login |

A hét kérdése (1.)

2012. 04. 17. 16:57 - Írta: winnie

122 hozzászólás | kategória: a hét kérdése

Általában történet, műfaj, olykor pedig készítők vagy színészek miatt választunk sorozatot, ha nem csak azt kezdjük el nézni, ami “jó”. De talán veletek is előfordult már, hogy hangulat alapján kedveltetek meg sorozatot és esetleg hasonló hangulattal bírót kerestetek. Én például szeretem a komor, borongós, sötét hangulatú sorozatok, olykor azok is elférnek. És ezzel kapcsolatban lennék kíváncsi, hogy az általatok ismert most folyó vagy régebbi sorozatok közül szerintetek melyek a legkomorabbak, legsötétebbek, hangulatilag leginkább lehúzóak – még akkor is, ha éppen ezért nem is jött be nektek.

Nekem egyébként mindig is a Law & Order SVU volt ilyen, ami tényleg tömve volt szörnyűséggel, a jogrendszernek köszönhetően megmenekülő gyilkosokkal – ha ilyen hangulatom volt, ezt választottam, bármelyik random részt, van vagy 300 a 13 évad alatt. De manapság persze a The Killing is remekül hozza ezt már külsőségeiben, vagy, amire erősen rácsodálkoztam, a HawthoRNe 3. szezonja olyan szinten volt depiöngyi, hogy csak néztem, hogy vették rá a színészeket ilyesmire. Hátha valaki rákap valamelyikre az ajánlásaitok alapján.

Melyik az általad ismert legkomorabb, legborúsabb hangulatú mostani vagy régebben futó tévésorozat? Miben merült ki ez a komorság?

 

122 hozzászólás Ne habozz!

ichi - 2012. 04. 17. 17:02

csakis a twin peaks!

EZBranigan - 2012. 04. 17. 17:03

Six feet under-Sírhant művek

Miért? Egy családról mindennapjairól szól, amely temetkezési vállalkozással foglalkozik. Nem kell tovább ecsetelni szerintem. Ennél betegebb dolgot nem láttál.

Ingorion - 2012. 04. 17. 17:03

The Wire vagy a The Shield… előbbi már-már zavarba ejtően realista, elkeserítő, hogy sokszor nincs feloldás a nagy nyomás és a kilátástalanság alól. Utóbbi pedig részről részre bizonyítja, hogy bármit is tettél az visszaüt, a szart nem tudod teljesen lemosni magadról… a vége pedig letaglóz, abban az utolsó két részben minden sötétséget összegyűjtöttek és a néző pofájába vágtak. De minkét sorozat zseniális persze :)

Omen - 2012. 04. 17. 17:05

szerintem a Millenium az amire teljes mertekben igaz

ALDO - 2012. 04. 17. 17:07

X-Akták.
Rengeteg, nyomasztó, sötét hangulatú része van.

DM - 2012. 04. 17. 17:07

a Six Feet Underben nem volt sok felemelő pillanat meg kell hagyni. de nem gondolom, hogy annyira borús lett volna. csak sziplán az életről szólt :).

Dregnarr1 - 2012. 04. 17. 17:09

Az angol Survivors sorozat jutott először eszembe. Hangulata, fényképezése elég különleges atmoszférát teremt, a fenti jelzőket nyugodtan rá lehet aggatni.

Ha reménytelenség is játszik, mint komor hangulatot teremtő elem, akkor a 2004-es BSG-t is megemlíthetjük, szerintem.

EZBranigan - 2012. 04. 17. 17:11

DM:
Életről ról? Nálam is sokszor van szar, de ott semmi jó nincs, valami mindig elrontja a dolgokat.

Ingorion - 2012. 04. 17. 17:11

Ja, meg a Dexter első évada lemaradt… pedig a maga furcsa sötétségével és fekete humorával mély benyomást tett rám anno.

jersey - 2012. 04. 17. 17:12

Engem a Cold Case részek is le tudnak húzni. Szinte minden részre jut valamilyen megalázás és/vagy erőszak, ráadásul a zenei betéteket olyan jól eltalálják, és annyira beleégnek az agyamba, hogy ha meghallom valamelyiket a rádióban, egyből az ugrik be, hogy ez is volt a sorozatban és egyből kiver a víz.
Pedig tudom, hogy a CC nem is tálalja annyira durván a dolgokat. Lehet, hogy csak én vagyok túl érzékeny ezekre a témákra. Mindezektől függetlenül minden részét megnéztem :)

szerintem - 2012. 04. 17. 17:12

twin peaks, the killing – a hangulat es a cselekmeny egyarant beszippant es nem ereszt. jofele lehuzos hangulat.

teljesen maskepp lehuzos a the accused. annyira nyomaszto, hogy majdnem nem nezos, mert elvegre szorakozni akarok, es ez a sorozat nem szorakoztat.

a harmadik kategoria a rosszfele lehuzos, sokkolos depis – ide sorolnam a nip/tuckot, meg akkor is, ha a sorozat alapjaban veve nem volt tul komolyan veheto, de ha akartak, tudtak nagyon melyre menni. es ide johet meg a lexx – egy reszt lattam belole, de az is tobb volt, mint eleg.

vova666 - 2012. 04. 17. 17:12

Twin Peaks, Dead Like Me

CyClotroniC - 2012. 04. 17. 17:15

Van egy pár, amit lehetne ajánlani szerintem. A The Inside egy remek 13 rész után elkaszált thriller sorozat, amit talán a heti elmebetegek, és a körülöttük megengedett kreatív szabadság emel ki a mezőnyből. A Luther egy sokkal kevésbé harsány darab, az Idris Elba/Ruth Wilson szereplőpáros közti kémia és feszültség pedig lebilincselően erős, ezenkívül hihetetlenül hétköznapi és mégis elvont elmebetegeket írtak bele, akik sokszor tényleg csak megkattant átlagemberek, és pont ettől válik az egész ijesztővé, noha nem célja az ijesztegetés. A The Shadow Line sokkal lassabb, szimbolikusabb, mélyebb darab, és egy nagybetűs dráma, ellenben hihetetlen jó karakterizációk, kamerabeállítások jellemzik, és végig ül rajta egy nyomasztó atmoszféra, és nagyjából ugyanezt tudnám elmondani a Top Boy-ról is, csak az inkább a kelet-londoni drogüzletek és a helyi fiatalok meséje, ahol szintén a rendezés és az operatőri munka dicsérendő a hangulatteremtésért. Röviden ennyit róluk, mindegyikre van úgyis írás a junkien, itt:

The Inside:
http://www.sorozatjunkie.hu/2011/07/09/visszatekinto-the-inside-24-firefly-irta-szucsitg/

The Shadow Line:
http://www.sorozatjunkie.hu/2011/07/25/the-shadow-line-irta-symor/

Top Boy:
http://www.sorozatjunkie.hu/2011/11/06/anglia-lecsap-top-boy/

Luther:
http://www.sorozatjunkie.hu/tag/luther/

P009 - 2012. 04. 17. 17:15

Law & Order SVU és The Killing :)

winnie - 2012. 04. 17. 17:16

“Engem a Cold Case részek is le tudnak húzni”

huhh, nem véletlen, hogy a the killing showrunnerje vitte, de nagyon igaz. bár ott a végén legalább van feloldozás.

és dettó az accused. hol van már a 2. évad?!

Dr. Atom - 2012. 04. 17. 17:16

Terminator SCC.

A másik pedig egy réges-régi sorozat, A hegy gyomrában, amiről régebben a Junkie is írt:

http://www.sorozatjunkie.hu/2010/03/18/retro-power-a-hegy-gyomraban/

P009 - 2012. 04. 17. 17:17

American Horror Story – kihagytam, pedig nagy hatással volt rám.

lynx - 2012. 04. 17. 17:19

Kifejezetten tetszik a kérdés:

Nálam a legkomorabb sorozat a SKINS
Abból is a 2. évad.
Spoilerezni nem akarok, de hihetetlenül érfelvágós szinte mindegyik rész. Imádtam, és még most is beleborzongok néhány részletbe, ha belegondolok.

punyapapa - 2012. 04. 17. 17:22

American Horror Story
Inside
Így eslőre ezek jutnak eszembe.

punyapapa - 2012. 04. 17. 17:23

Ja és a The Fades

Tommy - 2012. 04. 17. 17:25

Régiek közül The Wire, OZ. Mostaniak közül The Killing.

X-Akták szerintem nem sorolható ide, ott azért van jó pár poénosra vett rész is, na meg Mulder is elsütött pár poént ami megmosolyogtatta azért néha az embert.:)

jersey - 2012. 04. 17. 17:25

winnie: köszönöm! most daráltam a The Killing első évadját és azon agyaltam honnan ismerős Veena Sud neve, csak mindig elfelejtettem utánanézni :D

MargieM - 2012. 04. 17. 17:26

L&O SVU, X-Files, Cold Case és (bár eddig legnagyobb bánatomra csak a pilothoz volt szerencsém) a Dexter.
SVU-nál abban áll az egész hogy nem akarják elpoénkodni a nemi erőszakot és pedofíliát.
Az X-Filesnál már összetettebb a helyzet, van olyan hogy egy-egy részen sírva röhögök (pl. Jose Chung’s From Outer Space) és van ami után nem tudok éjszaka aludni. Az összes CSM-es rész ilyen, istenigazából. Vagyis majdnem mind. És persze vannak olyan részek ahol egy jeleneten röhögök, de nem tudok este aludni. Mint például a Home.
Cold Case-el nem tudok újjat mondani, az gy ahogy van komor. Persze attól még nagy kedvenc, bár általában csak a háttérben megy, mert nem bírom nézni ahogy Kathryn Morris hunyorog.
A Dexterről nincs átfogó képen, véletlenül jutottam hozzá, a Californication első évadjának dvd kiadásán volt extra. De amit láttam durva volt, mégis imádtam.

Tommy - 2012. 04. 17. 17:27

Ja igen The Fades… Most néztem meg a pilotot, egyből berántott, és hát az is ebbe a katba sorolható.

Hakos - 2012. 04. 17. 17:32

American Horror Story: December óta még csak 4 részt néztem meg, nem mintha nem tetszene, csak kell hozzá hangulat (vagy inkább lesz utána).

Maala - 2012. 04. 17. 17:33

Skins S1-S2, egyértelműen. Aki látta, az érti, aki nem látta, annak úgysem lehet elmagyarázni.

wickee - 2012. 04. 17. 17:36

Régiek közül az Angel, mostaniak közül az American Horror Story.

Llew - 2012. 04. 17. 17:40

L&O SUV a téma miatt
Cold Case sokszor az esetek miatt is, de összességben volt egy komor hangulata az egésznek.
Fentebb említették a Milleniumot, na az tényleg olyan volt. Már Lance Henricksen arca megadta a komorságot, erre jött még a hangulat, meg a téma.
Criminal Minds a témája miatt, de inkább csak a korábbi évadokban, mostanára kimerült.

Kisvesza - 2012. 04. 17. 17:44

Az Accused.

dacecc - 2012. 04. 17. 17:44

Nekem egyértelműen a Luther, nagyon durva a hangulata

pod - 2012. 04. 17. 17:44

Boss.
Lehet, nem ez a leglehúzósabb, de ezt végig is néztem/fogom nézni.

Killinggel kicsit ergya vagyok, a s2e3+ csak csücsül itt a vinyón. A Forbrydelsen darám óta nem tudom rászánni magam valahogy.
Norvégot meg nem választok, túl nyilvánvaló lenne.

buffyboy90210 - 2012. 04. 17. 17:46

Harper’s Island. Nagyon hangulatos, nagyon komor. Mostanában néztem végig és már rég láttam ilyen sorozatot, ami ennyire magával ragadott volna.
Ha lehet még egyet, akkor American Horror Story is.

DancingDragon - 2012. 04. 17. 17:46

Nekem most így hirtelen az Angel jut eszembe mint darkos hangulatú

Kissur - 2012. 04. 17. 17:52

Smallville 8.évad. Kevés szín, sok sötétség, zene is alig, ráadásul jött Doomsday. Utáltam emiatt azt az évadot.

Lemoni - 2012. 04. 17. 18:01

X-Files, mert az igazság mindig odaát volt.

Erunder - 2012. 04. 17. 18:11

A Skins első két évadja.
Ehhez szerintem nem is kell magyarázat, hogy miben merül ki a komorsága. Valósághűen ábrázolta a kor kamaszinak a világát, és sokszor a teljesen kilátástalan helyzetüket.

S0m30n3 - 2012. 04. 17. 18:11

Most a Six Feet Under-t nézem, akármikor el tudja venni az életkedvem a szomorúságával, a karakterek szenvedéseivel, de akkor is folytatom, mivel érdekel a karakterek jövője.

American Horror Story volt még nagyon durva, elborult, de nagyon tetszett a stílusa.

North15 - 2012. 04. 17. 18:17

Nem igazán nézek ilyen sorozatokat, pedig filmben vevő vagyok ilyesmire is.

Most egyedül a Homeland jut eszembe, ami azért elég komoly és valóságos képeket fest.

tiktak - 2012. 04. 17. 18:18

régiek közül nagyon sok van. The Wire, Oz stb

A most jelenleg nézettek közül nekem a Game of Thrones.Lehet ebben közrejátszik,hogy olvastam a könyvet.

fran - 2012. 04. 17. 18:20

Komor hangulatú azok közül, amit nézek.
1. Wallander. Durva, kemény a szuperjőlétben élő Svédországból, ami nem különbözik semmiben néhány általam ismert magyar falutól. Ezzel nagyon durván kiakasztó. Mondjuk a végére némi fénysugár is előjött. Mondjuk a kedvenc képem a sorozatból a napraforgó mező mellett, az ahogy Kenneth Branagh a legtehetségesebb emberek egyike mászkál egy Tescos szatyorral. Mert az élet ilyen és a tehetség nem mindig tör utat magának.
2. Whitechapel. A sorozatgyilkosok kézikönyve. Az emberi elme szörnyű mélysége, ötvözve London lepukkant részével. Hihetetlenül komor hangulata van. De valahogy tetszik, mint Van Gogh képei, amelyek szintén tele vannak szomorúsággal.

Dream - 2012. 04. 17. 18:22

Fentebb mar emlitettek, de szamomra is a legkomorabb hangulatu sorozat a Luther es a Top Boy. Mindkettoben ugy gondolom, hogy a tortenet es a szereplok jateka mellett a kamerabeallitasok hihetetlenul meghatarozzak a sorozat hangulatat. Ehhez meg megemlitenem, hogy rendkivul jol operalnak a csenddel.

morMota - 2012. 04. 17. 18:24

Millenium, egyértelmű.
Utána talán X-akták, de a Milleniumnak tényleg minden részére illik ez.

LFL_93 - 2012. 04. 17. 18:27

Southland. Van pár brutális jelenet benne, de annyira nem durva, mivel emellett rengeteg zseniális szöveget írnak hozzá. De összességében inkább komor, mint vicces.

Binky - 2012. 04. 17. 18:56

A Hetedik érzék (Haunted) c. sorozat, amiben a Lostból Jackként ismert Matthew Fox a főszereplő, na az nagyon depressziós, annyira kínozzák a szellemek szegény csávót, mondhatni tényleg kísértik, az egész nagyon borúsra sikerült, ezért imádtam.

Az angol Afterlife is kissé depresszív volt, pláne a befejezés-

Angel, Luther, The Shadow Line, Wallender, The Fades szintén jó kis “lélekápoló” volt. A The killing-et idő hiányában még nem kezdtem el, de várólistán van. Mivel nagyon szeretem borús, depresszív sorozatokat, ez egy jó poszt, h további ötleteket szerezzek. :)

Benjy - 2012. 04. 17. 18:59

Criminal Minds:Többször előfordult már, hogy olyan sorozatgyilkosok kerültek terítékre amelyek lelkileg is megviselték embert.(4.évadban amikor a cigányokról volt szó, hogy mennyi család rabolt el gyereket, és hogy ez öröklődik)
De van amikor elég egy szimpla “mészáros”.
Másrészt Cold Case-nek is meglehetősen komor, “darkos” volt a hangulata.

nemosz - 2012. 04. 17. 19:03

Nekem a legsokkolobb, legkomorabb, leglehuzobb sorozatos elmenyem az Dexter 4. evad befejezese volt. Ahogy elenktartra, hogy hiaba teszel barmit, a sors ismetli onmagat, az valami iszonyatosan hidegrazos volt. :)

asd - 2012. 04. 17. 19:05

The Shield

Hogy miért azt most pontosan úgy sem tudom összefoglalni, de az miatt, mert ott nem mindig happy end a dolgok vége, ha megpróbálnak megoldani valamit csak még szarabb lesz.

cyborgwings - 2012. 04. 17. 19:18

six feet under. négyszer már biztos végignéztem és imádom, hiába nyomorúságos. amikor az ember azt hinné, hogy ennél szarabb már nem jöhet, akkor tuti lépnek egy olyat, hogy a maradék életkedv is elmegy. de mégis annyira zseniális az egész, a morbid alapvetéstől a karaktereken át azok kidolgozottságáig, hogy muszáj nézni. akkor is, ha tudom, hogy az utolsó részeken újra bőgni fogok, mint egy gyerek.

Casey Novak - 2012. 04. 17. 19:27

Úgy látszik én nem nézek komor sorozatokat, mert egy se jut eszembe. Amit már írtak mások, és ismerem, az meg nekem nem komor – SVU, a Criminal Minds, meg a Dexter. Végül is ide lehetne sorolni a Without a Trace-t is, főleg ha nem találják meg az aktuális áldozatot időben.
Egy van amitől az elejétől kezdve kirázott a hideg, de még nem is bírtam végignézni az 1. évadot sem, csak nagyon kis adagogban bírom elviselni:
The Inside. Az valahogy túl sok.

És nem kimondottan komor, de valahogy nekem iszonyat nyomott hangulata volt a Raising Hope első évadának. Nem tudom elmondani, lehet hogy csak rám volt ilyen hatással, de ahogy éltek, ahogy gondolkodtak, meg amiket csináltak, néha kedvem lett volna felvágni az ereimet :) De a 2. évad óta már nem ilyen, az kimondottan tetszik.

Gyurk - 2012. 04. 17. 19:31

Twin Peaks

zitamita - 2012. 04. 17. 19:31

six feet under – az anya sorsa
hihetetlenül nyomasztó, mennyire nincs esélye a boldogságra és mennyire átnéznek rajta

Eltiron - 2012. 04. 17. 19:36

Amit még nem említettetek: BSG+Caprica – főleg az utóbbi, egy elképesztően beteg, elkorcsosult társadalom ábrázolása kamaszgyerekek nézőpontjából. Hátborzongató, nagyszerű színészi játékkal.

4400 – all-time kedvenc sorozatom, de bizonyos részei egészen dögrovásosan nyomasztóak tudnak lenni.

Ezeken kívül nekem is a Fades, meg a TP jutott rögtön eszembe.

mildi - 2012. 04. 17. 19:47

fentebb már írták: The Shadow Line, Wallander, The Killing, Luther, Cold Case, L&O SVU -hoz csatlakoznék
+ Murder One
ehhez a hangulathoz fontos, hogy ne sci-fi vagy fantasy legyen. hogy akár meg is történhessen. hogy ne álljon el az eső, ahogy felállok a fotelból, hanem még hosszú percekig halljam azután is, hogy kikapcsoltam a lejátszót.

Tommy - 2012. 04. 17. 19:50

“X-Files, mert az igazság mindig odaát volt.”

Miért, már nincs ott?:)

yaze - 2012. 04. 17. 19:51

Látom csak egy ember említette de ha nyomasztó sorozat akkor NipTuck. Egyértelmű.

Barbikaa - 2012. 04. 17. 19:58

Skins mindenképpen. Nagyon sok,ahogy az ember arcába tolják,hogy mi is folyik a mai tinikkel.

Mammut - 2012. 04. 17. 20:02

lo svu +1

trishhh - 2012. 04. 17. 20:03

Skins 1-2. évad mindenképp és elég sok Criminal minds rész (főleg a régebbiek).

Nina one point five - 2012. 04. 17. 20:04

Misfits… bár alapvetően blőd, de a komor díszletek közt komoran kóborlók azért adják azt, amit sötét hangulatnak hívnék… egyébiránt ha annyira dark valami, hogy már zavar, akkor nem nézem tovább. (ami ritkán fordul elő, mert szeretem a dark műfajt).

Nessa - 2012. 04. 17. 20:06

Bár csak 5 rész volt, de engem a Torchwood 3. évada akasztott ki, de nagyon, rég volt rám sztori akkora hatással, még a hibáival együtt is. Meg azért egy-két poénos résztől eltekintve a SupNat is inkább szomorkodós sorozat.
És a Skins, főleg az elején.

Norbi - 2012. 04. 17. 20:14

Egyértelműen az OZ! Miközben néztem, mindig vártam hogy mikor lesz valamelyik kedvenc karakteremnek egy kis happy…De várhattam.. Totálisan lélekromboló az egész, főleg hogy a 6 évad alatt annyi embert/karaktert megismertél.
Valaki írta a Misfitset is ha jól láttam.
A sorozat érdekesége, hogy egyik pillanatban megnevettet de akkor nagyon, másikban meg lelkileg rottyá tesz! Legalábbis nálam az első évadban amit azzal a Simon karakterrel műveltek az über kemény volt..
Aztán ott van a The black Donnelys is! Sztem abban is voltak elég sötét komor hangulatú jelenetek..
Drót sajna vissza van még nekem, bár tudom hogy nagyot vesztettem vele hogy nem néztem..

turosz - 2012. 04. 17. 20:26

A régiek közül a Twin Peaks és a Millenium ugrik be egyből, de nem volt éppen könnyű darab az Apparitions és a Carnivale sem. Mostanság talán a Wallander a legsötétebb tónusú, bár a Thorne és a Luther sem egy vidám darab…
A legdurvább mégis az lenne, ha a The road-ból csinálnának egy sorozatot :)

toxigen - 2012. 04. 17. 20:26

Kösz a posztért Winnie!

Csak gyűjtöm-gyűjtöm a címeket.

Amit a The Shadow Line-hoz hasonlítotok,az csak jó lehet!

Dézi - 2012. 04. 17. 20:32

Sziasztok! Nem tudom valaki irta-e már, de nekem a legnyomasztóbb sorozat a Carnivale – A vándorcirkusz volt az általam eddig nézettek közül.Pedig néztem a Twin Peaks-et, Nip/Tuckot, Six Feet Undert, Dextert is, de valamiért ez jobban lehúzott, mint a többi.

http://www.imdb.com/title/tt0319969/
Más is látta?

Dézi - 2012. 04. 17. 20:34

most láttam turosz is megemlitette.. :)

redcat - 2012. 04. 17. 20:37

BSG, SFU, és a Breaking Bad első két évada.

trix - 2012. 04. 17. 20:38

Egyértelműen a Torchwood 3. évad.Teljesen maga alá tiport!

Serena22 - 2012. 04. 17. 20:39

AHS,Skins eleje,Criminal Minds.

sziki - 2012. 04. 17. 20:49

A Six Feet Under életem legcsodálatosabb sorozata. Mégsem tudnám komornak mondani. Olyan keserédesnek talán. Amelyben az élet minden levegővétele benne volt. Csodás, utánozhatatlan!
Ha komor sorozatot akarnék keresni, akkor talán az OZ vagy a The Wire pályázhatna erre a címre, de a Breaking Bad sem panaszkodhat.

Shannen - 2012. 04. 17. 20:53

Criminal Minds. Bár nem minden rész, de a nagy része iszonyat lehúzó tud lenni,nagyon sok brutális dolgok megléptek már a készítők.

szerintem - 2012. 04. 17. 21:27

eleg kulonbozo izlesek vannak, de nekem sosem jutna eszembe a wire mint lehuzos sorozat. persze voltak benne durva dolgok, de osszessegeben megiscsak egy oriasi josag volt hihetetlenul jol eltalalt karakterekkel.

koka - 2012. 04. 17. 21:29

Boss. Azok a közeli fókuszkeresős képek a tompa színekkel és borongós, lassú vontatott zenével olyan egyveleget alkotott ami számomra megteremtett egy nagyon sötét hangulatot.
Nip/Tuck bármennyire is nem ide sorolná az ember attól még voltak benne olyan durvulások ami ütött.

Orsi - 2012. 04. 17. 21:32

Gyilkos elmék. Nagyon lehangolóak tudnak lenni az epizódok, dehát erről szól a dolog, ezért is imádom. :)

Bird876 - 2012. 04. 17. 21:56

Egyértelmű: OZ. Már alapból elég zord, hogy gyakorlatilag nincs külső helyszín ,az egész sori egy börtönben játszódik. Így a 6 évad szinte minden egyes jelenetét áthatja egy olyan nyomasztó atmoszféra, amit semmilyen más sorozatnál nem tapasztaltam. A The Wire, a Six Feet Under vagy mondjuk a Dexter számomra a OZ-hoz képest könnyed szórakozás. A 6 évad alatt kb. 50 főbb szereplőt tesznek hidegre, és néha úgy tűnik, hogy ők jártak jobban. Eredetileg darálni akartam, de majdnem fél évig tartott, mire végig bírtam nézni. Aki szereti a komor cuccokat, mindenképpen próbálja be.

spamdog - 2012. 04. 17. 21:56

A Tetthely a 80-as években , a Twin Peaks a 90-esekben, a 2000-es években pedig a Drót

Madrapur - 2012. 04. 17. 21:56

The Killing – az első évadot nézhettem volna darálva, de napi egy résznél többet nem bírtam…

Six Feet Under – inkább lelkileg húz le komoly mélységekbe (és persze közben jó párszor fel is emel). Az utolsó rész után például nem tudtam aludni, a mai napig felkavar. Az egyik legmeghatározóbb sorozatos élményem volt!

AbyssR - 2012. 04. 17. 22:01

A Happy Town, kár hogy csak az 1. évadig jutott. Illetve a Persons Unknown volt még, ami nyomasztó volt, mint állat! Emlékeztek rá?:)

dodó - 2012. 04. 17. 22:08

Én a Skins UK-t és a Criminal Minds-ot említeném. Skins-t főleg amiatt, mert nem mennek rá az eyecandy-re nagyon, és emiatt jobban megmutatja a valóságot. A Criminal Minds-ban pedig rendkívül érdekes, pszichológiai eseteket bírnak felhozni, ami meg elgondolkodtatja az embert, hogy jéé, ilyenek lezajlanak egy ember elméjében… (mégha film is, a valóságban is megtörténik sajnos egy részük).

sann - 2012. 04. 17. 22:11

Twin Peaks

Nina one point five - 2012. 04. 17. 22:25

Ha belegondolunk, a Szomszédok érdemelné meg legjobban ezt a kitüntetű címet… ;DD

Nina one point five - 2012. 04. 17. 22:26

(jó, ma tényleg nem tudok írni…………)

kri - 2012. 04. 17. 22:41

Criminal Minds és Skins 2.évad. A Criminal Minds Mosley Lane c. epizódja a legfelkavaróbb sorozatélményeim közé tartozik.
A Skins nekem mindig inkább lehúzós volt, mint szórakoztató.A páratlan évadokban, a generációk bemutatásánál általában kiegyensúlyozódik a humor és a dráma, de a páros évadokban komorabb helyzetekbe kerülnek a szereplők, és mivel mindig egy szereplőre fókuszálva mutatják be az eseményeket, talán még inkább átélhetőek azok a problémák, amiken keresztülmennek. A 2. évad nekem a kedvencem, de úgy, hogy “utáltam” nézni. Nem tudom, mennyire érthető így.
És voltak a House-nak is olyan részei, amitől érfelvágós hangulatba lehet kerülni.

mary - 2012. 04. 17. 22:47

L&O: SVU, az nagyon. A Criminal minds is durván le tudja húzni az embert. A Torchwood 3. évada az elképesztően durva, miután végignéztem, vagy 5 percig csak ültem és… fúúú.
A Cold Case nem alapból lehúzós hangulatú, de ebben és más sorozatokban azt szeretem, hogy mernek a komolyabb témákkal is foglalkozni.
A következőért elnézést kérek előre is, nem depis sorozat, de az egészben van egy átható sötét hangulat, amit nem tudok szavakba önteni: Doctor Who.
Szeretem a dark-os hangulatú történeteket, szemezgetni fogok az véleményekből, köszi! :)

mary - 2012. 04. 17. 22:47

Utóirat: nyilván a DW-ben nem ez a fő szál, egyáltalán nem és nem is ezért nézem. Egyszerűen csak imádom, a sci-fi a gyengém :)

zagloba - 2012. 04. 17. 22:49

Torchwood, Oz, Deadwood, The Wire, Wallander. Éééés: Life on Mars /UK/.
Mindegyik unikum a maga nemében.
És hogy legyen vicces is: Felhőtlen Philadelphia.

Tamas - 2012. 04. 17. 23:00

Egyértelműen az Oz. Börtönben játszódik végig, és undorító dolgokat művelnek benne.

Marla - 2012. 04. 17. 23:13

The Killing most, anno a The Fades is.

m minnifield - 2012. 04. 17. 23:14

brimstone
az egész témája, hangulata komor volt, de valami eszméletlen jó humor volt benne, persze csak néha-néha. kár, hogy csak pár részt élt meg, imádtam.

energy - 2012. 04. 18. 01:56

Nekem elsőre a Haláli hullák jutott az eszembe. Bár lehet, hogy az csak morbid.

Maala - 2012. 04. 18. 02:57

kri:

Igen, azok a House részek, amik a Skins UK 2. évadával párhuzamosan mentek, azok nagyon durván felerősítették egymást… Azt hiszem, 4. évad vége volt a House-ból (lusta vagyok utánanézni). De kib…ott nagy hullámvasút volt hajnali 6-kor megnézni a 2-t egymás után, le is fagyasztott arra a napra.

Conquistador - 2012. 04. 18. 06:41

semmi kilátás? hol a Walking Dead, kedves szavazók?

csomi - 2012. 04. 18. 07:41

Részemről a The Shadow Line.
Már a főcímzene húz lefelé, a tempó lassúsága és a gyilkosságok is félelmet keltenek.

Nem szeretnék vitatkozni, de a The Wire komor, borongós, sötét hangulatú? Inkább realista, ahogy előzőekben írták.

kameraman - 2012. 04. 18. 08:08

X-akták. nemcsak a nyomasztó részek miatt, de nagyon jól kiérződik a tehetetlenség is, amely a fő karakterekre nehezedik, amikor mindenki keresztbetesz nekik

Miami Vice – érdekes, ugyanis feelgoodnak is írtam. Azért tökéletes ez a sorozat,mert mindkettő megvan benne. A részeket nézve, az elmaradt megoldások, a nyitva maradt kérdések, a negatív befejezések mind-mind sötét tónust adnak a nagyon is harsány képi és zenei világú sorozatnak, amiért nálam a top5-ben van.

Twin Peaks. Azt hiszem nem kell ecsetelni,hogy miért :)

HTMIIAfan - 2012. 04. 18. 08:15

Southland,Cold Case(bár nem annyira komor,de volt pár rész)Criminal Minds

tulipán - 2012. 04. 18. 09:07

spamdoggal egyet értek, + a ColdCAse azért szomorú, mert (mivel pont h. nincs bizonyíték) csak az emberekre tudnak koncentrálni: (nem tudnak hosszú perceket vmi kütyüt mutatva kitölteni) a haragra, a szomorúságra, a gonoszságra. meg a végén, ahogy bemutatták, h mi is történt valóban, hát én azt nem tudtam nézni.
amúgy nagyon jó a kérdés. és milyen érdekes h. mennyire lehet szeretni egy szomorú sorozatot! :)

Bagosz - 2012. 04. 18. 09:22

The Killing

pytta - 2012. 04. 18. 10:17

Twin Peaks, Six Feet Under, Oz.
Nem is tudnám rangsorolni őket, ez a három nekem így egyben A LEGKOMORABB sorozatok, Twinpeaks még beszaratós is ráadásul, Sírhant művek igazi depressziós és azzal együtt, hogy végig a halálról szól gyakorlatilag, valahol felemelő is volt nézni; az Oz meg azért, mert gyakorlatilag részenként meghal valaki, és végig abban a zárt rideg börtönben játszódik, ami egy idő után hihetetlenül nyomasztó közeg (főleg, ha az ember gyorsan darálja a részeket).

Ha ér animét is írni, akkor meg mindezek felett első helyen áll a Cowboy Bebop. Ennek ugyan megvan a sajátos humora is, de az egyik legkomorabb, legdrámaibb, legdepressziósabb sorozat, amit valaha gyártottak.

Annatar - 2012. 04. 18. 10:38

Touching Evil. Az emberi gonoszság bugyrait járja be. Nehezen is haladok vele :P

Többen említették az Angelt, nekem az viszont egyáltalán nem komor, ahhoz azért bőven van benne humor. Az tény, hogy sajátságosan bizarr hangulata van.

pytta - 2012. 04. 18. 10:40

Egyébként még pár eszembe jutott, ami játszik (tudom, csak a LEG a kérdés, de azért leírom):
Elsüllyedt világok (Les Mondes Engloutis), ez ugye alapból egy gyerekmese lett volna, de igazából felnőtt szemmel nézve elég durván komorra sikerült (persze oldották az idióta karakterekkel, de nem véletlenül).
Extras (a.k.a. Futottak még…: lehet, hogy csak nekem, de főleg a második évada borzalmasan keserédesre sikerült, amit aztán csak megkoronázott a Christmas Special utolsó nagymonológja… Komolyan mondom, könnyeket csalt a szemembe (fiú vagyok), és ilyet még nem sok sorozat ért el!
This Is England ’86 nem kell magyarázni. Talán inkább a megrázó a jó szó rá, de végig olyan komor nyomasztó is, tudja az ember már az első perctől, hogy valami nagyon rossz fog történni.
Total Recall 2070 Nem tudom, cél volt-e a készítők részéről, de nagyon nyomasztóra sikerült ez a sorozat is.
Éshát még soksok animét írhatnék (Neon Genesis Evangelion, Wolf’s Rain, Serial Experiments Lain), de azokat úgysem ismeri senki :)

toi - 2012. 04. 18. 10:59

Luther, The killing. mind a kettőtől be tud fordulni az ember.

LtV - 2012. 04. 18. 11:02

Persons unknown, Rubicon, Six feet under, Dexter 1. évad

geryx18 - 2012. 04. 18. 11:11

Cold Case

Nolantaicho - 2012. 04. 18. 11:26

Alapvetően nem nézek komor sorozatokat, mert gyenge hozzá a lelkivilágom :D, de a Criminal mindsot bedaráltam valamiért, és volt egy kettő rész, ami után nem hogy mosolyogni nem volt kedvem, de élni sem.

GaThor - 2012. 04. 18. 11:27

nekem is twin peaks, luther és killng
de én még említeném a mediumot is

Jozsef3505 - 2012. 04. 18. 11:48

Számomra a Millenium volt a legkomorabb hangulatú.
Miért?
Nem emlékszem rá, hogy lett volna benne bármiféle feszültséget oldó vicces jelenet. Talán a 4 ördögös rész poénos volt.

Várjatok.
Aggódjatok.
Ki törődik vele?

Azt hiszem megnézem még egyszer.

Jozsef3505 - 2012. 04. 18. 12:03

Számomra a Millenium volt a legkomorabb hangulatú. Miért?

Várjatok.
Aggódjatok.
Ki törődik vele?

Már az epizódok elején garantálta a hangulatot.

owlman - 2012. 04. 18. 12:52

TOP 1: Millennium
Maga a téma se vidám (sorozatgyilkosok, Gonosz, titkos társaságok) ehhez nagyon erős képekkel operálnak amihez még kapsz egy jó adag mélyről jövő szorongást hozzá, és persze ez főszereplőkre is hatással van.

Az angolok (Injustice, The Shadow Line, Top Boy, Luther) és a skandinávok (Forbrydelsen – The Killing)is elég nyomasztó sorozatokat tudnak készíteni.

A Lutherben Ruth Wilson karaktere érthetetlen módon megkedvelhető, és pl. az 1. évad egyik rész felszabadult véget ért egy hídon való elsétálással.

Jozsef3505: Igen 2 rész volt kb vicces a 4 ördögös, meg a Jose Chung-os:

SPOILER:
http://en.wikipedia.org/wiki/Jose_Chung%27s_Doomsday_Defense
http://millennium-thisiswhoweare.net/cmeacg/episode.php?mlm_code=221

owlman - 2012. 04. 18. 13:07

TOP 1: Millennium egyértelműen.
Mély szorongásra adott okot a téma, az események, az erős látvány, a hangulat és a főszereplők sorsa is.

Néhány rész morbidul vicces volt pl. en.wikipedia.org/wiki/Jose_Chung%27s_Doomsday_Defense

Angol drámák
Injustice, Luther, Top Boy, Hidden, The Shadow Line.
Bár a Luther 1. évadban voltak meglepően felszabadult jelenetek Idris Elba és Ruth Wilson között.

Skandináv vonal
Forbrydelsen – The Killing

Solmyr - 2012. 04. 18. 14:12

BSG, Boss, Torchwood 3. évad (ez utóbbi nem annyira ismert, és a többi évad egyáltalán nem ilyen sötét, de ezt mindenkinek ajánlom, még sosem fordult elő velem, hogy csak beszélgetnek a szereplők egy asztalnál halál nyugisan, és a gyomrom forog tőle – aki látta a 4. részt, az tudja, miről beszélek).

Solmyr - 2012. 04. 18. 14:15

Fura, de így a kommenteket olvasva beugrik, hogy a Skins 2. évad tényleg valami eszméletlen lehúzós volt. Ettől függetlenül komornak nem feltétlen mondanám, de mindenkinek javaslom az 1.-2. évad ledarálását, sokkal több volt még akkor, mint egy tinisorozat.

M76 - 2012. 04. 18. 16:13

Bármiféle sorrend nélkül:

The outer limits (1995)
Caprica
The Crimson Petal And The White
Dollhouse (unaired pilot)
Rubicon
Luther

george08 - 2012. 04. 18. 17:13

@Dézi
Láttam. Nagyon jó sorozat. Tényleg eléggé komor és misztikus az egész. Kár, hogy 3. évad már nem készült. :(

lelkes látogató - 2012. 04. 18. 18:23

Fura, hogy még senki nem említette, (ennyire rég volt?) a legkomorabb, hangulatú sorozat szerintem a carnivale volt.
Egy nyomasztó hangulatú grotesz vándorcirkusz gárdájának a sorsa a nincstelenség és kilátástalanság idején. Egyszerűen brutális mi minden rettenet történt a szereplőkkel.
No meg a nagyon jól eltalált főgonosz karakter (nem jut eszembe a színész neve, rákereshetnék de lusta vagyok – ő volt a legkegyetlenebb börtönőr a remény rabjaiban)

Nagy nagy fekete pont az HBO-nak hogy elsiettették, majd elkaszálták a második évad végén, de legalább le lett zárva a történet.

Desperate HOUSEwife - 2012. 04. 18. 18:50

House. A sorozat, amiben soha, senki nem lehet boldog. Vagy ha mégis, akkor 5 percig tart, és utána nagyon súlyos böjtje van.

Dee - 2012. 04. 18. 19:35

Érdekes, hogy a Supnatot milyen kevesen említik. Én ide sorolnám.

Ezen kívül:
Angel
Millennium
Carnivale

Böszi - 2012. 04. 18. 20:20

Killing,X-files,Luther,Black Mirror,The Inside, több nem jut eszembe

dali - 2012. 04. 18. 21:30

Millenium, Torchwood 3. évad, Six feet under

Nikolka - 2012. 04. 18. 21:32

Pár angol minisorozat ami így hirtelen eszembe jutott. Five Daughters, The Take, The Runaway.
És a This is England ’86, amit már írt valaki.

sannagy - 2012. 04. 20. 06:50

Fades, Dollhouse Epitaph One

lumiere - 2012. 04. 23. 14:29

Whitechapel, Wallander, The Killing,X-Akták, Millennium

gromit - 2012. 04. 23. 16:26

Valahogy nem bírom az ilyeneket, Luther is hiába jó, nekem annyira lehúzós volt, h ott is kellett hagynom. Nagy kedvenc House is képes rendesen lehúzni, de ott azért móka is van, ami egyensúlyban tartja.
Azért van pár klasszikus példa is, ami becsúszott/becsúszik, a Twin Peaks vagy most a Wallander, de hogy olyat is mondjak, amit senki nem említett fent, az Edge of Darkness, angol mini a 80-as évekből, ami nagyon darkos, lehúzós, sőt, egy idő után valahogy értelmetlen is (legalábbis nekem 25 évvel később), és annyira van hangulata, h nem bírtam otthagyni :)

Ubul86 - 2012. 04. 23. 23:28

Wallander,The Killing, Breaking Bad főleg a vége fele

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz