login |

Glee: vége a 3. évadnak – írta mgitta

2012. 05. 23. 23:09 - Írta: vendegblogger

58 hozzászólás | kategória: 2011/12 finálék, kritika,

– I’m gonna miss you!
– I don’t see how that’s possible, but thank you.

Mielőtt rátérnénk a Glee 3. évadjának és fináléjának kitárgyalására, hadd ajánljak valamit azoknak, akik valaha szerették ezt a sorozatot, de elkaszálták: nézzétek meg a 3×21-es részt! Nem azért, mert olyan kiemelkedően jó lenne (bár ehhez az évadhoz képest igen), vagy mert annyira jó zenék lennének benne (kivétel az utolsó dalt) – azért érdemes, mert ebben történik meg az, amire a sorozat indulása óta vártunk. Az utolsó 5 perc pedig a legjobb Glee-pillanatokat idézte.

Ezután pedig nézzétek meg a 3×22-t, ami méltó búcsú lehet mindazok számára, akik nem bírják a szabadesést, és már korábban kiszálltak a sorozatból. A kis bevezető után pedig térjünk rá a lényegre! Már ezerszer lerágott csont, hogy milyen fantasztikus volt a sorozat első évadja, és milyen megosztó volt a 2. évad (nekem speciel tetszett). A 3. évad elején az író-triumvirátus fogadkozott, hogy visszatérnek a gyökerekhez, karakter-centrikus epizódok lesznek, nem lesz minden második rész tematikus, így a zenék jobban szolgálják a történetet.

Mindenki tudja, hogy mi lett a végeredmény…, menjünk a tovább mögé spoilerekkel.

És jól is indult az eleje. Az első 4-5 rész igyekezett átívelő szálakra meg karakter-fejlődésre épülni, a szokásos musicalt, ami ezúttal a West Side Story volt, végre a legjobban oldották meg, visszahozták Quinn és Puck babáját, akit sokan hiányoltak a 2. évadban, illetve Rachel és Kurt készültek a NYADA-ba való felvételükre. A dalok számát igyekeztek lecsökkenteni, ugyanakkor a sztorihoz illően megválogatni őket. Néhányan kezdtünk hinni benne, hogy tényleg visszatérhet valami.

Aztán az 5. résztől kezdve, amikor a triumvirátus elengedte a sorozat kezét, és boldog-boldogtalan írhatott forgatókönyvet, soha nem látott mélyrepülésbe kezdett a sorozat 10-12 részen át. Az évad (és a sorozat) mélypontja számomra egyértelműen a karácsonyi epizód volt. Átívelő történet nem volt (a Rachel-Finn páros szenvedéstörténete számomra nem az), csupa érdektelen mellékszereplőt hoztak be, az epizódok szinte random módon kapcsolódtak egymáshoz. Az egyetlen konstans dolog az volt, hogy minden részben valamilyen súlyos, fiatalokat érintő problémát kívántak boncolgatni (homoszexualitás felvállalása, fiatalkori öngyilkosság, tini házasság), de soha nem merültek el a problémába igazán, csak a felszínt kapirgálták. Ez pedig édeskevés lett egy idő után, és teljes közömbösséget váltott ki belőlem.

A részek koreográfiája a következő volt: van egy probléma, ami tényleg súlyos (+ Rachelnek is van valamilyen problémája), a problémát a tanárok nem tudják, hogy hogyan kéne megoldani, és persze a Glee-s gyerekekre vár ez a szerep (közben Blaine random módon énekel és táncol valamire), majd érkezik az évad bölcse, a Tao és a buddhizmus nagymestere, Finn és megoldja a problémát (meg persze Rachelét). Visszatértünk ismét a tematikus epizódokhoz (spanyol, Saturday Night Fever, Whitney, Michael), és a zenék egyre inkább puszta karaoke szintre süllyedtek minden eredetiséget nélkülözve.

Szerencsére az évad utolsó részeire, ha nem is lettünk kint a mélyvízből, de már leért a lábunk. Igyekeztek kicsit jobban a történetekre helyezni hangsúlyt, kevesebbet szerepeltették a Rachel-Finn párost és Blaine-t, ami egyértelműen jót tett a sorozatnak. Számomra kicsit túlzásba vitték az “utolsó pillanatok együtt, élvezzük ki”-jeleneteket, de életemben először sajnáltam meg Rachelt, amikor elrontotta a felvételijét. És igen, bekövetkezett az is, amire mindig vártunk: a New Directions megnyerte a nemzeti bajnokságot! A We are the champions pedig a legjobb pillanatokat idézte meg számomra, és a rész végén úgy éreztem, hogy ennél jobb évadzárót nem lehetne csinálni.

A part of me wants to lock these doors and stay in here with everyone forever.

Nagyon féltem az évadzárótól, hogy túlságosan giccsbe fog fulladni az egész búcsúzósdi. És az első félóra valóban a búcsúzásról szólt, de kedvesen, humorral, felelevenítve jó pár kedves pillanatot az első részekből. Kaptunk egy jó kis Kurt-Burt dialógust (szerintem az egész sorozat legjobb párosa), foglalkoztunk Santanával, Finnel és végre azok is kaptak valamit, akik az első évad óta a Quinn-Puck párosnak drukkoltak. Számomra a legmeghatóbb pillanat Quinn és Sue beszélgetése volt. Az avató pedig olyan vidám és frappáns volt, hogy jobb befejezést aligha lehetett volna csinálni.

Az utolsó negyedórával kapcsolatban azonban bajban vagyok, még túl frissek az élmények. Nem vártam ezt a lépést az íróktól, nagyon meglepett, de inkább pozitívnak érzem, mint negatívnak. Ugyanúgy megdöbbentem, mint Rachel, mikor Finn közölte vele, hogy muszáj New Yorkba mennie, ő pedig bevonul a hadseregbe, és váljanak külön útjaik. A végén a dal igazi telitalálat volt, ahogy a búcsúzás fájdalmát lassan felváltotta NYC izgalma, és Rachel Berry maga mögött hagyta Limát.

Ezek után milyen pontszámot lehet kihozni? Az utolsó két részre megadom a 7/10-et, azonban az évadra 3/10-nél egyszerűen nem lehet többet adni.

Bevallom, nem igazán várom a 4. évadot az előzetes hírek alapján, vagy lehet, hogy csak minden második részt nézek meg (ami a McKinleyben játszódik). Elvileg elbúcsúztunk Amber Riley-tól és Dianna Agrontól (bár nála belengették a történetben az esetleges visszatérés lehetőségét), de idén végzett a szintén New Yorkba tartó Santana, a saját medencevállalkozását beindító Puck, a NYADA-re egyelőre nem bekerült Kurt és a hadsereghez csatlakozó Finn is, valamint Mike.

Meglátjuk, mi sül ki belőle. Mindenesetre ez a három évad, még ha az utolsó messze elmarad az első kettőtől, egy kerek egészet alkotott, amit akár itt is be lehetett volna fejezni

U.i.: Összeszedtem egy csokorba szubjektív listámat az év WTF-jeiről a részek során:

  1. Will igazából nem tud spanyolul.
  2. Brittany lett a diákönkormányzat elnöke.
  3. Finn világéletében színész akart lenni.
  4. Beiste edzőt veri a férje (ja, igen, férjhez ment)
  5. Will tanúja/vőfélye Finn lesz.
  6. Sue kisbabát vár. Az apát nem árulja el.
  7. Quinn négy hétig volt tolószékben, majd az 5. héten már táncolt.
  8. Tina csak úgy énekelhetett szólót, hogy belebújt Rachel bőrébe.
  9. Unique. (tudom, a srác már a The Glee Project-ben is ezt csinálta, de akkor is)
  10. Csubakka nélkül nincs karácsony.

 

58 hozzászólás Ne habozz!

Gabe - 2012. 05. 23. 23:30

Elős évad megvett kilóra.
Második évadban már azt vettem észre h tekertem át minden éneklést és minden Rachel Finn mizériát.
3. évadban már egy részt kb 10 perc alatt megnénztem, mert kipörgettem mindent benne ami untatott vagy totál abszurd baromságnak találtam, szóval lényegében az évad 75-80%át átugrottam.
A vége felé már azon vettem észre magam, hogy minden rész végére felidegesítettem magamat azon, hogy mekkora baromság lett ebből az annó aranyos kis sorozatból.
Néztességen meg is látszik teszem hozzá.
Le merem fogadni, hogy a következő lesz az utolsó, max lesz egy 5. évad 13 résszel (á la Gossip Girl)

CyClotroniC - 2012. 05. 23. 23:34

Az utolsó listán többet röhögtem, mint a szezon első 3-4 epizódján, ami után kaszáltam a sorozatot… JÉZUSOM, hát ezek meg mit csináltak? :| Durván 10-20 évvel mélyebbre lőtték át a célcsoportjukat az S1-hez képest, ahogy látom.

Tibi - 2012. 05. 23. 23:34

A nyolcas ponthoz hozzáfűzném még, hogy akkor is kaphat szólót, ha csak ő, meg Quinn maradnak lányok a Sectionals idejére, ahonnan Rachelt természetesen kitiltják. Mert ott is kapott egy szólót (ABC).

A kritikáddal javarészt egyetértek, bár nekem máshol voltak a mélypontok, elég vegyes évad volt ez. Én várom a negyedik évadot, csak az nem tetszik, hogy Rachel megint előről kezdi. Valószínűleg megint ő lesz a kívülálló, akit a többiek nem szeretnek, és aki emiatt énekel ismét szomorú dalokat. Végre feljutott a csúcsra, és paff, most megint lent lesz, legalábbis szerintem. De majd eldől.

Viszont, ez nagyon hülye megosztás, hogy egy rész New York, egy pedig Lima, ez a “show in the show” nagy baromság, a franc hitte volna, hogy ez lesz Murphy nagy ötlete. Ennyire félt berendelni a FOX egy spinoff sorozatot, vagy csak nem akarták elengedni Lea Michelet az anya sorozatból? Mert ez így, hogy egy rész itt, egy meg amott nagyon bugyuta dolog, plusz RENGETEG új szereplő fog bemutatkozni, aminek csak azért nem örülök, mert bíztam benne, hogy majd a régi, eddig elhanyagolt karakterekbe lehelnek majd egy kis életet, Jenna Ushkowitz (Tina) tehetségét pedig már nem lehet tovább a vokálozás mögé rejteni.

Kíváncsian várom a szeptembert, de igazából nem remélek sokat, Ryanék már a sokadik sorozatukon melóznak, érezhető, hogy már a hátuk közepére se kívánják a Gleet.

LoGi - 2012. 05. 23. 23:38

Jó kis írás. Évad tűrhetően indult, majd jött jó pár gagyi rész, végül újra a tematikus részek, és azok se tetszettek. De az utolsó 3 rész viszont jó volt, az utolsó részben a csavar is tetszett, Finn legjobb jelenete az évadban a vonatállomásos jelenet. Évad nálam 4.5/10, utolsó 3 rész meg mondjuk 7.5/10.
Nálam nem kérdés, hogy maradok, mert egyrészt nehezen szoktam kaszálni több évados sorozatot, másrészt érdekel, hogy mi lesz New Yorkban, érdekel Rachel története. És azt is remélem, hogy a sok kieső karakter mellett se lesz unalmas a McKinley, gondolom hoznak helyükre új szereplőket nem? (Tuti mind a hatan lelépnek? Elég durva változás, simán belehalhat a sorozat nézettség ügyileg.)

superpityu - 2012. 05. 24. 00:01

ezt olvasva őszintén örülök h kaszáltam a 3. évad elején. őszintén pár karakter kicsit hiányzott, de hamar túltettem magam rajta. remélem a most távozók hamar találnak valami más sorozatot és messziről elkerülik a Glee háza táját. egyébként brittany nem most volt végzős?

kri - 2012. 05. 24. 00:17

Brittany-t megbuktatták.

CyClotroniC - 2012. 05. 24. 00:18

Szóval ő szimbolizálta a showt a fináléban… értem :D

Cathy07 - 2012. 05. 24. 00:32

Azt hiszem, hogy túl sokáig néztem ezt a sorozatot, mert már az első egyben zseniális évadot se vagyok képes újranézni…

Akkor éreztem, hogy be kell ezt fejezni, amikor nem hogy konkrét dühöt éreztem a rész megnézése közben, de azt tervezgettem, hogy Artiet hogyan lökném le egy lejtőn.

REni - 2012. 05. 24. 00:41

Nagyrészt egyetértek a kritikával. And none for Brittany.
de ez az CyClotroniC, hogy az uderdogok így meg úgy blablablaaaa.
Igen Brittany comic relief, csak mindig egy dimenziós karakternek kellett volna is meghagyni. Mert én és még mások is emlékeznek arra, amikor voltak önálló, bölcs gondolatai. Ha a tanulási képességei nem is jók, de a szociális érzékenysége figyelemre méltó volt. Nem kellett volna hülyeségeket írni mondjuk a karakternek és akkor még talán megértem, hogy megbukik. De a 0.0-ás átlag nem is létezik, meg egyáltalán hogy ment át három évig bukás nélkül, meg minden nyomorult iskolai klub hülyeségben benne van. Engem nem érdekel, ha megbukik, de legalább lehetett volna valami felvezetése, nem az hogy “what did you expect?” Ennek a karakternek nincsenek gondolatai, az hogy megbukik Santana-ról szólt. Ebben a sorozatban ha valakivel történik valami, sosem arra a karakterre koncentrálnak, akivel történik a valami.
Csak úgy mellékesen, ez még Heather-nek is elég megalázó lehetett, látszott is, hogy idegesíti ez az abszurdum. Meg ha csak belegondolunk, hogy valakivel ez megtörténik a valóságban, nézi a részt és mit lát? Azt, hogy Brittany teljesen feladja, még csak nem is érdekli. Ráadásul többször mutatták azt, hogy rosszul esik neki, hogy mindenki idiótának nézi. Ja igen, Szent Finn idiótának is hívta, majd később róla másolt. Brittany elintézte Santana-nak a főiskolát, amit persze dobtak is, mert most varázslatos módon Santana is New York-ba akar menni. Viccet csináltak belőle, de nekem nem volt vicces egyáltalán. Inkább szívszorító volt. Nagy kampány ment, hogy ne buktassák meg, ami röhejesnek hanzik, de valakit legalább érdekel ez a karakter.

payskin - 2012. 05. 24. 00:41

Végül megcsinálták a Tommy-epizódot? Karácsonykor abbahagytam, itt vár az összes többi rész megnézésre, de igazából nincs kedvem hozzá. Pláne most, hogy végigolvastam, kivel mi lett. De ha volt Tommy, azt megnézném…

Zirowe - 2012. 05. 24. 00:52

Látom a s03e21-ben szerepelt Whoopi Goldberg.

Mostanában ő lett a menő, hogy csomó sorozatba benyomták? :D

Volt suburgatory és midle-ben is.

CyClotroniC - 2012. 05. 24. 00:57

0.0-s átlagja lett? SÍROK :DDD Rossz napja volt, vagy se a társai, se a tanárai, se a szülei nem foglalkoztak vagy mi?!?!? Meg akkor tényleg hogy ment az érettségiig? :D

Mellesleg ez a 0.0 is azért hülyeség, mert ez nem csak ész kérdése. Hány buta tanulót láttam már, akik szorgalomból lehoztak valamit, az meg hogy valaki cheerio, tud énekelni, táncolni, gyakorol, készül az azért szorgalmat sejtet. Oké teszem azt egy matekot el lehet hasalni, na de mindenből???

Oké, hogy a Glee tele van gagekkel, az első szezonban is tele volt túlzásokkal, de aztán valamikor a másodiknál elgurult a gyógyszer, amikor Artie bekerült a focicsapatba, de ott még meg volt az a tartásuk, hogy legalább a fontosabb részeket nem viccelték el, úgy látom, hogy akkor idénre ezt is elvesztették…

Lehet, hogy poénból ránézek a fináléra, hogy mi maradt a sorozatból, és hogy ráismerek-e még…

mmalna - 2012. 05. 24. 01:20

CyClotroniC, szerintem ne a fináléba, akkor már a Nationals-epizódba érdemesebb, szerintem az egész jó volt az amúgy tényleg rossz évadban..

symor - 2012. 05. 24. 01:31

Tudni kell kiszállni gyerekek :)

Ha tudnátok a sok kicsi Glee párti ismerősömközül mennyien befeszültek mikor a 2. évad közepétől egyre hangosabban kezdtem szarozni a sorozatot :D
És most a 3. évadra szépen beérett a dolog szinte mindenkinél, jó korán sikerült hál Istennek lepattannom erről a sorozatról és még a szociális életem (értsd. lányismeretséget) sem sínylette meg a dolgot.

Jól is jött ez a fajta tapasztalat, mert a Smash esetében például már az évad elején rájöttem emiatt, hogy szarral etetnek, míg a Glee-nél azért kellett másfél évad :/

Naggyon örülök :), hogy lemaradtam erről az évadról, mert a hírek alapján immár igazzá vált (vagy talán mindig is az volt)Bret Easton Ellis mondása, miszerint:
“Glee-t nézni olyan, mint egy HIV-vírussal fertőzött pocsolyában fetrengeni.”

CyClotroniC - 2012. 05. 24. 01:36

Ehhh… Ellis-t imádom, de azért túlzás, mert az első szezon még mindig úgy jó, ahogy van, minden kis hibájával és minigiccsével együtt, és én találtam azért az S2-ben is 8/10-eket. Egyébként pont a Glee S2 vezett rá arra, hogy az epizódpontszámot átlaga tuti nem adja ki a szezonét. Mármint hiába vannak 3-4db jófajta 8/10-es rész, ha totál ellentmondanak egymásnak, és egy fortune-wheel pörgetéssel döntik el, hogy a héten kinek milyen jelleme lesz, és ki kivel fog járni :D

Szerintem amúgy az a baj, hogy átmentek fanservice-be a siker után :(

REni - 2012. 05. 24. 01:46

CyClotroniC: Igen, jól összefoglaltad, egy kicsit agyrém. :D
Pont ezért kaszálom is. Akármilyen elvetemült vagyok, ez már az én idegrendszeremnek is túlzás. A kedvencem még az volt, hogy Puck egy valamiből bukásra állt és természetesen mindenki segített neki, több epizódon keresztül. Finn: “no man gets left behind”. És most az évadzáróban is mindenki Puck-ért szurkol, még Santana is lololol és Brittany az ki?!
A legnagyobb problémám, hogy túlfűszerezték szexizmussal ezt a sorozatot, ami nem is újdonság, de fekete humor nélkül és lusta írással már túlzásokba esnek. Ezt a mennyiséget már nem veszi be a gyomrom.
És igen a fanservice is. Nem volt kötelező. Most Murphy legújabb fétise, hogy minden a síró-picsogó Brittana fandom hibája. Gondolom majd az apokalipszis esetében is így lesz. Jaj hagyjon már komolyan! Finchel meg Klaine szexelést követel és megkapják, komolyan egyet csettintenek és minden megadatik nekik. És amikor az “I kissed a girl and I liked it I hope my boyfriend don’t mind it” című epizód kicsapja az érintetteknél a biztosítékot, az triviális. Aki szólni mer és nem nyalja a hátsójukat az megszívja. És szerintem Brittany buktatása, legalábbis így kezelve egy nagy Fack off volt nekünk. Jó érzés nagyon. Bocsánat, hogy mindig felhozom, de FUUUUUUU.

Egyébként a Nationals-t én is ajánlom, az tényleg jó volt. :)

Aragorn83 - 2012. 05. 24. 03:58

Nekem nincsenek nagy elvárásaim a sorozatokkal kapcsolatban. Eddig is tetszett. Maradok a negyedik évadra is. :)

casi - 2012. 05. 24. 07:50

Én vagyok az egyetlen, akit még mindig zavar,hogy sectionals és nationals előtt egy héttel, egy nappal kezdenek el gondolkozni azon, hogy mi legyen a produkció és aznap teszik össze a koreográfiát???? Nálam ez az, ami kiveri a biztosítékot:D
Én is nehezen kaszálok, bár ebben az évben meglepő módon sikerült megtennem elég sok sorozattal és a glee-n is gondolkozom, ha meghallom rachel énekét, már pörgetek is…
A részekre nem is nagyon emlékszem, a dalokra még annyira se, nem tudom, hogy maradok-e, sajnos a dalolós sorozatokat, filmeket nagyon szeretem úgyhogy kicsit nehéz a szívem:S

Sida - 2012. 05. 24. 09:02

Én 3×03 után elkaszáltam mert megfájdult a fejem miközben néztem.
Szerintem a legszórakoztatóbb a fandom, érdemes megnézni egy-két tag-et tumblr-n, sírva tudok röhögni rajtuk. Valamint kiváló esettanulmány kezdő agyturkászoknak, h 25-30 éves nők hogyan képesek egymást gyilkolni fikcionális ‘párkapcsolatok’ okán.
Kár ezért a sorozatért, jó volt az alapötlet, szeretem a zenés-táncos dolgokat, de s2 után csak az agyhalott 13 év alattiak tudhatták csak élvezni.

B - 2012. 05. 24. 09:05

Meg tudnátok írni,hogy mi ez a New Yorkban forgatás- máshol forgatás? továbbviszik Rachel történetét, vagy mi?mert én úgy tudtam,aki most elballagott az nem tér vissza a köv. évadban.köszi!

winnie - 2012. 05. 24. 09:07
mgitta - 2012. 05. 24. 09:18

Sok mindenről lehetett volna még írni, de szerintem így is hosszú lett a kritika, inkább nem akartam tovább feszíteni a húrt.
@casi: ez az 1. évad óta így van, ezen már túlléptem, de ebből is látszik, hogy köze nincs a valósághoz ennek az egésznek.
@Tibi: az nem igazi szóló volt, egy közös produkcióban végre énekelhette a dallamot. Pedig rohadt jó hangja van, igaz, azt a Céline Dion számot is imádom, amit énekelt, de végig vérzett a szívem, hogy miért nem hallhattuk őt többet.

Amit nem mertem leírni a kritikába, de most kommentbe ide írom, hogy bár nem vagyok homofób, számomra már túl sok volt a homoszexuális ebben az évadban. Tudom, hogy a rajongók imádják a Brittana párost, nekem akkor is hiteltelen az egész. Klaine-néknél ki voltam akadva a szexjeleneten, meg még Sebastian is meleg volt. Tényleg ennyire ezt kell sugározni egy sorozatban?

Brittanyt tényleg szépen kinyírták, a Prom-osaurusban konkrétan egy fontoskodó, öntelt, beképzelt libának ábrázolták, a bukásáról tényleg nem beszéltek és mintha mindenki félvállról vette volna a dolgot, ráadásul nem is énekelt együtt a többiekkel a végzősöknek.

Ja, meg a Glee-projectesekről akartam még egy kicsikét írni:
sokan kritizálták őket a színészi játék hiányáért. Aki nézte nyáron a sorit, az tudja, hogy itt igazából nem az alapján választott Ryan Murphy, hogy ki volt jó énekes, meg színész, hanem az alapján, hogy ki ihlette meg őt. Alex ezért jutott a 3. helyig, holott nulla színészi tehetsége van, de már ott is állandóan női ruhákba öltözve énekelt, és ezzel megvette kilóra Ryant. Samuel szintén azzal nyerte meg a zsúrit, hogy a rockos külső mögött érző keresztény lélek, és már amúgy is akartak egy ilyen karaktert, szóval még rádobtak erre az imidzsre és máris kész egy szerep. Damian tehetséges, ezt a 4. részben szerintem bizonyította, de a benne és a szerepében rejtőző potenciált egyáltalán nem használták ki. Viszont volt egy csaj a Glee-projectben (asszem Marisha volt a neve), aki tök tehetséges volt, bármit eljátszott nekik, erre közölte vele Ryan Murphy, hogy neked nincs olyan egyediséged, ami megihletne, te nem leszel jó a sorozatban.

goodjohnwin - 2012. 05. 24. 09:26

a Dave Karofsky-vonal visszahozásával tért nálam vissza az élet az évadba, amivel viszont továbbra is nyomasztani tudtak az a Blaine-túladagolás volt.

kennedy - 2012. 05. 24. 10:03

Legszívesebben fognám az egész írói stábot, is kihajítanám őket ajtón kívülre, mert láthatóan nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Adva vannak kiváló lehetősséggel bíró karakterek, és egyáltalán nem használják őket. Amikor felvillan a karakterfejlődés egy apró szikrája, akkor azt egy huszárvágással porba is tiporják. Lásd Quinn karakterfejlődését az első évadban, és hanyatlását a másodikban. Vagy ott van Brittany akiről kiderült, hogy vannak önálló értékes gondolatai, majd a fináléban egy perc alatt ismét hülye libát csináltak belőle.
Lehet, hogy a Brittana fandom picsog, de én teljesen megértem az érveiket. Ha az íróknál abból áll egy párkapcsolat, hogy fogják egymás kezét, és néha megölelik egymást, akkor gratulálok nekik. Nem kérek én csókot vagy szexet, szó sincs róla, csak értelmes párbeszédeket. Összehozták a két lányt, rendben van, de utána epizódokon keresztül nem is szóltak egymáshoz, csak úgy elvolt a két karakter egymás mellett. Aztán meg a finálé, ahol Santananak fogalma sem volt róla, hogy Brittany nem érettségizhet, ugyan már ekkora blődséget, ezek szerint ők off-screen sem beszélgetnek soha egymással. Akkor inkább ne hozták volna őket össze. Bezzeg ha a Finn-Rachel párosról van szó, belőlük nem szenvedünk hiányt, nem is Glee ez már, hanem Finn-Rachel show, amit néha kiszíneznek egy Blaine epizóddal. Mi történne ha Finn és Rachel epizódonként minimum ötször nem cserélnének nyálmintát, vagy Blaine nem fakadna csak úgy dalra, mert éppen olyan kedve van? Megállna a Föld, kiégne a nap, és eljönne az Apokalipszis?? Miért csak a fináléból tudtuk meg, hogy Mercedes háttérénekesi lehetőséget kapott, vagy, hogy Mike-ot felvették a Joffrey-ra, ezt is 3 percbe összesűrítve. Hol vannak ezen események előzményei? Értem én, hogy így akarták “tapintatosan” közölni a rajongókkal, hogy Ők azok, akiket ne is várjatok vissza a következő évadba, de ez így akkor sem megoldás.
És még lehetne folytatni a sort, de nem fogom, mert csak felhúzom magam rajta. A következő évadba még bele-belenézek majd, de részemről ennyi volt.

Eper - 2012. 05. 24. 10:38

Keményvonalas rajongóként, és honlapszerkesztőként általában elnéző vagyok a Glee-vel, mégis pont a finálé volt az, ami után komolyan elgondolkoztam, hogy akkor most kaszálom a sorozatot… Valamint pont ez a rész volt az, ami arról is meggyőzött, hogy az eredeti gárdából most kellett volna mindenkit elengedni – irány az egyetem, munka stb. -, és a 4. évadban egy teljesen új csapattal kezdeni.
Már az évad közben is zavartak olyan dolgok, mint Blaine hirtelen fiatalodása. Elvileg 1 évvel volt idősebb Kurtnél a kezdet kezdetén (2×06), a második évad Valentin napi részében egyidősek voltak, most meg 3. évad eleje és ugyan úgy junior, mint az előző évben? Mit vétett az a gyerek, hogy megbuktatták? Tudom, ő semmit, egyszerűen csak szükségük van Darrenre, mert hatalmas női rajongótábora van. Ezért énekel majd minden részben, még akkor is, ha tök random az egész. Értem én, hogy a pénz beszél, de ennyire? A Brittany rovására elvégzett ámokfutásról meg ne is beszéljünk… Vicc az egész.
Az egész évad hullámzó volt, és sajnos nagyon rossz értelemben. Az összes tematikus rész – na jó, a Michael tetszett – bűn rossz volt. Valamint elegem volt már a minden epizódban esedékes Finchel drámázásból is. Tudom, hogy Leának jó hangja van meg minden, de a többi karakterre is lehetett volna időt szánni. Kicsit több Mike-Tina történetszál, vagy Mercedes és Sam…
Rengeteg mindenbe kezdtek bele a részek során, és a legtöbb téma/probléma/szitu vagy megoldatlan maradt, vagy egy huszárvágással és két öleléssel lerendezték. Az évadzáróban is Mike és Mercedes jövőjével kapcsolatban mondtak 3-4 sort és annyi?
Valamint ami tényleg kiverte nálam a biztosítékot, az a finálé egyetemi levélbontós jelenete volt. Kurt, aki tökéletesen teljesített a felvételi meghallgatáson nem jut be a NYADA-ra, Rachel, aki viszont elcseszte igen? Mi a fene? Ez most a legújabb csavar, hogy Kurtöt hogyan is tartsák Limában? Értem én, hogy fanservice (szeretem a Klaine párost én is), de ez akkor is agyrém. Kurtnek New Yorkban lenne a helye, Rachellel együtt.
Az évad fénypontját nekem egyértelműen a múltheti dupla epizódok adták. Végre olyan részek voltak, amiket igazán öröm volt nézni. Kár hogy az ilyenekből csak elenyésző mennyiségben jutott az évadba.
A 4. évadról vegyes érzéseim vannak. Majd meglátjuk, hogy mit találnak ki az írók. Bár ha jönnek a második évados Glee Projectesek közül, akkor nem várok sok jót. Az a bagázs egytől-egyig valamelyik mostani szereplő hasonmása…

Casey Novak - 2012. 05. 24. 10:55

Amit Aragorn83 írt: nincsenek elvárásaim. És így tényleg egész jó! :)
Ide is csak azt tudom írni, mint a Castle kibeszélőjébe, miszerint abszolút guilty pleasure a sorozat, háttérzaj, és valószínűleg azért nem idegesítenek a színvonalbeli hullámzások, mert az előző 3 évadnak csak a felére emlékszem. Vagy annyira sem. Tök vicces így kommenteket olvasni, olyan mintha egy másik sorozatról lenne szó :)
Mindegy, így is túl sok a szabadidőm (ez nem igaz egyébként), úgyhogy maradok a kövi évadra. Úgysem fogok rá emlékezni jövőre! Mivel vigyorgok rajta, mint a tök, és arra jó, hogy kikapcsolja az agyam, így az évad kap tőlen egy 5/10-et.

cyborgwings - 2012. 05. 24. 12:10

hát szóval ez eléggé béna egy búcsú volt. az jutott eszembe az első évados visszaemlékezésekről (amik valahogy ugyanolyan random hülyeségeknek tűntek, mint pl. blaine szólói), hogy pontosan abban a bizonyos első évadban, a fináléban tudtak olyan gyönyörűen visszautalni az első részekre, hogy az embert könnyekig meghatotta, hogy tényleg, meddig jutottak ahhoz képest. most meg már annál is sokkal többet értek el, nagyobb utat jártak be, elvileg még inkább a szívemhez nőttek a szereplők, mégis teljesen hidegen hagytak a bevágások. egyedül burt single ladies bohóckodása tetszett, azon eléggé vigyorogtam, aranyos volt. de a többiek…
meg az is olyan béna volt, hogy minden egyes párt szétválasztottak. vagy a junior/senior vonalon, vagy ny/lima téren. most majd egy évig a távkapcsolatok mibenlétét fogjuk elemezni?

én egyszerűen nem értem, mi lett a glee-vel, hogy hogyan lehetett ennyire elrontani. még annak a gondolatára is hidegrázást kapok, hogy az imádott első évadot újranézzem.

és a zenék… nem az, hogy nem tetszettek alapból a dalok, hanem hogy annak idején tudtak úgy hozzájuk nyúlni, hogy amit előtte nem csíptem, azt is legalább minimálisan meg tudtam kedvelni, vagy legalább az epizód kedvéért végig bírtam hallgatni. például világ életemben utáltam a somebody to love-ot, mégis az egyik kedvencem lett az első évados dalok közül. most meg tényleg egy elcseszett karaoke bárt csináltak a sorozatból.

oké, volt egy-két kellemes epizód vagy legalább jelenet, néhány hallgatható dal, egy zseniális adele mash up és egy remek csellóra hangszerelt smooth criminal, de ez édeskevés. még a lejtőn elindult 2. évadhoz képest is. nagyon-nagyon elromlott itt valami minden szempontból.

a karakterek írók általi gyalázásáról megemlékezni sincs kedvem. az már a 2. évadban is kiborított és mostanra csak rosszabb lett a helyzet. hiteltelenek lettek, nulla háttérrel, legföljebb fél dimenzióval. képtelenek voltak a sztorikat a karakterekkel, a karaktereket a sztorikkal megtámogatni. szét volt esve az egész és rengeteg sebből vérzett ebből a szempontból is a glee.

nem tudnám megmondani, miért néztem végig a 3. szezont (nagyrészt semmire sem emlékszem belőle), és hogy miért fogok belenézni a 4.-be is, de képtelen vagyok kaszálni ezt a sorozatot. nem tudom elhinni, hogy mindig tudják tovább silányítani, és azt hiszem, a saját két szememmel kell látnom, hogy de. közben meg valahol mélyen belül nagyon fáj, hogy végignézem ezt az ámokfutást.

Risi92 - 2012. 05. 24. 12:17

hmh nekem is vegyesek voltak az érzéseim a 3. évaddal kapcsolatban: az eleje nagyon jó volt, a közepén eléggé középszintű, a végére viszont megint tetszett.

nagyon tetszett az utolsó nationals – megérdemelten győzött a new directions. a zárórészben pedig az összes végzős kapott egy rövid, ám de megható lezárást – nekem is a Quinnes tetszett a legjobban. plusz külön pont a Rachel-Finn zárásért.

a szívemcsücske nekem amúgy Quinn volt, és mivel úgy fest, nem fog visszatérni a 4. évadra, én szerintem nem fogom folytatni a Glee-t. már egy ideje nem éreztem annyira a glee-feelinget, amikor néztem (bár ez szerintem annak tudható be, hogy az utóbbi időben eléggé más sorozatok kezdtek el érdekelni), konkrétan az utolsó 4-5 részt daráltam. de a fináléra be akartam érni magam.

én nem bánom hogy idáig kitartottam, nem bánom a 3x22x40percet, mert tényleg nagyon egyedi sorozat a Glee. (minden fujjogás ellenére.) viszont mivel a legjobb karakterek elballagtak, nem érzem a kényszert a folytatásra.

a 4. évad első részét azért majd megnézem, és akkor döntök véglegesen.

évad: 6/10, finálé 9/10

Kencsi - 2012. 05. 24. 16:04

Örülök,hogy nagyjából mindenki azonos véleményen van,megkockáztatom,világszerte (: Hardcore fan létemre kaszáltam a a fináléval,bár soha nem hittem volna,hogy megteszem,de amit Brittany szájába adtak a fináléban az már pofátlanság. Azért hozom őt példának,mert az ő karakterét rombolták le,és döngölték a földbe az évad alatt. Quinn-nel is elkezdték,de a fináléval ‘kimentették’. Persze amiket felsoroltatok mind-mind releváns probléma,de körülbelül könyvet írhatnánk. Tulajdonképpen van ami tetszett az évadban? Azt a tényt leszámítva,hogy Naya végre feltűnt hangilag szinte minden részben (megérdemelten),nem hiszem,hogy bármit is tudnék mondani. Elkeserítő. Kíváncsi leszek hogyan reagálnak,mikor meglátják a 4. évad kezdő nézettségét.

Magdalena - 2012. 05. 24. 18:54

Én az évad közepén kaszáltam el a Glee-t, mert sorozat ennyire még nem idegesített (talán a Gossip Girl, de abból is kiszáltam idejében). A történetről és karakaterekről nem írok semmit, mert egyetéretek minden kritkiával (a WTF pillanatok hatalmasak). Csak egyetlen dolgot szeretnék kiemelni: attól, hogy Kurt meg Blaine melegek, miért kell úgy öltözniük, mint egy vásári majomnak? Aztán csodálkoznak a bully-kon.

Eper - 2012. 05. 24. 19:59

Magdalena: Ahogy Cooper mondta a 3×15-ben Blaine-nek: “Also wouldn’t kill you to stop letting Kurt pick out your clothes.”
Amúgy a stylistoknak lehetne feltenni ezt a kérdést. Bár mondjuk ők néha a lányokat is úgy öltöztették, hogy fogtam a fejem egy-egy szettnél.

Évi - 2012. 05. 24. 20:54

Hmmm sztem nagyon jól sikerült ez az évad!!!:) Nagyon szeretem a zenéiket!!:D

Zane - 2012. 05. 25. 00:26

A második évad közepe felé vált nyilvánvalóvá számomra, hogy az íróknak nulla koncepciójuk van és minimális érzékük a karakterek vezetéséhez és fejlesztéséhez. Azt az évadot a régi szerelem miatt végignéztem, de a harmadikat valahol a negyedik rész környékén kaszáltam mert már az évad fő alapkoncepciója, hogy a maximalista Kurt és Rachel az utolsó évben jönnek rá mit kell tenni, hogy továbbtanuljanak, illetve hogy csak egy helyre próbálkoznak… drámai baromság.
A legnagyobb bajom a gleevel az volt, hogy az első évadban megszeretették velem a karaktereket, utána pedig hétről-hétre kifacsarták, átírtak, és össze-vissza dobálták őket. Így utólag rendkívül hálás vagyok, hogy undorítóan nagy szerepet kapott Blaine az új évadban, mert ez időben meg tudta adni a lökést számomra, hogy kaszáljam az egészet.

Igazából már csak azt szeretném, hogy a színészek szabaduljanak… Őket még mindig szeretem és remélem sokra viszik. Különösen kiváncsi vagyok Chris Colfer saját filmjére és a nyáron megjelenő könyvére!

Raoul - 2012. 05. 25. 10:22

Szerintem túl van dramatizálva a dolog. Az én életemet aztán semmiben sem befolyásolja, hogy Brittany megbukott, vagy bármi egyéb. Egész egyszerűen nem agyalok a hülyeségeken, mert ez nem egy agyalós sorozat. Ha az lenne, valószínűleg az első évadban feladtam volna. Viszont engem még mindig tud szórakoztatni, időnként beletalálnak egy-egy jó feldolgozásba is, szóval én maradok a következő évadra is.
Mondjuk a harmadik évados karácsonyi részt soha többet álmomban sem…

mgitta - 2012. 05. 25. 11:03

@Raoul: Érdekes, hogy más sorozatokon én se agyalok annyit, hogy mi miért történt úgy, mitől más egyik évad a másiknál.
De itt az 1. évadot úgy néztem meg, hogy konkrétan szerda délután szaladtam haza munkából és az volt az első, hogy ezt leszedem és megnézem, addig semmi mást nem csináltam!
Most meg volt a közepén egy hónap, amikor FEL SE TŰNT, hogy nem nézem, csak egyik hétvégén épp unatkoztam, és akkor jöttem rá, hogy jé, nem néztem Glee-t egy ideje, vegyük elő.
Régen mosolyogva, jókedvűen álltam fel a részek végén, most meg néha neteztem közben vagy azon gondolkoztam, hogy át kéne már tekerni ezt a számot, minek szenvesztem vele magam.
És ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy vajon mi változott, és akkor rögtön észreveszi, hogy ja igen, ez se tetszik benne, meg az se, régen ez is jobb volt, meg az is…

Hogy egy nagyon durva példát hozzak: sokáig néztem a Barátok köztöt, hosszú évekig. De amikor rájöttem, hogy a szereplők 80%-ának nem vagyok kíváncsi a történetére, akkor abbahagytam. Itt inkább azt mondom, hogy a történet 80%-ra nem voltam év közben kíváncsi. De szeretem a jó zenéket, megszerettem a karaktereket meg a színészeket, és a remény hal meg utoljára. Ezért nézem, ugyanakkor sajnos kritizálom is amiatt, amit látok.

REni - 2012. 05. 25. 13:42

Lehet, hogy túldramatizálásnak tűnik és nem is Magyarországról van szó, ahol a többség csak letölti, megnézi és ennyi. Az USA-ban és még sok másik országban komolyabban veszik ezt a sorozatot.
Vagy csak vegyük a külföldi epizód kritikákat, amik nagy mélységekbe is bele szoktak menni. És miért ne? Miért baj az, ha valaki többet gondolkozik a sorozat hatásain és hosszútávú hatásain, vagy egyáltalán gondolkozik rajta? Mert a tévé igenis hatással van az emberek gondolkodására, és hosszútávon a társadalom alakulására. A glee is benne van ebben, még ha nem is olyan mértékben, ahogyan szeretik reklámozni magukat. Sok kicsi sokra megy. Azért szoktam rinyálni, még ha itt nem is annyira, mert nekem és még rengeteg embernek egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan ábrázolnak valamit/valakit a tévében. A glee-ben hamisan és felháborítóan mutatnak be egy csomó mindent. Még jó, hogy vannak, akik hallatják a hangjukat. Csak figyelemfelkeltésnek, reklámnak használják bizonyos emberek nagyon nehéz valóságát. Amikor egy epizódot szétpromóznak egy szexi pillantást felhasználva az epizódból, néző csalogatásnak, az eléggé idegesítő. Meg az amerikai tévékben már mindkét “természetellenes” páron mindenki jót röhögött és/vagy olyan műsorok voltak, amiben öklendeztek rajtuk. És ez csak a szokásos, és a glee-t se érdekli, mert az ilyesmi is csak reklám. És még egy csomó más olyan komoly témát szoktak érinteni amit nem is bontanak ki. Csak azért hozzák fel ezeket, hogy az emberek ledöbbenjenek vagy mittomén és hogy többen foglalkozzanak a sorozattal. Szeretik felvenni a köszönömöket, pl. amikor felhozzák, hogy valaki coming outolt valamelyik szereplő hatására otthon. De ha valamin felháborodnak az emberek, akkor abból már a készítők nem kérnek és erre csak annyit mondanak, hogy “we just make tv.”
Az nagyon jó, ha valaki tudja élvezni ezt sorozatot a zene miatt, feelgood helyenként még és ilyenek. És az is nagyon jó, ha képes felülemelkedni a baromságokon, mert van annyira intelligens, hogy nem veszi fel ezeket. De nem mindenki ennyire intelligens, sok gyerek nézi ezt a hulladékot és azok szülei sem különbek. Engem se érdekel azért ennyire. Nem fogom fel ilyen tragikusan, dehogy. Csak szeretek ilyesmiről beszélni, mert érdekesnek találom, nem mondom azt, hogy mindenkinek így kéne gondolkodnia. A glee készítők hibája, hogy elkezdték komolyan venni magukat látszólag, aztán lusta írással bebizonyítják, hogy pont leszarják azokat az embereket, akikről azt hazudják h érdekli őket. Ők kezdték el a túldramatizálást, nem a nézők.
Brittany bukása persze nem ennyire “fontos”. Az csak az egyik legnagyobb baromság, amit ezek az írók valaha összerittyentettek. Tömören összefoglalja, hogy mivé vált ez a sorozat.
Csak fölöslegesen tépem a számat, tudom. És hé, már engem se érdekel. :)

sydney - 2012. 05. 25. 22:55

Számomra azért most ebben az évadban sokszor vissza tudták hozni az első évados érzéseket. Bár tény, h annak idején én is alig vártam, h végre legyen új rész, most meg az utolsó 5-6 részt csak tegnap-ma néztem meg, sőt az évadban korábban is lemaradtam, és nekem se hiányzott sokáig. Nekem a második évad volt a borzalom, most azért megint láttam már a “glees feelgood”ot. (bár h a 4.évadra maradok-e még nem tudom, kifejezetten vártam, h Rachel nélkül vajon mire mennek majd, rémesen idegesített, h ő a “sztár” és h tényleg annyival jobb hangja van a többieknél. Úh számomra sokkoló volt, h nem fogok megszabadulni tőle…A másik amúgy Brittany feltörése volt, ami idegesített, és hát ő is marad.)
Tény, h racionalitás nem sok van a sorozatban, és ez sokszor idegesítő is. De sztem itt nem igazán kell racionalitást keresni. És egyetértek REnivel, hogy az alkotóknak van felelősségük. Hogy mekkora, abban viszont már nem feltétlenül értünk egyet, mert szerintem a mai tinik, fiatal felnőttek, akiknek elsősorban a sorozat szól, már olyannyira ismerik a médiumokat, hogy nem fogadnak el mindent ami onnan jön feltétel nélkül. Nem úgy mint mondjuk az idősebb generáció, ahol még ma is sokszor lehetetlen vitába szállni a tévével, mert ha A Tévé azt mondta, akkor az úgy van.
Plusz van a sorozatban vmi olyan fajta irónia talán, amivel az ember elnézi ezeket a kisarkított szituációkat, nem keresi a szereplők motivációit, v egyéb okokat, és tudjuk h az egész irtó nagy baromság.(lehet h ez nem működött most sok embernél, nekem pl. Brittany bukása abszolút belefért ebbe a kategóriába) Ugyanakkor abban áll a sorozat nagyszerűsége, hogy ezekben a teljesen eltorzított, véletlenül sem komolyan vehető szituációkban tudtak olyan komoly dolgokkal is foglalkozni, melyekre fontos felhívni a figyelmet, és komolyan is tudtak velük foglalkozni, nem egyszer érzelmeket tudtak kicsalni a nézőkből (bár sokszor giccsesen) és át tudtak adni egy igazán pozitív életszemléletet, ami viszont az igazi világban is megállja a helyét, nemcsak a “glees”-ben.
Mondjuk tény, h a karakterfejlődési problémák egy idő után állatira zavaróak, bizonyos esetekben már nem tudtam hova tenni, h most ki “jó” és ki “rossz”, mert nekem pálfordulásokká váltak a karakterek árnyalására tett kísérletek (legalábbis gondolom, h ezek akartak lenni).
Meg azért az ésszerűséget teljesen nélkülöző világot figyelni is fárasztó,bosszantó tud lenni néha, m véletlenül sem az van, amire számítasz.
Összességében én értékelem az erőfeszítést amit érzek (éreztem) az alkotók részéről, de valamiért nem mindig működik a gépezet, és van hogy szinte nézhetetlenül nem. Aztán az is lehet h már nincs is meg az erőfeszítés csak én vagyok jóhiszemű, és már csak a pénz mozgat mindent. :(

Mr. Teddy - 2012. 05. 25. 23:16

Valóban ebben az évadban sok komoly problémát felvetettek, ami szerintem túl durvák voltak ahhoz, hogy csak kiénekeljék magukból a megoldást. Néha nem tekintenek a túl fiatalokra, hogy azért pl. a családon belüli erőszakot nem nagyon kéne egy vígjáték, musical, stb sorozatba beletenni, meg olyanokat sem, hogy a “késsel a párnám alatt alszom 3 hete”. Durva. Túl durva. Gimisekről van szó, oké, tanulni kell, hogy milyen problémák kerülhetnek elénk az életben, de még mindig csak arról szólna a gimis élet, hogy jól érezzék magukat a diákok, tanuljanak, de a világot még nem kell megváltaniuk.

A vége eléggé giccsparádé volt, de azt megelőzte a nagyon súlyos problémák latolgatása, így számomra felüdülés volt megnézni az utolsó pár részt, minden jóra fordult, mindenki heppi, és a legutolsó jelenet sem volt olyan durva, mint a midseason finalben az autós csattanás.
(amúgy ezt a “telefonálok és belém jön oldalról egy dudáló kamion” dolgot minden sorozatban eljátszák?…)

zsolt66 - 2012. 05. 29. 01:00

Nem tudom nekem továbbra is tetszik a sorozat, bár 1-2 embert kiírhatnának (ki is írtak, csak nem akiket kellett). Az utolsó 2-3 részt nagyon jól összehozták nem unatkoztam rajta, nem tekergettem még Rachel énekét sem, KIVÉVE, mi volt ez az utolsó 5 perc?
Amit meg teljesen nem értek, írtátok, hogy Sarah Jessica Parker jön Kurt mentorának, valamint sorozat a sorozatban lesz, mert Rachel és Kurt NY-ban fog tanulni. De mi van Kurt-el? Nem vették fel, ha meg szeptemberben “jéé megüresedett egy hely NY-ban és felveszünk Kurt mégis” lesz, akkor igazán nem volt semmi értelme.

winnie - 2012. 05. 29. 01:23

ki fog derülni:)

Bambusznád - 2012. 05. 29. 05:58

Még nem láttam a finálét, csak a 21. részt, de le kell írnom, hogy mennyire nem tetszett a Nationals, mennyire nem volt következetes az egész. A tavalyiban, az egész verseny, két fordulós volt, ahol nem jutottak a legjobb 10 közé akik másnap felléptek még egyszer. Itt nem volt ilyen. Az sem tetszett, hogy tavaly saját dallal mentek és ezt mintha mindenki elfelejtette volna, hogy valaha is írtak, nem is próbálkoztak vele. Nem mondom, hogy feltétlenül ez volt a helyes irány, de így most nem saját dallal nyerni a Nationalst elég fura megoldás.

jessm - 2012. 05. 29. 14:03

Nekem mindegyik évad tetszett és mivel a rachel -Finn párost imádom, így engem nem zavar ha sokat foglalkoznak velük. A többiek közül még érdekes Puck, Blaine, Kurt, Santana, Sue, Will, Beiste edző, szerintem ők is eleget szerepeltek. A többiek nem is érdekelnek, így nem zavar az sem ha a jövöjükről sem tudok meg sokat , pont elég volt annyi amennyit addig meg tudtam.
Szerintem az első évadnak sem volt története,meg amugy is amikor 5-6 részen keresztül Finn azt hitte, hogy apa lesz, de közben Rachelt szereti, az nekem a legrosszabb szappanoperákat idézte.
Szerintem a Glee ettől az össze-visszaságtól jó, olyan különc mint a szereplői.
Én várom a következő évadot, jó húzás volt hogy Finn szakított Rachellel. Bár akkor miért hagyta magán Rachel Finn gyűrűjét, miért nem adta vissza?
Kiváncsi vagyok, hogy hogyan csinálják meg a Rachel, Finn,Kurt,Santanna bekapcsolását a sorozatba. Jól teszik hogy megtartják őket, mert ők viszik a sorozatot számomra. Ha ők nem lesznek akkor a sorozatot sem nézem tovább.

jessm - 2012. 05. 29. 14:07

Ja és szerintem Kurtöt azért nem vették fel mert nagyon jó énekes, de eszméletlen nagy a verseny és nem volt a legjobb.
Míg Rachel benne volt legjobbak között. Ennyi..
Meglepődtem, hogy nem vették fel, de valamilyen szintem értem is. Amugy meg lehet hogy NYban felvételizett máshová is és majd oda fog járni és ugy fog Nyba menni.

legikutya - 2012. 05. 29. 19:27

Én azt nem értettem sosem, hogy ugye mindig azt mondták Kurtnek (így sectionals,regionals,nationals tájékán), h ő kell a csapatba,mert nélküle nem nyerhetnek,mert milyen zsneiális hangja van-de ehhez képest emlékeim szerint csak ebben az évadban kapott a versenyeken esélyt, h külön is énekeljen vmit (1-1 sort, úgy értem), korábban mindig csak a kórusban volt benne. azt hittem, hogy ha már ilyen nélkülözhetetlen, akkor legalább egy olyan jelentősebb részletet adnak neki egy dalból,mint pl tinának az abc-ből. (tudom, h ott is énekelt, de messze nem annyit,mint tehette volna).

Platschu - 2012. 05. 30. 20:54

Én most a pozitív kritikák miatt megnéztem az utolsó két részt. Bár nem mindent tudtam pontosan követni, annak feltétlen örültem, hogy Sue megemberelte magát és támogatta Willt és a csapatát. A legszebb talán a Quinn-Sue búcsújelenet volt. Öröm nézni az ilyet a Gleeben. :)

Zenei téren viszont valami elképesztően siralmas volt az utolsó két rész (is). Párszor át is tekertem, mert ezek a számok nekem hallgathatatlanok. A versenytáncuk pedig kifejezetten rosszul volt koreografálva, mert ennél nyújtottak ők már sokkal jobbat is. Bocsi. :S

Karakter szinten tényleg undorító volt, ahogy Finnt tolták a képembe, s bár lélekben felkészültem erre a hozzászólások alapján, mégis sokkoló volt, hogy ő a tuti megmondóember, mintha ő képviselné az “átlag amerikai férfit”. Az a srác, aki nem tud az OCD-s részben táncolni, most színésznek menne? Aztán kirakja Rachelt az állomáson, de azért odahív mindenki mást is? Nem értem… Így tényleg Finchel show lett az egészből.

Úgyhogy nem tudom, hogy lehet ezt értelmesen folytatni, de valahogy nem vagyok vevő Rachel new yorki térhódítására. A juniorok is ezek után hogy fognak versenybe szállni? Mert kétlem, hogy megint Nationalst nyernének.

Erikkkooo - 2012. 05. 31. 10:21

Én már szinte csak és kizárólag Santana miatt nézem/néztem/folytatom. Még így hogy “megjavult” elég badass :D

dima - 2012. 05. 31. 11:39

Hát, skacok, én már tavaly elkaszáltam a sorozatot, de azért tisztességesen végigpörgettem az s3-at is, s simán beetettem magamnak h ez az utolsó évad, és a 3×22-ben a sorozatzárót láttam.
Egyébként egyet értek a fent írtakkal.
1-2 jó pillanata volt az évadnak, de hát, vége, ennyi volt, szép volt, míg jó volt.
Ja, hogy lesz 4-ik évad? áhh… dehogy. :)

Platschu - 2012. 05. 31. 20:32

Én is ezt éreztem, ahogy a vonat távolodott a szereplőktől, úgy távolodtak el a nézők is…

beci4 - 2012. 06. 08. 22:32

Akkor én szokás szerint a kisebbség véleményét képviselném. Nekem ugyanúgy tetszett ez az évad is, mint az előző kettő. (Na jó, elismerem, az elsőben több jó szám volt.)
Szerintem ezt a sorozatot pont nem arra találták ki, hogy logikai összekapcsolódásoknak legyünk szemtanúi. Csak nézni kell és élvezni!
Sajnos eléggé össze-vissza néztem a 3. évadot, az utolsó 4 epizódot tegnap-ma láttam. Az utolsó 2 epizód valóban átlagon felüli élményt nyújtott, de úgy emlékszem, nekem az előzőekkel sem volt komolyabb problémám.
Szerintem mindenkiből kaptunk megfelelő mennyiségű történetszálat, bár sokan úgy látom továbbra is ezt kritizálják. Nem lehet mindenki főszereplő, muszáj valakiknek a kárára másokat többet szerepeltetni.
Ami nem tetszik/tetszett, hogy pont a legjobb karaktereket akarják kiírni (?) a sorozatból, a bénábbik felét meg meghagyják. Mercedes, Rachel, Quinn – számomra ők a legértékesebbek. Remélem, még viszont láthatjuk őket.

brigitta0502 - 2012. 06. 16. 00:58

Na szóval. Nekem konkrétan ez az évad is ugyanúgy tetszett mint a többi. Tény h mondjuk Quinnen kicsit ki voltam borulva, mert míg a balesetes részben még Rachel “legjobb cimbije” volt, addig a báli részben szinte megint elküldte a picsába Finn miatt, hogy nem akart vele maradni, majd megint legjobb cimbik lettek. Nekem csak ez szúrt szemet igazából. Ami a Finnchel párost illeti én nagyon nagyon szeretem őket, szóval nekem nem volt sok belőlük, viszont én személy szerint mélyen összezuhantam h így lett befejezve az utolsó rész. Ne értsétek félre sztem borzasztó jó befejezés lett neki, de akkor is összezuhantam tőle. Én úgy szerettem volna, ha Finn és Rachel együtt marad. Na de remélem, hogy a 4. évadban megoldják ezt a problémát. Mondjuk egyenlőre nem tudom elképzelni ezt a rész a részben megoldást, hogy milyen lesz, jó vagy rossz, de mindenesetre nézni fogom, már csak azért is h végül mit hoznak ki Rachelből és Finnből.

tenorx - 2012. 06. 18. 16:19

Kövezzetek meg, nekem tetszett a 3. évad, sokkal jobban, mint a 2.

Persze voltak benne óriási WTFek, de én pont ezt a könnyedséget szeretem ebben a sorozatban, igazi feelgood. Azt meg végképp imádtam, hogy Rachel kevesebbet énekelt, kezdtem már unni. A legdurvább meg a Tinas rész volt, pont akkor olvastam valahol, hogy Tina and Rachel, és nem tudtam, hogy ki az a Tina, pedig tényleg itt van az első évad óta, nagyon jókor volt az a rész.
Viszont ami nagy csalódás nekem az az, hogy nem engedték el a szereplőket, azt hittem most a fókusz rámegy az új nemzedékre.

markovics judit - 2012. 07. 24. 19:11

Quinn a leges leges legjobb

Danee - 2012. 08. 24. 17:38

Nincs bajom a melegekkel, de nekem ebbe az évadba egyszerűen túl sok volt belőlük, s nagyon zavaróan nyomtál a képembe. Sok fiatal nézi ezt a sorozatot, nem hiszem, hogy a unique által megkezdett út a helyes, s női ruhákba kéne járni a fiúknak ennyi idősen.

winnie - 2012. 08. 24. 19:27

rég rossz, ha valaki így kezdi, hogy nincs baja a melegekkel:) nem kell feltételezni, hogy automatikusan ezt fogja bárki is hinni. de azt nem hiszem, hogy a helyes utat mutatnák (eleve nincs helyes út), hanem egyrészt megmutatják, hogy ilyen is van, másrészt meg ott a folytonos toleranciára való tanítás, ami szerintem kissé bénácska. meg még másképpen is lehet érteni, de az út csak akkor követendő, ha valakiben ilyen érzések munkálkodnak. azt pedig tudjuk, hogy a glee segített sokakat coming outolni, más kérdés, hogy a szellemiség, ami ezt elérte nagyot változott.

szpojleres mókus - 2012. 09. 02. 18:52

Én vagyok az egyedüli, aki jobban fél az új évadtól mint hogy várnám?

Danee - 2012. 09. 08. 03:13

Nem. Én tartok tőle, hogy visszajön Unique. Akkor elgondolkodom a kaszán.

szpojleres mókus - 2012. 09. 11. 00:10

Danee, van egy szörnyü hirem :D
http://www.youtube.com/watch?v=fXVtE95BAUY

Én is utálom amúgy. -.- Egész glee projekt egy bukás szerintem, ír kisscsávón kívül egy normális sem volt.

Danee - 2012. 09. 13. 07:30

Ohhh, yeaaah. Közbe néztem imdbn is fotokat, kaatsztrófa… :|

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz