login |

Skins: 7. évad és kasza

2012. 03. 07. 23:40 - Írta: winnie

60 hozzászólás | kategória: az év híre, hírek,

Szó szerint sírhat az egyik szemünk és nevethet a másik, mert egyrészt az E4 berendelte a Skins 7. évadját, másrészt meglengették a kaszát és bejelentették, hogy ez az utolsó évad lesz.

És igen, sajnos nevezhetjük kaszának, mert a 6×06-ot például csak 455 ezren nézték (sorozatminimum), pedig az első négy évadban még 700 ezer alá sem nagyon mentek a számok. A hetedik évad 6 részes lesz, de ez valójában 3 filmet fog fedni, vagyis 3*90 percet kapunk – korábbi szezonokból visszatérő karakterekkel. El is lehet kezdeni agyalni, hogy kiket várnánk leginkább vissza.

60 hozzászólás Ne habozz!

Zirowe - 2012. 03. 07. 23:44

Nah, én már nem is vártam annyira ennek a “harmadik generációnak” az utolsó évadát, mert eléggé jellegtelenek voltak, viszont egy kicsit sajnálom.
Egyrészről azt, hogy kaszálták, hiszen az első két évad fantasztikus volt, másrészről pedig azt, hogy így lesüllyedt a színvonal.

Szóval akkor, ha jól értem, nem lesz negyedik generáció, hanem kb generációnként két résszel lezárják a sztorijukat/megmutatják mi lett velük?

Végül is, rég óta beszéltek vmi filmről..

DM - 2012. 03. 07. 23:48

A cím találó. Az első generáció zseniális volt. Az utána lévő generáció visszaesés volt, de még mindig jó. Viszont a 3. generációban én sajnos nem találtam semmit, és a részek is elég gyengusok voltak…Az aktuális évadot még el se kezdtem, majd ledarálom, amikor olyanom van, de nagyon nem hiányzik. Inkább az első négyet nézném újra kb. :) De a 3×90 perces részek ötlete tetszik viszont.

DM - 2012. 03. 07. 23:48

Ja nem a cím találó, hanem, h az egyik szemem sír, a másik……

sziki - 2012. 03. 07. 23:51

Mitch Hewert. :)

vaporizer user - 2012. 03. 07. 23:54

Bárki bármit mond, szerintem a 3. generáció is jó, egyedül a Matty gyereket nem bírtam egyáltalán. Kár hogy vége lesz.

Igaz, én is érzem azt hogy “lesüllyedt a színvonal” (ezt olyan közhelyes leírni, de hát…), de nem tudom eldönteni hogy miért érzem. Talán a történetvezetés nem olyan furfangos mint az előző évadokban?

winnie - 2012. 03. 07. 23:57

vaporizer user: én ilyen esetekben azt tapasztalom sokszor, hogy nem biztos, hogy a színvonal süllyed, hanem az előző 4-5 évad hatása érződik. nyilván nem mindenki ért egyet velem, de ha az 5-6. évad lett volna az első kettő, akkor lehet, hogy az 1-2. évadról mondanánk most ezt. vagy nem:)

de ettől még az biztos, hogy sokat jelent az, hogy 4 évad után vagy nehezebben lehet sokkolni az embert – vagy, mivel ezt a készítők is tudják, megpróbálják egyre inkább felüllicitálni a korábbi sztorikat és ez sokszor visszafele sül el.

Dohi - 2012. 03. 08. 00:01

nna, akkor a 3 zarofilmbe akar meg bele is nezhetek. emily ftw! peldaul. mar ha visszahozzak.

Zirowe - 2012. 03. 08. 00:03

vaporizer user: számomra ez ott realizálódott, hogy generációnként emelték a tétet (drog, pia, bulik), míg végül már teljesen súlytalanná és érdektelenné vált az egész.

Főleg, hogy a harmadikoknál már a következmények is teljesen elfelejtődtek, mindenki csak üresen cselekedett.

Bár a másodikok lezárásánál hülyébb befejezést sem láttam eddig, az is biztos.
Az még a minimális szimpátiát is kiölte belőlem, amit sikerült kivívniuk addig a pontig.

breakaway - 2012. 03. 08. 00:15

Maxxxxxieeee:))))

wicoo - 2012. 03. 08. 00:34

Úristen mi lehet Cook-kal miután nekiesett a dokinak, Effy-vel.. Mindkét szemem nevet :)

tutikus1234 - 2012. 03. 08. 00:36

Ez tényleg az év híre !!! Remélem méltó módon sikerül lezárni a sorozatot, az 5-6. évadot már csak megszokásból. És hogy kit várok vissza ? A válasz egyértelmű: Cook. A sorozat történetében a kidolgozattabb karakter és Jack O’Connell pedig a legtehetségesebb színész.

Zirowe - 2012. 03. 08. 00:43

Én azért remélem, hogy Sid boldog lett végül Cassievel. :)

Dregnarr1 - 2012. 03. 08. 00:54

Kíváncsi leszek.

bkd - 2012. 03. 08. 01:04

annak ellenére hogy tetszik a mostani évad, én örülök a hírnek, így legalább nem lesznek nyögvenyelős önismétlős generációk. ja és természetesen Cook és Sid!

symor - 2012. 03. 08. 01:31

Igazság szerint az első csapatot egyik utód sem tudta utolérni :)

Annak örülök azért, hogy csinálnak egy ilyesfajta osztálytalálkozó évadot, kíváncsi vagyok mi lehet a régiekkel.

paranoid android - 2012. 03. 08. 03:00

Akármennyire vannak jó pillanatok, ez az évad eléggé döcög. És persze kíváncsi lettem volna egy új generációra is, de ez a megoldás sem rossz, sőt, most valahol jobban örülök a régiek visszatérésének. Én Sid-et és JJ-t várom leginkább.

Anna - 2012. 03. 08. 09:12

Én is Sid és Cassie boldogságában reménykedem, na meg várom vissza Cook-ot, Emily-t, Effy-t. :) Kicsit szomorú vagyok, de inkább örülök.

Xsz - 2012. 03. 08. 09:30

Cook és Effyt várom nagyon :DDD

Sz. - 2012. 03. 08. 10:33

Sztem ha jó karakterek lettek volna, akkor az 5-6 is ugyanolyan sikeres lett volna… de én pl. az újakat negyedannyira se tudtam megszeretni,mint az előző 2 csapatot… Éppen ezért sajnálom, h nem lesz egy következő generáció, ahol talán lett volna még esély egy újabb baromi jó Skinsre…. Csak úgy tudnak kiengesztelni, ha a 7. évadba MINDENKIT visszahoznak (vagy legalábbis az igazán fontos és/vagy lezáratlan szálú) szereplőket. Erre mennyi az esély amúgy? Mert sztem bármelyikük szívesen visszatérne majd ( az interjúikból kiindulva, h mennyire szerettek a Skinsesekkel forgatni,stb.).

winnie - 2012. 03. 08. 10:38

“Mert sztem bármelyikük szívesen visszatérne majd ( az interjúikból kiindulva, h mennyire szerettek a Skinsesekkel forgatni,stb.).”

sokan így vannak, de jack o’connell (cook) nem, ő utálja, hogy a skinses csávóként ismeri mindenki.

Adam - 2012. 03. 08. 10:48

Az első két generációból bárkit szívesen látnék újra a sorozatban. Ebből a társaságból annyira nem. Ezt az évadot majd ledarálom, az ötödikkel is így tettem… De nem tudtam úgy megszeretni őket ahogy az első négy (vagy inkább két) évad karaktereit…

Shrike - 2012. 03. 08. 10:55

Az első két generációt nagyon szerettem (a harmadikból meg az első évadot sem tudtam végignézni), szóval ez remek hír.
Ennek így nagyobb is a realitása, mint a filmnek, már kezdtem félni, hogy nem lesz belőle semmi.
Érdekes lesz majd figyelni a nézettséget, hogy visszatérnek-e az elszállingózott nézők. Magamból kiindulva igen. :)

yeeeyha - 2012. 03. 08. 11:00

Sajnálom a kaszát, de ha cserébe visszakapjuk kicsit a régieket, akkor annak nem lehet nem örülni.
Én bizony mindenkinek örülnék, ha felbukkanna, de például Sidnek, Cassienek, Cooknak, Effynek és Tonynak mindenképp muszáj, de így belegondolva a második generációból tényleg jöhet mindenki :)

jky - 2012. 03. 08. 11:05

Első generáció a top, de sikerült a másodikat is megkedvelnem, és a 3. évad egész jó volt, de a 4. évad sajnos eléggé szenvedés volt…

Viszont a 3. generációt (5.-6. évad) már nem fogom megnézni, mert sem a képek, mert egy röviden látott részlet, se az olvasott vélemények alapján nem éri meg végigszenvednem.

Én is Sid-et várom vissza, meg az első bandából szinte bárkit, de a másodikból is Cook, Emily, akikre a legjobban kíváncsi vagyok.

hallak65 - 2012. 03. 08. 13:04

“sokan így vannak, de jack o’connell (cook) nem, ő utálja, hogy a skinses csávóként ismeri mindenki.”

Jobb ha Harry Brown hímringyójaként ismerik? :)

Én örülök, hogy kap mindegyik generáció egy rendes lezárást (remélem!). A Skinsnek csak ezt a “vége a levegőbe lóg” részét utáltam, főleg az első gen-nél, mert kevésbé voltak ennyire keserédesek. A második túl erőszakos volt, a harmadikban meg nagyon szájbarágós a tanulság.

szuladam - 2012. 03. 08. 13:11

winnie-nek van igaza. Most már, hogy lassan 20-25 (vagy a fene tudja mennyi) sorozatom is átlépte a 4. évados “határt”. Egy bizonyos év után már nem tudnak újat mutatni a sorozatok, és onnantól indul el a “lejtő”, pedig lényegében “ugyan azt” kapjuk még mindig, csak már nem élvezzük annyira.

pl: hiába imádod a tejberizst, ha minden másnap azt kéne enni, egy idő után beleunsz… sőt megutálod.

Ha valaki utálja ezt az érzést, csak olyan soriba kezdjen amik 3-4 évadot éltek meg, és tuti hogy ha végig nézi, nem lesz rossz érzése a sorival kapcsolatba és imádni fogja :P
(ilyen nekem a roswell, 4400, kyle xy stb.)

Zirowe - 2012. 03. 08. 13:45

szuladam: azért tegyük hozzá, hogy ez inkább az amerikai sorozatokra igaz, azoknál is főleg azokra, amelyek 24 részt adnak/évad.

A brit sorozatok szerintem üdítő kivételt nyújtanak ez alól, viszont tény, hogy a skins a megújulás helyett mindig a “rálicitálással” próbálkozott..

Katey - 2012. 03. 08. 13:58

Sztem nincs is senki hozzám hasonló, mert nekem meg a mostani generáció a kedvencem és én pl. nem tudom épp ésszel felfogni, hogy hogyan szeretheti valaki a 2.at pl jobban mint a 3-at.

A mostaniból egy embert sem tudok mondani akit nem kedvelek, vagy nem szurkolok neki, az előzőkben sztem több volt a gyengeség.
Elsőben pl. Anwart nagyon nem bírtam, sőt idegesített és Michelle-től meg a hideg rázott ki.
és a mellékszereplők meg végképp off.

A 2.-ban egyedül Cook-ot bírtam a bandából. Egyes egyedül, egyik szereplőt sem kedveltem, és csak egyszer néztem végig töbsször nem.

Viszont a mostani bandában pedig egy olyan ember sincs akit nem kedvelek. Max Liv akit a sor végére raknék, de az ő része is jó volt az előző évadban.
Franky, Nick, Grace, Rich, Mini, Alo. Mindegyiket imádom és nem értem, hogy ti miért nem. Dehát ízlések és pofonok.

Katey - 2012. 03. 08. 14:02

jky:

Sztem ez kissé fura hozzáállás, hogy nem kezdesz bele valamibe, mert nem tetszenek a képek és mások véleményére igazán nem lehet alapozni, mert mindenkinek más az ízlése és mindenkinek más tetszik.

kri - 2012. 03. 08. 14:05

Nekem azért kétségeim vannak arról, hogy jó lesz-e egy All Stars-évad. Furcsa lenne látni a karaktereket ennyi idő távlatából, és közel sem vagyok benne biztos, hogy mindenki annyira boldogan térne vissza. Valaki azért, mert nem sikerült annyira a karrierje eddig, valaki meg lehet, hogy túl felkapott már ehhez. Illetve lehetnek olyanok, akik simán már továbbléptek életük ezen szakaszán. Az első generáció befejezése nekem tökéletes úgy, ahogy van, nem szeretnék magyarázatot. A második, harmadik generáció sokkal kevésbé érintett meg, de valószínűleg azért is, mert kicsit “kinőttem” őket. Azért ha lesz, megnézem, de félek, hogy csalódnék.

kri - 2012. 03. 08. 14:20

OFF Joe Dempsieről jutott eszembe, a The Fades-t folytatják? ON

winnie - 2012. 03. 08. 14:22

nem tudni még.

kri - 2012. 03. 08. 14:27

Köszi, winnie. Fingers crossed:)

Coimbra - 2012. 03. 08. 14:40

Örömteli hír.

Alíz91 - 2012. 03. 08. 15:18

Katey:

Nem csak te vagy így vele. Én is 100-szor jobban kedvelem ezt a generációt, mint például a 2-at, az elsővel meg kb. egy szinten van nálam.
Sajnálom, hogy vége lesz, bár a filmeknek örülök(remélem mindenkit visszahoznak).

elliot - 2012. 03. 08. 16:03

Egyébként Jack O’connel ha utálja, ha nem, skinses csávó lesz. Egyrészt mert eleve ilyen szerepeket kap, másrészt mert csak ezt tudja eljátszani a röhögésével meg a folyamatos “fOck”-okkal:D

ooo - 2012. 03. 08. 17:18

Nagyon sajnálom, hogy vége lesz, nekem ezzel a generációval is a kedvencem jelenleg a Skins. Ezt a hangulatot még senki más nem tudta megvalósítani egy másik sorozatban, így nagyjából akkora hiányérzetem lesz a finálé után, mint anno a Losttal.

Nem sok reményt fűzök a 7. évadhoz, de nyilván egy keretet akarnak majd adni az egésznek a megfelelő zárással. Kicsit fölösleges, de majd meglátjuk.

bartowski - 2012. 03. 08. 18:16

Az első két évadból jó lenne viszontlátni pár arcot. :)

vaporizer user - 2012. 03. 08. 18:32

@Zirowe “generációnként emelték a tétet (drog, pia, bulik), míg végül már teljesen súlytalanná és érdektelenné vált az egész” Ezt adom, már nekem is bökte a csőröm. Alap felállás a 6. évadban: a gyerekek iskola után minden nap vodkáznak; vicceset- meg krétaport szívnak (általában egyszerre). Azért ez az első évadban még inkább alkalmi dolog volt.

@winnie Lehet abban valami, hogy csak azért vagyunk sokan ilyen szigorúbbak a legutóbbi évaddal, mert már túl vagyunk 5 évadon, és az első 2-4-hez kötődünk még mindig. Érdekes, hogy amíg nem volt 5. évad addig a 3.-4.-et is oltották állandóan.

DeadMan - 2012. 03. 08. 18:54

Bevallom nem ismerem a sorozatot, viszont számomra kifejezetten szimpatikusan hangzik, hogy ha már kaszát lengetnek, azt így teszik meg. Ha jól értem, most még kaptak a készítők egy évadot, hogy szépen mindent lezárhassanak.

Azért ez mennyivel másabb már, mint amikor évad fele után, mikor már az utolsó rész forog, kitalálja a csatorna, hogy köszöni szépen, ennyi volt.

Szóval, nem tudom, mennyire időszerű a sorozatnál a befejezés, de még mindig azt mondom, hogy ez még a szerencsésebb esetek egyike!

Kloy - 2012. 03. 08. 21:27

Nem csodálkozom a nézettség csökkenésen, azért sem, mert én magam is csak fogösszeszorítva álltam neki a 6 évad nézésének, tudva, hogy ettől az évadtól sem fogok mást kapni csak hosszan elhúzódó depis perceket.

Én személy szerint Freddiet akarom vissza… meg Effyt, apszolúte favoritok, és nem egy cseppet sem zavarna ha ezért Freddiet a sírból kéne előkotorniuk a drága írógárdának, aki méltóztatott így méltatlanul véget vetni ennek a remek karakter életének :S

Katey - 2012. 03. 09. 00:57

Freddie remek karakter?
Maximum jól nézett ki, de maga a karakter sztem pont a jellegtelen fajta.

nerazurri - 2012. 03. 09. 03:28

Ahogy a kommenteket olvasom a legtöbben úgy éreznek, ahogy én, én most az 5. évad közepén járok, de alig bírom rávenni magam, hogy még egy részt megnézzek… Az előző 2 generáció iszonyat jó volt, imádtam szinte mindenkit. Ez viszont egyszerűen szar… Sok érdektelen karakterrel :(

Kiket várok vissza?? Effy-t egyértelműen, a legaranyosabb és leghektikusabb karakter. Viszont Tony-t is nagyon csíptem… De persze a Cook sors és a Cassy-Sid páros is érdekel (This is my city a csengőhangom, mióta “Cassy az USA-ba költözött”) :D:D

Zsofesz - 2012. 03. 09. 10:07

Elsőéves voltam az egyetemen, mikor elkezdtem nézni, akkor a második évad is kint volt már… jövőre befejezem a sulit, és a Skins is véget ér… mindannyian felnövünk :)

andi - 2012. 03. 16. 22:38

Csatlakozom Katey-hez és Alíz 91-hez, nekem is a 3. generáció a kedvencem. Az első generációból szinte senkit nem kedveltem, a legjobban Cassey nyávogása idegesített, a kedvencem Maxxie volt. ugyan a karaktereket annyira nem tudtam megszeretni, de megszoktam őket és magát a sorozatot megszerettem, ezért eléggé elkeseredtem amikor megtudtam,hogy a 3. évadban teljesen új szereplők lesznek. És láss csodát, sokkal jobb lett a skins ,hogy lecserélték az első generációt, a Freddie és Effy lamúr nagyon tetszett, Cook-on nagyon jókat nevettem, ő volt a kedvenc karakterem, szerintem az összes skins-es szereplő közül ő játszott a legjobban. a 3. évadot csak hármójuk miatt néztem. Azt gondoltam, na jó, ezt már nem tudják felülmúlni, mert ők már túl jók. Hát megint tévedtem. Nekem a 3. generáció a kedvencem, mert mindegyik szereplő szimpatikus valamiért, talán Gracie a legkevésbbé, de őt me is ölték. Én személy szerint annyira nem örülök,hogy a 7. évadban a régi szereplők is benne lesznek, én a 3. generáció történetét vinném tovább, számomra érdekesebb lene, bár lehet,hogy másoknak már unalmas. Ha tényleg vissza akarnak hozni pár szereplőt , akkor én csak Effyt, Freddiet, Cook-ot, Maxxie-t látnám szívesen.

dodo - 2012. 03. 29. 22:44

Én vagyok az egyetlen, aki szerint a legrosszabb karakter a skins történetében Effy volt? Egyszerűen a falat kapartam attól a csajtól. Ami azt illeti, én is félek a lezáró évadtól. Az első évadban olyan jól elvarrták a szálak nagyrészét, hogy nem is szeretném tudni, hogy a ‘valóságban’ mi történt velük. Ott lezáródott az életük egy szakasza, és elkezdődött egy másik, és félek, hogy ez csalódás lesz, már azért is, mert abból indulok ki, hogy milyen negatív életszemlélete volt az utolsó évadnak. Én szerettem a karaktereket, az elején még Frankyt is, és az ötödik évad vége nekem olyan igazi régi feelgood-skins volt, de nagyon idegesített, hogy minden generációban meg kellett ölni valakit, és teherbe kellett ejteni egy másikat (illetve a 2-ban JJ barátnőjének már megvolt a kisfia). Kiszámíthatóvá tette az egész sorozatot, és az egész elvesztette a realitását.

tOcikA - 2012. 03. 30. 09:32

Nekem tetszett, jó kis évad volt. 10/7. Effyt pedig én is várom.

Nika - 2012. 03. 31. 10:48

Őszintén szólva, én sem tudom mást írni, mint hogy lesüllyedt a színvonal. Az egész történet kezdett egyre inkább egy elcsépelt amerikai tinidrámára hajazni: jön az új lány, és mindent elront, a menő srác beleszeret, a menő lány pedig beleszeret egy cikisnek tartott srácba, aki igazából nagyon is kedves. Hozzám leginkább az első generáció áll közel. Az tényleg zseniális volt, és ott nem volt olyan szereplő, akit ne szerettem volna, mert mindegyikben volt valami szeretnivaló. A második generációból aránylag senkit se szerettem úgy igazán, talán Cook állt közel a szívemhez, de ő is csak a negyedik évadtól. Egyetlen generáció sem tudott úgy meghatni, mint az első, senki halálánál nem sírtam úgy, mint Chris-énél, és csak az első generációs részek után bámultam a plafont és gondolkodtam. Az első két évadot képtelenség megnézni egy-két nap alatt. Egyszerűen úgy le tudja sokkolni az embert, hogy szóhoz sem jut. A másik két évadot csak szépen ledaráltam. Szóval nekem nagyon hiányik az első generáció, nagyon várom már azt a bizonyos hetedik évadot.

Jeges - 2012. 04. 01. 00:58

Most Skins mozifilm lesz, vagy pedig ez a 3x90perc ??

winnie - 2012. 04. 01. 13:57

a kettő teljesen más. ez lesz. ez biztos.

Doro - 2012. 04. 01. 15:02

Szerintem mindegyik generációban van valami ami megfogja az embert. Lehet okoskodni és azt mondani, hogy lesüllyedt a színvonal, már nem olyan mint régen, na de te sem nyújtod mindig ugyanazt a szintet. Vagy csinálj jobbat! ;)
Én szerettem mindegyik generációt. Mindig bennem volt az a skins érzés, a feszültség, öröm, szabadság, korlátok, szeretet, a barátság, aggódás, izgalom…
Mindenkiben volt mit szeretni.

Creep - 2012. 05. 16. 11:00

Ez tulajdonképpen jó hír, az utolsó generáció már borzasztóan fárasztó volt.

Remélem a legjobb karakterek visszatérnek:
Tony, Sid, Cassie, Maxxie, Cook, Effy, Alo…

Petra - 2012. 07. 26. 14:02

Az első két generáció tökéletes volt , még a mondanivalója is kerek volt, de a harmadik generációnál már csak azért tartottam ki, mert a kedvenc sorozatomról van szó, én sajnálom, hogy vége…:|

Lil - 2012. 07. 30. 17:15

Nem értem,miért tetszett mindenkinek az első generáció.Szerintem szörnyen unalmas volt az egész tele béna szereplőkkel. A 2.generáció nekem bejött,de elég depisre sikeredett. A legjobb a 3.generáció,bár vissza térne az egész csapat a 7.évadban,leszámítva az az ocsmány Livet.Egyébként kár,h vége van,a kedvenc sorozatom volt :/

Lil - 2012. 07. 30. 17:17

A színvonalról meg csak annyit,h nem süllyedt le,hanem egyre jobb lett..(:

Ricsi - 2012. 08. 13. 15:43

nekem a 3-dik generáció is bejött…szerintem nézhető volt :) ez egy nagyszerű sorozat volt, és szerencsére vége :) a 4.-dik generációban is ugyanazokat a karakterek lettek volna.. a Menő fiú, a Menő lány, Fura srác, Szexfüggő gyerek, jah és egy valaki aki meghal…akiket nem várnék vissza az effy meg Liv, két nagyon idegesítő csaj volt…Tom és Sid,Cassie párost viszont remélem visszatérnek :D

dodo - 2012. 09. 30. 15:03

Nem tud valaki valamit a 7. évad premierjéről? Az IMDB-n semmi nincs fenn, csak hogy az első részben Effy és Cook szerepelnek, a spoilertv-n már a kaszált sorozatokhoz sorolták, a magyar rajongói oldalt senki nem frissítette tavasz óta, az E4 aloldalán meg nagyon óvakodnak attól, hogy bármilyen infót is kiadjanak a sorozatról… Segítsetek! A Sorozatjunkie az utolsó reményem! :)

winnie - 2012. 09. 30. 15:08

nincs konkrét időpont, csak annyi, hogy 2013. elején indul. még azt sem jelentették be hivatalosan, hogy kik lesznek benne.

danzig - 2012. 10. 16. 11:33
Aquarius - 2012. 10. 31. 00:12

Első 4 évad nagyon jó volt, de az ötödik évad a 3. résztől mélyrepülés. A 6. már nem is érdekelt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz