login |

Smash: vége az 1. évadnak – írta mgitta (pro)

2012. 05. 17. 12:29 - Írta: vendegblogger

16 hozzászólás | kategória: 2011/12 finálék, kritika,

Disclaimer: rég csináltunk ilyet, anno még a Gossip Girl – 2×01-nél volt pro és kontra vélemény, de most ismétlünk, mert kaptunk két kritikát, s mindkettő tanulságos, hiszen rámutat, hogy a Smash is olyan sorozat, amitől mindenki mást vár. Az egyik vélemény szerint az évad jó volt – a finálé rossz, a másik szerint az évad nem volt túl erős, viszont a finálé jó volt.)

The real question is who’s going to play Marilyn?

(A kontra-vélemény itt olvasható) Véget ért a Smash, az NBC musicales, kiváló színészeket felvonultató sorozata, amelynek pilotját nagyon sokan dicsérték, utána azonban sokan fanyalogtak a folytatást illetően. A sorozat keretbe zárta az 1. évadot: ahogyan a pilot is egy jól sikerült iparos-munka volt, úgy a finálé is az átlagosnál erősebb volt, különösebb meglepetések nélkül. A kérdésre, hogy ki lesz Marilyn (legalább egy időre), azt a választ kaptuk, amelyet az első rész óta mindenki sejtett.

Hogy mindezek ellenére miért is volt számomra a finálé a többi részhez képest jobb, és milyen is lett az első évadja a Smash-nek, arról nagyobb spoilerek nélkül a tovább után folytatom.

Kezdem azzal, hogy mi az, ami elsőre rögtön beszippantott a sorozatba: a főcím. Mint a zenés színházat kedvelőt (első operettemre 6 évesen vittek el), imádom az előadás előtt hallgatni a zenekar behangolását, azonnal képes elvarázsolni egy másik világba. Így pavlovi reflexként a sorozat főcíme rögtön magával húzott, és a pilot is azzal kecsegtetett, hogy itt bizony egy musical megszületésének, létrejöttének csodáját és kínkeserves kiszenvedését fogom látni, miközben két főhősnő küzd a címszerepért és bepillantást nyerhetek a színház bonyolult világának izgalmas színfalai mögé. Ez így elsőre izgalmasnak hangzik, nem?

A pilotban nem is csalódtam, azt kaptam, amit vártam, de kicsit olyan érzésem volt, mintha egy amerikai filmet néznék, ahol természetesen mindenki tudja, hogy melyik hősnő fog nyerni a végén. Kíváncsi voltam, hogy vajon hogyan tudják a döntést egy évadon keresztül húzni, és reménykedtem benne, hogy a próbafolyamat fog a történet középpontjában állni.

Hát ebben tévedtem. A musical születése, és a próbák mintha csak hátteréül szolgáltak volna egy átlagos szappanoperának. A részek háromnegyedét a szereplők magánéleti zűrjei foglalták le, rengeteg mellékszállal és feleslegesnek tűnő drámázással. (Közéjük tartozik az általam legjobban utált sorozatszereplő, Ellis karaktere is, akit legszívesebben a földön rugdostam volna minden alkalommal, pedig ott van a Game of Thrones Joffrey-ja, vagy a Once Upon a Time Henry-je is). Mindez nemcsak a darabról vonta el nagymértékben a figyelmet, hanem a pilotban felvázolt két főhősnő közötti vetélkedésről is. Karen karaktere nagyon sokáig beleszürkült a darabba, míg Ivy-é az elején volt erős és a végén gyengült meg és vált kiszámíthatóvá.

Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy a többi szereplőt játszó színész “lopta” is a jeleneteket a két főszereplőtől. Anjelica Huston, Jack Davenport, Debra Messing és még Uma Thurman is számomra csodálatosak voltak, jeleneteiket egytől egyig uralták, és sajnos sem Katherine McPhee, sem Megan Hilty nem tudott kellően felnőni a feladathoz. Bár kiváló énekesnők, színészi játékuk mindvégig egysíkú volt, amelyből egyszer-egyszer tudtak csak kitörni az évad során.

Art isn’t therapy. We’re not here to work out our personal problems. We’re here to take those problems and completely exploit them. To hell with how much we hurt. Actually, the more you hurt, the better.

Hogy miért vártam és néztem hétről-hétre a sorozatot a nagyon klisés és szappanoperás történet ellenére? Az egyik ok a dalok születése és a próbafolyamat volt, amelyekből bár kevés volt, azok jól mutatták be azt a feszültséget, izzadást, izgalmat és örömöt, amely egy darab megszületését végigkísérték. Nem véletlen, hogy a kedvenc részem a 7. rész, a Workshop volt, ahol a leginkább előtérbe került ez a történetszál. Emellett örültem, hogy néhány apróságot is megtudhattam Marily Monroe-ról és magánéleti problémáiról.

A másik ok, amely a sorozat nézésére sarkallt, az a dalok voltak. Mondjuk ezeket ketté kell választani, hiszen voltak az eredeti dalok és a feldolgozások. A feldolgozások azért nem mindig sikerültek jól, nem is mindig ültek, sőt, az egyik feldolgozott dalnál konkrétan elgondolkodtam azon, hogy minden szépsége ellenére kaszálnom kellene a sorozatot (itt megtekinthető az a bizonyos dal), azonban az eredeti dalok mindenért kárpótoltak. Az NBC ezt sem bízta a véletlenre: a sorozat zeneszerző és dalszövegíró párosa az a Marc Shaiman és Scott Wittman, akik többek között a Hajlakk című musicalt is írták. Jó választás volt, elég csak az első rész végén megszólaló Let me be your star-ra gondolni, és a többi dal sem maradt el ezektől. A gyors dalok igazi jóérzéssel töltöttek el, amelyekhez ötletes koreográfiákat is táncoltak, a lassú számok közül nem egy volt szívfacsaró. Az epizódonkénti kettő-három dal pedig éppen elég volt.

A finálé szerencsére a sorozat jó oldalát erősítette: szinte végig a színházról és a darabról szólt, és ismét előtérbe került a sorozat alapfelütése: vajon a zöldfülű, naiv, de tehetséges Karen, vagy a tapasztalt, rutinos Ivy lesz-e a befutó a darab előbemutatójánál? A válasz szerintem senkit nem lep majd meg, (bár sajnálom, hogy nem azért nem választották az egyik lányt, mert ne lett volna jó és a másik annyival jobb lett volna, egyszerűen csak az amerikai tündérmese történetek alapszabályaként ő nem nyerhetett), mint ahogyan a rész végi, a következő évad történéseit előrevetítő apró cliffhangerek sem, azonban nagyszerűen vezeti fel a válaszokat a záró epizód, amelynek utolsó dala igazán megrendítő és felemelő volt.

Art is beautiful. It brings you joy to write a song. It brings us joy to sing it. It brings an audience joy to hear it.

Az évadra magára 5,5/10 pontot adnék a nagyon sok szappan miatt, a finálé azonban egy erős 7,5/10, amelyet a 8 pontról az húzott le, hogy semmi igazán váratlant nem mertek meghúzni a készítők. A következő évadban showrunner-váltás lesz, akik kevesebb magánéleti szálat ígérnek, meglátjuk, mindenesetre a Bombshell elég hosszú musical lesz, eddig ha jól számoltam, 12 dalt írtak és még sem Arthur Miller, sem Kennedy elnök nem került képbe. Azoknak ajánlom, akik meg tudják bocsátani a sok magánéleti szálat, cserébe a csodálatos zenékért és a nagyszerű színészek játékáért.

16 hozzászólás Ne habozz!

Shannen - 2012. 05. 17. 13:11

A kontra posztnál már leírtam, hogy inkább azzal a véleménnyel értek egyet, de azért az itt leírtakban is van igazság.
Tény, hogy sokan arra számítottak, vagy legalábbis reménykedtek a pilot után, hogy tényleg végig követhetjük egy musical megszületésének a folyamatát,aztán koppantunk egyet, mert az évad közepe felé eléggé a szappané lett af őszerep. DE, mivel a karakterek többsége, és a színészek is a legjobbak közül valók, így még azt is szívesen néztem, így annyira nagyon nem is zavart a dolog. Bár tény, hogy az insider-esebb epizódok nekem is jobban bejöttek.
Uma Thurman mondjuk nekem nagyon nem tetszett, se ő, se a karakter, ellenben amennyire utáltam Ellis karakterét,annyira jó volt a srác,aki játszotta. De azért örülnék ha többet nem kéne látnom. :D

Katherine McPhee szerintem sem nagyon villogott,már ami a színészkedést illeti (jó, hát sok tapasztalata nincs is),de korrektül megcsinálta, amit kellett. Viszont Megan Hilty-n azért látszott, hogy már bőven van tapasztalata, és bár a végére eléggé semmilyen lett a karakter,mindenképp kiemelkedőbb volt az egész évad folyamán. A többiek pedig fentebb is ki vannak emelve, tényleg nagyszerű szereplőgárda volt. Az eredeti dalok is egytől-egyig tökéletesek voltak.
A feldolgozások már kevésbé tényleg. Nekem már néha sok volt a random éneklés.(pl.: bollywoodi táncikálás, bár valamilyen szinten ez is szórakoztató volt).

Amúgy melyik dalra gondoltál, hogy annyira rossz volt? Mert nincs ott a link.

Mindenestre már várom a 2.évadot, és reménykedem, hogy tényleg kevesebb lesz a szappan benne, bár ahogy a mini cliffhangerek elnéztem…

Ja és bármennyire is egyértelmű volt sokaknak, hogy úgyis Karen fog győzni,én azért elég sokáig reménykedtem, hogy mégsem lesz ennyire kiszámítható a vége, simán lehetett volna, hogy valahogy megoldják,hogy mindkét lány játszhassa a szerepet.

winnie - 2012. 05. 17. 13:12

“Amúgy melyik dalra gondoltál, hogy annyira rossz volt? Mert nincs ott a link.”

pótolva.

paranoid android - 2012. 05. 17. 13:16

Ez a kritika tükrözi jobban a véleményemet, sőt a legtöbb dologgal egyetértek.
A pilot után gyengülni kezdett a sorozat, de csak szép észrevétlenül (számomra), mert az évad közepén meglepetten realizáltam hogy mennyire rossz lett. Pedig visszagondolva, a magánéleti vonal már a második résztől erős volt, de beletelt pár epizódba, mire nagyon unalmas, néhol pedig idegesítő lett. Úgyhogy akkor már úgy döntöttem maradok, de megszenvedtem a szappanoperás oldala miatt.
A másik ami nem tetszett, hogy sok funkciótlan zenei betét volt. A “random dalra fakadok”-tól a “spontán énekeljél valamit a kocsmában”-on keresztül egészen az álmodozós énekelgetésig minden volt, csak hogy ne kelljen a munkafolyamatokkal foglalkozni, mert az talán érdekes is lenne.
Egyetlen épkézláb karakterként Derek tartotta a lelket a sorozatban, és bennem. És Jack Davenport jól is hozta. Nekem színészileg a két főszereplő lánnyal sem volt gondom, de Anjelica Huston valami iszonyat volt. Egyetlen negédes hangszínnel sikerült lehoznia az egész évadot.
Sokszor eljátszottam tehát a kasza gondolatával, de maradtam a fináléig, ami valóban üdítően jobbra sikerült, mint a korábbi részek. Sőt, remek lezárásnak is tekinthető, így én ezzel el is köszönök a sorozattól. A pilot és a finálé egy erős 7-es, az évad többi része meg 4/10.

Shannen - 2012. 05. 17. 13:26

Köszi winnie!
Hát igen, én is erről beszéltem. :D

Rannak - 2012. 05. 17. 14:44

A Bollywood-i szám a Smash saját dala, biztosan erre gondoltál?

Igaziból gondolnom kellett volna arra, hogy nyilvánvalóan Karen nyeri meg, főleg, hogy bent hagyták, pedig ANNYIRA nagyon NEM illik a szerephez.

Hogy ne utáljam az egész évadot, szerencsére távol tartották tőle a Marilyn szerepet, és adtak számára pop dalokat (amikben elismerem, őszintén, nagyon jó volt, szoktam őket hallgatni) – leszámítva a The 20th century fox mambo-t és a Never Give All The Heart című számot -, hogy el nem lehetett képzelni, hogy az olyan számokat hogy adja elő, mint az I never met a Wolf, a Lets be bad vagy The National Pastime. A Wolfból, igaz, kaptunk – nem is kis – szeletkét, nem is volt olyan rossz, de nem Karen karakteréhez illő, hozzá az Our Day Will Come-féle csábítás sokkal jobban illik, ez Ivy dala, főleg annál a résznél, hogy
“Here’s a lesson they should teach in school,
When a girl gets curvy, and the boys all drool,”
Karen – Kataharine McPhee annyira vékony, hogy szinte nincs is rajta ‘curvy’…

Ellentétben ott volt Ivy, aki tudta az összes Marilyn dalt, és nagyon jó volt benne, külsőleg-belsőleg, ezt sok Karen kedvelő is elismeri – kivéve azok, akik váltig ragaszkodnak ahhoz, hogy Ivy csak azért kapta meg a szerepet az elején, mert lefeküdt a rendezővel (hohó, 1, nem csak lefeküdt, ők közel egy évadig egy párt alkottak ezt követően, és hohó, 2, nem csak Derek választotta ki Ivy-t, hanem Tom, Julia és Eileen is!), és emiatt Karen érdemli meg a szerepet. Karent csak Derek választotta, a többiek nem.

Hiába próbálták velünk elhitetni, hogy Karen az “igazi Marilyn”, egyszerűen nem jött be. Nem vált be. Karen túl pop énekes-sztájlú, túl vékony, túl egysíkú személyiség – mindenki az “ártatlanságával” dobálózik, de neeeeeem, őszintén, életrajzokból, filmekből, könyvekből, tudhatjuk, hogy nem csak ilyen volt Marilyn Monroe.

Derek karaktere pedig mintha “kiherélődött volna” lsd. “I understand love”, nem önmaga Karen mellett,és igaziból máig nem értem, hogy miért mondta 2 résszel ezelőtt Ivynak, hogy “And this is why I love you”, aztán megcsalta, azt követően azt mondta Ivynak, hogy “You and I are professional”, most megint itt ez a giccses izé… “I understand love”. Blöeh. Lehet, hogy másnak tetszett, de ez… és máig nem értem, miért drukkolnak annyian ennek a párosnak, amikor Derek egy szemét dög, aki a show érdekében képes megcsalni a barátnéját, és nem veszi észre, hogy ez miért nem helyes. Miért gondolják, hogy Karennel nem lenne ilyen? Ezzel szemben Devet most utálja mindenki, mert lefeküdt Ivyval, blablabla, de ő tudja, hogy hibázott, hasonló reakció, mint a Gilmore lányokban Luke nem akart esküvőt, Lorelai pedig lefeküdt Chrissel, mert annyira maga alatt volt… és tudják, hogy hibáztak. Ez fontos különbség. El nem tudom képzelni, hogy az ártatlanka Karen és a bunkó Derek mit tudna kezdeni egymással. Derek és Ivy illettek egymáshoz, mindenük a show volt, és sokat dolgoztak együtt azért, hogy működjön.

Nekem az utolsó rész hiteltelen volt. Azért annak örülök, hogy a sokak által utált Ellis, és Nick Jonas karaktere kiállt Ivy mellett. (Még Tomot hiányoltam…)

mgitta - 2012. 05. 17. 15:02

Szerintem a workshopos részig nagyszerűen fel volt építve Ivy, nagyon jó háttérsztorit kapott, meg egy kedves lány volt, aki végre talán kitörhet a kórusból és megmutathatja mindenkinek.
Aztán ott egy kicsit elvesztem, hogy a workshop után miért nem tartották meg Ivyt, ha egyszer ezért dobták ki Michaelt mint Joe DiMaggiot.
Azt követően viszont sikerült beleszürkíteniük a csapatba, ráadásul egy csalódott, áskálódó csajként is feltüntették, ami nekem egyáltalán nem tetszett.
Amit sose értettem, az az, hogy Karen egy csillag, Ivy meg nem. Lehet, hogy a sztori szempontjából ezt akarták eladni, de Katherine McPhee (bármennyire is imádom őt is és hangját is) csak ártatlanul nézett azokkal a nagy őzike barna szemeivel, hagyta, hogy sodorják az események és nem igazán állt ki magáért. Semmi karakánság, semmi tűz nincsen benne. A legjobban az a jelenete tetszett, amikor kiabált Devvel, amikor az megkérte a kezét, na, abból kellett volna többet látni.
Mivel mindkét lánynak szurkoltam, ezért nekem nem okozott csalódást a döntés, bár izgalmasabb megoldás lett volna Ivyt választani a klisés, hamupipőkés sztorival szemben. Azonban maga a finálé ennek ellenére is jól volt felépítve, és számomra az utolsó dal mindent vitt. (ja, és bárcsak egyszer engem is úgy dobálgatnának, ahogy Karent a Wolfban :))

LoGi - 2012. 05. 17. 15:03

Hosszú hozzászólásban akartam kifejteni a véleményemet, de most már feleslegesnek érzem, mert a két kritikában minden benne volt együttesen :D
Röviden annyit, hogy nekem tetszett az egész évad, és a tündérmesével se volt gondom, mert szimpátiából egyszerűen csak Katherine McPhee karakterét jobban kedveltem. Viszont elvárom, hogy a következő évadban a naivságot nője ki.
És Ellis takarodjon el :D

LoGi - 2012. 05. 17. 15:08

Ja és micsoda nagy brainstorm volt ez:
-preview csöndesen befejeződik az ágyon -> nagy szar van, nem tapsoltak, most mi lesz?!
-az éles adás pedig egy hosszú note-tal, elsötétedéssel -> tapsvihar
Ezen kellett annyit gondolkodniuk Toméknak? :P

JimmyL - 2012. 05. 17. 16:04

De jo, hogy nem neztem… biztos felbaszott volna, hogy nem Megan Hilty-t valasztjak :)

Zoey - 2012. 05. 17. 21:40

Na a cikket és a kommenteket direkt nem olvastam el, mert meglepetést szeretnék… majd ha eljutunk oda itt is.
Viszont a tegnapi rész (1X09) nagyon jó volt, remek dalokkal, jó jelenetekkel!!!

Viszlát - 2012. 05. 18. 08:08

Sok mindent leírtatok, nem ismételnék. Talán a negyedik rész környékén egyébként volt egy NBC játék, amivel ügyesen felmérték, hogy ki melyik lányt választaná.

Én nagyon várom a második évadot. Az elsőben megvolt a nézőhalászás, lefedtek szinte minden demográfiát (a Bollywood volt a legszembetűnőbb, az biztos), kipróbálgatták magukat stílusügyileg (a nem saját dalokkal). Megvan minden adat, információ ahhoz, hogy most már ne próbálkozgassanak, hanem legyen egy karakteres, jól megírt sorozat belőle. Drukkolok. :)

Rannak - 2012. 05. 18. 14:00

A negyedik részig eléggé Karen a 100%-osan jó, Ivy a 100%-osan gonosz, szerintem akkor kezdték emberibbé tenni, amikor behozták az anyukáját.

JD - 2012. 05. 18. 21:25

Nekem összességében tetszett az évad, egy 7/10-et mindenképpen megért. Ami nagyon tetszett, az az insider dolog, maga a darab létrejötte, a próbák, a dalok, a versengés a két lány között. A magánéleti szálak kevésbé érdekeltek, főleg Julia szenvedése volt sok egy kicsit, a nőt meg amúgy sem igazán kedveltem, szóval… Ellis valóban a legirritálóbb sorozatkarakter ever, de valakit kell utálni is, nem? :D
A Bollywood-os számnál én is néztem egy nagyot, hogy ez most mi, aztán ismét néztem egy nagyot, mikor kiderült számomra, hogy ez saját dal :D Fura volt, de poénnak elment :)

Dave - 2012. 07. 14. 11:35

Nekem az nem tetszett, hogy az előadás végét annyira ordenárénak találták… ha megnézzük pl. a rudolfot ami szintén öngyilkossággal fejeződik be, ott igenis van álló ováció, de lehet ez nem fér bele az amerikai kultúrába!

glinda - 2012. 07. 20. 14:53

@Dave
Nem az öngyilkossággal magával volt baj, hanem azzal, hogy nem tudott mit kezdeni vele a közönség. Van olyan, amikor a befejezés elüt az egész darab hangulatától, és valahogy nem illik oda. Vagy az ember egyszerűen befejezetlennek érzi az előadást. Talán inkább erről lehetett szó.
Szerintem az amerikai kultúrát kár itt felhozni, a Broadway-n is játszottak nem egy öngyilkossággal/halállal végződő musicalt (pl Spring Awakening, Sweeney Todd). Egyébként az öngyilkosság itt is megmaradt, csak raktak mögé még egy dalt, ami meghozta a katarzist.
Azért sem érdemes a Broadway-t a magyar viszonyokkal összehasonlítani, mert a Broadway nem állami támogatással működik, kizárólag a közönség tartja el. Létfontosságú nekik, hogy kiszolgálják a közönséget. Az idei évadban az egyik (végül hatalmasat bukó) produkció megcsinálta azt, hogy a preview (premier előtti) előadások végén kérdőívet osztogattak a kijövő nézőknek, hogy megtudják, min kellene változtatniuk. Bár ez eléggé kétségbeesett és szokatlan lépés volt (és nem is segített rajtuk), mutatja, hogy fontosnak tartják a közönség véleményét egy még alakuló előadás esetén.
Egy olyan történetről konkrétan olvastam is, amikor a pre-Broadway tryout alatt meg kellett változtatni az utolsó dalt a közönség reakciója miatt. A Company utolsó dalát (Happily Ever After) átírta Sondheim, így született a Being Alive.

Musicalrajongó révén imádtam a sorozatot. Aki arra kíváncsi, hogy TÉNYLEG hogy készül egy Broadway-musical, annak a Show Business – Road to Broadway című dokumentumfilm megnézését ajánlom. Szórakoztató, és még igaz is :) És pár dolog ismerős lesz a Smash “insider” jeleneteiből.
Itt az tetszett a legjobban, hogy tele volt olyan musicalszínészekkel, akiket ilyen-olyan darab kapcsán már ismertem. Megan Hilty evidens, a legjobb Glinda volt a Wickedben azok közül, akiket láttam. Aztán Christian Borle (Spamalot), aki idén prózai kategóriában nyert Tony-t. Egy fél dal (a produceres dal) erejéig az eszméletlen hangú Marc Kudisch, Ann Harada az Avenue Q-ból, Will Chase a Rentből, Savannah Wise és Wesley Taylor a Rock of Ages-ből, Brian Darcy James a Shrekből, a kétszeres Tony-díjas Norbert Leo Butz, Leslie Odom Jr a Leap of Faith-ből… Jövőre pedig jön Jeremy Jordan (Newsies, Bonnie&Clyde) és Krysta Rodriguez (Spring Awakening, In the Heights). Meg még remélhetőleg sok musicales vendégszereplő :)
2 cameo-t is sikerült felfedeznem, bár ahogy láttam, 2-nél sokkal több volt. Az egyik Michael Riedel újságíró, a másik Robyn Goodman producer. A casting direktor Bernie Telsey-t pedig csak emlegették (szimplán Bernie-ként), őt még nem mutatták a sorozatban, de ez remélem, csak idő kérdése :)

Egyébként szerintem arra felé kellett volna mennie a sorozatnak, hogy Ivy megkapja a Bombshell főszerepét, Karent pedig viszi a rivális producer a My Fair Lady-hez, és az évad végén egymás ellen mennek a Tony-díjért. Katharine McPhee-hez amúgy is sokkal jobban passzolna Eliza szerepe, mint Marilyn Monroe-é.
Még valami. Sutton Foster életrajzát érdemes megnézni, belőle is hasonló módon lett sztár, mint a sorozatban Karenből. A pre-Broadway tryout előtt/alatt(?) kellett átvennie a főszerepet a Throughly Modern Millie-ben. Ekkor még viszonylag ismeretlen színésznő volt, a Throughly Modern Millie-ért viszont Tony-t kapott az évad végén. (Christian Borle felesége volt, most a Bunheads c. sorozat főszerepét játssza.)

Thomas - 2012. 11. 18. 18:44

“a pilot is azzal kecsegtetett, hogy itt bizony egy musical megszületésének, létrejöttének csodáját és kínkeserves kiszenvedését fogom látni, miközben két főhősnő küzd a címszerepért és bepillantást nyerhetek a színház bonyolult világának izgalmas színfalai mögé.”

Én is ezt vártam, és én pont ezt is kaptam a sorozattól:)

“az egyik feldolgozott dalnál konkrétan elgondolkodtam azon, hogy minden szépsége ellenére kaszálnom kellene a sorozatot”

Ne már, nekem már akkor tetszett A Thousand And One Nights, amikor még csak mp3-ban hallgattam, de amikor megláttam a szédületes koreográfiát hozzá, egyik kedvencemmé vát, pl. ebben Katharine annyira, de annyira jó, hogy elmondani nem tudom:)

“bár sajnálom, hogy nem azért nem választották az egyik lányt, mert ne lett volna jó és a másik annyival jobb lett volna”

Hát pedig én az első pillanattól az utolsóig azt éreztem, hogy Katharine erre a szerepre született, egyszerűen tökéletes volt! Persze Megan is meg tudta csinálni, de valahogy nála nem éreztem azt a varázslatot, szóval teljesen érthető volt a döntés!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz