Advertisement
login |

Unforgettable: vége az 1. évadnak

2012. 05. 12. 20:53 - Írta: winnie

6 hozzászólás | kategória: 2011/12 finálék, kritika,

Hát, ennyit arról, hogy az 1. évad végére megoldják az átívelő szálat. Több interjúban is említve van, hogy ez a terv, de sikerült az Unforgettable íróinak egy olyan finálét produkálnia, melyben nincs igazán jutalom a kitartó nézőknek. Lehet cliffhanger, nyilván nem kell mindent elvarrni, de az Alcatraz és a Ringer után ebben a sorozatban sem dobtak sok csontot a rajongóknak. (A The Mentalist-ben legalább lehetett tudni, hogy majd a sorozat végén oldódik meg a Red John-rejtély.)

Anno az Unforgettable pilotja abszolút bejött, a hangulata és a főszereplője miatt, meg a főhős “mindenre emlékszek”-állapota is hatásos volt. Úgy egy-két részig. S bár a főszereplő maradt (Poppy!), a hangulat mintha eltűnt volna – tudjuk ezt be annak, hogy az első két epizódot (meg a hatodikat) az a Niels Arden Oplev rendezte, aki a svéd kultmozit, A tetovált lányt is készítette? A mellékszereplőket direkt nem említem, mert érdemes őket összehasonlítani a Prime Suspect csupa férfi csapatával. Azokban a karakterekben volt élet, de itt még Carrie és Al között sem volt kémia.

A főszereplő és a hangulat (és az olykor bevetett flashback-ek) mellett a harmadik tényező a gimmick volt, az, hogy Carrie minden apró részletre emlékszik (csak egy valamire nem – oké, ennek oka legalább kiderült a fináléban). Ez sajnos kétélű fegyver, hiszen hiába adja meg ez a sorozat bukéját, az írók általában úgy érzik, hogy muszáj alkalmazniuk. Ha pedig muszájból alkalmazzák, nyilván erőltetett lesz – ha viszont nem alkalmazzák, akkor pedig kapja meg a sorozat a kritikusoktól, hogy ez egy sima nyomozós sorozat, ahol nem számít, hogy a főhősnek van képessége. Akkor mi legyen?

Kemény dió. A második részes véleményemnél írtam is, hogy mekkora luft a dolog, mert a nyomozós részleteknél (lásd tételesen felsorolva a linken) mindig csak egy tetthely vagy egyéb helyszín részleteire emlékezett vissza Carrie – nagyjából a Psych is ezt csinálja, ott jó megfigyelő a főhős, semmit több. Oké, a nem nyomozós részeknél ás az átíveléseknél jól működik ez a trükk, az tetszik is, amikor Carrie villog, de ettől még zavar, hogy közel sem olyan nélkülözhetetlen ő a nyomozásoknál – vagy pedig az, csak akkor a többi nyomozó tufa.

A finálé ugye visszanyúlt a gyökerekhez, az utolsó előtti részben szerzett infó alapján Syracuse-ban megpróbáltak végére járni az átívelő szálnak, történt ez-az, kétszer fel is csillant a remény, hogy valami jóság történik (az erdei jelenet Elias Koteas-szal visszahozta az 1×01-et hangulatban, borsódzott a hátam), de összességében végül egy elég közepes (= 5/10), csalódást keltő részt kaptunk, amiben még a testből kilépős jópofa trükk is csak tessék-lássék volt meg

Hiába volt tehát a jó kezdés, csalódást okozott a folytatás nagy része. Jó pont, hogy az írók észlelték, hogy gyengék a karaktereik és dúsították két csajjal a gárdát, plusz akadtak kisebb átívelő sztorik is, amik változatosságot adtak, de ettől még ott motoszkál benne bennem, hogy meghaladta a készítők képességeit az, hogy túl sok kreatív ötlettel álljanak elő a visszaemlékezős képességhez. Lásd, a fináléban is gyenge megoldások voltak.

Krimi szempontjából ezért nem jött be a The Mentalist vagy a Lie To Me sem: míg más nyomozós sorozatokban logikusan fel kell építeni a bűnügy felgöngyölítését, ezeknél elég egy Patrick Jane-féle “Ááá, látom, hogy maga a gyilkos”-duma, vagy a Lightman-nel szembeülőnek egy arcrándulást beleírni a szkriptbe és máris megvan a leleplezés. Az 1×22-ben nem kellett nagyon tervezni semmit, egy sztoriba utólag beletettek két random “jé, ott volt ez is a helyszínen, szóval akkor…”-dolgot és máris megvolt a megoldás. Egyéni szoc. problem, tudom, de az olyan sztorik nem tetszenek, ahol nem kell megerőltetnie magukat a készítőknek. Hiába a jó fő karakter.

UPDATE: A sorozatot elkaszálták.

UPDATE2: A sorozatot feltámasztották.

6 hozzászólás Ne habozz!

Dani - 2012. 05. 12. 21:21

A Legjobb rész nálam egyértelműen az 1×15 volt, amikor először behozták az átívelős gyilkost, aki elhívta Carrie-t. Sajnos ezt később elrontották. A finálé “meglepetését”, hogy mégsem a fickókám a gyilkos, csak ott volt és most nyomoz a gyilkos után, már az elején kitaláltam, semmi meglepetés nem volt. Ráadásul semmit nem kaptunk a végén, semmi Cliffhangert, ami felborzolhatná a hátunkon a szőrt. Ennek ellenére én folytatom, mert valahogy aranyos, és kíváncsi vagyok a gyilkosunkra.

Conquistador - 2012. 05. 12. 21:22

Van amiben egyetértek, van amiben nem. Én konkrétan örültem, hogy nem derült fény a főgonosz kilétére, persze csak akkor, ha lesz folytatás. Amúgy én sem értem miért kellett reklámozni azt h kiderül minden.
Aztán nem éreztem erőltetettnek a visszaemlékezéseket, csak néhány esetben. Néha viszont meglepően jókat is húztak.
A mellékszereplők mellékszereplői szinten kaptak sztorikat – nincs ez más nyomozósban sem másképp- a 2 új érkezését nem éreztem égetőnek, de ettől még az egyik bevált.

ALDO - 2012. 05. 12. 23:53

Idézet human pilot kritikájából:
“…ha esetleg sikeres lesz, akkor szépen még lejjebb teszi az országos sorozatoknál elvárt írás minőségét.”
Ez a mondat tökéletesen összefoglalja az egész sorozat lényegét.
Elég fárasztó volt, hogy egyfolytában megismétlik az alig 5 perce látott jelenetet, ráadásul le is lassítják, nem mintha nem tudtuk volna, hogy jelentősége lesz. A mellékszereplők teljesen érdektelenek voltak, ha a következő részben lecserélték volna őket, fel se tűnt volna senkinek. A képesség sem volt valami nagy szám, nem is tudom, hogy ebből mit lehetne kihozni, hogy a monitor elé szögezzen.
Nem átlagolom az évadot, mert nem néztem végig, csak pár részig bírtam, de az bőven elég volt. Vannak ettől sokkal jobb nyomozós sorozatok.
Lehet, hogy sokaknak bejött, de nekem nem fog hiányozni, ha esetleg megkapja a kaszát.

Lalolib - 2012. 05. 13. 11:15

Én más megközelítésből értékelném a sorozatot. Tudom, hogy itt főleg olyanok vannak akik a világ minden táján felbukkanó sorozatot látnak, így ők tényleg könnyebben kritizálnak.
De a legtöbb néző csak azt “kapja” amit a magyar csatornákon láthat (köztük van azért a HBO is, bár anyagi okok miatt arra kevesen fizetnek elő). Én is ilyen vagyok, bár nekem van HBO.
Ennek a fényében én 7/10-s osztályzatot adok, mert legalább kaptunk valami újat és amit főleg Poppy miatt még nézhető is volt. Láttam már jobbat is, ez tény, de a magyar csatornák állandó ismétlései mellett felüdülés volt.

m76 - 2012. 05. 19. 15:03

@ALDO

Az első részekben engem is baromira idegesített az állandó lassítgatás, de később ezt olyan formába tették, hogy már egyáltalán nem zavart. Nem ismételgettek üpre főre hosszasan. Sőt talán olyan rész is volt, amiben abszolut nem volt szükség a képességére az ügy megoldásában, de erre nem merek esküdni.

Összességében ha most vége lenne tényleg a sorozatnak az se zavarna, annyira nem volt jó, lehet ha folytatódna sem nézném. Igazából engem baromira nem érdekel hogy ki a testvére gyilkosa, semmi jelentősége nincs. Egy heti nyomozós sorozatot nem a gyenge évadonként 3x elővett átívelésért néz az ember.

Ez egy tipikus 5/10-es sorozat, el lehet nézegetni, de ha van jobb akkor inkább azzal tölteném az időmet.

Réta - 2012. 06. 01. 18:45

Nagy érdeklődéssel vágtam a sorozatba, de sajnos csalódnom kellett. Elismerem, nehéz képileg megjeleníteni egy ilyen passzív képességet, talán ezért nem sikerült az alkotóknak sem. Engem sokszor zavart, hogy túl hosszú lett az emlékezés. Lehet, hogy ha kihagyták volna ezeket a visszajátszásokat, csak beleszövi a beszélgetésekbe az emlékeit, akkor jobb lett volna. Nem tudom, hogy a valóságban hogy működik ez a dolog, de nem tartom valószínűnek, hogy ha elrohan egy fal mellett, akkor utólag emlékszik mindenre, amit oda felírtak. Jó, hogy emlékszik egy beszélgetésre, arcra, képre, de ha a “rögzítéskor” nem figyelt meg valamit, akkor később sincs mit előhívni. A képesség másik hátulütője az volt, mikor feleslegesen szedték elő. Például a robbanószerkezetet két perccel korábban látta, mégis elő kellett vennie a szuperképességét, hogy emlékezzen rá. Azt hiszem, hogy két percre én is simán vissza tudnék emlékezni, ezért kár volt lassítással húzni az időt.
Az nem lepett meg, hogy kaptunk egy értelmetlen cliffhangert, miért is oldanának meg egy rejtélyt az írók, mikor olyan nagyon nehéz egy új főszálat kitalálni. Megmondhatná nekik valaki, hogy senki sem azért nézi végig egy sorozat összes évadját, mert van benne egy elhúzódó rejtély, hanem a hangulat, a szereplők és az egyes epizódok történései miatt.
Sajnos a Felejthetetlen történetei elég felejthetők voltak, a karakterek pedig nagyon randomnak tűntek. Bármelyiket simán le lehetett volna cserélni. A főnökkel való szerelmi szál meg végtelenül uncsi volt. Én nem éreztem semmi bizsergést a két főhős között, kár volt emiatt tönkretenni az eljegyzést, meg Carrie bimbózó románcát az étteremvezető maffiafiúval.
Az évad során volt pár mellékszereplő, akik egyszerűen eltűntek a színről. Carrie anyja, a főnök barátnője kezdetben gyakran szerepeltek, aztán nyomuk veszett.
Nem tudom, hogy csak nekem tűnt-e fel, de nem volt állandó néger sem a sorozatban. Általában idegesít, mikor tényleges szerep nélküli karaktereket kap a kisebbség, de már úgy megszoktam a dolgot, hogy szinte hiányzik.
Ha már elkezdtem, végignéztem az évadot, de szerintem jogos volt a kasza. Ha megmentenek egy sorozatot, akkor az inkább ne ez legyen, mert egyszerűen nem érdemli meg.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz