login |

CSI: NY: vége a 8. évadnak

2012. 05. 16. 14:30 - Írta: winnie

14 hozzászólás | kategória: 2011/12 finálék, kritika,

– I love you, Mac.
– I love you, Danny.

Töredelmesen bevallom, hogy eddig nem vagyok túl elégedett az idei finálészezonnal, mert egyelőre még nem láttam annyira kiemelkedő zárórészt. Viszont annak örülök, hogy a nagyon gyengék is elkerültek. Eddig. Mert amit a CSI: NY – 8×18 produkált, azt sajnos nem tudom minősíteni. Simán elhiszem, hogy ez a stílus valakinek bejött és imádta a mostani zárást, de még én magam sem tudom, hogy miért nem adok rá 1/10-et. Így marad a 2/10.

Aki olvassa a blogot, az tudhatja, hogy a CSI: NY sosem volt a szívem csücske, még abban az első, túl sötétnek ítéltetett évadban sem, amin később a CBS oldott. Emellé pedig a karakterek is nagyon semmilyenek voltak, bár aki kitartott a 8. évadig, az nyilván megkedvelte őket – nekem csak Lindsay-t sikerült, de őt is csak Anna Belknap miatt, akinek mindig szurkolok, hogy sikerüljön megszabadulnia a sorozattól, mert 2005 óta másban egyszerűen nem szerepelt. De Belknap nem szabadul, a CSI: NY továbbra is fogva tart és visszatér a 9. évadra is, köszönhetően annak, hogy a péntek egyik legerősebb sorozata, így hiába volt a CSI: Miami nézettebb, a vasárnap egyik leggyengébb sorozataként megpecsételődött a sorsa.

Legutóbb a 4. évad zárásáról írtam a Junkie-n, akkor az a rész tetszett, csak a cliffhanger volt béna. Nos, most a rész nem tetszett, cliffhanger meg nem volt, csak egy olyan zárójelenet, mint a CSI: Miami-ban, ami után lelkiismeret-furdalás nélkül be lehetett volna fejezni a sorozatot. De nincs befejezés, a rész elején pedig… A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

A rész elején pedig Mac vértócsában hever a földön (hanyadjára lövik le?), majd jön a flashback, miszerint “24 órával korábban.” Öröm, ez olykor beválik, ha van igazi funkciója vagy be lehet építeni egy csavart. Ezúttal utóbbiról nincs, viszont funkciója van, hiszen Mac úgy dönt, hogy sótlanabb és unalmasabb lesz, mint valaha és a testéből kilépve találkozik az asszonnyal és a kollégáival, hogy szentimentális párbeszédeket folytasson le.

Ami még szomorúbb, hogy ebben a műtét alatti utazásban a többiek is Mac szintjére süllyednek (naná, hiszen az ő fejében játszódik minden), Don képes olyan kérdést feltenni, hogy “Ha tudtad, miért nem tartóztattál le?”, meg ilyenek, az ember csak a fejét fogja és abban bízik, hogy lesz valami pláne az egészben. De nincs. A készítők akartak egy fene mélynek szánt részt írni, de valami hihetetlenül unalmas és érdektelen katyvasz kerekedett belőle. Az elképzelés nem volt pedig rossz, de a kivitelezés pocsékra sikerült.

Az első ügyet pár jelenettel, kevesebb mint 20 perc alatt sikerült is lezárni, kiderült, hogy semmi köze Mac lelövéséhez (kösz, akkor minek volt?), hogy utána megtörténjen a baj. Szerencsére egy újabb 15 perces nyomozás után kapunk egy teljesen egyszerű megoldás, majd pedig a készítők a legvégét összecsapva gyorsan meggyógyítják Mac-et, hogy pár hónapra rá pacsizhasson a brigáddal, én meg nézzek ki a fejemből, rettentő bután, hogy “ez most mi volt?”.

14 hozzászólás Ne habozz!

qwertz - 2012. 05. 16. 15:26

Csak a pontozással nem értek egyet, 0/10.

dave - 2012. 05. 16. 15:29

Már elég rég nem néztem bele, rendszeresen pedig egy évadot se láttam. A bankrablásos évadzárót láttam, annál se izgulhatott senki sem hogy túléli e.

Johnny - 2012. 05. 16. 15:41

En személy szerint egyáltalán nem bírom a nyomozos sorozatokat, mind nagyjábol ugyanarrol szol, megolnek valakit, és elkezdik kinyomozni, hogy ki olte meg, aztán ha megvan akkor isznak eggyet egy bárban mondván: Na még egyet elkaptunk!
Komolyan mondom, ha leulnék és egy kicsit megeroltetném magamat, én is tudnák már írni egy ilyen sorozatot, amiben lenne, lovoldozés, gyilkosság, nyomozás, elakadás, majd újra nyomozás és a végén az aktuális eset megoldása!
Lenne a címe (a CSI sablonjára): NSI: Teliebeb*szott helyszínelok
Foszerepben: Hortenzia Pléh (Horácio Kane hadnagy noi valtozata)
Es az lenne a jelmondata: En azt mondom: Végjunk bele!
Aztán levenné a napszemuvegét majd amikor visszatenné, elindulna a kocsija felé (67´-es Chevy Impala, rozsaszín, mivel Hortenzia no) majd megbotlana a hullátban és amikor jol orra esik akkor indulna a focím!

dave - 2012. 05. 16. 15:44

Kretén magazinban elmenne a sztoryd :)

winnie - 2012. 05. 16. 15:50

“ugyanarrol szol, megolnek valakit, és elkezdik kinyomozni, hogy ki olte meg,”

egyszerűsítve igen. ez olyan, hogy a romantikus filmekben pedig ketten találkoznak és egymásba szeretnek, a horrorokban meg valaki gyilkos és a végén megölik vagy nem.

mondjuk még ez sem igaz, mert nagyon okos krimik is vannak, amik eltérnek a fősodortól, de a lényeg nem a váz, hanem a sztori. most egy ilyen gyilkosság, most egy olyan, ez a tettes, az a tettes, így jönnek rá, vagy úgy.

de ez nem hiszem, hogy újdonság lenne, a krimi műfaja könyvekben is elég régi, mindegyikben megölnek valakit és a végén kiderül, hogy ki volt. egy kis logikai játék. minden héten vagy minden könyvben új sztori.

Junkieka - 2012. 05. 16. 16:28

Te jó Ég! Már az ősrégi mesék is mind erről szóltak: volt valami genyó (gonosz mostoha, sárkány, banya, elátkozott akárki, stb.), aki báncsa a jóembereket, aztán jön a hős és jól megmurdálja a genyót, és megdugja a széplányt. Valahogy a népeknek tetszik ez a felállás és nem bírnak lekattanni róla. :D:D:D

Johnny - 2012. 05. 16. 16:41

Eloszor is:
Dave: Van olyan? Vagy csak kovetted a példámat és be akartál szolni?
Winnie: Igazad van, de én alapbol olyan vagyok hogy a budos életbe nem olvastam még el egy krimi regényt se, mert azokat is útálom! De hát nem tetszhet mindenkinek ugyanaz, nem igaz? En inkább keresek magamnak egy, vagy két sorozatot ami tetszik, aztán leragadok azoknál, nem keresgélek folyton mindenféle szarokat, csak ha a sorotat, amit nézek, befuccsol, vagy befejezodik. Kulonben nem nézek bele folyton valami újba!
Másodszor:
Probálkoztam egy fanart forumra írni egy ilyen vegyes témájú sorozatot, a címe (és most nem kamuzok) Vaze kalandjai volt, még angol címet is kitaláltam neki (The Adventures Of Vaze).
Tobb mint 200-an megtekintették, és ma már az 5. évadot írnám, ha érdekelne valakit, kuloben a részeket feltoltottem datára, és bárki megkukkanthatja, ha érdekli! Nemtom foglalkoztok-e ilyesmivel egyébként???
Harmadszor:
LOL

Roxi - 2012. 05. 16. 16:50

Na igen, ez már a 2. sorozatzárónak szánt rész volt,a tavalyi se sikerült sokkal jobbra!Most is annyira biztos volt,mindenki a kaszában,hogy írtak egy meghatónak szánt búcsúrészt Macnek! Már ezért is érdemes volt berendelni a 9.évadot,hogy ne ilyen gagyival zárodjon egy amúgy szerintem remek sorozat!Mondjuk én imádom Gary Sinise-t így miatta is ez a kedvenc CSI sorozatom,reménykedve várom a következő évet!

dave - 2012. 05. 16. 16:59

Johny: Volt ilyen nevű humorlap.

djangyu - 2012. 05. 16. 20:07

tény, elég lagymatag lezárása volt a szezonnak az első húsz perc kivételével, de a tavalyi is kb. olyan volt, hogy akkor most vége, és bye. szóval, ha minden évadzáró hasonlóan lezárós lesz, akkor még hosszú-hosszú évekig velünk lesz a sorozat :)

Bub16 - 2012. 05. 17. 13:43

Hát jó, hogy ez végül nem sorozatzáró rész lett, mondjuk a múltévi évadzáró nekem tetszett, és az meg is állta volna a helyét sorozatzáróként.Ez nem. Remélem ennél jobb részeket fognak összehozni a következő szezonban.

SztupY - 2012. 05. 17. 17:21

Jah, a tavalyi az szép lett volna sorozatzárónak, de ez a mostani minősíthetetlenül rossz volt. Olyan érzés mintha mindenki aki a produkcióban részt vesz azt akarná, hogy kaszálják már végre el az egészet

Aztán mégsem

-5/10

timesystem - 2012. 05. 22. 23:24

Minek nézi, aki nem bírja?

winnie - 2012. 05. 23. 00:02

van olyan, aki nézi és nem bírja? nem tűnik túl logikusnak. van egy csomó sorozat, olyat érdemes nézni, amit bír.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz