login |

Alcatraz: három rész után

2012. 01. 24. 18:43 - Írta: human

39 hozzászólás | kategória: kritika,

Majdnem megjött az igazi Lost-pótlék, erre leadták a harmadik részt és sírok. Többekkel ellentétben nekem a második rész kifejezetten tetszett, kivéve amikor a főhős megtalálta a töltényhüvelyt, erre jött ez az ásítozóan unalmas harmadik rész, ahol maximum a fejünket foghattuk néha.

Az alapötlet egy jó sorozatra ad lehetőséget: a 60-as években tulajdonképpen azért zárták be az Alcatrazt, mert mindenki eltűnt belőle. Vagy 40 évvel később pedig visszatérnek, amolyan 4400-módra, csak a bűnözők ugyanolyan rossz emberek, mint előtte, szóval neki is állnak annak, amihez értenek. Természetesen le kell őket kapcsolni egy szupertitkos szervnek, olyannak amit 2 ember alkotott, amíg a kíváncsiskodó “átlagos nyomozó” és természetesen a civil hozzájuk nem csapódik. Civil mindig kell.

Azt hiszem, winnie-vel ellentétben én kicsit jobban elővenném a Lostot. Nem a zene miatt (bár baromira hasonlít), nem JJ Abrams miatt (hiszen Fringe, blabla), hanem mert a felépítés is hasonló a sok és baromi hangulatos flashbackkel. Csak, hát ezeket egy átlagos nyomozós sorozattal fűszerezik, amire a rengeteg múltbéli jelenet mellett még kevés idő is jut. A Castle elnagyolt? Akkor nézd ezt, ahol 20 percben kell drámázniuk a jelenben, meg karaktert építeniük, és még el is kapni az aktuális rosszfiút.

Egy módon lehetne sokkal erősebb a sorozat, csak nem merné meglépni országos adó sosem: a bűnözők börtönéveit látjuk flashbackben, és a jelenben is végig őket követjük, ahogy néha összefutnak a törvénnyel. Ehelyett már mondtam, hogy mi van. Az egyedüli felmentés az lehet, ha érdekesebbek az ügyek, vagy ha a múltuk ismerete tényleg adu a nyomozók kezében, amiért könnyebben elkapják a gonoszokat. Sajnos ez nem annyira áll fenn, ahelyett inkább vázlatos és hatalmas ugrásokat kapunk, hogy végül kézre kerítsék akit kell. És akkor még ilyen iszonyat bénaságokat is beleerőltetnek, mint az ehetiben a “gonosz megszökik, de hatalmas konfrontáció”, meg a többi. Sajnos pont az egyik legérdektelenebb karaktert próbálták ezzel mélyíteni, de erre még nem volt itt az idő.

Főleg akkor nem érték el tegnap amit akartak, ha azt nézzük, hogy az első két részben mintha valami különleges küldetésük is lett volna a rosszalkodáson felül az előkerülteknek. Ebből most nem kaptunk semmit, talán ezért is volt csalódás a rész. Nem a cliffhanger hiányzik, hanem az olyan szálak, mint a kulcs múlt héten, vagy hasonlók. Lesz itt big picture, de rosszul építik egyelőre.

Ami miatt bizakodok, azok a múltbéli jelenetek. Minden Alcatrazban töltött perc remek. Vannak benne börtönklisék, ez elkerülhetetlen, de ott nagyon működik minden. És pont ezek miatt maradok még egy darabig, de ha azt erőltetik amit tegnap láttunk, az nem fog annyi embert érdekelni. Vagy legalábbis nem junkie-kat. Az eddigi 3 részt olyan 6/10-re értékelném, de csak a tegnapi adag húzta le hétről. Na, jövő héten ugyanitt, vagy majd meglátjuk ér-e annyi posztot.

39 hozzászólás Ne habozz!

Pocok - 2012. 01. 24. 18:54

Rájöttem, mi volt a gondom a mai résszel: Lostot “hallottam”, de egyelőre csak egy sima nyomozós sorozatot “láttam”. Egy kicsit én is szomorú vagyok.

marcus - 2012. 01. 24. 19:15

Első két rész letöltve HD minőségben. De akkor még várok vele és figyelek. Lost és Fringe után hátha lesz egy harmadik jó sorozat.

ooo - 2012. 01. 24. 19:16

“az első két részben mintha valami különleges küldetésük is lett volna a rosszalkodáson felül az előkerülteknek. ”

én is ezt hiányoltam baromira, szinte rendszerszerűen gyilkoltak és tértek vissza. túlságosan egyszerű megoldás lenne, ha szimplán legyilkolnának pár embert és kész. bizakodó vagyok, az évad végéig biztos kitartok, mert továbbra is jó az alapötlet. viszont minden egyes nyomozós jelenet (amikor a kiscsaj meg Hugo rájön valamire) rendkívül siralmas, talán ez húzza le az egész sorozatot.

ZacsimekfikásRúd - 2012. 01. 24. 19:19

Sajnos két rész után sem győzött meg. Nem tudom, hogy a harmadikat ezek után meg nézzem e! Pedig nagyon vártam.

marcus - 2012. 01. 24. 19:24

A 2. rész legvége tiszta Ben style szerintem. :)

tutikus1234 - 2012. 01. 24. 19:34

Nekem tetszett az új rész, főleg magánzárkás-gyufás jelenet, szerintem az nagyon el lett találva, jó ez Kojak kinézetű- Noah Bennett szemüveges börtönigazgató

human - 2012. 01. 24. 19:43

tuti: igen, mit is írtam a múltbeli jelenetekről

Llew - 2012. 01. 24. 19:51

Az elsőben tényleg volt küldetése a visszajött fickónak, de a 2. részben a lövésznek mi volt? Még a cliffhanger kapcsán is inkább csak személyes bosszúra szavaznék, egyébként “csak” egy sima sorozatgyilkos volt. Még a mintát is felfedték az áldozatai között.

End - 2012. 01. 24. 20:20

Rendre nem azt hozza,amit várok,de ennek ellenére én is maradok még,mert az alapötlet jó,a múltbeli jelenetek faszák, szerintem valami rendszer is lesz a gyilkosságokban(nem feltétlenül mindben) és a szöszi csaj szerintem elég szemrevaló:)

pizse - 2012. 01. 24. 20:37

Cancel, a harmadik résznél már csak a végére tekertem, hogy vajon most kiről derül ki, hogy alcatrazos.

Kelta67 - 2012. 01. 24. 21:05

Részemről kasza…inkább a Terra Nova :) :)hehe

Thrasher - 2012. 01. 24. 21:46

nem volt ez annyival rosszabb, mint az eddigiek, hozott egy lagymatag közepest, de egy közepes sorozat kit érdekel? már az első kettő után eldöntöttem, hogy a mai rész után kaszálom, úgy is lett.

nagyon szánalmas már, ahogy megpróbálnak minden kommersz vackot high-conceptnek hype-olva eladni, az ilyen húzások miatt való még mindig a birkáknak a műsorok nagy része, pedig az utóbbi években már sokan megmutatták, hogy lehet intelligens dologgal is sikert elérni TV-n…

human - 2012. 01. 24. 22:20

Thrasher: de hát épp ezaz, hogy alig indul igazi highconcept sorozat, azt a párat akkor már had reklámozzák annak.

tomriggins - 2012. 01. 24. 23:03

az utóbbi egy év legnagyobb csalódása volt ez a sorozat. Azthittem , hogy egy kicsit eltérő lesz a nyomozás és nem úgy fog lezajlani mint a CSI-ban hanem inkább mint a The Killing-ben. Gyakorlatilag már semmi olyan dolog nincs ami érdekelne benne. A flashbackek hihetetlen jók de amint a jelenbe érkezik a sorozat az élettől is elmegy a kedvem. A nyomozó lány karaktere sem tetszik . Viszon szerencsémre feb 8-án már nézhetem a The Rivert (ABC) és holnap után pedig a Touch-t (Fox) remélhetőleg ezek majd kárpotolnak.

Slash - 2012. 01. 24. 23:59

Ezért is kár ha kaszálják a Fringe-t nem nagyon van hozzá hasonló és ami jó is lenne jahh és boccs az offért

zagloba - 2012. 01. 25. 00:05

Az első két részben nagyon sok apró utalás volt, amire fel lehetett figyelni:

Spoiler:

Jack a jelenben megszerez egy nagy kulcsot, amit egy 1960-as Alcatraz-jelenetben is lehet látni: madzagon engedik le az őrök.
Aztán ott a nagypapa, és Jack jelenete a kórházban, Cobb, amint látja, hogy Jack-et elvezetik a beszélőről stb.

Spoiler vége

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem egyértelmű, hogy sok kis mozaikból akarják összerakni a sztorit.
Persze, attól még lehetnek gyengébb epizódok, /és pl. a főszereplő csaj-szakértő páros nagyon gyér/, de a sztori előrehaladtával valószínű /remélem/, hogy kirajzolódik az összkép.

Szóval ez nem egy újabb szimpla nyomozós sorozat, legalábbis szerintem.

NatoLocator - 2012. 01. 25. 07:36

Már ez a bájos szöszi se tud rávenni, h nekikezdjek – öregszem…

Bagosz - 2012. 01. 25. 08:38

Nagyon ott van a sorozat,bár a 3.részt még nem láttam.Féltem,hogy a nagy várakozás,ami a TERRA NOvánál is volt,itt is csalódást okoz,de nem.
Abszolút élvezetes,tetszik a két idősík, az egyenkénti levadászás.Miért baj,ha egyszerre misztikus és nyomozós?
Egy kicsit valóban elnagyolt,szerencsére nem annyira mint a mozifilmek.
Hugo-t bírom nagyon,Jurassicos bácsit is, a szőke hölgy tetszik,eddig minden ok.
8/10 Nálam!

hallak65 - 2012. 01. 25. 09:14

Az kicsit sok volt, hogy megint lelőtték az ázott csaj jelenetet :S. Az egyetlen jó rész volt :P

P009 - 2012. 01. 25. 09:56

Terra Nova vs. Alcatraz.
Nálam az Alcatraz győzött. Újabb nyomozós sorozat, de megvan benne az a plusz, ami miatt érdekel. A zene zseniális, kis Lost hangulatot ad, a 60-as évekbeli jelenetek kiválóak. Remélem, hogy a jelen is felfejlődik idővel, de nekem összességében nagyon tetszik. Terra Nova-t 7 rész után kaszáltam, de már az 4. körül akartam.

ElPadre - 2012. 01. 25. 12:37

a terra nova bugyuta. az alcatraz — eddig — “csak” unalmas. a harmadik részt a feléig bírtam, utána átpörgettem… rosszabb volt, mint egy átlag CSI rész, ami nem is dolog.

ha összevetjük a person of interest-tel (mert össze lehet vetni), akkor a POI nyer, mégpedig azért, mert bár kevesebbet markol, azt rendesen el is kapja. nincs semmi földöntúli, ilyenolyan rejtély, csak homályos foltok a főhősök múltjában. pont emiatt szimpatikus.

szóval nálam a POI nyert a “hét esete némi extrával” típusú bűnüldözéses dologban, mert ott még a szereplők kidolgozására is jutott idő… itt sablonok vannak, plusz egy hurley. egyelőre ez kevés.

ElPadre - 2012. 01. 25. 12:38

nem *kis dolog, na.

Mefi - 2012. 01. 25. 12:59

A harmadik részt még nem láttam, de a nyitó alapján nálam is az esélyes LOST-pótlék, kell is már valami hasonló.

Bagosz - 2012. 01. 25. 14:57

POI nekem szárazabb

igor - 2012. 01. 25. 16:12

Ha kidobnák a hipergagyi nyomozós szálat a szöszivel együtt, akkor talán lehetne belőle egy érdekes sorozat.
Jelenleg a legjobb a csaj zöld Mustangja.

robi3650 - 2012. 01. 25. 18:05

Számomra a sorozat fénypontja a szöszi második epizódban viselt formás fehér pólója volt ;)

mse - 2012. 01. 25. 19:24

Még egy részt kap. Ha a TVD-nek adtam 4 epizód lehetőséget, ez is megérdemli. De ha a)ennyire parlagon hagyják a főszálat b)ilyen béna dialógusokat látunk c)a karakterizáció ilyen pocsék marad d)és a nyomozás is ilyen random lesz akkor ez bizony megy a Reycle Bin-be.

Jelen pillanatban érdekes mód az egyetlen szál, ami foglalkoztatni tud, az a nagypapa. De őt úgyse fogják elővenni az évad végéig rendesen, szóval.

dacecc - 2012. 01. 25. 21:43

Szerintem ez is egy teljesen élvezhető rész lett, lekötött végig. Igaz, hogy tényleg nincs idő rendesen kifejteni a karaktereket, de amit lehet kihoznak belőle. A börtönigazgató is el van találva. Ha tartja ezt a színvonalat, én maradok végig.

winnie - 2012. 01. 25. 22:52

“gaz, hogy tényleg nincs idő rendesen kifejteni a karaktereket,”

nem is kell, a legjobb nyomozósokban bőven elég, amit a színész csinál – itt a két fő karakter simán elfér, nincs gond velük. de itt a nyomozásokat sincs idő kifejteni.

elkezdtem nézni a részt, 15 percnél vagyok és unom. hiába jó a börtön, a második flashback értelmetlen volt, hogy nem volt a végén csúcspontja, csak elvágtak egy beszélgetést (az elsőnek volt lényege, utána a 3-4-nek is, írom ezt utólag).

és unalmas. nem tudom, hogy folytatódik, de a nyomozás:

– hurley hall egy random mondatot és tudja, hogy csak 63-as lehet
– elmennek a helyszínre, ahol felismeri a tettest
– elmennek a tettes munkahelyére, ahol kiderül, hogy horgászbotot vittek el
– elmennek a tóhoz, ahol kiderül (hurley random infója alapján), hogy a tettes a gyerekek által kedvelt tevékenységet űzi velük

(utó edit: aztán persze jön a csavar, hogy nem is, de ez akkor is a robotikus, sematikus, nulla fantáziás nyomozás nem kell)

(utó edit2: klisés a gyilkos azt csinálja, amit a tesója szeret dolog, klisés az is, hogy megint eljátszották a “két nyomozó a múlt dolgai alapján 100%-os biztonsággal rájön, hogy melyik az egyetlen hely, ahol lehet a gyilkos, ergó minden felesleges volt korábban.)

közepes nyomozós sorozat nálam, mivel sokat nézek, így sokkal jobbak is vannak. a keretsztori mindenképpen érdekes, de csak azért meg a heti egy képregényboltos jelenetért nem fogom nézni. (a 63-as szálak általában jók, de inkább érdekesek, mint kihagyhatatlanok) azt elismerem, hogy a gyilkosok elég mocskok, bár itt nem hiányzik, hogy ilyen kegyetlenek legyenek.

kár, hogy a két főhőst kedvelem a börtönigazgató is jó. tornacsukás nyomozó mustangban. nem rossz sorozat ez, csak közepes.

janoka34 - 2012. 01. 26. 01:33

két rész után kasza tibi.
hihetetlen gyenge sorozat.

bëiz - 2012. 01. 26. 11:15

Egy rész után cancelt nyomtam.
Nem igazán bántam meg, de a kommenteket izgalmas olvasgatni.

i1988 - 2012. 01. 27. 01:47

Nem tom miért, de nekem a 3-s csapatból egyik színész játéka se jön be:S A csaj-t nem tudom komolyan venni (cuki lány amúgy, bejön eyecandy-ként), Hugo se játszik nagyot és a boss arckifejezései és játéka is harmatgyenge… számomra. 1 karakter jön be nekem, ahogy már sokan írtátok, a börtön diri, de kevés. Nézem tovább, de lehet az lesz mint a Person of Interest-nél 7-8 rész aztán kasza. Nem az én stílusom ez az epizódikus nyomozós tucatsorozatok.(persze jobb mint egy CSI de még pár rész, és megfogom unni)

mildi - 2012. 01. 27. 07:31

kasza. lehet, hogy a POI se egy nagy durranás, de engem egy szöszin feszülő póló, vagy egy Mustang nem köt le. a POI-ban Caviezel viszont igen ;)

clark - 2012. 01. 28. 12:39

nekem is ez volt a leggyengébb rész eddig.
az eset se volt annyira cool,az alcatrazos részek viszont ott vannak,pl a gyufás jelenet ottvolt,érdekes hogy minlyen sok szereplő milyen hosszú életű,kíváncsi vok milyen rejtély húzódik a háttérben.
egyenlőre nézős.a karakterek elég jók.

nfsu17 - 2012. 01. 28. 20:35

Spoiler!!

Azért a vége megint cliffhanger volt, bár senki nem írta.
A doki, a legvégén, az megint a múltból “jött” (maradt), visszapörgettem arra a részre, mikor anyonverték a mukit és cigit kínált neki a doc és pont úgy néz ki a végén is. Szóval már a csaj is (korházban) múltbeli, meg a doki is, és szerintem Jurassic ürge egyikről sem sejti ezt. És kb ennyi érdekes rész volt ebben a 3 részben.

A nyomozós részek rettentő gagyik, tiszta Columbo fíling, mikor már az első pillanatban tudjuk ki a gyilkos és a végén valahogy addig magyarázza a dolgot, míg végül csak lecsukják.

Azt sem értem, hogy minek öldökölnek ezek pont úgy mint anno, semmi értelme ennek eddig így nincs. Van ezer bűneset naponta a városban és ez a 2 (3) szerencsétlen mindig pont kiszúrja, hogy ez 63-as. 300!! rab tűnt el, akik random jönnek vissza (nem egy időben, mert ahhoz kevés lenne 2 nyomozó) és ezt Hugo fejben le is követi, hogy a virágos gyerekgyilkos az tuti 63-as lesz.

Nem szoktam sorozattal melléfogni, mert relatíve igénytelen vagyok ilyen szempontból, de ebben nem látok fantáziát. Ez a heti nyomozós gagyizás nem gyerebe. Az a 10 perc börtönös rész meg nem ér meg 30 perc kínlódást.

Még pár részig maradok, mert nincs sok más sorozat, amit nézek, időbe belefér.

winnie - 2012. 01. 28. 21:50

“Azért a vége megint cliffhanger volt, bár senki nem írta.”

ennyire túllépett mindenki a mézesmadzagon – írta fent valaki, hogy csak azt nézte meg a végén, hogy ki jött még a múltból:) én is írtam a dokit, szerintem sam neill a projekthez összeszedte a nem rab visszatérőket, akár az őrök is lehetnek azok és direkt dolgozik velük. (aztán persze kiderülhet, hogy nem) nemsokára megint lesz rész, ahol nem rab tér vissza. kiderül, hogy vele mit kezdenek.

a pilotban volt szó a börtönigazgatóról, hogy meghalt vagy ő is eltűnt? mert ugye azt tudjuk, hogy a fő őr nem tűnt el, hanem öregen ölte meg a 63-as.

G - 2012. 01. 30. 09:36

Lehet bealudtam, de mikor ma néztem a sorozat előzetesét, volt egy jelenet ahol Jack Sylvanet egy nyilvános telefonon keresztül irányítja valaki, elárulva neki hogy az öltözőszekrényben megtalálja ami neki kell. Na most nézve az első részt ez nekem tök nem rémlik, utólag megvághatták? ezért nem értettem a “Valakinek dolgoznak” feltételezéseket a nyomozók részéről.

FeketeS - 2012. 01. 31. 14:34

winnie: A fő őr sztem azért nem tűnt el, mert akkor épp nem volt szolgálatban. Mondjuk lehet, hogy tévedek, de más magyarázatot nem látok, mivel azt mondták mindenki eltűnt, aki az épületben tartózkodott.

G - 2012. 02. 01. 08:51

Vagy pedig neki is köze volt ehhez…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz