a sorozatban? Egyszeri kilengések, jópofizások, vagy gyúrtok is hasonlókra?

Minden, amit a forgatás keretein belül csak meg tudtunk valósítani, megcsináltuk. Ugrálunk az időben, a Győri Zoli (Paparazzi) többször bedobja az alternatív valóságait, igazából ő maga is a sorozat és a nem-sorozat határán létező furcsa mágikus manó, benne is van a történetben meg kívül is. Szóval a narrációs kísérletezések az övéi, a 34-es résznek például majdnem a felét egy ilyen szekvencia teszi ki, és nagyon erős lett. A január 17-én élesedő 39-es részhez meg mindenki eldobta az agyát, a színészek, a rendezők, a vágó, meg a részt jegyző íróként én is, hogy megnézzük, meddig tudunk elmenni a jelenlegi keretek között. Amúgy is szeretek easter eggeket, műfaji, filmes meg sorozatos utalásokat elrejteni a könyveimben, de itt lesz a legtöbb. Kommentben várom a megfejtéseket, van több könnyebb, meg egy nehezebb. Aki meg a 40-es rész “húsvéti tojását” megtalálja és visszafejti, az vendégem valamire.

Igazából az a jó ebben az egész websorozatosdiban, hogy lehet kísérletezni. Öt percre bele tudunk ugrani egy önmagában álló megjelenítési formába, ami csak abban a részben létezik, a következő részben meg visszatérhetünk egy teljesen hagyományos tévés szerkesztéshez. Egy websorozattal kapcsolatban senki nem várja el azokat a formai elemeket, amiket egy hagyományos televíziós formátumtól, emiatt lehet szabadabb, játékosabb, rövidebb. Sokkal gyorsabban mozgó műfaj, és a visszajelzés is instant rá, le tudjuk követni a reakciókat, és nekem ez nagyon hálás dolog, hogy a megírás után nem évek hanem két hónap kérdése, hogy meg tudom beszélni a nézőkkel, hogy mi van. Ez egy erősen tapasztalati tanulásra építő filmgyártás, ami így halad előre, hogy rengeteget kísérletezünk, a hibákból tanulunk, ami meg működik, azt meg megjegyezzük és legközelebb rá tudunk erősíteni.

– Melyik epizódot ajánlanád egy új nézőnek, melyik rész győzheti meg arról, hogy “nézős” a Gimi?

Az első rész, a Folyosó-hadművelet abszolút alap, az egy elég erős felütés mind alapszituációban, mind stílusban. Csatolható hozzá a 0. epizód, a pilotrész, ami egy alapszituáció-feldobás, igaz, azóta már nagyon sok minden meg lett kavarva a történetben. De akárhányszor meg tudom nézni a 8. részt, ebben cameózik Reviczky, mint portás. Szürreálban a 21-es részt szeretem még, meg a 30-asat. A már elkészült új részek közül pedig a 33. olyan, ami azt hiszem, hogy bármilyen előzmény nélkül megnézhető, és nekünk eddig a stábban ez a kedvencünk.

1 hozzászólás Ne habozz!

ISN - 2012. 01. 22. 11:55

Két nap alatt néztem meg az eddig elérhető 40 részt. Az első 25-26 rész nagyon tetszett, de azóta lejtmenet az egész. Egyre jobban érezni az erőltetett reklámokat, védd a környezeted dolgokat és maga a történet is elment egy olyan irányba, ami nekem eddig nagyon nem jött be. A szereplők viszont (egy-két kivételtől eltekintve) szerintem nagyon jól hozzák az elvárhatót. Sőt… A sorozat nézése közben én is visszamentem a Gimis éveimbe (nem volt olyan régen :) és tetszett amit felszínre hozott.

Jobbat tenne a sorozatnak, ha nem kezelné saját magát klasszikus tv sorozatként (mert a harmincadik résztől már olyan érzésem van, mintha tv-t néznék). Értem ezalatt, hogy az írók szvsz túl sok olyan utalást próbálnának a nézőre erőszakolni, ami számukra lehet, hogy szórakoztató/szívhez szóló, de másnak inkább visszataszító. A TV2-es szutykokról is lelehetne szokni (erős Megasztár utóíz), bár megértem, hogy ő az egyik fő támogató, vagy inkább megrendelő.

Az első részek hangulatát kellene valahogy visszacsempészni, remélem, hogy a nagy januári katartikus dolgok után helyre áll minden. Az igazgatóhelyettes asszonynak meg még több megjelenést követelek :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz