login |

Dokumentumfilm Andy Whitfield-ről

2012. 06. 09. 22:39 - Írta: winnie

28 hozzászólás | kategória: mozifilm, video,

Nem lehet azt mondani, hogy túl ismert színész lett volna a tavaly 39 évesen elhunyt Andy Whitfield, de a Spartacus-szal mindenképp azzá vált, sőt, mondhatni ő vált Spartacus-szá. Szerencsésnek mondható, aki másban is látta a sorozat előtt: egy-egy Packed To The Rafters, All Saints, McLeod’s Daughters-részben, valamint két The Strip-epizódban szerepelt, plusz a Gabriel és The Clinic főszereplője volt.

A Facebook-on már tegnap megírtuk (írtuk a fenét! belöktük a linket és kész is volt, elkényelmesedik az ember – de igyekszem a Facebook-tartalmakat is áthúzni ide), hogy mint kiderült, a színész utolsó évét, azaz a halálos kórral való küzdelmét egy Oscar-jelölt rendező által vezetett dokumentumfilmes stáb rögzítette, s most felkerült a KickStarter-re a Be Here Now – The Andy Whitfield Story projekt, mely készítői közösségi segítséggel próbálják befejezni filmjüket. Aki beszállna a finanszírozásba, az a dokumentumfilm Kickstarter oldalán teheti meg, a 200 ezres küszöbösszegből egy nap alatt már 25 ezer befolyt.

De igazából nem a Kickstarter-link a lényeg (elég drága a dolog, ez nem afféle előrendelés, mint sok másik projektnél, ahol a támogatás mértéke nagyjából a bolti árral egyenlő, itt tényleg a támogatás a lényeg, marad felhasználható össze a készítőknél – cserében akad 1-2 bónusz), hiszen a tovább mögött meg lehet nézni egy 6,5 perces előzetest a dokumentumfilmhez. Huhh, kemény.

A YouTube-on is:

28 hozzászólás Ne habozz!

darkjam - 2012. 06. 09. 23:38

Ez tényleg kemény!
Elég megrázó volt így látni szegényt!
Isten nyugosztalja! :(

Tommy - 2012. 06. 09. 23:40

Még ezt a 6,5 percet is durva végignézni.:(

DaMan - 2012. 06. 09. 23:41

Remélem sikerül befejezni a filmet, elképesztő az előzetes. Megérdemli az ismertséget mind Andy, mind a története. Nyugodjon békében!

Aragorn83 - 2012. 06. 10. 00:04

Remélem minél előbb összegyűlik ez a pénz. Szívesen megnézném ezt a dokumentumfilmet. Még most is szívszorongató Andyt így látni és tudni, hogy akkor már csak hetei voltak hátra. :(((

kiskiraly - 2012. 06. 10. 00:08

Semmilyen értelmeset nem lehet mondani a halála kapcsán. Döbbenet.
Egy srác, aki ott áll az ismertség kapujában, egy olyan sorozatnak a főszereplője, amit már premier előtt berendeltek egy újabb évadra, és akkor ez történik.
A dokumentumfilm mindenképp nézős lesz.

Tusk - 2012. 06. 10. 00:48

Basszus a hideg is kirázott.

horathius - 2012. 06. 10. 01:26

nagyon rossz volt azt nézni ahol megkapja a hírt hogy javult az állapota, így hogy tudjuk hogy mi történt. úgy tűnik ez a dokumentumfilm nagyon az érzelmekre fog koncentrálni, biztos hogy majd megnézem.

Shana - 2012. 06. 10. 01:48

Ha elkészül, én biztosan nem leszek képes megnézni. Már akkor bömböltem, mikor a twitteren olvastam, hogy meghalt. Én komolyan hittem, hogy meg fog gyógyulni, főleg mivel a produkció is “várt rá”. Nagyon szeretném megnézni, de egyszerűen túlságosan fáj. :(

danzig - 2012. 06. 10. 05:02

Lehet hogy mint szinesz nem volt/lett tul ismert (talan mert az ido, ami adatott neki nem tette lehetove), de mint ember…PÉLDAKÉP.

Orsi - 2012. 06. 10. 07:41

Annyira hiányzik! :( :(

gyafi - 2012. 06. 10. 09:28

Nyugodj békében Andy.

Lilith - 2012. 06. 10. 09:36

Spartacus-ban nagyo alakított,de a többi filmjeit is tudom szinte egytől-egyik.Sajnos mivel meghalt,ezért már a Spartacus második évadát meg sem fogom nézni,nekem ő jelentette Spartacust,egybeforrt nállam a kettő. :/

hangyász - 2012. 06. 10. 11:11

“a halálos kórral való küzdelmét egy Oscar-jelölt rendező által vezetett dokumentumfilmes stáb rögzítette”

Azért ez is kettős vetületű. Nem feltételezem, hogy egy ilyen filmet akartak, de gondolom a készítőkben is felmerült, hogy mi van ha mégsem épül fel…

Bence - 2012. 06. 10. 11:18

Mocskos élet! Az ember ereje teljében van és közlik vele, hogy 3-6 hónapod van hátra! Ez mi? Undorító! Nagyon hiányzol Andy!! Sosem felejtelek! RIP! :( :( :(

2SY - 2012. 06. 10. 12:52

Nyugodj békében Andy! Ha majd meg lesz a full dokumentum film biztos megnézem.

David R. Blake - 2012. 06. 10. 13:42

Ember ezt a 6 és fél percet sem bírtam végignézni, mert olyan szinten megkönnyeztem! Andy nagyszerű színész volt és nagyszerű ember, akit élete csúcsán ragadott el a halál!
Sajnálom, hogy már nem lehet köztünk! :(

Judith - 2012. 06. 10. 15:03

:'(

baaloo - 2012. 06. 11. 20:27

hat ez nagyon szomoru film lesz, nem biztos hogy latni akarom :'(

Crixos - 2012. 06. 11. 23:52

Nyugodjon békében!!! Nekem is ő jelentette Spartacust…nélküle már nem ugyanaz…de az csak egy film..
A családját, a gyerekeit sajnálom leginkább!
RIP!

timi_hurja - 2012. 06. 25. 14:50

Igen, az utolsó válaszolóval értek leginkább egyet: a családját, akik itt maradtak nélküle, őket sajnálom leginkább. Amikor a kislánya futott elé és ugrott az ölébe, az szívszorongató volt.

feketeninja - 2012. 06. 27. 17:10

Döbbenet. Üstökösként ívelt felfelé a karrierje, élete és ugyan ilyen gyorsan ment is el.

Lighter - 2012. 06. 29. 21:16
Bogyó - 2012. 09. 09. 09:35

Annyira szomorú :(
Engem érdekel a film, bár tényleg megrázó ez a kis előzetes is és nehéz végignézni. Szörnyű, hogy valaki mindenét beleadva küzd az életéért, a családjáért, és mégis meghal. Igazságtalan és kegyetlen dolog ez. Olyan közhelyesen hangzik, hogy az ember elgondolkodik ilyenkor, hogy mi is fontos valójában az életben, a családban, de a közhely azért közhely ebben az esetben, mert nagyon is igaz.
Nyugodjon békében!

Marcsi - 2012. 11. 18. 20:37

Én sem nézem tovább a Spartacust. Andy Whitfield meghalt, számomra vége a Spartacus sorozatnak.

Dagi - 2013. 01. 07. 17:17

az emberi szív szeretetböl áll,ő adott másoknak is belőle.Bőkezü volt,hisz tudta,viszonzásra lel a mi szeretetünkből is!Soha nem feledünk ANDY WHITFIELD!!!!!!

Zola - 2013. 03. 03. 03:14

Legyen könnyű számodra a föld Endy !! :(

balázs lászló - 2014. 06. 01. 20:21

Hali! Tud valaki valamit a filmről?

winnie - 2014. 06. 02. 05:54

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz